ÚTIKRITIKA.HU / Szentpétervár

2025-ben is érezhető az ukrajnai háború közvetett hatása, még akkor is, ha Szentpétervár területén nem zajlanak közvetlen harcok. A város látogatása továbbra is lehetséges, ám számos szempontból megváltozott az utazás jellege – a biztonságtól a közlekedésen át a pénzügyi háttérig.

Biztonság és politikai légkör
Szentpétervár fizikailag nem érintett a háborús eseményekben, de az ország belső légköre sokkal feszültebb lett. A hatóságok – különösen a NATO-tagállamokból érkező turisták esetében – fokozott figyelemmel követik a külföldiek mozgását. A politikai nyilatkozatokat, kormánykritikát vagy akár ártatlan beszélgetéseket is félreérthetnek, így célszerű tartózkodni mindenféle politikai megnyilvánulástól. Az utazók részéről ajánlott a visszafogott, tiszteletteljes viselkedés.

Beutazás, vízum és légiközlekedés
A háború óta számos európai légitársaság megszüntette közvetlen járatait Oroszországba. Szentpétervár 2025-ben is korlátozott számú nemzetközi járattal érhető el – főként török, szerb, emirátusi vagy közép-ázsiai csatlakozásokon keresztül. A belépéshez továbbra is kötelező az előre igényelt orosz vízum. Az utazás sokszor hosszabb és kényelmetlenebb, mint korábban, ráadásul nem minden határátkelőhely működik megszokott módon.

Fizetési rendszerek és gazdasági környezet
A nemzetközi szankciók hatására a legtöbb külföldi bankkártya (pl. Visa, Mastercard, American Express) nem használható Oroszországban. A turistáknak készpénzt kell vinniük (euró vagy dollár), amelyet helyben tudnak rubelre váltani. Egy másik opció a helyi (orosz) bankoknál nyitott prepaid kártya, amellyel belföldön már gond nélkül lehet fizetni. Emellett több árucikk, szállás és szolgáltatás ára a szankciók és az infláció miatt 2025-ben magasabb, mint a járvány és a háború előtti időszakban.

Turizmus és városi hangulat
Szentpétervár továbbra is gyönyörű – kulturális öröksége, múzeumai, palotái, templomai nem veszítettek semmit erejükből. Ugyanakkor a turizmus visszaesett: különösen nyugat-európai és amerikai látogatóval alig lehet találkozni. A város csendesebb, kevésbé nyüzsgő – ami egyesek számára pozitív, másoknak kissé sivárabb élményt jelenthet. Bizonyos turisztikai szolgáltatások – például angol nyelvű idegenvezetések vagy nemzetközi éttermek – részlegesen vagy teljesen eltűntek.

Fokozott ellenőrzések és állami jelenlét
A külföldi látogatókat sokszor ellenőrzőpontokon állítják meg, különösen a metróban vagy forgalmas köztereken. A hivatalos papírok (útlevél, vízum, regisztrációs igazolás) megléte alapvető fontosságú, hiányuk bírságot vagy kellemetlen helyzetet eredményezhet. Az orosz állami szervek 2025-ben is érzékenyen reagálnak minden gyanúsnak vélt viselkedésre – a vendégeknek ezzel mindenképpen számolniuk kell.

Összegzés
Bár Szentpétervár ma is páratlan kulturális értékeket kínál, a 2025-ös látogatás már nem pusztán esztétikai, hanem - kvázi - stratégiai döntés is. Az utazónak alaposan fel kell készülnie – információval, rugalmassággal, diplomáciával. Aki mindezt vállalja, annak a város továbbra is képes maradandó élményt adni – de egészen másképp, mint korábban.

Szentpétervár dióhéjban

Szentpétervár, az "Észak Velencéje" Oroszország második legnagyobb városa, kb. 5,6 millió lakossal (2025-ös becslés). 1556 kilométerre fekszik Budapesttől. 1924 és 1991 között Leningrád volt a neve.
Az UNESCO szerint Szentpétervár a világ 10 turisztikai látogatásra leginkább érdemes városának az egyike. A teljes történelmi belváros része az UNESCO kulturális örökségének, 2300 műemlékvédelem alatt álló épülettel!
1 orosz rubel (RUB) = 4,15 forint (HUF) (A linkre rákattintva látható a friss árfolyam)
Oroszul a város neve Sankt-Petersburg (kiejtve: szankt pitirburk), de a helyiek csak egyszerűen Piter-nek (kiejtve (pityer-nek) becézik.
Szentpétervár mintegy 640 kilométerre van Moszkvától (északnyugatra), a Sapsan nevű expressz vonattal a táv 3 és fél óra alatt megtehető, kb. 12 500 -19 000 forintnak megfelelő rubelért (a legolcsóbb, economy nevű osztályon)
Kiszámították, hogy ha az Ermitázsban minden kiállított tárgyat megtekintenénk és arra egyenkét két percet szánnánk, akkor 6 évet kellene időzni a múzeumban! Ennek tudatában tervezzük az Ermitázs meglátogatását és a város meglátogatásának időkeretét...
Szentpétervárnak sokkal több hídja van, mint Velencének - több mint ezer!
Szentpétervár alapvetően jó közbiztonságú nagyváros. Értékek ne legyenek nálunk, rajtunk, és akkor a zsebtolvajok sem fognak kipécézni minket.
Érdemes utazás előtt némi időt szakítani az orosz nyelv újra felfedezésére, Puskin és Dosztojevszkij újraolvasására (jó, azt magyarul)
Havi nettó átlagbér (2025-ben): 375 ezer forintnak megfelelő rubel - (Moszkvában: 570 ezer HUF!!!!! )

Amennyiben a honlapunk Szentpétervár fejezetében valamilyen kérdésre nem talál választ, vagy az utazás tervezésénél (repülés, szállás, programok stb.) az ajánlatokhoz összehasonlítási alapot keres, akkor kifejezetten érdemes Szentpétervár-szakértőhöz fordulni: utikritika@utikritika.hu

2024: Az ukrajnai háború hatása a szentpéterváriak külföldi turistákhoz való viszonyulására összetett, és több tényezőtől függ:

Politikai nézetek és propaganda: Az állami propaganda nagyban befolyásolja az emberek világszemléletét, és ez hatással lehet a külföldiekhez való hozzáállásra is. Azok, akik erősebben az állami narratívákra támaszkodnak, előfordulhat, hogy óvatosabbak vagy tartózkodóbbak a nyugati országokból érkező turistákkal szemben.

Mindennapi tapasztalatok és nyitottság: Szentpétervár történelmileg az egyik legnyitottabb és legkozmopolitább város Oroszországban, és sok lakója továbbra is barátságos és segítőkész a külföldiekkel. A helyiek nagy része valószínűleg különválasztja a politikai eseményeket a személyes kapcsolatoktól, így a legtöbb turista barátságos fogadtatásra számíthat.

Csökkentett turizmus: A háború miatt jelentősen visszaesett a nyugati turisták száma, és a nemzetközi légitársaságok korlátozásai miatt az utazás is nehezebb. Ennek következtében a turisták kevésbé vannak a figyelem középpontjában, és inkább kuriózumnak számítanak.

Közvetlen hatások a turizmusra: A háború miatt megváltozott gazdasági környezet és a szankciók jelentősen érintették a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokat. A turizmusból élő helyiek, például idegenvezetők, vendéglátók és taxisok, valószínűleg még mindig pozitívan állnak a külföldiekhez, hiszen számukra ez fontos bevételi forrás.

Összességében elmondható, hogy bár az ukrajnai háború és a nemzetközi politikai helyzet árnyékot vethet a szentpéterváriak külföldi turistákhoz való viszonyára, a város kulturális sokszínűsége és hagyományosan nyitott mentalitása miatt a turisták többnyire barátságos és vendégszerető környezetre számíthatnak. Az aktuális helyzet azonban mindig függ a politikai események alakulásától és a turisták érkezési országától.

A látnivalókról külön aloldalon írunk bőségesen - https://utikritika.hu/oroszorszag/szentpetervar/latnivalok

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

Az Ermitázs gyűjteményének letaglózó dimenziója és hogy maga a palotabelső is milyen pazar
Passzív orosz nyelvtudásom töltéseiből buzgárként tört fel egy csomó szó, kifejezés
Az utcák tisztasága, a tömérdek szépen rendbe hozott épülethomlokzat
A Néva folyó tágassága, vizének szép mélykék színe, a palotákkal övezett, elbűvölő vízi utak, az egyórás városnéző hajókirándulás
Nagyon ízlésesen, divatosan öltözöttek a városközpontban látható emberek (a szentpétervári lányok, fiatalasszonyok nem öltözködnek kurvásan, mint a moszkvai cicababák)
Hétvégén a parkokban a sok jóarcú, kellemes, kultúrált sétáló helyiek (pl. Nyári kert)
A Vérző Megváltó templomának csodálatossága
Nagyon jókat lehet enni, a blinik (palacsinták) még viszonylag olcsók is
A Vasziljevszkij-szigeten a 6. Line jelzésű cuki, trendi sétálóutca (egyik végén van a Vasileoostrovszkaja metrómegálló)
A metró kulturáltsága, biztonságossága, az egyes vonal ,,sztálinbarokkos" állomásai

Nem tetszett

Szinte folytonosak a közlekedési dugók, sokszor látni a sugárutakon vadul száguldozó, feltűnősködő motorosokat
Nyugat-európai árszint, a legdrágább orosz város
Sok házat csak kívülről renováltak, az udvarokban, lépcsőházakban a komcsi évtizedek elmaradottsága konzerválódott
A városközpontban alig látni 60 év felettieket (meghaltak, a lakásaikban az alacsony nyujdíjaikkal senyvednek?)
A turistának sokat kell költeni nem olcsó belépőjegyekre
Ólmozott benzint használnak így a légszennyezés igen magas (szerencsére a tenger közelsége valamit javít a helyzeten)
A feltűnően sok kínai turistacsoport
A szolgáltatásokban a középkorúak, idősebbek ,, szovjet jellegű" fapofasága (a huszonévesek már értik az ügyfélközpontúség szükségességét és sokszor mosolyognak is)
Drága a vízum, körülményes a beszerzése, ha nem hotelben akarunk lakni (Ez legalább segít: vízumbeszerzés)
A piacon a kaukázusi pasi, aki átvert minket és emiatt darabonként 600 forintos, nem is finom őszibarackot kellett ennünk
A Hotel Angleterre-ben lett öngyilkos Jeszenyin a legendás költő (1925) - saját vérével írta búcsúversét
Szinte mindig fúj a szél

Szentpéterváron, ha változik a szélirány, az szinte biztosan az időjárás teljes fordulatát jelenti. A helyieknek van is egy viccük: „Ma láttam egy lányt a buszon rövidnadrágban és szandálban, és egy másikat bundában és csizmában – mindketten az időjárásnak megfelelően voltak öltözve.” Éppen ezért mindig öltözzön rétegesen, és viseljen vízálló cipőt. Ha hajlamos a fülfájásra vagy könnyen fázik, érdemes sapkát is tartani a táskában. Egy kis méretű esernyő vagy esőkabát is jó szolgálatot tehet, mert az eső bármikor eleredhet. Ráadásul a szél nemcsak hűvös, de néha kimondottan viharos is, így egy szélálló kabát különösen hasznos lehet.

Vélemények

"Az első dolog, ami eszembe jut Szentpétervárról, hogy hatalmas. A városnak 5 millió lakosa van, ami megdöbbentett, az a munkanélküliség aránya: 1%! Nincsenek hajléktalanok. Nincsenek nagy felhőkarcolók, a város tágas, hatalmas sugárutakkal. Kis, hangulatos macskaköves utcákat ne is keressünk, de nem is ezért utazunk Oroszországba. Az oroszok nagyon büszkék a történelmükre és a nemzetiségükre. Néhányan komornak tartják őket, meg bunkóknak. Nekem úgy tűnt mintha kellemetlenül éreznék magukat attól, hogy angolul kell beszélniük. Mintha tudnának angolul, de inkább nem beszélnek. De ha egy-két szót tudunk oroszul, már nagyon segítőkészek. Még a repülőtéri dolgozók, és a stewardesek sem tudnak angolul, illetve ha tudnak is csak oroszul válaszolnak. Egy idő után kénytelen vagy megérteni az oroszt, mert nem tehetsz mást. Találkoztunk az utcán éjjel éneklő orosz fiatalokkal. Egyáltalán nem voltak komorak, vasalóval táncoltak, amit máig nem értek.

Mi 5 nap alatt néztük meg a város főbb nevezetességeit, de ez nagyon kevés volt. Mindenféleképpen ajánlom az idegenvezetős városnézést, mert a sok cárt, cárnőt, palotát, templomot, azt, hogy ki kinek volt a felesége, fia, lánya, csak útikönyv alapján nem lehet átlátni, megérteni. A szentpétervári kötelező látnivalókon kívül Petrodvorecet és Carszkoje Szelo-t (Puskint) is megnéztük. Ez az a két hely, amely kihagyhatatlan egy szentpétervári út során. Engem lenyűgözött az a fényűzés, az a rengeteg arany, a díszítések a palotákban és templomokban. Hihetetlen, hogy mennyi pénzt, energiát fektettek ezekbe az épületekbe. Van akit megbotránkoztat, nekem tetszik. Este 19:00 után a pénzváltók más árfolyammal dolgoznak, erre figyeljünk oda! Sok az önkiszolgáló étterem. Délelőtt 10-kor kezd ébredezni a város, viszont este 10-ig az üzletek nagy rész még nyitva van. Kaviár vásárlása előtt tájékozódjunk arról, hogy melyik kaviár miért jó, milyet vegyünk. Nagyon sokféle van, a leírás általában cirilül.

Ami tetszett:

Nincsenek hajléktalanok,

A paloták, a kertek, a cárok uralkodása alatt épült épületek

Az orosz nemzeti öntudat, és büszkeség

Utcán vasalóval éneklő fiatalok

Este 10-ig nyitva tartó üzletek,

Az önkiszolgáló éttermek

A levesek

"Non-stop" pénzváltók

Ami nem tetszett:

Drága (minden)

A forgalom

Este 8-kor olyan tömeg van az utcákon, hogy nem lehet közlekedni, sétálni sem

Az emberek udvariatlansága

A repülőtéren angolul nem tudó eladók

19:00 után más árfolyam a pénzváltókban

(Csilla)

cs.v. szuper fotója

,, Szentpétervár sokkal barátságosabb város, mint Moszkva. Akár érezhetjük Velence és pl. Budapest ötvözetének. Sok helyen vannak kis hidak a városban amitől Észak Velencéjének nevezik, de a nagyvárosi jellege megmaradt.

Itt is a nagy monstrum épületek, a város bevezető útján a több méteres Lenin szobor, mind a múltba mutat. A belvárosban laktunk a Hotel Oktyabrszkajába, ami valóban csak 100 méter a főutcától. A közelben mindenféle bolt, pláza, megállók, állomások, éttermek megtalálhatóak. 3 csillagos hotel, de semmi gond nem volt vele. Picik a szobák, valóban csak alvásra, ruhaváltásra, tisztálkodásra valók, majd továbbmenni. Félpanziót adnak, ami szintén bőséges, finom.

A városban a látnivalók tömegesen megjelennek, felsorolni is nehéz lenne. Az Ermitázs egy emeletére a nekünk adott 4 órahossza kevés volt. Belépőért egyéni turisták hosszú sorokat várnak, jobb csoporttal menni. A templomok, székesegyházak, (Szent Izsák, Vérenmegváltó…) a PéterPál erőd, a Nyári palota (belépő 750 rubel, kertbelépő 250 rubel és ez előtt a legolcsóbbak a souvenirek) ……látni kell, miközben nagyon sok érdekességet megtudunk a cárokról és rubel) cárnőkről, Puskinról, Leninről, az orosz népről és életükről.

Meglepően sok a kínai turista mindkét városban. Olyannyira, hogy zavaró. Mint a csürhe rohannak csapatokba verődve, leállnak 5-6 másodpercre, ellőnek 1-1 selfiet és rohannak tovább. Érdemes elengedni őket inkább.

Érdekesség még a boltok rendje. A kisebb üzletek, mint pl csokoládébolt, 18 órakor bezárnak és nincs apelláta. Hat előtt 5 perccel lámpa lekapcsolva és az emberek szinte erővel kitessékelve.

A másik érdekes, hogy alkoholos italt csak 22 óráig vehetünk mindenhol. Hiába éjfélig van nyitva a pláza szupermarketje, még ha a pénztárba állok 10 előtt, de este 10 óra 1 perckor kerül rám a sor, nem vehetem meg, vissza kell vinnem. Ez van, szigor, rend , fegyelem. Erről jut eszembe, hogy sehol nem láttam szemetet az utcán. Se csikk, se egy zsepi, semmi. Tisztaság mindenhol. No és persze Putyin. Putyin mindenhol. A transzferben az autóillatosító, a szállodában a liftben, az árusoknál bögrén, polón, matrjoskán, kulcstartón, mindenhol.

Különleges program még a vodka múzeum látogatása, ahol egy rövid tájékoztató után 3 féle vodkát kóstoltatnak a turistával, hozzá lazacos szendvics, savanyú uborka és péksüti.

Nem találtam kedvesnek az orosz embereket. Nem is segítőkészek. Ők élik az életüket, te pedig turistáskodj magadnak. Ilyenek.

Ennek ellenére volt egy pozitív dolog, amit még meghatónak is titulálnék. A nyári palota előtt volt egy utcai együttes, harsona, trombita, dobbal kiegészítve. Amint elmentünk melletük és meghallották, hogy magyarul beszélünk, lázasan kutattak a kottáik között, majd rázendítettek a Himnuszunkra. Jó érzés volt. (edit)

K. Kriszta fotója az Ermitázs ablakából

Észak Velencéje? Nem igazán. Szentpétervár 2025-ben is inkább egy igazi európai metropolisz, ahol a cári pompa és a szovjet múlt feltűnően békés egymás mellett élésben mutatkozik meg – vörös csillag és kereszt nem zárják ki egymást. A város hangulata viszont alig emlékeztet Velencére: nincs benne semmi mediterrán lazaság, annál több a fenségesség, a komorság, a túlzás. Az Ermitázs kiváló célpont az esővel fenyegető délutánokon, főleg ha a szállodából már látni a Téli Palota zöldjét – két-háromszáz méternyi séta, ami bőven elég ahhoz, hogy ránk szakadjon a birodalmi múlt súlya.
A Palota tér ma is lenyűgöz, de már másképp. A félköríves vezérkari épület és a Téli Palota közé szorult, gránitból faragott, 47 méter magas I. Sándor-oszlop továbbra is a világ egyik legnagyobb egy darabból álló emlékműve. A tér méretei monumentálisak, és a szitáló esőben, amikor csak néhány lézengő turista andalog rajta, még nyomasztóbbnak hat. Emlékeztetőül: a gigantománia nem a szovjet iparosítás hozadéka, hanem mélyen gyökerezik a cári dicsőségkultuszban.

Hiába csak bő háromszáz éves, Szentpétervár elképesztően sűrű kulturális örökséggel bír. Az egyik belvárosi utcában, a Malaja Morszkaján, elsétálunk Gogol és Dosztojevszkij egykori lakhelyei mellett – az egyik ott írta az Egy őrült naplóját, a másikat ott vitte el a titkosrendőrség. Csajkovszkij pedig ugyanezen az utcán halt meg. Itt minden sarokban egy történelmi réteg vár felfejtésre.

A helyiek Pityernek becézik a várost, amely 42 szigetre és több száz hídra épült – valóban hasonlít Amszterdamhoz, ami nem véletlen, hiszen Nagy Péter épp azt tekintette mintának. Itt nincsenek apró, púpos hidacskák, inkább széles, szimmetrikus sugárutak, monumentális paloták és csatornák uralják a városi tájat. A belváros – talán meglepő módon – tiszta, rendezett, szemetet alig látni, és hajléktalanba vagy kéregetőbe sem gyakran botlik az ember.

A metróállomások külön kis kiállítótermek: sok közülük a sztálinbarokk túldíszítettségét hordozza, bronz domborművekkel, márványpanelekkel, nehézkes világítással. A mozgólépcsők fényeinél Lenin alakja tűnik fel újra és újra, némán figyelve az utasokat. Ilyen rétegzettség ritka: itt a cári pompa, ott a szovjet pátosz, és mindenütt jelen van az orosz múlt.

Az oroszok nosztalgiája a Szovjetunió iránt érthető: számukra ez nem az elnyomás, hanem a birodalom dicsősége. Ezért van még ma is Lenin tér, vörös csillag az obeliszkeken, és a Finn pályaudvar mellett kiállítva a mozdony, amellyel Lenint hazahozták. Mindez ma már inkább történelmi dekoráció, de nem kiüresedett.

A város drága. Egy cappuccinoért simán elkérnek 1500 forintnyi rubelt, és a legtöbb étterem még az óvatosan választottak közül is méregdrága. Egyedül az utolsó este találunk igazi gyöngyszemet: a Gribojedov-csatorna partján egy jazz-zenét játszó, meleg hangulatú vendéglőben remek szoljanka és sztroganoff kerül elénk, emberi áron.

És ha valamit ki kéne emelni az egészből? Egyértelmű: a Vérző Megváltó temploma. Nemcsak építészeti mestermű, hanem emlékmű is – II. Sándor cár halálának helyén emelték. Kupolái, mozaikjai, részletgazdagsága felejthetetlen. Itt válik világossá, hogy Szentpétervár nem pusztán szép, hanem szuggesztív, mély és komoly város.

Valahogy mégis könnyebb csodálni, mint szeretni. Túl nagy, túl büszke, túl nehéz. Mégis: örülök, hogy megismertem. Az ember úgy jön haza, hogy több lett tőle – és ez talán a legfontosabb egy városban.

Az első benyomásom Szentpétervárról kissé nyomasztó volt. A város peremén hatalmas, szürke lakótelepek sorakoznak, amelyek a szovjet korszak örökségét idézik. A belváros, különösen a Néva-part, azonban egészen más hangulatot áraszt: a cári idők lenyűgöző épületei, palotái és templomai közül sok megmaradt, és impozáns látványt nyújtanak.

Érdekes és kissé érthetetlen, hogy a belváros lakossága meglepően alacsony. Az épületek többségében állami hivatalok és irodák működnek, miközben a lakások tömegével – akár ezrével – üresen állnak. Koszos, betört vagy bepallózott ablakok jelzik, hogy ezeket az ingatlanokat nem hasznosították. Eközben sok lakos még mindig társbérletben él, mivel a város lakásviszonyai továbbra sem javultak jelentősen.

A világhírű Nevszkij sugárút üzletei is furcsa kettősséget mutatnak. Miközben az épületek közül sok komoly felújításra szorulna, bennük olyan márkák üzletei találhatók, mint például a Zara vagy más világcégek butikjai. Ez a kettősség 2024-ben is jellemző a városra: a lenyűgöző történelmi örökség és az infrastruktúra hiányosságai sajátos keveréket alkotnak, amely egyaránt lenyűgöző és gondolatébresztő.

Drága hely? Igen, Szentpétervár 2024-ben is tartja a hírnevét, de a költségek nagyban attól függenek, hogy hova térünk be. A szállásárak továbbra is átlagosnak mondhatók, az étkezés viszont nagyon változó. Egy szerény, alagsori gyorsétteremben például spenótos-gombás és feketeribizlis blinit (palacsintát) ettünk kedvező áron, körülbelül 4 euróért fejenként, míg egy tetőtéri, panorámás, nyugatias étteremben egy vacsora már 18 euróra rúgott személyenként.

A nevezetességek belépőjegyei viszont gyorsan összeadódnak. Bár egy-egy belépő átlagosan 5-6 euró körül van, a sok látványosság miatt ezek a költségek jelentős terhet jelenthetnek. Azonban szinte minden kiadás megéri, mert olyan élményeket nyújtanak, amelyek egy életre szólnak. Például az egyórás városnéző hajókirándulás 10 euróba kerül – ezt egyszerűen vétek kihagyni, még akkor is, ha éppen oroszul hadaró idegenvezetőt fogunk ki.

Az árakat érdemes a helyi keresetek kontextusában is szemlélni. Egy bolti eladó havonta nagyjából 700 eurót keres, míg egy középvezető vagy tapasztalt diplomás akár 1100-1400 eurót is megkereshet. A vásárlóerő erős, és sok helyi költ külföldi nyaralásra, gyakran nagyobb mértékben, mint Magyarországon.

A várost nem véletlenül nevezik az „Észak Velencéjének”, bár a központ csatornái és vízi útjai inkább Stockholmra emlékeztetnek, mint Velencére. Órákig sétáltunk a csatornák partjain, és több alkalommal visszatértünk a Néva partjára, amely a Dunánál jóval szélesebb, kristálytiszta, mélykék vizével lenyűgözött minket. Az élmény egyszerre volt magával ragadó és felejthetetlen.

Ragyogó Ermitázs - K. Kriszta fotója

Érvényes utasbiztosítás nékül ne utazzon senki Szent Pétervárra sem. Az utazás teljes költségéhez mérten elenyésző az ára és nagyon haszno lehet vészhelyzetben. Persze senki sem szeretné használni. Az alábbil linken kedvezménnyel köthető. (Éva)

,, Az emberek segítőkészek, de az ellenőrök és a hivatalnokok kemények, erősen oroszul dirigálnak csillogó arany foggal és mindennek úgy kell lenni, ahogy a rend megköveteli. Kézzel lábbal vagy Google fordítóval szinte mindenhol megértettük magunkat, de az Ermitázs előtti téren 2 fiatal kedvesen odajött és angolul tájékoztattak a főbb tudnivalókról. Látszott, hogy gyakorolni akarják az angolt. Amúgy sajnos a fiatalok se beszélik az angolt, de aki tud, az szívesen segít. "(t.é., 2019)

Mivel jelenleg sem a Booking, sem az Airbnb és társai nem kínálnak szállásokat Oroszországba, így én a Zen Hotels oldalán foglaltam. A szállást kalandos volt megtalálni, de kisebb nagyobb nehézségek árán sikerült, mindenkinek külön stúdiót foglaltam, hűtővel, mikróval, vízforralóval, saját fürdőszobával, ami nagyjából 2.5 kilométerre az Ermitázstól fejenként és éjszakánként írd és mondd 4900 forintba került.
Szentpéterváron nem használtunk tömegközlekedést, így erről nem tudok beszámolni, én ilyenkor szeretek is napi 20-25 kilométereket sétálni, annál többet látok. Voltunk a Fabergé Múzeumban (2400 forint) az Auróra cirkálón (4000 forint), az Ermitázsban (2000(!) forint), sehová nem szükséges előre online megvenni a jegyet, nincsenek sorok.
Szentpétervár szép, nyugodt, tiszta, a háborúnak semmi nyoma (ha bemész mondjuk egy pályaudvarra, átvilágítják a bőröndödet, de ez pl. Törökországban is így van) alig van turista, de azért munkaidő után megtestesül az annyian vannak mint az oroszok mondat. (2025)

Időjárás

Télen a napi középhőmérséklet minusz 5-6 körül mozog, nyá: 16-18. A leesősebb hónap az október, a legkevesebb eső áprilisban esik. A tél november végétől március végig tart.

,, Szeptember második felében voltunk ott, és napközben 16-18 fok volt (akkor Pesten éppen hidegebb) és nem esett az eső. Mázlink volt." (aji,)

Már szeptemberben készülnek a télre, amit amúgy szeretnek a helyiek. A jégbetűkkel kiírt szöveg magyarul: Közel a tél - K. Kriszta fotója

Repülés és repülőjegy

2025-ben Magyarországról Szentpétervárra utazni a közvetlen légi összeköttetések hiánya miatt több átszállással lehetséges. Az alábbiakban bemutatok néhány lehetséges útvonalat és azok hozzávetőleges költségeit:

1. Budapest – Varsó – Szentpétervár:

Budapest–Varsó: Autóbusszal vagy vonattal, a menetidő körülbelül 10-12 óra. A jegyárak 15.000–25.000 forint között mozognak.

Varsó–Szentpétervár: Vonattal, az utazás időtartama körülbelül 20 óra, a jegyárak 50.000–70.000 forint között alakulnak.

2. Budapest – Riga – Szentpétervár:

Budapest–Riga: Repülővel, közvetlen járatok hiányában átszállással, a repülőjegy ára 60.000–100.000 forint között lehet.

Riga–Szentpétervár: Autóbusszal, például a Lux Express szolgáltatásával, a menetidő körülbelül 8 óra, a jegyárak 15.000–25.000 forint között mozognak.

3. Budapest – Helsinki – Szentpétervár:

Budapest–Helsinki: Repülővel, átszállással, a jegyárak 70.000–110.000 forint között alakulnak.

Helsinki–Szentpétervár: Vonattal vagy autóbusszal, a menetidő 7-8 óra, a jegyárak 20.000–30.000 forint között mozognak.

Megjegyzések:

Vízum: Oroszországba történő belépéshez vízum szükséges, amelyet előzetesen kell igényelni.

Geopolitikai helyzet: A nemzetközi helyzet és a szankciók miatt az utazási feltételek gyorsan változhatnak. Javasolt naprakész információkat szerezni az illetékes hatóságoktól és utazási irodáktól.

Költségek: Az említett árak tájékoztató jellegűek, és az aktuális árfolyamok, foglalási időpontok és szolgáltatók függvényében változhatnak.

Összességében az általad említett útvonal (Bécs–Riga repülő, Riga–Szentpétervár busz, Szentpétervár–Moszkva vonat) körülbelül 280.000 forintos költsége reálisnak tűnik. Az alternatív útvonalak hasonló vagy magasabb költségekkel járhatnak.

Közösségi utazás:

Ha másokkal szeretnél együtt utazni, érdemes online utazói közösségekben, fórumokon vagy közösségi média csoportokban érdeklődni, ahol hasonló tervekkel rendelkező utazókkal veheted fel a kapcsolatot.

Az utazás megkezdése előtt mindenképpen tájékozódj a legfrissebb információkról és előírásokról, hogy zökkenőmentes és biztonságos legyen az utad.

Magyar állampolgároknak vízum szükséges.

A Wizzairnek hála, van újra közvetlen járat. A járatokról és árakról itt kaphat pontosabb infot.

Pulkovora (nemzetközi repülőtér) van tömegközlekedés is, kalandvágyóknak. A Kék metró Moszkovszkaja megállójához mennek a 39-es buszok. A Moszkovszkajától hét megállóra van a Nyevszkij Proszpekt

Taxival a városba

A Pulkovi-i reptér és a városközpont közötti taxizás (Taxi Pulkovo társaság) korrekt ára 800-1050 rubel között mozog (4000-5200 forint). 35-40 perc - mondjuk - a Nyekszkij proszpektig.

A Nyevszkij proszpekt tájékáról ki a reptére a taxi transzfer korrekt ára nem lehet több 1200 rubelnél.

Szállás

Érdemes előre foglalni, több esetben a szállodák árai és szolgáltatásai versenyképesek a lakásokéival.

Közlekedés

Egyáltalán nem ajánljuk, hogy bérelt autóval próbálja meg felfedezni a nagyvárost. Semmi értelme nincs szenvedni a közlekedési dugókkal, a cirill betűs kiírásokkal, néhány furcsa ottani KRESZ-szabállyal való bajlódással.

Szentpétervárra érkezve az első, ami feltűnik, az elképesztő szmog és az állandó forgalmi dugó, mintha a város lélegzetét is elnyomná a kipufogógázok súlya. A város szinte folyamatosan autók rengetegében úszik, és az utakon már-már reménytelen a közlekedés. Az emberek mégis türelmesen küzdenek a kaotikus helyzettel, hiszen a tömegközlekedés, bár kiváló és olcsó, nem mindig kényelmes alternatíva. A metró gyors és hatékony, de a buszok és trolibuszok gyakran dugóba kerülnek, így sokan inkább a saját autót választják. A légszennyezés egyre komolyabb gond, hiszen a szél alig fújja el a kipufogógázokat, különösen a történelmi belváros szűk utcáin. Érthetetlen, miért vállalják ezt a sok stresszt az autósok, amikor a város szépsége gyalog vagy kerékpárral is élvezhető lenne. Mégis, a dugók Szentpétervár sajátos, hétköznapi ritmusává váltak, amelyek szinte a város lüktetését adják.

,, St.Petersburg kártyát előre megvettük, amit a reptéren vettünk át! Utólag lehet felesleges volt, de inkább nem számolom. A kis könyvecskét, amit adnak, mindig vigyük magunkkal, mert ebből vágják ki a kuponokat! Mindenesetre jó a tömegközlekedésre, 20 %-kal olcsóbban utazhatunk vele. A metró így 36 rubel, minden más 32. Buszon, trolin, villamoson külön ellenőr is utazik, pedig mindenhol van kártyaleolvasó (lógni nem lehet …) . Feltölteni a kártyát automatákban lehet (3-as menüpont, angol választás van).

A tömegközlekedés jól szervezett, a metró átszállás frenetikus, itt az átszálláshoz nem kell le-fel menni, elég a másik peronra átmenni. A főbb metróállomások nagyon szépek (Puskinszkaja, Narvszkaja, Avtovo, Admiraltejszkaja, stb) amíg ki nem megyünk a metróból, addig nem számol fel több díjat. Hatalmas mélységek, mindenhol mozgólépcső- és peremőr. A kapuk elektronikusak, a fennmaradó egyenleget kiírja a rendszer. Ha nagy a tömeg (néha ijesztő..), akkor minden mozgólépcsőt egy irányba indítanak. (fé, 2019)

Metró

A felületes szemlélő is hamar megállapíthatja, hogy a szentpétervári metrót kinőtte a város. Az amúgy sűrű hálózat nem felel meg a városon belüli közlekedés jellegzetes mai szükségleteinek. A turistának nem mindig egyszerű megtalálni a metrólejáratokat, dacára annak, hogy elég nagy táblák jelzik a metróállomások hollétét. Egyes metróállomások - miként Moszkvában is - önmagában turistás látványosságok. A szovjet időkben épített megállók pompázatos díszítettségének megítélése ízlés kérdése. A külföldi turisták többnyire rácsodálkoznak arra, hogy a metróállomások mozgólépcsőinek alján egy kabinban állandóan üldögél egy műszaki biztonsági vigyázóember. Érdeklődőknek szerveznek idegenvezetős túrákat is a metró felfedezésére.

A világ más nagyvárosainak metrószerelvényein is előfordulnak kéregetők, zenélő emberek, de a szentpétervári metrószerelvényeken valóságos cirkuszi mutatványokkal is próbálnak pénzt kéregetni. A zsonglőrök által dobált tárgyak közelségében feszélyezetten érezheti magát a meglepett turista.

Egy útra jegy 45 rubel 2017 őszén, 10 alkalom 355 rubel, 20 alkalom pedig 680 . Az egyszeri jegy valójában token, valamilyen érme. akinek nincs kártyája, csak megveszi, bedobja és utazik. Az automatán lehet az angol nyelvű szöveget választani, használata nagyon egyszerű.

A metróhálózatban sok minden ki van írva angolul is, de nem minden: 7 nap időkeretben 10 utazásra szóló bérlet 355 rubel (2017) - k.k

a hatalmas távolságok miatt szinte mindenhová metróval közlekedtünk Szentpéterváron. Meglepő, hogy az állomások még mindig rendkívül mélyen találhatók, és a peronok hatalmas, csarnokszerű terek, ahol kényelmesen el lehet férni. Az egyutas metrójegy még mindig nagyon kedvező árú: körülbelül 60 rubelt, vagyis nagyjából 230 forintot kérnek érte. Bár a megállók közötti távolságok sokszor elég hosszúak, a metró még így is a leggyorsabb módja a városi közlekedésnek. Külön öröm volt, hogy mindenhol található angol nyelvű felirat, így a külföldiek is könnyen tájékozódhatnak. A modernizált szerelvények és a gyakori járatok miatt a metró továbbra is megbízható és praktikus választás a város felfedezéséhez. Összességében a metrózás Szentpéterváron egyszerre praktikus és élményszerű utazási forma.

2025-re szinte az összes metróállomás ragyogóan felújított állapotban várja az utazókat, modern és tiszta környezetet teremtve. Különösen tetszett, hogy mindenhol angol nyelvű feliratok is segítenek a tájékozódásban, így a külföldi látogatóknak sem jelent kihívást az utazás. A hozzánk legközelebb eső állomás, az Admiralteyskaya (Адмиралте́йская), amely a legújabb, 5-ös (lila) vonalon található, valóban lenyűgözött. Onnan mindössze két megállót utaztunk a Pushkinskayával összekapcsolt Zvenigorodskaya állomásig, ami hatalmas könnyebbség volt. Kifejezetten jó érzés volt, hogy nem kellett ezt a hosszú távot gyalogosan megtennünk. Az új állomások nemcsak szépek, hanem funkcionálisak is, így a városi közlekedés élményszerű és praktikus maradt. A modern, kényelmes metrókocsik pedig még élvezetesebbé tették az utazást.

Felszíni tömegközlekedés (busz, villamos, trolibusz)

Néhány napra, és első ízben odalátogató turista számára a buszokkal, villamosokkal és trolikkal való közlekedés kalandos vállalkozás, mert nehéz az orosz nyelv és a város kellő ismerete nélkül kiigazodni.

Taxi

Sok turista választja – a gyaloglás mellett – a városon belüli közlekedéshez a viszonylag olcsó és gyors taxikat. Nincs egységes taxi szín, mint például Budapesten a sárga, és hivatalos taxitársaság sem létezik, inkább számos egyéni vállalkozó működik. Sok taxiban nincs taxióra. A "City taxi" felirat azt próbálja sugallni, hogy valamilyen hivatalos háttere van, de ez félrevezető.

Telefonos rendeléseknél ritkán fordul elő átvágás, de ha az utcán intesz le egy taxit, előfordulhat, hogy a turistát megpróbálják jelentősen túlszámlázni.

A városon belüli, tehát nem a külvárosok közötti, fuvarok esetében bármely negyed és a központ közötti 2024-ben már 700 rubel feletti viteldíj átvágásnak számít. A 450-500 rubel körüli viteldíj még reális lehet, de 10 kilométeres távolságra körülbelül 400 rubel lenne a korrekt ár. Éjszaka természetesen magasabb a tarifa.

A normális induló tarifa 180 rubel 2024-ben, és kilométerenként 22 rubel adódik hozzá.

Gyakran előfordult turistákkal, hogy inkább egy mezei autóst kértek meg az úton, hogy vigye el őket, és ez olcsóbbnak bizonyult, mint a taxi.

A városban elérhető az Uber, amely 2024-ben is sokkal olcsóbb, mint a hagyományos taxi. Természetesen ehhez applikáció szükséges a telefonon. Emellett a Gett és a Yandex is elérhető opciók.

Az utolsó metró fél tizenkettő körül indul el, így késő este már más közlekedési módokat kell keresni. Éjszaka a fekete taxi rendszer jól működik: egyszerűen csak le kell inteni egy kocsit az úton, és megbeszélni vele az árat. Fontos, hogy az árat mindig előre tisztázd, mert különben könnyen túlárazhatnak. Soha ne használd ezeket a fekete taxikat egyedül, és ha lehet, inkább legyen veled valaki, aki beszél oroszul, vagy legalább jól ismeri az útvonalat. Ez a fajta taxis rendszer ugyan kényelmes, de mindig érdemes körültekintően használni. Az éjszakai utazás így kicsit kalandosabb, de egy kis odafigyeléssel teljesen biztonságos.

,, Jó tudni, hogy minden autó taxi, stoppolj és valaki meg fog állni. Mondasz egy árat ha bólint mész, ha húzza a száját megvárod a következőt. A hivatalos taxik általában legális rablók. Taxióra szerint soha ne menjünk. Előre beszéljük meg az árat és a taxis első ajánlatát mindig kapásból felezzük meg."

Iránytaxik (a marsrutkák)

A tömegközlekedés Szentpéterváron egyszerre mutatja meg a város legjobb és legrosszabb arcát. Ha valahol dugó van, az egész város megáll, és szinte reménytelen a haladás. Ugyanakkor a helyi marshrutkák, ezek a kisbuszok, zseniális megoldást nyújtanak: nem kell a megállókhoz igazodni, ott lehet leinteni őket, ahol csak akarja az ember. Az utazás így sokkal gyorsabb és kényelmesebb, és olyan, mintha a város saját szabadságát tükröznék vissza. Ezek a kisbuszok hihetetlen rugalmasságot kínálnak, amire egy ekkora városban valóban szükség van. Az egyetlen kihívás, hogy gyakran elég zsúfoltak, így nem mindig kényelmesek. Ennek ellenére még így is sokkal élvezetesebb a marshrutkával utazni, mint a dugóban ácsorogni egy autóban vagy egy hagyományos buszon. Még a turisták is gyorsan rájönnek, mennyire praktikus megoldás ez a helyieknek. Az biztos, hogy a marshrutka a városi közlekedés elengedhetetlen része lett, és nem csoda, hogy ilyen népszerű a helyiek körében.

marshrutka különleges közlekedési formának számít Szentpéterváron, egyedi hangulatával és rugalmasságával. Leggyakrabban Ford Transit kisbuszokból alakítják ki őket, amelyek belső terét teljesen átalakítják, hogy minél több utas férjen el. Ezeket az útvonalakat a kormány magánvállalkozóknak adja bérbe, így a kisbuszok viszonylag függetlenül működnek, és az utasok ott szállhatnak fel és le, ahol csak szeretnének. Leszálláskor hangosan be kell kiabálni, hol szeretnénk megállni, ami szinte családias jelleget ad az utazásnak. Az utazás díját közvetlenül a sofőrnél kell kifizetni, jellemzően 20-22 rubel között. Ez a rendszer meglepően gyors és praktikus, különösen a zsúfolt órákban, amikor a hagyományos buszok dugóba ragadnak. Persze néha elég kaotikus lehet a helyzet, de a helyiek már ügyesen igazodnak hozzá. A marshrutka így egyfajta városi életérzést is közvetít, ami a turistáknak is különleges élményt nyújt. Nemcsak közlekedési eszköz, hanem a mindennapok lüktető részlete Szentpéterváron.

Vegyes információk

Szentpéterváron délutánonként szinte reménytelen a közlekedés autóval vagy busszal, a dugók pedig már-már állandó díszletei a város életének. Ilyenkor a metró marad a legjobb választás: olcsó, kényelmes, és a mindennapi emberek teljes palettáját mutatja be. Bár a metróállomások nem olyan lenyűgözőek, mint Moszkvában, a gyorsasága és megbízhatósága kárpótol mindenért. A metróval való utazás olyan, mintha egy külön kis világba csöppennénk, ahol mindenki a maga tempójában igyekszik előre jutni. A zsúfolt szerelvények ellenére is van valami varázslatos a metrózásban, talán a város ritmusát visszatükröző állandó mozgás miatt. A modern kocsik és a gördülékeny menetrend pedig még inkább megerősítik, hogy a metró az egyetlen igazán megbízható közlekedési forma ebben a nyüzsgő városban. Az esti órákban pedig különösen izgalmas utazni vele, amikor a fények és az utasok sokszínűsége egészen új arcát mutatja Szentpétervárnak. A város ilyenkor olyan, mintha csak a metró lendületéből élne, és ez a lüktetés egészen magával ragadó.

Szentpétervárra érkezve a közlekedési stílus azonnal magával ragad, vagy inkább halálra rémít – hajmeresztő féktávokkal, alig félméteres követési távolsággal és 140 km/órás tempóval a belváros közepén. A reptérről értünk küldött, mogorva sofőr már a köszönést is feleslegesnek tartotta, és inkább egy kurta morgással vette tudomásul, hogy mi vagyunk az utasai. Az út során úgy éreztem, mintha egy horrorfilm főszereplője lennék, a feleségem kezét szorongatva próbáltam nyugalmat erőltetni magamra. Az ablakon keresztül színes, elmosódott foltokként suhantak el a Moszkovszkij Proszpekt hatalmas házai, és a sofőr gyakori, gúnyos pillantásai csak erősítették a rettegést. Mégis, amikor végül megérkeztünk a hotelhez, jólesett mélyen beszippantani a Néva-part friss illatát, mintha ezzel egy másik világba léptem volna. A közlekedési kultúra itt elsőre sokkoló: nincs ugyan közel-keleti káosz, de a sofőrök félelmetes gyorsasággal és vakmerőséggel cikáznak a forgalomban. Az autók márkák és stílusok elképesztő egyvelegét vonultatják fel, a luxusautók pedig olyan sűrűn bukkannak fel, ahogy Nyugat-Európa leggazdagabb városaiban sem. Az útikönyvek is figyelmeztetnek: a turista legnagyobb ellensége az orosz sofőr, mégis, valahogy minden alkalommal, amikor átkeltünk egy zebrán, az autók udvariasan megálltak. Lehet, hogy csak szerencsénk volt, de a város lüktető ritmusa így is örökre beleégett az emlékeimbe.

Néha maga a közlekedési eszköz is igazi látványossággá válik, mint London ikonikus emeletes buszai vagy a Lisszabon belvárosában kanyargó, nyikorgó 28-as villamos. Szentpéterváron – és Moszkvában is – a metró tartozik ebbe a különleges kategóriába, ám nem a szerelvények, hanem az állomások grandiózus díszítése miatt. Bár kellemes meglepetés volt látni, hogy a budapesti metrókocsik ikertestvérei is itt futnak ki a peronokra, valójában a környezet, a monumentális belső terek ragadnak magukkal. Az orosz metróállomások fényűző, palotaszerű pompája szinte irreális élményt nyújt, amelyet egyszerűen nem lehet kihagyni. Nekünk különösen izgalmas volt, hiszen már sok metróvonalon utaztunk korábban, Lisszabontól Teheránig, így jó volt összehasonlítani ezt a szokatlan világot. A jegyvásárlás a Baltikszkaja pályaudvaron viszont már kevésbé volt magától értetődő: hosszú sorban állás és nyelvi kihívások tarkították a folyamatot, míg végül két buszjeggyel a zsebünkben léptünk be a metró birodalmába. Az állomásokon a mozgólépcsők végén kovácsoltvas lámpabúrák és üvegkalitkában ülő, szigorú tekintetű asszonyságok fogadtak minket, akik mintha egy másik korszakból ragadtak volna itt. A forró délutánon aztán a metró mélyéről a Néva északi partján bukkantunk a felszínre, hogy a Péter-Pál erőd felfedezése előtt még egy pillantást vessünk egy acélszürke cirkálóra. Az utazás így nemcsak közlekedés volt, hanem egy időutazás is, ahol a múlt és a jelen izgalmas keverékét tapasztaltuk meg minden állomáson és minden mozdulatban.

A történelmi belvárosban szinte kizárólag ötcsillagos szállodák várják a látogatókat, a közepes árfekvésű szállások inkább a belvárostól egy-másfél órányi sétára találhatók – de még ezek sem nevezhetők olcsónak. Szerencsére nem kell feltétlenül gyalogolni: a buszok, a trolik és a marshrutkák könnyen elvisznek a központba, vagy legalábbis valamelyik metróállomáshoz. Csúcsforgalomban persze érdemesebb inkább csak a metróig eljutni, hogy elkerüljük a hosszú dugókat. Az este folyamán, amikor a Nyevszkij sugárút végén barangoltunk – a finn templom, egy barokk könyvesbolt és a Palota tér fényei között időzve –, észre sem vettük, hogy mennyire elszaladt az idő. Csak a Gosztyinij dvor metróállomáson döbbentünk rá, hogy már nem járnak a szerelvények, és buszra vagy marshrutkára hiába vártunk. A taxi viszont nem volt olcsó, és öt embert nem is akart egy sofőr sem elvinni, talán mert a rendőrségi büntetéstől tartottak. Az idő szorításában, a hidak közelgő felnyitása miatt végül egy barátságos helyi lakos Ladájában kötöttünk ki, aki 100 rubelért szorított össze minket, és így eljutottunk a szállodáig. A város éjszakai ritmusa így még a legjobb tervekbe is képes beleszólni, de a kaland ízét ez csak még édesebbé tette. A taxis kaland után még sokáig beszéltük, hogy az utazás legizgalmasabb része néha pont a váratlan megoldásokban rejlik.

A Bjelogorod a pityeri Bubi, mindazonáltal, az ottani agresszív autósok és motorosok, a kerékpáros utak hiánya miatt, nem ajánljuk az ottani bicajozást - k.k.

A főpályaudvart (érdekes módon Moszkvai pályaudvar a neve /Московский вокзал) turista látványosságként is érdemes megnézni - K. Kriszta

Étkezés

Az éttermek kb. 80 százalékában van az étlapon angol nyelvű fordítás is. Sok utazó tapasztalata szerint a helyi éttermekben ne vágják át a külföldi turistát. Szervízdíjat nem számolnak fel, a borravalónak persze örülnek.

Blini-t, az oroszok egyfajta palacsintáját az utcán sok kioszkban, és gyorséttermekben eheti a turista, ha nem akar hosszasan várakozni egy étteremben és sokat költeni. A Moszkvai pályaudvar közelében található egy kitűnő grúz étterem, a Ket (Sztremjannaja ulica 22). Taramok forever!!

Van egy orosz gyorsétteremlánc, a Teremok. Érdemes kipróbálni a blinijüket. Van egy Stolle nevezetű kisebb gyorsétteremlánc, aminek a pirogja szuper.

A Ploságy Vásztányija metrómegállónál van egy hatalmas bevásárlóközpont és annak az 5. emeletén nagy a kajálási választék, orosz gyorséttermek is.

A sokak által régen ajánlott Csajnaja Lozska étteremláncot már hiába kerestük, viszont a Teremok továbbra is rengeteg helyen megtalálható. Mi csak Teremok kioszkokba botlottunk, de ott is mennyei volt a palacsinta. Édes változatból cseresznyés vagy karamellás-almás közül lehet választani, sósból viszont tényleg rengetegféle akad. A szálláson főztünk magunknak (a Velohostel Gorohovaya-t sajnos nem tudom jó szívvel ajánlani, elég lepusztult és penészes volt), de egyszer betértünk egy remek étterembe is: a Kavkaz Barba, közvetlenül a Fabergé Múzeum mellett. A grúz ételek és borok fantasztikusak voltak, szívből ajánlom, ahogyan magát a múzeumot is. Az időjárás elég szeszélyes volt, egyik nap 34, másik nap csak 13 fokot mutatott a hőmérő. Hazafelé a reptéren a legkedvezőbb áron az automatából lehet vízhez jutni — érdemes figyelni!

A művészetek után Szentpéterváron érdemes egy kis időt szentelni a gasztronómiai kalandozásoknak is. A város igazi kávé- és teaparadicsom, ahol a kávéházak nyüzsgő világa a helyiek és turisták találkozóhelyévé vált. A kávék mellé csábító sütemények is járnak, már 700 forint körüli áron, amelyek édes kísérői lehetnek a városnézésnek. Ha viszont valami kiadósabbra vágysz, ne hagyd ki a borscsot, ezt a húsból, káposztából, céklából és más zöldségekből főzött, szívmelengető levest. A levesek mellett a helyi tésztás fogások is megérnek egy próbát, különösen a pirog, ami leginkább a mi derelyénkre hasonlít, és egy kétfogásos menü már 2750 forinttól elérhető. Ha gyors harapnivalóra vágysz, a blini a legjobb választás: ez a palacsintaszerű finomság többféle töltelékkel készül, a lazactól a lekvárig vagy a káposztáig, és már 650 forinttól kapható. A vízparti fekvés miatt a tengeri fogások – hal, kagyló, rák és természetesen kaviár – is szerves részei a helyi konyhának, amelyhez legjobban egy kupica vodka illik. Akik inkább a vegetáriánus ízeket keresik, azoknak a Troickij étteremlánc kiváló választás, és garantáltan nem fognak csalódni.

Mivel most több időnk volt, a szokásosnál alaposabb ebédet választottunk, és egy igazi orosz bisztrót próbáltunk ki a Nyevszkij sugárúton. Az alagsori étkezde különös keverékét vonzotta a helyieknek: munkások overallban, fiatal yuppiek öltönyben és kosztümben, de turistát alig láttunk. A pult mögött fáradt, szigorú arcú bábuskák álltak, akik gyors döntésre ösztönöztek, miközben a mögöttünk lévő sor egyre türelmetlenebbül tolt előre. Alig volt időnk átlapozni a szótárat vagy kedvesen beszélgetni, így végül csak rámutattunk néhány ínycsiklandó fogásra, és már sodródtunk is a pénztár felé. Ez az ebéd talán nem volt életünk legemlékezetesebb kulináris élménye, de meglepően olcsó volt, és egy rövid időre mégiscsak úgy érezhettük, mintha mi is a város mindennapjaihoz tartoznánk. A zsúfolt tér és a gyors étkezés ellenére különleges hangulat lengte be az egészet, amit talán épp az egyszerűség varázsa tett felejthetetlenné. Az utóízben ott volt a város lüktetése és a helyiek sajátos ritmusa – egy röpke bepillantás a mindennapi életbe.

Szentpéterváron manapság rengeteg kávézó és étterem várja a vendégeket, ahol a kínálat sokszínűsége szinte határtalan: az orosz konyha klasszikusaitól a francia és kínai fogásokig minden megtalálható. A kávézók gyakran még az éttermeknél is szélesebb választékkal és hosszabb nyitvatartással csábítanak, reggeltől késő estig. A Shinok étterem például az ukrán konyha remekeivel, köztük borscslevessel, kiskával és mézes kutjával várja a vendégeket, és esténként népzenészek gondoskodnak a hangulatról. A Ketino étteremben a kaukázusi ízeké a főszerep: a grúz sajtos kenyér, amelybe egy egész tojás sül, igazi különlegesség, és a helyszínen egy grúz művészeti kiállítás is megtekinthető. Ha orosz klasszikusokra vágysz, a Staroe Café meghitt, otthonos hangulatú hely, ahol a 19. századot idéző környezet és egy zongorista előadása teszi még varázslatosabbá az estéket. A Café Idiot a Dosztojevszkij regény ihlette világot hozza el: hangulatos fotelek, dzsesszzene, galéria és könyvtár várja a vendégeket, a kínálat pedig vegetáriánus és orosz ételekből, valamint kiváló teákból és kávékból áll. Akik a vegetáriánus konyhát keresik, azoknak a Troitsky étteremlánc a legjobb választás, amely a város több pontján is fellelhető, és mindenhol garantálja a friss, ízletes fogásokat. Szentpétervár így nemcsak a látványosságai miatt felejthetetlen, hanem a kulináris élmények sokszínűsége miatt is.

,, Van pár orosz étel, amit mindenképpen meg kell kóstolni. Az orosz levesek (borscs, scsí, szoljánka) nagyon finomak, azokat érdemes minél többet enni, illetve az orosz saláták is nagyon jók. A második félék általában rosszak, szerintem a magyar ízlésvilághoz képest nagyon ízetlenek. A desszertek is nagyon jók. Rengeteg édességet esznek kint, és szinte mind nagyon finom. Az egyetlen, amire külön felhívnám a figyelmet, az a szírok. Ez kicsit hasonlít a Túró Rudira, így a függőség okozta problémák könnyen orvosolhatók. Gyorsétteremként vannak palacsintázók (blíni), ahol sós és édes palacsinták vegyesen kaphatók. "

Szentpétervár szinte hemzseg az éttermektől, és egyértelműen látszik, hogy a város gasztronómiája egyre modernebb irányt vesz. Érdekes módon, bár nagyon kerestem, alig akadt olyan hely, ahol igazán hagyományos orosz Szoljanka vagy Borscs levest kóstolhattam volna, vagy megízlelhettem volna az eredeti orosz blínit kaviárral. Ehelyett egymást érik a pizzériák, bisztrók, cukrászdák, pékségek és gyorséttermek, és nem egy közülük kifejezetten modern és hangulatos. Az éttermek sokszínűsége és lendülete jól mutatja, mennyire igyekszik a város lépést tartani a globális trendekkel. Még ha a tradicionális ízeket néha nehezebb is megtalálni, a nyüzsgő kávézók és bisztrók mindig kínálnak valami újat és izgalmasat. A modern hangulat és a barátságos belső terek sok turistát és helyit csábítanak be, és a választék tényleg végtelen. Mindenképpen érdemes barangolni egy kicsit, és felfedezni, hogyan ötvöződik a régi orosz konyha a kortárs ízekkel és a nemzetközi trendekkel.

A „Teáskanál” (Чайная Ложка, Csajnaja Lozska) nevű önkiszolgáló étterem nevével ellentétben nem a teákra épít, hanem a jellegzetes orosz töltött palacsintára, a blinire, ami köré szinte egy komplett gasztronómiai világot építettek. A bőséges palacsintaválaszték mellett a leveseik is gusztának tűntek, ezért Andi egy gombás blinit és egy csészényi gombalevest választott, én pedig csirkés blinit kértem ugyanilyen leves mellé. A kombináció remekül működött: mindössze 750 rubelből ketten jóllaktunk, és úgy éreztük, egy kicsit részévé váltunk a helyi ízek világának. Az ebéd után a Nyevszkij sugárúton folytattuk a sétát, ahol az 56-os szám alatt egy elegáns üzlet csábított be minket: prémium édességekkel, kávékkal, teákkal és más kulináris kincsekkel – még vásárlás nélkül is megérte betérni. Különösen az 1903-ban épült Jeliszevszkij-bolt lenyűgöző, ahol a luxusélelmiszerek mellett maga a történelmi épület is valódi élmény. Később egy másik önkiszolgáló kedvencünk, a Teremok (теремок) is sorra került, ahol a kínai batyu orosz testvérét, a pelmenyit kóstoltuk meg: hagymás, borsos darált hús, amit vékony tésztába csomagolva húslében főznek ki. Végül a Marketplace trendi önkiszolgáló étteremben scsílevest, göngyölt csirkehúst és kapros krumplit ettünk – mindössze 616 rubelért. Közben persze nem hagytuk ki a szuvenírvásárlást sem, és egy Stolléba is betértünk, hogy megkóstoljuk a legendás csirkés és lazacos pirogokat, de mivel az áraik elég borsosak, csak egy kis elővacsora lett belőle. Így aztán a nap végén még egyszer visszatértünk a Teáskanálba egy utolsó, gombás-csirkés blinire – ezzel zárva a napot, ami egy igazi gasztronómiai kaland volt a város szívében.

,, A városban különféle töltött péksütemények ('pirog') kaphatók 25 rubel körüli darabáron. Rengeteg a szusi-étterem, ezeket is érdemes kipróbálni, vagy egy-egy kávézóba- étterembe betérni egy menüre ('biznyesz lancs') 140-200 rubel közötti összegért. Pétevárról hiányoznak a Budapesten megszokott kiskocsmák, „egy sörre” itt igényesebb kivitelezésű bárokba ülhetünk be, ekkor viszont rendesen a zsebünkbe kell nyúlnunk: egy korsó sörért 100-150 rubelt is
elkérnek, a jellegzetesen orosz kísérőételek ára viszont sokkal barátibb."

Az a málnákkal ékesített pohárkrém (1400 forint) volt az egyik kedvencünk (Szever nevű cukrászda a Nyevszkijen, a vécéjük viszont mocskos) - K. Kriszta fotója

A Nyevszkij sugárút mentén egymást érik a hangulatos kávézók, amelyek szívesen fogadják a betérő turistákat és a helyieket egyaránt. A teázás, ami Oroszország kultúrájához szorosan hozzátartozik, még ma is a mindennapok része, és egy-egy kávézóban vagy étteremben kóstolva különleges élményt ad. Az étlapokon szinte mindig ott szerepel a céklaleves, a borscs, a káposztaleves, vagyis a scsí, de a töltött tésztás finomságok, mint a pirog és a pelmenyi is kihagyhatatlan klasszikusok. Ezek az ízek nemcsak a hagyományokat idézik, hanem a város mindennapi lüktetését is. Ahogy a különböző vodkák választéka a boltok polcain – amelyek készítésének hagyománya egészen a 15. századra nyúlik vissza –, úgy ezek az ételek is elmaradhatatlan részei az orosz konyha gazdag világának. Egy forró borscs vagy egy jó adag pelmenyi mellé pedig nincs is jobb kísérő, mint egy kupica zamatos orosz vodka. Ez a harmonikus találkozás a hagyományos ízek és a modern vendéglátás között valóban különleges utazásra csábít mindenkit, aki ellátogat Szentpétervárra.

Péterváron nem kis bátorság kell ahhoz, hogy csak úgy, előzetes nézelődés nélkül betérjünk egy véletlenszerű étterembe. Az árakat ugyanis többnyire nem tüntetik fel kívül, és könnyen előfordulhat, hogy egy-egy étkezéssel a nyaralásra szánt keret jelentős részét is ott hagyjuk. Éppen ezért sokkal ésszerűbb megoldás, ha inkább a helyi gyorséttermeket választjuk. De nem a jól ismert McDonald's-ra kell gondolni, mert az orosz „fast food” egészen más élményt nyújt. Itt valóban a gyorsaságon van a hangsúly, ugyanakkor az ételek minősége és a tápérték sem szenved csorbát. Gyors, praktikus, és mégis ízletes – egy kis helyi varázslat, ami a turistának is elérhető áron kínál finom és laktató falatokat. Az utazó így nemcsak a pénztárcáját kíméli, hanem egyúttal a helyi kultúrát is közelebb engedi magához. Ez a fajta gyorséttermi élmény egyszerre modern és mégis tradicionális – pont, mint Szentpétervár maga.

,, Nyílegyenesen célba vettük a Péter-Pál erődöt, mert úgy gondoltuk, ott biztosan lesz valamiféle étkezde. Nem tévedtünk, találtunk is egy kifőzde szerűséget, ahol igazi orosz nagymamák szolgáltak ki minket. Egyiknek a szájában vasfogsor volt végig. Mikor mosolygott a mama? Hát volt egy érdekes látványa az egésznek. A kaja amolyan menzás fílinget idézett elő bennem, de bőven ehető volt. Érdekesség, a WC-be egy négyszámjegyű kóddal tudtál bejutni, amit a takarítónőtől kellett kikérned. (felvidéki csavargók, 2020)" forrás

Vásárlás

,, A boltokban kapni szinte mindent lehet vásárolni, azonban alkoholt csak délután 2 és 10 között lehet kapni! Furcsa volt, hogy a boltoknak nincs nagy kirakata, így néha csak totóztunk, hogy az ajtó mögött élelmiszerbolt, alkohol bolt vagy ruhabolt lapul. A nyitva tartás kb. 8-9-től este 10-ig tart minden nap, kicsit túlfoglalkoztatásnak tűnik…(f.é., 2019)

,, A Kuznyecsnij piac nekünk totál csalódás volt. Semmi különös, ráadásul koszos. Legfeljebb a tejfölös pultok érdekesek. Ami a legrosszabb, hogy átvert minket egy kaukázusi gyümölcsárus. Adott kostólóban nekünk egy-egy szelet őszibarackot, majd kíméletlenül ránk erőszakolta két barack megvásárlását kb. 1200 forintnak megfelelő rubelért! A barack nem is volt különösebben finom, csak nagyra felfújt. Szemét, turistákat lehúzós alak, de kellettünk ehhez mi is, a hülye balekok. Szóval kockázatos elfogadni a kóstolót, főleg az erőszakos kaukázusi pasiktól. Ha a Dosztojevszkij múzeumot meglátogatjuk, akkor az utca másik oldalán bemehetünk ide 5 percre. Többet nem érdemel. " (aji,)

k. kriszta fotója

A Kuznyecsnyij piac Szentpétervár egyik legizgalmasabb és legszínesebb helye, ahol a friss tejtermékek bőséges választéka azonnal magával ragad. A kaukázusi árusok pultjain ott sorakoznak a házi tejfölök, kefírek, sajtok és túrók, amelyek már önmagukban is a helyi konyha gazdagságát idézik. A mézrajongók pedig valóságos paradicsomban érezhetik magukat: a rengetegféle méz és a friss lép ellenállhatatlan élményt ígér. A lép halk roppanása és a nyelvet simogató selymes méz íze igazi jutalom minden falat után. A piacon persze más csodák is várnak: savanyúsághegyek, színes idényzöldségek és gyümölcsök, sőt, kampóra akasztott marhafejek is hozzátartoznak a látványhoz. Kóstolásra csábító kanalak és kések bukkannak elő a semmiből, az árusok mosollyal kínálják a portékáikat. Egy kedves néni standjánál végül mi sem tudtunk ellenállni a gusztusos salátáknak, amelyek keleties ízekkel és fűszerekkel kápráztattak el: pácolt tofu, sült tintahal és padlizsán, sűrű csilis-mogyorós szósszal nyakon öntött zöld tészta töltötte meg a dobozainkat. Ezekkel a kincsekkel a Dosztojevszkij-szobor tövében telepedtünk le, és ott, a szobor árnyékában fogyasztottuk el a bőséges ebédet. Az élményt csak fokozta a kósza kutya, akit megpróbáltunk megetetni a szállodai reggelinkből félretett keménytojással – de őt jobban vonzották a szemetesből kilógó hagymalevelek és a már félig rothadt zöldségek. Úgy látszik, a világ minden pontján megvannak a maguk különös ízléssel bíró kóbor állatai – Bangkokban is láttunk már párizsitól undorodó macskákat, akik inkább a bolti maradék rizsre vetették magukat. Szentpéterváron a piac így nemcsak egy vásárlásra csábító hely, hanem egy külön kis világ, ahol a város valódi arca mutatkozik meg.

B. Edit fotója

A hivatalos ajándéküzletek Szentpéterváron valóban elegánsak és szépek, de elképesztően magas árakat szabnak. Szinte úgy tűnik, mintha a turistákat baleknak néznék: egy egyszerű, fából faragott Matrjoska baba, amiben négy-öt kisebb baba is lapul, akár 240 euróba is kerülhet. Ez közel 75 ezer forint egy pár, színesre festett fadarabért – ami azért nem kevés. Nem csoda, hogy a legtöbben inkább csak kisebb szuveníreket vásárolnak, esetleg egy-egy üveg vodkát, kaviárt vagy pezsgőt hoznak haza emlékbe. Ezek az apróságok kicsit elérhetőbbek, és a hangulatot is jobban visszaadják, mint a méregdrága Matrojskák. Persze a boltok eleganciája és a kirakatok pompája még így is varázslatos, de a vásárlásnál érdemes résen lenni, nehogy túl sokat hagyjunk ott egy-egy emléktárgyért. Végül is a város hangulatát jobban magunkkal vihetjük egy kicsi, de személyes szuvenírrel, mint egy vagyonba kerülő, turistáknak szánt ajándékkal.

,, A Kuznechyy piacon finom gyümölcsök, húsok és tejtermékek (sajt, kaukázusi kefír) vannak, valamint nagyon szép, kézzel készített porcelánok is vannak. Alkudni lehet mindenhol! Ja, érdemes egy kis rubelt váltani, mert egy kávét, vagy a wc-t csak így tudjuk kifizetni, jó ha van rubel kéznél. De rengeteg helyen van kártyás fizetési lehetőség, eurót is elfogadnak, de csak főleg papírpénzt! (f.é., 2019)

Sok putyinos póló (a legjobb, amin medvén lovagol) - K. Kriszta fotója

Közbiztonság

Olvasni a turistákat megrémisztő híreket a szentpétervári maffiavilágról, a nagyszabású bűnözésről. Megijedni azonban nem kell, mert a maffiozókat nem érdeklik a turisták, ők a vetélytársaikat gyilkolásszák inkább. Erőszakosabb támadásoktól tehát nem kell tartania a látogatónak.

A zsebtolvajokra kell elsősorban ügyelni, mégpedig elsősorban a Nyevszkij proszpekten és a metrószerelvényeken illetve a zsúfolt metróállomásokon. A Nyevszkij proszpekten a cigánygyerekek csapatai ,,járőröznek", rájuk nagyon oda kell figyelni. Nagyon erőszakosak, körbe veszik a kiszemelt áldozatot, és mindegyikük a ruházat, a táska más és más pontján próbál szó szerint fogást találni. Az is előfordul, hogy az így megtámadott turista dulakodni kezd a gyerekekkel, mire megjelenik az kívülálló járókelőnek mutatkozó felnőtt, aki aztán a szegény gyerekek "védelmére" kel. A vitatkozás még jobban eltereli az áldozat figyelmét, hogy esetleg újabb lehetőség legyen a kizsebelésére, ha az addig még nem bizonyult eredményesnek.

A turista nevezetességeknél a fotózásra összpontosító turista is kedvelt célpontja a zsebtolvajoknak. Vigyázat, mert agresszívek, azaz fenyegető magatartásukkal már inkább minősülnek rablónak, mint tolvajnak. Jellemző a trió felállás és az, hogy próbálják a figyelmünket elterelni ilyen-olyan ürüggyel, ezt-azt eladásra kínálva.

Figyelem! Vigyázzanak az értéktárgyaikra - K.K. fotó

Kéretik az értékeket a hotelszobában, lehetőleg széfben hagyni, vagy a testünkön biztonságos helyre rakni. Értékesebb mobiltelefonra bugón hajtanak.

Éjszaka a turistának óvatosnak kell lenni, mert azért előfordulnak erőszakos utcai rablások is. Ellenállást nem tanácsos tanúsítani, az életünk, a testi épségünk fontosabb, mint a pénzünk, vagy értékünk. Hangsúlyozzuk, hogy az ilyen erőszakos támadásnak az esélye egyáltalán nem nagyobb, mint a legtöbb európai nagyvárosban. Miként más orosz városokban, itt is adódhatnak konfliktusok a külföldi turista és a helyiek között abból adódóan, hogy sok orosz nagyon nacionalista és egyben idegengyűlölő. Bárokban, kocsmákban, szórakozóhelyeken jobb elkerülni a politikai vitát az alkoholtól nemzeti tudatában túlpörgő orosszal. Egy magyar turista ne ilyen helyzetben vonja felelősségre az oroszokat azért, mert a szovjet időkben évtizedeken keresztül katonai jelenlétükkel ,,vendégeskedtek" nálunk. Ne provokáljunk senkit és ne hagyjuk magunkat provokálni.

A város elsőre teljesen biztonságosnak tűnt, egyetlen atrocitás sem ért bennünket, pedig sokáig olvasgattam blogokat, ahol mindenféle történetekről számoltak be. Gyakran emlegetik, hogy csoportokba verődött zsebtolvajok fosztják ki a gyanútlan turistákat a metróban, vagy éppen a fényképezőgépek objektívjére specializálódnak: egyikük feltartja az áldozatot, a másik pillanatok alatt kioldja a bajonetzárat, és már nyoma sincs a tolvajnak. Ha valaki mégis így járna, azonnal forduljon a rendőrséghez, de az orosz nyelv ismerete nélkül nem könnyű jegyzőkönyvet szerezni, amit a biztosító is elfogad. Ennek ellenére a város hangulata és lüktetése annyira magával ragadó, hogy a legtöbb turista semmiféle veszélyt nem érez. Egy kis elővigyázatossággal és odafigyeléssel a legtöbb kellemetlenség elkerülhető, és így semmi sem állhat a város felfedezésének útjába. Szentpétervár így egyszerre rejt kalandot és békét – pont, ahogy a nagyvárosokban lenni szokott.

,,A közbiztonság jó, de az alapvető nagyvárosi szabályokat be kell tartani, aki villog azt kizsebelik, aki nem figyel azt átverik."

,, Elég rasszista országról van szó, így ha vannak színesbőrű barátaid vagy te is színesbőrű vagy tényleg fokozottan figyelj, milyen környéken jársz. Akárhová is megyünk mindig legyen nálunk irat, a rendőrök imádnak igazoltatni. Ez éjszaka ittasan fokozottan érvényes. Ha elsőre nem engednek be egy szórakozóhelyre magyarázzuk el, hogy külföldiek vagyunk és a barátaink bennt vannak. Ha ez se jön be, ne kötekedjünk, menjünk máshova !"

Nem közbiztonsági téma, de a testi épséget ugyancsak érintő téma az, hogy a turistának gyalogosként nagyon körültekintően kell az úttesten mozognia. Szentpéterváron az utcai közlekedésben a darwinizmus uralkodik, azaz az erősebbek legyőzik a gyengébbeket. Az erősebbek az autósok, a gyalogosok a gyengébbek. Az autósok egyáltalán nincsenek tekintettel a gyalogosokra, és ezt tudatosítani kell magunkban. Jelzőlámpás gyalogos átkelőn ne kockáztassunk sárga jelzésnél, egyéb helyen ne hívjuk ki magunk ellen a sorsot az úttesten való rohangálásokkal. Kalkulálnunk kell azzal is, hogy a helyi autósok egy része éppen alkoholos állapotban furikázik a szigorú törvények dacára. Rettentsen el minket annak a tudata, hogy Szentpéterváron a mentők lassan ténykednek és rosszul felszereltek. Nem szólva arról, hogy a balesetet elszenvedett turistától először a pénzt kérik és csak azután következik az elsősegély. Szörnyű. Talán utasbiztosítással könnyebb.

,, Nem szeretném bagatellizálni a fenti figyelmeztetéseket, de szeretném közölni, hogy a 4 napos látogatásunk folyamán semmilyen közbiztonsági problémánk nem volt, sőt egyáltalán nem láttunk az utcákon gyanús alakokat. Teljesen jó volt a biztonságérzetünk. Sőt, a gyalogos közlekedésünk sem volt problémás. Lehetséges, hogy egyszerűen csak szerencsések voltunk ezek terén." (aji)

Szórakozás

Bulizás

,, Már bőven benne voltunk az estében. A bár, amit kinéztünk magunknak, az ismét tele volt, így azt a döntést hoztuk, hogy visszametrózunk az utcánkba, ott úgy is vannak kocsmák és bárok. Volt ott egy puccos belga söröző, high level árakkal. Mi ilyenkor a pénzt nem nézzük. Mi nem azok a fajták vagyunk, akik külföldön is csorgassák a nyálukat, mert túl sóherek fizetni valamiért. Nagyon cool söröket kértünk ki, ráadásul Miki és Dávid nekiláttak viszkizni is, így teljes volt az elízium. Az előttünk lévő asztalnál az egyik csaj kulturált ájulásig itta magát. Pöpec hangulat volt, jót mulattunk és beszélgettünk.

Peti egy kicsit hamarabb lépett, mert másnap vezetnie kellett. Valakinek a reptérre is ki kellett vinnie a másnapos bandát. Mi hárman még maradtunk, de én is léptem. Dávid és Miki már veszélyesen néztek ki, de nem féltettem őket. Útnak engedtem a két kalandort. Gondoltam vadásznak egy kicsit a ruszki éjszakában. Hajnalban nagy dáridóra lettem figyelmes. Valaki állat módjára akarta kinyitni a szomszédos szoba ajtaját. Kiderült, oroszok voltak, ők kicsit túltolták az éjszakát, de Mikiék nesztelenül jutottak vissza. A reggelinél elmesélték kalandjaikat. Két felvidék hősünk megjárta a sztriptízbárok bugyrát, a helyi McDonalds liberális pöcegödrét, valamit a szentpétervári kocsmák dühöngő világát. (felvidéki csavargók, 2020)" forrás

A moszkvai metróban még forogtak utánam a lányok, de itt Péterváron inkább csak visszanéztek – ez is egyfajta kaland, amitől még izgalmasabbá vált az egész város. Az arcok kicsit egyformábbak, és néha olyan, mintha minden második sarkon Emília jönne velem szembe, a horányi álomnőm hasonmása. Első esténken a Metro klubba mentünk bulizni, ami elég drága volt, de diákigazolvánnyal szerencsére ingyen bejutottunk. Bent minden meglepetés várt: a biztonsági lányok kedvesek és udvariasak voltak, bár nem beszéltek angolul, a pultosok és ruhatárosok viszont anorákban feszítettek és meglepően jól értették a nyelvet. A sör 80 rubelbe került, nagyjából 700 forint volt, és a lányok mintha csak ránk vártak volna. A harmadik szinten találtuk meg a hely varázsát: két teremben kétféle műsor, a kisebbikben fiúknak szóló vetítés, a nagyobban meg bőrszerkós srácok a tánctér fölött, miközben a lányok valósággal megvadultak. A tánctéren beszélgettünk, hülyültünk, de ahogy rám ugrottak, elálmosodtam és inkább hazamentem.

A második este a Rossi's clubban folytattuk a kalandot, ahol a lányok ingyen mehettek be és ingyen pezsgőzhettek 11-ig. Itt 200 rubelért váltottam belépőt és ugyanennyiért vettem egy sört meg egy kávét – és nem bántam meg. Ez a hely is más volt, mint a megszokott diszkók: sztriptíz és szoftpornó vetítés a falakon, de a java csak a kávé után kezdődött. Egy kis turistacsapat összeverődött a tánctéren, mintha egy cserediák-partin lennénk, és a helyiek is csatlakoztak, miközben rájöttem, hogy ez egy laza, nyitott hely. Végül felkértem egy lányt táncolni – de itt ez szinte szertartás: nem odalépsz és megragadod, hanem kihúzod magad, a szemébe nézel, és a kezedet nyújtod, hogy eldöntse, elfogadja-e. Ez egy olyan pillanat, amit nem lehet elrontani, ha tudod, hogyan kell a szemkontaktussal üzenni. Az este végére csak egy tánc maradt egy csinos vörösesszőkével – de még ez az egyszerű gesztus is emlékezetes maradt, és a spanyol cserediákok előtt is nőtt a respectem. Mondtam már, hogy érdemes nyelvet tanulni? 😊

Péterváron a klubokból tényleg nincs hiány, de ha valaki inkább a nyugodtabb, beülős helyeket kedveli, azokból is bőven akad választék. Vannak persze olyan bárok, ahol inkább a turisták jönnek-mennek, és alig látni helyi arcot, de bőven akadnak olyan helyek is, ahol inkább oroszul kell megszólalni, ha érvényesülni akar az ember. Az oroszok hozzáállása a bulizáshoz egészen más: lazák, könnyűvérűek, és ha egy lány az asztalon táncol hiányos öltözékben, azon senki sem lepődik meg – lehet, hogy csak jókedve van, nem feltétlenül részeg. És ez a jókedv valahogy ragadós: ha valahol elindul a tánc és a nevetés, az egész helyzet egy hatalmas bulivá kerekedik. A zene, a fények és a mosolyok együtt lüktetnek, és a város éjszakai élete egyszerre vad és felszabadult. Ilyenkor nem számít, ki honnan jött – a lényeg, hogy mindenki önfeledten élvezze az estét. Pétervár így nemcsak a paloták és a múzeumok városa, hanem egy igazi szórakozónegyed is, ahol a bulik sosem érnek véget.

Egyéb hasznos információk

1. A rubel az elmúlt években tovább gyengült, így Szentpétervár árai forintban nézve csak mérsékelten emelkedtek. Egy korsó sör egy jobb kocsmában most nagyjából 1100–1600 forintba kerül. Egy középkategóriás étteremben egy főételért átlagosan 3500–4500 forintot kérnek, ami még mindig barátságosabb, mint sok nyugat-európai városban. A helyiek körében népszerű önkiszolgáló éttermek és gyorsétkezők továbbra is remek áron kínálnak laktató fogásokat: 1000–2000 forint között már jó minőségű ételhez lehet jutni. Aki spórolna, az utcai kioszkokban és helyi büfékben még ennél is olcsóbban ehet. Összességében Szentpétervár ár-érték aránya változatlanul kedvező, főleg ha valaki nem a turistahelyekre ül be. Az élelmiszerboltok, pékségek választéka is bőséges, így egyéni költségkerettel könnyű tervezni.

Múzeumbelépők előre megválthatók a neten, az Ermitázsba a kétnapos belépő 3000 Ft. " (2025)

2. Vigyázat a többnevűeknek!! Ugyanolyan névvel kérjenek vízumot, ahogy az útlevélben van, különben lesz egy külön körük. (té, 2019)

3. Magyar főkonzulátus: Cím: 191025, Szentpétervár ul. Marata 15., telefon: 00-7-812 312-64-58, vagy 312-67-53,

Vízumrészleg telefonja: 314-58-05 (automatikus információ, hétfőtől-csütörtökig 14.00-17.00 óra között információ orosz nyelven)

Ügyelet: külföldről: +7-812-999-0082, helyben: 8-812-999-0082

Főkonzul: Nagy Gábor Ferenc, vezető konzul: Márkus Ildikó, Konzul: Jakab András

E-mail: mission.spt@mfa.gov.hu

A szentpétervári magyar főkonzulátus homlokzata - A nem uniós Oroszországban büszkén lengetjük a magyar zászló mellett Brüsszelét is - K.K fotója

3. ,, Ránézésre mindenki mogorva, véletlen sem mosolyognának az utcán, de ha kicsit megismered őket, ők is téged, megnyílnak és nagyon kedvesek és segítőkészek lesznek. Ha valakihez odamész az utcán, hogy kérdezz valamit, ha angolul szólítod meg, lehet rád sem néz, csak megy tovább, de ha oroszul próbálkozol, nem baj ha egy mondatban 5 hibát ejtesz, bármit megpróbálnak neked elmagyarázni, kézzel-lábbal, oroszul, bárhogy."

A Puskin utcában egy 19. századi nagy színésznőjük emléktáblája mellett az ablakon szemöldök tetováló szalon hírdeti magát - k.k.

Látnivalók

Itt olvaható róluk: https://utikritika.hu/oroszorszag/szentpetervar/latnivalok

Ermitázs - K. Kriszta fotója

Érdekességek

1. A városban sok olyan emlékművel, kiírással találkozni, ami Leningrád 890 napos blokádjával kapcsolatos. 1941-1944 között a németek ostromgyűrűbe zárták a várost. Mivel elfoglalni nem tudták leningrádot, így a lakosság kiéheztetését célozták meg. Becslések szerint 700-900 ezer leningrádi halt éhen.

,, A lovakat is szinte mind felfalták, de a fazékba kerültek a sirályok, galambok, kutyák és macskák is. Megjelent a kannibalizmus is, az NKVD (titkosrendőrség) aktái több mint kétezer, a blokád alatt emberevés miatt letartóztatott személyről informálnak. A feketepiacon is lehetett emberhúst venni, de egy asszony például haldokló férje lábából vágott le darabokat, hogy ős és gyerekei életben maradjanak. Szerte a városban halottak hevertek, sokan elrejtették elhunyt rokonukat, hogy élelmiszerjegyét továbbra is használhassák.

Télen, a sokszor mínusz 30-40 fokos hidegben bútorok, könyvek égtek a kályhákban, ’41 decemberében egyes becslések szerint naponta négy-ötezer ember halt meg a hideg és az éhezés miatt. Befagytak a vízvezetékek, használhatatlanná váltak a csatornák, pusztító járványok ütötték fel a fejüket." forrás

További beszámolók

Amint bejelentkeztünk és ledobtuk a csomagokat, már nyakunkba is vettük Szentpétervárt – szerda délután volt, és nem akartunk elvesztegetni egy percet sem. A Nyevszkij sugárútra mentünk, a Torgovszkij dom metrómegállónál bukkantunk elő a föld alól. Első pillantásra a Nyevszkij olyan, mintha az Andrássy utat megszorozták volna hatszoros hosszúsággal és háromszoros szélességgel, de ami igazán feltűnt: a forgalom. Az autók áramlása, a kipufogógáz fojtogató jelenléte, és a zaj, ami körülölelt minket, mintha egy gépezet szíve dobogott volna körülöttünk. Szemben egy templom, balra a Városi Duma, szemközt pedig a híres Singer-palota – a Könyves ház. Aztán már nem is tudtam, merre indultunk tovább, csak azt, hogy este tízig gyalogoltunk, megállás nélkül.

Szent Katalin-templom, Kazanyi székesegyház, Mars-mező, és messziről a Véren Megváltó temploma is megcsillant – akárcsak egy álom. Az Ermitázs külseje lenyűgözött, végigmentünk a Néva partján, el a Második Katalin-szobor, az Anicskov-híd mellett, és csak mentünk, mentünk, mentünk. A fényképezőgépem meg se állt, a szemem se. Telített voltam élményekkel, az adrenalin hajtott.

A kezdeti lelkesedést azonban gyorsan árnyalta a valóság: a város gyönyörű, de a központ kegyetlenül szennyezett, a levegő szinte szúrta az orromat. Minden sarkon busz, köztük 300-as számúak is, és kis hangosbemondókból harsogták a turistahajókat kínáló ajánlatokat a hidak alól. Tömeg, lökdösődés, fáradt arcok. Betértünk egy étkezdébe, ahol blinit kértem – klasszikus palacsinta, de nekem túl száraz volt, másoknak viszont bejött. Estére ásványvízért ugrottunk le a szálloda melletti éjjel-nappaliba, mert csapvizet senki nem iszik. Aztán ágy, elcsigázva, de boldogan: mennyi mindent láttunk, és még mennyi vár ránk!

Amikor újra visszatértünk Pétervárra – a hajónk épp az Ermitázs előtt kötött ki –, már máshogy éreztem. Agyilag kimerülve, idegesen figyeltem, ahogy telik az idő, és csak én szerettem volna sietni, míg a többiek kényelmesen andalogtak. Útnak indultunk a Szent Izsák-székesegyház felé, gondoltam, majd ez újra felemel – mégiscsak a világ egyik legmonumentálisabb épülete. De valahogy úgy alakult, hogy minden képbe belógott valami, az utcasarkok túl szűkek voltak a jó fotóhoz, a látványosságok meg túl messze. A Szent Izsák addigra bezárt – legalábbis a kupolás rész –, a múzeum még nyitva volt, de 300 rubelért már nem mentünk be. Csak álltam előtte, néztem azt az aranykupolát, és szívszorító volt, hogy nem juthatok be. Ott, abban a pillanatban csendben sírtam. Magamban. Talán nem is csak az épület miatt.

Húszpercnyi bolyongás után végre rátaláltunk a „Félkegyelmű” nevű étteremre. A berendezés... mintha Dosztojevszkij világába csöppentünk volna. Régi bútorok, korabeli képek, hangulat minden porcikájában. Én pelmenyit kértem – jelentem, mennyei volt. Vili valami hasonlót, és meglepetésként mindenki kapott egy kis vodkát. Vilinek ez volt az első – és egyben az utolsó, legalábbis aznap estére. Másnap kissé furán viselkedett...

De az utolsó nap már bennem volt a pánik. Tudtam, nem jutok el Carszkoje Szelóba, se az Orosz Múzeumba – a többiek az Antropológiaira szavaztak. Vili ugyan mondta, hogy velem tart, mégis... inkább lemondtam róla, mondván, ez neki is utazás, menjenek oda, ahova jobban vágyik. A Néprajzi Múzeum mindhármuknak csalódás volt, én meg belül zokogtam. Az Orosz Múzeum meg csak hívogatott – néma sóvárgás maradt.

A város gyönyörű, zsúfolt, lüktető. A külváros viszont lehangolóan lepusztult. Az árak – 2025-ben – vegyesek: 150 gramm felvágott 70 rubel körül van (1 rubel kb. 4 forint most), egy kiadós önkiszolgálós ebéd 450-500 rubel, ami nagyjából 1800-2000 forint. A tea ára 100-150 rubel között mozog. A múzeumok belépői borsosak, de nem érdemes kihagyni őket. A templomok szintén belépősök, fotójegyet külön kell venni, 50-100 rubel között mozog. Az orosz állampolgároknak minden olcsóbb – Anna orosz jegyeket vett, mi meg inkább nem tettünk fel kérdéseket.

Szuvenírek? A valódi orosz kézműves dolgok ára az egekben: az a kézzel festett fadoboz, amit már évek óta nézegetek, 10 ezer forintnál kezdődött. Kifordultam az üzletből, a pénztárcámmal együtt. A könyvek viszont csodásak – vettem Csehovot, két nyelvkönyvet, jó lesz még az. A metrójegy 60 rubel, kis plasztikzseton formájában – csak azzal lehet bejutni. Két állomás között akár 5-7 perc is lehet az út, és az átszállás sem egy leányálom – 15-25 perc séta is simán belefér.

CD-t és DVD-t is akartam venni – mindegyik gyanúsan olcsó volt, alighanem mind kalózverzió. De ki tudja itt ezt kiszűrni?

Szombaton, a távozás napján, már a csomagjainkkal vonszoltuk végig magunkat a hőségtől párolgó városon. A végén még egy gyors KFC, csak a poén kedvéért. Zárásként egy újabb próbálkozás szuvenírfronton – eredménytelenül. Még egy utolsó séta, utolsó pillantás, utolsó csalódás – vagy épp megbékélés?

Szentpétervár megmaradt bennem, egyszerre euforikus és fojtogató emlékként. Egy város, amit nézni kell, bejárni, megérteni. Ha hagyják. És ha marad rá idő.

Buszos városnézés, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Itt egy templom, ott egy palota, amott meg egy nászajándék – nem akárkinek, hanem egyenesen a cári családtól, valami nemesi párnak. Templom templom hátán, mind más stílusban, de ugyanazzal a végkifejlettel: az építészek sosem tértek vissza hazájukba, itt hunytak el, mire elkészült, amit megálmodtak. Az aranykupolák viszont kitartanak: a második világháború idején szurokkal borították őket, hogy ne csillogjanak a német bombázóknak, s amikor a háború véget ért és lemosták a szurkot, az arany ott ragyogott alattuk, mintha semmi sem történt volna.

Közben kaptunk egy ízelítőt Nagy Péter szigorú, de célratörő reformjaiból is: például előírta, hogy az előkelők félévente bálokat tartsanak, és csak azok vehettek rajtuk részt, akik beszéltek valamely európai nyelven. Nem tudom, a 18. századi muzsik hogyan magolta esténként a francia szavakat, de az biztos, hogy az arisztokrácia rákényszerült a nyelvtanulásra. Kisebb történelmi ferdítések persze akadtak, de a város összképe így is összeállt: egy hely, ahol a világ kincseit hordták össze, és a legjobb nyugati mestereket szerződtették, hogy megépítsék azt, ami legalább annyira európai, mint Moszkva orosz.

Azt mondják, ha lenne pénz és politikai akarat felújítani mindent, Szentpétervár lehetne Európa legszebb városa. Egyelőre folyik a toldozás-foldozás. Mi mindenesetre bementünk a Hermitage-ba – a cári család valaha volt gyűjteményébe –, amit sokan a Louvre-hoz hasonlítanak, csak kicsit oroszosabb léptékekkel. Én bebarangoltam, csodáltam, de közben egyre csak azon tűnődtem: vajon mit kezd ezzel a sok szépséggel egy ország, amelyben az átlagember életétől mindez fényévekre van? Műgyűjtés? Lekoppintás? Felhalmozás? De mire?

Másnap reggel a csomagokat leadtuk a megőrzőbe, aztán szabadprogram. Az idegenvezető persze “javasolt” néhány látványosságot, mintha nem mind ott lenne a klasszikus turistaútvonalon. Vele bolyongtam egy darabig, amíg rá nem mutatott az Orosz Múzeumra: itt végre tényleg orosz alkotások vannak kiállítva. A Hermitage-os dilemmám újra felütötte a fejét, úgyhogy beléptem. Meglepő gyorsasággal vették át az impresszionizmust az 1880-as évekre – főleg egy bizonyos Fjodor Vaszilj (ha jól emlékszem a nevére). A fő csapásirány azonban hazafias volt: mongol halászok “felszabadítása”, kormányülés 1902-ből, portrék politikusokról, ahogy azt illik.

Ahogy haladtam előre az évszázadban, megérkeztek a kubista és avantgárd kísérletek: képek, amelyek azt sugallták, hogy az orosz ember egyre kevésbé érzi magát otthon ebben a világban. A 20. század második felét bemutató részleg sajnos zárva volt, de így is találtam kincseket: például Leon Bakst Terror antiques című művét 1908-ból. A kép madártávlatból mutatott egy sziklás tengeröblöt, amelyet felhők, villámok és egy középen álló indiai istenszobor uralt. Repülőnézet, orientalista látomás, 1908-ból! Mellette egy másik impresszionista tájkép ragadott meg, ahol a napfény úgy tör be a fák közé, mintha valami túlvilági erő áradna belőle – egyenesen Pelevin világát idézte.

Miután kiszédelegtem magam a művészetből, visszatértem a turisták közé. Kicsit aggasztó volt, hogy minden sarkon valaki “segíteni akar”, de aztán rájöttem: ez itt szokás, és meglepően sokan beszélnek angolul. Még a híres Majakovszkaja metróállomást is megnéztem (ahol fotózni tilos), majd irány az állomás. Ahogy távolodtunk a városközponttól, egyre inkább úgy éreztem, hogy itt bizony már nem ártana oroszul is tudni…

K. Kriszta fotója

Nem messze a plakátoktól egy kisebb, de annál hangulatosabb helyre bukkantunk: a pétervári Vodkamúzeumra. Szégyen, nem szégyen – ez volt az egyetlen múzeum, ahová a négy nap során valóban betértünk. Mentségünkre szóljon, hogy egy háromféle vodkából álló kóstolóval, mellé pedig első osztályú falatkákkal fogadtak. A kiállítás maga – ha őszinték akarunk lenni – nem nyújtott sok újdonságot a vodka történetéről vagy készítéséről. A vitrinekben látottak alapján a hírhedt zacskós vodka létezését se megerősíteni, se cáfolni nem tudjuk, viszont tubusos kiszerelés valóban létezett. Csak remélni tudjuk, hogy senki nem keveri össze a fogkrémes tubussal – különösen egy álmos reggelen!

A Palota tér és a környező utcák rejtegetik Szentpétervár legfontosabb látnivalóit. A középpontban az Ermitázs áll – nem túlzás azt mondani, hogy vetekszik a Louvre-ral, csak épp kevesebb a nyugati marketing. Az orosz cárok egykori főrezidenciája, amely hat egymáshoz kapcsolódó épületből áll, Nagy Katalin megrendelésére épült 1764-ben. Kezdetben csak az uralkodói gyűjtemény darabjait őrizte, de alig egy évszázaddal később megnyitották a nagyközönség előtt is. Azóta múzeummá nőtte ki magát, ahol mára a világ legnagyobb festményállománya található. A termei önmagukban is lenyűgözők: arany, márvány, kristály mindenütt. A gyűjtemény hét fő egységre oszlik, amelyekben a nyugat-európai mesterek, az orosz festők, az ókori leletek, sőt, a keleti művészet is képviselteti magát.

Még ebben a túláradó pompában is külön élmény belépni az Arany szobába, ahol görög, szkíta és bizánci ékszerek csillognak. Számíts rá, hogy lehetetlen mindent befogadni – fizikailag és lelkileg is sok – de ha előre megtervezed, mit szeretnél látni, rengeteget nyerhetsz. A belépő 2025-ben 2800 forint körül mozog, online érdemes megvenni, akárcsak a fotójegyet, ami 1400 Ft. A hivatalos honlapon részletes térképet is találsz, ami segít eligazodni (www.hermitagemuseum.org). A kulturális túladagolás után kifejezetten jól fog esni egy séta a Néva partján, különösen pároknak ajánlott – de a hajózás is szép élmény (3500 Ft körül, óránként és fejenként). A szél vág, szóval a sapka, kesztyű, sál nem csak trendi, de életmentő is lehet.

A folyó túlpartján, egy kisebb szigeten található a Péter-Pál erőd, amely eredetileg védelmi célokat szolgált. Ma park öleli körbe, ami ősszel különösen hívogató. A belső udvarban áll a Péter-Pál-székesegyház, barokk remekmű, amelyben több orosz cár – köztük Nagy Péter és II. Miklós családja – nyugszik. A klasszikus látnivalók közé tartozik még a Vérző Megváltó temploma, amely mesébe illő színes hagymakupoláival és mozaikjaival bűvöl el (belépő kb. 2240 Ft), valamint az Izsák-székesegyház (2450 Ft + 2100 Ft, ha fel is mennél a kupolába), ahonnan pazar kilátás nyílik a városra. Ha pedig mindezt sem elég, és rajongsz az orosz kultúráért, akkor irány az Orosz Múzeum – a világ legnagyobb orosz képzőművészeti gyűjteménye vár rád ott.

A helyieknek láthatóan más elképzelésük van a kikapcsolódásról: szinte minden sarkon sörös dobozokkal sétálnak. Az első dobozok már délután kettő körül megjelennek, és ahogy halad előre a nap, úgy szaporodnak. De nem csak a hajléktalanok, nem csak az ütött-kopott figurák: öltönyös, táskás férfiak, kisbabás anyák, idős nénikék a padon – mindenki kortyolgat. Mégis, igazán részeg embert alig látni.

A nap végére, miután ki tudja hány kilométert tettünk meg gyalog, már nem vágytunk hosszú kutakodásra vacsora ügyében. Így esett a választásunk a szállodánkhoz közel eső Fasol étteremre, egy modern, minimalista stílusú, alagsori kávézó-étteremre, ami akár Budapesten vagy Párizsban is lehetett volna. A pincérlány lelkesen adta át az angol étlapot – amelyről aztán kiderült, hogy ő maga egy szót sem ért belőle. Ráadásul a menün nem szerepelt az ételek orosz neve, így még mutogatni sem tudtunk. Végül a pultos srác sietett a segítségünkre: ő legalább tíz étel angol nevét tudta. A borscs közepes volt, a marhás Sztroganoff is csak árnyéka annak, amit reméltem – Klári halétele és a tejfölös röszti viszont kifejezetten finom lett.

Este kelet felé sétáltunk a sugárúton, amelynek szimbolikus jelentősége is van: Szentpétervár multikulturális város, a vallások és etnikumok saját templomai mind megtalálhatók a Nyevszkij mentén. Ez ihlette Alexandre Dumas-t is, aki a "tolerancia utcájának" nevezte el. Betértünk a Gosztinyij Dvorba, a világ egyik legrégebbi bevásárlóközpontjába, amely ma Kelet-Európa egyik legelegánsabb plázája. Mi nem vásárolni jöttünk – csak a másnap estére neten rendelt színházjegyeinket akartuk felvenni. A jegyiroda persze zárva volt.

Hazafelé a Vérző Megváltó temploma melletti szuvenírpiacon leálltunk beszélgetni egy árussal, aki katonai érdemrendeket és ikonokat kínált. A portékák között voltak új, ipari tömegtermékek, de akadtak kézzel festett, évszázados, eladásra kényszerült családi darabok is. Megtudtuk, hogy ikonfestő csak az lehet, aki méltó lélekben a szentekhez, és hogy minden kereskedelmi forgalomba kerülő ikon átmegy egy állami bizottságon, ahol eldől, minősül-e nemzeti kincsnek. Ha nem, mehet külföldre. A választóvonal valahol a 19. század vége – és abból az időből is volt egy megszólító, barnás árnyalatú kép, ami után napokig töprengtünk, visszamenjünk-e. Végül nem vettük meg. De fájt.

Az Ermitázsból kifelé jövet úgy éreztük, ki vagyunk ütve a szépségtől. A nap hátralevő részét pihenősebbre terveztük: az Admiralitás körüli séta után a Szenátus tér következett, ahol Nagy Péter híres lovasszobra áll. A 18. században készült, hatalmas gránittömbön nyugvó szobrot egy francia mester készítette, a követ 6 kilométerről, puszta emberi erővel vontatták a helyére. Ez a szobor később a város jelképévé vált – és a legenda szerint amíg áll, Szentpétervárt nem foglalják el.

1941-ben próbára is tették a babonát: a német ostrom idején homokzsákok és faszerkezet védte, és túlélte a 900 napos blokádot. Megfutamodtak a támadók, a város megmaradt. A Bronzlovas maradt – és most is ott áll, dacolva az idővel.

Az Admiralitás parkján keresztül tértünk vissza a sugárút felé. A szökőkút körül nyüzsgés, padokon fiatalok és öregek, néhányan a vízbe lógatták a lábukat. A legfelszabadultabbak, hippis ruhákban, virágkoszorúval, táncoltak is benne. Szentpétervár, 2025, nyár: egy kis Woodstock a császári díszletek között.

Érdekes, mennyire szubjektív, hogy egy várost szeretünk-e. Teheránt ronda létére szerettük – talán az emberek miatt. Pekinget, a sok látnivaló ellenére, inkább utáltuk – talán szintén az emberek miatt. Szentpétervár viszont napokig ellentmondásos érzéseket keltett: gyönyörű, de fárasztó. És aztán eljött a pillanat, amikor átszálltunk egy turistahajóra a Mojka folyón, és minden megváltozott. Áthajóztunk vagy húsz híd alatt, paloták, templomok, tornyok között – és hirtelen szerelem lett belőle. Rájöttünk: ez a város nem adja könnyen magát, de ha nyitott szívvel közeledsz hozzá, kinyílik előtted.

A zárónapon Peterhofba indultunk szárnyashajóval, a Finn-öböl felé. Fél óra volt csak, Klári el is aludt közben. A mólóról sétány vezetett a parkba. Peterhof, Nagy Péter nyári rezidenciája, Versailles ihletésére épült – csatornák, aranyozott szökőkutak, barokk pompájú paloták mindenfelé. A fő attrakció a Nagy Vízesés – szinte hihetetlen, de vízpumpák nélkül működik, csupán gravitációval. A Nagy Palotába épp beeshettünk volna – az utolsó pillanatban. A jegyszedő hölgy elnéző volt, elengedett minket. Odabent még egy spanyol csoporthoz is odacsapódtunk, így kaptunk némi információt is.

Hazafelé kvaszt ittunk az Admiralitás előtt – rozsból erjesztett, enyhén alkoholos, sörös-limonádés hibrid. Meglepően finom volt. Az utolsó vacsoránk a már ismerős önkiszolgálóban zajlott – fasírt, hal, röszti, vodkácska. A Néva hajnali hídnyitását már nem bírtuk megvárni.

Szentpétervár nem olyan, mint amilyennek elképzeltük – hanem sokkal összetettebb. Kopott, fenséges, leharcolt, méltóságteljes. Egy szelence, amit már-már elfeledtek, de amit, ha újra kinyitsz, kincsek sorát tárja eléd. Nagy Péter megnyitotta az ablakot Európa felé – és mi reméljük, soha többé nem csukják be.

A pétervári balett megnézése még Budapesten remek ötletnek tűnt – aztán valami egészen szürreális élmény lett belőle. Augusztus végére már elcsendesedik a város, így az előadást nem a fő színházban tartották, hanem egy régebbi, alternatív helyszínen. Ez önmagában nem lett volna gond – sőt, A hattyúk tava talán jobban is érvényesül egy kissé patinásabb térben. Csakhogy ez a színház inkább hasonlított egy rég elfeledett raktárépületre: pókhálók a sarkokban, a székek pedig mintha a helyi iskola tornaterméből lettek volna kölcsönözve. Mi persze tisztességesen kiöltöztünk, gondolván, hogy a balett azért mégiscsak alkalom, de a terem tele volt turistákkal, mintha egy hokimeccs után tévedtek volna ide. Az előttünk ülő nő például háromcsíkos melegítőben feszített, és ezzel egyáltalán nem lógott ki a közegből.

Nem vagyok sznob (ahogy mondani szokás: kérdezzenek meg bárkit, aki számít), de zavart, ahogy a nézőtérre folyamatosan járkáltak be-kiki, kamerákkal és tabletekkel videózva az előadást. Az élmény így elég nehezen tudott felemelővé válni. Még jó, hogy maga az előadás hibátlan volt: a zene gyönyörűen szólt, és a hattyút alakító balerina olyan könnyedséggel lebegett, hogy egy pillanatra elfelejtettem, van olyan dolog, hogy gravitáció.

Az előadás után, amikor ránk szakadt az eső, bemenekültünk egy hangulatos cukrászdába – vagy inkább egy kávézónak álcázott étterembe –, ahol okroskát ettünk, ezt a különös, kvaszalapú hideg levest, és mellé természetesen járt egy kupica vodka is. Távozóban egy emléktábla vonta magára a figyelmünket: kiderült, hogy épp a Hotel Angleterre falán áll, ahol Szergej Jeszenyin – Isadora Duncan férje, később Lev Tolsztoj unokájának is házastársa – 1925 végén vetett véget életének. Mindketten szeretjük a verseit, így megkérdeztük a kilépő pincért, mi áll pontosan a táblán. "Az, hogy itt fejezte be tragikus életét Szergej Jeszenyin" – felelte a huszonöt körüli, alacsony pincér, majd hirtelen egészen bizalmas hangvételre váltott. "Ha utánaolvastok, mindenhol azt írják, hogy öngyilkos lett, de ez nem igaz. Az előző életemben is itt dolgoztam. Szergej a barátom volt. Tudom, hogy a kormány ölette meg – ugyanúgy, ahogy Michael Jacksont meg Dianát is." Öhm. A mai napig nem tudjuk eldönteni, hogy viccelt-e… vagy tényleg ezt gondolta.

Szentpétervár európaibb és romantikusabb volt, mint ahogy előzetesen elképzeltük. A Nyevszkij sugárúton sétálva szinte kizárólag a cirill betűs feliratok árulják el, hogy nem valahol Nyugat-Európában vagyunk. Bár több pontján visszaköszön az a fajta megalomán monumentalitás, amit korábban Moszkvában is tapasztaltunk, mégis képes megőrizni egy észak- vagy nyugat-európai tengerparti város könnyedségét. Talán a tenger közelsége, talán a várost behálózó csatornák miatt – de a város szellős, nyitott, barátságos. Az európai hangulat nem csak a földrajzból fakad, hanem abból a szándékból is, amellyel Nagy Péter megálmodta: ablakot nyitni Európára.

Ha valaki csupán egy hosszú hétvégére érkezik, akár egyetlen nap alatt is bejárhatja a város főbb nevezetességeit – bár így mindenből csak ízelítőt kap. Az Ermitázs, a Téli Palotában működő világhírű múzeum, önmagában is egy egész napot megérne. A több száz évnyi európai mesterművek gyűjteménye lenyűgöző, arannyal, márvánnyal, tükrökkel keretezve – és mégis: számunkra a New York-i Met európai gyűjteménye marad a személyes kedvenc, a képekhez optimalizált fényviszonyai miatt.

Kihagyhatatlan látványosság még a Vérző Megváltó temploma – színes hagymakupolái igazi kuriózumok Szentpéterváron, de talán még izgalmasabb a belső mozaikvilág, amely szinte minden négyzetcentimétert beborít. A templomot 1881-ben emelték II. Sándor cár emlékére, épp azon a helyen, ahol ellene a merénylet történt. Ha valaki rajong a palotákért, annak erősen ajánlott Carszkoje Szelo (ma Puskin) és Peterhof (Petrodvorec) is. Mindkét cári rezidenciát pazarul restaurálták: eltüntették a világháborúk és az azt követő korszak nyomait, a falakat, a parkettákat, a díszléceket aprólékosan újraalkották. Mintha a történelem visszagombolható volna.

A pétervári repülőtér homlokzatán a „Szankt-Petyerburg” felirat mellett ma is ott díszeleg a „Leningrád, a hős város” kifejezés. Akárhogy is állunk a múlt rendszerhez, ami emlékezésre méltó, azt meg kell őrizni. Talán ma már nem is tanítják, hogy Hitler – mint a kommunizmus szülőhelyét – mindennél jobban áhította a város elfoglalását. A blokád 1941 szeptemberétől 1944 januárjáig tartott – közel kilencszáz napig. Több mint egymillió ember vesztette életét, a bombázások, az éhínség és a hideg következtében. A piszkarjovói temető tömegsírjai névtelenül őrzik sokuk emlékét. Még a Nyevszkij kövét is felszedték, hogy krumplit ültessenek. A műkincsek egy részét az Urál mögé menekítették, az aranykupolákat álcázásként szürkére festették. Az emberek szenvedtek, de a város nem adta meg magát. Ezért hívják ma is hős városnak.

1991-ben népszavazáson döntötték el, hogyan hívják a várost. Maradjon Leningrád? Legyen újra Petrográd, ahogy 1914 és 1924 között nevezték? Vagy térjenek vissza az eredeti névhez, Nagy Péter választásához: Szankt-Petyerburg, azaz Szentpétervár? A lakosság az utóbbit választotta. A környező megye viszont ma is a Leningrádi terület nevet viseli.

Lenin (mármint a szobor) csak elvétve bukkan fel, Ikarusz még akad bőven, és a régi szovjet neonszlogenek tartószerkezetei is ott meredeznek néhol. Ám az aranykupolák újra ragyognak: az Admiralitás, az Izsák-székesegyház, a Péter-Pál-erőd tornyai mind visszanyerték régi fényüket. (Tudtad, hogy az Izsák-székesegyházban található a világ egyik leghosszabb Foucault-ingája?) A Vérző Megváltó temploma egy csatorna partján áll: színes, hagymakupolás meseépület. Amikor először jártam itt, még nem volt templomként használatban – vagy sehogy se használták. Így legalább nem rongálták meg. A Kazányi székesegyház sorsa viszont más volt: a szovjet időkben az ateizmus múzeuma működött benne. Nem vagyok különösebben vallásos, de ez a cinizmus valahol döbbenetes. Ma vallástörténeti múzeumként funkcionál. Mindig szerettem volna egy jó képet a homlokzatáról, de amikor itt éltem, a téli fényviszonyok ezt lehetetlenné tették: délelőtt még sötét volt, délután meg épp szembe sütött a nap.

2003-ban, a városalapítás 300. évfordulójára látványosan felújították a várost. Azóta kávézók, butikok, bisztrók tucatjai nyíltak, miközben az Auróra cirkáló előtt folyamatosan kígyózik a turisták sora. A parton felállított mobilvécék hangulata viszont mintha azt jelezné: nem minden változott. Az orosz lányok szépségét most is csak fokozza, hogy divatosan öltözködnek – és nem tudom miért, de a sarkokon szexshopok is fel-felbukkannak. Egy biztos: Szentpétervár (legalábbis a külcsín tekintetében) évekkel jár Budapest előtt.

A rendszerváltás ugyanakkor komoly árat követelt. Sok ipari üzem lehúzta a rolót, a munkanélküliség magas, a fizetések és nyugdíjak alacsonyak – az árak viszont nyugati szinten mozognak. Ennek élő példája lett az az apró étterem, ahol két útitársnőmmel úgy rendeltünk szoljankát, hogy még csak bele se néztünk az étlapba. Rögtön meg is éreztük a különbséget – főleg a számla végén.

Szentpétervár első ortodox temploma a Péter-Pál-székesegyház (Петропавловский собор), amely a Néva folyó egyik apró szigetén, a Nyúl-szigeten (Заячий остров) áll. Itt, ezen a mocsaras, addig jelentéktelen területen kezdődött el 1703-ban a város építése, és a hagyomány szerint az első köveket maga Nagy Péter helyezte el. És miért is ne lenne igaz? Hiszen tudjuk: a cár nem riadt vissza a kétkezi munkától. Részt vett hajóépítésben, készített cipőt, sőt, szívesen húzott ki fogat saját kezűleg – igaz, az udvaroncai valószínűleg már a gondolatra is enyhe pánikba estek. De Péter más volt: felvilágosult orosz, a jövő embere. És ha ő úgy gondolta, hogy a mocsárra várost kell építeni, akkor ott bizony város épült. Így kezdődött Szentpétervár története – a Nyúl-szigeten, egy székesegyházzal, amely ma is ott magasodik, arany tornyával szinte az egész belvárosból látható.

Rég meghaltak a cárok, de maradt egy aranyfüstös, pompás város, ahol minden sarka, kupolája és oszlopa a hajdani cári birodalomra emlékeztet. Szentpétervár olyan, mintha kifinomult ízléssel, mérhetetlen pénzből és eleganciával faragták volna ki a gránitból – és közben mégis figyelmeztet: ez a ragyogás soha nem jutott el a muzsikokhoz, a nyomorban tengődő tömegekhez, akik ebből a szellemi és esztétikai világból semmit nem láttak. Ma ez a palotákban, műkincsekben, aranykupolákban és festményekben tobzódó város egyszerre valószerűtlen – és nagyon is valóságos. A történelmi kulisszák mögött egykor hús-vér emberek éltek, iszonyatos akarattal – életet, vagy pusztulást hozva a városra. Nehéz megmondani, mi vezérelte őket: megalománia? Pusztán a hatalom mámora? Egy harsány, önigazoló életforma? Vagy valami mélyebb, torz szenvedély? Egy biztos: maradandó nyomot hagytak – részben a felbérelt német, olasz és holland mestereknek köszönhetően.

Ahogy az ember végigsétál az utcákon, a hidak, a templomok, a kőoszlopok nemcsak díszleteknek tűnnek – nem is hajlongó művészek bókoló produktumai – hanem valami mögöttes, súlyos világ lenyomatai. Ezek az alkotások évszázadokra készültek, hogy az orosz birodalom örökkévalóságát hirdessék a mulandóság közepette. Lépj be egy palotába, székesegyházba vagy múzeumba, hajts fejet, ámulj és semmisülj meg – ez az érzés része az utazásnak. Őrizd meg az áhítatot: nemcsak az égi, hanem a földi hatalmak iránt is. A fehér szakállú, ünnepélyes pópa és a jóságos cáratyuska iránt érzett tisztelet egyazon gyökérből táplálkozik. Legalábbis ezt sugallja a város atmoszférája még ma is.

Az első benyomásom Szentpétervárról meglehetősen nyomasztó volt. A város peremén végeláthatatlan sorokban állnak a hatalmas, málladozó betonrengetegek: egykori kommunista lakótelepek, amelyekből még mindig nagyon sokat használnak. A belváros, különösen a Néva-part, már más arcát mutatja – fantasztikus paloták, templomok, a cári idők építészeti öröksége szinte minden utcasarkon jelen van.

Meglepő módon azonban a történelmi belváros szinte lakatlan. Az utcákon inkább hivatali autók parkolnak, mert a házak jelentős részében állami hivatalok és irodák működnek. A lakások tömege – értsd: ezrek – üresen áll, sokszor bedeszkázott vagy koszos, betört ablakokkal, mintha csak ideiglenesen feledkeztek volna meg róluk. Pedig közben a város más részein még mindig léteznek a klasszikus társbérletek: akár tízen is osztoznak egyetlen lakáson. Az ingatlanhelyzet egészen ellentmondásos.

A világhírű Nyevszkij sugárúton is furcsa kettősség uralkodik. A luxus és a lepusztultság egymás mellett létezik, néha ugyanabban az épületben, egymástól egy lépcsőfordulóra. Ez az ellentét végigkíséri az egész várost – és talán ez is teszi annyira sajátossá.

Őket azért fotóztuk le, mert feltűnően kevés idős embert láttunk a városközpontban - K. Kriszta fotója

Hasznos kommentek a fotóegyveleg után!!!

Fotóegyveleg

Lenin, Sztálin, Putyin, Gorbacsov kamu matrjoskák - K. Kriszta fotója

A híres Eliszejev Élelmiszerüzlet (Елисеевский магазин) — egy lenyűgöző art nouveau stílusú kereskedelmi palota, amely a Nyevszkij sugárúton található. Ez egy történelmi delikátesz és kávézó, gyönyörű üvegablakokkal, gazdag díszítésekkel és szecessziós szobrokkal, a város egyik különleges látványossága. - K. Kriszta fotója

Vissza az elejére

Kommentek

FerencFF, 2019. 06. 20. 14:13
2019. június első felében 5 napot töltöttünk el Szentpéterváron és környékén.
Megosztok néhány gyakorlati tapasztalatot.
A repülőtérről a Pulkovó taxival mentünk be, 1500 Rubelt fizettünk.
Az Ermitázsba mi nem vettünk interneten jegyet, az udvaron van 4 automata, (illetve a főbejárat jobb oldalától nem messze is 2), ott vettünk meg azokat 10 perc alatt 700 Rubelért. Utána az udvar bal oldalán 1-2 perc várakozás után már be tudtunk menni. A sima pénztárnál nagy sor volt.
Mi 5 napos (van 3 napos is) St. Petersburg kártyát vettünk egy szállodában, (6990 Rubel), mert a Vosstaniya metró állomás közelében lévő turista információs irodában csak az interneten megrendelteket adják ki, vásárolni nem lehetett. Van előnye, meg hátrány is a kártyának, jól meg kell tervezni, mit akarunk látni és ott mennyi a belépő. Sajnos pld. a főszezonban a Cárszkoje Szelo palotára, vagy Petrodvorec kastélyra nem érvényes.
Érdemes mindenhová nyitásra menni, mert rengeteg a (kínai) turista!!!

Aki Petrodvorecbe délelőtt az első vagy második szárnyashajóval akar kimenni, annak érdemes pénztárnyitáskor, de inkább előző nap megvenni a jegyet, mert aznapra lehet, hogy csak 3-4 óra múlva történő indulásra kap.
Velikij Novgorodba mi vonattal mentünk a Moszkva pályaudvarról. Érdemes előre megvenni a jegyeket (oda – vissza kb. 1200 Rubel volt), lehet helyjeggyel kérni, alig drágább, de kérnek hozzá útlevelet. Ezeket a jegyeket nem a főépületben, hanem az udvaron lévő pavilonban lehet megvenni. A pályaudvaron is volt a repülőtérhez hasonló biztonsági ellenőrzés.
Azért olyan sok pénzváltóval mi nem találkoztunk a belváros környéken, mint ahogy valaki írta. Most 71-72 Rubelt adtak 1 Euróért, 20-30 Rubel kezelési költséget levonva.
Szentpétervár (a közlekedésen kívül) nem olcsó. Még az legegyszerűbb helyeken is 160 Rubel 1 korsó sör, de a többség inkább 230-280 Rubel volt.
Nagyon kevés taxit láttunk a városban, ennek okát először nem értettük. Majd kiderült, hogy ennek egyik oka a széles körű ÜBER használat. Mi - busz helyett - így jöttünk vissza Kronstadtból, és a reptérre is így mentünk már ki.
A városban, illetve amerre jártunk, semmilyen biztonsági problémával nem találkoztunk, az éttermek, a kávézók, az utcák tiszták és rendezettek. Kártyával szinte mindenhol lehetett fizetni. Az orosz nyelvtudás nagy előnyt jelent, mert nem sokan tudnak angolul.

Nikolett Hermitage, 2019. 06. 05. 09:37
Mi két hetet töltöttünk Szentpéterváron munkaügyben és csodálkozva olvastam néhány véleményt! Autóval érkeztünk így a legnagyobb sokk az orosz vezetési stílus volt. Nem mondanám hogy rossz, inkább hogy nagyon intenzív, a közlekedési táblák sok helyen csak dísznek vannak kint. Viszont a gyalogosokkal nagyon előzékenyek, ha látják hogy át akarok menni akkor egyből megállnak, a két hét alatt egyszer sem volt ebből gond.
írta valaki, hogy a tömegközlekedés borzalmas, pedig éppen ellenkezőleg, az összes fontosabb nevezetességhez könnyen el lehet jutni többféle buszjárattal is amik ráadásul gyakran is járnak. Mi vettünk egy buszkártyát amire feltöltöttünk 1000 rubelt. Minél többet utazik az ember, annál kevesebbet vonnak le a kártáról. Orosz nyelvtudás előny, de egy élelmesebb turista ugyanúgy eltalál oda ahová szeretne. Én nem tudok oroszul, sokszor egyedül mászkáltam a városban, előfordult ugyan hogy egy megállóval elnéztem a helyet, de mindenhová odaértem ahová szerettem volna. Érdemes a Yandex map applikációt letölteni, hatalmas segítség lesz!
Drágának csak a múzeumi belépőket mondanám ami néhány helyen már irreálisan drága. Egyébként az éttermi árak teljesen otthonihoz hasonlók, nyilván függ attól is hová ül be az ember, de szinte mindehol lehet business lunch menüvel találkozni délután négyig, azok sokkal olcsóbbak, levessel, főétellel. És ha már étterem, mindenképpen érdemes megkóstolni a morsz nevű italt! A boltokban mi órákat időztünk orosz nyelvtudás nélkül zsákbamacska volt éppen mit vásároltunk.
Az emberek elég vegyesek, angolul nem igazán tudnak de nem is volt rá szükségünk, mindenhol meg tudtuk értetni magunkat kézzel lábbal mutogatva.
Ami zavaró volt az a rengeteg kínai/ázsiai turista, akik csordába verődve eszetlenül haladnak előre, néha megállva egy-egy képre, abszolút nem törődve azzal kit sodornak el épp vagy kinek a közlekedését akadályozzák. Az Ermitázsban kifejezetten zavaró élmény volt.
Az Ermitázshoz egy tipp: nem a folyó felőli oldalon kell sorbaállni, onnan a csoportok mennek ezért órákat kellene várni, ehelyett a tér felől van egy bejárat, ahol sorbanállás nélkül tudtuk bejutni, illetve jegyautomaták is vannak.
Nekem nagyon pozitív csalódás volt a város, az épületek csodálatosak, az utcák tiszták és hangulatosak.

Schuszter Klára, 2018. 07. 14. 12:00
2018 júliusában töltöttem három napot Szentpéterváron. Előtte sok úti kritikát elolvastam, gondoltam, most én is megosztom a tapasztalataimat azokkal, akik először utaznak ebbe a városba. Csodálatosak az épületek, barátságosak a helyiek. Sehol nem tapasztaltunk lökdösődést, tolakodást. Az Ermitázsba két óra sorban állás után jutottunk csak be, ott is mindenki türelmesen kivárta a sorát. A metró olcsó, a taxisokkal viszont óvatosan kell bánni.megpróbálják a legmagasabb árat kicsikarni, ha nem vagyunk elég óvatosak. A szállodákban, éttermekben, kávézókban beszélnek angolul,főként a fiatal személyzet. Végig biztonságban éreztük magunkat az utcákon sétálva, pedig a foci VB miatt rengeteg volt a turista. Ami nem tetszett, hogy a múzeumok drágák, sokkal drágábbak a külföldieknek, mint az oroszoknak. Az Ermitázs, az Auróra cirkáló 700 rubel a külföldieknek, a helyieknek csak 400. A hajózás a Néván, illetve a csatornákon szintén drága. 750 rubel volt a legolcsóbb jegy (orosz idegenvezetéssel) ugyanez angolul 1250, de nem érdemes kihagyni ezt az élményt, ha már itt vagyunk. Összegzésképpen elmondhatom, hogy nagy élmény volt az utazás, csodálatos dolgokat láttunk, mindezt a fehér éjszakák idején.

Németh Angéla, 2015. 09. 03. 05:24
üdv. Mi is 8-án megyünk, remélem csodás lesz, bár elrettentenek egyes beszámolók...szerintem pedig egy olyan városnak, akik jóformán a turistákból éln ek, illene tudni angolul pl. reptéren..Még a franciák is beszélnek, ha muszáj. Az árakat nézve, legalább fogyunk:)

Bertalan Miklósné, 2015. 08. 21. 19:42
Szeptember 8-án indulok az 1000Út-tal Szentpétervárra. Amit lehetett elolvastam, megnéztem, útikönyvem van, és oroszul is tudok. Azt hiszem kicsit "felkészültem", de félek, hogy olyat fogok látni, amit elképzelni sem lehet. A félek szó itt nem rosszat jelent. Nagyon várom, és remélem, hogy nagy-nagy élményben lesz részem ! Csókollak Benneteket ! Zsuzsa

Vadas Anna, 2015. 06. 19. 10:02
Élvezetes úti beszámoló. Gratulálok! Augusztus végén utazom Szentpétervárra és most még izgatottabban várom. Köszi!

gyongy, 2015. 05. 28. 00:48
Nem értem azon hozzászólókat, akik az angol nyelvtudást hiányolják! Nekem meg az tűnt fel, hogy Londonban még annyi ember sem tud oroszul, mint St Péterváron angolul! Hatalmas ország, nincs szükségük az idegen nyelv tudásra! (csak mi hisszük, hogy igen)

Új hozzászólás beküldése

* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon

Oroszország - akciós utazások!!!
VISTA ajánlatok

KAPCSOLAT

utikritika [kukac] utikritika.hu

Útikritika.hu

SZÁLLÁSFOGLALÁS

IMPRESSZUM