ÚTIKRITIKA.HU / Argentína

Argentína a világ 8. legnagyobb országa, a maga 2.8 millió négyzetkilométerével. (Dél-Amerikában csak Brazília nagyobb nála.) Ugyanakkor a világ egyik leggyérebben lakott országa is. A Magyarországnál több mint 30-szor nagyobb Argentínának mindössze kb. 40 milliós lakossága van! A népesség túlnyomó hányada a nagyvárosokban él. Közel 3 millióan laknak Buenos Airesben, a vonzáskörzetében pedig legalább 13 millióan. Az országnak rendkívül hosszú és keskeny alakja van. Észak-déli kiterjedése kb. 3700 kilométer (képzeljük el ezt, mint megközelítően egy Lisszabon és Moszkva közötti távolságot). A kelet-nyugati kiterjedésének maximuma a közel 1500 kilométer. Délen és nyugaton Chilével, északon Bolíviával és Paraguay-jal, észak-keleten Brazíliával és Uruguay-jal határos. Az ország főbb vidékei: Buenos Aires és a delta, az északi és központi Andok régió, az észak-keleti Chaco és az argentin Mesopotamia, a pampák, a tavak vidéke, Cuyo (Mendozával), Patagónia és a Tűzföld.

Argentína nevének eredetét könnyen kikövetkeztethetik azok, akik ismerik a latint: a spanyol argentino szó, amely „ezüstöset” jelent, a latin argentum („ezüst”) szóból származik. A nevet spanyol és portugál felfedezők adták a területnek, miután korai útjaik során úgy vélték, hogy az ezüstkincsekben igen gazdag vidékre érkeztek.

Időjárás

Az év bármelyik évszaka alkalmas Argentína meglátogatására. Nyilván az európaiak szívesen utaznak az itteni télből a déli félteke nyarába. Így aztán nem csoda, hogy a novembertől márciusig tartó időszak számít a turista főszezonnak.

A széles klimatikus spektrum miatt az utazásra legalkalmasabb hónap megválasztása, határozottan függ attól, hogy az ország mely részeit akarjuk belevenni az útitervünkbe. A száraz északnyugaton, amely tele van sztyeppés és sivatagi területekkel, csak nyáron van egy rövid esős időszak. Az ottani ősszel és télen északnyugaton, a Mendoza és Córdoba körüli térségben ideálisak az éghajlati viszonyok a turistáskodáshoz. A szubtropikus övezetben, az ország északkeleti részén, valamint a pampás tartományokban, az ide tartozó Buenos Airesben egész évben párás és meleg idő van. Ebben az övezetben a május és szeptember közötti időszakban füllesztő meleg van. Patagóniára azt szokták mondani, hogy ott "lakik a szél". Ebben az országrészben nagyon szeszélyes az időjárás, könnyebb szellőket hirtelen váltanak fel orkánok. A déli országrészben csak november és március között van enyhe klíma, amúgy hideg és zord.

Argentína időjárása

Történelem

A gyarmati időszakot megelőzően az ország nagyon gyéren lakott volt, leginkább az északnyugati részén voltak egyáltalán települések. A mai Argentína területén a gyarmati hódítással együtt a spanyolok nagyrészt kiirtották az őslakosságot. Mára már csak a lakosság alig 3 százalékát teszik ki. A hatalmas szűz területekre európaiak telepedtek be. Az odavándorlás a 19. század közepe és a 20. század közepe között volt a legintenzívebb.

1516-ban Juan Díaz de Solis spanyol kapitány volt az első európai, aki Argentína mai területére lépett kelet felől. A spanyolokat elsősorban az izgatta, hogy ezüstlelőhelyeket leljenek fel. Buenos Aires már a 16. században létrejött. Jöttek spanyolok Dél-Amerika korábban felfedezett részeiből is, a szárazföldön keresztül. Ők hozták létre Córdoba és Tucumán városokat, amelyekben Salta-hoz hasonlóan ma is szép koloniális épületek sokaságát lehet látni.

A 17. század elején az ország északkeleti részén megjelentek a jezsuita missziók is, hogy próbálják megtéríteni az őshonosokat.

Buenos Aires fejlődését sajátos módon az lendítette meg, hogy itt a spanyol korona különböző kereskedelmi korlátozó intézkedései miatt virágzott a kontinensen belüli feketepiac. Az Európával való intenzívebb kereskedelem csak a 18. század vége felé lendült be. A telepesek egyre kevésbé tűrték a spanyol hatóság önkényeskedéseit. Buenos Aires már 1810-ben kinyilvánította függetlenségét, majd további tartományok követték a példát. Hiányzott azonban a spanyol hatóságok helyébe valamiféle központi hatalom. A 19. század közepén aztán sikerült összehozni egy alkotmányt, és Buenos Aires vált a létrejött Argentin Köztársaság fővárosává.

Nagy fellendülés következett be a 19. század utolsó évtizedeiben. Az Európából bevándoroltak száma a korábbiakhoz képest meghétszereződött. Ebben az időszakban erőszakos hadjáratokkal leigázták az őslakosokat, hogy szabad teret nyerjenek a kiterjedt állattenyésztésnek.

A 20. század elején a gazdasági fejlődés megtorpant, részben a pénzügyi világválság miatt. A nép körében egyre gyakoribbá váltak a zavargások. Ezeket meglovagolva nagy rokonszenvet szerzett magának a nép körében Juan Perón katonatiszt. 1946-ban elnökké választották és az ötvenes évek közepéig uralkodott folytatódó gazdasági nehézségek közepette, fasiszta jellegű kormányzási stílussal.

Kriszta fotói

A hetvenes-nyolcvanas években borzasztó katonai diktatúra követte a peronizmust. 1976 és 1983 között kőkemény diktatúra uralkodott, az ellenzékiek tízezreit börtönözték be, vagy, tüntették el nyomtalanul. Galtieri tábornok uralma idején az ország vezetése a brit tulajdonban lévő Falkland-szigetek visszaszerzésére indított háborús kalanddal próbálta megszerezni a nép rokonszenvét. A katonai kaland azonban csúfos kudarcot vallott, a britek megvédték a Falkland-szigeteket, amelynek lakói amúgy ragaszkodtak is a Londonhoz tartozáshoz. A katonai kudarc máig hatóan beárnyékolja az argentinok nemzeti büszkeségét.

1989-től Carlos Menem elnök irányításával már polgári kormányzás volt újra, a gazdaság lendületbe jött, de rémesen elterjedt a korrupció. Hivatali idejének végén Argentína gazdasági válságba került: infláció, tüntetések, munkanélküliség. 2002 után némi fejlődés indult be, de 2009-ben újabb gazdasági válság ütött be.

Nem is olyan régen Argentína Latin-Amerika egyik legdrágább országának számított, ahol az árak gyakran megközelítették az Egyesült Államok szintjét. Mindez nem a kiváló gazdasági teljesítménynek volt köszönhető: az 1990-es évek elején a kormány törvényben rögzítette a peso árfolyamát az amerikai dollárhoz, mégpedig 1:1 arányban. Ez ideiglenesen megfékezte az elszabadult inflációt és stabilizálta az árakat, ugyanakkor dömpingáron árasztotta el az országot az importáru, amit a lakosság – olcsó fogyasztási cikkekhez és kedvező dollárhitelekhez jutva – örömmel fogadott. A gazdaság mélyebb szerkezete azonban megbillent: a hazai termelés visszaesett, a munkanélküliség emelkedett, a külföldi tőke elmaradozott, miközben a pénzügyi spekulánsok szinte menedéket találtak az országban. Az állam egyre jobban eladósodott, folyamatos hiteleket vett fel a Világbanktól, hogy korábbi tartozásait törleszteni tudja.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a térség kulcsszereplői – mint Brazília és Mexikó – szintén megingtak, így a teljes dél-amerikai régió elveszítette vonzerejét a befektetők szemében. Mire 1998-ban új elnök került hatalomra, az ország gazdasága romokban hevert, a munkanélküliség 30% fölé ugrott. 1999-ben a GDP 4%-kal zsugorodott, a lakosság pedig megérezte a közelgő összeomlást: tömegek váltották át pesójukat dollárra, és menekítették megtakarításaikat külföldi bankokba. A kormány válaszul befagyasztotta a bankszámlákat, csak kis összegek felvételét engedélyezve. 2001 végére rendszeressé váltak a tömegtüntetések, melyek során halálos áldozatokkal járó összecsapások is történtek. A politikai instabilitás is eluralkodott: néhány hónapos ciklusokban váltották egymást az elnökök. 2002 elején végül a peso hivatalos árfolyamát elengedték – hirtelen négyszer annyit kellett fizetni egy dollárért, miközben a bérek változatlanok maradtak. Az infláció az egekbe szökött, a vállalkozások sorra csődöt jelentettek, és az addig elérhető külföldi árucikkek eltűntek a boltokból. Emlékszem, akkoriban olyan hírek is felröppentek, hogy argentin családok – köztük egykor kivándorolt magyar származásúak – a hazatelepülést fontolgatták.

Alapvetően az történt, hogy Argentínában nem volt olyan nagy őslakos civilizáció, mint az inkák vagy az aztékok, és az ott élő őslakosok közül néhányan még fehér bőrűek is voltak: a spanyol konkvisztádorok szerint hasonlítottak Dél-Spanyolország lakóira vagy akár a vikingekre, volt szakálluk is, stb. Emellett Argentína mindig is a világ legjobb, legcivilizáltabb országává akart válni, ezért olyan politikákat vezettek be, amelyekkel bátorították a tömeges európai bevándorlást – és ez működött is: milliószámra érkeztek fehér európaiak Spanyolországból, Olaszországból, Németországból, Oroszországból, Lengyelországból, Nagy-Britanniából, Írországból stb., így az eredmény egy nagyrészt fehér lakosságú ország lett.

Miért „irtotta ki” Argentína a bennszülötteket és a feketéket a 19. században?
Ez inkább egy mítosz.

Az igaz, hogy az argentin elit tudatosan egyfajta népességcserét akart végrehajtani: vagyis európai bevándorlókat hozni, hogy más típusú társadalmat építsenek. Ez valóban megtörtént.

Mi lett az őslakosokkal? Argentína eleve nagyon ritkán lakott, szinte üres ország volt. Az indiánok száma nagyon kevés volt (már az európaiak megérkezése előtt is). Sokan közülük beolvadtak a társadalomba, sok volt a mesztic és a fehér is, még a nagy bevándorlási hullámok előtt.

Egy amerikai megfigyelő 1818-ban kifejezetten megjegyezte, hogy Buenos Airesben sok a fehér – ezt nem állapította meg sem Rio de Janeiróban, sem Isla Margaritán, ahol szintén járt.

Így a fehérek lettek többségben, a bennszülöttek jelentős része pedig beolvadt.

Ami a feketéket illeti: bár volt belőlük sok, a függetlenség után megszűnt az Afrikából érkező rabszolgák utánpótlása. Tudjuk, milyen magas volt a halálozásuk a betegségek miatt, és nem érkeztek újabbak ugyanabból az etnikumból. A férfiak nagy része a gyalogságban szolgált (a gauchók inkább a lovasságban), és sokan elestek a harcokban.

A nők pedig fehér bevándorlókkal házasodtak (akik közül sokan nőtlenül érkeztek), és ez hosszabb távon „eltüntette” a feketéket a lakosság összképéből. Persze, aki figyelmesen néz, még ma is láthatja a fekete vér nyomait néhány argentinban, bár nem nagyon sötét bőrszínnel.

Ez történt valójában.

Manapság

2025: Argentínában a havi minimálbér 354,000 forintnak-nak megfelelő peso. (Nálunk: bruttó 291,000 HUF)

A vásárlóerő szempontjából: bár az argentin minimálbér forintban számolva magasabb, az országban rendkívül magas az infláció (éves szinten több százalék), így a fizetésből sokkal kevesebb árut és szolgáltatást lehet megvásárolni, mint Magyarországon.

A világon Argentinában a legnagyobb a lóhús feldolgozás.

Mivel az argentin peso értéke az utóbbi években is folyamatosan gyengült, a fémérmék előállítása egyre kevésbé bizonyult gazdaságosnak a papírpénz nyomtatásához képest. Ezért az állam gyakorlatilag leállt az aprópénz verésével, aminek következtében krónikus érmehiány alakult ki az országban. Érdekes megfigyelni, milyen gondosan bánnak az emberek a meglévő aprójukkal: utcai zenészeknek például kizárólag papírpénzt adományoznak, míg az érméket otthon, kis tálkákban őrzik, szinte kincsként kezelve. Ennek gyakorlati oka van: Buenos Airesben és más nagyvárosokban a tömegközlekedési jegyeket sok helyen továbbra is csak a buszokon lévő automatáknál lehet megváltani – ezek viszont még mindig kizárólag aprópénzt fogadnak el.

Úgy tűnik, nagyjából minden évtizedre jut egy gazdasági összeomlás Argentínában.
Már az utazásunk előtt több helyen olvastuk, hogy érdemes csak amerikai dollárt hozni, ezért peso-t nem is váltottunk odahaza. Tegnap körülnéztünk Buenos Aires belvárosában: legalább tíz utcai „pénzváltóval” találkoztunk a turisták által sűrűn látogatott negyedekben. Ők a hivatalos árfolyam körülbelül feléért kínálták a helyi valutát. A dollárnak gyakorlatilag kialakult egy virágzó feketepiaca. A taxink sofőrje például egyáltalán nem fogadta el a pesót, csak dollárban lehetett fizetni. Mindez elvileg tilos: a törvény nem engedi az idegen valutával való kereskedést, de a gyakorlatban még a helyiek is sokszor dollárban számolnak. Sokan a fizetésük napján rögtön dollárra váltanak, hogy legalább az értékvesztéstől megóvják a pénzüket. Bruno barátunk külön örült, hogy eljöttünk – úgy vélte, nálunk legalább kiszámíthatóbb a helyzet.

A háttérben azonban nyomasztó valóság húzódik meg. Tegnap az unokatestvér mesélte: egy helyi tévécsatornánál dolgozik heti 40-50 órát, és bár régen ez egy biztos megélhetést jelentett, mára nehezen boldogul. A peso inflációja az előző hónapban meghaladta a 30%-ot, miközben a bére mindössze 10%-kal emelkedett. Már most a fizetése több mint 60%-át elviszi az albérlet, és nem biztos benne, hogy a következő hónapban is ki tudja fizetni. Komolyan fontolgatja, hogy visszaköltözik a szüleihez. Aki pedig teheti – és marad némi megtakarítása –, az sietve dollárra vált, vagy épp más stabilabb valutát keres, mielőtt a pénze teljesen elértéktelenedne.

Az utóbbi évtizedek története itt szinte szünet nélküli válságtörténelem: katonai diktatúrák, adósságválságok, teljes államcsőd, mesterséges árfolyamrögzítés, majd újra hiperinfláció. A 2000-es évek elején ugyan némi stabilitás látszott kibontakozni, csökkent az államadósság is, de mára nyilvánvaló, hogy a mostani kormányzat sem ura a folyamatoknak. Bruno pedig csak vállat vont, amikor erről kérdeztük: „Nagyjából tízévente beüt valami, aztán minden összeomlik, és megint olcsó lesz az élet.”

Bár a peso az utóbbi időben tovább gyengült, turistaként ezt nem feltétlenül érzi meg az ember. Ami sokkal szembetűnőbb, az az árak szinte napi szintű ingadozása. Egyik nap még 800 pesóért vettem egy empanadát – ezt a mindenütt kapható, kelt tésztás töltött süteményt –, másnap viszont már 950-be került ugyanaz. Másfél éve ugyanennek az ára még 300 körül járt. Ha forintra váltom, nagyjából hasonló összegről van szó, de ez csak az én szempontomból megnyugtató. A helyiek számára azonban egyre kilátástalanabb a helyzet: a fizetésük értéke napról napra olvad, a peso globális értéke pedig már szinte jelentéktelen.

Az argentinokról

A dél-amerikai országok közül Argentína népességében a legnagyobb az európai származásúak aránya, 90 százalék! Az európai származásúak hozzávetőleg egyharmada olasz, egyharmada pedig spanyol származású. Jócskán vannak britek, németek, osztrákok, lengyelek, szíriaiak, horvátok és ázsiai országokból valóak. A nagy többséget jelentő latinok révén a szokásaik, stílusuk, karaktereik formálódásában erősen benne vannak/voltak a dél-európai országok kultúrái. Olasz és spanyol hatás lehet elsősorban, hogy az argentinok divattudatosak, törődnek azzal, hogy jól mutassanak, öltözékük lezserül elegáns legyen.

Az argentinok barátságosak, nyitottak, extrovertáltak, minek következtében nem rejtegetik érzéseiket, szenvedélyeiket.

Mondják, hogy Dél-Amerikában nem örvendenek igazán népszerűségnek az argentinok, különösen a fővárosiak (portenyók). A negatív sztereotípia az, hogy az argentinok (elsősorban a Buenos Aires-iek) arrogánsak, és önteltek az európai származásuk miatt. Korábban irigyelték őket, mert Argentína gazdagabb volt, mint a többi dél-amerikai ország. Ma már ez nincs így, mivel Brazília gazdasági téren fejlődik, Argentína viszont hosszú évek óta válságban van.

Az argentinok 90 százaléka római katolikus.

Az argentinok közvetlensége még mindig megdöbbentő – ha Brunóval útnak indulunk, gyakorlatilag végig köszöngetjük az egész utcát. Az itteni köszönés egyféle ölelős–puszis gesztus, amit akkor is megkapsz, ha most lát valaki először, és igen, a férfiak között is teljesen természetes. Különösen vicces, amikor az ember egy nagyobb társaságba csöppen, mondjuk tíz–tizenöt ember közé, mert mindegyikkel lezajlik ez a kis rituálé – és ez itt mindennapos. Kézfogásra viszont még soha nem került sor, ami elsőre furcsa lehet egy német precizitáshoz szokott utazónak. De hát ez nem Németország. Az egész társasági légkör inkább az olasz–spanyol családias stílust idézi, nem véletlenül: az itt élők közel 95%-ának európai – főként olasz vagy spanyol – felmenői vannak, amire nagyon is büszkék.

Az argentinok szeretnek vitázni – mintha szinte sportot űznének abból, hogy ellentmondjanak. Szenvedélyesek, melegszívűek, barátságosak, de ugyanazzal a lendülettel képesek átváltani kissé fölényes, már-már arrogáns stílusra. A nők gyakran feltűnően szépek, a férfiak is általában jóképűek, a gyerekek pedig egészen elragadóak. Latin-Amerikán belül kulturáltságban is kimagaslanak, társadalmuk rendezettebb képet mutat, mint sok környező országban. Ugyanakkor hajlamosak a kényelmességre – a mindennapokat áthatja egyfajta nyugodt tempó, amit egyesek talán lustaságnak neveznének.

Dél-Amerika-szerte sokan úgy tartják, hogy az argentinok fennhéjázóak és lenézőek. Személyes benyomásom szerint ez inkább a fővárosiakra jellemző: Buenos Aires lakói hajlamosak az öntelt pillantásokra és a magabiztosan előadott, véget nem érő monológokra – ami néha az én türelmemet is próbára teszi. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy utazásaim során számos igazán kedves és nyitott argentin emberrel hozott össze a sors, akik teljesen rácáfoltak erre a sztereotípiára.

Turista etikett

Az argentinok nem tartják nagyra a pontosságot, olyannyira, hogy már-már udvariatlanságnak számít a külföldi részéről, ha egy megállapodott időpontra hajszál pontosan érkezik meg.
Nagyon szakadtan ne nézzünk ki, mert a helyiek szánalmasnak tekintik a toprongyos embereket. Ajánlatos Argentínában nem hordani valamelyik helyi klub mezét, mert a más klubok szurkolói akár zaklathatnak is minket emiatt.
Nem nézik jól szemmel a turistát, ha az utcán falatozik. Ez a szemükben silány viselkedést jelent. Az argentinoknál nem szokás a lerészegedés. Náluk az alkoholfogyasztás visszafogott, konszolidált. Így nem nézik jó szemmel a részeg turistákat.
Ne adjunk borravalót a taxisoknak, csak ha valami extra szolgáltatást nyújtanak, például ha bajlódniuk kell a bőröndjeink ki- vagy berakásával. A szállodai londinernek elég egy peso-t adni borravalóként.
Ne sértődjünk meg, ha egy helyi viccelődik a kinézetünkön, súlyunkon, ruhánkon. Náluk nem minősül sértésnek az ilyesmiken való poénkodás.
A turista jobban teszi, ha nem hasonlítgatja a helyiekkel való beszélgetésben Argentínát más országokkal, főleg nem az USA-val, Brazíliával. A helyiek nagyon erősen kritizálják saját országuk negatív viszonyait, de hazafias érzületüket sérti, ha egy idegen kritizálja hazájukat. Mostanság nem árt hangsúlyozni, hogy nem vagyunk britek, mert őket utálják a Falkland-szigetek miatt. Egyszerűen jobb elkerülni a helyiekkel való politizálást, vagy a vallásról való beszélgetést. Az argentinok amúgy nagyon nyitottak, kíváncsiak és szeretnek kérdezősködni, de elsősorban a külföldiek családi dolgaira kérdeznek rá. Bátran nyíljunk meg nekik e témákban, mert annak örülnek. Három téma van, aminek még inkább örülnek: a foci, a marhasültek és a tangó.
Tangós táncklubokba öltözzünk fel viszonylag rendezetten. A tangó számukra egy elegáns tánc, amihez az öltözékben is illően igazodni kell. A fiatalok által preferált táncklubokban az öltözködés azért lazább.
Ismerkedéskor egy kézrázás elegendő, de az argentinok elég hamar "díjazzák" az ismeretséget egy darab arcra irányzott puszival. Kéretik nem ellenezni a puszit, akármilyen nemű adja. Náluk ez természetes és nem valami különleges bizalmaskodás.
Az argentínok számára nem rokonszenves az a turista, aki görnyedten jár, zsebre vágott kézzel álldogál, ásítozik, nyújtózkodik. Ez azért furcsa, mert amúgy az utcákon bőven látni tahónak tűnő alakokat.
Az argentinoknál üdvözléskor teljesen megszokott egymás átölelése.

Gasztronómia

Argentínában a turista sok örömét leli az étkezésben, mert finomak az ételek és nem annyira egzotikusak, hogy túlságosan bevállalósnak kelljen lenni. Az argentín konyha ugyanis közel áll az európaihoz, főleg az olaszhoz. Az argentinok legkedveltebb ételei az empanada-k (hússal töltött tészták), a sült húsok hasábburgonyával és a pizzák (sok sajttal készítik). Mindenki tudja, hogy Argentína a marhahúsos steak kirakatországa. Finom a bife de lomo (filézett hús) és a hagyományos asado (grillezett marha-, sertés- és bárányhús, valamint a különböző kolbászféleségek és a belsőségek. Szuper a bife de chorizo (hátszínszelet)és a matambre (töltött marhahústekercs).

Patagóniában a bárányhús az elterjedt. Patagónia meglepő módon a svájciak által meghonosított csokoládégyártásról is neves. Az édességek közül népszerű a flan.

Tangó

"A milonga nem klasszikus tangó est. A milonga egy olyan táncest, ami legjobban talán az itthoni nyugdíjasklubokhoz hasonlít. Meglehetősen szigorú sorrendben követik egymást a táncok, az első sorban ülnek a hölgyek, külön az urak. A második vonalba száműzik a nézőket - akik nem táncolnak - és a párban érkezetteket, hiszen ők általában csak egymással táncolnak. A fogyasztás és a belépő kötelező. A szabályok betartása is. Amikor a zene elindul, általában a pasik választanak, a nők a szemkontaktus által fejezik ki tetszésüket vagy érdeklődésüket. A pár az egész szakaszt együtt táncolja, szorosan összesimulva.

Fontos a feszültség és a tánctudás. Amikor vége, mindenki visszamegy a saját helyére és kezdődik elölről egy másik pasival a tánc. Egy-egy milongába általában összeszokott társaság jár, tudják egymásról, ki mennyire jó táncos. Ez az elsődleges szempont. Fantasztikusan táncolnak általában, összebújva, nem beszélgetve, teljesen átadják magukat a partnernek és a táncnak.

Elsőre vicces, ahogy megy a csajozás/pasizás, de a levegőben igazi feszültség vibrál. Erősen hatott ránk a történet, de pont a korosztálybeli különbségek miatt szerettünk volna egy olyan milongát is látni, ahol fiatalok a táncosok. Sikerült és bizony elmondható, hogy szebbek/fiatalok voltak ugyan a táncosok, de pont ezért korántsem volt akkora tétje a dolognak. Hiányzott a biztos tánctudás és a vibrálás. Ennek ellenére mindkettőt ajánlom mindenkinek!" (Kriszta)

Kriszta fotója