ÚTIKRITIKA.HU / Portugália

A portugál konyha ellentmondásos. Egyrészt tükröződik benne az, hogy az Európa falu egyik végében van, és sok ételt - úgymond belterjesen találtak ki. Másrészt a tenger, a hajdani gyarmatbirodalma, néhai világkereskedelmi nyüzsgése miatt rengeteg étel, fűszer, recept részben vagy egészben távoli tájakról való. A turista Portugáliában gyorsan, könnyen ráérez arra, hogy a helyi népek született ínyencek és fontos szerepet adnak életükben az evésnek. A világon sok helyen naponta háromszor, esetleg négyszer szoktak étkezni, Portugáliában viszont 5+1-szer.

Munkába menet egy kis presszóban isznak meg egy kávét egy kis sütivel. Mint más mediterrán országban, itt sem megy ez sietve. Aztán jön a tízórai ugyancsak sütivel (pl. vaníliakrémes pastel de nata) és valamilyen innivalóval. Portugáliában legalább egy-másfél órás az ebédszünet és az emberek egy közeli, családias kisvendéglőben falatoznak. Két-három fogásból áll az ebéd. A megszokott házias ételeket fogyasztják.

"Bica (bíká): a mi fogalmaink szerinti presszókávé a négyzeten. Pirinyó csészében szervírozzák, és olyan tömény, hogy cukor nélkül csak a mazochisták isszák. Porto környékén cimbalino (szimbalinu) a neve, de ha arrafelé café-t kérsz, akkor is ezt adják. Egy adag kávé, egy adag víz. Állítólag vannak olyanok, akik naponta lenyomnak 10-15 adag bica-t. Ezt nem is kommentálom, mert miközben ezt írom, máris gyorsabban kezdett verni a szívem. Orvosok biztos meg tudják magyarázni, hogy ezek után hogy nem halt még ki a portugál nemzet." forrás

"Sokszor csak utolsó fogásként kínálják fel a leveseket, amikor a vendég még éhes maradt. Portugáliában teljesen ismeretlen a rántás fogalma; nem rántanak, nem habarnak. A levesek sűrítése úgy történik, hogy a legfőbb hozzávalókat (ami általában répa, krumpli, hagyma, olívaolaj, fokhagyma, esetleg zöldbab stb.) összeturmixolják. Hagyományos levesük a caldo verde, a káposztaleves, kedvelt a sopa de agriões, ami vízitormából készül, és délvidéken a gazpacho, a hideg zöldségleves, ami ugyanolyan népszerű itt is, mint a szomszédos Spanyolországban." forrás

Van még uzsonna és vacsora, sőt vidéken még belefér a napba egy éjjeli vacsora, a ceia. Ez utóbbi persze nem nagy lakoma, leves plusz valami könnyű étel. A turistának persze nem kell igazodni a portugálok étkezési szokásaihoz, de érdemes legalább egyszer ebédidőben betérni egy olyan kis vendéglőbe, ahová a helyiek járnak. Egyszerűek az ételek, nem egészségközpontú felfogású, az biztos. Az ilyen kis helyeken nincs sok étel az étlapon, legalább nem kell sok ételről tájékozódni, ugyanis az ilyen helyeken angol fordítás sincs. Érdemes kipróbálni valami jó kis babételt.

A nagyvárosokban a turisták hajlamosak turistás éttermekbe étkezni, mert ezek vannak a nevezetességek közötti, melletti főcsapásokon. Ezekben az éttermekben futószalagon etetik a külföldieket, akik többnyire nem tudják megállapítani azt, hogy mennyire hitelesen helyi és jó minőségű az étel. Sok útikönyv tanácsolja, hogy érdemes megpróbálni olyan éttermet választani, amelyik kis utcában, kevésbé felkapott környéken van. Olcsóbbak és jobban igyekeznek minőséget produkálni.

Legjobban úgy ismerheted meg a várost, ha a szívében sétálsz és megízleled hagyományos ételeit. Ez egy igazi gasztrotúra (hagyományos “Petiscos” rágcsálnivalókkal és italokkal) sétával és városfelfedező körúttal egyvekötve!

"10 megkóstolandó étel a Vista szerint:

A tőkehal 365 elkészítési módja közül legalább egy – a tőkehal a portugálok kedvenc nemzeti eledele, mindenütt kapható az egész országban.

Portói borkóstoló egy gaia-i borpince meglátogatása után (Porto) .

Aveiro városában az "ovo mole" – a tojásból készült finom édes sütemény (Beiras).

Az Azeitao vagy a Serra (lágy) sajt – a legfinomabb, ha egy szelet kenyeret mártogatunk bele, s mellé egy zamatos alentejoi vagy Douro- völgyéből származó testes vörösbort kortyolgatunk.

A „pastel de Belém” (pastel de nata), ami vaníliakrémmel töltött, leveles kosárka a Belém kávéházban, egyenesen a sütőből, melegen felszolgálva – ne felejtsük el fahéjjal és cukorral meghinteni!

Egy presszókávé, (amit a lisszaboniak bica-nak hívnak) a lisszaboni Chiado negyedben, a nagy költő, Fernando Pessoa „társaságában” (azaz a költőnek a kávéház előtti ülő szobra mellett).

Kagyló (amejoas a Bulhao Pato) napnyugtakor egy tengerparti bárban, és mellé egy üveg hideg zöld bor, majd ezután egy "cataplana" – Algarve-i specialitás, amely a tenger gyümölcseiből speciális, légmentes edényben (azaz cataplana-ban) készül.

Frissen fogott tengeri herkentyűk egy erre specializálódott étteremben. (marisqueira).

Az Azori szigeteken légmentes edényben a földbe ásott üregben a meleg vulkáni talaj és a napsütés hatására párolódó "cozido" (párolt vegyes húsok és köretek).

És végül, mindezek megkoronázásaként, élvezzük a kolostorok olyan hagyományos süteményeit, mint amilyen az "égi tepertő" (toucinho do céu) „apáca gyomra” (barriga de freira) "angyali harapnivaló" (papos de anjo) „Priscot apát pudingja” (abade Priscot) stb." forrás

"Az itteni kávézós sütik egyébként egy külön cikket megérdemelnek majd, hisz azok legalább olyan fontos szerepet töltenek be, mint a kávé és igyekszem majd egy kis oknyomozást tartani azzal kapcsolatban is, hogy az egyik legjellegzetesebb kávé mellé felszolgált süti miért kapta rólunk, magyarokról a nevét, miért hívják azt 'Húngaros'-nak?!" forrás

"A portugálok bevallottan két dolgot szeretnek a legjobban csinálni: enni és inni. Tengerparti ország lévén adott, hogy a menün a halak szerepelnek túlsúlyban. Híres a szardíniájuk, melyet sokszor grillrácson sütögetnek az utcán, valamelyik kapualjban. Ilyenkor szeretik megvendégelni az épp arra járókat is. Egyszer egy német turistacsoporttal történt, hogy a szállodájuktól nem messze rövid technikai szünetet kellett tartaniuk, így az út szélén félreálltak a busszal. A várakozás közben az utasok kissé odébb csatangolva néhány helyi lakosba botlottak, akik épp szardíniát sütöttek és megkínálták őket is. Bár a portugálok nem beszéltek németül, a németek pedig se angolul, se portugálul, olyan jól sikerült a véletlen találkozás, hogy csak hajnali kettőre értek a hotelbe. Addig önfeledten ettek, ittak, énekeltek az itteniekkel együtt. Ez a történet a portugálok végtelen vendégszeretetét és kedvességét is jól jellemzi.

Az ország igazi kedvence a becalhau, azaz a tőkehal, melyet több mint 300-féle képen tudnak elkészíteni! Már Kolumbusz 1492-es amerikai partraszállása előtt 40 évvel is tőkehalat halásztak a Kanada észak-keleti részén található Új-Fundland előtt húzódó Nagy Zátonyoknál. Érdekes, hogy bár úgy tekintenek rá, mint nemzeti kincsükre, mégis napjainkban is hatalmas távolságokat kell megtenniük, hogy beszerezhessék, ugyanis a zsákmányért egészen Norvégia északi partjaiig kell menniük. A halakat rengeteg sóval tartósítják a hazafelé úton, így ahhoz, hogy ehető legyen, a fogyasztás előtt még 3 napig áztatják, miközben cserélgetik rajta a vizet. Állítják, hogy ez adja a különleges ízét. A boltokban ne a jégágyon vagy a fagyasztópultban keressük a szeleteket, hanem nézzünk körül a polcokon, asztalokon, ahol egymás tetejére púpozva, halmokban áll a sós, szárított, hosszában felvágott és kiterített, egészben hagyott filé. Szenteste is tőkehal a menü, ilyenkor párolt zöldségekkel kerül az asztalra. A maradékokból 26-án egy összesütött egytálételt készítenek. 25-én pedig pulykát fogyasztanak. Különleges gasztronómiai élmény volt, amikor kapribogyóval és friss citrommal díszítve, főt krumplival és párolt brokkolival körítve szolgáltak fel nekünk hekket, - amit ők is így neveznek! (Müller Gerda, 2014)

,, Akárhová mentünk, a halételeken és a steak-en kívül semmilyen jellegzetes portugál fogást sem találtunk. Ami azt illeti, a steak tükörtojással, sült krumplival és salátával nem igazán jellegzetes, s mivel relatíve drágán árulták (9-10€), inkább nem kóstoltuk meg. Ami a halakat illeti, minden déli- és mediterrán országban hasonlóan készülnek. Talán a sütemények között volt több, amilyet nálunk nem kapni, például a pasta de nata, melyet a legtöbb utazós oldalon ajánlanak, illetve a hozzá hasonló, vaníliasodóval/krémmel töltött egyéb sütemények. Az egyetlen helyi étel egy sült marhahússal töltött szendvics volt, mely a bifana névre hallgat. Átlagosan 1€-ba kerül, és nagyon finom, éhenhalás ellen – 1-2 óra erejéig – tökéletes. Amit még tudok ajánlani, azok a sajtok. Mi egy étteremben előételként kaptunk helyi sajtot, isteni finom volt, valami remek fűszerezéssel!
Ami az italok illeti, jellegzetes portugál nemzeti ital nincs, kivéve a portói bort (bár ez voltaképp az angolok találmánya. lásd bővebben: Britannica). A helyi és mindenhol reklámozott sör – a párom szerint – borzalmas (én nem iszom sört). Sörösök itt hátrányban. Ahogy már fentebb írtam, a jó kávézásnak itt nagy kultúrája van és valóban nagyon-nagyon finom kávét adnak mindenhol. Aki számára a kávézás több, mint egy puszta élénkítő ital fogyasztása, az itt dúskálni fog remek aromájú fekete italokban. Napindítónak egy eszpresszó, kiegészítve valamilyen helyi süteménnyel, tökéletes választás és nem mellesleg nagyon hangulatos a kávézók teraszán ücsörögni, szürcsölni a kávét és nézni a várost. (2017)" forrás

Piri-Piri csirke

Piri-piri Csirke, amelynek a fő jellegzetessége, hogy grillezés előtt afrikai eredetű, apró szemű vörös borson alapuló mártásban pácolják. Sokféle változata van, az egyik fokhagymás, egy másik portói borral meglocsolt. A piri-piri szuahéli (Kelet-Afrika) szó és jelentése az, hogy bors-bors.

v.m. fotója

Halak és tenger gyümölcsei

A szardínia jellegzetes fogás a portugálok tányérján (a magyar olvasó most azonnal rugaszkodjon el a szovjet-orosz konzervvel kapcsolatos esetleges szag és íz vonatkozású emlékeitől). A portugál szardínia többnyire grillezetten fogyasztott halacska, amelyről a zsírréteg leolvad. Általában grillezett paprikával tálalják. Sokszor szerepel az étlapon a sardinhas de escabeche, ami nem más, mint egy olívás-hagymás-paradicsomos pácban érlelt-sült szardínia. Sok étterem előtt a szabadtéren, grillrácsozaton sorakoztatják fel egymás mellé a szardínia darabokat. Hatásos vendégcsalogatónak bizonyul mindig a látvány és a levegőben terjengő illat. A sardinhas de escabeche-hez tán valami hideg, erőteljes minőségi fehérbor illik.

A portugálok másik nagy kedvence a tőkehal, amit több mint 150-féleképpen készítenek el. A legszokványosabb variáció a hal krumplival és tojással, olívaolajjal, ecettel. A szárított sós tőkehal, a bacalhau a fő sztár. A turista gyakran találkozik vele az étlapokon. Aki általában szereti a halat, az szeretni fogja a bacalhau-t is. Érdemes kipróbálni.

"Bacalhau (tőkehal) a portugál nemzeti eledel, ezt szinte mindenhol lehet kapni. Nagyon büszkék rá, pedig sok más finomabb hal van. Szerintem kissé ízetlen. De aki a halat és tengeri ételeket szereti, az nem fog csalódni, Portugáliában minden van, amit csak el lehet képzelni. Egyik kedvencem az előételnek felszolgált fokhagymás, olajos rák (gambas). Egyszerű és nagyon finom. Tavaly mesélték portugálok, hogy állítólag már Olaszországból is tőlük rendelnek halakat és tintahalat, mert sokkal finomabb, Ízletesebb az övék. Ezt azzal magyarázzák, hogy a hideg óceán miatt van. A boraikat nem kell bemutatni, portói, madeira, vinho verde, stb. Jó bort is mindig lehet találni itt." (2011)

"Egyetlen, Portugáliáról szóló beszámoló sem lehet teljes a bacalhau megemlítése nélkül. Portugália bacalhau nélkül olyan lenne, mint Franciaország bor, Anglia köd, vagy Magyarország hazudós politikusok nélkül: elképzelhetetlen és unalmas. A bacalhau becsületes magyar neve tőkehal (gondolom ezért nem lehetett kapni a kommunizmus alatt a Vasfüggönyön innen), latinosoknak és állatorvosoknak: gadus morhua, a portugál konyha egyik megkerülhetetlen eleme. Szárítják, majd sóban tartósítják (sok sóban, rengeteg sóban), ezért elkészítés előtt órákkal (néha napokkal) be kell áztatni. " forrás

Népszerű még a tonhal, a rákból készült krokett, és a turistás helyeken szinte mindenhol lehet enni sercegő, forró fokhagymás olajban tálalt garnélarákokat.

"A caldeira nevű portugál leves – vagy inkább "hal-egytál" – klasszikusan cserépedényben készül, többféle halból. Mindenképpen kerül bele friss, nem túl öreg burgonya, lágy nagyfejű hagyma, fokhagyma, érett paradicsom, néhány szelet "kaliforniai" zöldpaprika, babérlevél és só. Ezenkívül csak száraz, de nem túl savas fehérbor és olívaolaj." forrás

Édességek

A portugálok hihetetlenül édesszájúak. Nagy a választék, bár a magyar turista többnyire nem tartja azt versenyképesnek a hazai, az osztrák, vagy a francia édesség felhozatallal. A portugáloknál az utcákon, piacokon, vásárokon nagyon jellemző, hogy az édesség műfajban fartura-t, azaz fánkot kínálnak. A forró olajba spirál alakban csurgatott fánktésztát forrón, fahéjas porcukorral megszórva kínálják. Mexikóban meg Spanyolországban sütnek ehhez hasonlót churros néven.

A portugál kolostorokban réges-régen a barátok és az apácák az áhítatos életrend mellett a konyhaművészetnek is teljes hittel és sok fantáziával adóztak. A konyháikban olyan süteményrecepteket is kidolgoztak, amelyeknek nagy hasznát vették akkor, amikor, vagy kétszáz évvel ezelőtt, bezárták az összes portugál kolostort. Arra kényszerültek, hogy sütemények árusításából tartsák el magukat. Egyik süteményük Portugáliában valóságos nemzeti jelképpé vált. A Pastel de Belém rengeteg helyen kapható Portugáliában és a turisták is mindig kipróbálják. Azok a cukrászdák, amelyek híresek a jó pastel de Belém süteményeikről, nem panaszkodhatnak a forgalomra. Kicsi, leveles tésztás süteményről van szó, amelynek közepén krém van. Egy darab ritkán elég belőle. Sok helyen plata de nata-nak nevezik. Budapesten az Édesmindegy ételbárban a Pozsonyi úton remek pastel de nata kapható, egy ritkán elég belőle valóban.

"Tipikus madeirai sütemény a bolo de mel, vagyis a cukornád-mézzel készített, helyi érdekű kalács. Hogy őszinte legyek, nem egy nagy durranás. Az általunk megszokott, hasonló cuccoktól abban különbözik, hogy nem egy légies, szivacsos, könnyű testű édesség, hanem igenis jó nehéz, sűrű, kiadós és nagyon laktató. És persze elképesztően tartós: hónapokon keresztül eláll, gyakorlatilag változatlanul megőrizve élvezeti értékét (már ha van neki olyan). A bolóra mandula és/vagy dió és/vagy mogyoró szórandó, gazdagon." forrás

"Ha megkérdezel valakit, mi az, ami kihagyhatatlan Lisszabonban, tízből kilencen az elsők között felelik majd, hogy a Pastéis de Belém. Gyorstalpalóként annyit, hogy egyes számban Pastel de Belém, de a portugálok magától értetődően kizárólag a többes számot használják – mert képtelenség egynél megállni. A magyarul leggyakrabban pudingos kosárkaként emlegetett édesség méltán tett szert a világhírnévre. A leheletvékony, ropogós tésztával szegélyezett puding különleges kulináris élményt nyújt, ami könnyen függőséghez vezethet." forrás

"Kolostor ide, torony oda, vannak, akiket inkább a gasztronómiai kíváncsiság vezet idáig. Őket is meg lehet érteni, hiszen kizárólag itt lehet megkóstolni a szupertitkos recept alapján készült Pastiés de Belém névre keresztelt, különleges édességet. Régen, az apácák tojásfehérjével keményítették a ruhákat és, hogy a sok sárgája se vesszen kárba, süteményeket készítettek belőle, különböző variációkkal kísérletezve. Az itt élő szerzetesek évszázadokkal ezelőtt megalkottak egy különleges receptet, melyet – nagyon bölcsen – megőriztek a kolostor falai között. Egy idő után eladásra is készítettek belőle. A szomszédos cukorfinomítóban árulták a specialitásukat, majd 1834-ben, amikor bezárt a monostor, eladták a receptet a finomító tulajdonosának. Ő nyitotta megy a híres cukrászdát 1837-ben, mely azóta is üzemel. Az elegáns patikára emlékeztető, kívül-belül kék-fehér csempékkel kirakott üzletben naponta 10 ezer darabot sütnek az édességből, mely Pastel de nata néven az egész országban ismert és kedvelt, ám azok, melyek nem itt készülnek, csak „utánzatok”.

Az eredetit kizárólag itt, helyben lehet kapni, mivel állítólag ma is mindössze hárman ismerik a titkos összetevőket. A leheletvékony tésztakosárka sűrű, nap-sárga, tejszínes vaníliasodóval van megtöltve, mely hihetetlenül lágy és krémes. Langyosan kerül a kis papírdobozba, egy zacskó cukor és fahéj társaságában. Barnára sült tetejét ezekkel kell meghinteni a fogyasztás előtt ahhoz, hogy teljes legyen az ízorgia. Kétségtelen, hogy a szerzetesek egy falat mennyországot hoztak el nekünk. Aki előtte nem hitt a létezésében és a krémbe harapva sem tér meg, annak nem működnek az ízlelőbimbói! (Müller Gerda, Vista Mammut, gerda.muller@vista.hu, 2014)

A portugálok, a spanyolokhoz hasonlóan a rizst desszertként is eszik. Az aroz doce nem más, mint rizs, amihez raknak kis tejet, fahéjat, cukrot, vaníliát vagy kis reszelt citromhéjat. Íme egy lista azokról a portugál ételekről és italokról, amelyeket illik és érdemes megízlelni: tőkehal, természetesen a portói bor, az ovo mole és a pastel de Belém nevű sütemények, Azeito vagy Serra lágy sajt, a lisszaboniak által bica-nak nevezett presszókávét, kagylót és a catalpana nevű Algarve-i tengeri gyümölcsös specialitást, frissen fogott tengeri herkentyűket specialista étteremben fogyasztva.

"Ha portugál (madeirai) szesz, nem hagyhatjuk ki a caninha-t, a cukornád-pálinkát, ami a poncha alapanyaga. Ez (mármint a caninha) gyakorlatilag égetett szeszes ital (de nem rum!), a 40-52 fokos vertikumban. A piacokon lehet natúr cukornádat is venni, amit el lehet rágcsálni (nagyon rostos és tényleg édes). Az üvegbe néha egy darabka cukornádat is beletesznek, akárcsak nálunk gyümölcsöt a vilmoskörte-páleszba." forrás

"A maracuja is meglepetést okozott. Először is a kiejtése: a portugálok márákúzsá-nak mondják. Másodszor pedig az, hogy mennyi féle-fajta maracuja létezik. Pár fotót gyűjtöttem a netről (a piacon valahogy nem jutott eszünkbe a gyümölcsökről közelképet készíteni, de valamennyi típust árusították)" forrás

"Hmm, viszont a sajtjaik mennyeiek. Míg nálunk a különlegesebb sajtokat aranyárban mérik, itt nem túl nagyban tűnik ki a normál árból a legzamatosabb kecskesajtok ára. Ilyen finomat nem sok helyen lelni sajtféléből, mint az itteni kecskesajt. Említésre méltó még a queso fresco, ami leginkább a mi túrónk és a mozzarella sajt keverékére emlékeztet. Mindemellett 40-50 féle sajtot biztosan tartalmaz egy-egy magára valamit adó csemegepult." forrás

Portugál borok, likörök

"A portugál utazás nem lehet teljes borkóstoló nélkül. Mindenképpen megéri betérni valamelyik borászatba, ahol megismerkedhetünk az adott termelővel és a gyártás folyamatával. A végén pedig fény derül arra is, hogy mit rejtenek a nyirkos pincék mélyén szundikáló, pókhálós hordók. Az ország borrégiói közül az Alentejoi a legnagyobb, a Douro pedig a legrégebbi, a leghíresebb és egyben a világörökség része. Annak idején Marques de Pombal úgy rendelkezett, hogy csak az Alto Douroban készült borból állíthatnak elő portóit, így ez lett a világ első körülhatárolt borvidéke. A portói egy likőrbor, ezért nekünk, magyaroknak, talán inkább ínyencségnek számít az édes íze miatt. Az angolok egyenesen rajonganak érte, de bizonyára a világ többi részén is kedvelik, hiszen a legnagyobb mennyiséget kivitelre palackozzák.

Története azzal kezdődött, hogy a tengeren szállított, exportra szánt bor megsínylette a hosszú utazást, így felmerült az ötlet, hogy brandyvel tartósítsák. Ezzel az alkoholtartalom jóval magasabbra emelkedett és így már hosszú ideig tudták tárolni a közkedvelt italt. Ma már számos változata létezik. A három fő típusa az aranysárga színű, fehér szőlőből készült Branco, a nagy fahordókban, maximum 5 évig érlelt, vörös színű, gyümölcsös Ruby és a nála jóval idősebb borokat fémjelző, több különböző fajtájú és évjáratú bor házasításából előállított, karakteresebb, zamatosabb Tawny. A fiatalok körében közkedvelt a „Portonic”, azaz a fehér portói, tonic és jég keverésével készült longdrink. Igazi különlegességnek számít a „zöld bor”. A név nem a színére, hanem az üde jellegére utal. Portótól északra terem az a szőlőfajta, amiből ezt a kicsit habzó, fiatal, maximum 2 éves italt készítik. Méltán híres desszertboruk a Setúbal-félszigeten termelt és palackozott Moscatel. A már szinte bronzba hajló, arany nedű, jól behűtve adja ki az igazi ízét. Így igazán kitűnő. (Gerda, 2014)

,, A Ginjinha (vagy rövidebb néven Ginja) édes cseresznyelikőr, amit a 17. századtól kezdve isznak a lisszaboniak. Az ital elkészítése során viszonylag erős borba cukrot kevernek és Ginja meggyszemekkel ízesítik. A kis adagokban árult italért körülbelül 1.5€ összeget kell fizetni, független attól, hogy meggyszemekkel, vagy anélkül kérjük az italt.
A Ginjinha szeretete generációról generációra öröklődik. Az idősebb korosztály csodaszerként tekint az italra, ami képes minden bajból kigyógyítani az embereket. " forrás

Fado éttermek

Ezek nagyon is turistás éttermek, de nem érdemes kihagyni az egyedien portugálos hangulatot, élményt. Régen a portugálok a késői órákban vacsoráztak és jól elbeszélgettek egész éjfélig. Akkor leoltották a villanyokat és gyertyafény mellett felcsendült a portugálok mély érzelmességét, melankóliáját annyira jól kifejező fado zene. A mai turistás változat nagyüzemi, pörgős. Két fogás között nyomnak le 10-15 perces, gitárral kísért műsort. Az igazsághoz tartozik, hogy a fado estes vacsora műfajában, minőségében, szervezésben, színvonalban nagy a szórás.

Jó előre érdemes tájékozódni, hogy a kiválasztott fado-s helyről mik a visszajelzések. A fado egyedi portugál műfaj. Lényege, hogy szerelemről, vágyakról szól szomorkás, keserédes szövegekkel, stílusban, hangulatban. Sok helyen értekeznek arról, hogy a fado mennyire jól kifejezi a portugál néplelket. A fado zenéjére a portugálok sírva vigadnak, szabad teret adnak bánatos érzelmeik kitöréséhez.

,, A fado egy szívszaggatóan szomorú zenei stílus, amit ha a turistákra specializálódott nagy éttermekben, "fado show" keretében, előre foglalt asztal, kiszámítható program, drága vacsora mellett hallgatunk, csak egy giccs lesz. Ha azonban a megfelelő helyre megyünk, ami meghitt, csak pár asztalt szolgál ki, és ahol évtizedek óta rendszeresen lépnek fel fado énekesek a hét bizonyos napjain, akkor életünk egyik legmegindítóbb élményében lehet részünk! Ezeket a kis éttermeket az Alfama negyed kanyargós, macskaköves utcáiban kell keresni, és csupán szerencse kérdése, hogy kapunk-e bent asztalt – vagy be kell vállalnunk, hogy portugál mércével mérve nagyon korán, akár 7, fél 8 körül is beülünk vacsorázni, hogy legyen biztos helyünk, és türelmesen kivárjuk az első pár énekes fellépését." forrás

Olvasmányos linkek

,, A portugálok kedvenc ételei a szardínia (főleg grillen sütve), a tonhal, a sós tőkehal, a rákból készült krokett, és a tenger gyümölcsei.
Igazi nemzeti ételük a tőkehal. Állítólag 150 féle módon tudják elkészíteni. A tőkehalat krumplival és tojással eszik, ecettel és olíva olajjal ízesítik. Leghíresebb a szárított sós tőkehal a bacalhau.
Portugál nemzeti leves a Caldo verde krumpliból és a csak Galiciában termő káposztából készül.
Érdekes volt találkozni az un. Feiojada étellel. Brazíliában egykor a rabszolgák szombati étele volt. A fekete főtt babba a héten készült maradék főtt és sült húsokat rakták. Szombatra minden belerakott íz „összeért”. Később nemzeti étellé vált. Brazíliában többször volt szerencsénk enni. Itt fehér babból és tengeri herkentyűkkel készül. Mint feiojada de marisco ismeretes.
A fekete disznóból porco preto vagy porco ibéricoból készült ételek drágábbak. A vadon tartott (és nem moslékkal etetett) állatból több féle finomságot késztenek. Kicsit divat is szerintem, mint nálunk a nagy mangalica láz.
Hogy édesszájúak-e? Erről legjobban süteményeik árulkodnak, amit a nagyon sok cukrászdáikban, bisztróikban árulnak. A pastel de nata vanília krémmel töltött és fahéjjal megszórt leveles tészta. A pastel de Belém vaníliakrémmel töltött, leveles kosárka egyenesen a sütőből. Melegen adják.
De bárki bármit mond, itt halat kell enni hallal. A legegyszerűbb mód, ahogy a frissen kifogott, megtisztított, tengeri sózott, olíva olajas halat a sütőlapon megsütik, hozzá főtt vagy sült krumplit adnak, és vegyes zöldsalátával tálalják. Felveszi a versenyt a legnagyobb séfek kreációival. Ők ugyanis alkotnak valamit, átnevelik az alapanyagot, valami apró szépség jön ki a tányéron mindenféle felesleges dologgal megbolondítva, de az már nem hal. Csak azt sajnálom, hogy haldesszertet még nem találtak ki ezek a halas népek. Szicíliában szicíliai hallevest, itt grillezett halat kell enni. És mindezt Portói borral öblögetni, hogy az élet még szebb legyen. (2015)" forrás