ÚTIKRITIKA.HU / Campeche állam

Campeche egy mexikó szövetségi állam a Yucatan-félsziget keleti részén, a Mexikói-öböl partján. Nem kicsi az 57 500 négyzetkilométerével, nagyobb, mint fél Magyarország.
Nagyobb városai: Campeche az állam fővárosa, Ciudad del Carmen tengerparti város, Champóton, ami Campeche és Ciudad del Carmen között félúton van, és Escárcega, amit a turisták a Chiapas felé vezető országúton érinthetnek.
A turisták Campeche államba többnyire a főváros és néhány maja romhely meglátogatása miatt jönnek. Campeche államot egész Mexikó legjobb közbiztonságú szövetségi államának tartják! Eleve ez az állam nagyon gyéren lakott, elhelyezkedése miatt ide nem telepednek le kábítószeres bandák. Az állam kevés lakója többnyire szegény, a turistákkal szívélyesek.
Campeche vonzereje lehet az is, hogy itt a turista ipar még gyengén kiépített és ezért kevés a turista, valamint az észak-amerikai tömegkultúra, a globalizmus még tette érdektelenné, jellegtelenné. Mivel kevés a turista a helyiek jobban megbámulják az idegen látogatókat. Tanácsos picit konzervatívabban kinézni (főleg a nőkre vonatkozóan).
Az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében viszont Campeche minden államot ver, messze itt képződik a legtöbb bevétel. Kb. 40%-kal több, mint Mexikóvárosban. Persze az olajkitermelésből.

Látnivalók és nevezetességek:

UNESCO világörökség részei a Campeche erődített városa valamint Calakmul maja romváros
További maja romok az Ednzá és a Ruta Rio Bec

Néhány távolság:

Cancun-Campeche: 475 km (kb. 5 óra 47 perc)
Merida-Campeche: 180 km
Uxmal-Campeche: 153 km (kb. 2 óra)
Campeche-Escárcega: 146 km (kb. 1 óra 50 perc)
Campeche-Ciudad del Carmen: 211 km (kb. 2 óra 40 perc)
Campeche-Palenque: 302 km (3 óra 45 perc)

Tetszett

Minden, amit szeretek Mexikóban

Egy konyhafőnök Campeche városában megtanította a tradicionális pan de cazón készítését.
A Calakmul maja romvárosban jaguárnyomokat követtünk egy természetvédővel.
A Sabancuy mangrove erdejében kajakoztam flamingók között.
Egy mayan családnál Becalnál tanultam kukoricatortilla készítést.
A Los Petenes bioszféra rezervátumban krokodilokat fotóztam.
A Balamku piramis belsejében frissen feltárt stukkókat láttam.

Nem tetszett

Fizetősek a tengerparti utak, nem túl drága, de akkor is.

A Playa Bonita strandon agresszív árusok zaklattak.
A Ciudad del Carmen olajvárosban veszélyes volt éjszaka.
A maja romok között illegális szuvenírárusok molesztáltak.
Az Edzná romvárosban több rész le volt zárva felújítás miatt.
Champotón kikötőjében csaló csónakosok próbáltak átverni.
A Chenes régióban rossz volt az úthálózat.

Vélemények

Az Isla Aguada és Ciudad del Carmen meglátogatása időpocsékolásnak bizonyult. De ezeket leszámítva Campeche állam az egyik kedvenc helyszínünk volt az egész mexikói utazásunk során. A tájak, a dzsungel közepén található romok, az ételek… Nagyon élveztük. (2023)

A regionális vagy etnikai identitás erős. A helyieket mexikóinak nevezni a maja (az őslakosok esetében) vagy a campechei (a spanyol származásúak esetében) helyett sértő lehet egyesek számára.

A táj alapvetően sík, kisebb dombokkal, akárcsak a Yucatán-félsziget nagy része. Az állam északi részeit száraz szavannaként lehet osztályozni, és meglepő módon az elsivatagosodás veszélye fenyegeti. Az állam középső részei erősen erdős területek, míg a déli területek trópusi esőerdők. Sajnos mindezek a területek a vágásos-égetéses mezőgazdaság miatt veszélyben vannak.

Campechében az egyik legmagasabb az őshonos nyelveket beszélők aránya Mexikóban, különösen a vidéki területeken. Ennek ellenére a spanyol a közvetítő nyelv, és szinte mindenhol értik. Mivel az állam viszonylag elszigetelt és a nemzetközi turizmus kevéssé érintette, az angolt nem beszélik széles körben.

A turistáknak nem kell szégyenkezniük, ha megpróbálják a spanyolt, még akkor sem, ha csak egy kifejezésgyűjteményből olvasnak. Kitűnnek majd, de a helyiek értékelni fogják az erőfeszítést, és segítőkészebbek lesznek, mintha semmilyen próbálkozás nem történne.

A tengerparti Campeche városa kellemes meglepetés volt. A teljes neve San Francisco de Campeche, de a legtöbben egyszerűen csak Campechének hívják. Campeche állam fővárosa, és egyre népszerűbb úti cél Mexikó karibi partvidékén. Színes, gyarmati hangulatú belvárosa az egész ország egyik legbájosabbja, és az UNESCO világörökség része. Ha mindehhez hozzávesszük a finom ételeket és a tengerparti hangulatot, egy kihagyhatatlan állomással gazdagodik a mexikói utazás.

Nem mondanám, hogy túl sok időt kellene Campechében tölteni, három nap bőven elég ahhoz, hogy mindent megnézzen az ember, amit érdemes. Ugyanakkor a hangulat nagyon kellemes, és hamar sikerült ráéreznem egy jó kis munkaritmusra. Futások a tengerpart mentén, munkaszünetek az Origen Caféban, és naplementenézés egy apró mólóról – így állt össze egy tökéletes nap. Remek úti cél, ha valaki Mexikóban szeretne távmunkát végezni, bár az éjszakai élet itt inkább visszafogott.

Edzná romjainak felkeresése egyértelműen a legjobb program, ha Campechébe látogat az ember. Edzná mindössze egy órányira fekszik a városközponttól, és a helyi piac elől induló colectivo-val könnyen megközelíthető. Az út oda-vissza 45 pesóba kerül, a belépő pedig mindössze 85 pesó – és számomra ez volt az egyik legemlékezetesebb élmény bármelyik mexikói régészeti helyszínen. Alig akadt ott más turista, a romok pedig lenyűgözőek. Semmi köze a zsúfolt Chichen-Itzához, amely ráadásul hatszor drágább Edznánál.

Még akkor is érdemes ellátogatni Edznába, ha valaki nem különösebben rajong a romokért vagy a régészetért. Egészen szürreális élmény egy olyan városban sétálni, amely a 7. században vagy még korábban is létezett.

Közlekedés

Mexikóban a távolsági buszok 2025-ben is megbízható, jó színvonalú szolgáltatást nyújtanak kedvező áron, és ez Campechében sincs másként. A város ADO buszpályaudvara a település szélén található. Elvileg elérhető helyi busszal is, ám ez kevéssé ajánlott: a járművek kicsik, forrók és sokszor rossz állapotban vannak. A városi buszjegy 2025-ben 10 pesó, és a „Centro” feliratot érdemes keresni az ablakban, mert az a városi piacig visz.

Az első osztályú pályaudvarról a környék néhány fontosabb települése érhető el, például Ciudad del Carmen, Champotón vagy Escárcega. A régi buszállomás az Avenida Gobernadoresen működik, a Chedraui szupermarket közelében, nagyjából 10 perces sétára a piactól, innen indulnak a másodosztályú járatok az állam más részei felé. A távolabbi természeti területek és régészeti helyszínek megközelítéséhez azonban gyakran érdemesebb autót bérelni vagy idegenvezetőt fogadni, mivel a közösségi közlekedés ritkán fedi le ezeket. Ez jól mutatja, hogy Campeche turisztikai infrastruktúrája még mindig kevésbé fejlett.

Amennyiben autóbérlést tervez, célszerűbb ezt Méridában intézni, mivel Campechében továbbra is kevés kölcsönző működik.

Campeche felé haladva az út meglepően jó minőségű volt, és csak kevés településen vitt keresztül. Ennek ellenére hamar találkoztunk Mexikó egyik jellegzetességével, a topéval, vagyis a fekvőrendőrrel. Csakhogy ez nem az a szelíd kis akadály, amit otthon megszoktunk: a mexikói változat fél méter széles és akár 20–25 centiméter magas, vagy épp egy 30 centi átmérőjű betongurigára emlékeztet – alattomos, kemény és bármikor kész meglepni az autóst.
Ha valaki véletlenül 50 km/órás sebességgel hajt át rajta, könnyen úgy érezheti, hogy az egész autó darabjaira hullik. Már néhány út menti kunyhó vagy egy kisebb faluszéli házsor elegendő ahhoz, hogy az úttesten hirtelen felbukkanjon egy tope. Az utazás során talán a leggyakrabban elhangzó figyelmeztetésünk ez volt: „vigyázz, tope!”

Étkezés

A tengerparti közösségekben mindig a legfrissebb halak és a leginnovatívabb tengeri ételek találhatók. Így van ez Campechében is, ahol az év minden időszakában a friss tenger gyümölcsei uralják az étlapot. A szokásos mexikói tengeri ételek, mint a ceviche és a camarones (rák), mindenhol megtalálhatók, de érdemes nyitott szemmel járni a helyi regionális ételek után, amelyek az utazás gasztronómiai élményeit felejthetetlenné teszik.

Campeche egyik legismertebb, jellegzetes fogása a pan de cazon. A cazon egy kis méretű cápa, amely a cápafélék családjába tartozik. Ez az ízletes halréteg kerül a réteges kukoricalepények közé, amelyeket bőven megkennek újrasütött babbal, és vastag paradicsom alapú salsával borítanak. Úgy néz ki, mint egy torta, vagy talán egy rakás palacsinta, de az íze egészen más!

A polip nagy üzlet Campechében és a szomszédos Yucatánban, ahol az éves hét hetes szezon augusztus 1-jén kezdődik. Augusztus elejétől december elejéig a polip a "napi specialitás" számos campechei étteremben. A pulpo (polip) lehet ceviche-ben, de gyakrabban grillezik mezquite fölött, vagy esetleg saját tintájában tálalják.

A chilekedvelők is örömüket lelhetik Campeche ételeiben, ahol két chilit részesítenek előnyben a helyi szakácsok: az hírhedt habanero, amely rendkívüli csípősségéről ismert, és a kevésbé ismert chile x'catic, egy hosszú, sárga paprika, amely enyhébb csípést ad. (Mindkettő gyakori a szomszédos Yucatán konyháiban is).

Közbiztonság

Campeche talán a legbiztonságosabb állam egész Mexikóban. A lakosság még viszonylag kicsi, és bár vidéken és a városokban is vannak mélyszegénységben élő területek, az emberek barátságosak és melegszívűek. A legnagyobb veszélyt az utcákon kóborló kutyafalkák jelentik, különösen Campeche városában, bár ez Mexikó legtöbb részén is hasonló helyzet.

Campeche továbbra is egy olyan hely, amelyet viszonylag érintetlenül hagyott a turizmus és az észak-amerikai kultúra. A látogatóknak érdemes konzervatívan öltözködniük, hosszúnadrágot és ingeket viselniük, annak ellenére, hogy meleg van. Ha világos a bőrszíned, úgyis kitűnsz a tömegből, de ezt enyhítheted a megfelelő öltözködéssel. A nőknek különösen figyelembe kell venniük ezt, mivel nem ritka, hogy a világos bőrű nőket könyörtelenül zaklatják.

Campeche város

(kámpécsé)

( San Francisco de Campeche )

A városról külön oldalon írunk, a Kriszta által alkotott sok fotóval - itt

Champotón

kiejtés: csámpoton

Chapotón egy 30 ezres lakosságú város a Mexikói-öböl partján. Régi maja város, de ennek maradványai alig vannak. A város inkább a halászati ipara miatt jelentős, és ebből adódóan híresek a sea food (hal, tenger gyümölcsei) éttermeiről. A turista számára a város vízparti része lehet vonzó, főleg hogy ott vannak a friss tengeri herkentyűket kínáló vendéglők is. Különösebb turista attrakció nincs. Érdemes megállni egy ebédre, vagy szimplán éjszakázni egy hosszabb autózást megszakítva.

Maja romok

Calakmul

kiejtés: kálákmúl

A Calakmul-i romokhoz vezető közút egy része nem annyira könnyű. A romok meglátogatása egyénileg tán nem nyújt teljes élményt. Annyi minden érdekeset el tud mesélni egy jó idegenvezető, persze azt feltételezve, hogy elég jól értünk angolul (vagy spanyolul). A romokat körülölelő dzsungeles terepen találkozhatunk majmokkal, vadpulykákkal, és gyönyörködhetünk az orchideákban. Igaz, ha nem csoporttal járjuk be a romok területét, akkor élvezhetjük az Indiana Jones-os kalandérzést. Szóval ez más, karakteresebb élmény, mint a nagyobb, ismertebb maja romvárosok meglátogatása.

Négy romvárost terveztünk útba ejteni Campeche felé: Kohunich, Xpujil, Chicanná és Becán került a listánkra. Háromból már az országútról is jól látszottak a feltárások, mind lenyűgöző szépségűek. Kohunich azonban egy szűk, elhagyatott mellékúton át közelíthető meg, ahol a dzsungel kezdett egészen elnyelni bennünket, s már azt hittük, eltévedtünk, amikor végre feltűnt a romváros bejárata. Lenyűgöző érzés volt ott állni, egy valódi esőerdő szívében, hatalmas fák árnyékában, melyeket filodendronok és broméliák szőtte indák borítottak. A Maszkok templomának tetejéről, amelyet a Napisten, Kinich Ahau tiszteletére emeltek, káprázatos kilátás nyílt a végtelen, zöldbe burkolózó tájra. Alig néhány méterre a romoktól már teljesen elnyelt a rengeteg – elég volt letérni az ösvényről, és az ember elveszett az erdőben. A hatalmas kőarcképekkel díszített sztélék lenyűgöző hatást tettek rám, és különleges élményt adott az is, hogy életemben először jártam igazi esőerdőben. A négy romváros közül háromban rajtunk kívül senki sem volt – ide már nem jutnak el a maja Riviérán nyaraló amerikai turisták. Ez már Mexikó igazi arca volt: csend, nyugalom és szabadság, hogy kedvünkre fedezhessük fel az épületeket, sőt fel is mászhassunk rájuk.
A következő állomásunkat, Calakmult, 1931-ben fedezte fel egy biológus, amikor észrevette a fák közül kibukkanó romokat. Ez a hely mindentől távol esik, és bár itt áll a Jukatán-félsziget legmagasabb maja piramisa, a turisták ritkán vállalkoznak az útra. A guatemalai határ közelében, az esőerdő mélyén fekszik, és ma is a legmisztikusabb romvárosok egyikeként tartják számon. Régészek folyamatosan dolgoznak a terepen, de a több ezer építmény közül eddig csak keveset tártak fel. A központ 2 km²-en terül el, ám teljes kiterjedése húszszor ekkora. A legtöbb piramis és templom még mindig a növényzettel benőtt dombok alatt rejtőzik, éppúgy, mint a többi, aznap meglátogatott romvárosban. Hihetetlen érzés volt tudni, hogy a dzsungel dombjai alatt valaha élettel teli építmények szunnyadnak, amelyek egyszer majd újra napvilágra kerülhetnek.

A szállásunk elfoglalása után rögtön nekivágtunk a hatvan kilométeres, szűk erdei útnak. Több mint egy órán át tartott az út, és vadpulykákon kívül senkivel sem találkoztunk. A romváros hatalmas területén körút vezet végig, amelyről minden fontos látnivaló elérhető, a helyszíneknél táblák adnak rövid ismertetőt. Calakmul egészen más hangulatot árasztott, mint a korábban látott helyszínek: a dzsungelből furcsa, ismeretlen állatok hangjai szűrődtek elő, mégis mélységes csend lengte körül a romokat. Egy órás sétát követően egyszer csak ott magaslott előttünk a Struktúra–1, a piramis, amely 55 méteres magasságával a Jukatán-félsziget koronája. Felkapaszkodva a tetejére a látvány lélegzetelállító volt: amerre csak a szem ellátott, végtelen őserdő hullámzott, semmi más.

Ednzá

Calakmulhoz hasonlóan itt sincs turistatömeg és ettől kellemesebb, hangulatosabb az élmény. Látnivaló van bőven: a Nochona nevű nagy ház, a pelota "sportpálya", a Nagy Akropolisz, az 5 emeletes templom. Ez utóbbi 31 méter magas és fentről szuper a panoráma. Nagyon jó, hogy a lépcsőzésnél kötélbe is lehet kapaszkodni. Ednzá nincs még teljesen feltárva. Ednza kb. egy órára van Campecétől délkeletre. A romok meglátogatásához ajánlott vinni kulacsban vagy valami hasonlóban vizet, mert helyben nem igazán lehet innivalót venni.

Edzná a maja világ egyik legjelentősebb romvárosa, mégis alig akad látogatója. Kr. e. 400 körül alapították, és több mint egy évezreden át lakták, mielőtt elnéptelenedett volna. A bejárattól hosszú gyalogút vezetett a központi épületekig, a forróságban szó szerint csorgott rólunk a verejték. A lépcsőkön lustán napozó iguánákon kívül senkivel sem találkoztunk – a hatalmas terület szinte teljesen a miénk volt. Felmászhattunk a harminc méter magas, öt szintes Nagy Palotára, ahonnan belátható volt az egész romváros, és kedvünkre bejárhattuk a környező épületeket is. A magány és a csend csak még különlegesebbé tette az élményt.

Ruta Rio Bec

Egy tartalmas mexikói utazásnak része ez a híres útszakasz. A Ruta Rio Bec annyit jelent, hogy a Bec-folyó menti út. Ez egy országút a mexikói-guatemalai határtól északra a Quintana Roo-i Chetumal város és a Campeche-i Escarcega között. Az út bejárása autóval egy egész napot igénybe vesz. nyolc maja régészeti terület is látogatható az út mentén. Az egyik Calakmul, amiről fentebb írtunk néhány sort. Ez a leghíresebb, hiszen az UNESCO kulturális világörökség része.

Escarcéga

Escárcega egy kisváros Campeche államban. Két nagy autóút kereszteződésénél helyezkedik el, azaz fontos közlekedési csomópont. Turista nevezetessége nincs, ha átutazunk rajta, azért érdemes megnézni, hogy milyen egy átlagos mexikói kisváros.

Ciudad del Carmen

(szjudád del kármen)

Ciudad del Carmen (a helyiek csak Carmennek nevezik) 100 ezres nagyváros Campeche államban. Topográfialig egy sziget csücskén helyezkedik el. Szárazföldi úton közlekedve egy hídon közelthető meg, egy másikon hagyható el. A 180-as út végig tengerparti, kevés pihenő, tankoló hellyel, erre előre készülni kell. A város gazdasága az olajra és a halászati iparra épül. Az olajgazdaság pozitív hatása azonban már nem igazán látszik, hiszen a városközpont eléggé lepukkant. Jelentős potenciál van turisztikai fejlődésre, de - feltehetően - nincs pénz rá. Ez sem igazán egy turistaváros, de azért érdekes hely. Van egy szép katedrálisa, főtere, tengerparti sétánya, hídjai és piaca. A belvárosban nehéz jobb éttermet, igazi szolgáltatásokat találni. A Malecón egy része nagyon hangulatos, sokan sportolnak itt, játszótereket építettek ide, nagy helyi élet van a hétvégéken. 2014-ben adták át a Stella Maris szobrot, ami persze a tengert szimbolizálja. Érdemes lett volna a modern irányt folytatni, lévén kevés más olyat tud a város felmutatni, ami itt tartaná a turistát. Az igazán szép strandokért ki kell menni a város mellé. (Playa Norte) Érdemes Guanal városrészben sétálni, nagyon hangulatos fotókat lehet készíteni azt illusztrálandó, mekkora turista potenciál van/volna ebben a városban. Külön tanulmányt érne, a hová tűnik az olajból befolyó rengeteg pénz témája, sajnos még senki sem írta meg.

"Egynapos városka, de annak tökéletes. Leginkább azért jöttünk ide, mert jó időben tudtunk repülni. A járat dugig volt, kb öten voltunk rajta nők. Az óvárosa aranyos lehetne, a modern rész viszont kellemes is. A Malecón nekem csalódás volt, gyalogos sétára nem kellemes, zajos. (Kriszta 2022)"

A katedrális (Santuario Diocesano Mariano de Nuestra Señora del Carmen) - K. Kriszta fotója

A Malecón (promenád) egy izgalmas szoborral - K. Kriszta fotója

,, Kellemes és csendes település, ha valaki Merida illetve Campeche irányából autózik vagy buszozik Palenque irányába: akkor éppen "kapóra jön" itt némi pihenés.

Mi a karácsonyt töltöttük itt és abszolút jellemző a házigazdánkra,hogy 25-én délelőtt bekopogott és jelezte,hogy a teljes karácsonyi menüsorral szeretne minket megvendégelni reggelire a kertben. Azt is azonnal mondta,hogy a lakrészünk előtt található mangófa termése pazar és bátran együk meg azt amit elérünk illetve lepottyan.

A városkában különös látnivalót nem találtunk,leszámítva a meglehetősen szimpatikus és nagyméretű piacot.
A tengerparti szakasz inkább átlagos,mint szép, ugyanakkor van valami ott, amit sehol máshol nem láttam eddig, pedig, Zanzibártól Panamáig elég sok tengerparton jártam. Ez az úgynevezett "sand dollar",azaz homoki dollár. Nevét onnan kapta,hogy hasonlít az ezüst dollárhoz.
Gerinctelen állatka és élőben lilás színű,azonban a nagy hullámokban nem tud aprócska "lábain" visszatérni a vízbe és kiszárad.Szép,szabályos,törékeny.

Ezt a partot rengeteg borította: boldogan szedegettünk össze néhányat,hogy milyen öröm lesz majd átadni néhány barátnak. Ugyanazzal a lendülettel átkoztuk el utólag az az ötletet,hiszen heteken keresztül óvatosan mindig ki kellett vennünk a pihepuhán becsomagolt tasakot, ami védte a "pénzeket". Teljesen nyilvánvaló,hogy a csomag fele eltört,azonban a másik fele hazakerült. (a fotón festett,nyakláncként ) (Lantos Anikó, 2022)

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A zömében nem igazán elegáns főutcájuk (Calle 22) - K. Kriszta fotója

Az Óvárosban van egy kisebb rész, ahol a műemléházak csinosak - K. Kriszta fotója

Óváros - K. Kriszta fotói

További beszámolók

Escárcegát magunk mögött hagyva ritkán lakott vidékre értünk, ahol az út hosszan, sűrű és bozótos erdők között kanyargott. Néha-néha feltűnt egy-egy kisebb falu, de azok többnyire nem közvetlenül az országút mellett húzódtak. Hosszú nap állt előttünk, hiszen Palenque és Campeche között több mint négyszáz kilométer a távolság, és még Edzná romvárosát is útba akartuk ejteni. A haladást nehezítette, hogy jó száz kilométeren át útjavítások lassították az utazást.
Champotónál értünk ki a Mexikói-öböl partjára, és onnantól sokáig a tenger mellett vezetett az út. Időről időre megálltunk, mert szokásomhoz híven kagylókat és csigákat kerestem a homokban, de most kevés sikerrel. Az óceán itt egészen más arcát mutatta, mint a Yucatán déli részein: nem a szokásos türkizkék, áttetsző színek ragyogtak, hanem sötét, zavaros víz terült el a szemünk előtt. Nem sokkal később elértük az Edzná felé vezető leágazást. Az út maga egyhangú volt, csak a települések szinte elviselhetetlenül magas fekvőrendőrei törték meg a monotonitást.

Egy nagyobb faluban megálltunk ásványvizet venni. A forróság perzselte az aszfaltot, a levegő szinte remegett, mégis tettünk egy kisebb sétát az utcákon. A falu főterén, egy domb tetején világoskék templomot fedeztünk fel, oda is betértünk – részben, hogy kicsit felfrissüljünk a hűvösben. A turisták által kevésbé látogatott vidéken a települések gondozatlanabbnak hatottak, sok helyen szemét hevert a földön, még a templomok környékén is. Emeletes házakat sehol sem láttunk, mindenhol színes, egyszintes otthonok sorakoztak – vörös, narancs vagy sárga árnyalatokban, virágzó futónövényekkel díszítve.

h.p. fotója

Kora reggel indultunk útnak, hiszen Mérida előtt, ahol a következő szállásunk várt ránk, mindenképpen szerettünk volna ellátogatni a Celestún Nemzeti Parkba – ez férjem, a biológia iránt különösen fogékony útitársam kívánsága volt. Közel 250 kilométer állt előttünk. Az út nagy része a már korábban megismert sztyeppés, bozótos tájon kanyargott, kisebb-nagyobb településeken át, amelyek érdekes neveikkel rendre mosolyt csaltak az arcunkra. A fekvőrendőrökkel ekkorra már kialakult a rutinunk, és ha valahol izgalmas épület vagy tájrészlet bukkant fel, egyszerűen megálltunk. Az első napokban még érzett óvatosságunk a helyiekkel szemben teljesen elpárolgott, néhány spanyol kifejezést megtanultunk, és azok mindig mosolyt váltottak ki.
A Celestún Nemzeti Park a Mexikói-öböl partján terül el, Campechétől nem messze, egy halászfalu mellett. Hatvanezer hektárnyi területén a Ría Celestún torkolatvidéke a leglátványosabb: itt keveredik a folyó édes vize az óceán sós hullámaival, mangroveerdők hatalmas tömbjeiben pedig flamingók és vízimadarak ezrei élnek. Ahogy Yaxchilán esetében, itt sem tudtuk előre, hogyan jutunk be a területre, csak annyit olvastunk, hogy csónakot lehet bérelni. A hídon átkelve rögtön megpillantottuk a sorban álló motorcsónakokat, és megkezdődött az alkudozás. Kiderült, hogy két embernek túlságosan magas az ár, így várnunk kellett, hátha más turistákkal összeállhatunk. Szerencsére hamar befutott egy francia házaspár két kisgyerekkel, velük társulva végül összeállt a háromórás kirándulás.

Hamarosan már a sekély vízen hasítottunk a csónakkal. Közelről láthattunk egy flamingócsapatot: a mély rózsaszín tollazatú madarak a felnőttek voltak, a világosabb árnyalatúak pedig a fiatalabbak. A vízből kiálló fatörzseken fekete kárókatonák üldögéltek százával. Mesélték, hogy krokodilok is élnek errefelé, bár mi szerencsére nem találkoztunk velük. A legnagyobb élményt a mangroveerdő jelentette: keskeny vízi folyosókon siklottunk befelé, a csónak a léggyökerek között suhant, és egy ponton ki is szállhattunk, hogy egy fából épített pallósoron sétáljunk a víz fölött. A kristálytiszta vízben apró, színes halak cikáztak, és több különleges madarat is megfigyelhettünk. Megtudtuk, hogy számos akváriumból ismert halfaj – a xifó, a platti vagy a black molly – eredetileg éppen az ilyen félsós lagúnákban élt, mint amilyen Celestún is.

A kirándulás után bementünk Celestún falujába, amelynek partját már az Atlanti-óceán hullámai mossák. Egy szerény, de finom takóebéd után kisétáltunk a homokos tengerpartra. Én hosszasan sétáltam a forró homokban kagylókra vadászva, miközben férjem egy pálmatetős padon pihent. Nem jártam nagy sikerrel, ám visszatérve felfedeztem, hogy a közelben helyi asszonyok csodaszép hófehér és rózsaszín kagylókat árulnak, szinte jelképes áron. Nem volt kérdés, hogy alaposan bevásárolok belőlük – így lett a kagylóvadászat végül mégis eredményes.