ÚTIKRITIKA.HU / Olaszország










Olaszország

Földrajz | Időjárás | Történelem | Manapság | Olaszok | Turista etikett | Gasztronómia | Fotóegyveleg

Földrajz

Olaszország több mint háromszor akkora, mint Magyarország, pontosan 301 ezer négyzetkilométer. Észak-déli irányban a teljes csizma hossza kb. 1200 kilométer.

Íme néhány autós távolság és időtartam (megszakítás nélkül) Budapesttől számolva:

  • Róma: 1227 km - 12 és fél óra
  • Milánó: 961 km - 10 óra
  • Firenze: 947 km - 10 óra
  • Velence: 708 km - 8 óra
  • Nápoly: 1420 km - 14 óra 15 perc

A lakosság számokban:

  • Olaszország: 61 millió
  • Róma (a főváros): 2,8 millió
  • Milánó: 1,4 millió
  • Nápoly: 960 ezer
  • Firenze: 370 ezer.

Kevesen hinnék, hogy Olaszország területének négyötöde hegyes vagy dombos. Európa legmagasabb csúcsa Olaszországban van: a Monte Bianco (avagy Mont Blanc, fehér hegy), a maga 4810 méterével. A csúcs hovatartozása vitatott a franciák és az olaszok között. Mivel ez az adat itt az Olaszország fejezetben van, tehát illik nekünk az olaszoknak adni igazat... Olaszország természetes, eredeti állat- és növényvilága az évszázadok folyamán megsemmisült, főleg a földek mezőgazdasági hasznosítása miatt. A vadvilágának nagy része pedig elpusztult a hobbivadászat túlburjánzása következtében.

Európában Olaszország van leginkább kitéve a földrengéseknek (Pl.: 1980-as nápolyi földrengés). Egyetlen európai ország területén sincs annyi vulkán, mint Olaszországban. Ennek az az oka, hogy az olasz félsziget egy törésvonalon áll. Az elmúlt évszázadokban három vulkán (Etna, Vezúv, Sztromboli) produkált kitörést. Olaszország területén belül két miniállam is létezik: a San Marino Köztársaság és a Vatikán. Érdekesség: állítólag Olaszország neve - azaz Italia - az italia szóból ered, ami annyit jelent, hogy "borjú föld", s ez talán azzal kapcsolatos, hogy a dél-olasz törzseknek a bika volt a jelképe. Természetesen abban az időben nem egy országot értettek alatta, hanem egy elképzelt kiterjedésű területet.

Az olasz nyelv az újlatin (román) nyelvek közé tartozik és a közönséges latin nyelvből ered. E közönséges latin nyelvet a római birodalom utolsó éveiben élő itteni népek beszélték. Az olasz nyelvben persze több a latin szó, mint az újlatin nyelvcsalád bármely nyelvében, és nyelvtani rendszere nagyon hasonló maradt a latinhoz. A latin még mindig a hivatalos nyelv a Vatikánban.

Időjárás

"Amikor kikerültem Olaszországba, azt hittem, milyen szuper, végre melegebb éghajlaton leszek. Csak sajnos ez a környék pontosan ugyanannyira fekszik délen, mint Magyarország, azaz a klíma nagyjából ugyanolyan, mint otthon. Egy nagy különbség van: nagyobb a pára és sokkal, de sokkal többet esik az eső. A Wikipédia adatai szerint Budapesten egy évben átlagosan 592 mm csapadék hullik. Velencében ugyanez az adat 801 mm, Torinóban 914 mm, Milánóban pedig 943 mm. Érdekes módon az esős időjárásáról híres Londonban is csak 591 mm eső esik egy évben, kb. ugyanannyi, mint Budapesten. Ehhez képest Olaszország megdöbbentően esős, főleg tavasszal és ősszel, és a levegő is szokatlanul párás egy magyar tüdőnek, ami azt is magával hozza, hogy a nagyvárosok levegője borzasztóan szmogos, az ég alja körös-körül szürke a derűs napokon is." forrás

Olaszország időjárása

Történelem

Az időszámításunk előtti 2000 év táján itáliai törzsek (oszkánok, umbriaiak és latinok) telepedtek le a mai Olaszország területén. Őket követték az etruszkok i.e. 800 táján. Majd jöttek a görögök, akik a félsziget déli részén, a mai Pugliában alapítottak telepeket (pl. Magna Graeca). Rómát i.e. 753-ban alapították, majd a rómaiak elkezdték meghódítani a félszigetet. I.e. 117-ben a csúcsidőszakában a római birodalom nyugaton Portugáliától keleten Szíriáig, északon a brit szigetig, délen az észak-afrikai sivatagokig terjedt el. 3,7 millió négyzetkilométer területről és 120 millió emberről beszélünk. Róma későbbi hanyatlását mi sem érzékelteti jobban, hogy a középkorban a város lakossága alig volt több 13 ezer léleknél. Miként máshol Európában, a 14. század közepén Itáliában is pusztított a Fekete halál, a bubópestis, pontosabban dögvészek valamiféle kombinációja. A járványt olasz kereskedők hozták be a Közel-Keletről Genova kikötőjébe. A pusztító járványból való kilábalás serkentette és segítette aztán a humanizmus és a reneszánsz diadalmát. 1857 és 1983 között több mint 26 millióan vándoroltak el a jobb jövő reményében Olaszországból, főleg a túlnépesedett déli vidékekről. Talán egynegyedük telepedett csak haza. Meglepő adat, hogy a mai Argentína lakosságának becslések szerint 60 százaléka valamilyen mértékben olasz származású.

Manapság

Olaszországban sokan panaszkodnak arra, hogy az államgépezet, a hatóságok mennyire körülményesek, bürokratikusak, lomhák. A hétköznapi életet átszővi a protekciózás, a dolgoknak a kapcsolatok révén történő elintézése.

"Dolgok, amik zavarók Olaszországban:

  • ha kocsival közlekedsz,szánj minimum 30 percet parkoló vadászatra

  • csomó helyen nincsenek felkészülve a gyalogosokra, és még járda sincs

  • nyáron tuti, hogy tábort ver az ablakod alatt egy harsogó tinikből álló banda,akik előszeretettel bőgetik a motorjaikat egész éjszaka

  • Tescóhoz szokott magyarként nehéz lesz megszokni, hogy vasárnap nem találsz nyitva boltot

  • augusztusban megáll az élet

  • ruha teszi az embert

  • ha távolsági busszal közlekednél, az erre vonatkozó információkat gyakorlatilag lehetetlen beszerezni, simán előfordul, hogy állsz a megállóban és nem jön semmi

  • augusztusban órákat ülhetsz dugóban az autópályán

  • a magyarokról még mindig elsősorban a könnyű vérre asszociálnak, ha valamire egyáltalán

  • ha tejeskávét/cappuccinot kívánsz déli 12 után,úgy néznek rád,mint egy ufóra

  • végtelen a tengerpart, de kihívás szabad strandot találni

  • a trend az trend, egy szezonban csak egy típusú hucimuci, akármit is akarsz, ezért minden fiatal tök ugyanúgy öltözködik" forrás


Szerethető dolgok Olaszországban:

  • akárhol is laksz,legfeljebb kétórás utazás után megbabonázva bámulhatod a tengert

  • akárhol is laksz, legfeljebb kétórás utazás után megbabonázva bámulhatod a hegyeket

  • akárhol is laksz, biztos, hogy van a közvetlen környezetedben egy elképesztő római/reneszánsz csodálnivaló

  • az emberek énekelve beszélnek

  • a pasik szemérmetlenül kinyilvánítják tetszésüket az utcán (ami persze titokban mindenkinek simogató...)

  • az utcán jártadban-keltedben ivókutakba botlasz ( ez nyáron nem elhanyagolható)

  • szépek a fiúk

  • kevésbé szépek a lányok

  • mozzarella di bufala (kis olívaolajjal,paradicsommal mennyei manna)

  • A KÁVÉ (vastagfalú csészében, forrón ,feketén)

  • reggeli a bárban

  • a leárazások (nem, nem vagyok sekélyes, de itt tudják, hogy hogy kell kiszórni, nem fogsz a következő szezonban újból összefutni a cuccal ismét teljes áron)

  • kedvesek és segítőkészek a szomszédaid

  • éjszaka buli után benyomhatsz egy gigantikus malacsültes szendvicset a másnapi gyomorproblémák enyhítése végett (és mert isteni finom)

  • a szupermarketben bármikor vehetsz egy Dolcettot vagy egy Barberat (isteni borok)

  • a kórházban kedvesek az orvosok és nincs paraszolvencia

  • öregek tanácsa a piazzán

  • az eladó nem néz rád undorral a boltban, hanem mosolyog és segít

  • úgy általában értenek a szolgáltatásnyújtáshoz

  • 30. étteremben/bárban/kocsmában a személyzet feléri ésszel, hogy a te pénzedből él, és legalább mindent megtesz, hogy többször visszatérj

  • sok macskakő

  • egész Itália kitűnő díszlet szerelmes légyottokhoz

  • nem lépsz kutyaszarba

  • az apukák imádnak vigyázni a gyerekre, és büszkén tolják a babakocsit

  • sokat süt a nap

  • minden nagyon designos, kellemes látvány

  • a káosz valahogy mégis egy rendezett egész

  • valahogy olyan szívet melengető az egész a gesztikulálással, a hangos lárifárizással, a brillantinozott hajakkal együtt" forrás


"Amikor egy bevándorló rasszizmussal vádol, az olasz kézzel-lábbal tiltakozik. ‘Mi, hogy rasszista?, hogyan?, hát az nem!, nem!, de hát…, ááááh, ugyan már!, semmiféleképpen sem!, és meg egyszer nem, ha mondom!, különben is több külföldivel is jóban vagyok, ne mondd már!’ Hogy a rágalmazást elkerüljék, engednek, és ezt sok bevándorló ki is használja. Nem egy olyan vizsgáról hallottam, ahol külföldiek rasszizmussal gyanúsították meg a tanárt, így kényszerítve őt arra, hogy átengedje őket. Persze a rasszizmus kártyát nyilván nem csak Olaszországban lehet kijátszani, ez manapság mindenhol érzékeny pont, és bizonytalan talajon jár az, aki megpróbál igazságot tenni az egyes felek között.

De hol a határ a befogadó nemzet toleranciája és a „most már elég” között? Mennyire igazságos az, hogy egy-egy kollégiumban már szinte nem hallani olasz szót, hiszen hol van egy olasz szegényebb család egy román/albán/török/marokkói/ukrán/izraeli/magyar (egyébként azt hiszem, másodmagammal vagyunk csak magyarok) szegény családhoz képest. Nyilván azt gondoljátok, hogy most magam ellen beszélek, de egyszerűen csak a logikát próbálom keresni a rendszerben (jó vicc, tudom). És számomra az lenne a logikus, ha az egyetem először a hazaiaknak adná meg az esélyt például az ösztöndíjra, majd természetesen lenne egy bizonyos százalék a külföldieknek fenntartva. Erre egy olasz barátnőm azt mondta, hogy ezt nem tehetik meg, semmilyen formában nem zárhatnak ki külföldieket, vagy bevándorlókat, mert a századfordulón éppen az olaszok voltak hasonló cipőben, amikor is tömegesen vándoroltak ki Kanadába, az Egyesült Államokba, Latin-Amerikába, Ausztráliába, Hollandiába, Németországba, tehát a világ minden tájára, ahol vegyes fogadtatásban részesültek. Ennek köszönhetően minden olasz tudja, ha csak rokonokon keresztül is, milyen a bevándorló élet." forrás


"Sorban állás – Az egyik legidegesítőbb, hogy az olaszok nem tudnak sorban állni. Nem is akarnak. Az ország déli felében ez valószínűleg még rosszabb, észak-Olaszországban mindenesetre a piacon a kofáknál is sorszámot kell húzni, egyébként tömegverekedés alakulna ki. A sorszámhúzás helyett sokszor kordonok között kell várakozni (pl. mozik jegypénztáránál), de itt is résen kell lenni, mert ha az ember nem foglalja el a testével a kordonok közötti teljes szélességet, a mögötte álló simán meg fogja próbálni leelőzni. És ha már a teljes szélesség elfoglalásánál tartunk: az emberek a legváratlanabb helyeken állnak meg beszélgetni, és mindig úgy, pont középre, hogy nehogy véletlenül el lehessen menni mellettük. Igen, a metróról se engedik a felszállók, hogy előbb leszálljon az ember. Ilyenkor szólni kell, mert maguktól nem mennek odébb.

Szenvedély és érzelem – Az olaszokat a közhely egy szenvedélyes népnek tartja, és ki gondolta volna, azok is. De annyira, és ezen a mai napig mindig megütközöm, hogy gyakorlatilag mindent a „passione” (szenvedély) vagy az „emozione” (érzelem) szóval reklámoznak. És nem csak a mosóport meg a joghurtot. A torinói olimpiának az volt a hivatalos szlogenje, hogy „passion lives here”, de pl. a csak focit közvetítő kábelcsatornát is azzal reklámozzák, hogy micsoda „emozione” megnézni a gólokat ezen a csatornán. Az olaszoknak egy focimeccs nem izgalmas, hanem szenvedélyes és érzelem-dús.

Ágynemű – Olaszországban nem is lehet olyan ágyneműt kapni, mint nálunk, csak olyat, amit a széleken be kell tűrni a matrac alá. Az ember mintha egy zsebben aludna – nem dughatja ki a lábát, ha melege van. Az Olaszországba látogató magyar turisták általában a szállodában kiráncigálják takaró széleit a matrac alól, én ilyenre ugyan nem vetemedem, de azt se mondanám, hogy hat év alatt sikerült volna megszokni a betűrt ágyneműt. Mindig felüdülés Magyarországon a betűretlen takaró-paplan.

Kaja, kaja, kaja – De úgy általában az is elég megdöbbentő tud lenni, hogy itt mennyire az (egyébként fantasztikusan jó) kaják és az evés körül forog minden. Még a konditeremben gyúró kemény csávók is arról beszélgetnek fekvenyomás közben (a saját fülemmel hallottam), hogy ki-mit-hogyan főz a hétvégén, hogyan fűszerezi a paradicsomszószt, stb. Plusz gyakorlatilag minden egyéb program az étkezések időpontjához van szervezve.

Konnektorok – Na ez valószínűleg az olaszokat is idegesíti, de ők valamennyire csak hozzá vannak szokva, mert ebbe születtek. Én meg évek múltán is mindig megütközöm azon, hogy itt legalább háromféle, egymással csak részben kompatibilis konnektorszabvány van használatban egyszerre. Ha az ember vesz valami kütyüt, egyáltalán nem biztos, hogy otthon be fogja tudni dugni a falba. Sőt, minél nagyobb a kütyü, annál biztosabb, hogy nem (pl. hűtő, mosógép), de nekem volt már olyan laptoptöltőm is, amint nem kettős, hanem hármas villával kellett bedugni a konnektorba. Már ha az ember talált háromlyukú konnektort, mert ilyen csak a modernebb lakásokban van. Az elektronikus szerkentyűket árusító olasz boltokban mindig külön részleg van a konnektoradaptereknek.

Egy dolog, amit mindig elrontok: egyszerűen nem tudom megszokni, hogy Olaszországban már délután buona serát kell köszönni. Amikor otthon még simán jó napot kívánunk, akkor itt már bőven jó estét szokás kívánni, például ha az ember a délutáni nyitva tartáskor megy be a boltba mondjuk 4-kor egy buon giornóval, biztos, hogy buona serát fognak visszaköszönni. Valamiért a mai napig el szoktam rontani.

Utálok borravalót adni. Utálom, hogy egy magyar benzinkutas, vízvezeték-szerelő, sőt, esetleg orvos is bizonyos esetekben mintha elvárná a csúszópénzt, a pincérekről, taxisokról, fodrászokról nem is beszélve. Olaszországban ilyen nincs, ha a vacsora harmincöt euróba került, akkor azt fogják a számlára írni és kész. A borravaló nélküli társadalom egy megszokhatatlanul jó dolog. Akárhányszor fizetnem kell valamit Olaszországban, mindig az jut eszembe, hogy milyen kényelmes és üdítően normális, hogy nem kell a borravalózással trükközni, hanem megmondják, hogy mennyi, és azt kell kifizetni.

Minden szép – Olaszország annyira szép, hogy az évek után is mellbevágó. Nemcsak a táj szépségéhez nem lehet hozzászokni, hanem általában az is rátesz egy lapáttal, hogy milyen harmóniában van a környezet a túlnyomórészt szintén gyönyörű épületekkel. Magyarország szintén kivételesen gazdag a gyönyörű panorámákban, de Olaszországban a Tesco parkolója is tud lélegzetelállító lenni (mondjuk pont Tesco nincs Olaszországban). Azt hittem, hogy ez az effektus az évek múltával kevésbé lesz erős, de nem, most is folyamatosan egyik ámulatból a másikba esem. Szerintem itt minden szép. Nem tudok hozzászokni." forrás


,, Az olaszok tökélyre fejlesztették a mutyit, mindenhol jelen van a kenőpénz, a kéz kezet mos, a kellemetlen dolgokról történő kollektív hallgatás, a protekció." forrás

Olaszok

Teljesen komolyan nem vehető általánosítások

Az olaszokkal kapcsolatos pozitív sztereotípiák zöme az ételeikkel kapcsolatos. Európa északi, nyugati részén sokan az olaszokat lustáknak, önimádóknak tartják, akik még egy komoly kormányzatot sem tudnak megválasztani.Valaki azt mondta, hogy "az olaszok nem törődnek semmivel csak a pastájukkal és a mamájukkal". Az olaszok viszont nincsenek nagy véleménnyel a többi európairól, ráadásul saját országukon belül is táplálnak ellenérzéseket az észak és a dél osztásában. Az észak-olaszok szerint a dél-olaszok lusták és tehetetlenek, a dél-olaszok szerint pedig az észak-olaszok kulturálatlanok és nem képesek igazán kiélvezni az életet.

Indokolt általánosítás viszont a család szerepe az olasz életben. Olyan,mint, ami lejön nekünk az Olaszországban játszódó filmekből. A családi kötelékekekt nagyon komolyan veszik, még az unokatestvérség szintjén is. Náluk egy unokatestvér, egy nagybácsi, nagynéni olyan szoros kapcsolatot jelent, mint nálunk a szülő vagy a testvér. Az olaszok többségének jó az ízlése. Ez megmutatkozik számtalan területen a formatervezésük színvonalában. Mindenki tudja, hogy az olaszok szenvedélyesek és sokat gesztikulálnak, más országokból ide látogatók számára teátrálisan. Apróbb dolgokban is olyan elementáris erővel és hangsúlyokkal kommunikálnak, hogy a nyelvet nem értő turista azt hiszi, hogy valami hatalmas vitatkozásnak a szemtanúja.

Bármennyire is szídják hazájuk mindenféle ellenszenves jelenségeit, az országuk szépségének nagyon is a tudatában vannak. Országukat  szép országnak, bel paesenek szeretik becézgetni. Az olaszok (főleg a középosztály persze9 imádnakérdekes országokba elutazni, de mindig arra a következtetésre jutnak, hogy nekik otthon a legjobb, minden hátulütővel együtt. 

,, A látszat, az fontos: az olaszok nagy általánosságban sokkal többet adnak a külcsínre, mint a belbecsre. Elengedhetetlen a legutóbbi módi szerint öltözni, ezért aztán ha valami menő, akkor az egész ország abban jár. Ugyanilyen létfontosságú az is, hogy az ember zsebében a legújabb elektronikus ketyerék lapuljanak. BÁRMI ÁRON. Imádnak hitelre vásárolni szép új autót, okostelefont. BÁRMIT, csak legyen, és lehetőleg látványos legyen.

Az úgynevezett sorbanállás: az olasz gének alkalmatlanná teszik a helyieket civilizált sorbanállásra, emiatt a legkisebb üzletben, sarki fűszeresnél is sorszámot kell húzni, és azzal várni a sorunkra, de még így is ügyeskednek, nyomulnak, cseleznek, mert rettenetesen sietnek. Csak tudnám, hogy hova, amikor egyébként mindig minden marhára ráér.

Általános a tájékozatlanság: ezen nem nagyon van mit szépíteni. Egy átlag olasz tájékozatlan, nem olvas, nem néz értelmes tévéműsorokat, nem ismeri a térképet, rosszabb esetben még saját országáét sem. Nehezen tudom eldönteni, hogy az oktatás vagy a társadalom hibája ez. A lényeg, hogy könnyen elérhető velük szemben a szellemi fölény." forrás

Jóllehet a templomba járás Olaszországban nem nagy mértékű, a katolikus egyház befolyása azért nagy országosan is, de különösen helyi szinten. A világon Olaszországban a legtöbb az egy főre jutó katolikus templomok száma.

"Vannak, akik így-úgy idegenkednek az olaszoktól, de én nagyon pozitívan csalódtam bennük. Végtelenül kedves, barátságos és segítőkész embereknek ismertem meg őket. Számomra nagyon szimpatikus az életfelfogásuk, mindig szívesen és mosolyogva csodáltam őket, amint lassan kortyolgatták kávéjukat a teraszon ülve. Igen, lehet, hogy kissé túlságosan is nyugodtak és ráérősek, de ugyanakkor tudatosak is és felelősségteljesen végzik munkájukat. Úgy gondolom, hogy nem feltétlenül probléma, ha nem élik mindennapjaikat állandó rohanásban, és kapkodásban, csak azzal foglalkoznak, ami valóban érdekli őket. Emellett igen tiszteletreméltó a család és a vallás fontossága. A déli közös, családi ebéd központi helyet foglal el az életükben, ilyenkor nyugodt körülmények között megbeszélik a napi eseményeket, közben lassan falatoznak, és együtt állnak fel az asztaltól. Számukra az étkezés nem csupán étkezés, hanem egy várva-várt pillanat, amit együtt tölthetnek szeretteikkel." (Alexandra, aki 8 hónapot töltött diákként az észak-olasz Bergamoban, 2013)


"Az olasz pasik selyemfiúk, az anyucinál laknak legalább negyvenéves korukig. Még a franciáknál is kaotikusabbak. Szenvedélyesek, tele vannak tulajdonlási vággyal, pizzát és tésztát zabálnak. Kreatívak a könyvelésben... Képesek lyukat beszélni a másik hasába, tudják, hogy kell hatékonyan hízelegni. A nőknek bajusza van. Oda vannak a divatért, a pasik nagy nőcsábászok." (2013)


"Ami a divatot illeti, be kell vallanunk, hogy az olaszok igazi diktátorok. Ha csak a rengeteg márkát is sorra vesszük: Armani, Gucci, DolceGabbana, Versace és még sorolhatnám. És ami ebben az egészben a szép, hogy az olaszok egy része meg is engedheti magának ezt a kényeztető luxust, hiszen ott már minimálbérrel és részmunkaidővel is meg lehet keresni a havi 700-1000 eurót mondjuk egy kedves kis gelateriában, ahol a munka hevében mesésebbnél mesésebb fagyik közül csemegézhetünk.

Visszakanyarodva a divathoz és az olaszokhoz: kedves korombeli hölgytársak, el kell ismernünk, hogy 18-25 éves olasz férfiak - már ha használhatom ezt az erős jelzőt – nem a legpozitívabb értelemben diktátorai a trendnek. Hiszen bohóckodás, amit ők tesznek: lakk kabát, Nike Air sportcipő, macinadrág és társai. Ha véletlen lát az ember egy kedvére valót, azt is csak a napszemüveg teszi, hiszen varázslatos módon napszemüvegben mind daliás álomkategóriának tűnik. Csak le ne vegyék azt a csuda napszemüveget!

Természetesen tisztelet a kivételnek, hiszen egyre több valóban stílusos emberkét lát az ember Olaszországban is. És ami a legjobb: leányzókból is egyre több a kellemes viseletű. Vagyis már nem a Nike Air sportcipő hódít teret náluk sem. Ám varázslatos módon gyakran látni a 30-35 korabeli nőknél, hogy elegáns ruhához felkapják ezt a már sokszor említett borzadály sportcipőt. Nyafff!

Viszont az olasz férfiak 30-35 éves korukra, egy csapásra igazi férfiszimbólumokká válnak. Jóvágású, megnyerő stílust és kisugárzást képviselnek. Finomabbnál finomabb parfümjeikkel pedig elhúzzák a mézes madzagot előttünk." forrás


"Kínos dolgokkal is szembe kell nézniük az olasz rajongóknak: sajnos a nagy átlag meglehetősen tájékozatlan. Legalábbis arról, ami Nyugat-Európán kívülre esik. Nem egyszer fordult elő velem, hogy nem tudták hol van a mi kicsiny országunk, és ha azt kértem tippeljenek, akkor gyakran még Afrikába is telepítették kis hazánkat. Mások ugyan tudják, hol van, és még a fővárost is helyesen beillesztik, ám meg vannak győződve róla, hogy német az itteni anyanyelv.

Ez ugyan nem firenzei történet, annál délebbi városkában egy kedves család be akart vezetni a narancs rejtelmeibe, és hogy mi is az valójában, mert nyilván mi Magyarországon ezzel még nem találkoztunk. Meg hát ugye nálunk még amúgy sincs köztársaság.

No, hát ennyi ízelítőt arról, hogy mennyire olvasottak és széles a látókörük a mi mediterrán pajtásaink. Mégis az egyik kedvencem, az angol kiejtésük, amiről számtalan legenda kering. De oké, nem tehetnek róla, mert nagyon más a két nyelv kiejtése, ám amikor még ők kacagnak a normális angolul beszélő ember kiejtésén, és szentül hiszik, hogy ők hibátlanul beszélnek, no az azért már bosszantó. Hangsúlyoznám tisztelet a kivételnek itt is.

Az olaszok szemléletével, csak úgy, mint magukkal az olaszokkal kapcsolatban is két érzés fog el. Néha abszolút felbosszant az a hozzáállás, hogy minden mindegy, ráér, majd megoldódik. Máskor azonban tetszik, hogy nem szívbajosak, és nem veszik túl komolyan az életet. " forrás


"A közlési vágyhoz párosul a non-verbális kommunikáció; a fej, a szemöldök, a váll, óh, és azok a kezek, de azt hiszem lábujjig minden felsorolható egy expresszív olasz esetében, élete legnagyobb büntetése pedig az lenne, ha lekötnék a kezét. Egy olaszt csak egy dolog állíthatja meg az állandó beszélésben és gesztikulálásban: az alvás! Mivel régen tanultam siket jelnyelvet, külön vártam a pillanatra, amikor megpillantok siketeket jelelni az utcán. Kijelenthetem: az olaszoknál még a beszédképtelenség sem jelenteni a világ végét, hiszen önálló gesztikulálási jelrendszerükkel még a da Vinci kód is megfejthető lenne. Tény, az olaszok szeretik hallatni a hangjukat, láttatni a márkás dolgaikat, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant is és elhitetni a hihetetlent néha úgy, hogy semmiről nincsen fogalmuk, így is képesek ’eladni a semmit’. Láthatjuk is az életre gyakorolt egészséges hatásait; nincs az a 70-80-as idős ember, aki egyedül érezné magát, mert az emberek állandóan nyitottak a kommunikációra." forrás


"Ha létezik is az olasz macsó, akkor vagy kihalóban van, vagy csak a Toszkán éghajlatot nem kedveli annyira, mert errefelé már nem az alfa-hím, hanem az alfa-nőstény van eluralkodóban. A tüzességet illetően nem tudok nyilatkozni, de a féltékenység igaz, az ex tabu téma. Az meg, hogy kinek mennyire jönnek be a latin típusok, már tényleg csak ízlés kérdése.

A mammone (anyuci pici fia) sztereotípiája (–)
Igen, sajnos igaz. Az olasz mamma nem egykönnyen válik meg fiacskájától és vice versa. A társalgások középpontban a sarj étkeztetése áll és a mamma nem átallik akár országhatárokat is átszelni, csak hogy poronty albérletében tisztaság uralkodjon.

Az olaszok olyan lazák (+/ –)
Mindenki megirigyelhetné az olaszok lazaságát, mert abból bőven van nekik. Ez hozzátartozik a mediterrán életformához, nemcsak az olaszok büszkélkedhetnek vele. Egy svéd utazó/filozófus állapította meg még jó pár száz évvel ezelőtt, hogy ez az életstílus és úgy általában az élethez való hozzáállás semmi másnak, mint egyszerűen a kedvező időjárásnak köszönhető. Mert amíg svéd honfitársainak rengeteget kellett dolgoznia és idegeskednie, hogy legyen elég elraktározni való a télre, addig az olaszoknak szinte az ölébe hullottak a jó falatok, különösebb erőlködés nélkül. Hogy az időjárás lélekemelő vagy –romboló képességéről már ne is beszéljünk.

Tény, ami tény, az olaszok nem sietnek el semmit (még azt sem, amit kéne) alapvetően nem stresszelik magukat feleslegesen, a szieszta szent és sérthetetlen, a bankok többet vannak zárva, mint nyitva. A nagy lazaság átka egyedül az, hogy a sok engedménnyel, patópálsággal, majd lesz valahogy hozzáállással néha többet ártanak, mint használnak. De nyilván ezt csak a kívülálló mondatja velem." forrás


"Nyaral az olasz. Errefelé az a szokás, hogy augusztusban megáll az élet. Amit az év többi részében eddig nem tudtunk elintézni, azt már nem is fogjuk, hivatalok kapuján hiába döngetünk, ott csak mutatóban lesz valami ügyeletes inkompetens gyakornok kollegina, a cégek bezárnak, totális az uborkaszezon. Mondjuk ezt (sem) értettem soha, hogy miért van az, hogy az augusztus gyakorlatilag kötelező szabadság, és vagy akkor mész vagy magadra vess.

Annak, hogy mindenki egyszerre dezertál a városokból, persze megvannak az elengedhetetlen mellékhatásai: végeláthatatlan dugók az autópályán, hatalmas sorok az Autogrilleknél a kávéspult /WC/pelenkázó előtt. Nekünk sem a kedvenc elfoglaltságunk a legnagyobb csúcsban, az ún. ferragostói ( az augusztus 15-ei) héten utazni, de volt már, hogy nem tudtuk elkerülni, és inkább indultunk lehetetlen időpontban, és kerültük el az autópályát, és mentünk teljesen lehetetlen kis utakon, mert ott legalább valamennyit haladunk. Viszont a városban maradóknak ebben az időszakban nem kell negyven perceket körözni a környéken parkolóra vadászva. Soha ilyen pöpec helyeken nem tudjuk letenni a kocsit, mint ilyenkor.

A tengerparti nappali szociális élet helyszíne a lidó, ahol a közös napernyőzés, a csemeték közös kergetése pompásan összehozza a családokat. A mi repertoárunk is remek sztorikkal gazdagodott az idén (teljesen extrém időszakban, JÚLIUSBAN mentünk nyaralni), mert a szomszédunk egy nápolyi készenléti rendőr volt. A hosszabb távú következménye ennek meg az, hogy amikor utazásunk végén úgy alakult, hogy egy éjszaka Nápolyban kellett volna pizzát ennünk, minden utcasarkon csak a ránk orvul leselkedő zsebeseket hallucináltam és izomból szorítottam magamhoz a táskám…

Szóval a lidón vidám az élet, mindenki mindenkinek a pajtása, szól a zene, és elvetemültebb helyeken meghatározott időpontokban csoportos táncra lehet elborzadni. Virágzik a feketekereskedelem, gyakorlatilag félpercenként halad el egy-egy árus a nyugágyak közt és próbál rád tukmálni valami bizsut, hamisított táskát, napszemüveget, felmosószettet (!!! Komoly, idén volt ilyen is), na meg persze friss kókuszt. Estére a part vagy éppen a korzó gyakorlatilag egy illegális kamu designer bevásárlóközponttá változik, a hatóság meg békésen szemet huny, mert végül is ez csak a turisták igényeinek kiszolgálása, nem? (2013)" forrás


,, A déli szépségekről ódákat zengenek és nem véletlenül. Ezen túl azonban még feltűnőbb a stílusuk, hiszen valljuk be, hogy elbűvölő, ahogyan az utcán sétálgatnak egy hétfő reggelen, mintha a legmenőbb divatlap valamelyik oldaláról léptek volna le. Nőiesek vagyis kerekebbek, de mégsem híznak el és hagyják el magukat napjainkban családalapítás után, mint a régen. Szívesen hordanak miniszoknyát, kiskosztümöt, mindegyiket többnyire visszafogott színekben és mindig olyat választanak, ami jól áll nekik és kihangsúlyozza, amit kell. Kedvező genetikai adottságaik miatt mindig kellemesen barna a bőrük és erős, szinte megzabolázhatatlan a hajuk, amit ráadásul sűrűn kényeztetnek a fodrásznál. Az olasz nők az utcán nem mennek, hanem vonulnakés ravasz mosollyal fogadják az elismerő tekinteteket vagy megjegyzéseket. Nem hagyhatjuk ki az egyik leginkább elcsépelt közhelyet, ami azonban tényleg igaz: az olasz nők jól főznek. Mivel ebédre és vacsorára is meleget esznek, vagyis naponta kétszer kell kitalálni és elkészíteni valami finomat a családnak. A másik közhely vagyis a nagy olasz család mítosza, ahol a mama uralkodik, már csak részben igaz, hiszen a famíliák egyre kisebbek, de az anyós még most is egész életében meghatározza a kicsi fia mindennapjait, még akkor is, ha már bőven elmúlt negyven." forrás


,, Van aztán a macsósági bunkóság: míg itthon előre szoktam engedni a barátnőmet, Olaszországban helyesebb, ha mögöttem jön, mert neki nem fognak félreállni a férfiak. Hihetetlen flegmán, milliméteres kitérés nélkül gyalogol szembe a nőkkel bácsi és fiatal férfi egyaránt. Az érem másik oldala, hogy apukaként viszont egészen megható természetességgel vállal szerepet a gyerekkel kapcsolatos feladatokban – egy idő után már direkt néztük, hány apukás gyerekre jut anyukás, az arány kábé húsz az egyhez volt. Mindenféle státuszú apukákat láttunk, akik viszik, gondozzák, nevelik a gyereket, sokszor csak ő meg a kicsik, akár több is, míg a magyar szemek megszokott “anyuka cígöli a csemetéket” életképből alig-alig. Nyilván (most csak tippelek) ott része a férfiak énképének ez a tevékenység is – lehetsz úgy is macsó, hogy nem a haverokkal sörözöl, míg “asszonypajtás” családozik, hanem főszereplővé lépsz elő. (2016)" forrás


,, A munkamorált tekintve két fontos olasz mondás van, az egyik: „Amit ma nem muszáj megtenned, azt mindenképpen halaszd el holnapra", illetve: „Ha megjött a kedved egy kis munkához, pihenj le egy picit!". A kávékultúra fejlődésére bizonyára kitűnő hatással volt és van, hogy bármilyen feladat elvégzésére a mindenkori legmegfelelőbb kifogás: „most muszáj innom egy kávét".

Viszont meglepett, hogy a gyerekek szombaton is járnak iskolába, mivel rengeteg tantárgyuk van, és több hangsúlyt fektetnek a művészeti és készségfejlesztő tárgyakra." forrás


,, Ebben az erősen katolikus országban az átkozódás mibenléte és szereplői tartományonként eltérőek. A legdurvább káromkodás nem meglepő módon az, amelyben Isten, Szűz Mária, Jézus, a szentek vagy a római katolikus egyház neve merül fel.

„Hogy lángolna Szűz Mária!”

„Disznó Júdás!”

„Isten egy disznó, Mária egy disznó, az angyalok pedig sorban állva röfögnek!” forrás

Turista etikett

  1. Ciao-val inkább a korunkbelieket és a nálunk fiatalabbakat köszöntsük, a nálunk idősebbeket inkább piacere-vel (örvendek). Búcsúzásnál udvarias az Arrivederci, de az idősebb olaszoknak még udvariasabb ArrivederLa-t mondani.
  2. Ha az utcán tájékozódási problémánkkal egy helyihez akarunk fordulni, akkor kezdjük a megszólítást egy Scusi-val (szkúzi, azaz elnézést). Ha segítséget kapunk, köszönjük meg egy Grazie-vel (grácie).

Gasztronómia

Az olaszok roppant büszkék a gasztronómiájukra. 1986-ban, amikor Rómában megnyílt az első McDonalds étterem, akkor az olasz konyha nemzeti értékét védelmező tüntetők ingyen spagettit osztogattak a gyorsétterembe belépni szándékozóknak.

"Egyre kevesebb tésztát esznek az olaszok. Az elhízástól való félelemmel, a megváltozott munkaviszonyokkal és a nemzetközi konyhai trendek térnyerésével magyarázható a radikális változás. Tíz éve még évi negyven kiló tésztát ettek családonként az olaszok, ez mára majdnem negyedével, kilenc kilóval csökkent. Négy év alatt 26 százalékkal nőtt azoknak a nőknek a száma, akik úgy gondolják, hogy a tészta hízlal.

A visszaesés másik oka az Olaszországban egyre inkább teret nyerő külföldi konyhákban keresendő: "Az evési kultúránk egyre inkább az amerikai és észak-európai hagyományhoz kezd hasonlítani. Az utóbbi években Olaszországban egyre népszerűbbek lettek a szusibárok és a hamburgerezők - ezt pár évtizeddel korábban nehezen hitte volna el egyetlen olasz is.

Szintén nem segített a tésztaforgalmon a megváltozott életritmus, robbanásszerűen megnövekedett a mélyfagyasztott ételek forgalma, és az olaszok ebédidőben sokkal inkább vásárolnak gyors, előre elkészített húst és salátát valamelyik közeli deliben, mint ülnek be egy tésztát enni." forrás


"Primo piatto, vagyis „első fogás”, első főétel: sok szempontból a legfontosabb. Ebbe a kategóriába olyan (világszerte az olasz konyhával azonosított) ételek tartoznak, mint a mindenütt fogyasztott, de minden régióban különböző tésztafélék és sugók, az északi és középső régiókban fogyasztott rizottók és gnocchik és a levesek. De akár könnyebb zöldség vagy halfogás is tartozhat ide.

A secondi piatti, vagyis a második fogások kategóriájában szerepelnek a sültek és a halak, mindenféle körítés nélkül. A húsokhoz nem készítenek bonyolult, hosszadalmas mártásokat, csupán pár kanálnyi természetes pecsenyelevet adnak, azt, ami a sütéskor, pároláskor keletkezik. A halakhoz többnyire csak olívaolaj vagy vaj jár, néhány csepp citrommal. A kenyér viszont általában ott van az asztalon. A bonyolult, nehézkes, „vegyes köretes”, „integrált” tányér nem létezik.

Ha valaki a húshoz "körítést" kíván, "contornót" kell választania, ami valamilyen zöldségféle. Például faszénen, sütőben vagy serpenyőben sült vagy kevés vajon, olívaolajon párolt zöldség szezon szerint.

A contornót mindig külön tányéron, önálló fogásként tálalják. Néhol, kisebb helyeken még tapasztalható, hogy miután megérkezik a contorno, a külföldi vendég megkóstolja, de türelmesen vár vele a húsra. Ami azonban nem jön. A pincér viszont idegesen tekinget az asztalra, s egy idő múlva megkérdi, vajon van-e probléma a contornóval. Ez ugyanis sok helyen a „hús előétele”, s míg el nem fogyott, nem szolgálják fel a húst magát." forrás


"A tésztazabálók sztereotípiája (?)

A makaróni lesz az, majd meglátjátok, ami egyesíteni fogja Itáliát.” – mondta a legenda szerint az ország egyesítő Garibaldi is. Hogy a makaróninak ebben a politikai eseménysorozatban mennyi szerep jutott, azt egyik történelemkönyv sem taglalja, de tény, hogy a pastára igazán büszkék az olaszok (persze mindenki a saját régiójának specialitására), mi pedig csak sűrűn irigykedhetünk, hogy a naponta elfogyasztott mennyiségű tésztától nem lesznek száztonnásak az olasz nők vagy akár férfiak (bár esetemben ez előbbi az érdekesebb kérdés).

A pasta kultuszt még mindig nem sikerült kellőképpen elsajátítanom, egyrészt mert engem az olasz nőkkel ellentétben hizlal, másrészt pedig, mert ember legyen a talpán, aki számon tudja tartani, mit illik farfalléval, mit fetuccinivel, mit tagliatellével és mit bucatinivel enni. Ez egy külön művészet. Plusz a tagliatelléből nem ugyanolyan a darás tésztát csinálni, úgyhogy személyes ellenvetéseim is vannak.

Az olaszok napi étkezéséből viszont nem hiányozhat, ez szigorúan az első fogás (na jó, néha lehet risotto vagy minestrone is, de a favorit az a tészta, minden kétséget kizáróan). Mondjuk nem szép az olaszoktól, hogy kisajátítják a tésztát, mint nemzeti (azaz, inkább minden régióra jellemző) étket, hiszen az ázsiai konyha is elég tésztafüggő, de egye kukac, legyen meg az örömük, az olasz pastának nincsen párja.

A macskazabálók sztereotípiája (–)

A magyar háborút megélt nemzedék kard-ki-kard harcol az olaszok, mint macskaevő nép képének fenntartásáért, mondván, hogy ahol olasz hadifoglyok voltak, ott a macskák is elmaradtak szépen. Nem tudom, mennyire tisztességes (még ha igaz is lenne) a háborús étkezési szokásokat/kényszert egy nemzeti konyha alapjául venni, de nyilván a magyar konyháról sem azt tartják, hogy a krumpli héj leves a legmeghatározóbb eleme. Tehát, ezt a sztereotípiát itt hamar-gyorsan meg is cáfolnám, jelentem az olaszok nagyon macskaszerető nép, Rómában a Torre Argentínánál egész macska kolónia él az ezer éves műemlékek között." forrás

Fotóegyveleg

Etna vulkán

Vissza az elejére


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon