ÚTIKRITIKA.HU / Zöld-foki Köztársaság






hirdetes
Zöld-foki Köztársaság

útikritikák


Zöld-foki Köztársaság

Sao Vincente bemutatkozik | Egyhetes kirándulási ajánlatok

Sao Vincente bemutatkozik

Télből a nyárba | Széllel bélelt | Túrabakancs | A "főváros" | Karib feeling | Hotel és kaja | Szomszédolás

Sao Vicente portugálos kiejtése kb.: szan viszenté

Télből a nyárba

Sao Vicente kicsi sziget, Budánál alig nagyobb területű, 77 ezres lakosságú sziget, ahol igazán nincsenek nagy távolságok. Az afrikai országnak nem ez legfelkapottabb szigete, nincs tele még szállodákkal, nyaralókkal, de ez még előny is, mert az élmény ezáltal kizárólagosabb. Szó sincs azért arról, hogy egy "ahol a madár se járt" sziget, lenne, hiszen Európából már több országból is közvetlen légi járatot üzemeltetnek ide. Sao Vicente-n pompásan lehet télen nyaralni, hiszen akkortájt a nappali hőmérséklet 25-27 fok körül van, azaz nincs se kellemetlen hőség, de nem is kell megelégedni csak 20 fok körüli hőmérséklettel, mint például az 1500 kilométerrel északabbra fekvő Kanári-szigeteken. Az igazi nyaraláshoz tehát adottak a körülmények a téli hónapokban, Sao Vicente-n vannak szép, homokos strandok csodásan tiszta vízzel. Nem olyan "képeslap szépségűek", mint az amúgy méregdrága Mauritius-on, vagy a Maldív-szigeteken, de például a Kanári-szigetek kommersz, romantikát nélkülöző strandjaihoz képest Sao Vicente-n a tengerpart sok helyen meghatóan természetes, hangulatos. Télen a tengervíz 24 fokos, azaz elvileg lehet fürödni, bár nem mindig szélcsendben. Nagy előny, hogy a szigeten nincs ipari termelés, és a tömegturizmus sem szennyezte meg a környezetet, így nem szennyezett a tengervíz sem. A legszebb partszakaszok egyike, a Praia Grande do Calhau, a hétvégéket leszámítva szinte néptelen. Sok utazó az ilyesmit nagyon is tudja értékelni. Csodás magányosan, párban sétálgatni egy ilyen strandon.

Széllel bélelt

Tudni kell, hogy Sao Vicente az ország sok szigete közül abban a csoportban van, amely a széljárásoknak erősebben kitett (Barlavento szigetek).  Tájékozódni kell  arról, hogy melyek a fürdőzésre alkalmasabb, nyugodtabb vizű strandok, és melyek a szelesebbek, ahol viszont nagy élmény lehet szörfözni, főleg a kitesurf műfajban. A vitorlázásnál is előny a szél, a mélytengeri halászatnál pedig tán mindegy.

Nem tisztességes elhallgatni, hogy a tengervíz a szigeten gyakran nagyon hullámos, azaz az úszásban bizonytalanabbaknak nem tanácsos mélyebbre bemenni a vízbe. A tapasztalatok szerint a télből nyárba utazók számára bőségesen jó az is, ha a hosszú partokon mezítláb andaloghatnak, amennyire lehet megfeledkezve az otthoni, hazai gondokról. A mélykék tenger látványa fontosabbá válik, mint az, hogy bármikor, bárhol be lehet-e menni úszni a vízbe. Akik megfordultak tunéziai, zanzibári, egyiptomi, török strandokon azok nagy megnyugvással konstatálják, hogy itt senki nem zavarja a parti homokon sétáló külföldit. Nincsenek piócaként tapadó zugárusok!

Sao Vicente-n gondtalanul, nyugodtan lehet kikapcsolódni, minden nyugis, egyszerű, formaságoktól, kötöttségektől mentes. A Sao Vicente-i utazást azonban egyáltalán nem érdemes szimpla strandolós, nyaralásos élménynek elképzelni. Sőt, nem is ez az igazi lényege. A szigeten nincsenek világhírű látnivalók, de azért jó tájékozottsággal ragyogóan fel lehet fedezni különleges, egzotikus, egyedi természeti szépségeket kirándulások keretében. Mivel eső ritkán, télen szinte egyáltalán nem esik, így a túrákat a szikár terepeken a száraz idő teszi zavartalanná.

Túrabakancs

A túravonalak tökéletesen biztonságosak, de mégis nagy előny a vezetett, csoportos forma, mert a tájékozatlan turista sokkal körülményesebben tudja felfedezni a rejtett öblöket, a körülményesen megközelíthető hegymagaslatokat. Az idegenvezető célirányosan vezeti a résztvevőket az eldugott helyekre. Afrika ide-oda, nincsenek mérges kígyók, pókok, emberekre veszélyes egyéb állatok. A higiéniai körülmények nem rosszak, trópusi betegségek nincsenek. Ráadásul: a helyi magyaroknak van a szigeten egy olyan magyarul beszélő orvos barátja, aki tud segíteni, ha valami egészségügyi probléma merül fel!

A felületes szemlélő a vulkanikus szigetet az elsőre talán túl szikárnak tekinthető, hisz kevés a zöldterület. Az izgalmas látványt a méltóságteljes hegyláncok és a nyersességükben romantikus partszakaszok biztosítják. A tájat a 750 méter magas Monte Verde uralja, egy másik hegy, a Monte Cara pedig olyan, mintha egy eget szemlélő, nyugodt arc profilja lenne. Önmagában az garantált többletélmény, hogy egy távoli afrikai szigeten letelepedett magyar szemszögéből, sok-sok élményén és tapasztalatán keresztül lehet megismerkedni a sziget múltjával, jelenével, egyszerű hétköznapi világával, sajátosságaival. Lehet az idegenvezetőt ostromolni kérdésekkel nyelvi akadályok nélkül.

A "főváros"

A sziget központi városa, Mindelo 70 ezres lakosú, de már ezzel is az ország második legnagyobb városa. A portugál gyarmatosítás éveiből megmaradt épületek jelentik a klasszikusabb turista látványosságokat, de ennél sokkal érdekesebb a helyi élet, az emberek, a miliők tanulmányozása. Mindelo egyébként a 19. században jelentős transzatlanti kikötő volt és ebből az üzletből jól meggazdagodtak portugál telepesek és brit üzlettársaik. Látni is abból a korból való középületeket, előkelő villákat. A magyar utazó számára a sziget zömében kihalt, extra nyugalmat nyújtó terepein való kirándulások után Mindelo szinte "nagyvilágias" nyüzsgésű városnak érződik. Aki szeretne elvegyülni a helyiek között, annak egyszerűen le kell heverednie a legnépszerűbb helyi strandon, a Laginha-n. Itt nem más turistákkal kell a helyet megosztania, hanem helyi családokkal, fiatalokkal, akik békésen pihennek, iszogatnak, zenét hallgatnak. Trópusi életformájuk nem túl bonyolult.

Karib feeling

Az úti kritikus nem győzi hangsúlyozni, hogy Sao Vicente teljesen biztonságos sziget. Nyugodtan el lehet merülni Mindelo éjszakai életébe. Igazán ez nem is afrikai, hanem karib-i hangulatú. Sok szórakozóhely van, bárok, diszkók. Nagyon rokonszenves látni, hogy a helyiek életében milyen fontos szerepe van a zenének és a táncnak. A turista akár salsa tanfolyamra is befizethet. A salsán kívül roppant népszerű a helyi eredetű morna, a vidámabb hangvételű coladeiras és a divatos funana. (Ezekről az országról szóló részben külön alfejezetben írunk részletesebben.) Ha egy magyar egyáltalán meg tud nevezni valakit a Zöld-foki-szigetek vonatkozásában, az biztos a világhírű, nemrég elhunyt énekesnő, Cesária Évora. Hát, kérem szépen, ő bizony idevalósi, sőt a morna jellegzetességű, több dalában közvetve utal szülőföldjére, Sao Vicentére. (Cesária Évoráról is részletesebben írunk az országról szóló fejezet zene alfejezetében.)

Hotel és kaja

Nemzetközi láncokhoz tartozó luxus hotelek, tömegturistás kombinátok Sao Vicente-n nincsenek. Aki ilyesmit keres, annak a Zöld-foki-szigetek egy-két másik szigetére kell utazást terveznie. De korrekt, egyszerűbb szálláshelyek vannak a szigeten. A Vista által kínált utazási csomagokban a szálláshely magában a városban, Mindelo-ban van.

A csomagajánlatok körén kívül lehetőségként kínálkozik egy 4 csillagos hotel is, a Foya Branca Hotel, amely kellemes, modern, de a várostól távolabb van (taxival, shuttle busszal kb. 15 perc). A szobái és a szolgáltatásai színvonalasak. Ez nem városi, hanem tengerparti hotel, igaz a tenger erős hullámzása miatt a vendégek többsége inkább a kertben lévő, kellemes, bár elég hideg vizű medencében fürdőzik, hűsöl. A hotel éttermében viszonylag jó az ellátás, olyan európai 3 csillagos szint. A Sao Vicente-i éttermek közül a következőket ajánljuk. Elsősorban a Hotel Gaudi éttermét. Mivel az étterem nagyon sikeres, gyakran tele van és emiatt bizony hosszabban várakozni kell az ételre, de megéri. Mindelo-ban a másik jó étterem a Pizzeria O Cocktail, ahol az első emeleti szintű teraszon kellemes vacsorázni. A pizza finom, és a friss gyümölcslevek is prímák. A sziget talán legjobb étterme nem Mindelo-ban van, hanem a Foya Branca hotellel csaknem átellenben, a neve Sto Andre és egy idős európai (francia, osztrák?) házaspár dirigálja. Nem minden, az étlapon szereplő étel jó, de van jó néhány kitűnő étel. A kis étterem lugas részében hangulatos vacsorázni. A hét első néhány napjában zárva tartanak.

Szomszédolás

Felmerül persze a Zöld-foki-szigetekre utazókban, hogy, ha már ott vannak, ne elégedjenek meg csupán egy sziget megismerésével. Több sziget meglátogatása gyakran belső repülőjárat igénybe vételét igényli. De Sao Vicente esetében mód van arra, hogy csupán egy rövid hajózással egy másik szigetet is meg lehessen látogatni. Mivel Sao Vicente természeti világából a sok zöld hiányzik, változatosságot kínál átmenni a szomszédos Sao Antao-ra. A Zöld-foki szigetek tíz nagyobb és kilenc kisebb szigetből áll, és Sao Antao sokak szerint mindezek közül a,legzöldebb. Extra élményt nyújt Sao Antao a hegyes tájaival, a természet zöldjével, a majomkenyérfákkal, a kókuszpálmákkal, a papaya- és narancsfákkal. Van egy őshonos fa is a szigeten: a sárkányfa. Sao Antao természeti képe egyedi jellegű: hegyek, ösvények, völgyek, vízesések, sziklafalak váltakoznak izgalmasan. Sao Antao olyan, mint az elveszett Édenkert.

Vissza az elejére

Egyhetes kirándulási ajánlatok

Kirándulás I | Kirándulás II | Kirándulás III

Kirándulás I

Sao Vicente, Santo Antao, Tarrafal-i üdülés - 9 nap/7 éj

Sao Vicente nem kevesebbet, mint a kultúrát jelenti Zöld-fokon. Itt a morna, funana és salsa zenéket hallgathatjuk autentikus előadóktól, megismerhetjük a kreol vérmérsékletet és vendégszeretetet - mindezt csodálatos koloniális "díszletek" között. E "tíz-szívű világot" az óceán közepén kedves, barátságos (de nem tolakodó!) kreolok lakják, akik eredendően büszkék – az elégedetten távozó turisták láttán pedig még inkább...

Túránk során módunk lesz bejárni a hullámoktól ostromlott tengerpartok némelyikét, sétálhatunk fotózgatva buja, termékeny völgyekben, de lesz a programban világítótorony, zöld-foki farm, banánliget, sőt a sziget legnagyobb csúcsára, a közel 750m magas (1979 m) Monte Verde-re is felkapaszkodunk, hogy tekintetünket "megbabonázott széllovasként" szabadjára engedhessük az Atlanti-óceán alattunk csillogó kék végtelenjébe! Aztán ott van túránk fő célpontja, Santo Antao, mely talán a legkülönlegesebb mind közül! Meredek, csipkés sziklák, dús, tropikus völgyek, csodálatos vízesések sora, meredek óceánpartok, teraszos földművelés, északon pedig marsbeli, vulkanikus táj teszi a szigetet a Zöld-foki Köztársaság számunkra legtöbbet ígérő, legváltozatosabb tagjává. Keskeny, kikövezett hegyi utakon lehet közlekedni, melyek korát nehéz megtippelni, állapotukat viszont elfogadhatónak minősíthetjük. Gyakorta alig keréknyom-szélességű hegygerinceken fut az "országút", nem ritkán valóban mindössze egyetlen autónyi (!) helyen. Santo Antao-t járva a panoráma végig lebilincselő lesz, különösképpen a magas hegyszorosokon lesz nehéz hinni a szemünknek. A végére hagytuk Sao Vicente-t, amely nem kevesebbet, mint a kultúrát jelenti Zöld-fokon. Itt a morna, funana és salsa zenéket hallgathatjuk autentikus előadóktól, megismerhetjük a kreol vérmérsékletet és vendégszeretetet - mindezt csodálatos koloniális díszletek között.

A kirándulás részletes leírása:

0. nap: Elutazás

Repülés a Lisszabon – Sao Vicente útvonalon.

1. nap: Párizs - Sao Vicente

A Zöld-foki szigetek egyik legizgalmasabb tagján, Sao Vicente-n kora délután foglaljuk el a szálláshelyünket. A gyors felfrissülés után sétára indulunk Mindelo koloniál stílusú belvárosában. Megnézzük Mindelo jelképének számító Torre de Belém, a halpiacot, sétát teszünk a Rua Lisboan, további látványosságok: Marcado Municipal, Palacio, Camara Municipal, Igreja Nossa Senhora da Luz templom, Praca Nova. Alkalmazkodva a helyi életritmushoz 22 óra tájékán beülünk egy kiváló étterembe, s megkezdjük ismerkedésünket az autentikus zöld-foki zenével, illetve a kreol konyha híresen ínycsiklandó tengeri gyümölcseivel. A vacsoraprogram során a bátrabbak megízlelhetik a helyi vizekben fogott friss langusztát is. Szállásunk Mindeloban lesz, a Hotel Gaudiban***.

2. nap: Sao Vicente természeti szépségei

Délelőtt felkeressük Sao Pedro mesés öblét és ellátogatunk, a Farol Dona Ana Maria névre hallgató világítótoronyhoz. Utunk meredeken partok felett az óceán partján vezet. Vulkanikus kőzetek és érdekes láva formációk mellett jutunk el az épülethez, amit sajnos csak kívülről csodálhatunk meg. (Ha szerencsénk van, bejuthatunk és a szűk csigalépcsőket megmászva mesés látvány tárul elénk.) Következő látványosság a sziget legmagasabb hegyéről a Monte Verde-ről elénk táruló csodálatos kilátás. Szép idő esetén innen letekintve a környező szigetekre is pillantást vethetünk. A Monte Verde-ről leereszkedve Baia das Gatas üdülő faluba látogatunk, ahol pipával és búvárszemüveggel, valamint uszonyokkal felszerelkezve nyerhetünk bepillantást az óceán élővilágába. A parton piknikezünk. Átautózunk a festői Prai Grandon ahol a hosszan kígyózó homokos tengerpartot láthatjuk madártávlatból. Este élőzenével egybekötött vacsora. Szállás ismét Mindeloban.

3. nap: Santo Antao - Tarrafal

A napunkat a reggeli 1 órás kompátkelés indítja: Santo Antao szigetére hajózunk át. A kikötést követően terepjárókra szállunk és megkezdjük utunkat az elzárt Tarrafal halászfaluba. Ez Santo Antao gyöngyszeme, mert a trópusi völgyek lehúzódnak a fürdőzésre kiválóan alkalmas, csodás homokos tengerparttal. Szállásunk Tarrafalban egy tengerparti csodás trópusi kertben felépített bungalóban lesz. Zöld-foki étel különlegességeinkről a helyi család fog gondoskodni.

4-6. nap: Üdülés Tarrafalan

Ezeket a napokat mindenki érdeklődésének megfelelő fakultatív programokkal töltheti.

Fakultatív programok:

  • Gyalogtúra Tarrafal – Monte Trigo ba
  • Gyalogtúra a vízesésekhez
  • Snorkelingezés
  • Big game fishing
  • Strandolás
  • Ismerkedés a helyi halászokkal
  • Egész napos kirándulás Santo Antao északi részére

7. nap: Porto Novo - Mindelo

Kora reggel terepjárókra szállunk, és ismét felkapaszkodunk a hágóra. Utazás Porto Novo-ba. A reggeli komppal áthajózunk. Mindeloba érkezve alkalmunk lehet a helyi hal és zöldségpiac megtekintésére, strandolásra, este élőzenével egybekötött zöld-foki vacsora. Utána pedig bepillantást nyerhetnek az arra kíváncsiak a méltán híres zöld foki éjszakai életbe.

8. nap: Elutazás

Reggel repülés Lisszabonba s onnan tovább Budapestre.

A kirándulások indulása: minden szombaton

A kirándulás időtartama: 9 nap

A kirándulás ára tartalmazza:

  • a repülőjegyet Budapest – Sao Vicente útvonalon reptéri illetékkel együtt,
  • a repülőtéri transzfert
  • a szállást és ellátást 3 éjre a Hotel Gaudi***-ban félpanzióval és 4 éjre a Tarrafal tengerparti Bungallow*** -ban teljes ellátással,
  • a kompjegyet,
  • a terepjáró transzfert Tarrafalba és vissza,
  • Mindelo városnézést
  • Sao Vicente egész napos sziget túrát
  • magyar nyelvű csoportvezetést az út teljes ideje alatt.

Kirándulás II

Sao Vicente, Mindelo (trekking és gyalogtúra) - 9 nap/7 éj

0. nap: Elutazás

Este repülünk Budapestről Lisszabonba.

1. nap: Lisszabon - Sao Vicente

Repülés a Lisszabon - Sao Vincente útvonalon. A Zöld-foki szigetek egyik legizgalmasabb tagján, Sao Vicente-n kora délután foglaljuk el a szálláshelyünket. A gyors felfrissülés után sétára indulunk Mindelo koloniál stílusú belvárosában. Megnézzük Mindelo jelképének számító Torre de Belém, a halpiacot, sétát teszünk a Rua Lisboan. További látványosságok: Marcado Municipal, Palacio, Camara Municipal, Igreja Nossa Senhora da Luz templom, Praca Nova. Alkalmazkodva a helyi életritmushoz 22 óra tájékán beülünk egy kiváló étterembe, s megkezdjük ismerkedésünket az autentikus zöldfoki zenével, illetve a kreol konyha híresen ínycsiklandó tengeri gyümölcseivel. A vacsoraprogram során a bátrabbak megízlelhetik a helyi vizekben fogott friss langusztát is. Szállásunk Mindeloban lesz, a Hotel Gaudiban***-ban.

2-7. nap: Mindelo

Mindelo számos izgalmas fakultatív programot és sport lehetőséget tartogat az ide látogatóknak, mint például:

  • Egész napos buszos Sao Vicente sziget túra
  • Egész napos buszos kirándulás Santo Antao páratlan szigetére
  • Búvárkodás
  • Szörfözés
  • Kite szörfözés
  • Vitorlázás
  • Big Game Fishing
  • Salsa táncórák

8. nap: Elutazás

Reggel repülés Lisszabonba, onnan tovább Budapestre.

A kirándulások indulása: minden szombaton

A kirándulás időtartama: 9 nap

A kirándulás ára tartalmazza:

  • a repülőjegyet Budapest – Sao Vicente útvonalon reptéri illetékkel együtt,
  • a repülőtéri transzfert,
  • a szállást 7éjre a Hotel Gaudi***-ban reggelivel,
  • Mindelo városnézést.

Kirándulás III

Sao Vicente, Santo Antao gyalogtúra - 9 nap/7 éj

1. nap: Párizs - Sal - Sao Vincente

Repülés a Budapest/Lisszabon – Sao Vincente útvonalon. A Zöld-foki szigetek egyik legizgalmasabb tagján, Sao Vincente-n kora délután foglaljuk el a szálláshelyünket. A gyors felfrissülés után sétára indulunk Mindelo koloniál stílusú belvárosában. Megnézzük Mindelo jelképének számító Torre de Belém, a halpiacot, sétát teszünk a Rua Lisboan. További látványosságok: Marcado Municipal, Palacio, Camara Municipal, Igreja Nossa Senhora da Luz templom, Praca Nova. Alkalmazkodva a helyi életritmushoz 22 óra tájékán beülünk egy kiváló étterembe, s megkezdjük ismerkedésünket az autentikus zöld-foki zenével illetve a kreol konyha híresen ínycsiklandó tengeri gyümölcseivel. A vacsoraprogram során a bátrabbak megízlelhetik a helyi vizekben fogott friss langusztát is. Szállásunk Mindeloban lesz, a Hotel Gaudi***-ban.

2. nap: Sao Vincente természeti szépségei

Délelőtt felkeressük Sao Pedro mesés öblét és ellátogatunk a Farol Dona Ana Maria névre hallgató világító toronyhoz. Utunk meredeken a partok felett az óceán partján vezet. Vulkánikus kőzetek és érdekes láva formációk mellett jutunk el az épülethez, amit sajnos csak kívülről csodálhatunk meg. (Ha szerencsénk van, bejuthatunk és a szűk csigalépcsőket megmászva mesés látvány tárul elénk.) Következő látványosság a sziget legmagasabb hegyéről a Monte Verderől elénk táruló csodálatos kilátás. Szép idő esetén innen letekintve a környező szigetekre is pillantást vethetünk. A Monte Verderől leereszkedve Baia das Gatas üdülőfaluba látogatunk, ahol pipával és búvárszemüveggel, valamint uszonyokkal felszerelkezve nyerhetünk bepillantást az óceán élővilágába. A parton piknikezünk. Átautózunk a festői Prai Grandon, ahol a hosszan kígyózó homokos tengerpartot láthatjuk madártávlatból. Este élőzenével egybekötött vacsora. Szállás ismét Mindeloban.

3. nap: Santo Antao - a Cova-kráterből az óceán partjára

A napunkat a reggeli 1 órás kompátkelés indítja: Santo Antao szigetére hajózunk át. A kikötést követően kisbuszokra pakolunk fel, s azokkal felkapaszkodunk egy canyon melletti szerpentinen, a Cova kráterhez. A kráter a sziget legjobban megmaradt vulkáni kúpjához tartozik, a belsejében gondosan megművelt földek sorakoznak. A kráterből túrára indulunk: gyalog ereszkedünk le Paul festői völgyén keresztül az óceánig. A sziget legkedveltebb gyalogtúrája 5-6 órás, második felében a völgyben fekvő Vila das Pombas buja zöld növényzete vesz majd körül minket, míg utunk legvégén az Atlanti-óceán látképe fog álmélkodásra késztetni. Szállásunk Ponta do Sol-ban lesz.

4. nap: Ponta do Sol - Fontainhas - Cruzinha

Délelőtt séta Ponta do Solban, majd túra a közeli Fontainhas falujába ami "kis forrást" jelent. Ez túránk egyik csúcspontja. A falucska, mint egy regénybeli sasfészek, egy meredek völgyben álló szikla tetején helyezkedik el. A hely spirituális hangulatú, aki hosszabban kíván itt időzni megteheti. Aki a további nehézségektől nem riad vissza 4-5 órás túra után az óceán mentén eljuthat a már ismert Cruzinhába. Szállás: Ponta do Sol-ban. Este megismerkedhetünk a zöldfoki hagyományos táncokkal egy zenés vacsora kíséretében.

5. nap: Ribeira de Torre

Reggel korán kelünk útra. A mai napunkat Ribeira de Torre völgyében fogjuk eltölteni. Ez a nap a vízesésekről, tavacskákról és patakokról szól. Megismerkedünk a helyi földművelés látványos módjával. Itt a meredek hegyoldalakon csak a teraszos földművelés volt eredményes. A hegyek tetejéről keskeny vízvezetékek hálózatán keresztül juttatják el az értékes édes vizet az éppen művelés alatt álló keskeny parcellákhoz. Megismerkedünk a híres sárkányfával, ehetünk az eukaliptusz gyümölcséből és megismerkedhetünk a cukornád és banántermesztéssel is. Fürdőruha ma fontos darabja a hátizsákunknak, mert módunk lesz a számos vízesés egyikében felfrissülni. Szállás Ponta do Sol-ban.

6. nap: Ribeira Grande - Porto Novo - Sao Vincente

Délelőtt városnézés Ribeira Grande városkában illetve Porto Novo-ban. Útközben felkeressük Synagoga, illetve Janela városkákat, felkapaszkodunk egy világítótoronyhoz, megismerkedünk egy grogue (cukornád pálinka) készítő műhellyel egy helyi étteremben ebédelünk. Kora délután átkelünk Sao Vincente-re. Este ismét élőzenés vacsora, szállás Hotel Gaudi***-ban lesz ismét.

7. nap: Strandolás

A mai napot egész napos strandolással töltjük. Alkalmunk lesz egy kis pihenésre. Fakultatív programként választhatunk a szörfölés, búvárkodás, kiteszörfözés között. Amennyiben igény van rá, lehetőségünk lehet Santa Luzia lakatlan szigetére áthajózni. Minimum létszám 4 fő. Szállás Mindeloban Hotel Gaudi***-ban.

8. nap: Elutazás

Repülés Lisszabonba, onnan tovább Budapestre.

A kirándulások indulása: minden szombaton

A kirándulás időtartama: 9 nap

A kirándulás ára tartalmazza:

  • a repülőjegyet Lisszabon – Sao Vicente útvonalon reptéri illetékkel együtt,
  • a repülőtéri transzfert,
  • a szállást és ellátást 4 éjre a Hotel Gaudi***-ban félpanzióval (zöldfoki élőzene minden este) és 3 éjre Ponta do Solba egy 3 csillagos szállodában félpanzióval,
  • a kompjegyet,
  • a transzfert Santo Antaon a programban leírtak szerint,
  • a városnézést Mindelo-ban,
  • Sao Vicente egész napos sziget túrát,
  • a helyi túravezető költségét,
  • a magyar nyelvű csoportvezetést az út teljes ideje alatt.

Vissza az elejére


Kommentek

Egri Szilvia, 2023. 09. 15. 21:26
Kedves Szervezők, kedves Barbara!
2024. Január 8.-án repülők a testvéremmel a szigetekre. Ott élő idegen vezetőt keresek. Tudnának ebben segíteni nekem. Hálás lennék, ha tudnának küldeni egy e-mail címet, hogy felvegyem vele a kapcsolatot. Előre is köszönöm! Szilvia


molnar marta, 2020. 08. 02. 10:14
keves szervezők.keresek magyarokat itt.kovács maya ill.szabó erika e-mail cimet vagy telefon számot kérhetek.t.esüdv.molnar marta


Mercz Tibor, 2019. 01. 13. 20:53
Kedves Szervezők! Febr. 16-i indulással szívesen részt vennék feleségemmel az I-es típusú kiránduláson. Kérem küldjenek részleteket, árakat. Köszönettel, Tibor


Mercz Tibor, 2019. 01. 13. 20:49
Kedves Szervezők! Február 16-ai indulással szívesen részt vennénk ai I-es típusú kiránduláson, ha az árak megfelelőek lennének. Tudnának pontosabb információt küldeni. Köszönettel, Tibor


molnár éva karolina, 2018. 08. 19. 10:40
T. Cím!
Érdeklődnék, hogy 2019 februárjában 4 főre mennyi lenne az út? Szállás, reggeli esetleg félpanzió, kirándulások magyar nyelvű vezetéssel, rep.jegy+ rep.téri illeték, transzfer. Tehát komplett ár/fő.
Köszönöm: Molnár Éva


Losonczi Ferenc, 2017. 09. 22. 23:52
Kedves Szervezők!
Szeretnék árakat is kapni egy ilyen 9 napos pihenős túráról.
Köszönettel!


Kis Barnabas, 2017. 05. 27. 11:15
Kedves Barbara!
Örülnék, ha esetlegesen tudnánk telefonon-skypeon beszélni pár mondatot
írtam egy emailt még az Ön email címére is


Csajkovszky Lászlóné, 2016. 06. 16. 07:59
Kedves Barbara! Szeretnék érdeklődni a lakásbérlés árakról,és egy friss nyugdijas ott élési lehetőségeiről. előre is köszönöm.


Kövecsesné Jakab Rozália, 2016. 01. 05. 14:53
Kedves Barbara!
Olvastam a kirándulásokról. Férjemmel szeretnénk a szigetre menni és kiránduláson részt venni, de egyik kirándulással kapcsolatban semmilyen árat nem találok. Szeretném felvenni Önnel a kapcsolatot, hogy megbeszéljük. Előre is köszönöm, Rózsika


kranitzlaszlo, 2015. 07. 09. 08:00
Tisztelt Barbara. Szeretnek tob informaciot ottani eletrol. Lakas Berles mindenapi eletrol. Elore Koszonmom UDV Laszlo


úti kritikus, 2015. 04. 01. 16:28
barbara.d.szabo@gmail.com


horvath zita, 2015. 03. 29. 23:37
Kedves Barbara!Szeretném veled felvenni a kapcsolatot,utazás ,befektetés céljából. Köszönöm


zsuzsa, 2014. 05. 26. 18:10
Kedves ott lako Magyarok!
Itt hozzajuthatok informaciokhoz az odakoltozessel es ottani befektetessel kapcsolatban is? Koszonom Zsuzsa


Noémi, 2013. 12. 24. 22:10
Kedves Szervezők, kedves Barbara!
Érdekelne január első felében egy 9 napos túra, szeretném megkérdezni az árakat illetve örülnék ha skypon vagy telefonon is tudnánk egyeztetni, hogy a számomra legideálisabbat választhassam ki. Egyedül utaznék, kalandtúra, aktív kikapcsolódás, pihenés céljából, 32 éves vagyok. Szeretnék szörfözni, eseteleg kite-ot kipróbálni, szeretek futni is. Mennyibe kerül a túra? Budapestről mennék. Köszönöm, Szijjártó Noémi


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon