ÚTIKRITIKA.HU / Karesz vonatozásos emlékei

Karesz vonatozásos emlékei

Utazás a Machu Picchuhoz

A kopott és koszos vagonokból álló hegyi vasút még a hajnali sötétségben zakatolva hagyja el Cuzcót, az Inka Birodalom egykori fővárosát. A magas hegyi terepen olykor cikk-cakkban kénytelen haladni, mert az emelkedő és a hegyek nem teszik lehetővé az éles kanyarodást. Velem szemben egy magányos középkorú fickó ül, láthatóan nem illik ebbe a környezetbe, mert fehér ingben, öltönyben és nyakkendőben (!) virít, s úgy szorítja ölében az aktatáskáját - minek az pont ide? -, hogy szinte belekékülnek az ujjai. Látja, hogy furcsán mustrálgatom, ezért rögtön tisztázza is félelme okát: a vonat tele van tolvajokkal – mondja –, elsősorban a gyerekek veszélyesek! Kis termetük miatt könnyen elbújnak a tömegben, aztán amikor egy alkalmas pillanat adódik, menet közben leugranak, s eltűnnek a erdőben – magyarázza aggódó tekintettel.

Már vagy fél éve Dél-Amerikában tartózkodván, és kicsit megismerve a helyi körülményeket, elég hihetőnek tűnnek a német úr szavai. A helybéli kecsuák hatalmas csomagokkal és bálákkal utaznak, akár ezek mögött is meghúzódhatnak. Ám a srácok fő rejtekhelyét mégis az ülések alatti terület képezi. Tudja ezt a kalauz is, a nála lévő hosszú bottal – ahogy a vakok szokták – végigpásztázza a padlót. Csak a mi kocsinkban négy kiskorút kap el, akiket az első állomáson leszállít. Ezek bizonyára csak potyautasok voltak, mert senki sem jelezte, hogy bármije eltűnt volna.

A vonat lassan halad, gyakran megáll, itt-ott mozgóárusok hada rohanja meg. Az adásvétel menet közben, a lehúzott ablakokon át történik. Az embernek az az érzése, hogy az Aguas Calientesig tartó mintegy 110 km-es távolság sosem fog elfogyni. Normális esetben ez egy négy órás út lenne, de a késések miatt nemigen sikerül öt órán belül abszolválni a menetidőt.

A fent leírtak lassan negyven éve történtek. Azóta sokat változott a helyzet! Bár a Machu Picchu továbbra is nehezen megközelíthető, de Peru még időben felismerte a turizmus jelentőségét, s javított a romterület megközelíthetőségén, illetve a vonatok minőségén. Sőt, még a menetidőből is sikerült valamennyit lefaragni! Ma már gyakorlatilag luxus vagonok állnak az utazók rendelkezésére, lehúzhatatlan panoráma-ablakokkal, felszolgálókkal, akik teával, üdítővel, meg egy kis nassolni valóval kedveskednek a turistáknak. A visszaúton további unaloműző a zenés divatbemutató. (Természetesen a felpróbált ruhaneműket meg lehet vásárolni, csak győzze az ember kifizetni!) Természetesen ez a hatalmas kényelmi fejlődés a szolgáltatások árában is visszatükröződik. Manapság legalább tízszeresét kell fizetni annak az összegnek, amibe mindez a nyolcvanas évek elején került. A transzfer, a vonatozás Aguas Calientesig, a szerpentinen a busszal történő felhajtás a rommezőre, a belépő, a helyi guide, meg a csomagba rendelhető svédasztalos ebéd alsó hangon is mintegy 250 dolláros kiadás. És ez az ár a hely népszerűségét tekintve még biztosan tovább fog emelkedni…

(Elter Karesz)

Kommentek