ÚTIKRITIKA.HU / Bolívia

Bolívia

Bolívia dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények | Vízum | Repülés | Szállás | Egészség | Közlekedés | Étkezés | Közbiztonság | Magyar külképviselet | Egyéb hasznos információk | Földrajz és időjárás | Történelem | Manapság | A helyiekről | Turista etikett | Gasztronómia |La Paz|Titicaca-tó|Uyuni-sósivatag| Egyéb látnivalók| Olvasmányos linkek | Fotóegyveleg

.

Titicaca-tavi árus - Elter Karesz fotója

Bolívia dióhéjban

• Magyar állampolgároknak nincs szüksége vízumra, ha a tartózkodás nem haladja meg a kilencven napot. Csupán egy érvényes útlevélre van szükség. (Túltartózkodás esetén: az ország elhagyásakor naponta 10 boliviano büntetést kell fizetni.)
• Bolívia alapvetően nem veszélyesebb, mint a térség bármely más állama. Az esetleges zavargások ugyanakkor megnehezíthetik az ország elhagyását, ugyanis a főváros földrajzi fekvése miatt El Alto városát – ahol a repülőtér is található - az útblokádok igen könnyen rövid idő alatt teljesen megbénítják, így mind a légi, mind a közúti közlekedés leáll. A szervezett turistáknak – normál körülmények között - különleges kockázattal nem kell számolni.
• Az egészségi, higiénia körülményeket az egészség alfejezetben részletezzük lejjebb.
• Bolívia tengerpart nélküli ország, területe hatalmas, több mint 10 Magyarország férne bele. Ehhez képest alig van 12 millió lakosa (2022-es becslés). Latin-Amerika egyik legszegényebb és legelszigeteltebb országa.
• Havi nettó átlagfizetés: 160 ezer forintnak megfelelő helyi pénz (2022-ben)
• Leggyakoribb vezetéknév: Mamani
• Az UNESCO világörökség kulturális részei Bolíviában, Potosí történelmi város és ezüstbányák, a Chiquitos jezsuita missziói, Sucre történelmi óvárosa, Fuerte de Samaipata elő-kolumbiai erődítmény, Tiahuanako – a Tiahuanako (Tiwanaku) kultúra vallási és politikai központja.
• Az UNESCO természeti világörökség része a Noel Kempff Mercado Nemzeti Park.

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

1. Elképesztő, változatos, néhol szürreális tájak, a vidék csendje, a színek
2. Önmagában az indián embereket nézni is nagy élmény, az öltözékük színkavalkádja miatt
3. Olcsóság, az érdekes piacok
4. Uyuni
5. Kevés a turista
6. A hihetetlenül gazdag madárvilág
7. Nem is olyan barátságtalanok az emberek, csak gátlásosak
8. A fantasztikus régészeti emlékek
9. Az indiánok nagyon őrzik a hagyományaikat és ez érdekes a turista számára
10. Sucre belvárosa, mert hangulatos, és bolíviai viszonylatban kifinomult hely

Nem tetszett

1. A magaslati levegő nehéz elviselése
2. Nagy távolságok, politikai bizonytalanságok
3. La Pazban a levegő szennyezettsége szinte elviselhetetlen
4. A tolvajok (hajtanak a fényképezőgépekre)
5. A szegénység lehervasztó látványa, a helyiek tekintetének szomorúsága
6. Sok a turistákkal szemben barátságtalan ember
7. A távolsági buszközlekedés zaklatottsága, általában a közlekedés kényelmetlenségei
8. A borzasztó közrötyik

Vélemények

"Latin-Amerika legkevésbé latin országában ennyi idő alatt meg lehet nézni a legfontosabb dolgokat. La Pazból gyorsan el kell menekülni a Titicaca-tóhoz vagy Rurrenabaquéba, az utóbbi körül legalább egy néhány napos túrával. Az Uyuni sósivataga és a magashegyi, színes lagúnák, kihagyhatatlanok. Sucre Bolívia legszebb és legélhetőbb városa, Potosíba viszont éppen az ellenkezőjéért, a nyomasztó múltért és a bányászok borzalmas jelenéért érdemes elmenni. (2013)" forrás

,, La Paz: A fővárost megpillantani óriási élmény. Az országút felől, amikor kiérkezünk a négyezer méteres hegyplató szélére, egyik pillanatról a másikra tárul elénk a völgy ezernyi téglaszínű házzal és a legalján jó néhány felhőkarcolóval, no megy egy bazinagy stadionnal. (Ahol egyébként aranylábú focistáin jól elpáholták a helyi válogatottat 1977-ben, de ez most nem fontos.)

A koka múzeum (1500 Ft./fő) hangzatos neve ellenére egy kis fika hely. Max. 40 m2-es zsúfolt helyiség sok, számomra semmitmondó fotóval és még inkább érthetetlen spanyol írásokkal. Igaz, adnak egy vaskos angol nyelvű füzetet annak, aki feltétlenül tudni akarja, hogy melyik fotó mit ábrázol és az írásos dokumentumok miről szólnak, de én lebeszélek mindenki, hogy erre pazarolja az idejét, hacsak nem erről írja a diploma munkáját. (Még kóstoló sincs.) Viszont a kijáratnál megtaláltuk életünk legolcsóbb hűtőmágnesét. Mindössze kétszáz forint volt egy kis színes fonalból készült láma, ami tök jól nézett ki.

Kötelező látnivaló a San Francisco templom a róla elnevezett téren és a Murillo tér, ahol egy felejthető katedrális, elnöki palota és kegyetlenül sok galamb van. Vicces, hogy az itteni templomokban a szobrok fel vannak öltöztetve, sőt az egyiken még cowboykalapot is láttunk. Az meg aztán egészen kreatív, hogy némelyik szentnek egy kör alakú neoncsőből csináltak glóriát. Észrevettem még, hogy errefelé nagy Júdás kultusz van. Nem tudom az okát, de szinte minden helyen láttunk Júdás szobrot. Na és hát a kedvenceim az utolsó vacsora festmények. Az hogy mindegyik asztalon van krumpli, ami legjobb esetben is csak 1600 évvel később juthatott el Jeruzsálembe, az hagyján, de az asztal közepén kiterített sült tengeri malac egészen szürreális látvány.

A Plaza Murillo-tól elbandukoltunk az útikönyvek által erősen hájpolt Calle Jaen utcácskához, ami lehet, hogy la paz-i szinten szép, mert be van vakolva és ki van festve néhány ház, de hát könyörgöm. Ilyen utcák világ-, de még Dél-Amerika szerte is tömegivel vannak, amiből nemhogy turista látványosság nem lesz, de még csak fel sem kapja a fejét az arra járó.
El is ment a délután, ezért beültünk vacsizni egy kulturáltnak látszó helyre a Szent Ferenc templom oldalánál. Kifejezetten menő helynek számító étteremben a 4000,- Ft. nem tűnt soknak egy láma stake-ért úgy, hogy még egy üveg sör is belefért, ami errefelé gyakran 6 dl. Isten éltesse, aki kitalálta ezt az űrtartalmú palackot!
Lefekvés előtt, a hazafelé séta közben, akadt még egy említésre méltó látvány. Keresztül haladva a boszorkányok utcájaként emlegetett calle Santa Cruzon, bizarr látványt nyújt a zsinórra fűzött bébi lámamúmia választék. Ezt aztán végképp nem tudom, hogy mire használják a szakavatottak, minden esetre gyenge idegzetűeknek nem ajánlom.

Volt még egy teljes délelőttünk, mielőtt visszaindult volna a buszunk, ezért kipróbáltuk La Paz egyik fontos közlekedési eszközét a lanovkát. Ez nem vicc, jelenleg öt vonalon lehet közlekedni a meredek hegyoldalakon, a főváros különböző részein. Praktikus megoldás, még ott is, ahol vízszintes a terep, mert nem kell hozzá kisajátítani telkeket, a meredek hegyoldalakon pedig szenzációs. A jegy nem drága, 150 forintért szállhatunk fel, függetlenül attól, hogy hol akarunk kiszállni. Mi a piros vonalat választottuk, az a belvárosból visz fel a déli fennsíkra. Ott pedig már építik (osztrákok) a következő vonalat, ami egész a reptérig visz majd. De további vonalakat is ígér Morales elnök (a Flores gyilkos) az elkövetkező években.(2016)" forrás

Vízum

Turizmus: vízum nem szükséges a 90 napot meg nem haladó tartózkodás esetére, csak érvényes útlevél.

Repülés

A bolíviai főváros, La Paz és Európa között nincs közvetlen légi járat.

A La Paz repülőtér a világ legmagasabban fekvő nemzetközi repülőtere (4,058 m tengerszint feletti magasságban).

Szállás

Egészség

Mind a közegészség, mind az egészségügyi helyzet hagy kívánnivalót maga után, de az állapotok nem kritikusak. Védőoltásokat nem írnak elő, de sárgaláz oltás és malária elleni gyógyszer előzetes szedése az őserdei túrára indulóknak szükséges. Általános elővigyázatosságból más (a tífusz, tetanusz, agyhártyagyulladás, Hepatitis A és B elleni oltások) is szóba jöhet, hazai felvételük előtt célszerű az ANTSZ véleményét kikérni. Madárinfluenza a dél-amerikai kontinensen még nem fordult elő. Baleset vagy súlyosabb betegség esetén elsősorban a magánklinikák igénybevétele ajánlott. Enyhébb lefolyású betegségre – ha nem kívánunk orvoshoz fordulni -, a helyi gyógyszertárakban (ezek éjjel-nappal nyitva vannak, is szinte minden utcasarkon van egy) vény nélkül is kaphatók gyógyszerek.

A sárgaláz elleni oltás az ország egyes veszélyeztetett részeire utazók esetében kötelező. A veszélyesnek ítélt régiókat egy egészségügyi minisztériumi rendelet tartalmazza, a szóban fekvő területek általában Bolívia alacsonyan fekvő, trópusi részein találhatóak. A nehezen megismerhető és nem teljesen egyértelmű szabályozás miatt azonban javasoljuk, hogy Bolívián belüli úti célunktól függetlenül adassuk be a sárgaláz elleni oltást.

Kokatea megítélése:

A kokatea („coca mate”) Latin-Amerikában általában nem minősül kábítószernek, számos boltban vagy piacon szabadon kapható, a szállodákban a reggelinél minden esetben kínálják. Fogyasztása az érzékszervekre éppúgy nem káros, mint Magyarországon a mákos tészta evése, azonban még a legkisebb mennyiségben való behozatala esetén is az USA, az EU és hazánk vámszervei büntetőeljárást indítanak.

Általánosan érvényes Bolívia egészére, hogy az igen erős UV sugárzás miatt sötét napszemüveg és magas fényvédő faktorú krémek, valamint kalap használata még viszonylag hűvös, borús idő esetén is nagyon ajánlott. A hegyvidéken a nyári hónapokban éjszakára nagyon lehűlhet az idő. A magasan fekvő vidékre (pl. La Paz, Titicaca tó, Salar Uyuni, Oruro, Potosí) látogatók a magassági betegség leküzdése érdekében az érkezés első napjára semmiképpen se tervezzenek kirándulást, ajánlott a napot nyugodt pihenéssel tölteni, könnyű ételeket és kokateát fogyasztani - ezt a helyi szállodák is ajánlják -, illetve súlyos tünetek esetén javallott az ún. soroche tabletta szedése. Figyelem: túrázás, országon belüli közúton való utazás esetén mindig legyen nálunk több liter ivóvíz! Csapvizet, mosatlan gyümölcsöt és zöldséget, valamint utcai árusoknál és igen egyszerű étkezdékben kapható, és bizalmatlanságot keltő ételeket inkább ne fogyasszunk!

"A természeti környezet akkor is okozhat komoly kellemetlenséget az utazónak, ha nem csinál semmit, egyszerűen csak „van”. Amikor repülővel megérkeztem Bolívia fővárosába, La Pazba és kitántorogtam az előcsarnokba, egy furcsa feliratot pillantottam meg: oxigénbár! S hogy milyen nagy szükség lett volna rá (már ha éppen üzemelt volna), azt szinte azonnal megtapasztaltam. A repülőtér ugyanis pontosan 4075 méteres magasságban van a tengerszinthez képest (a belváros „csak” kb. 3600-on), és én annak előtte ilyen magasan még sosem jártam, úgyhogy fogalmam se lehetett róla, milyen a magassági betegség. Most megtudtam.

Taxival még elvergődtem a szállásomig, aztán lerogytam az ágyra és csöndben szenvedtem. Pokoli fejfájás, légszomj, hányinger, étvágytalanság, alvászavarok (konkrétan: két napig képtelen voltam egyfolytában egy-két óránál többet aludni és iszonyú baromságokat álmodtam), fekvő helyzetben is százhússzal tekerő pulzus, aztán amikor másnap kimentem az utcára, a legkisebb emelkedőn is meg kellett állnom öt méterenként. Megszokni ugyan nem lehet, de a szervezet meglepően hamar alkalmazkodik.

A harmadik naptól a tünetek teljesen elmúltak, úgyhogy mire a Titicaca-tóhoz értünk, már egész fickósan mozogtam, pedig az is 3800 méteren van. (Jut eszembe, a Titicaca talán az egyetlen hely a Földön, ahol egyszerre lehet magassági és „tengeri” betegségben szenvedni, amit egy többórás csónakút során sajnos magam is megtapasztaltam.) Utóbb átmentünk kocsival az Andok egyik 5000 méter magas hágóján, ahol gyakorlatilag semmi különöset nem éreztem, csak egy utastárs lett kissé rosszul, bár szerintem nem az oxigénhiánytól, hanem a puszta tudattól, hogy ilyen magasan vagyunk." forrás

Közlekedés

Bérelt autóval történő közlekedés esetén tudni kell, hogy Bolíviában igen laza, fegyelmezetlen az autóvezetési stílus. A hegyvidéki utakon fokozott figyelemmel kell vezetni az európai autósnak. Hosszabb út esetén gyakori pihenők megtétele javasolt. A biztonsági öv használata még városban és a hátsó ülésen is erősen ajánlott. Figyelem: gyakorta számítani lehet "szórakozott" gyalogosokra, biciklisekre és mozgóárusokra, akik körülnézés nélkül lépnek le a járdáról, és a szabályosan haladó járműveknek szó szerint nekiütköznének, ha a vezető nem kerüli ki őket. Nem kockázatmentes olcsó távolsági buszokkal utazgatni rossz közlekedési morál (na meg a rablásveszély miatt is.). Ne szálljunk fel túlságosan tömött távolsági buszokra, mert azokkal utazni veszélyes (nehezebb fékezés).

Az óvatos utazóknak mindenképpen tanácsos turistabuszos megoldást keresni a Bolívián át történő közlekedéshez. Drágább, de biztonságosabb. La Pazban a Sagárnaga nevű turistás utcában rengeteg utazási iroda van, és ott talán lehet foglalni jó állapotú turistabuszra helyet. Turistás busznak minősülnek a bus cama nevű járművek, amelyeknek az ülése ággyá alakítható. Ezekre a jegy drága, és a helyiek erre nem vesznek jegyet, inkább a turisták. Ezek biztonságosabb, modernebb buszok. Sok utazó állítja, hogy baleset nélkül megúszta a bolíviai buszozásokat, legfeljebb gumiabroncs cserék miatt kellett itt-ott várakozni. A La Paz, Ouro és Cochabamba közötti buszozás biznoságosabb, mint a La Paz Santa Cruz közötti.

A szabados vezetési stílus, valamint az esetenként több ezer méter magasban kanyargó hegyvidéki utak jóval fokozottabb figyelmet igényelnek az európai autóstól. A biztonsági öv használata még városban és a hátsó ülésen is erősen ajánlott. Figyelem: gyakorta számítani lehet „szórakozott” gyalogosokra, biciklisekre és mozgóárusokra, akik körülnézés nélkül lépnek le a járdáról, és a szabályosan haladó járműveknek szó szerint nekiütköznének, ha a vezető nem kerüli ki őket.

Komoly elővigyázatosságot követel, különösen az olcsó távolsági buszok igénybevétele vagy egyedüli kalandozás esetén (rablásveszély és a rossz közlekedési morál miatt egyaránt).

Vízi közlekedés: csak abban az esetben ajánlott, ha komoly utazási iroda szervezésében kerül igénybevételre.

"Bár a statisztikák ezt nem feltétlenül erősítik meg, nekem nagyon úgy tűnt, hogy Bolíviánál kevés helyen lehet több közúti baleset. A járművek vacak állapotban vannak, akárcsak az utak, és mivel sok a hegy és a szakadék, viszonylag kis hibákból is könnyen tömegkatasztrófa lehet. Az sem segít sokat, hogy a sofőrök jelentős része nemcsak a kokalevél által kölcsönzött éberségben hisz, hanem az alkoholban is. Nem sikerült megértenem, hogy képzelhetik, hogy az alkoholtól jobb sofőrök lesznek, de tényleg sokan ezt képzelik. Ennek megfelelően itt hallottam turistától életem egyik legdurvább sztoriját: a buszuk Oruro és La Paz között úgy csúszott ki, hogy egy része már kilógott a szakadék fölé. Voltak párok a járművön, akik már búcsúzkodtak egymástól." forrás

---

"Miután hajnali 6-kor elindult a buszon Uyuniból a 200 kilométerre fekvő Tupizába, még nem sokban éreztem magam máshogy, mintha a miskolci intercity-n ülnék Gödöllőnél, persze azt leszámítva, hogy a förtelmes bolíviai etnopopot elviselni kénytelen fülem még sosem vágyott jobban Johnny Gold munkásságára, és hogy az orrom is keserédes nosztalgiát érzett a MÁV-vagonok iránt. A következő pillanatkép, hogy a rozoga kisbuszunk padlógázzal közelít egy, az esős évszak miatt többméteresre duzzadt vízátfolyáshoz, és a nagy erőfeszítéshez képest nevetségesen kis távolság után beragad a gecibe. Egy kitolatás után újra megpróbáltuk, miután pár ásós csávó fél órán át méregette a gázlót, látszólag azzal a céllal, hogy minél tovább fenntartsák a látszatát annak, hogy valójában dolgoznak. A másodszori nekifutás talán plusz egy métert eredményezett, így mi, utasok, leszálltunk a buszról, és mezítláb keltünk át a térdig érő, a magát egy szabolcsi budiban talán kevéssé környezetidegennek érző folyékony furcsaságon.

A buszunkból közben előkerült a bolíviai busz nélkülözhetetlen kiegészítője, a többméteres, minimálisan megmunkált fatörzs, amely segítségével a helóták végül kiszabadították a buszt, miközben mi egymás segítségével megtisztítottuk egymást. Mivel a buszon én voltam az egyetlen gringó, a közösbe bedobott kétliteres vizemért szerencsétlenségemre ajándék is járt, mégpedig egy legutóbb kb. 15 éve kóstolt, valamilyen távoli rokon által készített, és már akkor is utált habcsókszerűség rémisztő méretű mutációja. A kb. két órás szopódás miatt csak az utolsó pillanatban értem el a csatlakozást, ahol viszont már nem volt hely, így beültettek a cockpitbe a sofőr mellé, ami a kétszintes buszon teljesen különálló egységet alkotott. Ahogy eddig is, továbbra is földúton haladtunk, a táj elkezdett bedurvulni, a 3-4 ezer méteres magasságban egyre több lett a szerpentin a hegyoldalba vájt szűk úton." forrás

Vízi közlekedés csakis komoly utazási iroda szervezésében tanácsos. A belföldi járatokra egyáltalán nem jellemző a menetrendi pontosság, amúgy maguk a repülőterek biztonságosak. Vidéken gyakoriak a buszbalesetek. A hegyvidéken az erős esőzések szoktak úttorlaszokat eredményező hegyomlásokat okozni.

"Hogy milyen veszélyes is lehetett ez az út, akkor derült csak ki, amikor La Pazba visszafelé ugyanitt jöttünk fel a kisbusszal. Ami bicikliről kényelmes, helyenként kifejezetten széles útnak tűnt, ahol még egymást előzgetni is viszonylag nyugodtan lehetett, az négy kerékről nézve életveszélyes kecskecsapásnak látszott. Itt a sofőr bármilyen kis hibája szinte automatikusan tömegkatasztrófával járt. Ha előbb látom így az utat, nem biztos, hogy olyan nagyon le akartam volna rajta biciklizni." forrás

---

"Amikor először olvastam arról, hogy Bolívia 43000 km-es úthálózatból csak 2000 km aszfaltozott, azt hittem elírás. Oké, hogy szegény az ország, de ez mégis csak Dél-Amerika, nem Közép-Afrika. Aztán a határt átlépve kénytelen voltam elhinni, hogy tényleg nem hiányzik egy nulla a végéről, mert a legközelebbi aszfaltozott országút csak mintegy 500 km után következett. Az Uyuni és Potosí közötti országutat nem is tudom mihez lehetne hasonlítani, talán olyan mint amilyenek a Mátrában az erdészeti bekötőutak. Itt-ott pár száz méter aszfalt, de jobbára zúzott kő, esetleg az sem. Bármilyen meglepő, az országban vasúti közlekedés is van, bár közlekedésre teljesen alkalmatlan. Kizárólag vonatbuziknak ajánlott, hogy átélhessék, milyen lehetett a vasút Stephenson idejében: heti kétszeri indulás, ennek ellenére járatkimaradások, lámával vetekedő átlagsebesség, csak hogy egy pár jellemzőt említsünk. (2010)" forrás

Étkezés

"A bolíviai nemzeti konyha elengedhetetlen összetevője a szakács haja. Ráadásul ezeket a jó vastag, szénfekete indián hajszálakat lehetetlen nem észrevenni. Amelyik fogásban nincs legalább három hajszál, az nem is tekinthető bolíviai ételnek. Bolíviában vannak a világ legostobább pincérjei. Kérek egy light kólát és egy bolognai spagettit. Felírja, vagy legalábbis úgy tesz. Elmegy. Visszajön. Milyen kólát? Lightot, mondom. Megint elmegy. Megint visszajön. Milyen spagettit? És tapasztalataim szerint a drága éttermekben sem jobb a helyzet, sőt. Ott csak hajbókolni tanulnak meg, bármit megjegyezni, esetleg időben kihozni soha." forrás

---

"Bolíviában találkoztam pirospaprikával és pörkölttel is, ami ráadásul nokedlivel volt tálalva – és mindezt egy helyi piacon, nem magyar étteremben…(2014)" forrás

Vásárlás

Közbiztonság

Terrorizmus

Jelenleg nincs Bolíviában a politikai hatalmat erőszakkal vagy terrorcserekmények útján megszerezni kívánó szervezet. Magyar és EU-állampolgárokat, illetve magyar és EU-érdekeltségű vállalatokat, intézményeket nem értek terroristatámadások, és ilyen fenyegetésekről sincs tudomásunk.

Bűnözés

Az országban, de különösen a fővárosban és a nagyobb városokban gyakoriak a bűncselekmények. Rendszeresen történnek külföldi turisták sérelmére különböző típusú lopások (szállodákban, közterületeken, tömegközlekedési eszközökön). Kisebb számban - nagyobb értékekre - rablások is előfordulnak. Ajánlatos Magyarországon az utazási irodánktól külön kérni, hogy megbízható repülőtéri transzferről is gondoskodjék a bolíviai utazásszervező, illetve a szállodától kérjük, hogy szerezzen taxit.

Biztonság, közbiztonság szempontjából leginkább kockázatos területek

Ajánlott kihagyni az országjárásból elsősorban a Chapare (Santa Cruz és Cochabamba között), valamint a Yungas (La Paztól északkeletre), az Altiplano régiókat és El Alto városát különösen éjszaka. Akik mégis ezekre a vidékekre kívánnak látogatni, saját biztonságuk érdekében javasoljuk a Limai magyar nagykövetséget előzetesen értesíteni az útitervről és a részletekről. Lehetőleg ne utazzunk közúton éjszaka. Mindenképpen kevésbé ajánlott olyan helyekre látogatni, amelyek nincsenek a külföldi turisták által gyakrabban felkeresett úti célok között.

Az elnöki palotát a hadsereg (katonai rendőrség) védi, a 19. századi uniformisban öltöztetett díszőrség csak turista látváyosság. - v.n. fotója

"Mennyire kell betojni La Paztól biztonsági szempontból? Picit igen, nagyon nem. Észnél kell lenni a nemzetközi repülőtérre és a buszpályaudvarra érkezéskor. Taxiba beszállni veszélyes. Ugyancsak óvatosnak kell lenni a kamurendőrök miatt. Semmiképpen sem szabad idegen autóba beülni. Csakis legális taxikat és buszokat szabad használni. Éjszaka csak a nagyon mozgalmas utcákon közlekedjünk. Sok pénzt sose virítsunk, mindig legyen külön zsebben szerényebb summa. Bárokban, szórakozóhelyeken idegenektől, illetve senkitől ne fogadjunk el ajándék itókát. La Pazban a legveszélyesebb környék az El Alto, és ott a piac. Nappal, kellő óvatossággal ott is lehet mozogni. A Peruból Bolíviába közlekedő minibuszok utasaira külön nagy figyelmet fordítanak a simlisek, csalók, tolvajok (zsebmetszők). Általános tanács, hogy ismerkedjünk össze más (de megbízható) utazókkal és mozogjunk 3-6 fős csapatban. Úgy biztonságosabb. Ha találunk magunk által kiválasztott helyi embert, akkor próbáljuk az ő "védelmébe" helyezni magunkat. Mindig mozogjunk célirányosan, ne mutatkozzunk tétovának, mert az ilyen pancserekre buknak a rossz emberek." (J.K., 2014)

Magyar külképviselet

Bolíviában nincs magyar követség, Bolívia vonatkozásában a Buenos Aires-i nagykövetségünk az illetékes.

Viszont van La Pazban egy tiszteletbeli magyar konzul: Bartos Miklós Andres Esteban (nem tud magyarul!/gyermekorvos vagy volt)

• Címe: La Paz Edificio Venus, 6. Piso, Oficina "B", Avenida Arce 2105
• Telefonszáma: 591-2 244-0725 - Mobil: (591) 701-15587
• (A bolíviai telefonszámok hét számjegyűek. A mobilszámok 7-es számjeggyel kezdődnek és nyolc számjegyűek. Országon belül további előhívó nem szükséges, csak az adott mobilszámot kell tárcsázni.)
• E-mail: consuldehungria@acelerate.com vagy consuldehungria@gmail.com

Egyéb hasznos információk

Nemzetközi biztosítás megléte mindenképpen javasolt. Célszerű rákérdezni az adott biztosítónál, hogy van-e bolíviai biztosítópartnere, ugyanis ennek hiányában egy esetleges orvosi kezelés alkalmával a bolíviai egészségügyi intézmény addig nem látja el a beteget, amíg annak költsége nincs kifizetve. Egészségügyi egyezmény nincs a két ország között. Esetleges lopás, rablás esetén a hazai biztosítónál történő kárigény érvényesítéséhez a bolíviai rendőrségi feljelentés szükséges

Pénzváltás

Bolíviában a hivatalos fizetőeszköz: a boliviano (BOB)

• 1 boliviano = 60 forint (HUF)
• 1 amerikai dollár (USD) = 6,87 boliviano (BOB)
• (A linkekre ráktatintva láthatók a friss árfolyamok)

Vám-ügyek

Csak a Bolíviában három hónapot meghaladóan tartózkodó külföldieknek, valamint a Bolíviában élő bolíviai állampolgároknak kell a repülőtéren repülőtéri illetéket fizetni. Nincs felső összeghatára az országba behozni kívánt költőpénznek. A bolíviai törvények szigorúan, - minimum 3-5 évig terjedő szabadságvesztéssel - büntetik bármilyen fajta kábítószer (ideértve a marihuánát is) birtoklását, fogyasztását vagy kereskedelmét. Figyelem: Az ártatlanság vélelme Bolíviában nem alkalmazható, így a vádlottaknak (még ha csak kísérték is az igazi elkövetőt) kell bizonyítani ártatlanságukat! Tilos régészeti lelőhelyeken talált vagy mozgóárustól vett eredeti, történelmi értékkel bíró tárgyaknak, továbbá állatoknak és növényeknek az adott bolíviai állami szakhatóság engedélye nélküli kivitele az országból.

A kokatea Latin-Amerikában általában nem minősül kábítószernek, számos boltban vagy piacon szabadon kapható, (fogyasztása az érzékszervekre éppúgy nem káros, mint Magyarországon a mákos tészta evése), azonban még a legkisebb mennyiségben való behozatala esetén is az USA, az EU és hazánk vámszervei büntetőeljárást indítanak. Javasoljuk azonban, hogy utazásuk előtt a kokateával kapcsolatos helyi szokásokról és szabályokról körültekintően tájékozódjanak.

Munkaszüneti napok, fontosabb vallási és egyéb ünnepek

• január 01.– Újév
• február 25. Karnevál kezdete
• február 27-28. Karnevál
• április 14. Nagypéntek
• május 01. Munka ünnepe
• június 15. Krisztus teste
• augusztus 06. Haza ünnepe
• november 02. Mindenszentek
• december 24 –25. Karácsony
• december 31. Óév búcsúztatása

Hasznos telefonszámok

• Turista rendőrség, La Paz: 00591-2- 222.50.16
• Rendőrség (Radio Patrullas) az ország 9 megyéjében tel: 110

Földrajz és időjárás

• Bolívia a 19. századi spanyol gyarmatosítás elleni küzdelem legendás vezéréről, Simon Bolivárról lett elnevezve.
• A világ legmagasabban fekvő, hajózható tava a 3810 méter magasságban lévő híres Titicaca-tó. Egy gyors hidroplánnal is közel hat órán vesz igénybe keresztezni a tavat. Ez a világ egyik legmélyebb tava is egyben.
• Bolívia a föld egyik legcsapadékosabb övezetéhez tartozik. Az évi csapadékmennyiség több, mint 5 ezer milliméter (Magyarországon ez csak 500-750 mm!).
• Bolíviában több mint 30 nyelvet tekintenek hivatalosnak, ténylegesen azonban a spanyol, a kecsua és az ajmara számít hivatalos nyelveknek.
• Igen erős UV sugárzás jellemző. A hegyvidéken a nyári hónapokban is nagyon lehűlhet az idő éjszakára. Viszonylag gyakoriak a kisebb földrengések és vidéken a buszbalesetek. A hegyvidéken az erős esőzések szoktak úttorlaszokat eredményező hegyomlásokat okozni.

La Paznál - "Hold völgy" - festői sziklák, kanyonok és tornyok bizarr labirintusa, ami sok évszázaddal ezelőtt alakult ki olyan természeti jelenségek hatására, mint az eső és a szél - v.n. fotója

Történelem

A 15. században a ma Bolívia területe a mai Ecuador és Peru területével a hatalmas inka birodalom része volt. Az inkák, Dél-Amerika őslakói, a 13. és 16. századok között Dél-Amerika nagy részét uralták. A 16. században a spanyolok hódították meg a mai Bolívia akkori területét. Altoperu-nak, azaz Magas Perunak nevezték. Akkor még Altoperu egészen az Atlanti-óceánig elterült. A spanyolok az őshonosakat rabszolgasorsba taszították és kényszermunkában dolgoztatták őket, pl. az ezüstkitermelésben. 1825-ben Simon Bolivar vezetésével egy függetlenségi mozgalom felszabadította az országot a spanyol uralomból. Később az országot róla nevezték el Bolíviának. Még a nemzeti fizetőeszközüket, a bolivart is róla nevezték el. Az 1879-1883-as Chile elleni háborúban Bolívia elvesztette parti tartományait és az Atacama sivatagot. Így Bolívia tengeri kijárat nélküli országgá vált és az is jelenleg is.

Manapság

Bolívia a világ legjelentősebb paradió (vagy más néven brazil dió) termesztője.

"Bolívia, a világ Kolumbia utáni második legnagyobb kokainexportőre, két szempontból is különleges eset. Egyrészt mert a kokacserje levele, a kokain alapanyaga itt évezredes történelmű, enyhe ajzószer. Az ország jelentős része az Andok hegyein és völgyeiben, 3-5000 méter között található, ahol a kokalevelek rágása segít elviselni az oxigénhiányos környezetet. Valamint jól elnyomja a fáradtság és az éhség érzetét, amiért a kemény fizikai munkát végző, filléreket kereső aymara és kecsua indiánok igen hálásak.

Bolíviában – akárcsak Latin-Amerika jelentős részén – senki nem érti, miért nekik kellene bűnhődniük a fejlett világ kokainfogyasztása miatt. Vannak a kontinensen országok, amelyek hajlandóak együttműködni az Egyesült Államok negyven éve sikertelenül vívott drogháborújával, Bolívia azonban – és ez a másik tényező, ami különlegessé teszi kokainügyileg az országot – egy ideje már tessék-lássék sem nagyon vesz részt a szélmalomharcban. Amióta 2006-ban Evo Morales, az ország első indián származású elnöke, egyben egykori kokatermesztő földműves hatalomra jutott, Bolívia a nemzetközi kábítószerellenes egyezményeket is elég lazán kezeli." forrás

La Paz, elnöki palota, az államfő rezidenciája - v.n. fotója

A helyiekről

A World Economic Forum nevű intézet 2013-ban kiadott egy 517 oldalas tanulmányt, amely felmérés arról, hogy egyes országok lakói miként vélekednek az odalátogató külföldiekről és mennyire barátságosak a turistákhoz. A tanulmány készítői 140 országot vizsgáltak és értékeltek 1-től 7-ig terjedő pontskálán. a legbarátságtalanabb országok top 10-es listáját Bolívia vezeti 4,1 ponttal (Venezuela a második). Tény és való utazók tapasztalatai szerint, hogy a városokban nem szeretik ha a turista embereket próbál lefényképezni. Vidéken, a falvakban ez kisebb probléma.

• A bolíviaiak 78 százaléka római katolikus. A fiatalok nem igazán élnek aktív hitéletet, ellentétben a szüleikkel.
• A lakosság 30 százaléka kecsua indián, 30 százalék mesztic (fehér és indián keverék), 23 százalék ajmara és 14 százalék a fehér.
• Bolíviában a foci a legnépszerűbb sport.

"Nem Bolívia a világ egyetlen kulturálisan kettészakadt országa, mégis talán itt a leghangsúlyosabb a törésvonal. Az ország egyik fele 3000 méter felett fagyoskodik éjszakánként az Andokban, míg a másik megsül a dzsungeles-mocsaras síkságon. Az egyik fél csúnya kis indián töpszli, a másik latinos-mesztic, és sokszor kifejezetten csinos. Az előbbi színes népviseletet hord és pánsípon játszik, az utóbbi nem. Az egyik szegény, a másik, bolíviai mércével, de jómódú. Az előbbit úgy hívják, hogy kolla, az utóbbit meg úgy, camba. Sok bolíviai embernek mondtam, hogy magyar vagyok, de egyiknek sem jutott eszébe Tóásó Előd." forrás

Turista etikett

Nagyon óvatosnak kell lenni a helyi emberek lefényképezésénél, mert sokan nem szeretik, ha fotózzák őket. Az is előfordul, hogy megdobálják azokat a buszokat, autókat, amelyekből turisták embereket fényképeznek. Mindenképpen próbáljunk engedélyt kérni előre.

Gasztronómia

"Legjobban úgy jellemezhetnénk a bolíviai konyhát, mint a szélsőséges ízek konyhája, a maga csípős, fűszeres és édes ízeivel. Hús burgonyával, legrövidebben ezt tudnánk elmondani a bolíviai étkezésekről. Ebben a térségben fogyasztották először az inkák a burgonyát, amit a helyiek papasnak hívnak. A hagyományos alkohol a chicha, amiből Pachamama - az inka isten – tiszteletére, gyakran kilöttyintenek egy keveset a földre." forrás

---

"A bolíviai nemzeti konyha elengedhetetlen összetevője a szakács haja. Ráadásul ezeket a jó vastag, szénfekete indián hajszálakat lehetetlen nem észrevenni. Amelyik fogásban nincs legalább három hajszál, az nem is tekinthető bolíviai ételnek." forrás

---

,, Nagyon sokan figyelmeztettek minket a bolíviai ételekről. "Mindenki beteg lesz Bolíviában! Vigyázzatok az utcai kajával, a vízzel meg többnyire mindennel!"

Hát már 9 hónapja utazunk Latin Amerikába és nem idegen számunkra a gyomorrontás..nem egy kellemes tapasztalat, de néha becsúszik egy ilyen is...ez van.

Semmi esetre sem akartuk hogy ez a pár sötét előrejelzés visszatartson minket a kedvenc fajta kulturális felderítésünktől, az eteltől!

Szóval, egy hónapig utaztunk Bolíviába és ellátogattunk az ország gasztronómiai fellegvárába Cochabambába...amúgy arról is híres hogy itt van Latin Amerika legnagyobb Krisztus szobra...de vissza az ételekhez...

Tukumanes egy szuper reggeli étel. Egy friss meleg tésztás tasak tele tömve krumplival, zöldséggel, néha hússal vagy tojással. Ezt friss öntetekkel, savanyúsággal vagy salátával eszik. Megéri megkeresni az árusokat ahol sor van....mindig megéri.

Saltenas szintén egy amolyan pékáru, de ez a kis fekete gerinces tasak egy pörkölthöz hasonló húsos, hagymás töltelékekkel van tele.

Sopa de Mani a helyi ételek egyik legnagyobb slágere. Földimogyoró leves. Akinek nem hangzik túl kecsegtetőnek azt kell mondanunk egy hosszú nap után egy elég laktató vacsora. Sajnos elfelejtettünk képet készíteni, de egy homok szinű krém levest kell elképzelni.

Az oharachka egy nagyon finom édes falat. Vajas keksz sűrű karamell szósszal összeragasztva.Egy erős kávé mellé nagyon tudjuk ajánlani.

Achachiero az egyik kedvenc helyi gyümölcs. Nem nagy szám első ránézésre, de ez a kemény héjú kis gyümölcs nagyon édes és puha fehér húst rejteget. Amikor elkezded enni, nehéz abbahagyni.

A grillezés nem egészen egy egzotikus étel, de muszáj említeni mert a Cochabamba-i lakosok nagyon büszkék rá. Számtalan kis éttermet lehet találni ahol nincs sok választék csak csülök, kacsa vagy csirke; mind frissen a grillről egyszerű köretekkel. Isteni finom!

Szóval reméljük sikerült egy kis bizalmat gerjesztenünk a bolíviai étel kultúra felé es ha valaha erre tévedtek, nem csak konzervet és tésztát fogtok enni. (2019)" forrás

La Paz

(helyi kiejtésben: lá pász)

Lakosság (2021-ben): kb. 800 ezer, de az  agglomerációval együtt legalább 1,9 milliós.

A 3650 m tengerszint feletti magasságban lévő La Paz Bolívia második legnagyobb városa (Santa Cruz után). A világ legmagasabban fekvő metropolisza.

Bolívia fővárosa Sucre, de La Paz az ország közigazgatási és üzleti központja. A város egy kialudt vulkán kráterében található.

v.n. fotói

,, Utunk utolsó állomása La Paz is tartogatott meglepetéseket. A nagyváros fennsíkkal körülvett völgy mélyén fekszik úgy 3600 m magasan, elővárosok és a repülőtér 4000 m felett. A tömegközlekedés egyik oszlopa, az oszlopokon nyugvó felvonó rendszer 9 vonallal. Ilyet még nem láttam. És percek alatt repít 600 m magasra a város szélére. Méricskéltem: úgy 1500-2000 embert visz egy irányba. Persze más is van ebben a városban (történelem, épületek, gazdag házak, bádogviskók, maffia )." (d.a., 2019)

Ez a főtér, amit a függetlenséget 1825-ben kikáltó Pedro Murillo-ról neveztek el. - v.n. fotója

"La Paz, a világ legmagasabban fekvő 'fővárosa': La Paz, Bolívia legfontosabb nagyvárosa, adminisztratív székhelye. La Paz a Choqueyapu folyó kanyonjában egy fennsík alatt fekszik 3600 méteres tengerszint feletti magasságban. Ezzel a bolíviai város a világ legmagasabban fekvő fővárosa. A hegy tetején nyomornegyedekben laknak a legszegényebbek, addig a legtehetősebbek a völgyben luxuskörülmények között élnek. Magas fekvése következtében a város gyakorlatilag tűzbiztos. A fennsíkon található El Alto, itt van a főváros nemzetközi repülőtere. A 2001-es népszámlálás szerint La Paz lakossága mintegy egymillió fő volt. Bolívia hivatalos fővárosa Sucre, de a parlament az ország legfontosabb városában La Pazban 3200 és 4000 m magasság között található, így a világ a legmagasabban fekvő parlamentje." forrás

d.a. fotója

"A városban nyüzsög az élet, kevesebb az indián és félvér, mint Peruban. Inkább a spanyolos rassz ismérvei láthatók az arcokon. Hatalmas katedrálisában éppen mise és elsőáldozás folyt; a kislányok hófehér tüllben, a fiuk is hófehérben és csokornyakkendőben. Majd átmentünk a város másik nevezetességéhez, a Szent Ferenc Katedrálishoz." forrás

"La Paz, Bolívia adminisztratív fővárosa 3600 méterrel a tengerszint felett terül el, így ez a világ legmagasabban fekvő fővárosa. Ha valaki repülővel érkezik ebbe a barátságtalan házrengetegbe (ahol, egyedülálló módon, a gazdagok nem a hegyoldalakat lakják, hanem a völgy mélyét, ahol egy gondolatnyival több az oxigén), szinte törvényszerű, hogy elkapja a magaslati betegség, a soroche. Ez fejfájással, szédüléssel és orrvérzéssel jár együtt. La Paz tehát nem csupán külsejében barátságtalan, hanem az oda érkező turistákkal sem bánik kesztyűs kézzel.

Ennek ellenére a városnak van egy stílusa, ami miatt, ha nem is első látásra, de azért bele lehet szeretni. A kora hajnali óráktól kezdve nyüzsögnek, zsizsegnek az utcák, lépni nem lehet az utcai árusoktól, akik az édességtől a ceruzaelemeken át a telefontöltőkig mindenfélét árulnak a járdán ülve. Hagyományos értelemben vett látnivaló ugyan nincs igazán La Pazban – van azonban egy hely, amit minden erre járónak kötelező felkeresni." forrás

A 19. század második felében épült Szűz Mária székesegyház - v.n. fotója

"La Paz közelről ritka lepattant, koszos város. Távolról viszont lélegzetelállító látványt nyújt... az alsó részei 3500m körül vannak, a felsőbb rászei viszont 4000m -en. Az Altiplano -ról az alföld felé leszakadó hatalmas völgy elején, a völgykatlan közepén alapult. Aztán szépen megnőtt 2 millióssá, fittyet hányva a körülötte az Altiplano felé csipkéssen felszakadozó domborzatra... a városon belül 5-600 méteres szintkülönbségeket alkotva. Nem ritkák a 30-40% -os emelkedők, lépcsők, függőleges sziklafalak sem. Itt az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a gazdagok laknak lent, a szegények meg feljebb a kilátásos helyeken... fent ugyanis hidegebb és zordabb az időjárás." (2006) forrás

d.a. fotója

Titicaca-tó

A Peru és Bolívia határán található Titicaca-tó a legmagasabban (3810 méter tengerszint feletti magasságban) hajózható tó, Dél-Amerika legnagyobb tava (194 km hosszú és 65 km széles). Körülbelül 300 folyó és patak ömlik bele, de csak egy folyik ki. A víz átlagos hőmérséklete 10-12 Celsius fok. A legnagyobb mélység 281 méter.

v.n. fotója

"Gyomrunk (főleg az enyém) kicsit hátráltatott abban, hogy első nap nagyobb túrákat tegyünk így pihentünk, pisztrángot ettünk (a fokhagymás isteni volt). Megmásztunk egy régi inka obszervatórium romjait, elvileg itt a nap-éj egyenlőséget tudták megfigyelni, majd átmásztunk egy kereszt-utat (Bolívia egyik legfontosabb vallási kultuszhegye volt), hogy egy tényleg szép naplementét nézzünk a tavon (sajnos ezt mások is így gondolták!). Másnap irány a Nap-sziget. 2 óra hajókázás után 4-5 órát túráztunk a szigeten. A sziget tele van inka romokkal, ösvényekkel. Csalóka a sziget. Fantasztikus látványt nyújt, de 4000 m-en a tűző napon sétálni fárasztó és veszélyes, jól le is égtünk! (Kezd kicsit elegünk lenni az inkákból, ezek képtelenek voltak valamit is elérhető helyre tenni. Minden fent van, meg kell mászni, vért kell pisilni, míg láthatja …)" forrás

A tó partjának legérdekesebb városa, Copacabana, Bolívia vallási és spirituális központja. Itt található Dél-Amerika legrégebbi katolikus ereklyéje,  a Copacabanai Boldogságos Szűz (Fekete Madonna), Bolívia védnöknőjének csodálatos szobra. - v.n. fotója

Copacabana városát 1574-ben alapították, lakossága körülbelül 6 ezer fő. Sok autó van itt, amiket a helyi hagyomány alapján a katolikus és indiai rituálé szerint felszentelnek. Egy katolikus pap és egy Aymara (népgyógyász) pezsgőt és a tóból mert vizet önt rájuk.

Ilyen hajókkal viszik a turistákat kirándulni a Titicaca-tóra. - v.n. fotója

Uyuni sósivatag

"Uyuni egy tipikus bolíviai kisváros, turisták százai látogatnak ide, hogy szervezett, vagy szabadúszó túrák keretében eljussanak a sósivatagba. Mi egy szervezett túrán vettünk részt, dzsip, 6 fő, idegenvezetővel. A városból kifelé haladva, először a sófeldolgozó területre mentünk, ahol bemutatták, hogy miként termelik ki, szárítják és készítik a sót. Az itt lakó családok nagy része mezőgazdaságból, és só kitermelésből él. 10 ezer négyzetkilométer területű, ezzel a világ legnagyobb és legmagasabban fekvő sómezője. Az Andok hegység határolja. 70 km-re tovább, végig a só sivatagon haladva eljutottunk egy kivételes helyszínre, Isla Pescado-hoz. Hihetetlen látvány, egy sziget, kaktuszokkal, inka romokkal, a só rengeteg közepén. Amerre a szem ellát fehérség, lélegzetelállító tájak, hegyek, sósivatag, és mindennek a közepén egy "sziget". Olyan érzésem volt, mintha valami sci-fi film forgatásának helyszínén találtam volna magam. Bár valójában a legtalálóbb az időtlen megnevezés, mintha ez a csoda mindig is itt lett volna, csak rejtve létezett."

v.n. fotója

"A Bolíviába látogatók számára talán a legvártabb természeti látnivaló az uyuni sómező és a bolívai magas fennsík a lagúnákkal és vulkánokkal. Az évek során egy egész turisztikai iparág épült ki arra, hogy a turistákat terepjárókkal körbevigyék ezen a vidéken. A kirándulások néhány napig tartanak és a táj miatt általában felejthetetlen emléket jelentenek, de sajnos a felelőtlen utazási irodák egy része a minimális biztonsági előírásokat sem tartja be, és az elmúlt években tucatnyi halottja volt ezeknek a kirándulásoknak, elsősorban a részeg sofőrök miatt.

Potosíból ötórás buszút vezetett Uyuniba. A busz tipikus bolíviai, háború előtti időkből fennmaradt busz volt, de épségben megérkeztünk. Uyuni egy igazi koszfészek a nagy semmi közepén, amely gyakorlatilag a kirándulásra igyekvő illetve onnan visszatérő turistákból él, és az árak is ehhez vannak igazítva. A teljesen sík, fehér táj lehetővé teszi, hogy az ember szürrealista fotókat készítsen, így másokhoz hasonlóan, mi is elszórakoztattuk magunkat ezzel egy darabig és készítettünk fotókat, amelyek az optikai csalódással játszanak. A sómező közepén található egy kisebb domb, amelyet „Isla del Pescado” (vagyis Halsziget) névvel illettek. Ezen a helyen a legfőbb látványosságot a kaktuszerdő jelenti, a legmagasabb kaktusz 9 méter magas és 900 éves.

Felmásztunk egy kilátóhoz is, ahonnan remek kilátás volt a kaktuszokra, a sómezőre és a környező hegyekre is. Délután még utoljára megálltunk a sómezőn, hogy kicsit még élvezzük ennek a hihetetlen helynek a hangulatát. A naplementét a sómező egyik külső peremén tekintettük meg, a naplementével csípős szél kerekedett és rögtön nagyon hideg lett. A szállásunk egy sóból készült hotelben volt (már a sómezőn kívül), ahol a székek, az asztalok, de még az ágy váza is sóból volt, a matrac azért nem hála istennek."

---

"Dél-Amerika, és egyben a világ egyik legelképesztőbb darabja a Bolívia délnyugati csücskében található Salar de Uyuni. A világ legnagyobb sómezőjét nagyon régi álmom volt egyszer élőben is megnézni. Kevés hely volt indulás előtt a kihagyhatatlan célpontokat gyűjtő listán, de az Uyuni ezek közt is a dobogóra tudott kerülni. Így csak attól kellett félnem, hogy a nagyon felfokozott várakozásokat egyszerűen lehetetlen lesz kielégíteni.

A Salar de Uyunit a legtöbben ugyanúgy nézik meg. Vagy a chilei San Pedro de Atacamából, vagy a bolíviai Uyuni kisvárosból induló, nagyjából három napos, dzsipes túrák keretében. Az út nagy része 4000 méter feletti sivatag, ahova kell a terepjáró, és egy olyan sofőr, aki el tud igazodni az úttalan utak és halvány keréknyomok közt. Szinte az összes túrát Toyota Land Cruiserekkel bonyolítják, hiszen nincs még egy autó, amely egyszerre lenne ennyire megfizethető és ilyen kemény – nem véletlenül ez a kedvence minden igényes vásárlónak a táliboktól a kelet-afrikai milíciákig. A terepjárókban a sofőrrel négy-hét turista van összezárva három napon át, így elég fontos, hogy mind a helyi vezető, mind az útitársak elviselhetőek legyenek.

Január különleges időpont a Salar de Uyuni meglátogatására. A bolíviai télnek nevezett meteorológiai jelenség viszonylag sok csapadékot hoz a déli nyárba, és magára a sómezőre is sokszor esik az eső. A víznek nincs nagyon hova elfolynia a tökéletesen sima talajon, így egyszerűen csak áll rajta. Ezért ilyenkor a dzsipes túrák nem is tudnak áthajtani a Salaron, csak addig merészkednek, ameddig a normális esetben is karosszériagyilkos terepen veszély nélkül lehet. Cserébe viszont a tükörsima, fehér víz még bizarrabbá teszi a látványt.

Hajnalodott, amikor közeledni kezdtünk a Salarhoz, messziről pedig annyi látszott, hogy a rózsaszín fényben hatalmas ufók lebegnek, nagyon közel a talajhoz. Ezek valójában a sómezőn elszórt szigetecskék voltak, amelyek csúcsai úgy tükröződtek a vízben, hogy a tükörképeket semmilyen szellő vagy hullám nem borzolta össze. Közben szép lassan felkelt a nap, dzsipünk kiért a Salar egy száraz részére, és itt már látszott, hogy ennél fehérebb és laposabb helyet legfeljebb valami szibériai hómezőn lehet találni.

Nekem a Laguna Colorada jobban tetszett. Lehet, már túl sok kietlen sivatagot láttam az előző két hétben, és az is biztos, hogy a sómező-élményből sokat elvesz, hogy itt minden sofőr minden csoportot hülye fényképek készítésére kényszerít, műanyag dinoszauruszokkal, delfinekkel, és hasonló fergeteges tréfákkal. Lehet, hogy egyszerűen jobban szeretem a változatosságot. De a legvalószínűbb talán az, hogy a Salar de Uyuni a természetben elképzelhető legnagyobb semmi, a tájak abszolút nullája. Lenyűgöző és érdekes, de nem szép. Örültem, hogy végre eljutottam ide, de míg a Laguna Coloradánál azt éreztem, hogy akkor sem unnám meg, ha egy héten át minden nap meglátogatnám, a Salaron elég volt az ott eltöltött néhány óra." forrás

---

"A magaslati levegő ritkaságát nem árt "mellre szívni". Mielőtt nekivágnánk az útnak, mindenképpen időzzünk egy kicsit a 3000-3500 méter magasan fekvő bolíviai Tupizaban vagy Uyuniban – amelyek az indulóvárosai az ilyen túráknak -, mert a sivatagi körűt első napján időnként akár az 5000 méteres magasságot is elérhetjük. A magaslati betegség szerencsére a legtöbb embernél csak enyhe tünetekkel jár: szédülés, fejfájás, fáradékonyság. Megijedni semmiképpen sem kell, a túravezetők felkészültek gyógyszerekkel. Szintén nem árt kipróbálni a mindenféle ősi, helyi füvekből készített főzeteket (pl. pupusa), amelyek szinte kivétel nélkül használnak a magassági betegségre."

---

"Ez a végeláthatatlanul fehér sósivatag a megunhatatlan, optikai csalódásra építő fotókészítés Mekkája. Ebéd közben mindenféle kompozíciókkal álltunk elő, és néma sofőrünk is megvillantotta kreativitását az erős hadonászással beállított csoportképeivel. Mi júniusban, a száraz évszakban utaztunk, amikor talpunk alatt ropogott a só, de februárban az esőzések során a só alatti vízréteg felemelkedik, és a bárányfelhőket visszatükröző, szürreális, mozdulatlan víztükör fedi be a tájat egészen a horizontig. Egy sivatag nem lenne teljes oázis nélkül. Uyuníban az egykor tengerfenéken álló korallzátony ma Hal-sziget néven a sivatag egyik ilyen pihenőhelye. Korallok helyett ma gigantikus, tízméteres kaktuszok sorakoznak a lankáin, melyeknek korát ezerévesnél is többre becsülik." forrás

---

"Az élményt csak fokozza, hogy a túra alatt helyi családok látnak vendégül, gyakran a sofőr rokonai, illetve egy sóhotelben is meg lehet egyszer szállni, ahol csak az ágy nincs sóból, minden más igen. Összességében a legszürreálisabb hely, ahol valaha jártam. A színvilág, a látottak megemésztése nem egyszerű, és ehhez még hozzájön az a borzasztó szegénység, amiben a helyiek a turizmusnak kiszolgáltatva élnek Dél-Amerika legszegényebb országában."

Egyéb látnivalók

Madidi nemzeti Park

"Reggel indultunk La Pazból; két egyforma Toyota Land-crusier várt ránk a hotel előtt. A város 3800 méteren, 0 celsius a hőmérséklet; kiértünk a katlanból, 10 km után elértük az 5600 m-es hágót. Megint ájuldozni kezdtem a magaslat miatt, pedig gyógyszert is vittem direkt ezért, de nem nagyon segített. A nap gyönyörűen süt és körülöttünk ragyognak az Andok hófödte csúcsai. Hógolyóztunk rövidnadrágban... Fantasztikus érzés volt; ott álltunk a világ tetején!

Innen már a halálvölgy következett; eleinte jó, aszfaltos az út (még csodálkoztunk is, milyen jóóó úton haladunk) a régi úton már csak biciklikkel ereszkednek le a bátrabbak. 100 km és másfél óra múlva a növényzet megváltozik... az átmenet döbbenetes, de hát a trópuson vagyunk. Az aszfalt eltűnik, körülöttünk mediterrán a táj; még látszanak a távolban a hófödte hegyek, de fél óra múlva már trópusi a növényzet, banán és kókusz, kávéfa stb. Ereszkedünk lefelé a hegyről, egyre rosszabb az út, néhol akkora a sár, hogy tengelyig süllyedünk a dzsippel. Mellettünk alázuhanó vízesések, fantasztikus a táj... Fél nap alatt 5600 m-ről 500 m-en vagyunk. Az út eszméletlen, amíg élünk, nem felejtjük el...! " forrás

---

"Húsevő baktériumok fenyegetik a turistákat: nem tanácsos ideutazni. A híres Madidi Nemzeti Park sokak szerint a világ egyik leghátborzongatóbb helye. Bolíviában található, az Andok és a Tuichi folyó közötti területet elfoglaló Madidi Nemzeti Park ökológiai szempontból a bolygó egyik legszínesebb tája, csaknem 19 ezer négyzetkilométerén öt-hatezer növényfaj él, emellett ezer madárfaj, mely a világ madárfajainak 11%-át teszi ki. Abban szinte minden idelátogató egyetért, hogy a park tökéletes megtestesülése annak, amilyen az amazonasi dzsungel még a nagymértékű erdőirtások előtt lehetett, és abban is, hogy intenzív, természetközeli élményeket szerezhetnek azok, akik elég vakmerőek ahhoz, hogy felkeressék a környéket - ez ugyanis van, aki szerint korántsem veszélytelen.

A park területére vízi úton lehet eljutni, azonban a nemzeti park egyike a világ azon úti céljainak, ahol nagymértékben próbálják fejleszteni az ökoturizmus lehetőségeit, így szinte minden biztosított: több szálláshely közül is lehet választani, emellett a különféle utazási irodák a Bolíviába való beutazás megszervezését is lebonyolítják. A park területére többféle vezetett túrát is indítanak, az ezekről szóló beszámolók pedig szinte egytől egyig igen pozitívak. Léteznek ugyanakkor negatív tapasztalatok is, nem véletlen, hogy a világ legfélelmetesebb helyeit felsorakoztató listák többségén a nemzeti park igencsak előkelő helyen szerepel." forrás

A halálút

"A bolíviai Andok mélyén vezet az északi Yungas országút, amely közel 70 kilométer hosszan köti össze La Paz és Coroico városát. A helyiek csak “El Camino de la Muerte”-nek, a halál ösvényének nevezik, amelyet 1995-ben hivatalosan is a világ legveszélyesebb útjának nyilvánították. Az út mellett szinte száz méterenként láthatóak a felállított keresztek, a szakadék mélyén roncsok hevernek. Az út ijesztően veszélyes, a nagy forgalom ellenére csak egysávos, egyik oldalon a függőleges sziklafal, a másik oldalon a szakadék. Szűk hajtűkanyarok, keskeny átjárók, korlát sehol. A dzsungel miatt folyamatosan nedves a levegő, gyakori a köd, az út a sártól csúszós. Legtöbb helyen nem szélesebb, mint három méter, és még ezt is nehezítik a fentről potyogó sziklák. A balesetek mindennaposak, a karcolásokat, kisebb ütközéseket fel sem veszik. Átlagban heti egy halálos baleset biztos van, a becslések szerint évente 200-300 ember hal meg az úton. Napjainkra csökkent a helyi forgalom, mert 2006-ban elkészült az új út, két sávos, járdával, korlátokkal. Viszont az utat egyre több, az izgalomra vágyó turista keresi fel. Különösen népszerűvé vált a hegyi bringások között, mivel az út gyakorlatilag szinte teljes hosszában lejt. Pedig kerékpárral sem veszélytelen, 1998 óta 18 ismert halálos áldozat van." forrás

forrás

Olvasmányos linkek

"Bolívia egyébként nem olyan régen került fel a hátizsákosok fő célpontja közé, de amióta felkerült, egyre előkelőbb helyet vív ki magának. Bármennyire is hihetetlen, az infrastruktúra mégis csak sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, már egész sok helyen van víz és villany, nagyobb városokban pedig internet is. Ami félelmetes inkább, az az, hogy milyen lehetett a helyzet 30 vagy 50 évvel ezelőtt. Valószínűleg olyan, mint 150 évvel ezelőtt. A kontinens legszegényebb országaként az árszínvonal is ennek megfelelő, ami egyrészt remek, másrészt pedig kiváló alkalmat teremt a környező országok alsóbb népcsoportjainak tanulmányozására: ha egy brazilnak például már van egy kis pénze utazni, de épp csak annyi, hogy saját hazájában szinte semmit nem kezdhetne vele, csak át kell ruccannia Bolíviába, és máris császárnak érezheti magát. Ehhez még hozzájön egy-két mindenre elszánt gringó és japó, tényleg meglepően érdekes társaság bír összegyűlni egy bolíviai hostelben. A turizmus tortájából egyébként rendszeresen nagy szeletet hasító amerikai és nyugat-európai nyugdíjas korosztálynak valamiért nem kedvence a hely, nem is értem, miért. (2010)" forrás

---

"Bolívia talán az egyetlen ország az eddig látottak közül, ahol úgy éreztük, hogy érintetlen tájon hajtunk keresztül. Nem voltak villanyoszlopok, a forgalom elenyésző és ameddig elláttunk, semmi nyomát nem tapasztaltuk a civilizációnak. 3800 méteres magasságban voltunk, az Andok csúcsai mégis nagyon távolinak tűntek. Aznapi úti célunk Salinas de Garci Mendoza volt, de addig még pár folyó keresztezte utunkat. Szerencsére a legtöbb alja betonozott, így az átkelés nem okozott nagy problémát." forrás

---

"Másnap kora reggel egy három napos pampatúrát vállaltunk be, így továbbutaztunk Rurrenabaque trópusi városába. Húsz személyes géppel repültünk La Paz-ból, egy-egy sor ülés volt mindkét oldalon, lehajolva tudtunk bekucorodni a helyünkre, a táskákat pedig középre hajigáltuk be. Az út meglehetősen rázósra sikeredett, magamban rimánkodtam, hogy épségben kiszálljunk. Ez meg is történt, mégpedig egy füves placcon, ahol azonnal elsüllyedtünk a sárban. Ez volt a reptér. Gyönyörű, buja dzsungellel borított hegyek fogadtak, minden fantasztikusan zöld és párás volt." forrás

---

"Potosiban ma százezer ember él. Ahogy közeledtem a belváros felé egyre sűrűsödött az embertömeg. A hátsó utcákból zenészek és táncosok menete bontakozott ki. Hamar beleolvadtam a tömegbe és elveztem a fesztiváli hangulatot. A táncosok nyomában haladó rezesbanda adta az ütemet, míg a különböző népviseletbe öltözött táncosok vonzották magukra az utcán bámészkodók figyelmét. Gyakran a táncosok bevonnak egy-egy útszéli nézőt is párnak. Amint az egyik társaság továbbhaladt már fel is tűnik egy másik csoport, fantasztikus színkavalkádot produkálva. Volt maszkokba öltözött csoport is, voltak akik klasszikus tangóra táncoltak, de a leggyakoribb az Andoki népzenét játszók illetve – a spanyol örökségként kapott rezesbanda – zenéje volt.

A lányok esztétikai értéke sem volt elhanyagolható, habár az indiánok masszív darabok /de nem kövérek/ és a mesztic kevert is tud kihozni szemet gyönyörködtető formációkat. Mindenféle árusok vegyülnek közöttünk. A tömeg az utcák szélén ücsörög, bátorítják a táncosokat, italt vesznek a megfáradt résztvevőknek /sör és forralt bor/ és mindenki vidám, felszabadult. Sokuk nem visel zoknit sem a fagyok ellenére. (Csak jelzem, hogy olyan hideg van erre felé, hogy nappal sem olvad fel a jég ott, ahová nem süt a Nap.) Este 10 óra után már mindenki illuminált állapotba került, így már lecseng a fesztivál zenés része, de ettől függetlenül az emberek maradnak és beszélgetnek." forrás

---

"A vidék többnyire sík, az Andok legnagyobb kiterjedésű fennsíkjának részét képezi. Így igazi magashegyi tájjal errefelé meglepő módon nem is lehet találkozni. Csak a fennsík peremén, az argentin és a chilei határnál van néhány hegycsúcs (köztük több vulkáni), és azok sem tűnnek túl magasnak. Ez azonban csak az "emelkedett nézőpont" miatt van: a peremhegyek közül néhány a 6000 méteres magasságot is megközelíti. Hegy tehát nincs sok, bizarr felszíni formáció annál több. Az erózió hihetetlen dolgokat művelt a sziklákkal – némelyik esetében kész csoda, hogy még áll a "lábán". Van egy hely, amit „Salvador Dali szikláinak” neveznek az ottaniak; a katalán művész tudtommal sohasem járt arrafelé, a kövek azonban tényleg olyanok, mintha az ő szürrealista fantáziájának kreatúrái lennének." forrás

---

"Akar ön egy jót szenvedni? Ha igen, utazzon Dél-Amerikába, és kezdje Bolívia fővárosában, La Pazban! A többit menet közben megtudja. Ez nem egy utazási iroda mazochistáknak szóló hirdetése, csupán újságírói fogás, amelyet a szerző a figyelemfelkeltés érdekében alkalmaz. Egyébként nincs benne semmi ellentmondás. Bizonyos fokú szenvedés a bolíviai, perui utazások elkerülhetetlen velejárója, ami egyáltalán nem zárja ki, hogy közben jól is érezzük magunkat. La Paz repülőtere 4100 méter magasságban fekszik, s ha az utazó ide érkezik, szervezete itt lesz kénytelen úgy felszaporítani a vörösvérsejtek számát, hogy a ritka levegőt a továbbiakban gond nélkül elviselje. (Megjegyzem, a Bükk-fennsíkon ezt az akklimatizálódást sajnos nem lehet megejteni.)

Az első egy-két napon garantált a fejfájás, az enyhe avagy heveny émelygés, amiből komoly baj nem származhat, ugyanis enni sem tudunk. Menni csakis lefelé próbáljunk, vagy ha nincs lefelé, üljünk meg a fenekünkön. Le is fekhetünk, de - épp az említett tünetek kumulatív hatása miatt - az első egy-két éjszakán nyugodalmas alvásban ne reménykedjünk. Próbálkozzunk a helybeliek jól bevált ellenszerével, a kokalevélből főzött teával (maté de coca), esetleg a levelek rágásával. Habár e levél egy tőről fakad a hasonló nevű kábítószer alapanyagával, ettől még senki sem válik narkóssá. Ittam is szorgalmasan, de hogy a kellemetlen tünetek ettől vagy a spontán akklimatizálódástól múltak-e el, sosem fogom megtudni." forrás

---

"Nem hiszem, hogy újra látni fogok hasonló kéket, mint a Titicaca-tó vize. Kék ezentúl mást jelent nekem, mint eddig. A szigetek pedig tényleg a vízen lebegnek és a kis perui őslakók ott élnek, 4-5 család egy szigeten, minden szigetnek van polgármestere, és 1 luxus járgánya (ami egy általuk összetákolt bárka). Minden ház és minden totoraból van építve, ebből a fura növényből, aminek köszönhetően lebeg a sziget. Az érdekes történetük mellett, sok értékes kézműves alkotással, és nagyon különböző életformával rendelkeznek. Nincs cipőjük, se TV-jük, se számítógépük, se telefonjuk, se fűtésük, se internetük, de van család, barátok, természet, és Pacha Mama, és ennyi elég a boldogsághoz. Már én is tudom. forrás

Fotóegyveleg

Tojások és sajtok nagy- és kisker áron - s.n. fotója

La Paz főterén - A lapos karimájú, jellegzetes kalapot nem az ősidőktől, hanem a 16. század tájától kezdve hordták az indiánok. - v.n. fotója

La Paz-i utcaképek - v.n. fotói

b.m. fotója

Vissza az elejére

Kommentek