.
.
o. j. fotója
A Zöld-foki szigetek éghajlatának fő jellegzetessége, hogy nagyon aktívak az úgynevezett harmattan szelek. A szaharai sivatagból a szelek a Guinea-i öblön keresztül rengeteg homokot hordanak a szelek a Zöld-foki szigetekre, olykor valóságos porfátylat borítva egyes helyekre. A napsugár aktív, de az ég, a levegő március és június között a legtisztább, leginkább pormentes.
A szelek és az esők különböző hatásai alapján a szigeteken egymástól eltérő domborzati jellegzetességek alakultak ki. A keleti szigetek (pl. Sal, Boavista és Maio) jellegzetességei a szikár, sík sivatagos tájak és a fehér-homokos strandok, míg a nyugati szigetek (pl. Sao Vicente, Sao Antao és Santiago) hegyvonulatokkal, vulkánokkal, részben zöld völgyekkel teliek. Még fontosabb a szeleknek való kitettség szerinti felosztás. A szigetvilágot uraló északkeleti passzátszelek két csoportra osztják az országot:
Általánosságban mondható, hogy a barlavento szigetek (Sao Vicente, Sao Antao, Sal, Boa Vista stb.) némileg hűvösebb klímájúak, mint a sotavento szigetei (pl. Santiago és Maio). Mint minden általánosítás, persze ez sem mindig érvényes.
A portugálok fedezték fel a szigeteket, amiket a 15. század közepe táján teljesen lakatlanként találtak. Így aztán senki nem hivatkozik arra, hogy a portugálok bárkit az érkezésükkor leigáztak volna. Így aztán klasszikus értelemben nem volt portugál gyarmat, tényszerűen mégis. A portugálokat elsősorban az érdekelte, hogy a tengeri kereskedelem szempontjából stratégiai helyen fekvő szigetek fölött ellenőrzést gyakorolhassanak. A felfedezést követően nem sokkal a mai Santiago városban települést hoztak létre a portugálok. Ez volt az első európai település a Szaharától délre eső Afrikában. Egyre több telepes jött, akik rabszolgákat is behozattak. A rabszolgák száma meghaladta a szabad telepesekét. A portugálok kikötőket építettek ki, ahol a nemzetközi rabszolga kereskedelem egy része is átfolyt.
Amikor az ibériai félszigeten a 16. században a spanyolok elfoglalták Portugáliát, a Zöld-foki-szigetek kalandorok, kalózok, kereskedők "átjáróházává" vált, és hosszasan, még a 18. század végéig is, káosz uralkodott, amit kegyetlen aszályok is tetéztek. A 19. század elejétől némi fejlődés indult el, és a század második felében a rabszolgatartást is betiltották. A portugálok nem sokat invesztáltak a gyarmatukba, hiszen az anyaország gazdasága sem állt jól. Portugália diktátora, Salazar a 20. század harmincas éveiben tengerentúli területté nyilvánította a Zöld-foki-szigeteket (Cabo Verde). Mivel a gyarmatosítás a világban egyre inkább kritizált intézménnyé vált, Portugália több polgárjoghoz és oktatási lehetőséghez juttatta a szigetek lakóit. A helyieknek azonban már ez sem volt elegendő és megjelent egy olyan politikai szervezet, amely már az ország függetlenségét tűzte ki célul. A portugál erőszakszervezetek egyre kevésbé tudták elnyomni ezeket a törekvéseket, aztán meg 1974-ben bekövetkezett Portugáliában a szegfűk forradalma, a diktatúra megbuktatása, a demokrácia helyreállítása. A portugál gyarmatbirodalomnak ez véget vetett.
1975-ben létrejött a független Zöld-foki szigetek. A gyarmatosítás borzasztó gazdasági örökségével küszködtek a független ország kormányai. A nemzetközi fejlesztési szervezetek támogatásával sikerült némileg lábra állítani az országot. Sok más afrikai országhoz képest azért sikerült eredményeket elérni, mert az ország politikai rendszere viszonylag békés és stabil maradt. A fejlődést egyszerűen nem akadályozták meg polgárháborúk, etnikai és vallási viszályok. Tény, hogy a kilencvenes évek legelejéig a függetlenségi mozgalom vezető erejét képező párt nem tűrt meg többpártrendszert, de azóta demokrácia van. A néhai anyaországhoz fűződő kapcsolatai a függetlenné válást követően is erősek maradtak. Az ország közelmúltjának meghatározó jelensége volt a tömeges kivándorlás. A zöld-fokiak csaknem fele külföldön él. A legtöbb ember a szegénység és az aszályok csapásai és az ahhoz kapcsolódó éhínségek miatt menekült el. Nagyon sok zöld-foki él Amerikában, főleg Kaliforniában, Hawaii-n, Boston környékén. Többségük még a 19. században emigráltak Amerikába bálnavadász hajókon utazva.
Ami a leginkább kiemeli a Zöld-foki szigeteket az afrikai államok sokaságából, az nem más, mint a politikai stabilitás, a polgárjogok tiszteletben tartása, a demokratikus államberendezkedés léte. Ez óriási jelentőségű, bár ez a kivétel abból is adódik, hogy a Zöld-foki szigeteken az etnikai, a vallási összetétel, a hagyományok, az emberek felfogása sokkal kedvezőbb terepet kínál a toleranciára, a kölcsönös megértésre, a békés együttélésre alapozó társadalomhoz és politikai élethez. Vélemény- és szólásszabadság van, többpártrendszer, parlamentáris demokrácia. A pártok váltógazdasága békésen zajlik.
Jóllehet földrajzilag Afrikához tartozik az ország, de - valaki megfogalmazása szerint - a hétköznapi élet, az emberek kisugárzása vonatkozásában inkább egy szegényes, provinciális változata Brazíliának. A felületes szemlélő, a turista meglepődik azért, hogy a Zöld-foki-szigetek a világ egyik legszegényebb országainak az egyike. Talán, mert nincs túlnépesedés és így a nyomor nem tűnik annyira fel. Az átlagos életszínvonal nagyon alacsony, a megélhetési körülmények zordak. Az átlagfizetés havi 100-120 euró körül van, de óriási a munkanélküliség. Az országban nagyon sokan annak köszönhetően tudnak eltengődni, hogy külföldön élő rokonaiktól kapnak rendszeres apanázst. Márpedig óriási a zöld-foki diaszpóra, azaz sokan függnek a rokonoktól.
A gazdaságban a lényeges alkotóelemek a turizmus, a halászat és a tengeri közlekedéssel kapcsolatos kiegészítő szolgáltatások. Jelentős szállodaépítkezések zajlanak és sokan aggódnak amiatt, hogy nehogy az ország természeti környezete, autentikus jellege, levegőjének és vizeinek tisztasága a túlfejlesztés áldozatává váljon. Sok az olasz, portugál beruházás és a befektetőknek nagy, ambiciózus tervei vannak a szálláshely kapacitás megnövelésével kapcsolatban. A szegény országnak meg kell a pénz, hisz természeti kincsekben nem gazdag. 2011-ben 430 ezer turista látogatott a Zöld-foki szigetekre, és ez rohamos növekedést jelent a korábbi évekhez képest. A bruttó nemzeti összterméknek már a 22 százaléka származik a turizmusból.
Aktuális: A Zöld-foki Köztársaság kb. 559 ezres lakosságából 25 ezren nevezhetők bevándorlóknak. Kb. 70 százalékuk nyugat-afrikai országokból (Bissau-Guinea, Szenegál, Nigéria) jöttek, 17% Olaszországból és Portugáliából (ez utóbbiak főleg a turizmusban tevékenykednek), a kiskereskedelemben vannak jócskán kínaiak is. A városokban gyakran látni szenegáli utcai árusokat. Úgy tudni, hogy a helyi lakosok nem igazán rokonszenveznek a sokkal sötétebb bőrű, a turistáknak nagy vehemenciával szuveníreket árusító szenegáliakkal. A helyiek zokon veszik, hogy a szenegáli utcai árusok, ajándékboltosok a turistáknak olyan ajándéktárgyakat árulnak, amiknek semmi köze nincs a zöld-foki kultúrához. A zöld-fokiak szerint az ő országuk tisztább, rendezettebb, mint Szenegál. A zöld-fokiak nem tartják magukat teljesen afrikaiaknak, főleg, mert kulturálisan, vér szerint is közelebb vannak a fehérekhez (leginkább a volt gyarmattartó Portugália révén). A lakosság jelentős része kreol, vagy mulatt (fekete és fehér keverék).
Az afrikai migránsok egyharmada katolikus, egyharmada mozlim (az utóbbiak főleg szenegáliak).
"Európai szemmel felfoghatatlan, hogy egy olyan országban, ahol rengeteget fúj a szél és állandóan süt a nap, miért nincs piaca ezeknek, mint energiaforrásoknak? Láttunk néhány szélkereket, fele működött és ennyi. Ha valaha erre pénzt tudnának szerezni, nagyon hamar önellátóvá válhatna energiaügyben az ország. A lábuk előtt hever, csak le kellene hajolniuk érte. Megdöbbentett, hogy milyen szinten kihasználnak minden lehetőséget pl. mezőgazdasági termelésre. Ahol adódik tíz csepp eső, megművelik a földet. Ugyanúgy, ahogy újrahasznosítanak mindent, amit lehet. A karácsonyfa pl. zöld borosüvegekből volt az egyik szállodában. Nem dobnak ki semmit, hiszen mindenből kevés van." (Kriszta, 2015)
Külsőre az helyiek többsége mulatt, azaz fehér és fekete keveréke. Hajdan a gyarmati időkben a telepesek, a hivatalnokok, sőt még a katolikus papok is összeszűrték a levet rabszolgalányokkal, jóllehet hivatalosan ezt tiltották. A portugálok, a jezsuitákkal karöltve egyre kevésbé tudták fenntartani a faji, bőrszín alapján elképzelt társadalmat. Kialakult a kreol népség, kultúra. Valójában a mai etnikai összetételt már nem lehet visszavezetni szimplán fehér-fekete vegyülésre, mert az évszázadok folyamán, a népek vándorlásával, keveredésével a szigeteken sokkal bonyolultabbá, tarkábbá vált a fizikai kinézet képvilága. Az utcán sétálva a turista a bőr-, haj- és szemszín vonatkozásában mindenféle variációval képes találkozni. A kávébarna azért egyértelműen a domináns bőrszín. A "színes" világ csak a külföldi látogatónak érdekes, mert a helyiek számára mindez persze szokványos, amúgy is a zöld-fokiak gondolkodásmódjától idegen a faji megkülönböztetés, diszkrimináció. Ebben nagy szerepet játszik az is, hogy már évtizedek óta olyan politikai rendszer van, ami szavatolja a rasszizmus távol tartását.
Kényelmesen, komótosan éldegélnek, jól öltözöttek, tiszták. Lazán élnek, a felnőttek szinte gyermeki felelőtlenséggel. Munkaszorgalmuk nem éppen dicsérhető. Ami a külföldi látogató számára fontos: barátságosak, kedvesek, és kifejezetten jószívűek. Sok turista megjegyzi, hogy a helyi férfiak udvariasak a nőkkel. Nyugodtan lehet általánosítani: a helyiek zömében szépek. Egyes vélemények szerint a zöld-fokiak mélyen magukban nem igazán szívlelik a fehéreket, tán irigységből, tán a gyarmati múlt emléke miatt. Ez nem akadályozza meg őket abban, hogy éppen a volt gyarmattartó országba, Portugáliába utazzanak tanulni, üzletelni, már, akinek erre módja van.
Nyilván a turistának egy röpke utazás időkeretében nincs módja belátni az ország hétköznapi életébe, az emberi viszonylatokba. Helyben hosszú ideje élő európaiak beszámolóiból lehet tudni, hogy a zöld-fokiak "családmodellje" meglehetősen laza, szabados. Jellemzőek a házasságon kívüli, élettársi kapcsolatok, a klasszikus család összetételéhez képest a csonka családi felállások, nemzedékek együttélése, a hétvégi papa, a lányanyák, a nagy korkülönbségű és egyéb laza szerelmi kapcsolatok. A családi együttélési viszonylatokban, a kapcsolatok tarka világában az érzelmeken, és szexuális kalandozásokon túlmenően gyakran meghatározó jelentősége van a szegénységből adódó kényszermegoldásoknak. A fiatalok bizonyára nem örülnek, hogy anyagi okok miatt sokak esetében csak későn házasodhatnak és a szülői házban ragadnak. Sokat segít a nehézségeken a szélesebb rokonságra kiterjedő családi összetartás, szolidaritás.
A lakosság átlagéletkora nagyon alacsony: 45 százalék 16 év alatti. Ebben szerepet játszik az, hogy egyes korábbi generációkból rengetegen kivándoroltak. A legjobb lehetőségek a helyiekkel való elvegyüléshez: a kikötők, a strandok és persze a szórakozóhelyek. Az ország lakói vallásukat tekintve többségében (kb. 80 százalék) katolikusok. A katolikus vallás a szigeteken keveredik a helyi gyökerű hitvilág elemeivel. Még a katolikus templomi és főleg a temetkezési rituálékba is keverednek afrikai szokások. Vannak protestánsok is (többnyire a Názáreti Egyház felekezeti ága). A zöld-fokiak spirituális dolgokban erősen megérintett, átélős, hagyományokban gazdag emberek. Jellemző, hogy hisznek ilyen-olyan mértékben a szellemekben, a rossz szellemek elűzésének szükségességében. Jellemző, hogy elmennek a vasárnapi misére, hét közben meg különböző afrikai, brazil és egyéb rítusokba mélyednek el. A befolyásos helyi katolikus egyháznak sok fejtörést okoz, hogy miként igazítsa az univerzális hitéleti szabályokat, elveket a zöld-foki hívők sajátos temperamentumához, életviteli lazaságához.
A zöld-fokiak körében hatalmas tekintélye van Etiópiának, amiért soha nem sikerült senkinek gyarmatosítani. Etiópia kultusza némileg kapcsolódik a Bob Marley iránti imádathoz. Rengetegen hordanak Bob Marley-s trikót, Césára Évora-s trikót viszont sehol nem lehet látni. A helyiek a crioulu (kreol) nyelvet beszélik, de tudnak normál portugálul is. A hotelekben, a turistáknak szolgáltatók körében beszélnek ilyen-olyan mértékben angolul, franciául, olaszul, németül is. A kultúra az afrikai és a portugál jellegzetességek fura keveréke. A nemzetközi statisztikákat nézve a Zöld-foki-szigeteken meglepően sokat költenek az oktatása.
o. j. fotója
,, Ami a helyieket illeti, végtelenül nagyon kedvesek és segítőkészek, sőt fehér ember lévén feltűnést is keltesz, szokni kell, hogy néznek Rád, ugyanakkor ez sosem megy át negatív irányba. Sokan élnek a létminimum alatt, de ezzel nem élnek vissza, hogy jött egy fehér turista, aki valószínűleg sokkal gazdagabb, mint ők és lehúzás legyen a cél. Ilyennel nem találkoztam. A Nagykövetség oldala azt írja ne sétáljunk sötétedés után az utcán, mert rablás áldozatává válhat a turista, ilyennel sem találkoztam, tényleg azt kell mondjam Budapesten nagyobb az esélye, hogy valami történik, mint Zöld-fokin. (a.a., Santiago-sziget, 2022)
A Zöld-foki szigeteken a muzsika a hétköznapi élet szerves része. A zöld-foki zene hihetetlenül izgalmas a gyökereit, a külföldi hatások szövevényes keveredéseit illetően. Íme, mi minden hatásai fedezhetők fel a helyi zene különböző irányzataiban: Brazíliából a szamba és a bossanova, Portugáliából a fado, európai más részeiről a mazurka és a polka, a karib világból a merengue és Afrikából a trombiták. Ami összeállt ezekből az azonban legtöbbször ugyanannak az érzésvilágnak a kifejezését szolgálta: mély belső érzelmek, vágyakozások, álmok, szerelmi fájdalmak, búslakodások. Miközben a szigetlakók nagyon is életvidám emberek, a zenében jellemzően azok fájdalmas érzések fogalmazódnak meg, amelyek mögött közvetlenül vagy közvetve ott vannak az otthon, a haza kényszerű elhagyásával, az emigrációval, a mindenféle elnyomatásokkal kapcsolatos szomorú, fájó élmények. A zenében a vezérfonal: a szerelem és a lelki kötődések iránti vágy, a nosztalgikus érzések, a honvágy. Szó sincs azonban arról, hogy minden helyi zene szomorkás. Sok-sok zenei irányzatuk vidám, bohém és teljesen lezser.
Minden szigetnek meg van a maga jellegzetes hangzásvilága, ahogy minden szigeten más a természeti környezet is. Képesek teljesen hétköznapi tárgyakkal, fémekkel, műanyagokkal, poharakkal zenei hangokat produkálni, és természetes anyagokból, például tökből, fából hangszereket fabrikálni. A hagyományos zöldfoki zene központja kétségtelenül Sao Vicente sziget. Ez volt a szűken hazája a világhírt szerzett Cesária Évorának.
Talán lesz e sorok olvasói között olyan, aki látta, hallotta, csodálta Cesária Évora-t, amikor az óbudai Sziget-fesztiválon fiatalok tömegei előtt a világzenei nagyszínpadon mezítláb énekelt valami olyan a blues-hoz és a melankolikus portugál fadohoz hasonlító, sajátos, lélekemelő, megható stílusban. Ennek az olvasónak nem kell semmit regélni arról, hogy miért is válhatott világhírűvé ez a Zöld-foki szigetek-i asszony. Amit Évora énekelt az a morna. Egy magyar rajongója így fogalmazta meg érzéseit Évora dalairól: napfényes melankólia, meleg, barna énekhang, simogató, lusta ritmusok. A "mezítlábas díva", mert így nevezték, 2002 nyarán énekelt a Szigeten, majd 2005-ben két telt házas koncertet adott a Művészetek Palotájában. Nagymamás külsejével, szerény színpadi viselkedésével valóságos antisztár volt, valójában a kilencvenes években négymillió Évora-lemezt adtak el a világon. 2009-ben koncertezett utoljára Magyarországon, akkor már 68 évesen. 2011-ben hunyt el. Annyira nagy híre volt a világban, hogy önmagában ez hozzájárulhatott az ismeretlen ország turizmusának fellendüléséhez. Sokan azért utaztak a Zöld-foki-szigetekre, hogy lássák házát, és esetleg összefussanak véletlenül vele, "a morna királynőjével". Akik az ország meglátogatásánál Sao Vicente szigetére voksolnak, azok láthatják Mindelo városban a házát, ahol élete végéig élt. Fiatalon ott Mindelo-ban kezdett énekelni lehorgonyzott portugál turista hajókon, és ebben a városban mutatkozott be énekléssel a helyi rádióban.
A fiatalok persze itt is a maguk zenei szubkultúrájában leledzenek. Meg vannak a maguk sztárjai. Főleg Santiago szigetén, Praia-ban lehet hallani/látni színpadon a mai divatos helyi pop zene előadóit. Nem új keletű, de a fiatalok körébe roppant népszerűek a karibi eredetű zouk ritmikus zene mindenféle helyi adaptációi. Az ország kulturális életében jelentős szerepe van az ünnepléseknek, amelyek közül a kimagasló jelentőségre és hírre tett szert a karnevál.
A hoteleken kívül a helyi éttermekben a választékra az a jellemző, hogy a portugál konyha ételeit próbálják hozzáigazítani a helyi alapanyagok lehetőségeihez és jellegéhez. A külföldi látogatók rendre rácsodálkoznak, hogy mennyi olyan zöldségük van, aminek nincs otthoni megfelelője. A zöldfokiak körében nagyon népszerű a cachupa nevű, eléggé "masszív" egytálétel, ami babból, kukoricából, valamint sertéshúsból, halból áll össze. Raknak még hozzá édesburgonyát és káposztát is. A helyiek a cachupa-t szívesen eszik bármelyik napi étkezés alkalmával. A külföldiek legfeljebb egyszer próbálják ki...
g.m. fotója
A Portugáliában és Brazíliában népszerű babétel, a feijoada az afrikai országban is a kedvencek egyike. Meg kell említeni a canja de galinha-t, ami csirkés-rizses leves, és a lakodalmak kötelező menüje. A caldo de peixe egy tartalmas halleves, és a beaf de atum, ami nem más, mint egy tonhal steak. A carne guisado egy hagyományos párolt hal. A kis vendéglőkben pompás halételeket lehet enni. A halválasztékban dominál a kardhal, a barrakuda és a muréna. Homárt is lehet enni elfogadható áron. A halakat kevés helyen készítik el igazán finoman. (A kivételek közé tartozik a magyar Barbara étterme Mindelo-ban, a Hotel Gaudiban.)
Ami az édességeket illeti, a Zöld-foki-szigeteken a választék nem csekély és nem cukrászdai remekekről szól, hanem otthon sütöttekről. A szigeten termett papaya-ból, mangóból, kókuszdióból és guavaból állnak össze a fantáziadús sütik. De érdemes megkóstolni a sajt- és kávé pudingokat is.
o. j. fotói
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.