Gent - V. Jancsi fotója
,, Hi Belgium Pass néven közösen dobott a piacra turisztikai kártyát a Brussels Airlines, a brüsszeli repülőtér, a belga vasúttársaság, valamint belgiumi turisztikai hivatalok és városok.
A kártya 149 euróba kerül, ezért az árért pedig retúr repülőjegyet kapunk Brüsszelbe 18 ország 50 repülőteréről – többek között Budapestről is –, két szabadon választott belgiumi város között korlátlanul vonatozhatunk ingyen, valamint számos attrakciót és múzeumot tekinthetünk meg díjmentesen.
A kártyát megvásárlók csütörtökön, pénteken vagy szombaton repülhetnek Brüsszelbe, és vasárnap, hétfőn vagy kedden pedig haza. (2017)"
"A főváros temérdek látnivalója mellett én mégis a történelmi kisvárosokba tett villámlátogatások mellett teszem le a voksom, gyönyörűek ezek a Pécs méretű ékszerdobozok. Igéző a csatornákkal szabdalt Brugge, érintetlen Hanza-városi épületeivel, mintha egy kis skanzenben járnánk. Az itteni városi képtárban Jan van Eyck, Hyeronimus Bosch és kortársaik képei közelebb hozzák a reneszánsz életérzését bármilyen egyetemi kurzusnál. Brugge-től 15 kilométerre, Oostende kikötőjében, az Északi-tenger végtelenjébe mélyedhet a turista tekintete a parti fövenyen sétálva, ha ráunt a fönséges látványra, kis parti bodegákban – pár euróért – frissen kifogott tengeri herkentyűkből lakomázhat a szemfüles, néha pofátlan sirályok közt. Gent városában – kicsit olyan, mint Velence, de nekem sokkal szebb – sincs történelmi emlékekben hiány, itt a fiatalság uralja az utcákat, tereket, ők határozzák meg a város auráját, de sajnos ennyi fért bele egy hosszú hétvégébe, és kénytelen voltam magam mögött hagyni a rendkívül színes, mégis jólesően nyugis Belgiumot. (2013)" forrás
,, Érdemes lekirándulni a tengerpartra (ha már 15km-re van), vonat közvetlenül levisz Blankenberge-be és Oostende-be. Mindkettő csodás város, Oostende egy kicsit nagyobb, gyönyörű parttal, mólóval és sok emberrel, Blankenberge kicsit családiasabb üdülőhely, szintén széles homokos parttal. A vonat oda vissza 8 euró / fő. Ugyan 30km-re vannak egymástól de egy nap alatt akár mindkét város megnézhető, mert a part mentén a világ leghosszabb villamosvonala található, 3 euró/fő 1 út, akár elejétől a végéig, mely összesen 8 part menti települést érint. De Haan szintén gyönyörű, a kettő között van, érdemes ott is leszállni és elidőzni. Knokke-ba nem netünk el (Balnkenberge fölött van), de képek alapján azt is érdemes lehet megnézni ha több idő van rá. Közbiztonság tekintetében béke és nyugalom van, fel sem tűnik, hogy mennyi féle náció él együtt. (Krisztián kommentje, 2017)
-------------------------------
Itt írunk róla: https://utikritika.hu/belgium/gent
Leuven (ejtsd: löven) egy neves flamand egyetemi város, közel 100 ezres lakossággal. Leuven 26 kilométerre fekszik Brüsszeltől.
Arenberg kastély - g.r. fotója
"A város történelmisége miatt az utcák meglehetősen szűkek, ezért Leuvenben rengeteg az egyirányú út, valamint az egész belvárosban 30 km/h-s korlátozás vonatkozik az autókra. A diákok magas száma, valamint az autóval való nehézkes közlekedés miatt igen sokan pattannak biciklire. Ugyan a diákok kapnak éves bérletet a helyi tömegközlekedésre, a ritka járatok miatt a mégis inkább a biciklit választják. A belváros tömörsége miatt az ide látogatók akár gyalog is körbejárhatják a várost." forrás
"Leuven kb. 20 perces vonatozásra van Brüsszeltől. Az már teljes mértékben Flandria. Az emberek hollandul beszélnek. Innen származik a Stella Artois sör, ami nálunk egyébként nem az igazi. Mondták a fiúk, hogy köze nincs az itt és a náluk kaphatónak. És egyébként a leuveni Katolikus Egyetemtől vettük meg a Leuveni kódexet a belgáktól, amiben az Ómagyar Mária siralom is megtalálható. Nagyon hangulatos kis belga város, rengeteg belga sörözővel. Nagyon szép a városháza is, mint egy mesebeli kastély. Örülök, hogy elmentem Leuvenbe, meseszép. (2013)" forrás
Tetszett:
A városháza gótikus csipkézete olyan részletgazdag volt, hogy minden alkalommal új díszítőelemeket fedeztem fel rajta, mint egy életre kelt művészettörténeti album.
A Grote Markt hangulata estére teljesen átalakult, amikor a diákok megtöltötték a teraszokat, igazi egyetemi város feeling-et teremtve.
A Sint-Pieterskerk katedrális monumentális belsője lenyűgözött, különösen az eredeti Dirk Bouts festmény az oltárnál.
A Régi Piactér (Oude Markt) pezsgő hangulata, ahol a számtalan pub és kávézó teraszai egybeolvadtak, megteremtve Európa "leghosszabb bárpultját".
A Leuveni Egyetem történelmi épületegyüttesei között sétálva szinte érezni lehetett a sok évszázados tudományos légkört.
A Stella Artois sörfőzde túrán betekintést nyerhettünk a város sörfőzési hagyományaiba, ami különleges élmény volt.Nem tetszett:
A szorgalmi időszakban a város annyira megtelt diákokkal, hogy néha nehéz volt nyugodt helyet találni.
Az albérletárak és szállásköltségek meglepően magasak voltak a város méretéhez képest.
A vasútállomás környéke este kevésbé biztonságos hangulatot árasztott.
A kerékpáros közlekedés nem volt olyan jól szervezett, mint más belga városokban.
Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt gyakran kellett újratervezni a szabadtéri programokat.
A legtöbb múzeum és kulturális intézmény zárva volt vasárnap, ami korlátozta a hétvégi programlehetőségeket.
A belga tengerparti városokban nagyon nehéz parkolni, ezért érdemes ezzel a parti vonattal bejárni a térséget. 68 kilométeres vasúti szakaszról van szó.
"De szombaton elindultunk. Oostendébe először, ami másfél óra vonattal. Itt szétnéztünk - nem volt sok látnivaló...- majd felszálltunk a világ leghosszabb villamos vonalára. Bizony: 15 tengerparti városkát köt össze, de sajnos közel sem olyan nagy élmény, mint aminek hangzik. Viszont 2 euró volt és 1 órát utaztunk, ami nem is olyan rossz. Így jutottunk el Knokkéba, amit sokkal szebb tengerparti városnak mondanak. Itt beültünk ebédelni, én 12 euróért kaptam egy kisebb pulykát, amit el sem bírtam fogyasztani. Utána megkerestük a tengert, dacoltunk a szelekkel, pózoltunk egy sort, majd nyugágyaztunk:)" forrás
"Szerettünk volna Belgiumba járva kicsit strandolni is, lévén nyáron jártunk ott. Zeebrugge-nek van ugyan homokos strandja, de az ottani nagy ipari kikötő miatt lehangoló a környezet. A belga tengerpart végig homokos, így próbálkoztunk máshol is. Blankenberge-nek jó a strandja családok számára, Knokke túl menőnek tűnt. Amszterdamból a legkönnyebben megközelíthető strand: Zandvoort, kb. 25 kilométer közöttük a távolság." (B. L. , 2013)
Bokrijk egy nagy szabadtéri múzeum, vagyis skanzen a Flamand régióban. Ez az egyik legnagyobb skanzen Európában, és nagyon népszerű turisztikai látványosság a régióban.
A múzeum az 1900-as évek elején bemutatott vidéki életstílusra fókuszál, és bemutatja a belga népi kultúrát, a falusi életmódot, az agrárgazdaságot és a kézművességet. A skanzen területén számos hagyományos épület található, beleértve a malomépületeket, a tanyákat, a kápolnákat és a kovácsműhelyeket.
A múzeum állandó és időszakos kiállításokat kínál a látogatóknak, amelyek bemutatják a belga kultúrát, a kézműves tevékenységeket és a vidéki életet az elmúlt évszázadokban. A skanzen területén különböző eseményeket és tevékenységeket is szerveznek, mint például a néptáncos és zenei előadások, kézműves bemutatók, traktoros és lovas felvonulások, illetve a régi időkbe kalauzoló vezetett túrák.
Oostende
Ha valaki szeretné megismerni a belga tengerparti érzést, érdemes ellátogatnia Oostendébe, annál is inkább, mert vonattal mindössze 13 percre található Brugestől, és óránként többször indulnak járatok. Hétvége révén a retúrjegy mindössze 5,6 euró volt. A városban a pályaudvar mellett található egy gyönyörű gótikus katedrális, a széles, homokos tengerparti sáv mellett pedig sört kortyolgatva élvezhetjük a kilátást.
Aji fotója
Namur
"Namur (vagy hollandul Namen) Belgium Vallónia régiójában található, a Meuse és a Sambre folyó összefolyásánál. A Brüsszeltől és Liègetől is egyaránt egy órás távolságra fekvő, 110 000 fő lakosú kisváros, jól megközelíthetőséggel és kiváló természeti adottságokkal rendelkezik. Namur a Brussels South Charleroi reptértől helyi közlekedéssel 50-60 perc alatt elérhető (transzfer költsége: 11 euró). A városban mozi (Eldorado) és színház valamint számos kis étterem söröző és kávézó is található. (2015)" forrás
sz. a. fotója
"A városban érdemes szétnézni, és egy kisebb városnéző túrát beiktatni hogyha itt járunk, hiszen szép épületek, és nevezetességek találhatók itt. A világörökség része például a namuri harangtorony, amelyet szerintem is érdemes legalább egyszer lefényképezni.
A város már a kelta időkben fontos kereskedelmi csomópont volt. A város a római kor után is virágzó település maradt, mert a kora középkorban a Merovingok egy várat emeltek a folyó mellett.
Namur egy 100 ezres város, és Belgium Vallon területének „fővárosa”, mely két folyó a Meuse és a Sambre találkozásánál terül el. A város ad otthont a vallon parlamentnek. A belgák gyakran emlegetik a várost, mint a burzsoák városát, hiszen a város igen gazdag 17-18. században épült villákban, melyek főleg a citadella lábánál, vagy a folyó partján helyezkednek el.
Mivel Belgium legtöbb városa történelmi, így Namur is gyönyörű házakkal van tele, de nincsenek igazán nagy tereik. Ezért otthonosabbnak éreztem a várost, mint Belgium többi városát, a viszonylag széles utak, nagyobb terek, valamint a citadella miatt.
A világörökség részét képező harangtornyot eredetileg 1388-ban építették. A jelenlegi kinézetét a 16. században kapta. A harangtoronyhoz tartozó galéria folyamatosan ideiglenes kiállításokat kínál, általában ingyenes belépéssel. (2017)" forrás
j.s. fotója
Knokke-Heist - sz. a. fotója
j.d. fotója
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.