ÚTIKRITIKA.HU / Levadák

Levadák

Mik azok a levadák?|Beszámolók|

.

Levada do Alecrim - p. d. fotója

Tartalomfeltöltés előkészületben

Mik azok a levedák?

Ahogy dél felé haladunk az Atlanti-óceán szigetvilágában, a tájak fokozatosan száradnak ki. Az Azori-szigeteken a vízellátás még természetes adottság, de a Kanári-szigeteken már jóval kevesebb a csapadék – azok a szigetek, amelyek nem elég magasak ahhoz, hogy megfogják a felhőket, sivatagos arculatot öltenek. A Zöld-foki-szigeteken pedig már valódi küzdelem folyik minden egyes cseppért. Madeira valahol e kettő között, félúton helyezkedik el, és bár itt még van víz, nagyon is meg kell becsülni.

A sziget éghajlati sajátosságai miatt az északi oldal a felhők természetes ütközőzónája. A párával telített légtömegek nekiütköznek a hegyeknek, feltorlódnak, és míg sokszor nem is esik klasszikus értelemben vett eső, a növényzet, a fák levelei, a talaj nedvessége folyamatosan újratermelődik. A sziget közepén magasodó erdők, akár egy óriási szivacs, megőrzik és visszatartják ezt az életet adó nedvességet. A déli oldal viszont naposabb, szárazabb – és itt lépnek színre a levadák.

A levadák Madeira vízvezető csodái. Ezek az évszázadok alatt kiépített, vékony kis csatornák gyakorlatilag átszövik a sziget domboldalait. Vizet szállítanak északról délre, lehetővé téve a cukornád, a szőlő és az utóbbi években a banán sikeres termesztését is. A legkülönlegesebb bennük mégsem ez, hanem hogy teljesen vízszintesen haladnak, kanyarogva a meredek domborzat mentén – ami a sziget sziklás, vad formavilágát tekintve mérnöki bravúr.

Minden leveda mellett ott húzódik egy kis ösvény is – a karbantartás miatt alakultak ki, ma viszont a túrázók paradicsoma lett belőlük. Ezeken az ösvényeken haladva gyakorlatilag fáradság nélkül lehet eljutni a legvadabb, legrejtettebb tájakra. A kilátás néha már-már hihetetlen, a természet pedig itt tényleg minden érzékszervre hat.

A levadák legtöbbje az északi babérerdőkből indul – ezek az ősi atlanti erdőségek olyanok, mintha az idő maga felejtette volna ott őket. Zöldek, mélyek, örökzöldek, és szinte soha nem csendesednek el: a víz folyamatosan csöpög, csorog, zubog. A fák vastag, csavart törzsein zuzmók, mohák és páfrányok kapaszkodnak, az ágakról szakállzuzmók lengenek alá. A talajt széles levelű szerelemvirágok és hatalmas páfrányok szegélyezik. És aztán egyszer csak megérkezik egy vízesés. Egy valódi, filmbe illő zuhatag, amely egy kékeszöld medencébe hullik – lagúna, amelyben megmártózni egyenesen mesebeli élmény.

A hegyek pedig Madeira másik arca. Az óceánból szinte függőlegesen emelkednek ki, és a csúcsok – mint például a Pico Ruivo vagy a Pico do Arieiro – közel kétezer méterre nyúlnak az ég felé. Pengeéles gerincek, mély szakadékok, vad sziklaalakzatok – ezek nemcsak látványosak, hanem valódi alázatot ébresztenek. Az északi oldal felől lassan átbukó felhők látványa, ahogy leömlenek a déli oldal napsütötte lankáira, szinte földöntúli. És ez az állandó változás az időjárásban – percek alatt eleredő eső, aztán tündöklő napfény, szivárvány, majd újra párás köd – mind csak még különlegesebbé teszi a túrázást.

Madeira nemcsak egy sziget. Egy élményrétegződés. Egy hely, ahol a természet nemcsak háttér, hanem főszereplő. És aki egyszer bejárja a levadák mentén kanyargó ösvényeket, az nem csupán tájat lát – hanem egy élő, lélegző, titkokkal teli világot.

Beszámolók

A levadák Madeira vízvezető csatornái. Többnyire a középmagas 700-1300m körüli régiókban találhatók és a csatornák mentén olyan remek vízesésekhez értünk el mint a Verde, Inferno, 25 Fontes és Risco. A növényzet elképesztően buja, már-már a trópusi erdőket idézi. Eukaliptuszerdők és őshonos babérfák váltogatják egymást, a levadákban pisztrángok ficánkolnak és ahol a keskeny levada nem fért el a domboldalban, alagutat fúrtak a múlt század eleji mérnökök.

---

A levadák világa volt az első igazán megható élményem Madeirán – még akkor is, ha közben bokáig gázoltunk az esővíz által sárrá gyúrt ösvényen. Órákig követtük a mesterséges csatornahálózat egy szakaszát, amely – minden kanyarulatával, átjárójával, párás zöldjével – valósággal bekúszott a gondolataim közé. Hegyoldalon kapaszkodtunk, völgyekbe ereszkedtünk, és a víz neszét hallgattuk, ahogy folyamatosan, szinte szelíden sietett valahová – éppúgy, mint évszázadokkal ezelőtt.

A levadák technikája több száz éves, mégis ma is teljes mértékben működőképes. Ez a gondosan megépített rendszer, amely kézzel, évtizedeken át készült, még mindig élteti a sziget mezőgazdaságát és vízellátását. Minél fejlettebbek a mai technológiák, annál nagyobb tisztelettel nézünk azokra, akik kéziszerszámokkal, lélekjelenléttel és kitartással építették ki Madeira vízgyűjtő gerinchálózatát. A keskeny szervizutak, amelyeket az építők és karbantartók használtak, ma a túrázók ösvényei – de minden lépésben ott van a múlt súlya is.

Nem túlzás azt mondani, hogy ezek a kis csatornák szó szerint életet szállítanak. Madeira vulkanikus talajából nem lehet vizet fúrni – így minden egyes csepp, amit a felhők lecsorgatnak az erdők leveleiről, a magaslati szivacsként működő növényzetről, végül ezeken a csatornákon jut el akár egy funchali fürdőszobáig. Egészen más érzés így kinyitni egy csapot. Aki maga is túrázott már levadán, és tudja, milyen magasságokon, milyen párás, csúszós, néhol szédítő sziklaperemeken vezetik a vizet – az minden kortynál hálát érez.

Egy ilyen túra végén, amikor végre leértünk a vizes sziklák, sűrű páfrányok, zuzmós erdők mélyéről a parkolóhoz, meg is csillant a szememben egy könnycsepp – nem a fáradtságtól, hanem a mély tisztelettől azok iránt, akik ezt valaha megteremtették.

Fontos tanács: levadatúrát ne csak egy-egy látványos Instagram-fotó alapján válasszatok! Sok útvonal valóságos extrém kihívás, nem minden erdei ösvény békés séta. Mindig nézzétek meg az adott túra nehézségi fokát, vegyétek figyelembe az időjárást, évszakot, saját fizikai állapototokat. Ha bizonytalanok vagytok, kérjetek helyi segítséget – nekünk például Linda volt velünk, aki nemcsak vezetett, de mesélt is útközben, és olyan részletekre hívta fel a figyelmet, amiket egyedül észre sem vettünk volna.

Mi a Parque Ribeira Primeira mellől indultunk el egy 5 kilométeres levadatúrára. A végén a Miradouro da Portela kilátópont tárult elénk – már amennyire a felhőgomolyagok engedték. Linda egyik kedvenc szakasza volt ez: csendes, kevesen járják, a növényzet buja, a kilátás, ha épp látszik, lenyűgöző. És még ha nem is láttunk mindent teljes pompájában – a túra így is felejthetetlen maradt. És a túrabot? Igenis fér a bőröndbe. És igenis hatalmas segítség.

---

Az első teljes napunkat a PR6 Levada Das 25 Fontes és a PR6.1 Levada do Risco túrákkal kezdtük. Itt tapasztalhattuk meg először Madeira lenyűgöző élővilágát a már-már dzsungelszerű növényzettel és a szabadon élő tehenekkel együtt, melyek itt-ott felbukkantak a túra során. Már a túra kezdő pontjához vezető úton is többször megálltunk fotózni. A növényzet elképesztően dús és zöld, a levegő tiszta és a levadákban kristálytiszta víz folydogál az egész túra során. A túra végén a fő vízesésnél aki bele akar menni a vízbe készüljön, mert kb. 12 fokos a víz. Rengetegen voltak akik fürdőruhára vetkőztek és bemerészkedtek a vízbe egy-egy kép erejéig. Nekem nagyjából percenként görcsölni akart a lábam a hideg vízben amíg bent voltam...

Ez egy bemelegítő túrának tökéletesen megfelelt távolságra és nehézségre is. Kicsit segített fejben elhelyezni a többi túrát a nehézségi skálán, így lelkiekben fel tudtunk készülni. (2022) forrás

---

Kommentek