ÚTIKRITIKA.HU / Funchal

Lenyűgözött a Monte Palace trópusi kert lélegzetelállító szépsége, ahol órákig tudtam sétálni az egzotikus növények és színpompás virágok között.
A híres Monte-i kosárszánkózás során élveztem az adrenalinlöketet, ahogy a két helyi vezető irányításával suhantunk lefelé a meredek utcákon.
A helyi piacon kóstolt szenvedélyes gyümölcs és a friss helyi hal íze még most is az emlékeimben él.
A CR7 múzeumban lenyűgözött Cristiano Ronaldo számtalan trófeájának és díjának gyűjteménye, ami a város büszkeségét tükrözi.
A régi városrészben található bájos éttermekben élveztem a hagyományos madeirai konyhát, különösen az espada com banana (fekete kardhal banánnal) fogást.
A tengerparti sétány mentén található számos kávézó tökéletes helyszínt biztosított a naplemente megfigyeléséhez egy pohár madeirai bor társaságában.
A város felett húzódó kabinos felvonóról csodálatos panoráma tárult elém a kikötőre és az óceánra.

Nem tetszett:

A város rendkívül meredek utcáin való gyaloglás komoly fizikai megterhelést jelentett, különösen a nyári hőségben.
A repülőtér híres szeles leszállópályája miatt többször is ideges pillanatokat éltem át érkezéskor és induláskor.
Néhány turistalátványosságnál, különösen a Monte Palace kertnél, túl magasnak találtam a belépődíjakat.
A városközpontban gyakran szembesültem azzal, hogy az utcai árusok túl agresszívan próbálták rám sózni portékáikat.
A strandok többsége fekete vulkanikus homokkal vagy kavicsokkal borított, ami nem volt túl kényelmes napozáshoz.
A helyi buszközlekedés menetrendje megbízhatatlannak bizonyult, többször is hosszú várakozásra kényszerültem.
Az óceánparti éttermekben néha túl turistásnak és mesterkéltnek éreztem a kiszolgálást, hiányzott az autentikus hangulat.

Beszámolók

Funchalban különösen jólesett csak úgy céltalanul bolyongani – a régi halászfalu hangulatát idéző Zona Velha szűk utcái, apró éttermei, kocsmái és színesre festett ajtói között élvezet volt sétálni. De ugyanígy magával ragadott a tengerparti sétány hangulata is, vagy épp a nyugati városrész mozaikkal kirakott utcácskái, elegáns kávézói. A portugál gyarmati kor visszafogott, fehér-szürke árnyalatait időnként megtöri egy-egy élénk színfolt – Funchal a maga finom eleganciájában is tud játékos és színes lenni.
És aztán eljön az este. Amikor visszaérünk a városba – főleg nyugati irányból –, és látjuk, ahogy a hegyoldalban elszórt házak apró fényei lassan kirajzolják a kráterformát, amely egykor a vulkán szája lehetett, az egész hely valósággal felragyog. Mintha egy csillogó szőnyeg terülne el a tenger fölé.

A nappali világ fénypontja számomra a libegőzés volt. A kikötő közeléből indul a felvonó, és visz fel egészen a Nossa Senhora do Monte katedrálisig. Igaz, már csak tágabb értelemben számít Funchal része, de a kilátás innen páratlan – nemcsak a városra, hanem a hétköznapi élet apró részleteire is: belátni udvarokba, teraszokra, balkonokon száradó lepedőkre. A templom környéke pedig nem csupán vallási vagy történelmi szempontból érdekes (itt nyugszik IV. Károly, az utolsó magyar király), hanem mert a körülötte fekvő kertek a világ trópusi és mediterrán növényvilágának élő kiállításai.

A Monte-hegy felfedezése egyébként is kihagyhatatlan. Mi a libegőt választottuk, és bár a híres trópusi kertet ezúttal kihagytuk, a katedrálistól egy másik felvonóval átszeltük a völgyet a botanikus kertig. Ott nemcsak őshonos madeirai növényekkel találkoztunk, hanem rengeteg betelepített fajjal is – a világ sok tájáról. Visszafelé ismét libegővel ereszkedtünk le, és ez a mozgás, a város fölötti lebegés önmagában is emlékezetes élmény lett.

A múzeumok közül hármat emelnék ki: először is a Bormúzeumot, a Blandy’s Wine Lodge mellett, ahol meg lehet kóstolni a híres madeirai likőrborokat – erről majd külön is írok a gasztronómiával foglalkozó élménybeszámolómban. Aztán ott van a Museu da Electricidade, az elektromosság múzeuma, amely meglepően érdekes, és végül a számomra legkülönlegesebb hely: a Casa Museu Frederico de Freitas. Ez egy egykori hivatalnok elegáns 20. századi otthona, amely bepillantást nyújt nemcsak a polgári mindennapokba, de egy műgyűjtő lelkivilágába is – ismét egy gyűjtő, valahogy mindig megtalálnak, akárcsak Stockholmban vagy Nizzában. Ráadásul itt külön terem van szentelve a madeirai csempéknek, ami önmagában is páratlan.

Ha valaki rajong a világsztárokért, a Cristiano Ronaldo Múzeum is érdekes lehet – ő ugye madeirai születésű –, de a sziget történetét bemutató múzeum is méltán kap helyet az útitervben.

A kertek szerelmeseinek pedig ott a Palheiro Gardens, Funchal határában egy magaslaton. A 20. század elején egy angol úr és amerikai felesége alakította ki, de ma is gondosan karbantartott, ízléses, kiegyensúlyozott tér, ahol jó csak sétálni, megpihenni, rácsodálkozni a növényekre.

Ami a fürdőzést illeti – Madeira nem épp a homokos strandok földje. Itt az óceánhoz jellemzően sötét, vulkanikus kavicsos partokon juthatunk le. Én kifejezetten szerettem ezeket, de ha valaki valami igazán különlegesre vágyik, annak szívből ajánlom a Piscinas Naturais da Doca do Cavacast – ezek természetes lávamedencék Funchal közelében, ahol a tenger közvetlenül, mégis biztonságosan öleli körül a fürdőzőt.

Vásárlás

h. j. fotói

Igreja de Nossa Senhora do Monte

portugál kiejtés: igrezsá dzsi noszá sinyore du monti

azaz, a Hegyi Boldogasszony-templom

Itt van IV. Károly sírja.

Elter Karcsi fotói

Sé katedrális

Elter Karcsi fotói

Kikötő

Elter Karcsi fotója

További beszámolók

A sziget székhelye és egyben legnagyobb települése, Funchal minden érzékszervünkre hat. Bár műemlékekben nem dúskál a kisváros, Rue Santa Maria felér egy kiállítással: a szűk macskaköves utcát egy 2010-es áradás után felújították, és ennek részeként a legtehetségesebb helyi alkotókra bízták az ajtók kipingálását. Az Art of Open Doors projektnek köszönhetően reggel és sziesztaidőben festményekben, a nap többi részében pedig a gusztán szervírozott tintahalakban és gyümölcsökben gyönyörködhetünk. Apropó, gyümölcsök: a vulkanikus talaj, valamint a csapadékos-napos éghajlat kedvez a növényvilágnak, így a legtöbb ház udvarából füge- és gránátalmafa lógatja ágait az utcára. Itt tehát érdemes jóban lenni a szomszéddal, mert akkor garantáltan megvan a napi szénhidrát-bevitelünk. (2021) forrás