Összességében elmondható, hogy az út során végig teljesen biztonságban éreztük magunkat, a vidék nagyon szép és kulturált, továbbra sem találkoztuk mély szegénységgel, nyomorral. A házak, kertek nagyon rendezettek, sok helyen gyümölcsöt-zöldséget, halat árusítanak az út mentén. Az út nagy része négysávos, az Interamericana út. Santiago után megszűnik a 4 sáv, 2 sávvá alakul, de egyáltalán nem forgalmas. A megtett 6-700 km-ből körülbelül 50 km rázós, de beton út.
Ezen a megyén csak átutaztunk, erről már írtam, itt található a Playa Blanca a Csendes-Óceán partján, hotelekkel. Nekünk a Sheraton Bijao-val van szerződésünk egyelőre. Most nyílik a Riu szálloda. A körutazás végén itt van mód tengerparti nyaralásra.
A terület cukornád ültetvényeiről és kulturális fesztiváljairól híres. A megyeszékhely Chitré. Itt töltöttünk 2 éjszakát, egy Cubita nevű, vadonatúj, nagyon igényes szállodában. A szálloda „hacienda” stílusban épült, teljesen nyitott spanyol stílusú udvarokkal, szökőkutakkal. A szállodavezetéssel még a múlt évben találkoztuk a panamai utazás kiállításon. Szombaton volt a megnyitó és a rákövetkező hétfőn már ott voltunk. A szolgáltatás kitűnő volt, értékelésem alapján 4 csillagos szálloda. A szobák viszonylag kicsik, de a rövid tartózkodás miatt ez nem lényeges. 1 max. 2 éjszakai tartózkodás javasolt. A Cubita egy komplett projekt, amely nemcsak szállodai férőhelyeket, de igényes apartmanokat és házakat is kínál.
Külön Cubita Tours működik. Ők biztosítják a helyi turisztikai látványosságok megtekintését. Szerettünk volna egy farmot megnézni, mert többször felmerült már, hogy a magyarokat érdekli a gazdálkodás. A területen óriási farmok vannak, nagyon szép környezetben. A Cubita group is megvásárolt egy ilyen farmot, de egyelőre még nincs teljesen kialakítva. Felvittek minket egy csodálatos dimbes-dombos területre, ahonnan lóval lehetett volna megközelíteni egy patakpartját, ott főzik meg az ebédet, majd attól függően mit szeretnének az utasok, szintén lóval visszajönnek. A bátrabbak leereszkedhetnek kötélhágcsón egy vízesésen. Útközben érintettünk egy Nemzeti Parkot, ahol mód van egy rövidebb kirándulásra, kb. 1 óra. Itt egy gyönyörű esőerdőben sétálhatnak az utasok, függőhidakkal és vízeséssel.
Szerettünk volna betekintést nyerni a megye életébe, ezért elvittek minket egy hagyományos cukorfeldolgozó üzembe, egy pékségbe (a környéken nagyon híresek a kenyerek), egy keramikus műhelybe és végül egy tengeri só kitermelő helyre. Elmentünk egy tanyára, itt szintén cukrot dolgoztak fel, befogták nekünk az ökröket és lehetett rajtuk kocsikázni. Itt megkóstoltuk a cukornád mézet és a guarapót, a cukornádból készült italt. A nap mozgalmasan, érdekesen telt. Ebben a megyében van Panama büszkesége az „Abuelo” rum, melyet a Varela testvérek gyártanak. Varela az egyik elnökjelölt a most májusban esedékes választásokon. Nemzetközileg is igen elismert, minimum 5 évig érlelt rum, nagyon kellemes aromájú, de ugyanakkor elfogadható áru. A program egy teljes nap, amely során bemutatják a rum gyártását és megspékelik egy kis ökör-kocsikázással és finom tanyasi ebéddel. Mindkét program ajánlható fakultatív programként.
Megyeszékhelye „Las Tablas”. Ebben a városban vannak a leghíresebb fesztiválok. A karnevál is itt a legpompásabb. Egyébként a karnevál idén a jövő héten (március 1) kezdődik és 5 napig tart. Itt rendezik a 1000 „Pollera” fesztivált is, amikor 1000 nő Panama nemzeti ruhájába öltözve vonul fel Las Tablas utcáin. A megyének déli részén található Pedasi, amely egy kedvelt nyaraló hely. Kis házak, éttermek, hostelek mindenfelé. Pedasiból lehet átmenni „Isla Iguanára”. Ez egy teljesen lakatlan sziget, természetvédelmi terület, csodálatos fehér homokkal, a szigeten sok-sok-sok iguánával, szabadon. Be lehet járni a szigetet, vannak kialakított utak, gyönyörű környezetben.
Pedasitól 40 km-re található Playa Venao, az egyik leghíresebb tengerpart. Nagyobb hullámai miatt szörfözők birodalma, de azért lehet fürödni. Playa Venaon van egy szálloda, amit Playa Venao Hotel Resort-nak hívnak. 2 éjszakát töltöttünk itt, csodálatos élmény volt. Nem a szálloda színvonala nyűgözött le, bár elég színvonalas, 4 csillagos szint, hanem a környezet és a „feeling”, amit sugall. Szabadságérzése volt az embernek, olyan mintha megérkezett volna a világ végére, amit a teremtő jókedvében hozott létre. A szállodában van egy „infinity pool”, egy olyan medence, amelynek látványa beleolvad a tengerbe. A medence 24 órán keresztül üzemel, este különböző fényekkel van megvilágítva. A tengerpart vulkáni, inkább sötét, mint világos. Este és reggel, ellepik a madárrajok, ülnek a homokon és szedegetik a rákokat. A szálloda egy kis főépületből és sok kis házikóból áll, nagyon hangulatos. Teljesen nyitott a recepció, sehol sincsenek falak. A szálloda környezete eredeti, nincs túl kiépítve, először nem is gondolja az ember, hogy egy színvonalas szálloda található itt. Mellette különböző kis éttermek és hostelek, mind nagyon hangulatosak. Aki szereti a természetet és fogékony a természetfeletti erők jelenlétére és a szabadságérzésre meg kell, hogy nézze ezt a helyet.
Székhelye: Santiago. Itt igazából csak átutazunk, nem nagyon van látnivaló, hacsak nem farmok. A terület nem is túl sűrűn lakott, mezőgazdasági jellegű. Veraguas északi részén található Ngöbe-Buglé, indiánok által lakott terület, nincs kiépítve, csak engedéllyel és kísérővel lehet bemenni. Panama területén 3 nagyobb indián csoport van, az Embera, a Kuna és a Ngöbe-Buglé. Mindegyik teljesen más kultúrát képvisel, máshogy néznek ki, más szokásaik vannak. Autonóm területeken laknak, saját közigazgatásuk van. A legnehezebben látogatható indiánok a Ngöbe-Buglék. Magas, szinte megközelíthetetlen hegyek között laknak.
Székhelye: David. Chiriqui megye Panama büszkesége, a leggazdagabb vidék. Gyümölcs és zöldségtermelése ellátja az egész országot. Kellemes hegyes-völgyes tájai nemcsak az epertermesztésre alkalmasak, hanem otthon adnak több ezer amerikainak is, akik a kedvezőbb klíma és gyönyörű környezet miatt választották e területet Panama város nyüzsgése helyett. David Panama egyik leghíresebb városa, főleg azért, mert ez az utolsó város a Costa-Rica-i határ előtt. Óriási az átmenő forgalom itt, hiszen a Panamában élő külföldiek, akik még nem rendelkeznek letelepedéssel, itt lépnek ki és vissza az országból, hogy 180 napos tartózkodásukat meghosszabbíthassák.
David maga nem különösebben érdekes, tipikus panamai kisváros, nyüzsgő főtérrel a templommal szemben. Ott tartózkodásunkkor (3 éjszakát töltöttünk itt) lépten-nyomon érdekességekben botlottunk. Alig hogy megérkeztünk, kb. 300-400 „cowboy” vonult át lovon a város főutcáin. A lovakon nők, gyerekek, fiatalok egyaránt voltak. Állítólag nem ritka jelenség, hetente egyszer biztosan megjelennek. Mindenesetre látványosságnak nagyon érdekes volt. Dávidban a Grand Hotel Nacionalban laktuk. Felejthető szálloda max. 3 csillagos színvonal. A szálloda 100 éves, patinás, több étteremmel, a főtér közelében.
Kissé el voltunk keseredve, mert nem igazán találtunk megfelelő színvonalú szállást Davidban. Már-már le akartunk mondani róla, amikor Boquete közelében rátaláltunk az álom helyre. Boquete Davidtól kb. 30 km-re található. Ide települtek az amerikai nyugdíjasok, mert itt mindig 25 fok körüli az időjárás. Boquete híres kávéültetvényeiről és epertermesztéséről. Itt az epret tejszínhabbal kínálják, kis aranyos cukrászdákban. Szóval éppen Boqueteben jártunk, amikor megpillantottunk egy kisebb táblát, amelyen Finca Lérida, 3 km felirat volt. Gondoltuk megnézzük. És akkor elámultunk. Maga a földi paradicsom tárult elénk egy kávéültetvény közepén, ráadásul egy szállodával. A kávécserjék között, melyek a hegyvonulatot borították be, virágok és növények garmada. Olyan volt mintha egy mesébe csöppentünk volna. Itt-ott madáretetők, sárga, piros, lila, kék virágok, melyeket kóstolgattak a kolibrik. Mindez trópusi környezetben pálmák között. A kávéültetvény 100 éves, eredeti kis házakkal, kávéfeldolgozóval. 2 órás program keretében bemutatják a kávétermesztést is (külön kell érte fizetni). Kipróbáltuk a francia stílusban berendezett éttermet is. Kifogástalanok az ételek és pompás a kávé. Ha valaki a térséget választja úti célként Finca Léridát muszáj meglátogatni, és ami még nagyobb élmény lehet, muszáj ott lakni. Kicsit sajnáltuk, hogy nem találtunk rá előbb. Elegánsan berendezett szobák, megfizethető árakon, a teraszokon függőágyakkal. Megtaláltuk, amire gondoltunk.
A kávéültetvény egy Nemzeti Park szélén található. A La Amistad Nemzetközi Park Panamához és Costa Rica-hoz egyaránt tartozik és az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. A kávéültetvény belsejéből több kirándulás is indul, 2-4-10 órásak, jól jelzett utakon. Boquetében épp egy Jazz Fesztivál közepén találtuk magunkat, melyet a „Valle Escondidoban” (Rejtett Völgy) tartottak. A Valle Escondidoban szintén amerikaiak laknak, kialakítottak maguknak egy kis ékszerdobozt a hegyek között, ahol egy szálloda, házak, golf pályák, klub, amfiteátrum, patak, vízesés, minden van, ami a kényelmes élethez kell. A szálloda (Valle Esconido Resort Golf & Spa) színvonalas, szép, de igen drága és kissé díszlet-szerű, de aki szereti a „hollywoodi” környezetet, annak nagyon fog tetszeni. Megnézni mindenképpen érdemes!
David környékén még híres a Baru vulkán, Panama egyetlen működő vulkánja. Ez Panama legmagasabb pontja, 3475 méter magas. A vulkán csak egy darabig megközelíthető, utána lóháton vagy gyalog kell a felső szakaszt megtenni. Igazán hegymászóknak való a terület. A vulkán tetejéről (ha tiszta az idő) egyszerre látszik az Atlanti és Csendes Óceán. Téli időszakban az esti hőmérséklet 0 fok alá is eshet.
Bocas del Tororól külön aloldalon írunk - itt
Peti fotója
A
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.