ÚTIKRITIKA.HU / Omán







útikritikák


Omán

Omán dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények | További beszámolók |Érdekességek| Fotóegyveleg-


Aranyos ománi család (belföldi turisták) készségesen engedi a fotózást - K. Kriszta fotója


A magyar állampolgárok 14 napos időtartamra vízummentesen utazhatnak be az országba, ha van szállásfoglalásuk, retúr repülőjegyük és egészségügyi biztosításuk.


Omán dióhéjban

Aki az arab országokban előforduló terrorcselekmények, vagy az Izrael körüli harcok miatti aggodalom miatt ejtené  Ománt az utazási terveiből, az totál tájékozatlan, ugyanis az arab világ két "legterrormentesebb" országa: Omán és Katar. Ráadásul Ománban egészen ritkán fordulnak elő erőszakos bűncselekmények. Szóval Omán totál biztonságos ország.  

  • Omán közel-keleti ország, az Arab-félsziget dél-keleti sarkában fekszik. Észak-nyugaton az Egyesült Arab Emírségek, nyugaton Szaúd-Arábia, dél-nyugaton Jemen határolja. 212 ezer négyzetkilométer nagyságú, közel 5,3 milliós a lakossága (2024-es  becslés). Az Ománban élők kb. 43 százaléka külföldi - úgymond - vendégmunkás (legtöbben indiaiak, pakisztániak, bangladesiek és fülöp-szigetekiek).
  • Főváros: Maszkat (Muscat).
  • 14 nap tartózkodást meghaladó látogatáshoz kell vízum magyar állampolgároknak. A vízumot online kell intézni
  • Ománt éghajlati és időjárási tekintetben a november és március közötti időszakban a legkedvezőbb meglátogatni..
  • Havi nettó átlagfizetés (2024-ben): 810 ezer forintnak megfelelő ománi riál
  • Leggyakoribb vezetéknév: Al Balushi
  • Ománban abszolút monarchia van. Szultán az uralkodó. (A világon csak itt és Bruneiben van egész országot uraló szultán.)
  • Ománban az ománi riál (OMR) a hivatalos fizetőeszköz.
  • Érdemesebb beváltásra amerikai dollárt vinni, mint eurót!
  • A Visa és a MasterCard széles körben elfogadott, az American Express azonban nem. Egyes szállodákban és éttermekben extra 5%-os díjat számíthatnak fel kártyás fizetés esetén. Javasoljuk, hogy legyen ománi rial készpénzben a kisebb kiadások, például taxizás, buszozás használatához.
  • Ománban sok étterem, sőt bár vagy éjszakai klub is található, ahol alkoholt lehet inni. Alkoholt lehet venni spéci boltokban, amelyek általában a szállodákban találhatók. Viszont az utcákon, nyilvános területeken az ittasság törvénybe ütközik, akár börtönbe is csukhatják a turistát, de a kemény pénzbüntetés biztos nem marad el. (Maximum két liter bor, vagy egyéb szeszes ital bevihető az országba.)  Italozzál a hotelszobában...
  • Turista hölgyeknek - a mecsetektől eltekintve - nem kötelező kendőt hordani (mint pl. Iránban).
  • Semmilyen oltás nem kötelező az Ománba való belépéshez. Amúgy Ománban jók a higiéniai körülmények, nincsenek jelentős egészségügyi kockázatok
  • Ománban a magyar turistának nincs oka szörnyülködni a szemetességen, a higiéniai problémákon, a tolakodó kereskedőkön, mozgóárusokon. Tisztaság van, jó higiéniai körülmények, a turistákat nem zaklatják. A közbiztonság tökéletes!!!

Az UNESCO kulturális világörökségének részei Ománban - fő látnivalók és nevezetességek:

  • A Bahla erőd
  • Bat, Al-Khutm és Al-Ayn régészeti lelőhelyei (bronzkori települések)
  • A "Tömjén Útja" (a tömjénfák és a kereskedővárosok)
  • Az Arab Oryx-Rezervátum (az oryx-antilop vadvédelmi területe - természeti örökség)

Budavári Ildi fotója

"Nem szokványos úti cél. Felfedezői élményt nyújt, mert az országot még nem látta sok turista. Egy kis, zárt világ, s ez az igazi varázsa. Ugyanakkor van már olyan mértékben kiépített idegenforgalmi infrastruktúrája, hogy azért ne legyen komoly gond egyéni igényeknek megfelelő szálláshelyet, közlekedési módot, programválasztékot találni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy addig kell Ománt meglátogatni, amíg a turizmus további növekedése nem rontja el a most megtapasztalható békésségét, szelídségét, érintetlenségét.

Nagyon szép, tiszta, rendezett ország elvarázsolt helyekkel. Az a legizgalmasabb, hogy mennyi mindenben és mennyire izgalmasan, érdekesen keveredik a hagyomány és a modernség.

Megmaradt a hiteles, békebeli arábiai hangulata, anélkül, hogy a látogató nyomasztó elmaradottságot érezne. Mert ugyanakkor az olajkincsének köszönhetően elég gazdag és fejlett. Rokonszenves, hogy a modernség nem hivalkodó, nincs megalománia, nincsenek gigantikus plázák, pöffeszkedő felhőkarcolók. Igaz nincs is annyi pénzük, mint több térségbeli olajállamnak. A fővárosban, Muscatban a nagy tekintélyű szultán tiltja a felhőkarcolók építését. Az arab építészet dominál." forrás

Wadi Shab - Kriszta fotója

Aki egyénileg utazik az ománi fővárosba, valamint a környékére és magyar nyelvű asszisztenciát igényel, annak jó szívvel ajánljuk a Maszkatban élő magyar Barbarát, aki többféle programot, kirándulást vezet, profin.

Fontos tudni, hogy Barbara NEM vállal idegenvezetést Omán déli részén, Salalah térségében!

Barbara elérhetőségét itt lehet kérni: utikritika@utikritika.hu

Szerintünk:

8-10 napnál rövidebb időkeretbe nagyon nehezen fér bele az, hogy Salalah térségén kívül megismerkedhessünk Omán északi részével, a fővárossal, Muscat-tal és tágabb környékével is. Muscat közúton 1047 kilométerre van Salalah-tól. Belföldi járattal repülés megoldás lehet, de akkor is feszes a program az említett időkeretben. 

Aki csak Salalah térségében turistáskodik, nyaral, az Ománnak csak az egyik arcát ismeri meg. Legegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy Omán északi része kulturális turizmus szempontjából sokkal tartalmasabb, mint a déli Salalah, viszont Délen  szebbek a strandok, zöldebb a természet, télen 3-5 fokkal melegebb van. Azonban délen nincsenek jelentős kulturális, történelmi látnivalók, a hangsúly jobbára a nyaralásra tolódik. Ha valaki megengedheti magának, akkor Ománt  két utazással, vagy egy hosszabbal (kb. 12-14 nap) tudja érdemben felfedezni.  

Salalahról külön aloldalon írunk - itt:  https://utikritika.hu/oman/salalah_szalala

Időjárás

Omán éghajlata meleg és száraz, a téli hónapokban (november-február) az éjszakai hőmérsékletek hűvösebbek lehetnek, de a nappali hőmérsékletek továbbra is melegek maradnak. Az ország partjainál a nyári hónapok (május-szeptember) rendkívül forróak lehetnek, a nappali hőmérséklet akár 40-45 fok is lehet. Az ország belsejében található hegyvidékek magasabb fekvésük miatt enyhébb éghajlatot élveznek, és az éjszakai hőmérsékletek is hűvösebbek lehetnek. Az esőzés főleg a tél és a tavasz folyamán fordul elő, de az ország általában száraz éghajlati övezetbe tartozik, így az esőzések nem rendszeresek. Az időjárás változhat az ország különböző területein, ezért érdemes előzetesen tájékozódni az adott régióra vonatkozóan.

Omán időjárása

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

  1. Sokkal, de sokkal hitelesebben arábiai ország, a hagyományos kulturális értékeket és a természeti környezetet nem hamisítják meg a modernizáció mellett sem
  2. A Wahiba Sands - homoksíelés, az elképesztő sivatagi színvilág
  3. Sütögetés (BBQ) a Wadi Bani Khaled-ben
  4. A hegyek (Jebel Akhdar, Shams)
  5. A strandok Muscat Quantabnál
  6. Fel és le száguldás a homokdűnéken
  7. Muscat-ban a régi szuk, a pompás közbiztonság
  8. Salalah és térsége
  9. Bahla és Jabrin
  10. A Nizwai erődítmény
  11. Szinte mindenhol van az arab mellett angol kiírás is
  12. Muscat alapvetően tiszta, rendezett, kellemes. Esztétikailag is nagyon egynemű, a hagyományos keleti építészet dominál.
  13. Kifejezetten kedvesek és segítőkészek a helyiek

Nem tetszett

  1. A forró hónapokban nagyon nehéz kibírni a kirándulásokat, a nyári látogatás ötletét érdemes gyorsan elfelejteni
  2. A turisztikai információs gépezet még nem alakult ki teljesen. Sok helyen egyáltalán nincs.
  3. Dzsip nélkül nehéz felfedezni a Muscat-on kívüli tényleg érdekes helyeket
  4. Muscat környékén nincs sok érdekesség
  5. Túlságosan lelassult világ, nincs annyi dinamika, mint Dubaiban
  6. A taxisok itt is simlisek, tisztelet a kivételnek
  7. Nagyok a távolságok, sok a közlekedés miatt az időveszteség
  8. Nincs tömegközlekedés, marad az autóbérlés vagy a taxizás
  9. Nem olcsó Omán, és a szállodai választék nem nagy és nem olcsó
  10. Az internet alapú beszélgetéseket blokkolják. Nagyon barátságtalan dolog.
  11. Vidéken, turistáktól mentes helyeken nagy a kosz
  12. Hiányzik az organikusan épült városok sokfélesége. Minden hagyományos. Gyönyörű, csak picit egyhangú.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Budavári Ildi fotója

Vélemények

,, Ománt három „b”-vel jellemezném: békés, barátságos, biztonságos.

Helyi vezetőnk, Juszuf így jellemezte hazáját: „Omán olyan, mint Dubai 30 évvel ezelőtt.
A mi gazdagságunk is az olajra épül, de míg Dubai az égbe tör, mi itt akarunk maradni a földön, megőrizve hagyományos életünket, tradícióinkat, építészeti örökségünket. De készek vagyunk minden szépséget megmutatni azoknak, akik nem csillogásra és felhőkarcolókra vágynak, hanem egy békés, barátságos, biztonságos országra és vendégszerető népére.”

Utazz bátran Ománba!
A látnivalókért böngészd az internetes oldalakat, e-mailben foglalj le félnapos városnézéseket, egész napos kirándulásokat vagy akár egyhetes országjáró kalandozásokat. A turizmusra egyre több helyi iroda szakosodott, főleg az egyéni dzsipes túrák a nyerők. Fehér helyi öltözékbe – disdasába- öltözött, fejükön tradicionális sapkát vagy turbánt viselő sofőr-idegenvezetőd egyetlen célja, hogy utatok során jól érezd magad, minden látnivalót megismerj és rengeteg ismeretet szerezz erről a gyönyörű országról. A nizwai óváros datolya boltjában 57 fajta, édességi fokuk szerint osztályozott datolyát kóstolhatsz, vásárolhatsz, helyi kardamomos kávéval kínálnak.

A főváros, Maszkat fő látnivalója az Al Alam Palace, a szultáni palotaegyüttes. Kevesen tudják, mit jelképeznek a palota kék-fehér-arany domináns színei: Mindazt, ami az uralkodónak, Kabúsz szultánnak a legfontosabb- A kék a tenger, az ország tengeri kereskedelmének jelképe. A fehér a béke, az ország békeszeretetének jelképe. Az arany szín az ország nagy részét kitevő aranysárga sivatagra utal.

Maszkatban a fő látnivalók eléréséhez- Mutrah szúk, múzeumok, szultáni palota, eléréséhez a helyi modern, piros színű buszjáratot vettük igénybe, mely 20 percenként közlekedik és sokkal olcsóbb, mint az iránytaxik vagy taxik. Egy másik helyi járattal a Nagymecset és a nagy bevásárlóközpont érhető el. A Kabúsz szultánról elnevezett Nagymecset kötelező látnivaló. Ez az egyetlen, ahova turisták is bemehetnek délelőttönként /péntek kivételével/. A nők természetesen csak megfelelő öltözékben, hosszú ujjú felsőben, hosszú szoknyában, v. nadrágban, fejkendőben. Ha nem így érkezünk, semmi gond! A bejáratnál kedves helyi lányos húzzák rád az abaját, fejedre hidzsábot kötnek- jelképes összegért bérelhetők. Már csak az emlékbe készült fotók miatt is érdemes ezt a megoldást választani.

Fantasztikus élmény dzsippel felmenni A Hajar hegység legmagasabb pontjára, a 3004 m. magas Jebel Shams-re, onnan letekinteni a varázslatos sziklaképződményekkel teli ománi Grand Canyonra. Vagy meglátogatni képeslapra illő oázisokat: Wadi Shab, Wadi Bani Khalid. A járt utat elhagyva homokdűnéken autózni a sivatagban, kávét szürcsölni, tevegelni egy beduin családnál, vagy tökéletesen felszerelt sátortábort fotózni a sivatag közepén.

A híres erődök: Nizwa Fort, Bahla erődje /UNESCO világörökség része/ és a Jabreen erőd feledhetetlen látványosságok, Omán történelmének itt maradt tanúi.
Ománban második nyelv az angol, szinte mindenki beszéli valamilyen szinten. Az emberek segítőkészek, kedvesek, büszkék országukra, kultúrájukra.

A történelmi múlt és a hagyományok nem mondanak ellent Omán modern arculatának. Üzleti negyedek, nyugati színvonalú bevásárlóközpontok, gyorséttermek is található Maszkatban.

De milyen más egy helyi étkezdében indiai, pakisztáni mosolygós vendégmunkások gyűrűjében ázsiai fogásokat enni-szigorúan jobb kézzel, élvezni az esti bazár tömjénfüstbe burkolózó hangulatát, hallgatni az imára hívó müezzin dallamos kántálását (adhan a neve), bóklászni a reggeli halpiacon, ismerkedni a múzeumokban Omán történelmi örökségével... (Ágnes)

Nagymecset - Kriszta fotója


"Omán nem tipikus arab ország, nagyon tiszta és megőrizte az eredetiségét. Ha Dubaihoz viszonyítom, olyan, mint az lehetett 20-30 éve. Eredeti, izgalmas és mégis különleges. Nem fertőzte meg a nyugati világ, de mégis meg van minden, ami kell. Nem törekszenek a legekre és a gazdagság mutogatására. Csak ajánlani tudom." (jetta.jozsa@vista.hu, 2013)


,, Elsőre mindenki azt gondolja, hogy itt csak sivatag van. Ugyanakkor a helyi emberek vendégszeretete, a hegyek szépsége, a tenger Olaszországot is felülmúló néhol mélykék máshol türkizzöld színe és tisztasága valamint az oázisok lenyűgöző szépsége miatt egyszerűen beleszerettünk Ománba.

Összességében mindenkinek ajánljuk Ománt, akár gyerekekkel is. A higiénia és a biztonság megfelelő, a túrahelyeken viszont vigyázni kell, mert a korlátok és lépcsők sok helyen hiányoznak (Wadi Shab kanyonba pl. tíz éven aluli gyerekkel nem mennék, de láttunk ilyet is). Egy jó terepjáró és a problémák 90%-a megoldva, a természeti értékek pedig elképesztőek. Sokkal nagyobb kihívásnak gondoltuk ezt az országot, mint ami lett végül belőle.

Amit semmiképp nem szabad kihagyni egy ide utazónak:
- a maszkati Sultan Quaboos mecset (lenyűgöző, eláll a lélegzet, nem lehet másként leírni)
- a maszkati bazár (ez utóbbiban a szokásos arab kasmír sálak és fűszerek/parfümök mellett a régiségek jelentik az igazi szépséget, több száz éves holmikat lehet venni)
- Jebel Shams kanyonja (itt érdemes több órát is eltölteni, annyira szép és hatalmas - autóúttal együtt egész napos program még a közelből is)
- a péntek reggeli nizwai kecskepiac,
- Tanuf romfaluja (több is van, de nekünk ez volt a kedvenc),
- Misfat al Abreyeen kis hegyi falu, ami még mindig lakott,
- Wadi Bani Khalid fürdőhelye,
- egy túra Wadi Shab-ban fürdéssel egybekötve,
- Bimmah víznyelője,
- egy éjszaka a Wahiba sivatagban
- egy esti teknős les Ras al Jinz környékén
- tengerparti fürdőzés: lenyűgöző mélykék színe van a víznek és minden szilkákkal körbevett kis fürdőhely képeslapra kívánkozik. " forrás


,, 8 napig voltam 10 napos vízummal. Kb. 10e. Ft volt az autóbérlés, elég gördülékeny volt a folyamat. Muscat egy hatalmas város elég nehézkes eljutni az egyik végéből a másikba. Buszos közlekedés nincs olyan jól kiépítve mint Európában. Indiai éttermekben lehet jót és olcsón enni. Strandolásra nem szakítottam időt, ezért nem is fedeztem fel a legszebb strandokat. Ez a 8 nap nem volt elegendő arra, hogy pihenést beiktassak. Bérelt autóval nagyon sok mindent meg lehet nézni egy hét alatt is. Én azt mondom két hét elegendő a kulturális, történelmi látnivalókra és tengerpartra is, viszont sokkal többe kerül a vízum. (v.g., 2020)

Budavári Ildi fotója

Nagyon szépek Ománban a mecsetek - ez a Niwa-i - Kriszta fotója

- Ha valami egészségügyi probléma lenne (ne legyen persze), akkor a Muscat Private Hospitalt javaslom (mi ide jártunk), vagy a Starcare Hospitalt Muscat-Seeb-ben.
- A helyiek nagyon kedvesek Muscatban, lehet velük beszélgetni, segítőkészek és nyitottak, de nagyon önérzetesek.
- Borravalót mindenhol illik adni.
- Taxisokkal vigyázni kell, néha lehúzósak, a taxióra nem divat, viszont a reptéri taxikkal nincs gond.
- Remek a közbiztonság, nincs bűnözés. A tengerparton és az autóban bármit ott lehet hagyni. (forrás: Bono)


,, Már a reptéren érezni, hogy ez az ország egészen más, mint a többi olajállam. A gazdagság itt is kézzel fogható, de nem toronyházakban és világrekorder méretű plázákban mérik. A bevételekből sokkal inkább a környezetük szebbé és élhetőbbé tételére fordítottak nagyobb hangsúlyt. Kilépve a reptéri váróból, a márványburkolat tovább folytatódik a járdán, egészen a parkolóházig, ahol átvettük a jó előre lefoglalt Toyota terepjárónkat. Szükségünk is volt az összkerékmeghajtásra, mert az ott töltött hét folyamán 3 ezer méter  magas hegyek és eldugott völgyek között közlekedtünk. (2020)" forrás


Sivatag: Desert Camp rengeteg van. Mi kint hagytuk az autót és egy éjszakára kis cuccal bevittek minket kb 30 perc 32 OMR, az Al Wasil Desert Camp-be (bookingon foglaltuk ez volt a legolcsóbb). Vacsora, reggeli volt az árban, tea, kávé, víz korlátlanul, meg a sivatagi élmény. Muscat National Museum nagyon tetszett, igazi kultúrélmény volt, a Sultan Qaboos mecset is.

Emberek: akivel utcán, boltban, étteremben, hotelben találkozol mind indiai, pakisztáni, bangladeshi. A helyi férfi fehér hosszú ruhában, nők talpig fekete abaya-ban, csak a szemük van kinn. Ez meglepett, mert nagyon nyitott az ország, nagyon kedvesek az emberek, van, aki megkérdezte, hogyan jutott eszünkbe, hogy ide eljöjjünk.

Angollal nagyon jól el lehet boldogulni, a kis falvakban is. Ománi utazásom minden percét élveztem, ha valami csalódás, akkor csak egy dolgot tudok mondani: az ománi kávé. Egyszer elég megpróbálni. (2022)


Tetszett:

A Wahiba homoksivatagban egy beduin táborban éjszakázni, ahol a dűnék olyan vörösek naplementekor, mintha egy másik bolygón lennénk, és éjjel a csillagok szinte karnyújtásnyira vannak
A Wadi Shab türkizkék medencéiben úszni, ahol a szurdok olyan szűk, hogy a nap csak délben ér le, és egy rejtett barlangban vízesés vár
A maszkatí Nagy Mecset márványcsarnokaiban mezítláb sétálni, ahol a világ legnagyobb kézzel szőtt perzsa szőnyege borítja a padlót, és az imaterem kristálycsillárai szivárványt vetnek a falakra
A Jebel Shams "arab Grand Canyon" peremén túrázni, ahol olyan mély a szurdok, hogy a lent legelésző kecskék csak apró pontoknak tűnnek
Nizwa erődjének tetejéről nézni a pénteki tevepiacon az alkudozást, ahol még mindig a régi törzsi hagyományok szerint zajlik a kereskedés
A Sur kikötőjében található hagyományos dhow-építő műhelyben nézni, ahogy az idős mesterek szerszám nélkül, fejből építik a hajókat

Nem tetszett:

A fővárosban a tömegközlekedés olyan gyenge, hogy taxi nélkül szinte lehetetlen közlekedni
A népszerű wadikban hétvégente olyan sok a helyi piknikező, hogy elvész a hely természetes szépsége
Az autóbérlés feltételei olyan szigorúak, hogy sok izgalmas hely megközelíthetetlen marad a turisták számára
A nyári időszakban olyan párás a levegő, hogy a hőérzet gyakran 50 fok felett van
A tengerparti szállodák olyan drágák, hogy egy átlagos turista nem engedheti meg magának
A tradicionális éttermek nagy része olyan korán zár, hogy este már csak nemzetközi láncokban lehet enni


A honlapunkat mobilon olvasók figyelmét felhívjuk, hogy Ománról még nyolc másik oldalunk is van (odautazás&szállás, praktikus információk, az országról, látnivalók, a fővárosról, élménybeszámoló,, magyar idegenvezetés, Salalah) 

További beszámolók

         A gazdagság és a fényűzés itt nem uralja állandóan a mindennapokat, mint például Dubaiban. A helyiek aktívan dolgoznak, a taxisok is közülük kerülnek ki. Nincsenek égbe törő felhőkarcolók, sem a drága fenntartású, látványos parkok. Érdekes módon itt valóban lehetőséged nyílik helyiekkel találkozni, ami egyedülálló élményt nyújt.


A sokak által unalmasnak vélt táj valójában igazi csodákat rejt: oázisok, kanyonok, hatalmas sivatagi dűnék, 3000 méteres hegycsúcsok, érintetlen tengerpartok és hőforrások váltják egymást. Néhol még kijelölt túraútvonalak is találhatók. A délvidék sajátos mikroklímája miatt nyáron az indiai monszun hatására teljesen kizöldül – bár mi ebből sajnos semmit nem tapasztaltunk. Ugyanakkor a Salalai völgyben szelíden bóklászó tevék százai fogadtak minket, és a sivatag felé tartva még egy teveügető versenybe is belebotlottunk.


Ománban szerintem a wadik, ezek a sivatagi sziklák között megbúvó völgyek, a legérdekesebb látnivalók. Az időszakos vízfolyások által formált völgyek száraz évszakban könnyen bejárhatók, és lenyűgöző látványt nyújtanak: a kopár sziklafalak között türkizkék tavak és buja trópusi növények rejtőznek. A megfáradt túrázók a kristálytiszta vízben hűsölhetnek egy frissítő csobbanással.

Omán híres a történelmi erődítményeiről, amelyekből körülbelül 500 található az országban. Nizwa és környéke különösen gazdag lenyűgöző építményekben. A Bahla-erőd, amely világörökségi státuszt kapott, a viharok miatt gyakran megrongálódott vályogfalai révén a veszélyeztetett helyszínek közé került. Szerencsére gondos restaurálás után ma már eredeti szépségében látogatható, bár a nyitvatartása sajnos ritka, így érdemes előre tájékozódni.


Omán az Arab-félsziget egyik legbékésebb és legstabilabb országa, amely az ibádita iszlámnak köszönhetően semleges és közvetítő szerepet tölt be a régió konfliktusaiban. Az ország lakosságának túlnyomó része ehhez az iszlám irányzathoz tartozik, amely a békés együttélésre és a kompromisszumokra helyezi a hangsúlyt. Ennek köszönhetően Omán nem keveredik a térség politikai viszályaiba, hanem inkább közvetítőként lép fel, aminek egyik eredménye volt Szaúd-Arábia és Irán diplomáciai kapcsolatainak helyreállítása.

A szultanátus a turisták számára kiemelten biztonságos úti cél, ahol a vendégszeretet és a nyugodt légkör különösen vonzó. Természeti szépségei lenyűgözőek: a hatalmas Wahiba Sands homokdűnéitől a zöldellő Wadi Shab völgyéig és a sziklás tengerpartig számos látványosság várja az utazókat. A főváros, Maszkat, egyszerre őrzi az arab hagyományokat és mutatkozik meg modern városként, ahol elegáns mecsetek és hagyományos bazárok keverednek a korszerű építészeti megoldásokkal. Az egyik legfontosabb látnivaló a Sultan Qaboos nagymecset, amely az ország legnagyobb vallási épülete, és bizonyos időszakokban a nem muszlim látogatók előtt is nyitva áll.

Omán éghajlata sivatagi, így az utazóknak az őszi és téli hónapokban érdemes ide látogatniuk, amikor az időjárás kellemesebb. A közlekedés szempontjából az autóbérlés a legjobb megoldás, mivel a tömegközlekedés korlátozott, és a látnivalók jelentős távolságra helyezkednek el egymástól. A helyi konyha arab és indiai hatásokat ötvöz, a legnépszerűbb ételek közé tartozik a fűszeres hal, a datolya és a tradicionális ománi kávé, amelyet gyakran kardamommal ízesítenek.

Bahla erődítmény - Kriszta fotója

Az utazó egy jól szervezett rendszerbe érkezik Muscatban, ahol a várost háromsávos autópályák szelik át – hasonlóan az amerikai városokhoz. Muscat több mint 35 kilométeren keresztül nyúlik el a tengerpart mentén, és mivel bőséges hely áll rendelkezésre, a város nem vertikálisan, hanem horizontálisan terjeszkedik. A távolságokat könnyen leküzdhetik a helyiek, hiszen az üzemanyag továbbra is olcsó: 2024-ben egy liter benzin ára körülbelül 0,25 ománi rial, azaz 240 forint. Az autó szinte minden háztartásban alapvető közlekedési eszköz.

Muscat terjeszkedését egyik oldalon a tenger, másik oldalon pedig a hegyek határolják. Az infrastrukturális fejlesztések óriási erőfeszítéseket igényelnek: átjárók és alagutak építésével próbálják áthidalni a hegyláncok jelentette akadályokat. Az ország egyik legmeglepőbb sajátossága a kivilágított országutak hálózata, amely lenyűgöző látványt nyújt az éjszakai utazók számára.


Nem véletlen, hogy Omán a térség egyik leggazdagabb turisztikai kínálatával büszkélkedhet. Az ország különös figyelmet fordít az öko- és kalandturizmusra, amely tökéletesen illeszkedik a helyiek életmódjához: imádnak elvonulni a természetbe, piknikezni és kirándulni. Ahogy felfedezzük az országot, egyre jobban megértjük, miért ennyire közkedvelt ez az életforma.

Muscatot elhagyva először egy kősivatagon haladunk át, majd megérkezünk az első "wadi"-hoz, azaz folyóvölgyhöz. A Wadi Shab-ot a tengertől a hegyek irányába közelítjük meg egy vadregényes úton, amelyet buja pálmafák, banánültetvények és sziklák szegélyeznek. Néhány kilométer után a festői szurdokban találjuk magunkat, ahol kristálytiszta, természetes medencék várnak. A bátrabbak akár a nyolcméteres sziklafalról is ugrálhatnak a vízbe. A hely különleges hangulatát tovább fokozza, hogy itt alig találkozunk turistákkal; inkább helyieket látni, akik csomagokkal megrakott szamarakat hajtanak.


Nizwa Fort - Kriszta fotója


Nizwa, 2024

Nizwa egyik fő látványossága a bazár, amelyet a nyüzsgő és zajos pénteki állatpiac (Friday Animal Market) tesz igazán különlegessé. Itt az állatokat körbevezetik a piacon, miközben a lehetséges vásárlók körben ülve figyelik a felvonulást. A közelben, egy kiszáradt folyómederben egy másik piacot is találni, ahol főleg műanyagárukat kínálnak. A forgatagot tovább színesítik a maszkot viselő helyi nők, akik a velencei karnevált idéző öltözékükben jelennek meg. A helyiek hagyományos üdvözlési módja – homlokuk összeérintése – igazán különleges látvány, de nem szívesen veszik, ha lefotózzák őket.

A gyümölcsválaszték a piacon feltűnően szűkös, és a rendelkezésre álló termékek meglehetősen drágák. Egy különlegesség azonban a lépes méz, amelyet gyakran körbehordanak a piactéren, igazi ritkaságnak számít. A piacon található fegyverbolt szintén érdekes helyszín: a célba lövés a helyiek egyik kedvelt pénteki időtöltése, különösen ebéd után.

Nizwa történelmi erődje szépen felújított állapotban várja a látogatókat. Az erőd külső részén számos szuvenírbolt található, ahol díszes kések, faragott dobozok, fonott kosarak, ékszerek és agyagedények közül válogathatunk. A városban emellett számos indiai szabóság működik, amelyek népszerűek a helyiek körében, hiszen az omániak gyakran engedhetik meg maguknak, hogy új ruhákat készíttessenek.

Kriszta fotója

Omán: egy barátságos, könnyen megkedvelhető arab ország - érdekes cikk a Vista Magazinban

Érdekességek

A múltban az ománi beduinok és más sivatagi népek több hagyományos módszert alkalmaztak a túlélés érdekében, ha kifogytak az ivóvízből a sivatagban. Az egyik lehetőség a tevék által "tárolt" víz felhasználása volt. Azonban a tevék nem tartanak vizet a púpjukban – a púpok zsírraktárak –, hanem inkább a szervezetük képes rendkívül hatékonyan hasznosítani és visszatartani a vizet. Amikor extrém körülmények között mégis szükség volt rá, a következő módszereket alkalmazták:

Tevevizelet fogyasztása – Bár ma már sok helyen elutasítják, egyes túlélési helyzetekben a teve vizeletét használták fel, mert az állat hatékonyan koncentrálja a vizeletét, így az kevésbé sós, mint más emlősöké. Úgy hitték, hogy kis mennyiségben való fogyasztása segíthet a kiszáradás elkerülésében.

Tevék gyomortartalmának ivása – Ha egy teve elpusztult, vagy vészhelyzetben levágták, akkor a gyomrában található félig emésztett növények és folyadék kiszűrésével vizet nyertek. Ez ugyan nem volt tiszta ivóvíz, de segíthetett a hidratálásban.

Tehéntejhez hasonlóan teve tejet ittak – A teve teje rendkívül tápláló és magas víztartalmú, ezért ez volt a legelőnyösebb lehetőség, ha rendelkezésre állt.

Vér fogyasztása – Egyes beduin közösségek vészhelyzetben megcsapolták a tevék ereit, és kis mennyiségű vért ittak, amely folyadékot és tápanyagokat is tartalmazott.

Harmat és növényi nedvek gyűjtése – Ha a teve nem állt rendelkezésre, akkor hajnalban harmatot próbáltak összegyűjteni, vagy bizonyos sivatagi növényekből (például kaktuszokból, datolyapálmából) nyertek nedvességet.


Fotóegyveleg

Kriszta fotói

Budavári Ildi fotói

Vissza az elejére


Kommentek

Szebellédy Zoltán, 2024. 12. 12. 21:28
Baráti házaspárral töltöttünk novemberben 10 napot Mascatban és a környékén. 6 nap körutazás /Muttrah,Misfat,AlHamra&Nizwa,Jabel Akhdar & Wahiba Sands,Wadi Bani Khaid & Sur, Mascat / 3 nap tengerparti pihenés. Egy nagyon szimpatikus helyi irodával közösen szerveztem meg a programot, ami tartalmazott minden "turista látványosságot", sőt Khalid, aki a helyi idegenvezetőnk volt bepillantást adott a helyiek életébe is. A napi 5-6 órás autózás alatt sokat beszélgettünk, viccelődtünk s a természeti szépségek mellett megismertük az építészeti örökségeket s az ország felemelkedésének folyamatát. A jó Szultán , a népre országra figyelő Uralkodó vezetésének eredményeit! Barátságos , angolul
beszélő embereket, tisztaság, rend , biztonság elfogadható árak ( főétel 2500-3000 Ft6 fő ).
Nagyon érdemes meglátogatni ezt az országot, angol tudással , helyi irodával, dzsippel igazán jó élmény.


Csapla katalin, 2024. 11. 18. 15:12
Barbara elerhetoseget szeretnem elkerni


Lukacs Annamaria, 2024. 09. 15. 21:19
Jo napot. Elkerhetnem Barbara elerhetoseget. koszonom szepen


patocskai éva, 2024. 01. 24. 23:31
Jó estét kívánok! Elkérhetem én is az említett hölgy: Barbara elérhetőségét? Hamarosan Oman-ba utaznánk. Nagyon köszönöm!


Neubauerné Rada Andrea, 2023. 11. 13. 10:23
T.Cím!!

Nagyon lelkesek a hozzászólások , már így ismeretlenűl is tetszik az ország . Barbara elérhetőségét szeretném elkérni !!
Köszönöm szépen!!


Erika, 2023. 08. 30. 21:55
Szép napot !
Én is Barbara elérhetőségét szeretném elkérni !
Köszönöm


Erzsébet, 2023. 03. 09. 05:50
Barbara idegenvezető elérhetőségét szeretném elérni. Köszönöm


Latya, 2022. 12. 11. 00:07
2022 novemberében tettünk egy körutazást. Készítettem egy útibeszámolót itt olvashatjátok:

https://omaniutazas.blogspot.com/

Nagyon jól éreztük magunkat. A beszámolóban írok a bejárt helyekről, néhány praktikus infót szállásokról, autó kölcsönzésről, látnivalókról, az utazást segítő információs forrásokról, felmerülő költségekről.


úti kritikus, 2022. 12. 04. 23:57
Ferencnek:
Az USD-t vinni valamivel jobb, de az euró is megfelelő. A reptéren rosszabb a váltási kurzus, de nem borzasztóan rosszabb. Érdemesebb a fővárosban váltani pénzt inkább pénzváltóknál, mint bankban. A legtöbb helyen kérnek útlevelet.


Konyecsik ferenc, 2022. 12. 04. 22:12
Jó napot!
Eurot vagy dollart erdemes vinni es bevaltani?
Illetve hol erdemes valtani a repteren nagyon lehuznak vele vagy nincs relevans kulonbseg ezert ott is lehet nyugodtan?


úti kritikus, 2022. 11. 27. 03:24
Attilának:
A turistáskodó nők a közstrandokon fürödhetnek fürdőruhában, de ajánlatos kerülni a bikinit, még inkább a tangát. Más a helyzet a hotelek privát strandján, vagy a hotelek medencéinél. Ott a bikini is megengedett, bár a mozlim hotelvendégeket azért ajánlatos nem provokálni kihívó fürdőruhával.
Iránnal ellentétben Ománban nem kötelező a turista nőknek a fejkendő, csak a mecsetek látogatásakor az. A konzervatív női öltözet amúgy is kötelező mecsetek látogatásakor.
Ugyan az ománi törvények tiltják, hogy nem házasok egy hotelszobában lakhassanak. A gyakorlatban a hotelek az európai (nem mozlim) turisták estében nem firtatják, hogy van-e házassági kötelék. Ha mégis felmerül, akkor egyszerűen le kell tagadni, hogy nem házasok. A hotel Nem tudja bizonyítani az ellenkezőjét, meg amúgy sem akarják bosszantani a turistákat. Ebből nem lesz probléma.


Attila, 2022. 11. 26. 21:12
A nőknek milyen a helyzete kint? Barátnőmmel terveznénk utat, de kevés az információ, hogy ott fürödhet fürdőruhában, vagy baj van belőle. Egy szobában lehetünk vagy olyan szigor van, mint Katarban. Kendő nélkül mozoghat az országban?


úti kritikus, 2022. 11. 24. 08:51
Ferenc részére:

Szerintünk ilyen csekély túllépéssel nem fognak foglalkozni. Nem kell aggódni.


Konyecsik ferenc, 2022. 11. 21. 17:01
Szép napot!
Azt szeretném megkérdezni hogy december 20-tol januar2-ig leszunk omanben
Ez pontosan 14 nap akkor ez esetben nem szukseges vizumot igenyelnunk elore hanem megfelelunk a 14 napos beutazasi szabalyoknak
(Dec 20-an delutan 3 ra erkezunk es januar 2-an este 10 kor tavozunk)
Ezert kerdezem meg ha orara pontosan nezik akkor tullepnenk?!


úti kritikus, 2022. 06. 06. 11:43
Györgynek:

Mi a fővárosban (nem a reptéren) egy helyi no name autókölcsönzőnél béreltünk vonzó olcsó áron, de aztán a visszaadáskor kiderült, hogy nincs korlátlan kilométer, és így már nem is volt annyira olcsó. Szóval helyben foglalni olcsóbb, de akkor nagyon alaposan kell tisztázni, hogy mik a feltételek. Muscatban nincs szükség autóra és ezért nem béreltük az autót a reptéren. A vidéki kirándulásokhoz viszont totál szükséges.


Löffler György, 2022. 06. 06. 08:06
Köszönöm a gyors választ. itt ragadnám meg az alkalmat megkérdezni, hogy kocsit itthonról vagy kint a reptéren érdemes bérelni?


úti kiritkus, 2022. 06. 05. 16:28
10 napot meghaladó időre: 85 euró


Löffler György, 2022. 06. 05. 16:15
Üdv. 13 napra megyek mennyibe kerül a vizum?


Lautnerné Baranyay Nóra, 2022. 03. 20. 12:38
A szinte már "kötelező" Emírségek után legutóbb jött Katar, és most, a régi álom, Omán. Szerencsénk NÉMETH BARBARÁHOZ vezetett, akivel négy nagyon dús, élményekkel tömött, gazdag napunk volt. BARBARA hihetetlen mennyiségű friss, napra kész, az omániak mindennapjairól, életéről, házassági szokásairól, ismerkedésükről, az élet mindennapi apróságairól nyújtott színes, nagyon élvezhető, érdekesen előadott ismeretei közel hozták az országot. BARBARA minden pillanatban készséges volt, abszolút rugalmas, egyik pillanatról a másikra változtatott bármin, ha úgy látta, hogy nekünk az kellemesebb. Közvetlen volt, első pillanattól kezdve barátként tekintettünk rá. Ha OMÁN - csak BARBARA!!!!!OMÁNTÓL rengeteget vártunk, de a valóság minden álmot és vágyat felülírt. Szívmelengető, gyönyörű ország, tele az Arábiai-félszigeten remélt, de a többi országétól eltérő exotikumokkal. Nem hasonlítható egyik országhoz sem, építészete csakúgy nem, mint a tájak, a tenger, az emberek. Szándékosan csak benyomásokról írok, Omán turisztikai értékeit sokan ismertették már. Az első perctől kezdve otthon éreztük magunkat. Ha valaki szereti a klasszikus zenét, és jószerencséje akkor viszi Muscatba, amikor az Operaház és a House of Musical Arts éppen előadásokat tart - ne hagyja ki. Hihetetlen élmény egy ennyire eltérő kulturájú országban Mozartot, Beethovent, Vivaldit hallgatni vagy nézni, és a közönség körében látni a gyönyörűen, hagyományos viseletükbe öltözött férfiakat, nőket és nagyon sok gyereket. Ki nem hagyható élmény az Iszlám Információs Központ, ahol egy végtelenül kedves, intelligens, hatalmas tudású ománi nő mesélt nekünk az iszlám, számunkra teljesen ismeretlen részleteiről. Erre a varázslatos helyre is Barbarával mentünk. Nagyon köszönjük, Barbara, ezt a csodás négy napot.


Régensperger Tamás, 2021. 11. 07. 18:08
Szeretném meg kérdezni a mindenki által emlegetett Barbarától hogyan lehetne kérdezni? e mail . vagy facebook?


Fikatours blogger, 2020. 03. 01. 12:23
Friss ománi élmények: https://fikatours.blogspot.com/2020/03/oman.html


úti kritikus, 2019. 12. 15. 10:20
Kedves Baráth Péterné!
Nem kell vízum. Ez biztos.


Péterné Baráth, 2019. 12. 09. 21:19
Tanácsot, segítséget szeretnék kérni. Áprilisban utazom Londonból Indiába rokonlátogatásra és Ománban fogunk átszállni, érdeklődöm kell e vízum. Nem lépek ki a repülőtérről csupán átszállok egy másik gépre. Ha igen, hogyan , miképpen kell igényelnem. Magyar állampolgár vagyok. Köszönöm a tájékoztatást. Tisztelettel.


viktor, 2019. 09. 20. 10:30
A https://konzuliszolgalat.kormany.hu szerint a hivatalos visát itt adják:
https://evisa.rop.gov.om


Dobai Tibor, 2019. 07. 17. 21:40
Ománról gyakorlatilag semmit nem tudtam, amíg a családom meg nem győzött hogy feltétlenül meg kell nézzük - bevallom, én először nem lelkesedtem az ötletért. Visszatekintve viszont azt kell mondjam, az itt eltöltött egy hét szinte minden pillanata emlékezetes marad. Legelőször is megragadott a végtelen, méltóságteljes nyugalom ami az emberekből árad. Aztán az elképesztően változatos, gyönyörű tájak - Omán sokkal több, mint csak sivatag ! Végül a városok rendezettsége és - ki merem jelenteni - tisztasága ami szöges ellentétben állt azzal, amit eddig az arab világban tapasztaltam. Emellett vezetőnk, Barbara személyében olyan kalauzunk volt, aki ennek a lenyűgöző világnak minden rezdülését ismeri, remekül eligazodik a történelem és a társadalmi szokások labirintusában, és látható szenvedéllyel akarja megosztani lenyűgöző tárgyi tudását idelátogató honfitársaival. Nem lényegtelen, hogy profin mozgatta/irányította az azért nem mindig 100%-ban tettrekész sofőrnépet is :-)
Szóval : Omán, Barbara által bemutatva feltétlenül a kedvencek listájára kívánkozik !


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon