.
Titicaca-tavi árus - Elter Karesz fotója
2024. szeptember 23-án Bolívia fővárosában, La Pazban, valamint más városokban is utcai összecsapások zajlottak az előző elnök, Evo Morales, és a jelenlegi elnök, Luis Arce hívei között. Bár mindketten a baloldali Mozgalom a Szocializmusért (Movimiento al Socialismo, MAS) párthoz tartoznak, személyes és politikai nézeteltéréseik mély megosztottsághoz vezettek.
Evo Morales 2006 és 2019 között vezette Bolíviát, majd egy vitatott választás után lemondott és elhagyta az országot. Távollétében is megőrizte befolyását a MAS pártban.
Luis Arce Morales pénzügyminisztere volt, és a 2020-as elnökválasztáson a MAS jelöltjeként nyerte el az elnöki posztot. Elnöksége alatt mérsékeltebb gazdaságpolitikát folytatott, ami eltért Morales radikálisabb baloldali programjától.
A két vezető közötti ellentétek az évek során mélyültek, különösen a 2025-ös (augusztusi?) elnökválasztás közeledtével. Morales bírálta Arce kormányának gazdasági döntéseit és belpolitikai irányvonalát, míg Arce igyekezett függetleníteni vezetését Morales befolyásától. A konfliktus odáig fajult, hogy mindkét fél hívei az utcára vonultak, ami erőszakos összecsapásokhoz vezetett.
A belső megosztottság és az erőszakos események tovább súlyosbították Bolívia gazdasági problémáit. Az ország szembesül a devizatartalékok csökkenésével, üzemanyaghiánnyal és növekvő inflációval. A politikai instabilitás és a gazdasági nehézségek együttesen veszélyeztetik Bolívia jövőjét, miközben a 2025-ös elnökválasztás közeledik.
A helyzet megoldása érdekében elengedhetetlen lenne a politikai párbeszéd és az egység helyreállítása a MAS párton belül, valamint a gazdasági reformok bevezetése a stabilitás érdekében.
Morales és Arce közötti konfliktus mélyíti Bolívia válságát.
atin-Amerika talán legkevésbé "latin" országában néhány nap alatt megismerhetők a legfontosabb látnivalók. La Pazból érdemes mielőbb továbbindulni – a Titicaca-tóhoz vagy Rurrenabaquéba, ahol legalább egy párnapos túrával érdemes felfedezni az Amazonas peremvidékét.
A világ egyik legkülönlegesebb természeti csodája, az Uyuni sómező és a magashegyi, színpompás lagúnák látványa kihagyhatatlan élményt nyújt. Sucre nemcsak Bolívia legszebb városa, hanem az egyik legélhetőbb is, Potosíba pedig éppen az ellenkezője miatt érdemes ellátogatni – hogy szembesüljünk a nyomasztó múlttal és a bányászok nehéz jelenével.
Magaslati élmények és furcsaságokA város látványa:
La Paz megpillantása továbbra is lenyűgöző élmény. Amikor az országúton haladva elérjük a 4000 méteres hegyplató szélét, hirtelen tárul elénk a mély völgy, amelyet téglaszínű házak ezrei borítanak, az alján pedig modern felhőkarcolók és egy hatalmas stadion terpeszkedik. A látvány drámai – mintha egy óriási kráterben terült volna el a város.A Koka Múzeum: Megéri vagy sem?
A Museo de la Coca továbbra is csalódást keltő látványosság. Belépője jelenleg 30 boliviano (kb. 1500 Ft/fő), de ennyiért egy zsúfolt, alig 40 m²-es helyiséget kapunk, ahol néhány érdektelen fotó és spanyol nyelvű táblák sorakoznak. Igaz, jár hozzá egy vaskos angol nyelvű füzet, amely elmagyarázza a kiállítás anyagát, de ha valaki nem a koka hatásmechanizmusáról írja a diplomamunkáját, aligha éri meg az időt. Kóstoló? Az továbbra sincs. Egyedüli pozitívum: a kijáratnál sikerült életünk egyik legolcsóbb hűtőmágnesét beszerezni: egy színes fonalból készült láma mindössze 5 bolivianóért (~200 Ft).Látnivalók, amiket érdemes felkeresni:
A San Francisco-templom és az azonos nevű tér kihagyhatatlan, ahogy a Plaza Murillo is, ahol az elnöki palota és a parlament található. A galambok száma továbbra is félelmetes, a templomokban pedig külön érdekesség, hogy a szobrok fel vannak öltöztetve, néhány pedig cowboykalapot is visel. A legszürreálisabb látványt a neoncsőből készült glóriák adják.La Paz templomaiban valamiért Júdás-kultusz is él: szinte minden helyen találkoztunk a szobrának egy változatával. Az Utolsó Vacsora-festmények különösen figyelemre méltóak – nemcsak azért, mert minden asztalon ott van a burgonya (amely Jeruzsálembe csak kb. 1600 évvel később juthatott el), hanem mert az asztal közepén gyakran egy sült tengeri malac fekszik, ami egészen abszurd látvány.
Calle Jaén: Valóban olyan különleges?
Az útikönyvek által agyondicsért Calle Jaén valóban a város egyik legszebb utcája – La Paz mércéjével mérve. Néhány épület valóban vakolt és színesre festett, de egyébként hasonló utcákból Latin-Amerika-szerte ezrével akad, így különösebb izgalmat nem tartogat.Gasztronómia: Lámahús és 6 dl-es sörök
Egy városnézéssel töltött délután után beültünk vacsorázni a San Francisco-templom közelében egy kulturált helyre. A város egyik menőbb éttermében 80 boliviano (~4000 Ft) nem tűnt soknak egy lámasteakért, főleg úgy, hogy egy 6 dl-es sör is belefért az árba. Aki a nagy kiszerelésű üvegeket kitalálta, áldassék a neve!A boszorkányok piaca: Bizarritások a Calle Santa Cruzon
Este, hazafelé sétálva még áthaladtunk a hírhedt boszorkányok piacán, ahol a zsinórra fűzött bélészült bébi lámamúmiák továbbra is megdöbbentő látványt nyújtanak. Hogy pontosan mire használják őket, továbbra is rejtély, de aki érzékeny az ilyesmire, jobb, ha elkerüli a környéket.Lanovka: La Paz tömegközlekedésének ékköve
Utolsó délelőttünkön kipróbáltuk La Paz egyik legpraktikusabb közlekedési eszközét, a Mi Teleférico nevű felvonórendszert. Ez nem turistaattrakció, hanem a város egyik fő közlekedési eszköze, amely a meredek hegyoldalakon hidalja át a távolságokat. Jelenleg tíz vonalon közlekedik, és az egyik legkényelmesebb módja a város felfedezésének.A jegyár továbbra is rendkívül olcsó: mindössze 3 boliviano (~150 Ft), függetlenül attól, hogy hol szállunk le. Mi a piros vonalat választottuk, amely a belvárostól El Alto fennsíkjára visz fel. Az osztrákok továbbra is új vonalakat építenek, és már dolgoznak egy olyan szakaszon, amely közvetlenül a La Paz-i repülőtérhez fog vezetni.
2024-ben is a felvonórendszer az egyik legmodernebb és legjobb ár-érték arányú közlekedési megoldás La Pazban – még ott is, ahol a terep viszonylag sík.
Hogy mi a legjobb Bolíviában? Szerintem az, hogy autentikus. Bőven van benne felfedeznivaló, mivel tele van érintetlen területekkel, Amazóniában még olyan populációk is élnek, akik soha nem érintkeztek még a civilizációval.
Bolívia szerintem a kalandvágyó utazók országa, sokan Peru vagy Chile meglátogatásával együtt igyekeznek felfedezni ezt a csodás országot, de szerintem önmagában is életre szóló élményekkel szolgál.
A legnagyobb attrakció egyértelműen a 12 ezer négyzetkilométeres sósivatag, de feledhetetlen, örök emlék marad a Death Road mountain bike túra, a helyiekkel töltött napok és beszélgetések, a saját készítésű tutajon való rafting Amazóniában, a vonattemető és a gyarmati korban felépült városok, Potosí és Sucre szépsége. (2022) www.facebook.com/petersplanet.travel
Tetszett:
Az Uyuni sósivatag végtelen fehérsége.
La Paz boszorkánypiacának misztikus hangulata.
A Death Road biciklitúra adrenalinja.
A Salar de Uyuni flamingói és kaktusz-szigete.
A Potosí ezüstbánya túra döbbenetes élménye.Nem tetszett:
A magashegyi betegség La Pazban.
A turistabuszok megbízhatatlansága.
A szállások higiéniája vidéken.
A Sucre-i reptér gyakori járattörlései.
Az utak veszélyes állapota esős időben.
Turizmus: vízum nem szükséges a 90 napot meg nem haladó tartózkodás esetére, csak érvényes útlevél.
A bolíviai főváros, La Paz és Európa között nincs közvetlen légi járat.
A La Paz repülőtér a világ legmagasabban fekvő nemzetközi repülőtere (4,058 m tengerszint feletti magasságban).
Bolíviában való szálláskereséskor több speciális szempontot érdemes figyelembe venni:
Magassági elhelyezkedés: Sok város (például La Paz, Potosí) jelentős tengerszint feletti magasságban található. Érdemes olyan szállást választani, amely:
Az első néhány napra alacsonyabb fekvésű városban van, hogy fokozatosan lehessen akklimatizálódni
Rendelkezik oxigénpalackkal vagy hozzáféréssel orvosi segítséghez magashegyi betegség esetén
Fűtés és szigetelés: Az Altiplano régióban:
Éjszaka gyakran fagypont alá süllyed a hőmérséklet
Sok szálláshelyen nincs központi fűtés
Fontos előre egyeztetni a fűtési lehetőségekről és extra takarók rendelkezésre állásáról
Víz- és áramellátás:
Kisebb településeken gyakori lehet az áramkimaradás
A vízellátás sem mindig folyamatos
Érdemes olyan szállást választani, amely rendelkezik saját generátorral és víztartállyal
Megközelíthetőség:
Az úthálózat minősége változó
Esős évszakban egyes utak járhatatlanná válhatnak
Fontos előre tájékozódni a szállás pontos megközelíthetőségéről az adott évszakban
Biztonsági szempontok:
Nagyvárosokban a központi, jól megvilágított negyedekben érdemes szállást foglalni
Tanácsos olyan szálláshelyet választani, ahol 24 órás recepció működik
A szobák biztonságos zárhatósága is fontos szempont
Wifi és kommunikáció:
A szolgáltatás minősége és elérhetősége változó
Ha fontos az internet-kapcsolat, érdemes előre egyeztetni ennek megbízhatóságáról
Jó, ha a szállás tud segíteni helyi SIM-kártya beszerzésében
Helyi sajátosságok:
Sósivatagban (Salar de Uyuni) a sóhotelek egyedi élményt nyújtanak
Az őserdei régiókban a lodge típusú szállások jellemzőek
Történelmi városrészekben kolonial stílusú boutiquehoteleket lehet találni
Étkezési lehetőségek:
Távoli helyeken fontos, hogy legyen étterem vagy konyha a szálláson
Érdemes előre egyeztetni az ételallergiákkal kapcsolatos lehetőségekről
A reggeli általában nem mindenhol része az alapszolgáltatásnak
Tisztaság és higiénia:
A sztenderdek eltérhetnek az európaitól
Érdemes alaposan átolvasni a véleményeket
Magasabb kategóriájú szálláshelyeknél ez kevésbé jelent problémát
Helyi támogatás:
Előnyös, ha a személyzet beszél angolul vagy spanyolul
Hasznos, ha tudnak segíteni helyi közlekedés megszervezésében
Jó, ha van helyismeretük a környék látványosságairól
Mind a közegészség, mind az egészségügyi helyzet hagy kívánnivalót maga után, de az állapotok nem kritikusak. Védőoltásokat nem írnak elő, de sárgaláz oltás és malária elleni gyógyszer előzetes szedése az őserdei túrára indulóknak szükséges. Általános elővigyázatosságból más (a tífusz, tetanusz, agyhártyagyulladás, Hepatitis A és B elleni oltások) is szóba jöhet, hazai felvételük előtt célszerű az ANTSZ véleményét kikérni. Madárinfluenza a dél-amerikai kontinensen még nem fordult elő. Baleset vagy súlyosabb betegség esetén elsősorban a magánklinikák igénybevétele ajánlott. Enyhébb lefolyású betegségre – ha nem kívánunk orvoshoz fordulni -, a helyi gyógyszertárakban (ezek éjjel-nappal nyitva vannak, is szinte minden utcasarkon van egy) vény nélkül is kaphatók gyógyszerek.
A sárgaláz elleni oltás az ország egyes veszélyeztetett részeire utazók esetében kötelező. A veszélyesnek ítélt régiókat egy egészségügyi minisztériumi rendelet tartalmazza, a szóban fekvő területek általában Bolívia alacsonyan fekvő, trópusi részein találhatóak. A nehezen megismerhető és nem teljesen egyértelmű szabályozás miatt azonban javasoljuk, hogy Bolívián belüli úti célunktól függetlenül adassuk be a sárgaláz elleni oltást.
A kokatea megítélése:
A kokatea („coca mate”) Latin-Amerikában általában nem minősül kábítószernek, számos boltban vagy piacon szabadon kapható, a szállodákban a reggelinél minden esetben kínálják. Fogyasztása az érzékszervekre éppúgy nem káros, mint Magyarországon a mákos tészta evése, azonban még a legkisebb mennyiségben való behozatala esetén is az USA, az EU és hazánk vámszervei büntetőeljárást indítanak.
Általánosan érvényes Bolívia egészére, hogy az igen erős UV sugárzás miatt sötét napszemüveg és magas fényvédő faktorú krémek, valamint kalap használata még viszonylag hűvös, borús idő esetén is nagyon ajánlott. A hegyvidéken a nyári hónapokban éjszakára nagyon lehűlhet az idő. A magasan fekvő vidékre (pl. La Paz, Titicaca tó, Salar Uyuni, Oruro, Potosí) látogatók a magassági betegség leküzdése érdekében az érkezés első napjára semmiképpen se tervezzenek kirándulást, ajánlott a napot nyugodt pihenéssel tölteni, könnyű ételeket és kokateát fogyasztani - ezt a helyi szállodák is ajánlják -, illetve súlyos tünetek esetén javallott az ún. soroche tabletta szedése. Figyelem: túrázás, országon belüli közúton való utazás esetén mindig legyen nálunk több liter ivóvíz! Csapvizet, mosatlan gyümölcsöt és zöldséget, valamint utcai árusoknál és igen egyszerű étkezdékben kapható, és bizalmatlanságot keltő ételeket inkább ne fogyasszunk!
"A természeti környezet akkor is okozhat komoly kellemetlenséget az utazónak, ha nem csinál semmit, egyszerűen csak „van”. Amikor repülővel megérkeztem Bolívia fővárosába, La Pazba és kitántorogtam az előcsarnokba, egy furcsa feliratot pillantottam meg: oxigénbár! S hogy milyen nagy szükség lett volna rá (már ha éppen üzemelt volna), azt szinte azonnal megtapasztaltam. A repülőtér ugyanis pontosan 4075 méteres magasságban van a tengerszinthez képest (a belváros „csak” kb. 3600-on), és én annak előtte ilyen magasan még sosem jártam, úgyhogy fogalmam se lehetett róla, milyen a magassági betegség. Most megtudtam.
Taxival még elvergődtem a szállásomig, aztán lerogytam az ágyra és csöndben szenvedtem. Pokoli fejfájás, légszomj, hányinger, étvágytalanság, alvászavarok (konkrétan: két napig képtelen voltam egyfolytában egy-két óránál többet aludni és iszonyú baromságokat álmodtam), fekvő helyzetben is százhússzal tekerő pulzus, aztán amikor másnap kimentem az utcára, a legkisebb emelkedőn is meg kellett állnom öt méterenként. Megszokni ugyan nem lehet, de a szervezet meglepően hamar alkalmazkodik.
A harmadik naptól a tünetek teljesen elmúltak, úgyhogy mire a Titicaca-tóhoz értünk, már egész fickósan mozogtam, pedig az is 3800 méteren van. (Jut eszembe, a Titicaca talán az egyetlen hely a Földön, ahol egyszerre lehet magassági és „tengeri” betegségben szenvedni, amit egy többórás csónakút során sajnos magam is megtapasztaltam.) Utóbb átmentünk kocsival az Andok egyik 5000 méter magas hágóján, ahol gyakorlatilag semmi különöset nem éreztem, csak egy utastárs lett kissé rosszul, bár szerintem nem az oxigénhiánytól, hanem a puszta tudattól, hogy ilyen magasan vagyunk." forrás
Bérelt autóval történő közlekedés esetén tudni kell, hogy Bolíviában igen laza, fegyelmezetlen az autóvezetési stílus. A hegyvidéki utakon fokozott figyelemmel kell vezetni az európai autósnak. Hosszabb út esetén gyakori pihenők megtétele javasolt. A biztonsági öv használata még városban és a hátsó ülésen is erősen ajánlott. Figyelem: gyakorta számítani lehet "szórakozott" gyalogosokra, biciklisekre és mozgóárusokra, akik körülnézés nélkül lépnek le a járdáról, és a szabályosan haladó járműveknek szó szerint nekiütköznének, ha a vezető nem kerüli ki őket. Nem kockázatmentes olcsó távolsági buszokkal utazgatni rossz közlekedési morál (na meg a rablásveszély miatt is.). Ne szálljunk fel túlságosan tömött távolsági buszokra, mert azokkal utazni veszélyes (nehezebb fékezés).
Az óvatos utazóknak mindenképpen tanácsos turistabuszos megoldást keresni a Bolívián át történő közlekedéshez. Drágább, de biztonságosabb. La Pazban a Sagárnaga nevű turistás utcában rengeteg utazási iroda van, és ott talán lehet foglalni jó állapotú turistabuszra helyet. Turistás busznak minősülnek a bus cama nevű járművek, amelyeknek az ülése ággyá alakítható. Ezekre a jegy drága, és a helyiek erre nem vesznek jegyet, inkább a turisták. Ezek biztonságosabb, modernebb buszok. Sok utazó állítja, hogy baleset nélkül megúszta a bolíviai buszozásokat, legfeljebb gumiabroncs cserék miatt kellett itt-ott várakozni. A La Paz, Ouro és Cochabamba közötti buszozás biznoságosabb, mint a La Paz Santa Cruz közötti.
A szabados vezetési stílus, valamint az esetenként több ezer méter magasban kanyargó hegyvidéki utak jóval fokozottabb figyelmet igényelnek az európai autóstól. A biztonsági öv használata még városban és a hátsó ülésen is erősen ajánlott. Figyelem: gyakorta számítani lehet „szórakozott” gyalogosokra, biciklisekre és mozgóárusokra, akik körülnézés nélkül lépnek le a járdáról, és a szabályosan haladó járműveknek szó szerint nekiütköznének, ha a vezető nem kerüli ki őket.
Komoly elővigyázatosságot követel, különösen az olcsó távolsági buszok igénybevétele vagy egyedüli kalandozás esetén (rablásveszély és a rossz közlekedési morál miatt egyaránt).
Vízi közlekedés: csak abban az esetben ajánlott, ha komoly utazási iroda szervezésében kerül igénybevételre.
"Bár a statisztikák ezt nem feltétlenül erősítik meg, nekem nagyon úgy tűnt, hogy Bolíviánál kevés helyen lehet több közúti baleset. A járművek vacak állapotban vannak, akárcsak az utak, és mivel sok a hegy és a szakadék, viszonylag kis hibákból is könnyen tömegkatasztrófa lehet. Az sem segít sokat, hogy a sofőrök jelentős része nemcsak a kokalevél által kölcsönzött éberségben hisz, hanem az alkoholban is. Nem sikerült megértenem, hogy képzelhetik, hogy az alkoholtól jobb sofőrök lesznek, de tényleg sokan ezt képzelik. Ennek megfelelően itt hallottam turistától életem egyik legdurvább sztoriját: a buszuk Oruro és La Paz között úgy csúszott ki, hogy egy része már kilógott a szakadék fölé. Voltak párok a járművön, akik már búcsúzkodtak egymástól." forrás
"Miután hajnali 6-kor elindult a buszon Uyuniból a 200 kilométerre fekvő Tupizába, még nem sokban éreztem magam máshogy, mintha a miskolci intercity-n ülnék Gödöllőnél, persze azt leszámítva, hogy a förtelmes bolíviai etnopopot elviselni kénytelen fülem még sosem vágyott jobban Johnny Gold munkásságára, és hogy az orrom is keserédes nosztalgiát érzett a MÁV-vagonok iránt. A következő pillanatkép, hogy a rozoga kisbuszunk padlógázzal közelít egy, az esős évszak miatt többméteresre duzzadt vízátfolyáshoz, és a nagy erőfeszítéshez képest nevetségesen kis távolság után beragad a gecibe. Egy kitolatás után újra megpróbáltuk, miután pár ásós csávó fél órán át méregette a gázlót, látszólag azzal a céllal, hogy minél tovább fenntartsák a látszatát annak, hogy valójában dolgoznak. A másodszori nekifutás talán plusz egy métert eredményezett, így mi, utasok, leszálltunk a buszról, és mezítláb keltünk át a térdig érő, a magát egy szabolcsi budiban talán kevéssé környezetidegennek érző folyékony furcsaságon.
A buszunkból közben előkerült a bolíviai busz nélkülözhetetlen kiegészítője, a többméteres, minimálisan megmunkált fatörzs, amely segítségével a helóták végül kiszabadították a buszt, miközben mi egymás segítségével megtisztítottuk egymást. Mivel a buszon én voltam az egyetlen gringó, a közösbe bedobott kétliteres vizemért szerencsétlenségemre ajándék is járt, mégpedig egy legutóbb kb. 15 éve kóstolt, valamilyen távoli rokon által készített, és már akkor is utált habcsókszerűség rémisztő méretű mutációja. A kb. két órás szopódás miatt csak az utolsó pillanatban értem el a csatlakozást, ahol viszont már nem volt hely, így beültettek a cockpitbe a sofőr mellé, ami a kétszintes buszon teljesen különálló egységet alkotott. Ahogy eddig is, továbbra is földúton haladtunk, a táj elkezdett bedurvulni, a 3-4 ezer méteres magasságban egyre több lett a szerpentin a hegyoldalba vájt szűk úton." forrás
Vízi közlekedés csakis komoly utazási iroda szervezésében tanácsos. A belföldi járatokra egyáltalán nem jellemző a menetrendi pontosság, amúgy maguk a repülőterek biztonságosak. Vidéken gyakoriak a buszbalesetek. A hegyvidéken az erős esőzések szoktak úttorlaszokat eredményező hegyomlásokat okozni.
"Hogy milyen veszélyes is lehetett ez az út, akkor derült csak ki, amikor La Pazba visszafelé ugyanitt jöttünk fel a kisbusszal. Ami bicikliről kényelmes, helyenként kifejezetten széles útnak tűnt, ahol még egymást előzgetni is viszonylag nyugodtan lehetett, az négy kerékről nézve életveszélyes kecskecsapásnak látszott. Itt a sofőr bármilyen kis hibája szinte automatikusan tömegkatasztrófával járt. Ha előbb látom így az utat, nem biztos, hogy olyan nagyon le akartam volna rajta biciklizni." forrás
"Amikor először olvastam arról, hogy Bolívia 43000 km-es úthálózatból csak 2000 km aszfaltozott, azt hittem elírás. Oké, hogy szegény az ország, de ez mégis csak Dél-Amerika, nem Közép-Afrika. Aztán a határt átlépve kénytelen voltam elhinni, hogy tényleg nem hiányzik egy nulla a végéről, mert a legközelebbi aszfaltozott országút csak mintegy 500 km után következett. Az Uyuni és Potosí közötti országutat nem is tudom mihez lehetne hasonlítani, talán olyan mint amilyenek a Mátrában az erdészeti bekötőutak. Itt-ott pár száz méter aszfalt, de jobbára zúzott kő, esetleg az sem. Bármilyen meglepő, az országban vasúti közlekedés is van, bár közlekedésre teljesen alkalmatlan. Kizárólag vonatbuziknak ajánlott, hogy átélhessék, milyen lehetett a vasút Stephenson idejében: heti kétszeri indulás, ennek ellenére járatkimaradások, lámával vetekedő átlagsebesség, csak hogy egy pár jellemzőt említsünk. (2010)" forrás
"A bolíviai nemzeti konyha elengedhetetlen összetevője a szakács haja. Ráadásul ezeket a jó vastag, szénfekete indián hajszálakat lehetetlen nem észrevenni. Amelyik fogásban nincs legalább három hajszál, az nem is tekinthető bolíviai ételnek. Bolíviában vannak a világ legostobább pincérjei. Kérek egy light kólát és egy bolognai spagettit. Felírja, vagy legalábbis úgy tesz. Elmegy. Visszajön. Milyen kólát? Lightot, mondom. Megint elmegy. Megint visszajön. Milyen spagettit? És tapasztalataim szerint a drága éttermekben sem jobb a helyzet, sőt. Ott csak hajbókolni tanulnak meg, bármit megjegyezni, esetleg időben kihozni soha." forrás
"Bolíviában találkoztam pirospaprikával és pörkölttel is, ami ráadásul nokedlivel volt tálalva – és mindezt egy helyi piacon, nem magyar étteremben…(2014)" forrás
Terrorizmus
Jelenleg nincs Bolíviában a politikai hatalmat erőszakkal vagy terrorcserekmények útján megszerezni kívánó szervezet. Magyar és EU-állampolgárokat, illetve magyar és EU-érdekeltségű vállalatokat, intézményeket nem értek terroristatámadások, és ilyen fenyegetésekről sincs tudomásunk.
Bűnözés
Az országban, de különösen a fővárosban és a nagyobb városokban gyakoriak a bűncselekmények. Rendszeresen történnek külföldi turisták sérelmére különböző típusú lopások (szállodákban, közterületeken, tömegközlekedési eszközökön). Kisebb számban - nagyobb értékekre - rablások is előfordulnak. Ajánlatos Magyarországon az utazási irodánktól külön kérni, hogy megbízható repülőtéri transzferről is gondoskodjék a bolíviai utazásszervező, illetve a szállodától kérjük, hogy szerezzen taxit.
Biztonság, közbiztonság szempontjából leginkább kockázatos területek
Ajánlott kihagyni az országjárásból elsősorban a Chapare (Santa Cruz és Cochabamba között), valamint a Yungas (La Paztól északkeletre), az Altiplano régiókat és El Alto városát különösen éjszaka. Akik mégis ezekre a vidékekre kívánnak látogatni, saját biztonságuk érdekében javasoljuk a Limai magyar nagykövetséget előzetesen értesíteni az útitervről és a részletekről. Lehetőleg ne utazzunk közúton éjszaka. Mindenképpen kevésbé ajánlott olyan helyekre látogatni, amelyek nincsenek a külföldi turisták által gyakrabban felkeresett úti célok között.
Az elnöki palotát a hadsereg (katonai rendőrség) védi, a 19. századi uniformisban öltöztetett díszőrség csak turista látváyosság. - v.n. fotója
"Mennyire kell betojni La Paztól biztonsági szempontból? Picit igen, nagyon nem. Észnél kell lenni a nemzetközi repülőtérre és a buszpályaudvarra érkezéskor. Taxiba beszállni veszélyes. Ugyancsak óvatosnak kell lenni a kamurendőrök miatt. Semmiképpen sem szabad idegen autóba beülni. Csakis legális taxikat és buszokat szabad használni. Éjszaka csak a nagyon mozgalmas utcákon közlekedjünk. Sok pénzt sose virítsunk, mindig legyen külön zsebben szerényebb summa. Bárokban, szórakozóhelyeken idegenektől, illetve senkitől ne fogadjunk el ajándék itókát. La Pazban a legveszélyesebb környék az El Alto, és ott a piac. Nappal, kellő óvatossággal ott is lehet mozogni. A Peruból Bolíviába közlekedő minibuszok utasaira külön nagy figyelmet fordítanak a simlisek, csalók, tolvajok (zsebmetszők). Általános tanács, hogy ismerkedjünk össze más (de megbízható) utazókkal és mozogjunk 3-6 fős csapatban. Úgy biztonságosabb. Ha találunk magunk által kiválasztott helyi embert, akkor próbáljuk az ő "védelmébe" helyezni magunkat. Mindig mozogjunk célirányosan, ne mutatkozzunk tétovának, mert az ilyen pancserekre buknak a rossz emberek." (J.K., 2014)
Bolíviában nincs magyar követség, Bolívia vonatkozásában a Buenos Aires-i nagykövetségünk az illetékes.
Viszont van La Pazban egy tiszteletbeli magyar konzul: Bartos Miklós Andres Esteban (nem tud magyarul!/gyermekorvos vagy volt)
Nemzetközi biztosítás megléte mindenképpen javasolt. Célszerű rákérdezni az adott biztosítónál, hogy van-e bolíviai biztosítópartnere, ugyanis ennek hiányában egy esetleges orvosi kezelés alkalmával a bolíviai egészségügyi intézmény addig nem látja el a beteget, amíg annak költsége nincs kifizetve. Egészségügyi egyezmény nincs a két ország között. Esetleges lopás, rablás esetén a hazai biztosítónál történő kárigény érvényesítéséhez a bolíviai rendőrségi feljelentés szükséges
Bolíviában a hivatalos fizetőeszköz: a boliviano (BOB)
Csak a Bolíviában három hónapot meghaladóan tartózkodó külföldieknek, valamint a Bolíviában élő bolíviai állampolgároknak kell a repülőtéren repülőtéri illetéket fizetni. Nincs felső összeghatára az országba behozni kívánt költőpénznek. A bolíviai törvények szigorúan, - minimum 3-5 évig terjedő szabadságvesztéssel - büntetik bármilyen fajta kábítószer (ideértve a marihuánát is) birtoklását, fogyasztását vagy kereskedelmét. Figyelem: Az ártatlanság vélelme Bolíviában nem alkalmazható, így a vádlottaknak (még ha csak kísérték is az igazi elkövetőt) kell bizonyítani ártatlanságukat! Tilos régészeti lelőhelyeken talált vagy mozgóárustól vett eredeti, történelmi értékkel bíró tárgyaknak, továbbá állatoknak és növényeknek az adott bolíviai állami szakhatóság engedélye nélküli kivitele az országból.
A kokatea Latin-Amerikában általában nem minősül kábítószernek, számos boltban vagy piacon szabadon kapható, (fogyasztása az érzékszervekre éppúgy nem káros, mint Magyarországon a mákos tészta evése), azonban még a legkisebb mennyiségben való behozatala esetén is az USA, az EU és hazánk vámszervei büntetőeljárást indítanak. Javasoljuk azonban, hogy utazásuk előtt a kokateával kapcsolatos helyi szokásokról és szabályokról körültekintően tájékozódjanak.
La Paznál - "Hold völgy" - festői sziklák, kanyonok és tornyok bizarr labirintusa, ami sok évszázaddal ezelőtt alakult ki olyan természeti jelenségek hatására, mint az eső és a szél - v.n. fotója
A 15. században a ma Bolívia területe a mai Ecuador és Peru területével a hatalmas inka birodalom része volt. Az inkák, Dél-Amerika őslakói, a 13. és 16. századok között Dél-Amerika nagy részét uralták. A 16. században a spanyolok hódították meg a mai Bolívia akkori területét. Altoperu-nak, azaz Magas Perunak nevezték. Akkor még Altoperu egészen az Atlanti-óceánig elterült. A spanyolok az őshonosakat rabszolgasorsba taszították és kényszermunkában dolgoztatták őket, pl. az ezüstkitermelésben. 1825-ben Simon Bolivar vezetésével egy függetlenségi mozgalom felszabadította az országot a spanyol uralomból. Később az országot róla nevezték el Bolíviának. Még a nemzeti fizetőeszközüket, a bolivart is róla nevezték el. Az 1879-1883-as Chile elleni háborúban Bolívia elvesztette parti tartományait és az Atacama sivatagot. Így Bolívia tengeri kijárat nélküli országgá vált és az is jelenleg is.
Bolívia a világ legjelentősebb paradió (vagy más néven brazil dió) termesztője.
"Bolívia, a világ Kolumbia utáni második legnagyobb kokainexportőre, két szempontból is különleges eset. Egyrészt mert a kokacserje levele, a kokain alapanyaga itt évezredes történelmű, enyhe ajzószer. Az ország jelentős része az Andok hegyein és völgyeiben, 3-5000 méter között található, ahol a kokalevelek rágása segít elviselni az oxigénhiányos környezetet. Valamint jól elnyomja a fáradtság és az éhség érzetét, amiért a kemény fizikai munkát végző, filléreket kereső aymara és kecsua indiánok igen hálásak.
Bolíviában – akárcsak Latin-Amerika jelentős részén – senki nem érti, miért nekik kellene bűnhődniük a fejlett világ kokainfogyasztása miatt. Vannak a kontinensen országok, amelyek hajlandóak együttműködni az Egyesült Államok negyven éve sikertelenül vívott drogháborújával, Bolívia azonban – és ez a másik tényező, ami különlegessé teszi kokainügyileg az országot – egy ideje már tessék-lássék sem nagyon vesz részt a szélmalomharcban. Amióta 2006-ban Evo Morales, az ország első indián származású elnöke, egyben egykori kokatermesztő földműves hatalomra jutott, Bolívia a nemzetközi kábítószerellenes egyezményeket is elég lazán kezeli." forrás
La Paz, elnöki palota, az államfő rezidenciája - v.n. fotója
A World Economic Forum nevű intézet 2013-ban kiadott egy 517 oldalas tanulmányt, amely felmérés arról, hogy egyes országok lakói miként vélekednek az odalátogató külföldiekről és mennyire barátságosak a turistákhoz. A tanulmány készítői 140 országot vizsgáltak és értékeltek 1-től 7-ig terjedő pontskálán. a legbarátságtalanabb országok top 10-es listáját Bolívia vezeti 4,1 ponttal (Venezuela a második). Tény és való utazók tapasztalatai szerint, hogy a városokban nem szeretik ha a turista embereket próbál lefényképezni. Vidéken, a falvakban ez kisebb probléma.
"Nem Bolívia a világ egyetlen kulturálisan kettészakadt országa, mégis talán itt a leghangsúlyosabb a törésvonal. Az ország egyik fele 3000 méter felett fagyoskodik éjszakánként az Andokban, míg a másik megsül a dzsungeles-mocsaras síkságon. Az egyik fél csúnya kis indián töpszli, a másik latinos-mesztic, és sokszor kifejezetten csinos. Az előbbi színes népviseletet hord és pánsípon játszik, az utóbbi nem. Az egyik szegény, a másik, bolíviai mércével, de jómódú. Az előbbit úgy hívják, hogy kolla, az utóbbit meg úgy, camba. Sok bolíviai embernek mondtam, hogy magyar vagyok, de egyiknek sem jutott eszébe Tóásó Előd." forrás
Nagyon óvatosnak kell lenni a helyi emberek lefényképezésénél, mert sokan nem szeretik, ha fotózzák őket. Az is előfordul, hogy megdobálják azokat a buszokat, autókat, amelyekből turisták embereket fényképeznek. Mindenképpen próbáljunk engedélyt kérni előre.
"Legjobban úgy jellemezhetnénk a bolíviai konyhát, mint a szélsőséges ízek konyhája, a maga csípős, fűszeres és édes ízeivel. Hús burgonyával, legrövidebben ezt tudnánk elmondani a bolíviai étkezésekről. Ebben a térségben fogyasztották először az inkák a burgonyát, amit a helyiek papasnak hívnak. A hagyományos alkohol a chicha, amiből Pachamama - az inka isten – tiszteletére, gyakran kilöttyintenek egy keveset a földre." forrás
"A bolíviai nemzeti konyha elengedhetetlen összetevője a szakács haja. Ráadásul ezeket a jó vastag, szénfekete indián hajszálakat lehetetlen nem észrevenni. Amelyik fogásban nincs legalább három hajszál, az nem is tekinthető bolíviai ételnek." forrás
,, Nagyon sokan figyelmeztettek minket a bolíviai ételekről. "Mindenki beteg lesz Bolíviában! Vigyázzatok az utcai kajával, a vízzel meg többnyire mindennel!"
Hát már 9 hónapja utazunk Latin Amerikába és nem idegen számunkra a gyomorrontás..nem egy kellemes tapasztalat, de néha becsúszik egy ilyen is...ez van.
Semmi esetre sem akartuk hogy ez a pár sötét előrejelzés visszatartson minket a kedvenc fajta kulturális felderítésünktől, az eteltől!
Szóval, egy hónapig utaztunk Bolíviába és ellátogattunk az ország gasztronómiai fellegvárába Cochabambába...amúgy arról is híres hogy itt van Latin Amerika legnagyobb Krisztus szobra...de vissza az ételekhez...
Tukumanes egy szuper reggeli étel. Egy friss meleg tésztás tasak tele tömve krumplival, zöldséggel, néha hússal vagy tojással. Ezt friss öntetekkel, savanyúsággal vagy salátával eszik. Megéri megkeresni az árusokat ahol sor van....mindig megéri.
Saltenas szintén egy amolyan pékáru, de ez a kis fekete gerinces tasak egy pörkölthöz hasonló húsos, hagymás töltelékekkel van tele.
Sopa de Mani a helyi ételek egyik legnagyobb slágere. Földimogyoró leves. Akinek nem hangzik túl kecsegtetőnek azt kell mondanunk egy hosszú nap után egy elég laktató vacsora. Sajnos elfelejtettünk képet készíteni, de egy homok szinű krém levest kell elképzelni.
Az oharachka egy nagyon finom édes falat. Vajas keksz sűrű karamell szósszal összeragasztva.Egy erős kávé mellé nagyon tudjuk ajánlani.
Achachiero az egyik kedvenc helyi gyümölcs. Nem nagy szám első ránézésre, de ez a kemény héjú kis gyümölcs nagyon édes és puha fehér húst rejteget. Amikor elkezded enni, nehéz abbahagyni.
A grillezés nem egészen egy egzotikus étel, de muszáj említeni mert a Cochabamba-i lakosok nagyon büszkék rá. Számtalan kis éttermet lehet találni ahol nincs sok választék csak csülök, kacsa vagy csirke; mind frissen a grillről egyszerű köretekkel. Isteni finom!
Szóval reméljük sikerült egy kis bizalmat gerjesztenünk a bolíviai étel kultúra felé es ha valaha erre tévedtek, nem csak konzervet és tésztát fogtok enni. (2019)" forrás
(helyi kiejtésben: lá pász) - jelentése: A béke
Lakosság (2024-ben): kb. 800 ezer, de az agglomerációval együtt közel 2 milliós.
A 3650 m tengerszint feletti magasságban lévő La Paz Bolívia második legnagyobb városa (Santa Cruz után). A világ legmagasabban fekvő metropolisza.
Bolívia fővárosa Sucre (szukre), de La Paz az ország közigazgatási és üzleti központja. A város egy kialudt vulkán kráterében található.
v.n. fotói
,, Utunk utolsó állomása La Paz is tartogatott meglepetéseket. A nagyváros fennsíkkal körülvett völgy mélyén fekszik úgy 3600 m magasan, elővárosok és a repülőtér 4000 m felett. A tömegközlekedés egyik oszlopa, az oszlopokon nyugvó felvonó rendszer 9 vonallal. Ilyet még nem láttam. És percek alatt repít 600 m magasra a város szélére. Méricskéltem: úgy 1500-2000 embert visz egy irányba. Persze más is van ebben a városban (történelem, épületek, gazdag házak, bádogviskók, maffia )." (d.a., 2019)
A várost meghatározza az Illimani hegy lenyűgöző látványa, amely 6.460 méter magasra emelkedik. La Paz egyik legforgalmasabb tere a Plaza Mayor de San Francisco, amelyet az Assisi Szent Ferenc-bazilika és kolostor ural. A városi közlekedésben színfoltokat adnak a színes buszjáratok, miközben a kábelköteg-rengeteg megoldása a villanyszerelők kihívása.
A híres Boszorkánypiac színes kavalkádjában különleges portékákat találni, például szárított lámabébi-tetemeket, amelyeket helyi szokás szerint a házak alapjába építenek felajánlásként Pachamamának, a Földanyának. A város egyedülálló közlekedési hálózata a 2014-ben indított függőkabin-rendszer, amely gyorsan és látványosan köti össze La Paz különböző városrészeit.
A libegők lehetővé teszik, hogy a város különböző részeit madártávlatból lássuk, csodálatos panorámát biztosítva. La Pazban este is van mit csinálni; számos kiváló étterem kínál kellemes kikapcsolódási lehetőséget a látogatók számára.
Ez a főtér, amit a függetlenséget 1825-ben kikáltó Pedro Murillo-ról neveztek el. - v.n. fotója
"La Paz, a világ legmagasabban fekvő 'fővárosa': La Paz, Bolívia legfontosabb nagyvárosa, adminisztratív székhelye. La Paz a Choqueyapu folyó kanyonjában egy fennsík alatt fekszik 3600 méteres tengerszint feletti magasságban. Ezzel a bolíviai város a világ legmagasabban fekvő fővárosa. A hegy tetején nyomornegyedekben laknak a legszegényebbek, addig a legtehetősebbek a völgyben luxuskörülmények között élnek. Magas fekvése következtében a város gyakorlatilag tűzbiztos. A fennsíkon található El Alto, itt van a főváros nemzetközi repülőtere. A 2001-es népszámlálás szerint La Paz lakossága mintegy egymillió fő volt. Bolívia hivatalos fővárosa Sucre, de a parlament az ország legfontosabb városában La Pazban 3200 és 4000 m magasság között található, így a világ a legmagasabban fekvő parlamentje." forrás
La Pazt is imádtuk. Oda nem jó repülővel érkezni, mert a szintkülönbség miatt szétdurran a feje az embernek. Egyébként La Paz csak adminisztratív főváros, a nagy dolgok Sucre városában zajlanak. (K. Zs., 2024)
d.a. fotója
"A városban nyüzsög az élet, kevesebb az indián és félvér, mint Peruban. Inkább a spanyolos rassz ismérvei láthatók az arcokon. Hatalmas katedrálisában éppen mise és elsőáldozás folyt; a kislányok hófehér tüllben, a fiuk is hófehérben és csokornyakkendőben. Majd átmentünk a város másik nevezetességéhez, a Szent Ferenc Katedrálishoz." forrás
"La Paz, Bolívia adminisztratív fővárosa 3600 méterrel a tengerszint felett terül el, így ez a világ legmagasabban fekvő fővárosa. Ha valaki repülővel érkezik ebbe a barátságtalan házrengetegbe (ahol, egyedülálló módon, a gazdagok nem a hegyoldalakat lakják, hanem a völgy mélyét, ahol egy gondolatnyival több az oxigén), szinte törvényszerű, hogy elkapja a magaslati betegség, a soroche. Ez fejfájással, szédüléssel és orrvérzéssel jár együtt. La Paz tehát nem csupán külsejében barátságtalan, hanem az oda érkező turistákkal sem bánik kesztyűs kézzel.
Ennek ellenére a városnak van egy stílusa, ami miatt, ha nem is első látásra, de azért bele lehet szeretni. A kora hajnali óráktól kezdve nyüzsögnek, zsizsegnek az utcák, lépni nem lehet az utcai árusoktól, akik az édességtől a ceruzaelemeken át a telefontöltőkig mindenfélét árulnak a járdán ülve. Hagyományos értelemben vett látnivaló ugyan nincs igazán La Pazban – van azonban egy hely, amit minden erre járónak kötelező felkeresni." forrás
A 19. század második felében épült Szűz Mária székesegyház - v.n. fotója
"La Paz közelről ritka lepattant, koszos város. Távolról viszont lélegzetelállító látványt nyújt... az alsó részei 3500m körül vannak, a felsőbb rászei viszont 4000m -en. Az Altiplano -ról az alföld felé leszakadó hatalmas völgy elején, a völgykatlan közepén alapult. Aztán szépen megnőtt 2 millióssá, fittyet hányva a körülötte az Altiplano felé csipkéssen felszakadozó domborzatra... a városon belül 5-600 méteres szintkülönbségeket alkotva. Nem ritkák a 30-40% -os emelkedők, lépcsők, függőleges sziklafalak sem. Itt az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a gazdagok laknak lent, a szegények meg feljebb a kilátásos helyeken... fent ugyanis hidegebb és zordabb az időjárás." (2006) forrás
d.a. fotója
A Peru és Bolívia határán található Titicaca-tó a legmagasabban (3810 méter tengerszint feletti magasságban) hajózható tó, Dél-Amerika legnagyobb tava (194 km hosszú és 65 km széles). Körülbelül 300 folyó és patak ömlik bele, de csak egy folyik ki. A víz átlagos hőmérséklete 10-12 Celsius fok. A legnagyobb mélység 281 méter.
v.n. fotója
"Gyomrunk (főleg az enyém) kicsit hátráltatott abban, hogy első nap nagyobb túrákat tegyünk így pihentünk, pisztrángot ettünk (a fokhagymás isteni volt). Megmásztunk egy régi inka obszervatórium romjait, elvileg itt a nap-éj egyenlőséget tudták megfigyelni, majd átmásztunk egy kereszt-utat (Bolívia egyik legfontosabb vallási kultuszhegye volt), hogy egy tényleg szép naplementét nézzünk a tavon (sajnos ezt mások is így gondolták!). Másnap irány a Nap-sziget. 2 óra hajókázás után 4-5 órát túráztunk a szigeten. A sziget tele van inka romokkal, ösvényekkel. Csalóka a sziget. Fantasztikus látványt nyújt, de 4000 m-en a tűző napon sétálni fárasztó és veszélyes, jól le is égtünk! (Kezd kicsit elegünk lenni az inkákból, ezek képtelenek voltak valamit is elérhető helyre tenni. Minden fent van, meg kell mászni, vért kell pisilni, míg láthatja …)" forrás
A tó partjának legérdekesebb városa, Copacabana, Bolívia vallási és spirituális központja. Itt található Dél-Amerika legrégebbi katolikus ereklyéje, a Copacabanai Boldogságos Szűz (Fekete Madonna), Bolívia védnöknőjének csodálatos szobra. - v.n. fotója
Copacabana városát 1574-ben alapították, lakossága körülbelül 6 ezer fő. Sok autó van itt, amiket a helyi hagyomány alapján a katolikus és indiai rituálé szerint felszentelnek. Egy katolikus pap és egy Aymara (népgyógyász) pezsgőt és a tóból mert vizet önt rájuk.
Ilyen hajókkal viszik a turistákat kirándulni a Titicaca-tóra. - v.n. fotója
"Uyuni egy tipikus bolíviai kisváros, turisták százai látogatnak ide, hogy szervezett, vagy szabadúszó túrák keretében eljussanak a sósivatagba. Mi egy szervezett túrán vettünk részt, dzsip, 6 fő, idegenvezetővel. A városból kifelé haladva, először a sófeldolgozó területre mentünk, ahol bemutatták, hogy miként termelik ki, szárítják és készítik a sót. Az itt lakó családok nagy része mezőgazdaságból, és só kitermelésből él. 10 ezer négyzetkilométer területű, ezzel a világ legnagyobb és legmagasabban fekvő sómezője. Az Andok hegység határolja. 70 km-re tovább, végig a só sivatagon haladva eljutottunk egy kivételes helyszínre, Isla Pescado-hoz. Hihetetlen látvány, egy sziget, kaktuszokkal, inka romokkal, a só rengeteg közepén. Amerre a szem ellát fehérség, lélegzetelállító tájak, hegyek, sósivatag, és mindennek a közepén egy "sziget". Olyan érzésem volt, mintha valami sci-fi film forgatásának helyszínén találtam volna magam. Bár valójában a legtalálóbb az időtlen megnevezés, mintha ez a csoda mindig is itt lett volna, csak rejtve létezett."
v.n. fotója
"A Bolíviába látogatók számára talán a legvártabb természeti látnivaló az uyuni sómező és a bolívai magas fennsík a lagúnákkal és vulkánokkal. Az évek során egy egész turisztikai iparág épült ki arra, hogy a turistákat terepjárókkal körbevigyék ezen a vidéken. A kirándulások néhány napig tartanak és a táj miatt általában felejthetetlen emléket jelentenek, de sajnos a felelőtlen utazási irodák egy része a minimális biztonsági előírásokat sem tartja be, és az elmúlt években tucatnyi halottja volt ezeknek a kirándulásoknak, elsősorban a részeg sofőrök miatt.
Potosíból ötórás buszút vezetett Uyuniba. A busz tipikus bolíviai, háború előtti időkből fennmaradt busz volt, de épségben megérkeztünk. Uyuni egy igazi koszfészek a nagy semmi közepén, amely gyakorlatilag a kirándulásra igyekvő illetve onnan visszatérő turistákból él, és az árak is ehhez vannak igazítva. A teljesen sík, fehér táj lehetővé teszi, hogy az ember szürrealista fotókat készítsen, így másokhoz hasonlóan, mi is elszórakoztattuk magunkat ezzel egy darabig és készítettünk fotókat, amelyek az optikai csalódással játszanak. A sómező közepén található egy kisebb domb, amelyet „Isla del Pescado” (vagyis Halsziget) névvel illettek. Ezen a helyen a legfőbb látványosságot a kaktuszerdő jelenti, a legmagasabb kaktusz 9 méter magas és 900 éves.
Felmásztunk egy kilátóhoz is, ahonnan remek kilátás volt a kaktuszokra, a sómezőre és a környező hegyekre is. Délután még utoljára megálltunk a sómezőn, hogy kicsit még élvezzük ennek a hihetetlen helynek a hangulatát. A naplementét a sómező egyik külső peremén tekintettük meg, a naplementével csípős szél kerekedett és rögtön nagyon hideg lett. A szállásunk egy sóból készült hotelben volt (már a sómezőn kívül), ahol a székek, az asztalok, de még az ágy váza is sóból volt, a matrac azért nem hála istennek."
"Dél-Amerika, és egyben a világ egyik legelképesztőbb darabja a Bolívia délnyugati csücskében található Salar de Uyuni. A világ legnagyobb sómezőjét nagyon régi álmom volt egyszer élőben is megnézni. Kevés hely volt indulás előtt a kihagyhatatlan célpontokat gyűjtő listán, de az Uyuni ezek közt is a dobogóra tudott kerülni. Így csak attól kellett félnem, hogy a nagyon felfokozott várakozásokat egyszerűen lehetetlen lesz kielégíteni.
A Salar de Uyunit a legtöbben ugyanúgy nézik meg. Vagy a chilei San Pedro de Atacamából, vagy a bolíviai Uyuni kisvárosból induló, nagyjából három napos, dzsipes túrák keretében. Az út nagy része 4000 méter feletti sivatag, ahova kell a terepjáró, és egy olyan sofőr, aki el tud igazodni az úttalan utak és halvány keréknyomok közt. Szinte az összes túrát Toyota Land Cruiserekkel bonyolítják, hiszen nincs még egy autó, amely egyszerre lenne ennyire megfizethető és ilyen kemény – nem véletlenül ez a kedvence minden igényes vásárlónak a táliboktól a kelet-afrikai milíciákig. A terepjárókban a sofőrrel négy-hét turista van összezárva három napon át, így elég fontos, hogy mind a helyi vezető, mind az útitársak elviselhetőek legyenek.
Január különleges időpont a Salar de Uyuni meglátogatására. A bolíviai télnek nevezett meteorológiai jelenség viszonylag sok csapadékot hoz a déli nyárba, és magára a sómezőre is sokszor esik az eső. A víznek nincs nagyon hova elfolynia a tökéletesen sima talajon, így egyszerűen csak áll rajta. Ezért ilyenkor a dzsipes túrák nem is tudnak áthajtani a Salaron, csak addig merészkednek, ameddig a normális esetben is karosszériagyilkos terepen veszély nélkül lehet. Cserébe viszont a tükörsima, fehér víz még bizarrabbá teszi a látványt.
Hajnalodott, amikor közeledni kezdtünk a Salarhoz, messziről pedig annyi látszott, hogy a rózsaszín fényben hatalmas ufók lebegnek, nagyon közel a talajhoz. Ezek valójában a sómezőn elszórt szigetecskék voltak, amelyek csúcsai úgy tükröződtek a vízben, hogy a tükörképeket semmilyen szellő vagy hullám nem borzolta össze. Közben szép lassan felkelt a nap, dzsipünk kiért a Salar egy száraz részére, és itt már látszott, hogy ennél fehérebb és laposabb helyet legfeljebb valami szibériai hómezőn lehet találni.
Nekem a Laguna Colorada jobban tetszett. Lehet, már túl sok kietlen sivatagot láttam az előző két hétben, és az is biztos, hogy a sómező-élményből sokat elvesz, hogy itt minden sofőr minden csoportot hülye fényképek készítésére kényszerít, műanyag dinoszauruszokkal, delfinekkel, és hasonló fergeteges tréfákkal. Lehet, hogy egyszerűen jobban szeretem a változatosságot. De a legvalószínűbb talán az, hogy a Salar de Uyuni a természetben elképzelhető legnagyobb semmi, a tájak abszolút nullája. Lenyűgöző és érdekes, de nem szép. Örültem, hogy végre eljutottam ide, de míg a Laguna Coloradánál azt éreztem, hogy akkor sem unnám meg, ha egy héten át minden nap meglátogatnám, a Salaron elég volt az ott eltöltött néhány óra." forrás
"A magaslati levegő ritkaságát nem árt "mellre szívni". Mielőtt nekivágnánk az útnak, mindenképpen időzzünk egy kicsit a 3000-3500 méter magasan fekvő bolíviai Tupizaban vagy Uyuniban – amelyek az indulóvárosai az ilyen túráknak -, mert a sivatagi körűt első napján időnként akár az 5000 méteres magasságot is elérhetjük. A magaslati betegség szerencsére a legtöbb embernél csak enyhe tünetekkel jár: szédülés, fejfájás, fáradékonyság. Megijedni semmiképpen sem kell, a túravezetők felkészültek gyógyszerekkel. Szintén nem árt kipróbálni a mindenféle ősi, helyi füvekből készített főzeteket (pl. pupusa), amelyek szinte kivétel nélkül használnak a magassági betegségre."
"Ez a végeláthatatlanul fehér sósivatag a megunhatatlan, optikai csalódásra építő fotókészítés Mekkája. Ebéd közben mindenféle kompozíciókkal álltunk elő, és néma sofőrünk is megvillantotta kreativitását az erős hadonászással beállított csoportképeivel. Mi júniusban, a száraz évszakban utaztunk, amikor talpunk alatt ropogott a só, de februárban az esőzések során a só alatti vízréteg felemelkedik, és a bárányfelhőket visszatükröző, szürreális, mozdulatlan víztükör fedi be a tájat egészen a horizontig. Egy sivatag nem lenne teljes oázis nélkül. Uyuníban az egykor tengerfenéken álló korallzátony ma Hal-sziget néven a sivatag egyik ilyen pihenőhelye. Korallok helyett ma gigantikus, tízméteres kaktuszok sorakoznak a lankáin, melyeknek korát ezerévesnél is többre becsülik." forrás
"Az élményt csak fokozza, hogy a túra alatt helyi családok látnak vendégül, gyakran a sofőr rokonai, illetve egy sóhotelben is meg lehet egyszer szállni, ahol csak az ágy nincs sóból, minden más igen. Összességében a legszürreálisabb hely, ahol valaha jártam. A színvilág, a látottak megemésztése nem egyszerű, és ehhez még hozzájön az a borzasztó szegénység, amiben a helyiek a turizmusnak kiszolgáltatva élnek Dél-Amerika legszegényebb országában."
"Reggel indultunk La Pazból; két egyforma Toyota Land-crusier várt ránk a hotel előtt. A város 3800 méteren, 0 celsius a hőmérséklet; kiértünk a katlanból, 10 km után elértük az 5600 m-es hágót. Megint ájuldozni kezdtem a magaslat miatt, pedig gyógyszert is vittem direkt ezért, de nem nagyon segített. A nap gyönyörűen süt és körülöttünk ragyognak az Andok hófödte csúcsai. Hógolyóztunk rövidnadrágban... Fantasztikus érzés volt; ott álltunk a világ tetején!
Innen már a halálvölgy következett; eleinte jó, aszfaltos az út (még csodálkoztunk is, milyen jóóó úton haladunk) a régi úton már csak biciklikkel ereszkednek le a bátrabbak. 100 km és másfél óra múlva a növényzet megváltozik... az átmenet döbbenetes, de hát a trópuson vagyunk. Az aszfalt eltűnik, körülöttünk mediterrán a táj; még látszanak a távolban a hófödte hegyek, de fél óra múlva már trópusi a növényzet, banán és kókusz, kávéfa stb. Ereszkedünk lefelé a hegyről, egyre rosszabb az út, néhol akkora a sár, hogy tengelyig süllyedünk a dzsippel. Mellettünk alázuhanó vízesések, fantasztikus a táj... Fél nap alatt 5600 m-ről 500 m-en vagyunk. Az út eszméletlen, amíg élünk, nem felejtjük el...! " forrás
"Húsevő baktériumok fenyegetik a turistákat: nem tanácsos ideutazni. A híres Madidi Nemzeti Park sokak szerint a világ egyik leghátborzongatóbb helye. Bolíviában található, az Andok és a Tuichi folyó közötti területet elfoglaló Madidi Nemzeti Park ökológiai szempontból a bolygó egyik legszínesebb tája, csaknem 19 ezer négyzetkilométerén öt-hatezer növényfaj él, emellett ezer madárfaj, mely a világ madárfajainak 11%-át teszi ki. Abban szinte minden idelátogató egyetért, hogy a park tökéletes megtestesülése annak, amilyen az amazonasi dzsungel még a nagymértékű erdőirtások előtt lehetett, és abban is, hogy intenzív, természetközeli élményeket szerezhetnek azok, akik elég vakmerőek ahhoz, hogy felkeressék a környéket - ez ugyanis van, aki szerint korántsem veszélytelen.
A park területére vízi úton lehet eljutni, azonban a nemzeti park egyike a világ azon úti céljainak, ahol nagymértékben próbálják fejleszteni az ökoturizmus lehetőségeit, így szinte minden biztosított: több szálláshely közül is lehet választani, emellett a különféle utazási irodák a Bolíviába való beutazás megszervezését is lebonyolítják. A park területére többféle vezetett túrát is indítanak, az ezekről szóló beszámolók pedig szinte egytől egyig igen pozitívak. Léteznek ugyanakkor negatív tapasztalatok is, nem véletlen, hogy a világ legfélelmetesebb helyeit felsorakoztató listák többségén a nemzeti park igencsak előkelő helyen szerepel." forrás
"A bolíviai Andok mélyén vezet az északi Yungas országút, amely közel 70 kilométer hosszan köti össze La Paz és Coroico városát. A helyiek csak “El Camino de la Muerte”-nek, a halál ösvényének nevezik, amelyet 1995-ben hivatalosan is a világ legveszélyesebb útjának nyilvánították. Az út mellett szinte száz méterenként láthatóak a felállított keresztek, a szakadék mélyén roncsok hevernek. Az út ijesztően veszélyes, a nagy forgalom ellenére csak egysávos, egyik oldalon a függőleges sziklafal, a másik oldalon a szakadék. Szűk hajtűkanyarok, keskeny átjárók, korlát sehol. A dzsungel miatt folyamatosan nedves a levegő, gyakori a köd, az út a sártól csúszós. Legtöbb helyen nem szélesebb, mint három méter, és még ezt is nehezítik a fentről potyogó sziklák. A balesetek mindennaposak, a karcolásokat, kisebb ütközéseket fel sem veszik. Átlagban heti egy halálos baleset biztos van, a becslések szerint évente 200-300 ember hal meg az úton. Napjainkra csökkent a helyi forgalom, mert 2006-ban elkészült az új út, két sávos, járdával, korlátokkal. Viszont az utat egyre több, az izgalomra vágyó turista keresi fel. Különösen népszerűvé vált a hegyi bringások között, mivel az út gyakorlatilag szinte teljes hosszában lejt. Pedig kerékpárral sem veszélytelen, 1998 óta 18 ismert halálos áldozat van." forrás
La Paz – egy tipikus, zajos és bűnözéssel terhelt latin-amerikai nagyváros túlzsúfolt nyomornegyedekkel a peremén
Előnyök: Kedvező elhelyezkedés a környékbeli kirándulásokhoz, olcsó árak
Hátrányok: Zajos, piszkos, forgalmi dugók, bűnözői légkör, meredek emelkedők és lejtők, ritka levegőMaga La Paz egy hatalmas, kialudt vulkáni kráterben terül el, és a meredek hegyoldalakat sűrűn borítják a város szegényebb negyedei, mintha csak téglamorzsák lennének szétszórva. A belváros szűk utcái zsúfoltak a régi autókkal, buszokkal és kisbuszokkal.
Szállásom a Calle Illampu utcában volt, és a környező párhuzamos utcákhoz hasonlóan rendkívül meredek volt. A szűk, Hongkong-szerű sikátorokhoz lehetne hasonlítani őket, de itt a ritka levegő miatt minden gyorsabb mozgás azonnali légszomjat okozott. Bár szerettem volna meglátogatni a híres "Boszorkányok piacát", sajnos nem sikerült eljutnom oda, mert az utcákon gyorsan besötétedik, a boltok pedig sietve bezárnak. A felsőbb utcákban, különösen a Linares utca felett, kihalt sikátorokat találtam, ahol alig volt élet.
Még este is elmentem egy rövid sétára a városban. A Calle Sagarnagán lesétáltam a San Francisco-templomhoz, amely előtti tér piszkos és tele volt árusokkal, valamint fiatalokkal, akik ott gyülekeztek. A templom oldalában teljes káosz uralkodott: a kisbuszokra és taxikra váró emberek hosszú sorokban álltak, láthatóan hazafelé tartottak a külvárosokba. Az Avenida Mariscal Santa Cruzon átkelve még inkább érzékelhetővé vált a rendezetlenség: a közlekedési lámpákat és a szabályokat szinte senki sem tartotta be, az emberek ott keltek át az úton, ahol akartak, a járművek pedig minden irányból áramlottak. A rendőrök próbálták irányítani a forgalmat és elhessegetni az utasokat felvevő buszokat a második és harmadik sávból, de sikertelenül. A kisbuszok kalauzai kiabálva toborozták az utasokat, az utcai árusok hangos zenét bömböltettek – ez az igazi, nem turistás latin-amerikai valóság.
Ahogy éjszaka lett, az utcák és az utak hirtelen kiürültek.
Tovább sétáltam a Comercio és a Socabaya utcákon, elhaladtam a 18. századi koloniális stílusú Nemzeti Művészeti Múzeum (Museo Nacional de Arte) mellett, majd megérkeztem a Pedro Murillo térre, amely meglehetősen szerény látványt nyújtott. A tér közepén egy szokásos emlékmű állt, míg körben kormányzati épületek helyezkedtek el, köztük a kancellária és az elnöki palota.
Az épületek előtt néhány méterenként fegyveres katonák posztoltak, a bejáratoknál pedig gépfegyveres őrök álltak. Egyenruhájuk egyenesen a régi chilei és Pinochet-korszakbeli filmeket idézte. A tér körül pedig rendőrök járőröztek juhászkutyákkal – a légkör mindennek mondható, csak romantikusnak nem. Ennek ellenére a padokon párok és kisgyermekes anyák ültek, talán mert ez a város egyik legbiztonságosabb helye.
A hotelből indulva külön figyelmeztettek, hogy a fotós felszerelést, mobiltelefont és táskát ne tartsuk szem előtt az utcán. A város éjjel teljesen kihalt benyomást keltett: minden üzlet és étterem le volt zárva, rácsok és redőnyök mögött rejtőztek, az utcák pedig szinte teljesen elnéptelenedtek. Bár Peruban is sok helyen bezárják az üzleteket este, ott mégis élénkebb az atmoszféra, kevésbé nyomasztó, mint itt.
Számomra La Paz nem hagyott kellemes benyomást: piszkos, zajos, szegény és bűnözéssel terhelt. Természetesen, mint minden nagyvárosban, itt is vannak parkok, múzeumok és nappal sokkal élettelibb a város. Bolíviában azonban – és különösen La Paz esetében – az igazi érdekességek a városon kívül találhatók.
A pozitívumok között mindenképp meg kell említeni az olcsó árakat: La Pazban találhatók a legkedvezőbb szállás-, éttermi-, utcai étel-, közlekedési- és túraköltségek egész Dél-Amerikában. Azt hittem, Peru után már nem lehet olcsóbb ország, de Bolívia még azon is túltesz.
A város ideális kiindulópont a környék felfedezésére, ezért érdemes itt megszállni, ha valaki túrázni szeretne a környéken. Ha az ember 2-3 napot rászán, akkor nyugodt tempóban meglátogathat olyan helyeket, mint a Hold-völgy (Valle de la Luna), a misztikus Tiwanaku, Puma Punku, vagy akár a Nap (Isla del Sol) és a Hold (Isla de la Luna) szigetei. (2023)
Bolívia az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan erősítette pozícióját a hátizsákos utazók térképén. Bár még mindig nem olyan turistás, mint Peru vagy Kolumbia, az ország egyre nagyobb figyelmet kap az alacsony árak, a vadregényes tájak és az autentikus dél-amerikai élmények miatt. Az infrastruktúra is sokat javult az utóbbi években: a nagyobb városokban már stabil az internetkapcsolat, a közlekedési hálózat fejlődött, és egyre több helyen érhető el folyamatosan víz és áram. Mindez azért is érdekes, mert ha az ember belegondol, milyen lehetett itt az élet 30-50 évvel ezelőtt, valószínűleg nem sokban különbözött a 19. századi viszonyoktól.Bolívia továbbra is a kontinens egyik legszegényebb országa, ami azt jelenti, hogy az árszínvonal rendkívül alacsony – különösen a szomszédos országokhoz képest. Emiatt például sok brazil vagy argentin turista, aki otthon csak szerényebb utazásra tudna költeni, Bolíviában viszonylag kényelmesen megengedhet magának egy "luxus" utat. A bolíviai hostelekben pedig igazán érdekes társaság alakul ki: dél-amerikai utazók, mindenre elszánt hátizsákos "gringók" és japán kalandorok keverednek, ami garantálja az egyedi élményeket. (2022)
Bolívia azon kevés országok egyike, ahol az ember valóban úgy érezheti, hogy érintetlen vidékeken utazik. Hosszú kilométereken át sem villanyoszlopokat, sem nagyobb infrastruktúrát nem látni, a forgalom minimális, és amerre a szem ellát, a civilizáció nyoma is alig észlelhető. Az Andok peremén, 3800 méteres magasságban haladtunk, mégis úgy tűnt, mintha a hegycsúcsok távoli, elérhetetlen vidéket alkotnának.
Aznapi úti célunk Salinas de Garci Mendoza volt, de út közben több folyót is keresztezni kellett. Szerencsére az átkelőhelyek többsége már betonozott, így az átkelés nem jelentett különösebb akadályt. Bolívia még 2024-ben is egy olyan ország, ahol a természet érintetlensége és az elszigeteltség élménye szinte garantált.
Kora reggel belevágtunk egy háromnapos pampatúrába, így továbbindultunk Rurrenabaque trópusi városába. La Pazból egy kis, húszfős repülőgéppel tettük meg az utat, ahol a két oldalon egy-egy sor ülést zsúfoltak be. A gép belsejében csak lehajolva lehetett mozogni, a kézipoggyászokat pedig egyszerűen a középső folyosóra dobáltuk.
A repülés meglehetősen rázósra sikeredett – végig azon imádkoztam, hogy épségben földet érjünk. Amikor végre leszálltunk, egy egyszerű, füves területen találtuk magunkat, ahol az első lépésnél bokáig süllyedtünk a sárba – ez volt a reptér.
Rurrenabaque azonban kárpótolt mindenért. A dzsungellel borított hegyek lélegzetelállító látványt nyújtottak, minden vibráló zöldben pompázott, a levegő pedig párás és sűrű volt – tipikus trópusi hangulat. Bolívia egyik legjobb kiindulópont az Amazonas peremvidékének felfedezéséhez.
Ma Potosí lakossága meghaladja a százezer főt, és a belváros felé közeledve egyre sűrűbbé vált a tömeg. Az oldalsó utcákból zenészek és táncosok kavalkádja bontakozott ki, a fesztivál hangulata azonnal magával ragadott. A menet élén rezesbanda diktálta az ütemet, miközben a népviseletbe öltözött táncosok látványosan vonzották magukra az emberek figyelmét. A nézők nemcsak szemlélők voltak: gyakran bevonták őket is a táncba, így a fesztivál interaktív és pezsgő élménnyé vált. Ahogy az egyik csoport elhaladt, máris feltűnt a következő – fantasztikus színes forgatagot teremtve az utcákon.
A felvonulók közt voltak maszkos csoportok, tangót táncolók, valamint a legjellemzőbb andoki népzenét játszók, akiket gyakran kísért a spanyol örökségként meghonosodott rezesbanda. A látvány lenyűgöző volt: a fesztivál résztvevői között különböző kulturális örökségek és hagyományok keveredtek.
A helyi nők szépsége is hozzájárult a hangulathoz – az indián nők masszív, de nem túlsúlyos alkatukkal, valamint a mesztic örökség sajátos vonásaival sokféle szépségideált képviseltek. A forgatagban mindenfelé árusok keveredtek, az utcák szélén ücsörgő emberek lelkesen bíztatták a táncosokat, miközben sört és forralt bort vásároltak a fáradt résztvevőknek.
A fesztivál közepette szinte mindenki vidám és felszabadult volt – annak ellenére, hogy Potosí híresen hideg klímáján a nappali árnyékos részeken sem olvad fel a jég. Az emberek egy része zokni nélkül járta az utcákat, a kemény magaslati klímához hozzászokva. Ahogy az este haladt előre, 10 óra után már egyértelműen érződött az elfogyasztott alkohol hatása, a fesztivál zenés része lassan elcsendesedett. Ennek ellenére az emberek nem széledtek szét – beszélgettek, nevetgéltek, és tovább élvezték az ünnepi hangulatot.
Potosí őrzi tradicionális fesztiváljainak különleges, autentikus hangulatát, amelyet a helyiek lelkesedése és az andoki kultúra vibráló jelenléte tesz felejthetetlenné.
A bolíviai Altiplano és a szürreális sziklaképződmények
A vidék túlnyomórészt sík, mivel az Andok legnagyobb kiterjedésű fennsíkjának, az Altiplanónak a részét képezi. Éppen ezért meglepő módon igazi magashegyi tájat itt nemigen lehet találni. Csak a fennsík peremén, az argentin és chilei határvidéken emelkednek magasabb hegycsúcsok – köztük több vulkán is –, de ezek sem tűnnek kiugróan magasnak. Ez persze csak optikai csalódás: a környező hegyek közül több is megközelíti a 6000 méteres magasságot, ám mivel maga a fennsík is 3500-4000 méter magasan fekszik, ezek a csúcsok nem hatnak olyan lenyűgözőnek, mint a mélyebben fekvő vidékeken.
Bár valódi hegyekből kevés van, annál több a különleges, bizarr felszíni formáció. Az erózió az évezredek során elképesztő alakzatokat hozott létre a sziklákból, és sok közülük olyan törékenynek tűnik, hogy csoda, hogy még mindig állnak. Az egyik legismertebb ilyen helyszín a Salvador Dalí-sziklák, amely nevét a katalán művész szürrealista festményeire emlékeztető formákról kapta. Bár Dalí soha nem járt itt, a látvány valóban olyan, mintha az ő fantáziavilágából lépett volna elő.
Ez a vidék az egyik legkülönlegesebb tájegység Bolíviában: a holdbéli tájak, a végtelen fennsík és a természet alkotta sziklaszobrok páratlan látványt nyújtanak minden utazónak.
Szeretne egy igazán emlékezetes utazást, amely próbára teszi a tűrőképességét? Ha igen, irány Dél-Amerika, és kezdje Bolívia hivatalos fővárosában, La Pazban! A többit majd menet közben megtapasztalja. Ez persze nem egy extrém utazási iroda mazochistáknak szóló reklámja, csupán egy figyelemfelkeltő megjegyzés – és még csak nem is túlzás. Egy bizonyos fokú fizikai szenvedés elkerülhetetlen, ha Bolíviában vagy Peruban utazunk, de ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy közben ne érezhetnénk jól magunkat.La Paz repülőtere, az Aeropuerto Internacional El Alto, 4100 méteres magasságban fekszik, és ha az ember itt száll le, szervezetének nincs más választása, mint gyorsan alkalmazkodni a ritka levegőhöz. A vörösvérsejtek termelése azonban nem egyik pillanatról a másikra történik meg, így az első egy-két nap garantáltan nem lesz sétagalopp. Fejfájás, enyhe vagy erősebb émelygés, szédülés – ezek az akklimatizáció természetes velejárói. Még ha nagy baj nem is származik belőle, az étvágy gyakran teljesen eltűnik, a mozgás pedig meglepően kimerítő tud lenni.
La Paz domborzata sem könnyíti meg a helyzetet. Ha tehetjük, az első napokban kerüljük a meredek emelkedőket – vagy ha nincs más lehetőség, egyszerűen üljünk le és pihenjünk meg. Az alvás sem lesz zavartalan, mivel a magassági tünetek az éjszakai pihenést is megnehezíthetik.
A helyiek bevált módszere a kokalevélből készült tea (maté de coca), amely segíthet enyhíteni a kellemetlen tüneteket. A bátrabbak a leveleket el is rágcsálhatják – bár a koka ugyanabból a növényből származik, mint a híres drog alapanyaga, ettől senki sem válik kábítószerfüggővé. Hogy a tea valóban segít-e, vagy az akklimatizáció történik magától, az örök rejtély marad – de egy próbát biztosan megér.
a Titicaca-tónál: A kék, ami örökre más jelentést kapott
Nem hiszem, hogy valaha is látni fogok még egy olyan árnyalatú kéket, mint amilyen a Titicaca-tó vize. Ez a kék mostantól mást jelent számomra, mint eddig. A tó mélykék felszíne végtelennek tűnik, a fények játéka pedig mindig más árnyalatot ad neki – mintha maga az ég tükröződne benne.
Az Uros-szigetek valóban lebegnek a vízen, és a helyi perui őslakosok itt élnek, 4-5 család osztozik egy-egy szigeten. Minden szigetnek van egy saját vezetője, afféle polgármestere, és egy „luxusjárműve” – egy kézzel készített totorabárka, amit a közösség együtt épít. Az életük szorosan kapcsolódik a totora nevű növényhez, amelyből nemcsak a szigetek alapja készül, hanem a házak, a csónakok és még az ágyak is.
Az Uros nép története éppoly lenyűgöző, mint a mindennapi életük. A modern világ technikai vívmányai – tévék, számítógépek, telefonok, internet vagy fűtés – itt hiányoznak, de cserébe ott van a család, a közösség, a természet és Pacha Mama, a Földanya tisztelete.
Most már én is tudom, hogy néha ennyi is elég a boldogsághoz.
Tojások és sajtok nagy- és kisker áron - s.n. fotója
La Paz főterén - A lapos karimájú, jellegzetes kalapot nem az ősidőktől, hanem a 16. század tájától kezdve hordták az indiánok. - v.n. fotója
La Paz-i utcaképek - v.n. fotói
b.m. fotója
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Nagy Attila, 2018. 09. 23. 01:35
Tehát javítom: Santa Cruzban a legnagyobb a Rasszizmus, irígyek a fehér emberekre mert sokat dolgoznak, a legtöbb Boliviai indián lusta dolgozni, csak a gringo pénze jó munka nélkül!
Nagy Attila, 2018. 09. 23. 01:31
Kicsit elavultak az információk....2018 változások: A Boliviaiak 30-40%a nem szereti a fehér embert, mindegy hogy amerikai vagy európai, vagy fehér brazil! Volt ahol szándékosan nem szolgáltak ki mert fehér vagyok! Igenis sok a turista főleg LaPszban , Cochabambában, és a Rio Madidi nemzeti park környékén! Santa Cruzban a legnagyobb a fehér ( spanyol) boliviaiak és az indiàn boliviaiak között, Santa Cruz és El Alto város a legveszélyesebb! A hivatalokban azonban bevándirláskor nincs diszkrimináció, korrektek. Az aszfalt utakat màr sok helyen észak boliviában megcsinálták, délen roszabb a helyzet. A helyi lányokkal nagyon kell vigyázni az egyedül utazò turistáknak, sok az olyan lány akik pénzszerzés céljából, összejátszva a rendőrökkel hajlamosak bajba keverni a turistát, sok esetben kábítószert csempésznek az italába vagy a táskájába! ( főleg a nagyobb városokban). Guyamerin és Riberalta környéke a legfertőzötebb a kábítószer, és a gyilkosságok szenpontjából, az átlag turistát nem fenyegeti veszély, de az egyedül álló kalandoroknak veszélyes lehet a helyiekkel való barátkozás még akkor is ha tudunk spanyolul! Sok helyen becsapják a turistákat( nem jobban mint magyarországon)!😁