ÚTIKRITIKA.HU / Japán

Japán több mint 6800 szigetből áll. Japán területének 70 százaléka hegyekből áll. A hegyek közül több mint kétszáz vulkán.
Japánban évente átlag 1500 földrengés van, szerencsére nagy többségük nem katasztrofális.
Japánban több háziállat van, mint gyerek. Japánban olyan alacsony a születési arány, hogy több felnőtt pelenkát értékesítenek, mint csecsemőknek valót.
Japánban az írástudási arány lényegében 100%. Négy különböző írásrendszerük van: a Kanji, a Katakana, a Romaji és a Hiragana.

Időjárás és éghajlat

Japán hegyvidékes domborzata, a szigetcsoport hossza és az ország szárazföldhöz való közelsége együttesen nagyon összetett klímát alakítottak ki. Északon rövid nyarak és hosszú, hóesésben gazdag telek váltakoznak, míg a déli szigetek időjárása enyhébb és párásabb. A téli hónapokban (decembertől februárig) a szibériai hideg levegő Japán nyugati felén okoz erős hóesést. A nyári hónapokra (júniustól augusztusig) meleg, csendes-óceáni levegő jellemző, és ennek köszönhetően magas a hőmérséklet és a páratartalom egész Japánban. A késő nyár a tájfunok szezonja, elsősorban a partszakaszokon. Tájfunokra azért tágabb időkeretben, május és október között számíthat az ide látogató turista. Japánban általában május végétől július közepéig tart az esős évszak (tsuyu).

,, Japánban a fő sziget, Honshu klímája hasonló mondjuk New Yorkéhoz. Télen hideg, nyáron párás meleg, ősszel meg a változatosság kedvéért jönnek a trópusi viharok. Vagyis tavasszal érdemes ide utazni, márciustól május-júniusig. Meg esetleg októberben.

A cseresznyevirágzás (ez vadcseresznye, nem ehető később) időszaka márciusban van délen, április elején Közép-Japánban, északon már nincsenek cseresznyefák. Ilyenkor Japán tele van, az árak az egekben, az amúgy is zsúfolt országban (127 millió fő, 3x akkora népsűrűséggel mint Magyarország) nehéz lehet ilyenkor mozogni (utca, metrók, vonatok). Aki akár Japán díszcseresznyét virágozni látni, jöjjön el hozzánk, van a házunk előtt két fa is.

Az időeltolódás +7 óra hozzánk képest, így aki egy hétre megy, mire átáll, haza is jöhet. Egész nap álmosak vagyunk, kivéve éjszaka." (N.K. naplójából)

Japánban a gyakori esőzések különös, de rendkívül praktikus szokást hoztak létre: egyfajta esernyő-körforgás alakult ki a mindennapokban. Az emberek sokszor egyszerűen ott hagyják az ernyőiket az állomások vagy boltok bejárata előtt, az erre a célra kihelyezett tartókban – és amikor máshol kapja el őket az eső, egyszerűen elvisznek egy másikat. Az egész rendszer meglepően természetesen működik, mintha egy láthatatlan egyezmény tartaná életben. Leggyakrabban az olcsó, pár száz jenes, átlátszó ernyők cserélnek így gazdát, de nem ritka, hogy szebb, tartósabb darabokat is találni a kínálatban. Egyszerű, logikus, és mégis olyan megkapóan emberi.

Gyakran belebotlunk Japánban olyan bevásárlóutcákba, amelyek szinte kivétel nélkül fedettek, és – bármilyen meglepő – légkondicionáltak is. Pedig ezek az utcák tulajdonképpen nyitott terek: van tetejük, de nincsenek ajtóik, kapuik – szóval energiatakarékosságról nem igazán beszélhetünk. Az európai látogatónak nyáron azonban már ez is felüdülés: odakint a hőség és a páratartalom néha valóban elviselhetetlen, szó szerint meg lehet főni a forróságban. Ilyenkor az ember szinte hálásan ölelgeti a gyerekeknek kihelyezett, de a felnőttek által is nagy lelkesedéssel körülrajongott óriási jégtömböket, amik ott állnak a boltok előtt – és egy időre még a párunk ölelése is háttérbe szorulhat, annyira jól esik a hűvös érintés.

Japán éghajlata alapvetően mérsékelt, de az ország hosszúsága miatt északról dél felé haladva jelentős változatosságot mutat. Hat éghajlati övezetre szokás osztani a területet. Tokió a nedves szubtrópusi övezethez tartozik: nyáron párás és meleg, télen pedig enyhe idő jellemző. A legforróbb hónap az augusztus, ilyenkor az átlaghőmérséklet 27,5 fok körül mozog, míg a leghidegebb a január, átlagosan 6 fokkal. Tokió eddig mért hőmérsékleti szélsőségei -9,2 és 39,5 Celsius-fok között mozognak. Az éghajlat általában kellemes, de az eső gyakori vendég – a helyiek azonban teljesen természetesen alkalmazkodnak hozzá, a turistáknak viszont nem árt esernyővel készülni.

Történelem

Japán történelme több mint kétezer évre nyúlik vissza, tele van kulturális, politikai és társadalmi változásokkal. A legenda szerint Japánt Jimmu császár alapította Kr. e. 660-ban, és ez a dátum a hagyományos japán történelem kezdete. Az első ismert központosított állam a Jamato-korszakban (Kr. u. 3–7. század) alakult ki, amikor a Jamato uralkodók erős politikai hatalmat gyakoroltak. A kínai befolyás ebben az időszakban jelentős volt, a buddhizmus, a konfucianizmus és a kínai írásrendszer is ekkor került Japánba.

A Nara-korszakban (710–794) megalapították Japán első állandó fővárosát, Narát, és megkezdődött az ország történelmének első írásos feljegyzései. Ezt követte a Heian-korszak (794–1185), amely a japán kultúra aranykora volt, és Kiotó lett az új főváros. Ebben az időszakban alakultak ki a japán irodalom és művészet alapjai, például a „Genji monogatari”, a világ első regénye. A Heian-korszak végén a szamurájok hatalma megnövekedett, ami a Kamakura-korszakhoz (1185–1333) vezetett, amikor Japán első katonai kormányzata, a sogunátus megalakult.

A következő évszázadokban a szamurájok továbbra is uralták Japánt, és több jelentős sogunátus is fennállt, mint a Muromacsi- (1336–1573) és az Edo-korszakban (1603–1868) Tokugava család által irányított. Az Edo-korszak alatt Japán több mint két évszázadig elszigetelt maradt a külvilágtól, mígnem 1853-ban Matthew Perry amerikai flottája megnyitotta az országot a nemzetközi kereskedelem előtt. Ez a nyitás válságot eredményezett, ami az 1868-as Meidzsi-restaurációhoz vezetett, amely során a császári hatalom visszaállt, és Japán gyors modernizációba kezdett.

A Meidzsi-korszak (1868–1912) alatt Japán jelentős ipari és katonai nagyhatalommá vált, és területi terjeszkedésbe kezdett. Az 20. század elején Japán megnyerte az orosz-japán háborút (1904–1905), ami további nemzetközi elismerést hozott számára. Az ország az első világháborúban a szövetségesek oldalán harcolt, majd az 1930-as években militarizálódott, ami végül a második világháborúhoz vezetett. Japán 1941-ben megtámadta az Egyesült Államokat a Pearl Harbor-i csatában, ami az ország teljes elköteleződését jelentette a háborúban.

1945-ben Japán megadta magát a szövetséges erőknek, miután két atombombát dobtak le Hirosimára és Nagaszakira. A háború után Japán amerikai megszállás alá került, és új alkotmányt fogadott el, amelyben lemondott a hadviselésről. Az 1950-es évektől kezdve Japán gyors gazdasági növekedést tapasztalt, és a világ egyik vezető gazdasági hatalmává vált. Az ország a későbbi évtizedekben megőrizte globális gazdasági és technológiai befolyását, miközben kulturális örökségét is ápolta.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A japánok által a 2. világháborúban megölt kínaiak száma nagyobb (10,2 millió), mint a holokauszt során megölt zsidók száma.
Japán és Oroszország még nem írt alá békeszerződést a 2. világháború befejezéséről, mivel területi vitájuk van a Kuril-szigetek hovatartozásáról.

Manapság

Napjainkban Japán a világ egyik legfejlettebb és legbefolyásosabb országa, amely a hagyomány és a modernitás különleges keverékét kínálja. A japán társadalom továbbra is mélyen gyökerezik történelmi és kulturális hagyományaiban, miközben folyamatosan alkalmazkodik a változó globális környezethez.

2024-ben Japánban a havi minimálbér hozzávetőlegesen 433,000 HUF-nak megfelelő jen.

A japánok roppant praktikusak, farmereik kocka alakú görögdinnyét termesztenek, mert azokat könnyebb felhalmozni és tárolni.
Japánban a mobil telefonok 90 százaléka vízálló, részben mert a fiatalok még zuhanyozás közben is telefonálgatnak.
Japánban elfogadhatónak tartják azt ha valaki véletlenül elszunyókál munkaidőben, mert ezt a kemény dolgozásban való kimerülés jelének tartják.

Japánban három hét után egyre inkább úgy tűnt, hogy a helyi szubkultúrák egy része külső szemmel kissé komikusan hat, az importált stílusirányzatokat pedig gyakran túljátszva, már-már karikatúraszerűen próbálják átvenni – hasonlóan ahhoz, ahogy egyes budapesti fiatalok néha magukat comptoni rapperként vagy londoni művészdiákként képzelik. Azok a japánok viszont, akik inkább a letisztult luxust választják, gyakran egészen elegáns benyomást keltenek. A nemzetközi köztudat hajlamos azt gondolni, hogy az olasz vagy francia nők az elegancia csúcsa – de aki járt már Tokióban vagy Oszakában, az tudja: a japán városi nők kifinomult stílusa és márkatudatossága páratlan. Nem véletlen, hogy a világ legnagyobb divatházai – a Louis Vuittontól a Diorig – ilyen sűrűn vannak jelen. És ami a legmeglepőbb: ezek a darabok itt valóban a helyükön vannak, és talán sehol nem állnak olyan természetesen valakin, mint egy jól öltözött japán nőn vagy férfin.
Az is meglepő élmény volt, amikor először találkoztunk japán reklámokkal az oszakai metróban. Aki nyugati dizájnmagazinokat és reklámválogatásokat olvas, könnyen azt hiheti, hogy Japán vizuális kultúrája mindig az élvonalban jár. A valóság ezzel szemben gyakran más: sok hirdetés igénytelen, túlzsúfolt szövegekkel, gyenge tipográfiával és vizuális káosszal – némelyik még egy átlagos közép-európai reklámügynökségnél is szégyenérzetet váltana ki. A webdesign sem kivétel: sok honlap még ma is kaotikus, nehezen átlátható és vizuálisan elavult, amit nehéz összeegyeztetni az ország technológiai hírnevével.

Az óriásplakátok és a tévéreklámok világa sem sokkal inspirálóbb – bár időnként akadnak kifejezetten jól megalkotott darabok is, az általános színvonal leginkább a sablonos reklámanyukákra, a túlzó lelkesedéssel megtapsolt tiszta tányérokra és a kissé túlcsorduló érzelmességre épít. Három hét alatt egyetlen olyan tévéreklámmal találkoztunk, amire tényleg elismerően felkaptuk a fejünket.

Ami viszont valóban kiemelkedő, az a japán csomagoláskultúra. Az élelmiszerboltok polcain és az italautomatákban sorakozó termékek szinte mindegyike olyan esztétikusan van megtervezve, hogy az embernek komoly önfegyelmet igényel, hogy ne vásároljon fel mindent – pusztán a külcsín miatt.

A formatervezés általában is erős oldal: az utcán hangtalanul suhanó japán kisautók között sok olyat láttunk, amely formailag simán felveszi a versenyt francia vagy olasz modellekkel – különösen azok, amelyeket valamiért sosem exportálnak Európába. A bútorok is visszafogott eleganciát sugároznak, viszont az átlagos városi lakóépületek – legyen szó családi házról vagy lakótelepről – külső megjelenésükben gyakran szürkébbek, szerényebbek, mint amit Európában megszoktunk. Érdekes módon a vidéki Japán egészen más arcát mutatja: ott sokkal harmonikusabb, esztétikusabb házakat látni, ahol a hagyomány és a modernitás találkozik. A gondosan nyírt bokrokkal övezett faépületek a hegyvidéki tájban nem egyszer idézték fel bennünk a toszkán, provence-i vagy épp katalán birtokok hangulatát.

Sokáig nem tudtunk betelni azzal a mindennapi csodával, hogy Japánban a csapból folyó víz nemcsak kéz- vagy lábmosásra alkalmas, hanem bátran meg is iható – és nem is különlegességként, hanem magától értetődő alapszolgáltatásként. Az is ritka megnyugtató élmény volt, hogy a szállodai szobánkban az ágyneműre egy pillanatig sem kellett gyanakodva ránézni: nem volt rajta semmilyen folt, sem gyanús elszíneződés, így eszünkbe sem jutott találgatni, mi minden történhetett vele korábban.
Hiába nézett az ablakunk egy forgalmas vasútvonalra, az éjszakai alvás zavartalan maradt. Egyrészt, mert a japán vonatok meglepően csendesen suhannak, másrészt – és talán még fontosabb – mert az ablakokat valóban hatékonyan szigetelik. Szinte meghatódva próbálgattuk: kinyit, bezár, kint a zaj, bent a csend. Manilában, Saigonban vagy Yangonban valószínűleg senki nem hinné el, hogy egy egyszerű ablak ilyen hatékonyan kizárhatja a külvilágot.

Oszakában nemcsak a régről ismerős, otthoni komfortérzet tért vissza, hanem új függőségek is kialakultak. Például az italautomaták iránti szenvedély. Ezekből az ország minden szegletében találni, és bár csak néhány alaptípus létezik, mindegyik legalább húsz-harmincféle italt kínál: hűtött teák, kávék, gyümölcslevek, szénsavas különlegességek, sőt, néha alkoholos italok is előfordulnak. A harmadik nap után már komoly döntési válságba kerültünk: haladjunk tovább a még bizarrabb színű és ízű italok felé, vagy térjünk vissza egy korábbi kedvenchez? A kínálat egyszerűen kifogyhatatlannak tűnt.

És ha már gépek: az italautomatákat csak egyetlen dolog tudja túlszárnyalni – a japán vécéülőke. Ezek a többfunkciós, mindenre gondoló alkalmatosságok szinte már életfilozófiává emelik a mellékhelyiségek használatát. Nem túlzás azt állítani, hogy a japán vécé egyfajta mini wellness-zóna, ahol simán el lehet tölteni tíz-tizenöt percet csak a gombok nyomogatásával – messze túllépve az eredeti célt, amiért az ember belépett. Ezek után nehéz újra visszatérni az egyszerű, zajos öblítős modellek világába.

A japán ember híresen udvarias és vendégszerető – ugyanakkor a szó klasszikus értelmében vett vendéglátást ritkán gyakorolja. Nem azért, mert fukar vagy tartózkodó volna, hanem mert a legtöbb japán otthon egyszerűen nem alkalmas arra, hogy vendégeket fogadjanak benne. Kivéve talán a vidéki, tágasabb házakat, a városi lakások azonban szűkek, funkciójuk szerint osztottak, és zsúfoltak. A családfő szobája rendszerint dolgozószoba és könyvtár egyben, a családi háló tabu, a nappali túlzsúfolt, a gyerekszobát pedig csak szükség esetén lehet vendégszobává alakítani – ilyenkor a gyerek áttelepül a szülőkhöz aludni. A konyha pedig sokszor annyira szűk, hogy még a család sem tud egyszerre leülni vacsorázni.
Ha tehát vendég érkezik – legyen az külföldi barát vagy csak egy rokon a szomszédos városból –, a japán házigazda legszívesebben étterembe viszi a látogatót, és ha több napos a vendégeskedés, szállodát foglal neki. Ha nagyobb társaságról van szó, gyakran teaházban vagy étteremben rendeznek találkozót, és amikor elérkezik az este, a házigazda illedelmesen, feltűnés nélkül rendezi a számlát, biztosít még néhány üveg italt, majd csendben távozik. Így a vendégek annyi ideig maradhatnak, ameddig kedvük tartja, és senki nem érzi magát kellemetlen helyzetben – sem a vendéglátó, ha fáradt, sem a vendég, ha még beszélgetne.

Éppen ezért Japánban rendkívüli megtiszteltetés, ha valaki valóban meghív egy külföldit az otthonába. Ha meg is osztja vele az ételét, italát és még alvóhelyet is biztosít, az egyértelmű jele annak, hogy valóban nagyra tartja a látogatót – szinte már a család tagjaként tekint rá.

Japánban annyira elterjedt a túlzásba vitt munkaórák rendszere, hogy az ebben végletesen kimerült emberekre már külön kifejezést is használnak: ők a „karoshi” áldozatai. Ez a szó nem pusztán túlórázást jelent, hanem azt az állapotot, amikor valaki szó szerint a munkába hal bele – akár fizikailag, akár mentálisan.
A karoshivá váló dolgozók gyakran teljesen háttérbe szorítják a saját szükségleteiket, elhanyagolják a családjukat, nem pihennek, nem gyógyulnak, nem töltődnek. A munkaadók pedig sokszor hallgatólagosan vagy nyíltan elvárják ezt a fajta önfeladást. Az elmúlt években egyre több ilyen eset lát napvilágot, de szakértők szerint a hivatalos statisztikák csak a jéghegy csúcsát mutatják – valójában sokkal többen szenvednek a munkahelyi túlterhelés miatt, mint ahány esetről beszámolnak. A karoshi-jelenség a modern japán társadalom egyik legsötétebb oldala, és bár egyre több szó esik róla a közbeszédben, a gyökeres változások lassan haladnak.

A japán munkamorál egészen más világot képvisel, mint amit sokan Európában megszoktak. Személy szerint nekem bőven elég a nyolcórás munkanap – néha persze becsúszik egy-egy hosszabb nap, de amit Japánban látni, az már egy másik szint: igazi munkamániának hat. Ott mintha az emberek nem azért dolgoznának, hogy élhessenek, hanem épp fordítva – az élet maga is alárendelődik a munkának. A 12-14 órás munkanap egyáltalán nem számít rendkívülinek, inkább a normához tartozik.

És nemcsak a munkahelyen van nyomás: ha valaki „túl korán” megy haza – mondjuk este 10-kor –, könnyen megeshet, hogy nemcsak a kollégák néznek rá ferde szemmel, hanem akár a szomszédok is szóvá teszik. Mintha az ember értéke ott a munkaidő hosszában mérődne. Ez a fajta kollektivizmus, az elvárásokhoz való alkalmazkodás mélyen bele van ágyazva a társadalmi szövetbe, és bár kívülről sokszor lenyűgözőnek tűnik a fegyelem és a lojalitás, valójában rengeteg terhet rak az egyénekre – főleg akkor, ha valaki más ritmusban élne.

A japán munkamorál már jó ideje nem az, ami egykor volt. Bár korábban az ország gazdasági csodáját épp a végtelen szorgalom, lojalitás és az önfeláldozásig menő munkakultúra hajtotta, mára egyre látványosabb a generációváltás hatása. Egyre több fiatal nem kíván ugyanabba a mókuskerékbe belépni, amiben szüleik és nagyszüleik évtizedeken át vergődtek. Sokan elutasítják a hosszú munkanapokat, a túlórázás kultuszát, és inkább a mentális egészséget, a szabadidőt és az egyensúlyt helyezik előtérbe.

Egy másik, gyorsan növekvő csoportot alkotnak azok, akik teljesen kiszakadnak a munka világából. Ők az úgynevezett „NEET” fiatalok (Not in Education, Employment or Training), akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak, és nem is keresnek munkát. Velük rokon jelenség a „hikikomori” életforma, amikor valaki hosszú időre teljesen elzárkózik a társadalomtól, gyakran még a lakását sem hagyja el. E mögött gyakran a túlzott elvárások, a versenykényszer és a kimerítő munkahelyi légkör áll.

Mindeközben a japán vállalatok egy része igyekszik alkalmazkodni az új elvárásokhoz: bevezettek rugalmas munkaidőt, otthoni munkavégzést, sőt egyes helyeken már heti négynapos munkarendet is tesztelnek. De a változás lassú, és még mindig sok a munkahely, ahol a régi szabályok érvényesek: a főnök előtt nem lehet hazamenni, a túlóra elvárt, és a magánéletet másodlagosnak tekintik. Az ország e tekintetben egyfajta kettős valóságban él: az egyik oldalon a hagyományos hierarchikus munkahelyek, a másikon a modern, nyugati mintákat kereső fiatalok – és a két világ között egyre mélyebb a törésvonal.

,, A japánok elképesztően sokan vannak. A Tokió-Jokohama-Kavasaki-Nagoja megalopolisz 25 milliós, a Kiotó-Oszaka-Kobe tengely közel 20 milliós. Az egybeépített több száz kilométernyi lakott települések között megbújnak a mini rizsparcellák, ültetvények. Még vidéken is két-háromemeletes házakban laknak az emberek, az egyszintes ház luxus. Szinte minden ház aljában vannak automaták, melyekből üdítőt, szendvicset, tamagocsit, kávét, cigit lehet venni. Dohányozni viszont kevés helyen lehet: otthon, néhány étteremben vagy erre kialakított büdös üvegkalitkában. De mivel a turistának sok a nézelődni valója és amúgy is állandóan álmos, egy idő után már rá sem gyújt.

A japánok tisztelettudó, általában (leszámítva a metrót) kedves emberek. Angolul nem vagy nem jól beszélnek, de japánul szívesen társalognak velünk. Útbaigazítást ne kérjünk tőlük, ebből csak további probléma lesz. Próbáljuk megfejteni a térképet vagy hívjuk a tokiói magyar nagykövetséget. A japánt beszélni könnyebb mint írni, hiszen négy különböző írásmódjuk van, melyből a kínaiból átvett kandzsinak több ezer írásjele van. Egy japán diák 15 évig tanulja az írásjeleket. Ezekből az érdekesség kedvéért érdemes megtanulni néhányat. A kedvencem az ablakfejű szamuráj írásjel. Romandzsiul megtanultam olvasni, az a kandzsi latin betűkkel átírt változata.

Vallás: a japánok nagy része sintoista és (zen) buddhista is egyben. Én a buddhista vallási ceremóniát figyeltem ki jobban, mely a következőképp zajlik. Egyéni sport, ahol a hívő elmegy a templom előtt, beleakad egy kötélbe, és eszébe jut, hogy imádkozni kellene. Bedob egy pénzérmét egy üres virágládába, megrángatja a kötelet,
mellyel megráz egy kolompot. Utána hajlong egy kicsit valamint tapsol, majd újra pénzt bedob és megy tovább a dolgára. A japán templomokat az UNESCO szívesen felveszi a világörökségi listájára. " (N. K., 2017)

,, A kawaii jelentése cukiság. Japán pedig a cukiságok országa. Bigyók terén a japán trónfosztás lehetetlen. Japánban rettenetesen fontos, hogy minden kawaii legyen. Úgy tűnik a kawaiiság legalább olyan erősen a japán identitás része mint a már-már beteges tisztaságmánia. Egy része ennek nagyon szerethető, például a minden városban máshogy dizájnolt csatornafedelek és tűzcsap figurák. Sokmindenben viszont egészen gyerekesen tolják a kretént, ha értitek hogy mondom… A kicsit nagyobb gyerekek imádni fogják Japánt (2018)" forrás

A japánokról

Meglepő és fantasztikus tények Japánból:

A japán gyerekek tanáraikkal együtt negyed órán keresztül maguk tisztítják az iskoláikat. Ennek köszönhetően a fiatal generáció már vigyáz a tisztaságra és igényli is azt.
A kutyatartó japán polgároknak kötelező egy csomagot vinni magukkal, amibe beleteszik a kutya elejtett ürülékét. A higiéniának és buzgóságuknak köszönhetően a tisztaság a japán erkölcs részévé vált.
A takarítókat Japánban "egészségmérnöknek" nevezik. Havi 1,3- 2,2 millió Forint között keresnek, illetve írásbeli és szóbeli vizsgán is részt kell venniük.
Japánnak egyáltalán nincs természetes erőforrása. Évente több száz földrengésnek van kitéve, mégis a világ 2. legnagyobb gazdasági hatalmává válhatott.
Hirosima mindössze 10 év alatt visszanyerte az atombombázás előtti gazdasági színvonalát.
Japánban tilos telefont használni a vonatokon, éttermekben és bármilyen fedett helyiségben.
A japán diákok elsőtől hatodik osztályig etikáról és emberi kapcsolatokról tanulnak.
Tudtad, hogy a japánok az egyik leggazdagabb nép, mégsem alkalmaznak bejárónőt vagy takarítót? A szülők és a gyermekek felelősek a háztartásért.
Az első három évfolyamon nincs vizsga az iskolákban. Az oktatásuk célja, hogy a gyerekek személyiségét fejlesszék, és magukévá tegyék az alapvető szabályokat, nem pedig az, hogy az elméletet bemagolják, majd visszamondják.
A büfében a japánok csak annyit esznek, amennyi még nem veszik kárba. Nem dobnak ki ételt, és nem pazarolják azt.
A vonatok átlagos késése Japánban 7 másodperc ÉVENTE. Nagyra becsülik az emberek idejét és másodpercre pontosak.
A gyermekek az iskolában minden étkezés után megmossák a fogaikat. Figyelnek az egészségre már a gyermekévekben is.
A tanulók fél óra alatt eszik meg ebédjüket, ezzel is biztosítva a lehető legjobb emésztést. Amikor erről kérdezték az embereket, azt válaszolták: "Ezek a tanulók alkotják Japán jövőjét!"
Japánban több mint 50 ezer száz éven felüli ember él.
Jellemző a japánok mentalitására, hogy gyáva alaknak tekintik azt a honfitársukat, aki túlélte a Titanic katasztrófáját. Azt róják fel neki, hogy nem halt meg a többi utassal.
A legtöbb japán életében nem játszik nagy szerepet a vallás. Többségük még a sintoista vallás és a buddhizmus között sem tud különbséget tenni.
Érdekes, hogy a miniszoknya teljesen elfogadott, szokványos, ugyanakkor a felsőruházat terén teljesen közönségesnek tekintik a mély dekoltázst.

"Olyan hülyén, mint a fiatal japán nők, senki nem tud járni. Kicsiként még nem csámpásak, és a nagymamák lábai is rendesen állnak, viszont amilyen torzulásokat a 15-35 közötti generáció bemutat, olyanokat még a Monty Python Hülye Járások Minisztériumában sem találtak ki. Ragaszkodnak a magassarkú cipőhöz, mégis képtelenek járni benne. Berogyasztott térd, csámpás lábfej, medvejárás, minden van. Tényleg nagyon-nagyon vicces. Akárcsak minden ázsiai, a japán ember is másodpercek alatt képes bárhol elaludni. Japánban minden lakásban, minden templomban és a legtöbb szállodában is le kell venni a cipőt, valamint még egy csomó teljesen megdöbbentő helyen is.

A japán nemzeti szerencsejáték a pacsinkó, a flipper és a félkarú rabló különösen értelmetlen keveréke. Kis fémgolyókat kell bedobálni egy gépbe, aztán szerencse esetén valamivel több golyót kiszedni belőle. A pacsinkó-termekben folyamatosan irtózatos hang- és fényorgia van, és nincs szórakoztatóbb látvány, mint a reggel tízkor nyitó pacsinkó-terem előtt fél tízkor ácsorgó, a japán társadalom aljának teljes keresztmetszetét felvonultató tömeg. Ha egy japán beszélni kezd hozzád, egyszerűen képtelen abbahagyni, függetlenül attól, hogy egy büdös szavát sem érted. Beszél a pincér, beszél a kasszás és beszél a nyugdíjas a buszon, hiába kalimpálsz, hogy nem tudsz japánul. Társadalomtudósok ebbe biztos belemagyarázhatnák a japán társadalom elembertelenedését, abba meg pláne, hogy a japán automaták, liftek és vécék is folyamatosan szövegelnek. Egy szimpla parkolójegy vásárlása komplett kisregények végighallgatásával jár.

Az idősebb nyugdíjasok aktív, élményekkel teli életet élhetnek – ezt bárki látja, aki kimozdul a budapesti Klauzál téri piac vagy a zsúfolt trolik világából. De hogy milyen idősen és mi mindent lehet csinálni, azt nem Nyugat-Európa vagy Amerika mutatja meg igazán, hanem Japán. Az évtizedek alázatos munkáját követően a japán nyugdíjasok végre élvezhetik a „Kánaánt,” amely leginkább a belföldi turizmusban testesül meg. Az országban utazva hihetetlen számú, jó egészségnek örvendő idős kalandorral találkozhatunk. Bár a japánok korát nehéz megállapítani, sok olyan idős embert látni, akik kilencvenen túl is élénken járják a parkokat, várakat és templomokat. Ez nem is olyan meglepő, hiszen a várható élettartam a japán férfiaknál 79, a nőknél pedig közel 86 év.

A japán metrók csúcsforgalmában utazó férfiak öltönyben, szigorú megjelenéssel közlekednek, ami kicsit lehangoló látvány. Japánban egyre több az idős, miközben a fiatalok száma csökken, ami a munkaerőpiac és a nyugdíjrendszer fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat vet fel. A lakosság nem mutat hajlandóságot a születési arányok növelésére, így a bevándorlás ösztönzése tűnik az egyik legésszerűbb megoldásnak. Azonban Japán, mint történelmileg zárkózott szigetország, nem túl nyitott a külföldi munkaerő befogadására. Bár a kulturálisan legközelebb álló kínaiak és koreaiak bevándorlása logikus lépés lehetne, a kölcsönös történelmi sérelmek miatt ez a két nép és Japán között jelentős feszültségek húzódnak.

Japán nagyvárosaiban sok metrószerelvényen külön nőknek fenntartott kocsik találhatók, amelyeket az utasok védelmében vezettek be a tömegben előforduló zaklatások miatt. Tapasztalataink szerint ezeket a kocsikat a legtöbb nő szívesen használja, bár néha férfiak is utaznak bennük – zaklatásnak azonban valóban nem voltunk tanúi. Japán egyedülálló módon ötvözi a tradicionális értékeket a modern kihívásokkal, ami különleges élményt nyújt a látogatóknak.

,, Házaspárokat ritkán látni együtt. Munkába mindenki egyedül megy, onnan a férfiak vacsorázni mennek és sörözni a munkatársakkal (velük vannak tele az éttermek), a nők meg haza. A gyerekek ezer fős hordákban járnak, főleg tanári kísérettel. Még vasárnap is együtt vannak, kirándulnak. A japánok mindenütt tömegben járnak. Tárgyalni is így mennek, a tömeg fejezi ki az erőfölényüket, melyet a tárgyalás során kifejtenek. A másik fegyverük az idő. Képesek este tízig benn ülni és tárgyalni (látszik minden irodaház ablakában), majd elmennek vacsorázni, inni és karaokézni." (N. K., 2017)

,, Tisztelet: Hajlongás. Megvan, hogyan kell férfiaknak és nőknek, és a hajlás szöge is mindent elmond a két ember közötti kapcsolatról. Japánban bármerre mész, előre köszönnek és nagyon illedelmesek." forrás

,, A japán emberek furák. A világon nincs még egy olyan ország, ahonnan annyi meghökkentő, zavarba ejtő és hihetetlen szokásról hallunk, mint Japán. Hogy csak párat említsek, a japán TV-s vetélkedők, amiket már leírni is beteges, vagy a pár éve a fiatalok körében hódító trend a szemgolyónyalás. Vagy, amit nekünk is volt szerencsénk látni, az a használt női bugyi automata férfiaknak. :)" forrás

,, A japán emberek öltözködése. Korábban azt gondoltam, hogy ha már Tokió a világ divat fővárosai közé tartozik, milyen jól öltözöttek lehetnek az emberek, ám amit ott láttam, elég nagy csalódás volt. Szinte egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány jól öltözött embert láttam. Az utcai öltözködést ugyanis általában az igénytelenség dominálja. Ez az emberek 3/4-ére igaz. A maradék megoszlása vagy a full nyakig márkás és drága holmik ízléstelen kombinációja, vagy egy olyan ruha kompozíció, amit én, nem hogy farsangkor, de még busójáráson se mernék felvenni." forrás

"Japánban élő külföldi mondta nekünk, hogy ne tévesszen meg minket, ha egy japán mosolyog. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az illető elégedett, avagy boldog. A mosoly éppenséggel szomorúságot, elégedetlenséget, sértettséget, zavarodottságot is rejtegethet." (Babi, 2015)

,, A japán vonatok közönsége tényleg elsősorban öltönyös-aktatáskás, illetve kiskosztümös hivatali dolgozókból áll, akik vagy alszanak, vagy a telefonjaikat nyomkodják. Annál nagyobb kontraszt volt az a piercing-es és lilára festett hajú tinédzser, aki a második megállónál lazán lehuppant egy időseknek fenntartott helyre. Ekkor még meglepődtünk, amikor a következő megállónál ugyanez a tinédzser a felszálló idős hölgyet meglátva azonnal felpattant és meghajolva átadta a helyet, de később akármilyen korú, nemű és kinézetű emberrel volt dolgunk Japánban, kivétel nélkül mindegyikük kedves és kifogástalanul udvarias volt. (2018)" forrás

,, Mivel számukra a legtöbb fehér férfi és nő ugyanúgy néz ki, az isten sem ment meg, hogy elkezdjenek összehasonlítgatni mindenféle filmsztárokkal. Én kaptam egy erős Tom Cruise-t, és nem vicceltek. Kár. A japánok, ha egy picit is közelebbi viszonyba kerülsz velük, nem győzik hangsúlyozni, mennyire gyönyörű teremtés vagy, és ezt akár heteroszexuális férfiaktól is megkapod, arcba, és nem fogsz tudni mit kezdeni a helyzettel.

Viszont nézzük csak a másik oldalt: igen, a nők is ezt gondolják. Persze nem szabad azt várni, hogy az utcán tömegestül ugranak majd rád a válogatott modellcsajok, de még csak a csúnyák sem, ha viszont Japánban nem tudsz becsajozni, akkor a baj tényleg a te készülékedben van. Látni fogsz olyan alap vígjáték-jeleneteket is élőben, amikor a nő rajtad felejti a szemét, majd csendesen nekimegy a falnak. Igen, ennyire jó vagy. Ha igazán biztosra akarsz menni, akkor keresd fel az ún. gaijin bárokat, ahol a (számukra) külföldiek isznak, és furcsamód nagyon sok japán lány is bent figyeli a felhozatalt. Több, egymással megegyező forrásból hallottuk a hírt, miszerint a nőket, akiket bent találsz, 100%-os biztonsággal húzhatod be az ágyadba. Nem, nem prostitúcióról beszélünk. Lányokról, akik szeretik a külföldi srácokat. (2013)" forrás

Bármit is mondjunk, a japán kultúra sok európai szemében még mindig különösnek – sőt, néha meghökkentően furcsának – hat. És ez nemcsak előítélet vagy sztereotípia, hanem egyszerűen annak a következménye, hogy egy egészen más történelmi és társadalmi háttérből származó, zárt világ találkozik egy nyitottabb, hangosabb és kevésbé formális nyugati hozzáállással. Az internetes felületek is előszeretettel osztanak meg olyan japán szokásokat vagy tévéműsorokat, amelyeken mi vagy nevetünk, vagy teljes döbbenettel figyeljük – a reakció sokszor a két véglet valamelyike.
Időről időre felbukkannak például olyan „játékszabályokkal” működő vetélkedők, amelyek számunkra egyszerűen felfoghatatlanok – legyen szó üvegen keresztüli csókolózásról, bizarr testérintéseken alapuló felismerős játékról, vagy épp olyan feladatokról, amelyek már nemcsak meghökkentőek, hanem kifejezetten ízléshatárokat feszegetnek. Ezeket a műsorokat persze a helyi humorérzék, a televíziós hagyományok és az abszurd iránti nyitottság is formálja – de ettől még nyugati szemmel gyakran értelmezhetetlenek maradnak.

Ami viszont még ennél is karakteresebb élmény volt, az a japánok társas viselkedése. Bárhol jártunk eddig a világban, mindig akadt egy-két helyi, akivel egy utcai beszélgetés, egy bárban elcsípett pillanat vagy egy közös utazás során szóba elegyedtünk. Japánban viszont ezt teljesen másként éltük meg. A kapcsolatteremtés szinte kizárólag a szükséges udvariasság keretei között mozgott: egy pincér felvette a rendelést, egy eladó megmondta az árat, egy járókelő megmutatta az irányt – és ezzel véget is ért a dialógus. Egyetlen egyszer sem kérdezték meg, hogy honnan jöttünk, pedig az utazók jól ismerik azt az automatikus kérdést, amit már szinte reflexből válaszol meg az ember. Itt ez elmaradt.

És hogy ez közöny vagy tapintat? Nehéz megítélni. Szeretném azt hinni, hogy inkább az utóbbi: a magánszféra tisztelete és a másik zavartalan békéjének biztosítása húzódik meg mögötte. Emellett a nyelvi akadályok is sokat nyomnak a latban. A legtöbb ember csak nagyon alapfokon beszél angolul, és ahogy eltávolodunk a turistaközpontoktól, az angol nyelvű feliratok is eltűnnek, a kommunikáció pedig lényegesen nehezebbé válik.

Mindezek együttese teszi Japánt olyan különös helyszínné – néha nehezen érthetőnek, néha szürreálisan modernnek, néha meglepően emberinek. És éppen ettől annyira emlékezetes.

Japánban az egyik legmélyebben gyökerező társadalmi alapelv, hogy az ember úgy élje az életét, hogy a lehető legkisebb kellemetlenséget okozza másoknak. És ez nemcsak üres frázis – ez az elv átszövi a mindennapokat, a viselkedést, a közlekedést, a kiszolgálást, sőt még a tekinteteket is. Bármerre jár az ember, szinte mindenki udvarias, figyelmes, és még ha a kedvesség mögött rejtőzne is valamiféle távolságtartás vagy akár idegenkedés, abból egy turista semmit sem vesz észre. Mindenki mosolyog, segít, és úgy bánik veled, mintha legalábbis régi ismerős lennél – legyen az buszsofőr, vasúti pénztáros, jegyárus vagy bolti eladó.
És nemcsak azok állnak a turisták segítségére, akiknek ez a munkaköri kötelességük. Még ha sok japán nem is beszél jól angolul, az igyekezet és a segítőkészség szinte mindenkinél ott van. A „turistát nem hagyjuk eltévedni” elv annyira mélyen beléjük ivódott, hogy a legváratlanabb helyzetekben is felbukkan.

Tokióban például, amikor egy nagy kereszteződésnél álltunk tanácstalanul, térképpel a kezünkben, és próbáltuk kibogarászni, hol is van pontosan a szállásunk, néhány másodpercen belül odalépett hozzánk egy helyi férfi, aki nemcsak megmutatta az irányt, hanem elkísért egészen a kapuig. Kiotóban pedig egy benzinkútnál kérdeztünk útba igazítást, és nem sokkal később az egyik alkalmazott tíz percen át sétált velünk, hogy biztosan eltaláljunk a villamosszerű Randen vonal megállójához. Ráadásul az egész benzinkutas csapat azon dolgozott, hogy közösen kitalálják, merre kell mennünk.

Ez a fajta előzékenység nem harsány, nem látványos, de nagyon mélyről jön. Talán épp ezért ennyire megható – és annyira emlékezetes.

Japánban a homályos, finomkodó fogalmazás az udvariasság és béke fenntartásának alapvető része. A közvetlen kijelentések kerülése nemcsak a sértések elkerülését szolgálja, hanem egyfajta egyensúly megőrzését is. A japánok számára természetes ez a finom jelzésekkel teli kommunikáció, amit az anyatejjel szívnak magukba, míg a külföldieknek tapasztalatot igényel a „sorok között olvasni”. Egy egyszerű példa erre a „tiszteletreméltó kézmosó hely” kifejezés, amelyet gyakran a WC megnevezésére használnak. Egy másik tipikus eset, amikor egy fotós üzletben próbáltam útlevélképet készíttetni a babámról – hosszú, körülírt beszélgetés során végül finoman, de határozottan utaltak rá, hogy nem vállalják a feladatot. A japán kultúrában a közvetlen elutasítás helyett udvarias, enyhén célzó kommunikációval hozzák tudomásunkra a nemet. Ez a különleges, tapintatos megközelítés megértést igényel, de különleges és kedves eleme a japán mindennapoknak.

Japánban erősen jelen van a finoman rétegzett társadalmi hierarchia, és ez a hozzáállás más népekkel szemben is megmutatkozik. Sok japán számára Ázsia „többi” része távoli és kulturálisan kevésbé „civilizált” világot jelent, bár ez nem feltétlenül agresszív elutasításban nyilvánul meg, hanem elegáns távolságtartásban. A szomszédos nemzetekkel, mint a koreaiakkal és a kínaiakkal, történelmi és politikai feszültségek is nehezítik a kapcsolatot, részben a japán gyarmatosítás miatt, amelyről Japánban kevés szó esik.

A japán társadalom nemzetközi kapcsolatai bonyolultabbak a nyugati világ felé: egyfajta kíváncsiság és csodálat jellemzi őket, de itt is fellelhetők előítéletek. A feketékkel szemben például mélyen gyökerező sztereotípiák élnek, amelyeket sok „manner poszter” is erősít a mindennapokban, ahol a „rossz” karakterek sötét árnyalattal vannak ábrázolva. Bár Japán igyekszik modernizálni és alkalmazkodni a XXI. századhoz, a kulturális múlt és a társadalmi beidegződések még mindig meghatározzák a külföldiekkel szembeni attitűdöt. A kérdés, hogy mennyire számít ez a szemlélet rasszistának, komplex, és a helyzet árnyalt megértését igényli.

2024-ben Japánban még mindig megfigyelhető a fiatalabb generációk csökkenő érdeklődése a hagyományos párkapcsolatok és a szexualitás iránt. Egyre többen vallják, hogy inkább az önállóságot és a munkahelyi sikereket részesítik előnyben, a párkapcsolatok helyett pedig gyakran a virtuális vagy „alternatív” szórakozási formák felé fordulnak. A szexuális érdeklődés általános csökkenése több tényezővel is magyarázható, beleértve a hosszú munkaórákat, a karrier és a személyes célok prioritását, valamint a japán társadalom nyomását, amely magas elvárásokat támaszt a férfiakkal szemben.

Az egyre népszerűbb technológiai eszközök, mint a virtuális valóság és az „AI-partnerek” is hozzájárulnak a fizikai kapcsolatok iránti érdeklődés csökkenéséhez. Emellett a „herbivore” férfiaknak nevezett csoport, akik kevésbé érdeklődnek a párkapcsolatok és a szex iránt, Japánban már társadalmi jelenségként van jelen. A demográfiai kihívásokra és az alacsony születési arányra való tekintettel a japán kormány is aggódik a jelenség miatt, és különféle programokkal próbálja ösztönözni a párkapcsolatok kialakulását. Azonban a társadalmi normák és a modern technológiai megoldások miatt úgy tűnik, hogy ez a tendencia még egy ideig fennmaradhat.

Japán kultúrája tele van olyan furcsaságokkal, amelyek teljesen egyedivé és sokszor bizarrá teszik a szigetországot, különösen európai szemmel nézve. Tokióban például találkozhatsz olyan éttermekkel, ahol a kedvezmény mértéke a hölgyek szoknyájának hosszától függ, vagy részt vehetsz robotcsajos harcshow-n vacsora közben. Az automaták kínálata is megdöbbentő: a szokásos italok mellett meleg banánlé vagy akár fiatal lányok használt bugyija is elérhető pár érme bedobása után. A munkamorál is eltér a nyugati szokásoktól – az irodai szundikálást (inemuri) elfogadják, sőt, kifejezetten tiszteletben tartják, hiszen azt jelzi, hogy a dolgozó maximálisan kimerítette magát a munkában.

A társadalmi magány problémájára kreatív megoldások születtek, mint például a „cuddle cafék”, ahol megvásárolható öleléseket és érintéseket kínálnak. Az „otaku” kultúra is hozzájárult a különféle erotikus műfajok népszerűségéhez világszerte, ahol mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő japán műfajt, legyen az ártatlan bakunyu vagy bizarr kinbaku. A szexualitás nyitott megközelítése és az egyedülálló műfajok Japánt a különleges erotikus tartalmak egyik globális központjává tették. A japánok furcsa szokásai és szokatlan érdeklődései mögött azonban egy összetett társadalmi rendszer húzódik, ami számunkra, kívülállóknak, egyedi és gyakran megdöbbentő élményt nyújt.

„ Két japán káromkodás:

Hogy ütnéd a fejed a tofu sarkába, aztán maradnál is ott!”

„Hogy születnének a lányaid apró pöcsökkel!”

Ami talán a leglátványosabb különbség Japán és Európa között, az az általános udvariasság és kifinomult modor, amely a mindennapok szinte minden mozzanatát áthatja. Reggel a munkahelyeken mindenki köszön egymásnak, nem csak udvariasságból, hanem mert ez a természetes. Napközben is folyamatos a kölcsönös tisztelet hangneme, és a búcsúzás sem marad el egy meghajlás vagy köszönő szó nélkül. Minden gesztusban jelen van az a fajta finomság, ami Japánban szinte alapelv: mindenért hálát adnak, mindenért elnézést kérnek – még akkor is, ha a bocsánatkérés valójában csak udvariassági formula.

A hétköznapi életben ez különösen érezhető. Akár egy boltban, egy benzinkúton vagy egy étteremben járunk, a kiszolgálás minden esetben rendkívül udvarias. Nem tolakodó, nem művi, de érezhetően azt sugallja: örülnek, hogy náluk vásárolunk. A borravalót itt nemcsak hogy nem várják el, de nem is fogadják el – a szolgáltatás minősége nem az extra juttatás függvénye, hanem egy mélyen beépült szakmai és társadalmi normáé.

Lehetne azt mondani, hogy mindez csupán formális viselkedés, de az ember közérzetén mégis rengeteget javít. Könnyebben telnek a napok egy olyan környezetben, ahol a másik embert alapvetően tisztelet és figyelmesség övezi.

Egy másik jól érzékelhető különbség az általános minőségi színvonalban mutatkozik meg – különösen az élelmiszerek és a fogyasztási cikkek esetében. A boltokban kapható termékek tiszták, ízlésesen csomagoltak, és szinte mindig megbízható minőségűek, legyen szó akár egy egyszerű uzsonnacsomagról vagy egy szappanról.

A munkamorál terén is másfajta hozzáállás érződik. A japán dolgozók általában fegyelmezettek, pontosak, és komolyan veszik a munkájukat. A szabálykövetés és a feladat iránti elkötelezettség valóban magasabb, mint amit sok európai országban tapasztalni lehet. Ugyanakkor nem kell rózsaszín szemüvegen át nézni Japánt sem: itt is akadnak kevésbé lelkiismeretes, lazábban dolgozó emberek.

A társadalmi viszonyok azonban alapvetően közösségiek. Az egyéneket gyakran nem saját személyiségük vagy belső értékeik, hanem a társadalomban elfoglalt szerepük alapján ítélik meg – hogy hol dolgoznak, milyen a beosztásuk, mennyire illeszkednek a közösség normáihoz. Ez a fajta szemlélet sokban különbözik a nyugati individualizmustól, de a japán rend és harmónia alapja is egyben.

Turista etikett, viselkedési szabályok, szokások

Előre bocsátjuk hogy a japánok annyira kényesen udvarias népek, hogy eszünk ágában sincs nyíltan kimutatni megbotránkozást, elégedetlenséget, ha egy tájékozatlan turista az ottani etikett ellen vét. Ha világos szabályokat szeg meg, akkor azért az illetékesektől kaphat figyelmeztetést, de ez is nagyon visszafogottan történik. Az alábbi intelmek, tanácsok inkább arra szolgálnak, hogy a japánban turistáskodás külön élménye lehet az ottani kultúrához való igazodás is.

Japánban a leginkább - de így is igen korlátozottan - használt idegen nyelv az angol. Általában nagyon nehézkes idegen nyelven kommunikálni.
Japánban a templomok, szentélyek meglátogatásakor a turistának békésen és főleg tiszteletteljesen kell viselkednie. A tisztelet kifejezését szolgáló gesztus lehet, ha egy szent tárgy, szobor előtt valamiféle rövid imádkozást mímelünk, majd az adomány dobozba bedobunk valami pénzérmét. Egyes templomoknál a látogatók tömjént füstölnek nagy tömjénégetőkben. A turista vegyen egy köteg füstölőt, úgynevezett osenko-t, gyújtsa meg, majd pár másodperc után oltsa el a tüzet, inkább kézrázással, mint elfújással. A templomokba történő belépéskor többnyire elvárják, hogy levegyük előbb a lábbelinket. A lábbelit nyugodtan, biztonságban kint hagyhatjuk, de be is lehet vinni egyes helyeken valami műanyag zacskóban. Legyen rajtunk valami decens zokni, lehetőleg lyukak nélkül és tiszta állapotban. A templomok külső területén jellemzően engedélyezett a fotózás. Bent viszont szigorúan tilos. A táblák eligazítanak abban, hogy mit lehet és mit nem.
A sárkány Japánban szerencsét jelentő figura. Japánok társaságában ne süssünk el semmi tréfát, megjegyzést, amiben a sárkányt valami negatívnak, ijesztőnek érzékeltetjük.
Ha tetoválás van a testünkön, azt Japánban esetleg érdemes nem exponálni, mert ott a tetoválásokat sokan valamennyire inkább a japán maffia tagjaival asszociálják.
Japánban nem kell borravalózni. Teljesen felesleges, ott ezt nem várják el és nem is hat senkire ösztönzően. Kivételek persze akadhatnak.
Ha az utcán, lényegében bárhol idegen helyit akarunk portré céljából lefotózni, akkor tegyük ezt diszkréten, és a fényképezőgép, vagy a mobil zajtalan üzemmódjában, mert a japán megijesztheti, ha őt valaki hirtelen,i előzetes figyelmeztetés nélkül, sunyin, váratlanul lefényképez.
A japánokra nagyon rossz benyomást tesz, ha a külföldi turista a közegükben bárhol durván, bunkón, agresszívan viselkedik. Ilyen helyzetekben a helyiek udvariasan félrenéznek, nem mutatják ki nyíltan a nemtetszésüket. A bunkó parasztnak érdemes tudnia, hogy ez a passzivitás nem jelent jóváhagyást, vagy tolerálást. (Hallottunk egy történetet arról, hogy egy magyar utazási irodai igazgató Japánban, tanulmányúton egy fogadáson az éppen a meghívottaknak magyarázó vendéglátó kollégák előtt megengedte magának a szunyálást. Nyilván vérig sértette ezzel a vendéglátókat, amit ha felébredve észrevett volna, akkor nyilván közömbösen reagált volna le. Hát persze, hiszen bunkó.)
Ne fújjuk ki az orrunkat nyilvános helyen, helyiek társaságában. Ha a takonnyal megtöltött zsebkendőnket zsebre vágjuk, az a japánoknak legalább olyan undorító lehet, mintha itthon valaki az orrából éppen kibányászott friss fikát egyenesen a szájába helyezi, persze szemtanúk előtt.
Japánban sértő dolog borravalót adni. Úgy érzik, hogy lenézed őket, vagy rosszabb minőségre számítottál. Bármennyire is elégedettek vagyunk: ne adjunk borravalót.
Japánban társaságban nem illik a poharunkba saját magunknak utána tölteni. Ha ezt szeretnénk, akkor cselesen ajánljuk fel a társaságban valakinek, hogy feltöltjük az ő poharát és reménykedhetünk abban, hogy ezt viszonozza....
A japán fürdőkultúra szigorú szabályai közé tartozik, hogy a közös fürdőzés különleges rendje tiszteletben tartandó, különösen mivel a helyhiány miatt sokan közösségi fürdőket használnak. A fürdési rituálé azzal kezdődik, hogy a bejáratnál leveszik az utcai papucsot, és egy benti papucsot húznak. A papucsokat cserélgetni kell attól függően, hogy mosdóba vagy fürdőbe lépünk. A mosakodás kötelező a fürdő előtt, amit egy kis műanyag lavórral és ülőkével végzünk el, alapos tisztálkodás és hajmosás kíséretében. Miután tisztálkodtak, a fürdőzők kis törülközőt helyeznek a fejükre, majd belépnek a forró vízbe, ahol 5-15 percet töltenek. Az illem szerint a fürdő után ismét leöblítik magukat, és megtisztítják a használt eszközöket. A fürdőházakban elérhetőek masszázsfotelek is, amelyek népszerűek a látogatók körében. Tetoválásokkal tilos a belépés, mivel a helyi jakuzák is tetováltak, így a fürdők ezt szeretnék elkerülni. Japánban ez az alapos fürdési szertartás a tisztelet és a rend jele, és fontos, hogy a látogatók is betartsák a szabályokat.

A japánok és a csend kultúrája a vonatokon 🇯🇵

A japánok számára a közös terek iránti tisztelet kiemelten fontos, ami a vonatokon uralkodó csend kultúrájában is megmutatkozik. A vonaton szinte mindenki csendben marad, és igyekszik minimálisra csökkenteni a zajt, hogy ne zavarja a többieket. Észrevehetjük, hogy:

Nem telefonálnak: A vonaton telefonálni tabu; ha bejövő hívásuk van, gyakran gyorsan lenémítják vagy kikapcsolják a telefont.
Halk hangon beszélnek: Ha mégis megszólalnak, nagyon halkan suttognak, hogy ne keltsenek feltűnést.
Alszanak, olvasnak vagy a telefonjukat nézik: Ezek gyakori időtöltések, amelyek nem zavarják a többi utast.

Ez a „ne okozzunk kellemetlenséget másoknak” elvén alapul (迷惑をかけない), amely fontos érték a japán társadalomban. Különösen a csúcsidőben, amikor a vonatok zsúfoltak, a csend betartása az egyetlen módja annak, hogy kényelmes környezetet teremtsenek mindenki számára.

Azok számára, akik először látogatnak Japánba, ez a szigorú csend talán kicsit szokatlannak és fojtónak tűnhet, de valójában segít a rend és nyugalom fenntartásában a nyilvános helyeken – Japán egyik különleges jellemzője.

Japánról sokaknak először a pontosság és a szabályok szigorú betartása jut eszébe, és ez az illemtanra is igaz. Míg nálunk teljesen természetes, hogy tüsszentés után vagy nátha esetén kifújjuk az orrunkat, Japánban ez másképp van: nyilvánosan orrot fújni tiszteletlenségnek számít, sőt, sokak szerint egyenesen visszataszító. Ha a japánok náthásak, inkább szipognak, amíg találnak egy nyugodt helyet, ahol zavartalanul kifújhatják az orrukat.

A zsebkendőt használat után gondosan összehajtva dobják a szemetesbe. Tiszteletlenségnek számít, ha valaki használt zsebkendőt zsebre tesz – azt azonnal el kell dobni. Mivel a náthás emberekre is nehezen néznek, ezért, ha valaki megfázik, nyilvános helyeken mindig maszkot visel, hogy másokat ne zavarjon.

Japánban teljesen természetes dolog, hogy az emberek meztelenre vetkőznek, és közösen fürdőznek – legyen szó tradicionális onszenről vagy modern fürdőházról. Mindez nem jár semmiféle szemérmességgel vagy zavarodottsággal, hiszen a meztelenség itt nem kötődik erotikához, hanem a tisztulás, a testi-lelki nyugalom része. Az együtt fürdés az intimitás egyik formája ugyan, de nem szexuális töltetű: generációk és barátok osztoznak a vízen, beszélgetnek, relaxálnak. Ezzel szemben az utcai csókolózás vagy testi érintkezés nyilvános helyen szinte elképzelhetetlen – nem azért, mert tiltott lenne, hanem mert mélyen idegen a japán viselkedéskultúrától.

Az érzelmek kimutatását itt inkább visszafogottság és önuralom jellemzi, különösen, ha mások is látják. A szerelmespárok sem fogják egymás kezét úgy, mint például Párizs utcáin, és egy szimpla puszi is sokak számára zavarba ejtő lehet a nyilvánosság előtt. A társadalmi normák inkább azt sugallják, hogy az érzelmek megélése maradjon a magánélet keretei között. Ezzel párhuzamosan viszont a testiség más, kevésbé romantikus formái – mint például a közös fürdőzés – teljesen elfogadottak és természetesek.

,, Orrot fújni nem illik nyilvános helyen; erőteljes horkantással vissza lehet szívni." (N. K.)

A turistákat is illő viselkedésre figyelmeztetik

Azt kérik az étteremben, hogy ne beszéljünk a mobilunkon (mert zavarhatja a többi vendéget) - K. Kriszta fotója

Meglepő szokások Japánból

Japánban számos olyan szokás van, amely egy külföldi számára meglepő lehet. Az egyik ilyen, hogy a telefonon való beszélgetés a tömegközlekedési eszközökön szigorúan kerülendő; a japánok diszkréten, akár plakátokkal is jelzik, hogy a csend fontos. A könyvolvasók külön borítást kapnak, hogy megőrizzék a diszkréciót, a beteg emberek pedig mindig maszkot viselnek, hogy másokat ne fertőzzenek. A metrókon külön kocsik vannak fenntartva csak nők számára, és komoly zavarba hozhatja a helyieket, ha valaki összekeveri a mosdóban használatos papucsokat a szoba papucsaival. A japán mosdók high-tech rendszerei számos funkciót kínálnak, beleértve az ülésfűtést és a hanghatások beállítását, bár ezek megtanulása némi időt igényelhet. A japán taxisok az ajtót automatikusan nyitják és zárják, így egy turista, aki megpróbálja ezt kézzel csinálni, zavart okozhat. A borravaló Japánban nem szokás, sőt, sértésnek is számít, mivel a szolgáltatási szektorban dolgozók a legmagasabb színvonalra törekednek. Bár Japánban sok ünnepnap van, a munkamániás kultúra miatt sokan nem veszik ki a szabadságukat, és az év meghatározott időszakaiban egyszerre pihennek, ami zsúfolt közlekedést és drága repülőjegyeket eredményez.

A japán emberek figyelmessége és udvariassága valóban páratlan, és nemcsak az ismerősökkel, hanem vadidegenekkel szemben is természetes. Láthatóan tudatában vannak annak, hogy nem egyedül élnek a világban – figyelnek egymásra, térre, tempóra, személyes határokra. A tömegben sem jellemző a lökdösődés, a tülekedés vagy a könyöklés: mindenki mintha láthatatlanul koordináltan mozogna, a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozva a másiknak.

Akik a budapesti 4-6-os villamos csúcsidős tömegét tartják a zsúfoltság netovábbjának, azoknak valóban érdemes lenne egyszer megtapasztalni a tokiói metrót reggel nyolc körül – de nemcsak a zsúfoltság miatt, hanem a kontraszt miatt is. Mert még ott sem lépnek rád, nem könyökölnek oldalba, és ha mégis valaki véletlenül hozzáérne a másikhoz, azonnali meghajlással és bocsánatkéréssel reagál.

A hétköznapi figyelmesség pedig sokszor egészen meglepő gesztusokban is megmutatkozik. Egyszer például az utcán fotóztam, és egy autó, amely nyugodtan elhaladhatott volna, inkább megállt, hogy véletlenül se zavarja meg a képet – és ezt a mozdulatot nem gesztusként, hanem természetes reflexként tette meg. A közösségi együttélés ilyen szintű tudatossága szinte észrevétlenül, mégis mélyen meghatározza a japán városi létet. És mindettől az ember valahogy jobban, nyugodtabban, tiszteletteljesebben kezd viszonyulni a környezetéhez – mert egyszerűen jó érzés, ha így bánnak veled.

Kultúra

Japán kulturális világa és hagyományai mélyen gyökereznek a történelmi múltban, ahol az ősi szokások és a modern életstílus különös egyensúlyban találkoznak. Az ország szertartásai, mint a teaszertartás (chanoyu), a harmóniát és a tiszteletet fejezik ki, amelyek a japán társadalom alapvető értékei. A teaszertartás, melynek eredete a zen-buddhizmushoz kötődik, nem csupán a tea elfogyasztásáról szól, hanem a csend, a béke és a jelen pillanat tiszteletéről is. Japánban a harcművészetek, mint a kendó és a judo, nemcsak fizikai edzést jelentenek, hanem az önfegyelem és a mentális erő fejlesztését is.

A gésák, a hagyományos japán előadóművészek, ma is őrzik a színházi és művészi értékeket, főleg Kiotóban. A japán irodalomban és költészetben is nagy hangsúly van a természet tiszteletén; a haiku például rövid, tömör formában ragadja meg az évszakok hangulatát és a pillanat szépségét. A japán kertművészet is egyedülálló, ahol a kertek kialakításakor az aszimmetriára és a természetes szépségre helyezik a hangsúlyt. A bonszai művészet – a fák miniatűrre növesztése – az élet és a természet megértésének egy formája, türelmet és gondosságot igényel.

Japán egyik legfontosabb ünnepe az Újév (Shōgatsu), amit különböző szertartásokkal és családi összejövetelekkel ünnepelnek, például szerencsehozó dekorációkkal és különleges ételekkel. Az ősz beköszöntével a japánok megcsodálják a vörös és aranyszínű juharfákat (momiji), ez is része az évszakokhoz kötődő ünnepeknek, melyek harmóniát hoznak a mindennapokba. A japán fesztiválok (matsurik) színesek és hangosak, és általában templomokhoz vagy szentélyekhez kötődnek; ilyenkor a helyiek tradicionális ruhákba öltöznek, és ősi rítusokkal emlékeznek a múltjukra.

A modern Japán is megtartotta kulturális vonásait, a popkultúrában, az animékben és mangákban is megjelennek ezek az ősi hagyományok, de már új értelmezésben. A cuki kultúra, vagyis a „kawaii” jelenség is jellegzetes japán vonás, ahol a bájos és aranyos dolgok iránti szeretet megjelenik az öltözködésben, a dekorációkban és még a szórakoztatóiparban is. A japán ételek, mint a sushi, a ramen vagy a tempura, nemcsak gasztronómiai élvezetet nyújtanak, hanem az étkezési rituálék tiszteletére is tanítanak. A japán társadalomban a csend, az udvariasság és mások tiszteletben tartása alapérték, ami a mindennapi életben is megnyilvánul, például a tömegközlekedési szabályok szigorú betartásában.

Japánban külön figyelmet fordítanak a természettel való együttélésre, ezért a nyugati szemmel gyakran minimalista japán otthonok a harmónia és nyugalom megteremtésére törekednek. Mindezek az értékek különleges atmoszférát teremtenek, amely megfogja a látogatót, és betekintést enged egy olyan világba, amely megőrzi ősi értékeit, miközben lépést tart a modern technológiával.

Gasztronómia

2013-ban az UNESCO a világ szellemi kulturális örökségeként ismerte el a hagyományos japán konyhát, a washoku-t. Korábban csak a francia konyha részesült ilyen kitüntetésben, most pedig a japán ételek mellett például a koreai kimcsi is felkerült a listára. A japán étrend, amely főként rizsre, halra és zöldségekre épül, vitathatatlanul sok előnyt kínál az egészség és az egészséges életmód szempontjából. Persze, hosszú távon már nem mindenki számára könnyen követhető. Otthon leginkább a divatos japán éttermek kínálatán keresztül találkozhatunk a japán konyhával, de kérdés, hogy ez mennyire tükrözi a japán mindennapokat és az átlagos családi ételeket. Ha gyors hasonlatot keresnénk, talán a magyar csárdák étlapja és egy hagyományos magyar család vasárnapi ebédje közti különbség mutathatja meg, milyen eltérések lehetnek a japán éttermek kínálata és a valódi, otthoni japán ételek között.

A ramen az egyik abszolút kedvencem lett Japánban. Minden helyen, ahol megfordultunk, újabb és újabb ízekkel találkoztunk, de a legjobban az Afuri lánc levesét szerettem. Ennek az étteremláncnak a különlegessége a levesalap, amely citrusosabb, frissebb, mint a hagyományos ramen. Többféle alapból lehet választani: például a shoyu (szójaszósz alap), a shio (sós alap), vagy a személyes kedvencem, a yuzu-shio, amely egy citrusos-sós kombináció. Az ízélményhez hozzájárul, hogy a sertéshúst grillen sütik, és a tojás, valamint a ramentészta is kiváló minőségű. Ha valami másra vágysz, próbáld ki a Tsukement: itt a ramen tésztát egy külön tálkában lévő szószba mártogatva fogyaszthatod – Japánban járva megérted, hogy miért olyan élvezetes ez a módszer! Tokióban szinte minden sarkon van ramenező, de a legjobb helyek felismeréséhez kövesd a japánokat: ahol sokan vannak vagy sorban állnak, ott biztosan remek rament találsz!

Mivel Japán szigetország, a halak és tengeri alapanyagok a sushi mellett is alapvető részei a konyhának – ezek pedig egy alföldi srácnak, aki brassói aprópecsenyén és sertéspörköltön nevelkedett, bizony elég különleges fogásoknak számítanak. Tokió azonban minden igényre felkészült: a hotelek és éttermek nemcsak a konzervatív ízlésű európai látogatóknak kínálnak lehetőségeket, de a japán gasztronómia is tartogat számunkra kihagyhatatlan élményeket. Marinált húsok grillezve, ízes zöldséges tésztabatyuk és tekercsek, ínycsiklandó gombaételek, változatos péksütemények és szemet gyönyörködtető desszertek sokasága gondoskodik arról, hogy az ember ne maradjon éhen.
A nyugati, különösen amerikai hatások is jelen vannak Tokió gasztronómiájában: a legismertebb gyorsétterem- és kávézóláncok üzletei itt is elérhetők, és helyi különlegességeikkel – mint az algás-fekete hamburger – új élményeket kínálnak a turistáknak. Kipróbáltam ezeket is, de a kedvencem egy automata-étterem lett. Az utcán elhelyezett, színes, villogó automatánál gyorsan megrendelhetjük és kifizethetjük az ételt, majd az üzletbe belépve a blokkot az asztalunkhoz véve várhatjuk a pult mögött dolgozó szakácstól az elkészült fogást. Különleges és praktikus élmény, amit mindenképpen érdemes megtapasztalni!