ÚTIKRITIKA.HU / Edirne

Edirne Kelet-Trákia fővárosa, Törökország északnyugati, Márvány-tenger menti régiójában található. A lankás trák síkságon fekszik, három folyó találkozásánál, közel a görög és a bolgár határhoz. A legtöbb utazó, aki itt lépi át a határt, általában továbbhajt kelet felé, vagy a buszon és vonaton marad, hogy eljusson Isztambulba. Pedig Edirne egy időben az Oszmán Birodalom fővárosa volt, és később is a szultánok kedvelt pihenőhelyeként szolgált, amelyet pompás mecsetek díszítenek. Törökország legkiemelkedőbb látnivalói közé tartozik.

A Tundzsa (vagy Tunca) folyó déli irányban halad, majd egy kanyarral megkerüli a város nyugati szélét, mielőtt a Maricába torkollna. A város szívében három szultáni mecset áll: a Szelimije, az Üç Şerefeli és a Régi Mecset. Innen sugárirányban futnak ki az utak: a Talat Paşa Bulvarı kelet felé vezet, majd D100-as útként Isztambul felé tart, míg a Londra Asfaltı nyugatra indul, a bolgár határnál, Kapıkulénél éri el a D100-at. A két folyót, illetve a hozzájuk tartozó szigeteket és ártereket több oszmán kori híd és töltés keresztezi: a főbb átkelők közé tartozik nyugaton a Gazi Mihal-híd, északon a Hükümet utca, amely a hajdani szultáni palotához, Sarayiçihoz vezet, valamint délen a Lozan utca Karaağaç felé.

A főbb látnivalók egy tömbben helyezkednek el, így akár egy egynapos kirándulás során is megtekinthetők. Ha nincs időnk a külvárosi részekre, legalább a történelmi hidakig érdemes elsétálni; a központhoz legközelebb a Karaağaç felé vezető déli hidak találhatók.

Az éghajlat inkább kontinentális, de mediterrán és óceáni hatások is érződnek. A legjobb időpont a látogatásra a késő tavasz és a kora ősz. Mivel Edirne jócskán a szárazföld belsejében fekszik, időjárása kontinentálisabb, mint a Márvány-tenger partvidékén. A nyarak forrók és szárazak, nappal 26–35 °C-kal, melegebb, de kevésbé párás, mint Isztambulban, bár néha heves zivatarok is előfordulnak. A telek hűvösek, esővel és hóval, az éjszakák gyakran fagyosak.

Tetszett&Nem tetszett

TETSZETT:

A Selimiye mecset lenyűgöző volt - Mimar Sinan építészeti remekműve, a hatalmas központi kupola és a tökéletes arányok lélegzetelállítóak, UNESCO világörökségi helyszínként méltán híres.
Az Ali Pasha Bazár kellemes meglepetés volt - tiszta, rendezett, a kereskedők barátságosak és nem tolakodóak, jóval kevésbé stresszes mint az isztambuli Nagy Bazár.
A helyreállított zsinagóga megható történelmi élményt nyújtott - egykor 16 000 fős zsidó közösséget szolgált, most gyönyörűen restaurált, érdekes kiállításokkal.
Az autentikus oszmán konyha a Tulipa Caféban fantasztikus volt - történelmi kúriában, lencseleves, fűszeres csirke és rizspuding, helyi trákiai borral.
A Kırkpınar Olajbirkózó Fesztivál egyedülálló kulturális élmény - 1346 óta tartják, három napos verseny, arany övért küzdenek a birkózók.
A Meriç folyó menti séta romantikus volt - gyönyörű kilátás a 19. századi Mecidiye hídra, parti éttermekben kávézás naplementekor.
A Süleymaniye Egészségügyi Múzeum lenyűgöző - egyedülálló az oszmán kori orvoslás bemutatásában, zeneterápia és víz gyógyító ereje.

NEM TETSZETT:

A turistainfrastruktúra hiányos - az autóbusz-állomáson nehéz volt tájékozódni, taxi alig volt, helyiek segítségére szorultam.
A városközpont kissé elhanyagolt benyomást kelt - sok épület felújításra szorulna, az utcák néhol kopottak és piszkoltak.
A nyelvi akadály jelentős probléma volt - kevesen beszélnek angolul, még a múzeumokban és turisztikai helyeken is nehézkes volt a kommunikáció.
Az étkezési lehetőségek korlátozottak - sok hely turistacsapda jellegű átlagos minőséggel, a helyi autentikus helyeket nehéz megtalálni.
A nyitvatartási idők kaotikusak - sok látnivaló váratlanul zárva volt, nem volt megbízható információ az aktuális nyitvatartásról.
A várostól távol eső látnivalók elérése bonyolult - tömegközlekedés gyenge, saját autó vagy taxi szükséges a külvárosi objektumokhoz.
Az árak helyenként túlzottan magasak turistáknak - különösen a hammam és egyes múzeumok belépőjegyei aránytalanul drágák a helyi életszínvonalhoz képest.

Beszámolók

A bolgár-török határt Kapikule-nál léptük át, ott majdnem 2 órát vártunk. A vámszabad terület nagy, tágas, tiszta, és azonnal segített egy férfi a pénzváltót megkeresni. Edirne (történelem óráról Drinápolynak ismerjük) onnan már nagyon közel van, még Bulgáriából foglaltunk szállást. Nagyon kellemes hely volt, tiszta, kényelmes ággyal, légkondival. Kellett is, mert itt még nagyon meleg van. Igaz, először nehezen találtuk meg a bejáratot. Akit megkérdeztünk felküldött egy tűzlépcsőn a harmadikra. Ott egy lelakatolt ajtó várt... 🤦 Végül kiderült, a bejárat a lépcsőn túl van. 🤣 A belvárosba taxival mentünk, kb. 3 km és 200 tl volt, ami kb. 1500 Ft. Az emberek kedvesek, kedélyesek, segítőkészek. Mindenhol kis robogókkal vigéckednek, park, járda, úttest, nem számít. Külföldi túristával alig találkoztunk, talán egyszer hallottunk német szót. Sokan sétálgattak, pihentek. Halkan beszélgettek, nevetgéltek. Legtöbbször családok gyerekekkel. Az egész város nyugalmat sugárzott. Hiába volt nagyon meleg, az európai értelembe vett lenge ruhát senkin sem láttunk. Voltak szemmel láthatóan módosabb, és szegényebb emberek is. Sokféle viseletben voltak, a meleg ellenére fekete színű burkában például, amiről csak közelről látszik, hogy leheletkönnyű anyag. Más asszonyok pólóban, nadrágban, világos fejkendővel, mások fejkendő nélkül, de vagy hosszú nadrágban, vagy hosszú szoknyában voltak. Összességében csinosak, ápoltak. A férfiak többnyire fehér ingben, vagy pólóban, és fekete hosszú nadrágban járnak.
Megnéztük kívülről a Szelim mecsetet, bemenni nem lehet, renoválják. Jártunk a Szelim bazárban, tiszta, rendezett, jó minőségű holmikkal tele. Mindenhol elmondják, mennyibe kerül, és azért mit fogsz kapni. "Lehúzni", csak a wc-s bácsi akart. 🤦😆 A borravalót nem várják el, de mindenhol nagyon örülnek neki.
Láttuk a másik, működő mecsetet, a régi karavánszeráj és gyümölcspiac romjait. A mecset előterében hűsöltünk, amikor a mellettünk lévő padon étkező férfi megkínált minket. Csak úgy. Egy kiülős büfében ebédeltünk, Pista iskendert, ami nagyon vékony marhahús csíkok szósszal. Én tavuk ciger-t, ez csirkemáj, szintén vékony csíkokra van szeletelve, és úgy sütik ki. Nagyon finom volt mindkettő. Aki erre jár, ne hagyja ki! Ittunk utána török kávét. Ez így két vízzel, borravalóval együtt 1000 tl volt, kb. 7800 Ft.
Edirnében két éjszakát töltöttünk.(2025)

Helyi közlekedés

A belváros kompakt, viszonylag sík és könnyen bejárható gyalog. A távolabbi városrészek gyalogosan már hosszabb sétát igényelnek, ezért legalább az egyik irányban érdemes taxit vagy dolmuşt (kisbuszt) igénybe venni.

A központból körülbelül tízpercenként indulnak buszok az Otogarba (autóbusz-állomás) és a külvárosi részekbe. A felszálláshoz Kent Kart (helyi városkártya, amelyet feltölthetünk kredittel) vagy egyszer használatos „Tekli QR Bilet” szükséges, amelyet egyes kioszkokban (büfékben) lehet megvásárolni. 2025 augusztusában egy vonaljegy ára 36 török líra (kb. 400–430 Ft). Az aktuális buszjáratok és csatlakozások a Moovit alkalmazásban is ellenőrizhetők.

Selimiye-mecset

(Selimiye Camii)
Az UNESCO világörökség része, Mimar Sinan, a híres oszmán építész remekműve (1569–1575). Négy karcsú minaretjével és monumentális kupolájával a klasszikus oszmán építészet csúcspontja. A belső tér díszítése, a fény-árnyék játék és a méretek egyszerre lélegzetelállítóak.

Eski Camii

(Régi mecset)
A 15. század elején épült, masszív falú, korai oszmán stílusú mecset. Belső falait hatalmas, kalligrafikus Korán-idézetek díszítik, amelyek különösen hangulatos légkört adnak. Ez a város egyik legrégebbi, ma is aktív imaháza.

Üç Şerefeli Camii

(Három erkélyes mecset)
A 15. századi mecsetet különlegessé teszi a fő minaretje, amelynek három erkélye van – innen kapta a nevét. Ez volt az első olyan oszmán mecset, ahol egy igazán nagy kupolát emeltek, megelőlegezve a későbbi, monumentális építményeket, például a Selimiyét.

Edirne Palota (Saray-ı Cedid-i Amire) és a Tunca folyó hídjai

A szultánok egykori rezidenciájának romjai ma is megtekinthetők Sarayiçi városrészben. Bár a palota nagy része elpusztult, az épületmaradványok és a környezet hangulata emlékeztet az oszmán pompára. A Tunca folyón átívelő oszmán kori kőhidak (pl. Gazi Mihal híd, Meriç híd) szintén Edirne jelképei, amelyek romantikus sétákhoz ideálisak.

Történelmi háttér

A thrák Uskadama települést Kr. u. 125-ben Hadrianus római császár építtette újjá, aki – szerénytelenség nélkül – Hadrianopolisnak nevezte el. Fontos kereskedelmi és közlekedési útvonal mellett feküdt, termékeny vidéken, ezért története során gyakran esett harcok áldozatául: 1900 éve alatt 16 nagy csata és ostrom zajlott itt. A leghosszabb ideig a Bizánci Birodalom, majd az Oszmán Birodalom része volt. Amikor I. Murád szultán elfoglalta Trákiát, 1369-ben fővárossá tette Adrianopolis városát, amelyet ő és népe „Edirne” néven ejtett. Miután 1453-ban elfoglalták Bizáncot/Konstantinápolyt/Isztambult, a főváros oda került át, és lett a hatalmas Oszmán Birodalom központja. Edirne azonban továbbra is fontos maradt, mint nyári palota és szultáni visszavonulóhely, s 1700 és 1750 között Európa negyedik legnagyobb városának számított, körülbelül 35 000 lakossal.

1700-ra azonban a birodalom hanyatlásnak indult. Az Oszmánokat kiszorították Közép-Európából az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai, Oroszország megszerezte a Fekete-tenger fölötti uralmat, és a Boszporuszt, valamint a Dardanellákat is meg akarta kaparintani. Edirne lakossága menekülni kényszerült az 1829-es és 1878-as orosz betörések elől, amelyek egészen Isztambul nyugati pereméig értek. A Balkán szó szerint „balkanizálódott”: a nemzeti mozgalmak és háborúk szétaprózták a térséget, és az egyik ilyen konfliktus vezetett az I. világháború kitöréséhez, amelyben Törökország Németország oldalán vett részt. A háború után a görögökkel vívott függetlenségi harc következett.

Az 1923-as lausanne-i békeszerződés újrarajzolta Törökország határait. Edirne számára kedvezőtlenül: a várostól nyugatra húzódtak meg, így elvesztette hátországának nagy részét, sőt néhány külvárosát is, a kereskedelem pedig megrekedt az ellenségeskedő határ túloldalán. (Lásd alább a vasút emiatt kialakult bonyodalmait.) Bár Törökország semleges maradt a II. világháborúban, a szomszédos folyó túlpartján náci zászlók lobogtak a tengelyhatalmakhoz tartozó Bulgáriában és a megszállt Görögországban. A város jelentős részét ekkor evakuálták, a maradók közül sokan hidegtől és éhezéstől szenvedtek. A háború után sem volt sok ok a visszatérésre, mivel az ipari újjáépítés más városokat részesített előnyben

Magyar vonatkozások

Edirne (régi nevén Adrianople, magyarosan Adrianápoly) története több ponton is összefonódik a magyar történelemmel, mivel a város a középkorban és a kora újkorban az Oszmán Birodalom egyik központja volt.

1. A török hódoltság és a hadjáratok központja
Miután I. Murád szultán 1369-ben Edirnét fővárossá tette, a város évszázadokon át az Oszmán Birodalom egyik legfontosabb politikai és katonai központja maradt. Innen indultak ki azok a hadjáratok is, amelyek Magyarország elfoglalásához vezettek a 15–16. században.

2. A nikápolyi csata (1396)
A híres nikápolyi csata – amelyben Zsigmond király vezette a keresztes sereget a törökök ellen – színhelyéhez (Nikápoly, mai Nikopol, Bulgária) Edirne szolgált fontos logisztikai bázisként. A vereség után magyar foglyok is kerülhettek Edirnébe, ahol az oszmán szultáni udvar tartózkodott.

3. Magyar foglyok és rabok Edirnében
A 15–16. századi hadjáratok során sok magyar hadifogoly került ide. Többen az oszmán udvar szolgálatába kényszerültek, mások rabszolgasorba jutottak. A városban zajló rabszolgapiacokon magyar foglyok is feltűntek.

4. A szultáni udvar és a diplomáciai kapcsolatok
Amikor a szultán nem Konstantinápolyban (Isztambulban), hanem Edirnében tartózkodott, a Habsburg-magyar követek gyakran itt jelentek meg. Így Edirne a magyar–török diplomácia színhelyeként is fontos volt.

5. Buda eleste (1541) és következményei
Buda török kézre kerülése után az oszmán szultán Edirnében is időzött, innen irányítva a magyarországi hadszíntereket. A magyar hódoltsági területek adói és zsákmányai részben ide is eljutottak.

6. A Rákóczi-szabadságharc utóélete
II. Rákóczi Ferenc 1717-ben, amikor a török Porta segítségét kereste a szabadságharc folytatásához, Edirnében is folytatott tárgyalásokat. Az oszmán birodalom ekkor már hanyatlóban volt, de a város továbbra is fontos színtere maradt a diplomáciai egyezkedéseknek.

7. A magyar emigráció nyomai
Az 1848–49-es szabadságharc bukása után több magyar menekült (köztük katonák) a Török Birodalomban talált menedéket. Bár központjuk inkább Vidin és Kütahya volt, néhányan Edirnében is megfordultak.