Nem árt tudni, hogy Oroszországba a repülőjegyet akkor vegyünk, amikor már megvan a vízumunk. Ugyanis ha vissza nem téríthető jegyet veszünk és valamiért nem kapjuk meg a vízumot, akkor a légitársaságok nem térítik vissza a repjegy összegét!
Moszkvai repülésekkel kapcsolatban ezen a linken érdemes kutakodni. Szentpétervárra pedig itt találhatóak a legjobb ajánlatok.
Oroszország szállás szempontból nem olcsó, érdemes több ajánlatot összehasonlítani.
jön!
,, Moszkvába érkezésünkkor az útlevél-ellenőrző pontnál kaptunk egy papírt, amire felhívták a figyelmünket, hogy kis túlzással úgy vigyázzunk rá, mint az életünkre. Ezt a papírt ugyanis minden beutazónak meg kell őriznie a teljes kint tartózkodása alatt, és hazautazáskor vissza kell adni a hatóságnak az útlevél ellenőrzésekor, ekkor kapunk rá egy pecsétet ismét, és már mehetünk is haza. (2017)" forrás
,, Fontos tudni, hogy Oroszországba vízummal lehet belépni. A repülőjegy megvásárlása után, szállást foglaltam, biztosítást kötöttem az Allianznál (nem minden biztosítót fogadnak el), majd magam kezdtem el intézni a vízumot. Először meghívólevelet kell szerezni. Én airbnb-n foglaltam szállást, így a tulajdonos nem tudott küldeni meghívólevelet, de általában az orosz szállodák többsége sem foglalkozik ezzel. A https://www.travelrussia.su/en oldalról rendeltem a meghívóleveleket. Nekem ez a meghívólevél először nem volt világos, de lényeg az, hogy a fenti cég a kiállított formanyomtatvány és az átutalt pénz után rögtön küldi az e-mail címedre a meghívólevelet. Csak egyesével lehet intézni a meghívóleveleket. A formanyomtatványra azt a címet írod be, amit lefoglaltál. Fontos tudni, hogy a nevedet ne ékezettel írd, mert a voucheren nekem csak „Sz” állt, mert az utána következő betűket nem írta ki. Meg is ijedtem, hogy így biztos nem fogják elfogadni a vízumhoz, de a cég másnap rákérdezett, hogy a szállásunk hotel vagy apartman és a válasz után még egyszer elküldték a meghívóleveleket és azon már a teljes nevem szerepelt. A meghívólevelek darabja 3800 forint (11,74 euro) körül volt. Ezután elektronikusan kitöltöttem a vízumkérő lapot http://visa.kdmid.ru. Én Debrecen mellett lakom, így a debreceni vízumközpontban intéztem a vízumot, 7 nap volt az ügyintézési idő, ott 19.000 forint/ fő körüli összeget fizettem. 11-12 ezer forintot lehet spórolni személyenként, ha magad intézed a vízumot (Budapesten nem tudom hogy működik), ez 4-5 főnél már egyáltalán nem mindegy. A pontos dokumentumok listáját megtalálod az interneten az ügyintézéshez. (sz.n.k., 2019)
Jön!
Fotó by Elter
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.