ÚTIKRITIKA.HU / Abházia

Kínos dilemma, hogy egy ilyen tisztázatlan hovatartozású, kvázi államot hová sorolja a szerkesztő. A világ legtöbb országa e területet Grúzia részének tekinti, viszont 1992 óta de facto független állam, amit Oroszország, Venezuela, Szíria és Nicragua elismer. Ami még jelentősebb tény, hogy már az óceániai Nauru is elismeri Abháziát! (Mit kaphattak cserébe?). Állítólag még Vanuatu is a szűk csoport része...

Úgy döntöttünk, hogy a Grúzia fejezethez csapjuk, hátha Abházia ezt nem veszi észre és akkor megúsztuk.

A meglátogatott országokat gyűjtőknek fel van adva a lecke: Abháziával egy újabb országot pipálnak ki? (Amúgy az ENSZ sem ismeri el országnak.)

Abháziáról dióhéjban

Kaukázusi ország, avagy terület, ahol kb. 246 ezren laknak. Grúzia oroszok által katonailag megszállt grúz területnek tekintik Abháziát.

A terület a Fekete-tenger (ugyebár inkább tó) keleti partján terül el, Grúzia északnyugati részén. Abházia Oroszországgal határos (na meg Grúziával, ha hajlandók vagyunk úgy venni).

Fővárosa: Szuhumi

A lakosság kétharmada ortodox keresztény.

Ez a zászlójuk (a tenyér az abház államiság jelképe volt a 8. és a 10. század között)

Odajutás

Magyar állampolgár is meglátogathatja Abháziát, de csak úgy, ha a belépés és a kilépés ugyanazon országból történik azaz vagy Oroszország vagy Grúzia.

Ha Grúziából (Georgia) akarunk átmenni, akkor a Zugdidi nevű grúz városból kiindulva lehet ezt megtenni. Zugdidiből kb. 20 perc alatt taxival juthatunk el az Enguri-hídhoz (3 dolcsi).

A határ hivatalosan reggel 8-kor nyit ki, de gyakran előfodul, hogy csak 2-3 órával később. A grúz határőr megnéi az útleveledet és átmész a hídon (kb. egy kilométer, azaz 15 perc) az abház határállomásra, ahol a határőrök jobban fontoskodnak, mint a grúzok. Várakozásokra kell számítani. A cuccainkat tuti átvizsgálják. Megkérdezik, hogy miért akarjuk meglátogatni Abháziát. Sima válasz: turistaként érdekel. A határátkelőhelyen világossá válik, hogy a háttérből ki uralja Abháziát: több Putyin-fotó is ki van téve. (2022)

Vélemények

Abházia – egy szovjet időkből itt ragadt világ peremén
Abházia nem a világ vége – de nem is az a fajta hely, ahová a nyugati kényelmet kereső turisták örömmel visszajárnának. Az Inguri folyónál húzódó grúz-abház határ már önmagában egy időutazás: retró bódék, szovjet nosztalgiát árasztó egyenruhák, és az a bizonyos fojtott légkör, amit a világ által nem elismert országok határain érez az ember. Maga az ország pedig még inkább a múltban él – a grúzokkal vívott polgárháború vége már bő két évtizeddel ezelőttre datálódik, de a sebek még mindig érződnek. Ma inkább tűnik Oroszország „házi nyaralóövezetének”, mint valóban önálló államalakulatnak.

Kíváncsisággal kevert izgalommal léptük át a határt – pontosabban a hidat, amelyet gyalog kellett megtennünk. A túloldalon nem fogadott sem félelem, sem nyomor, csak egyfajta megfakult időtlenség. Grúz bélyegzőt értelemszerűen nem kaptunk az útlevélbe – mivel Tbiliszi nem ismeri el Abházia függetlenségét. De meglepetésünkre a várva várt abház pecsét sem került bele: a belépéshez előre e-mailben kellett vízumengedélyt kérnünk, amit kinyomtatva kellett bemutatni. A valódi vízumot csak Szuhumiban, a külügyminisztériumban kaptuk kézhez – egy piros-fehér-zöld díszítésű papírlapot, amelyet kilépéskor vissza is vettek, mintha csak kölcsönadták volna.

Fontos tudnivaló, hogy Grúzia felől csak akkor térhetünk vissza, ha onnan is léptünk be – aki Oroszországból jött, annak visszafelé is azon az úton kell távoznia. A grúzok ugyanis továbbra is saját területüknek tekintik Abháziát, és nem nézik jó szemmel, ha valaki a tudtuk nélkül érkezik onnan.

Ami az árakat illeti, alaposan meglepett minket. Azt hittük, a helyi viszonyokhoz képest olcsón megússzuk majd, de az élet Abháziában legalább annyiba kerül, mint Magyarországon – sőt, néha többe. A szállásárak nem barátiak, és egy kiadósabb ebéd is 1500–2000 forint között mozog. Egy darab hacsapuriért 800 forintot is elkérnek. A közlekedés ugyan olcsóbb, körülbelül kétharmadába kerül, mint itthon – köszönhetően az alacsony, 170 forint körüli benzinárnak –, de ez kevéssé vigasztal, ha a többi költség szinte nyugatias szintet üt meg.

Abházia így nemcsak földrajzilag esik kívül a megszokott turistautakon, hanem hangulatában is – egy külön világ, ahol az idő megállni látszik, a múlt pedig még mindig erősebben diktálja a ritmust, mint a jelen.

Helyi közlekedés

A grúz-abház határtól Szuhumi kb. 90 kilométerre van, amit kb. másfél óra alatt lehet megtenni minibuszos iránytaxin vagy privát taxin (az utóbbi kb. 30 dolcsi). Amúgy de facto a rubel a fizetőeszköz, jóllehet van nekik egy helyi pénzük is, az apsar.

Vendéglátás

k. a. fotója

Szuhumi

abház neve: Akva

Száz évvel ezelőtt ez a város valószínűleg harmonikus kis település lehetett, ahol derékszögben futó utcák mentén egy-kétemeletes, takaros házak sorakoztak. Ma azonban rendezetlen városkép fogadja az utazót: a gondosan helyreállított századfordulós villák közé foghíjtelkek és ízléstelenül modern építmények ékelődnek – bár ez aligha tartozik Abházia legsúlyosabb problémái közé.
Ahogy az ember a külváros felé veszi az irányt, olyan paneltömbök tűnnek fel, mintha egy háború utáni disztópikus filmből léptek volna elő, mellettük rozoga bádogkerítéssel körbevett családi házak sorakoznak. A lakosság drasztikus csökkenése miatt rengeteg épület üresen áll, nem ritka látvány az olyan hatalmas társasház, amelyből csak egy-egy ablak mögül lengedezik függöny.

Helyi férfiak kedvenc időtöltése - k. a. fotója

k. a. fotói

Gagra

Lakosság (2022-ben): 12,000

A Fekete-tenger partján feszik a város.

Gagra számít Abházia turizmusának központi városára, ahol a hegyek szinte közvetlenül a tengerpartba zuhannak, és az éghajlat az év felében melegebb, mint a francia Riviérán. A szovjet időkben nem véletlenül hívták ezt a vidéket a Kaukázus Riviérájának. A város első benyomása azonban kiábrándító: lepusztult panelrengetegek és egy forgalmas főutca, ahol egymást váltják a kifőzdék, házilagos utazási irodák és műanyagpalackból kínált borárusok.
A tengerparti sáv és a hegyoldalban megbúvó régi villák viszont még most is sejtetik, hogy valaha elegancia jellemezte ezt a környéket. Gagra lakosságának jelentős részét örmények alkotják, és egy helyi taxis büszkén mesélte, hogy a templomuk az Ecsmiadzinban található székesegyház kicsinyített másolata. Külön öröm volt látni, hogy itt még mindig használatban vannak a régi, sárga Ikarus buszok – a nosztalgia kézzelfogható.

B. M. fotói

Manapság

Ahogy a kisbuszból kifelé néztem, olyan érzésem támadt, mintha Abháziában megrekedt volna az idő valahol a Szovjetunió széthullása környékén. Az ország déli része különösen lehangoló képet festett: az 1992–93-as polgárháború idején innen menekült el a legtöbb grúz nemzetiségű lakos, és azóta is sok az elhagyatott ház, a gondozatlan, benőtt föld. Csak elszórtan bukkan fel egy-egy kukoricás vagy gyümölcsös a gaztengerben.
Az utakon szinte annyi tehén kóborol, mint Indiában. Feltűnő volt, hogy a helyi nők 35 év fölött szinte kivétel nélkül feketét viselnek, ugyanakkor az idősebb asszonyok gyakran színes fejkendőben járnak, amelyek alól néha megcsillan egy-egy aranyfog is. Galiban, ahol egy apró boltban rubelt váltottam, az eladó nő óvatosan figyelmeztetett, hogy ne mászkáljak a pénztárcámmal kézben, mert kiszámíthatatlan, mi történhet. Ilyen tanácsokkal a fejünkben szálltunk fel a Szuhumiba tartó buszra – az izgalom és a kíváncsiság egyszerre dolgozott bennünk.