Blog / Utikritika.hu

Avagy : aki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel

S. Tamás cikke

A gyakori légiutazók előbb-utóbb belefutnak valamilyen poggyászproblémába – csak idő kérdése. A bőrönd elveszik, kifosztják, benyomják, letörik a fülét, a kerekét, az átszállásnál lemarad, valami biztos történik. Komoly felkészültség kell a kockázat mérsékléséhez, mert a légitársaságok és a biztosítók mindent elkövetnek, hogy ne kelljen fizetni.
Egy távol-keleti út előtt – annak rendje és módja szerint – megkötöttem a Komfort fantázianévre hallgató utasbiztosítást a hazánkból már távozott AXA biztosítóval, amely határon átnyúló szolgáltatás keretében kereskedik a magyar piacon szlovákiai ügyfélirodával. A Komfort közepes árfekvésű biztosítás, gondoltam ezzel le vagyok fedezve. Tengerentúlra utaztam, tehát jó kis felárat kellett fizetni érte.

A Scoot légitársaságra vettem jegyet, ez a kiváló megbecsülésnek örvendő Singapore Airlines leányvállalata, amely Singapore és Krabi között reptetett, különösebb probléma nélkül. Amíg meg nem érkeztünk. Merthogy a csomagkiadó szállítószalagnál már messziről látszott, hogy a bőröndöt tönkretették – valószínűleg néhány méter magasból a sarkára ejtették.
Rutinos utazó lévén azonnal felvetettem a jegyzőkönyvet, ami az angolul igen gyengén beszélő helyi ügynök miatt nem volt egyszerű menet, de túlestünk rajta. Indulhatott a kártérítési procedúra.

Mivel ismertem az ellenfeleket, nem is halogattam a beadványokat, mind az AXA-nak, mind a Scoot-nak elküldtem az összes szükséges dokumentumot és fotót.
Az AXA semmit nem reagált, a Scoot mondta, hogy ő nem, hanem helyette egy Charles Taylor nevű szingapúri kárrendező cég fog helytállni, oda küldjem el még egyszer. Megtörtént. A Charles Taylor azonnal válaszolt, hogy ő most nem fog válaszolni, de amint hozzájut, fog. Nos, ez hónapokig nem történt meg, újabb érdeklődéseimre ugyanazt a szabvány választ kaptam. Beindult a kifárasztásos játék.

Nézzük, mit történt az AXA fronton. Ugyanaz. Őket legalább fel lehetett hívni, ahol a hölgy kijelentette, hogy jó hírrel szolgálhat, már értékelik az igényemet.Két hónapon keresztül értékelték, közben folyamatosan kaptam erről a jó híreket. Két hónap után eluntam – tudvalevő, hogy a biztosítóknak a kárigényeket egy hónapon belül el kell bírálni – és megírtam, hogy a Felügyelethez fordulok. Na, erre azonnal válaszoltak, mármint, hogy egy fillért sem fizetnek. Miért is nem?
Mert a Komfort biztosítás Általános Biztosítási Feltételei (ÁBF) X. pont Y. bekezdésében szerepel, hogy ha fuvarozóra bízom a poggyászom, akkor nuku kártérítés. Magyarul, csak ha gyalog, esetleg saját autóval röppenek át a tengereken – akkor jár valami a poggyászkár esetében. Visszanéztem a Netrisk oldalán a biztosítás bemutatását: leírja, hogy poggyászkár esetén Z forintig fizet, de a részletek dolgában tanulmányozzam az ÁBF-t.Kérdem én, hány utazó szokta ezt átbogarászni, amikor a mobiltelefonján gyorsan meg akar kötni egy utazási biztosítást. Kiváló a módszer, a biztosító mentesül.
Sebaj, véltem, most majd a sokat reklámozott hitelkártyához járó utasbiztosítón, az Allianzon bevasalom a káromat. Tanulva ez előzőkben, még a papírok megküldése előtt megkérdem: légitársaság által okozott kár játszik? Ja, az nem. Az a hitelkártyához nem jár.
A kör bezárult.
Térjünk vissza a Scoot/Charles Taylor pároshoz! Elunva az automatával folytatott levelezést kikerestem a szingapúri fogyasztóvédelem email címét. Először rossz helyen landoltam, de megkaptam a CASE nevű szervezet elérhetőségét. Ott is több fordulóban elkérték az összes adatot, dokumentumot, fényképet, majd ilyen-olyan nyilatkozatot kellett aláírni, aztán várhattam a jószerencsémre. Láss csodát: a CASE megkeresésére a Charles Taylor válaszolt, mármint, hogy akkor megküldeném-e az ügydarabra vonatkozó adatokat, dokumentumokat és fényképeket. Jó a taktika, de nem adom könnyen magam, ráadásul csak egy régi email-t kellett újra megküldeni. Ezek után hosszú szünet. Újra írok a CASE-nek, ahol roppant készségeseket és email fordultával válaszolnak mindenre.Ők is megreklamálják az ügyet. Néhány nap múlva – ez kb. a 4. hónap vége – jön a válasz, az ügyet átadták a loss adjustornak. Ezt afféle kárrendezési osztálynak gondolnám vicces megnevezéssel (magyarul: veszteség módosító). No, a loss adjustor sem sokat teketóriázott, mintegy két hét múlva kibökte, hogy mintegy 18.000 forintnyi szingapúri dollárt gondol fizetni egy kb. három alkalommal használt, igen jó állapotban lévő, újonnan 50.000 forintba kerülő bőrönd tönkretételéért. Válaszolom: hogy jött ez ki, teljesen méltánytalan, nem beszélve a végtelen időhúzásért. Nix ugri-bugri, ezt kapom, egy fillérrel sem többet. Dühöngök egy sort, kb. 30 email váltáson vagyunk túl, fizessenek, aztán soha többé Scoot.

Na ja, de előbb írjak alá egy nyilatkozatot, útlevélszámmal, címmel, tanúval, hogy nincs további igényem a Scoot-tal szemben, meg adjam meg a bankszámla számom.
Ezt is leisztolom, várom a harmad bőröndnyi kártérítést. Két hét után – érdeklődésemre – jön a válasz: nem ment át az utalás, adja meg a bankom levelezőbankjának adatait. Frászt adom meg, inkább adok egy külföldi számlaszámot helyette. Lehet, hogy már a magyar bankrendszert is lekapcsolták a nemzetközi hálózatról…
Igen ám, de ha új bankszámla, akkor új nyilatkozat, egyéni adatokkal és tanúval. Fogamat összeszorítom, ezt is megkapják. Innen már nincs visszaút – mintegy 10 nappal később, az eset után mintegy 6 hónappal később befut a rengeteg pénz.
Tanulság: tönkretették a bőröndöd? – csak akkor számíts kártérítésre, ha a legdrágább biztosítást veszed, a légitársasággal pedig csak az időmilliomosok és az angolul jól tudók diskuráljanak – de ígérni nem ígérhetek semmit…

2023. 10. 09.