ÚTIKRITIKA.HU / Peru

"3 hét: Ennyi idő alatt Perut még közepesen rendesen sem lehet bejárni, de azért három hét elég az alapokhoz. Ebbe bele kell férnie Cuzcónak és a környékének, természetesen a Machu Picchuval együtt, Limának, a Nazca-vonalaknak, az északi sivatagos rész preinka emlékeinek, és talán Arequipa óvárosának és a Colca-kanyonnak is. (2013)" forrás

Az utunk során az egyik legnagyobb kihívást a peruiak életstílusa okozta. Két hétből nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de egy valami biztos: sok dolog lassabban és körülményesebben működik, mint azt megszokhattuk, és ezt a nyelvi akadályok csak még tovább nehezítik. Jó, ha egy programra több alternatívát is kinézel, és van A, B, C terv a tarsolyodban, ha valamelyik meghiúsul. Simán megeshet ugyanis, hogy a beígért járat mégsem indul, hogy a taxis menet közben meggondolja magát, vagy hogy nem ott tesz le a busz, ami a menetrendben szerepelt. Éppen ezért érdemes gondoskodni a mobilnetről is – ha nem vettünk volna 5 giga netet már a harmadik napunkon, még mindig Limában kóvályognánk.

Szintén idetartozik, hogy a kisebb településeken komoly aluliskolázottsággal küzdenek a helyiek – sokszor épp azok, akiktől a segítséget várnánk. Egyszerre volt tragikomikus és megrázó, amikor az Aguas Calientes-i pályaudvaron azért álltunk sorban közel egy órát a betűvel jelzett vagonoknál, mert a peronosfiú – mint kiderült – nem ismerte az ábécét. Végül az utazóközönség segített neki sorrendbe rakni a betűket, így jutottunk ki együttes erővel a kisvárosból. (2022) forrás

Arequipa

"Arequipa volt az eddigi kedvenc városom Dél-Amerikában. Az ideális, nyolcszázezres latin-amerikai város. Akárcsak a kontinensen mindenhol, Arequipa középpontja is a Plaza de Armas, a főtér, amelynek helyét még az alapító konkvisztádorok jelölték ki. Itt áll a katedrális, néhány középület, valamint annyi turistacsapdaként működő étterem, hogy a Vörösmarty tér környéke is megirigyelhetné. A belvárosban, ha enni az utcáról nem is lehet, de kétségtelenül példás rendben vannak tartva a házak és az utcák. A főtér környékén található legértékesebb telkeken állnak az egykori gazdag spanyol családok palotái, amelyek jó részét ma a világ jelentős pénzintézetei foglalják el. De tökéletes állapotban van a számtalan templom, és a város legnagyobb nevezetessége, a több háztömbnyi területet elfoglaló Santa Catalina apácakolostor is." forrás

Estación Verde: A szendvicsező, amely egy remek szendvicsezőkkel teli utcában úgy próbál vendégeket csalogatni, hogy gyengébb szendvicseket készít.

Machis: Furcsa ételplaza, amely kerthelyiségében kiváló cevichét és egyéb tengeri származású ételeket adnak.

Mamut: Kívülről béna Subway-koppintásnak tűnik, bent viszont olyan elsőrangú szendvicseket adnak, amilyenről egy Subwayben álmodni sem lehet.

Mercado San Camilo: Turistaprogramnak is jó piac, a középső standoknál viszont hihetetlen olcsó és egész jó cevichét adnak, fantasztikusan pörgős és szórakoztató környezetben.

Pura Fruta: A Mamutnál hangyányival gyengébbek a szendvicsek, cserébe viszont nagyobb a gyümölcslé-választék.

Colca-kanyon: Erről is írtam hosszabban. A lényeg, hogy simán egyedül kell csinálni, teljesen felesleges szervezett túrához csatlakozni. Minden faluban van szállás- és étkezési lehetőség.

Belváros: Arequipa központja Latin-Amerika egyik legszebb gyarmati maradványa, amiről írtam hosszabban is.

Iglesia de la Compañia: A legszebb belvárosi templom, szórakoztatóan színesre festett sekrestyével.

Monasterio de Santa Catalina: Több háztömbnyi helyet elfoglaló, egykor város-a-városban méretű apácakolostor. Kihagyhatatlan.

Elter fotói

Museo Santury: Az inkák által mindenféle hegycsúcsokon feláldozott gyerekek múmiáit bemutató, egészen kiváló múzeum.

forrás

Arequipa - katedrális - Elter Karcsi fotója

"Miután megérkeztünk Arequipába, a gyors ebédet egy rövid séta és bevásárlás követte, majd mindenki a másnapi program szervezésére indult. A csoport nagyobb része a Colca-kanyonhoz ment kondorlesre, míg a fiatal huligánok (Zsoli, Gábor és jómagam) a downhillezésre szavaztunk. Körbekérdeztük az irodákat, milyen lehetőségek vannak (kerékpár, indulási időpont, magasság, hossz stb.), és végül befizettünk egy reggel kilenc órakor induló, 4-5 órás programra.

Este úti- és egykori padtársammal - szombat lévén - még a város éjszakai virágszálait is meg kívántuk csodálni, így újdonsült helyi kísérőnket, Ronaldot megkérdeztük a lehetőségekről. Ő szíves örömest csatlakozott hozzánk, így este tízkor belevágtunk a lepkészésbe. Első ízben egy strip-clubban sikerült kikötnünk, amely a hangulat megalapozásához megfelelő helynek bizonyult, azonban a gazdaságossági szempontjainkat nem elégítette ki, így egy brazil és helyi lányokkal történő rövid táncolást követően átreppentünk egy diszkónak, vagy music clubnak csúfolható helyre. Roland ide még eljött velünk, de mivel neki a másnapi túrája hajnal 4-kor indult, egy körül magunkra hagyott minket, mi pedig spanyol tudásunk fitogtatva ismerkedtünk a helyi, felettébb barátságos kis hölgyekkel. Fél négy körül már kicsit nyúzottan, de a másnap reggeli tekerés bűvöletében estünk be a szállásunkra." forrás

,, Arequipa belvárosa egyébként abszolút kulturált és biztonságosnak látszik. Még sötétedés után is láttam egyedül kószáló fiatal lányokat. Most viszont világos van, hétágra süt a nap. Nincs meleg, de érzem a fejem búbján, hogy ha nem veszem fel gyorsan a kalapot, még bajom eshet estére. Az első templom, amibe csak úgy belebotlottunk szép, de a főtéri katedrális egyenesen gyönyörű. Belülről viszont nem nagy durranás, ráadásul éppen tatarozzák. Ettől persze még az élet nem áll meg, ezért az egyik pap egyszerűen kiült a katedrális elé és ott gyóntatta a híveket. A fő látványossága a városnak (ha nem számítjuk a környező ötezres hegycsúcsokat) egy valaha volt kolostor (Monasterio de Santa Catalina de Siena), ami ma turista látványosság. Valójában egy kis falu a város közepén, ahol a nővéreknek saját kis apartmanjaik voltak konyhával és tetőterasszal.

Szép színesre van kipingálva, de ez önmagában még nem lenne elég nagy vonzerő, ezért az útikönyvek azt az időszakot emelik ki, amikor az apácák mind a legelőkelőbb spanyol családok sarjai közül kerültek ki, és óriási hozománnyal léphettek csak be a kolostorba. Minden nővérnek volt egy, de inkább három rabszolgája, és ebben a kolostorban korántsem az apácák istenfélő életét élték. Meghívott zenészek szórakoztatták őket, és hatalmas orgiákat rendeztek s partikat adtak. Így aztán mennyivel érdekesebb a kis lakhelyek között barangolni, nem igaz? A dorbézolásnak egyébként 1871-ben egy IX. Piusz pápa által iderendelt nővér vetett véget, aki hazaküldte a gazdag lánykákat, fölszabadította a rabszolgáikat, s felajánlotta nekik, hogy nővérként maradhatnak vagy szabadon távozhatnak. A helyiek még ma is mesélik a történeteket a terhes apácákról és egy csecsemő csontvázáról, amelyet az épületbe befalazva találtak meg, de utóbbi városi legendát a közeli Santa Rosa kolostorról is terjesztik.

Nagy izgalommal vártuk a helyi Múzeumot is (Museo Santuarios Andinos), mert itt tárolják Juanitát, vagyis az 1430-as években élt Jéglányt, akinek sorsa az volt, hogy isteni áldozat legyen egy idióta inka hagyomány miatt. Az 1995-ben talált mumifikálódott holttestét, miután jól megvizsgálták amerikai tudósok, berakták egy üvegfalú hűtőszekrénybe és itt mutogatják a hülye turisztoknak, akiket nem elégít már ki a pattintott kövekből készült mütyürök és agyag köcsögök látványa, amik pont úgy néznek ki, mint a világ bármelyik múzeumában. Na de nem ám csak úgy berohanunk és jól megnézzük szegény kiscsaj maradványait, ránk erőltetnek egy tárlatvezetőt, aki hosszasan magyaráz a pattintott kőszerszámokról és agyag kancsókról, mielőtt bevezet egy tök sötét helyiségbe, ahol csak sejteni lehet, hogy hol van a múmia, mert úgy lehúzták a fényeket, hogy az orromig alig látok. (Csak zárójelben jegyzem meg, a Google Streetview-n gyönyörűen megtekinthető világosban.) Na persze fényképezni itt sem lehet, nehogy már jól érezzük magunkat a 3500,- forintos jegyért (+5$ borravaló) Ha valakit nem sikerült lebeszélnem róla, hogy része legyen ennek a látványnak, melegen ajánlom, hogy melegen öltözzön fel, mert a légkondit úgy nyomják, hogy attól féltem a következő teremben egy jegesmedvével fogom szembe találni magam.

(2016)" forrás

,, Arequipában és környékén töltöttem el pár napot. Azt hittem világvégi hangulat lesz itt a sivatag közepén, de meglepően nyüzsgő és változatos hely számtalan szolgáltatással. A fő értéke elsősorban a közelsége a környékbeli hegyek, kanyonok, tavak, ősi emlékek sokaságához." (a.á, 2019)

Észak-Peru

Főtér és környéke: Trujillo belvárosa Arequipa mellett a legjobb a műfajban Peruban.

Chan Chan: Egykor a világ legnagyobb agyagvárosa volt, ma alig vannak derék fölé érő falak. És nagyon meleg is van a sivatagban, de hát mégiscsak ez volt egykor a világ legnagyobb agyagvárosa.

Huacas del Sol y la Luna: Egy irtózatos méretű, és csak egy szimplán hatalmas piramis-szerűség Trujllo mellett. Az utóbbi az egyik legnagyobb szám egész Peruban, és a romok melletti múzeum is nagyon rendben van.

Museo Cassinelli: Minden bizonnyal a világ legbizarrabb fekvésű múzeuma, közvetlenül egy Repsol márkájú benzinkút alatt. Ettől a kerámiagyűjtemény talán csak még hihetetlenebb.

Chiclayo és környéke

Hostal Latino's: 25 dollárt fizettem érte, ami több, mint Dél-Amerikában szoktam, viszont ezért légkondit, wifit, kábeltévét, és teljes elszigeteltséget kaptam az utca mocskától.

Café Colón: Chiclayóban valamiért nem tudtam jó éttermeket találni, a kínálatból még mindig ez tetszett a legjobban. A tiradito nagyon jó volt, a ceviche sajnos nem.

Piac: Ha már amúgy sincsenek jó éttermek, érdemes bevállalni a piac nevetségesen olcsó cevichéjét. Ráadásul nem is volt rossz.

Museo Tumbas Reales de Sipán: Egy 1987-ben érintetlenül feltárt moche fejedelmi sírra épülő múzeum. Nagyjából a perui Tutanhamon.

forrás

Revash: A látogatást simán meg lehet oldani tömegközlekedéssel és gyaloglással. Hét hónap alatt először az itteni csúszós lépcsőkön éreztem, hogy nem kellett volna egyedül menni, úgyhogy csak óvatosan.

Tajopampa: Ez a kétnapos túra a Petaca, Bóveda és Diablo Huasi nevű chachapoyas romokat és síremlékeket keresi fel. Egész normális helyen lehet aludni, nagyon kevesen jutnak el ide, és még esős évszakban is hatalmas élmény.

Kentikafé: A leymebambai múzeummal nagyjából szemben lévő kávézó madáretetőinél annyi kolibrit lehet egészen közelről bámulni, amennyi egy életre elég.

Museo Leymebamba: A közeli Laguna de los Cóndoresből ide hozták le az 1996-ban megtalált, elképesztően értékes chachapoyas múmiákat. Nem a világ leggazdagabb múzeuma, de a múmiák hűtőszobája tényleg világszám.

Chachapoyas és környéke

Gocta: Nem érdekel, hogy a világ pontosan hanyadik legnagyobb vízesése, én már az egész műfajt unom. Beszéltem olyannal, akinek hatalmas élmény volt, úgyhogy hátha másnak is.

Karajía: A legkönnyebben megközelíthető és leglátványosabb antropomorf szarkofágok Chachapoyas közelében. Érdemes távcsövet vinni, mert nem lehet igazán közel menni.

Kuélap: Bár az összehasonlítgatás Machu Picchuval nevetséges, ahhoz semmi kétség nem fér, hogy a helyszín és a hatalmas falak nagyon jól néznek ki.

forrás

"Amióta január elején elhagytam Santiago de Chilét, ugyanazt látom a tengerparton: az Andok és a Csendes-óceán közti keskeny, sivatagos sávot. Voltak érdekesebb szakaszok, mint Chile északi része vagy a Nazca-vonalak, de a kopár semmit azért meg lehet unni. Pláne, ha tele van eldobált, soha le nem bomló nejlonzacskókkal és sörös dobozokkal. Peru északi partvidéke, az utolsó szakasz a trópus előtt, szerencsére az egész, több ezer kilométer hosszú sivatag legérdekesebb darabja." forrás

"Ennél a gyilkos vidéknél nem nagyon van érdekesebb úti cél a turisztikailag egyébként is jól eleresztett Peruban. Minden, amit a magára adó turista szeret, itt megtalálható: izgalmas természeti környezet, Indiana Joneshoz méltóan rejtélyes és vadregényes romok, kevés fehér ember, és a kvázi-úttörés lehetősége a hatalmas hegyek közt. Különösen az utóbbi értékes kincs Peruban. Az egykori Chachapoyas-kultúra területét ma ugyan már átszelik utak, és a kisebb településeken is van legalább egy szálláslehetőség és egy étkezde, ahol rossz grillcsirkét lehet fogyasztani, a vadon azonban továbbra is érintetlen és felfedezetlen." forrás

Nazca-vonalak

Lehet ezen vitatkozni a végtelenségig, hogy megéri-e és valódiak-e és a többi. Van, akinek nagyon tetszik, van, akinek kevésbé. Egyet feltétlenül tanácsolunk annak, aki odamegy. Repülővel érdemes csak megnézni a Nazca vonlakat. Vannak autós kilátók, persze, helyi vezetők és minden, de igazán a levegőből látszik minden. Nem ezen kell spórolni.

,, Ez szerintem szar, de mindenki menjen oda, költsön el egy vagyont, aztán áltassa magát, hogy milyen gyönyörű a szürke homokban az egy ásónyom mély kriksz-kraksz! Lehet, éppen az volt a baj, hogy az útikönyvemben az alábbi jelzőket olvastam: „Gigantikus mértani alakzatok, monumentális állatfigurák, és nyílegyenes vonalak terpeszkednek a vidéken.” Ez enyhén szólva is csúsztatás, mert valóban van egy-két hosszabb vonal, de a híres figurák, amik miatt ideutazik a rengeteg turiszt, egyáltalán nem gigantikus. A repülőről alig vettem észre az első rajzolatot, mert valami „monumentálist” vártam, ehhez képes van amelyik csak 35 m hosszú, de a legnagyobb is alig haladja meg a száz métert. A pilóta nagyon kedves volt, hogy mindannyian jól lássunk, mindkét oldalra megdöntötte a lélekvesztőt, aminek az lett az eredménye, hogy majdnem kidobtam a taccsot. Szerencsére párom bírja az ilyesmit, úgyhogy be tudok szúrni néhány fotót, amit ő kattintott.
Elolvastam rengeteg teóriát a vonalak keletkezéséről sőt, volt alkalmam személyesen is beszélni Zelkó Zoltánnal, aki könyvet írt a helyszínen végzett kutatásairól. Végezetül azt a következtetést vontam le, hogy a Nazca-vonalakat unatkozó indiánok csinálták just for fun. (2016)" forrás

Beszámolók egyéb helyekről

"A csúcs alatt megpihenhettünk egy inka katonai erődnél. A hegy túloldalán ismét lejtő következett (minő meglepő), majd rövid emelkedő után, felhőbe burkolózva fogadtak minket Sayacmarca inka falai. Meghallgattuk az idegenvezető magyarázatát, majd lesétáltunk a völgybe, hogy átkeljünk egy kis patakon. Innen enyhén emelkedett az út, de gyönyörű esőerdőn vitt keresztül. Az egyik hágón megebédeltünk és feltöltődve kezdtük meg az ereszkedést a következő inka városhoz, Phuyupatamarca-hoz. Aznapi szálláshelyünk már csak pár órányi sétára volt. Az út gyönyörű tájon vitt keresztül és a szép színes virágok között még orchideákat is találtunk. 5 óra körül érkeztünk a sátorhoz. Tea után elindultunk felfedezni a kis természettudományi múzeumot és Winaywayna inka romjait. Visszaúton világító bogarak nyüzsögtek a sötétben." forrás

"Az utolsó perui napjainkat a Titicaca-tónál és -tavon töltöttük. Ez a tó 3800 méter magasságban található, és a világ legmagasabban fekvő hajózható tava.

Punoból indultunk hajóval az Uros-szigetekhez, a tó úgynevezett úszó szigeteihez. Ez egyfajta kultúrantropológiai program, magyarul megnéztük, hogy miként néz ki a szigetlakók hagyományos (elmaradott) élete. Fura falvak, mert a nyers szalmakunyhók dacára az emberek egyáltalán nem élnek primitíven, már a szárazföld közelsége és éppenséggel a turizmus hatásai miatt is. Nappaneljeikkel tévét néznek, bevilágítják a kunyhók belsejét, sőt környékét is. Noná, hogy mobiltelefonjuk is van és "bejárnak a nagyvárosba", Punoba. Észrevehető, hogy a szigeteken jószerével csak öregek és kisgyerekek élnek. A huszonévesek elmennek a modernebb világba.

Az úszó szigetek rögzítésének technikája igen érdekes. Ezt behatóan tanulmányoztuk. Amúgy ezek a szigetek nem véletlenül a parthoz (Punohoz) közelebb úsznak és nem a hatalmas tó nyílt vizein. Az úszószigeteken szinte minden valamiképpen a nádhoz kapcsolódik. A történeti háttér az, hogy embereket a szárazföldről elűztek, és kénytelenek voltak a tavon hajókon élni. Aztán jött az a megoldás, hogy a hajókat összekötve kvázi szigetek jöttek létre.

Másfél órát töltöttünk az úszó szigeten, aztán átmentünk egy tényleges szigetre, ahol a népség még ma is az inkák szabályainak, törvényeinek megfelelően élnek. A túra résztvevői szabályosan szétosztották különböző vendéglátó családokhoz, akik ebéddel szolgáltak. Minden nagyon egyszerű, de azért van valamiféle rötyi is. A mosogatási módszerük nem tűnt Köjál-konformnak. Na ott áram se volt. A szobánk tiszta volt és tágas, igaz az ajtó kb. a mellemig ért. Hiába a helyi népek nem nőttek magasra.

Az ebéd nem volt rossz, a leves felmelegítette a testünket. Aztán jött némi zöldség, krumpli és sajt. Fingom se volt, hogy ezt az egész ebédet hogyan tudták összehozni az általunk látott konyhaféleségben. Egy délutáni sétánk a a sziget legmagasabb pontjára vezetett. 4300 méter magasságban nincs meleg és a levegővétel sem egyszerű. A falu terén "gulyás party-t" néztünk, szóval úgy spontán táncikáltak, bazseváltak nekünk. Mindent a kedves turistának, aki vevő az egzotikus show-ra. A magaslatról csodás volt a kilátás a szigetre, sőt a tó egész nagy hányadára.

A sziget lakói többnyire földművesek. Inka hagyományok szerint teraszosan művelik a földet. Olyan kínai rizsföld jellege volt annak, ami láttunk. A magaslaton állt egy régi inka templom is, ahová azonban nem tehettük be a lábunkat, mert az tabu. A házak a szigeten modernebbek voltak, mint azt előre feltételeztük. A konyha jellege mindenhol talányos volt. Vacsorára megint levest kaptunk, utána valami rizses-húsos-zöldséges kotyvalékot. Pechem volt, mert a rizst utálom. A napi programtól baromira elfáradtunk, úgyhogy a vendéglátók tudomására hoztuk, hogy korán le akarunk feküdni, azaz újabb táncműsorra már nem akarunk menni. Másnap egy másik inka szigetre mentünk, ami nekem inkább (bocsi) jobb volt, mert ebédre pisztráng volt. Onnan már hajóztunk vissza Punoba." (G. P., 2013)

Paracas városától mintegy 20 percnyi út motorcsónakkal a Ballestas szigetek. Csak délelőttönként engedik ide a turistákat, naponta mintegy 2-3 órára, hogy a sziget élővilágát ne zavarhassa a motorcsónakok zaja. A csónakokból sehol sem szabad kiszállni, szépen körbe kerülik a szigeteket és elég közel mennek a parthoz, hogy láthassuk az állatokat. A mentőmellény viselése kötelező, a csuklya vagy kalap viselése nagyon ajánlott.
A szigetcsoport 22 szigetből, vagy épp csak kibukkanó sziklaszirtből áll és felszínén nyoma sincs növényzetnek, de már messziről lehet látni a hihetetlen sok madarat, amelyek itt pihennek két halászat között. A szigetek különlegesen gazdag állatvilága annak köszönhető, hogy épp erre vonul a déli sarkok felől induló Humboldt-áramlat, amely egyrészt nagyon hideg, másrészt igen alacsony sótartalmú és telis tele van szardíniával, makrélával, egyéb halakkal, ezért ennek mentén, a szigeteken és partokon nagyon gazdag élőterek alakulnak ki.

A „mini Galapagos-ként” számon tartott szigetvilág a madarak és fókák sokaságának élőhelye. A guanó begyűjtésében Peru világelső volt a múlt század első felében. A magas foszfor- és nitrogéntartalmú madár- ürüléket trágyaként alkalmazzák. A szigetek közelében óriási bűz fogadja az utazókat, ami nem csoda, hiszen több ezer madár évszázadok óta teszi itt a dolgát. Hosszú évtizedeken át intenzíven folyt a guanó kitermelése, de csak most jutottak el odáig, hogy visszafogják a termelést. A guanó most már nemzeti kincs, külföldre nem adható el. A százféle színes és hangos madár közt felfedezhetünk kondor- de dögkeselyűket is. A szigetek aljában levő sziklákon száznál több fóka napozgat. (2016)" forrás

Fotóegyveleg

Az Arequipa-i Santa Catalina kolostorban Josefa Cadena kedvesnővér, az apácák hajdani főnökének az illem szerinti helye - Karesz fotója

Josefa a 19. század hetvenes éveiben, odahelyezésekor a pápának megírta, hogy milyen erkölcstelenségek uralkodnak a zárdában. Lett nemulass. A festményen látszik, amikor még Josefa bosszús volt. - Karesz fotója