ÚTIKRITIKA.HU / Albánia










Albánia

Durres | Shkoder | Saranda | Berat | Butrinti | Gjirokastra | Vlora | Olvasmányos linkek | Fotóegyveleg

Durrës

A 122 ezres lakosságú Durrës kikötőváros, közlekedési kapcsolódási pont Olaszországgal. A város központja laza, vonzó. Amúgy Durrës is a szokásosan ellentmondásos albán társadalmi világ lerakata. Szegény ugyanakkor pöffeszkedik az új-gazdagság. Albánia Las Vegas-ának nevezik arrafelé. Durres nem központi részei elég piszkosak. Másrészt viszont a tengeri szellők átjárják az utcák egy részét, de a levegő még így sem tisztul ki, annyira nagy a környezetszennyezés. Ne vegyük komolyan a boltok, vendéglátóhelyek nyitva tartási információit. Akkor tartanak nyitva, amikor a kedvük úgy tartja. Főszezonon kívül Durrës elég uncsi város, már legalább is egy külföldi turista számára. Nyáron aztán nagyon mozgalmas a hely. Sok a hotel, a strandok zsúfoltak, zajosak.

Durrës kiejtése kb. így: düresz

"Durres maga nem túl izgalmas, legfeljebb néhány római kori emlékét érdemes megnézni, és strandjai is nagyon zsúfoltak. Jobban tesszük, ha néhány kilométerrel arrébb keresünk szabad partszakaszt. (2015)" forrás

"Durres központja már simán felveszi a versenyt a szegényebb dél-olasz városokkal.  Durrresben nem csak a tengerben pancsolhatunk, hanem találkozhatunk római romokkal, középkori várfallal mecsettel és templommal. A város ráadásul Olaszország közelsége miatt erősen olaszos hangulatot áraszt, így ha valaki szereti Olaszországot, akkor egy kicsit úgy érezheti magát, mintha ott lenne. Bár Magyarországról nyilván Szerbián és Montenegrón átautózva közelíthető meg a legkönnyebben, Durresből rengeteg komp megy Olaszországba, így egy dél-olaszországi nyaraláshoz is hozzá lehet kötni Albániát, ha sok időnk van. Durres egyébként az albán vasúthálózatnak is a központja, így egy kis albániai vonatozáshoz is remek kiinduló pont. (2016)" forrás


Albánia egyik legfőbb turisztikai vonzereje a 360 kilométer hosszú tengerpart, változatos partszakaszokkal – homokos, apró kavicsos és köves parttal – és eldugott kis öblökkel. Durres a legfrekventáltabb tengerparti üdülőközpont, ahol nyáron telt házzal üzemelnek a szállodák, a part pedig megtelik élettel. A strandolás mellett érdemes felfedezni az óvárost is, amelyet középkori városfal határol.

A tengerpari sétány mentén gombamód szaporodnak az új szállodák, ám nemzetközi láncok itt még nincsenek jelen, inkább családi, kis és közepes méretű szállodákat találhatunk mindenfelé. Ennek egyik oka – mint vendéglátóinktól megtudtuk –, hogy a 2000-es években adóamnesztia keretében korlátlan mennyiségű, addig be nem jelentett összeget lehetett hazahozni és legalizálni, ha azt olyan ágazatokba fektették be, mint a szállodaipar és a vendéglátás. Tény ugyanakkor, hogy egy-két nemzetközi márka (Rogner, Sheraton) már megjelent Tiranában. (2016)" forrás

Shkoder

vagy Shkodra?

88 ezres lakosság.

SHKODER - TISZTELETBELI KONZULÁTUS

  • Cím: Lagja “Qemal Stafa”, Rruga “Jorgji, Karamitri” nr. 25, Shkodër, Albánia
  • Telefon: +355-682-020-275
  • Fax: +355-434-2196
  • Tiszteletbeli konzul: Kliti Hoti
  • E-mail: kliti.hoti@novartis.com
  • Konzuli terület: Shkodër, Kukës, Lezhë megyék (qarku-k)

"Shkodra érdekes mix volt: lepukkadt, régi, omladozó házak között már ott voltak a szépen renovált és újonnan épített villák és hotelek is. Az utak meglepően vadiújaknak látszottak és tényleg egyetértek Ginix-szel, amikor azt ajánlja, hogy egy viszonylag új térkép is valószínűleg már elavult Albániában, annyi új utat építenek évente. A szállónktól kb. 50 méterre pont szemben volt Shkodra legnagyobb mecsetje. Szép volt nagyon a sok magas minaretjével, de hajnali fél 5-kor a müezzin nem volt éppen a legnépszerűbb azok között, akik még szerettek volna aludni. Mi is úgy éreztük, hogy vallásilag nincs feszültség az országban, Shkodra is tele volt úgy mecsetekkel, mint katolikus templomokkal.

A hotel előtt futott egy sétálóutca, amin tucatnyi kávézó, étterem, kocsma stb., stb. csábította a rengeteg külföldit. Finomabbnál finomabb kajákat ettünk, és még nekem sem voltak problémáim, mert vegetáriánusként rengeteg salátát ettem és mivel halat azért eszem, nem haltam éhen. A húsevők meg kipróbáltak minden érdekes étket és minden ízlett nekik. Megismerkedtünk Shkodra sikátoraival is. A közbiztonság olyan jó, hogy egyáltalán nem volt semmi problémánk, még az egyedül járkáló turista nőknek sem a sikátorokban. Elmentünk megnézni Shkodra nagy erődítményét, ami nagyon érdekes volt. Hatalmas és jó magasan van fönt a város fölött, így a kilátás fantasztikus. Sokat fotóztunk ott is, mert volt mit. (2015)" forrás


"Megnéztük az ortodox templomot és kívülről pedig a mecsetet, majd volt 20 perc szabad program, ami arra volt elég, hogy oda-vissza sétálhassunk a sétálóutcán. Durva volt, hogy a koldus cigány gyerekek ha meglátnak egy külföldi buszt, egyből mennek oda kéregetni, sőt követnek is az utcán. Ami nekem feltűnt még, hogy az utakon nincsenek jelzések (záróvonal, felezővonal). (2014)" forrás


"A határtól Skhodra csak pár km-re van, ami egy ellenzéki város, ahol a sok évtizedes – az átlagos közép-európainál is durvább kommunista – agymosás után is a stabilan regnáló utódpárti szocialistákkal szemben következetesen demokrata vezetést választanak az emberek. Ezen kívül még a város szélén, az ulcinji és tiranai út találkozásánál emelkedő vár miatt érdemli meg figyelmünket, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a hegyekre, a skhodari tóra, a sok szigettel tagolt folyóra és a folyótorkolatra. Rosafa várát közel 700 méternyi vastag fal veszi/vette körül.

Rosafa legendája nagyban hasonlít Déva várához: vagyis amit raktak estére, az reggelre leomlott. Három testvér építette, akik nem értették ennek az okát, egészen addig, amíg egy bölcs arra nem járt, aki elárulta, hogy scak akkor lehet befejezni a várat, ha valamelyikük feleségét beépítik a falba. Azt áldozzák fel, aki másnap reggel elsőként érkezik a várhoz az ebéddel. A legkisebb testvér felesége ért oda, aki azt kérte, hogy ha már befalazzák, akkor a maradjon kint a jobb szeme, hogy láthassa hogyan nő a kisfia; a jobb lába, amivel a bölcsőjét ringatja; és a jobb melle, hogy etethesse. Ezek után fel tudták építeni a várat. Érdekes, hogy a vár közepén helyezkedik el a Szent István katedrális romjai, melyből a középkorból mecsetet csináltak és egy minaretet is felhúztak mellé. (2011)" forrás

Saranda

15 ezer lakos.

"Mi Saranda városában voltunk többek között és nem voltak túlzsúfolva a strandok. Úgyhogy ettől szerintem ne féljetek. Nem mellesleg a várból sem semmi a kilátás. Onnan már Görögországba is át lehet ugrani Butrint romvárosába pedig mindenképpen érdemes elmenni. Gjirokaster tényleg mesés hely amúgy. (2014)" forrás

,, Saranda modern városban a Paradise étterem előtt álltunk meg a sétáló utca elején ahova ebédelni jártunk. Az étterem fekvése nagyon jó, a tengerparton terasszal, szép a kilátás, és maga az étterem is. Az ételeik finomak - 5-6 féléből szoktunk választani, az áraik olcsóbbak, 8 euro volt a menü (főétel rizzsel és burgonyával, saláta és desszert). Helyi specialitás a kagyló, ugyanis a butrinti tóban tenyésztik őket.

Saranda az Albán riviéra egyik kedvelt üdülőhelye, nevét 40 mártírról kapta (a saranda ugyanis negyvenet jelent görögül - eredeti neve Agioi Saranta = Szent negyven). Nem vár az ember egy ilyen várost Albániában - olyan mint a Francia riviéra vagy Miami. Hosszú tengerparti sétány pálmafákkal és luxus épületekkel. De nem minden az aminek látszik... ha egy sorral hátrébb ment az ember már kisebb volt a luxus, két sorral hátrébb pedig már inkább Albániára hasonlított 😊 Szép város amúgy, de nekem kicsit túl modern.

Az első amit Sarandából láttam az az, hogy bár luxus szállók és éttermek szegélyezik a főutat, út az nem volt 😄 Akkor csinálták amikor ott voltunk... az egyik felén volt csak út, a másik fele pedig teljesen feltúrva...

A sofőrjeinknek tényleg jó képességekkel kell rendelkezniük, Görögországban se könnyű, de Albániában még rosszabb vezetni!

Van strand is a város közepén, kicsit tovább egy kis csónak kikötő, a végén pedig a nagy kompkikötő (Korfuval állandó összeköttetésben van). Van egy ortodox templom és egy mecset, régészeti maradványok és egy park is. Egyszer bazár is volt a parton. (2017)" forrás

Berat

"Berát dél-közép Albániában található, az Osum folyó partján. Albánia egyik legősibb és egyben nyolcadik legnépesebb városa 47,000 lakosával. 2008 óta az UNESCO Világörökség része, ami jogos és érthető, de részben ezért is szomorú Berát valósága. A város gyönyörű, sőt festői lehetne. Az oszmán építészetre emlékeztető régi épületek, fehérre meszelt sok ablakos aranyos házikók, a vár, minaretek, mecsetek, templomok, az albán hegyek csodaszép látványa minden irányban és az aranyos (lehetne) folyócska, ami kettészeli. Messziről csoda jó képeket lehet csinálni. Közelről jópofa az óváros tekergő utcáin eltévedni. A vár környék teljesen üres, nyugodt, remek kilátással. Tényleg ott a helye a világörökségi listán.

Az is biztos viszont, hogy nem a szemét miatt a világörökség része. Közelebbről megnézve a helyzetet, Berát igencsak hasonlít egy szeméttelepre. Az aranyos kis folyócska furcsán szürkés barnás színű mocskos lé és tényleg egy szeméttelep. Ahogy nekünk is javasolták a fogadóink, a helyiek ide hordják le a szemetet. Már, ha olyan rendesek, hogy elviszik odáig. Egy helyi asszony laza, megszokott mozdulattal szemem előtt dobott át két óriási vödör szemetet a várfalon. Berátban mintha megállt volna az idő. Kommunista szobrok. Az ezer éves buszok teljesen lerobbant állapotban. Az utak életveszélyesek, gödrök, lyukak mindenhol. A szép történelmi épületeken kívül sok a régi kommunista ház… A 21. századnak nyoma sincs sehol.

Mindenki feketében öltözik. Esetleg a szürke különböző árnyalataiban. Bár nincsen a megszokott, már majdnemhogy elvárt kelet-európai bunkóság, amit mondjuk egy magyar közértben tapasztalok. Kedvesen kiszolgálnak és útbaigazítanak, megmutatják és elmesélik. Mégis egy rettenetes hidegséget érzek. Mindenki szomorú. Kivéve mikor néha egy kisgyerek mosolyogva mutogat rám, vagy pénzt kér. Hiába vagyok fehér és kelet-európai kinézetű, a kék dzsekim, vagy talán az, hogy ha ritkán is, de néha mosolygok azt eredményezi, hogy kirívok a helyiek közül. Egyenes arcok, sőt inkább lebiggyedt ajkak, mérges tekintetek, merev és rideg arcok, különösen a férfiakon. Az épületek, a járművek és az emberek, mintha a múltban lennék, csak valahogy minden megöregedett, tönkre ment, rosszabb és szomorúbb lett. Lehet, hogy rosszul teszem, de teljes kilátástalanságot érzek, amivel nehéz mit kezdenem. Berát egyszerre szép, és egyszerre szívbemarkolóan szomorú számomra. A tapasztalt reménytelenség remélem reménnyé változik egyszer. A fekete ruhákat és szürke arcokat remélem szivárványos bohócruhák és vidám mosolyok váltják majd fel. (2013)" forrás

Berat

"A város alapos bejárására nem elég egy nap. Ha valaki tényleg szereti a műemlékeket, az ódon templomok hangulatát, akkor szánjon rá legalább két napot, mert az egész város egy nagy nyitott múzeum, furcsa keveréke a muszlim és keresztény hangulatnak, így nem véletlen, hogy 2008-ban felkerült az UNESCO világörökségi listára. Maga Berat három részből áll: A Mangalem városrészből, a felette található vár részből, és a Gorica negyedből. Ezeken kívül van még egy negyedik rész is, a modern Berat, amely a környék ipara miatt jött létre. Érdekesség, hogy mindegyik városrész lakott, beleértve magát a várat is. (2015)" forrás


Berat magas hegyek között fekszik, és három részre osztható: újváros, óváros a folyó két partján – keresztény és muzulmán negyeddel –, valamint a vár, amely a mai napig lakott része a településnek.

Itt található az 1797-ben épült, Szűz Mária mennybemenetelének tiszteletére szentelt ortodox templom, amely jelenleg az Onufri Nemzeti Ikonográfiai Múzeumnak ad otthont. Az ország lakossága többségében muzulmán vallású, de jelen van a katolikus és az ortodox egyház is, és békésen megférnek egymás mellett. Az albánok a török uralom előtt többségükben egyébként katolikusok voltak.

A kommunista diktatúra „segítette elő”, hogy a mély vallásosság ma sem érzékelhető a hétköznapokban, tehát természetes az alkoholfogyasztás, a szórakozóhelyek látogatása, a sertéshús fogyasztás, az emberek öltözködése és viselkedése is teljesen európai. Berat belvárosában, a folyó mentén, a sétálóutcán számtalan étterem és cukrászda található, ezek egyikében ebédeltünk mi is.

A kiszolgálás udvarias volt, mint általában, bár túlzott sietősséggel nem lehet vádolni az étterem dolgozóit. Ez a hozzáállás meglehetősen általános, a helyiek általában ráérősen töltik mindennapjaikat. Ezek után megtekintettük a parttól alig 10 kilométerre fekvő, i. e. 588-ban alapított Apollonia római város maradványait bemutató múzeumegyüttest. (2016)" forrás


,, Beratba, melyet az útikönyvek „ezerablakos városként” emlegetnek. Valóban, a Mangalem és a Gorica negyed sokablakos, fehér házikói - mint megannyi, egymás mellett megbúvó fehér gyöngyszem - tekintenek le az Osumi folyó völgyére.

Berat Albánia egyik legöregebb és legszemrevalóbb városa, melyet szerencsére még a kommunista vezetés is „múzeumvárosként” kezelt, így az óváros nem esett a kommunista várostervezés áldozatául, s 2008 óta az UNESCO-Világörökség része.

A domboldalakra felkúszó ezerablakos város látképe talán Albánia egyik legismertebb szimbóluma. Mi is nagy várakozással tekintettünk a berati napjaink felé.

Szállásunk az út egyik legjobbja, a Hotel Belgrad Mangalem volt, egy gyönyörűen felújított, tradicionális berati házban. Délután egy rövidebb sétát tettünk a Gorica negyed keskeny, macskaköves utcácskáin.

Előző nap kifigyeltük, hogy a Gorica egyik kis utcájából túraútvonal indul a felette magasodó hegyre, így érdeklődtünk szállásadóinktól, hová vezet. Mikor próbáltuk magyarázni, hogy a „hegyre” szeretnénk túrázni, azok csak bámultak ránk, miről hadoválunk. Majd jött az isteni szikra: „Ja a „dombra”!” No igen… a 118 m tengerszint feletti magassághoz szokott lényünk már „hegynek” titulálta a pár száz méter magas dombot, ami albán viszonylatban csak kisebb dombocskának számít.

A tikkasztó melegben nekünk ez a pár száz méter emelkedő is épp elég kihívás volt: tücsökciripelés közben másztunk fel a keskeny ösvényen egyre feljebb és feljebb, míg végül a domb tetején elértünk az illír erődítés romjaihoz. Itt leültünk a szikla peremére, és csak bámultuk az alant elterülő – valóban - ezerablakos város fehér házait és a barnásvörös háztetőket.

Következő napra hagytuk a berati várnegyed felfedezését. A vár helyén már az i.e. 4 században egy illír erődítmény állt, mely a goricai párjával egységet képezett. Gyalogosan meglehetősen meredek kaptató vezet a várhoz, de még meredekebb csapásokon lehet némileg rövidíteni az utat. A berati citadellát még napjainkban is lakják: az ódon falak között bóklászva, mi egy csipkekészítő néni műhelyébe kukkantottunk be, és megcsodáltuk a szebbnél-szebb csipkemunkákat.(2017)" forrás





Butrinti

,, Butrint romváros Albánia egyik legjelentősebb történelmi épületegyüttese - hellenisztikus, római, bizánci, velencei és török emlékek keveréke, ezért is olyan különleges, és ezért szerepel az UNESCO világörökségi listáján is. A nagy kiterjedésű Butrinti tó partján fekszik. Nem egész két órát szoktunk ott lenni, az idegenvezetővel jártuk körbe az egész parkot, mindenről beszélt részletesen.

Bár érdekes a történelme, engem nem nagyon győzött meg maga a hely... tulajdonképpen csak romok összessége... Jobb állapotban csak a bazilika és a színház maradt fenn, valójában eddig csak a város kb 45 %-át tárták fel. Van néhány jó állapotban fennmaradt mozaik padló is, de ezt ritkán lehet látni mert be van fedve homokkal hogy így védjék. Nekem szerencsém volt, mert mindkettőt láthattam, állítólag kétévente cserélik a homokot, ilyenkor látható. Egy kis darab mozaik megfigyelhető a bazilika oltáránál is a bal sarokban, és érdekesek a kőbe vésett feliratok (rabszolgák nevei) a színház falánál. Az itt lévő sekély tóban pici teknősök úszkálnak. Az egész park szintje nagyon alacsonyan van, ezért sokszor elárasztja a talajvíz. Egyébként az egész park nyugodt, ha kikerüli az ember a tömeget, érdemes sétálni, vannak padok is sok helyen pihenésre. (2017)" forrás

Gjirokastra

(gyirokásztrá)

23 500 lakos.

"Egyértelműen a legszebb albán kisváros, amelynek óvárosa gyakorlatilag úgy néz ki, mint 150 éve. Ez relatíve sok turistát vonz, de az összkép még így is bőven élvezhető, köszönhetően az olyan kényelmi szolgáltatásoknak, mint a színvonalas szálláshelyek és éttermek. (2014)" forrás

"A város kézműves ipara nagyon fejlett, fa- és kőfaragó mesterek, textilművesek, bőrdíszművesek üzleteiben szép dolgokra akadhatunk a város utcáit járva. Gjirokastra környékén az állattartás is jelentős, remek kecske- és birkasajtot vásárolhatunk, melyeket az ország számos részére szállítanak." forrás

,, Gjirocaster felé iútközben megnézzük a kékszemet, ami egy természeti jelenség, rengeteg helyi turistával. Tulajdonképpen egy víz alatti forrás 45 méter mélyről jön fel és nagyon, nagyon kék. Meglepő módon Gjirocaster felé a végén van 20 km egyenes út, ilyet már régen láttunk.
A város világörökség, van a hegyen egy vár a 13 századból, amúgy bizánci város volt, amíg a 17 században el nem foglalták az ottománok. Innentől felvirágzott, többségében áttért a muszlim hitre, a Bektashi szufi hit központja lett. Megnéztük az erődöt a dombon, nem túl érdekes, de a kilátás jó. Van egy fegyvermúzeum, amit kihagytunk, régi amcsi repülő roncs, óratorony meg egy csomó fal.
A város a régi ottomán házakkal, macskaköves utcákkal sokkal érdekesebb. A házaknak lapos kővel van fedve a teteje és nincs két egyforma. Némelyiket belülről is meg lehet nézni, egy 1700-ban épültbe mi is bemegyünk. Van vagy 3 szintes plusz pince, összesen 64 ablaka, 9 kéménye és 6 pottyantós wc-je van. Minden kőből meg fából, vannak téli szobák amik fűthetőek, a nyitott tűzrakó másik oldala a gőzfürdőként működő fürdőszoba, nyári szobák amik levegősek és vendégfogadó nagyszoba ami gyönyörű rozettás plafonnal és gránátalmákkal díszített tűzrakó hellyel van díszítve. Az esővizet gyűjtik a tetőről és egy 130.000 literes ciszterna látta vízzel a házat. (2016)" forrás


,, A város híres szülöttje Enver Hodzsa kommunista diktátor, akinek tevékenysége ellenére a város megőrizte oszmán kori arculatát, és 2005 óta az UNESCO-világörökség részét képezi.

A város felett elhelyezkedő várban fegyvermúzeum található, innen csodálatos kilátás nyílik a városra. Itt rendezik meg minden évben az Albán Folklór Fesztivált, ahol a polifonikus énekstílussal is megismerkedhetünk." forrás


,,Felsétáltunk a város felett uralkodó, zord kinézetű várhoz. A citadellát már a vaskorban is lakták, a ma látható falak Ali Tepeleni Pasához köthetőek. A bejárat után rögtön egy második világháborús fegyvergyűjteményt tekinthetünk meg, ez egy különálló múzeumi részben folytatódik, ahová extra be lépőt kell fizetnünk, ha a had- ill. fegyvertörténet rajongói vagyunk. A múzeumi rész az egykori várbörtönben található, ahol egyébként egészen 1968-ig tartottak foglyokat. A nácik a második világháború folyamán 500 rabot zsúfoltak össze 50 cellába, s itt tartották a kivégzéseket is. Mi eltekintettünk a hátborzongató hely meglátogatásától, s inkább a terasz felé vettük az irányt. A terasz sarkában egy amerikai repülőgép pihen, amelyet 1957-ben albán MIG-ek kényszerítettek leszállásra. Az albán verzió szerint a repülő kémkedést végzett, az amerikai verzió szerint pedig véletlenül keveredett albán légtérbe. Kicsit tovább, a várudvar északkeleti sarkában emelkedik az óratorony, háttérben csodás kilátással a Drinos-völgyre ill. a Lunxhëria-hegyekre. Letérve a kitaposott főcsapásról, kissé beljebb merészkedtünk a romok között.

Bár a város 1961 óta „múzeum város” címet élvez, és 2005 óta a Világörökség része, sajnos a tradicionális gjirokastrai házak továbbra is ki vannak téve a tűzvészeknek, az illegális építkezéseknek, és – felújítás - híján az összeomlásnak.(2017)" forrás



Vlora

A 90 ezres lakosságú Vlora egy jelentős kikötőváros Albánia középső részén, az Adria és az Ión-tenger közötti tranzitúton. Noná, hogíy a város és környéke a csempészek kedvence. A csempészek nem csupán árukat, hanem embereket is csempésznek, pl. motorcsónakokon Olaszországba. Vlora kontrasztos hely. A nagy parkolók miliője jelentősen eltér a strandok világától.Egyébként Vlorában az arra vetődő turista nyugodtan fizethet eróban. Elvégre ez egy kozmopolita város.

,, Vlora legfőbb nevezetessége az első albániai kormányzói épület, ahol 1912-ben kikiáltották az ország függetlenségét. A város déli részén található a nyaralóövezet, és itt már a part inkább köves, mint homokos." 

Olvasmányos linkek

"Leusa: A számtalan birkás-szamaras-tehenes albán faluból érdemes nem találomra választani, hanem azt, ahol esetleg van valami hozzáadott érték is. A csak gyalog megközelíthető Leusában ez egy ikonokkal és freskókkal teli templomocska. A nem túl távoli Labove hasonló intézményével kombinálva ez már egész napos megmerítkezés az albán vidéki létben.

Valbona: Albániában a hegyek a legjobbak, és az albán hegyeket ebben a völgyben lehet a legjobban élvezni. Tökéletesen jelölt, mégis teljesen érintetlen ösvényeken kirándulni egész nap, aztán hatalmas adag bárányt enni joghurttal – ettől érzi az ember, hogy Albánia nem európai kuriózum, hanem világszínvonalú úti cél. (2014)" forrás


"Albánia masszív erődrendszerét Enver Hodzsa kommunista diktátor építtette ki azután, hogy összeveszett kommunista szomszédjával, Jugoszláviával, sőt legfőbb támaszával, Kínával is, és teljesen izolálta az országot haláláig, 1985-ig. A bunkerek hatalmas hálózatát a tengerparton és a szárazföld belsejében arra alakították ki, hogy a nyugati "imperialista" hatalmak támadása idején így álcázzák a katonaságot. Az ország költségvetésének az egynegyedét a hadseregre költötték. A "bunkerization" művelet nem közvetlenül a hatalomra jutása (1944) után, hanem 1967-ben kezdődött és egészen haláláig (1985) tartott. Az egy-két személy befogadására alkalmas bunkereken kívül készültek komolyabbak is, amelyek el voltak látva elektromos árammal, vízvezetékkel, szellőző-berendezéssel. 12-15 centiméter vastagságú vasbeton- és acélajtókkal szerelték fel őket, hogy ideig-óráig a gáztámadás és a nukleáris csapás elsődleges következményeitől is megvédje a bent tartózkodókat. 750 ezer elhagyott betongomba tarkítja Albánia városait, mezőit és az ország különböző pontjait." forrás


"Fontos tudni, hogy Albániába a természetért, nem pedig az emberiség nagy alkotásaiért érdemes utazni. A ritkán lakott, hegyes, elmaradott vidéken eleve nem épültek soha olyan nagy dolgok, ami pedig véletlenül igen, azt vagy az erre vonuló hadseregek, vagy a múlttal és főleg a vallással szakítani igyekvő kommunisták szinte kivétel nélkül lerombolták. Vannak ugyan az országban ókori romok, bizánci templomok és közepesen régi mecsetek, de ezek közül mindegyik műfajban lehet a környező országokban sokkal jobbat látni. A kivételt a jellegzetesen albán városkák jelentik, amelyekből néhány meg tudott maradni érintetlenül, a rendszerváltás utáni állapotmegőrzés pedig csak javított rajtuk. Ezeket jellemzően meredek hegyoldalra építették, hatalmas, komplett klánoknak otthont adó, esetenként kifejezetten nagypolgári házakkal. De ezeknek sincs esélyük versenyezni az albán táj szépségével.

Albániában kétféle táj van: kopár hegy és nem annyira kopár hegy. Minél közelebb van az ember a déli, görög határhoz, annál kopárabb a táj, de bujának nevezhető növényzet északon is csak a magasabb hegyek közti völgyekben van. Aki már járt Dalmáciában vagy a görög szigetvilágban, annak ismerős lesz a látvány, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az albán vidék hozza azt a bukolikus idillt, amit az ott élő földművesek nyilván szívesen lecserélnének egy új traktorra, turistaként viszont csak pluszt jelent.

Albánia közepes méretű városainak foghíjtelkein is lehet legelő tehenet látni, vidéken pedig egyértelműen a mezőgazdaság és az állattartás az úr. És a közhiedelemmel ellentétben nemcsak birkát tartanak, hanem gyakorlatilag minden elképzelhető haszonállatot, különös tekintettel a pulykára, amely Közép-Albánia egyes vidékein a gazdaság motorjának tűnt. Odáig nem mennék, hogy benzingőzben fulladozó, félkész családi házakkal és omladozó közintézményekkel teli albán városokat elbűvölőnek nevezze, de ezeket leszámítva szinte valamennyi településnek volt valami bája, elsősorban a mindenhol tobzódó teraszos vendéglátóhelyeknek köszönhetően.

Az albán vidék olyan, amilyennek egy amerikai turista Kelet-Európát elképzeli: vidám kisfiúk libákat, fejkendős nénik pedig hercig szénakazlakat terelgetnek, miközben a teljes férfilakosság kávézókban trécsel. A hegyeknek köszönhetően pedig a díszlet mindenhol minimum szép, az igazán magas hegyek közt pedig lenyűgöző. Ízlés kérdése, hogy valaki hegyekért vagy alföldekért rajong, de az albán hegyvidék a maga műfajában világszínvonalú. A Dinári-alpok legdélebbi nyúlványa ott fekszik, ahol az egykori Jugoszlávia utódállamai és Albánia találkoznak, a földrajzi és történelmi elszigeteltségnek pedig turistaszempontból csak jót tett a vidéknek. Albániában nemzeti sport a szemetet kivágni a száguldó Mercedes ablakán, de itt, a 2500 méteres hegyek közt simán lehetett egy teljes napot kirándulni úgy, hogy egy darab eldobott műanyaggal se kelljen találkozni. (2014)" forrás

Fotóegyveleg

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon