ÚTIKRITIKA.HU / Disneyland Paris






hirdetes

útikritikák


Disneyland Paris

Disneyland Paris dióhéjban | Megközelítés | Disneyland Park | Walt Disney Studios Park | Disney Village | Szállás helyben | Jegyek és árak | Vélemények

.

m. t. fotója

Disneyland Paris

Disneyland , ahová az előző  linken előre  is megveheti a belépőjegyét, Párizs mellett egy önálló kis város, gyakorlatilag a teljes ehhez szükséges infrastruktúrával. Az év minden napján nyitva van!

Érdemes? Gyerekeknek életre szóló élmény részesévé válni az oly sokszor látott, olvasott meséknek, találkozni a mesehősökkel, együtt harcolni Buzz-zal a gonosz Zorg ellen, vagy Hamupipőke kastélya mellett fényképezkedni akár magával Hamupipőkével. A kicsiket az elsőtől az utolsó percig elvarázsolja, a legapróbb részletekig kidolgozott csoda, az, amit pontosan ezzel a céllal álmodtak és alkottak meg. A felnőttek újraélhetik a gyerekkorukat, szülőként láthatják a gyermekeik felhőtlen szórakozását, átszellemült kis arcukat, amikor a szemük láttára elevenednek meg a csodák.

A Disneyland Paris általában az év nyári időszakában és a karácsonyi ünnepek idején a legzsúfoltabb. A hét közepi napok általában kevésbé zsúfoltak, míg a hétvégék a legforgalmasabbak. Azonban az aktuális látogatói létszámot számos tényező befolyásolja, például az időjárás, az iskolai szünetek időpontja, illetve a parkban rendezett események és programok. (Franciaországban az iskolai téli szünet általában februárban, a tavaszi szünet áprilisban, a nyári szünet júliusban és augusztusban, az őszi szünet pedig októberben van. )

.

Előre érdemes megvenni a jegyet minimum 3 nappal ( vagy meg előbb) ekkor a felnőtt jegy kb 60 euró, előtte egy nappal már 79 es aznap ott már 130 euró volt. Csak neten lehet már jegyet venni, pénztár már nincs is. 2 park van, a klasszikus Disney park es a Hollywood stúdió. Felnőtteknek talán a stúdió park jobb, mi oda nem mentünk be. A klasszikus Disney abszolút kisgyerekes családoknak való. Aki járt a floridai v kaliforniai Disneylandben, ne várjon hasonlót - ez sokkal ( !!!! Nagyon sokkal) kisebb, egyszerűbb, kevesebb.

Kb 6-8 nagyobb attrakció van - pár van, amihez 120 cm alatti gyereket nem engednek fel, ha nincs Fast Passod, akkor min. 30-45 de inkább 60 perces sorban állásra kell számítani, mármint ha iskolai szünet van (pl. feburár végi  francia iskolai síszünet volt,amikor ott voltunk)  

A borsos belépő után persze az egész a további vásároltatásról szól, a kis cuki házak mind üzletek, éttermek még borsosabb árakon.
Aki az ovis kisiskolás gyereket elvinné készüljön egy vastagabb pénztárcával, de a gyerek öröme biztosan kompenzálja majd. (2023)


Ha hagyod magad, akkor még élvezed is. A játékok az osztrák Familyparkban szerintem 'veszélyesebbek', de a körítés verhetetlen, igazi amerikai, tömény Disney. Hétköznap, suli időben voltunk, a legtöbb játékra 15-30 percet vártunk, de volt, ahova 50-120 perc volt kiírva, azokat kihagytuk.... 11 évessel voltunk, ő jól bírta, nem volt a várakozás sem borzasztó, de egy ovissal lehet, meggondolnám, hogy megéri-e. Ők azért hamar nyűgösek, fáradtak lettek.

Fél órát vártunk Plutora is, egy közös fotóra.... Van ingyenes előadás is, 30 perces, na az tényleg nagyon jó volt! Több szellemvasút szerű is van, amire sok kicsi fel sem akart szállni. (Mozgó jelenetek, hangos zene, hologramok, felnőttként inkább érdekes, mint ijesztő volt). Egy beszámolónál olvastam korábban, hogy 2 gyerekre 300 euro-t hagyott ott ajándékra. Akkor kinevettem, mea culpa... most már nem nevetek....

Az enyémnek szülinapja is volt, talán ez enyhítő körülmény. 😂😂 Összességében amúgy tényleg jó volt, érdemes elmenni, gyerek a felhők fölött volt, felnőttként is azért tudtunk szórakozni. (m.d., 2022)


"Sosem felejtem el az én lányaim arcát, amikor belépve a parkba először látták meg Miki egeret, majd közvetlen utána a kastélyt. Leírhatatlan élmény nekik, és mindenkinek, akik velük együtt élik át ezt. Itt tényleg mindenki megtalálja azt, ami őt elvarázsolja. Azért azt se felejtsük el, hogy a világ egyik legszebb városa mellett található mindez, a kicsiknek tökéletes hely arra, hogy elkezdjék megismerni a világ nagyvárosait, az utazás élményét." (Gyuri)


"Amikor odaértünk Párizsba, a reptér mellett voltak vonatok és az egyikkel mentünk el Disneyland-be. Elsőnek a szállodába mentünk megnézni a szobánkat, aztán tettünk egy kis sétát a parkban. Akivel elsőnek találkoztunk Minnie egér volt vele fotózkodtam is, aztán Sully mellett is volt egy fotóm. Amikor a Toy Story részre mentünk az első egy Slinky kis vonat volt, ami... hát... kicsiknek való. A Disney kastély nagyon-nagyon szép volt. Utána benéztünk a Buzz Lightyear űrjátékba, az is mulatságos volt szerintem. Ezek után egy különös liftre ültünk fel apával, amit a Hollywood Tower félelmetes épület, és 30 emeletet zuhant, nagyon sikítottam. Onnan elmentünk egy kis vonatra, ami körülvitt a parkban. Elmentünk a Horror házba, az Armageddonba, Alice Csodaországába, és még sok-sok helyre. A reggeli nem volt olyan jó, mint amilyennek hittem, de azért nem volt borzasztó. Az ebéd egész héten McDonalds volt, szóval utána nem nagyon kívántam hamburgert. A hét végén elmentünk a belvárosba egy kicsit megnézni, hogy milyen is Párizs. A városba metróval kellett menni és amikor kiértünk a megállóból akkor ott állt a Diadalív. Olyan nagy volt, hogy csak na, nekem nagyon tetszett. Onnan a séta az Eiffel toronyhoz indult, na az aztán tényleg nagyon nagy volt, lifttel mentünk fel a középső emeletre, de már az is olyan magasan volt, hogy alig mertem kinézni és ez még csak a középső emelet volt. Én azt mondom ha Párizsba szeretnének menni és vannak gyerekek akkor mindenképpen menjenek a Disneylandbe. :)" (gyerekszemmel, M. Lilla)


Megközelítés

A szervezettség nagyon profi. Gyakorlatilag Párizsból és a környékről mindenhonnan könnyedén elérhetőek a parkok, legyen az bármelyik párizsi reptér (Beauvais is!), transzferbuszokkal viszik a látogatókat (VEA). A távolabbi reptereknél kifejezetten javasolt előre megnézni a buszok indulási idejét, mert onnan nem sok busz indul, könnyedén előfordulhat, hogy nincsen aznapra már busz. CDG nem probléma, innen TGV-vel is percek alatt elérhető Eurodisney. Párizs belvárosából az RER visz ki.

Nyitva tartás, belépő és sorok

  • Disneyland Park: 10:00-20:00
  • Walt Disney Studios Park: 10:00-18:00
  • A belépőt meg lehet venni a Champs-Élysées-en a Disney store-ban, az Eurodisney hivatalos weboldalán  vagy akár a Vista irodáiban vagy online itt is! Nagyon ajánlott az előzetes jegyvétel, hétvégéken és többnapos ünnepeken szinte kötelező. Nyáron is nagy a tömeg, kár értékes órákat szentelni a sorban állásnak.
  • Aki a helyi Disney szállodák valamelyikében száll meg, az már 8:00-tól bemehet

"Ha valaki egy napra tervezi a látogatást a parkban/parkokban, akkor nagyon szűkreszabott programban lesz része. Leginkább azért, mert mindenhol sorok vannak: ha jó idő van, simán előfordulhat, hogy 1-1,5 órát kell várni, vagy meghatározott időpontban kezdődnek a programok. Én azt tanácsolom, hogy nézzék át a listát a parkok látványosságairól és válasszák ki azokat, amiket mindenképpen ki szeretnének próbálni, vagy meg szeretnének nézni. Ha már ott vannak, akkor mindenképpen kezdjék ezekkel a látogatást és próbáljanak tervszerűen haladni." (Gyuri, 2015)

Parkolás

Annak, aki autóval érkezik a parkokba, a parkolás ingyenes, amennyiben a helyi Disney szállodák valamelyikében, vagy kifejezetten Disneyland partnerszállodában száll meg - egyébként személyautóval (2 méter magasság alatt) 15 euró, 2 méternél magasabb járművel 20 euró, lakókocsival 30 euró. Az Annual Pass tulajdonosok szintén ingyen parkolhatnak.

A park felosztása

A Disneyland Paris 2 parkból áll, Disneyland Park és Walt Disney Studios Park. Fontos tudni, hogy ha valaki megveszi a belépőt, akkor minden játék a parkokon belül ingyenes. A két park mellett helyezkedik el a Village, éttermekkel, Disney boltokkal, szórakozási lehetőségekkel.

"Amikor Párizsba nagyon drága a repülőjegy, illetve a közlekedés Beauvais-ről túl bonyolult, akkor gondolkodjatok Brüsszelben. Oda a fapad nagyon olcsó, 3-4000 HUF. Béreltek egy autót és a reptérről max. 3 óra alatt ott vagytok Disneyland-be. Árban ez mindennel együtt is olcsóbban jön ki, és a jelen állás szerint a menetrend is sokkal jobb. Autóval kb. háromezer kilométer oda-vissza az út Budapestről. Hacsak nincsen nagyon keveset fogyasztó autótok, vagy nem férnek bele heten, akkor nem fogja megérni ez választani, pláne azért, mert hulla fáradtak lesztek, mire odaértek." (Gyuri, 2012)


"Én azt tanácsolom, hogy vegyék meg mindkét parkba a belépőt, mert mind a kettőben vannak olyan programok, játékok, amiket felnőttként is vétek lenne kihagyni. Androidra és iPhone-ra is vannak applikációi a parkoknak, ahol a térképen kívül a kezdési időpontok is fent vannak, mindig figyelmeztet, hogy hol mi kezdődik éppen. Ez nagyon jól tud jönni ilyenkor. A Studios-ban A Tower of Terror-t semmiképpen se hagyja ki senki! ;)" (M. GY., 2015)

Disneyland Park

A nagyobbik park a mesevilág forrása. Gyermekekkel mindenképpen itt kezdjünk, mert a varázslat itt kezdődik:)

Maga a park 5 részből áll:

  • Fantasyland
  • Discoveryland
  • Frontierland
  • Adventureland
  • Main Street USA

Az öt rész összesen 39 játékot tartalmaz, így mindenki megtalálhatja a korához, elképzeléseihez illő attrakciót.

Kezdjük az elején:

A parkba belépve a hatalmas Disneyland Hotel-t elhagyva, és egyből a főutcán találjuk magunkat. Ez a Main Street USA. Természetesen egy 1900-as évekbeli, viktoriánus házakkal keretezett kisvárost kell elképzelni. Előttünk tornyosul a távolban Csipkerózsika kastélya. Rögtön a bejáratnál van a vasútállomás, a kisvonat a park kerületén halad körbe-körbe. Várakozási időre lehet számítani, tömegre szintén. A főutcán jobb és baloldalon szintén boltok sorakoznak, korabeli kirakatokkal. Érdemes tudni, hogy a főutcával párhuzamosan, a boltok mögött két oldalon egy-egy árkádos átjárót találunk, ahol képeken és kirakatokon érdekes dolgokat fedezhetünk fel. Ne lepődjünk meg, ha séta közben el-elhalad mellettünk egy lovas kocsi.

A főutcát elhagyva választhatunk, merre megyünk tovább. Rögtön a kastély és környéke Fantasyland-be repít minket. Érdemes felmenni, Csipkerózsika teraszáról körbenézni. A kastélyon áthaladva vár minket a Pán Péter játék. Meglepően sok a várakozási idő, a játék időtartama nagyjából 4 perc. London felett repít minket sötétben a szárnyashajó, mintha csak Pán Péterrel repülnénk. A gyerekek általában élvezik. Ha tehetjük, jöjjünk ide nyitás előtt, olyankor nem kell végigvárni a sort. Ha jobbra tartunk, bemehetünk Alíz labirintusába, amelyben könnyedén eltévedhetünk, habár kívülről egyszerűnek tűnik. Alíz után főleg kicsik körében közkedvelt gyermek-hullámvasút a JR Casey, a Lancelot vagy a Dumbo körhinta vár bennünket. Ha ezeket elhagytuk, a Small world vár ránk. Rendkívül hangulatos, éneklős mosolygós bábukkal mutatja be a különböző kultúrákat, amit mi egy kis csónakban haladva csodálhatunk meg. Kicsiknek is nagyoknak is ajánlott, a várakozási idő változó, de a sor általában gyorsan halad.

Ezen az útvonalon hirtelen a Discoveryland-ben találjuk magunkat. BuzzLigthyear lézeres játékában Buzz-nak kell segítenünk legyőzni ellenfelét, amelyhez egy lézerfegyver áll rendelkezésünkre. Figyelem, buzzlightyear -analfabétáknak is ajánlott, rendkívül szórakoztató. Várakozási időre számítsunk. Itt találjuk az Orbitron körhintát és az Autopiát is. Ezen a versenypályán jogosítvány nélkül is a volán mögé pattanhatunk, csak ne felejtsük elnyomni a pedált, mielőtt valaki utolér minket. Várakozni itt is fogunk, ha tudunk, váltsunk Fastpass* jegyet.Hogy a nagyobbaknak is leessen az álluk, nekik épült a Space Mountain. Csak erős gyomrú delikvenseknek ajánlott, borítékolható a hatalmas adrenalin löket.

A Michael Jackson EO műsort kevesen szeretik, sok időt így erre nem érdemes pazarolni. Régen nagy szám lehetett, de mára megkopott, idejemúlt. Nem véletlen, hogy fél ház sem szokott lenni a hatalmas teremben. A Star Tours egy nagyon jól kitalált, a Star Wars univerzumban játszódó szimulátor, ahol egy kis baleset következtében űrutazáson vehetünk részt. Ki ne akart volna gyerekkorában egy X-Wing-gel berepülni Luke mellett a Halálcsillag híres csatornájába. Itt az alkalom!- hallottam már olyanról aki ebben is elszédült... Kalandozzunk tovább. Van itt még egy tengeralattjáró, de nem egy nagy durranás, csak akkor menjünk be, ha nincsen éppen jobb dolgunk.

Ha a főutcáról balra vesszük az irányt, az Adventureland-be érkezünk. Aladdin enged be minket ide, ahol megdörzsölhetjük a csodalámpát Agraba utcáján. Számos kaland vár itt ránk, függőhidakon és fákon mászhatunk szárazföld és víz fölött. Itt látható Hook kapitány hajója, és egy fehér-homokos tengerpart, hogy a Karib tenger kalózairól se feledkezzünk meg. És ha már itt tartunk, ez az a játék, amely a hajótól jobbra található és KÖTELEZŐ! Az egyik legjobb játék Disneyben. A várakozási időt meg sem érezni, mert folyamatosan egy hegybe vájt folyosón haladunk. A végén csónakokba ülünk, és egy éjszakai túrán veszünk részt. Kicsiknek nagyoknak, lányoknak fiúknak! A park hátsó részében találjuk az Indiana jones hullámvasutat. Garantáltan sikítós, gyomorforgatós, fejjel lefele körbe karikába száguldós.

A kalandok után a Frontierland van csak hátra. Négy fontos élmény vár itt minket, ebből három muszáj. Legyen az első a Phantom Manor. Balra a tó mellett. Ez az elhagyatott öreg kúria egy hátborzongató történetet mesél el, miközben megelevenednek számunkra a kísértethistóriák, és ki tudja, a végére talán minket is elátkoznak…A várakozási idő sok, de megéri. A tó partján egy kétszintes híres amerikai folyami hajóra szállhatunk, amely könnyedén körbevisz bennünket, kikapcsolódásként. Majd mellette találjuk a Big Thunder Mountain bejáratát. Maga a játék a tó közepére épített kis szigeten van. Szuper hullámvasút, még épp nem gyomorforgató, viszont garantáltan élvezhető. Sikítani érdemes. Ide is vehetünk fastpass-t, de az is előfordul, hogy keveset kell várni. Aki egyébként fél a hullámvasúton, annak ez lehet az első lépcső, hogy megszeresse. A sétányon tovább haladva találjuk az indián falut és a színházat. Itt szezontól függően különböző Disney filmekből összeállított előadások tekinthetők meg. Tulajdonképpen az egész egy nagy aréna, kezdés előtt már sorban állásra lehet számítani. Amire itt számíthatunk: igazi színészek akrobatikus zenés-táncos elemekkel szórakoztatják a nagyérdeműt, általában ez 20-30 perc. Lehetséges, hogy kimaradt egy-két játék, de azok talán nem is annyira érdekesek.

Ezeken a játékokon kívül kötelező az esti parádé is, illetve a 20. évfordulóra készített lenyűgöző fény és lézer show. Érdemes fent maradni és megvárni, mert felejthetetlen élmény mindkettő. A Disneyland Parkban a parádé után van, mindig akkor, amikor már elég sötét van hozzá, az időpontot a parkokban mindig előre kiírják.

Érdeklődés és kortól függő programtervezéshez tanácsok:

Kicsikkel érkezőknek:

  • Autopia
  • Buzz Lightyear Laserblast
  • It’s a small world
  • Dumbo
  • Peter Pan
  • Lancelot
  • Parádé

Félelmet nem ismerőknek:

  • Space mountain
  • Star Tours
  • Indiana Jones
  • Big Thunder Mountain

Családi kalandok:

  • Phantom Manor
  • Big Thunder Mountain
  • Karib tenger kalózai
  • Kastély
  • Parádé

Walt Disney Studios Park

Ez a park a filmkészítés kulisszái mögé enged betekintést az ide látogatóknak, ez az a téma ami köré fel lett építve az egész. Átélhetjük az Armageddon egy jelenetét a felépített űrállomáson, igazi filmforgatással egybekötött kaszkadőr show-t nézhetünk (kötelező!), vagy lezuhanhatunk 13 emelet magasságából a Hollywood Tower torony liftjeiben. Persze figyeltek arra is, hogy a legkisebbek is jól érezzék magukat, ezért itt építették fel a Toy Story játszóteret, ahol megelevenednek a népszerű filmtrilógia jól ismert szereplői is.

A parkba érkezve azonnal egy kis tér után egy hatalmas filmstúdió belsejében találjuk magunkat, ami tele van üzletekkel, éttermekkel és rengeteg filmes kellékkel. Innen kilépve szó szerint Hollywoodban érezhetjük magunkat, hiszen szemben a távolban, (kis csalással) ott tornyosul a jól ismert HOLLYWOOD felirat a hegyoldalban. Előtte a téren Mickey és alkotója Walt Disney integet nekünk. Ez a park kisebb, mint a Disneyland Park, de látnivaló és érdekesség így is dögivel van.

A látványt a mindenhonnan jól látható Hollywood Tower épülete uralja, ami egy 13 emeletes régi szállodát imitál. Ez az egyik legfélelmetesebb. Ámde pont emiatt leglátogatottabb játék is egyben. Vérprofin van megcsinálva, az illúzió tökéletes. Az alkalmazottak itt is korhű (XX. század eleje) ruhákban vannak, tökéletes kerettörténettel. Mindez azt szolgálja, hogy mindenki újraélhesse (!) az itt történteket, és lezuhanhasson a szálloda liftjével a magasból. A poénokat nem lövöm le, mindenki próbálja ki, aki meri!

Közvetlenül a torony mellett van az a kisbusz szerű szállító eszköz, a Studio Tram Tour ami a résztvevőket forgatási helyszínekre viszi el, miközben igazi filmek kellékeit lehet megnézni. A két forgatási helyszín nagyon érdekes, roppant izgalmas és félelmetes. Itt sem szeretnék mindent elárulni, de van hatalmas tűz, lezúduló elképesztő mennyiségű víz és sok egyéb meglepetés.
A torony mögött helyezkedik el a Moteurs Action! kaszkadőr-show arénája, ami egy valódi aréna egy felépített kis francia kikötőváros díszletével. Ez a show is egy filmforgatást mutat be, hogy hogyan is készülnek az autós üldözések, nagyon jó! Naponta több előadást tartanak itt, mindenkinek kötelező egyszer eljönni, legyen bármennyi idős is a látogató, mert lenyűgöző és rendkívül látványos a majd egy órás show. Kicsiknek van benne Villám McQueen is igaziból, nagyban, működően!

Közvetlenül az aréna mellett állhatunk sorba az Aerosmith rollercoaster-hez, ahol tomboló rockzenére lehet száguldani a villogó fények között. Ezen az úton visszafelé találjuk az Armageddon fentebb említett bemutatóját, illetve a Stich live kicsiknek szóló interaktív előadását. A park ezen részén visszatérünk a főtérre, ne hagyjuk ki a Cinemagique interaktív mozielőadását, ahol a filmgyártás egy-egy híres alkotásaiból remekül összeállított filmjét nézhetjük meg. Ez is olyan előadás, amitől az ember nem vár sokat, de beülve a némafilmek korszakától, egészen a legújabb kasszasikerekig láthatja a filmek fejlődését, alakulását. Filmrajongóknak kötelező!

A park másik oldalán találjuk az inkább gyerekeknek alkotott Animagique termet, illetve előadást. Nagyon hasonló a Cinemagique előadásához, de ez a rajzfilmek világát mutatja be igazi élő szereplőkkel, egy nagyon különleges technikával átszőve. Nem szeretnék poéngyilkos lenni, tessék megnézni, érdemes!

Innen kijövet egyenesen nekimegyünk a park talán leginkább látogatott ( a legtöbbet mindig itt kell várni) játékához a Crush’s Coaster-hez. A híres rajzfilm, Nemó inspirálta játék a híres ausztrál óceáni áramlatokat hivatott a résztvevőknek bemutatni, a rajzfilmből megismert kis teknősök hátán. Az eredmény nem marad el… könnyű kezdés után olyan hullámvasúton találjuk magunkat a korom sötétben, ahol pár pillanat alatt elveszítjük a tájékozódási képességeinket, nem tudjuk hol a fent, hol a lent, pörgünk-forgunk száguldunk. Érzékeny gyomrúaknak nagyon nem ajánlom! Fontos, hogy minden olyan tárgyat (fényképező, napszemüveg, stb.) tegyünk el a táskába, ami leeshet, mert garantáltan el fogjuk hagyni! A táskát meg rögzítsük magunkhoz! Nem vicc!!!

Vele szemben van Radiátor fürdő kisautós játéka a Cars. Itt Villám McQueen témájú kisautókba beülve próbálnak hányingert kicsikarni belőlünk. Ezt a játékot szerintem a gyerekek élvezik csak, bár kétségtelen, hogy nagyon szépen meg van csinálva, teljes az összkép.

Amennyiben ezt is túléltük és van még kedvünk mászkálni, pár lépésre innen köszönthetjük Buzz Lightyear hatalmasra nőtt alakját. Alatta elhaladva az ember azon veszi észre magát, hogy játszótérre érkezett meg, de valami nagyon fura… összementünk! A Toy Story jól ismert játékait találjuk itt, de minden hatalmas, olyan mintha mi lennénk icipicik. Három játék van itt, az első a baloldalon található katonai kiképzőbázis, ahol kipróbálhatjuk az ejtőernyőzést, pont úgy mintha mi is apró zöld, mindenki által ismert műanyag katonák lennénk. Nem annyira vészes játék, de nem ebéd után ajánlott. Vele szemben van Slinky kutya kisvasútja a legkisebbeknek. Egyszerű, semmiféle gyomorforgatást nem tartogató játék. Nem így a pici versenyautó, ami itt természetesen hatalmas és félelmetes. Már kívülről nézve is sokaknak elmegy a bátorsága a felüléstől, amit meg is értek, ugyanis az egyik legdurvább játékról van szó. Mindenkinek ajánlom, hogy kicsit nézze a fent ülők arckifejezését miközben ide-oda megy az autó. Minden elárul az átélt élményekről… Visszafelé menjünk be az Art of Disney Animation bemutatóra, ahol a rajzfilmkészítés titkaiba avatnak be minket két teremben. Bemutatják, hogy mennyire sok érzelmet is tud közvetíteni egy egyszerűnek gondolt mese is. Vigyázat, érzékenyebbek elsírhatják magukat! Kifelé levezetésként felülhetünk Aladdin repülő szőnyegére, ez, ha bent mindenen túl vagyunk, már nem fog gyomorproblémákat okozni.

Programtervezési tanácsok:

Kicsikkel érkezőknek:

  • Aladdin repülő szőnyege
  • Animagique
  • Verdák
  • Slinky
  • Art of Disney Animation
  • Stich live

Félelmet nem ismerőknek:

  • Hollywood Tower
  • Aerosmith rollercoaster
  • Crush’s coaster
  • Armageddon

Családi kalandok:

  • Cinemagique
  • Armageddon
  • Moteurs Action!
  • Studio Tram Tour

Disney Village

A Village Disneyland előszobája. A parkok és a hotelek felől is egyaránt megközelíthető. Egy más típusú szórakozást nyújt, mint a két park, ugyanakkor kiegészíti azokat, teljessé teszi az élményt. Ide még belépő nélkül, ingyen be lehet menni.

Vásárlás

Számos lehetőség nyílik a vásárlásra, a Disney boltok egymásból nyílnak, mégis különbözőek. Leginkább kínálat szerint kategorizálhatóak, és habár mindenhol nagyjából ugyanazt megkaphatjuk, mégis mindegyik üzlet más és más. Míg az egyik profilja inkább a divat, a másiké a játékok, ajándéktárgyak, műalkotások és még sorolhatnánk. A nyitva tartásról: változó, de jól szervezett. Bizonyos boltok délután nyitnak, és egészen éjfélig várják a vásárlókat, míg mások reggel 9-kor, így a parkok nyitása előtt az ember könnyedén el tudja ütni az időt. Itt van a legjobb outlet bolt is, ahol meglehetősen nagy kedvezménnyel lehet kifogni egy-két jobb darabot.

Éttermek

Habár a parkon belül is adódik lehetőség, mégis talán a legjobb megoldás a Village-ben eszünk. Olcsóbb, és kicsit kisebb a tömeg. Természetesen ezt befolyásolják a különböző rendezvények és élő show-k, így például egy-egy vetítés után, vagy ebédidőben ne lepődjünk meg a félórás sorban álláson itt sem. A lehetőségek száma nagy. A McDonald’s általában mindig tömve van, ugyanakkor kreatív megoldásként, lehet előrendelést leadni kártyával, amely kicsit talán segít. Az Earl of Sandwich, egy rendkívül jól kitalált gyorsétterem, ízletes szendvicsekkel, ebéd menüvel, kiülős terasszal a tó mellett. A Cafe Mickey az a hely, ahol mindig rengetegen vannak, itt láthatjuk Mickey-t és barátait együtt reggelizni azokkal, akik ezt külön megrendelik. Ezeken kívül még sokféle éttermet kipróbálhatunk, különböző árkategóriában. A SportsBar-ban finomak a koktélok. Steak vacsorára is van lehetőség, és természetesen Starbucks kávézót is találunk. Jó tudni, hogy pénzváltó helyiség is üzemel a Village-ben, noha rendkívül kedvező árfolyamokra ne számítsunk.

"A Village-ben csak 2 helyen van wi-fi, az egyik a Starbucks, így itt folyamatos a tömeg, helyre perceken át várni kell, a sorakozáson kívül. Itt sokan órákat töltenek a laptoppal. A másik a MC D., de az szellősebb. Egy sonkás, zöldséges szendvics a Village-ben 6 Euro, a végállomásnál ugyanez 3,5. Bent a parkban még több. A parkban található éttermekben több helyen találkoztam magyar felszolgálóval, dolgozóval, akik nagyon segítőkészek. Érdemes megszólítani őket, ha meghalljuk a beszédet. Nekünk pl. a vásárlásnál segítettek, nem kicsit…" (Edit, 2012)

Szórakozás

Akinek nem lenne elég a parkok nyújtotta élmény, itt talál még! Mozi és Imax komplexum, ahol mindig az aktuális legújabb filmeket vetítik, koncertek a három szintes Billy Bob bárban, vagy az éppen aktuális élő show-k. Jelenleg a Wild West Show az egyik legfőbb attrakció. Adott napokon késő délután és este is megtekinthető. Érdemes elővételben jegyet váltani, mert úgy sokkal jobban járhatunk. A show jól szervezett, a műsor interaktív, vágtázó cowboyok, indiánok, rodeo bohócok színesítik az előadást. Amíg nézzük, a személyzet folyamatosan gondoskodik arról, hogy a poharunk és tányérunk ne maradjon üresen. Egy főre legalább három főre elegendő vacsora jut. Érdemes kipróbálni. A Village szélén találjuk a hőlégballont, (panoramaguiqe balloon) amely 2005 óta üzemel, és egyszerre 30 embert tud 100 méter magasba repíteni a Disney tó fölött. Bizonyos éttermekben a menüvel együtt akciósan válthatunk rá jegyet, érdemes figyelni. Mindenképpen vessünk egy pillantást felülről a Disney világra, ha nagyon szép az idő, akár még Párizsig is elláthatunk.

Szállás helyben

Online foglalás

7 Hotel szerves része a komplexumnak a 2 csillagtól az 5-ig:

  • Disneyland Hotel 5*
  • Disney's Hotel New York 4* átlagos négy csillagos szálloda, jól ismert art deco new york-i stíluselemekkel és finom vaníliaillattal a lobbyban
  • Disney's Hotel Newport Bay Club 3*
  • Disney's Hotel Sequoia Lodge 3*
  • Disney's Hotel Cheyenne 2*
  • Disney's Hotel Santa Fe 2*
  • Disney's Davy Crockett Ranch, családoknak apartmanos ellátás sütési, főzési lehetőségekkel

Bár nem feltétlenül szükséges, de minden hoteltől ingyenes buszjárat viheti a vendégeket a parkok bejáratához. Fontos infó, hogy akik ezekben a szállodákban laknak, a parkok hivatalos nyitása előtt már bemehetnek és felülhetnek egyes játékokra!

A szállodák távolsága a parkoktól fordítottan arányos az árukkal, a legdrágább szálloda maga a Disneyland Hotel, ez közvetlenül a bejáratnál helyezkedik el, míg a legolcsóbb kb. 15 perces sétára. Eurodisney 2 parkból áll, Disneyland Park és Walt Disney Studios Park. Fontos tudni, hogy ha valaki megveszi a belépőt, akkor minden játék a parkokon belül ingyenes. A két park mellett helyezkedik el a Village, éttermekkel, Disney boltokkal, szórakozási lehetőségekkel.

"A Disneynél található belső szállodák közül én inkább csak hármat mondanék igazán belsőnek, bár a térképek alapján ugye több van. De a Newport, a New York és a Sequoia, ami egészen közel van. Ez a 3 van a tó körül és a Village bejárathoz közel. Innen valóban minden gyorsan elérhető. Bár! Még itt is járnak kis vonathoz hasonló szerkezetek amik elvisznek a Village egyik végéhez, mert mire a tó körül elsétálunk, az is 4-5 perc. Viszont a többitől gyalogosan ez legalább 15 perc, de persze járnak a shuttle-k. Természetesen a Disneyland Hotelt nem számolom, mert az már a bejárat maga. Ha árban kedvezőbbet akarunk, nyugodtan lehet ajánlani a Kyriad és környéki szállodákat. Nagyon barátságosak, szépek, és 20-25 percenként jár az ingyenes busz, aminek menetideje - lemértem - 7 perc. Ez nem a Village bejáratához visz, vagyis nem a tó felőli végéhez, így nem kell végigmenni a falun, hanem a másik végéhez, ahol a park bejárata van. A szállodákban (belsőkben) ki van írva a recepciónál az aznapi program, a szállodára vonatkozóan. Pl. a nap folyamán melyik órában mikor ki jön fényképezkedni. 10 óra: Plútó.....11:00 óra Micky és így tovább....ilyenkor persze nagy a tumultus és lehet, hogy nem kerül sorra a gyerek, mert ha lejár az idő, a szereplő továbbáll. De visszajön így lehet újra sorakozni.

Az étkezésekről a szállodákban: nagyon jól szervezett. Nem csak megyünk és eszünk a reggelinél, hanem koordinálják a tömeget. útonálló a bejáratnál és megkérdezi hány fős asztalt szeretnénk. Azt a segédje megjegyzi, elszalad, megkeresi, hogy van-e szabadon pont annyi fős és bekísér. Ha épp nincs gyorsan összetolnak, szétszednek. Így mindenki örül:-) A gyerekeknek szól ez főleg, mármint a reggeli. Tele van finomabbnál finomabb croissanokkal, joghurtokkal, gyümölcsökkel, müzlikkel. Persze a felnőtteknek a felvágott, sajtok stb , minden található." (Edit, 2012)


Termeszetesen nagyobb elmeny,ha parkon beluli szallodat valasztotok! De koltsegkimelobb,ha nm🙂
Nem Parizsbol kell kijarni,a helyi telepulesen,ahol Disneyland van vannak szallodak,amik lenyegesen olcsobbak. Mi is ilyenben szalltunk meg,reggel busz visz a parkba,este hoz haza. (2022)


Mi Disney hotelben szálltunk meg, mert azzal kapsz reggelre extra időt amikor kevesebben vannak bent 😉 (nekünk ez nagyon jól jött) de persze olcsóbb ha nem Disney hotelben szálltok meg


Ha a parkon belül szállsz meg akkor az drágább.
De van mindenféle ár kategóriájú hotel.
Mi ebben szálltunk meg áprilisban.
Ha Disney hotelban szállsz meg akkor be mehetsz park nyitás előtt 1 órával. Így rengeteg mindenre fel lehet ülni nagyon pici sorban állással.
Plusz a Disney hotelba mennek karakterek is és lehet velük fényképezkedni. Ha ez érdekel.
A parkon kívüli hotelek olcsóbbak. Általában jár tőlük busz a parkba és vissza. 10-15 perc kb. Szóval nincs messze és nem Párizsban fogsz megszállni.

Jegyinformációk és árak / Eurodisney Ticket belépő

  • A jegyek várhatóan 60-80 euro között mozognak, szezonális kedvezményeket is ki lehet fogni
  • Létezik 1-Park és 2-Park belépő, attól függően, hogy a Disneyland mellett a Walt Disney Park is érdekel-e minket - a kettő között 10-20 euro a különbség (gyerek/felnőtt)
  • A jegyek minden látványosságra és felvonulásra érvényesek, kivéve a Video Games játékteremre és a Shooting Gallery -re.
  • A jegyek speciális ünnepségekre, rendezvényekre nem érvényesek
  • Rossz időesetén fenntartják a jogot, hogy showkat vagy látványosságokat előzetes értesítés nélkül lezárjanak.

FASTPASS: ez egy jó lehetőség arra, hogy azokhoz a játékokhoz, ahol a legtöbben szoktak lenni, előre időpontot foglaljunk. Ez a belépőkártyánkkal lehetséges. Amint ezt megtesszük, megkapjuk azt a félórás időintervallumot, amikor várakozás nélkül bemehetünk Egyszerre mindig csak egy aktív ilyen időpontunk lehet egy belépőkártyával!

Fényképezőgépet mindenképpen vigyünk és csináljunk képet minden Disney karakterrel, ez külön küldetés lehet a gyerekünknek. Amikor tervezzük az utunkat érdemes számításba venni azt, hogy hétvégén, ünnepnapokon többen vannak! Legjobb hétköznap itt lenni, ilyenkor mindenhol kevesebbet kell várni! Nem nyári hétköznapokon egy-egy játéknál maximum 20 perces a várakozás, hétvégén ez lehet 70 perces is.

A tömeg, mindig, mindenhol sokan vannak, sokat kell várni. Hiába csinálják ezt meg profin, nagyon unalmas tud lenni, hogy fél órát várunk egy olyan játékra, amin esetleg utána csak 5 percig vagyunk. Nagyon érződik, hogy mindenből pénzt akarnak csinálni. A parkon belül minden drága, de nagyon. 3 euró egy üdítő, 20-30 euró a legegyszerűbb étel. Persze minden tele van vásárlásra hívogató üzletekkel, aki óvatlan egy vagyont fog elkölteni ilyesmikre. Sokkal jobban érdemes a Village-ben enni, ott alacsonyabbak az árak. Tipp! Aki ennél is olcsóbban szeretné ezeket a szükségleteit megoldani, a parkok bejáratánál, a vonatállomáson talál egy kis boltot (talán Relay), ahol normális árakon tud mindent megvenni, legyen az üdítő, víz, szendvics, édesség. Kis séta, de talán megéri.

Vélemények

"A feeling már a reptértől közlekedő transzfer buszon elkezdődik, ugyanis azon a buszon csak olyanok ülnek, akik Disneylandbe készülnek. Sok-sok gyerekes család, fiatalok vegyesen hangoskodnak, érződik a levegőben az izgalom. A gyerekeknek élmény még a shuttle busz is, ami telis-tele van festve, még az ablakok is Disney hősökkel, nagyon szépek valóban. Részt vettem én magam is Western show-n annak ellenére, hogy nem akartam. Nem vagyok oda az e fajta dolgokért. Megbántam volna, ha kihagyom. Nagyon szórakoztató volt, nem is a műsor, hanem inkább a körítés. Az ételek, a kiszolgálás, a kalaposztogatás, amit haza is hozhatunk. Hazafelé a repülőn, aki kalapban volt az, mindenki összemosolygott, mert tudtuk, egy helyről jöttünk :-)))) és jól éreztük magunkat. Aki eljut ide, nem hagyhatja ki a lézer showt. Először nem is értettem hova rohan, hova áramlik annyira a tömeg. Nem gondoltam, hogy ez ekkora felhajtás....de igen. Szaladnak az emberek, hogy minél előrébb állhassanak, videózhassanak, és azt kell mondanom, megéri. Még felnőtt fejjel is elszorult a torkom, mert annyira valóságos volt az egész és belegondoltam, hogy ez az a pillanat amikor egy kisgyermek igazán beleképzelheti magát, ott érezheti magát egy mesében. Fantasztikus. A belső és külső szállodák közötti választás kétségei kapcsán érdemes tájékozódni a park belépők árairól és úgy kiválasztani a szállodát, mert a belsőkhöz jár a belépő, a külsőkhöz nem. Így meg kell tervezni, hogy érdemes-e belső belépőset fizetni, vagy úgy is csak 2-3 nap a Disney a többi mondjuk párizsi kirándulás, akkor elég a külső is." (Edit, 2012)

"Mi voltunk Orlandoban és Párizsban is disney-zni, és megállapítottuk, hogy a párizsiban a tűzijáték a fény- és lézer show-val jobb, mint a floridai. Viszont az attrakciók kinézete, fizikai állapota Párizsban, nem annyira jó, mint Orlando-ban. Ami szintén csalódást okozott, hogy a párizsi Disneylandben mindenhol tilos a dohányzás, ennek ellenére rengeteg helyen sokan cigiznek. Na de a lényeg végül is az volt, hogy a kislányomnak az egész nagy élmény volt." (Réka, 2012)

Háttér: Hihetetlen, de a párizsi Disneyland-nek nagyobb a látogatottsága, mint a Louvre-nak és az Eiffel-toronynak. 2011-ben például 15,7 millióan látogatták meg Európa legnépszerűbb témaparkját, míg a Louvre-nak csak 8,4, az Eiffel-toronynak meg 6,6 millió látogatója volt. Nyáron a 40-65 perces sorban állás a jellemző. Franciaország turisztikai bevételeinek 6 százalékának forrása a párizsi Disneyland. Meglepő, de a Disneyland 2001 óta nem nyereséges. 2011-ben 1,3 milliárd euró volt a bevétel és mégis 64 millió euró veszteség lett a mérleg "eredménye". A francia állam és az Ile-de-France régió azért elégedett lehet, mert az Euro Disney rengeteg adót fizet.

"A kastély, amit meg akartunk mutatni a gyerekeknek, nem volt más mint a Csipkerózsika kastélya, Disneyland-ben. Ahová bizony igen borsos a belépő és esőben nem nagy élvezet vidámparkozni... A lányok kicsit álmosan, olyan közepes izgatottsággal keltek, hogy valami kastélylátogatás lesz. Szerencsére nem nagyon figyelték az út menti táblákat, meg olyan nagyon nincs is túlreklámozva, így mikor odaértünk, úgy kellett rájuk szólni, hogy nyissák már ki a szemüket, hiszen már előttünk a cél.

Na lett is szemeknek nagy elkerekedése, majd hitetlenkedve néztek ránk: Csak nem Disneylandbe jöttünk? Egy percig el is bizonytalanodtunk, hogy hát mi van, melléfogtunk és az én gyerekeim nem is akartak ide jönni?? (bevallom valami visítást, örömkitörést vártam) De aztán szerencsére kiderült, hogy csak annyira meglepődtek, mivel nem erre számítottak, hogy szó szerint elállt a szavuk :-) , az örömködés később nem maradt el. :-))

Mivel Párizsról már fél éve áradoznak, de Disneylandet egyszer sem hozták szóba így megkérdeztem, tudták-e egyáltalán, hogy itt is van egy belőle. Nos igen, de mint kiderült, nem jutott eszükbe hogy ide is jöhetnénk, annyira az Eiffel-toronnyal voltak elfoglalva. :-)

Kérem szépen annak ellenére, hogy én csak a gyerekek miatt jöttem ide és meg voltam róla győződve, hogy ez is csak egy vidámpark, be kell vallanom, hogy nagyon jól éreztem magam, kellemesen csalódtam és tényleg a legkisebbektől a szülőkig mindenkinek van mit csinálnia, szórakoztató és igényesen kialakított hely. Simán rá lehet 2 napot is szánni, mi este elég későig maradtunk, de így sem fért bele minden. Óriási, pláne a kombinált belépővel ami mind a két parkba érvényes. (Szerintem érdemes ezt venni, én azt hittem hogy a Disney studios inkább csak a filmforgatásokról szóló kiállítás és bemutatók, de nem, az is ugyanolyan vidámpark, és tényleg nem tudtuk eldönteni melyik volt a jobb rész. Az egész, együtt! :-)

Igaz, voltak helyek ahol többször is végigmentünk, felültünk, és hát olyan is ami nem annyira érdekelt minket, így összességében láttuk és kipróbáltuk amit akartunk, a hatás pedig nem maradt el. Volt egy hullámvasút, ahova csak 140 cm magasság felett engednek felülni. Pepének kb 2 cm hiányzik ehhez, és pont a nyaralás előtt voltunk Benidormban a Terra Miticaban és majdnem kicsordult a könny a szeméből hogy ő nem ülhetett fel és Csenge igen. Úgyhogy ide már felkészülten érkeztünk: magas szárú tornacipő és egy gombócba gyúrt zokni a sarka alatt megtette a hatását: éppen átcsusszant az ellenőrzésen. Tudom, felelősségteljes szülő módjára viselkedtem, de ez a két centi már nem hiszem, hogy annyira sokat jelentett volna biztonsági szempontból, de annyira boldoggá tette Pepét. (2014)" forrás


,, Egy teljes napot mindenképp rá kell szánni, hiszen a stúdió és a park is rengeteg élménnyel szolgál. Nem vagyok a hullámvasutak nagy rajongója sőt, azt kell mondjam, hogy eddig még nem sikerült Disneylendből taccsolás nélkül távoznom, de megéri! Cserébe találkoztam Plútóval és Donald kacsával is!
Rettegtünk a Szellemkastélyban, eltévedtünk Alice labirintusában, Indiana Jones-szal kalandoztunk majd ettünk egy nagyot a Hakuna Matata étteremben! Szuperebb napot nem is kívánhatna egy gyermek, örülök, mindezt veled élhettem át Törpicsek! (Happyhilisjourney FB, 2019)


Metróval könnyen oda tudsz jutni. 1 nap elég szerintem, főleg, ha nem akarsz mindenre felülni, viszont mindenképpen várd meg az esti záró showt. Nagyon lenyűgöző.
Nálunk is a legszkeptikusabbaknak tetszett a legeslegjobban. Mindenkit le tud nyűgözni.
Az ételek nem vészesek árban, de ha bármit megkívánsz, azonnal vedd meg, mert nap végére elfogy. És hátizsákot vigyél, hogy beleférjen minden pohár és csecsebecse, amit haza szeretnél hozni. Természetesen millió bolt is van és a világ összes pénzét el lehet költeni, úgyhogy csak óvatosan.

Fotóegyveleg

Vissza az elejére


Kommentek

Mercédesz, 2019. 03. 12. 03:00
Üdv! Júliusban szeretnénk 4-en Disneylandbe menni, a hivatalos oldalon néztem ajánlatokat "book a package" címszó alatt,. Beírtam a dátumot amire kidobta a Disney hoteleket, olyan ajánlatokkal amiket április 24ig lehet lefoglalni árakkal együtt azonban van valami amit nem értek. Azt írják, hogy (the price includes 30% off hotel and park tickets) 2 night(s)/3 days in both Disney parks, valamint ha lenyitom a mit tartalmaz fület ott is írja, hogy a szoba és a disney belépők az árban vannak. Ez azt jelenti, hogy az ott feltüntetett áron mind a 4 személynek jár a hotelfoglalás mellé belépő mindkét parkba 3 napra? Vagy csak 1 napra jár mindkét napra mindenkinek, vagy valami más és teljesen félreértem? Előre is köszönöm!


úti kritikus, 2018. 03. 29. 18:44
Nóra! A parkban az étkezések drágák. Azt meg nem szeretik, ha a turista bevisz ennivalót és elkezd piknikezni. Egy egyszerű meleg étkezés kb. 15 és 20 euró közötti összegbe kerül.


Nóra, 2018. 03. 29. 18:34
kérdésem: bent a Disney parkban kb. mennyiért lehet étkezni? milyen lehetőségek vannak? gyerekemet (nagykorú) engedném be, mennyi pénzt adjak neki étkezésre?


Péter, 2018. 03. 19. 16:28
Üdv! Két napot szeretnék a családdal Disneylandben eltölteni. Az első nap 09:05-kor száll le a gépünk a Beauvais reptéren. Innen hogy jutunk a legegyszerűbben,és a leggyorsabban Disneylandbe? És még annyit szeretnék kérdezni,hogy ha 12-13óra körül érünk oda,akkor megéri még megvenni arra a napra a belépőt?


Bukta Judit, 2018. 03. 05. 09:10
Kedves Dorottya ! Kérdésem lenne hogy itthon meg lehet e venni a belépőket ?
Magic Shutte busz aSDG reptéren hol találom meg 2018 .o5.19 2F érkezünk.
Köszönöm a segìtséget.


Nagy-Kuglicz kata, 2018. 01. 26. 04:43
Kedves válaszoló !
Március 29én van a férjem 40.születésnapja és április 2án a 2.házassági év fordulónk .
Szeretnénk Párizsba menni és természetesen Disneylandbe. Összesen mennyi napra érdemes menni ,hogy tervezzük ? Disneylandnél érdemes e a szállást foglalni mondjuk ha úgy számolom 2 nap Disneyland és 3 Párizsra vagy érdemes két szállodába foglalni szállást ? Én sajnos tudok ugyan rövid távon sétálni meg máshova ülni , de sajnos hosszú távon kerekesszéket muszály vinnünk e sokat kell e sétálni a helyszínek között és a két program amíg felülünk egyik játékról a másikra sok idő mondjuk nekem a fél óra állás nem megy egy helyben , hogy megoldható e ? Ahonnan indulunk oda érkezünk e vissza és ott megyünk e ki és tudok e székkel közlekedni ? Vagy sok lépcső van ? Vagy inkább hagyjuk ki Disneylandet egyenlőre ? És csak Párizs és a múzeumokra ,nevezetes épületekre koncentráljunk ?
Mennyire akadálymentesített Disneyland? Párizs gondolom igen a többi nyugati európai városokból kiindulva ...
Nagyon szépen köszönöm a válaszát előre is ! Kata


úti kritikus, 2017. 11. 24. 14:35
Katalin!

Télen a parkban minden úgy működik, mint más évszakokban. A jellemzően 4-5 fokos nappali hőmérsékletnél nagyon be kell öltöztetni a gyerekeket (is). Sok embert lehet látni síruhában. Persze télen nincs akkora tömeg, de várakozások szabadtéren vannak, és a szabadtéri, ülős programoknál az ülepünket is jól be kell burkolni ruhával. A rövidebb nappalok némileg hátrányosak, de sokaknak tetszik az, hogy a nyitva tartási időben későbbig és délután korábban vannak szépen kivilágítva építmények. Nem kérdéses, hogy a gyerekeknek is kellemesebb 10-15 fok fölötti hónapokban élvezni a parkot. Mérlegeljen hát a családi tanács. Most alapul lehet éppen venni az itthoni hideget. Pl. szeretnénk-e libegőzni mostanság?


Katalin, 2017. 11. 23. 19:10
Üdvözletem. Az a kérdés merült fel bennem, hogy van-e értelme télen elmenni a parkba? Három 5 és 10 éves kor közötti gyerekkel lennénk. Azt gondolom, hogy jobb lenne más évszakban, de nem vagyok benne biztos. Köszönöm a választ! Kata


Srankó Judit, 2017. 10. 23. 09:52
Kedves Szerkesztők! Érdeklődni szeretnék hogy a szàllodànkba (Novotel Pàrizs 14 Porte d' Orléans 15, Boulevard Romain Rolland, 17 th arr.,Paris, 75914,Franciaorszàg) a Buaris reptérről mivel és hogyan juthatunk el. 1. Vonattal Pàrizs központjàba a pàlyaudvarra és onnan hogyan a szàllodàba ( mivel és hàny megàlló,stb) vagy 2. Ha a shuttle busszal érkeznénk Pàrizs pàlyaudvaràra akkor onnan higyan jutunk el a szàllodàba ( mivel, hàny megàlló,stb és hol talàljuk meg ezeket ((vonat,shuttle) a reptéren és kell-e előre jegyet lefoglalnunk rà vagy ràérünk ott helyben megvennünk? Van- e menetredjük (vonat, shuttle) lehet-e rà alapozni a visszautunk miatt, hogy ne késsük le a visszaút miatt a repülőt. 3.Pàrizson belül szeretnénk közlekedni tömegközlekedéssel (metro,busz,hév stb) létezik-e 10 vagy 20 alkalmasvonaljegy ami alkalmakra szólés minden tömegközlekedésre szól vagy létezik- e napijegy amit tudnànk hasznàlni 5 napig. Ön mit tanàcsol mit vegyünk? Kérem tüntessen fel àrakat is. Januàr 2-àn 14.00 kor indul a gépünk Budapestre délre a reptéren kell lennünk mivel érünk ki biztosan a reptérre. Szeretnénk ha kérdéseinkre vàlaszt kaphatnànk. Előre is köszönjük. Üdv: S. Judit


úti kritikus, 2017. 10. 15. 09:52
legolcsóbb, ezen egynapost is lehet venni

https://www.getyourguide.com/paris-l16/disneyland-paris-2-parks-ticket-1-2-3-4-5-day-t19562/?partner_id=R22494

másik link, semmi sincs sajnos magyarul

https://utikritika.rgi.ticketbar.eu/en/ticketbar-paris/disneyland-paris-1-day-2-parks-ticket/


úti kritikus, 2017. 10. 15. 09:48
Két nagy parkegység van: a Disneyland Park és a Walt Disney Studios park. Az Adventureland és a Frontierland - mindkettő - a Disneyland parkban van.


úti kritikus, 2017. 10. 15. 09:26
Kedves Judit!
A hotelből el kell gyalogolni az amúgy legközelebbi metrómegáálóhoz, aminek a neve: Porte d'Orleans. Onnan a 4-es vonalon fel kell szállni a Porte de Clignancourt végállomás irányába közlekedő metróra. A 14. megálló lesz a Les Halles. Ott ki kell szállni és keresni az RER jelzést. Az RER olyan, mint nálunk a HÉV. Az RER Les Halles megállójánál az A4-es vonalat keressük, és a Marne-la-Valle végállomásig utazunk. Véletlenül ez is a 14. megálló. A végállomáson kiszállunk és ott már szinte mindenki az Eurodisney-ben megy. A hoteltől az utazás odáig összesen kb. 1 óra 10 perc.


Srankó Judit, 2017. 10. 14. 19:53
Kedves Szervezők!
Szeretnénk segítséget kérni, hogy ebből a szállodából hogyan jutunk el a DisneyLandba tömegközlekedéssel, milyennel, hány megállót kell utaznunk, stb?(Novotel Paris 14 Porte d'Orléans
15, Boulevard Romain Rolland, 14th arr., Paris, 75014, Franciaország)
Továbbá szeretnék érdeklődni, hogy az Adventureland és a Frontierland az 1-es vagy a 2-es parkban van? És, hogy hol tudjuk előre megrendelni, megvenni a belépőjegyeket. Egy napot fogunk ott tölteni karácsony és szilveszter között.
Előre is köszönjük válaszát!


Bliszkó Edit, 2017. 05. 23. 13:35
Szia Álmos!

SZERINTEM MINDENKÉPPEN 2 PARKOS BELÉPŐT ÉRDEMES VENNI, MERT A DISNEY-ben TÖBB A KISGYERMEKEKNEK VALÓ ATTRAKCIÓ, A STUDIÓBAN PEDIG SOKKAL TÖBB A FELNŐTTEKNEK VALÓ.
PERSZE MINDKÉT RÉSZ SOK ÉLMÉNYT NYÚJTHAT MINDEN KOROSZTÁLYNAK.
ELŐRE MEGVÁSÁROLNI A JEGYEKET ÉRDEMES, MERT A SORállási idő csökkenthető VELE A PÉNZTÁRNÁL, SŐT NÉHA MÉG AZ ÁR IS JOBB LEHET PICIVEL.

A SHUTTLE JÓ VÁLASZTÁS, VAGY TGV (vonat), VAGY AKÁR A RER (HÉV)....EZEK MIND A PARK BEJÁRATÁHOZ ÉRKEZnek, A VILLAGE AZON VÉGÉBE, AHOL BEMEGYÜNK A PARKBA.


Bakonyi Álmos, 2017. 05. 23. 12:03
Sziasztok!

Egy kis segítséget szeretnék kérni. Június 3-án mennék édesanyámmal a parkba és szerintetek milyen jegyet érdemes vennünk? Érdemes a shuttle Párizsból? (nincs autónk) Szeretnénk mind a két parkot megnézni.

Online szeretnénk megvenni, hivatalos oldal jó vagy érdemes valami városkártyás oldalon is nézelődni?

van valami attrakció amit javasoltok?

Előre is köszönöm válaszotokat/tancsokat.
Üdv,

ÁLmos


Bliszkó Edit, 2017. 05. 10. 22:54
Kedves Melinda !



Biztos vagyok benne, hogy egy élmény lesz ez a nap J

Mindenképpen olyan jegyet kell venniük amit úgy hívnak 1 nap/2park. Így mind a Disney parkba, mind a Studioba be tudnak menni. Nagyjából be lehet járni egy nap alatt,

de már nyitás körül érkezzenek és estig ….zárásig is el tudják tölteni a napot majd.

Előre, itthon is meg tudják venni a jegyeket, de ott a helyszínen is. (Esetleg időspórolás miatt javaslom az itthoni vásárlást)

Az árak maximum 2-3 euróval térnek el az előre megváltott vagy a helyszínen vásárolt között.

Árak: különbözőek, időpont szerint. Leírok többet is, május hónapban, mert ha esetleg 1-1 nappal mégis eltérnének a megadottól, már más lehet az ár.

Alábbiak 1 felnőttre értendőek.

1 nap/2 park MINI 64 EUR dátum: május 21-23 és május 28-31

1 nap/2 park MAGIC 81 EUR dátum: május 24-27 napok

1 nap/2 park SUPER MAGIC 91 EUR dátum májusban: 20-a.



Remélem tudtam segíteni, ha bármi kérdésük felmerül még az utazásig, keressenek bátran.

Jó utat és jó szórakozást kívánok !

B.Edit


Faragó Melinda, 2017. 05. 10. 20:09
Üdvözletem! Segítséget szeretnék kérni, férjemmel az 1 éves házassági évfordulónkat Párizsban ünnepeljük, nekem csak annyi kikötésem volt, hogy Disneland kötelező :)
Szeretnék érdeklődni, hogy május 27-én megyünk oda, de csak sajnos 1 napos Disneyland látogatás fér bele, milyen jegyet érdemes venni, ha mind a 2 parkot meg szeretnénk nézni?
Köszönöm a segítséget!


úti kritikus, 2017. 04. 04. 05:27
Kedves Noémi!
Természetesen lehet helyben, a bejárati pénztáraknál is jegyet venni. Kétségtelen azonban, hogy kedvezményekhez elsősorban az elővásárlások, a kombinált ajánlatok révén lehet hozzájutni.


Bnoémi, 2017. 04. 04. 03:35
Megszeretném kérdezni hogy lehet helyben is jegyet kapni, nem muszáj megrendelni online ugye?


Zentai Diana, 2016. 12. 26. 18:36
Kedves Szerkesztők!
Ferjemtol Párizsi utat kaptam ajándékba!Tavasszal utazunk az akkor 3,5eves kislanyunkkal!Szeretnék érdeklődni,hogy neki mar élvezhető lenne a park?Illetve a jegy árak érdekelnének!Nagyon Köszönöm a választ!
Zentai Diána


úti kritikus, 2016. 11. 05. 09:02
Kedves Karolina!
Nincs egységes szabályozás valamennyi játékra vonatkozóan. Az egyes játékoknál ki vannak világosan írva az életkorra és a testmagasságra vonatkozó korlátozások. Ha egy meghatározott játékra vonatkozóan még elutazás előtt szeretné tudni a szabályozást, akkor írja meg mely az (vagy melyek) és akkor megválaszoljuk konkrétan.
úti kritikus


Korsós Karolina, 2016. 11. 05. 08:20
Sziasztok!
Szeretném kérdezni,hogy hány cm-től engedi a gyerekeket felülni egyes játékokra?
Köszönöm


Gabor, 2016. 09. 15. 23:25
Tisztelt Szerk, erdeklodom, hogy a park 2016. Oktobereben is nyitva van-e?

Nezelodtem, de oktoberi vagy esetleg teli nyitvatartasrol infot nem talaltam.
Valaszat koszonom


Erika, 2015. 07. 06. 18:59
Valahol olvastam, hogy a jegyek ha pl. du 2-kor lépek be, másnap du. 2-ig használhatók. Igaz ez?


Úti Kritikus, 2015. 06. 29. 09:58
Kedves Éva!
Családi kedvezmény ilyen formában nincsen, a 12. életévét betöltött gyermek pedig már felnőttnek számít a belépésnél. Vannak viszont több napos kedvezmények (pl. 1 nap ajándékba) vagy olyan jegy, amivel több napra mindkét park kedvezménnyel látogatható.


Lakatos Éva, 2015. 06. 26. 15:49
Családi árengedmény nincsen a belépőknél?
2 felnőtt és 2 gyerek lenne!
A kisfiam 6 éves a lányom 12!


Dorottya, 2015. 05. 29. 08:48
Kedves Edit!

Köszönöm szépen ezt a bő választ! :)
Igazából én is így gondolkodtam, főleg, hogy ahogy most néztem a 4 napos jegy ára most ugyanannyi mint a 3 naposé. Őszintén , a szövegben kihagytam azt a részt, hogy mi hol található, mert szeretem, ha van meglepi. Bár szerintem igy is úgy is lesz. Én 20 éves vagyok,most érettségizek, de úgy vàgyok oda mint a csuda! :) ès lehet, hogy a család is eljon velem, mert belôlük is előhoz valamit :)
A szálloda kèrdését mèg mindig nem sikerült megoldanom magamban, mert mindegyik nagyon szinpatikus. Ha esetleg még a szállodával kapcsolatban lenne egy két jó tanácsod, vagy véleményed, szeretettel várom!
Köszönöm mégegyszer!:)


Edit úti kritikus, 2015. 05. 28. 19:54
Kedves Dorottya!

Disneyland látogatására szerintem legalább 3-4 napot rá kell szánni.
Az első nap az " ismerkedésé" . Ha külsőbe szállnak meg azért,ha belső szállodába lakik az ember azért.
A belsőknek nagyon sok attrakciója van. Soknál saját medence, játszótér stb. , a külsők pedig nagyon szép környezettel , kerttel rendelkeznek. Szinte mindtől 20 percenként ingyenes shuttle járat a Disney bejáratához. A bejárat előtt a Village, ami szintén több órát igényel. rengeteg shopjával akár fél napot is eltölthet az ember. A park 2 részre van osztva. A régi Disney és a stúdió. A régibe vannak a kisebb gyerekeknek való játékok és a hagyományos hullámvasút és társai. A stúdióban az igazán bevállalósoknak való "játékok" Sok csak erős idegzetűeknek :) Az 1-1 nap talán elég lehet elsőre, de másnap úgy is visszavágyik az ember újra és felszállni ,kipróbálni.....Mivel a belépő korlátlan attrakció használatot takar, így érdemes kihasználni. nem tudom van-e még esténként a lézershow, Én 2 éve voltam, akkor minden este volt 10 órakor, amire szintén be lehet menni a napi belépővel, és mondhatom a látvány pazar és igazi élmény......megéri. megelevenednek az új és már jól ismert mesehősök előttünk, szinte kézzelfoghatóan. Olyan mint egy +D vetítés lézerrel. talán így tudnám megfogalmazni. A Villagebe esténként Buffalo show-t tartanak, vagy hasonló címmel ellátva, amit szintén merek ajánlani. Habár Én nem szeretem az ilyeneket, ezen az előadáson mégis nagyon jól éreztem maga. A belépő nemcsak a showt takarja - amibe mi nézők is be vagyunk vonva - , hanem egy különleges vacsorát is, amelyet ott a nézőtéren fogyaszthatunk az előadás közben.
Összességében azt gondolom, hogy ha 2 napos belépőt vesz valaki a, akkor is a 3-4 napot kellemesen eltölti a környéken, de ha ettől többet rá tud szánni időben, akkor sem fog unatkozni egy percet sem :)


Dorottya, 2015. 05. 28. 15:04
Szuper volt ez a kis "összefoglaló" ès kalauz egyben! Én is tervezgetem a kijutàst, de nem kapkodom el. Nekem egy olyan kèrdésem lenne, hogy ha mindent megszeretnék nèzni akkor hány napos belépőt lenne célszerű vennem? Csak disneyland a célpont semmi más! :)
Köszönöm!


Szilvi, 2015. 03. 19. 20:09
Koszonom ezt a csodalatos bemutatast :)
Elvezet volt elolvasni
kerdeseim:
erdemes -e mind2 parkra megvaltani a jegyet, ha csak 1 napot tudunk ott tolteni?
Mettol meddig van nyitva?
Esti lezer es fenyparade kb hany orakor van?
Koszonom valaszod


Úti Kritikus, 2015. 02. 25. 10:33
Kedves István!
Csak akkor ingyenes a parkolás, ha a Disney hotelek egyikében vagy kifejezetten Disneyland partner hotelben száll meg, egyébként valóban személyautóval 15 euró a parkolás a parknál.


István, 2015. 02. 25. 10:25
Disneyland parkolás ingyenes? Google maps-on látszik, hogy 15 euró az autóval behajtás. Vagy rosszul látom/tudom?


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon