ÚTIKRITIKA.HU / Prága

"Logikus elrendezésben vannak a látnivalók. Az ember elindul a Vencel térről és egy hurokkal be tudja járni a város összes látnivalóját, a híres órától kezdve a Károly-hídon át egészen a Várnegyedig. Az a jó a városban, hogy a műemlékek, látnivalók viszonylag koncentráltan helyezkednek el, nem kell órákat utazni két fontos pont között, ezért itt több idő is jut minden helyre. Rengeteg múzeum, kiállítás, és művészi performansz közül lehet válogatni. Az éjszakai élet nagyon aktív, rengeteg szórakozóhely, koncert és szabadtéri program is várja a bulizni vágyókat. " (Bibi)

"Prága legtöbb látnivalója 3 teljes nap alatt kényelmes tempóban megtekinthető. Így 2-3 éjszakás látogatás javasolt. Aki viszont nem csak Prága városára kíváncsi az összekötheti az 1-2 óra utazással elérhető Karlovy Vary, Kutna Hora és Cesky Krumlov városait. Más: A kényelmes öltözet és cipő kiemelten fontos a kényelmes városnézéshez." (Bori)

"Először is érdemes bejárni a kisebb és kevésbé ismert utcácskákat az óvárosban. A házakat egyébként sok helyen teljesen felújították a kilencvenes évek végére, de a belváros peremén már ne csodálkozzunk, ha romosabb épületbe tévedünk. Ha az ismert, turisták által látogatott részeken járunk, akkor akár Bécsben vagy Párizsban is érezhetjük magunkat, a külső kerületekben már jóval kevesebb a csillogás, itt néha olyan érzésünk lehet, hogy visszacsöppentünk a nyolcvanas évek cseh valóságába. Bár a húsz-harminc éves villamosok megkopott "panel felhőkarcolók" között kanyarognak és a 120-as Skodák száma is jelentősen nő ezen a környéken, mégis már itt is lépten-nyomon nagy szuper- vagy hipermarketekbe, plázákba botlunk.

Belvárosi sétánk közben eredeti állapotú épületekkel, - mint például a Lőportorony - bérházakkal, németes hangulatot árasztó kolbászsütőkkel, a régi piacok nyüzsgésére emlékeztető fabódés árusokkal találkozunk. Prága egyébként a "toronymászók városa". Csak győzzünk választani az Orloj, a Károly-híd, a Szent Vitus templom tornya, a Lőportorony vagy a Petrin-hegyi kilátó között - ami egyébként az Eiffel-torony kicsinyített mása.

Aki bírja energiával és felmászik az óratorony tetejére nem fog csalódni: pazar kilátás nyílik innen a belvárosra és a szemközti oldalra. Egészen egyedi hangulata van a Károly- hídnak, ahol önjelölt primadonnákkal, zenészekkel, zenekarokkal találkozhatunk. Az utcai zenészek, előadó "művészek" - bármilyen meglepő is - engedéllyel rendelkeznek, ezért a rendőr jelenlétére nem szaladnak szerteszét, eldobálva hangszereiket. Az már más kérdés, hogy a szopránnak nem nevezhető primadonna milyen gesztusokkal színesíti előadását, miután a rendőrök hátat fordítanak neki. Igazi zenei élményre ne számítsunk, de néha már az előadók látványa is pótolja ezt. A valódi komolyzenei előadások kínálatának felderítéséhez viszont elég elsétálni az Óváros tértől a folyópartig.

Útközben tucatnyi, múlt századi ruhába öltözött fiatal kínál minőségi zenei előadást. Középkori hangulatot áraszt az Aranyművesek utcájában található megannyi apró üzlet, ahol régi fegyvereket, korabeli ruhákat, illatos szappanokat, dohányárukat, különleges pipákat is találunk, no és egy viasz-múzeumot. Nehezen képzelhető el, hogy ezekben az apró, várfalhoz tapasztott kis házakban nagy családok éltek. A hiedelem szerint II. Rudolf alkimistái laktak itt, valójában ezen a környéken éltek udvari cselédek, várkatonák, és néhány aranyverő mester. Innen származik az Aranyművesek utcája elnevezés." (www.vista.hu)

Érdemes felmenni Vyšehrad 42 méter magas dombjára — a séta nem megerőltető, és cserébe csodás kilátás nyílik a folyóra és a meredek partoldalra. Egykor itt állt a Přemysl uralkodóház székhelyeként szolgáló vár, amelynek ma már csak lenyűgöző romjai emlékeztetnek a régi időkre.

Nem érdemes kihagyni a Szent Péter és Pál templomot sem, amely a 19. században épült neogótikus stílusban, és belülről igazán különleges hangulatú. Közvetlenül mellette található a híres temető, amelyet 1962-ben nemzeti történelmi emlékhellyé nyilvánítottak, és ahol olyan neves cseh művészek nyugszanak, mint Antonín Dvořák, Alfons Mucha vagy Bedřich Smetana.

De térjünk vissza a prágai szexmúzeumhoz, amely — ahogy a hivatalos neve is mutatja, Sex Machines Museum — elsősorban a szexuális segédeszközök világát mutatja be. Nem akarom elspoilerezni az összes meglepetést, ezért csak ízelítőül mesélek néhány kiállított darabról. Sajnos nincs részesedésem a múzeumból, így el kell hinni, hogy semmi hátsó szándékom nincs abban, hogy bárkit rábeszéljek a látogatásra. Ha megjött a bátorság, vegyünk egy nagy levegőt, lépjünk be, és a bejáratnál álldogáló fiatal lányok egyikétől váltsunk jegyet — a belépő most körülbelül 250 koronába kerül, ami nagyjából kétezer forintnak felel meg, de diákigazolvánnyal jóval olcsóbban, 150 koronáért is beengednek. Ezután már jöhet is a nézelődés!

A Várnegyedben igyekeztem tudatosan kerülni a legzsúfoltabb részeket, de persze akadtak olyan helyek, ahol ez szinte lehetetlen volt — volt is egy pillanat, amikor egy kőoszlopba kapaszkodva próbáltam nem elveszni a mellettem átszáguldó orosz turistacsoport forgatagában. Aznap reggel a Károly-hidat szándékosan kihagytam, helyette a Mánesuv-hídon át közelítettem meg a negyedet. Az útikönyv szerint érdemes a régi várlépcsőkön felkapaszkodni, mert a fáradságot bőven kárpótolja a kilátás — és ezt tényleg nem bántam meg!

Ha átsétálunk a Károly-hídon, majd áthaladunk a hidat lezáró gótikus torony alatt, máris a prágai Kisoldal, vagyis a Malá Strana macskaköves utcáin találjuk magunkat. A középkorban ezen a városrészen élt a legtöbb német telepes, ma pedig bájos tereket, hangulatos éttermeket, sörözőket, izgalmas kis üzleteket és kézműves boltokat fedezhetünk fel minden sarkon. Az út, amelyen haladunk, a Malostranské Náměstíre, vagyis a Kisoldal központi terére vezet, ahol a hatalmas barokk Szent Miklós-templom magasodik.
Mielőtt a térre érnénk, érdemes megállni az utca bal oldalán lévő McDonald’s-nál. Egyrészt itt kiszámítható árakon ehetünk, ami jól jön, hiszen a környék éttermei elég drágák, másrészt, ha csak egy napunk van felfedezni Prágát, nem vesztegetünk túl sok időt hosszú étkezéssel. Ráadásul tiszta mosdót is használhatunk, tíz koronáért cserébe, ami egy gyors megállónál igen praktikus.

Ha a McDonald’s mellett tovább megyünk, a tér bal szélén egy forgalmasabb, széles utcára bukkanunk. Ezen haladva nagyjából kétszáz méterre, az utca jobb oldalán találjuk a Győzedelmes Boldogasszony templomot (kostel Panny Marie Vítězné, Karmelitská 9.), amely Prága első barokk temploma. Itt őrzik a világszerte híres Bambino di Pragát, vagyis a Prágai Kisjézuskát, amely sokak számára fontos zarándokhely.

A Várnegyedet a Moldva jobb partjáról több hídon át is könnyedén meg lehet közelíteni, akár tömegközlekedéssel, autóval vagy gyalogosan. A legszebb és leginkább hangulatos útvonal kétségtelenül a Károly-hídon keresztül vezet, ahol a római Angyal-hídhoz hasonlóan gyönyörű szobrok sorakoznak, és festők, kézművesek, árusok teszik még élőbbé a hidat és környékét.

A középkori magyar művészet egyik legszebb és legjobb állapotban fennmaradt térplasztikája a prágai várban látható Szent György-szobor. A Kolozsvári testvérek, Márton és György 1373-ban készítették ezt a remekművet, amelyet az évszázadok során a Hradzsin több pontján is felállítottak. Jelenlegi helyét a Szent Vitus-székesegyház mellett található díszudvaron kapta meg 1929-ben, ekkor állították rá a ma is látható letisztult, modern talapzatra. A Sárkányölő Szent Györgyöt lóháton ábrázoló bronzszobor a hagyomány szerint I. (Nagy) Lajos magyar király ajándéka volt a kor nagy jelentőségű cseh uralkodójának, IV. Károly német-római császárnak.

Az egymáshoz kapcsolódó prágai városrészek egyszerre alkotnak egységes, mégis hihetetlenül sokszínű képet. Van, hogy az ember úgy érzi, épp egy helyi Rózsadombon sétál, aztán hirtelen az óváros zegzugos utcáiban találja magát, vagy kocsmasorok közé keveredik, netán egy üzleti negyed forgatagába csöppen. Legyen szó az Óvárosról, a Várnegyedről, a Kisoldalról vagy éppen Josefovról, mindegyikben van valami, ami miatt meg lehet szeretni. Az egyikben alig van turista, a másikban hömpölyög a tömeg, tele bárokkal, éttermekkel, míg máshol évszázados sikátorok vagy éppen modern építészeti csodák várnak. Én például Karlinért rajongok, a menő kávézói és folyamatosan fejlődő hangulata miatt — pedig nem is olyan régen még alig tartották jó környéknek, ma meg egyre többen fedezik fel maguknak.

Jól is jön egy kis pihenő, mielőtt valaki nekivág a Kisoldal felfedezésének és onnan felkapaszkodik a várhoz. Már magában a Kisoldalban is annyi látnivaló akad, hogy mire az ember a vár bejáratához ér, gyakran úgy érzi, tele van élménnyel — pedig a java még csak ezután következik. A várba jutáshoz először be kell állni egy gyakran igen hosszú sorba, majd átmenni egy biztonsági kapun, ami nyári hőségben különösen fárasztó, ezért sokan inkább meg sem próbálják, és kihagyják a látogatást. Akik azonban kitartanak, kombinált jeggyel bejárhatják a Szent Vencel-székesegyházat, a vár egyes részeit és az Arany utcácskát is. Ha pedig valaki tovább sétál felfelé a várból, a Strahovi kolostornál megpihenhet egy hangulatos sörözőben, ahol mindig az aktuális szezonhoz vagy ünnephez illő sört csapolnak.

Úgy döntöttünk, ezúttal a Moldva túlpartján kezdjük a napot, így elsőként a Prágai vár és a Szent Vitus-székesegyház környékét jártuk be. Itt egymást követik a látnivalók, szinte lehetetlen rossz irányba indulni: a Hradzsin tér, a Lobkowicz-palota, a Szent Miklós-templom mind sorban elénk kerültek. A közelben található a KGB múzeum is, ahol állítólag maga a tulajdonos vezeti körbe a látogatókat. Végül mi ezt kihagytuk, mert egyikünket sem vonzotta annyira a téma, de aki érdeklődik, annak érdemes összekötni a többi látnivalóval. A környék több pontjáról fantasztikus kilátás nyílik a folyóra és a túlpartra.
Ebéd után az Óvárosi tér felé vettük az irányt, hogy megnézzük a híres csillagászati órát, az Orlojt. Ez a lenyűgöző szerkezet nemcsak az időt és a dátumot mutatja, hanem a Nap és a Hold mozgását is. Az épület ugyan épp felújítás alatt állt, de szerencsére magát az órát nem takarták el. Itt már nagy volt a tömeg, hiszen az Orloj minden prágai látogatás egyik kötelező pontja. Miután körbejártuk a teret és elkészültek a kötelező fotók, a Vencel tér felé indultunk tovább, ami nagyjából tíz perc sétára van innen. Addigra már korán sötétedett, így mire odaértünk, a fákon kigyulladtak a fényfüzérek, ami különleges hangulatot adott a sétának egészen Szent Vencel szobráig és a mögötte álló Nemzeti Múzeumig. Útközben rengeteg helyen árultak kürtős kalácsot, még töltött verziót is, és persze a forralt bor sem maradhatott el.

Várnegyed

Hradzsin

Ha kisétálunk a várból, és egyenesen folytatjuk az utat — bal kéz felől ott a kilátóterasz —, akkor a Hradzsin tér teljes szépségében tárul elénk. Ez a középkorban nagy vásártérként működött, de az 1541-es tűzvész után megszűnt, és helyét sorra pompás főúri paloták vették át. A tér valóban lenyűgöző, és némelyik épület egészen páratlan szépségű, bár néha a barokk díszítések bősége és a túlzott könnyedség kicsit soknak hat. Ez a hely Csehország egyik legfontosabb búcsújáró helye is, és itt található a híres, 6222 gyémánttal díszített szentségtartó, ami önmagában is különleges látványosság.

Ahogy kilépünk, balra fordulva folytatjuk az utat, közben oldalról gyönyörködhetünk a katedrális látványában. Itt bukkan fel egy újabb különleges alkotás: a Kolozsvári testvérek egyetlen fennmaradt szobra, a 14. századi Sárkányölő Szent György, amelynek másolatai Kolozsváron és Budapesten is láthatók. A szoborral szemben áll a Királyi Palota impozáns, de kevésbé izgalmas épülete. Ha tovább sétálunk a székesegyház oldalán, az udvar végén jobb kéz felől az eredeti vár egy különösen értékes részlete tűnik fel: egy épületrész, amelyben egy gótikus lovagterem rejtőzik.

K.-T. Gyuri fotója

A Várnegyedben igyekeztem minél inkább elkerülni a zsúfolt pontokat, de akadtak olyan helyek, ahol ez egyszerűen lehetetlen volt — egy ponton még egy kőoszlopba is kapaszkodnom kellett, hogy ne sodorjon magával a mellettem elsuhanó orosz turistacsoport. Aznap reggel a Károly-hidat szándékosan kihagytam, és inkább a Mánesuv-hídon át közelítettem meg a negyedet. Az útikönyv azt javasolta, hogy a régi várlépcsőkön érdemes felmenni, mert fentről csodás panoráma nyílik — és tényleg nem bántam meg, hogy így tettem.

Várnegyed (Hradčany): A Várnegyed és a Kisoldal egy prágai hosszú hétvége során egyszerűen kihagyhatatlan. Ha kicsit nyitott szemmel járunk, könnyen találunk hangulatos sörözőket is. Jó példa erre a Nerudova utca 2. szám alatt lévő Kandúr (U Kocoura), ahol manapság már nem a pilzeni vagy budějovicei sört érdemes kérni, hanem inkább a csapolt szűretlen Bernardot, mert az igazán finom. Ráadásul enni is lehet itt. A Kisoldali téren található U Glaubicu szintén a sörei miatt jó választás, csakúgy mint a kicsit távolabbi Všehrdova utcában működő Kövér egér (Tlustá mýs), ahol állítólag a környék legolcsóbb Kozeljét csapolják. Ha valaki kíváncsi a híres Lennon-falra, annak a Kövér egér már csak pár lépés innen. Szívesen ajánlanánk még a két legendás kocsma-klasszikust is, a Vízilovat (U Hrocha) és a Fekete Ökröt (U Černého vola), de ezek sajnos szinte mindig zsúfolásig tele vannak — sokszor pont a hozzánk hasonló magyar turistákkal.

M. Á. fotója

Károly-híd

A Károly-híd, amely 520 méter hosszú, Prága egyik legforgalmasabb és legismertebb látványossága, és gyakorlatilag bármelyik napszakban tömve van emberekkel. A világ egyik leghíresebb kőhídja a 14. század második felében épült, miután a korábbi fahidat elvitte az ár. Sokáig ez volt az egyetlen átkelő a Moldván, egészen a 19. század közepéig. A hidat díszítő szobrok többsége a 18. században került a helyére, amikor Európában, főként Olaszországból kiindulva divat lett a hidak gazdag szobrászati díszítése. A ma látható szobrok mind másolatok, az eredetieket a Nemzeti Múzeumban őrzik. A híd mindkét végén található egy-egy torony, amelyekbe fel is lehet menni, és ahonnan csodás kilátás nyílik a városra és a folyóra.

A Károly-hídra a legtöbben a Karlova utcán sétálva jutnak el, amely az Óvárost köti össze a Kisoldallal és a Várnegyeddel. Ez a több mint hatszáz éves gyaloghíd Prága egyik ikonikus látványossága, és mindig tele van kíváncsi utazókkal. A szűk, kanyargós Karlova utca középkori házaival és folytonos nyüzsgésével valóban különleges hangulatot áraszt, viszont az itt működő éttermek árai bőven meghaladják egy átlagos magyar turista elképzeléseit. Nem véletlen, hogy épp ezen a környéken találkoztunk a legborsosabb árú pilzeni sörrel is, ami kerek száz koronába került egy korsóval.

A Károly-híd látványa rendre sokkolja azokat, akiket ide kísérek, ezért már nem is próbálkozom közös átkeléssel. Inkább mindig megadok egy időkeretet, amíg mindenkinek sikerülhet átjutni a másik oldalra — tízből kilencszer ez gond nélkül össze is jön. Persze lenne olyan napszak, amikor nem kellene a tömegen átfurakodni: jártam már itt kora reggel, úgy hét óra tájban, és akkor szinte teljesen üres volt a híd. Egyetlen kivétel egy ifjú pár volt, akik épp esküvői fotózást tartottak — nyilván pont azt akarták kihasználni, hogy ilyenkor senki sem zavarja őket. Persze sikerült belecsöppennem a közepébe. Mentségemre szóljon, hogy a figyelmemet teljesen lekötötte a gyönyörű ruhájuk, a híd elegáns háttere és a sáros bakancsuk közötti fura kontraszt. A koncepciót sosem tudtam meg, de gyors bocsánatkérések után tovább is álltam.

Vencel-tér

A Vencel téren érdemes óvatosnak lenni, ha le szeretnénk ülni valahová, mert szinte sehol sem olcsó a sör, még akkor sem, ha ingyenesként hirdetik — ezt jobb nem elhinni. Az éjszakai bárok és szórakozóhelyek sűrűje miatt különösen éjjel nem árt résen lenni, mert a zsebtolvajok is aktívan dolgoznak errefelé. A becsalogató figurák szinte a tér állandó tartozékai, és nem árt óvatosan mérlegelni, elfogadjuk-e a meghívásukat olyan helyekre, ahol felbukkannak. A Vencel téri non-stop kolbászos bódék viszont tényleg jók, finom a harapnivaló, és csapolt sör is akad, de a visszajárót mindig érdemes gondosan átszámolni. Nem ritka, hogy egy marék aprópénzt nyomnak a kezünkbe, ami első pillantásra rendben lévő összegnek tűnik, de ha nem figyelünk, könnyen otthagyunk harminc-ötven koronát pluszban a pultnál.

K.-T. Gyuri fotója

Mi általában a Vencel téren indítjuk a sétát, amit a főpályaudvartól könnyedén elérünk gyalog, de villamossal vagy metróval, a Můstek megállónál leszállva is gyorsan oda lehet jutni. Bár térről beszélünk, valójában inkább széles sugárútnak hat, tele szállodákkal, bárokkal, éttermekkel, üzletekkel és kaszinókkal. Nagyon eleven, lendületes hely, ahol egy rövid séta is feltölt energiával: a szecessziós épületek, a színek és a díszítések mind hozzájárulnak a hangulatához. A tér felső végén magasodik a Nemzeti Múzeum, előtte Vencel király híres lovas szobra áll. Történelmileg is fontos helyszín, hiszen több tüntetés és megmozdulás színtere volt, például 1969-ben és 1989-ben is. A tér alsó végétől jobbra indulva egy széles bevásárlóutcán sétálhatunk tovább, ahol több gyorsétterem is akad, és egészen a Nemzeti Bankig, valamint a Vigadó impozáns épületéig jutunk. Ez a gyönyörű szecessziós palota kívül-belül megéri a figyelmet: a földszinten kávézó és étterem működik, belül pedig koncerttermek, kiállítóhelyiségek és bálterem is található. Közvetlenül a híres Lőportorony mellett áll, amely alatt már az Óváros térre vezető szűk utcácskák egyikében folytathatjuk a sétát.

V. Jancsi fotója

Szent Vitus-székesegyház

(csehül: Katedrála svatého Víta)

K.-T. Gyuri fotója

A Szent Vitus-székesegyház, teljes nevén Szent Vitus, Vencel és Adalbert, Csehország legismertebb vallási épülete, és a gótikus, valamint neogótikus építészet egyik legkiemelkedőbb példája. Egyszerre szolgált a prágai érsekség főtemplomaként, koronázási helyszínként, uralkodói kriptaként és zarándokhelyként, miközben Prága egyik legikonikusabb, messziről is könnyen felismerhető látványossága lett. Építése rendkívül hosszú időn át, közel hatszáz évig zajlott. Az első lépéseket I. (Luxemburgi) János király kezdeményezte, amikor Arrasi Mátyás francia építészt bízta meg az új székesegyház megtervezésével, aki még hagyományos bazilika formában gondolkodott. Halála után a fiatal német építész, Peter Parler folytatta a munkát I. (Luxemburgi) Károly megbízásából, ám nem egyszerűen az eredeti terveket követte, hanem a narbonne-i Saint-Just-et-Saint-Pasteur félkész székesegyház stílusát vette alapul. Parler mesterien ötvözte a német gótikát a dél-francia elemekkel, így alakult ki a jellegzetes közép-európai gótikus forma. Az ő vezetésével készült el a szentély körüli kápolnasor, a Szent Vencel-kápolna, a híres aranykapu — ami akkor a főbejárat volt — és a nagy déli torony alsó része. Leginkább azonban a székesegyház újszerű térszervezésében mutatkozott meg a tehetsége: a fő- és mellékhajók árkádsorát nem síkban, hanem térben eltolva alakította ki, ezzel hozva létre a látványos hálóboltozatot, ami a templom egyik legszebb részlete lett.

B. Sz. fotója

Szent György-bazilika

A prágai Szent György-bazilika (csehül: Bazilika svatého Jiří) a Hradzsin egyik legrégebbi és legjelentősebb temploma. Az eredetileg 920-ban alapított bazilikát II. Vratiszláv cseh fejedelem építtette, majd 973-ban kibővítették, amikor megalapították a Szent György-kolostort, amely az első női kolostor volt Csehországban. A templom román stílusban épült, de az évszázadok során több átépítésen is átesett, így barokk elemeket is tartalmaz. A bazilika különlegessége a kettős tornya, amelyek a prágai vár egyik legjellegzetesebb látványosságává teszik. A belső tér egyszerű és monumentális, megőrizve az eredeti román stílusú architektúra tisztaságát. Ma a bazilika és a hozzá kapcsolódó kolostor kiállításoknak és koncerteknek ad otthont, bemutatva a cseh történelem és kultúra gazdagságát.

K.-T. Gyuri fotója

Egyebek

Régi városháza

A termekben igazából alig van valami a zajongó turistákon kívül: néhány festmény és pár darab bútor szerintem önmagában nem ér annyit, amennyibe a belépő kerülne. Az viszont kétségtelen előnye a jegynek, hogy egy üveglifttel fel lehet jutni a híres, 69 méter magas toronyba, ahol a még híresebb óra, az Orloj található. A torony felső részén működik az a híres csillagászati óra is, amelynek apró, mechanikus figurái minden egész órában mozgásba lendülnek, és emiatt rendszeresen hatalmas tömeg gyűlik össze alatta. Úgy emlékszem, körülbelül tíz éve, amikor utoljára jártam itt, éppen állványzat takarta az órát, így szinte semmit sem lehetett látni belőle. Tavasszal olvastam, hogy ismét felújítják, és fél évig állványozzák körbe — természetesen pont a legnagyobb turistaszezonra időzítve. Úgy gondoltam, nekünk még jól is jön, mert a nyár végére elvileg lekerül a háló. Nos, jelentem, az építkezés itt sem halad gyorsabban, mint bárhol máshol: szeptemberben még mindig nem működött az órájuk rendesen

Világító óriás gombák és fejünk fölött lengedező esernyős figurák

Ha az U Fleku sörözőtől indulunk a Vencel tér irányába, könnyen előfordulhat, hogy utunk a Mosaic House előtt vezet el, ahol esténként a kivilágított, hatalmas gombaszerű installációk vonják magukra a figyelmet. Nappal pedig szinte lehetetlen nem észrevenni azt a férfi- és nőalakot, akik egy-egy nyitott esernyőbe kapaszkodva lógnak a villanydrótról, és a legkisebb szellőre is hintázni, forogni kezdenek. Sokan elsőre azt gondolnák, hogy ez is David Černý munkája, pedig nem így van. Ezek a szobrok egy fiatal szlovák szobrász és festő, Michael Trpak alkotásai, aki Banska Bystricán végzett, és ma már világszerte számos magán- és közgyűjteményben láthatók a munkái. Bár a Mosaic House több művészt is felvonultat, kétségkívül az ő ötletei a legkülönlegesebbek.

Prágai Trabant múzeum

Ennek megtekintéséhéz elengedhetetlen kicsit elmerülni a turistás városközponton kívüli világban. Egy volt autószervízben található, kicsit bizarr az egész élmény. Viszont a gyerekek, kicsik és nagyok nagyon élvezik. Nem tudni, mi a pontos kötődése a helynek a trabihoz hiszen azt az egykori NDK-ban gyártották. A gyártás már több, mint negyed százada leállt. Korabeli tárgyakat is kiállítottak, ez szintén az ifjabb korosztálynak lehet érdekes.

Legutóbb a kollégám mutatta meg nekem Görgey Artúr emléktábláját, amit persze rögtön lefotóztam. Közben pont szembejött velünk egy csapat japán turista, és ahogy meglátták, hogy fényképezek, ők is sorra elkezdték kattintgatni. Gondolom, otthon majd nagy lendülettel próbálják kideríteni, mit is örökítettek meg ilyen lelkesen. Nekem viszont most már van még egy magyar vonatkozású helyszínem, amit meg tudok mutatni a következő csoportnak — ahogyan mindig felhívom a figyelmet a Szent Miklós templom mögötti térre is, ahol egy másik tábla Rákóczi prágai jezsuitáknál töltött éveit idézi fel.

Felmentünk a prágai tévétoronyba, mert egyszerűen vonzanak a magas helyek, és szinte minden nagyvárosban, ahol járok, igyekszem megnézni a kilátótornyokat. A prágai viszont nem hagyott mély nyomot bennem: ár-érték arányban talán az egyik leggyengébb élmény volt azok közül, ahol eddig jártam. A tíz euró körüli belépő drágább, mint például a müncheni toronyé, pedig ez nagyjából csak feleakkora magasságot kínál, mindössze 93 méterre lehet feljutni. Ráadásul nincs nyitott kilátóterasz, sem érdekes kiállítás vagy információs anyag, csak három üres terem fogad, karcos és kissé opálos plexiablakokkal, amin keresztül normális fotót készíteni szinte lehetetlen. Őszintén szólva Prága látványa magasból sem különösebben lenyűgöző, szóval ezt a tornyot legközelebb biztosan kihagyom.

Az általam nagyon várt Arany utcácska a vár egy félreeső, hangulatos zugában bújik meg. A legenda szerint valaha itt éltek a város alkimistái, akik az arany előállításával kísérleteztek a 16. században, de valójában valószínűbb, hogy a név a 19. században itt dolgozó aranyművesek emlékét őrzi. Az apró, színes házikók igazi élményt nyújtanak gyerekeknek és játékos kedvű felnőtteknek egyaránt. Külön érdekesség, hogy a 22-es számú ház egy ideig maga Franz Kafka otthona volt.
A látogatásunk azonban végül elmaradt, mert csak helyben derült ki, hogy az utcába belépődíjat szednek. Ez önmagában is bosszantó volt, hiszen alapvetően egy olyan kis utcáról van szó, ahol ajándékboltokba lehet betérni és apró kiállításokat nézni — azt gondolná az ember, hogy ha nem kér ezekből, egy rövid séta még beleférhetne ingyen is. Kissé csalódottan próbáltuk kibogozni a több nyelven kiírt jegytáblázatot, de legnagyobb meglepetésünkre külön jegy csak az utcára nem létezett. Helyette különböző árkategóriájú, több látnivalót tartalmazó várjegyek közül lehetett választani, ami akkor nekünk felesleges volt, mert csak ezt az egy helyet szerettük volna megnézni. Később kiderült, hogy este viszont már díjmentesen is végigsétálhat az ember az egykori aranyművesek házacskái között — ezt akkor jó lett volna előre tudni.

.. Aki Prágában szeretne kicsit elbújni a tömeg elől, kipihenni azt, Visehrad-ot ajánlom, nagyon szép, hangulatos, pazar kilátással a városra, annyi, hogy elég kint van, tömegközlekedni kell, de az Prágában nem drága." (kka, 2019)

Sex Machines Museum

Melantrichova 476/18, 110 00 Staré Město (Óváros) - nyitva mindennap 11-től 23 óráig

Prága óvárosának egyik apró utcájában bukkantunk rá a világ első olyan múzeumára, amely évszázadokból származó szexuális játékszereket mutat be. Már a bejáratnál próbára tette a fantáziánkat egy furcsa szerkezet, ami leginkább egy vízimalomra vagy egy régi köszörűre emlékeztetett, valójában azonban egy hajdani kielégítő gép volt. A nagy keréken körbeforgó, apró bőrnyelvek állítólag kétszáz évvel ezelőtt élő hölgyek örömét szolgálták.
Ez persze csak az első meglepetés volt: eszünkbe sem jutott volna, hogy Peep-show már a 17. században is létezett, sőt bizonyos női börtönökben gépeket használtak arra, hogy az elítéltek testi vágyait csillapítsák. A múzeumban kiállított mintegy kétszáz tárgy elég világosan mutatja, mennyire élénk és találékony volt a szexuális segédeszközök piaca már a 17–18. században is.

Táncoló ház

A Moldva partján, a Károly tértől keletre áll az a különleges épület, amelyet mindenki csak Táncoló házként emleget. Egy másik ismert neve a Fred és Ginger, utalva arra, hogy a formája állítólag a legendás amerikai táncospár, Fred Astaire és Ginger Rogers alakját idézi — bár ehhez nem árt egy kis fantázia!
Ez az üveg és beton kombinációjával épült ház tulajdonképpen két külön homlokzatú, eltérő magasságú részből áll, és Frank Gehry kaliforniai építész Vlado Milunič-csal közösen tervezte. Az épületet a modern formavilág és a történelmi környezet harmonikus összehangolásáért még a Time magazin is különdíjjal jutalmazta, és mára a város egyik legkülönlegesebb kortárs látványosságává vált.