ÚTIKRITIKA.HU / 1. Részletes beszámoló

1. Részletes beszámoló

2023-as utazás:

Program: A két hét alatt 5666 km-t autókáztunk, voltak napok, amikor szinte egész nap a kocsiban ültünk. Egy ekkora országot bejárni még 2 hét alatt is nehéz, feladta a leckét a szervezés közben, hogy beleférjen minden, amit szeretnénk megnézni. Utólag elárulhatom, hogy minden belefért, majdnem száz százalékban úgy, ahogy azt előre kitaláltuk.

0. nap: Reggel érkeztünk 9 óra körül és mire mindent elintéztünk (vízum, pénzváltás, SIM, autóátvétel és lepepírozás, bevásárlás) és el tudunk indulni, nagyjából 14:30 volt. A nulladik nap célja az volt, hogy eljussunk a Fish River Canyonnál található Roadhouse Campsite-ba. Ez durván 650 km volt és kicsit több mint 6 óra, így estére odaértünk, picivel sötétedés után. A szervezésnél egyébként szempont volt, hogy sötétedésre mindig oda tudjunk érni az adott helyre, mert egyrészt az autóbérlő cégek sem engedik az éjszakai vezetést, másrészt pedig nagyon veszélyes az állatok miatt.

1. Nap: Reggel a Fish River Canyon felé indultunk, ami számunkra egy kihagyhatatlan hely volt, ugyanis ez a második legnagyobb kanyon a világon. Itt eltöltöttünk nagyjából 2,5 órát, amíg még nem voltak túl sokan, majd elindultunk vissza a kemping irányába, ugyanis maga a kemping is megért egy alaposabb körüljárást nappali fényben. Ezek után megnéztük a Quiver Tree Forestet valamint az Óriások játszóterét, végül pedig elindultunk Lüderitz irányába, ugyanis ez volt a következő napok kiinduló pontja. Ez az út kb. 450 km és 4 óra 45 perc.

2. Nap: Lüderitzben rendes szállásunk volt, amit a Bookingon foglaltunk, innen indultunk reggel Kolmanskopba. Kolmanskop egy igazi szellemváros, ami a gyémántbányászatról lett híres, majd miután elfogyott a gyémánt elhagyatottá vált és mindent hátrahagytak az ott lakók. Mára homok lepi a házakat, van amit már szó szerint csak az tart össze. Igazán különleges látvány és egyben egy kihagyhatatlan látnivaló is. A belépő ára tartalmaz egy idegen vezetést is, amin mesélnek a városról, hogy jöttek rá, hogy gyémántlelőhely, milyen volt az ottani élet és hogy vált elhagyatottá. A vezetés angol és német nyelven elérhető, ezzel a két nyelvvel az egész országban könnyedén lehetett boldogulni. Ide is nyitásra érkeztünk és nagyjából 4 órát töltöttünk el. Délután megnéztük az Agate Beachet, Diaz Pointot és a Grosse Buchtot, majd sétáltunk egyet a városban. A Diaz Point nekünk nagyon tetszett, de érdemes felkészülni az óriási szélre, mi ilyen szelet még soha életünkben nem éltünk, amit ott volt.

3. Nap: Reggel elindultunk Lüderitzből Sossusvlei felé, ahol szerettük volna még aznap megnézni a Sesriem Canyon-t és az Elim dűnét, így ez a nap is elég sok autókázással telt. Az út 470 km és 6 óra volt. Sétáltunk egyet a kanyonban, megmásztuk a dűnét, majd elmentünk a kempingbe, ami a Neuhof Portion Campsite 2 volt. Ebben a kempingben rajtunk kívül szó szerint senki nem volt, így talán az itt töltött idő telt a leginkább hangulatosan. Az itteni kempingben láttuk, miközben kitöltöttük a megszálláshoz szükséges papírokat, hogy 3 napja nem járt ott senki. Megkérdeztük az ottaniakat, akik a kempinget tartják rendben, hogy ilyenkor ők nem is találkoznak senkivel? Elmesélték, hogy van hogy tényleg napokig nem jön senki és ilyenkor ők ugyanúgy ott vannak (szó szerint a semmi közepén) és nem is találkoznak emberekkel. Elképesztően kedvesek voltak, nagyon ajánlom ezt a kempinget bárkinek! 🙂

4. Nap: A negyedik napot teljes mértékben Sossusvleire szántuk, ugyanis itt elég sok látnivaló akad. A kulcs talán a kora reggeli indulás, hogy nyitáskor már be is mehessen az ember, mert ilyenkor még kevesebben is vannak és az idő is kellemesebb. Sossusvleien belül először elmentünk a Dead Vlei-hez, ahol a már-már Namíbia védjegyének számító halott fák vannak, utána pedig megmásztuk a Big Daddy dűnét, ami tényleg egy jó kis sporttevékenység. A dűne nagyjából 325 méter magas és a tetejéről csodás kilátás nyílik a környékre. A dűne megmászása nagyjából 1,5 órás program, lejönni pedig maximum 5 perc. Mire onnan lejöttünk, már elég meleg volt ahhoz, hogy inkább csak meg-megálljunk megnézni néhány dűnét. A Dead Vlei-hez közvetlenül csak 4x4 autóval lehet bejutni, de akinek nincs, vannak helyben fuvart kínáló cégek is. (Egyébként egy néhány kilométeres szakaszról van csak szó.) Maga a Dead Vlei, azaz halott völgy talán az egyik leghíresebb hely az országban. A völgyet egykor elárasztotta a Tschauchab folyó és megtelt vízzel, majd miután megváltozott a klíma beütött az aszály és a homok vette át az uralmat a területen. A folyó már nem tudta vízzel ellátni a völgyet, így kiszáradtak a fák, de ez ez az egész klímaváltozás olyan hirtelen jött, hogy a völgyben található összes növény elpusztult, aminek nem volt elég a ritka eső és a reggeli pára. Az itt található fák nagyjából 600-700 évesek és teljesen feketék, úgy kiszárította őket a nap, mondhatni megkövültek és a szárazság miatt már lebomlani sem tudnak. Nekem ez volt talán az egyik legjobban várt hely és nem okozott csalódást, csodálatos volt az egész.

5. Nap: Az ötödik napon elindultunk Swakopmund felé, ez volt a következő úti célunk. Sossusvlei és Swakopmund között nincs túl sok település, így az útba eső Solitaire-ben mindenképp érdemes megállni egy tankolásra és egy almás pitére a híres Mc Gregor’s pitézőben, mi is így tettünk. Az utunk során itt találkoztunk először zsiráfokkal, a Solitaire felé vezető úton. Swakopmund felé tartva ismét átmegy az ember a Baktérítőn, a várostól nem messze pedig a Moon Landscapet is megcsodálhattuk. A Moon Landscape ugyan kitérő, de mindenképpen megér ennyit, tényleg olyan, mintha a holdon lenne az ember. Ameddig a szem ellát kietlenség és holdbéli táj… A szállásunk Swakopmundtól nagyjából 10 km-re volt egy sivatagi házban, ami elképesztően hangulatos volt, ezt az Airbnb-n foglaltuk. A két hely kb. 371 kilométerre és 5 órára van egymástól.

6. Nap: A hatodik napunkon elmentünk a híres-nevezetes Sandwich Harbour-ba, ahova csak szervezett program keretein belül lehet eljutni. Mi a Desert Dunes and Dust Tours-t választottuk. Ez egy nagyjából 4-5 órás program volt, aminek a keretein belül elvittek a Sandwich Harbourba és megcsodálhattuk ahogy az Atlanti óceán hullámai találkoznak a Namib sivatag homokdűnéivel. Igazán páratlan élmény, megéri egy ilyenre befizetni, a dűnék tetejéről még bálnákat is láttunk a vízben. A program részeként kaptunk ebédet is és kiélvezhettük a sivatagi autókázást egy tapasztalt sofőrrel. A délutánt a 7-es dűnére szántuk, ami állítólag a 7. legmagasabb dűne, bár a megmászása talán kevesebb bosszúságot okozott, mint a Big Daddy… Itt egyébként szó szerint senki nem volt rajtunk kívül, így különösen élvezetes volt a dűne tetején ücsörögni és csodálni a tájat.

7. Nap: A hetedik napon már kilométer hiányunk volt, így elindultunk a Spitzkoppe felé, ez egy nagyjából 360 km-es és 5 órás autókázás, de mint Namíbiában minden, ez is teljesen megéri. Erre felé sajnos elég nagy a mélyszegénység, érdemes így készülni. Mi például mindig tartottunk a kocsiban kis dobozos gyümölcsleveket és kekszet, így ilyenkor tudtunk adni a gyerekeknek. Mindenért nagyon hálásak, amit ad nekik az ember, de ha nem tudsz adni semmit, akkor sem mérgesek. A Spitzkoppe, amit a formája miatt a namíbiai Matterhornként is emlegetnek, nagyjából 700 millió éves és az egykori vulkanikus tevékenységnek köszönhetően a Föld felszíne alatt megszilárdult magmából keletkezett, majd az idő előrehaladtával, ahogy a környezeti erők hatására megkopott a felszín, előbukkant a hegység is. A Spitzkoppe után még belefért a délutánba Henties Bay (üdülőtelepülés az óceánparton), a Zeila Shipwreck (egy viszonylag épen megmaradt hajóroncs nem messze a parttól) és a Cape Cross Seal Reserve (fókarezervátum) is. A fókarezervátum tényleg elképesztő, mind ami a szagokat, mind ami a fókák mennyiségét illeti, szó szerint több százezer fókát lehet látni a vízben és a parton.

8. Nap: A nyolcadik napon ismét szedtük a sátorfát és új szállásra indultunk, méghozzá Kamanjabba, az Ann’s Lodge and Campingbe. Amíg odaértünk végigmentünk a Skeleton Coaston, ami a világ egyik legkietlenebb része, szó szerint, a madár se jár erre. Elképesztő élmény ilyen tájakon autókázni, ami ennyire üres és magányos. A partszakasz arról kapta a nevét, hogy rengeteg hajóroncs található erre felé, hála a mindig zord, ködös időjárásnak és annak, hogy mindig a part felé fúj a szél. Ha itt egy hajó megfeneklik, nincs vissza út, ahogy ezt a rengeteg roncs is mutatja. Kiérve a Skeleton Coast területéről, megpillantottuk az első elefántot is. Ahogy az ember Kamanjab felé halad, nagyon változatos a táj, részenként minket kicsit a jordániai Wadi Rum-ra emlékeztetett. Út közben találkoztunk még majmokkal, kecskékkel, kietlen tájakkal és áthaladtunk a Grootberg hágón is, ami majdnem 1600 méter magasan található. A szállás ezúttal is nagyon rendben volt, két éjszakát töltöttünk itt és a Bookingon foglaltunk. Az általunk bejárt útvonalon ez a kirándulás kb. 550 km volt.

9. Nap: A kilencedik napunk a Brandberg felé vezetett, amit semmiképp nem szerettünk volna kihagyni, ez ugyanis Namíbia legmagasabb hegysége és itt található a Königstein, ami a maga 2573 méterével Namíbia legmagasabb pontja. A belépő tartalmaz egy vezetett túrát, ami nagyjából 1,5 órás és a keretein belül megtekinthető a White Lady nevű barlangrajz, ami nagyjából 2000 éves. Ehhez egyedül nem lehet elmenni, csak a vezetett túra keretében. Ez a kirándulás Kamanjabból és vissza 580 km és egy egész napos program.

10. Nap: A tizedik napon az utolsó megállónk, az Etosha Nemzeti Park felé vettük az irányt. A legtöbben erre indulnak el, de mi valamiért a végére tartogattuk az Etoshát. Út közben felmerült a kérdés, hogy vajon hogy jobb, ha az ember az Etoshában kezd vagy ha ott fejezi be a kirándulást és végülis arra jutottunk, hogy jobb ha az ember a végére tartogatja. Miért? Az Etoshában rengeteg állattal lehet találkozni, így ha később, az út során meglát az ember egy zsiráfot vagy elefántot, már nem hat annyira az újdonság erejével. Az első megpillantott zsiráfnál (amire iszonyatosan vártam) majdnem elsírtam magam örömömben. Ha ezt a kirándulást az Etoshában kezdjük, ez valószínűleg nem így lett volna. Az Etosha Nemzeti Park Kamanjabtól nagyjából 330 km és majdnem 5 óra. Itt töltöttük lényegében a tizedik nap délutánját, az éjszakát pedig Namutoniban, a kempingben.

11. Nap: A tizenegyedik napon végig a parkon belül autókáztunk és rengeteg állatot láttunk, zsiráfokat, oroszlánt, elefántokat, hiénát, rengeteg gazellát és zebrát… egészen elképesztő nap volt. A második Etoshán belüli éjszakánkat is a Namutoni kempingben töltöttük. Hihetetlen, de ez volt az egész út alatti “legrosszabb” kempingünk. Véleményem szerint nagyon visszaélnek azzal, hogy tudják, hogy a turisták úgyis inkább a parkon belül szállnak majd meg a korai safarizás miatt… Na ezzel persze nem szeretném senkinek a kedvét elvenni, nem volt olyan szörnyű, csak a többi kempinghez képest volt kicsit lepusztult.

12. Nap: Az utolsó teljes napot is a parkban töltöttük, utólag visszagondolva kell is ennyi a parkra, nagyjából 2,5-3 nap. Ezúttal már, hogy megkönnyítsük a dolgunkat a hazaindulásra, egy másik kempingben, Okaukuejo-ban aludtunk. Ez a kemping sokkal közelebb van a park bejáratához, sokkal többen vannak és egyúttal sokkal felszereltebb/kultúráltabb is. Minden kemping közelében van egy itató, ahova ki lehet ülni és várni az állatokat, akár éjszaka is vagy hajnalban.

13. Nap: A tizenharmadik napunk volt az utolsó ebben a csodálatos országban, így búcsút vettünk az Etoshától és elindultunk Windhoek felé. A parkon belül is közel 1000 km-t autókáztunk, így utólag összegezve ennyivel legalább érdemes számolni. A visszaút Windhoekbe nagyjából 430 km és bő 4 óra. A fővárosban elvittük lemosatni és kitakaríttatni az autót majd visszavittük a bérlő céghez, ahol körbenézték, hogy minden hiánytalanul megvan e, illetve hogy nem keletkeztek rajta sérülések, majd kivittek minket a reptérre. Az autóhoz egyébként 2 pótkereket adnak és egy javító készletet is vészhelyzet esetére, de nekünk ezekre szerencsére nem volt szükségünk, még a bérlőcég is meglepődött rajta.

Kommentek