ÚTIKRITIKA.HU / Kerbala






hirdetes

útikritikák


Kerbala

Kerbaláról dióhéjban|Vélemények| Odajutás| Szállás|   Imám Huszein mecset |Abbász mecsete| Kerbala város|Étkezés|Közbiztonság| Fotóegyveleg

Kerbala, más átírásban Karbala, Bagdadtól 100 kilométerre dél-délnyugatra fekszik. A képen Huszein mecsete. Ő Ali, a negyedik kalifa - a síiták szerint az első igaz kalifa - fia volt. Ali sírját láttuk Nedzsefben. Huszein anyja, Fatima a vallásalapító Mohamed lánya volt, Huszein tehát a próféta unokája. A hagyomány szerint 680-ban itt, a kerbalai csatában veszítette életét, féltestvérével Abbásszal és összesen mintegy 70 követőjével együtt. Az ellenfél - a síiták értelmezésében zsarnok uralkodó, a szunniták szerint legitim kalifa - Muavíja fia, I. Jazid volt. Az ő túlerőben lévő csapatai győzték le Huszeint és embereit. Ali követői, vagyis a síiták a mai napig gyászolják a mártíroknak tekintett áldozatokat. Mindenekelőtt a csata muszlim naptár szerinti évfordulóján, Asúrakor, vagyis Muharram hónap 10. napján, aztán 40 nap múlva. Ez utóbbi az Arba'ín. Kerbala város a hagyomány szerint az egykori csata, illetve Huszein sírja helyén épült.

Ami a fotón látható, az, az ünnepmentes állapot. Csütörtökön-pénteken jóval többen vannak, asúra és arba'in idején meg még sokszor ennyien.

Forrás: insta @akeletibol - facebook.com/akeletibolhongkongba

Kerbaláról dióhéjban

A síiták (Nedzsef mellett) másik szent városa. Itt temették el Ali két fiát, Huszeint és Abbászt, valamint mártírtársaikat.

Vélemények

Mivel Kerbela a szent városok egyike , így a hosszú nadrág viselése kötelező. A városba érkezés előtt át kellett öltöznünk.

Imam Husszein Mohamed Próféta unokája , a sííták harmadik imámja  Medinában született i. sz. 626 -ban és Kerbelában halt meg i. sz . 680-ban.

(v. jancsi, 2023)


Kerbela Irak központi részén fekszik. Az ország kilencedik legnépesebb városa. Az iszlám vallás síita ágának egyik szent városa, zarándoklati és temetkezési hely.
Mi két mecsetet néztünk meg, amik egymás mellett találhatóak az óváros központjában.
Az egyik a Maszdzsid al-Huszajn emlékére emelt hatalmas mecset és sírbolt, a másik a Maszdzsid al-Abbas tiszteletére emelt mecset és sírbolt.
A városnézés után én visszamentem a hotelbe, mert nem éreztem jól magamat. Délután indultunk újra útnak. Megnéztük a város vízellátását megoldó, 1300-ban épített és ma is működő Husszejn-csatornát és közben egy vallási felvonulásba is belecsöppentünk.
Egy épülő mecsethez vittek sírbolt elemeket, amit emberek tömegei kísértek. A hadsereg és a rendőrség mellett az Irán által támogatott siíta milicia tagjai is biztosították a menetet.
A vacsora után megnéztünk egy helyi múzeumot. (sz. g., 2022)

V. Jancsi fotói

Odajutás

Úton Kerbelába . A Tigris folyón átkelve egy ponton hídon, majd jónéhány katonai ellenőrző ponton is , megérkeztünk a csiribiri szállodánkba. (v.j., 2023)

Szállás

Irakban még nincsenek felkészülve a turista áradatra , ( az eddig látott 5 fehér turistát vasárnap délután láttuk Bagdadban, azóta egyet sem ) nincsenek olcsóbb szállások , elegáns nagy hodály Hotelekben lehet csak aludni , nem olcsón. (v.j. 2023)

DKK Hotel Karbala  - v. j. fotói

Étkezés

Reggei a hotelben - V. Jancsi fotója

Imám Huszein mecset

Abbász mecsete

Angolul: Holy Shrine of Abu Fadhl Al-Abbas

Ez Abbász, Huszein féltestvére mecsete. Abbász apja is Ali volt, anyja viszont nem a próféta leánya, hanem egy másik Fatima nevű hölgy, Hizam lánya. A két hatalmas mecset, Huszeiné és Abbászé egymással szemben, egy nagy tér két végében találhatók. - insta @akeletibol - facebook.com/akeletibolhongkongba

Elénk tárul Abbász szentélyének kapuja. Felül egy nyílvesszővel eltalált tömlő lóg. A síita hagyomány szerint Abbász oroszlánként küzdött a csatákban, Huszein Kerbalában azonban óvta öccsét, és nem akarta, hogy az összecsapás sűrűjébe vesse magát. Abbász - hogy a Huszein táborában rekedt gyerekeknek vizet szerezzen -, az ellenség által elzárt Eufráteszhez ment, a visszaúton azonban lenyilazták őt. A hagyomány szerint azon a ponton áll ez a szentély, ahol leesett a lováról. - insta @akeletibol - facebook.com/akeletibolhongkongba

Balra a szentély. Ezen az óriási területen imádkoznak a hívek.

insta @akeletibol - facebook.com/akeletibolhongkongba

V. Jancsi fotója (2023)

Ketté vannak osztva a mecsetek . Egyik felében a nők , a másikban a férfiak. Én nem mehetek be a női zónába , így sok kép nincs róluk, de nem is szabad őket fotózni . (v.j., 2023)

Kerbala város

Lakosság (2023-ban): 589,000

insta @akeletibol - facebook.com/akeletibolhongkongba

A városközpontban számos, a kerbalai csata egyes eseményeinek emléket állító építmény található. - insta @akeletibol - facebook.com/akeletibolhongkongba

Étkezés

Sis kebab, csirkés és "húsos", vagyis marha-bárány, paradicsom, hagyma. És nagyon finom savanyúság balra fent. Ez lett az egyik kedvenc iraki ételem.

insta @akeletibol - facebook.com/akeletibolhongkongba

Vásárlás

Disdása a neve ennek a legeltejedtebbhelyi férfiviseletnek - insta @akeletibol - facebook.com/akeletibolhongkongba

Mecsetlátogatáshoz legpraktikusabb papucsok - insta @akeletibol - facebook.com/akeletibolhongkongba

V. J. fotója

Közbiztonság

Utcakép. Az elmúlt háborús évtizedekben sok merénylet volt Kerbalában, ezért a belvárost lezárták, autókkal nem lehet behajtani. Mindenféle szállítási feladatot ilyen hordárok látnak el.

insta @akeletibol - facebook.com/akeletibolhongkongba

V. Jancsi fotója

Fotóegyveleg

Abbász mecsete - V. Jancsi fotói (2023)

V. Jancsi fotói


Kommentek

Még nem érkezett hozzászólás.


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon





SZÁLLÁSFOGLALÁS

hirdetes