.

R. Gyuri fotója
29 ezres város a Palesztin önkormányzatok területén, Ciszjordániában. 2019 áprilisi álllapot szerint teljesen biztonságos Betlehem egyéni meglátogatása, akár egyénileg is. A bejutás nem is komplikált. Normál jeruzsálemi busszal oda lehet menni a falhoz, ahol az átjáró van. A Betlehembe belépésnél még ellenőrzés sincs. Viszont onnan kifelé van ellenőrzés és fel kell mutatni az útlevelünket. Szóval útlevelet mindenképpen vigyünk magunkkal. Évi kétmillió turista látogat Betlehembe, logikus módon az itteniek csak belőlük élnek.
Kétségtelen, hogy Betlehem meglátogatása meglehetősen más élmény egy mélyen hívő zarándoknak, mint annak, aki egyszerűen kulturális, műveltségi alapon motivált az itteni nevezetességek megnézésében.

A Születés temploma (bazilikája) az UNESCO kulturális világörökségének a része.
Tetszett
1. Sétálni a helyiek között a bazárban
2. Remek kávé és hangulat a helyi - majdnem - Starbucksban
3. Alapvetően kedvesek, de ezt nehéz meglátni
Nem tetszett
1. A taxisok, árusok idegesítő nyomulása, rikácsolása, az önjelölt idegenvezetők folytonos felajánlkozásai. Tudjuk, hogy ebből tartják fenn a családjukat, de 100 sékel egy ötperces útért kicsit túl van árazva. Alkudni kötelező.
2. A biztonsági ellenőrzések miatti időveszteségek, és némi stressz
3. Koszos
4. Csoportok, sorok mindenhol, nyilvános wc sehol
5. A fal látványa lehangoló - róla a nézetek nagyon változatosak

K. Kriszta fotója
A tér keleti oldalán rögtön feltűnik a Születés temploma, Betlehem legismertebb és legfontosabb látnivalója. A hatalmas, szürke kövekből épült templom inkább emlékeztet erődítményre, mint klasszikus templomra. Eredetileg három bejárata volt, ma már csak egy használatos. A kereszthajó déli ágából vezet le egy lépcső a Születés barlangjába – abba a helyiségbe, amelyet a hagyomány szerint Jézus születési helyeként tartanak számon.
Ott állva nehéz nem elcsendesedni. Az ember próbálja felfogni, hol is van éppen – egy olyan helyen, amelynek jelentősége világszerte emberek milliói számára meghatározó. Ritka és különleges élmény.
A város többi része egészen más hangulatú: nyüzsgő, élő, sokszor kaotikus. Kávézók, éttermek, árusok sora mindenfelé, a bazárszerű forgatagban pedig egymás mellett jelenik meg a mindennapi élet és a turizmus. Néhol még állatokat is terelnek az utcákon, ami szokatlan látvány egy városi környezetben.
Szinte mindenhol vallási emléktárgyakat kínálnak: ikonokat, kereszteket, kis jászolokat, Jézus-ábrázolásokat, valamint különféle kézműves termékeket fából, kőből vagy fémből. A vallási turizmus továbbra is meghatározó szerepet játszik a város életében, és sok helyi számára ez jelenti a fő megélhetési forrást.
A Születés temploma önmagában is lenyűgöző, de a legtöbb látogató azért érkezik, hogy megérintse azt az ezüst csillagot, amely a hagyomány szerint Jézus születési helyét jelöli. Ez a kis barlangtér azonban gyakran zsúfolt, így az élmény inkább azok számára igazán jelentős, akik vallási szempontból is kötődnek hozzá.
Az ezüst csillag és maga a templom elsősorban szimbolikus jelentősége miatt kiemelkedő. Utazóként érdemes a város más részeit is felfedezni, ahol jobban megismerhető Betlehem hétköznapi arca.
A város egyértelműen erősen támaszkodik a turizmusra: a felújított épületek, üzletek és éttermek sok helyen rendezett, látogatóbarát környezetet teremtenek. Ez ugyanakkor kontrasztot alkothat a térség más részeivel.
A konfliktus közvetlen jelei a városban kevésbé feltűnőek, bár a környéken jelen vannak azok az elemek – például ellenőrzőpontok és a fal –, amelyek a régió sajátos helyzetére emlékeztetnek. A fal felületén több helyen láthatók Banksy munkái is, amelyek erős vizuális és társadalmi üzeneteket hordoznak.
,, Szerintem Betlehem a turisták szempontjából egy teljesen becsapós, lehúzós hely. Ha nem vagy baromira buzgó keresztény, aki mindenáron látni akarja Jézus születésének állítólagos helyét, akkor simán hagyjad ki Betlehem meglátogatását. Az utcák tele vannak zsebtolvaj kis csibészekkel, meg a turistákat hajszoló árusokkal. A kereskedő megnevezésre nem méltóak, mert utánad köpnek, beszólnak, rád üvöltenek, ha - akár udvariasan is - elutasítod portékáik megvásárlását.
Az idegenvezetőnk egész nyilvánvalóan azért siettette olyan gyorsan a Születés templomának meglátogatásával végzést, és hagyta ki önkényesen a Tejbarlangot, hogy legyen ideje minket beterelni egy ajándékboltba, ahol persze jutalékot kap, ha valamit vásárolunk.
Amúgy a Születés templománál a személyzet bunkó volt, szinte azt éreztük, hogy utálják a turistákat. Betlehem utcái retkesek, az ottaniak túl nyomulósak. Ez volt az izraeli utazásom egyetlen csalódást keltő programja. (sj,
,, A mi egynapos Betlehem-i látogatásunk nagyon is jól sikerült. Az árusok peróbálkozásait azért nem nevezném zaklatásnak. Végtére is ez az egyetlen lehetőségük, hogy eltartsák a családjukat. Semmivel sem voltak tolakodóbbak, mint a Jeruzsálem óvárosában lévő piacok kereskedői. Sőt az volt a véleményünk, hogy a betlehemiek barátságosabbak, mint a jeruzsálemiek." (ba,)
Betlehemet nem lehet kihagyni egy izraeli körutazásból még akkor sem, ha az autókölcsönzős kifejezetten megtiltotta, hogy Ciszjordániába belépjünk. Oda ugyanis nem terjed ki a biztosításunk. Nagy dolog! – gondoltam – csak nem azalatt a néhány kilométer alatt fogom összetörni a verdát, amíg odaát vagyok. Csakhogy, miután rákerestem, kiderült, hogy Betlehem kizárólag palesztin ellenőrzés alatt álló terület, talán mégsem jó ötlet sárga rendszámmal virítani a főtéren, mert még az autón állnak bosszút a 75 éves konfliktusuk miatt.
Végül azt a megoldást választottam, hogy leállítottam a kocsinkat a határnál, és gyalog keltünk át a brutális betonfalnál kialakított átjárón. Tudtam, hogy taxis hiénák hada vár a túloldalon, de arra gondoltam, hogyha palira akarnak venni, inkább gyalog teszem meg azt a három és fél kilométeres utat, ami az óvárosig vezet.
Az első személyszállító kisiparos olyan összeggel indított, ami alkualapnak is nevetségesen magas volt, ezért elindultunk gyalog, rögtön három másik fuvarozó vállalkozó tapadt ránk, egyre kedvezőbb ajánlatokkal. Végül az a kolléga nyert, aki beérte egy százassal. Tízezer forint az oda-vissza útért és az egyórás várakozásért elfogadható összegnek látszott, főleg a helyi utazási irodák félnapos látogatásainak áraihoz képest. Csakhogy a turpisság később derült ki.
A város legismertebb nevezetessége természetesen a Születés temploma, amit eredetileg 1700 évvel ezelőtt, Nagy Konstantin, római császár építtetett azon a helyen, ahol Jézus született. A ma látható épület sajnos már kevés eredeti részt tartalmaz, és az sem örvendetes, hogy a tapló turisták kézjegyüket vésik az oszlopokra. A templom alatt rejtőzik egy barlang is, ahol állítólag Jézus született. Érjen bár dolgozó népünk megvetése, de itt sem álltunk órákig sorban, hogy ebben a barlangban megérinthessük a szülőhelyet jelképező ezüst csillagot. Ez csak hardcore hívőknek javasolt.
Közvetlen mellette áll az a Szent Katalin templom, ahonnan karácsonykor gyakran közvetítenek éjféli misét.
Innen átsétáltunk a Tej Barlangnak hívott kápolnába, ahol az írások szerint Szűz Máriának egyszer lecseppent az anyateje, amitől a szikla fehérre változott. Igényesen kialakított imahely, de a fehér sziklának nyomát sem láttuk. (Talán annyit csalhattak volna, hogy Carrarából idehoznak egy márványtömböt, csak az illúzió kedvéért.)Sofőrünk végig ott lihegett a nyakunkban, nehogy eltűnjünk. Beszálltunk az autójába és miután még volt időnk a kialkudott egy órából, kértem őt, hogy vigyen el Banksy, a titokzatos graffitis szállodájához, ami úgy hirdeti magát, hogy „hotel pocsék kilátással”, ugyanis a szobák nagy része közvetlenül a hét méter magas betonfalra néz, amivel Izrael próbálja megoldani az illegális migrációt. Láthattuk a világhíressé vált fali rajzát is, amit a környék pólóárusai előszeretettel nyomtatnak trikóra, kihasználva, hogyha Banksy meg akarja őrizni az inkognitóját, nem tud bejelentkezni a jogdíjakért.
A közelben van még Jákob feleségének, Ráhelnek a sírja is, de azt már nem mertem felvenni a programok közé, nehogy kicsússzunk az egy órából, és erre hivatkozva kezdjen el alkudozni a taxis. Visszavitt minket szépen a határátkelőhöz, majd amikor átnyújtottam neki a száz sékelt, értetlen arcot vágott, hogy ez meg mi?
– A viteldíj, amit megbeszéltünk – mondom.
Csakhogy ő száz dollárra gondolt. Kedvem lett volna röhögni ezen a pofátlanságon, de még inkább egy súlyos tárgyat a fejéhez vágni. Bemutatkoztam neki, hogy Gábor vagyok, nem Pali, másnál próbálkozzon. Szó szót követett, és már majdnem faképnél hagytam, amikor fenyegetően mutatott a kollégái felé, hogy „akkor kérdezzük meg tőlük, mi itt a hivatalos fizetőeszköz”. Nem szerettem volna még egy palesztin-magyar konfliktust is kirobbantani a meglévők mellé, ezért hajlandó voltam megduplázni az összeget, és végül kétszáz sékellel megrövidítve kullogtam vissza izraeli oldalra. (2023) forrás
Több busz is elvisz a checkpointig, a Hebron avenuen, például a 234-es. Ott gyalog kell átkelni és már kezdődhet is a harc a lenyúlós taxisokkal. Ezen túl kell esni, sajnos. Belevalóbbak nyugodtan elindulhatnak gyalog, a Hebron avenue a falon túl is folytatódik.
Egyszerűbb, de drágább taxival vagy szervezett csoporttal.
Jeruzsálemből egy izraeli taxi vitt el bennünket az ellenőrzőpontig, ahol már egy palesztin sofőr vett fel. Az áthaladás meglepően gördülékeny volt, szinte észrevétlenül jutottunk át az ellenőrzésen, majd egy újabb autóval folytattuk az utat Betlehem felé. Érdekes részlet, hogy az izraeli és palesztin járművek rendszámtáblái jól megkülönböztethetők egymástól.
Visszafelé már valamivel összetettebb volt a helyzet: a gyalogosok számára kialakított, nagy terminálon keresztül kellett áthaladnunk, ami hangulatában leginkább egy repülőtérre emlékeztetett. Sorban állás, fémdetektoros ellenőrzés és útlevélvizsgálat után, nagyjából fél óra alatt jutottunk át.
K. Kriszta fotója
A közlekedés Betlehemben általában egyszerű és megfizethető. A város nem túl nagy, így a legtöbb hely könnyen elérhető gyalogosan vagy taxival.
Taxik Betlehemben a leggyakoribb közlekedési módok közé tartoznak. Az autók általában nem rendelkeznek mérővel, így érdemes előre megegyezni az árról a sofőrrel, hogy elkerüljük az átverést. A taxik árai általában megfizethetők, és az utazások általában kényelmesek és biztonságosak.
Az autókölcsönzési lehetőségek is elérhetők Betlehemben, de csak azoknak ajánljuk, akik járatosak a városban és a környező területeken. Érdemes tudni, hogy a városban sok az egyirányú utca és az útburkolat is nem túl jó állapotban van.
A helyi buszjáratokat is használhatják a látogatók. A buszok általában zsúfoltak, de az árak megfizethetők. Azonban az útvonalak néha bonyolultak lehetnek, és a buszmegállók számának hiánya miatt nehéz lehet pontosan megtalálni a megfelelő megállókat.
Az egyik legjobb módja a közlekedésnek Betlehemben, ha gyalogosan fedezzük fel a várost. A város kicsi, és a legtöbb fontos látnivaló és hely könnyen megközelíthető gyalog.

Taxik az átmenő ponton - Kriszta fotója
Mindenféle nemzetközi gagyi, köztük néha szép dolgok is. Annak érdemes vásárolnia, aki pl. a zarándokútról szeretne emléket hazavinni. Ami mellette szól: a fából készült kegytárgyakat valóban ott helyben készítik.

Ha itthonról nem vittünk kendőt, akkor...
Érdemes még sötétedés előtt befejezni a programot, és visszaindulni Jeruzsálem felé, ahol általában kiszámíthatóbb és nyugodtabb környezet fogadja az utazót az esti órákban. Én is így tettem.Ezúttal már nem volt kísérőnk, de az utcákon így is gyakran lehetett látni fegyveres jelenlétet – elsősorban katonákat, de időnként civileket is.
A térség sajátossága, hogy a biztonsági jelenlét a mindennapok része, ami elsőre szokatlan lehet, de az ott élők számára ez megszokott környezet.
1. Lá sukrán ! (köszönöm nem kérem) - ezt kell jól artikuláltan mondani az árusoknak és bármilyen szolgáltatást kínáló helyieknek, hogy udvariasan le tudjuk őket szerelni, mármint ha tényleg nem érdekel minket az, amit kínálnak. Mosolyogjunk és szapora léptekkel menjünk tovább.
2. Ne vásárolj idegenvezető, vagy önjelölt segítő kíséretében, mert a jutalékukat hozzá csapják az árához, azaz többet fizetünk, mintha csak magunk mennénk be a boltba.
3. Megfelelő ruhanemű viselése még nagy melegben is kötelező.
Több busz megy a checkpointhoz, érdemes leinteni és érdeklődni. A busz 5-6 sékel az Óvárosig, ugyanezt egy helyi önjelölt sofőr 250 sékelért ajánlotta. Érdemes mindig érdeklődni. Befelé szabad az út, bárki átmehet egy perc alatt, kifelé kell ellenőrzésen átesni.
Étel-ital-árak azonosak a Jeruzsálemben találhatókkal. Nem szabad elhinni a taxisnak, hogy csak az oda-visszaút a fizetős, a nevezetességek között ingyen visz. A nevezetességek gyalogos távolságra vannak egymástól és Betlehem maga egyáltalán nem egy nagyváros.
MIndkettőnek vannak előnyei és hátrányai. Csoportos program esetében reggel és este végigjárja a busz Jeruzsálem összes szállodáját, míg mindenkit felvesz és letesz. Együtt kell mozogni a csoporttal, de ez biztonság érzetet is ad. Ha jó az idegenvezető, sok érdemi információval gazdagíthat. Általában angolul. Az ellenőrzések csoport esetében tovább szokatk tartani a visszaúton.
Egyéni program rizikósabb, de sokkal szabadabb. Kevesebb kulturális értéke lesz, de az egyszeri utazó többet láthat a mindennapi életből. Például bolyonghat a fal mellett egyedül. Félelmetesebb, bár nappal nem veszélyes. Befelé egy perc alatt lehet bemenni, kifelé meg kell találni a kiutat, a checkpoint nincs mindig kiírva. Hebron avénél pl. egy fedett alagút rendszerbe kell belegyalogolni. Nem vészes, csak nyomasztó kicsit.
Zarándokok kötelező célpontja, ezért állandóan zsúfolt. Délelőtt óriási sorokkal kell számolni. Vagy korán vagy későn érdemes emiatt odamenni. 2018-ban éppen renoválják a templomot, fel kell készülni arra, hogy bizonyos helyeken csak paravánokat lehet látni pl. mozaikok helyett. A mozaikos padló is felújítás alatt áll.
A Születés temploma alatt található barlanghoz vezető lejáratnál hosszabb sor vár, így van idő körbenézni: a falakat és az oszlopokat évszázados, helyenként megkopott festmények díszítik, amelyek Máriát és a kis Jézust ábrázolják.
Több lépcsőn keresztül jutunk le ahhoz a ponthoz, amelyet a hagyomány Jézus születési helyeként tart számon. Ma ezt egy csillag jelöli, mellette található a Háromkirályok oltára is. A tér szűk, és általában zsúfolt – alig lehet mozdulni, sokan szeretnék közelről látni és megörökíteni a helyet.
Ott állva az ember óhatatlanul elcsendesedik egy pillanatra, és belegondol, milyen különleges élmény eljutni egy ilyen jelentőségű helyszínre.
Egy csillag jelöli a helyet
A Születés temploma bejárata meglepően alacsony: egy szinte lyukszerű nyíláson kell behajolva belépni. A hagyomány szerint ezt szándékosan szűkítették le, hogy megakadályozzák a lovas behajtást, így ma is csak meghajolva lehet belépni.
Bent éppen felújítás zajlott, állványok között lehetett közlekedni, ami kissé rontotta az élményt. A Születés barlangjához vezető sor hosszú volt: körülbelül egy órát kellett várni, mire lejutottunk. Lent szertartás zajlott, és a szűk térben nagy tömeg gyűlt össze.
Amikor végül a csillaghoz értünk – amely Jézus feltételezett születési helyét jelöli –, csak néhány másodperc jutott, mert folyamatosan terelték tovább a látogatókat. A zsúfoltság és a nyüzsgés miatt az élmény inkább intenzív volt, mint elmélyült, de így is különleges érzés volt ott lenni egy ilyen jelentőségű helyszínen.
A Születés Templomától cca 3-400 méterre van és teljesen más világ. Tiszta, rendezett, gyönyörű. Óriási hangulata van, ez részben annak is köszönhető, hogy kevesebb csoportot hoznak ide szervezetten.
Szent Jeromos cellája Betlehemben az egyik legrégebbi keresztény zarándokhely a világon, és a Szentföldön található. A cella azon a helyen áll, ahol Szent Jeromos, a keresztény egyház doktora élt, dolgozott és halt meg. A cella egy kis barlangban található, amelyet Szent Jeromos magának választott otthonának, ahol később az evangéliumokat fordította latinra.
A barlang maga a cella egy kis, sötét helyiség, amelybe csak néhány ember fér be egyszerre. A barlangban található egy kis oltár és szobrok, amelyek Szent Jeromos életét és munkáját ábrázolják. Az oltár mögött található a hely, ahol Szent Jeromos holttestét temették el.
A cella körülötte a Szentföld egyik legszebb és legcsendesebb vidékén található, és nagyon fontos zarándokhely a keresztények számára. A cellához vezető út szép panorámát kínál a környező hegyekre és Betlehemre.
A cellához való belépés ingyenes, és a látogatók csendben imádkozhatnak és elhelyezhetik az ajándékokat. A cella zarándokhely, ezért fontos, hogy a látogatók tiszteletben tartsák a hely szent jellegét és a csendet.
A Szent Katalin-templom Betlehemben a Szentföld egyik legismertebb és legfontosabb keresztény temploma. A templomot a helyi hagyomány szerint Szent Helena, a római császár Constantinus anyja építtette a 4. században. A templom nevét a hagyomány szerint Szent Katalin egyiptomi szentnőről kapta, akit itt temettek el.
A templomot később az ostromok és az átalakítások során újra és újra felújították, és ma a keresztény világ egyik legfontosabb kulturális és vallási helyszínévé vált. A templom nagyon impozáns és díszes, és számos freskó és ikon díszíti. A freskók és az ikonok ábrázolják a templom fontos történelmi pillanatait, és a keresztény vallás számos szentjének, például Szent Katalinnak, Szent Teréznek és Szent Istvánnak a képét.
A Szent Katalin-templomhoz tartozik egy zöldellő és csendes kert is, ahol a látogatók megpihenhetnek, imádkozhatnak és élvezhetik a csendes környezetet. A templom mögött található a Tóbiás-forrás, amelynek vize gyógyító hatásúnak tartják a keresztény hagyományok szerint.
Fal - Ronda, nagyon ronda, igen nagyon ronda egy építmény. A belső oldalára Banksy több nagy graffitit rajzolt 2005 óta, ezt a helyiek kész iparággá növelték. Banksynek hatamas kultusza van errefelé, többek szerint egyenesen innen származik. A leghíresebbeket minden ajándékboltban meg lehet nézni, akár haza is lehet vinni hűtőmágnes formájában. A legjobbak talán a Katonát motozó kislány (Girl frisking soldier), a Virágokat dobáló tüntető vagy az Armored Dove, a kevlárt viselő békegalamb a puska előtt. De a fal mellett érdemes sétálni, mert ez a fajta népművészet virágzik Jeruzsálemben. Szemmel láthatóan napról napra újabb és újabb alkotásokat termel. A helyiek persze rásegíteniek, a fal mellett könnyű festéket kapni, spontán is ki lehet bontakozni.
Mar Saba kolostor
A Mar Saba kolostor Betlehemtől délre, a Szentföldön található, és az egyik legősibb és legjelentősebb keleti ortodox kolostor a világon. A kolostor a Judéai-sivatag egy magas hegyére épült, és elképesztő kilátást nyújt a környező vidékre.
A Mar Saba kolostor a 5. században alapította Szent Sába, aki egy magányos életmódot választott, és a kolostor megalapítása után ideális helynek találta a számára. A kolostor évszázadokon keresztül virágzott, és ma is működik, bár a szerzetesek száma jelentősen csökkent.
A kolostor impozáns épületegyüttese számos folyosót, termet, kápolnát és cellákat tartalmaz, amelyek között a legismertebb az ún. "pénztárca", amely egy sziklába vájt templom, amelyben Szent Sába holttestét tartják. Az épületkomplexum a sziklába vájt és számos lépcsőn, alagúton és folyosón keresztül közelíthető meg.
A kolostorhoz való belépés korlátozott, és általában csak a keleti ortodox vallású zarándokokat fogadják. Azonban a látogatók felkereshetik a kolostor környékét, és megcsodálhatják a lenyűgöző kilátást a Szentföldre.
A Mar Saba kolostor Betlehemben egyedülálló vallási és kulturális látnivaló a Szentföldön, amely lehetővé teszi a látogatók számára, hogy közelebb kerüljenek a keleti ortodox vallás és kultúra világához. A kolostor lenyűgöző építészeti és művészeti értékeivel együtt az egyik legfontosabb keleti ortodox zarándokhely a világon. Azonban, mivel a kolostorhoz való belépés korlátozott, érdemes előre tájékozódni a látogatással kapcsolatban, hogy elkerüljük a csalódást.
Kerengő
Dávid király kútja
Dávid király kútja Betlehemben a város egyik legfontosabb történelmi és vallási helyszíne. A kút nevét Dávid királyról kapta, aki a Bibliában is említett bibliai személy, és aki Betlehem városában született és élt.
A kút maga egy mély kőkút, amelynek állítólagos mélysége körülbelül 38 méter. A kút állítólagos életkorát több mint 2000 évnek tartják, és azt mondják, hogy az izraelita királyok korában építették, vagy akár Dávid király idejéből származhat.
A kút a Bibliában található történetekben is szerepel, és azt mondják, hogy Dávid király csapatával töltötte, amikor Betlehemet elfoglalta. Azóta a kút a város szimbóluma lett, és fontos vallási és történelmi jelentőséggel bír a keresztény zarándokok számára.
A kúthoz könnyen megközelíthető, és több parkoló és ajándékbolt található a közelben. A látogatók szabadon beléphetnek a kút területére, és megtekinthetik a kút mélyét. Azonban a látogatók nem szabad lemenni a kútba, mert veszélyes lehet.

Star Street
Star Street Betlehem óvárosának egyik legismertebb és legfontosabb utcája, amely a város szívében található. A Star Street hosszú történelmi múlttal rendelkezik, és számos fontos kulturális és vallási helyszín található itt.
A Star Street mentén sétálva a látogatók számos régi épületet és szűk utcákat találnak, amelyek a középkor hangulatát idézik. Az utcán található számos ajándékbolt, étterem és kávézó is, amelyek lehetővé teszik a látogatók számára, hogy megismerjék a helyi kultúrát és gasztronómiát.
A Star Street azonban nemcsak a turisták, hanem a zarándokok számára is fontos helyszín. Az utcán található néhány fontos vallási helyszín, például az Ortodox Életfának nevezett kápolna, amelyen Szent György legendája ábrázolódik, valamint a Földi Paradicsom nevű kápolna, amelyen az első személyek és az első bűn jelenetei találhatók. A Star Streeten keresztül lehet feljutni a Menedékhelyhez, ahol a Szent Család állítólag elrejtőzött Heródes elől.
A Star Street Betlehemben egyedülálló és izgalmas helyszín, amely lehetővé teszi a látogatók számára, hogy mélyebben megismerjék a város történelmét és kultúráját. Az utcán sétálva a látogatók megcsodálhatják a helyi építészeti stílusokat, élvezhetik a helyi konyhát, és felfedezhetik a keresztény vallás számos fontos helyszínét. A Star Street meglátogatása ajánlott minden turistának és zarándoknak, aki Betlehemet látogatja.

Omár-mecset

Szent Jeromos szobra

Örmény kolostor
Az örmény kolostor Betlehemben a Szentföld egyik legfontosabb és legérdekesebb kulturális helyszíne. A kolostor a 12. században alapították, és az örmény vallás és kultúra egyedülálló emlékét őrzi.
A kolostor impozáns épületépület, amelynek falai és szentélyei számos érdekes építészeti és művészeti jellegzetességet tartalmaznak. A kolostorban található néhány díszes ikon, freskó és mozaik, amelyek a középkori örmény művészet jellegzetes példái. A kolostor környékén található több díszes kert és park is, amelyek a látogatóknak kiváló lehetőséget kínálnak a pihenésre és a meditációra.
A kolostor nagyon fontos szerepet játszott a város történelmében, és számos fontos eseménynek volt a helyszíne. A kolostor területén található kápolnák és szentélyek több korszakot képviselnek, és a látogatók jobban megismerhetik az örmény vallás és kultúra történelmét.
A kolostor könnyen megközelíthető, és a látogatók szabadon beléphetnek a kolostor területére. Azonban érdemes előzetesen tájékozódni a látogatással kapcsolatban, mert az örmény kolostor korlátozott nyitvatartási idejű és bizonyos napokon zárva van.

Régi Betlehem múzeum
A Régi Betlehem Múzeum Betlehem óvárosának egyik legfontosabb múzeuma. A múzeum azonban nem egy hagyományos múzeum, hanem inkább egy élő múzeum, amelynek célja, hogy a látogatók megtapasztalják, milyen volt az élet Betlehemben az 1700-as és 1800-as években.
A múzeum az egykori Thomas family házban található, amelyet az amerikai keresztény misszionárius, James Montgomery el-Thomas vásárolt meg a 19. században. Az épület és az itt található berendezési tárgyak, bútorok, műszaki eszközök és használati tárgyak bemutatják a múltbeli életet, így az érdeklődők betekintést nyerhetnek a korabeli életbe és kultúrába.
A múzeum gyűjteménye több mint 5 000 tárgyat tartalmaz, amelyek közül sok évszázados múltra tekint vissza. A kiállítási tárgyak között megtalálhatók a textíliák, a kerámia és a fafaragások, valamint a hagyományos élelmiszer tárolók és főzőeszközök. A látogatók megtekinthetik a múzeumban a hagyományos ruhákat, az ékszereket, a cipőket és a különféle kiegészítőket is.
A múzeumot egyébként többnyire helyi önkéntesek vezetik, akik előre egyeztetett időpontban kalauzolnak a látogatókat. A múzeum belépőjegye nem túl drága, és a látogatók megkapják egy információs füzetet, amely segít eligazodni a kiállításon
Kopt templom
A kopt templom Betlehemben a város egyik legfontosabb vallási helyszíne. A templom a kopt keresztények közösségének szent helye, akik egy különleges és különálló keresztény felekezetet alkotnak. A kopt templom az egyik legősibb keresztény templom a világon, amely az idők során számos jelentős történelmi eseménynek volt a helyszíne.
A templom környékén található több kert és park, amelyek szép környezetet biztosítanak a látogatóknak. A templom építészeti stílusa a korai kopt művészet jellegzetes jegyeit hordozza, és a látogatók megtekinthetik a korabeli kopt freskókat, mozaikokat és ikonokat.
A kopt templom Betlehemben a város vallási és kulturális életének fontos központja. A templom számos kopt szertartást és eseményt szervez, amelyek lehetővé teszik a látogatók számára, hogy jobban megismerjék a kopt kereszténység szokásait és hagyományait.
A kopt templomhoz könnyen megközelíthető, és a látogatók szabadon beléphetnek a templom területére. Azonban érdemes előzetesen tájékozódni a látogatással kapcsolatban, mert a kopt templom korlátozott nyitvatartási idővel rendelkezik.
Betlehem, amelyet a kereszténység egyik legfontosabb városaként tartanak számon, az idők során jelentős átalakuláson ment keresztül. Ma már nem egy csendes, kis település, hanem egy több tízezres város, amely földrajzilag szinte összeér Jeruzsálemmel, ugyanakkor a politikai viszonyok miatt fizikai határok választják el tőle.A város vallási összetétele is sokat változott: míg korábban a lakosság többsége keresztény volt, ma már kisebbségben vannak. Ennek hátterében több tényező áll, köztük a különböző demográfiai folyamatok, valamint az, hogy sok keresztény család az elmúlt évtizedekben gazdasági és társadalmi okokból elvándorolt.
A térség hosszú ideje politikai feszültségek által meghatározott, amelyek időnként erőszakosabb időszakokban is megnyilvánultak. Ugyanakkor a mindennapokban gyakran egy jóval nyugodtabb kép fogadja az ide érkezőket: a város működik, a vallási helyszínek látogathatók, és a turisták, zarándokok rendszeresen érkeznek.
Így Betlehem egyszerre hordozza magában a vallási jelentőség, a történelmi változások és a jelenkori valóság rétegeit – egy hely, ahol a béke üzenete és a mindennapi kihívások egymás mellett léteznek.
Az addigi tapasztalataim alapján, más közel-keleti országokhoz viszonyítva Palesztina számomra valamivel nyitottabbnak és közvetlenebbnek tűnt. Például a férfiak gyakran kezet fogtak velem is, ami máshol nem volt ennyire jellemző élmény.
Az öltözködésben is megfigyelhető volt egyfajta kettősség: a nők többsége kendőt és hosszabb ruhát viselt, de az arcot teljesen elfedő fátyol ritkán fordult elő. A férfiak nagy része pedig inkább hétköznapi, modern ruházatban – farmerben, pólóban – járt, miközben a hagyományos viselet is jelen volt, de kevésbé dominánsan.
Amikor én is bementem egy boltba, hogy körülnézzek, mondtam az eladónak, hogy nagyon szépek a portékák, de valami kicsit másra gondoltam. Ebből végül egy hosszabb, barátságos teázás lett a betlehemi szuvenírárussal, aki annyira komolyan vette a dolgot, hogy elküldte a fiát: bárhol, de szerezze meg azt a fajta emléktárgyat, amit keresek.
Közben nyugodtan beszélgettünk – szó esett Magyarországról, utazásról, és arról is, milyen különleges hely Betlehem. Végül a fiú valóban visszatért azzal, amit szerettem volna: egy nyaklánccal.
Az árak alapvetően barátságosak voltak, de még inkább feltűnt, mennyire fontos itt minden egyes vásárló. A turizmusból élők igyekeznek minden lehetőséget megragadni, hiszen a város gazdasága nagyrészt erre épül.
Ott átadtak bennünket egy mikrobuszban várakozó helyi sofőrnek, aki szó nélkül végigvitt két arab város szűk utcáin, majd Betlehemben, a Születés temploma közelében egy másik helyi vezetőnek adott át minket.
Ő egy rendkívül kedves, tanáros megjelenésű férfi volt, aki végigvezetett bennünket a templomon, és érthetően, részletesen mesélt a hely történetéről és jelentőségéről. A templom különlegessége, hogy három keresztény felekezet – a görög ortodoxok, az örmények és a ferencesek – is osztozik rajta, és mindegyik saját hagyományai szerint használja.
A működés és a rend fenntartása érdekében a helyszínen folyamatos a jelenlét, és a vallási szertartások jól szervezett keretek között zajlanak.
Betlehem a turizmusnak és a zarándoklatoknak köszönhetően a palesztin városok között viszonylag jobb helyzetben van gazdaságilag. Ugyanakkor időről időre erősen megérzi a térség biztonsági helyzetének változásait.Amikor a feszültségek erősödnek, a látogatók száma gyorsan visszaesik, amit a helyi kereskedők és szolgáltatók azonnal megéreznek. Ilyenkor a város utcáin különösen aktívvá válnak az árusok, igyekeznek megszólítani a rövid időre érkező turistákat és zarándokokat, akik általában szervezett csoportokban, gyorsan haladnak a főbb látnivalók felé.
A város hangulata így egyszerre vallási központ és élő, a turizmustól erősen függő helyi gazdaság képe, ahol a mindennapokat jelentősen befolyásolja a látogatók aktuális száma.
Betlehem felé vettük az irányt, de már az elején akadt egy kis kihívás: a navigáció. Bár készültünk offline térképekkel, ezek vagy egyáltalán nem akartak odavezetni, vagy csak gyalogos útvonalat ajánlottak, mintha autóval nem is lehetne megközelíteni a várost. Végül találtunk egy olyan alkalmazást, amely mégis tervezett útvonalat arrafelé.
Valószínűleg az okozta a zavart, hogy Betlehem bár közvetlenül Jeruzsálem mellett fekszik, már palesztin terület, miközben mi főként izraeli térképekkel készültünk. Ez önmagában is okozott némi bizonytalanságot, ráadásul az interneten is elég ellentmondásos információkat találtunk arról, hogy izraeli bérautóval egyáltalán szabad-e odamenni. Végül úgy döntöttünk, hogy elindulunk.
A térkép alapján egyértelmű útvonalon haladva Jeruzsálem határában hamar egy katonák által őrzött útlezárásba futottunk. Az egyik katona segítőkészen elmagyarázta, hogy ezen az úton biztosan nem jutunk tovább, de létezik egy másik útvonal, amelyen keresztül elérhetjük a várost.
Az alternatív úton végül egy ellenőrzőponton kellett áthaladnunk, majd kisebb kerülővel, de gond nélkül megérkeztünk Betlehembe.
Jeruzsálem felől alig félórás út Betlehem, így sok turista átruccan ide, elsősorban a Születés temploma miatt. Számomra azonban a Milk Grotto sziklatemplom volt az igazán emlékezetes, a sziklába vájt tereivel és a színes üvegablakok különleges hangulatával.
Mégis, ami igazán nyomot hagyott bennem, az nem egy vallási helyszín volt, hanem az a magas betonfal, amely a város környezetét is meghatározza. A falat a 2000-es évek eleji erőszakhullám után emelték, és máig erősen formálja a térség mindennapjait. Felületét számos graffiti borítja, köztük Banksy munkái is, amelyek sokszor erős társadalmi üzenetet hordoznak.
A fal tövében található Aida menekülttábor külön világ: sűrűn lakott, nehéz sorsú közösség, amelynek történetei és mindennapjai éles kontrasztot alkotnak a környék más részeivel. A környéken egymás mellett jelenik meg többféle valóság – modern lakónegyedek, ellenőrzött zónák, valamint emlékhelyek és temetők –, ami erősen érzékelteti a térség összetettségét és feszültségeit.
Az egész élmény egyszerre volt vizuálisan izgalmas és elgondolkodtató.
Jézus nyomában Jeruzsálemben
Először jó 10 éve jártam Izraelben egyénileg, aztán idegenvezetőként csoporttal is jártam ott néhányszor. Nagy hatással volt rám ez az út is, nagyon tanulságos volt. Sok mindent tudnék mesélni, de most húsvét kapcsán Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának helyét idézem fel, ahol egy templom áll.
A Szent Sír bazilika félhomályába belépve térdeplő hívők érintik kezükkel és csókolják a hosszúkás, vöröses kőlapot, mely fölött fehér lámpások világítanak. Ha egyikük feláll, érkezik valaki más, mindig térdepel ott valaki. Nem eredeti a kőlap, de a hagyományok szerint ez az a hely, ahol Jézus testét halála után bebalzsamozták és lepelbe takarták.
A Szent Sír templom más, mint a többi. Olyan sokszor állították helyre és egészítették ki, hogy kissé áttekinthetetlen ősrégi és modernebb templomok és kápolnák szövevénye, ahol a hívő egyik részéből a másikba sodródik a félhomályban. Mégis valami megfoghatatlan hangulattal árasztja el az ateista látogatót is, ahogy a világ minden részéről érkezett zarándokok számtalan nyelven mormolják az imádságokat, éneklik a zsoltárokat, ejtenek könnyeket azon a helyen, ahol talán életükben egyszer járhatnak, de egész életüket végigkíséri ez az élmény. Afrikaiak és dél-amerikaiak, európaiak és közel-keletiek mind ugyanazért az isteni áldásért jöttek. A keleties stílusú lámpások, tömjénfüstölők tömkelege tovább fokozza az áhítatos hangulatot.
Jézus útja a Golgotához, a keresztút
Jeruzsálem óvárosában, a keskeny utcák zegzugában található a másfél km hosszú keresztút, másnéven Via Dolorosa. Az egykori Antonius erődtől kezdődik, ahol Pontius Pilátus, Júdea kormányzója halálra ítélte Jézust, a katonák pedig töviskoronát helyeztek fejére. Vállára vette a keresztet, amit egészen a Golgotáig cipelt.
Jeruzsálem óvárosa keresztény, zsidó, arab és örmény negyedekből áll, amelyeket elsősorban az ott lakó közösség különböztet meg egymástól, de nincs közöttük semmilyen fizikai elválasztófal. A kápolnákkal megjelölt keresztút 14 stációja is részben az arab részben a keresztény negyedben húzódik és a nyüzsgő óvárosi bazársoron halad át.
A zarándokcsoportok minden stációnál megállnak imádkozni. Egészségesek és nem egészségesek, kerekesszékben vagy fogyatékossággal élők, jobb sorban reménykedők vagy egyszerű hívők és nem hívők mindenki más céllal érkezik ide. Van aki Jézushoz hasonlóan egy óriási kereszttel a hátán teszi meg az útvonalat.
Hogy valójában ez az az útvonal, amit Jézus kereszttel a hátán megtett, nem tudni biztosan. Mindenesetre a ferencesek által kijelölt jelenlegi útvonalat a 18.század óta járják be a zarándokok. A ferences szerzetesek hagyományosan minden pénteken az első stációnál délután 3 órakor gyülekeznek és végigjárják a keresztutat.
A Szent Sír bazilika, Jézus keresztre feszítésének, sírba tételének és feltámadásának helyszíne, a keresztény világ legfontosabb temploma, hiszen Jézus keresztre feszítésének, eltemetésének és feltámadásának helyszíne.
Jeruzsálem pedig egyébként is egy nagyon különleges város, három vallásnak is szent helye.

Fanyar humor - Wall Street a fal mentén - Kriszta fotója


R. Gyuri fotói
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Gábor, 2023. 03. 28. 16:50
Izraelről áhítat nélkül: https://fikatours.blogspot.com/2023/03/izrael.html