ÚTIKRITIKA.HU / Ruanda

Ruanda

Ruanda dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények | Repülés | Szállás | Vízum | Egészség | Közlekedés | Étkezés | Pénzváltás és vásárlás | Közbiztonság | Magyar külképviselet | Egyéb hasznos információk | Földrajz | Időjárás | Történelem | Manapság | A helyiekről | Turista etikett | Gorilla szafari | Volcanos nemzeti park | Kigali | Egyéb látnivalók | További beszámolók | Fotóegyveleg

,

Falusi junior fogadóbizottság - Cs. Vali fotója

A „Visit Rwanda” felirat az Arsenal FC mezeit díszíti az ujján, mint a klub „shirt-sleeve” (azaz ingujj-) szponzora. A finanszírozó fél a Rwanda Development Board (RDB), amely Ruanda turizmusának és befektetéseinek népszerűsítését végzi, és amelynek a „Visit Rwanda” kampány is része. Becslések szerint az „Visit Rwanda” felirat az Arsenal mezein évi kb. £10 millió (azaz körülbelül 4,6-5,2 milliárd HUF) értékű szponzorációs szerződés része.

Ruanda dióhéjban

angol neve: Rwanda

• Ruanda tengerpart nélküli középkelet-afrikai ország. Nem nagy a maga 26 300 négyzetkilométerével. Ehhez képest a 14,6 milliós lakosságával kiemelkedő népsűrűségű (2025-ös becslés).
• Ruanda fővárosa: Kigali, ami 5806 kilométerre van Budapesttől.
• Magyar állampolgárságú turistáknak kell vízum Ruandába. A vízumot az interneten is lehet igényelni. Az online elintézett kérelem alapján Ruanda nemzetközi repülőterén belépéskor fel lehet venni a vízumot. Az online ügyintézés általában 2 nap alatt lefut. A ruandai vízum 60 amerikai dollárba kerül.
• 2024-es helyzet szerint Ruanda Közép-Afrika egyik legjobb közbiztonságú országa. Nagyon ritkán fordulnak elő turisták rovására elkövetett rablások.
• 2024: A sárgalázoltás előfeltétele az országba való belépésnek, ha az utazó éppen egy, a sárgaláz tekintetében kockázatos országból jön (a szomszédos országok közül ilyen Uganda és a Kongói Demokratikus Köztársaság)
• Ruanda természeti téren rendkívül szép ország. Az "ezer domb országának" is nevezik.
• Ruandában a turista jól el tud boldogulni az angol vagy a francia nyelvtudással, mivel a helyi kinyarwanda mellett mindkét nyelv hivatalos. A fiatalok már inkább angolul tudnak, az idősebbek inkább franciául.
• Ruandát 1962-ig ENSZ gyámsági területként (a mai Burundival együtt) Belgium igazgatta (Ruanda-Burundi volt a neve). 
• Legyakoribb vezetéknév: Uwimana
• Ruanda gazdaságában a mezőgazdaság dominál. A lakosságnak mindössze 18 százaléka él városokban, a többi lényegében a földje megműveléséből él. A fő mezőgazdasági termékek közé tartozik a kávé, a teák, a banán, a szójabab és a burgonya.
• A lakosság 94 százaléka keresztény (közülük 45% katolikus, 35% protestáns). 

A Ruandába látogató külföldi turisták elsősorban azért jönnek, hogy részt vegyenek a hegyi gorillákat meglátogató túrákon. Nem olcsók ezek az úgynevezett trekkingek, sőt egyre drágábbak. Mostanság egy főre már 750 USD. De hát Afrikában csak három országban látogatható meg a hegyi gorilla: Ugandában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ruandában. E három országos választékból a (Kinshasa-i) Kongó inkább kiesik, mert Ugandához és Ruandához képest nem jó a közbiztonság. Sokak szerint Uganda és Ruanda közül gorilla trekking ügyben az utóbbi a nyerő.

Fő látnivalók:

• Gorilla trekking
• Virunga hegység vulkánjai
• Csimpánz trekking (kb. 250 USD/fő (idegenvezetővel és járművel)

Érdekességek:

Ruandában betiltották a műanyagzacskók használatát. Az országban tisztább környezetet akarnak létrehozni, és a tilalom betartását komolyan ellenőrzik.

A gorillák megfigyelésének turisztikai iparága az egyik legnagyobb bevételt hozó ágazat Ruandában.

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

1. A Bwindi Impenetrable Forest-ben (azaz magyarul a Bwindi Áthatolhatatlan Erdőben) három és fél óra kidöglesztő menet után végre meglátni a hegyi gorillákat
2. A Nyungwe-i csimpánz trekking
3. Más kelet-afrikai nagyvárosokhoz képest Kigali egész jól szervezett és meglepően tiszta, de vidéken, még a falvakban is feltűnő, hogy nincs mindenhol szemét
4. Kigaliban van éjszakai élet, és a bátrabb turista ezt meg is tapasztalhatja személyesen
5. Velünk volt Ruanda legjobb angol nyelvű idegenvezetője: Appolo
6. A Kigali Genocide Memorial Centre (az 1994-es tömegmészárlások emlékhelye) egy kitűnő múzeum
7. Kigali központjában, a Ruandában híres Nakumatt piac, és a fővároson kívüli Kaplaki kézműves piac
8. Hallani, hogy milyen szépen fejlődik az ország, főleg egészségügy terén

Nem tetszett

1. Ruanda alacsonyabban fekvő területein a malária kockázata miatti folytonos szúnyogirtó kenőcsös kenés
2. A gorilla túrán egy-két útitárs nyavalygása, mert nem öltöztek megfelelően a túrához (ő hibájuk), a hülyék vietnami papucsban jöttek
3. Hogy nem mentünk el inkább egy második (másik) gorilla túrára a csimpánz túra helyett
4. Vannak rizikós területek, ahová nem tanácsos menni. A leginkább ilyen a Kongói DK-Ruanda határ közelében lévő Gisenyi!!!

Vélemények

Az utam struktúrája úgy nézett ki, hogy az első 6 napomon Kigaliban aludtam, onnan kirándultam több helyszínre. Utána 2 napot a kongói (KDK) határon lévő Rubavuban (Gisenyi) töltöttem, a Kivu-tó északi részén, majd 4 napos gyalogtúrára indultam délre (amit 2 nap után fel kellett adnom, és extra pihenés után mentem tovább), majd megérkeztem Kibuye városába, a Kivu kb. középső szakaszához, szintén 2 napra. Majd visszatétrem Kigaliba, az utolsó néhány nap egyikén pedig vulkántúrára mentem.  (2022)

---

Ruanda, Afrika szívében fekvő ország, ahol Paul Kagame elnök harmincéves munkájának eredményei főleg a fővárosban, Kigaliban láthatók. A vidék igazi Afrikát tárja elénk, ahol a turisták által kevésbé látogatott helyeken autentikus élmények várják az utazót. Rwamagana, egy eldugott falu 60 kilométerre Kigalitól, távol esik a turisták útvonalától, és a ruandai népirtás fájdalmas emlékeit őrzi. A sártéglából épült házak falai titkokat rejtenek, és minden helyi család érintett valamilyen módon a múlt borzalmaiban.

A faluban nincs vezetékes víz, ezért a lakók naponta járnak a kúthoz. A gyerekek kis sárga kannákban cipelik a vizet, ami számukra természetes életforma. A trópusi nap alatt Rwamagana fő utcáján kecskék és tyúkok sorakoznak eladásra, és friss gyümölcsök – mint például ananász – cserélnek gazdát néhány száz forintnak megfelelő összegért. A piac közösségi találkozóhely, ahol mindenki összegyűlik, hogy eladja portékáját, és a piacfelügyelő szedi be a helyfoglalási díjat.

Az emberek mobiltelefonjaik révén tartják a kapcsolatot a külvilággal, és gyakran néznek külföldi videókat, ami egy távoli, számukra elérhetetlen élet képeit tárja eléjük. Rwamaganában a vízhordás, a piac és a családi élet határozza meg a mindennapokat, míg a gyerekek játszanak a porban. Az utazók kedves fogadtatásban részesülnek, és a helyiek „Muzungu”-ként üdvözlik őket, ami távoli utazót jelent.

A vidéki élet nyugodt, de nehézségekkel teli, és a trópusi nap hője alatt minden feladat kihívást jelent. A visszaúton, a vörös porban közeledő terepjáró Kigaliba, a modern világba vezet vissza, de Rwamagana emléke megmarad. (2024)

---

"Bármennyire is próbálják a helyiek a turistákkal való beszélgetésben elterelni az 1994-es borzasztó történetet, a látogató nehezen tud szabadulni az olvasott rémséges történtektől. Az utazó Ruandában szegény, de mégis valamiképpen idilli afrikai világot lát, kedves, békés emberekkel, és egyszerűen nem képes felfogni, hogy ilyesmi itt megtörténhetett." (B.R.)

---

Ruanda fővárosában, Kigaliban modern épületek és minőségi szállodák várják a látogatókat, az utakon pedig korszerű autók közlekednek. Vidéken azonban, ha valaki letér a főutakról, és a dzsungel mélyére vezető, göröngyös földutakra merészkedik, olyan településekkel találkozhat, ahol az infrastruktúra szinte teljesen hiányzik. Az itt élők döngölt padlójú kunyhókban laknak, és életük ritmusát a nappalok és éjszakák természetes váltakozása határozza meg.

A Magyarországnál körülbelül három és félszer kisebb Ruanda lenyűgöző szépségű ország, amelyet méltán neveznek az „ezer domb országának”. A hegyekkel és völgyekkel szabdalt táj egyedülálló látványt nyújt. 2024-ben is jellemző, hogy az országot bejárva szinte sehol sem találni parlagon heverő földeket: a helyiek kukoricát, banánt, burgonyát, teát és más növényeket termesztenek, maximálisan kihasználva a termőterületek adottságait.

---

Az első két dolog, ami azonnal szembetűnt, a rend és a tisztaság volt – valamint a csend. Az előbbit örömmel fogadtam, hiszen a folyamatos káosz rendkívül fárasztó tud lenni, az utóbbi viszont, a történelem ismeretében, kifejezetten nyomasztó hatást keltett. Ez az érzés végigkísért az utazás során, és teljesen más szemmel láttatta velem ezt az országot, mint a többi afrikai helyszínt, ahol eddig jártam.

Ruandában a csend szinte mindenhol jelen van: az utcákon nincs hangos zene, az emberek nem kiabálnak egymásnak a túloldalról, türelmesen és rendezetten állnak sorba, a modern autók és motorok pedig feltűnően halkak (utóbbiakból valamiért szinte kizárólag egy márkát lehetett látni az utakon). Azokkal, akikkel beszéltünk, mind az áldozatok családtagjainak vallották magukat – de ki ismerné be egy idegennek, hogy ő maga vagy az apja az elkövetők között volt?

Sofőrünk, akitől az autót is béreltük, még gyerek volt a népirtás idején. A mészárlást abban a hotelben élte túl, amelyet a világ ma „Hotel Ruanda” néven ismer, a róla készült filmnek köszönhetően. Mi is ebben a szállodában laktunk, ahol meglepő módon semmilyen emlékeztetőt nem találtunk – csak csendet.

Mindezek ellenére Ruanda egy rendkívül ajánlott úti cél. Lenyűgöző természeti szépsége, nyugalma és rendezettsége miatt sokan az „afrikai Svájcnak” nevezik – és ezt a benyomást teljes mértékben meg tudom erősíteni. (2024)

---

Ruandai utazásunk során kíváncsiak voltunk, hogy valóban Afrika „Svájca”-e az ország. Kigali rendezett és tiszta városnak tűnik, ahol fejlett infrastruktúra és szigorú szabályok uralkodnak, amit a rendőrök jelenléte is alátámaszt. Vidéken is rendezettség figyelhető meg, több helyen térköves járdákkal és közvilágítással. A házak itt téglából vagy vályogból épültek, bádogviskók szinte nincsenek.

Az ország történelmi öröksége megrázó: a 1994-es népirtás emlékei mindenütt jelen vannak. A népirtásnak emléket állító központban több mint 258.000 áldozat nyugszik, és a részletes kiállítás bemutatja a történteket. Ruanda gazdasága az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül, bár jövedelmi szintje még elmarad más afrikai országokétól.

A vidéki tájak szépsége lenyűgöző, különösen a Kivu-tó és a Twin Lakes környéke, ahol teraszos művelés alatt álló dombok és hegyek tárulnak elénk. Az utazás során tapasztalt szigorú közlekedési korlátozások azonban lassították a haladásunkat, ami olykor nehézséget okozott. Az ország fejlődése szemmel látható, de nehéz lenne teljes mértékben Afrika „Svájcának” nevezni.

Ruandában a kormányzati kontroll érzékelhető, és ez megmutatkozik a rendben és tisztaságban is, bár a szabályok olykor túlzottaknak tűnhetnek. A lakosság a mindennapokban nagy figyelmet szentel a mezőgazdasági munkának, amit a gondosan megművelt földek is jeleznek. Mégis, a szigorú szabályokkal irányított közeg miatt úgy éreztük, hogy hosszú távon nehezen élnénk ebben a rendszerben.

Repülés és repülőjegy

A belga Brussels Airlines járatain Budapestről brüsszeli átszállással el lehet jutni Kigaliba. A Brüsszel-Kigali járat repülési ideje átlagosan 8 óra 15 perc. Budapest-Brüsszel: két óra repülés.

Szárazföldi odajutás

Mi észak felől, egy ugandai, közúti határátkelőhelyen léptünk be az országba. Az afrikai határátkelések sokszor elég macerásak. A fehér embert hülyének, de legalábbis pénzeszsáknak nézik, és ott próbálják lehúzni, ahol csak lehet. Itt semmi ilyen nem történt. Az egyedüli heppjük az volt, hogy mindenkinek kinyittatták a bőröndjét, és átkutatták, nincs-e benne nejlonzacskó. Igen, nem elírás. Az országban ugyanis 2008 óta tilos a le nem bomló anyagból készült szatyrok, táskák, zacskók használata. Akit rajtakapnak az utcán, hogy egy Tesco-szatyorral menőzik, százötven dollárra bírságolják. Ha viszont egy boltos tart polietilén reklámtáskát, az már a börtönt kockáztatja. (2025) forrás

Szállás

Ruandában európai igényeknek megfelelő szálláshelyek csak a nagyobb városokban akadnak.

"Szállásunk a Hotel des Mille Collines ("ezer domb") lesz, amelyet a "Hotel Rwanda" című filmből ismerhet a világ. A film Paul Rusesabagina, az egykori Sabena szálloda igazgatójának történetét meséli el a hutu-tuszi konfliktus csúcspontjaként kialakult 1994-es népirtás hiteles bemutatásával. A hutu származású direktor több mint 1200 ember - köztük több száz tuszi - életét mentette meg a vérengzések alatt. Bár a szobákban még ma is Sabena feliratos gyufásdoboz és szappan vár, a helyiségek, a folyosók eleganciája fényévnyi távolságra van a filmben bemutatottól. Egyedül a bejárati kapu lehetett eredeti a filmvásznon. A szálloda vendégei viszont ma is főleg európaiak, így például a belga Sabena légitársaság jogutódja, a Brussels Airlines minket is kiszolgáló személyzete."

Vízum

Belépés: Kigaliban helyben az útlevél-ellenőrzésnél érkezéskor kiadják az egyszeri turistavízumot, 50 usd, kp és kártya is működik. Ha valaki több országba megy (pl. Uganda), tud többszöri belépésre, ill. több országba jogosítót is kérni, de ennek külön utána kell utazás előtt nézni, mert változnak időnként az igénylés módjai, és hogy pontosan mik a kondícióik. (2022)

Ruanda Magyarországon is akkreditált diplomáciai képviselete Berlinben van.

• Cím: Jägerstraße 67-69 10117 Berlin, Németország
• Telefon: +49 (0) 30 209 165 90 - Fax: +49 (0) 30 209 165 959
• E-Mail: info@rwanda-botschaft.de - Honlap: www.rwanda-botschaft.de

A Kelet-afrikai Turistavízum (East African Tourist Visa) lehetővé teszi az utazók számára, hogy egyetlen vízummal látogassanak el Kenyába, Ugandába és Ruandába. A vízum díja 100 USD, és 90 napig érvényes, többszöri belépést engedélyezve a három ország között. Fontos, hogy az útlevél érvényessége legalább 6 hónap legyen a belépés időpontjától számítva.
immigration.go.ug

Vízumigénylés módjai:

Érkezéskor történő igénylés: Ha az utazó először Kenyába érkezik, a vízumot a belépéskor is megkaphatja. Azonban 2024. január 5-től Kenya bevezette az Elektronikus Utazási Engedélyt (Electronic Travel Authorization, eTA), amelyet az utazás előtt online kell igényelni a https://www.etakenya.go.ke oldalon. Az eTA nélkül az utazás nem kezdhető meg, mivel a légitársaságok felszállás előtt ellenőrzik annak meglétét.

Előzetes igénylés: A vízumot előzetesen is meg lehet szerezni a Kelet-afrikai Közösség tagállamainak nagykövetségein vagy konzulátusain. Az igényléshez szükséges dokumentumok általában a következők:
Érvényes útlevél (legalább 6 hónapos érvényességgel)
1 db igazolványkép
Kitöltött vízumkérőlap
Repülőjegy másolata
Szállásfoglalás igazolása

A vízumigénylés pontos feltételei és a szükséges dokumentumok országonként eltérhetnek, ezért javasolt az érintett országok hivatalos külképviseleteinél vagy bevándorlási hivatalainál tájékozódni az aktuális információkról.

Fontos megjegyezni, hogy a beutazási szabályok és vízumkövetelmények időről időre változhatnak, ezért az utazás előtt mindig ellenőrizze a legfrissebb információkat az érintett országok hivatalos forrásaiból.

Egészség

Feltétlenül kell itthon mindenre kiterjedő utas- és baleset-biztosítás megkötni. Ruandában az egészségügyi ellátás erősen korlátozott. Súlyosabb egészségi problémák, balesetek esetén a turistát légi úton Kenya vagy Dél-Afrika valamelyik korszerű kórházába szállítják. Malária elleni védekezés javasolt. A gyomorrontás elkerülése céljából ajánlatos az első napokban a szállodában étkezni és kevesebb kockázatot vállalni a kajálás terén. A felnőtt lakosság 5 százaléka AIDS-szel fertőzött. Aki sárgalázzal fertőzött területről érkezik, annak kötelező a sárgaláz elleni oltás.

Minimalista stílusban épült rötyi - j.j. fotója

Oltások és „egzotikus” betegségek: jelenleg nincs kötelező oltás a belépéshez tőlünk, a sárgalázra pedig csak akkor kérik el, ha olyan besorolású országból érkezel. Amikor mentem, akkor enyhítettek épp a Covid-szabályokon a belépéshez (elég volt a rapid teszt már), most nemrég néztem, azóta szinte minden Covid-szabályt eltöröltek a belépéshez (országon belül vannak még kitételek!). Nekem megvan mindenféle oltásom egy-két kivétellel, így nekem a maláriára és álomkórra kellett csak készülni (a szokásos hasmenés-fejfájás-hámsérülés triumvirátuson túl). Utóbbi elsősorban a déli és a keleti országrészben izgi, pl. az Akagera Nemzeti Parkban ahol voltam, de nem csípett meg cecelégy (csak másik fajta, ami ártalmatlan ilyen szempontból).

Ami azt illeti, szúnyogot se sokat láttam-hallottam (irtják őket Kigaliban is), így a malarone megelőző szedését kb. 1 hét után abbahagytam, és csak fújtam magam, ill. háló alatt aludtam – ezt viszont mindenütt komolyan veszik a szállásokon, ahogy azt is, hogy éjjelre inkább még hálóval sem érdemes nyitva hagyni az ablakot. Beszéltem olyannal, akinek épp ismerőse került kórházba maláriával úgy, hogy éjszaka valahogy bekapott egy csípést, szóval érdemes figyelni azért, és persze akár végig szedni megelőzésre is a bogyót (amit én nem tettem). Persze volt két-három éjjel, amikor arra riadtam, hogy a hálóm alatt zúg egy szúnyog:), ami valahogy "aláragadt" amikor leeresztettem, ez elég frusztráló tud lenni, de a fenti, egyetlen csípéstől eltekintve semmilyen ilyen problémám nem lett. Ruanda egyébként ilyen szempontból szerencsés ország, az alapvető higiéniai szabályokat persze (amúgy is) érdemes betartani.

Víz: csapvizet a nagyobb városokban és számos más szálláson szűrve lehet engedni a csapból, de fogyasztásra határozottan ellenjavallt. Ahogy egy, a Kivu-tónál foglalt, kicsit magasabb kategóriájú szálláshelyemen jelezték, még ott sem garantált a rendszer zártsága, tehát továbbra is igaz, hogy a látszólag tiszta víz veszélyes lehet szemmel nem látható mikrobák, bacik stb. miatt. Ettől függetlenül én víztisztító tablettát használva ittam rendszeresen csapvizet Ruandában, hogy ne kelljen annyi palackos vizet venni (ráadásul nagyon kevés helyen van szemetes a közterületeken). Nekem semmi bajom nem lett így, nyilván nem tudni, ez köszönhető-e a víztisztító tablettának vagy amúgy sem lett volna. Túlbeszélni nem akarom, nyilván ez mindenkinek saját felelős döntése kell hogy legyen. (j.p., 2022)

Közlekedés

A Kigali és a nagyobb városok közötti országutak minősége egész jónak mondható. Tavasszal és ősszel, az éves esőzések idején számolni kell földcsuszamlásokkal. Az éjszakai utazást inkább kerüljük el, ugyanis a közutak többnyire nincsenek kivilágítva. Ruandában közlekedési morál, mint olyan, nincs. A közlekedésben fő szerepük van a kisbuszos iránytaxiknak és a motorkerékpáros taxiknak, és pont ezek a balesetek fő okozói vagy szenvedő alanyai is. Emiatt a turistának tanácsos elkerülni ezek használatát. Próbáljunk keresni biztonságosabb közlekedési megoldásokat. A szervezett túráknál a szállítás biztonságára nagyobb súlyt helyeznek.

"Nem tudom, létezik-e a világon még egy olyan ország, ahol az autópark kizárólag Toyotákból áll. Ruanda ilyen. Van itt kisbusz, kisautó, luxusdzsip, teherautó, mind ugyanazzal a jól ismert jelvénnyel. Némelyikben a kormány a jobb oldalon van, ki tudja, honnan került ide egy ilyen autó. Ha itt kéne letelepednem, biztosan Toyota márkakereskedést nyitnék..." (forrás: vjm.hu)

---

Közlekedés: Ruandában nincs vonatközlekedés, belföldi repülőjárat a Kivu-tó déli részéhez, Cyanguguba van (és talán Rubavuba/Gisenyibe, ezt most nem tudom, a Kongóval való újabb feszkó miatt viszont a határmenti kongói Gomába épp akkortól nem repültek). Aki nem helyi szolgáltatóval robog mindenhova, annak a városok között a fő eszköz a rengeteg kisbusz, iránytaxi, ill. vannak már modernebb, de láthatóan inkább az elképesztő igénybevételre, mintsem komfortra tervezett nagy távolsági buszok is forgalomban (Ritco). Ezek - ahogy utaltam rá feljebb – elég olcsók, cserébe nagyon időigényesek. Ruanda dimbes-dombos-hegyes ország, egysávos utakkal, ami azt jelenti, hogy egy teherautó pl. hosszú időre meg tudja fogni a sort. Készüljön mindenki úgy, hogy egy 60 km-es út simán 2-3 órát is igénybe vehet, forgalomtól függően. Városon belül, apróbb falvak irányába pedig motorkerékpáros egyfős taxik, akiket applikáción is lehet hívni (papíron, nekem egyszer sem reagáltak az igényre), de leintve őket a távolság alapján megalkudva, általában pár száz forintnak megfelelő összegért elvisznek néhány km-re. Van valamilyen távolság alapján sávozás a viteldíjakra, de ezeket a szóbeli megállapodásnál ne vegye senki alapnak. (j.p., 2022)

Potyautasok - j.m. fotója

Étkezés

Egyszer legalább esélyt kell adni a ruandaiak által nagyra tartott banánbor megkóstolásának. A helyi sör tuti finom. 

Étel: olcsón és jót a büféhelyeken lehet enni. Kis kifőzdék, ahol 1500-2000 frankért mind a 7-8 melegételes tálból tesz magának egy kanállal az ember a tányérjára. Főző banán, kasszava, rizs, zöldségek, hagyma – ha valahol van hús, az általában kis adag, és plusz 500 frank (kevés húst esznek és az is drága az ottani viszonyok szerint). (2022)

Marhahús az általam nagyon nem kedvelt szadzával (az a fehéres)  - j.j. fotója

Húshagyó étek - j.j. fotója

Pénzváltás és vásárlás

• Ruandában a hivatalos fizetőeszköz a ruandai frank (RWF).

• Többnyire nincs ok pénzt váltani, mert lényegében mindenhol lehet fizetni dollárral vagy Euróval.
  • 1 magyar forint (HUF) = 3,27 ruandai frank (RWF)
  • 1 euró = 1157 RWF
  • 1 USD = 965 RWF
  • (a linkekre rákattintva láthatók a friss árfolyamok)

Gorillás szuvenírek - j.m. fotója

Pénzhasználat: meglepő módon, az amerikai dollárt és az eurót szeretik ott is, és nem valami egzotikus kelet-európai valutára esküsznek. A kettő közül pedig inkább dollárt. Azt ajánlom vinni. Pénzváltó több is van Kigaliban (de elszórva), ill. nagyobb városokban a bankoknál. Ezek rendesen, bizonylattal végzik a váltást. Én többször használtam ATM-et is, Revolut kártyával rendben volt a kp-felvétel (helyi frankban, dollárról, ez fontos!), ill. nagyobb, nyugatias jellegű boltokban a kasszás fizetés is. Az viszont egyértelmű, hogy kp nélkül nem lehet boldogulni, szintén nem lehet meglepő sokak számára, hogy minél kisebb, vidékies településen vagy helyszínen kóricál az ember, annál inkább előtérbe kerül a kp. A ruandai frank árfolyama amikor én mentem, kb. 1 Ft = 2,9 frank arányban mozgott, dollárra váltásnál viszont sokszor kerekítenek lefele (fyi! ne a mostani horror-árfolyamokat vedd alapul, pár hónapja még én is másképp számoltam át.).

Árak, ellátottság: jóval kevesebb, és rapszodikusan elhelyezkedő kisker-egység van mint amit itthon megszoktunk. Magyarul sokat kell(het) a boltba, esetleg benzinkutas boltba talpalni. Az árak egyébként nem sokkal olcsóbbak mint nálunk, pontosabban terméke válogatja. Pl. egy import coca-cola annyi, mint nálunk, ahogy egy import vagy helyben gyártott gyümölcslé is annyit kóstált, mint itthon, amikor ott jártam júniusban. A kész- és szárazételek esetében azt mondanám, akkor kb. 80%-a volt a hazainak – persze ez egy durva átlag, nem pontos összehasonlítás. Ugyanakkor pl. a buszos tömegközlekedés települések között nagyon olcsó (még ha lassabb és kalandosabb is mint nálunk). A szállásoknál is megtalálni a nagyon jó áru és színvonalú olcsó szállást, és Kigaliban vagy nagyobb városokban (vagy pl. a Kivu-tónál) a nagyon drága 4 csillagos szállodát, ill. panziókat. Hozzáteszem, én az előbbire esküszöm, önmagában neked is érdekes, meg persze a helyieknek is, ha a saját közegükben látnak egy fehér embert egy nem annyira frekventált helyen lévő vendégházban (nemhogy vidéken, de még Kigali külső részén is kisebb szenzáció egy mzungu). (j.p, 2022)

---

Kigaliban túl sok látnivaló nincs, egy-két múzeum mellett érdemes lehet felkeresni a repülőtér közelébe költöztetett kézműves piacot, ahol nagyon jó cuccok vannak, és minden árus elvárja, hogy megtiszteld őt azzal, hogy megnézed a portékáját – aztán a harmadiknál látod, hogy tényleg nagyjából ugyanazt árulja mindegyik, szóval legjobb esetben is csak kisipari, és nem kézműves termékekről van szó. Voltam a klasszikus nagypiacon is, de itt meg nehezen tudtam körülnézni, annyira nagy szenzációt keltettem, és persze fél disznótól a mindenféle kacaton át a ruhákig, mindent el akartak adni. (2022)

Szórakozás

Táncbemutató - j.m. fotója

A Croatia feliratú mezt viselő srác beadásra készül. - j.m. fotója

Közbiztonság

A városokban éjszaka nem ajánlott, hogy a turista helyi kísérő, ismerős nélkül az utcán járkáljon. Az értékeinket tanácsos a hotelszéfben hagyni.

A Kongói Demokratikus Köztársasággal határos területeket az utazónak kerülnie kell, mert Kelet-Kongóban fegyveres konfliktusok ismétlődnek.

Biztonság: Ruanda szerintem bátran ajánlható a kicsit már tapasztaltabb utazóknak, de egyébként kezdő afrikázóknak. Kifejezetten biztonságos ország nem csak az ottaniak, hanem nemzetközi értékelések szerint is. Ez igaz vidékre és a nagyvárosokra is. Nyilván az észszerű és megszokott szabályokat e téren ott is érdemes betartani. Azt soha sehol nem tudja senki garantálni előzetesen senkinek, hogy esetleg pont ott, pont őt nem éri atrocitás, de általános elvként elmondható, hogy pl. Ruandában nyugodtan lehet sétálni egyedül is este (már amennyire egy nagyon sűrűn lakott országban ez egyáltalán lehetséges), egyedül közlekedni stb. Magyarul: teljes tévedés lenne, ha pusztán azzal magyaráznám, hogy nem volt gondom ilyen téren, hogy termetesebb vagyok. Alapvetően szinte mindenki nagyon barátságos és segítőkész volt. Ehhez vélhetően az is hozzájárul, hogy nagyon szeretnék demonstrálni a világnak barátságosságukat 1994 után, a turistaköltés meg hát nagyon kell a GDP-be.

Nem feltétlen biztonsági kérdés, de itt említem, hogy kéregetők természetesen vannak, és nagyon sokan a gyerekek közül is ezzel próbálkoznak, de az is egyértelmű, hogy sokan mindenféle érdek nélkül is kíváncsiak az idegenre. Akik némi apróért keresik a társaságod, van, hogy egyből a lényegre térnek, és van, hogy előbb beszélgetnek, csevegnek – én pl. egy idős bácsival jártam így, aki fejből vágta a fővárosunk nevét, meg mesélt a családjáról, aztán kért egy kis pénzt. Kifejezetten tolakodó egyébként senki nem volt, kitartó viszont igen (persze lehet valaki ezt már tolakodásnak értékelné). (j.p., 2022)

Motozás - j.m. fotója

Magyar külképviselet

Van egy tiszteletbeli magyar konzul Kigaliban: Faustin Mbundu

Cím: KG 268 Street, Plot # 7, Gishushu, Kigali

E-mail cím: faustin.mbundu@mfkgroup.com
Telefonszám munkaidőben: +250788300344

-----------------------------------------

Állampolgáraink, ha Ruandában bajba kerülnek, kérhetik a német nagykövetség segítségét:

• Cím: 10, Avenue Paul VI, Kiyovu, Kigali, Rwanda - Telefon: (00 250) 575 222, 575 141
• E-mail: info@kigali.diplo.de - Honlap: www.kigali.diplo.de

Egyéb hasznos információk

• Az országban a hivatalos nyelvek a francia és az angol, de beszélik még a szuahélit is.
• Időzóna: GMT+2 óra.
• A mobil/internet lehetősége. Hivatalosan egyik nagy hazai szolgáltató sem kínál szolgáltatást, bár a voda gond nélkül rá tudott csatlakozni az ottani egyik hálózatra (bár nem próbáltam ki egyszer sem). Ez nyilván horror áron működött volna, mind telefonra, mind mobilnetre. Ezért érdemes venni helyi sim káryát mobiladattal. Több nagy szolgáltató van, a „népre” pozícionált cég az MTN (ők működtetnek saját mobilfizetési rendszert). Kigaliban a központi irodában útlevéllel kb. 1 óra alatt forgalomtól függően megvan az adatmobilos helyi sim-kártya, be is teszik ott helyben az ügyintézők a telóba, be is állítják, mindezt potom összegért – az egészért fizettem 11.500 frankot (oszd el hárommal), úgy, hogy ebben a technikai díjak, a választott feltöltős csomagban nem tudom már mennyi perc és sms, valamint 7 gb adat is benne volt (utóbbi 5.000 frank a teljes összegből, de annyira pici volt árban a különbség az alatta lévő, asszem 2 gb-s csomaghoz, hogy akkor már megérte ezt válaszolni). Utána szinte mindenütt teljesen megbízhatóan működött, telefonálásra, netezésre is. Megjegyzem, nekem általában a szálláshelyeimen is szerencsém volt, kisebb, időszakos anomáliáktól eltekintve, mindenütt jól működött a wifi. (jépé, 2022)

Földrajz

A lakosság 84%-a hutu etnikumú, 15%-a tuszi. A népesség kb. fele római katolikus, 26%-a protestáns és 5%-a mohamedán (szunnita).

Veszélyes állatok: Ruandában rengeteg veszélyes állat él – nemzeti parkokban, vagyis ilyenekkel összefutni csak ellenőrzött/felügyelt viszonyok között lehet, elsősorban itt oroszlánra, elefántra, krokodilra, vízilóra gondolva. Emellett az ország tele van veszélyes mérges kígyókkal – én össz-vissz két kígyót láttam futólag, azokat is nemzeti parkban, távolabbról, amint épp eliszkoltak. Persze ettől még komolyan kell venni a vidéki séták alkalmával, hogy bele lehet szaladni ilyenekbe. Ekkor az általános tanács szerint várni kell, hogy maguktól odébb álljanak, merthogy jobban félnek ők, mint mi - állítják (egy fajta kígyóról tudni, amelyik ilyenkor direkt befeszít, de azok, ha jól tudom – nem készpénz – csak az Akagera parkban élnek). (j.p., 2022)

Időjárás és éghajlat

Jóllehet Ruanda csaknem közvetlenül az Egyenlítőnél fekszik, a klímája a magas elhelyezkedése miatt enyhe. Az átlag középhőmérsékletek az év keresztmetszetében alig ingadoznak és persze erősen függnek az ország adott területének a magaslati fekvésétől. Általános vélemény szerint június és szeptember között ideális Ruanda meglátogatása, mert ilyenkor van egy hosszabb száraz időszak. Nem csak azért ideális ez az időszak, mert kevesebb a csapadék, hanem ilyenkor jobbak az útviszonyok és csekélyebb a maláriaveszély. Ha fenti időszakra nem tudjuk időzíteni a ruandai utazást, akkor még ugyancsak jól időzítünk a rövidebb száraz időszakra, ami a december, a január és a február. Ami jó, hogy Ruanda esetében az év bármelyik időszakára vonatkozóan nem kell elrettenni elviselhetetlen hőségtől. Egész évben mérsékelt a meleg.

,, Az esős évszak után mentem, egyetlen éjszaka esett az eső, amikor ott voltam. Kellemes, 25-30 fok közötti idő volt mindig, de magas páratartalommal, ami miatt ugyanúgy fárad az ember, és sok folyadékot kíván (+csomag miatt). 30 Celsius fok fölé egyébként nemigen megy a hőmérséklet, az ország nagy része legalább 1000 méterrel a tengerszint felett fekszik, észak-nyugatról pedig a Virunga hegység „árnyékolja”. j.p., 2022)

Történelem

A vadászó-gyűjtögető népek a kő- és vaskorban telepedtek le a területen, később pedig a bantu népek követték őket. A lakosság először klánokká, majd királyságokká szerveződött. A Ruandai Királyság a tizennyolcadik század közepétől kezdve dominált, a tutsi királyok katonai hódítással és hatalom központosítással irányították az országot. A tutsi és a hutu közös nyelvet, vallást és kultúrát osztottak meg, és eredetileg különböző társadalmi osztályokat jelentettek, bár az európaiak később a gyarmati korszakban külön etnikai csoportokként kezdték őket említeni.

Németország 1884-ben gyarmatosította Ruandát, mint Német Kelet-Afrika része, majd Belgium vette át az irányítást 1916-ban az I. világháború alatt. Mindkét európai nemzet a királyok segítségével irányította az országot, és pro-tutsi politikát folytatott. A hutu lakosság 1959-ben lázadást indított, számos tutsi embert lemészároltak, és végül 1962-ben egy független, hutu-dominált államot alakítottak ki. A tutsi vezetésű Ruandai Hazafias Front (RPF) 1990-ben polgárháborút indított. A társadalmi feszültségek 1994-ben a genocídiumhoz vezettek, amelyben hutu szélsőségesek becslések szerint 500 000 és 1 millió közötti tutsi-t és mérsékelt hutut öltek meg. Az RPF katonai győzelme véget vetett a genocídiumnak.

A népirtás emlékei: szerte az országban 6 nagy, nemzeti jelentőségű emlékhely van, és további mintegy 250 bejegyzett sír/kegyeleti hely. Kigaliban az emlékközpont az egyik legfontosabb, ahol kutatók külön engedéllyel az archívumban is dolgozhatnak. Kigaliban kb. 250 ezer áldozatot temettek újra, innen indult ki egyébként az egész országban megvalósult népirtás.

Aki járt már Auschwitzban, az nem lepődik meg azon, hogy nem csak a történeti-dokumentartista tablók láthatók itt, hanem áldozatok személyes tárgyai is, sőt, csontok is. Ezt csak Murambiban tudták úgymond fokozni, ahol tudatos koncepció alapján az áldozatok egy részét megtalálásuk szerinti pózban mumifikálták – itt kell talán a legerősebbnek lennie a látogatónak. De megrázó volt a gyerekszoba Kigaliban, más helyeken pedig a gyerekfal, a gyerekáldozatok emlékének: sok túlélő szülő a gyerekéről készült utolsó fotóját ajánlotta fel az emlékközpontnak.

Minden emlékközpont papíron ingyenesen látogatható (a vezetésért vagy audio guide ami külön pénzes, ill. volt az Kigaliban), de persze adományt lehet adni mindenütt.

Megjegyzem, fotózni látogatóként sehol sem lehet, mármint az emlékközpontok belső tereiben. Én többször láttam, hogy valaki ezt a nem túl nagy kérést megszegte, minden alkalommal kedvesen, de rászóltak. Így a neten fellelhető fotók vagy ilyen módon „csalt” turistafotók, vagy főként hivatalos ügynökségi képek.

Kigaliban egyébként van egy általános népirtás-ellenes múzeum, melynek célja nem csak a ruandai, hanem általában a gyűlöletbeszéd és népirtások elleni edukáció, közös platform ezek emlékezetének, ezt utolsó napomon akartam megnézni, de 14 ezer frankot végül nem adtam érte.

Sokaknak a témában a Hotel Ruanda film hotele (Milles Collines) a referenciapont. Ez a mai napig működő, 4*-os szálloda a belvárosban (ahol egyébként a magasabb kategóriás szállások egymáshoz nagyon közel vannak), fegyveresek őrzik mint a többi hasonló nagyobb létesítményt/hotellánc egységét. Én kívülről néztem meg, péntekenként szerveznek ott szemléletformáló beszélgetéseket.

Szorosan kapcsolódik még a népirtás emlékezetéhez a belga békefenntartók emlékműve, mely a Camp Kigaliban (a város közepén lévő területen sok elitiskola működik, kicsit úgymond elhatárolva a város többi részétől) található azon a helyen, ahol az 1994-es események elején kivégezték az ügyvivő miniszterelnököt védő 10 katonát. Az épületet változatlanul hagyták, lőnyomokklal stb., kis múzeum található a helységeiben. (2022)

Manapság

• Ruanda államformája: köztársaság. Meglepő tény, hogy a ruandai parlament képviselőinek a 34 százaléka nő, a szenátusban az arány 38%. . (A 2024-ben a magyar parlamentben ez az arány: 14%).
• Ruanda kivitelének 85 százaléka a kávé- és a teatermesztéshez kapcsolódik. Jelentősek a turisztikai bevételek is.
• Átlagos havi bér (2024-ben): 95,000 HUF-nak megfelelő helyi pénz

  A trauma feldolgozása még mindig folyamatban van, de jelentős előrelépést hozott a 30 évvel ezelőtti eseményeket követően bevezetett törvényi intézkedés, amely létrehozta a gacaca intézményét. Ez egyfajta helyi népbíróságot jelentett, ahol a közösségek tagjai felkutatták a felelősöket, majd a falu vezetői előtt közösen, saját tapasztalataik alapján állították össze a vádiratot. Gyakorlatilag a közösség nyíltan kimondta: "Te ezt és ezt tetted, ezért vagy bűnös." A vádlottaknak is lehetőségük volt védekezni, és egyfajta nyílt vita alakult ki a felek között. Akiknek a felelőssége bizonyítást nyert, gyilkosság esetén a fővárosba, Kigaliba, börtönbe kerültek, míg más esetekben károkozás esetén a bűnösöket kártérítésre kötelezték.

  Emellett magasabb szintű bíróságok is működtek, ahol az összetettebb ügyeket vizsgálták. Bár sok elkövető külföldre menekült, a felelősségre vonás és a múlt feldolgozása nagyrészt megtörtént, ami alapot adott a lelki gyógyuláshoz. Az áldozatok nem kaphatták vissza elvesztett szeretteiket, de némi elégtételt és igazságszolgáltatást igen, ami fontos lépés volt a társadalom hosszú távú megbékéléséhez. (2024)

---

Mi emlékszünk az 1994-ben zajló népirtásra, amikor közel egymillió embert végeztek ki, mert a politika egymásnak uszította az országban élő két népcsoportot. A világ pedig cselekvőképtelen bénaként nézte, ahogy száz napig, feltüzelt félőrültek macsétával gyilkoltak le férfit, nőt, gyereket. A cél a korábban hatalmon lévő, tuszik teljes kiirtása volt, és nem kímélték azokat a hutukat sem, akik nem értettek egyet ezzel a tervvel. Végül egy Paul Kagame nevű, egykori gerillaharcos, majd az ugandai katonai hírszerzés vezetője, jól felfegyverzett csapatával elfoglalta Ruandát. Amerikai segítséggel megerősítette a hatalmát, amit azóta is gyakorol. A demokráciát sutba dobta a hatalma megtartása érdekében, és ma már Kínával haverkodik.
Viszont olyan hírek érkeztek az országból, hogy teljes mértékben sikerült stabilizálnia a helyzetet, és az évszázados bosszúhadjáratok sorozatát megállítani. Ma már nem téma, hogy ki milyen származású sőt, illetlenség megkérdezni. Mi több, lelkes környezetvédő, ezért intézkedéseinek köszönhetően, sokak szerint Afrika legtisztább országa Ruanda. (2025) forrás

---

Ivóvíz szállítás - j.m. fotója

j.m. fotója

j.m. fotója

A helyiekről

Nyelv: fiatalok és a nagyobb városokban az angol a nyerő, a nyelv egy ideje hivatalos nyelv az országban. Vidéken viszont sokszor lehet, hogy a mutogatás, és/vagy francia a szuperkombó. Érdekes, hogy több, nálam idősebbel is beszéltem, aki teljesen jól tolta az angolt, és volt olyan kissrác, aki Kigaliban azzal büszkélkedett, hogy már tudja a hét napjait angolul – elsorolta, és el is rontotta. Szóval nem feltétlen lehet általánosítani. (j.p., 2022)

---

Kapcsolat a helyiekkel: sokan kíváncsiak az emberre, akik csak azért szólítják meg, hogy beszélgessenek vele. Nekem sok ilyen élményem volt, egy buszos utam alkalmával újdonsült beszélgetőtársam jófejségből szerzett egy piaci megállón banánsört, mivel korábban mondtam neki, hogy még nem ittam, és szeretném megkóstolni. Külön érdemes megemlíteni, hogy a gyerekek mindenütt nagyon hamar körbevesznek, követnek, olykor kéregetnek. És bizony filmszerű elemek is lejátszódnak sokszor: csoportokban megy utánad egy csapat egyenruhás iskolás. Megállsz, ők is megállnak. Elindulsz, pont annyit mennek utánad mint te mentél. De hirtelen mozdulatot nem érdemes tenni, mert nagyon hamar megijednek, szó szerint szétrebbennek, és a helyi felnőttek esetleg félreértik (én jártam így, nem volt semmi gond, de azt hitték egy háznál, fenyegettem az utánam koslató srácokat, pedig csak előre tessékeltem őket).
Itt említem meg, hogy nem illik kérés (vagy némi apró) nélkül fotózni, ez megnehezíti a dolgot (és a fehér ember láttán könnyen ráfigyelnek, így igazán „nagy pillanatokat” nem könnyű elkapni sajna). (2022)

j.m. fotója

Iskolás lányok - j.m. fotója

Távgyaloglás - j.m. fotója

Fotel - J. M. fotója fotója

Turista etikett

1. Tilos műanyag zacskót bevinni az országba!

2. Ne várjuk el, hogy minden helyi tudjon angolul.

3. Engedély nélkül nem illik helybélit lefotózni.

4. Nem illik az utcán járkálva enni.

5. A helyiekkel beszélgetve ne erőltessük az 1994-es népirtásos tragédia megvitatását. Ha ők kezdeményezik a témáról való beszélgetést, az más.  Véleményt akkor se hangoztassunk.

6. Soha ne kérdezzük meg egy helyitől, hogy a hutu vagy a tuszi etnikumhoz tartozik-e.

7. Ha gyerekek pénzt kunyerálnak tőlünk és az egyiküknek adunk, akkor számítsunk arra, hogy a többiek rohamának tesszük ki magunkat.

8. Ne vegyük zokon ha fehérségünk miatt nagyon megbámulnak minket, és ne véljük a helyi részéről valamilyen közeledési kísérletnek se. 

Gorilla szafari

A gorilla trekking programokon való részvételnél 18 éves korhatárt kötnek ki. (A csimpánzos túráknál amúgy ez 15!)

Ruandában a gorilla szafarik szigorúan szabályozottak és szervezettek, hogy megvédjék a hegyi gorillákat és biztosítsák a turisták biztonságát.

A gorilla szafarin való részvételhez előzetesen engedélyt kell szerezni, amelyet a Ruandai Fejlesztési Testület (RDB) bocsát ki. Az engedélyek korlátozottak, hogy minimalizálják a gorillákra gyakorolt hatást. Az engedélyek ára magas, de ez a bevétel hozzájárul a gorillák védelméhez és a helyi közösségek támogatásához.

Egy csoportban legfeljebb nyolc látogató vehet részt, hogy minimálisra csökkentsék a gorillák zavarását.
A látogatók legfeljebb egy órát tölthetnek a gorillák megfigyelésével.

Minden csoportot tapasztalt vezetők és parkőrök kísérnek, akik ismerik a gorillák viselkedését és a biztonsági protokollokat. A vezetők megadják az alapvető szabályokat és információkat a látogatóknak a túra előtt.

A látogatóknak legalább 7 méter távolságot kell tartaniuk a gorilláktól. Nem ajánlott a gorillák szemébe nézni a gorilla szafarik során. A gorillák a szemkontaktust agresszív kihívásként értelmezhetik, ami feszültséget vagy félelmet válthat ki bennük.

Ha valaki beteg vagy fertőző betegség tüneteit mutatja, nem vehet részt a szafarin, hogy megvédje a gorillákat a fertőzésektől.
A látogatóknak csendben kell maradniuk, és kerülniük kell a hirtelen mozdulatokat.

A látogatóknak ajánlott megfelelő túracipőt és hosszú ujjú ruházatot viselni, mivel a terep nehéz és a növényzet sűrű. Javasolt esőkabátot és vizet hozni, mivel az időjárás változékony lehet.

A fényképezés megengedett, de a vakuhasználat tilos, hogy ne zavarják a gorillákat.

A legjobb időszak a gorilla szafarikhoz a száraz évszakok (június-szeptember és december-február) közötti időszak, amikor az ösvények járhatóbbak. A szafarik legfőbb helyszíne a Volcanoes Nemzeti Park, amely a Virunga hegységben található.

Volcanos nemzeti park

Ruanda talán legunikálisabb attrakciója a hegyi gorillákhoz tehető kirándulás a Volcanoes National Park-ba, a KDK-ugandai-ruandai hármashatár közelében. Gorillákat persze lehet az ugandai oldalról nézni (KDK-ban a biztonsági helyzet miatt nem, jelenleg), de hiába jóval drágább a ruandai oldal, „találati arány” és szervezettség szempontjából a ruandai a nyerőbb oldal. Hangsúlyozom: én nem voltam gorillatúrán, hanem ugyanabban a körzetben egy vulkántúrán vettem részt. A gorillák meglátogatása alapesetben 1 napos kaland, ami abból áll, hogy reggel 7 órakor van gyülekező a nemzeti park központi épületében. Itt a vadőrök és a segítő hordárok útmutatása szerint indulnak a csoportok gorillákra nézni, vagy Dian Fossey sírjához, vagy a Bisoke (Visoke)-vulkánra, ami 3200 méteres kaland, krátertóval a tetején. Ezek a bézik egy napos kirándulások, mind a központból indulnak, ahová a túraszervezők terepjárókon hozzák a turistákat, és úgy rendelik össze a csoportokat.

A gorillatúra azt jelenti, hogy a vadőrök vezetésével felkutatják a térségben valamelyik családot/csoportot, ahol a szerencsések (max. 8 fő) 1 órát eltölthetnek a közelükben, majd visszahozzák őket. Minderre az engedély 1500 usd/fő (korábban 500 volt) a külföldieknek, amiket előzetesen egy online felületen kell befizetni, az online kapott engedélyt vinni, és az éppen szükséges covid-teszteket a park központjában bemutatni. Ebben csak ez az engedély van benne, ha valakinek nincs lehetősége arra, hogy a park közelében éjszakázzon és terepjáróval (mással nem tud, legfeljebb gyalog, de akkor meg elfárad már a túra előtt) a park központjába érjen időre, jobban jár, ha befizet egy szolgáltatónál, aki kiviszi hajnali indulással a területre, és majd este visszaviszi (praktikusan Kigaliba). Ugyanez a metódus a Fossy-sír látogatásánál, és a vulkántúrán is, aminek csak 75 usd volt az engedélye.

Egyébként minden túratípuson potenciálisan van esély arra, hogy állatokat (gorillákat is) lásson a túrázó (vannak is ilyen beszámolók), a gorillatúránál az a különbség, hogy a vadőrök ott célzottan keresik őket a nyomok alapján (általában sikerrel). Nos, én az e szempontból pechesek közé tartoztam, sajnos a vulkán csúcsáig nem jutottam el (még fél óra kellett volna, bár akik felértek, azok szerint amúgy sem lehetett semmit látni a ködtől), semmilyen állatot nem láttam az úton. Ettől függetlenül az őserdőben való kapaszkodás élmény volt, bár a magas páratartalom miatt kimerítő.

Ezeket a túrákat elvileg mindenkinek ajánlják, bár ahogy írtam, nekem nem sikerül feljutnom, és a vezető döntése alapján vissza kellett fordulni (csak a lejutás 2-3 óra). Ezt a hozzám hasonlóknak tanácsként mondom (már régebb óta fiatal és túlsúly), hogy kalkulálják bele, mert egyetlen szolgáltató sem fogja őket nyilván lebeszélni (a Bisoke az „alapvulkán”, a többire is lehet túrázni, de azok általában több naposak, és már profiknak ajánlottak). Még valami: minden csoportot katonák kísérnek. Hivatalosan a vadállatok miatt, de több jel utal arra, hogy azért (is), mert a túrák egy forró határvidéken zajlanak (Kongóval nő a feszültség, pl. két ruandai katonát azokban a napokban raboltak el a túloldali lázadók, és át is lőttek a határon). (2022)

---

Ruandában a turisták száma viszonylag alacsony, kivéve a Volcanos Nemzeti Parkot (Parc National des Volcans), ahol a hegyi gorillák megfigyelése a fő attrakció. Ez az élmény azonban nem olcsó: az ár itt is 500 dollár, akárcsak Ugandában vagy Kongóban. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire telítettek a helyek Ruandában, de Ugandában hónapokra előre elkelnek az időpontok, mivel a gorillákhoz engedélyezett napi látogatók száma erősen korlátozott. Most már kicsit bánom, hogy Ruandában nem kérdeztem rá a foglalási helyzetre – puszta kíváncsiságból, mert ez az összeg, az 500 dollár személyenként, sokak számára nagy csábítás lehet. Ugyanakkor elképzelhető, hogy ezen a területen (sem) fordul elő korrupció, hiszen már a ruandai határon is nagy táblák hirdetik az ország elköteleződését a korrupciómentesség mellett. A nemzeti parkban, akárcsak a vulkánok ugandai oldalán, a Mgahinga Nemzeti Parkban, kizárólag vezetővel és engedéllyel lehet közlekedni. Ennek ellenére számos lehetőség van a vulkánok felfedezésére, még akkor is, ha a gorillák megtekintését kihagyjuk.

Én eredetileg a Bisoke (vagy Visoke) vulkán meghódítását terveztem, amely gyönyörű krátertavával bemelegítésként szolgált volna. Ezután a Karisimbi, Ruanda legmagasabb vulkánja (4507 méter), lett volna a következő cél, ami már komolyabb kihívást jelentett volna. Sajnos egy váratlan gyomorrontás és az emiatt ágyban töltött néhány nap keresztülhúzta a terveimet. Ugyanakkor vigasztal, hogy a Bisoke vulkánt sikerült megcsodálnom, így nem maradtam teljesen élmények nélkül. A Karisimbi pedig remélhetőleg egy későbbi utazás során, talán kevésbé párás időben vár majd vissza. A két napos lábadozás után viszont eljutottam a lenyűgöző Kivu-tóhoz, ahol úsztam is egyet – ez mindenképpen kárpótolt a kihagyott programokért.

Bár nagyobb körutat nem sikerült tennem Ruandában, az ország még így is mély benyomást tett rám. A határon történő kisebb "akciózás" miatt ugyanis csak oda-vissza ugyanazon az átkelőn utazhattam, így a mozgásterem korlátozott volt. Ennek ellenére mindaz, amit láttam és átéltem, megérte az utat.

Kigali

Lakosság (2025-ben): 1,3 millió

Mint a politikai és kereskedelmi élet központja, Kigali uralja Ruandát, és kevesen látogatják meg az országot anélkül, hogy át ne haladnának rajta. A város gyorsan fejlődik, és egy olyan bemutató főváros, amelyet úgy terveztek, hogy lenyűgözze a turistákat, a külföldi befektetőket és a látogató méltóságokat.

Kigali lakossága meghaladja az 1 milliót, és több dombon és völgyben terül el, sok jobb étterem és szálloda távol van a hagyományos belvárosi területektől. Kigali városmesterterve a jövőt vázolja fel az egyre növekvő metropolisz számára, új város építésére vonatkozó tervekkel a jelenlegi városközponttól délre.

Mint egy tiszta, kényelmes és rendezett város, Kigali nagyon népszerű a hosszú távú expatek körében, és a város tele van nyugatiakkal, fiatal egyházi vagy NGO önkéntesektől kezdve, akik első afrikai 'élményüket' keresik, egészen a karrierfejlesztési munkásokig, akik élvezik a nyugodt életstílust, ahol biztonságos gyermekeket nevelni. Ez viszont azt jelenti, hogy a város számos étterem, kávézó és szupermarket működését támogatja, amelyek ezen demográfiai csoport igényeit szolgálják ki. Kigali népszerűsége a külföldiek körében azonban azt is jelenti, hogy könnyű elfelejteni, hogy Afrikában vagyunk.

Ami elsőre szinte letaglózott, az a népsűrűség. Úgy éreztem, mintha Kigali bármelyik mellékutcájában járnék, mindenütt emberek nyüzsögtek, mindenki a maga dolgával elfoglalva, és ettől az egész város lüktető, zsúfolt hatást keltett.

Ehhez társult a katonai jelenlét, ami szinte nyomasztó volt. Fegyveres katonák álltak majdnem minden utcasarkon, és bár ez első pillantásra a biztonság érzetét kelti, egészen más a helyzet, amikor valóban szükség lenne a rendőrség segítségére. A szolgáltatás siralmas: ha az ember a helyi segélyhívót próbálja hívni, gyakran csak foglalt jelzést hall, újra és újra, míg végül feladja a próbálkozást.

Könnyedebb pillanat volt, amikor sört rendeltem, és megkérdezték, hidegen kérem-e vagy melegen. Ez nekem teljesen szokatlan volt, és egy kicsit mosolyogtam rajta, bár mutatta, mennyire más a hétköznapi kultúra.

A közlekedés viszont egyáltalán nem volt vicces. Az embernek komolyan mérlegelnie kell: ha tényleg betartanám a szabályokat, azzal csak magamnak és a körülöttem lévőknek okoznék veszélyt. A piros lámpa és a stoptábla itt szinte dísznek van, a legtöbben egyszerűen figyelmen kívül hagyják, és aki nem megy a sodrással, könnyen bajba kerülhet.

A leginkább sokkoló mégis az volt, mennyire mély a hallgatás a politikáról. Senki nem hajlandó még érintőlegesen sem belemenni ebbe a témába. Értem én a körülményeket, de akkor is megdöbbentő. Azt éreztem, hogy az emberek azonnal elhúzódnak tőlem, ha akár csak véletlenül is úgy tűnnék, mintha veszélyes kérdést mernék feltenni a rossz társaságban. Ez a légkör sokkal jobban nyomasztott, mint a katonák látványa a sarkokon. (2025)

---

Kigalit Ruanda fővárosát a 20. század elején a Német Birodalom által ellenőrzött területen alapították a gyarmatosítók. Székhelyüknek központi elhelyezkedése, kilátása és védhetősége miatt választották. Belgium az első világháború után átvette Ruanda és Burundi irányítását, és Kigali lett Ruanda gyarmati közigazgatásának székhelye. Az 1962-es függetlenség után mindössze 6000 fős városban ma 1,8 millió lakos él. Úgy tűnt, ezek sem bírnak otthon ülni a hátsójukon, és mind az utcán tobzódnak. A közterületeket ellepte a „dolgozók” tömege. 

A legnépszerűbb foglalkozás itt a motoros taxi. Ha van egy motorbiciklid, akkor csak ki kell váltani egy engedélyt, és már űzheted is az ipart. Kicsit körülményessé teszi az utasvadászatot, hogy egy plusz bukósisakot kell magaddal hordanod, mert (ellentétben Ugandával) itt kötelező a sisak.

Bármennyire is fejlett Kigali a környező országok fővárosaihoz képest, túlzottan nincs sok néznivaló az idelátogatóknak. Így esett, hogy utazásunk lezárásaként egy ótvar piacra vittek bennünket. Mondjuk autentikus hely a Kimironko piac, igazi nyüzsgő, alkudozó kavalkád, csak hát az arányokat vétették el csúnyán a tervezők. Olyan szűk sikátorokat alakítottak ki a standok között, hogy akinek van bátorsága bemenni a fény nélküli folyosókra, az sem tud haladni a tömegtől, amit leginkább az útban álló kofák alkotnak. Pánikszerűen menekültünk a szállodába, ahonnan másnap reggel indultunk haza.
(2025) forrás

---

Lenyűgözött, milyen tiszta és rendezett a város. (2023)

---

j.j. fotója

Kigali Memorial Center

"A Kigali Memorial Center egy nagy villában áll az egyik domb tetején. Az 1994-es népirtás történetét, eseményeit bemutató kiállításra érdemes lelkileg felkészülni, mert a megrázó képek és filmfelvételek megtekintése után a legborzalmasabb akciófilmeken edzett gyomor is felfordul."

R. N. fotója

"A főváros, Kigali meglepően tiszta, valóban nem látunk eldobott műanyag flakonokat, papírdarabokat, az utak mellett rendezett parkok terülnek el, gyönyörű gyeppel, padokkal. A dimbes-dombos külvárosban sövényekkel határolt villanegyedek húzódnak meg, itt lakik az elit és az európaiak. A városnak egyedül ezen a részén vannak utcatáblák. Kigali központjába számos földút vezet. Az errefelé jellegzetesnek számító vörös színű talaj egy nagyobb esőzés után sártengerré változik, de most itt is tisztaság van. A kép ettől még afrikai: az úton óriási a gyalogos, kerékpáros és motoros forgalom, az asszonyok legalább egy zsákot cipelnek a fejükön, és a hátukra kötött lepedőkben csecsemők lógnak."

Egyéb látnivalók

Szafari: afrikai szafarit Ruandában az ország keleti részén található Akagera Nemzeti Parkban lehet tenni. Ide 100 usd a beugró, és bár lehet bérelt autóval is menni (külön díjért), én javaslom, hogy shared group keretében valamelyik helyi szolgáltatónál befizetni azt a (változó, sávot adok meg) 150-300 usd-t, amiben benne van, hogy kisebb-nagyobb terepjáróval hajnalban elvisznek Kigaliból és majd visszavisznek este, és egy szendvicsebéd a terület egyik szálláshelyén (akinek van kerete, persze mindenféle fullextrás csomagot is választhat, ott alvással, éjszakai vadlessel stb.). Ill. ami még ennél is fontosabb: a vezető ismeri valamennyire a parkot, nagyjából tudja, melyik vadat hol érdemes keresnie, de legalábbis van tapasztalata. Nekem nagyon tetszett a parkos szafari, ahol az „öt nagy” (oroszlán, leopárd, afrikai bivaly, orrszarvú, elefánt) mellett majmok, vízilovak, krokodilok, sakálok is vannak, meg rengeteg zebra, akik sértődötten nyihognak, ha az autó miatt le kell menniük az útról. Érdemes valamilyen nem túl kirívó színbe öltözni a cecelegyek miatt (a sötét színekre buknak), de nekünk nem volt gondunk. (2022)

További beszámolók

Már az első faluba érve szembeötlött (Ugandához képest) a változás. Nemcsak hogy nincs szemét, de járda (!) szegélyezi az úttestet. Az emberek biciklivel közlekednek, és sokkal normálisabban öltözöttek, mint a szomszéd államban. Nem láttam mezítlábas kölyköt, és a ruhájukon is látszott, hogy időnként találkozik mosóporral. A civilizáció legmagasabb foka, hogy trafipax oszlopok ügyelik a rendet mindenfelé. Amitől pedig igazán eltátottam a számat, hogy a rendőrök Volkswagen Passattal üldözik a bűnt.
Nos, hát igen, már az első nap tapasztalatai után is meg tudom erősíteni, hogy a hír igaz, Ruanda jó úton jár. Nem akarok olyan kliséket pufogtatni, hogy Afrika Svájca, de a tájat és az ápolt környezetet nézve, közel áll az alpesi országhoz. Ruanda nagy része 1500 m felett fekszik. Legmagasabb pontja a Karisimbi vulkán 4519 m. A szállodánk lobbijába lépve csak tovább erősödött bennem a svájci feeling, amikor megpillantottam a helyiség közepén duruzsoló kandallót. Jó érzéssel feküdtünk le aludni, mert még nem sejtettük, hogy a három kilométerre lévő, kongói határ túloldalán milyen események zajlanak. (2025) forrás

---

Kirándulások Kigaliból: Nyabugugo busz állomás Kigali északnyugati térségében a kulcsszó. Zsúfolt, számunkra nagyjából átláthatatlan (de csak elsőre), poros hely, ahol az iszonyatos mennyiségű ember buszos közlekedésének 90%-a bonyolódik Kigaliból az ország más részeibe. Az embert egyből megrohanják a „segítők” (ott lebzselő figurák, akik egyébként tényleg segítenek némi apóért, hogy hova melyik céghez menj, függően attól, hova utazol, vagy maguk a nagy cégek emberei – rajtuk viszont céges póló van. Én Nyanza és Butare városába is így jutottam el – ezek közel vannak a fővároshoz, de a már írt viszonyok miatt az út hosszú ideig tart (Nyamatába viszont egy kisebb, déli állomásról mennek a buszok). Megnéztem mindkét helyen a népirtáshoz kapcsolódó emlékhelyeket, a királyi mauzóleumot, és az egyik legjobb turisztikai attrakciót, a régi királyi palota mását (valójában egy nagy épületet mutatnak be mint reprodukció, de elmondják minden szimbolikáját, és azt, hogy valójában másféltucat ilyen épület adta ki egyben a palotát), a királyi teheneket stb.

Vidéki kirándulások: a vidéki Ruandát már az Akagerába tett kiránduláson látni lehet. Elképesztő mennyiségű ember áramlik már hajnali ötkor az utak mellett minden irányba. A térség a banántermelés egyik központja, és mire az ember odaér, már nagyjából tudja, hogy a háromféle banán közül melyik milyen fán terem, akkor is, ha már a termést leszüretelték onnan. Az igazi vidék (számomra) azonban a Kivu-tó melletti séta volt a Congo Nile Trailen (erről nem írok most részletesen, túl hosszú lenne, lényeg, komplett túrútvonal, több szakaszban, vendégházakkal stb.). Rubavuból Kibuyéba akartam elmenni (összesen kb. 80 km négy nap alatt), de sajnos nem tudtam végigcsinálni. Hiába nem volt 30 fok feletti meleg, de a csomagom és rengeteg emelkedő miatt iszonyatos mennyiségű folyadékot kíván az ember, amit nem győz vinni magával (sok faluban persze lehet venni, de ez bizonytalan, mikor jut ilyenbe az ember). Ennek ellenére nagyon nagy élmény volt az „igazi” vidéki Afrika, a banánültetvények között megbúvó apró vályogházak, és rengeteg életkép, villanás, ami tényleg egyedi élményt adott neki. Az egyik falufőnök még el is kísért pár km-et, és közben jót beszélgettünk angolul – láthatóan nagyon kíváncsiak az oda tévedőre. Mindenkinek a saját felelős döntése, de én a saját tapasztalataim alapján külön vezetőt (túraszervező cégtől) nem javaslok az útra, segítséget a helyiektől olcsóbban is kaphat. Szervezőt akkor érdemes bevonni, ha pl. külön kávémosó állomást akar meglátogatni az ember. Eldugott, olcsó vendégházakban aludni (sokszor protestáns egyházak üzemeltetésében, egy iskola mellett), unikális élmény volt. Bár a 4 napból csak kettőt tudtam teljesíteni a tervek szerint, a maradékot motón tettem meg Kibuyébe, nem bántam meg, és csomag nélkül azt hiszem, újra belevágnék. Mondjuk hozzáteszem: városokban igen, de vidéken én kövér embert nem láttam. (2022)

---

Valahogy ma is különös súlya van ennek a névnek: Ruanda. Még most, 2025-ben is ott lappang az emlékezetben a hírhedt vérengzés, amely közel egymillió ember életét követelte, és amely örökre beleégett a világ történelmébe. Az ember óhatatlanul félve gondol egy olyan országra, ahol ilyen szörnyűség megtörténhetett – mert ahol egyszer ennyire elszabadult az erőszak, ott mintha bármi megtörténhetne. Bennem is megfért egymás mellett a kíváncsiság és a félelem, ugyanakkor ott volt a vágy, hogy saját szememmel lássam, milyen ma Ruanda, hogy találkozzam azokkal a gyerekekkel, akik már csak könyvekből vagy elbeszélésekből ismerhetik a születésük előtt történt borzalmakat, és azokkal az emberekkel, akik valóban átélték, sőt talán részesei is voltak a tragédiának.

Szerettem volna beszélgetni velük, megtudni, vajon 31 év múltán még téma-e ez közöttük, vagy mindenki mélyen eltemette magában a múlt árnyait. Nem tudtam, egyáltalán szabad-e erről kérdezni, illik-e felhozni, vagy jobb hallgatni. Ottlétem alatt semmiféle félelmet keltő eseménnyel nem találkoztam, de ugandai kísérőm figyelmeztetése – miszerint a ruandaiak gyorsan a machetéhez nyúlnak – megült bennem egy apró aggodalmat. És mégis: Ruanda egyszerre hihetetlen és meglepő hely.

Aki járt már más afrikai országban, vagy a szegényebb ázsiai vidékeken, megszokhatta a szemétkupacokat az utcákon, a házak előtt, a csatornákban. Itt azonban teljesen más kép fogadja az embert. Mintha Ausztriában járnánk: Ruandában nincs szemét, sehol. A határon valóban figyelmeztettek a nejlonzacskók tilalmára, és bár végül nem kellett kipakolnom a táskámat, tény, hogy az országban szigorúan betartatják ezt a szabályt – és az eredmény megdöbbentő tisztaság.

A falusi szegénység ugyan éppoly nyomasztó, mint a szomszédos Ugandában, mégis, minden sárkunyhó előtt virág nyílik, és nincs egyetlen eldobott hulladékdarab sem. Az utak meglepően jó állapotban vannak, az emberek pedig rendületlenül dolgoznak minden talpalatnyi földön. Ez a kontraszt – a múlt borzalmai és a jelen tisztasága, rendezettsége – teszi Ruandát különlegessé, és egyben nehezen feledhetővé.

---

Egy-egy gorillacsaládot naponta legfeljebb nyolc turista kereshet fel, mindössze egy órára, hogy ne növekedjen túlzottan az állatok stressz-szintje, amely gyengítené az immunrendszerüket. Ezért Ruandában naponta 72, Ugandában 40 engedélyt adnak ki, ám ez elméleti maximum, hiszen a családok időnként átvándorolnak Kongóba, így az adott napra eső kvóta kieshet. A kereslet rendre meghaladja a kínálatot, ezért az engedélyek ára igen magas: 2025-ben Ruandában 1500 dollár, Ugandában 700 dollár körül mozog, és hónapokkal előre le kell foglalni őket.

Aki azt hiszi, hogy ennyi pénzért kényelmes séta vár rá, az téved: a gorillákat esőerdők mélyén kell felkutatni, ösvények nincsenek, sokszor bozótvágóval törik az utat a vezetők. Jó hír viszont, hogy az engedély birtokában szinte garantált a találkozás, hiszen a park munkatársai folyamatosan nyomon követik az állatok mozgását. Ez nemcsak a turisták vezetését segíti, hanem a védelem része is, mert bár ritkábban, de az orvvadászat még ma is fenyegeti őket – a világ bizonyos részein, például Kínában, még mindig keresik a gorillamancsból készült „trófeákat”. A magas belépődíj és a borravaló fontos szerepet játszik abban, hogy a helyiek érdekeltek legyenek a gorillák védelmében, hiszen a turizmus ma az egyik legfontosabb bevételi forrásuk.

A gorillacsaládok 10–30 fősek, Ruandában a legnagyobb a Susa család, de ők élnek a legtávolabb, ezért hozzájuk csak a fittebb turistákat engedik. Én inkább a Lucky nevű családot kerestem fel, mert nem vágytam többórás hegymászásra esőben, 3000 méter felett. A gorillák DNS-e 97%-ban megegyezik az emberével, ezért a hasonlóság megdöbbentő, ugyanakkor fogékonyak az emberi betegségekre, így különleges óvintézkedések szükségesek. Indulás előtt részletes eligazítást kaptunk: 7 méternél közelebb nem szabad menni hozzájuk, tüsszenteni csak kendőbe és elfordulva, szükség esetén félméteres gödröt kell ásni a higiénia miatt, fotózni pedig vakuzás nélkül lehet.

A közhiedelemmel ellentétben nem agresszív állatok: szelídek, békések és vegetáriánusok. Napi 30 kiló bambuszt fogyasztanak el, és a folyadékigényüket is főleg a növényekből fedezik. Gesztusokkal, arckifejezésekkel és több tucat hangjelzéssel kommunikálnak, a hímek akár 200 kilót is nyomhatnak, és nagyjából 45 évig élnek. A parkőrök az orruk egyedi mintázata alapján azonosítják őket – ez olyan, mint nálunk az ujjlenyomat. Ez a találkozás a hegyi gorillákkal nemcsak fizikai élmény, hanem mélyen megrázó, emberközeli tapasztalat is volt, amely egy életre bevésődött az emlékezetembe.

---

Ruanda az utóbbi években különleges gazdasági irányt vett: a parfüm- és illóolajipar felé fordult, hogy kitörjön a hagyományos mezőgazdaság egyhangúságából. Az országban a lakosság többsége ma is a földművelésből él, ám ez kevés lehetőséget hagy új, jövedelmezőbb növények számára. Nocholas Hitimana agronómus azonban már jó tíz évvel ezelőtt felismerte, hogy Ruanda számára a prémium minőségű termékek jelenthetik a jövőt. Példaként említette: egy hektárnyi babtermelés évi 2000 dollárt hoz, míg ugyanekkora területen a gólyaorrként is ismert geránium termesztése 6–8000 dolláros bevételt eredményezhet. A növényből nyert illóolaj a világ egyik legkeresettebb alapanyaga: stresszoldó, bőrszépítő és hangulatjavító hatást tulajdonítanak neki, így a piaci ára ennek megfelelően magas.

Egyetlen kilogramm olaj előállításához 600–1Csak a főutak tiszták. Bárki, aki 24 óránál hosszabb időt tölt Kigaliban, észre fogja venni, hogy a város mélyén ugyanúgy szemetes, mint bármely más afrikai nagyváros. Őszintén szólva engem is meglepett, mennyi probléma van a felszín mögött.

A gerániumtermesztés nem egyszerű munka, ezért Hitimana 70 dolgozója közül sokan szakképzésben részesültek. A jövedelmezőség azonban motiválja az embereket: egy munkás büszkén mesélte, hogy a keresetéből házat épített bádogtetővel, fizeti fia iskoláztatását, és minden szükséges dolgot megengedhet magának. 2024-ben Ruanda már 14 tonna illóolajat exportált, 473 ezer dollár értékben. Bár a mennyiségi versenyben nem vehetik fel a harcot a nagyobb termelőkkel, a minőségi kategóriában egyre inkább láthatóvá válnak a világpiacon.

A kormány is felismerte a lehetőséget: három éve létrehozták a térség első illóolaj-laboratóriumát, amely hozzáférést biztosít az új piacokhoz és segíti a helyi vállalkozásokat a nemzetközi szabványok teljesítésében. A szakértők 2017 és 2022 között 7%-os növekedést jeleztek előre az illóolaj-piacon, és ez a trend 2025-ben is folytatódik. Antoine Mukunzi, a Ruandai Szabványügyi Hatóság képviselője így foglalta össze a helyzetet: „Mennyiségben nem tudunk versenyezni, de minőségben igen – és ez adja Ruanda erejét.”

---

Csak a főutak tiszták. Bárki, aki 24 óránál hosszabb időt tölt Kigaliban, észre fogja venni, hogy a város mélyén ugyanúgy szemetes, mint bármely más afrikai nagyváros. Őszintén szólva engem is meglepett, mennyi probléma van a felszín mögött.

Egy olyan városban, amelyet Afrika, sőt a világ egyik „legtisztábbjaként” hirdetnek, szinte sehol nincsenek szemetesek vagy szelektív gyűjtők, még a főutakon sem. Ha az ember sétára indul, jobb, ha visz magával egy kis zacskót, hogy legyen hová dobnia a rágcsálnivalóból vagy italból származó szemetet.

És ez átvezet az étel és ital kérdésére. Vagy kulturálisan számít illetlennek, vagy a kormány tiltja, de gyakorlatilag nincs utcai étel Ruandában. Ez teljesen érthetetlen, és szerencsére sok helyi is egyetért ezzel, főleg azok, akik jártak Ugandában, Burundiban vagy más szomszédos országokban, ahol az utcai konyha mindennapos.

A kormányról szólva… egy külföldinek sokkoló lehet, hogy mennyire katonás a hangulat. A legtöbb ruandai szinte úgy viselkedik, mintha beprogramozták volna: minden nap ugyanazokat a dolgokat csinálják, ugyanazt az egyszerű ételt eszik, nincsenek különösebb céljaik, és végtelenül ismételgetik a „this is Africa” mondatot.

A szolgáltatás elképesztően gyenge, időnként kifejezetten embertelen – még a drága éttermekben is. És ha már a drágaságnál tartunk: a ruandaiak körében elterjedt egy mesterkélt, hamis életstílus-ideál. Nagy ház, V8-as motorú autó, puccos ruhák – mindezt kötelezőnek tartják, és aki nem rendelkezik ezekkel, azt sokszor lenézik. Főleg a fekete bőrű, de nem ruandai látogatókat éri ez a bánásmód.

Ha az ember bármely szomszédos országba átmegy, például Tanzániába, rögtön más képet kap. Kigaliban az egyetlen valóban pozitívum, hogy a főutakon legalább nem érződik a szemét szaga. Dar es Salaam például tele van bűzzel, bárhová is megy az ember. Ez tehát egy előny, de ne hunyjuk be a szemünket az igazság előtt. Ha bármely ruandait megkérdezzük, meg tudja-e védeni az ország „tisztaságát” a belvároson kívül, nem fog tudni.

Ez a turizmus kedvéért fenntartott látszat. Remera például tele van szeméttel és bűzlik. Itt van a KFC is, ami az egyetlen hely, ahol egy órán belül ételhez lehet jutni. Más éttermekben előfordult, hogy két órát vártam egy adag csirkére és krumplira. Nevetséges.

Szeretem Ruandát sok mindenért, de nem fogok úgy tenni, mint a lakosság nagy része, és nem hunyom be a szemem az igazság előtt. Ha jobban megismerjük a helyieket, titokban mindenki elismeri ugyanezt. Csakhogy mindenki fél a kormánytól. Ezért politikáról soha ne beszéljen az ember, és akkor nem lesz gond. (Egy helyi véleménye, 2024) 

Fotóegyveleg

Iskolások . J. J. fotója

Szép mosoly - B. R. fotója

Az övé is - B. R. fotója

Vissza az elejére

Kommentek