László Erika beszámolója Sharm El Sheik-ről - 2025. szeptember
Nem tudtam kideríteni, pontosan mióta, de immár tilos szabadon, távot úszni a Vörös tengerben. Az egyiptomi kormány feltehetően a hurghadai Makadi Beachen történt tragédia óta korlátozta a fürdőzők szabad mozgását. Elrendelte, hogy a partokon jelöljenek ki bójákkal körbevett, - úgymond - biztonságos strandolóhelyeket. Ezek a strandok azonban kicsik és úgy tele vannak emberrel, mint a Palatinus hullámmedencéje főszezonban. Mártózni lehet, úszni képtelenség.
Senki se keresse a neten a Makad-ii cápatámadást – helymegjelöléssel. Hathatós kezek törölték a Gugliból. Ám sokan nem felejtünk. Egy idősebb osztrák nőt a strandon, sekély vízben úszkálva támadta meg egy cápa. Egészen pontosan: leharapta a fél kezét és a fél lábát. A halálos sebeket kapott úszó a közeli stégen bámulók szeme láttára, hatalmas lelkierővel és élni akarással próbált partra úszni, óriási vértócsában. Sikertelenül. A sors gonosz fintora: a minap ismét feltűnt egy cápa ugyanezen a helyen. Sokan lefotózták, a hír bekerült a médiába. Ki tudja, vajon meddig lesz még olvasható?
Ami engem illet, bevállalós útitársammal kijátszottuk a korlátozást. Nem azért utaztunk 2 és fél ezer km-t, hogy szűk helyen, embertömegben lubickoljunk. Ahol ráadásul szinte folyamatosan és idegesítően füttyögnek az „úszómesterek”, legtöbb esetben minden látható ok nélkül. Ergo reggeli előtt kerestünk egy olyan strandot, amelyet nem zártak be éjszakára és mivel reggel 9-ig a füttyögők sem voltak műszakban, nyitásig alaposan kiúsztuk magunkat. Tettük mindezt annak tudatában, h az ISAF (Nemzetközi Cápatámadást Vizsgáló Felügyelet) nyilvántartása szerint az elmúlt több mint száz évben összesen 22 nem provokált cápatámadás történt Egyiptom vörös-tengeri vizein. Még azt is írásba adták, hogy matematikailag körülbelül annyi az esélye, hogy cápatámadás érjen bennünket, mint hogy megnyerjük az ötös lottót.
El nem tudjuk képzelni, tartós távon megéri-e Egyiptomnak ezt a fajta durva korlátozás. Nem mellesleg tavaly, Dubaiban, a Marina parton hasonlóan körbe volt kordonozva az ottani strand is. (Továbbutazva, Ománban már nem láttunk semmi ilyesmit.) Bízzunk benne, a szokás nem terjed át a görög szigetvilágra és máshová sem… Merthogy elvileg a cápa bárhol felbukkanhat. Legutóbb Horvátországban is láttak belőlük.
Modern, arab nők burkiniben, strandtörölközővel, baseball sapkával a fejükön. Változik a világ. Európában a legtöbb országban a fürdők vezetőségei szemet hunynak, hagyják, hogy a javarészt migránsnők többrétegű, pamut, utcai viseletű csadorban ücsörögjenek a medencékben. Úszni ennyi ronggyal nyilván képtelenség,a higiéniát pedig… inkább hagyjuk. Itt, Sharm El Sheikben azt az infót kaptuk, hogy a szállodavezetőségek előírják a muszlim nőknek, hogy csak burkiniben léphetnek a medencékbe. A burkini kb. 20 éve létező jelenség, egyrétegű, teljes testet takaró, sztreccs fürdőruha. Örömmel láttunk arab lányokat burkiniben nemcsak úszni, sznorkelezni, hanem még kamikáze csúszdázni is.
Az eredetileg fekete burkini az évek során egyre inkább színesedik. Ez jellemző a csadorra is. Ma már a hosszú lebernyegek minden színben pompázhatnak. Sőt. Egyre több muszlim nő veti le és visel helyette konzervatív, európai ruhát, szoknyát, nadrágot – bő, egyelőre a teljes testet takaró ruhadarabokat. Kendő, sál viselete továbbra is kötelező. Az erózió azonban már megkezdődött. Olyannyira, h rengeteg vallástalan arab családdal lehet találkozni a hotelekben és a parton. Lépten-nyomon miniszoknyás, póthajas arab lányok, felnyírt frizurájú, jóképű arab fiúk nyomkodják a telójukat.
Sok jó programban volt részünk, a kivételt a híres Ras Mohamed (Vízi Nemzeti Park) jelentette. Jó néhány évvel ezelőtt voltam itt, már akkor is köztudott volt, a parkban nem lehet szabadon úszkálni. Akkor legalább volt egy jó, hosszú, vezetett sznorkeltúra a korallzátonyok között, a kismillió színes hal zsongásában. Ezúttal szó sem volt vezetett túráról. Ráadásul a szél is nagyon erős volt. A sznorkelezés abban merült ki, hogy négyesével-ötösével belekapaszkodtunk egy-egy mentőövbe, amelyet a hajó személyzete vontatott egy kisebb korallzátony felé. Bár ne tették volna! A látvány elszomorító volt. A szemüvegen keresztül pontosan láthattuk, hogy a kis sziget közepéből, a korallok közül vasrúd áll ki: ide horgonyoznak le a hajók. Szám szerint kb. 24-en, egymást váltva – ennyit számoltam meg. A korallok több helyen letaposva…
Szerettünk volna mangrove erdőt látni – az egyetlen növény, amely megél sós vízben – nem jött össze. A Fehér Sziget volt az utolsó reményünk: ez a homokpad a Maldív- szigetekre emlékeztet. Szerettünk volna kifeküdni, napozni a mesésen hófehér homokban. Tíz percet kaptunk rá… Ami jó volt: a friss tengeri lényekből készült könnyű, hajóebéd. Másnap rájöttünk, fölösleges volt az egész napos strapa, a hosszú és unalmas hajóút. A hotelünkhöz közeli, part menti vizek is tele vannak korallal és rengeteg egzotikus hallal – egyikük, egy jókora fekete-sárga csíkos jól belém is harapott – itt kedvünkre és ingyen bóklászhattunk.
P.S. Aki nem szereti a javarészt techno zenét, az ne válasszon belvárosi hotelt. Hajnali 3-ig, vagy még tovább dübörögnek a hangszórók. Egész éjjel ömlik az embertömeg a fényárban úszó sétálóutcákban. Köztük rengeteg a család, karonülő gyerekkel is. Mire végre elalszik az ember, következik a hajnali ébresztő: a müezzin. Van, hogy pár perces szünet után másodszorra is felharsan az imára hívó ének, amit nagyon furcsállottunk. Én speciel szeretem a hangos technót és az annak totális ellenpólusát, a müezzint is, útitársam azonban nem osztotta a véleményemet
László Erika, 2025. szeptember
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.