ÚTIKRITIKA.HU / Endre burmai élményei 2019









Endre burmai élményei 2019

Endre burmai élményei - 2019

Megjöttünk Mandalayba. Ég és föld. Nem csak azért, mert itt nappal harminc fok felett van, este meg 24. De, haladjunk sorban. Pici reptér, a mi gépünkön kívül csak egy propelleres állt a betonon. A kiszállástól a taxiba ülésig tíz perc telt el. A szoknyás (longyi) sofőr a 40 km-es, autópályadíjas (azért ettől ne várj sokat) utat 10 dollárért teljesítette. Kis autót kértem, Toyota Camrit adtak. Ebből itt sok van. Nincsenek nagy motorok, csak ütött-kopott robogók. Itt is bukó nélkül vezetnek. Az utak itt is rosszak, a járdák még rosszabbak, és tele járművel. Nincs akkora szemét, szmog pedig szinte semmi. Itt is nehéz a gyalogos sorsa. A szállodánk utcájában a szélső sávot korszerűsítik, a kis bazalt köveket nők terítik kosárból. A férfiak egy része földig érő szoknyában van, az emberek nagy részének sárgára van festve az arca.

A királyi palota kerítése mellett láttunk első osztályú játszóteret, zenére csoportban (vagy akár egyedül) gimnasztikázó embereket. Hatkor már korom sötét van. Közben betértünk egy kisebb szupermarketba és itt leesett az állam. Egyébként is alacsonyabbak az árak, mint bárhol, ahol eddig jártam, de! Vettem 3.5 deci viszkit, és 7 deci barna rumot 3300 kyatért. Ezt 1510-el kell osztani, és annyi dollárba kerül. 2,1 dollár egy liter príma szesz. De, előtte még beültünk egy helyre csapolt sört inni. Magyar szemmel nézve osztályon aluli helyen csapolnak jó hideg, és finom világosat, és feketét. 4 deci világos 850 (ennyi a benzin is), fekete 1200. Májtestvérek, gyertek! Öt korsónként egy ingyen, ha kaját rendelsz, akkor meg kettő. Mondjuk, itt nem ennék. Egyébként a szállás remek.

8. nap Mandalay környéke, Mingun, Sagaing. Inwa, Amarapura.


A szálloda étterme a famunkákkal jóval nagyobb szint, mint a tényleges besorolása. Egy kb. 8 méter hosszú márvány alkalmatosságon voltak reggelinél a többnyire meleg ételek felsorakoztatva. Csípős sertésperkelt is! És a lényeg, dinnyék és papaya.
A megbeszélt időben itt volt a neten talált taxis, naná Camrival. Elvitt Mingunba, Sagaigba, Inwára, Amarapurába. Ez egy 7 órás, 80 km-es kör volt 45 dollár értékű helyi pénzért. A város határában az országút két oldalán dinnyehegyek, és szánalmas nádkunyhók. A dinnyét főleg Kínába viszik, de mostanában annyit ellenőriznek, hogy közúton nem célszerű a szállítás, és sok marad itthon.
Amikor a város határába értünk, jött egy sorompó, és kamaszfiúk pénzt szedtek. Nocsak, útpénz? Ezen a kátyús, halál rossz úton? Kapaszkodj meg, itt azért kell fizetni, hogy behajthass a városba! Robogósoknak nem kell fizetniük. Aztán jött egy híd, 2009-ben épült. Itt is fizetni kell.
Mingun nem volt nagy szám, vonzereje, hogy ide hajóval is el lehet jutni a nagyvárosból az Irrawady folyón. Mingun felé enyhe forgalom, a kanyargós út szélén épp a reggeli piac zajlik a kipufogóktól egy méterre. Itt csak pár helyen álltunk meg: Mya Thein Than Pagoda, Mingun Harang, Pahto Dow Gyi Pagoda, mely egy hegyből kifaragott szikla kocka oldalában került kialakításra.


Jött Sagaing, egy hegytetőn levő templomot, az Umin Thonze Pagodát néztünk meg. A 30 fokos melegben nehezíti a dolgunkat, hogy minden templomnál le kell venni cipőt, zoknit. Sofőrünk induláskor adott egy palack vizet, és minden templomnál egy higiéniás kendőt lábtörléshez. A több száz éves templomok padozata nem kerámia, nem úgy, mint a csupán 200 éveseké. Egy blogban azt olvastam, hogy Mianmarban nincs semmi látnivaló. A szerző nyilvánvalóan tévedett.
Most itt hideg szezon van, a helybéliek melegen öltöznek. Áprilisban már 40 fok van, és itt is a június, és július az esős. Az utakon vezetői magatartásilag elég nagy liberalizmus van. Ebben az állítólagos diktatúrában rendőrt nem láttunk, katonát is csak egy helyen. A nagy kereszteződésekben lámpa irányít, sokuk időkijelzős. A városi utakat meglehetősen gyökér minőségű boltok, műhelyek, éttermek veszik közre. Nincs akkora kosz, mint a környező országokban, de azért van. Nem látni azt az elborzasztó légkábel rengeteget. Szinte mindenki fülig vigyorog, ha ránézel. Egy szép fiatal lányt belevettem egy nagytotálba, és amikor észrevette, hogy lefotózták, pironkodva ment a barátnőjéhez elújságolni. Mosolygósak, barátságosak. Csak nem beszélnek angolul! Az is igaz, hogy sok a nagyon szegény kéregető. Sagaing felé haladva néhány helyen olyan míves koracél kerítéseket látni, hogy szem kiugrik, azonban érdekes módon a mögöttük levő ház a várt palota helyett egy kopott semmi. A városokban egyébként 48 km/óra a speed limit.
Inwa tulajdonképpen egy sziget a folyón, mezőgazdasági terület, néhány régebbi templommal tarkítva. Motoros csónakkal (1500 kyat) lehet átjutni. Ez egy rambós alkalmatosság, egy ki tudja hány hengeres, nagyon lassan pöfögő motorral.
A víz színe szebb, mint a Dunáé. A túloldalon elindultunk templom nézőbe, de az első után (Me Nu Brick Monastery) visszafordultunk lovas kocsiért, mert nagyok a távolságok. A kocsi fakerekén tömör gumi volt, többször majd kiestem, úgy rázott a kátyús földúton. Földrengés itt is volt, egy 250 éves piramisszerű templomon hatalmas repedéseket láttunk. Itt már vannak földmunkagépek, emelőkosaras autóról faágakat fűrészelnek. Sok a thai rendszerű platós pick-up busz, de lepusztultak. Tele van a város fülkés robogó taxival.

Menet közben tematikus útvonalakat érintünk Amarapurában, először a kőszobor faragókét, majd a autó gumisokét. Megnéztük a halálra magasztalt, tényleg hosszú teakfa hidat. Bazi nagy csalódás volt, tökre úgy néz ki, mint egy balatoni horgász stég, csak hosszabb egy kilométerrel. A Sa Taung Pyae Pagoda azért szép.
Nincsenek felkészülve a turizmusra. Még a fiatalok között is csak nagyon kevés tud angolul, nehéz kommu-nikálni. A szállóra érve megkerestem a tegnapi sörözőt. Itt bántóan nem tudnak angolul. Kértem egy kori fekete sört. Nem értik. Mutatok a csapra. Erre hoznak egy üveg Myanmar sört. Jó, legyen, de akkor a következőt onnan hozd. Nem, nem kérek kaját. Hoznak egy kis csésze forró levest. Nem akarok enni, inni akarok, mutogatom kézzel, lábbal. A papírtörlő dobozában wc papír van, elkezdik törölni az asztalt, aztán hirtelen ott hagynak. Nem baj, majd törlöm én. Hozzák a fekete sört jeges korsóban Ráteszik a nedves wc papírra, az rögtön odafagy a pohár aljára. Már a szomszéd asztalnál is nevetnek, helyiek.

9. nap Mandalay.


Nagy meleg volt ma is, étlen, szomjan. Ahol ma Mandalay-ban megfordultunk, sehol nem lehetett leülni egy italra.
Egy fülkés robogóval elmentünk a Mandalay Hill aljáig (7 km, 520 Ft fuvardíjjal). Onnan egy platós pickup vitt fel a csúcson levő pagodákig (Sa Taung Pyae Pagoda, Dhwe Kyin Monastery) keskeny, hajtűkanyaros meredek, ezzel szemben gerinctörő minőségű úton (1800 Ft). Innen lejöttünk, és megnéztük a közelben levő négy másik pagodát. Majd jó három km-es sétával eljutottunk a 3,5*3,5 km-es kerítéssel körbevett királyi, más néven Golden palotához. Az alapterülethez képest kicsi (egyébként meg jó nagy) rendszer minden épülete fából van. Kicsit kopottas, pedig nagyon szép lehetne. Az angolok, és japánok tettek róla, hogy ez ne legyen így, a II. vh-ban totál lebombázták.



Jövet találtunk egy európai szintű plázát, ide csak bemegyek, mert majd eltikkadok. Az áruházba bejutni csak fémdetektoros letapizás után lehet. Hát, nagyon szép sörválaszték volt. Azért a szállásra menet találtam csapoltat is, ott elücsörögtem három adag mellett. A szuper boltban ugyanolyan olcsó a tömény, mint a kicsiben. Itt volt vagy 25 fajta alma. Darabra mérik 2-300 forintért. Vettünk másfél kiló banánt 170-ért. A bankkártya használatnak itt nincs extra költsége, Nepálban +4%.
A szállásról még annyit, hogy itt vacsoráztunk mindkétszer, egy 2+1 fogásos, marhahúst tartalmazó étek 8500 kyat, azaz 1500 Ft. A környéken csupa ütött, kopott kóceráj van, ahol nem ennék. Miközben a város mutat olyan jellegzetességet, mely nem ázsiai mivoltra utal. Egész tiszták az utcák, takarítják őket, persze nem mindenhol. Jártam olyan útvonalon, ahol nem láttam eldobott csikket. A nagy számban létező járdák viszont rendkívül rosszak, életveszély rajtuk járni. Ma láttunk először rendőrt, macskákat annál többet. Ennyi cumizó kiskutyát egész életemben nem láttam.
Megjövünk a szállásra, a bellboy gyerek kiváló egyenruhában, strandpapucsban hozza a narancslét. Ha ezt Rejtő Jenő megérhette volna! Ma egész nap zavart valami.

10. nap Bagan


Indulás Baganba. Taxi vitt ki a földes, zúzalékköves, vityillós, két focistadion méretű buszpályaudvarra, ahol vagy ötven busz készülődött, kukacszerű feliratokkal a karosszérián. Taxisofőrünknek telefonon kellett felhívnia a foglaláson szereplő számon a busztársaságot, hogy ebben a rendezetlen kuplerájban hol vannak. Egy redvás kis kunyhóhoz kerültünk, itt vártuk meg a buszt. Megláttam, és már elő is jött a kambodzsai rémálom. Egy rövidke, kopott, rozsdás kínai csoda, kétféle, csontra lekopott gumival. Időben indultunk, biztató 43 km-es tempót tartva. Aztán jöttek sorban mindenféle apró útmelléki boltok, ahol vagy utas, vagy csomag került a buszra. Ezeket a címzetteknél leadták, gyakran csak egy elhagyatott placcon. Az ülések tiszták, a lábtér nagy, kormány kivételesen bal oldalon.
A busz rugózása jó, lehet jegyzetelni. A kivezető út sokáig 2x2 sávos, viszonylag jó felülettel, egy ideig. Az útszéleken nyomorult csőszkunyhószerűségekben árukereskedelmi tevékenység zajlik. Ötven kilométerenként fizetős kapu akkor is, ha az út tankcsapda. Máshol is, itt is a nagyobb kunyhó együtteseknél szép lányok ezüst bilifélékben csörgetnek valamit. Fémpénz lenne? Olyan itt nincs, legalábbis nem láttam. Akkor fémhulladékot gyűjtenek? Elmegyünk nagyobb parkszerűségek mellett, kőkerítés veszi körül ezeket. Belül a fák között nagy a szemét. Érdekes, pirkadatkor nem világítják ki a járműveket. Az út mellett folyamatosan szeméthalmok, egy helyen égetik azokat. A busz ajtaja nyitva, dől be a bűz. Na, végre becsukják. Távolodva a nagyvárostól, egyre inkább válik a környezet Kambodzsához hasonlóvá. Az utasok kapnak vizet. Elől van egy TV, ezen egy halálosan bárgyú, gyerekes keveréke megy a sztendápos dumának és esztrád zenének. Öt bugyuta fickó beszél, időnként énekel. Hozzájuk képest az Irigy Hónalj egy grammy díjas műremek. Jön egy jó kiállású nő, ő meg valami ostobán megkoreografált gésa táncot lejt, s tetézi mindezt énekléssel. A fiatalokból álló közönség élvezi. Itt a bekevert taps helyett fülsértő cintányér csattogtatás van.
Nem említettem, hogy itt a templomok általában szép csempével fedett placc közepén vannak, és már erre a térre is csak mezítláb lehet rálépni. Több száz métert sétálsz, aztán zokni, cipő fel, hogy 3-500 méter múlva ezt újra eljátszhasd. És akkor jönnek az önkéntes cipőre vigyázók, kézműves termék árusok.

A térképen van egy szép, hosszú egyenes országút Bagan felé, mi egy sompolygóson ereszkedünk délnek. Jó pont a buszos társaságnak, hogy biztosít egy naplemente hajózást. Mivel velük megyünk Yangonba is, kétszer „dőzsölhetünk”. Megállunk 25 percre étkezési céllal, de én itt sem ennék. Megittam egy üveges sört. Befut két Ford Tranzit méretű kisbusz, csupa fehér utassal. A mi buszunkon csak mi vagyunk ketten idegenek. Egy helyen felszáll hat nő, tálcán gyümölcsöt, rágcsákat kínálva.
Baganban vagyunk egy lassú buszozás után. A 190 km-es 6 órásra megadott utat sikerült 7 óra alatt teljesíteni. A lakosok számát 50000 és 200000 közöttire becsülik. A város a 9. századtól 400 évig a Pagan királyság fővárosa volt.
A hotel szoba kicsit kisebb, de tiszta, légkondis, van reggeli. A legközelebbi pagoda talán a legszebb is, ez a Swezigon. Az árkádos, fedett folyosó, ami bevezet a sztupáig, az 460 m hosszú. A lemenő félben levő nap vakítóan világítja meg az aranyfényű oroszlánokat, és a hatalmas sztupát. Mellette több kicsi, sokszáz éves templomszerűség. Visszafelé kb. egy kilométert sétáltunk a szállóig.
Mielőtt elfelejtem: árak, minőség, élhetőség tekintetében az eddigi ázsiai helyszínek egyik legjobbika. Este üdítő 19-20 fok lehet. Van itt egy utca, ami csupa sör. Tudni kell persze, hogy itt olyan, mint söröző nincs. Van étterem, ahol ihatsz akár sört is. Itt, Baganban szinte mindenütt. Ebben az éttermes utcában jobbról, balról sorakoznak a kézműves portékákat áruló kereskedők is. Rögtön az elsőnél képeslapok, és bélyegek is voltak, ilyet mondjuk Mandalayban marhára nem találsz könnyen. Továbbhaladva jobb oldalon megjelennek a sörcsapok. Van itt egy hely, ahol négy fajta is van. Nézem, tele van fehér emberekkel. Részben rossz jel, az ilyen helyről sejthető, hogy drága. Délután a szállóval szemben levő étteremben egy kiadós kétfogásos étel 4500 kyat volt. A négysörösben 7500-nél indul egy tál éttel. Betértem egy kevésbé látogatott vendéglátóipari egységbe, ahol nem volt senki. A hagyományos myanmari, és nagyon jó sörmárka van képviselve, világos, és fekete, hűtött korsóban. Aztán még emellett van egy kicsit gyengébben kinéző hely, csak helyi lakosokkal. Na, ilyen helyre kell menni. Az ár egyezett a mandalayival. Sehol egy poháralátét, amit be lehetne zsebelni. De, mindenhol hoznak egy kis rágcsát. Nézd már ezt a nyilvántartást, falapba vert szegekre tűzik a blokkokat! Az egyik kiscsaj észreveszi, mond(hat)ja a másiknak, te, figyelnek. Ő felnéz, ki? Amikor elér hozzám, jelentkezek kézfeltartással, és jön a szokásos nevetés.

Még naplemente előtt megbeszéltem egy bőregér taxissal, hogy másnap kivisz Old Baganba, ahol igen sok látnivaló akad. Onnan majd visszacaplatunk (8 km, vagy több). Amikor jöttem vissza a Swezigon pagodától az árusok bódésorán, egy fa alá ez volt kitéve: bérelhető hely. 2*1 méter. Elszomorító a szegénység és igénytelenség kombinációja.

10. nap Bagan.


Reggelinél megint előjött a nyelvtudás hiánya. Kértem teát tej nélkül, tükörtojást rizzsel, és narancslét. Nem ezt hozták ki, a tea tejes volt, és rizs sehol. Kértem tósztot, az meg édes. Ehhez járna vaj és lekvár. Nem hoztak. Teljesen össze voltak zavarodva a logisztikai feladványtól. A szállónak nincs későbbi étkeztetése, az üvegablakra mégis ki van írva, hogy restaurant.
Ez a terület négyszer nagyobb, mint Angkor Wat és Thom együtt, a beépített anyag tekintetében meg százszor. Ehhez képest Angkort kétmillióan, Bagant csupán 300 ezren látogatják évente. A két hely szolgáltatási színvonala ég és föld. Fogalmam sincs, hogyan tudták ezt a burmaiak ősei 900 évvel ezelőtt megcsinálni (emlékezzünk csak, hol tartott akkor a szittya magyar). Nos, ennek és annak, hogy ez a terület évszázadokig kihalt volt, talán van köze egymáshoz. Nyilvánvalóan éhen haltak. Láttam azt a téglát, amit az utolsó, haldokló mester épített be. Ferdén áll.
No a taxis meg is jelent. A mianmari embereknek borzalmasak a fogai. Félig lekopva, barna, fekete, rossz rájuk nézni. Elvitettem magunkat egy távoli templomig (5000 kyat), itt kezdtük a kört, melyről a végén kiderült, hogy tényleg az. Reggel a hőmérséklet leesett egy kiváló 13-15 fok körülire. Ez elég sokáig így is maradt, szerencsére.

Szanaszét templomok, stupák. Mára „csak” 2200 maradt, tízezer környékén volt. A gugli mapról kinéztem úgy 40 nagyobbacskát megtekintésre. Ezek a 8-10 emeletes behemótok 300-500 méterre vannak egymástól. Köztük 50-100 méter távolságra sorakoznak az 1-4 emelet magasak megszámlálhatatlanul. A nagyok tövébe sajnos kitelepült a helyi kisipar és a kéregetők hada, ami nem mutat jól a fotókon.
Az első épülettől egy elképesztően szegény raffiaszerű anyaggal fedett nádkunyhó soron mentünk át. Ha nem látod, nem hiszed el, hogyan élnek emberek tömegével. A nejem állandóan amiatt aggódott, hogy valakinek az udvarán vagyunk, de ez nem volt igaz. Jó irányba mentem.
Az egyik templomnál lovas szekereken érkezett japán, vagy kínai csoport fotózgatott. Egy idős pasi állítgatta a nejét, addig-addig, míg az hangosan eldurrantotta magát. Gondoltam, öreglány, ha te ettől a két emeletes kis pöcstől elpukiztad magad, akkor a mögötted levő Ananda templomtól (10 emelet) keményebbet is csinálsz.
A hírekkel ellentétben itt a templomokra nem lehet felmászni, mint évekkel ezelőtt. Őrzik azokat rendesen. Egy egy emelet magas romon láttam egy fickót, egy kis lyukon lépett ki onnan. Én is bementem, vállszélességű, koromsötét, omladozó lépcsősoron jutottam fel tök koszosan. Egyetlen hozománya az volt, hogy megtudtam, hogy longyiban hogyan pösölnek a helybéliek. A templomoknál itt is mezítlábas behajtás van, ezt csupán kétszer tettem meg. A templomok itt nagyon szennyezettek, és a belsejükben giccses karácsonyfafényekkel kábítják a nagyérdeműt, de főleg a helyieket.


A 9*6km-es területen van öt aszfaltút, a többi terület homokkal fedett. Ezen caplathatsz naphosszat. Csak saccolni tudom, ezen a napon kb. 15 km-t mentünk, tűző napon. Igaz, az aszfalt utakat fasor övezi. Az egész úton egyetlen sörcsap nem volt. Visszafelé erre, arra még letértünk kisebb látnivalókhoz. Megérkezéskor azonnal sör, aztán mosdás, étterem. Rengeteg a veréb, és jó ég, milyen soványak a macskák! Levideóztam, a teheneknek minden bordája kilátszik, pedig egyfolytában legelnek. A nejem mondja, ez mind bika. Romlik a szeme. Nem szeretném, ha annyi fityegőm lenne, mint annak a húsznak amott.
Az estebédem valamiféle marhapörkölt volt, nem tudom mivel fűszerezték, de jó puki íze volt. Erre kellett némi tekila, meg még két sör. A kajához itt ajándékként görögdinnyét adnak, ez jó pont.
Nézegetek kifelé a fejemből, elmegy egy teherautó motorháztető nélkül. Az étterem-söröző nyitott felén az asztalok többsége verebektől roskadozó fa alatt van. Mondjuk, ott nem is ül senki. A fehéreknek van 2-3 kedvenc helye, azok teli vannak. Az általam meglátogatott két sörfejtőben csupán két asztal volt foglalt. Nagyon sok helyen csak mi vagyunk külföldiek. A templomok közötti kalandos útjainkon eggyel sem találkoztunk. Ők csak a kijárt, kitáblázott helyekre mennek, járművel.
A nejem mondja, mennyi luxuskocsi van itt. Látott néhány nagyobb keleti crossovert. Tíz nap alatt egy Mercit láttam, semmi több. Hanoiban az első napon két Rolls Royce-t. Ja, láttam Lexus minibuszt, nem is tudtam, hogy létezik ilyen.

12. nap Mount Popa


Kilenckor indultunk egy Toyota kisbusszal a Mt. Popa névvel fémjelzett helyszínre. Egyenként szedegettük fel az utasokat, egyikük egy idősebb magyar hölgy volt. Elmondta, hogy az utolsó húsz évben bejárta a világot, 19 évvel ezelőtt már repült az Everest felett, bejárta Amerikát, az arab országokat, Ázsiát, most épp három hónapos úton van, megy innen Malajziába, onnan egy hónap Fülöp szigetek, onnan két hét Dél-Kína. Egy tök egyszerű szállásnál vettük fel. A jó mély pénztárcára az is utal, hogy a kínai repjegyet most fogja megvenni.
Ha tegnap nem toljuk le visszafelé a 9 km-t, nem botlunk bele az idegenforgalmi irodába és nem szerzek egy tök jó térképet. Jöttünkben sorra mentünk el látványos luxusszállodák mellett. Ezeknek jó lehet, hogy közelebb vannak a romokhoz, de jobbra, balra putribolt sorok vannak, míg nekem 300 méterre sörcsap hegyek.
Nem túl szerencsés indulás, öt perc után vissza kellet fordulni egy hapsiért. Megállunk tankolni, 92-es benzin 790 helyi pénz, ez 150 forint sincs. Elmegyünk egy útépítés mellett, a kilós zúzott köveket nők szórják szét egyenként. Az út mellett ápolatlan, elhanyagolt kunyhósorok, száz éves elmaradás. Szívszorító életkörülmények. Olyan viskókon látható myanmari sörreklám, amit nálunk habozás nélkül ledózerolnának. Hosszú kilométeren át egymástól 30 méterre csontvázszerű fekete emberek integetnek az út két szélén. Csuklóból arra tippeltem, hogy nem stoppolnak, s nem is jókívánságaikat akarják kifejezni. Százával a nyomorult kéregetők. Ilyet még sehol nem láttam, könny szökött a szemembe. Ugye, ehhez hozzá kell tenni, hogy az összes templomnál vannak magánzó, és szervezett kéregetők. Itt egy nap alatt milliárdokat lehetne szétosztani anélkül, hogy egy jottányit is segítenének rajtuk. Nagyon el van cseszve ez a világ. Az egyébként 60 km-es utat másfél óra alatt tettük meg, elég szutyok volt az útminőség. Az idős hölgy mondta, hogy sokat fejlődtek. Egek, hol lehettek 20 éve?

A célt egy combos szerpentines emelkedőn közelítettük meg, itt volt egy hosszú, széles fennsík. Innen megint jött egy emelkedő, sok száz méter magasan voltunk. Keresztülmentünk egy egészen emberi településen. Majd jött a Mt Popa. Messziről lenyűgöző, olyan, mint a Meteorák valamelyik sziklakolostora. Egy Gellért hegynél valamivel magasabb szikla hegyre kellett a majdnem egyenes lépcsősoron feljutni. S találd ki hogyan? Mezítláb. A lépcsők töredezett kerámialaposak, melyeken ki tudja, milyen szutyok leledzik. Mosogatják valami koszos vízzel, amivel áttolják a majomkakit az egyik oldalról a másikra. Itt ugyanis sok a majom. Ezt tudtam, hoztunk is egy banánt. No, ezek a szerzetek sokat látottak, rögtön az első felismerte a műanyag zacskót, s már nyüszített is érte. Követhetetlenül gyors mozdulattal kapta ki a banánt a kezemből. Az egyik tenyérnyi kölyök felé csak közelítettem a kezemmel, sivítva rohant az anyjához, az meg minden diplomáciai formaságokat mellőzve a hátamnak ugrott. Nem bántott, meglökött. Egy pincsi méretű állatka.
Felmentünk a hegyre, az ottani látnivaló nem túl vonzó. Giccses, karácsonyi lámpasorokkal világított imahelyek.
Az egyik utastársunk kezében vitte a szandálját, na nem sokáig. Egy majom kikapta a kezéből. A hirtelen pánikot egy jól begyakorolt helybéli nő oldotta (szerintem övé a majom) akitől kicsi papírtölcsérben lehetett cukrot vásárolni, és kínálni az állatkáknak. Így a maki eldobta a szandált, és azt a nő begyűjtötte. Egy ezresért. A sziklahegy alatt kis település van mindenféle üzlettel. Az egyik étterem üres asztalán egy jó erős csúzli szomorkodott gazdátlanul. Csak nem majmokat lődöznek? Egy nő teli szájjal rágcsál valamit. Aztán köp egy ejtőernyős szurokfeketét. Akkor ez bétel volt. Ettől annyira gusztusos itt az emberek fogsora. 30 év felett itt normális fogsor nincs. Most látok először rendőrt, katonát eddig meg egyetlen egyet sem. Próbáld összeszámolni Rómában a Hummereket, és bepáncélozott géppisztolyos katonákat. Tuti nem tudod. Ez a két utazásomat számítva a hetedik Ázsiában töltött hetem, s eddig semmimhez nem nyúltak hozzá. Rómában nem lehetnél ennyire biztonságban.

Az utakon mindenki mindenkire rádudál, akkor is, ha erre nincs szükség. Az autók nagy többsége Toyota. Sok a teljesen elavult, törött, rozsdás, haldokló teherautó. Visszafelé az út mellett már nem lehetett sok kéregetőt látni. Baganban a szokásos helyen ettünk, két bőséges egytál étel, egy liter jéghideg víz 5600 (1050 ft) jattal együtt. Béreltünk bringát (2000 helyi pénz per darab, világítás nuku), és elhajtottunk a helybéli 12 emelet magas kilátótoronyba naplementét fotózni. Azt mondták, hogy a naplemente ötkor kezdődik, és a beugró kétezer. Itt a helybéliek nem ismerik a saját környezetüket. A beugró nyolcezer, én meg ötven perc után meguntam, és lejöttem, a nap nem akart lemenni. Még tíz percet kellett volna várni.
Ültem a sör, majd még sör mellett, figyeltem. Tegnap még nem voltak itt, négy pici, sovány kölyök, és két kicsi anyacica rohangál az asztalok között. Megsimogatom az anyát, leül az asztalunk alá, és ott szoptat. Fogalmam sincs, ezek a szerencsétlen állatkák mit esznek, de itt vannak.

13. nap Bagan.


Dél van, ma még nem történt semmi különös. Elmentünk piacra, postára. A piac egy Vámház körútinál nagyobb alapterületen levő, sötét sikátorokkal behálózott káosz. A szokásos választék. A halsor elég büdös, de a többi rész sem éppen Dior reklám. Rengeteg fűszer, szárított trutymák, színpompás, helyenként giccses ruhák, és valódi kézműves cuccok.
Azt már említettem, hogy a tévében vetített (többnyire amerikai) filmekben elhomályosítják a nők mélyebb (nekünk normális) mélységű dekoltázsát? Azt is, ha térd fölé csúszik a szoknya.
Egész délután villanymotoroztunk, hatezerért. Tegnap meg négyért ketten szétbicikliztük magunkat. Tök jó ez a moci, három teljesítményfokozatot lehet kapcsolni, akár ötvennel téphetsz ötven km-en át. Én - a vékonyabb - elöl ültem vezető pozícióban, embrió pózban. Hátul, a magasabb ülésen a kissé testesebb nejem. Hogy furcsán nézhettünk ki, azt abból szűröm le, hogy két járműről is hangosan nevettek a látványon, a szembejövők arcán is látszott valami pajkosság. Hát, nem volt egyszerű kordában tartani a járgányt a homokos ösvényeken.

Baganban a forgalom kimondottan moderált, de lassú. Kevés olyan szakasz van a városban, ahol az útminőség harminc, negyven fölé engedne. De eljutottunk megint gigantikus építményekig. Tiszteletreméltó alkotóit egyébként ugyanaz az vérszomjas csürhe vágta haza, mint a XIII. században az épp, hogy magyarokat.
A buszjeggyel elmehettünk egy naplemente hajózásra. Sok kis húsz személyes hajócska futott ki átlag hat utassal. Ha a folyót gugli térképen megnézed, el sem hiszed, hogy hajózható a sok homokpad miatt. Pedig itt áll egy háromszintes szállóhajó, sőt tőlünk öt méterre elhúzott egy zúzott kő szállító uszály is. Előtte jó távolra ment egy csónak, melyben két pasas mérőbottal csekkolta a mélységet.
Az emberek itt jó kedélyűek, készségesek, segítőkészek, bár nyelvtudás nélkül ez utóbbiban nem váltak sok hasznunkra. A szállónkban csak egy alkalmazott beszél tűrhetően angolul, viszont nem tudta, mennyi a beugró a magas naplemente néző kilátótoronyba. Ebből pedig csak egy van.

Mi jut még eszembe? Időnkénti rövid, pár perces áramszünet a szálláson. A redvás, éles kavicsokkal teli úttesten, járdán mezítláb járkáló széparcú kisgyerekek. Hogy a felnőttek szinte kivétel nélkül strandpapucsban vannak, miközben felül elég jól beöltöznek. Az útépítéseken a kétkezi munkát többségében nők végzik. Baganban kimondottan sok kéregető van. Egész nap hallható hangszórókon az egyhangú, ismétlésekkel teli ima kántálás. Az elhasznált toalett papírt errefelé mindenhol szemetes vödörbe kell tenni. A víg élet sötétedés után kezdődik. A különböző címletű dollárbankóknak eltérő az értékük, minél nagyobb a címlet, annál többet ér egységre számítva, de csak ha teljesen simák, tiszták. A szállók szeretik a díjat becsekkolásnál előre elkérni. Baganban a bookig.com által leírtakkal ellentétben készpénzt kértek. Öt darab húszdollárosunkat sem fogadták el, mert meg vannak hajtva középen. Ennyiből itt akár egy hónapig is vacsorázhat két ember. Simán éhen halsz, ha nincs nálad vadi új bankó. A saját pénzük lehet bármilyen állapotú, ezt elmondták a szállásokon, és a pénzváltóban is. Ez Myanmar. De ez van a többi környező országban is.
Elmegyünk egy kicsi, de szép szálloda mellett, kétágyas szoba egy iccakára 25000 kyat. Kevesebb, mint ötezer forint. Beülünk egy helyre, itt Tiger sör van, kicsit melegebb, kicsit drágább, de jön a pörkölt mogyoró is hozzá. A szokásos hely jobb, olcsóbb, és ott görögdinnyét adnak. Az egyik boltban nem hagytam ki, bezsákoltam hét deci barna rumot. Fekete zacskóba tették, itt tilos lehet átlátszóba tenni. Egy olcsó ebéd, vagy egy sör árából pont egy liter töményt kapsz. Micsoda arányok! Nézem, egy lány tolja a villanyrobogót. Lemerülhetett. Elmegyünk a helyi rendőrállomás mellett. Viszonylag rendezett kert, de egy teremtett lélek sehol.

Az esti sörözést hamar be kellett fejezni, a bal lábamat szétcsípték a szúnyogok. A két sörhöz annyi pirított mogyorót hoznak, amennyit megeszel. Pótolják, ha elfogy. Megfigyelhettem megint a rendkívül szolgálatkész, mosolygós pincérfiúkat kifogástalan, szép egyenruhában, de strandpapucsban, irtózatosan koszos lábbal. Már messziről megismernek, húzzák ki a székeket. Látom a tegnapi kölyökmacskát is, aki talált egy ringlószilva nagyságú cupákot, azt csócsálja, tologatja a fényes járólapon, amíg el nem veszik tőle, és ki nem dobják az ablakon.
Ami még vicces, eszembe jut Mandalayról az, amikor ATM-ből kivettem háromszázerer helyi petákot, és ötezresekben adta ki. A földre lőtte mind ezerrel.

14. Jangon


Indulás Jangonba. Elvileg a busztársaság utas összeszedő autót küldött. Amikor a recepciós lány negyed órával a 10 km-re levő buszállomáson levő busz indulása előtt rájuk kérdezett, akkor még 15 km-re volt a szállástól, ezért taxit hívtunk. A széparcú lány rezzenéstelen arccal mondta, ne aggódjunk, jön az autó. Bennünk még élénken élt a két évvel ezelőtt kambodzsai buszról lemaradás emléke, és mentünk időben. Ezt az országot, és lakóit egy 12 éves kamaszlányhoz tudnám hasonlítani. Szép, vidám, kezdi kapisgálni mibenlétét, de pontatlan, megbízhatatlan, vihog akkor is, amikor semmit nem ért, tanul szépen, de igazából még semmit nem tud.
Kiértünk a buszterminálra, ott áll a Scaniánk. Itt minden busz Scania. Nyolc óra, sofőr sehol. Egyszer csak megjelenik, be lehet cuccolni. A tervezett induláshoz képest 45 perc késéssel megjelent a pickup autó a szállóvendégekkel, és a buszunk indult. A szélvédő teli van mindenféle táblával, meg három szentképpel, azon nem fogok kilátni a második üléssorból. Oldalra sem, mert az egész ablakot betakarja valami cégreklám. Kint hűvös van, lehet 17 fok. A motorosok sapkában, sállal, kabátban, és stílszerűen strandpapucsban huligánkodnak harminccal. Én rövidnadrágban, ujjatlan pólóban épp jól vagyok. Még nem fázom, de már nem is izzadok. Nem így a buszon. Ezt ugyanis halálra hűtik. Jár is pokróc minden üléshez. Ja, a társaság neve Famous Express. Vajon mitől híres??

A Jangonba indulás pillanatában a szomszéd üléssoron egy 5 éves fiúgyerek kidobta a taccsot. Az anya a gyerek pokrócával töröl. Az öltönyös (és kivételesen fekete lakkcipős) utaskísérő mosolyogva feltakarít, fertőtlenít, illatosít. Nézem, megint útépítés, szívszorító, ahogy gyereklányok dolgoznak rajta. Az országút az autópályáig lepusztult településeken át kanyarog, a buszunk úgy inog, hogy jobb is, hogy nem látok előre. Amíg el nem indult a busz, a sokat hallott monoton imagajdolás jön a hangszóróiból.
Na, a betonos autópályán igazán belendülünk, a szédületes 87-es tempóval biztos a lemaradást akarják behozni a maradék 500 km-en. Figyeltem, minden mozgó busz megelőzte a miénket. A busz jéggé van hűtve, be kell takarózni. Az előttünk ülő két kopasz szerzetes a csuklyát is felvette, nehogy hokikoronggá minősüljenek át. Egy tenyérnyi dobozban kaját kapunk, na, ez igen! Arcom leszakad, egy diónyi piskótatekercs árválkodik a nagy légtérben. Mindez 9 órára? Nézem az utat, szemben úgy kilométerenként egy autó jön. Félidőben egy viszonylag kulturált, stadion méretű parkolóban állunk meg 30 percre. A busztársaságnak saját étterme van itt. Kiszállnak a szerzetesek is. Elmegy előttünk egy longyis helyi hatalmasság, kamaszfiú követi napernyőt tartva fölé.
Beszállunk, s mintha karmester intene be, a kis pöcs megint elhányja magát. Jön az ismert koreográfia. Szegény pokróc! Az anya szemüveges, fiatal, a buszon a legjobban öltözött nő, de nyilvánvalóan legalább félhülye, hisz folyamatosan eteti a gyereket.
Rajtam elkezdtek lötyögni a nadrágjaim. Ezt teszi a két hetes hús nélküli reggeli, és zöldséges rizses csirkés második étkezés. A buszon csak mi vagyunk fehérek, a többiek helybéliek. Befutunk egy közbenső, Famous Express pályaudvarra. Induláskor a kiskölök szertartásosan rókázik egyet, a kísérőnk erre már hangosan felnevet, de takarít. És édes égiek, 20 km-el a cél előtt tankolunk!

Befutunk egy Városliget nagyságú, teljesen átláthatatlan végállomásra (előre rettegek, innen indulunk majd a tengerpartra is). Jönnek a taxisok, leesik az állam. A mandalayi reptérről a belvárosba 7000 volt az ár, ugyanakkora távolságra itt tizenötezer. Kb fél órás úton a sofőr időnként ajtót nyitott, és kiköpött. A szálló közvetlen közelében elkeveredett, de aztán megtalálta az utat. A legnagyobb látványosságtól 700 méterre, de eléggé eldugott helyen van szálloda. Már nagyon éhesek voltunk, beültünk egy tradicionális helyi étterembe, bár ne tettük volna. A bagani ár másfélszereséért eléggé pocsék csirkekaját kaptunk. Mindenféle egyéb trutymákot is tettek az asztalra, pl nyers zöldségeket. Vigyázat, ezeken a helyeken folyóvízzel mosott cuccot nem szabad enni a vízminőség miatt.
Elsétáltunk a hatalmas Shwedagon pagodához a koromsötétben, itt nincs közvilágítás. Igazi kockázat átkelni egy úttesten. A kegyhely tényleg gigantikus, gondolom a belépője is annyi lesz. Sört is találtunk, persze az is drágább.
Befelé jövet látszott, hogy ez valóban egy nagy város, sorakoznak a 15-20 emeletes, meglepően kopott, koszos, gombás falú lakóházak. A külváros ugyanolyan kalyibasor, mint máshol. Ami biztos, itt is nagyon sokat kell gyalogolni a látnivalókért.

15. Jangon


9 km-t jártunk le úgy, hogy egyetlen éttermet nem láttunk, ahova be lehetne ülni valami hideget meginni. Nem is láttam csak néhány turistát. A legelső, és legközelebbi cél volt a Shwedagon pagoda, mely egy kisebb magaslaton helyezkedik el két stadionnyi területen. Természetes külföldieknek külön fizetős kapu dukál. A nejem a szokásos sípcsont középig érő ruhában jött, de kötényt kellett vennie (3000). Ezt szépen el is hoztuk. Innen persze mezítláb kell tovább menni. A belépő nem volt vészes, 10000. Mozgólépcsőn kellett menni vagy másfél percet, és lőn.


Sok kisebb, mívesen tervezett, fa tetőszerkezetes, színes pagoda középpontjában egy magas stupa pompázott (volna), ha szokásos pechünkre nem tatarozták volna. Teljesen be volt ácsolva bambusz rudak sűrű szövevényével. A templomocskák belseje szokás szerint méltatlan a külsőhöz, giccses tükör és üvegkalitkák, vagy eléggé elnagyolt Buddha szobrok vannak itt. Komoly mennyiségű (9 tonna) arany van a 99 méter magas – Buddha hajszálakat is rejtő - stupára hajszálvékony lemezek formájában (8688 darab) felerősítve. Ezeket a hívők vásárolják, és egy kis arany(ozott?) kábelkocsi viszi a toronyhoz. A torony felső részét rengeteg drágakő díszíti (5448 db gyémánt, és 2317 zafír, rubin, topáz) a csúcson egy 76 karátos gyémánt csücsül. A stupa lábánál további 7 aranyblokk van, melyeken több száz pici harang ücsörög, 420 színezüst, a többi arany.
Eddigi ázsiai látnivalók talán legszebbike (a bangkoki királyi palotanegyed versenyezhet vele) ez a templom együttes. Kétszer körbejártuk a márvánnyal fedett területet, és mentünk tovább. 32 fok, nagy páratartalom. Megkerültük a Kan Daw Gyi tavat. Ez látványos lenne, ha háromszáz méternél tovább tartana a fa felépítményes széles sétány a vízen. De kilencven százaléka fatörzseken áll, melyek szépen el vannak korhadva, most folyik a rekonstrukciójuk. Ezért a tó többi része le van zárva.
Hat kilométert gyalogoltunk a kerítés mellett. Közben van sok kisebb, nagyobb parkot láttunk, melyek be vannak zárva. Egy helyen lehetett bemenni, itt érdekes árak vannak. Belépő 300, fotózás 30000. Itt megtekinthető lett volna a Karaweik palota, mely egy tavon ülő óriás sárkánypár, és egy gyönyörű pagoda keresztezése aranyban pompázva. Ez étteremként szolgál, ki tudja milyen áron. Mozgást nem nagyon láttam. A szállóban mondták, van több egyéb étterem is mellette, de erről semmiféle infó nem volt látható.


Megnéztünk még egy szép stupát, ennek a belseje lényegesen érdekesebb volt az eddig látottaknál. Indultunk vissza, és hat órás szomjazás után, kiizzadva, fájó lábakkal a hotel környéki étterem-söröző végre enyhített kínunkon. A sör fele azonnal kijött a bőrünkön.
A séta nagy részét 2x2 sávos, osztottpályás útvonalak mewntén teljesítettük. Járdák viszonylag jól járhatók, zebra alig van, az átkelés nagy kaland. Érdekes, motorkerékpárt, robogót félórákig nem látni. Az ilyen utakon még tisztaság is van. Ha azonban letérsz egy mellékutcába, a járda eltűnik, helyét átveszi az errefelé megszokott retek. Rengeteg hulladék van az ilyen utcák szélein. Az úttestek, a járdák telespriccelve rozsdabarna bételes köpésekkel, ami kiábrándító. A magas páratartalom az épületeken is meglátszik, vastagon áll rajtuk a penész. Sok, világmárkát képviselő iroda, bolt mellett mentünk el, de egyetlen élelmiszer bolt, kávézó, étterem nincs. Ez nem teljesen igaz, az óriási méretű, fizetős People's Park területén van kínai átterem, és pizzéria, no ezeket komótosan kenjék a hajukra. Itt árnyékban padokat is láttunk, ez nem szokás errefelé. A buszmegállókban vannak, de hogy itt milyen busz áll meg és mikor, sose fogod megtudni.

16. Jangon.


A mai nap sem úgy alakult, ahogy terveztem. Túl hosszú, túl fárasztó. Az eredeti terv az volt, hogy teszünk egy kört a körvasúttal a város nagyja körül. Ez egy 40 km-es kör lett volna. Elmentünk a központi pályaudvarra, egy 4,5 km-es sétával. Két helyi diákforma kérdezi, miért gyalog, miért nem taxival? Mondom, a taxisok itt rablók, erre jót nevetnek. Útközben találtam egy iszoldát, ahol már normál áron mérték a sört. De, gyerekek, milyen egy szutyok hely!! Videó készült, mert nem hinnétek el. A legkeletibb hazai kisebbségi falu kocsmája is különbül néz(het) ki.
A pályaudvaron ide-oda küldtek a körvasút pénztárhoz. Ott egy szokásosan sárgára pingált arcú tizenéves, nagyon széparcú lány jó angolsággal mondta, hogy ez a járat megszűnt, menjünk helyette el Insein megállóig, és onnan vissza. A jegy kettőnknek oda-vissza 800 volt, és rogyjon rám a mindenség, hogy belementem, bár a helyi folklór megértését segítheti. A teljes oda-vissza út 28 kilométerét sikerült 3 és fél óra alatt teljesíteni!! Volt olyan megálló, ahol 40 percet vártunk egy másik vonatra. Mert csak egy sín használható korszerűsítés miatt. A fa talpfákat cserélik betonra úgy, hogy megemelik pajszerekkel a sínt, kihúzzák a fát, betolják a betont. A talpbeton térben elfoglalt pontos pozícióját nem mérik ki. A sín felülete mint a hullámvasút. Ezt a technológiát hagyták itt az angolok?? Ez a legalább technika 120 éves!! És hogy mindezt miért kellett átélnem? Leírom, mit láttam, és döntsétek el ti.
A kocsik egymásba nyílnak, átjárhatók, mint az új metró szerelvényeink. A két üléssor kétoldalt hosszában helyezkedik el, alumíniumból van. Végig kapaszkodók is vannak, mint a metrón. A plafonon nem működő száz forintos ventilátorok sorakoznak. Ajtónyílás van, ajtó nincs, menet közben fel-le lehet szállni. Az ablakokon hegesztőtrafó fémházához hasonló, nem mozdítható fém redőnyök vannak, kész páncélvonat kinézet. A pályaudvaron sok a rendőr, a vonaton is van legalább egy, fegyver, gumibot senkinél. Egy volt katonai diktatúrában.

Mozgó árusok hada lepi el a csotrogányt. Van itt minden, szeletelt görögdinnye, ananász, papaya, óriás szemű szőlő, mandarin, sütemények, hűtött palackos víz, cigiáráru (szálanként veszik), héjas mogyoró, fürjtojás. Ez utóbbit veszik rendesen, eszik is, a héj repül ki az ablakon. Ja, hogy el ne felejtsem, a hajtépő 15 km-es sebességgel hullámlemez, tégla/betonkerítés, szögesdrót övezte ösvényen száguldunk. Odafelé rossz pozícióban ülök, alig látok valamit. Felszáll egy trikós rendőr, neki van gumibotja, leteszi az ülésre. Van itt egy váll lapos, egyenruhás fazon, mint egy pilóta. Strandpucsban. Jön a kalauz, csak előttünk, fehér emberek előtt mélyen meghajol, szemében szánalom látszik. Jaj!! Tudhat valamit.
A sínek mellett jobbról, balról borzalmas hullámlemez kalyiba tenger. Száradó ruhák köteleken. Édes ég, itt emberek tartózkodnak lakhatás szerűen, miközben mögöttük magasodnak, igaz penészesen a 15, 20 emeletes légkondis lakóházak. Most hosszabb ideig állunk, biztos túl gyorsan jöttünk, és kivárjuk a menetrendet. Jön egy vonat üvegablakokkal, ez technikai kuriózum.
Most jön a főtt kukorica árus. A képbe balról beúszik 15 méterre egy söröző, ki kellene szállni, úgyis utolérem ezt a rémséget. A sínek mellett sok a szemét, helyenként térdig ér. A sínek és a kerítés közé beszorult egy veteményes, elképesztő vityillók, sátrak, ahol aktív élet folyik. Most már álló utas is van rendesen. Egy bételt rágcsáló középkorú férfi egy kátrányosat köp egy átlátszó zacskóba, aztán lóbálja. Tőlem fél méterre egy nő könnyít a bételes nyálkészletén kifelé az ajtónyíláson át. Szemben egy longyis gyerek jókat emelget a golyóin.


Bemászik a képbe egy stupákat áruló bolt sor, csupa ragyogó kúp mindenhol. Kevés számú, de szép lakóház homlokzata mint egy-egy kegyhely. Ezek tetszenek, de marha kevés van belőlük, nem úgy, mint Vietnamban. A keresztben elvonuló lepusztult kis utcácskákban meglepően sok autó parkol. Megint elhúz a kukoricaárus. Basszus, csak nem étkezőkocsiba szálltunk be?? Mielőtt erre az ázsiai körútra vetemedtem volna, mindent, ami elértő volt, elolvastam, összeollóztam. Egy fickó azt írta, hogy a körvasúton élvezte, hogy bepillantást nyerhet a helyiek életébe. Ennek a szerencsétlen, nagyon elmaradott, fájdalmas életnek a látványát hogyan lehet élvezni?? Az azért sokat elárul (a körülményekről, és a kedves fehér idelátogatóról), hogy a szállodából fehér embert gyalog elmenni nem láttam, reggelenként sorakoznak a minibuszok, és szálldogálnak ki és befelé a vendégek. Amikor az utcán szóba elegyedtem két vidám fiatallal, és a buszokra tett utalásukra azt találtam mondani, hogy mi ezt a 4-5 kilométert lesétáljuk a Sule pagodától, komolyan kijött a szemük vagy fél centivel.

Maradjunk a vonatnál. A szomszéd üléssoron egy nő készül a piacozásra, valami petrezselyemfélét osztályoz, kötöget csomóba. Nagy koszt hagy maga után. Megint jön fülsértő hangon vernyákolva a mogyoróárus nő. Arról álmozom, hogy spiccel adok tíz gét a kosarának. Újabb megálló. Beszáll egy galamb, végigsétál a kocsin. Gyere, cimbora, már csak te hiányoztál! Jön egy kéregető nő, karon ülő pici gyerekkel.

Leszállás után elmentünk az állítólag kihagyhatatlan Sule pagodához. Jelentem, nyugodtan kihagyható, talán egész Ázsia legkopottabb stupája, itt nem is fotóztam. Semmiféle pagoda jellege nincs, fizetős, cipő levevős, és alig van már rajta aranyfesték. Viszont nem messze tőle van egy jó pláza. Miért is jó? Le van hűtve, ugyanis ekkor már a nadrágomból is veríték folyt. Életmentő. Van tisztességes könnyítő hely. Az alagsorban egy nyugat európai szintű élelmiszerbolt. Videót csináltam megint a harmincféle almáról, szinte hihetetlen. Darabja 850. Itt darabra árulnak, vagy száz grammra. Dió nagyságú cseresznye 4800, görögdinnye 15, ezt vettem volna, de 5 km-t cipelni? Amikor a fél liter dobozos sörök ezer alatt vannak, a kedvenc hét decis rumom meg 2100!! Osszad el 5,4-el. 370 forint?! Két gombóc fagyi vagy egy korsó sör ára nálunk valami olcsó helyen. De 25 gramm szárított alma 6500, és minden egyéb feldolgozott cucc is drága. Itt egy tökély etető helyen nyolcezerért (3 liter rum ára) ettünk egy bőséges egytálételt úgy, hogy utána egy csirkehúsleves grátisz volt (náluk a leves a második fogás).
Hazafelé a nejemet letojta egy madár. Szerencséje lesz. Nem ma, mert a telefonos gps beküldött bennünket egy másfél kilométeres kerülőbe. Hiába mondtam, hogy a térkép szerint másfelé kell menni, nem hitt nekem kedvesem. Nagyon sietős programja volt (illemhely), de ráfázott.
Még, amit nem említettem. Az szállóba érkezés napján az egyik ajtónálló fiú gyorsan akart kiszolgálni, és a gyors mozdulattal kitépte a bőröndöm egyik fogantyúját. A szobánkban minden nap pótolják a vizes palackokat, kávékat, újak a törölközők, és az előző délután mosásra leadott cuccok másnap délután kivasalva le vannak téve az ágyra. Darabra megy, egy dollár. Azért ez nem kis dolog.

17. nap Jangon


Azt kell, hogy mondjam, a burmai ételek ehetőek. Egy tál bőséges étel még ebben a szállodában is csak 5500 kyat. A légkondis, szuper kinézetű gyorsétteremben (a kért ételt előtted elkészítik, nem lavórból öntik ki) is csupán 4000. Persze, ezek csirkés kaják, de ugyanennyiért kérheted disznó, vagy marhahússal is. A halas, rákos étkek akár ennek a duplájába is kerülhetnek.
A szállóban reggelinél vannak főtt ételek is, ma például zöldséges tésztát ettem sült csirkével. A hús kis kockákra van aprítva. Én nem vagyok tésztást, de ami itt van, azt el kellene tanulni. Ezek tuti nem búzalisztes csirizek. Reggelinél belakok gyümölccsel, van banán, papaya és görögdinnye. Hűtötten! A mellettünk ülő japán házaspár elképesztő mennyiséget evett meg. A szállás nívója, és az utcakép között nagyon nagy a különbség.
Érdekes, itt még egy mókust sem láttam, pedig Mandalay-jal ellentétben egymást követik az óriási parkok, sokukban tó is van. Következő hajnalban viszont nem leszek rest, lemegyek az utcára, és azon a kutyán, mely minden reggel négykor a vonításával felébreszt valami eutanáziás műveletet hajtok végre.

A mai terv visszamenni a plázához, azzal szemben van egy irdatlan nagy, és szokatlanul kifinomult piac sok művészi alkotással, hegyekben áll a jade mindenféle formában. Nagyon szép festményeket láttam, de itt nem érdemes bepakolni ilyesmit, még négy hosszú buszút, és négy repülés előtt állunk, örülök, ha a rumok megússzák. Ha az kiömlik, na bumm, de ha a festményre?!
Hogy holnap mit csinálok, rejtély. Kimegyek a népek parkjába, és tanulmányozom a yangoni hangyák munkásságát.
A mai nap a tökéletes tervezés és végrehajtás harmonikus egyensúlyában telt. Pont az történt, amit terveztem. A beszámoló írása előtt, szanaszét izzadva, megérkezve a 9 kilométeres sétából, kissé zsibbadtan, párás szemekkel gondoltam otthon marad barátaimra, miközben lenyeltem egy korty jéghideg sört, egy kiló hideg görögdinnyét egy kis rummal keverve. Mondjuk, ez a megelőző fertőtlenítés nem teljesen működik, ma is elkapott a hasmars.
No, elindultunk lassan a Sule pagoda előtt levő piacra. Utunk a nagy pagoda parkja, és a másik oldalon levő Népek parkja között vezet. Itt is, és a szélesebb elválasztó sávokon is locsolják a füvet. Nők zsákokba szedik össze a lehullott leveleket. Ezt nem mindenhol látni, kétségkívül a nagy pagoda iránti tisztelet jele. Máshol jelentős mennyiségű szemét látható. Itt hidraulikus összenyomós kukás autó is van. Tegnap a külvárosi redvában láttunk szemetes kocsit, ami egy platós teherautó. Erre dobálja fel a sofőr a zsákokat, melyet a szemétkupacon ücsörgő rakományfelelős rendezget el.

A járdák a főutakon kb 15-20 centivel vannak az úttest szintje felett. Hát, ide fel nem ugratsz járművel, legfeljebb egy futómű nélküli landolást tudsz végrehajtani. Az autóknak itt is megvan az a sajátos kisugárzása, ami bunkóvá degradálja az egyébként udvarias, előzékeny embereket. A városban valami gravitációs anomália is lehet, meglehetősen alacsonyak az emberek, különösen a nők. Kevés a kövér lakos, leginkább a nők azok. Nehéz ezt elkerülni naphosszat árulva a piacon, pici boltokban. Ni csak, egy biciklis ételkihordó suhan el mellettünk! Még tegnap szürkületkor láttam egy motorost, időnként megállt, egy kapcsolószekrényhez ment, és onnan kapcsolt fel egy szakaszt a közvilágításból. Ez elég gyenge fénnyel szolgál. Persze, a mellékutcákban ez sincs. A szálloda utcájában a járda hűlt helyén (a kis utcákban ez sincs) szorgalmasan fényeznek két autót, odébb egyet már políroznak is.
Itt kétféle Toyota van. Az egyik, aminek elől, hátul Toyota emblémája van. A másik, melynek csak hátul, elől pedig a legváltozatosabb jelvények láthatók. A legtöbb a Cadillac márkáéra emlékeztet. Pedig ezek Toyoták. A típusnevek között van Crown, Town, Stateman. Ezek a megnevezések Amerikára jellemzőek, Toyotát ilyen nevekkel 40 évvel ezelőtt láttam egy autós évkönyvben.
Takaros, nagyméretű baptista templom mellett haladunk el, bemegyünk. Üres. Azaz dehogy! Három pici csuri időzik az egyik széksoron. Biztos gyónni jöttek. Ide be lehetett jönni cipővel.
A megcélzott market egy elég nagy fedett épület, két egymást keresztező főhajóval, és rengeteg szűk ösvénnyel. Mindenütt árusok.

A főutcákban arany ezüst, gyémánt és jade hegyekben. Egy egyszerű jade karkötő 6000 kyat (máshol a háromszorosa), ez bizony nem sok, egy ezüst fülbevalót kis smaragd kövekkel 75 dollárért, ugyanezt egy tövig reszelt kisujjkörömnyi jade kővel 285-ért kínálja egy férfi. Függetlenül attól, hogy sokat lehet ebből alkudni, álmodjál csak barátom!
Egyes üvegszekrényekben annyi az arany karkötő, nyaklánc, hogy a megvilágítás miatt róluk kisugárzó hő már méterekről érezhető. Isztambuli bazári hangulat. Egy kis utcában régiségkereskedőt fedezünk fel, ilyen helyen rejtőznek az értékek. Mint például ez a hercig húsz kilós mélytengeri búvár sisak.

A colosabb nők az extra magasságot szemmel láthatóan a fenék, és keblek kárára érik el. Jön szembe egy pici, formás lányka olyan baritonnal, hogy bármely férfi operaénekes összetenné a kezét érte. Vajon hány évesek lehetnek? Például ez a rendkívül szép picurka, talán 1,30-1,40 magas. Bemegyünk a rőfös boltok közé, itt szép számmal vannak varrónők. Ők mindig nagyon mosolyognak, ha rájuk nézek. Biztos azért, mert korán halnak. Egymást váltják a viszonylag értéktelen csecsebecsék, sálak, longyik a kimondottat látványos, akár művészinek is nevezhető fafaragásokkal, festményekkel. Most egy idősebb nő fehér kesztyűs kezével igazgat egy gyémánt nyakbavalót az üvegvitrinben. Itt már begyűlnek a fehér nézelődők. Idősek. A smukk őket érdekli.

A piacot egy felüljáró köti össze az út túloldalán levő hatszintes plázával. A fények, a portékák, márkák akár meg is haladhatják a magyar szintet. Végre, hideg. Rögtön belebotlunk egy nagy területen reklámozó, áruló Dell számítógép pultrendszerbe. Kezembe nyomnak egy katalógust. Árak dollárban, szerintem kicsit magasak. A 23 colos monitor 176$-ért nem rossz, lézernyomtató 69$-ért tök jó. Na, nézzük, mik ezek az árak a lap alján. Nono, kis huncutok! Promócióban is 66 dollár mindezekre a garancia egy évre? Ejnye-bejnye. Egy teljesen nemzetközi plázában vagyunk. Itt van mindjárt egy ing, 20 svájci frank. Tényleg, van olyan, aki ezzel fizet? Egyébként jó ár. Na, végre. A szupermarket. Ide bemegyünk, legyen itt egy kis ármustra.
Fél liter dobozos, 6-8 %-os sörök 950, 7 deci brandy 1450, 10 tojás 1400. A legolcsóbb bor 13000, de van 399-, sőt 829 ezerért is. Mi van, ha valaki véletlenül lever egyet? Húsz deka virsli 6500, egy kiló sonkafelvágott 26000-36000, tőkehúsok kilója 5650-22000, bélszín 13650 (elfogadnám otthon ezt az árat), csirke farhát 1900, mell filé 7500. Nézzük a gyümölcsöket! Egy szem alma 850, egy szem narancs 1400, egy kiló mandarin 4000, Egy kiló görögdinnye 750, ebből vettem egy kétkilósat. Egyik sem nagyobb 4 kilósnál. Egy darab narancs árából vehetsz hét deci konyakot, vagy két darab 3.3-as sört. Azt nem értem, hogyan lehet, hogy egyetlen részeg helybélit nem láttam. Tovább megyek, idegent sem. A nejemnek most már hatalmas szerencséje lesz, megint letojta egy madár.

Tegnap este egy szálloda közeli thai étterembe mentünk vacsorázni. A nyitott térben nézegettük a bőséges étlapot, addig amíg jobbról be nem úszott a képbe egy hüvelykujj méretű rovar a terítőn araszolva. Hirtelen felindulásból az étlappal adtam neki egy két méteres ívet, de ez nem nyugtatott meg, már két szúnyogcsípésem is született. Bementünk a zárt térbe, itt 12 egyenruhás serénykedett. Hozzánk egy alacsony, bicegő fiú jött. Kifogtunk egy éttermi fogyatékost! Később mély hajladozás közepette fejezte ki sajnálatát a térdemen vértócsában szétnyomott szúnyog láttán.
A szomszéd asztalnál négy japán muki ekkor kezdett bele egy másfél literes viszkibe! Az étel nem volt rossz, elég is volt, ajándékba kaptunk kicsi csészében gyümölcsrizst, egy tálon görögdinnyét és papayát. Az ár is baráti volt, 1800 forint.
Este tízig nyitva a pagoda, nyolckor elmentem, a megvilágított bejáratról csináltam pár fotót.

Visszatérve látom, a japánok még mindig viszkiznek. Elmentünk néhány 3 emeletes lakóépületből álló telep mellett. Légkondi hiányában ajtók, ablakok tárva, belátást engedve életükbe. Ami nem túl látványos. Mindenütt sápatag neonlámpák tompítják a fényt, a szobákban nagyon egyszerű bútok, foltos, hiányos zöldes színű falfestés, penész. Sok lakásban látható villogó fényfüzér.
Sok platós pickup autó közlekedik, hol áruval, hol a rakfelületen összeszoruló utasokkal. A városi buszok négy óra tájban jelenek meg tömegesen. Kicsik, és nagyon öregek. A viteldíjat egy átlátszó plasztik dobozba dobálják bele.

18. nap Jangon.


Ma a tervezett park látogatással indítottunk. Belépő 600 kyat két főre. Nagyon nagy park, két nagyobbacska és egy kisebb tóval. Ezekben rengeteg apró hal van. A létesítmény jól megtervezett, és karbantartott. Mindenhol működnek a locsolófejek, a bukszusok szépen formára vannak nyírva, sok a szépen elhelyezett virág. Bár, éppen ez a nagy ágyás itt tele van műanyag tulipánnal. A sok kis halra megjelenik egy búvármadár, biztosan nem nélkülözik. Nem úgy, mint az a két kutya, melyek most telepednek le a lábam mellé. Egy kis árnyékos fedél alatt ücsörögve szemlélődünk. Frissítő szellő támad fel, ilyen se volt eddig. Szépen belekap a tavacska felszínén szabadidő nejlonzacskóba, mely így vidáman vitorlázik keresztül a tavon, mint anno Kolumbusz az óceánon.

Egy Dózsa György tér nagyságú betonplaccon több, most éppen nem üzemelő szökőkút van. Az egyik három szintes, a szinteket fehér elefántok tartják. Mellőle jó rálátás nyílik a nagy stupára és bejáratára. A fehér szín beköszönt több nagyobbacska gázlómadár képében is. Csend, simogató szellő, madárcsicsergés. Rengeteg a veréb, de bevillan egy fecske is. A csendet megtöri az induló hullámvasút zaja, mert itt ilyen élvezet is van. Most egy tenyérnyi, piros hasú hal fordul át lustán a víz felszínén. Odébb egy nagyobb teszi ugyanezt. Legtöbb itt sétáló nő bokáig érő szoknyában van, a férfiak longyiban. Végül is ez is szoknya. Néha látni farmernadrágos embereket, felteszem ez az eltérés a vallásosságuk erejét is jelzi. Rövidnadrágos lányt egyet láttam, biztos, hogy külföldi. Rövidnadrágos férfi is csak egy van, én.

Négykor elindultunk kajálni. A szokásos, viszonylag békés, alig gyalogosforgalmú úttal pont ellenkező irányba. A szálló utcájában mendegélünk, mikor szokatlan zajt hallok. Forgolódok látok egy homokból kimerészkedő fát, annak gyökereinél sok lyukat. Tudtam, helyben vagyok. Először a szűk farok mocorgott, aztán kidugta arcát egy huncut patkányka, szorgosan komissiózta a megtalált zsákmányt.

Valóban, a Myaynigone pláza, amit a térkép mutatott csupán egy km-re volt. Hat emeletes, kívül, belül lényegesen gyengébb minőség a már megismerteknél. Ez az itteni lakosoké. Maga az épület is régebbi. A boltok soha nem látott márkákat visznek, ruhában legalább is. Egy-két ismerős szlogen. Az éttermi szinten beültünk az első thai kajáldába. Gigantikus hiba volt. A már sokszor próbált körris csirkét kértem. Ezt mindenhol melle húsából készítik. Ez a szokás ide nem jutott el. Szerintem egy egész csirkefarm összes bőrös térd ízületét megkaptam. A rizs össze volt ragadva, az adag kicsi, különösen a kidobott sípcsontdarabok, a forgók és bőr miatt. Méltán kiérdemli a Michelin vasmacska minősítést. Pedig még mentében megláttam az Ázsiában eddig látott legszebb autóműhelyt - teljesen európai szint, -, ami egy Michelin gumiszerelő. Volt több gumis is, száz évre az előbbitől. Utánuk a bőrönd és táskaboltok sorakoztak fel. Most jön egy maszek szörpárús, ahány palack, annyi fajta. Nem a szörp, a palack.
Amikor a plázából kiértünk, jócskán beszürkült. A 2x2 sávos utakon teljesen beállt a forgalom, a járdákon – melyeket benépesített a rengeteg haza igyekvő ember - gyorsan megjelentek, egymást érték a helyben főző étkezők, ahol stokikra lekuporodva esznek a helybeliek. Sok a zöldség, gyümölcsárus is. Gyakorlatilag egymásba érnek, az úttesten tudunk csak haladni. Szürkületkor már szépen láthatóvá válik a kipufogók végterméke, ami egybekeveredik a kifőzdék időnként elég nagy bűzével.

19. Tengerpart.


A 27 km hosszú Ngwe Saung bícsről jelentkezem. Eljutottunk ide is, de milyen áron! Fél hatkor keltünk, feleslegesen. A recepciós kiscsaj azt mondta, induljunk két órával a busz indulása előtt, mert reggel dugó van. Nem találta el, de ez itt gyakori jelenség. Azt is mondta, a taxi 20000 lesz. Fogalmam sincs, miért mondanak butaságokat, hisz ő hívott egy taxit, és csak 8000 kyat volt. A gázos üzemű gépezet egy 2x3 sávos, jó minőségű úton haladt sokáig. Elmentünk a városligetinél hússzor nagyobb tó mellett. A partján egy sport park húzódik, akol fél hétkor, még szürkületben sokan futnak, tornásznak. Hogy kik lehettek ők, csak találgatni tudok, mert a dolgozó réteggel csak pár perc múlva találkoztunk. Nicsak, egy Jaguár. A harmadik luxuskocsi két hét alatt. Jó tempóban megyünk, a vasorrú bábának is kezet csókolnék egy ilyen 7 órás forgalomért Ferihegy felé. A nagy házakat lassan felváltják a kalyibák. Ezerszámra tűnnek fel emberek az út szélén valami szállítóeszközre várva. Azok között minden van, csak griffmadár nincs. Mások tömött sorokban sietnek a vasút felé. Mondanám nekik, ne tegyék, de csak jobban tudják, hogy mit mért tesznek. Lehet, hogy a reggeli járatok gyorsítottak. Az út mellet valami veteményesek vannak, pár négyzetméteres faléc/hullámlemez/nádkunyhók kíséretében. Az út minősége fokozatosan ramattyá változik, le is szűkül. Még félúton sem vagyunk a buszterminál felé. Elhajtunk egy vastagon szemetes belvízféleség mellett, ezen lábakon álló, nyomorult, berendezés nélküli nádkunyhók tömege van. Egyre több, utast szállító teherautó (még billencs is) tűnik fel. A burkolat meg el.
A Dragon Ayar buszpályaudvar egy ötödik kerület méretű átláthatatlan káosz, rengeteg sikátorral. Ha a taxisofőr nem segít, a büdös életben nem találtam volna meg a megint csak kukacfeliratú beállót, és buszt. Ugyanis el sem hittem volna, hogy egy ilyennel fogunk utazni. Meg a többi nyolc európai (azt hiszem, mind holland). Sajnos minden busz ilyen állapotú, a terminál pedig nálunk csak roncstelep lehetne. Leülök, másfél óra az indulásig. Hittem én.
Iszonyú a kosz mértéke. Mindenfelé árusító standok, rengeteg a mozgó árus. Jön az elmaradhatatlan mogyorós, és a zacskóban félkilós adagokat kínáló gyümölcsárus. Őt szorosan követi a sütiárus, de nézd csak, mp3 lejátszó árus is van. Kimeríthetetlen tárház. Jön a karóra, majd a zsebből mobilárus.
A buszunk légkondi nélküli, reggel hűvös van, talán nem is kell. Fogalmam sincs, mikor ültem nyitható ablakos buszban utoljára. Ötven éve? Semmihez nem merek nyúlni a mindent uraló kosz miatt. A nejem be akar menni a wc-re, nem engedik, menjen az idegenek részére szolgálóba. Oda se ment be. Nem fér a fejembe, hogyan indíthatnak ilyen körülmények között ilyen buszokat az ország második leghíresebb fürdőhelyére. A tévében közben valami helyi film megy, a színészek hangosan kiabálva, széles gesztusokkal túljátsszák a szerepüket, mint az óvodások.
Most elmegy egy szőrös, retikülökkel próbálkozó pasas. Eddig senki nem adott el semmit. Jaj, gyerekek, de szép íve volt annak a köpetnek! Na, egy gyerekruha árusnak szerencséje van, egy fiatal fickó vesz három valamit. Biztos ajándékba viszi. Jaj, ezt nem kellene! Itt van a műanyag doboló maci árus. Ezt már Rejtő sem bírná szemrebbenés nélkül. Érdekes, hol vannak a bétel árusok? Hol lehet kapni? No, most meg valaki kisgyereket rángat az árusok hadában. El akarja adni?
És erre a buszra a neten lehet búkolni!!! Na, végre jön a sofőr. Színre, állagra profi etióp koppintás. Hangos kukorékolás. Az egyik buszra váró fiú szép tiszta műanyag kalitkában csirkét visz magával. Nézek szembe, egy kutya épp most kakál a sok szemétkupac egyikére. Aztán, egy általam érthetetlen evolúciós parancsnak engedelmeskedve hátsó lábaival az aszfaltról beporozza a szarkupacot. Jó kutyás szokás szerint oda se néz, lelép.
Végül, miután a tojásárus is befutott, indulunk. Mentünk egy combos száz métert. Aztán vártunk. Elmúlt 25 perc, és befutott két réveteg tekintetű, félhülyén vigyorgó fiatal fehér lány. Rájuk várt egy teli busz. Mostanáig nem szoktam meg, hogy errefelé a buszok akkor indulnak el, ha tele vannak. Megint csak találgatni tudok, mitől is lehet ilyen hülyén vigyorogni. Elindulunk. Út közben itt is ott is helyiek szállnak fel, ülőhely már nincs, állnak, vagy kis sámlikon ülnek. A hátizsákom nem fér a felső csomagtartóba, lábközé veszem. Ez sem egyszerű, mert kicsi a lábtér.
Ha lehet, az eddigieknél is lepusztultabb környezetben haladunk. A busz minden eleme külön táncot jár, annyira rossz az út. Pár helyen javítgatják, kis vékony nők lapátolnak. Szerinted mikor lesz itt út? 40-50 km-es tempóval megyünk, sokszor kell lassítani robogók, traktorféle tákolmányok miatt.

Biztos sokan gondoljátok, hogy időnként túlzásba esem. Átnézve soraimat bizton állíthatom, hogy nyomokban sem tudom érzékeltetni a mifélénk által sosem tapasztalt minőségét az emberi életnek, ami itt folytonosan karcolja a retinát. Anno Kambodzsáról gondoltam, hogy itt már nincs tovább, de tévedtem. Ami a kosz, retek, igénytelenség, szegénység kombinációját illeti, eddig magasan Nepál vezet (az utazásra készülve sok olyan véleményt találtam, hogy India ennél is rosszabb), második Burma.
Ahol haladunk kevés (de pocsékul) művelt földet látni, nem úgy, mint Vietnamban, mely ehhez képest trópusi üvegház. A tájat valami gyomszerű bozótos uralja. Egek, egy fizető kapu! És ebből lesz még három. Ez most az emberi rációnak a megcsúfolása, vagy a csődje?
Pihenőhely. Hogy néz már ki? Videó van róla. Lepusztult épületek és buszok hektikus találkozása. Az egyik busz mögött egy fél sebváltóház árválkodik. Ez sem megy már innen el az én életemben. A parkoló egyik oldalán embermagas műanyag és fémdoboz halom. A másik oldalon feltűnik egy csontsovány kölyökcica, eldobott nejlonzacskóból próbál eledelt nyerni, de az csak tojáshéj. Dobok neki egy kis édes zsemledarabot (itt semmit nem sóznak), a szerencsétlen megeszi. A földön guggoló, ülő, álló helyiek döbbenten nézik. Ezek tuti nem állatbarátok. Bár, lehet, hogy ezek a sovány szerencsétlenek éhesebbek, mint a cica.

Több folyón is átmegyünk, két egysávos híd faléc borítású. Az egyik településen pár tisztességes lakóház után keverednek a raktárszerű épületek a kalyibákkal. Nini, egy teljesen korrekt benzinkút. Pár km-rel odébb egy kifogástalan, új bank osztozik a placcon egy ótvar benzinkúttal. Micsoda, nyolcvannal repesztünk? Feltűnik egy általam egyszer körülírt vonat, mint a villám hagyjuk ott. Közeledve a tengerhez egyre rosszabb az út, nincs 200 méter egyenes szakasz. Ha a hányós kisfiú itt lenne!
Egy rendőr bedob valami küldeményt az ablakon. A reggel még jóleső kereszthuzat nem segít, felmelegedett a busz. Büdös van. Esküszöm nem én voltam! Elkezdünk felkaptatni egy hegyvonulatra. Végeláthatatlan szerpentin özön, tízes tempó. Jé, egy vadász magasles. De mire? Himbi le, limbi fel, már kóválygok. Egyszer csak hopp, hát nem megjöttünk?
A kiírt 7 órát hatra hoztuk, le a kalappal! Megtámadnak a robogós taxisok, meglátják a nagy bőröndöket, vigyorogva elhúznak. A biciklis fuvaros nem, csomagok fel, mi be a tízévesekre méretezett ülésekbe, s hajts. Gyök kettővel úriasan bearaszolunk a szállás recepciójára. Hát ezt az 500 métert megtehettem volna gyalog is.
Csalódtam kicsit. A szoba ugyan hatalmas, de a hűtőszekrényben meg lehetne főzni azt a kávét, amit itt is kikészítettek, sajnos vízforraló nélkül. Nem merek rákérdezni, mert az előbb is kiröhögtem a recepcióst.

Csobbantam a tengerben. A park szép, vannak nyugágyak, kb. harmada a vendégek számának, de majd résen leszünk. Úgy 50 méter széles a plázs, a talaj egyenletesen, enyhén lejt a vízig. Újabb 50 méter a vízben befelé. Én elég háklis vagyok a hőfokra, ha nem rázkódok meg, akkor legalább 28 fokos a víz. Nyakig benne tisztán látom a lábfejemet. A nap már lemenőben.
Kimentünk a településre szétnézni. Enni is akartunk, megnéztük a szálló éttermét, nevetgélve mondták, hogy majd este, most menjek a faluba. Oda mentünk. Igen nagy mennyiségű szárított tengeri élőlényfal között végül is beültünk egy helyre. Itt mindegyik kajálda tengerinek hirdeti magát. Egy kiló homár 50000, ami nem kevés. Az étteremben nem tudtam megértetni két lánnyal sem, hogy rizst szeretnék. Mondtam angolul, lerajzoltam, mutogattam. Végül az étlapon, fotón, találtam sült rizst csirkével. Megírtak egy 4 példányos blokkot. Aztán jött egy fiú, megnézte, és összetépette, mert a lány poliposat írt ki. Kértem egy palack vizet is, de szerintem azt sem értették, mert ki sem hozták. De, az étel jó volt, megehetetlen mennyiségű, és mindössze hatezret fizettem. Ez 1090 Ft. Két főre.
A naplementét megnéztem. Nem olyan látványos, mint a bagani a hegyek felett. Ahogy közeledik a vörös golyó a víz szintjéhez, eltűnik valami páraféleségben.

Superior kertre néző szobánkban strandpapucs is van, két számmal kisebb. Hattól egyig, és négytől hatig áramszünet van. Minek ide hűtőszekrény? De, működik legalább. A tévé elég koszos, kivették belőle az usb aljzatot, hogy ha már voltál olyan óvatlan, hogy idevergődj, a saját műsorodat ne tudd nézni. Itt van nálam 30 film. A reggelihez kupont minden nap kérni kell. Az étellel, választékkal nincs baj. Este majd szétnézek, hatalmas kerti dáridó volt itt, még pár petárda is eldurrant.
Egy fickó pizsamában jött reggelizni, fázhatott, mert az alsó és felső rész hosszú ujjú, szárú. Egy másik fiatal kiszed magának rizst, s onnan nem mozdulva állva eszi. Nem férsz a vajlinghoz. Megjelenik egy idősebb pasas ujjas zokniban, strandpapucsban. Beállítom a rószteren a kettes fokozatot, hadd piruljon a kenyér. Nem fog, jön egy fickó, és leveszi egyesre. Érzem, vér fog folyni! Utána kell néznem. Szerintem ez az elmekórtani kutató intézet kihelyezett részlege.

Reggeli után elmentünk, megvettük visszafelé a buszjegyet. Neten rendelve 20 dollár (30000 kyat), helyben fizetve 20000. A „buszpályaudvar”egyik oldalán éttermek sorakoznak, a másik oldalán gyomos terület, amíg a szem ellát, telehintve szeméttel. Két fickó botra szurkálgat belőle, de ide a hetedik kerület összes iskolája nem lenne elég. Ekkor kilenc volt, nagy páratartalom, 25 fok.
Fél tíz felé letelepszem a medence mellé egy napernyő alá, párnázott nyugágyra. Egyedül vagyok. Később megjelenik pár fehérbőrű helyi fiatal, békésen elvannak, hang nem hallatszik. Nem sokáig. Hangos fürdőzés, két sötétbőrű fickó bohóckodik a vízben. Ruhástól. Tudni kell, hogy a medencéket körbeölelő járólapokra nem engedtek papucsban fellépni!! Rászólnak a két fickóra, egyik leöltözik, a másik azért is térdnadrágban fürdik. A nadrágos aztán teletüsszögte a vizet, orrát, száját a medencét övező fűre ürítette.
A világos gyerekeknek szép fogsoruk van, a sötétebb kollégáknak az is sötét. A tekintetük is más. Egy óra van, levonulok a tengerhez közelebb. A tengerben, a plázson egy teremtett lélek sincs. Eltűnt az a pár, ruhástól fürdő gyerek, és mindenki más is, aki eddig itt volt. Elhúz egy jetski, persze hogy ruhában levő utasokkal, hátul a nő mobillal videóz a szanaszét spriccelő vízben.
Na, megyek, lefekszem a homokra, hadd nyaldossanak a hullámok. Teszik is szorgalmasan. Elnyúlok, hallgatom az alacsony, de habzó víz, és a jól felélénkült szellő kombinált hangját. A szellő annyira élénk, hogy a gumimatracot nem is merem applikálni. A fotók jól érzékeltetik a part „zsúfoltságát”. Ez azért csodás!

Apály van, a plázs 25 méterrel szélesebb. A homokon elrobogózik egy egyenruhás nő. Megjelenik egy nem itt született fiatal fehér pár, pocakos hapsi színes tetkókkal elől, és egy hófehér, bikinis lány. Itt ugyan nagyon kevés mozgóárús van, de titokzatos, longyis fickók szokták követni az idegeneket, talán valami szolgáltatást kínálnak.
Három után kezd megtelni a part focizó, sétáló, jól beöltözött fiatalokkal. A távolban élesben kirajzolódnak a part menti kisebb szigetek. Amíg dagonyáztam, megtelt a park szépen feldíszített asztalokkal, székekkel. Megszólalt a helyi diszkós műsora.
A nők megjelenésben, viselkedésben rendesen a férfiak fölé magasodnak, csakúgy, mint máshol. Gusztusosabb az öltözetük, orrváladék nem kerül elő, kimondottan szerethetők. Mintha ezek a fiatalok egyetemisták lennének. Gyanúsan egykorúak, moderáltak. A fickók fotózkodnak, vagy valami sördobozos pózban, vagy pátosszal Roden gondolkodójának pózában. Azért ez túlzás, fiúk! Egy gyerek valami kézi vizipipa szerűségből óriási füstöt ereget, fűszeres, édes illata van.
Egyre vidámabb vagyok, mi lehet még ebben a füstben? Klassz pszichedelikus és new wave zenéket hallgatok. A nap leszállóágban vakítóan világítja meg a vízfelületet. Ez a fényesség élesen elválik az acélszürke égtől, s zenével aláfestve igen kedvelhető látvány. El tudnám nézni halálig.

20. nap Tengerpart


Reggeli. Az asztalon szemmel alig látható bogarak. Biztonság kedvéért megmutatom az utat nekik a Valhallába. A választék jó, ma inkább ananászlét iszok, a ténylegesen dinnyéből nyert lé nekem nem elég édes. Közben a térdemre négy csípés is települt.
A világnagy strandon kilenckor elsétáltunk egy dupla sziklára telepített két darab stupához. Oda-vissza két és fél óra séta a homokon az ekkor még csak ébredező nap alatt. Izzadtam, mint a ló, visszafelé többször meg kellett mártózni a dagály miatt kicsit nagyobb hullámokban. Időnként fehérré halványul a homok. Egyébként itt az úszást nem ajánlják, mert veszélyes. A vízben gázolva erős behúzás érezhető, ennél erősebbet csak Melbourne alatt éreztem, arra majdnem rá is mentem.
Egyszer csak látunk vagy húsz embert, akik part felé dőlve valamit fogtak a vízben. Talpig ruhában egy 200 méter átmérőjű hálót próbáltak kifelé huzigálni. Visszaértünk, lazítottunk a szobában, utána kimentünk a kertbe. A huzakodás már a vége felé tartott, a hálóban mozgás semmi. Gondoltam, ez nem is halászat, hanem szumó edzés. Amikor a háló partra került, az arcom leszakadt. Nem hazudok, volt benne egy tíz kilós forma hal, egy pici polip, kb 30 darab 20 centis vékony hal (egyik halász egyet az öve mögé dugott), és vagy 500 pár centis sneci, valamint két félliteres vizes palack. Ezen munkálkodott 20 ember órákig. Ez most komoly? Szükséges volt a sneciket megölni? Sok bámészkodó, egy rendőr, és egy kölyökkutya figyelte a történéseket. Később, amikor csobbanni mentem sokáig kellett odébbmenni, rengeteg szerencsétlenül járt hal lebegett a vízben. A tenger is ezen bánkódhatott, igen homályos volt. Pici, élő halakat eddig csak egyszer láttam. Ennyire lehalászták, vagy ennyire szennyezett a víz? Bangladesh 500, India 900 km-re van, vagy 700 millió ember mocska zúdul ebbe az egyébként irdatlan nagy öbölbe.
Kifeküdtünk napernyő alá, a következő három órában egyedül voltunk. Rövid ideig mellettünk heverészett egy sötét pasas, herákolgatott, köpködött a pázsitra, a lábunk alá. A nejem már tök rosszul volt. Elment a pasas, hatalmas csend lett. Élénk madárcsevej, egy kiköpött (dehogy köpött ki) rigó alakú, méretű, színű, sárga pápaszemes állatka csinálja szorgalmasan.
Szokatlan nagy csend, nem hallom a kerregést. Gyerekek, ez a szálló dízel generátorról megy! Azért nem hallottam délelőtt, mert akkor áramszünet van, és azért nem alszom éjszaka, mert akkor nincs. Valamiféle szállodai rend itt is van. Minden nap új törölköző, zacskós kávé, fésű, tusfürdő, sampon (ennek most elnyomott vizes csikkszaga volt), ivóvíz. A kávéhoz meleg vizet a recepción lehet kérni. Itt valami cégrendezvénybe botlottunk, az esti bulik plakátján valami Group annual trip díszeleg. A naplementét sokan nézték a partról, a szürkületben egy őr hívogatta ki az embereket a vízből.

21. nap Tengerpart.


Egy szúnyog és az áramfejlesztő összjátékának köszönhetően már négy előtt fent voltam, de legalább tudtam intézni a netes dolgokat, ilyenkor normális a sebesség. A part végig pálmafás, a homok pár ismerős rozsdafolttól eltekintve tiszta. Valakik takaríthatják, mert a naplementekor idelátogató, eddig ki tudja hol bujkáló fiatalok teleszemetelik. Motorcsónakba száll be éppen vagy nyolc fiatal. A lányok eléggé combosak, a fiúk elképesztően vékonyak, a combjuk jó karvastagságú, de a testtartásuk is furcsa, görnyedt. Ma érkezett egy orosz házaspár, orosz nyelvismerettel, nem lesz könnyű nekik. Már 4 európai van itt.
A lányok többsége karcsú, és pici is, egyik szépség itt zuhanyozik mellettem egy estélyinek is beillő ruhában. Amott meg tüllszoknyaszerűvel felszerelt szumódresszben egy testesebb fürdik a medencében. Száz évvel ezelőtti női fürdőruha.
Háromkor elmentem a parton egy hosszú körre, közben-közben megmártózva. Az apály mélypontja van, az egyébként is széles homoksáv még tovább bővül. Egyetlen egy humanoiddal nem találkoztam. A homok, a víz meleg, simogató. Sokáig kell menni a combközépig érő szintig, ott azonban a férfiembernek résen kell lennie. A nem túl nagy, 50-70 cm magas hullámok itt fordulnak át, és válnak habzó görgeteggé. Ütősek. Ha nem vigyázol, olyat kapsz az alsó hasfaladra, hogy csak Jasin féle tigrisvetődéssel tudod kiugró szemeidet visszaszerezni. Csupán a habzás hangját hallani, a leszálló ágra bukó nap fényárt küld a vízfelszínre. A tükör simaságú homoktenger egyhangúságát galacsingyártó apró rákok művei, és egy két centi hosszú kis meztelen csigaféle helyi írásmódot mímelő kacskaringós vájatai törik meg. Hát, nem a legrövidebb út bajnoka.
A vállalati buli feloszlott, ürül a szálloda, kevesebben vagyunk. 10-16 óra között csak mi, és az oroszok voltunk a kertben. Kimegyünk enni. Két hete csirkehúsos sült rizst eszek, jól bírom, még nem kapott el a csömör. A szobamérleg (van!!) szerint 3 kilót ledobtam. Az általunk látogatott étterem a kínai újév tiszteletére élénkvörös papírgömbökkel van feldíszítve. Két Toyota kisbusszal érkező kínai asztal társaságnál lehet zseton rendesen, előttük sok tálon rengeteg gusztustalan cucc van a kínálatból. Mik is vannak itt? Hatezer kyatért csiga, polip, kagyló, tintahal, garnéla, tízezerért rák, kilencezerért hal, kilónként 55000-ért (ez nem kevés) homár. A disznóság ötezer, az én nagy adag csirkés rizsem 3000. Csak kiegészítésként, egy kis boltban láttam 0,63-as kiszerelésben 43 százalékos rumot 1200-ért.
Az utcán minden harmadik vállalkozás étterem (szutyoktól az elfogadhatóig), a közbensők ruházati boltok, vagy szárított tengeri herkentyűket áruló boltok, és pár ABC. A porták szépen rendbe vannak téve, tiszták, de a telekfoghíjaknál térdig ér a szemét. Nagyon kevés a kóbor állat, egy hízelgő kölyökcicát megcirógattam, talán ez a szerencséje, mert egy herákolós helybéli feléje akart köpni. Itt minden este petárdáznak, fogalmam sincs pontosan hol, és kik. A homokban látszanak darabjai.

22. nap Tengerpart.


Ma korábban mentünk le parkba - így is fél kilenckor, lemaradva a dagály tetőzéséről -, és naplementéig maradtunk. Első nap még arra gondoltam, hogy mit fogok én hat napig csinálni, most meg maradnék tovább.
Megint petárdáznak. Sok helyen csinálják. Lent a parkban közvetlenül a fövenynél a kilátást csak az orosz házaspár zavarta. Hát, nagy ország, nagy test. A nő túlzás nélkül a retinarettentés éllovasa. Alakilag úgy képzeljük el, mint egy kétcsöcsű, simára borotvált testű anyamedvét, akinek a nyakán az emberiség óriási vívmányával (irányított evolúció) megalkotott japán pincsi arcéle díszeleg. Ezért az impozáns kinézetért tesznek is, napjában többször meglátogatják a szomszédos éhelverőt. A hölgy az életbenmaradási esélyeit tovább rontja, valami sportitalt iszik, az van ráírva a dobozára, hogy coca cola. De, hogy a tüdő se bánkódjon elhagyatottságában, még dohányzik is. Ejnye-bejnye, spontán evolúció, itt szarakodtál évmilliókig, és nézd, mit csináltál! Kacérkodtam a gondolattal, hogy levideózzam, de tartottam attól, hogy kiég a gép képérzékelője.
Mióta itt vagyunk, nem láttunk felhőt. A parton szemhatárig van tíz motorcsónak, egy jetski, és hét banán. E két utóbbi a naplemente idején húzott ki először. Még nagyobb a szél, és hullámok, mint eddig. Sok időt töltöttem a vízben, szeretem ezt a liftezést. Vérre menő harcot folytattam a gatyámért, a tenger nagyon akarta. Nem csoda, hogy ki van éhezve, sokáig egyedül voltam benne. A billiárdos lekoccanásokat sikerült kivédenem. A nagy hullámzás a homok színét is kicserélte, világosabb lett. A változó színű rétegek jól láthatóan becsíkozzák a plázst.

A vendégek többsége tizenéves. A srácok egy része egész nap a füvön ülve gitározgat, énekel, kajál, és, barátom Jagermeistert iszik! Most jöttünk vissza egy kis élelmiszerboltból, és ott virítanak az üvegek a polcon.
Közben szorgalmasan makrózgatom a park virágait is, mint mindenhol. Megint messze elsétáltunk. Egyik helyen 8 európai tartózkodott a parton, helybéli egy sem. A mögöttük levő szállodát még a foglalási időszakban láttam, 40.000 Ft egy nap. A luxusszállodák 500-1500 méterre vannak a település határától, a miénk meg majdnem a közepén. Ez is szempont volt a kiválasztásnál. Vannak a miénknél is olcsóbb szállások, ezeknél talajon, vagy lábon álló bungalók vannak gyakran nádfalakkal, légkondi nélkül.
Szuper volt a naplemente, a golyó szép lassan belemerült a tengerbe. És, már megint idióta fotózási szokások. Két tipikus formája egyrészről az önfotózás, lehetőleg a leggyermetegebb pózban, a másik a hátfotózás. Mellettem ül egy lány, hajában rózsa, keze imapózban, a hapsija meg hátulról fotózza valami gagyi mobillal, a lemenő nappal szemben. Ezekből a fotókból nem sokat fognak látni. A fényképező eszköz úgy működik, mint a szemünk. Ha a napba nézünk, még ha langy vörös is, akkor a közte és szemünk között levő tárgyak bizony feketék maradnak. Ilyenkor kell vakuval fotózni, így a nap előtt levő személy is látható. Itt ma két gigányi hulladék készült.
Megint a kínaira hangolt étterembe mentünk. Ez este tele van, a mellette levők meg nagyjából üresek. Három viszonylag nem vékony kínai harmincas ült még az asztalunknál. Hét nagy tál, és egy leveses kübli állt előttük, és úgy ettek pálcikákkal, mintha ez lenne az utolsó vacsora. Előétel főtt homár, utána levesben megint homár. Aztán jött a nagy tál rák, 3 tál zöldség, és két tál zöldséges valami, szerintem valami csigaféle. A zöldség nagy részét otthagyták a levessel együtt. Gondoltam, fizetni fogtok vagy hatvanezret. Közel jártam, láttam a számlán a nagybetűs, bekarikázott számot, 65000.

23. nap Jangon


Ez a Luang Prabangba történő utazás céljából Jangonba visszaindulás napja. A tengerparti szállásról hét perces sétával elértük a buszunkat. Kopott, törött szélvédős ketyere, de légkondival. A kondi kültéri egysége az első kerék mögött van, belső égésű motor hajtja, hallottam az önindítóját. Itt egy fehér ember szállt fel rajtunk kívül, és több helybéli. Egy csontsovány nő a nekünk kiosztott helyen ül. Mutatom neki a jegyemet, üres tekintettel bámul, azt se tudja, hol van. Az utaskísérőnek nagy nehezen sikerül átterelnie, a nő méltatlankodása meleet. Papucsát az ülés zsebben hagyta. Így kezdődött egy remekbeszabott utazás. A hátizsák megint lábak között, hajrá!

Távirányítással pozícionálható tévé, ez már döfi! A hangszórókból a szokásos, egyhangú imagajdolás szól. Előttünk levő ülésre egy beteg nőt toltak fel, végig a mellette ülő csontváz szerű férfi ölében feküdt, kivéve, amikor hányt. Szerencsére zacskóba. A buszon minden üléshez adnak, gondolom szemetelés céljából. Pár perc késéssel indulunk. 500 méter után stop, felszáll hat halottfehér európai fiatal. Vajon mit csináltak itt? Vannak ötleteim, de nem az, amire ti gondoltok. Leszállítanak egy potyautast, fiatal helyi fickó.
Megkezdjük a rémséget. Jönnek a hegyi kanyarok, három busz megy egymás után. Az út minősége nagyon rossz, és keskeny is. 20 méterenként követik egymást az éles kanyarok, a busz össze vissza dülöngél. A nejem kezd rosszul lenni. Időnként egyszerű nádkunyhók jönnek állattartási nyomokkal, banánfákkal. Azért ezekhez eljutni!? Aztán egy kis szatócsbolt az út mellet, meg sem lehet állni a keskeny úton. Kinek tud itt bármit eladni? Bár, elszórtan látni bicikliseket. Az útpadkán két sovány elefánt szomorkodik, munkáltatójuk az egyikük hátán. A nejem csukott szemmel kínlódik. Hogy fogom ezt a szétrázott ákombákomot kibetűzni? Nincs baj, már kívülről tudom.
Jobboldalt elől egy nő herákol, köp a zacskóba. A mögötte ülő példát vesz, ismétel. Majd ugyanezek hánynak is. Minek ül fel az ilyen buszra, ha nem bírja? Szegény nejemnek minden baja. Haladunk tovább. Ragyogó napsütés, mégis a völgyeket köd üli meg. Nem érdemes a tájat videózni, egyhangú bokros vidék. A bokrokat valami kúszónövény teljesen belepi, áthághatatlan dzsumbuj. A hegyeken nálunk megszokott növényzet, erdő tulajdonképpen nem létezik. Ráadásul ezt a kies tájat nagyon tré, fa/szalmakunyhók díszítik.
Ha jól hallom, hátul a sápadtarcúak a magukkal hozott ételt nem szokványos módon adják ki magukból. Csodás út, és még csak egy óra telt el! A neten lehet pátosszal fűszerezett véleményeket olvasni arról, hogy érdemes a vidéket bejárni. Ezer kilométereket ilyen utakon, ilyen buszokkal és utasokkal? Csak erős idegzetűeknek és gyomrúaknak ajánlom. Bár, aki el tudja magát foglalni, leköti a környezet tanulmányozása, annak nem lesz ideje rosszul lenni.

Leérünk a hegyekről, megjelennek a bódéváros települések, növekszik a forgalom. Lassan haladunk, még a robogósokat is csak a padkára hajtva lehet előzni. Időnként megállunk, szállnak le, fel. A folyosón állnak, sámlikon ülnek. Megállunk, a sofőrt hívják. Leszáll, na, megint várakozunk? Nem, csak csomagot raktak ki, ez lehet a postajárat is. A tévében a szirupos, beéneklős történet már negyedik órája megy. A helyszín Yangon, szemét, roncsbuszok, sötétbőrűek nélkül. Minden szereplő jól táplált, de nem kövér, fiatal, fehér bőrű, európaiasan öltözött, térdszoknya, kék farmer, és senkinek nincs kipingálva az arca. A fiatal fickók kocsival. Körülnézek a buszon, nézem a sárgára festett sötét arcokat, ezek eddig hol voltak? Na, ne már, hogy ezt a mesét itt bárki beveszi!? Ha valaki ilyen műsorok farvizén érkezik ide, úgy pofára esik, hogy az Alfa Centaurig fog hallatszani.
Fa és fémhidakon megyünk át. Még nem írtam, hogy az általunk megszokott hatalmas kamionok itt nem léteznek, közlekedni sem tudnának. A legsúlyosabb jármű a betonkeverő. És a káoszos közlekedés ellenére nincsenek balesetek. Talán nincs biztosítása az autóknak. Három hét alatt talán, ha öt vadiúj autót láttam. A hidak tövében látványos stupák vannak, az árterületen zöldség parcellák sorakoznak. Elhaladunk egy mesterséges tórendszer mellet. A buszból nem látszik ezek célja, de hadd találgassak: nem mókus szaporító hely. Az országutat két oldalon vízzel feltöltött árok veszi körül, kis fa/bambuszhidak rajta, még motoros csónakok is vannak a vízen. És borzalmas állapotú, lábakon álló fabódék. Kosz mindenütt. Időnként látni igényesebben megépített ipari épületeket, raktárakat, vagy éppen egy szép művízesést egy benzinkútnál. De minden egyéb útszéli installáció vérfagyasztó. Így, korlátozott méretű írásműben ezt nem lehet érzékeltetni.

Megállunk fél órára az előző útnál megismert parkolóban. Nem változott semmi. A műanyag és fém dobozhalom, a buszból kioperált sebváltó ismerősként üdvözöl. A sápadtarcúak valamennyit pótolnak az elpocsékolt energiából a parkolóban levő étkezdében. Én itt az ujjamat sem venném a számba. Arra gondoltam, nem kockáztatok, elmegyek pösölni. Bárcsak kockáztattam volna! Zegzugos, fedett folyosók, térdig érő, évek óta itt gyűlő szemét, fekete retek, a wc meg a korai középkor szintje.
Elindulunk, változott a tévé műsor, rock koncert megy. A hangot persze levették, ne bántsa a nagyérdemű utazását. Pedig egy fickó nagyot gitározik. 8 ujjal, először egy gitáron. Aztán jött két - állványra szerelt - gitár. Utoljára meg kétnyakú. Ilyen kunsztot még nem láttam.

Megérkezünk az ötödik kerület nagyságú low-tech buszterminálra. A szemét és koszréteg csak növekedett. A szállásunk 5 km innen. Jön egy taxis. Mennyi, kérdezem. 20000. Az anyád! Mutatom neki a térképen a célt. Jön egy másik. 15000. Komolytalan vagy, neki is mondom, öt km. Jó, akkor 10000. Rendben, te rabló. Kiderült, hogy ő csak a logisztikus. Várjunk. Kis idő múlva kocsiba ültet, a buszról egy fiatal már ül bent. Csak beszedik a húszezret. A fiatal - német - kérdezi, honnan jöttünk. Mikor meghallja, egész jó magyarsággal mond néhány köszönés formát. Magyar barátnője van. Az utat lassan tettük meg, a nagy forgalmú útvonalon lépésben haladtunk az útminőség miatt. Ennyi kátyút az életemben nem láttam ilyen rövid szakaszon, talán Kárpátalján 40 évvel ezelőtt.
A szállást azért választottam, mert közel van a reptérhez. A szoba 2x3 méter, a fürdő wc kombó a plafontól két méter magasságig közös légtér a szobával, a ventilátora állandóan megy, zörög. Fürdeni nem tudtam, a golyósszelepből csak hideg víz folyt. Mondjuk a takaró huzata nem patyolatfehér, de egy éjszakára megteszi. Reggelire csak sült rizs van, és kávé. A szálláson azt mondták, hogy a négy km-re levő reptérhez a taxi ötezer lesz. Még kisétáltunk a városba. Két óra van, a hőmérséklet biztos 30 fok felett. Nem sokáig bírtuk, egyébként is ez egy abszolút helyi lakóövezet, koszos, zsúfolt, semmi látnivaló nincs. Mobiltelefon üzletek mindenhol, ilyen telefonok nélkül itt minden megállna. Kínunkban beültünk egy étterembe sört inni. Tettek a számlára adót, ami színtiszta hazugság, a Myanmar sörözőkben eddig sosem tették. Egyébként mindenki egy megszállott tekintetével néz ránk. Itt, ebben a redvában fehér ember? Utoljára 65 évvel ezelőtt járt itt ilyen lebombázni a várost.


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon





SZÁLLÁSFOGLALÁS