ÚTIKRITIKA.HU / Törökország

Törökország

Törökország

Mit vigyünk? | Egészség | Közlekedés | Autóbérlés | Pénzváltás | Árak | Étkezés | Vásárlás | Alkudozás | Szórakozás | Közbiztonság | Magyar külképviselet | Fotóegyveleg

.

K.-T. Gy. fotója

Mit vigyünk?

• Egyszerűbb gyógyszereket be lehet szerezni helyben, nem is drágán.
• Tanácsos öltözék dolgában felkészülni arra, hogy a mecsetek látogatásához illően kell felöltözni (pl. nőknek kendő, fejet és vállat is fedő).
• Törökországban a hálózati feszültség 220 V / 50 Hz, az elektromos csatlakozók megegyeznek a Magyarországon használtakkal, tehát nem kell semmilyen adaptert vinni. Egyébként a feszültségingadozás gyakori jelenség, és áramkimaradások is előfordulnak.

Egészség

Törökországba utazók számára nincs kötelezően előírt oltás. Tanácsos mindenre kiterjedő utas- és baleset-biztosítást kötni. Érdemes alaposan előre végig gondolni, érvényesíteni az egyéni szempontokat. Extrém sportok, kisgyerek, értékes kamerák, stb. Nem tanácsos a bérelt gépjármű baleset biztosítására hagyatkozni, bizonyos esetekben ugyanis ez a biztosítás nem fedezi a kórházi kezelés költségeit. Törökországban az egyes kórháztípusok között jelentős különbségek tapasztalhatók. A török kórházak kb. egyharmada magánkórház (özel hastanesi). Ezek színvonala a legmagasabb, ugyanakkor a szolgáltatásaik díjszabása is jelentősen magasabb, mint az állami kórházaké.

Törökországban a külföldi turisták és egyéb érdeklődők részére telefonos call center szolgáltatás működik. A call center többek között felvilágosítást nyújt a magán-, illetve állami kórházakról, illetve a külföldiek számára díj ellenében használható betegszállítási lehetőségekről is. A szolgáltatás angol (1. menüpont), német (3. menüpont), arab (4. menüpont) és orosz (2. menüpont) nyelven érhető el. A szolgáltatás Törökországból a török, illetve magyar (roaming esetében) hálózatokról közvetlenül – előhívó nem szükséges - a 444 4728 telefonszám hívásával vehető igénybe.

• A törökországi tartózkodás során tanácsos mindvégig csak palackozott vizet fogyasztani. Csapvíz fogyasztását nem ajánljuk.
• Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója szerint számos oltás felvétele ajánlott: Hepatitis A és B, hastífusz, diftéria-tetanusz, veszettség.

Közlekedés

Törökországban a taxisok nem várják el a borravalót, persze örülnek, ha a turista mégis ad. Autóbérlés csak nagyon kalandvágyóknak ajánlott.

„Aki járt már Törökországban, azt aligha lepi meg, hogy a közlekedési szabályokat ott meglehetősen szabadon értelmezik. Úgy tűnik, a török sofőrök valami sajátos logika mentén hiszik azt, hogy a szabályok rájuk nem vonatkoznak – mintha felette állnának az egész rendszernek. Ugyanakkor elképesztő hévvel tudják leteremteni a másik autóst, ha az nem tartja be az írott vagy íratlan szabályokat. Így aztán nem ritka, hogy az utak helyenként inkább hasonlítanak szlalompályára, mint forgalmi sávokra: a kétsávos + leállósávos útból percek alatt lesz egysávos káosz, a robogósok pedig bármelyik oldalról előznek, ha épp versenyeznek, vagy csak egyszerűen sietnek valahová. (Márpedig ők mindig sietnek.) Az ember egy idő után megtanul alkalmazkodni ehhez a közlekedési stílushoz – leginkább úgy, hogy nem idegeskedik, ha a sofőr a kanyarban hirtelen lefékez, és kiszáll kenyérért a sarki boltba. Ha nem szeretnénk szívrohamot kapni, jobb ilyenkor csak legyinteni, és menni tovább.”

Ata fotója

Minibuszok

A taxik ugyan jelen vannak, de korántsem ők a városi közlekedés főszereplői. A buszokon túl a közlekedés egyik alappillérét a minibuszok – más néven dolmuşok – jelentik. Ezek a magánkézben lévő kisbuszok behálózzák azokat a városrészeket, ahová a menetrend szerinti buszok vagy nem jutnak el, vagy nem elég sűrűn közlekednek. Bár fix útvonalon haladnak, a menetrendjük meglehetősen rugalmas – és ami igazán sajátos: bárhol fel lehet szállni, csak ki kell állni az út szélére, és határozottan inteni. A sofőrök szó szerint vadásznak az utasokra: dudálnak, villognak, bámulják az út mentén sétálókat, hátha valaki rájuk vár. Sokszor csigalassúsággal araszolnak egy-egy útszakaszon, hátha valaki hirtelen kiugrik egy kapualjból, máskor viszont őrült tempóban száguldanak tovább – attól függ, épp hol remélnek nagyobb forgalmat.

Diyarbakırban olyan is előfordult, hogy a sofőr egyszerűen megszavaztatta az utasokat, merre menjen tovább. Mi pechünkre a kisebbséghez tartoztunk az eredeti iránnyal, így a tízpercesre tervezett út végül negyven percig tartott. Ahogy Önder – egy helyi ismerős – találóan megjegyezte: a minibuszon ülni mindig biztonságosabb, mint kívül lenni rajta. Ez talán mindent elmond.

A minibuszok nemcsak a városon belül közlekednek, hanem összekötik a környező falvakat is a városközponttal – van olyan járat, amely 60 kilométert zötyög egy távoli kis faluig. Fethiyében például egy városon belüli minibuszút 1,5 lírába, vagyis nagyjából 190 forintba kerül.

A városi buszok is jelen vannak, de szűkebb útvonalon közlekednek, hagyományos megállókkal. Ezeket az önkormányzat üzemelteti, és a jegy ára egységesen 1 líra, azaz körülbelül 127 forint.

Ami számomra a legmeglepőbb volt a minibuszokon, az a fizetés módja. Az utas egyszerűen felszáll, leül, és hátraküldi a viteldíjat – amit kézről kézre adogatnak előre a sofőrig, majd a visszajárót ugyanígy küldik vissza. Először azt hittem, csak véletlen eset tanúja vagyok – de gyorsan kiderült, hogy ez teljesen megszokott, napi rutin.

Aki autóval készül Törökországba, jobb, ha felkészül – mentálisan is. A nagyvárosok közlekedése különösen próbára teszi az idegeket: a vezetési stílus általában vad, türelmetlen és kiszámíthatatlan. Még a legudvariasabb török férfi is, amint a volán mögé kerül, szinte átváltozik – én úgy fogalmaztam, hogy gondolkodás nélkül elütné a saját anyját is, ha elé lépne. Nem is a káosz a legnagyobb baj – láttunk már ennél kaotikusabbat is például Iránban – hanem az előzékenység szinte teljes hiánya. Hogy valaki magától beengedjen egy másik autóst, ne nyomja rá a kormányt, ne dudáljon dühösen – nos, ez inkább kivétel, mint szabály.

Az utakon mindenféle jármű megtalálható, a korukat és állapotukat tekintve is nagy a szórás. A régi Otokar kisbuszok a legmenőbbek, sokszor króm díszítéssel, festéssel és „Allah korusun” (Allah óvjon) felirattal. Ez a szöveg elég sok autó hátulján feltűnik – bár a vezetési stílusukból nem mindig tűnik úgy, mintha ezt komolyan is vennék.

A személyautók közül a Fiat, a Renault és a Peugeot modellek a leggyakoribbak, a Fiat egyes régi típusait lelkesen tuningolják és hajtják, ahogy csak bírják. A motorbicikli is népszerű: kis, 125–150 köbcentis Hondákkal és hasonlókkal száguldoznak – gyakran sisak nélkül, papucsban, ketten vagy hárman egy motoron. Az életkor sem mindig ad okot megnyugvásra: láttunk kisbuszt vezetni egy fiút, aki jó, ha betöltötte a 13-at.

Az utak viszont többnyire jó minőségűek, és a széles padkák akár bicikliútnak is beillenének. Egy dologra viszont különösen figyelni kell: a kutyákra. Ha nyájat látunk az út közelében, lassítani érdemes – a török pásztorkutyák nagy testűek, és nem mindig lelkesednek az idegen autókért.

A tömegközlekedés meglepően jó: a távolsági buszok gyorsak, kényelmesek és megfizethetők, gyakran van fedélzeti kiszolgálás, tea, sőt, néha stewardess is. A vonat olcsóbb, de általában lassabb. A repülőterek száma pedig évről évre nő, és Törökország méretei miatt bőven akad olyan távolság, amit már érdemes inkább repülővel megtenni.

Távolsági buszon - k.k. fotója

Autóbérlés

A Török Riviérán az autóbérlés díja 2025-ben jellemzően napi 40 és 180 euró között mozog, a bérlés időpontjától, a jármű típusától és a szolgáltató színvonalától függően. Bár az utak állapota kiváló, és a saját autózás sokkal szabadabb mozgást tesz lehetővé, érdemes számolni a jelentős üzemanyagköltségekkel is. A 95-ös benzin ára 2025 tavaszán literenként 42–45 török líra körül mozog, ami nagyjából 500–530 forintnak felel meg, míg a dízel ára valamivel alacsonyabb, A legmegbízhatóbb autóbérlés ezen a linken érhető el.

Törökország ma már nyugat-európai szemmel nézve is meglepően fejlett és modern ország, különösen ami az infrastruktúrát illeti. Az úthálózat kiváló állapotban van – nemcsak a népszerű üdülőhelyeken, hanem az ország belső, kevésbé turistás régióiban is. Ezért azoknak, akik nem szívesen utaznak órákig zsúfolt buszokon, bátran ajánlható az autóbérlés: kényelmes, rugalmas, és sok helyre el lehet jutni vele.

Ami viszont sokakat meglephet, az az üzemanyag ára. 2025-ben az egyszerű 95-ös benzin literenkénti ára több helyen is meghaladja az 500 forintnak megfelelő lírát, így az autózás költségeit érdemes előre betervezni – különösen hosszabb távú kirándulások esetén.

Nem meglepően a dur magyarul stop-ot jelent - aji

Törökországban a közlekedési lámpa inkább csak iránymutatás – nem kötelező érvényű utasítás. Már akkor rád dudálnak hátulról, ha még csak piros van, sőt, néha még sárga sincs. A sávok? Azok is inkább ajánlások, semmint kötelező érvényűek. Eléd vágás, irányjelzés nélküli kanyarodás, keresztbe fordulás – teljesen megszokott. A sofőr bármikor fékezhet egyet hirtelen, ha épp kiszúr valamit az út szélén egy trafikban, amit muszáj most azonnal megvennie. Félreállni? Ugyan. A háromsávos út külső sávja parkolónak számít, a középsőben is simán leállnak vészvillogóval (vagy anélkül), és igen, még a belsőben is megpihenhet egy autó – mondjuk, mert a túloldalon árulják a legjobb dinnyét.

Ilyenkor lehet dönteni: vagy türelmesen vársz, vagy szlalomozol, miközben a sofőr nyugodtan beszerez néhány kiló gyümölcsöt. A piros lámpa itt annyira viszonylagos, hogy amikor végre zöldet kapsz, még minimum öt autó suhan át keresztben a piroson. Úgyhogy alapszabály: zöldnél is kötelező szétnézni. De az sem ritka, hogy ha előtted vált pirosra a lámpa, a mögötted jövő még gázt ad, hogy „átragadjon veled” – már-már udvariatlanságnak számít, ha nem segíted át őt is a kereszteződésen.

És ha azt hiszed, láttál már mindent, akkor jön egy oldalkocsis motor, rajta minimum öt emberrel, két zsák kutyatáppal és egy nyugodtan szundikáló gyerekkel, aki valahogy még befért középre. Törökországban az utak sosem unalmasak – az biztos.

Pénzváltás

Fizetőeszközük a török líra (TRY, TL). A pénzváltók jellemzően mind az eurót, mind az amerikai dollárt elfogadják. Pénzváltási lehetőség van még a hotelekben, a reptereken és persze a bankokban. A pénzváltók nem számolnak fel illetéket (comission), a bankok sem, ha 200 eurónál nagyobb összeget váltunk be. Egyes vélemények szerint a bankban történő pénzváltás nem előnytelenebb, mert a pénzváltók több helyen rosszabb árfolyamot kínálnak. Több utazó szerint nem érdemes egyszerre túl sok török lírát venni. Tanácsos max. 50-100 eurót beváltani alkalmanként. Amúgy a boltokban, sőt sok étteremben is többnyire lehet fizetni euróban is. Nem gond a bankkártya használata, vannak automaták. Itthon hivatalosan nem lehet török lírát beszerezni, de Budapesten egy-két helyen van ilyen lehetőség, csak nem igazán érdemes. Jobban jár az ember ha Törökországban automatából vesz fel pénzt, mintha itthon rossz árfolyamon szerez be előre török lírát.

Árak

• Törökországban az élelmiszer kicsit olcsóbb, mint nálunk.
• Nagyon jutányos áron lehet venni ruházatot és ajándékokat.
• A sör nem olcsó, étkezni nagyon olcsón lehet.

Törökország ma már egyáltalán nem számít olcsó úti célnak – sok minden ugyanolyan árban van, mint otthon, sőt bizonyos dolgok még drágábbak is. Talán a városi közlekedés az egyetlen terület, ahol érezhető a pénztárcakímélő különbség: a buszok, minibuszok és távolsági járatok továbbra is kedvező áron használhatók.

Vásárláskor igyekeztünk mindig olyan üzleteket, piacokat keresni, ahol ki vannak írva az árak – ez egyrészt segít az eligazodásban, másrészt csökkenti az esélyét annak, hogy túlárazott ajánlatot kapjunk. Az elején gyakran volt olyan érzésünk, hogy megpróbálnak átvágni minket – talán nem mindig volt igazunk, de tény, hogy a török árusok híresek a rafinált alkudozási stílusukról és fejlett „üzleti érzékükről”.

Az autózás már más tészta: a benzinárak meglehetősen magasak – 2025-ben az üzemanyag literenkénti ára sok helyen eléri vagy meg is haladja a magyarországi szintet. Ha valaki bérautóval járná be az országot, érdemes ezzel is előre számolni.

Étkezés

Törökországban a 10-15 százalék mértékű borravalózás szokásos az éttermekben.

A török konyha számomra az egyik legnagyobb örömforrás. Az ételeik egyszerűen fantasztikusak – és az sem elhanyagolható, hogy a vendéglátás kultúrája mélyen beléjük ivódott. Ha étellel kínálnak, udvariatlanságnak számít visszautasítani. Aki leül velük egy asztalhoz, azt szinte családtagnak tekintik: a vendég ott valóban szent, és minden kívánságát lesik.

Mivel muszlim ország, a sertéshús teljesen hiányzik az étlapokról – nemcsak nem fogyasztják, de beszerezni is nagyon nehéz és drága. Helyette a bárány, a marha és a csirke dominál, rengeteg zöldséggel és gyümölccsel kiegészítve – a török étrend kifejezetten egészségesnek mondható.

Amikor étterembe ültünk be, szinte mindig kaptunk valamilyen előételt, még akkor is, ha nem kértünk külön. A főétel után pedig az asztal szinte roskadozott a sokféle fogástól. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a különböző kebabokat és a török pizzát (lahmacun), de a személyes kedvencem a tantuni – egy darált húsos, lecsóra emlékeztető étel, amely egyszerre fűszeres és laktató.

Néhányszor itthon is betértem török éttermekbe vagy büfékbe, de őszintén szólva az ottani ízeket egyik sem tudta visszaadni. Ha valaki csak egy gyors, finom és laktató ételre vágyik, a döner mindig jó választás – egyszerű, de nagyon jól eltalált fogás.

Pide, a török pizza - Ata fotója

Nálam alap, hogy ahol vagyok, ott három komoly étkezésnek kell lennie – és Törökországban ezzel abszolút nem lógok ki a sorból. A nap egy bőséges reggelivel indul, valamikor 6 és 8:30 között. A klasszikus török meze (vagy inkább meses) asztal szinte roskadozik: börek, tojás, sült krumpli, saláták, kenyér – és persze az elmaradhatatlan çay, a török fekete tea. Ezeket az ételeket otthon inkább vacsorára vagy ebédre ennénk, itt viszont simán reggelire tálalják. Egy sima mézes kenyeres reggeli itt szinte szegénységi bizonyítvány lenne.

Az ebéd valamivel visszafogottabb: általában egy leves, egy tartalmasabb főétel és természetesen friss kenyér kerül az asztalra. Vacsorára újra teljes fordulaton pörög a menü: először leves, aztán meze-válogatás, majd jön a főfogás – például grillezett hal –, végül desszert. Napközben pedig szinte állandó a çay– és kávészünetek váltakozása, sokszor már azt sem tudja az ember, hányadik pohárnál tart. Estére a Rakı (a török ánizslikőr) és az Efes sör veszi át a stafétát. A cigarettafüst pedig szinte mindenhol jelen van – az ismerőseim közül szinte mindenki dohányzik.

És még valami: olívaolaj minden mennyiségben. Komolyan mondom, nem találkoztam még olyan étellel, amibe ne került volna. Ha bizonytalan vagy, nyugodtan önts még egy kis olajat rá – itt ez teljesen természetes. Ecetet viszont nem nagyon használnak, még a salátákra is simán csak olívaolaj kerül.

És bár a török gasztronómia bővelkedik izgalmas fogásokban, számomra a legnagyobb örömöt mégis a gránátalma jelenti – szezonban naponta legalább három lecsúszik, néha több is.

---

Aki épp fogyókúrát tart, jobb, ha nem Törökországba utazik – itt ugyanis komoly önuralom kellene ahhoz, hogy valaki ellen tudjon állni a gasztronómiai csábításoknak. Kezdjük az édességekkel: a baklava sokak szerint túl édes, szerintünk viszont pont olyan, amilyennek lennie kell – mézes, diós, roppanós és bűnösen finom. A lokum, vagyis a török delight, szintén egy külön műfaj: nincs olyan íz, szín vagy díszítés, amit ne próbáltak volna már ki.

Csokoládéban talán nem ők a legerősebbek, viszont a kekszeik világszínvonalúak. Komolyan. Kipróbáltunk legalább 15–20 féle változatot, és egytől egyig remek volt. Szinte minden kisboltban és trafikban kaphatók, általában 65–110 grammos kiszerelésben, töltelékkel vagy anélkül, és még mindig meglepően olcsók: 2025-ben 0,75–1 líra között mozognak – ez nagyjából 25–35 forintot jelent. Mi szinte minden nap ettünk egy csomaggal, főleg kerékpározás közben – gyors energia, jó íz, nincs csalódás.

A ayran, a hideg, enyhén sós, joghurtos ital szinte mindenhol elérhető, frissítő és jól passzol a legtöbb ételhez. A kávé kevésbé népszerű – ha mégis, akkor gyakran az instant három az egyben változatban találkozunk vele –, ellenben a çay, a török fekete tea az igazi nemzeti ital. A tea szinte minden társasági esemény elengedhetetlen kelléke: teázók minden sarkon, és vendégségben szinte biztos, hogy az első dolog, amit elénk tesznek, egy apró üvegcsésze forró tea lesz. Egy adag ára általában 1–2 líra, de sokszor kaptuk ajándékba, pusztán kedvességből.

Alkoholt viszont nem mindenhol árusítanak, és ahol igen, ott borsos áron: egy üveg sör ára 2025-ben bolti vásárlás esetén is 50 líra körül kezdődik, ami több mint 500 forint.

Az étkezések középpontjában a zöldségek, a friss kenyér és az egyszerű, de ízgazdag fogások állnak. Gyakori a közös tálból való kanalazás, de sok helyen porciózott adagokat is adnak. A legismertebb finomságok közé tartozik a köfte (fűszeres húsgolyó), a bulgur, a különféle kebabok, a lapos, kovász nélküli kenyér, a sűrű joghurt és a juhsajt – csak hogy néhányat említsünk a török konyha kedvencei közül.

---

Törökországban szinte minden étel, amit megkóstoltam, olyan volt, mintha egy ötcsillagos séf készítette volna – csak épp az utcán, papírtálcán, frissen, gőzölgőn. Az abszolút kedvenceim közé tartozik a menemen (török lecsó), ami tojással, paradicsommal és paprikával készül, egyszerű, de zseniális. Aztán ott van a köfte, ami elsőre csak egy fasírtnak tűnhet, de ha bárhol pisztáciás változatot láttok, azonnal csapjatok le rá – különleges, fűszeres és teljesen egyedi. A klasszikus kebabok mindig telitalálatok, és a dürüm (amit leginkább a török burritóhoz hasonlítanék) is kihagyhatatlan.

És akkor jön a kumpir – egy hatalmas sült krumpli, amit annyi féle-fajta feltéttel töltenek meg, ahány csillag van az égen. Lehet, hogy leírásban nem tűnik izgalmasnak, de higgyétek el, az egyik legjobb street food, amit valaha ettem.

Az első török utam alatt még nem voltam cukorbeteg, így az édességeket is bátran kipróbáltam. A börek és a baklava klasszikusak, bár nekem már akkor is egy kicsit túl édesnek tűntek – de hát ízlések és pofonok, kóstolni mindenképp érdemes.

Ami még külön örömet okozott, az a bazárok világa: ott tényleg minden falatban benne van a helyi hangulat. Isztambulban például kilószámra vettem a világ legszebb, legzamatosabb cseresznyéit. A frissen facsart gránátalmalé valóságos életelixír, fanyar és édes egyszerre. És ne hagyjátok ki a fűszeres rizzsel töltött kagylót sem, amit pár líráért kínálnak az utcán – friss citrommal megcsepegtetve egészen mennyei.

Vásárlás

A "bazár" szó a magyarban gyakran olcsó tömegcikkeket árusító üzletekre vagy udvaros átjáróházakra utal, ahol több kis bolt működik egy helyen. Törökországban azonban a bazár egészen más világ. A kisebb településeken ez egy-egy utca árusokkal, nagyvárosokban viszont – mint például Isztambulban – több kilométer hosszan kanyargó utcahálózattá növi ki magát, ahol mindent lehet kapni a fűszertől a selyemig.

Ott, ahol most élek, a heti piac minden kedden van – ez Antalya egyik legnagyobb és legjobban működő bazárja, és számomra az egyik kedvenc is. Az árusoknak előre, általában féléves vagy éves időtartamra kell kifizetniük a helypénzt az önkormányzatnak. Ezzel megkapják a jogot, hogy kipakoljanak a kijelölt standhelyekre – mindenféle termelői vagy vállalkozói igazolvány nélkül. Itt az állam nem nehezíti agyon a gazdálkodók dolgát, éppen ellenkezőleg: megkönnyíti, hogy a helyiek eljuttathassák portékáikat a vásárlókhoz.

Reggel 8–9 óra körül kezdődik a kipakolás, az árusok pedig estig maradnak. A bazár idején az utcák szinte járhatatlanná válnak autóval, mert a standok teljesen elfoglalják az utakat. A szerencsésebbek standokra vagy asztalokra pakolnak, de sokan egyszerűen egy nejlonzsákot terítenek le a földre, és arra rakják ki az árujukat. Napellenzőként ponyvák vagy napernyők szolgálnak – a napsütés és az eső ellen is jól jönnek.

A piac hatalmas, és jól elkülönülő szekciókból áll: van külön zöldséges és gyümölcsös rész, ruhák és textilek, halak, tejtermékek, kisállatok, háztartási eszközök, sőt sok helyen fűszerek, édességek és kézműves termékek is kaphatók. Mivel Törökország a mezőgazdaság terén jórészt önellátó, az itt kapható termékek túlnyomó többsége hazai – friss, szezonális, és sokszor közvetlenül a termelőtől érkezik.

Ez is Armani, de a Giorgia-féle (tán a Giorgio hamiskás húga?)

Ata fotója

Díszlámpák Kappdókiában - Elter Karcsi fotója

Alkudozás

1. A feltüntetett árakból 30-40 százalék lealkudozását érdemes megcélozni. Persze előfordul az, hogy a kereskedő az elsőre bemondott ár feléért vagy még kevesebbért is odaadja a portékáját.
2. Vidáman, mosolyogva, illő humorral, túl nagy feszültség nélkül lehet hatékonyan alkudozni. A sértegetés, hangoskodás kontra-produktív. Játéknak kell felfogni az egészet, nem véresen komoly dolognak.
3. Aki nem szeret alkudozni, vagy fárasztónak érzi, az menjen olyan üzletekben, ahol fix árak vannak.

Törökországban az alkudozás nem udvariassági gesztus vagy hangulati kérdés – ez maga a rendszer, a helyi kereskedelmi kultúra alaptétele. Itt nem a végső vételár a lényeg, hanem maga az élmény: a beszélgetés, a játék, a pillanat.

A török kereskedők vérükben hordozzák az üzletelés művészetét. Ha nem veszünk részt a „játszmában”, mosolyognak egyet – és a mi pénztárcánk bánja. Nem kell lelkiismeret-furdalásunk legyen, ha néhány lírával lejjebb alkudjuk az árat: a kiinduló összeg eleve úgy van belőve, hogy bőven legyen benne alku-mozgástér. Amiből engednek, abból valóban lehet is.

Ne legyünk szégyenlősek – Törökországban kifejezetten elvárás az alkudozás, és ha jól csináljuk, még szórakoztató is lehet. Egy kedélyes alku közben gyakran meghívnak egy çay-ra, vagyis egy pohár török fekete teára. Azt is észre fogjuk venni, hogy a kereskedő nemcsak az árakkal játszik ügyesen, hanem a hangulattal is – beszélget, kérdez, kedves, miközben finoman terel a saját árazása felé. A mi feladatunk annyi, hogy magabiztosak legyünk, de ne vegyük túl komolyan a dolgot. Ez egy kulturális szertartás, nem háború.

És hogy hol van az alku határa? A végső ajánlatig bármeddig el lehet menni – sőt, érdemes is egy egészen alacsony árral kezdeni. A megállapodás úgyis félúton születik, ahol mindenki nyer. A tapasztalt árus barátságos marad, de sosem naiv – ha azt hisszük, megkötöttük a nap üzletét, az csak azt jelenti, hogy ügyesen elhitették velünk. Ha viszont nem tetszik az ajánlat, egyszerűen fordítsunk hátat és induljunk tovább – szinte biztos, hogy utánunk szólnak, és elfogadják az általunk javasolt árat. Csak hadd higgyük, hogy mi nyertünk.

Ami pedig külön bónusz nekünk, magyaroknak: a nemzetiségünk itt valódi aduász. Elég csak annyit mondani, hogy "Hungary", és a legtöbb helyen azonnal felcsillan a szem, jön egy „Puskás!”, vagy egy „Magyar, arkadaş!” (barát). A törökök másképp tanulták a közös történelmünket – szerintük az a bizonyos 150 év vendégeskedés volt, nem hódítás. Ez a barátságos emlékezet máig él, és gyakran szóban, mosolyban vagy egy kis extra kedvezmény formájában is megmutatkozik – Isztambultól Antalyáig.

---

,, Imádnak alkudozni, hatalmas érzelmeket eljátszani. Ha rátermett vagy -és bizony néha pofátlannak is kell lenni- akkor tökéletesen ki tudod használni a helyzetet. Példának okáért: én 50 Euróval indítottam volna a kabáttal, vettem volna még ezt azt, nem egyezünk meg mert éhen halnak a gyerekei tőlem meg elválik a férjem ha ezt megveszem... sőt lehet el is fordulok és teszek 2 lépést mintha eljönnék onnan -úgyis utánam kiabál- és elhozok 80 Euróért egy kabátot, egy blúzt egy papucsot és még kávéval is megkínál. (2022)

Szórakozás

Törökország számos izgalmas lehetőséget kínál a turistáknak a hoteleken kívüli esti szórakozásra. A biztonság alapvető fontosságú, ezért mindig érdemes magunknál tartani a szállásunk címét és elérhetőségét, valamint csak a szükséges készpénzt vinni magunkkal. Megbízható taxiszolgáltatást ajánlott használni, lehetőleg olyat, amit a szálloda is javasol, és lehetőség szerint csoportosan közlekedni, különösen a késő esti órákban.
A kulturális élmények közül kiemelkednek a török estek, ahol török népzene, hastánc és hagyományos ételek várják a látogatókat. A török fürdők, vagyis hamamok sok helyen késő estig tartanak nyitva, és rendkívül autentikus élményt nyújtanak. A nagyobb városokban, mint például Isztambulban, egyes bazárok és piacok az esti órákban is várják a vásárlókat és nézelődőket.
A gasztronómiai élmények szerelmesei számára a tengerparti halászéttermek igazi kincset jelentenek. A meyhane-k, vagyis a hagyományos török éttermek, ahol rakit (ánizspálinkát) és mezéket (előételeket) szolgálnak fel, szintén népszerű esti programnak számítanak. A nargilé, azaz vízipipa kávézók kedvelt találkozóhelyei a helyieknek és turistáknak egyaránt.
Szórakozóhelyek tekintetében Isztambulban a Taksim tér környéke, Antalyában pedig a kikötő környéke kínálja a legtöbb lehetőséget. A rooftop bárok különösen Isztambulban népszerűek, ahol csodálatos kilátás nyílik a városra. A tengerparti üdülőhelyeken gyakran szerveznek parti hajókat, amelyek különleges élményt nyújtanak.
Érdemes figyelembe venni néhány kulturális szempontot is: ajánlott visszafogottan öltözködni, különösen a nem turisztikai területeken, tiszteletben tartani a helyi szokásokat, főleg Ramadán idején, és tudni kell, hogy az alkoholfogyasztás nem mindenhol elfogadott, ezért érdemes előre tájékozódni.

Közbiztonság

Rendőrautó a Konya-i Selimiye dzsámi előtt - Elter Karcsi fotója

A legtöbb utazó pozitív élményekkel tér vissza Törökországból – és nem véletlenül. Az ország napjainkban éppolyan biztonságos, mint bármely nyugat-európai vagy észak-amerikai úti cél. Persze fontos tudni, hogy a világon sehol sem létezik teljes biztonság, így némi odafigyelés mindenhol szükséges.

Az utcai bűnözés elsősorban a nagyvárosokra jellemző, és az utóbbi évek statisztikái alapján Isztambul, Ankara és Izmir a legérintettebbek – különösen a zsúfolt, turistaövezetekben. A népszerű üdülővárosokban, például Antalyában vagy Bodrumban is előfordulnak zsebtolvajlások, főleg a bazárokban, piacokon, buszállomásokon vagy tömött tömegközlekedési eszközökön.

A megelőzés a szokásos módokon működik legjobban: figyeljünk a táskánkra, ne hagyjuk a pénztárcát hátizsák külső zsebében, és ne kapkodjunk elő nagyobb összegeket nyilvános helyen. Ha zsúfolt helyeken járunk – bevásárlóközpontokban, piacokon, tömegközlekedési csomópontokon –, legyünk különösen körültekintők.

Ha sötétedés után indulnánk útnak, vagy nagyobb bevásárlásokkal, csomagokkal közlekednénk, érdemes előre megrendelt taxit választani, amely pontosan érkezik, és közvetlenül a célállomásnál tesz ki bennünket. Ez kényelmesebb és biztonságosabb megoldás, különösen idegen környezetben.

Összességében nincs ok aggodalomra – a zsebtolvajlás sajnos minden nagyváros sajátja, nem kizárólag török jelenség. Néhány alapvető óvintézkedéssel viszont minimálisra csökkenthető a kockázat, és az utazás így valóban gondtalan lehet.

Antalyában ilyen zöld, közvetlen, retró biztonsági erő jelenléte hat megnyugtatóan a turistákra - d.p. fotója 

Magyar külképviselet

Az ankarai magyar nagykövetség és konzulátus elérhetőségei (a cím ugyanaz):

• Cím: Macaristan Cumhuriyeti Büyükelciligi, Sancak Mahallesi, Layos Kosut Caddesi No.2., / Kahire Caddesi No. 30., 06550 Yildiz, Cankaya, ANKARA
• Előhívó: (00)-(90)-(312)
• Nagykövetségi telefon: (00)-(90)-(312) 405-8060
• Nagykövetségi és konzulátusi ügyelet: (00)-(90)-(533)-699-3694
• Fax: (00)-(90)-(312) 405-8933, 405-8934
• Nagykövetségi e-mail: mission.ank@mfa.gov.hu
• Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Mátis Viktor
  
• Konzul: Gubicza Gábor Sándor, Csorba Petra Fruzsina
• Konzulátusi telefon: (00)-(90)-(312) 442-2275
• Konzuli e-mail: consulate.ank@mfa.gov.hu

Fotóegyveleg

Vissza az elejére

Kommentek