ÚTIKRITIKA.HU / Szentpétervár

2019. október 1-jén életbe lép az a vízumkönnyítési rendelet, ami alapján lehetővé válik egy új típusú vízum igénylése Oroszországba. Az új vízum egyszeri üzleti és turistacéllal igényelhető elektronikus úton, ingyenes és 1 hónapnyi érvényességen belül 8 nap tartózkodást tesz lehetővé Szentpéterváron és Leningrád megyében.

A magyar állampolgároki is igényelhetik az új vízumfajtát ezen a linken: https://electronic-visa.kdmid.ru/spb_home_en.html

az orosz vízum díja 2020.02.10-től: 19.465 HUF/fő/vízum

Észak Velencéje, Szentpétervár 3*+ (Repülövel)

Szentpétervár gazdagon (Repülövel)

Szentpétervár dióhéjban

Szentpétervár, az "Észak Velencéje" Oroszország második legnagyobb városa, mintegy 5 millió lakossal. 1556 kilométerre fekszik Budapesttől. 1924 és 1991 között Leningrád volt a neve.
Az UNESCO szerint Szentpétervár a világ 10 turisztikai látogatásra leginkább érdemes városának az egyike. A teljes történelmi belváros része az UNESCO kulturális örökségének, 2300 műemlékvédelem alatt álló épülettel!
1 orosz rubel (RUB) = 4,44 forint (HUF) (A linkre rákattintva látható a friss árfolyam)
Oroszul a város neve Sankt-Petersburg (kiejtve: szankt pitirburk), de a helyiek csak egyszerűen Piter-nek (kiejtve (pityer-nek) becézik.
Szentpétervár mintegy 640 kilométerre van Moszkvától (északnyugatra), a Sapsan nevű expressz vonattal a táv 3 és fél óra alatt megtehető, kb. 12 500 -19 000 forintnak megfelelő rubelért (a legolcsóbb, economy nevű osztályon)
Kiszámították, hogy ha az Ermitázsban minden kiállított tárgyat megtekintenénk és arra egyenkét két percet szánnánk, akkor 6 évet kellene időzni a múzeumban! Ennek tudatában tervezzük az Ermitázs meglátogatását és a város meglátogatásának időkeretét...
Szentpétervárnak sokkal több hídja van, mint Velencének - több mint ezer!
Szentpétervár alapvetően jó közbiztonságú nagyváros. Értékek ne legyenek nálunk, rajtunk, és akkor a zsebtolvajok sem fognak kipécézni minket.
Érdemes utazás előtt némi időt szakítani az orosz nyelv újra felfedezésére, Puskin és Dosztojevszkij újraolvasására (jó, azt magyarul)

K. Kriszta fotója

Amennyiben a honlapunk Szentpétervár fejezetében valamilyen kérdésre nem talál választ, vagy az utazás tervezésénél (repülés, szállás, programok stb.) az ajánlatokhoz összehasonlítási alapot keres, akkor kifejezetten érdemes Szentpétervár-szakértőhöz fordulni: utikritika@utikritika.hu

A látnivalókról külön aloldalon írunk bőségesen - itt

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

Az Ermitázs gyűjteményének letaglózó dimenziója és hogy maga a palotabelső is milyen pazar
Passzív orosz nyelvtudásom töltéseiből buzgárként tört fel egy csomó szó, kifejezés
Az utcák tisztasága, a tömérdek szépen rendbe hozott épülethomlokzat
A Néva folyó tágassága, vizének szép mélykék színe, a palotákkal övezett, elbűvölő vízi utak, az egyórás városnéző hajókirándulás
Nagyon ízlésesen, divatosan öltözöttek a városközpontban látható emberek (a szentpétervári lányok, fiatalasszonyok nem öltözködnek kurvásan, mint a moszkvai cicababák)
Hétvégén a parkokban a sok jóarcú, kellemes, kultúrált sétáló helyiek (pl. Nyári kert)
A Vérző Megváltó templomának csodálatossága
Nagyon jókat lehet enni, a blinik (palacsinták) még viszonylag olcsók is
A Vasziljevszkij-szigeten a 6. Line jelzésű cuki, trendi sétálóutca (egyik végén van a Vasileoostrovszkaja metrómegálló)
A metró kulturáltsága, biztonságossága, az egyes vonal ,,sztálinbarokkos" állomásai

Nem tetszett

Szinte folytonosak a közlekedési dugók, sokszor látni a sugárutakon vadul száguldozó, feltűnősködő motorosokat
Nyugat-európai árszint, a legdrágább orosz város
Sok házat csak kívülről renováltak, az udvarokban, lépcsőházakban a komcsi évtizedek elmaradottsága konzerválódott
A városközpontban alig látni 60 év felettieket (meghaltak, a lakásaikban az alacsony nyujdíjaikkal senyvednek?)
A turistának sokat kell költeni nem olcsó belépőjegyekre
Ólmozott benzint használnak így a légszennyezés igen magas (szerencsére a tenger közelsége valamit javít a helyzeten)
A feltűnően sok kínai turistacsoport
A szolgáltatásokban a középkorúak, idősebbek ,, szovjet jellegű" fapofasága (a huszonévesek már értik az ügyfélközpontúség szükségességét és sokszor mosolyognak is)
Drága a vízum, körülményes a beszerzése, ha nem hotelben akarunk lakni (Ez legalább segít: vízumbeszerzés)
A piacon a kaukázusi pasi, aki átvert minket és emiatt darabonként 600 forintos, nem is finom őszibarackot kellett ennünk
A Hotel Angleterre-ben lett öngyilkos Jeszenyin a legendás költő (1925) - saját vérével írta búcsúversét
Szinte mindig fúj a szél

,, Péterváron ha fordul egyet a szél, az azt jelenti, hogy teljesen megváltozik az időjárás. Vannak ilyen vicceik, hogy "ma láttam egy lányt a buszon rövidnadrágban és szandálban, és egy másikat, bundában és csizmában: mindkettő az időjárásnak megfelelően volt öltözve". Mindig öltözzön rétegesen és mindig viseljen vízálló cipőt. Ha fájós-fázós a füle, sapka is legyen a táskában. " forrás

Vélemények

"Az első dolog, ami eszembe jut Szentpétervárról, hogy hatalmas. A városnak 5 millió lakosa van, ami megdöbbentett, az a munkanélküliség aránya: 1%! Nincsenek hajléktalanok. Nincsenek nagy felhőkarcolók, a város tágas, hatalmas sugárutakkal. Kis, hangulatos macskaköves utcákat ne is keressünk, de nem is ezért utazunk Oroszországba. Az oroszok nagyon büszkék a történelmükre és a nemzetiségükre. Néhányan komornak tartják őket, meg bunkóknak. Nekem úgy tűnt mintha kellemetlenül éreznék magukat attól, hogy angolul kell beszélniük. Mintha tudnának angolul, de inkább nem beszélnek. De ha egy-két szót tudunk oroszul, már nagyon segítőkészek. Még a repülőtéri dolgozók, és a stewardesek sem tudnak angolul, illetve ha tudnak is csak oroszul válaszolnak. Egy idő után kénytelen vagy megérteni az oroszt, mert nem tehetsz mást. Találkoztunk az utcán éjjel éneklő orosz fiatalokkal. Egyáltalán nem voltak komorak, vasalóval táncoltak, amit máig nem értek.

Mi 5 nap alatt néztük meg a város főbb nevezetességeit, de ez nagyon kevés volt. Mindenféleképpen ajánlom az idegenvezetős városnézést, mert a sok cárt, cárnőt, palotát, templomot, azt, hogy ki kinek volt a felesége, fia, lánya, csak útikönyv alapján nem lehet átlátni, megérteni. A szentpétervári kötelező látnivalókon kívül Petrodvorecet és Carszkoje Szelo-t (Puskint) is megnéztük. Ez az a két hely, amely kihagyhatatlan egy szentpétervári út során. Engem lenyűgözött az a fényűzés, az a rengeteg arany, a díszítések a palotákban és templomokban. Hihetetlen, hogy mennyi pénzt, energiát fektettek ezekbe az épületekbe. Van akit megbotránkoztat, nekem tetszik. Este 19:00 után a pénzváltók más árfolyammal dolgoznak, erre figyeljünk oda! Sok az önkiszolgáló étterem. Délelőtt 10-kor kezd ébredezni a város, viszont este 10-ig az üzletek nagy rész még nyitva van. Kaviár vásárlása előtt tájékozódjunk arról, hogy melyik kaviár miért jó, milyet vegyünk. Nagyon sokféle van, a leírás általában cirilül.

Ami tetszett:

Nincsenek hajléktalanok,

A paloták, a kertek, a cárok uralkodása alatt épült épületek

Az orosz nemzeti öntudat, és büszkeség

Utcán vasalóval éneklő fiatalok

Este 10-ig nyitva tartó üzletek,

Az önkiszolgáló éttermek

A levesek

"Non-stop" pénzváltók

Ami nem tetszett:

Drága (minden)

A forgalom

Este 8-kor olyan tömeg van az utcákon, hogy nem lehet közlekedni, sétálni sem

Az emberek udvariatlansága

A repülőtéren angolul nem tudó eladók

19:00 után más árfolyam a pénzváltókban

(Csilla, 2013.)

,, Szentpétervár sokkal barátságosabb város, mint Moszkva. Akár érezhetjük Velence és pl. Budapest ötvözetének. Sok helyen vannak kis hidak a városban amitől Észak Velencéjének nevezik, de a nagyvárosi jellege megmaradt.

Itt is a nagy monstrum épületek, a város bevezető útján a több méteres Lenin szobor, mind a múltba mutat. A belvárosban laktunk a Hotel Oktyabrszkajába, ami valóban csak 100 méter a főutcától. A közelben mindenféle bolt, pláza, megállók, állomások, éttermek megtalálhatóak. 3 csillagos hotel, de semmi gond nem volt vele. Picik a szobák, valóban csak alvásra, ruhaváltásra, tisztálkodásra valók, majd továbbmenni. Félpanziót adnak, ami szintén bőséges, finom.

A városban a látnivalók tömegesen megjelennek, felsorolni is nehéz lenne. Az Ermitázs egy emeletére a nekünk adott 4 órahossza kevés volt. Belépőért egyéni turisták hosszú sorokat várnak, jobb csoporttal menni. A templomok, székesegyházak, (Szent Izsák, Vérenmegváltó…) a PéterPál erőd, a Nyári palota (belépő 750 rubel, kertbelépő 250 rubel és ez előtt a legolcsóbbak a souvenirek) ……látni kell, miközben nagyon sok érdekességet megtudunk a cárokról és rubel) cárnőkről, Puskinról, Leninről, az orosz népről és életükről.

Meglepően sok a kínai turista mindkét városban. Olyannyira, hogy zavaró. Mint a csürhe rohannak csapatokba verődve, leállnak 5-6 másodpercre, ellőnek 1-1 selfiet és rohannak tovább. Érdemes elengedni őket inkább.

Érdekesség még a boltok rendje. A kisebb üzletek, mint pl csokoládébolt, 18 órakor bezárnak és nincs apelláta. Hat előtt 5 perccel lámpa lekapcsolva és az emberek szinte erővel kitessékelve.

A másik érdekes, hogy alkoholos italt csak 22 óráig vehetünk mindenhol. Hiába éjfélig van nyitva a pláza szupermarketje, még ha a pénztárba állok 10 előtt, de este 10 óra 1 perckor kerül rám a sor, nem vehetem meg, vissza kell vinnem. Ez van, szigor, rend , fegyelem. Erről jut eszembe, hogy sehol nem láttam szemetet az utcán. Se csikk, se egy zsepi, semmi. Tisztaság mindenhol. No és persze Putyin. Putyin mindenhol. A transzferben az autóillatosító, a szállodában a liftben, az árusoknál bögrén, polón, matrjoskán, kulcstartón, mindenhol.

Különleges program még a vodka múzeum látogatása, ahol egy rövid tájékoztató után 3 féle vodkát kóstoltatnak a turistával, hozzá lazacos szendvics, savanyú uborka és péksüti.

Nem találtam kedvesnek az orosz embereket. Nem is segítőkészek. Ők élik az életüket, te pedig turistáskodj magadnak. Ilyenek.

Ennek ellenére volt egy pozitív dolog, amit még meghatónak is titulálnék. A nyári palota előtt volt egy utcai együttes, harsona, trombita, dobbal kiegészítve. Amint elmentünk melletük és meghallották, hogy magyarul beszélünk, lázasan kutattak a kottáik között, majd rázendítettek a Himnuszunkra. Jó érzés volt. (edit.blliszko@vista.hu, 2017)

K. Kriszta fotója az Ermitázs ablakából

"Észak Velencéje? Nem igazán. Szentpétervár igazi európai metropolisz, ahol feltűnő békében él együtt a szovjet és a cári múlt, a vörös csillag jól megfér a kereszttel, a hangulata azonban kicsit sem hasonlít az olasz városéra. Lenyűgöző látnivalóban nincs hiány, csak arra kell felkészülni, hogy a birodalmi monumentalitás szinte agyonnyomja az embert. Merre induljon el az ember egy csaknem ötmilliós nagyvárosban? A komoran borongós, esővel fenyegetőző időben az Ermitázs tökéletes célpontnak tűnik. A szállodánktól látszik is a patinás múzeumnak otthont adó Téli Palota összetéveszthetetlen zöldje. Két-háromszáz méternyi séta az egész, de Szentpéterváron ennyi is elég, hogy teljes súlyával ránk szakadjon a hihetetlenül gazdag orosz történelem.

A tágas Palota téren ma már nem sok emlékeztet az akkori eseményekre. Az egyik oldalról a rikítóan sárga, félköríves vezérkari épület, a másikról a Téli Palota által közrefogott tér közepén a Napóleont legyőző I. Sándor 47 méter magas oszlopa emelkedik. Egyetlen, 600 tonnás gránittömbből faragták ki, amivel a világ legnagyobb, egy darabból álló emlékművének számít. Maga a tér is a méreteivel éri el a letaglózó hatást: mint Oroszországban jóformán minden, ez is valószerűtlenül hatalmas, és most éppen még nagyobbnak tűnik amiatt, hogy a szemerkélő esőben csak néhányan lézengenek rajta. A gigantománia nem a sztálini ipar találmánya volt.

Szentpétervár elképesztően gazdag kulturális emlékekben, ezért könnyű megfeledkezni róla, hogy maga a város tulajdonképpen nem is olyan öreg - alig háromszáz éves. A Szent Izsák-székesegyházhoz vezető utcák egyikén, a Malaja Morszkaja ulicán elsétálunk a ház mellett, amelyben Gogol az Egy őrült naplóját írta. Dosztojevszkij néhány épülettel arrébb lakott, amikor letartóztatta a cári rendőrség - talán ugyanezen a járdán vezették el a börtön felé -, Csajkovszkij pedig ebben az utcában halt meg.

A helyiek által csak Pityernek becézett Szentpétervárt észak Velencéjének is szokás hívni, mert 42 szigeten fekszik, és az eredeti központja a Néva deltájának mocsaras területén, cölöpökre épült. Keresztbe-kasul szabdalja a több tucat csatorna, ezeken - és persze magán a folyón - majdnem négyszáz híd ível át. A hajóforgalom miatt éjszaka jó részüket fel szokták nyitni. Hangulatában Szentpétervár sokkal inkább Amszterdamra, mint Velencére hasonlít, ami nem véletlen, hiszen Nagy Péter éppen a holland várost tekintette mintának. Velence ódon sikátorai, púpos, vén hidacskái helyett, amelyeken folyton zsivajogva hömpölyög a jókedvű tömeg, itt szinte mindenhol tágas utakon korzózhatunk, és közben nem bűbájosan roskatag palazzók, hanem kifogástalan ünnepi díszben feszítő paloták mellett sétálunk el.

Ami azt illeti, Szentpétervár egész belvárosa valószerűtlenül tiszta és rendezett, sokkal inkább, mint a legtöbb európai metropoliszé. Az épületek csodálatos állapotban vannak, az utcán alig látunk szemetet, és feltűnő a hajléktalanok teljes hiánya is. Kéregetőkkel sem találkozunk, csak néhány utcazenész teszi ki diszkréten a kalapját, nélkülük persze a hangulat sem lenne az igazi. A híres fehér éjszakákat lekéstük, de még augusztus végén is este tízig világos van, és akkor sem érezzük fenyegetve magunkat, ha már sötétben battyogunk haza egy-egy kihalt mellékutcán.

A rendezettség a metróra is érvényes, amely egyébként külön kultúrtörténeti kuriózum. Bár az öt vonal közül már az első is néhány évvel a diktátor halála után épült, az állomásaira leginkább a sztálinbarokknak csúfolt stílus a jellemző. A megállókon az 1950-es évek iparművészeinek színe-java dolgozott, ezért a kor ízlésének megfelelően ugyan, de mindegyik gazdagon és igényesen van díszítve. A mozgólépcsők mellett vas kandeláberek harcolnak a sötétség ellen, a falakon elhelyezett domborművek némelyikéről pedig szúrós szemmel maga Lenin figyel minket, ahogy a megfelelő irányt bogarásszuk a térképen.

Szentpéterváron engem éppen a történelemben oly hevesen egymásnak feszülő koroknak ez a harmonikus rétegződése nyűgözött le igazán. Az oroszoknak persze egészen mást jelent a Szovjetunió, mint nekünk: nem az elnyomást, hanem a dicső múltat, amikor a birodalom a legnagyobb volt. Érthető, hogy bizonyos nosztalgiával gondolnak vissza rá. Sok helyen, például a Vosztyanija tér közepén, a batár nagy metrómegállótól nem messze álló obeliszk csúcsán ma is büszkén virít az aranyozott vörös csillag, és a tér, ahol a Finn pályaudvar van, még mindig Lenin nevét viseli. Sőt a vágányok közelében, egy gigantikus vitrin mögé rejtve megcsodálhatjuk az őt Oroszországba hazahozó gőzmozdonyt is.

A mellbevágó árakról legyen elég annyi, hogy egy csésze cappuccinóért egy nem különösebben menő helyen akár 1500 forintnak megfelelő összeget is kérhetnek. Mindig azt hisszük, túl puccos kávézóba vagy étterembe sikerül beülnünk, de hiába igyekszünk kerülni ezeket, a következő rendszerint még drágább. A sokszor éjjel-nappal nyitva tartó, menzaszerű gyorséttermekben lehet kábé annyiért enni, mint nálunk egy rendes vendéglőben, a legolcsóbb alternatíva pedig a szinte minden sarkon 200-400 forintért árult hot dog. Az arany középutat csak az utolsó este sikerül megtalálnunk, amikor a Gribojedov-csatorna partján lévő kricsmiben egész olcsón eszünk finom szoljankát meg sztroganoffot, és nem mellesleg olyan profi dzsesszt játszanak hozzá, amit a világnak ebben a szögletében nem vártunk volna.

A legjobbat, ahogy illik, a végére tartogattam. Ha választanom kellene, hogy mi tette rám a legmélyebb benyomást Szentpéterváron, habozás nélkül a Vérző Megváltó templomához rohannék vissza. Ez az óorosz stílusban épült, elbűvölő, templomnak látszó tárgy a nyüzsgő Matrjoska-piac mellett valójában egy emlékmű: a II. Sándor cár elleni sikeres merénylet helyén húzták fel a 19. század végén. A gyöngyszerű hatást keltő hagymakupoláktól kezdve a változatos ablakkereteken át az egykori orosz birodalom tartományait idéző mozaikcímerekig ezernyi lenyűgöző részletet lehet felfedezni rajta.

Nem vitás, hogy Szentpétervár gyönyörű. A látnivalókkal nehéz betelni, az egész civilizált és tiszta, a belváros makulátlan állapotban van, és még az emberek is kedvesek. A kultúra egyáltalán nem tűnik idegennek, a közép-európai utazó azonnal otthon érzi magát benne. Nincs messze sem, hiszen közvetlen repülőjárattal Budapestről is elérhető. Valamiért mégis könnyebb csodálni, mint szeretni. Nem is tudom, talán túl nagy és túl büszke a birodalmi múltjára. Inkább letaglóz, semhogy gyengéden próbálna magába bolondítani. És mégis: szörnyen bántam volna, ha nem ismerem meg. (2013)" forrás

Az első benyomásom kicsit nyomasztó volt Szentpétervárról. Hatalmas, régi kommunista lakótelepek sorakoznak egymás mellett. A belváros, a Néva-part már egy kicsit más képet fest, sok fantasztikus épület, palota és templom maradt fenn a cári időkből.

Érthetetlen módon a belváros szinte lakatlan, csak állami hivatalok, irodák működnek itt, a házakban lévő lakások tömegével, értsd ezrével üresen állnak, a koszos és betört, sokszor bepallózott ablakok jelzik, hogy ezeket valamiért nem értékesítették senkinek, miközben nem ritka ma sem a tízes társbérlet, annyira rosszak a lakásviszonyok a városban.

Még a világhíres Nevszkij sugárút bevásárló utcában is az épületek komoly tatarozást igényelnének, de az is tény, hogy ezekben a házakban olyan üzletek sorakoznak, mint a Zara, a Vertu, vagy más világmárkák. Furcsa kettősség uralkodik tehát. (2017)" forrás

,, Drága hely? Igen. A szállásárak átlagosak, az étkezésre költött pénz kiemelt mértékben attól függ, hogy hova megyünk be. Ettünk csaknem alagsori gyorsétteremben spenótos-gombás majd fekete ribizlis blinit (palacsintát) olcsón (fejenként 1200 HUF), és egy tetőtéri panorámás, menő, totálisan nyugatias étteremben drágán (fejenként 6500 HUF). Amire rengeteg pénz megy el, az a nevezetességeknél a belépőjegyek (fejenként csak 1500-2000 forintok, de sokszor). Szinte mindenhol alaposan megsarcolják a turistát, aki nyilván fizet, többnyire olyanért, ami életre szóló élmény. Az egyórás, szuper, hajós városnézés 700 rubel, azaz kb. 3500 forint, de hát vétek kihagyni (mi egy oroszul hadaró idegenvezetőt fogtunk ki).

Amúgy a szentpétervári árfekvést illik a helyi átlagfizetések szintje alapján értelmezni. Egy bolti eladó havi nettó 250 ezret keres, a komolyabb cégeknél dolgozó, 30-40 közötti, nem vezető állású diplomások 400-500 ezret is megkeresnek. Erős a vásárlóerő. Sokkal többen és többet költenek külföldi nyaralásra a magyarokhoz képest.

Na de nem azért utaztunk oda, hogy a helyiek ,,zsebében turkáljunk”. Közhelyes kifejezéssé vált az, hogy az „Észak Velencéje”. A városközpontot elképesztően látványos vízi utak hálózzák be, de ezek és a parti épületek nem Velencére hasonlítanak, hanem inkább Stockholmra. Órákon keresztül sétáltunk a csatornák partjain, és többször is visszatértünk a Dunánál sokkal szélesebb Névához, aminek vize tökéletesen tiszta és szép mélykék. (2017)" forrás

Ragyogó Ermitázs - K. Kriszta fotója

Érvényes utasbiztosítás nékül ne utazzon senki Szent Pétervárra sem. Az utazás teljes költségéhez mérten elenyésző az ára és nagyon haszno lehet vészhelyzetben. Persze senki sem szeretné használni. Az alábbil linken kedvezménnyel köthető. (Éva)

,, Az emberek segítőkészek, de az ellenőrök és a hivatalnokok kemények, erősen oroszul dirigálnak csillogó arany foggal és mindennek úgy kell lenni, ahogy a rend megköveteli. Kézzel lábbal vagy Google fordítóval szinte mindenhol megértettük magunkat, de az Ermitázs előtti téren 2 fiatal kedvesen odajött és angolul tájékoztattak a főbb tudnivalókról. Látszott, hogy gyakorolni akarják az angolt. Amúgy sajnos a fiatalok se beszélik az angolt, de aki tud, az szívesen segít. "(t.é., 2019)

Időjárás

Télen a napi középhőmérséklet minusz 5-6 körül mozog, nyá: 16-18. A leesősebb hónap az október, a legkevesebb eső áprilisban esik. A tél november végétől március végig tart.

,, Szeptember második felében voltunk ott, és napközben 16-18 fok volt (akkor Pesten éppen hidegebb) és nem esett az eső. Mázlink volt." (aji, 2017)

Már szeptemberben készülnek a télre, amit amúgy szeretnek a helyiek. A jégbetűkkel kiírt szöveg magyarul: Közel a tél - K. Kriszta fotója

Repülés és repülőjegy

Magyar állampolgároknak vízum szükséges.

A Wizzairnek hála, van újra közvetlen járat. A járatokról és árakról itt kaphat pontosabb infot.

Pulkovora (nemzetközi repülőtér) van tömegközlekedés is, kalandvágyóknak. A Kék metró Moszkovszkaja megállójához mennek a 39-es buszok. A Moszkovszkajától hét megállóra van a Nyevszkij Proszpekt

Taxival a városba

A Pulkovi-i reptér és a városközpont közötti taxizás (Taxi Pulkovo társaság) korrekt ára 800-1050 rubel között mozog (4000-5200 forint). 35-40 perc - mondjuk - a Nyekszkij proszpektig.

A Nyevszkij proszpekt tájékáról ki a reptére a taxi transzfer korrekt ára nem lehet több 1200 rubelnél.

Szállás

Érdemes előre foglalni, több esetben a szállodák árai és szolgáltatásai versenyképesek a lakásokéival.

Közlekedés

Egyáltalán nem ajánljuk, hogy bérelt autóval próbálja meg felfedezni a nagyvárost. Semmi értelme nincs szenvedni a közlekedési dugókkal, a cirill betűs kiírásokkal, néhány furcsa ottani KRESZ-szabállyal való bajlódással.

,, Az első dolog, amit éreztem az elképesztő szmog. Iszonyat sok autó van, és szinte egész nap áll a dugó. Nem is értem, normális ember itt miért vezet autót. (2016)" forrás

,, St.Petersburg kártyát előre megvettük, amit a reptéren vettünk át! Utólag lehet felesleges volt, de inkább nem számolom. A kis könyvecskét, amit adnak, mindig vigyük magunkkal, mert ebből vágják ki a kuponokat! Mindenesetre jó a tömegközlekedésre, 20 %-kal olcsóbban utazhatunk vele. A metró így 36 rubel, minden más 32. Buszon, trolin, villamoson külön ellenőr is utazik, pedig mindenhol van kártyaleolvasó (lógni nem lehet …) . Feltölteni a kártyát automatákban lehet (3-as menüpont, angol választás van).

A tömegközlekedés jól szervezett, a metró átszállás frenetikus, itt az átszálláshoz nem kell le-fel menni, elég a másik peronra átmenni. A főbb metróállomások nagyon szépek (Puskinszkaja, Narvszkaja, Avtovo, Admiraltejszkaja, stb) amíg ki nem megyünk a metróból, addig nem számol fel több díjat. Hatalmas mélységek, mindenhol mozgólépcső- és peremőr. A kapuk elektronikusak, a fennmaradó egyenleget kiírja a rendszer. Ha nagy a tömeg (néha ijesztő..), akkor minden mozgólépcsőt egy irányba indítanak. (fé, 2019)

Metró

A felületes szemlélő is hamar megállapíthatja, hogy a szentpétervári metrót kinőtte a város. Az amúgy sűrű hálózat nem felel meg a városon belüli közlekedés jellegzetes mai szükségleteinek. A turistának nem mindig egyszerű megtalálni a metrólejáratokat, dacára annak, hogy elég nagy táblák jelzik a metróállomások hollétét. Egyes metróállomások - miként Moszkvában is - önmagában turistás látványosságok. A szovjet időkben épített megállók pompázatos díszítettségének megítélése ízlés kérdése. A külföldi turisták többnyire rácsodálkoznak arra, hogy a metróállomások mozgólépcsőinek alján egy kabinban állandóan üldögél egy műszaki biztonsági vigyázóember. Érdeklődőknek szerveznek idegenvezetős túrákat is a metró felfedezésére.

A világ más nagyvárosainak metrószerelvényein is előfordulnak kéregetők, zenélő emberek, de a szentpétervári metrószerelvényeken valóságos cirkuszi mutatványokkal is próbálnak pénzt kéregetni. A zsonglőrök által dobált tárgyak közelségében feszélyezetten érezheti magát a meglepett turista.

Egy útra jegy 45 rubel 2017 őszén, 10 alkalom 355 rubel, 20 alkalom pedig 680 . Az egyszeri jegy valójában token, valamilyen érme. akinek nincs kártyája, csak megveszi, bedobja és utazik. Az automatán lehet az angol nyelvű szöveget választani, használata nagyon egyszerű.

A metróhálózatban sok minden ki van írva angolul is, de nem minden: 7 nap időkeretben 10 utazásra szóló bérlet 355 rubel (2017) - k.k

,, A hatalmas távolságok miatt mindenhova metróval mentünk. Érdekes, hogy nagyon mélyen vannak az állomások. A föld alatt pedig hatalmas, csarnok méretű peronon lehet várakozni a metróra. A jegy kifejezetten olcsó: nagyjából 160 forintot kell fizetni az utazásért, viszont az állomások közti távolságok finoman fogalmazva sem rövidek. Az kifejezetten tetszett, hogy minden feliratozva van angolul is. (2016)" forrás

,, Az állomások szinte mindenhol gyönyörűen fel vannak újítva, kifejezetten modern hatást nyújtanak, s minden megállónév ki van írva angolul. A hozzánk legközelebbi megállónál, az Admiralteyskayánál (Адмиралте́йская) szálltunk fel, mely a legújabb, #5 (lila) vonalon található. Mindössze két megállót mentünk a Pushkinskayával egybeépült Zvenigorodskaya állomásig, de hatalmas megkönnyebbülésként éltem meg, hogy nem kellett ezt a távot legyalogolni. (2016)" forrás

Felszíni tömegközlekedés (busz, villamos, trolibusz)

Néhány napra, és első ízben odalátogató turista számára a buszokkal, villamosokkal és trolikkal való közlekedés kalandos vállalkozás, mert nehéz az orosz nyelv és a város kellő ismerete nélkül kiigazodni.

Taxi

Sok turista választja - persze a gyaloglás mellett - a városon belüli közlekedésre a viszonylag olcsó és gyorsan mozgó taxikat. Nincs egységes taxi szín, mint Pesten a sárga. Nincs hivatalos taxitársaság, hanem rengeteg egyéni válllalkozó. Sok taxiban egyáltalán nincs taxióra. A City taxi kiírás azt próbálha elhitetni, hogy van valami hivatalos háttere, de ez kamu.

A telefonos rendeléseknél ritkán fordul elő átvágás, viszont az utcai leintésnél van esély rá, hogy a külföldi turistát jó lehúzzák.

A városon belül (tehát nem a városközpont és egy előváros között) bármely negyed és a központ között 600 rubel felett már átvágás történik. A 400-450 rubel körüli viteldíj még reális lehet, bár 10 kilométeres távolságnál ugye 360 rubel lenne a teljesen korrekt ár. Éjszaka persze magasabb a tarifa.

A normális induló tarifa 160 rubel és kilométerenként jön erre 20 rubel.

Előfordult gyakran turistákkal, hogy mezei autóst kértek meg (szólítottak le), hogy vigye el őket, és ez olcsóbbnak bizonyult, mint a taxizás.

Van Uber a városban és sokkal olcsóbb, mint a taxi. Nyilván a turista ezt csak akkor tudja hasznosítani, ha van applikáció a mobilunkon. Van Gett és Yandex is.

,, Az utolsó metró fél 12 körül elmegy, de éjszaka ugyanúgy működik a fekete taxi rendszerük, ami annyit takar, hogy kocsikat lehet leinteni az úton és megbeszélni, hogy hova mennyiért vinne el. Az árat mindenképp beszéld meg előre, semmiképp ne használd egyedül és ajánlatos, ha ismered az útvonalat, illetve van veled valaki, aki beszél oroszul." forrás

,, Jó tudni, hogy minden autó taxi, stoppolj és valaki meg fog állni. Mondasz egy árat ha bólint mész, ha húzza a száját megvárod a következőt. A hivatalos taxik általában legális rablók. Taxióra szerint soha ne menjünk. Előre beszéljük meg az árat és a taxis első ajánlatát mindig kapásból felezzük meg."

Iránytaxik (a marsrutkák)

,, A tömegközlekedés egyrészt szánalmasan rossz, ha dugó van az egész város leáll, másrészt a helyi marshrutka (kisbusz) egy olyan találmány, amit mindenhol be kellene vezetni, annyival könnyebbé teszi az utazást (meghatározott útvonalakon járnak, de nincs kijelölt megállójuk, ott inti le az ember ahol akarja)." forrás

,, Különleges rendszerük a marsrutka. Ez általában egy Ford Tranzitot jelent, amit teljesen átalakítottak egy
kisbusszá. A kormány „elad” útvonalakat a magánvállalkozóknak, akik az adott útvonalon közlekednek a buszokkal, bárhol le lehet őket inteni, és kiabálni kell, hogy hol akarunk leszállni. Minden útra külön kell jegyet venni a buszvezetőnél, ami 20-22 rubel között mozog." forrás

Vegyes információk

,, Szentpéterváron autóval (taxival), busszal közlekedni délutánonként szinte lehetetlen. Ilyenkor marad az olcsó, kényelmes és a mai proletariátus minden szegmensét felvonultató metró, ami nem annyira szép, mint moszkvai testvére, de legalább nagyon gyors." forrás

"Hajmeresztő féktávok, félméteres követési távolság, 140 km/óra a belvárosban: ez az első élményünk Szentpétervárról. Miután a repülést túléltük, a szállodából értünk küldött, mogorva sofőr, aki a Pulkovo terminálján köszönés helyett egy kurta morgással nyugtázta, hogy mi leszünk az utasai, éppen megpróbál megölni minket. Vagy legalábbis piszokul ránk ijeszteni. A feleségem kezét fogva nyugalmat erőltetek magamra, és fapofával bámulok kifelé a forgalomban veszettül cikázó, sikítva kínlódó VW Polo Sedan ablakán, miközben odakint színes foltokká összemosódva suhannak el a Moszkovszkij Proszpekt házai. Csak azért sem szerzem meg azt az örömöt a tükörbe be-bepillantó sofőrnek, hogy ijedten összehúzom magam a hátsó ülésen. De azért, mi tagadás, a hotelhez megérkezve jólesik mélyen beszippantanom a közelben hömpölygő Néva illatát.

A közlekedési kultúra az első, ami Oroszország történelmi fővárosába megérkezve sokkolja az embert. Közel-keleti káoszról nincs szó az utakon; egyszerűen csak mindenki ijesztően gyorsan vezet. A járműpark Ladák, Fordok, Ferrarik, Bugattik és BMW-k meglepően sokszínű egyvelegéből áll. Nyugat-Európa leggazdagabb városaiban sem lehet különlegesen drága autókat látni olyan koncentrációban, mint itt, és a büszke tulajdonosoknak szemlátomást eszük ágában sincs beletörődni, hogy a KRESZ bosszantó szabályai szerint a szuper sportkocsijaikat a dugóban való araszolásra kellene pazarolniuk. Nem véletlen, hogy a YouTube tele van az őrült oroszországi balesetekről készült videókkal: aki nem telepít kamerát az autójába, annak nincs sok esélye a biztosítónál. Az útikönyv előrelátóan figyelmeztet, hogy Szentpéterváron a turista legnagyobb ellensége az autós, de ebből a szempontból kellemesen csalódunk, mert akárhányszor megjelenünk egy zebránál a hat nap alatt, azonnal előzékenyen átengednek minket. Persze lehet, hogy csak szerencsénk van. (2013)" forrás

"Néha egy tömegközlekedési eszköz is lehet látnivaló, gondoljunk csak a londoni emeletes buszokra, a Lisszabon belvárosában kanyargó-nyikorgó matuzsálem 28-as villamosra, vagy a világon egyedülálló hongkongi emeletes villamosokra. Hasonló kategóriát képvisel Szentpéterváron (és persze Moszkvában) a metró, de nem a szerelvények miatt (bár szívünket melengette, hogy a budapesti metrókocsik ikertestvérei futottak be az alagútból az állomásra). Itt a körítés a lényeg, az orosz metróállomásokat ugyanis a hajdani kommunista rezsim valamilyen okból kifolyólag néhol palotákat megszégyenítő belső díszítéssel ruházta fel. Természetesen a világért sem hagytuk volna ki ezt a nem mindennapi látványosságot, különösen, hogy van összehasonlítási alapunk: Lisszabontól Teheránon át Pekingig bezárólag számtalan metrón utaztunk már. Amúgy is ideje volt már megvenni a buszjegyeket Tallinnba a távoli Baltikszkaja pályaudvaron, így hát vettünk két 25 rubeles (kb. 150 forint) zsetont és beléptünk a metró birodalmába.

A mozgólépcsők közötti lámpaburák kovácsoltvas foglalatát látva azon sem csodálkoztunk volna, ha egy operaház aulájába érkezünk meg. Ehelyett azonban a mozgólépcső alján igazi posztszovjet maradvány tárult a szemünk elé: egy üvegkalitkában, kikeményített BKV-kék egyenruhában szigorú arcú asszonyság ült két nagyméretű, hagyományos (tárcsázós) telefon fölött, és fürkésző tekintettel méregette az utasokat. Fontos embereknek két telefon dukál! A jegyvásárlás persze nem volt egyszerű a Baltikszkaja pályaudvaron: némi sorban állás után kiderült, hogy az angolul nem beszélő pénztároshoz álltunk be, így egy másik sort is végig kellett állnunk, mire eljutottunk Az Emberhez, Aki Beszél Angolul. Végül két buszjeggyel gazdagabban és némi rubellel szegényebben ereszkedtünk vissza a föld alá, hogy aztán a valószerűtlenül forró délutánban a Néva északi partján bukkanjunk a felszínre. A Péter-Pál erőd felfedezése előtt még volt egy jelenésünk a közelben, egy acélszürke cirkáló fedélzetén.!" forrás

,, A történelmi városrészben csak ötcsillagos szállodák vannak, alacsonyabb árszintû (de nem olcsó!) szállások a belvárostól egy-másfél órányi sétára találhatók. Természetesen nem vagyunk gyaloglásra ítélve, busz, troli vagy iránytaxi biztosan elvisz a központba, vagy legalábbis az egyik metrómegállóig. (A csúcsforgalomban érdemesebb csak a metróig utazni.) Kellemetlen meglepetés persze mindenkit érhet. Az egyik este kisebb társasággal a Nyevszkij végén található finn templom, barokk könyvesbolt és persze a Palota tér díszkivilágításában gyönyörködtünk, fel sem tûnt, hogy elrepült az idô. A Gosztyinij dvor nevû híres bevásárlóközpont metróállomásán tudatosult bennünk, hogy már nem indul több szerelvény. Buszra hiába vártunk egy órát, iránytaxi sem jött, maradt – az egyébként nem olcsó – taxi. Ötünket azonban senki sem akart elvinni (féltek a rendôrtôl egy olyan városban, ahol a piros lámpa csak díszítés?), sétálni nem szerettünk volna, ráadásul közeledett a hidak felnyitásának ideje, és akkor biztosan a túlparton ragadunk reggelig. Végül egy önjelölt taxis Ladájában szorongtunk, a kedves helyi lakos 100 rubelért szívesen elvitt szállodánkig." forrás

A Bjelogorod a pityeri Bubi, mindazonáltal, az ottani agresszív autósok és motorosok, a kerékpáros utak hiánya miatt, nem ajánljuk az ottani bicajozást - k.k.

A főpályaudvart (Moszkvai pályaudvar a neve /Московский вокзал) turista látványosságként is érdemes megnézni - k.k. Anna Kareninanak annyira nem jött be a hely, de külföldiként nagyon érdekes a szovjet birodalom vasúthálózatán merengeni.

Étkezés

Az éttermek kb. 80 százalékában van az étlapon angol nyelvű fordítás is. Sok utazó tapasztalata szerint a helyi éttermekben ne vágják át a külföldi turistát. Szervízdíjat nem számolnak fel, a borravalónak persze örülnek.

Blini-t, az oroszok egyfajta palacsintáját az utcán sok kioszkban, és gyorséttermekben eheti a turista, ha nem akar hosszasan várakozni egy étteremben és sokat költeni. A Moszkvai pályaudvar közelében található egy kitűnő grúz étterem, a Ket (Sztremjannaja ulica 22). Taramok forever!!

Van egy orosz gyorsétteremlánc, a Teremok. Érdemes kipróbálni a blinijüket. Van egy Stolle nevezetű kisebb gyorsétteremlánc, aminek a pirogja szuper.

A Ploságy Vásztányija metrómegállónál van egy hatalmas bevásárlóközpont és annak az 5. emeletén nagy a kajálási választék, orosz gyorséttermek is.

,, A sokak által ajánlott Csajnaja Lozska étteremlánc a kereséseink szerint bezárt, de a Teremok viszont sok helyen megtalálható. Mi csak Teremok bódékkal találkoztunk, de itt is isteni volt a palacsinta. Édesből itt 2 fajta van, a cseresznyés vagy a karamella-almás, sós viszont nagyon sokféle. Mi a szálláson főztünk (Velohostel Gorohovaya-t nem ajánlom, sajnos nagyon lelakott és penészes), de egyik nap egy nagyon finom étterembe tértünk be, ahol a grúz konyha és bor ízeit élveztük (Kavkaz Bar, a Fabarge múzeum mellett). Nagyon finom volt, ajánlom, mint ahogy a múzeumot is. Az idő változatos volt, a 34 és a 13 fok között ingadoztunk.
Hazafelé a reptéren vizet legolcsóbban az automatából kapunk." (f.é., 2019)

"A művészetek után érdemes némi időt szentelned a kulináris élvezeteknek is. Ha szereted a kávét vagy a teát, akkor Szentpétervárt egyenesen imádni fogod. A városban zajlik az élet a kávéházakban, ahol a koffeinbombákon kívül ínycsiklandó süteményeket is kínálnak (700 Ft-tól). Ha kiadósabb fogásra vágysz, válaszd az ország egyik nemzeti eledelét, a borscs levest, ami húsból, káposztából, céklából és egyéb zöldségekből készül. A levesek mellett a különböző tésztaféléknek is nagy hagyományuk van, helyi specialitás a pirog, ami a mi derelyénkhez hasonlít leginkább (kétfogásos menü 2750 Ft-tól). Ha az instant éhségcsillapítás híve vagy, akkor mindenképpen próbáld ki a blinit. A palacsintaszerű finomságot tucatnyi ízben árulják édesen vagy sósan, így csak a kedvedtől függ, lazacosat, lekvárosat vagy káposztásat kérsz-e (650 Ft-tól). Vízparti város lévén, Szentpéterváron számos fogás készül halból, kagylóból, rákból, és persze kaviárból, amit természetesen legjobb vodkával leöblíteni. Vega fogásokról pedig a Troickij étteremlánc gondoskodik." forrás

"Szentpéterváron ma már rengeteg kávézó és étterem működik, amelyek sokszínű választékában az orosztól a francia konyha fogásain keresztül a kínaiig szinte bármi megtalálható. A kávézók gyakran az éttermeknél is szélesebb ételkínálattal szolgálnak, és reggeltől késő estig nyitva vannak. Shinok – Az étlapon az ukrán konyha jellegzetességei szerepelnek, mint a borscs (céklaleves), a kiska (kolbász), valamint a kutja (mézes kása). Esténként népzenészek forrósítják fel a hangulatot. (Zagorodnij pr. 13.)

Ketino – Ebben a vendéglőben jobbnál jobb kaukázusi fogások kaphatók. Ilyen például a grúz sajtos kenyér, amelynek belsejébe egy egész tojást sütnek. Az étteremben egy grúz művészeti kiállítás is otthont kapott. (8. línyii 23., Vasziljevszkij osztrov.)

Staroe Café – Kicsi, otthonos étterem, amelynek konyháján kitűnő orosz ételek készülnek (ízletes levesek és blini, azaz lepény). A 19. századot idéző környezetben esténként zongorista játszik. Az étterem egyszerre csak kevés vendéget tud fogadni, ezért érdemes előre asztalt foglalni vagy korán érkezni. (Naberezsnaja reki Fontanki 108.)

Café Idiot – A Dosztojevszkij híres regényéről (A félkegyelmű) elnevezett kávézó az Izsák-székesegyház és a Nyevszkij proszpekt közelében, egy csatornaparti épület alagsorában működik. A fotelekkel berendezett hangulatos belső tér és a kellemes dzsesszzene az 1950-es évek hangulatát idézi, a kávézó boltíves termeiben egy galériát és egy könyvtárat is találunk. Az étteremben vegetáriánus és orosz ételek, valamint orosz tea és kávé is kapható. (Naberezsnaja reki Mojki 82.)

Troitsky – Kiváló vegetáriánus ételek elérhető áron. Az étteremlánc további éttermei a város számos pontján megtalálhatók. (Most Malaja Poszadszkaja ul. 4.)" forrás

,, Mivel most volt rá időnk, szokásunktól eltérően rendesen megebédeltünk, ezúttal egy igazi orosz bisztrót választottunk a Nyevszkij proszpekten. Az alagsori helyiségben igen vegyes helyi tömeg állt sorban, munkások overallban, fiatal yuppiek öltönyben, kosztümben; turistát elvétve sem láttunk. A pult mögötti álló fáradt és szigorú bábuskák noszogatása és a mögöttünk lévő tömeg tolóereje nemigen hagyott időt szótározásra, vagy mosolygós interakcióra. Sietősen rámutattunk néhány jól kinéző fogásra, aztán a pénztárhoz sodortattunk. Nem ez volt életünk fő kulináris élménye, viszont hihetetlenül olcsó volt, és a gyors ebéd erejéig egy kicsit helyinek érezhettük magunkat." forrás

,, A város tele van éttermekkel. Látható cél, hogy egyre modernebb legyen a gasztronómia, mert hiába kerestem, alig találtam olyan vendéglátóhelyet, ahol tradicionális orosz Szoljanka levest vagy Borscs levest ehettem volna, vagy megkóstolhattam volna az eredeti orosz blínit, kaviárral. Viszont egymást érik a pizzériák, bisztrók, cukrászdák, pékségek, s gyorséttermek, néhányuk igen modern, ahova szívesen beülsz. (2017)" forrás

,, Van pár orosz étel, amit mindenképpen meg kell kóstolni. Az orosz levesek (borscs, scsí, szoljánka) nagyon finomak, azokat érdemes minél többet enni, illetve az orosz saláták is nagyon jók. A második félék általában rosszak, szerintem a magyar ízlésvilághoz képest nagyon ízetlenek. A desszertek is nagyon jók. Rengeteg édességet esznek kint, és szinte mind nagyon finom. Az egyetlen, amire külön felhívnám a figyelmet, az a szírok. Ez kicsit hasonlít a Túró Rudira, így a függőség okozta problémák könnyen orvosolhatók. Gyorsétteremként vannak palacsintázók (blíni), ahol sós és édes palacsinták vegyesen kaphatók. "

,, A városban különféle töltött péksütemények ('pirog') kaphatók 25 rubel körüli darabáron. Rengeteg a szusi-étterem, ezeket is érdemes kipróbálni, vagy egy-egy kávézóba- étterembe betérni egy menüre ('biznyesz lancs') 140-200 rubel közötti összegért. Pétevárról hiányoznak a Budapesten megszokott kiskocsmák, „egy sörre” itt igényesebb kivitelezésű bárokba ülhetünk be, ekkor viszont rendesen a zsebünkbe kell nyúlnunk: egy korsó sörért 100-150 rubelt is
elkérnek, a jellegzetesen orosz kísérőételek ára viszont sokkal barátibb."

,, A valamilyen érdekes elgondolásból „Teáskanál” (Чайная Ложка, Csajnaja Lozska) névre keresztelt tálcás, önkiszolgáló étterem fő profilja a jellegzetes orosz töltött palacsinta, a blini (блины) köré épült. Mivel a széles palacsintakínálat mellett a leveseik is igen gusztának tűntek, kértünk egy-egy csészényi gombalevest is, amely mellé Andi stílszerűen gombás blinit választott, míg én a csirkésre tettem le a voksomat. Ez a kombináció tökéletesnek bizonyult, alig 750 rubelből ketten teljesen jóllaktunk.

Ebéd után folytattuk a városnézést a Nyevszkij Proszpekt mentén. Az 56-os szám például egy prémium ételkülönlegességeket, édességeket, kávékat, teákat kínáló elegáns boltot rejt, ahova vásárlás nélkül is érdemes bekukkantani. Az 1903-ben épült Jeliszevszkij-bolt (Елисеевский Гастроном) kifejezetten a drága, luxus gurmé élelmiszerek egész tárházát vonultatja fel, miközben maga az épület külső és belső szépsége is élményszámba megy.

xxxx

A Teáskanálhoz hasonló stílusú Teremok (теремок) nevű népszerű gyorsétterembe ültünk be. A „teremok” szó amúgy magyarul „kastélyt” jelent, de ez sem a dizájnban, sem a logóban nem köszön itt vissza. Ezúttal a kínai húsos batyu orosz megfelelőjét, a szintén hússal töltött pelmenyit (Пельмени) kóstoltuk meg. A hagymával és borssal ízesített darált húst vékony tésztába csomagolják, 48 órára lefagyasztják, majd húslében megfőzik – nagyjából ez a recept.

xxxx

A Marketplace nevű trendi önkiszolgáló étterem kiváló választásnak bizonyult. Újfent scsít kértünk mindketten, majd második fogásként göngyölt csirkehúst és kapros krumplit választottunk, s mindezért ketten együtt összesen 616 rubelt fizettünk.

Betértünk egy szuvenírboltba venni az otthoniaknak néhány hűtőmágnest, majd a Minszkből és Kijevből jól ismert, prémium pirogokat (hússal és/vagy zöldséggel töltött kalácskülönlegesség) árusító helyre, a Stolléba ültünk be. Nyálcsorgatva végigböngésztük a kínálatot, majd egy-egy szeletnyi csirkés és lazacos pirogot kértünk, amolyan elővacsora gyanánt.

Ha a drága stollés piroggal akartunk volna jóllakni, akkor előre elköltöttük volna a következő két napra szánt kajapénzt is, úgyhogy ezt követően egy gombás-csirkés bilini erejéig még beültünk a Teáskanálba is. (2016)" forrás

Az a málnákkal ékesített pohárkrém (1400 forint) volt az egyik kedvencünk (Szever nevű cukrászda a Nyevszkijen, a vécéjük viszont mocskos) - K. Kriszta fotója

,, A Nyevszkij sugárúton a kávézók sora várja a betérő turistákat. A „teázás” a mai napig az orosz kultúra szerves részét alkotja. A céklaleves (borscs), a káposztaleves (scsí), a töltött kelttésztás specialitás, a pirog vagy az orosz húsos derelye, a pelmenyi szinte az összes étterem és kávézó étlapján megtalálható. Ezeket az ételkülönlegességeket legalább annyira érdemes megkóstolni, mint az orosz vodkát, mely készítésének története egészen a 15. századra nyúlik vissza, ma megannyi fajtáját találhatjuk a boltok polcain. (2018)" forrás

,, Péterváron elég merész dolog csak úgy bemenni egy random étterembe. Kívülről ugyanis nem látni az árakat, és ha csak úgy beszaladunk valahova, lehet, otthagyjuk az úti büdzsénk felét. Így jobban jár az ember, ha gyorséttermekben eszik. Na nem ám McDonald's-ban. Az oroszoknál a fast food kicsit mást jelent, mint nálunk, itt tényleg a gyorsaságon van a hangsúly, de ez nem megy a tápérték rovására. (2016)" forrás

,, Nyílegyenesen célba vettük a Péter-Pál erődöt, mert úgy gondoltuk, ott biztosan lesz valamiféle étkezde. Nem tévedtünk, találtunk is egy kifőzde szerűséget, ahol igazi orosz nagymamák szolgáltak ki minket. Egyiknek a szájában vasfogsor volt végig. Mikor mosolygott a mama? Hát volt egy érdekes látványa az egésznek. A kaja amolyan menzás fílinget idézett elő bennem, de bőven ehető volt. Érdekesség, a WC-be egy négyszámjegyű kóddal tudtál bejutni, amit a takarítónőtől kellett kikérned. (felvidéki csavargók, 2020)" forrás

Vásárlás

,, A boltokban kapni szinte mindent lehet vásárolni, azonban alkoholt csak délután 2 és 10 között lehet kapni! Furcsa volt, hogy a boltoknak nincs nagy kirakata, így néha csak totóztunk, hogy az ajtó mögött élelmiszerbolt, alkohol bolt vagy ruhabolt lapul. A nyitva tartás kb. 8-9-től este 10-ig tart minden nap, kicsit túlfoglalkoztatásnak tűnik…(f.é., 2019)

,, A Kuznyecsnij piac nekünk totál csalódás volt. Semmi különös, ráadásul koszos. Legfeljebb a tejfölös pultok érdekesek. Ami a legrosszabb, hogy átvert minket egy kaukázusi gyümölcsárus. Adott kostólóban nekünk egy-egy szelet őszibarackot, majd kíméletlenül ránk erőszakolta két barack megvásárlását kb. 1200 forintnak megfelelő rubelért! A barack nem is volt különösebben finom, csak nagyra felfújt. Szemét, turistákat lehúzós alak, de kellettünk ehhez mi is, a hülye balekok. Szóval kockázatos elfogadni a kóstolót, főleg az erőszakos kaukázusi pasiktól. Ha a Dosztojevszkij múzeumot meglátogatjuk, akkor az utca másik oldalán bemehetünk ide 5 percre. Többet nem érdemel. " (aji, 2017)

k. kriszta fotója

"Kuznyecsnyij piac: A város leghíresebb fedett piaca igazi tejjel-mézzel folyó kánaán - szó szerint. A házi tejtermékek minden elképzelhető formája (tejföl, kefír, sajt, túró stb.) fellelhető itt a kaukázusi árusok pultjain (nem véletlenül neveztek el róluk a kefírt). Mézből is annyiféle volt, hogy csak úgy kapkodta az ember a fejét, ráadásul mindegyik mézárus árult lépet is, ami mézrajongóknak (mint jómagunk) a kulináris mennyország. Amikor a törékeny lép halk roppanással megadja magát a beléje vájó fogak alatt, és az ember nyelvét végigsimogatja a selymes méz, akkor az ízlelőbimbók ujjonganak a gyönyörtől.

Volt itt persze minden más is, savanyúsághegyek, idényzöldségek és gyümölcsök, kampón fellógatott marhafej, és persze kaviár. A békés nézelődést megnehezítette, hogy időnként finomságokkal megrakott kanalak, kések bukkantak elő a semmiből, az élelmes árusok így kínálták kóstolásra portékájukat. Az egyik helyen végül is beadtuk a derekunkat, annyira gusztusos kimért salátákat árult a néni. Kiderült, hogy erősen távol-keleti beütésű és fűszerezésű a kínálat, amit persze egyáltalán nem bántunk. Pácolt tofuval, sült tintahallal és padlizsánnal, valamint sűrű csilis-mogyorós szósszal (az a fajta, amire csak ránézünk és máris hízunk két kilót) leöntött zöld tésztával megrakott dobozainkat szorongatva bevackoltuk magunkat a piac mellett álló Dosztojevszkij-szobor tövében, és kényelmesen megebédeltünk.

Egy arra járó kóbor kutyát is megpróbáltunk megetetni a szánalmas szállodai reggelinkből éhes kutyák és cicák számára félretett (elcsent) keménytojással, de őt csak a szemetesből kilógó hagymalevél és egyéb, félig már elrohadt zöldségek izgatták. Távoli helyeken időnként egészen különös ízlése van a kóbor állatoknak. Egyszer láttunk Bangkokban a Khao-San utcában egy csapat csontsovány cicát, és gyorsan vettünk nekik egy csomag (méregdrágán kínált) párizsit az egyik 7/11-ben. Gyakorlatilag undorral fordultak el a magyar macskák körében fenséges csemegének számító hús(szerű)készítménytől. Aztán az egyik helyi boltos kiöntött némi maradék rizst az utcára - arra bezzeg rögtön rávetették magukat!" forrás

B. Edit fotója

,, A hivatalos ajándéküzletek nagyon szépek, elegánsak a városban. S iszonyatosan drágák. Mondhatni azt is, hogy baleknak nézik a turistákat, hiszen egy Matrjoska baba, ami fából van faragva, s benne 4-5 kisebb baba található 240 euróba kerül – hogy csak egy példát említsek. Közel 75 ezer forint pár festett fadarabért, – azért az nem semmi. A magas árak miatt leginkább csak apróságokat vesznek a turisták, meg vodkát, kaviárt, pezsgőt. (2017)" forrás

,, A Kuznechyy piacon finom gyümölcsök, húsok és tejtermékek (sajt, kaukázusi kefír) vannak, valamint nagyon szép, kézzel készített porcelánok is vannak. Alkudni lehet mindenhol! Ja, érdemes egy kis rubelt váltani, mert egy kávét, vagy a wc-t csak így tudjuk kifizetni, jó ha van rubel kéznél. De rengeteg helyen van kártyás fizetési lehetőség, eurót is elfogadnak, de csak főleg papírpénzt! (f.é., 2019)

Sok putyinos póló (a legjobb, amin medvén lovagol) - K. Kriszta fotója

Közbiztonság

Olvasni a turistákat megrémisztő híreket a szentpétervári maffiavilágról, a nagyszabású bűnözésről. Megijedni azonban nem kell, mert a maffiozókat nem érdeklik a turisták, ők a vetélytársaikat gyilkolásszák inkább. Erőszakosabb támadásoktól tehát nem kell tartania a látogatónak.

A zsebtolvajokra kell elsősorban ügyelni, mégpedig elsősorban a Nyevszkij proszpekten és a metrószerelvényeken illetve a zsúfolt metróállomásokon. A Nyevszkij proszpekten a cigánygyerekek csapatai ,,járőröznek", rájuk nagyon oda kell figyelni. Nagyon erőszakosak, körbe veszik a kiszemelt áldozatot, és mindegyikük a ruházat, a táska más és más pontján próbál szó szerint fogást találni. Az is előfordul, hogy az így megtámadott turista dulakodni kezd a gyerekekkel, mire megjelenik az kívülálló járókelőnek mutatkozó felnőtt, aki aztán a szegény gyerekek "védelmére" kel. A vitatkozás még jobban eltereli az áldozat figyelmét, hogy esetleg újabb lehetőség legyen a kizsebelésére, ha az addig még nem bizonyult eredményesnek.

A turista nevezetességeknél a fotózásra összpontosító turista is kedvelt célpontja a zsebtolvajoknak. Vigyázat, mert agresszívek, azaz fenyegető magatartásukkal már inkább minősülnek rablónak, mint tolvajnak. Jellemző a trió felállás és az, hogy próbálják a figyelmünket elterelni ilyen-olyan ürüggyel, ezt-azt eladásra kínálva.

Figyelem! Vigyázzanak az értéktárgyaikra - K.K. fotó

Kéretik az értékeket a hotelszobában, lehetőleg széfben hagyni, vagy a testünkön biztonságos helyre rakni. Értékesebb mobiltelefonra bugón hajtanak.

Éjszaka a turistának óvatosnak kell lenni, mert azért előfordulnak erőszakos utcai rablások is. Ellenállást nem tanácsos tanúsítani, az életünk, a testi épségünk fontosabb, mint a pénzünk, vagy értékünk. Hangsúlyozzuk, hogy az ilyen erőszakos támadásnak az esélye egyáltalán nem nagyobb, mint a legtöbb európai nagyvárosban. Miként más orosz városokban, itt is adódhatnak konfliktusok a külföldi turista és a helyiek között abból adódóan, hogy sok orosz nagyon nacionalista és egyben idegengyűlölő. Bárokban, kocsmákban, szórakozóhelyeken jobb elkerülni a politikai vitát az alkoholtól nemzeti tudatában túlpörgő orosszal. Egy magyar turista ne ilyen helyzetben vonja felelősségre az oroszokat azért, mert a szovjet időkben évtizedeken keresztül katonai jelenlétükkel ,,vendégeskedtek" nálunk. Ne provokáljunk senkit és ne hagyjuk magunkat provokálni.

,, A város teljesen biztonságosnak tûnt, semmilyen attrocitás sem ért. Blogok százain olvastam viszont, hogy csoportokban járó bûnözôk gyanútlan turistákat zsebelnek ki a metrón, másik specialitásuk, hogy fényképezôgépek objektíveit lopják el, miközben a banda egyik tagja feltartja az egyedülálló turistát, egy másik pillanatok alatt kioldja a bajonetzárat, és már nyoma is veszett a forgatagban. Ha valaki efféle bûntett áldozata lesz, forduljon bátran a rendôrséghez, bár orosznyelv-tudás nélkül nehezen fog kicsikarni egy jegyzôkönyvet a biztosító számára." forrás

,,A közbiztonság jó, de az alapvető nagyvárosi szabályokat be kell tartani, aki villog azt kizsebelik, aki nem figyel azt átverik."

,, Elég rasszista országról van szó, így ha vannak színesbőrű barátaid vagy te is színesbőrű vagy tényleg fokozottan figyelj, milyen környéken jársz. Akárhová is megyünk mindig legyen nálunk irat, a rendőrök imádnak igazoltatni. Ez éjszaka ittasan fokozottan érvényes. Ha elsőre nem engednek be egy szórakozóhelyre magyarázzuk el, hogy külföldiek vagyunk és a barátaink bennt vannak. Ha ez se jön be, ne kötekedjünk, menjünk máshova !"

Nem közbiztonsági téma, de a testi épséget ugyancsak érintő téma az, hogy a turistának gyalogosként nagyon körültekintően kell az úttesten mozognia. Szentpéterváron az utcai közlekedésben a darwinizmus uralkodik, azaz az erősebbek legyőzik a gyengébbeket. Az erősebbek az autósok, a gyalogosok a gyengébbek. Az autósok egyáltalán nincsenek tekintettel a gyalogosokra, és ezt tudatosítani kell magunkban. Jelzőlámpás gyalogos átkelőn ne kockáztassunk sárga jelzésnél, egyéb helyen ne hívjuk ki magunk ellen a sorsot az úttesten való rohangálásokkal. Kalkulálnunk kell azzal is, hogy a helyi autósok egy része éppen alkoholos állapotban furikázik a szigorú törvények dacára. Rettentsen el minket annak a tudata, hogy Szentpéterváron a mentők lassan ténykednek és rosszul felszereltek. Nem szólva arról, hogy a balesetet elszenvedett turistától először a pénzt kérik és csak azután következik az elsősegély. Szörnyű. Talán utasbiztosítással könnyebb.

,, Nem szeretném bagatellizálni a fenti figyelmeztetéseket, de szeretném közölni, hogy a 4 napos látogatásunk folyamán semmilyen közbiztonsági problémánk nem volt, sőt egyáltalán nem láttunk az utcákon gyanús alakokat. Teljesen jó volt a biztonságérzetünk. Sőt, a gyalogos közlekedésünk sem volt problémás. Lehetséges, hogy egyszerűen csak szerencsések voltunk ezek terén." (aji, 2017)

Szórakozás

Bulizás

"Amíg a moszkvai metróban forogtak utánam a lányok, itt Péterváron úgymond csak visszanéztek. Az is nagy élmény, hogy itt már kicsit egyformábbak az arcok, és minden második sarkon szembejön Emília, a horányi álomnő. Naszóval itt mentünk bulizni, a Metro klubba, ami pöttyet drága volt, diákigazolvány nélkül 250 rubelért, azaz kb. 2300 ftért juthattunk volna be, de így ingyen volt. Bent meglepetést halmoztak meglepetésre. A biztonságis csajok, bár nem tudtak angolul, de udvariasak voltak. A pultos és ruhatáros srácok valamiért mind anorákot viseltek és tudtak angolul. A sör 80 rubel - kb. 700 ft - mást nem ittam. Ellenben a lányok nagyja durván ki volt éhezve. Vagy nem tudom, mi volt, csak odamentem a pulthoz, hogy vegyek egy sört, erre úgy néztek rám, hogy uh bárcsak tudnék oroszul. De mint a krimikben, végül minden kiderült. A háromemeletes diszkó harmadik szintje rejtette a megoldást. Ott két termet találtunk, egy kisebbet, fiúknak szóló műsorral, és egy nagyobbat, ahol a nőket szórakoztatták. A kisebbikben valami szoftpornót vetítettek, és néhány prostigyanús lányka várta a betévedő srácokat. A nagyobbik hely viszont tele volt. A tánctér fölött úgy hat srác vonaglott szakadt bőrszerelésben, a tánctér meg tele volt megvadult lányokkal, úgyhogy élmény volt bemenni. Tánci-tánci, megdumáltuk az élet nagy dolgait, hogy kire vár otthon nő, mennyire jó ez a hely, de basszus ez durva ha néha már rádugranak, aztán elálmosodtam és hazamentem.

Este megint buli, most valami Rossi's club. Itt már csak a lányok mehettek be ingyen, meg 11-ig ingyen pezsgőzhettek. De hogy Péterváron bulizzak, ez megér 200 rubelt. Meg még 200-at, amiből egy sört meg egy kávét vettem. Szóval most se egy átlag diszkóba vittek. Volt itt is sztriptíz, 3 fiú után jött egy lány, cserébe szoftpornót vetítettek a tánctér falára. Igazán bulizni viszont csak a kávé után kezdtem el, akkor úgy a turistacsapat összeverődött egy kisebb körbe, marhultunk, gyorsan összejött az a bulihangulat, ami a cserediák-partikon szokásos. És a helyi erőknek tetszett a dolog, és beálltak ők is, és rájöttem, laza helyen vagyunk. Nem sokkal később felkértem egy lányt táncolni. Igen, felkértem, mert az itt lovagiasan megy: miután a szemébe néztél a lánynak és tudhatod, érdemes-e menni vagy sem, nem odamész és megragadod, hanem kihúzod magad, szemébe nézel, és mint a szalagavatódon a keringő előtt, odatartod a kezed, hogy vagy megfogja, vagy nem. De ha előtte a szemébe néztél, és úgy kamaszkorodban egyszer-egyszer már szemeztél lányokkal, akkor nem vetődhetsz árnyékra. Tehát megfogja a kezed, és ezzel véget ért minden lovagiasság. Hej ha tudnék oroszul... Így csak tánc maradt egy csinos vörösesszőkével, semmi több, csak egy tánc, de érezhetően megnőtt a respectem a hülye spanyol cserediákok között.
Tanuljunk idegen nyelveket, mondtam már? :)" forrás

,, Rengeteg klub van Péterváron, de ha valaki a beülős helyeket preferálja, azokból is akad bőven. Vannak igazi turista központok, ahol orosz embert találni legkevesebbet, de vannak igazi helyi kedvencek is, ahol az angoltudás helyett inkább az oroszt kell próbára tenni.
Még annyit jegyeznék meg erről, hogy az oroszok elég könnyűvérűek bulizás szempontjából. Ha egy lány az asztalon táncol hiányos öltözékben, nem kell meglepődni, lehet, hogy még csak nem is ittas, csak egyszerűen jókedvű.
Természetesen ez a jókedv könnyen átragad mindenkire, így a bulizás mindig hatalmasra sikerül ki." forrás

,, Már bőven benne voltunk az estében. A bár, amit kinéztünk magunknak, az ismét tele volt, így azt a döntést hoztuk, hogy visszametrózunk az utcánkba, ott úgy is vannak kocsmák és bárok. Volt ott egy puccos belga söröző, high level árakkal. Mi ilyenkor a pénzt nem nézzük. Mi nem azok a fajták vagyunk, akik külföldön is csorgassák a nyálukat, mert túl sóherek fizetni valamiért. Nagyon cool söröket kértünk ki, ráadásul Miki és Dávid nekiláttak viszkizni is, így teljes volt az elízium. Az előttünk lévő asztalnál az egyik csaj kulturált ájulásig itta magát. Pöpec hangulat volt, jót mulattunk és beszélgettünk.

Peti egy kicsit hamarabb lépett, mert másnap vezetnie kellett. Valakinek a reptérre is ki kellett vinnie a másnapos bandát. Mi hárman még maradtunk, de én is léptem. Dávid és Miki már veszélyesen néztek ki, de nem féltettem őket. Útnak engedtem a két kalandort. Gondoltam vadásznak egy kicsit a ruszki éjszakában. Hajnalban nagy dáridóra lettem figyelmes. Valaki állat módjára akarta kinyitni a szomszédos szoba ajtaját. Kiderült, oroszok voltak, ők kicsit túltolták az éjszakát, de Mikiék nesztelenül jutottak vissza. A reggelinél elmesélték kalandjaikat. Két felvidék hősünk megjárta a sztriptízbárok bugyrát, a helyi McDonalds liberális pöcegödrét, valamit a szentpétervári kocsmák dühöngő világát. (felvidéki csavargók, 2020)" forrás

Egyéb hasznos információk

1. ,, 2016-os árak alapján elmondható, hogy egy forinttal nem lett drágább Szentpétervár, hála a rubel értékvesztésének. Egy korsó sör egy jobb kocsmában 5-600 Ft, középkategóriás éttermek 1500-3000 Ft közötti főételes árakkal dolgoznak, ellenben rengeteg önkiszolgáló étterem kínál jobbnál jobb kajákat 6-700 Ft-os áron.

Múzeumbelépők előre megválthatók a neten, az Ermitázsba a kétnapos belépő 3000 Ft. "

2. Vigyázat a többnevűeknek!! Ugyanolyan névvel kérjenek vízumot, ahogy az útlevélben van, különben lesz egy külön körük. (té, 2019)

3. Magyar főkonzulátus: Cím: 191025, Szentpétervár ul. Marata 15., telefon: 00-7-812 312-64-58, vagy 312-67-53,

Vízumrészleg telefonja: 314-58-05 (automatikus információ, hétfőtől-csütörtökig 14.00-17.00 óra között információ orosz nyelven)

Ügyelet: külföldről: +7-812-999-0082, helyben: 8-812-999-0082

Főkonzul: Nagy Gábor Ferenc, vezető konzul: Márkus Ildikó, Konzul: Jakab András

E-mail: mission.spt@mfa.gov.hu

A szentpétervári magyar főkonzulátus homlokzata - A nem uniós Oroszországban büszkén lengetjük a magyar zászló mellett Brüsszelét is - K.K fotója

3. ,, Ránézésre mindenki mogorva, véletlen sem mosolyognának az utcán, de ha kicsit megismered őket, ők is téged, megnyílnak és nagyon kedvesek és segítőkészek lesznek. Ha valakihez odamész az utcán, hogy kérdezz valamit, ha angolul szólítod meg, lehet rád sem néz, csak megy tovább, de ha oroszul próbálkozol, nem baj ha egy mondatban 5 hibát ejtesz, bármit megpróbálnak neked elmagyarázni, kézzel-lábbal, oroszul, bárhogy."

A Puskin utcában egy 19. századi nagy színésznőjük emléktáblája mellett az ablakon szemöldök tetováló szalon hírdeti magát - k.k.

Látnivalók

A Szentpétervár látnivalóiról bővebben

Ermitázs - K. Kriszta fotója

Érdekességek

1. A városban sok olyan emlékművel, kiírással találkozni, ami Leningrád 890 napos blokádjával kapcsolatos. 1941-1944 között a németek ostromgyűrűbe zárták a várost. Mivel elfoglalni nem tudták leningrádot, így a lakosság kiéheztetését célozták meg. Becslések szerint 700-900 ezer leningrádi halt éhen.

,, A lovakat is szinte mind felfalták, de a fazékba kerültek a sirályok, galambok, kutyák és macskák is. Megjelent a kannibalizmus is, az NKVD (titkosrendőrség) aktái több mint kétezer, a blokád alatt emberevés miatt letartóztatott személyről informálnak. A feketepiacon is lehetett emberhúst venni, de egy asszony például haldokló férje lábából vágott le darabokat, hogy ős és gyerekei életben maradjanak. Szerte a városban halottak hevertek, sokan elrejtették elhunyt rokonukat, hogy élelmiszerjegyét továbbra is használhassák.

Télen, a sokszor mínusz 30-40 fokos hidegben bútorok, könyvek égtek a kályhákban, ’41 decemberében egyes becslések szerint naponta négy-ötezer ember halt meg a hideg és az éhezés miatt. Befagytak a vízvezetékek, használhatatlanná váltak a csatornák, pusztító járványok ütötték fel a fejüket." forrás

A ház tetején a kiírás: Leningrád, a hős város

Olvasmányos linkek

"Buszos városnézés. Itt egy templom, ott egy palota, a cári család nászajándéka ennek a párnak meg annak a párnak. Ilyen templom, olyan templom, egyik építész se ment haza, mindegyik itt halt meg Szentpéterváron, addig tartott az építkezés. De lám, milyen tartós lett az aranykupola, a világháború alatt bevonták szurokkal, aztán amikor véget ért a csihipuhi és lemosták a szurkot, az aranybevonat meg kitartott. Közben kaptunk egy rövid ízelítőt Nagy Péterről, aki például elrendelte, hogy a gazdagabbak félévente tartsanak valami összejövetelt, és csak azok bálozhatnak, akik beszélnek idegen nyelveket, így hát az oroszok elkezdtek európai nyelveket tanulni. Azt megnézem, hogy a 18. századi muzsik esténként leül francia szavakat biflázni, de hogy a nemesek igen, az elképzelhető. Szóval kisebb csúsztatások voltak, de azért egész jó képet kaptunk a városról: Összehordták a hét földrész kincseit, megvették kilóra a legjobb európai mestereket, hogy építsenek egy igazi európai világvárost, sőt, mégigazibbat.

Amúgy azt mondják, ha lenne pénz felújítani, ez lenne Európa legszebb városa. Egyelőre csak dolgoznak rajta. Amíg a mesterek ezen munkálkodtak, mi megnéztük a Hermitage-t, a cári család gyűjteményét, amiről azt mondják, olyan mint a Louvre, csak egy kicsit kisebb nála. Hát én mászkáltam összevissza, de csak a hányinger jött rám, hogy ez a sok szépség mind mire való? Jó-jó, hogy lenyúlnak, megvesznek, lekoppintanak mindent, de mit tanulnak belőle? Előbbre jutnak-e, vagy csak felépítenek egy csodát, aminek szinte semmi köze az átlag orosz embernek?

Következő reggel betettük a cuccainkat a csomagmegőrzőbe, majd kötött szabadprogram, fedezzétek fel Szentpétervárt, de azért javaslok néhány látnivalót, nocsak, mindegyiket a turistaszafariban találjátok. Először az idegenvezetőnkkel tekeregtem, amíg azt nem mondta, hogy és jobbra van az Orosz Múzeum, ahol orosz alkotók műveit állítják ki. Ugye megvan még a hermiatage-i kérdésem? Nyomás a múzeumba. Az impresszionizmust gyorsan, úgy 1880-ra átvették, főleg Feodor Vaszilj, ha jól írom a nevét. Amúgy a hazafias képek dominálnak, például volt egy vászon a mongol halászok meghódításáról. Meg egy egész falas festmény valami ünnepi kormányülésről 1902-ből, plusz portré a fontosabb politikusokról.

Nézelődtem, a huszadik század elején szépen bejöttek a kubista marhaságok, egyre nagyobb összevisszaság jelent meg a képeken, azt üvöltötte mindegyik, hogy nem vagyunk otthon a világban. A század második felét feldolgozó tárlat sajnos épp zárva volt, de így is találtam egy érdekes képet, Leon Bakst-tól a Terror anitques-t 1908-ból. A kép madártávlatból mutatott egy sziklákkal körülvett tengeröblöt. A tájképet néhol felhők takarták el, de sokkal fontosabbak voltak a villámok, amik időnként a tenger hullámaiban és a sziklák alakjában is megjelentek, az egész közepén meg egy indiai istenszobor állt, meg nem mondom melyik. Mindenesetre furcsa volt ez 1908-ból, repülőgép-nézet, orientalista látomás, tetszett. Találtam mellette egy másik látomásos képet, a nevét nem írtam fel, de az impresszionista tájképen a Nap bevilágít a fák közé, ahol a néző áll, de olyan fénnyel világít, hogy azzal rögtön transzcendens fényforrássá válik. Kár, hogy nem láttam folytatását ennek a vonalnak, mert ez emlékeztetett leginkább Pelevin agyag géppuskájára.

Kibámészkodtam magam, aztán sétáltam a turistagettóban. Ott rájöttem, hogy ugyan ráállnak az ember nyakára, de arrafele az emberek segítőkészek és gyönyörűen beszélnek angolul. Megnéztem a Majakovszakaja nevű, fényképezni tilos metrómegállót, aztán irány a vasút. Ahogy elhagyjuk a városközpontot, úgy kéne egyre többet oroszul beszélni. " forrás

"Amint bejelentkeztünk és lepakoltunk, már nyakunkba is vettük a várost, szerda délután. Egyenesen a Nyevszkij proszpektre (sugárútra) mentünk, a Torgovszkij dom (Kereskedőház) metrómegállónál jöttünk a felszínre. Első látásra a Nyevszkij hatvanszor olyan hosszú, és háromszor olyan széles, mint az Andrássy út, és annyiszor is több rajta az autó, és annyival is szennyezettebbé teszi a levegőt. Szemben templom, balra a Városi duma épülete, azzal szemben a sugárút túloldalán a Könyves ház (Singer palota). Már nem emlékszem, merre indultunk, de azt tudom, hogy aznap este 10-ig csak mentünk. Szent Katalin templomba, Kazányi székesegyházba, a Mars mezőn is átszaladtunk, láttuk messziről a Véren Megváltó Krisztus Templomot, az Ermitázst is megcsodáltuk kívülről, a Néva partján mentünk, mentünk és mentünk kifulladásig. Második Katalin szobra, Anicskov híd, meg már nem is tudom, mit érintettünk. Én csak kapkodtam a fejem, és fényképeztem.

Első lelkesedésem után azt vettem észre, hogy ugyan gyönyörűek a látványosságok, a város központja kegyetlenül szennyezett, és zsúfolt. Rengeteg a busz (300-as jelzésűeket is láttam), a kis hidak tövénél hangosbemondókon keresztül hirdetik a turistáknak a különféle hajó- és szervezett utakat. Nagy a zsibongás, tolongás, a város fele turista. Beestünk egy kajáldába, blinit enni, kiderült, hogy ez a klasszikus fajta palacsinta, nem az oroszos féle. Nem ízlett, száraz volt, de a többieknek igen. Sebaj. Este az éjjel-nappaliban a szálloda mellett vettünk ásványvizet, mert a csapvizet senki sem issza, és beestünk az ágyba. Elégedett voltam, rengeteg helyen jártunk, imádtam a templomokat, a csodás épületeket. Gondoltam, ha ilyen iramban haladunk, sok mindent meg is tudunk nézni!

Visszamentünk Pétervárra, az Ermitázs előtt kötött ki a hajónk. Fáradt voltam agyilag, ideges, láttam az időt, ahogy telik, és csak én siettem volna, ők hárman nem voltak érdekeltek. A Szent Izsák székesegyház felé vettük az utunkat- gondoltam, rendben, ez majd felvidít, mégiscsak a világ egyik legmonumentálisabb épülete. És belülről látni!!! Útközben mintha direkt úgy mentünk volna, hogy ne tudjak fényképezni: az utcai épületek túl közel voltak, a folyó túlpartján lévő látványosságok túl messze. A Szent Izsák persze, már zárva volt, a kolonádák része, a múzeum nyitva volt még, de 300 rubel… Kívülről csodáltam, néztem, bámultam, gyönyörű- az egyik legszebb emlékem a városról. Az angyal, ami a Néva túlpartjáról is hatalmas, a gigantikus aranykupola, jaj, bárcsak belülről is láthattam volna… Itt már sírtam konkrétan, magamban, gyűlöltem az egész utat.

Betértünk, egy jó húszperces keresés után, a Félkegyelmű étterembe, ami, lelki nyomorom közepette is eszméletlen volt, a berendezés, korabeli képekkel bútorokkal, wow. Én pélményit kértem, jelentem, több, mint isteni volt, Vili már nem tudom mit, de valami hasonlót, és mindenki kapott ingyen vodkát, Vili életében először vodkázott, leöntötte, utána másnap elég furán viselkedett. Pfff. Na, ettől függetlenül, már láttam, hogy az utolsó napunk, a másnap, el fog szaladni, és nem jutok el a Carszkoje Szelo-ba, az orosz múzeumba (mindenki más az Antropológiaiba akart menni), és a tizedét se látom annak, amit szerettem volna. Isteni útikönyvem volt, ha aszerint haladunk, hej, be sokat láthattunk volna...

xxx

Az Ermitázsból feldobódva jöttem ki, végre, végre úgy éreztem, jó helyen voltam, elég szépséget kaptam, és bár továbbra sem voltam kibékülve magammal, félretettem a depit. Ettünk valahol a közelben, elég rossz pirogot, de finom szcsí-t, ami engem illet. Utána- mi is volt utána? Én emlékeztem az Ermitázsra, nézegettem a képeimet, gyönyörködtem újra meg újra. Nem, komolyan nem emlékszem, mi volt még aznap. Jaj igen, sétáltunk a Marinszkij előtt, majdnem bementünk a Rómeó és Júliára, de vissza akartunk érni a központba CD-t és könyveket venni. Kiderült, hogy a CD boltban csak klasszikusokat árultak, a könyvesház meg éjfélig nyitva volt, mehettünk volna Marinszkij-be nyugodtan… Szent Miklós templom volt az utolsó templom, amit láttunk, aznap este, nem volt időm bemenni, a többiek már nem is akartak. Ez is csodaszép volt. Utána, ja igen, őrült száguldás a Kunstkamera felé, át a Néván, a Néprajzi múzeum felé. Öt perccel késtük le. Mellette, a Mensikov palotát, szintén alig félórával.

Vissza, központba tehát, könyvesbolt, vettem orosz legendás könyvet, Csehov elbeszéléseket, két nyelvkönyvet kezdőknek (tanulnom kell!). Ezután már alig álltunk a lábunkon. Beestünk egy olcsó étkezdébe, ahol igazán finom kaját adtak olcsón (megváltó templomból nyíló utca, merőleges a Nyevszkijre, ha majd megyünk együtt!), bezabáltunk, mindent, amit lehetett. Utána zuhanás az ágyba. Szombaton, indulás előtt, táskákkal vonszoltuk magunkat végig a városon. Hőség volt, fáradtak voltunk, KFC-ben ettünk eljövés előtt (hihihi), szuvenírboltba bementem, többe is, festett dobozt akartam, immár nem tudom, hányadik éve vágyom egyre, de ami tetszett, 8-10 ezer forintnál kezdődött. *zokog* Visszamentünk a Néprajziba, ami hármójuk miatt volt- ugyan Vili mondta, hogy jön velem az Orosz múzeumba, mégiscsak az én utam stb, de azt gondoltam, ő meg miattam jött el, menjünk oda, ahova ő szeretne jobban. Mindhármójuknak csalódás volt a múzeum, én meg belül zokogtam, az Orosz múzeumért, melyet nem láthattam...

Pétervár forgalmas, zsúfolt, de a látványosságai szépek… a külváros ijesztően lepukkant… a kaja olcsó (150 g felvágott 35 rubel- 1 rubel 8 forint), egy étkezdés ebéd kb 1200 forint, egy tea 450 ft, vagyis, mint itthon, néha olcsóbb. A múzeumok drágák, de érdemes bemenni, a templomokba szintén. Fotózáshoz külön kell fizetni 50 rubelt. Az oroszoknak minden látványosság olcsóbb. Anna orosz jegyeket vásárolt, és mi tartottuk a szánkat… De inkább fizettem volna többet, ha eljuthattam volna Szelo-ba vagy az Izsák-ba. *szipog* A könyvek olcsók is, drágák is, van 100 rubeles, de 500 rubeles is, szépirodalom mind. A nagyon drágákról már nem beszélek. A szuvenírek, az igazán oroszosak, megfizethetetlenek… A rendes éttermek drágák, 300-400 rubel egy fogás, 200 a leves. Egy metrójegy 14 rubel, átszállással, kis zseton formájában adják, csak azzal lehet bejutni. Borzasztó hosszúak a metróvonalak, két állomás között eltelik lazán 5-7 perc is. Átszállni egyik vonalról a másikra 15-25 percet is igénybe vehet, megtapasztaltuk… Minden lemez kalózmásolat, szinte. A DVDk is. (2007)" forrás

"A helyieknek látszólag más elképzelésük van a felfrissülésről: lépten-nyomon söröznek az utcán. Az első sörös dobozok délután kettő körül tűnnek fel, majd ahogy megyünk bele a délutánba, egyre jobban elszaporodnak. És nemcsak a hajléktalanok, meg a lepusztult alakok isznak, hanem mindenki: az öltönyös-nyakkendős (látszólag) üzletember, a babakocsiját tologató fiatal anya és a padon pletykáló nyugdíjas nénikék. Ennek ellenére igazán részeg embert elvétve látni az utcán.

A kimerítő nap és a ki tudja hány kilométernyi gyaloglás után már nem volt erőnk messzire menni a vacsora kedvéért, így a szállodánkhoz közeli Fasol étteremre esett a választásunk. Az alagsori, tágas, modern minimál stílusban berendezett kávézó-étterem lehetett volna akár Budapesten vagy Párizsban is. A fiatal pincérnő büszkén tette elénk az angol nyelvű étlapot, majd kiderült, hogy egy szót sem beszél angolul. Az sem segített, hogy a menün nem állt ott a tételek orosz megfelelője, így még mutogatni sem tudtunk. Végül a pultos fiú sietett segítségünkre, aki legalább tíz, a kínálatban előforduló szót megtanult angolul. A borscs közepes volt, a Sztroganoff bélszín szintúgy (ez utóbbit csak helyi származása miatt rendeltem), Klári hala és a tejfölös röszti viszont finom volt.

Ezúttal kelet felé indultunk el a széles sugárúton, ami megtestesíti az északi főváros egyik fő jellemvonását, a multikulturalitást: a város szinte összes vallása és etnikai csoportja képviselteti magát itt egy-egy templommal, ez ragadtatta Alexandre Dumas-t arra, hogy a "tolerancia utcájának" nevezze a Nyevszkij proszpektet. Betértünk a világ egyik legrégebbi bevásárlóközpontjába, a Gosztini Dvor-ba. (Maga a név "kereskedőudvar"-t jelent, és minden nagyobb orosz városban akad egy névrokona). A lapos, oszlopos-tornácos, neoklasszikus épület manapság Kelet-Európa egyik legelegánsabb plázája, ennek megfelelő árszínvonalú boltokkal. Mi természetesen nem "shoppingolni" jöttünk, csak az interneten rendelt, másnapra szóló színházjegyeinket szerettük volna felvenni a jegyirodában, ami persze zárva volt.

K. Kriszta fotója

Hazafelé a Vérző Megváltó temploma melletti szuvenírpiacon hosszas beszélgetést folytattunk az egyik árussal, aki főleg katonai érdemrendekre és ikonokra specializálódott. Jó sok ikont végignéztünk, melyek között voltak vadonatúj, géppel gyártott tucatdarabok (azon sem lepődnék meg, ha Kínában készültek volna), de akadtak kézzel festett és kényszerűségből eladott családi ereklyék is. Megtudtuk, hogy igazán jó ikont csak olyan ember festhet, aki az ábrázolt szentekhez hasonló lelkületű, egy igazi szakértő pedig azonnal felismeri a "megélhetési ikonfestő" fércmunkáit. Az is kiderült, hogy Oroszországban minden kereskedelmi forgalomba kerülő ikon (elvileg) egy szigorú bizottság elé kerül, ahol eldől, hogy az adott műalkotás nemzeti kincsnek minősül-e; ha nem, akkor eladható és kivihető az országból. A határvonal a kettő között valahol a 19. század végén húzódik, és ebből a korszakból is akadt itt néhány gyönyörű darab. Az egyik erősen megbarnult ikon mindkettőnket megszólított, hosszú ideig rágódtunk azon, megvegyük-e. A százötven eurós ár valószínűleg a turistákra volt szabva, de a képnek egészen különleges kisugárzása volt. Utána még napokig gondolkoztunk, hogy visszamenjünk-e érte, de végül nem vettük meg. Utólag persze megbántuk - egy újabb indok, amiért vissza kell ide térnünk.

xxx

Zsongó fejjel léptünk ki az Ermitázsból, fárasztó ez a sok szépség ilyen töménytelen mennyiségben. A nap hátralevő részére - bölcs előrelátással - laza programot terveztünk, nyugis tempóval, sok friss levegővel. Kezdetnek megkerültük az Admiralitás épületét, hogy a Szenátus terén tiszteletünket tegyük Nagy Péter lovasszobránál, amit Nagy Katalin ("a kövér") megrendelésére egy francia szobrász készített a 18. század második felében. Talapzatát egy 1250 tonnás kődarab alkotja, amelyet kizárólag emberi erővel vonszoltak ide vagy hat kilométeres távolságból - ezzel kiérdemelte a világon a legnehezebb, ember által megmozgatott sziklája címet (arról már nem szól a fáma, hogy hányan vettek részt és kaptak sérvet az őrült mutatványban). Később Puskin verset is írt a szoborról (amit többen az orosz irodalom legkiválóbb alkotásának tartanak), innen ragadt rá a Bronzlovas név.

A szobor hamar a város szimbólumává vált, és az a legenda kezdett róla terjedni, hogy ameddig a helyén áll, addig a várost nem fogják bevenni az ellenséges erők. A babona főpróbája 1941 nyarán esett meg, amikor Hitler a Molotov - Ribbentrop paktumot felrúgva megtámadta Oroszországot, és blokád alá vette az akkor éppen Leningrád név alatt futó várost. A Bronzlovas a helyén maradt, és homokzsákok, valamint egy faszerkezet védelmében vészelte át a hírhedt, 900 napig tartó ostromot. A németek megfutamodásával pedig megdicsőülten és szinte sértetlenül emelkedett elő a törmelékek közül. Kiállta a próbát, és megvédte a várost, Leningrád nem került az ellenség kezére.

A Nyevszkij proszpekt felé visszaindulva az Admiralitás melletti árnyas parkon keresztül vezetett utunk, ahol számos városlakó keresett enyhülést a szokatlan nyári hőség elől. A hatalmas szökőkút körüli padok tömve voltak, néhányan a medence peremén ülve a lábukat lógatták a hűs vízbe. A legelszántabbak, köztük néhány, virágkoszorút és hosszú, bő ruhát viselő hippilány pedig a vízben lejtettek örömtáncot, ünnepelve a napsütést, a nyarat, a szabadságot. Egy talpalatnyi Woodstock Szentpéterváron!

Be kell vallanom, igen érdekesen működik nálunk a városok szubjektív megítélése. Teherán például csúnya, kevés látnivalóval, elképesztő forgalommal, mégis azonnal a szívünkbe zártuk - talán az emberek miatt. Peking szintén csúnya, szintén eszement forgalommal, viszont rengeteg látnivalóval, mégis utáltuk - talán az emberek miatt. Szentpétervár viszont lepattantan is gyönyörű, sok látnivalóval, de a kérlelhetetlenül hömpölygő autók tömegével való állandó küzdelem miatt napokig ambivalens érzésekkel küszködtünk: nem tudtunk dűlőre jutni a tekintetben, vajon szeretjük-e ezt a várost. Mindez egycsapásra eldőlt, amikor a Mojka folyó Zöld hídjánál (Zeljonij moszt) felszálltunk egy turistahajóra (ami ritkaságszámba menően angol nyelvű idegenvezetést is kínált). Elindultunk, és kezdetét vette a varázslat: a csatornákon fel-alá hajózva egyszerűen lehetetlen volt nem beleszeretni Szentpétervárba. A város 342 hídjából vagy húsz alatt hajóztunk át, miközben percenként haladtunk el szebbnél-szebb épületek mellett. Rá kellett döbbennünk, hogy ez a város nem adja magát könnyen, ám ha nyitott szemmel és szívvel közeledünk felé, akkor talán feltárja előttünk titkait. Barokk paloták és színes, neoklasszikus lakóházak suhantak el, hagymakupolás templomok és katedrálisok (például a Szent Izsák katedrális, az ország legnagyobb temploma) váltották egymást. Volt például egy nagyon furcsa ház, hatalmas oldalablakokkal, illetve egy toronnyal, amit összevissza apró ablakok tagoltak. Megtudtuk, hogy a különös épület valaha egy katedrális volt, amit a szovjet uralom idején lakóházzá alakítottak... A Néva folyóra is kihajóztunk, ahol az Admiralitás, a Téli Palota, és a folyópart többi impozáns épülete egy történelmi némafilm lassított képkockáiként peregtek előttünk. Nagy Péter álma beteljesültnek látszott, a hajóból nézve a város ízig-vérig európai volt. És gyönyörű.

Utolsó teljes napunkon, amit Szentpéterváron töltöttünk, a nap ugyanúgy hétágra sütött, mint eddig (az első, a megérkezés napját leszámítva), miközben a hírek szinte Európa déli részein, például egész Spanyolországban zuhogott az eső. Valaki valamit nagyon megkavart odafönt, de mi cseppet sem bántuk. Az Admiralitás előtt felszálltunk egy szárnyashajóra, majd a Névát magunk mögött hagyva hamarosan kiértünk a Finn-öbölbe. Mi tagadás, jól esett a friss-sós szellő a nagyváros fojtogató levegője után. Úti célunkat hamar elértünk (különösen Klári gondolta így, akit elnyomott közben az álom): alig fél óra múlva már szálltunk is ki egy hosszúkás mólónál, ami egy hívógatóan zöldellő parkba vezetett. Megérkeztünk Peterhofba, Nagy Péter egykori nyári rezidenciájába.

Peterhof később "orosz Versailles"-ként híresült el, és nem véletlenül: Péter versailles-i látogatása ihlette. A francia mintához hasonlóan itt is több palota áll a csatornákkal és díszes szökőkutakkal tagolt, hatalmas parkban. A későbbiek során minden cár hozzátoldott valamit a palotakomplexumhoz, de az alapokat kétségtelenül Nagy Péter rakta le. Amit ma láthatunk, az nagyrészt rekonstrukció, "hála" a II. világháborúnak. A sors fintora, hogy több évszázados történelme alatt a legnagyobb pusztítást az oroszok végezték Peterhofban: Hitler a németek sikeres oroszországi előrenyomulását követően nagyszabású ünnepséget tervezett ide, amit Sztálin olyannyira nem nézett jó szemmel, hogy szinte földig bombáztatta a palotákat.

A mólóról a park fő csatornájához értünk, amit gyaloghidak szelnek át és kétoldalt különféle szökőkutak díszítenek. Utóbbiak közül a legérdekesebb a "Kutya szökőkút": a vízben egy kis körhinta forog, rajta egy, az előtte körbe-körbe úszó kacsákat mérges fejjel üldöző bulldoggal. A csatorna a 64 szökőkútból álló Nagy Vízesésnél ér véget, ez az aranyozott bronzszoborokkal díszített 17 lépcsős kompozíció Péter személyes tervei alapján készült el. A jó 250 éve tervezett szökőkút-együttes a mai napig nem igényel vízpumpákat, a szükséges nyomást a tározók és a szökőkutak közötti szintkülönbség biztosítja. A vízesés mögött egy kis dombon magasodik Peterhof legszebb és legnagyobb épülete, a Nagy Palota. Ide nem lehet csak úgy bemenni, külön időpontokban engedik be a csoportokat és az egyéni látogatókat. Mi éppen az egyéni látogatási idő végére érkeztünk, de a bábuskának megesett rajtunk a szíve, és miután meggyőződött arról, hogy egyetlen felettese sincs a közelben, gyorsan beeresztett minket. A segítsége nélkül lehet, hogy lemaradunk erről a látványosságról, aznap már nem volt több lehetőség a palota egyéni látogatására. Ráadásul utolértünk egy spanyol csoportot, és a pergő nyelvű idegenvezetőtől sikerült felcsipegetnünk néhány információ-morzsát a palotáról.

Az Admiralitás előtt értünk újra partot, és rögtön bele is futottunk egy aprócska standba, ahol kvaszt csapoltak. A legjobbkor, mert már napok óta készültem megkóstolni ezt a keleti szláv országokban nemzeti italnak számító hűsítőt. A rozsból erjesztett, enyhe alkoholtartalmú ital leginkább talán a barnasör és limonádé keverékére emlékeztet, és meglepően finom, még Klárinak is ízlett, pedig ő nem szereti a sört. A Különlegességek Múzeumával az volt Péter célja, hogy a természet furcsaságainak bemutatásával elűzze az orosz emberek igen erős babonaságát. A gyűjtemény létrehozásakor cári ukáz rendelte el, hogy a birodalom minden sarkából szállítsák ide az elhalálozott torzszülötteket, legyen az ember vagy állat. A formalinban tartósított, a fejlődési rendellenességek igen széles skáláját felvonultató magzatok és deformált állatok annak idején valószínűleg hideglelést hoztak a legtöbb látogatóra, akik egyáltalán nem biztos, hogy kevésbé babonásan távoztak. Modern korunkban is igencsak kísértetiesnek érezzük a kiállítást, a félhomályos terem üvegszekrényeiben többek között soklábú vagy éppen lábatlan macskák, kutyák, vízfejű és kétfejű emberi magzatok és sziámi ikrek lebegnek kifejezéstelen arccal (már ha éppen van nekik).

Habár nem igazán vagyunk oda az étteremláncokért, utolsó vacsoránkat mégis a már jól bevált Ruszkaja Emljában költöttük el a Kazan katedrális mellett. Ugyanazt rendeltük, mint múltkor: párizsiasan rántott hal, különböző majonézes saláták, fasírt, röszti, tejföl, bükkfás vodka - de jó is az orosz konyha! A vacsora végére az is eldőlt, hogy nincs erőnk Szentpétervár egyik fő nyári látványosságára, a Néva hídjainak hajnali felnyitásának hajóról (vagy gyalogosan) való megtekintésére. Szentpétervár olyan volt, amilyennek elképzeltük, és mégis teljesen más. Csillogó-villogó ékszerdobozt vártunk, ehelyett egy megkopott, kissé csorba, de régi fényét híven tükröző szelencét leltünk, amiben megvan a potenciál, hogy a világ egyik legkáprázatosabb kincsesládájává váljon. Nagy Péter szélesre tárta az ablakot Európára, és a beáramló fuvallatok közepette megvalósította álmai városát, ami bizonyos szempontból még túl is szárnyalta európai mintaadóit. Az ablakot aztán 1917-ben nemcsak hogy becsukták, de be is deszkázták, és a világ szinte el is felejtette, hogy mögötte létezik valami. A 20. század végén azonban nyikorogva, recsegve-ropogva újra kitárult, és a szelek ismét akadálytalanul járják át. Reméljük, nyitva is marad mindörökre, és Szentpétervár az lesz, ami mindig is volt: egy gyönyörű, ízig-vérig európai város." forrás

"A legfontosabb látnivalókat a Palota téren és környező utcáiban találod. Kezdetnek itt van az Ermitázs, ami minden tekintetben vetekszik a Louvre felhozatalával – csak éppen nem annyira jó a marketingje. Az orosz cárok első számú rezidenciáját, amely összesen hat épületből áll, Nagy Katalin építtette 1764-ben. Kezdetben az uralkodók saját műkincseinek adott otthont, de száz évvel később megnyíltak kapui a nagyközönség előtt is. A magángyűjteményből idővel hatalmas múzeum lett, és ma már itt található a világ legtöbb festménye. Az épületek káprázatos, arany- és márványdíszítésű termeiben hét különálló gyűjteményt találsz – a nyugat-európai festészet nagyjaitól az orosz mesterek munkáin át egészen a távol-keleti művészek kiállításáig.

Bár végig olyan, mintha egy gigantikus ékszerdobozban sétálgatnál, mindenképpen kukkants be az Arany szobába, amely különleges görög, szkíta és bizánci ékszereket rejt. Készülj fel arra, hogy a látnivalók mennyisége miatt fizikailag és szellemileg is képtelenség mindent befogadni, de egy kis szervezéssel sok időt és energiát nyerhetsz. A belépőjegyet (2800 Ft) érdemes az interneten előre megvenned, és az itt található múzeumi térkép segítségével azt is megtervezheted, miket néznél meg (infó: www.hermitagemuseum.org). Ha szeretnél fényképezni, külön fotójegyet is kell váltani (1400 Ft). A kulturális dömping után jót fog tenni a friss levegő. Pároknak kötelező a folyóparti romantikus séta, de a hajós kirándulás is jó alternatíva (3500 Ft/fő/óra). Mindenképp legyen nálad kötött sapka, sál, kesztyű, ezekben nemcsak totál trendi leszel, de elkerülheted, hogy jégkockává fagyj.

A Néva folyó túlsó partján, kicsiny szigeten találod a Péter-Pál erődöt, ami egykor a város védelmét szolgálta. Hatalmas park veszi körbe, amely sétára csalogat az őszi avarban. Az erőd falain belül áll a barokk stílusú Péter-Pál-székesegyház. Számos orosz uralkodó mellett itt nyugszik Nagy Péter és a tragikus sorsú II. Miklós cár és családja is. A kötelező látványosságok közé tartozik még a Vérző Megváltó temploma (2240 Ft) és az Izsák-székesegyház (2450 + 2100 Ft a kilátóba). Előbbit mesébe illő, aranyosan színes hagymakupoláiért és belső mozaikjaiért, utóbbit a tetejéről nyíló csodás panorámáért érdemes felkeresned. Ha netán fanatikus oroszrajongó vagy, akkor ezek után irány az Orosz Múzeum, ahol a világ legnagyobb orosz művészeti kiállítását találod." forrás

"Eme plakátoktól nem messze botlottunk bele a pétervári vodkamúzeumba, ami - szégyen-gyalázat - de az egyetlen múzeum volt, amit meglátogattunk négy napos ittlétünk alatt. Mentségünkre szóljon, hogy itt kellemes, három különféle vodkából összeállított kóstolóval és első osztályú kísérő falatkákkal vártak minket. A múzeum a kóstolón túl sajnos nem volt különösebben érdekes, azt hiszem újdonságot nem tudtunk meg a vodka történetével és készítésével kapcsolatban. A tárolókban látottak alapján a zacskós vodka legendáját se megerősíteni, se cáfolni nem tudjuk, ellenben az jól látható, hogy tubusos vodka viszont létezett. Csak nehogy valaki ilyet nyomjon a fogkeféjére a reggeli ébredés után!" forrás

"A pétervári balettet megnézni Budapesten még jó ötletnek tűnt, de szürreális élmény lett belőle. Először is, augusztus vége már az utószezon, úgyhogy az előadást kitelepítették egy régebbi színházba. Ami önmagában nem zavaró, sőt: A hattyúk tavához illőbb helyszín ez, mint egy szocreál nagyterem. Csakhogy ez a színház úgy fest, mint egy használaton kívüli, pókhálókkal beszőtt raktárépület, ahová a turisták kedvéért sebtében összeharácsolták a székeket a közeli általános iskolából. Ráadásul mi naivan úgy gondoltuk, hogy a balettre mégiscsak illik tisztességesen felöltözni, a termet megtöltő, nyilván páneurópai körúton lévő japánok zöme viszont szemlátomást egy hokimeccsről esett be ide; az előttünk ülő nő legalábbis a háromcsíkos márka nálunk már csak kínai piacokon kapható, legprosztóbb suhogós melegítőjében feszít, és ezzel cseppet sem lóg ki a társai közül.

Noha egyáltalán nem vagyok sznob (ahogy a vicc mondja: kérdezzenek meg bárkit, aki számít!), kissé zavar az is, hogy mindenki fesztelenül jön-megy a széksorok között, tabletekkel meg egyéb ketyerékkel videózva a színpadot. Az összhatás így elég kiábrándító. Még az a szerencse, hogy az előadás kifogástalan: a zene pazar, a hattyút játszó táncosnő pedig olyan bámulatos könnyedséggel repked és forog a levegőben, mintha a gravitáció csak a földhözragadt nyárspolgárok szánalmas rögeszméje lenne.

Az eső elől bemenekülünk egy cukrászdának álcázott étterembe, hogy felmelegítsük magunkat egy kupica vodkával, és együnk hozzá egy kis okroskát, vagyis kvasz alapú hideg levest. Távozóban észrevesszük Szergej Jeszenyin apró emléktábláját a ház falán; kiderül, hogy ez volt az egykori Hotel Angleterre, melynek egyik szobájában a költő - mellesleg a híres amerikai táncosnőnek, Isadora Duncannek, majd Lev Tolsztoj unokájának, Szofja Andrejevnának a férje - 1925 végén felakasztotta magát. Mivel Jeszenyin verseit mindketten különösen szeretjük, megkérdezzük a teraszra éppen kilépő pincért, hogy pontosan mi van kiírva az emléktáblára. "Az, hogy itt fejezte be tragikus életútját a költő, Szergej Jeszenyin" - feleli tárgyilagosan a kábé huszonöt évesnek tűnő, alacsony srác, aztán bizalmaskodva talán a kelleténél is több részlettel szolgál. "Ha utána olvastok, mindenhol azt írják, hogy öngyilkos lett, de ez nem igaz" - folytatja komolykodó arccal. "Az előző életemben is itt dolgoztam, és Szergej jó barátom volt. Tudom, hogy ugyanúgy a kormány ölette meg, mint Michael Jacksont és Dianát." Ühüm. A mai napig nem tudjuk eldönteni, hogy ezt viccnek szánta-e..." forrás

"Szentpétervár európaibb és romantikusabb, mint ahogy elképzeltük. A város főutcáján, a Nyevszkij Proszpekten sétálva szinte csak a cirill feliratok utalnak rá, hogy nem Nyugat-Európában vagyunk. A városban ugyan több helyen visszaköszön a rövid moszkvai utunk során is tapasztalt orosz megalománia, mégis meg tudja őrizni az észak- és nyugat-európai tengerparti nagyvárosok hangulatát. A tenger közelsége és a várost átszövő csatornarendszer lehet az oka, hogy ilyen könnyed és szellős tud maradni, az európaiságának gyökereit pedig legalább annyira kereshetjük történelmében, mint földrajzi elhelyezkedésében.

Ha hosszú hétvégében gondolkodunk, nem kivitelezhetetlen, hogy egyetlen nap alatt bejárjuk a városon belüli legfontosabb látnivalókat, bár mindenből csak egy egész pici ízelítőre érdemes számítani így. Főleg a Téli Palotában található Ermitázsból, Oroszország leghíresebb múzeumából, ami tényleg rendkívüli; több száz év európai mesterműveinek különleges gyűjteményét járhatjuk végig itt. Lenyűgöző, de mégis, ebben a műfajban a kedvencünk a New York-i Met (Metropolitan Museum of Art) európai művészeti szárnya marad, a tökéletesen a képek hangsúlyozására kialakított világításával.

Kötelező elem még a Vérző Megváltó temploma, amelynek hagymakupolái ritkaságnak számítanak a szentpétervári építészetben, de hatalmas, mozaikokkal borított belső falai miatt érdemes a templombelsőt is meglátogatni. Az épületet 1881-ben emelték II. Sándor cár emlékére, aki ellen a templom mai helyén követtek el merényletet. A paloták kedvelőinek szintén kihagyhatatlan a lehetőségek sorából Carszkoje Szelo (Pushkin) és Peterhof (Petrodvorec) meglátogatása. Mindkét cári palotát tökéletesen felújították, az elmúlt száz év (a két világháború, és a háborúk utáni civil használat) nyomait tökéletesen eltüntették, a szobák pompáját az utolsó parkettáig helyreállították." forrás

"A repülőtér homlokzatán a „Szankt-Petyerburg” mellett ma is ott áll a „Leningrád, a hős város” felirat. Bukott rendszer ide vagy oda, ami emlékezésre méltó, azt meg kell becsülni. Talán ma már azt se tanítják, hogy mint a kommunizmus szülőhelyét, Hitler mindennél jobban kívánta a város bevételét. 1941 szeptemberétől 1944. január végéig közel 900 napos német blokád alatt állt. Legalább egymillióan haltak meg a bombázások és az éhínség következtében. Sokuk a piszkarjovói temető tömegsírparcelláiban nyugszik, névtelenül. Még a Nyevszkij sugárút kövezetét is fölszedték, hogy krumplit termeszthessenek. A műkincsek egy részét még időben az Urálon túlra menekítették, a híres műemléképületek aranykupoláit, tornyait álcázásképpen szürkére festették. Iszonyatos szenvedések és áldozatok árán, de ellenálltak, kitartottak. Hát, ezért hős város Leningrád. 1991-ben népszavazáson döntöttek, mi legyen a neve. Maradjon Leningrád, legyen ismét Petrográd, miként volt 1914-től 1924-ig, vagy térjenek vissza az "ősi", még az alapító I. (Nagy) Péter cár adományozta németes hangzású változathoz, a Szankt-Petyerburghoz (ennek szó szerinti magyar megfelelője a Szentpétervár). A többség az utóbbi mellett döntött, de a város körüli megyét (oroszul ugyan nem így nevezik, de lényegében ugyanaz), ma is Lenyingrádszkaja oblasztynak hívják.

Lenin (úgy értem, szobor) már csak elvétve, Ikarusz még bőven, a pártot éltető neongigászok tartóvasai még ott meredeznek némely lakótelepi ház tetején. Amúgy viszont régi fényében csillog-villog minden, az Admiralitás, a Péter-Pál-erőd tornyai, az Izsák-székesegyház aranyozott kupolája. (Tudták, hogy itt lengedezik a világ egyik leghosszabb Foucault-ingája?) A Vérző megváltó temploma egyik csatorna partján áll, gyönyörű, színes hagymakupolás épület, más kérdés, hogy hajdani ittlétem idején ezt sem templomnak használták, sőt, alighanem semmire sem használták. (Ez még a jobbik eset, mert így legalább kárt nem tettek benne. A Szovjetunióban sok templom raktárként funkcionált.) Ma elképesztő színekben pompázó múzeum. Azért még mindig jobban járt, mint a közeli Kazányi székesegyház, melyet a szovjet időkben az ateizmus múzeumának rendeztek be. Nem vagyok szentfazék, de ennél világra szólóbb pofátlanságot keveset hallottam. Ma egyébként vallástörténeti múzeum. Mindig szerettem volna valami jó képet villantani a Nyevszkij sugárútra néző oszlopcsarnokos homlokzatáról, de télen, amikor itt éltem, délelőtt még túl sötét volt, délután meg ellenfény.

2003-ra, a város alapításának 300. évfordulójára tökéletesen kiglancoltak mindent, az utóbbi években kávéházak, éttermek, butikok tömege nyílt, mindemellett az Auróra cirkáló előtt sorba állnak a nyugati turisták. (A parton elhelyezett mobilvécék „hangulata” alapján viszont úgy tűnik, mintha semmi sem változott volna…) Azt eddig is tudtam, hogy az orosz lányok szépek, hát még ha divatosan ki is öltöznek… Nem tudom, miért pont itt jutott eszembe, de szexshopok is elővillannak a mellékutcákban. Egy szó mint száz, Szentpétervár (is) évekkel jár Budapest előtt, már ami a küllemét illeti. Amúgy a rendszerváltozás nagyon betett a városnak. Rengeteg ipari üzem bezárt, magas a munkanélküliség, a fizetések, a nyugdíjak alacsonyak, az árak meg persze európaiak. Ezt rögtön megtapasztaljuk egy kis étteremben, ahol két útitársnőmmel habozás nélkül, szinte az étlapra sem pillantva szoljankát rendelünk." forrás

"Szentpétervár első ortodox temploma a Péter-Pál-székesegyház (Петропавловский собор), a Néva folyó egyik szigetén található (Nyúl-sziget, Заячий остров). Ezen az iszapos területen kezdődött meg Szentpétervár építésének munkálata, állítólag az első köveket maga Nagy Péter tette le. És miért ne lenne ez igaz, mikor tudjuk, hogy a cár egyáltalán nem óckodott a kétkezi munkától, részt vett ő hajók készítésénél, lábbeli is kikerült a keze alól, de fogat is szívesen húzott kedves udvaroncainak – akik valószínűleg enyhébb pánikrohamot kaptak még a gondolattól is. De hát Péter felvilágosult orosz volt, nincs mese, a jövőnek nem lehet az útjában állni. Így beépült az addig teljesen jelentéktelen Nyúl-sziget is. (2014)" forrás

Rég’ meghaltak a cárok, de megmaradt egy aranyfüstös, pompás város, ahol minden az egykori cári birodalomra emlékeztet. Szentpétervár egy kifinomult ízléssel, sok pénzzel és eleganciával megalkotott gránitváros, amely egyúttal figyelmeztet is: a muzsikok és a nyomorgó tömegek ebből az érzéketlen pompából soha nem részesültek, Oroszország szellemi fellegvárának életéből semmit nem is láttak. Ma ez a palotákban, műkincsekben, aranykupolás templomokban és festményekben tobzódó metropolisz egyszerre valószerűtlen és nagyon is valóságos. A paloták homlokzatai mögött egykor emberek éltek irtózatos nagy akarattal, életet, vagy pusztulást hoztak a városra, de ma már nehéz megmondani, mi volt a valódi indítékuk. Megalománia, puszta hatalomvágy hajtotta volna őket? Egy életmód vad és harsány kifejezése volt csak a céljuk? Vagy valami más, több ezeknél? Kétségkívül maradandó nyomot hagytak maguk után nem mellesleg német, olasz, holland művészek remekműveinek köszönhetően.

Az ember megy az utcán és érzi, hogy az épületek, a hidak, a templomok és a gránitoszlopok nem valamiféle talmi dicsőség jelképei, nem hajbókoló építészek és művészek produktumai, hanem nagyon is pontosan fejezik ki azt a mögöttes világot, mely e helyen egykor létezett. Évszázadokra épültek ezek az alkotások, az örök orosz birodalmat jelképezve a múló időben. Lépj be a székesegyházba, egy palotába, vagy egy múzeumba, hajts fejet, ámulj el és semmisülj meg. S őrizd meg a lelked áhítatát és az alázatot úgy az égi, mint a földi hatalmak előtt. A fehér szakállas, ünnepélyes öltözetű, nyájas tekintetű pópa és a jóságos cáratyuska iránti érzéseidnek egyazon tőről kell fakadniuk. (2017)" forrás

,, Az első benyomásom kicsit nyomasztó volt Szentpétervárról. Hatalmas, régi kommunista lakótelepek sorakoznak egymás mellett. A belváros, a Néva-part már egy kicsit más képet fest, sok fantasztikus épület, palota és templom maradt fenn a cári időkből.

Érthetetlen módon a belváros szinte lakatlan, csak állami hivatalok, irodák működnek itt, a házakban lévő lakások tömegével, értsd ezrével üresen állnak, a koszos és betört, sokszor bepallózott ablakok jelzik, hogy ezeket valamiért nem értékesítették senkinek, miközben nem ritka ma sem a tízes társbérlet, annyira rosszak a lakásviszonyok a városban.

Még a világhíres Nevszkij sugárút bevásárló utcában is az épületek komoly tatarozást igényelnének, de az is tény, hogy ezekben a házakban olyan üzletek sorakoznak, mint a Zara, a Vertu, vagy más világmárkák. Furcsa kettősség uralkodik tehát. (2017)" forrás

Őket azért fotóztuk le, mert feltűnően kevés idős embert láttunk a városközpontban - k.k.

Hasznos kommentek a fotóegyveleg után!!!

Fotóegyveleg

Lenin, Sztálin, Putyin, Gorbacsov kamu matrjoskák - k.k fotója

Kívételesen, végre lencsevégre került maga a sztár fotós is - aji amatőr fotója

Sok a gyönyörű régi épület - K. Kriszta fotója

Tipikus turista póz

Vissza az elejére

Kommentek

FerencFF, 2019. 06. 20. 14:13
2019. június első felében 5 napot töltöttünk el Szentpéterváron és környékén.
Megosztok néhány gyakorlati tapasztalatot.
A repülőtérről a Pulkovó taxival mentünk be, 1500 Rubelt fizettünk.
Az Ermitázsba mi nem vettünk interneten jegyet, az udvaron van 4 automata, (illetve a főbejárat jobb oldalától nem messze is 2), ott vettünk meg azokat 10 perc alatt 700 Rubelért. Utána az udvar bal oldalán 1-2 perc várakozás után már be tudtunk menni. A sima pénztárnál nagy sor volt.
Mi 5 napos (van 3 napos is) St. Petersburg kártyát vettünk egy szállodában, (6990 Rubel), mert a Vosstaniya metró állomás közelében lévő turista információs irodában csak az interneten megrendelteket adják ki, vásárolni nem lehetett. Van előnye, meg hátrány is a kártyának, jól meg kell tervezni, mit akarunk látni és ott mennyi a belépő. Sajnos pld. a főszezonban a Cárszkoje Szelo palotára, vagy Petrodvorec kastélyra nem érvényes.
Érdemes mindenhová nyitásra menni, mert rengeteg a (kínai) turista!!!

Aki Petrodvorecbe délelőtt az első vagy második szárnyashajóval akar kimenni, annak érdemes pénztárnyitáskor, de inkább előző nap megvenni a jegyet, mert aznapra lehet, hogy csak 3-4 óra múlva történő indulásra kap.
Velikij Novgorodba mi vonattal mentünk a Moszkva pályaudvarról. Érdemes előre megvenni a jegyeket (oda – vissza kb. 1200 Rubel volt), lehet helyjeggyel kérni, alig drágább, de kérnek hozzá útlevelet. Ezeket a jegyeket nem a főépületben, hanem az udvaron lévő pavilonban lehet megvenni. A pályaudvaron is volt a repülőtérhez hasonló biztonsági ellenőrzés.
Azért olyan sok pénzváltóval mi nem találkoztunk a belváros környéken, mint ahogy valaki írta. Most 71-72 Rubelt adtak 1 Euróért, 20-30 Rubel kezelési költséget levonva.
Szentpétervár (a közlekedésen kívül) nem olcsó. Még az legegyszerűbb helyeken is 160 Rubel 1 korsó sör, de a többség inkább 230-280 Rubel volt.
Nagyon kevés taxit láttunk a városban, ennek okát először nem értettük. Majd kiderült, hogy ennek egyik oka a széles körű ÜBER használat. Mi - busz helyett - így jöttünk vissza Kronstadtból, és a reptérre is így mentünk már ki.
A városban, illetve amerre jártunk, semmilyen biztonsági problémával nem találkoztunk, az éttermek, a kávézók, az utcák tiszták és rendezettek. Kártyával szinte mindenhol lehetett fizetni. Az orosz nyelvtudás nagy előnyt jelent, mert nem sokan tudnak angolul.

Nikolett Hermitage, 2019. 06. 05. 09:37
Mi két hetet töltöttünk Szentpéterváron munkaügyben és csodálkozva olvastam néhány véleményt! Autóval érkeztünk így a legnagyobb sokk az orosz vezetési stílus volt. Nem mondanám hogy rossz, inkább hogy nagyon intenzív, a közlekedési táblák sok helyen csak dísznek vannak kint. Viszont a gyalogosokkal nagyon előzékenyek, ha látják hogy át akarok menni akkor egyből megállnak, a két hét alatt egyszer sem volt ebből gond.
írta valaki, hogy a tömegközlekedés borzalmas, pedig éppen ellenkezőleg, az összes fontosabb nevezetességhez könnyen el lehet jutni többféle buszjárattal is amik ráadásul gyakran is járnak. Mi vettünk egy buszkártyát amire feltöltöttünk 1000 rubelt. Minél többet utazik az ember, annál kevesebbet vonnak le a kártáról. Orosz nyelvtudás előny, de egy élelmesebb turista ugyanúgy eltalál oda ahová szeretne. Én nem tudok oroszul, sokszor egyedül mászkáltam a városban, előfordult ugyan hogy egy megállóval elnéztem a helyet, de mindenhová odaértem ahová szerettem volna. Érdemes a Yandex map applikációt letölteni, hatalmas segítség lesz!
Drágának csak a múzeumi belépőket mondanám ami néhány helyen már irreálisan drága. Egyébként az éttermi árak teljesen otthonihoz hasonlók, nyilván függ attól is hová ül be az ember, de szinte mindehol lehet business lunch menüvel találkozni délután négyig, azok sokkal olcsóbbak, levessel, főétellel. És ha már étterem, mindenképpen érdemes megkóstolni a morsz nevű italt! A boltokban mi órákat időztünk orosz nyelvtudás nélkül zsákbamacska volt éppen mit vásároltunk.
Az emberek elég vegyesek, angolul nem igazán tudnak de nem is volt rá szükségünk, mindenhol meg tudtuk értetni magunkat kézzel lábbal mutogatva.
Ami zavaró volt az a rengeteg kínai/ázsiai turista, akik csordába verődve eszetlenül haladnak előre, néha megállva egy-egy képre, abszolút nem törődve azzal kit sodornak el épp vagy kinek a közlekedését akadályozzák. Az Ermitázsban kifejezetten zavaró élmény volt.
Az Ermitázshoz egy tipp: nem a folyó felőli oldalon kell sorbaállni, onnan a csoportok mennek ezért órákat kellene várni, ehelyett a tér felől van egy bejárat, ahol sorbanállás nélkül tudtuk bejutni, illetve jegyautomaták is vannak.
Nekem nagyon pozitív csalódás volt a város, az épületek csodálatosak, az utcák tiszták és hangulatosak.

Schuszter Klára, 2018. 07. 14. 12:00
2018 júliusában töltöttem három napot Szentpéterváron. Előtte sok úti kritikát elolvastam, gondoltam, most én is megosztom a tapasztalataimat azokkal, akik először utaznak ebbe a városba. Csodálatosak az épületek, barátságosak a helyiek. Sehol nem tapasztaltunk lökdösődést, tolakodást. Az Ermitázsba két óra sorban állás után jutottunk csak be, ott is mindenki türelmesen kivárta a sorát. A metró olcsó, a taxisokkal viszont óvatosan kell bánni.megpróbálják a legmagasabb árat kicsikarni, ha nem vagyunk elég óvatosak. A szállodákban, éttermekben, kávézókban beszélnek angolul,főként a fiatal személyzet. Végig biztonságban éreztük magunkat az utcákon sétálva, pedig a foci VB miatt rengeteg volt a turista. Ami nem tetszett, hogy a múzeumok drágák, sokkal drágábbak a külföldieknek, mint az oroszoknak. Az Ermitázs, az Auróra cirkáló 700 rubel a külföldieknek, a helyieknek csak 400. A hajózás a Néván, illetve a csatornákon szintén drága. 750 rubel volt a legolcsóbb jegy (orosz idegenvezetéssel) ugyanez angolul 1250, de nem érdemes kihagyni ezt az élményt, ha már itt vagyunk. Összegzésképpen elmondhatom, hogy nagy élmény volt az utazás, csodálatos dolgokat láttunk, mindezt a fehér éjszakák idején.

Németh Angéla, 2015. 09. 03. 05:24
üdv. Mi is 8-án megyünk, remélem csodás lesz, bár elrettentenek egyes beszámolók...szerintem pedig egy olyan városnak, akik jóformán a turistákból éln ek, illene tudni angolul pl. reptéren..Még a franciák is beszélnek, ha muszáj. Az árakat nézve, legalább fogyunk:)

Bertalan Miklósné, 2015. 08. 21. 19:42
Szeptember 8-án indulok az 1000Út-tal Szentpétervárra. Amit lehetett elolvastam, megnéztem, útikönyvem van, és oroszul is tudok. Azt hiszem kicsit "felkészültem", de félek, hogy olyat fogok látni, amit elképzelni sem lehet. A félek szó itt nem rosszat jelent. Nagyon várom, és remélem, hogy nagy-nagy élményben lesz részem ! Csókollak Benneteket ! Zsuzsa

Vadas Anna, 2015. 06. 19. 10:02
Élvezetes úti beszámoló. Gratulálok! Augusztus végén utazom Szentpétervárra és most még izgatottabban várom. Köszi!

gyongy, 2015. 05. 28. 00:48
Nem értem azon hozzászólókat, akik az angol nyelvtudást hiányolják! Nekem meg az tűnt fel, hogy Londonban még annyi ember sem tud oroszul, mint St Péterváron angolul! Hatalmas ország, nincs szükségük az idegen nyelv tudásra! (csak mi hisszük, hogy igen)

Új hozzászólás beküldése

* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon

Oroszország - akciós utazások!!!
VISTA ajánlatok

KAPCSOLAT

utikritika [kukac] utikritika.hu

Útikritika.hu

SZÁLLÁSFOGLALÁS

IMPRESSZUM