ÚTIKRITIKA.HU / Guatemala







útikritikák


Guatemala

Guatemala közlekedés

Egészség| Közlekedés| Étkezés|Pénzváltás| Vásárlás| Szórakozás| Közbiztonság| Egyéb hasznos információk| Fotóegyveleg

.

Kereks Enikő fotója

Egészség


Lehetőleg ne igyunk csapvizet, ha mégis akkor forraltat vagy fertőtlenítettet. Az ottani gyógyszertárakban lehet vásárolni olyan tablettákat, amiket vízbe dobunk és aztán nem veszélyes meginni.
Nem dobozos, üveges innivalónál ne engedjük, hogy jégkockát tegyenek bele. Azt kell mondani, hogy sin hielo (szin jelo), azaz jég nélkül.
A szúnyogok ellen védekezni kell. Vigyünk alapvető orvosságokból készletet. Köddünk utasbiztosítást.

Közlekedés

Guatemalában nincsen vasúti tömegközlekedés.

Taxi

Működik, persze nem taxiórával, alkudozással. Simán ki lehet egész napra is bérelni a kocsit sofőrrel. 

Uber

Van Guatemalában Uber, de inkább csak a fővárosban és Antiguában, valamint a kettő közötti utazásban. Árkalkulációhoz is jó, ennek alapján lehet a taxissal akudozni. Általában 10-15 %-kal olcsóbb a mezei taxinál, a hoteltaxiknál pedig sokkal-sokkal kedvezőbb. Pin kódos rendszer van, a rendelés visszaigazolása egy pin kóddal jár, amit a sofőrnek be kell ütnie ahhoz, hogy a pénzét megkapja az út után. Ezért is érdemes helyi sim kártyát venni.

Autóbérlés

Van, kicsit kockázatos, de minimum jó idegek kellenek hozzá. Kicsit kaotikusan, tülekedve vezetnek a helyiek, de a lámpákat be szokták tartani. A benzin olcsó, egy gallon (3.75 liter) 28-30 quetzal között mozog. Cca 350.- forintra jön ki egy liter benzin 2025 végén, ez elég jó ár.

Távolsági buszok

Guatemalában sokáig szinte kizárólag a csirkebuszok jelentették a közlekedést, amelyek valamiért ma is félelmet keltenek a turistákban. Pedig ezek a rikító színekben pompázó járatok gyorsak, meglepően szépek, bár gyakran zsúfoltak – olykor egy tizenegy fős Toyota kisbuszba is harmincnál több ember préselődik. Costa Ricában a tömegközlekedés kényelmesebb és átláthatóbb, ugyanakkor lassabb tempójú. Ott már régóta kiforrott rendszerben működnek a turisták számára szervezett mikrobuszos transzferek: tiszták, megbízhatóak, hatékonyak, ám valóban borsos árú szolgáltatások. Hasonló mikrobuszok ma már Guatemalában is elérhetők, de jóval kevésbé rugalmasak, és a sok kötelező megálló miatt gyakran lassabban haladnak, mint a hírhedt csirkebuszok.

A falusiak szokásos távolsági közlekedési eszköze - k. k. fotója

Ha a turista veszi a bátorságot, és felszáll egy városi buszra, rögtön egymás után több meglepetés éri. Ami kívülről csak kissé elhasználtnak látszik, belülről már szinte a roncstelepre kívánkozik: a festés megkopott, a lámpák csak időnként rebbennek fel, a motor pedig úgy hörög, mintha egy marék felbőszült traktor versengene benne. A fék ugyan hol jobban, hol kevésbé engedelmes, de többnyire teszi a dolgát, és az ablakok hiánya legalább hibátlan szellőzést biztosít. Ha szerencsés, olyan járatra száll fel, amely egyenesen a Zócalóhoz viszi – ahhoz a klasszikus főtérhez, amely a gyarmati városok életének ma is eleven központja.

San Augustín Languin - távolsági busz (inkább a helyieknek való) - k. a. fotója

Étkezés

Guatemalavárosban könnyű jó, kulturált étkezdéket találni. A prémium helyek itt sem olcsók, de otthon sem ehetünk olcsón a Budai Várban. Az átlagos helyek sokszor meglepően színvonalasak, egészségügyi kockázatot nem szoktak jelenteni. Nyilván nem kérünk ilyen helyeken mást, mint jól átsütött ételeket. Szinte mindenhol van magyar ízléssel kompatibilis étel a müben.

Ami meglepően nehéz: jó és bőséges zöldséges ételeket találni. Gyümölcsöt venni/enni nem divat errefelé. 

Ami lehetetlen: cukormentes, diétás termékeket találni.

"Sok jóra ne számíts! Elsőre érdekes lehet a fűszer, azaz a cilantro, amit mindenbe beletesznek, de később halálosan unalmassá válik. Tök mindegy, hogy Costa Rica vagy Guatemala, a kaja vacak. A helyiek babot esznek rizzsel, amit a ticók gallo pintónak hívnak, hozzá egy csirkeszárny és tortilla. Éttermekben lehet kapni klasszikus európai kajákat, mint a spagetti vagy sült hús, újabban pizza, de ennél nem több. Ha gasztronómiai élményekre vágysz, egyik ország sem bakancslistás.

Costa Ricában a piacon és a kifőzdékben sem eszel olcsóbban 5 dollárnál, míg ugyanez Guatemalában 2 dollárnál nem több. Egy pizza San Joséban 8-10 US$, Guatemalavárosban 5-6 US$. Szállások terén is Guatemala nyer, hiszen turistás helyeken, mint pl. az Atitlán-tó vagy Antigua, 10 dollárért már egészen kellemes szobát kaphatsz, vidéken ezért az árért pusztulat jár. Costa Ricában turistás helyeken 25-30 dollárnál kezdődik az elviselhető kategória, de óvatosan kell választani, mert ugyanezért az árért San Joséban nagyon ócskát is kaphatsz. Én azt mondom, hogy Guatemalában 10-15 dollárért már nem nagyon nyúlsz mellé, Costa Ricában 30-40 dollárnál kezdődik ez a kategória. Úgyhogy a győztes Guatemala." forrás

Tartalmas bőségtál (asados) - b. v. fotója

Pénzváltás

Guatemalában a hivatalos pénzeszköz a guatemalai quetzal (GTQ).
1 quetzal = 41,38 forint (HUF)
1 amerikai dollár (USD) = 7,69 quetzal
(A linkekre ráklikkelve láthatóvá válnak a friss árfolyamok)

A quetzal Guatemalán kívül használhatatlan, azaz törekedni kell, hogy elutazásig mindet költsük el.

Vásárlás

Vidéken, a nem turistás településeken a bankkártyás fizetésre többnyire nincs lehetőség. Városokban nagyon jó a kártya elfogadás aránya. Visa inkább, mint mastercard. Revolut, wise, működnek szépen. 

Ami elég ellentmondásos: kártyás fizetésnél mindig vannak extra tételek. Nettó ár, plusz áfa ,plusz borravaló. Propina névem még a közértben is bepróbálkozhatnak vele. Szállás fizetésénél simán kötelező. 

"Én keresem meg a szállást, foglalom le. Majd a helyszínen a fizetésnél kifizetem borravaló címén a szállásfoglaló cég jutalékát is. Erős. Kr"

Érdemes kisebb összeget quetzalban tartani, előre váltani. Nehéz pénzváltót találni, bankok nagyon körülményesek, ráadásul mindig az eredeti útlevelet kérik mindenhez. Ami nem praktikus, mert utána az egyszeri utazó vigyázhat rá egész nap.

t. k. fotója

Szórakozás

Ne számítson arra, hogy mindenütt jó kávét kap

Guatemala híres arról, hogy a világ egyik legjobb kávéját termeli. Ennek ellenére fontos tudni, hogy a kiváló minőségű kávé nagy része exportra kerül, és sok helyi vendéglátóhely inkább instant kávét szolgál fel, nem pedig a környéken termesztett friss kávészemekből készült főzetet. A minőségi kávézók általában nem ritkák, különösen a turistás helyeken (Antiguában tucatjával találni ilyeneket), de ha valóban a legjobbat szeretné megkóstolni, érdemes egy kis előzetes kutatást végezni.

"Annak, aki a presszót szereti, ezt előre ki kell hangsúlyoznia. Kicsit szájbarágósan, de lehet ebben sikert elérni és a kávé igazán nagyon finom. Doble a dupla, az általában már egy ütős adag. Kr"

Közbiztonság

A közbiztonság gyakori téma a Guatemalába látogató turisták körében, amúgy a helyieket is nagyon foglalkoztatja. Guatemalában két nagy kábítószer-kereskedő bűnözői csoport ténykedik és osztagaik gyakran utcai harcban állnak egymás ellen. Tehát a turisták nem célpontjai az összetűzéseknek, de járókelők szenvedő alanyai lehetnek a lövöldözéseknek.

A turistákra a rablóbandák vadásznak. Többek szerint biztonságosabb turistának a helyi távolsági buszra szállni, mert a turista busz jellemzőbben válik rablótámadás célpontjává. Ha a turistát rablótámadás éri, akkor mindenképpen engedelmeskednie kell, már ha kedves az élete. Na most, vannak a világhálón olvashatók mindenféle hivatalos ajánlások, hogy Guatemalában hol biztonságos és hol veszélyes, de tájékozott helyiek szerint ezekre a tanácsokra nem lehet teljes mértékben hagyatkozni. Nem vitás azonban, hogy sötétedés után Guatemalavárosban sok helyen veszélyes járkálni.

Biztonsági, baleseti kockázattal jár szakavatott kísérő nélkül vulkánokon mászkálni.

A legveszélyesebb országrészek a Mexikóval határos vidékek (kábítószer- és embercsempészet).

Guatemalában előfordulnak olyan esetek, amikor buszokat vagy autókat nappal, forgalmas utakon támadnak meg. Ez elsősorban bizonyos térségekhez köthető, különösen a nagyvárosok – mindenekelőtt Guatemala City – környékéhez, illetve olyan útvonalakhoz, ahol a rendőrségi jelenlét gyengébb. A vidéki, turisztikailag frekventált helyeken (Antigua, Atitlán-tó, Tikal, Rio Dulce) a helyzet lényegesen nyugodtabb, és a látogatók döntő többsége problémamentesen utazik.

A hamis rendőrös esetek is előfordultak, de ritkák, és általában nagyvárosi közeghez kapcsolódnak. Ez nem mindennapos, inkább olyan dolog, amit érdemes fejben tartani, de nem kell tőle rettegni. A turizmusra támaszkodó helyeken tényleg nagy figyelmet fordítanak a biztonságra, és a Politur egységei sokat javítanak a helyiek és az utazók általános érzetén.

A gyakorlati valóság 2025-ben így fest: ha valaki kerüli a Guatemala City-i éjszakai közlekedést, nem használ véletlenszerű buszokat a fővárosban, és napközben is megbízható társaságok járatait választja, valamint tartja magát a szokásos útikönyves tanácsokhoz (reggel utazz, ne álljon meg félreeső helyen, használjon engedéllyel működő taxit), akkor nagyon kicsi az esély arra, hogy ilyesmivel találkozzon.

Összefoglalva: aggasztó jelenség, de nem általános, és az utazók jó része semmit nem tapasztal belőle. Észszerű óvatossággal Guatemala továbbra is bejárható, élvezhető és felejthetetlen úti cél – csak nem olyan hely, ahol érdemes lazítani az éberségen.

                          

Aji fotója

,, Guatemala fővárosa évtizedek óta stabilan az élmezőnyben található a gyilkossági statisztikákban (százezer lakosra 75 emberölés jutott tavaly). Az országban évente több mint hétezer gyilkosságot követnek el (ez körülbelül napi húsz). Guatemala Citybe 2010. december 24.-én, kora délután érkeztem, az egyik tartományban pár nappal korábban hirdettek szükségállapotot a drogháborúk miatt. Az elmúlt évtizedekben átláthatatlan káosz uralkodott az országban, polgárháború, népirtás, menekültek milliói. Polgárháború és népirtás jelenleg nincs, minden más van. Guatemala a világ egyik legkeményebb országa, a körülményeket magyar fejjel nehéz elképzelni.

Guatemala City egyes kerületeibe nem szabad bemenni, még nappal sem. Ez rövid időn belül egyértelmű volt, mert a város lakosai közül számosan, maguktól jöttek oda erről informálni; belenéztem a szemükbe és éreztem, azért mondják, amit, mert őszintén nem akarják, hogy a gringót kirabolják, vagy megöljék az egyébként meseszép fővárosukban. Amit lehetett, egyébként magam is megtettem: pénz, bankkártya a nadrágba belülről bevarrt titkos zsebekben. Kamu-bankkártya, rajta nagyon kevés pénz, kamu-pénztárca, benne harminc-negyven dollár (ennyi elég egy adag drogra) a külső zsebekben; rablás során mindez látványosan odaadható.

Az olcsó kis szállodámtól ötven méterre már csapatostul álltak a prostituáltak a járdán. A szálloda portáján guatemalai bácsikák kávézgattak, ez volt a törzshelyük, közülük az egyik hosszasan ünnepelt, miután értesült nacionálémról. Kiderült, Liszt Ferenc a kedvenc zeneszerzője. Ezután közösen vettük nyakunkba a várost, megmutogatta a látványosságokat, a kedvenc helyeit, a piacot, segített alkudni, majd este elköszönt, és ment haza a családjához karácsonyozni. Tudom, ez teljesen különleges találkozás volt, egyszer van ilyen az életben.

Guatemalában egyszer féltem igazán, egy indiántól, az éjszakai buszon, háromszor durvábban nézett ki, mint a hollywoodi filmek rosszarcú karakterszínésze, Danny Trejo. Biztos voltam benne, az éjszaka során fél kézzel elintézi és legyilkolja az összes utast. Az indián természetesen a világ legártalmatlanabb embere volt, otthon gazdálkodott, és az öccsét látogatta meg a fővárosban – utóbbi informatikus mérnök volt –, sokat beszélgettünk hajnalig. (Dr. Drávucz Péter blogjából)"

Egyéb hasznos információk

1. Áram: 115-125 V, 60 Hz

Amerikai típusó konvertert vinni kell. Vagy venni.

2. GUATEMALAVÁROSI - TISZTELETBELI KONZULÁTUS

Cím: Km.13.5 Carretera a El Salvador, Condominio Las Luces, Casa A-3, Puerta Parada Sta. Catarina Pinula Guatemala, Guatemala
Telefon:
+502-6634-6355, +502-2332-9561, +502-5515-1774
E-mail: consulhungriagt@gmail.com
Tiszteletbeli konzul: Valeria de Csáky de Morales


Guatemalában a Google Térkép nem mindig megbízható, főleg a kisebb városokban és falvakban, de még Antiguában is okozhat fejfájást.

Íme, miért és hogyan érdemes tájékozódni nélküle:

🗺️ 1. A címrendszer más logikát követ.
Guatemalában a címek gyakran így néznek ki:
“5a Avenida Norte #12” vagy “3a Calle Poniente 4”.
– Az “avenida” (sugárút) az egyik irányba fut (észak–dél),
– a “calle” (utca) pedig merőlegesen (kelet–nyugat).
A szám előtti betű (a) csak a sorszámot jelöli („quinta avenida” = 5. sugárút).
A Norte, Sur, Oriente, Poniente (Észak, Dél, Kelet, Nyugat) pedig az elhelyezkedést mutatja a város központjához (általában a főtérhez) képest.

📍 2. A házszámok nem mindig pontosak.
A címek gyakran inkább tájékozódási pontokat jelentenek, mint tényleges házszámokat. Például:

„Finca Filadelfia, 150 m north of Calle Ancha.”
Tehát az irány és a közeli utca fontosabb, mint a szám.

🚶 3. Google Maps néha rossz helyre irányít.
A térképen sok hely vagy rosszul van feltüntetve, vagy duplikálva, különösen Antiguában és vidéken. Ezért ha a cím ismeretlennek tűnik, inkább kérdezz meg egy helyit vagy a szállásod recepcióját – ők pontosan tudják, hogyan kell eljutni oda.

📞 4. Praktikus tipp:
Mindig legyen letöltött offline térképed (pl. Maps.me vagy Google Maps offline verzió), és írd fel a cím mellett egy közeli nevezetesség nevét is (pl. „a Santa Catalina ív mögött két házzal”, vagy „a piac mellett”). A legtöbb taxis és tuk-tuk sofőr így könnyebben megtalálja a helyet.

Összefoglalva: Guatemalában ne csak a GPS-re hagyatkozz, hanem tanuld meg olvasni a címeket, figyeld a tájékozódási pontokat, és bátran kérdezz útbaigazítást – a helyiek nagyon segítőkészek.

Mosás, tiszta ruha: utálják a szálláshelyeken, ha valaki mosásba kezd. Minden turistás helyen vannak mosodák, lavanderíák, ahol igen méltányos áron mosnak és vasalnak is rád. 


Guatemalában a spanyol a hivatalos nyelv, és a főbb turistahelyeken szinte mindenki beszéli. A félreeső falvakban azonban előfordulhat, hogy a helyiek kizárólag valamelyik maja nyelvet használják, legfeljebb némi töredezett spanyollal kiegészítve. Az ilyen területeken dolgozó orvosok, tanárok, ügyvédek, rendőrök és más szakemberek viszont általában beszélnek spanyolul.

A helyi köznyelv a guatemalai spanyol, amely sok maja eredetű szóval él, és bizonyos nyelvtani sajátosságokban is eltér a “standardnak” tekintett változattól. A barátok között leggyakrabban a „tú” és a „vos” megszólítást használják, bár ez régiónként változik. Idegenekkel szemben durvának vagy túlságosan közvetlennek hat, ezért turistaként érdemes az udvarias „usted” formával élni. Ne lepődjön meg azonban, ha egy vendéglátó család vagy egy nyelvtanár rögtön áttér a „tú” vagy „vos” használatára – ebben az esetben nyugodtan válaszolhat ugyanígy.

Az országban több mint huszonegy őslakos nyelv él, főként a vidéki, eldugottabb térségekben. A legelterjedtebbek a K’iche’ (az ország második leggyakrabban beszélt nyelve), a Q’eqchi’ és a Kaqchikel. Ezek többsége a maja nyelvek különféle változata.


Fotóegyveleg

„Chicken bus-ok - ezek Guatemala ikonikus, színesre festett távolsági és elővárosi buszai. Használt, leszerelt amerikai iskolabuszok, amelyeket az USA-ból importálnak, majd helyben átalakítanak. A mechanikát gyakran felújítják, a belsőt újrakárpitozzák, kívül pedig látványosan kidekorálják. - K. Kriszta fotója 


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon






SZÁLLÁSFOGLALÁS