ÚTIKRITIKA.HU / Párizs

Az elővárosok nélküli Párizs lakossága mindössze kb. 2,3 millió. Érdekes, hogy 1860 körül is lényegében ennyi volt a főváros lakossága.
Párizs 20 kerületének mindegyike 4-4 negyedre van osztva.
Párizs kb 470 ezer fájának mindegyike külön regisztrálva van, méretét is megállapítva.

Időjárás és éghajlat

A turista számára a leglényegesebb tudnivaló, hogy Párizs egész évben, minden hónapban csaknem egyforma mértékben csapadékos. Nincs kiemelten csapadékos, vagy eléggé száraz hónap. Esőkabátot vagy esernyőt tehát pakoljunk be a bőröndbe!
Budapesthez képest Párizsban enyhébb a tél és nem olyan meleg a nyár. Júliusban sincs általában 25 foknál melegebb és télen nincsenek nappal mínuszok. Télen többnyire nem hó, hanem eső esik.
Általános vélemény szerint Párizs márciustól júniusig, valamint szeptemberben és októberben a legkellemesebb, mint az éghajlat, mint a természet színei miatt.

Történelem

Párizst időszámításunk előtt a 3. században alapították. Lutetia volt a neve.

Szent Dénes Párizs védőszentje. Időszámításunk után 250-ben a pápa hét püspököt küldött a gallok katolikus hitre térítésére. Egyikük az itáliai Dénes, aki Párizs első püspökévé vált. A hittérítésben sikeres volt, így a rómaiak jobbnak látták azzal akadályoztatni tevékenységét, hogy lefejezik. A kivégzés a Montmartre (Mons Martyrum) dombján történt. A legenda szerint Szent Dénes a lefejezését követően kezeibe vette a tulajdon fejét és egy angyal elvezette két mérföld távolságra egy helyre, a leendő sírjához. Ott angyali énekszó fogadta. A karjaival visszarakta a fejét a nyakára. A legendát próbálták alátámasztani művészek, ugyanis sok róla készült szobron a fejét a kezében tartja. A valószerűbbnek tűnő verzió szerint a testét a Szajnába dobták, és ahol a hívei maradványait megtalálták, templomot emeltek. A csodálatos, gótikus Saint-Denis székesegyházat minden turistának illik meglátogatni Párizs északi elővárosában, Saint-Denis-ben. Morbid dolognak hangzik a lefejezéses legenda tükrében, hogy a hagyományok szerint Szent Dénes megvédi a fohászkodókat a fejfájástól.

A világhíres, gótikus Notre-Dame-ot (Mi Asszonyunk) 1163-ban kezdték el építeni és a munkálatok kétszáz éven keresztül tartottak. Párizs jelképe sok mindent direkt módon átélt a franciák viharos történelméből. A 16. században elégedetlen hugenották rongálták meg. A francia forradalom idején a katedrálist átalakították az Ész Templomává és a királyok galériájának szobrait lefejezték. Korabeli beszámoló szerint a forradalmárok egy harcosa a ledöntött királyszobor egyikének fejére rondított. A harangok többségét a forradalmi hevületben egyszerűen ellopták. Victor Hugo, miután megírta a Párizsi Notre-Dame című regényét, sikeres kampányt indított azért, hogy restaurálják a székesegyházat.

A 15. századi Francois Villon, a franciák egyik legnagyobb költője nem volt éppenséggel a párizsi hatalmasok kedvence. A bohém költő a jogi és a papi pálya helyett a közönséges tolvajok által kultivált borospincék és örömtanyák közegében időzött. Egy pap élete is a lelkén szárad, állítólag szerelemféltésből ölt. Párizsból kitiltották, s aztán nyoma veszett. Villon versben méltatta imigyen a párizsi nőket:

"Szeress brit dámát: régi lordok
utódját, szeplőst, kékruhást:
vagy norvég lánnyal lesd a fjordok
fölött az őszi szélzúgást:
szeress szír asszonyt: lassú tánctól
vonagló, lomha kéjű nőt,
sápadt, görög szajhát Bizáncból,
arany-termekben vénülőt:
szeress nagymellű, lágy flamandot,
ki untan s lagymatag mozog:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a párizsi asszonyok."

XIV. Lajos, a Napkirály (1648-1653) a legnagyobb francia királyok egyike volt, a francia abszolutizmus megteremtője. A napkirály udvarában az etikett rendkívül részletesen volt szabályozva, mindenkinek valamilyen szerepet kellett játszania. Maga a király is alkalmazkodott a rendszabályokhoz, sőt túlteljesített, mert az udvar előkelő tagjaival ellentétben ő még a cselédlányokhoz is kifinomult modorban szólt. Még a reggeli felkelés is állandósult forgatókönyv szerint zajlott. Az első kamarás mindennap fél nyolckor keltette fel, majd a dajkája csókkal köszöntötte. Furcsa, hogy a dajka élete végig jogot gyakorolhatott arra, hogy az uralkodót a feje búbján csókkal illethesse. Lajos mindennap más parókát választott ki magának, a lényeg azonban az volt, hogy hajritkulását eltitkolhassa. Az illemhelyről szokták mondani, hogy oda a királyok is gyalog járnak. Ez nem érvényes a Napkirályra, ugyanis neki a királyi terembe betoltak egy olyan üreges széket, amely alatt fajanszedény rejtőzött. Ezen a speciális trónon ülve végezte a dolgát a király. Ha nagydolga volt éppen, akkor a szék felső részén elhelyezett könyöklőn írogatott, olvasgatott, míg nem végzett a természet által rákényszerített feladatával.

1789-ben Joseph Ignace Guillotin doktor a Nemzetgyűlés tagja a képviselőtársat meggyőzte arról, hogy a halálraítéltek kivégzésének legdemokratikusabb (!) módszere a lefejezés. Érvelése szerint ez a legbiztonságosabb, leggyorsabb és legkevésbé barbár módszer. Bizottságot alakítottak arra, hogy a lefejezés technikai formáját kialakítsák. 1792-ben, egy királyi tábornok kivégzésénél volt a nyaktiló premierje Párizsban (Place de Carrousel). Annyira hatékonynak találták az orvosról elnevezett guillotin-t, hogy a forradalmi tett csúcsidejében, 1794 során naponta akár 20-25 elítéltet is lenyakaztak. A vért a csatornákba engedték, a testeket pedig, közös sírokba dobták.

Amikor a gyorsétkezés egyik formáját jelentő bisztró szót használjuk, és a francia eredetét sejtjük, kevesen gondolnak arra, hogy valójában orosz szóról van szó. A bisztró orosz szó annyit jelent, hogy gyorsan. 1814-ben, amikor orosz katonák elfoglalták Párizst, szívesen időztek a város kicsi kávéházaiban. Persze a pincérek körében nem örvendtek népszerűségnek a meglehetősen durva modorú megszálló katonák. A pincérek lomhaságán felbőszült kozáktisztek azt ordibálták, hogy bisztró, bisztró, azaz gyorsan, gyorsan. A legenda szerint innen ered az, hogy Franciaországban a gyors étkezésre berendezkedő kávéházak, éttermek a bistro (avagy bistrot) gyűjtőnevet kapták. Vannak etimológusok, akik vehemensen tagadják ezt a magyarázatot. Egy verzió szerint a 19. század végén azokat a borkereskedéseket nevezték bistro-nak, ahol kávét is tartottak.

A franciaságukra annyira öntudatosan büszke párizsiaknak nagy megaláztatás volt a náci megszállás időszaka. Egy akkor és ott élt párizsi hölgy az emlékiratában elmesélte, hogy a nők a nyomorúságos ellátási helyzetben is rendkívül ügyeltek az öltözködésük elegánsságára. Még trükkökhöz is folyamodtak, például volt, aki olyan színű krémmel kente be a lábát, hogy az selyemharisnya viseletének látszatát keltse. Mindenféle kacatból fabrikáltak maguknak elegánsnak tűnő kalapokat.

A Montmartre-i színházak, mozik, kabarék dacból is tele voltak párizsiakkal. Ha áramszünet volt, akkor kinyitották a színházak tetejét és a színészek a szabad ég alatt játszottak. A párizsiak kedvét azért elrontotta, hogy a német katonák is lelkesen látogatták a műsorokat.

"Azért olyan szélesek az utak, hogy könnyebben leverjék az esetleges lázadást - Haussmann báró III. Napóleon uralkodása alatt Seine megye prefektusaként a francia főváros arculatát mai napig meghatározó nagyszabású városrendezés irányítója volt. Az évtizedekig tartó munkálatok során a középkori, zsúfolt és nyomorúságos városrészeket a földdel tették egyenlővé és helyükön a várost szellőssé tévő sugárutakat nyitottak, köztereket és parkokat alakítottak ki, bérházakat, középületeket építettek, és jelentős infrastrukturális beruházásokra is sor került. Az akkoriban hatalmas szélességűnek tartott sugárutakra a császár ellenfelei szerint azért volt szükség, mert a széles sugár- és körutakon könnyebben fel lehet oszlatni a forrongó tömegeket. Erre azonban egyszer sem került sor Napóleon uralkodása alatt." forrás

Manapság

Válság ide-oda, jól megy a francia alkalmazottaknak európai viszonylatban. Európában a franciáknál a legrövidebb a munkahét, 35 óra. A valóságban a párizsiak ennél sokkal többet dolgoznak, átlagosan legalább napi 10-11 órát. Illetve vannak, akik szerint a késő órai munkavégzés amiatt van, hogy napközben gyakran kávézgatnak és hosszasan ebédelnek. Nyilván lecsúsztatják a sok túlórát és ebből adódik, hogy összejön a hétvégi napokkal együtt évente közel 45-50 nap szabadság.

Párizsban az átlagos nettó havi fizetés: 1940 euró (2019)

"Itt az emberek tudják, elfogadják, hogy vannak jogaik, sőt gyakorolják is azokat. A franciák sok áldozatot hoztak a megbecsülésért és sokat adtak gondolkodás tekintetében a világnak: a szabadság, egyenlőség itt nem légből kapott szavak. Nem véletlen, hogy a Szabadság-szobor eredetije is Párizsban található." forrás

m.s. fotója

"Kiültünk a teraszra, hogy még utoljára részesei legyünk a párizsi forgatagnak. Kicsit távolabb a metró feljáró mellett egy koldusasszony telepedett le. Egy férfi öltönyben, aktatáskával épp akkor tért be a bisztróba. Két croissant, két zacskóban és egy kávé volt nála, amikor kijött. Elmenőben az egyik zacskót odanyújtotta a koldusnak. Az asszony kezeit összekulcsolva nézett föl és hangosan köszönte. Miután elfogyasztottuk páratlan reggelinket, eszünkbe jutott, hogy a hátizsákban van még egy alma, amit az útra tartogattunk. Összeszedelőzködtünk, előkotorásztuk az almát és odanyújtottuk az asszonynak. Az hálásan megköszönte: „Merci Madame!Au revoir!” forrás

Migráncs kemping a Canal St. Martin partján - Drávucz Péter fotója

Párizsi emberek

A francia főváros erősen multikulturális, etnikailag nagyon vegyes, és ezért elég béna dolog az itt lakókról általánosító jellemzést adni. Mivel a turista szívesen próbál ítélkezni, véleményeket mondani a párizsiakról, mi is próbálkozunk ilyesmivel.

Az egyik leggyakoribb vitatéma az, hogy a párizsiak undokok-e a turistákkal szemben. Régebben divat volt azt mondani, hogy igen, de az utóbbi időkben árnyaltabbakká váltak a vélemények.

Véleményeket gyúrtunk össze:

A párizsiak határozottan úgy érzik, hogy a turistáknak kell alkalmazkodni az ő szokásvilágukhoz és nem fordítva. A vendégszeretet a párizsiak értelmezése szerint mindössze abból áll, hogy hagyják a turistákat álmélkodni városuk csodálatosságán. A párizsiak igenis segítőkészek a turistákkal, de csak a tisztelettudókkal, viszont a leplezetlenül kellemetlenkedő, fölényeskedő, izgága turistával nem hajlandók kedvesnek lenni. Nem ritka, hogy a párizsi ember a kulturálatlan, idegesítő turistára szúrós grimasszal néz rá. Valahogy úgy, ahogy Louis de Funés nézett csendőrtisztként.
Sok párizsi türelmességét már eléggé próbára teszi az, hogy vannak bőségesen olyan tartósan ott élő emberek, akiknek hagyományvilága, viselkedésmódja, öltözködése nehezen megszokható számára. Lehet, hogy az alkalmi látogatót, a turistát hajlamosak kevesebb toleranciával megítélni.
A párizsiakra jellemző, hogy egymást, vagy akár az idegent nyíltabban, szemérmetlenebbül vizslatják. A turisták egy része olyan országokból jön, ahol ez nem szokás. A párizsiaknak ezt a tulajdonképpen őszinte magatartását az utazók egy része nem tudja miként értelmezni. Jobb híján aztán valami kellemetlen hozzáállásnak minősítik.

Jellemző szokások

A párizsiak a szóbeli kommunikáció szintjén eredendően jól neveltek, adnak a formaságokra. Ha a metrón valaki véletlenül meglöki a másikat, akkor biztosan elnézést kér (pardon), és valami ugyancsak udvarias viszontválasz érkezik.

A hétköznapi párizsi ember folyton siet, szaporán jár, jól lehet járni a járdán a mozgás jellegéből, hogy ki a helybéli és ki a látogató. Jellemző a párizsiakra, hogy a sietősséget képesek váratlanul megszakítani, ha alkalom kínálkozik valami rövid, formális dumálgatásra, vitatkozásra. Jé, a franciából vettük át az ide vonatkozó szót: purpárlé.

Sokan mondják, hogy a hétköznapi, dolgos taposómalomban leledző párizsi és a szabadidős párizsi magatartása között ég és föld a különbség. A dolgos napokon, napszakokban értelemszerűen jóval merevebb a viselkedésük, de ehhez képest az esti órákban, a hétvégén és a szabadság idején képesek teljesen feloldódni, ellazulni, kiereszteni a gőzt. A szabadidős párizsi képes nagyon közvetlen lenni, a kávéház teraszán a szomszéd asztalnál ülőhöz illendően, barátságosan odaszólni. Nem barátságtalanságból távolságtartóak a turistákkal szemben, hanem kerülni akarják a nyelvi kommunikáció gyötrelmeit, és a számára ismeretlen szokásvilágú külföldihez való fárasztó alkalmazkodást.

A franciák imádnak okoskodni, érvelni, és ilyenkor érzékelhető leginkább a latin temperamentumuk, ami azért más jellegű, mint az olaszoké vagy a spanyoloké. A párizsiakra jellemző az is, hogy állandóan politizálnak. A párizsiak ellentmondásosak abban a tekintetben, hogy a hétköznapi életben egyrészt elég szigorúak a mások iránti elvárásaikban, ugyanakkor roppant megbocsátóak a saját maguk fegyelmezetlenségeit, könnyelműségeit illetően.

"Felmérések szerint a franciák nem a viselkedés és udvariasság mintaképei, a jó hír azonban, hogy ennek egyszer és mindenkorra véget szándékoznak vetni. A párizsi közlekedési vállalat (RATP) azzal a céllal indít kampányt, hogy a helyieknek megmutassák hogyan is kellene viselkedniük annak érdekében, hogy pozitív benyomást keltsenek a turistákban. A kampányban hatalmas posztereken állatokként ábrázolják a párizsiakat, akiket a körülöttük levő emberek döbbenten bámulnak. Az RATP vezetői úgy döntöttek, hogy egy külön weboldalt hoznak létre, ahová az emberek képeket tölthetnek fel durva szituációkról és kifejezhetik frusztráltságukat.

Az állatok közt felfedezhetünk egy teli buszon utazó mobiltelefonba kiabáló tyúkot, szamárfejű rágót köpködő alakot, buszon ülő lajhárt… A kampányt nem csupán bizonyos sztereotípiákra alapozták, hanem adatokra is. Az RATP egy friss felmérése szerint az utasok több mint 96%-a tapasztalt már valamilyen barátságtalan megnyilvánulást a tömegközlekedési eszközökön. A tanulmány szerint a párizsiak a leggorombábbak egész Európában. Az RATP felmérése szerint nemcsak a turistákat érinti a franciák felvágós és önző viselkedése. Számos Párizsban élő külföldi elégedetlen a franciák viselkedése miatt és inkább másik országba költöznének állításuk szerint." forrás

Kávé&kultúra - g.l. fotója

,, Számtalan sztereotípia terjeng arról, hogy a franciák mennyire nem vendégszerető népség, illetve, hogy milyen nyelvi nehézségekbe ütközhet az ideérkező turista, ha nem beszéli a helyi nyelvet. Nem tagadom, nekem is akadtak problémáim angolul megszólalni nem hajlandó, vagy nem tudó franciákkal. Sokkal gyakoribb volt azonban az, hogy a nyelvi akadályok ellenére is próbálták kifejezni magukat és segíteni, sőt, többen adtak vicces, instant nyelvleckéket is, hogy segítsék integrációmat.
Mint minden sztereotípia, így a franciákról szóló is csak egy durva általánosítás, ami közel sem húzható rá minden egyes emberre. Én párizsi tartózkodásom alatt rengeteg csodálatos, kedves és előzékeny emberrel találkoztam, akik büszkék kultúrájukra és szívesen mesélnek is róla, így számomra a helyiek mindenképp a mérleg pozitív oldalát erősítik. (2018)" forrás

,, Amit sokan mondanak,hogy a franciák bunkók meg ilyenek,itt nem tapasztaltuk, mondjuk nehéz megmondani ki "originál" francia és ki nem 🙂 (sz.m., 2019)

Párizsi nők

Sok magyar turista konstatálja, hogy a párizsi lányok, asszonyok milyen ízlésesen öltözködnek. Gyakori vélemény, hogy a magyar nők fizikai adottságaik alapján csinosabbak, mint a francia nők, de az utóbbiak a kreatív, kifinomult ízlésű öltözködésükkel nagyon ügyesen kihoznak magukból többet az esztétikus megjelenés tekintetében. Vékonyabbak, mint a magyar nők és visszafogottan öltözködnek. Párizsban a magyar lányok egy részének „kurvás” öltözködése nem erkölcsileg, hanem ízlésesség tekintetében keltene visszatetszést. Ott gázos kipakolni a cicit, a derekat és a feneket. A párizsi nők öltözködése lezser, nem ordenáré. A fiatal lányok ugyanakkor szokatlan kompozíciók összeállítására is vállalkoznak, néha akár a nevetségesség kockázatát vállalva. Dübörög a retro, mostanság éppen a nálunk évtizedekkel ezelőtt a suliban használt tornacipőhöz hasonló lábbeli a divat. A sok párizsi muzulmán nő öltözködése pedig, nyilván külön kategória.

Sophie Marceau

Mondják, hogy a párizsi nők jellemzően el vannak telve magukkal, képesek sok mindenki mást lenézni. Sokan közülük aztán ráfáznak az önelégültségre, mert nem találnak maguknak pasit. Mikor leesik a tantusz, hogy akár magányossá válhatnak örökre, akkor kétségbeesetten belerohannak az első férfi karjaiba.

Audrey Tautou

"Sokféle ember él Párizsban, Európa fővárosai közül itt van a legtöbb bevándorló. Köztük sokan vannak olyan afrikaiak, indiaiak, akik a szülőhazájuk népviseletében, vagy csak egyszerűen az otthon megszokott gyönyörű színes kelmékben járnak. Európai embernek kissé szokatlan, viszont jó látni, hogy nagyon büszkén hordják! Az afrikai nők hajviselete is figyelmet érdemel. Azért a párizsi lányok sem maradnak le, többnyire áttetsző, virágmintás, lehelet-finom selyemből készült szoknyácskában és csizmában járnak és a tűzpiros rúzs elmaradhatatlan. Csodás, színes forgatag!" forrás

Turista etikett

Legyünk udvariasak, jól neveltek a helyiekkel szemben. E tekintetben elég szigorúak az elvárásaik. Illendőbb viselkedést várnak el az európai turistáktól, mint a környezetükben állandóan élő bunkó suhancoktól, vagy a más kultúrájú bevándorlóktól. Az ő alkalmazkodóképességükről tán már lemondtak.

Nagyon fontos! Tanuljunk meg franciául köszönni és megköszönni (Bon zsúr mösziő! Bon zsúr mádám, merszi stb.) és segítségkérésnél MINDIG köszönéssel nyissunk. A párizsiak igenis segítőkészek a turistákkal, ha azok udvariasak és képesek gesztust gyakorolni pár szavas francia tudással. A franciák tudatában vannak annak, hogy a nyelvük az angollal szemben hátrányba került a világ kommunikációjában és ezért hiúságukat legyezgeti, ha a turista képes pár szót mondani az ő csodás nyelvükön (és tényleg csodás nyelv).

Ha szerencsénk van és nincs nyelvi akadálya annak, hogy elmélyültebben dumálgathassunk egy tősgyökeres párizsival, akkor tartózkodjunk okoskodó ítéletet mondani Franciaországról, a franciákról, a francia belpolitikáról. Ehhez a dologhoz a párizsiak úgy viszonyulnak, mint Cyrano a saját orrához. Saját nagy orrát kigúnyolta, de rossz néven vette, ha más gúnyolni merészelte. Ők nagyon is kritikusan viszonyulnak magukhoz, de nem szeretik, ha külföldiek próbálnak véleményt mondani róluk (pl. ahogy most az úti kritikus teszi).

Érdemes tudni, hogy a párizsiak nem szívesen hívnak meg lakásukra felületesen ismert embereket. Inkább találkoznak kávéházban, étteremben.

"A párizsi emberek durvák, udvariatlanok, barátságtalanok, nacionalisták. Ez csak akkor változik meg, ha az ember megtanul pár szót a nyelvükön. Ők tökéletesen értenek angolul és beszélnek is, de angolul feltett kérdésünkre szinte mindenhol csak franciául hajlandóak válaszolni (kivéve a bevándorlók)." (Gerda)

„Egy párizsi metróállomáson várakoztunk két kollégámmal, amikor oda érkezett egy nagyon csinos (sőt, akár csintalannak is mondható!) fiatal fekete nő is. Kollégáim figyelmét igencsak felkeltette, s amikor beszálltunk a beérkezett szerelvénybe, a hölgy egy üres négyes bokszba ült, mi pedig természetesen mellé. Folytatódott a szemrevételezése, és az ezt kísérő megjegyzések sem maradtak el ékes magyar nyelven, amelyek bizony kimerítették a szexuális inzultus minden szintjét. A hölgy mindeközben teljesen közömbösen olvasott valami újságot, majd néhány megálló múlva leszálláshoz készülődve tökéletes kiejtéssel a „Viszontlátásra, uraim!” szavakkal búcsúzott tőlünk. A hatást képzeljék el, gondolom, nem lesz nehéz.” forrás

Gasztronómia

A francia városlakók viszonylag kevés disznóhúst esznek, jellemzőbb a marha-, a borjú- és a csirkehús fogyasztása, és a hal is népszerű. A csiga már nem annyira menő étel. A franciák a főzeléket gyerekételnek tekintik, és azt mondják, hogy minek egyen ilyet a felnőtt, hiszen kinőtt már a foga. A levesek sem képezik a jellegzetes párizsi étkezés részét. Érdekes, hogy a párizsiak tulajdonképpen sokat esznek, mégis nagyon kevés közöttük a kövér (kivételt képeznek a középkorú és idősebb afrikai és arab nők).

"Az utcánkban miért nincs ilyen? Párizsból sok mindent szívesen meghonosítanék nálunk. Még a hagyományok hátterének hiányát sem firtatnám többnyire. A házunktól – mondjuk – három háztömbre képzelem el azt a pékséget, ami szigorúan úgy működne, azt kínálná, amit egy igazi párizsi boulangerie (bulanzseri). Akkor nem aggódnék, hogy vajon szerencsésen időzítettem-e a vásárlást ahhoz, hogy friss pálcakenyérhez jussak. A párizsi pékségeket nem kell keresni, mert azok mindenhol készségesen ott vannak. Mennyei illatok is ráerősítenek hollétükre. A pult fontos pontja az, ahol a speciális kosárban jellemzően 5-10 baguette hívogatja a belépők tekintetét evidens ropogósságával, megbízható ízeket ígérő küllemével. A párizsi pékségek a baguette-ért betérő vásárlók közül az édesszájúakat rendre "lekenyerezik". A pékségek édességkínálata káprázatos. Az eperrel vagy málnával díszített kosárkák igézetének gyarló személyem soha nem képes ellenállni.

Gondolom, alig van olyan magyar turista, aki magától nem tenné meg azt, amit én itt csak a forma kedvéért javasolok: Végy két sima, lepkesúlyú pálcakenyeret egy párizsi pékségben, egy vegyesboltban, helyben kimért normandiai vajat meg egy üveg vörösbort, saját szakboltban egy gusztusos camembert-t. Keress az utcán egy padot, ahol a járókelőket és a rendőröket feleslegesen nem provokálva piknikezhetsz egyet. A létrejövő lakmározási élmény leírásához egyelőre nem találom a teljesen megfelelő jelzőket." (Jani)

"2013. legjobb párizsi bagettje az Au Paradis du Gourmand, 14., 156 Rue Raymond Losserand (nagyon közel van a Plaisance metróállomáshoz, 13-as vonal)." forrás

"Egyik este elszántuk magunkat és megkóstoltuk a konfitált kacsát. Olyan omlós és ízletes volt, amilyet még soha életemben kacsával (de más hússal) kapcsolatban sem éreztem. Csodálatosan adta vissza a fűszerek ízét és elolvadt a szánkban, s ezzel maga alá söpörte a nálunk jellegzetes kacsa ízét." forrás

"Egy gasztrolap hívta fel a figyelmemet arra, hogy ha Párizs, akkor Pierre Hermé cukrászata, s itt készül a legjobb macaron. Macaron? Igen, két aprócska mandulás, cukros tojáshab és közte finom szemcséjű krém. Mintha ettem volna már hasonlót gyermekkoromban, de belépve Hermé egyik üzletébe a Concorde tér közelében rá kellett ébrednem, hogy nem, ilyet még nem ettem. Az elegáns üzlet, amely a világ egyik legjobb cukrászata termékeit kínálja, aprócska, leülni és helyben fogyasztani nem lehet, mostanra már tudom, hogy azért, mert az édességcsodákat, köztük a macaront, úgy kell kóstolni, hogy ne legyen zavaró tényező. Csak Te és a Macaron, ez egy érzelmi ízkapcsolat, amely intim, s amely nem tűr harmadik felet. Érzékeket felülmúló ízek, a menta, az ibolya, a rózsa és a rózsavíz, a csokoládé, a mandarin, a kandírozott gesztenye és a többi hagyományos és nem szokványos ízesítés két légiesen könnyű "csók" között. Aprók, de olyan hatást gyakorolnak az ízlelésre, hogy egykönnyen nem felejti el az ember." forrás