ÚTIKRITIKA.HU / Rió környéke

Rió környéke

Ilha Grande | Petropolis | Ouro Preto

Bérelt autóval, busszal  vagy szervezett  túrákkal megközelíthető helyek.

Ilha Grande

Befizettünk egy kirándulásra Ilha Grande és a környező szigetek felfedezésére. Maga a táj valóban gyönyörű, de a szervezett túra csalódást okozott. A hajó zsúfolásig tele volt turistákkal, a felszolgált étel pedig kifejezetten gyenge minőségű volt. Az ebédet késő délutánra időzítették, így addigra mindenki farkaséhesen vetette rá magát egy méregdrága menüs étteremre. A hajón felcsendülő szamba élőzene is inkább erőltetett és mesterkélt hangulatot árasztott, mintsem felszabadítót. Úgy éreztem magam, mint egy kívülálló: egy búskomor európai a sok helyi turista között, akik láthatóan szívből élvezték a ritmust. A búvárkodás sem hozta meg a várt élményt, mivel a víz nem volt elég tiszta ahhoz, hogy az élővilágban igazán gyönyörködni lehessen. A szigetek szépsége viszont vitathatatlan, így azt javaslom, hogy szervezett túra helyett inkább egyénileg, komppal látogassa meg őket az ember – sokkal nyugodtabb és hitelesebb élményt ad.

Petropolis

Riótól alig 65 kilométerre, szerpentineken kanyargó út vezet fel a zöldellő hegyek közé rejtett Petrópolisba. Ez az egykori császári nyári főváros a mai napig őrzi a 19. század végi arculatát, a múlt eleganciája szinte minden utcában jelen van. A város enyhébb klímája miatt már a 1800-as években is vonzotta a brazil elit és az uralkodóház tagjait, ma pedig olyan érzést kelt, mintha egy francia hegyi üdülővárosba csöppennénk – pálmák helyett villaerkélyek, dzsungel helyett rendezett kertek és kovácsoltvas kapuk fogadnak.

A városon keresztülcsordogáló patak partján konflis gördül, végállomása II. Pedro császár egykori nyári rezidenciája. A palotát ma múzeumként látogathatjuk, ahol a korabeli bútorok, csillárok, portrék és hangulatos szalonok között járva egy pillanatra el is feledkezünk arról, hogy egy trópusi országban vagyunk. Az egész atmoszférája sokkal inkább egy európai uralkodói kastélyt idéz. A közeli nevezetességek közül kihagyhatatlan a São Pedro de Alcântara-katedrális is.

A lenyűgöző templom építését még II. Pedro kezdte meg 1884-ben, a francia neogótika stílusában, de csak 1925-ben nyitotta meg kapuit, amikor már rég köztársaság volt Brazíliában. A templombelső színes üvegablakai között meglepetésként magyar vonatkozás is feltűnik: Szent Erzsébetet ábrázoló jelenetet is felfedezhetünk. Az ablakmozaikon havas táj és hófödte tetők köszönnek vissza – szinte szürreálisan hat a brazil klímában. A templomban nyugszik maga II. Pedro és felesége, Teresa Cristina is.

Ebédelni a város egyik elegáns, századfordulós villájában térünk be. A Chalé Manaka már önmagában is élmény: egy helyi házaspár álmodta meg ezt a helyet, akik nyugdíjas éveikben költöztek ide, és először csak barátaikat hívták meg közös étkezésekre. A híre azonban gyorsan elterjedt Petrópolisban, így ma már előzetes foglalás szükséges – ilyenkor csak a vendégek kedvéért főznek, személyre szabottan. Az enteriőr megőrizte eredeti báját, az ételek pedig egészen kiválóak. A házi készítésű fogásokat különféle cachaça válogatások koronázzák meg – ezek a cukornádból erjesztett párlatok itt nemcsak italok, hanem hangulatteremtők is.

Ouro Preto

Riótól nem messze rengeteg felfedezésre váró hely akad, de Ouro Preto talán az egyik legkülönlegesebb közülük. A hegyek közé simuló, dombokra épült városka egykor Minas Gerais tartomány fővárosa volt, ma pedig a Világörökség része, elsősorban lélegzetelállító barokk öröksége miatt. A macskaköves utcák mentén festett, színes házak sorakoznak, közöttük dús lombú trópusi növények hajolnak be a járdára, és szinte minden sarkon templomtorony emelkedik a látképbe. A város meséje az arannyal kezdődött: a 17. század végén egy patak medrében fekete rögöket találtak, amelyekről kiderült, hogy 23 karátos aranyat rejtenek. Innen ered a neve is – „fekete arany” –, és nem sokkal később kitört az aranyláz. Szerencsevadászok ezrei lepték el a vidéket, és a 18. század közepére a város gazdagsága tetőzött: ekkor épültek fel a kormányzói palota, a templomok, az első kőből készült házak.

A várossal való ismerkedést egy árnyas parkon át vezető sétával kezdem, majd betérek egy apró cukrászdába, ahol kávészemekkel gazdagított helyi csokoládét kóstolok. A barokk templomok közül először a São Francisco de Assis-templomba látogatok el – ez a brazil barokk egyik legismertebb alkotása. A hat mellékoltár egyikét különösen közel érzem magamhoz: Magyarországi Szent Erzsébet tiszteletére szentelték. Ouro Pretóban nincsenek hatalmas hotelek – a szűk mellékutcákban pousadák, azaz felújított koloniális udvarházak sorakoznak, ahol akár egyetlen éjszakára is szívesen fogadnak vendéget. A berendezésük korhű, a hangulatuk családias és időtlen.

A helyi piacon kézműves termékeket, kerámiákat, faragott szobrokat találni – valódi kincsek a hátizsákba. A piac szomszédságában egy kis teraszon fiatalok söröznek, miközben egy néma tévén focimeccs pereg. Leülök én is, és kíváncsian rendelek egy helyi különlegességet: csokoládés sört. Nem mondanám, hogy új kedvencem lett, de megérte kipróbálni. Egyszer csak felkiált a riporter: „Góóóól!” – miközben a képernyőn épp egy szabálytalanságot ismételnek. Néhány másodpercnyi tanácstalanság után leesik: a tévére csak néznek, de a rádióban követik az élő közvetítést. Brazília – itt még a meccsnézésnek is van ritmusa.

A város határán túl sem fogy el a történet. Minas Gerais ma is bányavidék: aranyat, vasat, mangánt, márványt, dolomitot, zsírkövet és sokféle féldrágakövet – turmalint, topázt, gránátot – bányásznak. Az egyik legritkább kő, az „imperiál topáz” – narancsos fénye miatt különösen értékes – kizárólag itt, Ouro Preto környékén található meg a világon. Erről és sok más geológiai érdekességről a hajdani kormányzói palotában működő Ásványtani Múzeumban győződöm meg. A kedvencem egy egészen különös darab: az úgynevezett „hajlékony kő”, amely úgy hajlik, mintha papírból lenne – a természet szeszélyes, csillogó tréfája.

Paraty

A Trindade strand Paraty városka közelében igazi kincs: a Costa Verde egyik legszebb darabja. Paratyból nagyjából egyórás buszút vezet ide – nem éppen sima menet, az út döcög, kanyarog, de minden rázkódást megér. Maga Paraty is elérhető Rio de Janeiróból és São Paulóból, így Trindade könnyen beilleszthető egy nagyobb brazíliai körutazásba.

A strand se nem óriási, se nem parányi – pont akkora, hogy mindenki megtalálja rajta a maga kis helyét. Körülötte buja dzsungel borítja a lankás dombokat, a levegőben lebegő páraréteg hol felszáll, hol leereszkedik, mintha az egész tájat egy élő, lélegző vászon takarná be. Amikor ott jártam, pontosan azt tettem, amit a legtöbb külföldi tesz egy brazil tengerparton: csak néztem. Hol ülve, hol hanyatt fekve, hol a parton andalogva engedtem, hogy a pillanat megtörténjen.

Ez a hely maga a megtestesült tudatos jelenlét- ha valaha is értelmet nyert a mondat, hogy „Bárhová mész, ott vagy”, akkor az itt történt meg. De ha épp ide mész, akkor nemcsak ott vagy – hanem a legjobb helyen vagy. Trindade nem egyszerűen egy strand, hanem egy lélegzetvételnyi idő, amit visszaviszel magaddal.

Kommentek