ÚTIKRITIKA.HU / Iguassu-vízesés

Egy esőerdős környezetben lévő látványos vízesésekről írunk. A vízesések a Rio Iguazú torkolati területén található, Brazília és Argentína egyik közös határvidékén. Mindkét oldalon természetvédelmi nemzeti parknak nyilvánították a vízesések területét, környezetét.

Sok világutazó szerint ez a világon a legszebb vízesés! Többek szerint az argentin oldalról szebb a látvány. Nem kell vízum Argentínába se, szóval egyszerű átmenni a másik oldalra. Mindenképpen ajánljuk mindkét oldal meglátogatását!

A Cataratas do Iguacú (kátárátász du iguszu) terület 150-270 vízesésből áll. Ezek többnyire 2 – 3 fokozatból 40-90 méter magasságból zuhannak a mélybe. A vízmennyiség évszakonként ingadozik, másodperenként 300 köbméter és 7 ezer köbméter mennyiséggel.

Több módja van a vízesések megtekintésének:

A brazil oldalon a kijelölt látogatási útvonal (Rodovia das Cataratas) Foz do Iguacú várostól vezet a Hotel dos Cataratas-ig. Erről a panorámaútról kiválóan lehet megcsodálni a rendkívül látványos "Ördög torkát" (Garganta do Diabo). A vízesés morajlása közben a turisták alig tudják egymás hangját hallani. A Hotel dos Cataratas kis kilátó tornyából is érdemes körülnézni.

Az argentin oldalon Puerto Iguazú városból közelítjük meg a vízeséseket. A nemzeti parkon belül tilos autóval közlekedni. A különböző kiépített kilátópontokat könnyű megtalálni a jól kiépített gyalogutakon járva. Az Ördög torka (spanyolul: Garganta del Diablo) argentin kilátójához egy liliputi vasút viszi a turistákat egy kiépített stéghez.

Alulról nézve is hatalmas élmény a vízesések megtekintése. Motorral felszerelt felfújt gumicsónakokkal, vagy normál hajóval a sebes folyórészeken keresztül közvetlenül a vízesések elé s mögé (nyugi nem alá) mennek. Az ilyen kaland a kötelező, langyos vizű ,, zuhanyozással" szuper élmény.

A csónakos program általában 12 perces, és mind az argentin, mind a brazil oldalon megkezdhető. Fejenként kb. 3400 forintnak megfelelő helyi pénzbe kerül. Az argentin oldalon a csónakok közelebb jutnak el a vízesésekhez. Részvételi jegyeket lehet venni a buszpályaudvaron vagy a nemzeti parki bejáratoknál.

A vízesések nagyobb része az argentin oldalon van. Az argentin oldalon valamivel nagyobb is a gyalogút hálózat. Általánosítva azt lehet mondani, hogy az argentin oldalon könnyebb a vízesések látványához hozzáférni, viszont a brazil oldalról nagyobb összképet kap az ember az egészről. Mindkét oldalon számíthatunk arra, hogy ruházatunk elázik.

Belépődíjak (2017):

A brazil oldalon szeményenként 64,30 reál (kb. 5200 HUF) .
Az argentín oldalon személyenként 500 peso (kb. 7500 HUF, mármint hivatalos árfolyamon számolva...)
A brazilok és az argentínok kevesebbet fizetnek, mint a külföldi turisták. Az argentin oldalon kérhetünk a belépőjegyre pecsétet és akkor a rákövetkező napon csak 50%-ot kell fizetni.

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

Szebb, izgalmasabb élmény, mint a Kelet-Afrikában a Viktória-vízesés (bár az utóbbi drámaibb a mélysége miatt)
Lélegzetelállító a hatalmas mennyiségű víz zuhataga, dagály idején a leglátványosabb
Az Ördög torkát nézni egy étterem teraszáról

Nem tetszett

Áradás következtében a víz nem volt szép kék, hanem vöröses barna
A tolongó turista tömeg

Vélemények

"Sao Pauloból éjszakai busszal mentünk Foz do Iguazu-hoz megnézni a vízeséseket. A buszozást az rontotta el, hogy a sofőr baromi hidegre állította a légkondit. A vízeséses látogató terület brazil oldala viszonylag drága, főleg ha azt vesszük, hogy ezt a részt az argentin oldalhoz képest időtartamban gyorsabban le lehet darálni. Azért az úgynevezett Ördög torka elképesztő látványos. Gyaloglás közben láttunk sok pillangót és mosómedvét is. Aki nagyon akar spórolni, az nézze meg csak az argentin oldalt, de szerintem, ha valaki már ilyen messzire elutazott, akkor, hülyeség kihagyni a brazil oldalt. Mert azért a kettő együtt nyújt komplett élményt. Szóval az első nap néztük meg a brazil oldalt, és a másik nap az argentint. Az argentin oldal jobban ki van építve. Mindenhol prímán ki vannak alakítva a fastégek, hogy minden egyes vízesést viszonylag jó helyről, szögből meg lehessen csodálni. Ráadásul az argentin oldalon egy ingyenes liliputi vasutat üzemeltetnek, hogy az egyik kilátó pontról a másikhoz könnyen, gyorsabban el lehessen jutni." (Robi)

Már láttam a világ összes óriás vízesését, s ezért nyugodtan kijelenthetem, hogy az Iguazú (Iguaçu) a legnagyobb durranás. A brazil-argentin határon, mintegy 2,7 kilométeres szélességű, 275 zuhatagból álló vízesésrendszer sok tekintetben tartozik a legek közé. Szélesebb, mint a Viktória-vízesés és magasabb, mint a Niagara. A világ hét természeti csodájának egyike. 2023-ban közel kétmillió ember látogatott el ide. (2024) forrás

,, A sok csodálatos természeti hely közül, amiket láttam, számomra az Iguazú vízesés (Brazília-Argentína határán) volt az, amivel nem tudtam betelni. 275 vízesés zuhan alá olykor 80 méter magasról is; felemelő látvány és erőt sugárzó!" forrás

Életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor a brazil oldalról hajóval bementünk a vízeséshez.
Először az argentin oldalt jártuk be - Rió-ból repültünk oda és ott szállt le a gépünk -, majd átbuszoztunk Brazíliába, ahol a hotelünk is volt.
A látvány a brazil oldal felől a legteljesebb! Az Ördög-torok félelmetes volt, épp nagy víz volt, így minden vizes lett. (s.z. , 2022)

Iguazu
Buenos Airesből Puerto Iguazuba érkeztünk repülővel és végig jártuk az argentin oldalt. Jól kiépített, jól járható út van, szinte teljesen sík, nincs benne emelkedő. Az út végén viszont meglehetősen nagy a turisták tömege. Nem véletlenül volt a bakancslistám első helyezettje.
Este határátkelés után már a brazil oldalon volt a szállás Foz Iguazuban. A szállás neve Viale Cataratas. Inkább csak az ellenségemnek ajánlanám ezt a helyet. A kártya nem nyitotta a szoba ajtaját sem nekünk sem a karbantartónak. Némi javítás után bejutottuk a szobába, másnap ugyanez megismétlődött. Éjszaka a párom wc-t javított, mert a tartály olyan vízköves volt, hogy eldugult. A fürdőszoba hatalmas tükre addig volt letakarítva, amíg a takarítónő keze felért. A reggeli viszont fantasztikus volt, a csúcsa a tapioka palacsinta volt.
A brazil oldalon az Iguazuhoz vezető ösvényben már van egy kis szintkülönbség. Itt is a kiépített út végén hatalmas volt a turisták tömege. Ez az oldal még nagyobb élmény, hosszabban és több vízesést lehet látni. Szerintem mindkét oldalt látni kell.
Az Iguazu-nál párás meleg volt, igyekeztek a turista utat úgy megépíteni, hogy árnyékos legyen, de még így is szükség volt a kalapra. Ami jó volt, hogy csak kevés szúnyog szívta a vérünket.
A madárpark érdekes élmény volt, a tukán és a színes papagájok voltak a legérdekesebbek. Ha már itt jár valaki, akkor ezt a parkot nem szabad kihagyni. (B. Kata, 2022)

Odautazás

A vízesések brazil városa, Foz di Iguazu légvonalban 1191 kilométerre van Rio de Janeirótól és 1072 kilométerre Buenos Airestől. Közúton a távolság Riótól 1456 kilométer, Buenos Airestől 1287 kilométer. Repülni ajánlott.

Szállás

Ajánlott szállodák Foz do Iguazu-ban:

2 csillagos: B&B Iguassu Central, Ibis Hotel Foz do Iguassu
3 csillagos: Pietro Angelo Hotel, Best Western Hotel Taroba & Event
4 csillagos: Belmond Hotel das Cataratas, Recanto Cataratas Thermas Resort & Convention

Közlekedés

Étkezés

Egyéb hasznos információk

Esőkabát és normális cipő/szandál nélkül ne induljon el senki. Nyáron fürdőruha és törölköző is kell, ha fürödni akrunk benne. A lábbeli szét fog ázni, ez van.

Első utunk a Palladium plázába vezetett, ahol még este kilenckor is találtunk pénzváltó irodát. Beszereztünk egy kis brazil reált, de annyira elterjedt a kártyás fizetés mindenhol, hogy akár ki is hagyhattuk volna. A brazil oldalon sokkal nagyobb a választék szálláshelyekből, és az árak is kedvezőbbek. Én egy olyan hotelt választottam ki, amelyik közel esik a park bejáratához, hogy másnap minél korábban odaérjünk, megelőzve a tömeget. Reménytelen vállalkozás. Hiába értünk fél órával a nyitás előtt a kapuhoz, még jegyet sem tudtunk váltani. Már az is gyanús volt, hogy nem találtam jegyirodát. Szerencsére több egyenruhás segítőemberhez lehet fordulni, akik elmagyarázták, hogy nincs már hagyományos jegyértékesítés. Aki nem foglalt az interneten, annak automatából kell kiváltani a belépőt. A masinákat pedig csak tíz perccel nyitás előtt teszik elérhetővé. Ennek nyilván megvan az oka, csak nem tudom mi. Meg azt sem, mi értelme az egész beruházásnak, ha több fizetett asszisztensnek kell sürgölődnie az automaták körül bénázó látogatók megsegítésére, mint amennyi pénztáros nénit megspóroltak ezzel a korszerűsítéssel.

A brazil oldalon elhelyezkedő város, Foz do Iguaçu, meglepően nagy és fejlett. Ennek oka nemcsak a vízeséshez kapcsolható turizmus, hanem a paraguayi határ túloldalán álló Ciuidad del Este település, amivel élénk kereskedelmi kapcsolatot bonyolít. Erről majd írok a Paraguay bejegyzésnél. Amit most kiemelnék, hogy a helyiek nem elégedtek meg a jókora bevétellel, amit a nemzeti park belépőjegyéből (és a parkolójegyből) besöpörnek, hanem további attrakciókat kínálnak az idesereglő látogatóknak. Ilyen mindjárt a park bejáratának közelében lévő Parque das Aves, ahol megtekinthetjük azokat a színes, helyi madarakat, amiket esélyünk nincs természetes környezetükben megfigyelni.
Nem messze innen egy esti szórakozóhely várja az érdeklődőket. A Wonder Park Foz egyedülálló látványossága az, hogy ötven ikonikus autót állítottak ki, amelyeket híres filmekből ismerhetünk. Ezen kívül még egy fény-showt is megtekinthet a nagyérdemű, ami a legnagyobb Brazíliában.
Szintén a parkba vezető út mentén láttuk a Dreamland Museu de Cera épületét is, ami nyilván jó szórakozás lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Sajnos én már túl nagy vagyok a dinókhoz és transzformerekhez, úgyhogy ezt kihagytuk, annál is inkább mert epekedve várt minket a vízesés argentin oldala. (2024) forrás

A brazil oldal

,, A brazil oldal méltatói szerint semmi sem fogható az itteni panorámához. A kényelmes sétaút a vízeséssel szemközti oldalon halad végig, így itt lehet csak igazán felmérni a zuhatag monumentalitását, és majdnem teljes hosszában, egyben látni a vízesést (igazából egyben látni azért nem lehet, mert nem fér be a látótérbe). A séta 1-2 óra alatt teljesíthető, attól függően, hogy mennyit merengünk a szebbnél szebb kilátást nyújtó helyeken. Koátik, madarak, gyíkok – az argentin oldalon már megismert színes élővilág fogad. Ahogy mondják, a kevesebb több. Az Iguazúnál ez is megtapasztalható, még ha paradoxonnak tűnik is.

A brazil oldalon az Ördögtorok-szakadékot (portugálul: Garganta do Diablo) alulról közelíthetjük meg. Itt valóban körülfognak a zuhogók, körülöttünk formálódnak az elemek a természet játszóterében. Átvágunk a vízpermeten (ami pár másodperc alatt olyan vicces és szerethető élménynek bizonyul, hogy visszamegyek pár körre); figyeljük, ahogy a madarak repkednek a vízesés körül, egészen megközelítve a vizet. (Vajon miért jó ez nekik? Talán azért, amiért az imént nekem…) Olyan, mintha egy természetfilm kellős közepén lennénk! (2017)" forrás

,, A Garganta del Diablo, vagyis az ördög torka a top látványosság. Egy kisvasút vezet oda, amire jegyet kell váltani, de nem kell fizetni érte külön. A park területén belül van lehetőség különféle túrákra extra pénzért. Be lehet hajózni például a vízesések közelébe, ill. a vízesés szájában van egy sziget, amire lehetőség szerint át lehet hajózni és körbejárni. Ez az a pont, ahol szinte megérintheted magát az ördögöt. Sajnos le volt zárva. 8-kor indultam és 11:30 fele értem oda a Parkhoz. Az első utam az ördög torkához vezetett. Nem nagyon volt elképzelésem róla, hogy mivel fogok találkozni.

Egy kép , repró, vagy elmondás sem ér a nyomába annak, amikor ott vagy és érzed. A folyó hatalmas területen szélesedik ki azelőtt, hogy a mélybe zuhanna. Hosszú víz felett vezető függő folyosók vezetnek el oda, ahol az irdatlan mennyiségű víz a mélybe zuhan. Amikor a közelébe értem, láttam a párolgó vízfelhőket és a nagy robajt. Akkor megláttam a száj első repedését, ahol a víz elkezdett sebesebben alá zubogni. Aztán, ahogy közelebb és közelebb értem elém tárult ez az elemi erő. Csak álltam ott és majdnem sírva fakadtam. Sosem láttam még ennél gigantikusabbat és szebbet. Aztán gyakorlatilag körbe túráztam a vízesés 80%-át. Elképesztő mesebeli látványt képez a természet. Az örök szivárvány otthon van itt és valami olyan gyönyörűség, hogy azt kívánod bárcsak sose kéne elhagynod ezt a helyet. (2018)" forrás

,, A határátkelés minden gond nélkül ment. Be kell menni egy irodába, ami külön arra van fenntartva, ha csak a vízesést szeretnéd megnézni. Ott kapsz egy pecsétet és már mehetsz is tovább. Brazília és Argentína között van egy senki földje határ közti rész. Az Argentin határon is be kell menni egy irodába, ahol szintén kapsz egy pecsétet, és már mehetsz is. A másik oldalon váltottam pénzt és miután leküzdöttem a hullámzó utat elértem az Iguazú Nemzeti Park kapuit. A belépő 600 peso volt (6600 HUF) A parkon belül különféle kis túraútvonalak vezetnek el a vízesés különböző részeihez. A Garganta del Diablo, vagyis az ördög torka a top látványosság. Egy kisvasút vezet oda, amire jegyet kell váltani, de nem kell fizetni érte külön. A park területén belül van lehetőség különféle túrákra extra pénzért. Be lehet hajózni például a vízesések közelébe, ill. a vízesés szájában van egy sziget, amire lehetőség szerint át lehet hajózni és körbejárni. Ez az a pont, ahol szinte megérintheted magát az ördögöt. Sajnos le volt zárva. 8-kor indultam és 11:30 fele értem oda a Parkhoz.

Az első utam az ördög torkához vezetett. Nem nagyon volt elképzelésem róla, hogy mivel fogok találkozni. Az ember lát képeket és olvas információkat, de emlékszem rá, amikor a Sixtus kápolna mennyezetét bámultam lemeredve. Egy kép , repró, vagy elmondás sem ér a nyomába annak, amikor ott vagy és érzed. A folyó hatalmas területen szélesedik ki azelőtt, hogy a mélybe zuhanna. Hosszú víz felett vezető függő folyosók vezetnek el oda, ahol az irdatlan mennyiségű víz a mélybe zuhan. Amikor a közelébe értem, láttam a párolgó vízfelhőket és a nagy robajt. Akkor megláttam a száj első repedését, ahol a víz elkezdett sebesebben alá zubogni. Aztán, ahogy közelebb és közelebb értem elém tárult ez az elemi erő. Csak álltam ott és majdnem sírva fakadtam. Sosem láttam még ennél gigantikusabbat és szebbet. Aztán gyakorlatilag körbe túráztam a vízesés 80%-át. Elképesztő mesebeli látványt képez a természet. Az örök szivárvány otthon van itt és valami olyan gyönyörűség, hogy azt kívánod bárcsak sose kéne elhagynod ezt a helyet. A park remek élőhelyet biztosít mindenféle állatfajoknak is, amik néha igencsak barátságosak az emberrel egy kis élelem reményében. (2018)" forrás

Az argentin Puerto Iguazú városka kicsi, ámde nagy forgalmú repülőterére érkeztünk az esti órákban. Autót béreltünk, amivel becserkészhettük a környéket. Tehettük ezt azért, mert a kölcsönzősök megengedik, hogy átvigyük a kocsit a határon. Ettől persze még bennem volt a zabszem, hogy mivel rukkol majd elő a határőr, de azt kell, hogy mondjam, a legnagyobb problémánk annyi volt, hogy fél órát kellett sorba állni az ellenőrzéshez. Az argentin oldalon megkaptuk a pecsétet, a brazil oldalon még csak meg sem állítottak. Ennek ellenére leparkoltam az autóval, és az irodában szereztem egy bélyegzőt az útlevelembe, biztos, ami biztos. Nehogy aztán kifelé meg azt firtassák, mikor léptem be az országba. (Nem firtatták.) (2024) forrás

Az argentin oldal

,, Alighanem azóta zajlik a vita, hogy az Iguazú a brazil vagy az argentin oldalról szebb, amióta emberek érkeznek a vízeséshez. A döntés igen nehéz, mert a kettő másmilyen élmény. Az argentin oldalon 3 ösvényen járhatjuk körbe a vízesést: fölülről, alulról, és át az Iguazú folyón. S ha ebben a sorrendben tesszük meg, egyre lenyűgözőbb lesz a látvány.

Messziről hallani a vízesés zúgását, bár még nem látni belőle semmit. Még csak néhány lépést tettünk az erdőbe – széles, tisztán tartott ösvényen –, és máris megjelennek az ormányos medvék, vagy más néven vörösorrú koátik. Igazi dögönyözni való állatkáknak tűnnek, és közel jönnek az emberekhez – mert megszokták, hogy etetik őket a kirándulók. De jól tesszük, ha ellenállunk a kísértésnek, hogy megsimogassuk őket, mert ezek a cukinak tűnő állatok nagyon csúnya harapásokat ejthetnek! Mindenesetre szórakoztatnak addig is, amíg el nem érjük a vízesést – igaz, számomra az atlanti esőerdő dzsungelében járni önmagában nagy élmény. A vízesés körül kivételesen nagy területen maradt meg érintetlenül a Mata Atlântica, és részben ennek köszönhető, hogy a vízesés vidékén nemzeti parkot hoztak létre (az Iguazú Nemzeti Park területe 550 km2), valamint hogy a világörökség részévé nyilvánították.

Azon az ösvényen, ahol lentről látjuk a vízesést, már egészen közel kerülünk a robajhoz, és már el sem kerülhetjük, hogy vizesek legyünk. Igaz, egy ilyen helyen dehogy akarja elkerülni az ember! S ami mindent visz az alsó ösvényen, hogy itt kerül sor az Iguazú Nemzeti Park highlight-jára: a behajózásra, vagy inkább becsónakozásra a vízesés alá. Pontosabban a vízesés közvetlen közelébe, mert alá azért nem visznek... oda, ahol spriccel az emberre a víz, mit spriccel, ömlik (mármint érzésre), beborítja, elborítja a zuhatag, hogy csak sikítozni tud..." forrás

Nem bocsátkozom annak latolgatásába, hogy melyik országból nyújt szebb látványt a vízesésrendszer, ezen vitatkozzanak csak a helyiek. Annyi tény, hogy ha már idáig eljutott az ember, balgaság lenne kihagyni bármelyiket is. Annál is inkább, mert a határátlépés nagyon egyszerű, pedig egyesek azzal riogatnak, hogy óriási sorok kígyóznak az állomások előtt. Biztos van ilyen is, de most, hogy három nap alatt négyszer robogtam keresztül a legkülönbözőbb napszakokban, azt a tapasztalatomat tudom megosztani, hogy maximum fél órát kell várni Argentínából Brazília felé, fordítva pedig jóformán semmit. Brazíliából kifelé egyszerűen nincs ellenőrzés. Fura, de így volt. Ráadásul, ha valaki busszal közlekedik, annak külön sávot biztosítanak, tehát még a félórás sorban állást is megúszhatja.

Argentínában maradt az analóg rendszer. Parkoló sorompós bácsival, jegypénztár angolul is beszélő nénivel, akitől megtudtuk, hogy a parkolást is nála kell kifizetni, ami egész napra annyi volt, mint a braziloknál tíz perc (!). A belépőjegy is olcsóbb, pedig a szolgáltatás legalább annyira színvonalas. Csak itt nem busz visz közelebb a látványossághoz, hanem kisvonat. Igaz, ehhez hatszáz métert kell sétálnunk a bejárattól. (Addig is vesz a turiszt egy bambit.) Ott jártunkkor felújítási munkálatok folytak, és csak az első megállóig vitt a vonat, ráadásul a hátsó területeket nem is lehet máshogy megközelíteni. Szóval, fele annyi látványosság jutott ugyanannyi belépődíjért. (Akárcsak nálunk az M7-esen, ahol a felújítási munkálatok miatt lezárt sávok egyenesen arányosak az autópályadíjak emelkedésével.)
„Alsó ösvény” nevű, 2 km hosszú túraútvonal egy kört tesz meg néhány zuhatag felett kiépített acél stégen, hogy aztán elérjen a Salto San Martin vízesés tetejéhez. Itt újabb lélegzetelállító felvételt készíthetnek az Insta-huszárok, csakhogy pukkadjanak meg otthon a barinők.

Kipróbáltuk az étteremkomplexumot is, mert az árai barátságosnak tűntek. Az ala cart részleget időigényessége miatt elvetettük, de a büfépultnál nem álltak sokan, így ott burkoltunk be néhány falatot. Sajnos a légkondit és az asztaltakarító nénit mellőzték, ami jelentősen ront a vendéglátóhely osztálybesorolásán, de a kajától nem lettünk betegek. (Nem árt, ha pálinka van nálad!) Az erdőn át akartunk vágni, hogy hamarabb elérjük a visszafelé induló kisvonatot, de egy civil ruhás parkőr kérdőre vont bennünket... Lehet, hogy nappal is támadnak a jaguárok? Vagy egy vér-tukán törhet az életünkre? Szerencsére a legvadabb teremtmény egy lajhármozgású tegu volt az út mentén, akinek nem szerepel az étrendjében magyar turista.(2024) forrás

Átmenni Paraguayba

,, Ciudad del Este, Paraguay: Az Iguazú-vízesés az argentin–brazil–paraguayi hármas határnál található, és míg a természet bőkezűen bánt ezen a vidéken Argentínával és Brazíliával, addig Paraguay-nak is jutott valami, bár ezt emberi kéz hozta létre (vagy a kezek által működtetett gépek): Ciudad del Este – mondjuk így – jópofa városa. Mivel a dél-amerikai országok gazdasági versenyében Paraguay lemaradt pár körrel – amihez a politikai instabilitás és a puccsok is minden bizonnyal hozzájárultak, bár ez hosszú történet –, nem meglepő módon jóval alacsonyabbak itt az árak a szomszédos országoknál. Ami fellendítette a bevásárlóturizmust a határ menti városban – az argentinok és a brazilok is rendszeresen átjárnak ide, és féláron beszerzik, ami épp kell. Ruhák, kütyük, kütyükiegészítők, háztartási kellékek és persze élelmiszer – ahogy mondani szokták, amit itt nem árulnak, az nem is létezik, vagy nem létfontosságú a mindennapokhoz.

Az alapján az egy nap alapján, amit Veronika barátnőmmel közösen shoppingolással töltöttünk a városban, ez már az igazi kaotikus, európai szemmel rendezetlen Dél-Amerikának tűnt. Foz do Iguaçu és Ciudad del Este, valamint a határállomások között nem több a táv a Paraná folyón átívelő hídnál. A híd rövid, de folyton dugó van. A menetrend szerint közlekedő brazil–paraguayi buszjárat végigaraszol rajta, majd lerak közvetlenül a határ után, ott, ahol a plázák és a ruha- és mindenféle-piac sátras sora kezdődik. (2017)" forrás

Madár Park (Parque de Aves)

Olvasmányos linkek

"Az argentin és a brazil oldal ráadásul a vízesés teljesen más arcát mutatja meg. Az előbbin sokkal közelebbről látszanak a külön-külön is hatalmas zuhatagok, az utóbbiról viszont sokkal jobban rálátni a nagy egészre. Hogy még erősebb legyen a kontraszt, nekem az argentin oldalra szikrázó napsütés, a brazilra pedig szemerkélő eső és erős szél jutott, nem mintha ezek nélkül nem ázna el az ember a visszacsapódó vízpermettől az ösvények és kilátók számtalan pontján.

Az is jót tesz az Iguassúnak, hogy a buja, zöld, szubtrópusi környezetben a vízesés eleve jól néz ki, és jó is sétálni az ösvényeken. Már ha olyan korán megy az ember, hogy legalább egy részét elkerülje az irtózatos méretű, és még kínai mércével is zajosan trappoló argentin turistacsoportokat. Így nemcsak madarakat és a sáskaként mindent ellepő, ételt kunyeráló koátikat lehet látni, hanem még majmokat is. Iguazú viszont ezek nélkül is a világ egyik legnagyobb természeti látványossága lenne." forrás

"Magát a zuhatagot háromféleképpen lehet megtámadni: gyalog, hajóval vagy helikopterrel. A helikopteres verzió igencsak húzós pénzileg, és állítólag nem is akkora élmény, úgyhogy azt kiejtve az első kettőnek az ötvözését alkalmaztuk. Először a folyó mentén a vízesés felé vezető őserdei ösvényen haladtunk végig, ami nem volt olyan vadregényes, mint hajdanán lehetett, mivel végig le volt betonozva. Ezt valamennyire ellensúlyozta a vadvilág delegációja ami egészen közel merészkedett a turistákhoz, mint például egy hatalmas gyík és egy csomó mosómedve szerű quati. A quatik amúgy tündi-bündi szőrmók kis állatok, ha nem lennének szociálisan rugalmatlan rothweillerjeim, haza is csempésznék belőlük kettőt. Amiből nem vinnék haza kettőt azok az ordas nagy pókok, amik állítólag nem mérgezőek, de szerintem ettől még amíg négy lábukkal lefogják, addig a többivel megerőszakolják az arra járót.

A cukorborsó quatikra reagáló gügyögő turisták tömegétől, amúgy égett a pofám, hogy embernek születtem. Bár amúgy sem értem én teljesen ezt a turista effektust: 100 ember miért néz ki úgy, mintha mindannyian vidéki házmesterek lennének, csak azért mert egy turista buszról szálltak le? Miért ugrik meg köztük 20-szorosára a zokni-szandálok és a hasi-tasik egy főre jutó aránya?

Aztán megérkeztünk a nagy műhöz! A folyó fölé benyúló nagy fapallókon lehetett valamennyire közel menni a robajló vízeséshez, ami körbe-körbe mindenhol zúdult bele az aljában képződő felhőbe. Az embert ilyenkor egy furcsa kis Thanatos nevű hang mintha arra próbálná rávenni, hogy sétáljon bele a morajló káoszba, mint amikor a szakadék szélén állva azt mondja, hogy lépj a semmibe. De a legtöbben csak állunk megbabonázva, és tátott szájjal nézzük ahogy ez a hihetetlen víztömeg csak zúdul, ahogy talán már évmilliók óta zúdul és, ha az ember el nem bassza, még egyszer ennyi ideig zúdulni is fog. Ami nagyon furcsa volt az az, hogy a folyó még közvetlenül a zuhatag előtt is teljesen nyugodt volt, mint mondjuk a Duna valamelyik holtága, némi morajláson kívül semmi nem jelezte, hogy mi közeledik. Nagyon nem lennék annak a helyében, aki csak túl későn kap észbe." forrás

1541-ben fedezte fel ugyan az első európai, de csak addig volt érdekes a terület, amíg a spanyolok és a portugálok el nem üldözték az őslakos, guarani indiánokat. (A misszió című film hűen mutatja be az eseményeket.) Később feledésbe merült, és csak a XIX. század végén találtak rá ismét. A legnagyobb lökést a turizmusnak az adta, amikor 1939-ben, mindkét országban nemzeti parkká minősítették a környéket, és elkezdődött az infrastruktúra fejlesztése. Jól kiépített stégeken juthattak el a látogatók a zuhatagok közvetlen közelébe. Természetesen felkerült az UNESCO világörökségek listájára is, de a vicces az, hogy míg a brazil oldal 1984-ben, addig az argentin csak két évvel később. forrás

"Szóval, hogy az elején kezdjem egy igen hosszú repülőút után érkeztünk meg Foz do Iguacu-ba, ami egy brazil városka a vízesésektől 13 km-re. Ehhez kb. 26 óra repülés és három átszállás kellett, így elég fáradtak voltunk, mire elértünk szombat délután. Nem is nagyon csináltunk már aznap semmit, kicsit körülnézünk, ettünk egyet, és viszonylag hamar nyugovóra tértünk. A város elég lehangoló, nem sok ötletet vittek a tervezésbe. Nincs is olyan kifejezetten, hogy központ, itt-ott néhány étterem, aztán boltok, aztán egy nagy üres telek, néhány ház, majd megint ugyanez elölről. Szóval a kellemes esti sétákra meg várnunk kell. Igaz nem is ezért jöttünk ide, hanem a vízesés miatt. :-)

Ami viszont teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A vízesésen Argentína és Brazília osztozik, és mindenképpen érdemes megnézni mindkét oldalt. Az argentin oldalon közelebb lehet menni az egyes részekhez, míg a brazil oldalon jobban lehet látni a sok vízesésből összeálló tájat.

Mi első nap az argentin oldalt néztük meg, mivel későn keltünk, és a fények ott délután jók a látvány élvezetéhez és persze a fényképezéshez. A késői reggeli után felszálltunk egy az argentin oldalra tartó buszra, és elindultunk. Megérkezni csak kb. 2 óra múlva sikerült, pedig nincs messze a két hely egymástól! Csakhogy, a helyi busz egyszer csak megáll a határ brazil oldalán, ahol a turistáknak le kellett szállni, kilépő pecsétet szerezni. Viszont a busz nem vár meg, hanem a következő, kb. 20-30 perc múlva érkezőre kell felszállni. Szerencsére az már megvárt minket, amíg az argentin pecsétet megkaptuk. Apropó, a magyar útlevelemet eddig mindenhol nagy csodálkozva nézhetik:-) Szóval a határtól folytattuk utunkat Puerto Iguazuba, ahol is át kellett szállnunk a nemzeti parkba tartó buszra. Mire végre megérkeztünk, jóval később volt, mint amire számítottunk, ráadásul meg itt sem értek véget a nehézségek. Nálunk nem volt peso, gondoltuk egy napra nem váltunk, viszont se brazil reállal, se kártyával nem lehetett a belépőért fizetni. Végül aranyáron vettünk két vizet, mivel a boltban pesoban adtak vissza, így lett helyi valutánk.

Gyorsan megérdeklődtünk mit érdemes megnézni, de végül is szerencsére minden útvonalat sikerült bejárni, amit tervezünk. A legjobban az tetszett, amikor felülről megnéztük a vízesések közül a legnagyobbat, amit az ördög torkának neveznek. Amikor először megláttam a kilátóból, ami meglehetősen közel van hozzá, szó szerint elállt a lélegzetem. Egyébként, ha az ember sokáig bámul a vízesésbe, egészen hipnotikus állapotba lehet kerülni. Fel is vettem videóra, hátha jó lesz stressz ellen. :-)

Másnap a brazil oldalt néztük meg, ami egy kicsit egyszerűbb kalandnak bizonyult. A nemzeti park területén, ahol a vízesés van, minden flottul működik, kártyával fizethettünk, aztán egy busszal elvittek kb. két km-re, ahol kezdődik egy kellemes árnyas út, ahonnan a vízeséseket meg lehet csodálni. Az út végén meg van egy platform, amit konkrétan az egyik ág felé építettek, innen csodálatos látvány nyílt a tegnap már megcsodált 'ördög torka' részre. Én a sétálgatás után még befizettem egy dzsungelséta+hajókázás kombóra. Először értelemszerűen egy kis sétát tettünk a dzsungelben, láttunk néhány állatot és rengeteg pillangót. A séta végén leértünk a kanyon partjára, kicsit messzebb a vízesésektől, majd őrületes tempóban elindultunk feléjük. Persze a vége az lett, hogy az egyik alá is bementünk és szó szerint csurom vizesek lettünk. Persze okosan mégsem vittem fürdőruhát, úgyhogy az elkövetkezendő órákat először nagyon, majd később kevésbé vizes ruhában töltöttem. Ami nem is volt olyan rossz, mivel legalább nem volt melegem a 35 fokban, mármint annyira :-)" forrás

"A nemzeti park területén a nemzeti park saját buszaira átszállva vittek a "túraútvonal" kezdetéhez, amin végighaladva csodálatos látványban volt részünk. Az Iguassu folyó Argentína és Brazília határfolyója. Az brazil oldalról szemlélve láthattuk az argentin oldalról lezúduló víztömeget. Több utastárs elmondása alapján „a Niagara ehhez képest csobogó”. Rengeteg fénykép készítése és pár száz méter séta után értünk az egyik legnagyobb vízesés aljához, ahol a vízpermet és napfény kombinációja „permanens” szivárványt hoz létre. A vízpermettől teljesen bőrig áztunk, de a látvány leírhatatlanul valószínűtlen volt." forrás

"Manausból Sao Paulóba menet egy rövid kitérőt tettem Foz do Iguassuba, hogy megbámuljam az Iguassu-vízesést. Ez a vízesés a brazil-argentin határt képező Iguassu folyón fekszik, ezért mindkét oldalról elérhető. Mivel a vízesések 80%-a az argentin oldalra esik, szerintük ők a menőbbek, de a brazilok meg erre azt mondják, hogy pont ezért jobban látszik az ő oldalukról… ebben a kérdésben, mely amúgy a nemzetek közötti, focin alapuló ellentétre is visszavezethető, én nem kívántam állást foglalni, úgyhogy megnéztem mindkét felét.

A brazil oldalon szálltam meg, ezért egy napra átbuszoztam Argentínába, ami olyan igazi dél-amerikai élmény lett… visszafelé ugyanis leparancsolták mindenkit a buszról az argentin határon, kaptunk kilépő pecsétet az útlevélbe, meg is várt az argentin busz (5 perc volt az egész). Aztán megállt a busz a brazil határon is, ott csak a gringókat zavarták le a buszról, hogy kapjunk belépő pecsétet is. Három perc lett volna, ha el nem küld a határőr, hogy nem kaptunk kilépőt se, nem kell belépő se, de a busz addigra elhúzott, hogy majd szálljunk fel a következőre. 40 perc után se jött a következő, szóval inkább befizettem még egyszer a buszjegyet, de már a brazil cégnek. Árhhhöö. A két park borzasztó volt, tele emberrel, az argentin oldalon negatív sebességi csúcsokat döntögető, de ki nem kerülhető kisvasúttal, rengeteg sorban állással. A látvány azonban megérte ezt is. (2016)" forrás

,, Az „ördög torkánál”, van a legmagasabb vízesés is, az Union, amelyik több, mint 80 méteres. Ezen az egyetlen lyukon zuhog alá az egész Iguaçu-víztömeg fele.A jól megépített pallórendszeren egészen közel lehet menni, sőt egy kicsi részen még felette is lépkedsz, és elég félelmetes érzés a lábaidban, gyomrodban és a füledben egyszerre érezni a mérhetetlen dübörgést, meg a földrengéshez hasonlítható rezgést – de ez nyilván senkit nem tartott vissza attól, hogy többször is el-, meg visszatolongjon a keskeny pallón J.

Azt, hogy fényképezni alig lehetett, az szépen látszik a képeken is: akkora a nedvesség és olyan erősen csap vissza az alázúduló víztömeg, hogy pillanatok alatt csuromvizes lesz mindened, beleértve a kamerát is. Még a legpraktikusabb megoldásnak a telefon számít, de az a tolongásban könnyen becsusszanhat a mélybe. Állítólag odalent annyi van már, hogy lehetne telefont bányászni... (2016)" forrás

,, A maratoni busz út után megérkeztem Foz do Iguacu városába, ami kicsit sem hasonlít Brazília északi városaihoz. Európai arcok néznek veled szembe az utcán és minden rendezett. Kevés szemét van. Internet hiányában motor taxit fogtam, hogy megtaláljam a szállást.(2018)" forrás