ÚTIKRITIKA.HU / Beszámoló - 2025-ből

Beszámoló - 2025-ből

Szomorúan, mégis kíváncsi nyitottsággal mondtam búcsút az eddigi szállásomnak, ahol megismerkedhettem egy dán fiatal tanárnővel. Pályakezdőként sem tartja drágának Izlandot, hiszen – ahogy ő fogalmazott – „holland tanárnak” számít, és ez évi három utazást is lehetővé tesz számára és párja számára. Most éppen négy hetet tölt ebben a csodálatos országban. Öröm volt hallgatni, ahogyan az oktatási módszerekről beszélt, valamint sikereit és elismeréseit ecsetelte a munkájában és az életében – mindössze 26 évesen. Az elégedettség, a nyitottság és a magabiztosság sugárzott belőle.

Két spanyol testvérpárral is sokat beszélgettem, akik Milánóban élnek, és nekik sem tűnt különösebben drágának Izland. Minden nap megtanulnak 3–5 idegen szót az adott ország nyelvén, hogy utazásaik során alapvető kifejezéseket tudjanak használni. Magyarul is tudtak köszönni, és pozitív gondolatokat mondani, például: „Hajrá, magyarok!”, „Kitartás!” – bár nem is tudom, mire gondolhattak ezzel...

Az időjárás a maga módján kegyes volt hozzám: bár egész nap zuhogott az eső, amikor kiszálltam a kocsiból, a zápor gyakran csak szemerkélésig csitult, sőt, néha a nap is kidugta sugarait.

A mai utam az 1-es főúton kelet felé vezetett, kisebb kitérőkkel és eltévelyedésekkel tarkítva, de kátyúmentes, jó minőségű úton. Először a Seljalandsfoss vízesést értem el, amely arról híres, hogy mögé lehet sétálni – ám ezt most kihagytam a tömeg miatt. Helyette inkább a Gljúfrabúi vízesésnél időztem, ami egy sziklahasadék mögött rejtőzik, nem messze a Seljalandsfosstól, és sokkal kevésbé frekventált.

A Skógafoss vízesés lenyűgöző látványt nyújtott: széles, robajló zuhatag, amelyhez lépcsők vezetnek fel, a tetejéről pedig panorámás kilátás nyílik. De a tegnapi túra után nem kívánkoztam újabb lépcsőzésre – a térdem így is jelzett. A Sólheimajökull gleccser szintén gyönyörű volt, és könnyen megközelíthető még nyár közepén is.

Ezután a Dyrhólaey látványos sziklaíve következett, ami madármegfigyelő hely is. Örültem, hogy hoztam magammal a madártávcsövet – bár a hojszák nyári költési ideje ellenére egyet sem sikerült látnom.

A Reynisfjara fekete homokos tengerpartja, a Trónok harca forgatási helyszíne, a bazaltoszlopokkal és szokatlan sziklaalakzatokkal szintén lenyűgöző volt, főként a hatalmas hullámok miatt. Ugyanez a partszakasz szerepelt a Keleti Őrség tengerpartjaként is a sorozat 7. évadában.

A híres repülőgép-roncs – amely a Seljalandsfoss, Skógafoss és Dyrhólaey közelében, a Sólheimajökull gleccsertől nem messze található – ezúttal kimaradt. A roncs egy hatalmas, fekete homokos tengerparton fekszik, de megközelítése magánjárművel tilos, csak egy kijelölt parkolóból lehet gyalog eljutni oda (körülbelül 4 km oda-vissza, ami esőben 1,5–2 óra séta lett volna), vagy shuttle busszal 10–15 perc alatt, mintegy 10 ezer forintért. Ezt a „katasztrófaturizmust” most nem kívántam megfizetni.

Vík í Mýrdal egy szép kis falu, vásárlási lehetőségekkel. Itt egy szálloda lobbijában pihentem meg, miután két japán lány meghívott egy kávéra, mert segítettem nekik megtalálni az elveszett első rendszámtáblájukat.

A Fjaðrárgljúfur kanyon is a Trónok harca egyik helyszíne volt – lenyűgöző látványt nyújtott mohával borított szikláival. Justin Bieber egyik videoklipje is itt forgott.

A Jökulsárlón gleccserlagúna szintén filmes háttérként szolgált – többek közt a Trónok harca és a James Bond-filmek számára is. A lagúnában hatalmas jéghegyek úsznak. Akár csónakázhattam is volna – ha dán tanárként oktatnék, talán belefért volna...

A nap fénypontja azonban egyértelműen a Gyémánt Part (Diamond Beach) volt számomra. A partra sodort jégdarabok csillogtak a fekete homokon, akár a valódi gyémántok. Épp amikor megérkeztem, egy fóka (seal) bújt ki a habokból, és körbenézett egy pillanatra. Bár csak a testének hullámait sikerült lefotóznom, mégis csodaként éltem meg ezt az élményt. Látni egy ilyen állatot természetes közegében – óriási hálaérzetet keltett bennem.

Itt is megkerestek turisták különféle kérdésekkel. Kezdek rájönni, hogy a „Balaton Ultra Staff” feliratú vízhatlan felsőm lehet a ludas. Azt viszont nem tudom megmagyarázni, hogy a „Több vagy, ha adsz” – 72 órás önkéntes pólóm – hogyan sarkallta a kínai hostel vendégeket arra, hogy engem kérdezzenek a bejelentkezés menetéről.

De az biztos: boldogságot ad, ha segíthetsz másoknak.

A szokásos, egyetlen luxusnak számító Viking söröm és az otthonról hozott kínai levesem elfogyasztása után most én is nyugovóra térek. Hálával, tanulással, boldogsággal fűszerezett napzárást kívánok mindannyiótoknak – szeretettel. (Anna, 2025)

-------------------

Folytatom az izlandi road tripem sztoriját, ahol a kocsiban alvás már olyan profin megy, mint egy vikingnek a csatabárd forgatása. Képzeljétek, Borgarnes előtt egy kempingben kezdtem, de az éjszaka közepén, hajnali 2-kor rájöttem, hogy a forgalmas út mellett aludni olyan, mint amikor két éve a Bánki-tavi önkéntes fesztivál munkámnál a nyugisnak remélt sátorhelyemen kellett aludnom egy reggel 6-ig tartó techno buli közepén. Ezért fogtam magam, és átparkoltam 10 km-rel délebbre, a Subway melletti parkolóba, gondolva a reggeli mosdásra és kávéra.

Reggel napsütéses csendre ébredtem, de valami gyanús volt: egy árva lélek sem mászkált az utcákon, és minden zárva volt. A Google a barátom, így gyanúm ellenőrzése után rájöttem, hogy augusztus 4. – Verslunarmannahelgi. Izlandon augusztus 2–5. között ünneplik az éves Kereskedelmi Nap hétvégéjét, a Verslunarmannahelgit. Ez a hosszú hétvége hagyományosan a nyár utolsó időszakát jelöli, és a helyiek számára pezsgő időszak: tele különféle bulikkal, zenei fesztiválokkal, szabadtéri tevékenységekkel és családi összejövetelekkel. Az emberek országszerte rendezvényekre özönlenek, élvezve az izlandi kultúra és a természeti szépség egyedülálló keverékét – ide tartozik például a PRIDE hét eseménye is.

A kocsiban alvás már-már olimpiai szintű sport nálam, a reggeli rutin meg egyenesen Oscar-díjas. A Subway mosdója lett a második otthonom: tiszta, tágas, és még a kávéjuk is olyan finom, hogy egy pillanatra elfelejtettem, hogy a hazai müzlimet kanalazom egy műanyag tálból. Éljen a nomád, tanári luxus!

A képekkel is illusztrált, mai térdeimet edző látványosságaim:

Djúpalónssandur és Dritvík – Fekete kavicsos tengerpart, ahol az emberek erejének tesztelésére súlykövek hevernek, hajóroncsokkal tarkítva a parton, mint valami posztapokaliptikus Instagram-filter. Nem gyűjtöttem kavicsokat, mert állítólag átok ül rajtuk, és nem akarok egy viking szellemmel osztozni a kocsiban.

Lóndrangar – Bazaltoszlopok a tengerben, olyanok, mintha egy óriás legózott volna, majd otthagyta a művét. Készítettem néhány képet, de egyik se adja vissza, mennyire epikus.

Arnarstapi és Hellnar – Sziklaalakzatok, madarak, és olyan kilátás, hogy még a sirályok is pózoltak a fotómhoz.

Bárðarfloss-vízesés – A Snæfellsjökull Nemzeti Parkban, ahol a gleccser olyan közel van, hogy szinte hallod, ahogy a jég sztorikat mesél. A vízesés meg olyan szép, hogy még a telefonod is sír, ha nem fotózod le.

Gerðuberg bazaltoszlopok – Óriási, szabályos oszlopok, mintha egy földönkívüli építész tervezte volna. Mászás közben úgy éreztem magam, mint egy kalandfilm főhőse – csak GoPro nélkül.

Hraunfossar és Barnafoss vízesések – Ez a duó olyan, mint egy vízesés-családi dráma. A Hraunfossar a lávamezőből előtörő víz, mintha a föld sírna a szépségében; a Barnafoss meg a vad, dühös rokon, aki nem bír nyugton maradni.

Deildartunguhver – Európa leggyorsabban folyó melegforrása. Annyira forró, hogy majdnem megsütöttem rajta a holnap reggelire szánt tükörtojásaimat. Fürdeni tilos, de az élmény forróbb, mint egy Tinder-randi.

Reykholt – Itt élt Snorri Sturluson, a középkori izlandi krónikás, akinek a sztorijai nélkül nem lenne Saga-sorozat. A hely olyan történelmi, hogy szinte várod, hogy egy viking ugorjon elő egy tankard sörrel.

Grábrók vulkán – Utolsó túralehetőség, ahol felmásztam, és úgy éreztem, meghódítottam Izlandot. A kilátás olyan, mintha a Gyűrűk Ura díszlete lenne – csak Gandalf nélkül.

Glymur-vízesés – Izland második legmagasabb vízesése, de a túra nem egy laza séta. Készülj fel sziklákra, sárra, és egy olyan kilátásra, ami miatt elfelejted, hogy a lábad már sikoltozik.

Hvalfjörður-alagút – Mintha egy sci-fiben vezetnél, csak itt nem UFO-k, hanem a tenger alatt suhansz. Kicsit para a 6 km, de menő.

Gejzírek – Oké, ezek a föld pezsgőfürdői. Amikor kitörnek, olyan, mintha a bolygó egy óriási szökőkúttal hencegne.

És hogy mi volt a mai nap legdurvább élménye? Néha olyan, mintha a felhők között vezetnél a szerpentin utakon. Az izlandi táj olyan szürreális, hogy azt várod, mindjárt előbukkan egy troll; máskor meg a sziklaalakzat egy nagy bálnára emlékeztet, az időjárás pedig változatlanul kiszámíthatatlan.

Holnap folytatom a kalandot, tartsatok velem – és ne feledjétek: a kocsiban alvás menő, a Subway mosdója meg egy nomád palota!

Kommentek