Galle - világítótorony -Elter Karesz fotója
Kb. 93 ezres lakosságú Galle város a szigetország délnyugati részén fekszik. Egy-két napra érdemes idelátogatni - kár lenne kihagyni, elvégre Galle óvárosában az erődítmény az Unesco kulturális világörökségének a része.
2004-ben a cunami jelentős károkat okozott a városban.
Colombo nemzetközi repülőterétől Galle-ig az út taxival kb 2 és fél óra, autóúton (Expressway) kb. 75-100 dollárba kerül.
,, A portugálok által alapított és a hollandok által felfejlesztett óvárost az útikönyvünk is melegen ajánlotta. A meleggel nem is volt gond, az jött menetrendszerűen, nem úgy a helyi járat, ami egyszerűen meg sem állt a megállónkban, pedig úgy tűnt, nincs is tele.
A tömegközlekedés rendkívül olcsó errefelé, az állam dotálja. Egy buszjegy például az öt kilométeres útra 40,- Ft. volt. Vannak maszek járatok is, azok általában jobban fel vannak cicomázva és még diszkózene is bömböl a hangszórókból. De vannak állami járatok, amik ha lehet, még szakadtabbak és semmi cicoma, de nagy valószínűséggel az is eljut A-ból B-be.A gallei erőd, ami maga az óváros, egy teljesen európai, kulturált negyed, max. félnapos program. Pénzváltó hely nincs, de azt tanácsolták nekünk, hogy ékszerboltokban szívesen váltanak fel dollárt és egész normális árfolyamon. Ezt én is alátámasztom, a második helyen ugyan, de nagyon szívesen felváltották a zöldhasút és még a kínálatukat sem volt muszáj végig néznem. Több keresztény templomot is láttunk, de vagy zárva volt, vagy mecsetté alakítva, mit sem törődve a gótikus stílussal. (2017)" forrás
,, Galle most Sri Lanka Szentendréje, tiszta, rendezett és méregdrága. Itt nem nehéz jó hoteleket találni, sőt egy minden tekintetben kifogástalan flat white-ot is bármelyik utcasarkon kaphatunk. Arra kiváló, hogy egy kicsit feltöltődjünk Colombo után, de én például itt jöttem rá, hogy nem fogok igazán jókat enni Sri Lankán: a helyi konyha még ebben, a kifogástalan minőségben is leginkább csak felejthető, olyan, mintha újramikróznánk a tegnapról megmaradt indiait. (2018)" forrás
Ajánlott hotelek:
4 csillagos: Jetwing Lighthouse Hotel (7 nap/6 éjszaka)
,, A vonatutak nagyon szépek, ezért ahol lehet, érdemes azokat választani. Colombo és Galle között elérhető az úgynevezett observation class, ami egy csupa üveg vonatkocsit jelent, hogy jól megbámulhassuk a sínek mellett élő helybelieket, itt érdemes erre foglalni, Ella és Nuwara Elliya között meg olyan festői a vonatút, hogy arról több ezer youtuberhez hasonlóan még videót is kellett forgatnunk. (2018)" forrás
,, Mit érdemes csinálni Galléban? Leginkább sétálni a világítótorony és a városkapu közt a kis utcákon, esetleg megnézni a helyi múzeumokat, vagy bekéredzkedni a világítótorony melletti mecsetbe, vagy onnan pár utcára a hindu templomba. Mindkét épület ugyanis keresztény templomnak épült a portugál megszállás idején, és nagyon érdekes, ahogy a két vallás a saját képére formálta a barokk épületeket, amiket azért kicsit korábban már az angolok is átszabtak Viktoriánus protestáns ízlés szerint.
És ha kicsit elegünk van már a mesterséges turistadíszletekből, ugorjunk át az öböl túlpartjára, a Jungle beachre, ahol főként helyiek kriketteznek és isznak a tengerparton, és miközben a fiúk hangosan trappolnak a vízben, a lányok, szégyenlősen, egymás kezét fogva, nyakig beöltözve próbálgatják, hogy mi is az az őrület, amit a nyugatiak csak úgy hívnak, hogy strandolás. Mi szombaton voltunk, tömve volt a strand az új városnegyed lakóival, és a móka leginkább arról szólt, hogy ki tud viszonylag hamar, már délre lerészegedni az Ázsiában mindenhol csak viszkiként emlegetett italtól, ami ugye soha nem viszki, hanem valami ihatatlan, helyi párlat. (2018)" forrás
Erőd
"Azért Galle városát, amely szintén szerepel az UNESCO-listán, még meglátogattam. Galle egész Délkelet-Ázsiában a legpompásabb példája az európaiak által épített erődítményeknek, melyekben a dél-ázsiai tradíciók az európai építészettel ötvöződtek. A város hosszú évszázadokon keresztül a szigetország legjelentősebb kikötője volt, a krónikák szerint időszámításunk előtt már Salamon király is innen importált elefántcsontot, pávákat, fahéjat és más értékes árukat. A jelenleg is álló erődítmény a holland gyarmati uralom alatt, a 18. században épült ki teljes nagyságában. Régi megfigyelésem, miszerint az évszázados utak és épületek általában tartósabbak a moderneknél, itt is megállta a helyét. A tömör bástyákkal erősített masszív városfalak hathatós védelmet jelentettek a 2004-es cunami ellen is. Míg Galléban az újváros szinte teljesen elpusztult, az évszázados régi falakkal övezett óváros gyakorlatilag sértetlen maradt. A cunami nyomait csak az utolsó nap láttam, amikor Unawatunából a főváros felé hajtottunk. Ekkor végig a tengerparton vezetett az út, ahol még sok romos ház állt. Úgy vettem észre, a helyiek nem szívesen beszélnek a tragédiáról. Elmondták ugyan egy-két mondatban, hogyan élték meg, de legtöbben hozzátették, hogy szeretnék azt a szörnyű napot mihamarabb elfelejteni. (2014)" forrás
"Galle városáról azt lehet tudni, hogy a portugálok itt szálltak először partra a 16. században. Fejlődés csúcspontját a Holland megszállás alatt érte el. A város egy erődítmény a Sri Lanka déli csücskében, híddal összekötve a város többi részével. Erődítménybe lett a szállásom, itt csak turisták szállnak meg."
dagoba
p.p.
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.