ÚTIKRITIKA.HU / London

London

Földrajz | Időjárás | Történelem | Manapság | Multikulti | Londoniak | Turista etikett | Gasztronómia | Fotóegyveleg

Földrajz

London légvonalban 1450 kilométer távolságban van Budapesttől. Az Egyesült Királyság 8 közigazgatási területe közül a legjelentősebb Délkelet-Anglia, Nagy London (Greater London) központtal, mely utóbbi önmagában is önálló, megyei jogú közigazgatási egység, - bár méreteit és kultúráját tekintve, akár önálló mini állam is lehetne. Ez a hatalmas paca az ország térképén egy 32 városrészből álló konglomerátum, melynek összetevői egykor különálló városok és falvak voltak. Ezek sajátosságaikat a mai napig megőrizték, annak ellenére, hogy a Claudius császár által alapított, folyamatosan terjeszkedő Londinium mindent magába olvasztott a környezetében.

A mai London, a maga 1600 négyzetkilométerével a világ egyik legnagyobb kiterjedésű városa; 2x akkora, mint New York, 6x akkora, mint Párizs. A világ legnagyobb körgyűrűje, az M25 öleli át. Fő folyója a Temze, mely nélkül London nem létezne. Fejlődésére mindig nagy hatással volt és a mai napig fontos szerepelt tölt be a város életében. Teljes hosszában hajózható; közvetlen kapcsolatot biztosít a tengerrel. A települést északi és déli részre osztja, melyeket közel 30 híddal kötöttek össze. Londonnak a központja 2 fő részre különül: a Cityre, az egykori városmagra, amely ma a kereskedelmi-, illetve a Westminsterre, amely a kormányzati negyed. A legtöbb nevezetesség az utóbbiban található. London a 8,1 milliós lakosságával az Európai Unió legnépesebb városa. A vonzáskörzetével együtt (London Metropolitan Region) a lakosság 12 és 14 millió közöttire becsülhető.

Időjárás és éghajlat

A londoni időjárás kiszámíthatatlan. Ahogy mondani szokás: a londoni ember mindig visz magával esernyőt és napszemüveget is. Szerencsére nincs az időjárásnak olyan szélsősége, ami komolyan akadályozná a turistát a városlátogatásban. Nagy-Britanniát, így Londont is, a közhit a köd és az eső hazájának tartja. A valóságban azonban csak bizonyos mértékig érdemlik ki ezt a barátságtalan jelzőt.

A szigetek időjárásának alakításában nagy szerepet játszik Földünk legfontosabb áramlata, a Golf-áramlat, melynek hatására itt az éves középhőmérséklet 7-8 Celsius-fokkal magasabb, mint az illető szélességi körnek a teljes Földre vonatkozó átlaga. Ez a pozitív hőmérsékleti eltérés különösen télen feltűnő, ami a tartós hó és a kemény telek ritkaságában mutatkozik meg. Londonban a nyár viszont cserébe hűvösebb, szelesebb és borongósabb, mint a kontinensen, ám júliusban és augusztusban volt már példa 30 fok feletti hőségre is. Az idei nyár ugyan nagyon szeszélyes és szokatlanul csapadékos volt, míg jó pár éve például akkora volt a kánikula, hogy a londoni parkokban kiégett a fű, ami nagy tragédiát jelentett, hiszen a pedáns gyep az angolok egyik büszkesége.

Többek között a Golf-áramlat-nak köszönhető az ország egyedülálló növényzete is, mivel a jótékony melegítő hatása következtében szinte soha nem csökken 0 Celsius-fok alá a hőmérséklet, ezért megmaradnak azok a fajok is, melyek főleg a mediterrán térségre jellemzőek. Így sokan meglepődnek, amikor szembe találkoznak egy pálmafával. A detektívregényekből is jól ismert, híres ködöt pedig – az éghajlati jellemzőkkel együtt – a szigetcsoport fekvése magyarázza. Kevesen tudják, hogy a szmog szó Londonból származik. Onnan ered, hogy régen akkora volt a füst (smoke) és a köd (fog) a városban, hogy a kettő elválaszthatatlanná vált egymástól, így a két szót is egyszerűen összevonták (smoke + fog = smog). Abban az időben, ha a világ bármely táján egy Londonban játszódó darabot kívántak színpadra vinni, díszletek helyett elég volt óriási, sűrű ködöt generálni, s máris mindenki tudta, hogy melyik várost képzelje el az események színhelyéül.

Az biztos, hogy Londonban szeszélyesebb az időjárás az általunk megszokottnál és nem árt, ha több évszakra csomagolunk, akkor is, ha csak egy hétre látogatunk a városba, mert soha nem lehet tudni, hogy mire számítson az ember. A tapasztalataim szerint a május és a szeptember a legkellemesebb. A június általában csapadékos, így ha nyáron utazunk inkább a júliust vagy az augusztust válasszuk. Áprilisban csodálatos az ébredező természet, ekkor a legszebbek a parkok, némi csapadék kockázatával. Az év többi részében bizony kevés napsütésre és borongós, hideg időre lehet számítani. Mindent elmond az olyan időjárás-jelentés, amikor a meteorológus mosolyogva bejelenti, hogy ”ma felhőtlen lesz az égbolt, végig szikrázó napsütéssel”, de azért a végén zárójelben hozzáteszi - levédvén magát -, hogy „eső lehetséges”. Ezt tartsuk mi is szem előtt, és soha ne hagyjuk otthon az esernyőt.

Esernyő? Könyörgöm, ne! A járdák így is zsúfoltak, és ha mindenki előkapná a sajátját, pillanatok alatt kétszer annyi helyre lenne szükség, amit egyszerűen nincs hova tenni. Nem csoda, hogy a helyiek egyre inkább kapucnira váltanak – még az öltönyös üzletemberek is lazán felkapnak egy széldzsekit a zakó fölé. Eső jön? Kapucni fel. Eláll? Kapucni le, és máris szabad a kezed. Ezerszer kényelmesebb, ráadásul nem kell attól tartani, hogy valaki szemét kivered a hegyes drótvégű fegyvereddel. Várost nézni pedig tényleg lehetetlen úgy, hogy az egyik kezedben esernyő, a másikban telefon vagy térkép, és még a fényképező is valahogy a harmadik kézre várna.

---

Az időjárás? Egy kész kabaré. Mi májusban voltunk, és komolyan: 9 fok. Néha még kevesebb. És a helyzet nyáron sem javult – ismerőseink júliusban és augusztusban is téli kabátban és csizmában grasszáltak. Ha véletlenül kisüt a nap és enyhébb az idő, azonnal irány valamelyik park, és le a fűbe! Ilyenkor mindenki odagyűlik, zsongás, nevetés, piknik – a hangulat fantasztikus. Esernyőt viszont felejtsd el, sokkal praktikusabb az esőkabát: nem kell tartani, nem vered ki vele más szemét, és még a szuveníres szatyrokkal sem kell zsonglőrködni.

Történelem

• London volt a világ első városa, amelynek lakossága meghaladta az egymilliót. Ez az 1811-es évhez kötődik. Egészen 1957-ig a világ legnagyobb városa volt. Akkor Tokió átvette az elsőséget.
• A világ első közlekedési lámpáját 1868-ban állították fel a az Alsóház épülete előtt. Egy évvel később felrobbant, megsebesítve a lámpát éppen üzembe hozni kész rendőrt.
• A Tower Bridge felső, gyalogos részét 1910-ben a hatóságok lezárták, mert a szajhák túlságosan eluralkodtak ott, törzshelyükké változtatták.
• Hitler azt tervezte, hogy London elfoglalása után Nelson admirális szobrát leemelik a helyéről és elviszik kiállítani Berlinbe. Ez sem jött össze neki.
• Az ötvenes évek elején elvben bárki felhívhatta telefonon Winston Churchill miniszterelnököt. Telefonszáma ugyanis benne volt az akkori nyilvános telefonkönyvben.
• Az egyetlen igazi otthon, amelyen a Beatles valamennyi tagja egyidejűleg osztozott, egy lakás a Hyde park közelében. Az épület címe: 57 Green Street. 1963 őszén laktak ott együtt.

A középkori Londonban a Temze volt az egyetlen „szemétszállító”. Minden, ami feleslegessé vált, a folyóban végezte: a mészárosok és hentesek az eladhatatlan állati belsőségeket talicskával tolták le a partra, majd egy erre a célra épített mólóról a gyorsabb sodrású középső sávba hajították, bízva abban, hogy a víz mihamarabb elsodorja. Időnként még az elhunytaktól is így szabadultak meg.

Sir Richard Whittington (kb. 1354–1423), aki négyszer is London polgármestere volt, facölöpök segítségével latrinákat építtetett közvetlenül a víz fölé, így nemcsak állati tetemek, hanem emberi ürülék is úszott a Temzében. Nem csoda, hogy a halak inkább elkerülték a főváros folyószakaszát.

Londonnak azonban volt egy különös előnye Párizzsal szemben: a szigetország fő folyóján naponta kétszer feljött a dagály, ami afféle természetes öblítőrendszerként viselkedett. A szemét így gyorsabban eltűnt, és friss víz érkezett helyette, míg a lassabb sodrású Szajna miatt a francia főváros egykor sokkal bűzösebb és szennyezettebb volt.

Manapság

A középosztálybeli értelmiség szorongásai – Már maga az osztályrendszer is bosszantó: mindenki pontosan be van sorolva, hogy „working”, „middle”, „upper-middle” vagy „upper class”. A középosztály fiataljai pedig hajlamosak a legapróbb dolgokon is túlagyalni magukat – legyen szó bioételekről, a „megfelelő” fejlesztőjáték kiválasztásáról, arról, hogy milyen autót vegyenek, vagy melyik iskolába írassák a gyereket. Minden apró döntés köré merev szabályrendszert építenek, mintha az életük egy folyamatos megfelelési verseny lenne. Talán épp a bőségük és kényelmük miatt érzik szükségét annak, hogy mesterséges stresszel töltsék ki a mindennapokat.

---

Valóban nem legenda: Londonban egész magyar társaságok, sőt komplett utcasorok élnek, és ritka az a nap, amikor ne hallanál magyar szót a városban. Persze nem csak mi alakítottunk ki saját kis világot – vannak japán, lengyel, török és indiai negyedek is, amelyek önálló kis kulturális szigetekként működnek a metropoliszon belül.

Ha hazai pénztárcához is barátságos esti programot keresel, érdemes kikérdezni a vendégmunkásokat, ők merre szoktak járni – a „helyi” brit bulikban ugyanis már a belépődíjnál kifulladna a költségvetésed.

Szerencsére szinte minden második boltban vagy bárban dolgozik valaki, aki Magyarországról vagy a környező országokból érkezett, így könnyen találsz ismerős hangot és arcot. Ha pedig a fejedben még mindig a Monty Python-féle nagyra nőtt, kissé álmos angol városka képe él, ideje elfelejtened: London ma igazi, lüktető világváros.

---

Multikulti

London lakosságának már kevesebb, mint 50 százaléka a fehér bőrű brit. 12 százalék körüli az aránya a dél-ázsiaiaknak (fele részük indiai, a többi pakisztáni és bangladesi). A fekete bőrűek aránya 10 százalék körül van (fele-fele arányban afrikaiak és karibiak). A londoni állami iskolákban a tanulók negyven százaléka fehér brit, a hatvan százalék fekete és ázsiai. A Londonban élők több mint 300 különböző anyanyelven beszélnek és 50 olyan etnikai közösség van, amelyhez egyenként minimum 10 ezer ember sorolható. Állítólag Londonban közel százezer magyar él, de ez csak találgatás.

"London lakossága erősen multikulturális, avagy inkább többnemzetiségű. Egyötöde valamilyen kisebbséghez tartozik. Óriási indiai, karibi és európai közösségek telepedtek itt le a történelem során, s rengeteg a színes bőrű – főként afroamerikai bevándorló -, akiknek ősei még az egykori gyarmatokról érkeztek ide. Nagy részük ma már teljes jogú brit állampolgár. A kulturális és nyelvi kavalkádot jól jellemzi egy adat, mely szerint körzetenként (!) 137 különböző nyelvet beszélnek az emberek a brit fővárosban.

Az ideérkező látogatókat mindenhol a bevándorlási hivatal kedves, ámde szigorú munkatársai várják, akiknek az a feladata, hogy kiszűrjék azokat az embereket, akik egy szebb és jobb élet reményében illegálisan szeretnék megvetni a lábukat a brit földeken. Nem szeretik, ha valaki nem tudja a pontos londoni címét az előre lefoglalt szállásnak vagy nincs hazaútra szóló jegye. Aki gyanús, azt kíméletlenül visszafordítják, és nem engedik be a szigetre, ami nem is csoda, hisz félő, hogy lassan elsüllyed a sok bevándorló alatt. Tény, hogy London utcáit róva már alig lehet tősgyökeres angolokat látni, s a legtöbb gyorséttermet, szállodát és kisgyermekes házat ellepték a külföldiek, akik az angolok mércéje szerint bagóért elvégzik azokat a munkákat, amiket ők nem szívesen (pl. mosogatás, takarítás, csomagok cipelése), vagy nincs rá idejük (gyereknevelés, kertészkedés).

A Londonba bevándorló különböző nemzetiségek igyekeznek úgy letelepedni, hogy a már itt élő honfitársaikkal legyenek körülvéve. Így alakultak ki a görög, török, indiai negyedek, ahol felépítették a saját intézményeiket (templomokat, iskolákat –a hol a gyerekek a saját anyanyelvükön tanulhatnak), s megnyitották a saját üzleteiket, ahol többek között a nemzeti ételeik alapanyagait árusítják. Igen jelentős a város északi részén található zsidó negyed (Finchley), amelynek lakói csak a dokumentumfilmekből ismerik a társaikat ért szörnyűségeket, mivel az ember-ember közötti megkülönböztetést itt már abban az időben sem ismerték.

Itt mindig jól megfért egymás mellett a rabbi és a katolikus pap, a fehér és a fekete, a hetero és a homo, a különc és az átlagos. A világon sehol nincs még egy ilyen hely, ahol így befészkelhette volna magát egy kisebbség, közvetlenül a város szívébe, mint ahogy azt itt tették a kínaiak. A város szélén élő etnikum az 1950-es években szép lassan, de folyamatosan el kezdett beszivárogni a városközpontba, teljesen kiszorítva az addig itt élő többi nemzetiséget. A 40 ezres kínai kolónia lakhelye ma a város egyik fő látványossága. Szórakozóhelyeivel, hangulatos, színes utcáival és az éttermek ablakában lógó pekingi kacsáival a kínai negyed (China Town) mágnesként vonzza az embereket. A kínain kívül a török, indiai és egyéb nemzetek éttermei is elárasztották a várost, az angolok kedvenc étele pedig a híres beef-steak helyett az indiai curry lett. De nem csak ételeikkel, hanem szokásaikkal, ünnepeikkel is színesítették a londoni életet. Ilyen például a karibi kavalkád, a Notting Hill Karnevál." (Gerda)

---

"A multikulturalizmus hazugság. Nem az, aminek mondják, hazug jelszó, nem összehozza, hanem elválasztja az embereket egymástól. Londonban sok nemzetiség/fajta van egy helyen, de ebben nincs semmi multikulturális, csak annak tettetik." (Londonban élő magyar)

---

London lakosságának ma már jelentős része muszlim – a statisztikák szerint minden hetedik ember –, miközben az angol középosztály egyre inkább kiszorul a saját városából. Az iszlamizálódó negyedek és a szupergazdagok zárt világa között alig marad számára élettér. Úgy fest, a brit főváros lassan a szegény bevándorlók és a nagyon tehetős elit városává válik.

Míg hatvan éve az Egyesült Királyságban alig több mint húszezer muszlim élt, a számuk 1991-re meghaladta az egymilliót, mára pedig a hárommilliót közelíti, többségük Londonban. A növekedési trend továbbra is erős, és a közösség láthatóan berendezkedett, otthon érzi magát – ugyanakkor követelései is egyre határozottabbak. Egyesek azt szeretnék, ha a saría törvényei megjelennének a brit jog- és szociális rendszerben is. Pár éve még egy „Muszlim Járőr” is működött, amely saját negyedeit „védte”: videókon látható, ahogy tagjai alkoholt tiltó figyelmeztetéssel lépnek fel a járókelőkkel szemben.

A brit muszlim közösségből időnként dzsihadista harcosok is kikerülnek, miközben a város kerületeit mintha két, egymástól nagyon távol álló csoport osztaná fel: a mohamedán bevándorlók és a globális elit. Az utóbbi az ingatlanpiacot is átalakította – egyes londoni negyedek, mint Mayfair vagy Knightsbridge, szinte teljesen elveszítették középosztálybeli lakosságukat, árait pedig csak a nemzetközi felső tízezer engedheti meg magának. Sok ingatlan offshore cégek tulajdonában van, London pedig a 21. század egyik legnagyobb pénzügyi játszóterévé és pénzmosodájává vált.

Az angol középosztály helyzete így kettős nyomás alatt áll: a drága, elitnegyedekből az árak szorítják ki, a hagyományos munkás- és bevándorlónegyedekből pedig az átalakuló kulturális közeg. Az egykor viktoriánus jellegű metropolisz egyre inkább brit emirátusra emlékeztet – legalábbis azok szemében, akik gyerekként még egészen más Londonban nőttek fel.

Londoniak

"Általában barátságosak, kedves és segítőkészek az emberek. Természetesen, mint mindenhol itt is vannak kivételek, ám nagyjából ez a jellemző. Rengeteg népcsoport él együtt mégis úgy tűnik, hogy békességben élnek, nincs faji megkülönböztetés. Nekem először nagyon fura volt, hogy ennyi náció van." (Krisztina)

---

"A legtolakodóbbak azok a kínai és egyéb ázsiai árusok voltak, akik a Sohoban és Camden-ben gyors-ételt árulnak. Könnyedén lehet őket ignorálni és nem is igazán zavaróak ők sem, de ahogy sétálva haladtunk előre lényegében folyamatosan azt hallottuk, hogy "Ladies, try this...ladies, taste this" hiába válaszolt nekik a barátnőm magyarul, hogy ő ugyan nem szereti a galambhúst. Az utcán az emberek távolságtartók, és mindenki a saját világában bezárkózva teszi a dolgát, de semmiképpen nem mondanám, hogy ridegen viselkednének. Egyszerűen csak nincs miért szívélyesnek lenni. Ám ez a zárkózottság is alkoholban jól oldódok, ugyanis a szórakozóhelyeken a nappali merevség lelazul és a többféle nációból felépülő tömeg egységként lüktet. Természetesen a brit angol soha nem esik ki a szerepéből, viszont a "bevándorlók" készségesen ismerkednek egymással, hiszen mindannyian átélték a kezdeti nehézségekből adódó borús napokat. Szinte mindenki tud több idegen nyelven nemzetközi szavakat és van valamilyen távoli ismerősének a rokonának olyan lakótársa, aki magyar és "so cool person"." (Emese)

---

"A londoni "őshonos" angolok unalmasak, segítőkészek, a semmitmondó pár szón kívül nem nyitottak, rondák. A "nem őshonosok" vonatkozásában nem tudok általánosítani, csak a karibiakat tudnám definiálni, de félek megtenni, mert elvihet a gondolatrendőrség." (Londonban élő magyar)

---

Túlzott közvetlenség – Időnként jólesik, ha egy vadidegen megdicséri a cipődet a metrón, vagy mosolyogva útba igazít, amikor teljesen egyértelmű, hogy eltévedtél. De Londonban ez a fajta közvetlenség sokszor átbillen abba a kényelmetlen tartományba, amely elől az ember legszívesebben elmenekülne. Hogy konkrét példát mondjak: alig akadt olyan nap, amikor hazafelé a munkából ne szólított volna le valaki csak azért, mert éppen beszélgetni támadt kedve. Mintha egyesek fejében meg sem fordulna, hogy a másik éppen fáradt, gondolataiba merült, vagy egyszerűen nincs kedve társaságra.

---

Az arctalan tömeg viselkedése számomra tökéletesen tükrözi a nagyváros idegenségét, a túlzó szabadosságot és a kulturális elszigeteltséget. A hozzáállás sokaknál egyszerű: „Nem az én emberem, miért is érdekelne?” Így aztán gond nélkül megállnak az utca közepén a telefonjukba merülve, akár hosszú percekre is. A gyerekek rollerrel száguldanak, mintha versenypályán lennének, a többiek pedig kerülgessék őket. Az üzletekben széthajigálják a ruhákat, belenyúlnak a sminkekbe, majd otthagyják, és az eladókat még egy „helló” erejéig sem szólítják meg. Az utcán rendre nekem kell félreugranom, mert sokan egyszerűen csak mennek előre, mintha senki más nem létezne – ebben különösen feltűnőek a fekete és muszlim asszonyok, akik nemigen hajlandók akár öt centit is arrébb mozdulni vagy kicsit behúzni magukat, hogy elférj.

Turista etikett

A londoniak udvariasak és segítőkészek a turistával, kivéve, ha az utóbbi túlságosan bizalmaskodik, harsány vagy nagyon ellenszenves. Tehát: legyünk visszafogottak, halk szavúak és rokonszenvesek. Legyünk kimondottan udvariasak, mindig mondjuk, hogy please és azt, hogy thank you. Igazodjunk a londoni hétköznapok íratlan szabályaihoz, pl. a metró mozgólépcsőjén csakis a jobboldalon álljunk. A pestiek erre képtelenek nálunk a metró mozgólépcsőin, de a londoniak ebben (is) kulturáltabbak. A metrón, a buszon, a megállókban ne zajongjunk az iPod-dal úgy, hogy az zavarja a közelünkben állókat. Londonban törvénytelen cselekedet parkoló motorkerékpáron szexelni. Ugyancsak tilos közparkban szőnyeget porolni.

Ahogy más országokban, úgy itt is az a legfontosabb, hogy tiszteletben tartsuk a helyiek szokásait, és mi alkalmazkodjunk hozzájuk. Az angolok híresek udvariasságukról – nemcsak a viselkedésükben, hanem a nyelvhasználatukban is –, és érdemes minél hamarabb átvennünk ezt a hozzáállást. A londoniak barátságosak, mosolygósak, segítőkészek, sőt közvetlenek is, de nem kedvelik a túlzott bizalmaskodást, különösen idegenektől.

Mivel London multikulturális és nyitott város, lépten-nyomon találkozhatunk különböző háttérrel, stílussal és megjelenéssel rendelkező emberekkel, akik nekünk talán szokatlannak tűnnek – ott viszont mindennapos látvány. Éppen ezért ne bámuljunk feltűnően, ne tegyünk hangos megjegyzéseket (ki tudja, lehet, hogy ő is magyar), és kerüljük azokat a szavakat, amelyek világszerte érthetőek és bántóak lehetnek.

Sok helyen – főként templomokban – ma is becsületkassza működik a prospektusok és kiadványok mellett, nem pedig ingyenes elvitelre szánt anyagokat tesznek ki. Figyeljünk erre, hogy elkerüljük a kellemetlen helyzeteket. Zárt, nyilvános helyeken – éttermekben, bárokban, tömegközlekedési eszközökön – továbbra is tilos a dohányzás. Mivel a britek közül sokan dohányoznak, a vendéglátóhelyek többsége engedélyezi, hogy a vendégek pohárral a kezükben az épület elé álljanak cigarettázni. Munkaidő után ezért látni annyi öltönyös és kosztümös embert a pubok előtt, sörrel a kezében beszélgetve.

London – méreteihez képest, és ha Párizzsal vagy Amszterdammal hasonlítjuk – kifejezetten tiszta város. A belvárosi járdákat, padokat és szobrokat rendszeresen tisztítják, a parkokban pedig folyamatosan szedik a szemetet. Persze ekkora forgalom mellett – különösen a rengeteg turistával – ez nem könnyű feladat. Nem meglepő, ha a Westminster negyedben vagy a nagyobb pályaudvarokon nem találunk kukákat: a 2005-ös londoni merényletek után sokat eltávolítottak közülük, hogy ne lehessen bennük robbanószerkezetet elrejteni.

---

"A dohányosoknak jó tudni, hogy ha a rend éber őrei meglátják, hogy a csikket eldobja valaki, azt szigorúan veszik és büntetnek érte. Így hát nagyon következetesen körülbelül 10-15 darab kukát helyeztek ki az egész város területén. Ezzel együtt meglepő módon az utcák nem szemetesek, sőt, és a kutyagumi témakör sem ad okot a bosszankodásra." (Emese,)

Gasztronómia

A háromszög szendvics

A londoni gasztronómiában jópofa, hogy ők a négyszögletű kenyérszeleteket átlósan vágják ketté, ugyanúgy a pirítósnál, mint a szendvicseknél. Így születtek meg a híres háromszög szendvicsek. Nem csak az élelmiszerboltokban, hanem az újságosoknál és a drogériák polcain is megtalálhatóak műanyag csomagolásban és rengeteg változatban. A sima tojáskrémes-zsázsástól kezdve a csirkésen át a rákosig mindenféle töltelékkel készítik őket. Az egyik legnépszerűbb a BLT (bacon-szalonna, lettuce-saláta, tomato-paradicsom). Nem csak a helyiek, hanem a turisták is nagy rajongói ezeknek az ízletes szendvicseknek. Szívesen fogyasztják ebédre padon vagy a közeli parkban ücsörögve. Szép idő esetén letelepednek a fűre. Londonban gyakran látni, hogy a csinos, öltönyös emberek ilyenkor még a zokniktól is megszabadulnak, hogy minél fesztelenebbül teljen az a pár szabad perc, mielőtt visszamennének dolgozni. A mi számunkra az angol szendvicseket talán a kenyér teszi igazán különlegessé, melyet többnyire zacskóban, szeletelve lehet kapni, különböző vastagságban - van vékonyan, vastagon és közepesen szelt. (Szerintem a Hovis és a King’s Mill márkájú a legfinomabb.) Az ő kenyerük inkább hasonlít a mi kalácsunkra, már ami az állagát illeti. De ízre is kicsit édesebb az általunk megszokottnál. Aki igazán friss szendvicset szeretne enni, az térjen be egy Pret a Manager-ba. Itt mindent helyben és kézzel készítenek. A gyümölcsleveik is isteniek (különösen a narancs-málna kombináció), és a legjobb talán mégis a répatortájuk!

Édességek

Nem csak a nyuszikás viccben („Csókolom! Sárgarépa torta van? Nincs, holnap lesz…stb.), de a valóságban is létezik ez a különleges sütemény Londonban. Tényleg répából készül, mely reszelt változatban kerül a gyümölcsös kevert tésztába, amitől az nagyon lágy és könnyű lesz. Töltelékként, mázként citromos-cukros krémsajtot használnak. Kihagyhatatlan! Az angolok egyébként a desszertek nagy mesterei! Az ötórai teához kóstoljuk meg a scone-t, ami kinézetre olyan, mint egy pogácsa, de semleges az íze és általában mazsola is van benne. Félbe kell vágni, majd dzsemmel jól megkenni és a tetejére púpozni egy adag clotted creamet, ami tulajdonképpen nem más, mint sűrűre főzött tejszín, ami már majdnem vajszínű és állagú, mire elkészül. Sűrű, de nagyon finom krémes. Londonban nagy kedvenc még a trifle, ami általában Sherryvel locsolt piskótából, főzött vanília krémből, gyümölcsökből és tejszínhabból áll. Ezeket rétegezik mesterien egy tálba, úgy hogy egy nagyon egyszerűen elkészíthető, de annál mutatósabb édesség legyen belőle. A pie olyan linzertésztából készült, zárt kosárka, melyet gyümölcsökkel töltenek meg és melegen, hideg vanília fagylalttal, vagy vanília sodóval (custard) szervírozzák. A muffinok, cup cake-ek szintén óriási népszerűségnek örvendenek. A St James’s Parkpalota felöli végén, a kis bódéban isteni az áfonyás változat!

Londoni specialitások még a jacket potato, a héjában sült óriáskrumpli, melynek bemetszik a tetejét, kissé szétnyitják és mindenféle finomságot tesznek rá: sajtot, túrt, tonhalat, babot, salátát. Sok helyen bódékból árulják és az utcán sétálgatva lehet elfogyasztani. A hidegebb napokon nagyon jól tud esni ez a gőzölgő finomság, ami nem csak laktat, de fel is melegít. A Cornish Pasty félhold alakú, különböző húsokkal, zöldségekkel, ragukkal töltött, forró leveles tészta. Az utcákon álldogáló hot dog árusokat is érdemes meglátogatni. Itt sausage-ot (kolbász szerűséget) tesznek a pihe-puha kiflibe és ha kérjük, akkor sült hagymával bolondítják meg.

"Számomra megdöbbentő volt, hogy mennyire silány minőségű ételeket esznek. A szavatossági dátum, mint olyan, valós tényező olyan élelmiszereken is mint a zöldség/gyümölcs. A krumpli például napra pontosan akkor rohad bele a csomagolásába amikor az rá van írva. Egy hét leforgása alatt nem sikerült teljes kiőrlésű pékárura találni, minden tasakos, konzerves, porformájú.. és rettenetesen édes. Egy óriási szemfényvesztés az egész, mert mindenre rá van írva, hogy sugar free meg low calories, csak aztán az apró betűs résznél meg ha nincs felsorolva 4-féle mesterséges édesítő akkor egy darab sem. A főtt ételre leginkább az ízetlen jelzőt tudnám használni, el se tudom képzelni, Gordon Ramsay, Nigella vagy Jamie Oliver mégis miből is tudnak oly szenzációsakat főzni?!" (Emese)

---

Fotóegyveleg

jön

Vissza az elejére

Kommentek