ÚTIKRITIKA.HU / Bolívia

Bolívia tengerpart nélküli dél-amerikai ország.
Bolívia területe 1 098 581 négyzetkilométer, ezzel Dél-Amerika egyik legnagyobb országa, Területe hatalmas, több mint 10 Magyarország férne bele. Ehhez képest csupán kb. 12,6 millió lakosa (2025-ös becslés). Szomszédai: Brazília északon és keleten, Paraguay délen, Argentína délnyugaton, Chile délnyugaton, Peru nyugaton. (Bolívia az Egyenlítőtől délre található, nagyjából 1,500-2,000 kilométer távolságra.)
Bolívia fővárosa: La Paz. Ez a világ legmagasabban fekvő fővárosa. 3,640 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkedik el.
Bolívia átlagos tengerszint feletti magassága 1,192 méter. Az Andok hegységei Bolívia nyugati részén húzódnak, és az ország területének mintegy 28-30%-át foglalják el. Az Andok legmagasabb pontjai közé tartozik a Nevado Sajama, amely 6,542 méter magas, Bolívia legmagasabb csúcsa.
Bolívia legnagyobb tava a Titicaca-tó, amely a világ legmagasabban fekvő, hajózható tava. (A tó nagyobb része amúgy Peruhoz tartozik.)
Latin-Amerika egyik legszegényebb és legelszigeteltebb országa.
Bolíviában 37 hivatalos nyelvet ismernek el, ami a világ egyik legnagyobb nyelvi sokszínűségét jelenti. A hivatalos nyelvek közül a spanyol a legelterjedtebb nyelv. A kecsua a legnagyobb őslakos nyelv, amit főként az andoki régióban beszélnek. Ez volt az Inka Birodalom nyelve. (Az Inka Birodalom története nagyjából a 13. század közepétől egészen 1533-ig tartott, amikor a spanyol hódítók, vezetőjük Francisco Pizarro alatt, legyőzték az inkák utolsó uralkodóját, Atahualpát.)
2024-ben Boliívia lakosságának 68-70% mesztic (európai és őslakos keverék), 20-25% őslakos, 5-10% európai (spanyol vagy olasz felmenőkkel). Az őslakosok jellemzően alacsonyabbak, és sötétebb bőrűek mint a meszticek. Amúgy a mesztícek és az őslakosok is keveredtek az idők folyamán.
Magyar állampolgároknak nincs szüksége vízumra, ha a tartózkodás nem haladja meg a kilencven napot. Csupán egy érvényes útlevélre van szükség.
A közbiztonság tekintetében Bolívia a latin-amerikai országok középmezőnyébe sorolható. A turistáknak – normál körülmények között - különleges kockázatokkal nem kell számolni. (Tény, hogy a helyiek - főleg az őslakosok - eléggé távolságtartóan viselkednek a külföldi turistákkal.). Kerülni kell az esetleges politikai hátterű tütetéseket, mert néha eléggé eldurvulnak.
Bolíviában többpárti demokrácia van, billegű stabilitással. USA-ellenes, baloldali kormán van uralmon 18 év óta.
Az egészségi, higiénia körülmények türhetőek.
Havi nettó átlagfizetés (2025-ben): 165 ezer forintnak megfelelő helyi pénz (boliviano)
Bolívia dél-amerikai viszonylatban inkább olcsónak számít az átlagos európai turista szempontjából. Szerényebb étkezőhelyeken 4 USD-ért kaphatsz egy főételt.
Leggyakoribb vezetéknév: Mamani
Az UNESCO világörökség kulturális részei Bolíviában, Potosí történelmi város és ezüstbányák, a Chiquitos jezsuita missziói, Sucre történelmi óvárosa, Fuerte de Samaipata elő-kolumbiai erődítmény, Tiahuanako – a Tiahuanako (Tiwanaku) kultúra vallási és politikai központja.
Az UNESCO természeti világörökség része a Noel Kempff Mercado Nemzeti Park.
Bolívia leglátogatottabb turistaattrakciója a Salar de Uyuni, a világ legnagyobb sósíksága, amely körülbelül 10,582 négyzetkilométer területű. A Salar de Uyuni különösen népszerű a turisták körében a lenyűgöző, végtelen síksága miatt, amely a fényvisszaverődés révén "tükörként" működik az esős évszakban egyedülálló látványt nyújtva.
Bolívia meglátogatására az optimális időszak a május és október közötti száraz évszak, amikor az időjárás stabilabb és a turisták könnyebben felfedezhetik a látnivalókat, mint például a Salar de Uyunit és a Titicaca-tavat. Ebben az időszakban az esőzések ritkák, és az utak is jobban járhatók. Az esős évszak, novembertől áprilisig, kevésbé ajánlott a közlekedés nehézségei miatt.
Bolívia leghidegebb hónapjai általában június és július, amikor az ország hegyvidéki területein, például az Altiplanón, az éjszakai hőmérséklet jelentősen lehűlhet, akár fagypont alá is eshet. Ebben az időszakban különösen La Paz és Potosí környékén van hideg, de az alacsonyabban fekvő trópusi területeken enyhébb az időjárás.
Bolívia a nevét Simón Bolívar dél-amerikai szabadságharcosról kapta, aki jelentős szerepet játszott több dél-amerikai ország függetlenségének kivívásában Spanyolországtól a 19. század elején. Simón Bolívar az egyik legfontosabb alakja volt a latin-amerikai függetlenségi mozgalmaknak, és a térség több országában, köztük Bolíviában is, nemzeti hősnek számít.
Amikor az ország 1825-ben elnyerte függetlenségét, a lakosok és a vezetők úgy döntöttek, hogy Bolívar tiszteletére az újonnan létrejött államot Bolíviának nevezik el. Bolívar maga is támogatta ezt a döntést, és az ország alkotmányának kidolgozásában is részt vett. Az ország hivatalos neve a "Bolíviai Többnemzetiségű Állam" (Estado Plurinacional de Bolivia), amely tükrözi az ország sokszínű etnikai összetételét.
Bolíviának vannak a világ legnagyobb lítiumkészletei, amelyek főként a Salar de Uyuni sósíkság alatt találhatók. Ez az ásvány kulcsfontosságú az akkumulátorok, különösen az elektromos autók akkumulátorainak gyártásában.
Bolíviában két hivatalos főváros is van: La Paz és Sucre. Sucre az alkotmányos főváros (ott van a birósági hatalom) és az ország hivatalos székhelye, azonban La Paz-ban találhatók a kormányzati szervek, sőt paralment is, így La Paz-t tekinthető az ország de facto fővárosának.

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

Elképesztő, változatos, néhol szürreális tájak, a vidék csendje, a színek
Önmagában az indián embereket nézni is nagy élmény, az öltözékük színkavalkádja miatt
Olcsóság, az érdekes piacok
Uyuni
Kevés a turista
A hihetetlenül gazdag madárvilág
Nem is olyan barátságtalanok az emberek, csak gátlásosak
A fantasztikus régészeti emlékek
Az indiánok nagyon őrzik a hagyományaikat és ez érdekes a turista számára
Sucre belvárosa, mert hangulatos, és bolíviai viszonylatban kifinomult hely

Nem tetszett

A magaslati levegő nehéz elviselése
Nagy távolságok, politikai bizonytalanságok
La Pazban a lvwgő szennyezettsége szinte elviselhetetlen
A tolvajok (hajtanak a fényképezőgépekre)
A szegénység lehervasztó látványa, a helyiek tekintetének szomorúsága
Sok a turistákkal szemben barátságtalan ember
A távolsági buszközlekedés zaklatottsága, általában a közlekedés kényelmetlenségei
A borzasztó közrötyik

Vélemények

atin-Amerika talán legkevésbé "latin" országában néhány nap alatt megismerhetők a legfontosabb látnivalók. La Pazból érdemes mielőbb továbbindulni – a Titicaca-tóhoz vagy Rurrenabaquéba, ahol legalább egy párnapos túrával érdemes felfedezni az Amazonas peremvidékét.

A világ egyik legkülönlegesebb természeti csodája, az Uyuni sómező és a magashegyi, színpompás lagúnák látványa kihagyhatatlan élményt nyújt. Sucre nemcsak Bolívia legszebb városa, hanem az egyik legélhetőbb is, Potosíba pedig éppen az ellenkezője miatt érdemes ellátogatni – hogy szembesüljünk a nyomasztó múlttal és a bányászok nehéz jelenével.

Magaslati élmények és furcsaságok
A város látványa:
La Paz megpillantása továbbra is lenyűgöző élmény. Amikor az országúton haladva elérjük a 4000 méteres hegyplató szélét, hirtelen tárul elénk a mély völgy, amelyet téglaszínű házak ezrei borítanak, az alján pedig modern felhőkarcolók és egy hatalmas stadion terpeszkedik. A látvány drámai – mintha egy óriási kráterben terült volna el a város.

A Koka Múzeum: Megéri vagy sem?
A Museo de la Coca továbbra is csalódást keltő látványosság. Belépője jelenleg 30 boliviano (kb. 1500 Ft/fő), de ennyiért egy zsúfolt, alig 40 m²-es helyiséget kapunk, ahol néhány érdektelen fotó és spanyol nyelvű táblák sorakoznak. Igaz, jár hozzá egy vaskos angol nyelvű füzet, amely elmagyarázza a kiállítás anyagát, de ha valaki nem a koka hatásmechanizmusáról írja a diplomamunkáját, aligha éri meg az időt. Kóstoló? Az továbbra sincs. Egyedüli pozitívum: a kijáratnál sikerült életünk egyik legolcsóbb hűtőmágnesét beszerezni: egy színes fonalból készült láma mindössze 5 bolivianóért (~200 Ft).

Látnivalók, amiket érdemes felkeresni:
A San Francisco-templom és az azonos nevű tér kihagyhatatlan, ahogy a Plaza Murillo is, ahol az elnöki palota és a parlament található. A galambok száma továbbra is félelmetes, a templomokban pedig külön érdekesség, hogy a szobrok fel vannak öltöztetve, néhány pedig cowboykalapot is visel. A legszürreálisabb látványt a neoncsőből készült glóriák adják.

La Paz templomaiban valamiért Júdás-kultusz is él: szinte minden helyen találkoztunk a szobrának egy változatával. Az Utolsó Vacsora-festmények különösen figyelemre méltóak – nemcsak azért, mert minden asztalon ott van a burgonya (amely Jeruzsálembe csak kb. 1600 évvel később juthatott el), hanem mert az asztal közepén gyakran egy sült tengeri malac fekszik, ami egészen abszurd látvány.

Calle Jaén: Valóban olyan különleges?
Az útikönyvek által agyondicsért Calle Jaén valóban a város egyik legszebb utcája – La Paz mércéjével mérve. Néhány épület valóban vakolt és színesre festett, de egyébként hasonló utcákból Latin-Amerika-szerte ezrével akad, így különösebb izgalmat nem tartogat.

Gasztronómia: Lámahús és 6 dl-es sörök
Egy városnézéssel töltött délután után beültünk vacsorázni a San Francisco-templom közelében egy kulturált helyre. A város egyik menőbb éttermében 80 boliviano (~4000 Ft) nem tűnt soknak egy lámasteakért, főleg úgy, hogy egy 6 dl-es sör is belefért az árba. Aki a nagy kiszerelésű üvegeket kitalálta, áldassék a neve!

A boszorkányok piaca: Bizarritások a Calle Santa Cruzon
Este, hazafelé sétálva még áthaladtunk a hírhedt boszorkányok piacán, ahol a zsinórra fűzött bélészült bébi lámamúmiák továbbra is megdöbbentő látványt nyújtanak. Hogy pontosan mire használják őket, továbbra is rejtély, de aki érzékeny az ilyesmire, jobb, ha elkerüli a környéket.

Lanovka: La Paz tömegközlekedésének ékköve
Utolsó délelőttünkön kipróbáltuk La Paz egyik legpraktikusabb közlekedési eszközét, a Mi Teleférico nevű felvonórendszert. Ez nem turistaattrakció, hanem a város egyik fő közlekedési eszköze, amely a meredek hegyoldalakon hidalja át a távolságokat. Jelenleg tíz vonalon közlekedik, és az egyik legkényelmesebb módja a város felfedezésének.

A jegyár továbbra is rendkívül olcsó: mindössze 3 boliviano (~150 Ft), függetlenül attól, hogy hol szállunk le. Mi a piros vonalat választottuk, amely a belvárostól El Alto fennsíkjára visz fel. Az osztrákok továbbra is új vonalakat építenek, és már dolgoznak egy olyan szakaszon, amely közvetlenül a La Paz-i repülőtérhez fog vezetni.

2024-ben is a felvonórendszer az egyik legmodernebb és legjobb ár-érték arányú közlekedési megoldás La Pazban – még ott is, ahol a terep viszonylag sík.

Hogy mi a legjobb Bolíviában? Szerintem az, hogy autentikus. Bőven van benne felfedeznivaló, mivel tele van érintetlen területekkel, Amazóniában még olyan populációk is élnek, akik soha nem érintkeztek még a civilizációval.

Bolívia szerintem a kalandvágyó utazók országa, sokan Peru vagy Chile meglátogatásával együtt igyekeznek felfedezni ezt a csodás országot, de szerintem önmagában is életre szóló élményekkel szolgál.

A legnagyobb attrakció egyértelműen a 12 ezer négyzetkilométeres sósivatag, de feledhetetlen, örök emlék marad a Death Road mountain bike túra, a helyiekkel töltött napok és beszélgetések, a saját készítésű tutajon való rafting Amazóniában, a vonattemető és a gyarmati korban felépült városok, Potosí és Sucre szépsége. (2022) www.facebook.com/petersplanet.travel

Tetszett:

Az Uyuni sósivatag végtelen fehérsége.
La Paz boszorkánypiacának misztikus hangulata.
A Death Road biciklitúra adrenalinja.
A Salar de Uyuni flamingói és kaktusz-szigete.
A Potosí ezüstbánya túra döbbenetes élménye.

Nem tetszett:

A magashegyi betegség La Pazban.
A turistabuszok megbízhatatlansága.
A szállások higiéniája vidéken.
A Sucre-i reptér gyakori járattörlései.
Az utak veszélyes állapota esős időben.

Vízum

Turizmus: vízum nem szükséges a 90 napot meg nem haladó tartózkodás esetére, csak érvényes útlevél.

Repülés

A bolíviai főváros, La Paz és Európa között nincs közvetlen légi járat.

A La Paz repülőtér a világ legmagasabban fekvő nemzetközi repülőtere (4,058 m tengerszint feletti magasságban).

Szállás

Bolíviában szállást keresni igazi kaland, ami már önmagában előrevetíti, milyen különleges élményekben lesz részed ebben a varázslatos országban. A szállásfoglalás itt ugyanis jóval több, mint egy egyszerű lefoglalás – egy olyan tervezési folyamat, amely során figyelembe kell venned az ország egyedi földrajzi és kulturális sajátosságait.

A legfontosabb kihívás, amivel szembesülsz, a magasság problémája. Amikor La Pazban vagy Potosíban keresed az éjszakai pihenőhelyed, ne feledd, hogy ezek a városok olyan magasságban fekszenek, ahol a levegő már jelentősen vékonyabb. Érdemes az első néhány napot alacsonyabb fekvésű helyen tölteni, hogy tested fokozatosan hozzászokhasson az új körülményekhez. A legjobb szálláshelyek felkészültek erre, oxigénpalackokkal és orvosi segítséghez való gyors hozzáféréssel várják a vendégeket, akiknek esetleg problémájuk akadna a magassági betegséggel.

Az Altiplano vidékének éjszakái brutálisan hidegek lehetnek – még akkor is, ha nappal kellemes a hőmérséklet. A fagypont alá zuhanó éjszakai hőmérséklet és a legtöbb szálláshely központi fűtés nélküli volta komoly kihívást jelenthet. Mielőtt lefoglalnád a szobád, mindenképpen érdeklődj a fűtési lehetőségekről és arról, hogy biztosítanak-e elegendő extra takarót a hideg éjszakákhoz.

A bolíviai infrastruktúra sajátosságai szintén befolyásolják a szállásválasztást. Kisebb településeken az áramkimaradások és a megszakadó vízellátás hétköznapi jelenségek. A tapasztalt utazók ezért olyan szálláshelyeket keresnek, amelyek saját generátorral és víztartállyal rendelkeznek, így függetlenek a helyi szolgáltatások szeszélyeitől.

A megközelíthetőség kérdése sem elhanyagolható. Az utak minősége nagyban változik, és az esős évszakban egyes útvonalak teljesen járhatatlanná válhatnak. Érdemes előre utánanézni, hogy az adott évszakban hogyan lehet eljutni a választott szálláshelyre, nehogy kellemetlenül ért meglepetés várjon rád.

A nagyvárosokban a biztonság a legfontosabb szempont. A központi, jól megvilágított negyedekben található szállások általában biztonságosabbak, és hasznos, ha van 24 órás recepció. A szoba biztonságos zárhatósága szintén alapvető követelmény, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Ha fontosnak tartod az online kapcsolatot, készülj fel arra, hogy Bolíviában a wifi minősége igen változó lehet. Érdemes előre érdeklődni a szolgáltatás megbízhatóságáról, és jó, ha a szállás személyzete tud segíteni helyi SIM-kártya beszerzésében.

Bolívia különleges helyszínei egyedi szálláslehetőségeket kínálnak. A Salar de Uyuni sósivatagjában a sóból épült szállodák felejthetetlen élményt nyújtanak, míg az őserdei régiókban a természetbe olvadó lodge-ok várják a kalandorokat. A történelmi városrészekben pedig gyönyörű koloniális stílusú boutiquehotelekben pihenhetsz.

Az étkezés kérdése különösen távoli helyeken válik fontossá, ahol nem biztos, hogy találsz éttermet a szálláson kívül. Érdemes előre tisztázni az ételallergiákkal kapcsolatos lehetőségeket, és ne számíts arra, hogy mindenhol benne van a reggeli az alapárban.

A tisztasági és higiéniai sztenderdek eltérhetnek az otthoniaktól, ezért érdemes alaposan átolvasni a korábbi vendégek véleményeit. A magasabb kategóriájú szálláshelyeknél ez ritkábban jelent problémát.

Végül, de nem utolsósorban: a helyi támogatás felbecsülhetetlen értékű. Ha a személyzet beszél angolul vagy spanyolul, és tud segíteni a helyi közlekedés megszervezésében vagy a környék látványosságainak felfedezésében, az utad sokkal gördülékenyebbé és élvezetesebbé teheti.

Egészség

Mind a közegészség, mind az egészségügyi helyzet hagy kívánnivalót maga után, de az állapotok nem kritikusak. Védőoltásokat nem írnak elő, de sárgaláz oltás és malária elleni gyógyszer előzetes szedése az őserdei túrára indulóknak szükséges. Általános elővigyázatosságból más (a tífusz, tetanusz, agyhártyagyulladás, Hepatitis A és B elleni oltások) is szóba jöhet, hazai felvételük előtt célszerű az ANTSZ véleményét kikérni. Madárinfluenza a dél-amerikai kontinensen még nem fordult elő. Baleset vagy súlyosabb betegség esetén elsősorban a magánklinikák igénybevétele ajánlott. Enyhébb lefolyású betegségre – ha nem kívánunk orvoshoz fordulni -, a helyi gyógyszertárakban (ezek éjjel-nappal nyitva vannak, is szinte minden utcasarkon van egy) vény nélkül is kaphatók gyógyszerek.

A sárgaláz elleni oltás az ország egyes veszélyeztetett részeire utazók esetében kötelező. A veszélyesnek ítélt régiókat egy egészségügyi minisztériumi rendelet tartalmazza, a szóban fekvő területek általában Bolívia alacsonyan fekvő, trópusi részein találhatóak. A nehezen megismerhető és nem teljesen egyértelmű szabályozás miatt azonban javasoljuk, hogy Bolívián belüli úti célunktól függetlenül adassuk be a sárgaláz elleni oltást.

A kokatea megítélése:

A kokatea („coca mate”) Latin-Amerikában általában nem minősül kábítószernek, számos boltban vagy piacon szabadon kapható, a szállodákban a reggelinél minden esetben kínálják. Fogyasztása az érzékszervekre éppúgy nem káros, mint Magyarországon a mákos tészta evése, azonban még a legkisebb mennyiségben való behozatala esetén is az USA, az EU és hazánk vámszervei büntetőeljárást indítanak.

Általánosan érvényes Bolívia egészére, hogy az igen erős UV sugárzás miatt sötét napszemüveg és magas fényvédő faktorú krémek, valamint kalap használata még viszonylag hűvös, borús idő esetén is nagyon ajánlott. A hegyvidéken a nyári hónapokban éjszakára nagyon lehűlhet az idő. A magasan fekvő vidékre (pl. La Paz, Titicaca tó, Salar Uyuni, Oruro, Potosí) látogatók a magassági betegség leküzdése érdekében az érkezés első napjára semmiképpen se tervezzenek kirándulást, ajánlott a napot nyugodt pihenéssel tölteni, könnyű ételeket és kokateát fogyasztani - ezt a helyi szállodák is ajánlják -, illetve súlyos tünetek esetén javallott az ún. soroche tabletta szedése. Figyelem: túrázás, országon belüli közúton való utazás esetén mindig legyen nálunk több liter ivóvíz! Csapvizet, mosatlan gyümölcsöt és zöldséget, valamint utcai árusoknál és igen egyszerű étkezdékben kapható, és bizalmatlanságot keltő ételeket inkább ne fogyasszunk!

A bolíviai táj akkor is kihívás elé állíthatja az embert, ha egyébként nem csinál semmit, csak egyszerűen ott van. Amikor repülővel megérkeztem La Pazba, Bolívia adminisztratív fővárosába, és kitámolyogtam a terminálba, rögtön megakadt a szemem egy furcsa feliraton: „oxigénbár”. Hogy mennyire lett volna rá szükség, azt szinte azonnal éreztem – már ha működött volna. A repülőtér ugyanis 4075 méteren fekszik, míg a város központja „csak” nagyjából 3600 méteren van, és én korábban sosem jártam ilyen magasan, így fogalmam sem volt róla, milyen a magassági betegség. Most viszont első kézből tapasztaltam meg.
Taxival valahogy elvergődtem a szállásomra, ahol azonnal lerogytam az ágyra. Pokoli fejfájás, légszomj, hányinger, étvágytalanság, alvászavarok – konkrétan két napon át képtelen voltam egy-két óránál többet egyhuzamban aludni, és közben elképesztően abszurd álmokat láttam. A pulzusom fekve is egekben járt, és amikor másnap kimentem az utcára, a legkisebb emelkedőnél is meg kellett állnom pár lépésenként. Megszokni nem igazán lehetett, de meglepően gyorsan alkalmazkodott a szervezetem.

A harmadik napra szerencsére teljesen elmúltak a tünetek, így amikor a Titicaca-tóhoz értünk, már egész lendületesen mozogtam, pedig az is 3800 méter magasan fekszik. Ez a tó amúgy a világ egyik olyan helye, ahol egyszerre szenvedhet az ember magassági és „tengeri” betegségben – amit egy hosszú csónakút során sajnos magam is megtapasztaltam. Később átkeltünk autóval az Andok egyik 5000 méter magas hágóján, ahol már semmi különöset nem éreztem – csak egy útitárs lett kicsit rosszul, de szerintem inkább attól, hogy belegondolt: milyen magasan vagyunk.

Közlekedés

Bérelt autóval történő közlekedés esetén tudni kell, hogy Bolíviában igen laza, fegyelmezetlen az autóvezetési stílus. A hegyvidéki utakon fokozott figyelemmel kell vezetni az európai autósnak. Hosszabb út esetén gyakori pihenők megtétele javasolt. A biztonsági öv használata még városban és a hátsó ülésen is erősen ajánlott. Figyelem: gyakorta számítani lehet "szórakozott" gyalogosokra, biciklisekre és mozgóárusokra, akik körülnézés nélkül lépnek le a járdáról, és a szabályosan haladó járműveknek szó szerint nekiütköznének, ha a vezető nem kerüli ki őket. Nem kockázatmentes olcsó távolsági buszokkal utazgatni rossz közlekedési morál (na meg a rablásveszély miatt is.). Ne szálljunk fel túlságosan tömött távolsági buszokra, mert azokkal utazni veszélyes (nehezebb fékezés).

Az óvatos utazóknak mindenképpen tanácsos turistabuszos megoldást keresni a Bolívián át történő közlekedéshez. Drágább, de biztonságosabb. La Pazban a Sagárnaga nevű turistás utcában rengeteg utazási iroda van, és ott talán lehet foglalni jó állapotú turistabuszra helyet. Turistás busznak minősülnek a bus cama nevű járművek, amelyeknek az ülése ággyá alakítható. Ezekre a jegy drága, és a helyiek erre nem vesznek jegyet, inkább a turisták. Ezek biztonságosabb, modernebb buszok. Sok utazó állítja, hogy baleset nélkül megúszta a bolíviai buszozásokat, legfeljebb gumiabroncs cserék miatt kellett itt-ott várakozni. A La Paz, Ouro és Cochabamba közötti buszozás biznoságosabb, mint a La Paz Santa Cruz közötti.

A szabados vezetési stílus, valamint az esetenként több ezer méter magasban kanyargó hegyvidéki utak jóval fokozottabb figyelmet igényelnek az európai autóstól. A biztonsági öv használata még városban és a hátsó ülésen is erősen ajánlott. Figyelem: gyakorta számítani lehet „szórakozott” gyalogosokra, biciklisekre és mozgóárusokra, akik körülnézés nélkül lépnek le a járdáról, és a szabályosan haladó járműveknek szó szerint nekiütköznének, ha a vezető nem kerüli ki őket.

Komoly elővigyázatosságot követel, különösen az olcsó távolsági buszok igénybevétele vagy egyedüli kalandozás esetén (rablásveszély és a rossz közlekedési morál miatt egyaránt).

Vízi közlekedés: csak abban az esetben ajánlott, ha komoly utazási iroda szervezésében kerül igénybevételre.

Bár a hivatalos statisztikák talán nem támasztják alá teljesen, nekem az volt a benyomásom, hogy kevés országban történik annyi közúti baleset, mint Bolíviában. A járművek általában elég rossz állapotban vannak, és az utak is hasonlóan siralmasak. Ráadásul a hegyvidéki terep, a meredek szerpentinek és a szakadékok miatt már egy apró hiba is könnyen végzetes lehet. Az sem javít sokat a helyzeten, hogy a sofőrök közül sokan nemcsak a kokalevél serkentő hatásában bíznak, hanem előszeretettel isznak alkoholt is.

Őszintén szólva sosem értettem, hogyan gondolhatják, hogy alkoholfogyasztás után jobb sofőrök lesznek, de sajnos tényleg sokan vannak így. Ennek megfelelően itt hallottam turistától életem egyik legmegdöbbentőbb történetét: a buszuk Oruro és La Paz között úgy csúszott meg az úton, hogy a jármű egy része már a szakadék fölött lógott. A buszon utazó párok már egymástól is elkezdtek búcsúzkodni – a legrosszabbra készülve.

Hajnali hatkor indultunk a buszunkkal Uyuniból a körülbelül 200 kilométerre fekvő Tupizába, és kezdetben úgy éreztem magam, mintha csak a miskolci intercity-n ülnék Gödöllőnél – leszámítva persze, hogy a fülem kénytelen volt elviselni a borzalmas bolíviai etnopopot, és az orrom nosztalgiával gondolt vissza a MÁV-vagonok illatára. A következő pillanatban a rozoga kisbuszunk padlógázzal próbált átkelni egy esős évszak miatt megduzzadt vízátfolyáson, de a nagy lendület ellenére néhány méter után egyszerűen beragadt a sárba. Egy kitolatás után újra próbálkoztunk, miután pár ásós fickó fél órán át látszólag nagy buzgalommal méricskélte a gázlót – inkább csak a munka látszatát keltve, mintsem valódi eredményt hozva.
A második nekifutás is legfeljebb egy méterrel vitt minket előrébb, így végül leszálltunk a buszról, és mezítláb gázoltunk át a térdig érő, sűrű, barnás lében, ami legfeljebb egy szabolcsi kocsma udvarán tűnt volna kevésbé idegennek. Közben előkerült a bolíviai buszok elmaradhatatlan kelléke, egy többméteres, durván megmunkált fatörzs, amivel végül sikerült kiszabadítani a buszt, míg mi egymás segítségével próbáltuk megtisztítani magunkat. Mivel én voltam az egyetlen gringó a buszon, a közösen használt kétliteres vizemért „jutalmul” kaptam egy rémisztő habcsók-szörnyet, ami egy távoli rokon által készített édességként már évekkel ezelőtt sem ízlett.

A kaland miatt alig értem oda a csatlakozó járathoz, ahol már nem maradt szabad hely, így a kétszintes busz cockpitjébe ültettek a sofőr mellé – egy teljesen elkülönült kis kabinba. Innen folytattuk utunkat a földúton, miközben a táj egyre drámaibbá vált. 3-4 ezer méteres magasságban jártunk már, és a hegyoldalba vájt, keskeny szerpentinek kanyarogtak előttünk – egyre izgalmasabbá és félelmetesebbé téve az utazást.

Vízi közlekedés csakis komoly utazási iroda szervezésében tanácsos. A belföldi járatokra egyáltalán nem jellemző a menetrendi pontosság, amúgy maguk a repülőterek biztonságosak. Vidéken gyakoriak a buszbalesetek. A hegyvidéken az erős esőzések szoktak úttorlaszokat eredményező hegyomlásokat okozni.

Hogy mennyire veszélyes is ez az út, igazán csak akkor vált nyilvánvalóvá, amikor La Pazba visszafelé ugyanitt jöttünk fel a kisbusszal. Ami bicikliről nézve még egész kényelmesnek és helyenként kifejezetten széles útnak tűnt – ahol gond nélkül előzgethettek a bringások –, az négy kerékről szemlélve inkább egy életveszélyes kecskecsapásnak látszott. Egyetlen sofőri hiba itt szinte automatikusan tömegkatasztrófával végződhetett volna. Ha előbb így látom ezt az utat, biztosan kétszer is meggondoltam volna, hogy egyáltalán le akarok-e rajta biciklizni.

Amikor először olvastam, hogy Bolíviában a 43 000 kilométernyi úthálózatból mindössze 2000 kilométer aszfaltozott, azt hittem, valami elírásról van szó. Persze szegény ország, de mégiscsak Dél-Amerika, nem Közép-Afrika! Aztán amikor átléptem a határt, kénytelen voltam belátni, hogy bizony nem hiányzik a szám végéről egy nulla – a legközelebbi aszfaltozott országút csak nagyjából 500 kilométer után bukkant fel.

Az Uyuni és Potosí közötti országutat nehéz máshoz hasonlítani: talán a Mátrában az erdészeti bekötőutak jutnának eszembe róla. Pár száz méter aszfalt után jobbára csak zúzott köves szakaszok váltogatják egymást, és sokszor még az sem. Bármilyen meglepő, vasút is működik az országban – igaz, közlekedési célokra alig alkalmas. Kizárólag a vasút megszállottjainak lehet érdekes, akik ki akarják próbálni, milyen lehetett a vonatozás Stephenson idejében: heti két indulás, rendszeres járatkimaradások és a lámákéhoz hasonló átlagsebesség – hogy csak néhány jellemzőt említsek.

Étkezés

A bolíviai konyha egyik kihagyhatatlan és – némileg bizarr – hozzávalója a szakács haja. Ezek a vastag, szénfekete indián hajszálak szinte lehetetlenek észrevétlenek maradjanak, és mintha az számítana igazi bolíviai ételnek, amelyikben legalább három ilyen hajszál ott lapul. Ami pedig a vendéglátást illeti, Bolíviában találkoztam a világ legostobább pincéreivel. Egyik alkalommal csak egy light kólát és egy bolognai spagettit kértem. Fel is írta – vagy legalábbis úgy tett. Elment, aztán visszajött. „Milyen kóla legyen?” – kérdezte. Mondtam neki, hogy light. Újra elment, majd visszajött. „Milyen spagetti?” – kérdezte. És mindezt nemcsak a kis étkezdékben tapasztaltam: a drágább éttermekben sem sokkal jobb a helyzet. Ott legfeljebb a hajbókolást tanulják meg tökéletesen, de hogy mit kérsz, mikor hozd ki, vagy mit felejts el – az valahogy mindig rejtély marad számukra.

Bolíviában egészen meglepő felfedezést tettem: egy piacon pirospaprikával és pörkölttel találkoztam, ráadásul nokedlivel tálalva – mindezt nem egy magyar étteremben, hanem egy helyi kifőzdében. Szinte sokkoló volt, hogy a világ túloldalán, egy bolíviai piacon pont olyan ízekkel találkozom, amilyenek otthonról ismerősek. Az étel íze persze egy kicsit más volt, de a látvány és az illat pillanatok alatt hazarepített. Ezen a piacon a bolíviai és a magyar konyha váratlan találkozása igazi kulináris meglepetést jelentett.

A piaci hangulat is magával ragadó volt: színes standok, illatozó ételek és zajos árusok mindenhol. Az ottani szakácsok büszkén tálalták a saját verziójukat, mintha mindig is így készítették volna. Ez a különös gasztronómiai élmény remekül mutatta, hogy még a legváratlanabb helyeken is otthon érezheti magát az ember. Bolíviában minden egyes étkezés újabb kaland volt, ami új ízeket, illatokat és történeteket hozott

Vásárlás

A bolíviai vásárlás olyan, mintha egy színes, zajos, illatokkal teli labirintusba csöppennél, ahol minden sarkon új felfedezés vár. Ha először jársz itt, készülj fel arra, hogy a hagyományos európai bevásárlási szokásaidat egy ablakban felejtsd – itt minden másképp működik, de éppen ez teszi olyan varázslatossá az egészet.
A mercadók, vagyis a helyi piacok, Bolívia szívdobbanásai. La Paz Witches' Market-je például olyan hely, ahol a hagyományos ajmara gyógynövények mellett lámaebriókat árulnak szerencsetalizmánként. Ne ijedj meg, ha furcsa dolgokat látsz – itt minden a helyi hiedelmek és hagyományok része. Az alkudozás itt nem csak elvárás, hanem szinte rituálé. De ne légy túl agresszív – egy mosoly és türelem sokat ér, és gyakran jobban jársz, mintha túl keményen próbálnád lenyomni az árakat.
A textíliák vásárlása Bolíviában igazi csemege. A Tarabuco vagy Sucre-i piacokon található kézzel szőtt szövetek, colorful poncsók és alpakagyapjú termékek nemcsak gyönyörűek, hanem hihetetlenül tartósak is. Az alpaka termékek különösen népszerűek – és joggal. Az alpaka gyapja természetesen vízálló, hipoallergén, és télen meleg, nyáron hűvös. Csak vigyázz a hamis termékekkel: az igazi alpaka gyapjú puha tapintású és nincs kellemetlen szaga.
A helyi kézművesek munkái között igazi kincsekre bukkanhatsz. A bolíviai ezüstművesség világszerte híres, különösen Potosí környékén, ahol évszázadok óta bányásszák a nemesfémeket. A helyi ékszerek egyedi mintázatokkal és ősi szimbólumokkal készülnek, amelyek mögött évezredes történetek húzódnak meg.
Ha édességre vágysz, a quinoa alapú csokik és a cocalevél-tea különleges íz-élményt nyújtanak. A quinoa itt őshonos növény, és a helyiek fantasztikus dolgokat alkotnak belőle. A cocalevél-tea pedig nemcsak finom, hanem segít a magassági betegség ellen is – két legyet ütsz egy csapásra.
A bolíviai ruházat vásárlásakor figyelj arra, hogyból állítólag "eredeti" termékeket árusítanak. A cholit nők hagyományos öltözéke, a pollera szoknya és a bowler kalap, ma is divatos, de a turistáknak készített változatok gyakran silányabb minőségűek. Ha autentikus darabokat szeretnél, érdemes a helyi családoktól vásárolni, akik generációk óta készítik ezeket a ruhadarabokat.
Az árak itt tényleg alkudozhatók, de légy reális. A helyiek megélhetése múlik ezen, szóval ne próbáld meg felére nyomni az árakat. Egy-két bolíviai peso (Bs) oda-vissza adás normális, de ha valaki 100 pesost kér valamiért, ne próbáld 20-ra leverekni. Az tiszteletlenség.
Ne feledd, hogy Bolíviában a készpénz még mindig király. Sok helyen nem fogadnak el kártyát, szóval mindig legyen nálad elegendő bolíviai peso. Az ATM-ek főleg a nagyobb városokban találhatók, szóval vidéken tervezz előre.
A szuvenírvásárlás során kerüld el a tömeges turistaboltokat és próbálj meg közvetlenül a készítőktől vásárolni. Nemcsak jobban jársz árban, hanem még a termék történetét is megtudhatod. Gyakran meghívnak egy mate tea mellé, és elmesélnek mindent a készítési folyamatról – ez az élmény sokkal értékesebb, mint maga a vásárolt tárgy.
A bolíviai vásárlás során türelem és nyitottság kell. Ha hagyod, hogy a helyi ritmus magával ragadjon, és nem rohansz, hanem élvezed a folyamatot, olyan élményekkel gazdagodsz, amelyekről otthon még évekig mesélhetsz.

Közbiztonság

Terrorizmus

Jelenleg nincs Bolíviában a politikai hatalmat erőszakkal vagy terrorcserekmények útján megszerezni kívánó szervezet. Magyar és EU-állampolgárokat, illetve magyar és EU-érdekeltségű vállalatokat, intézményeket nem értek terroristatámadások, és ilyen fenyegetésekről sincs tudomásunk.

Bűnözés

Az országban, de különösen a fővárosban és a nagyobb városokban gyakoriak a bűncselekmények. Rendszeresen történnek külföldi turisták sérelmére különböző típusú lopások (szállodákban, közterületeken, tömegközlekedési eszközökön). Kisebb számban - nagyobb értékekre - rablások is előfordulnak. Ajánlatos Magyarországon az utazási irodánktól külön kérni, hogy megbízható repülőtéri transzferről is gondoskodjék a bolíviai utazásszervező, illetve a szállodától kérjük, hogy szerezzen taxit.

Biztonság, közbiztonság szempontjából leginkább kockázatos területek

Ajánlott kihagyni az országjárásból elsősorban a Chapare (Santa Cruz és Cochabamba között), valamint a Yungas (La Paztól északkeletre), az Altiplano régiókat és El Alto városát különösen éjszaka. Akik mégis ezekre a vidékekre kívánnak látogatni, saját biztonságuk érdekében javasoljuk a Limai magyar nagykövetséget előzetesen értesíteni az útitervről és a részletekről. Lehetőleg ne utazzunk közúton éjszaka. Mindenképpen kevésbé ajánlott olyan helyekre látogatni, amelyek nincsenek a külföldi turisták által gyakrabban felkeresett úti célok között.

Az elnöki palotát a hadsereg (katonai rendőrség) védi, a 19. századi uniformisban öltöztetett díszőrség csak turista látváyosság. - v.n. fotója

Mennyire kell tartani La Pazban a biztonsági helyzettől? Kicsit igen, de nagyon nem. Fontos, hogy az ember mindig éber legyen, különösen a nemzetközi repülőtérre vagy a buszpályaudvarra érkezéskor. A taxizás is hordoz némi veszélyt, ezért csak hivatalos taxikat és buszokat ajánlott igénybe venni – semmiképpen sem szabad idegen autóba beszállni.

Szintén figyelni kell a hamis rendőrökre, akik a turistákat próbálják megkopasztani. Éjszaka csak a legforgalmasabb utcákon érdemes járni, és sose mutogassunk sok pénzt – mindig legyen egy kisebb összeg elkülönítve egy külön zsebben. Bárokban, szórakozóhelyeken pedig soha ne fogadjunk el semmilyen italt idegenektől vagy akár ismerősöktől sem. La Paz legveszélyesebb része az El Alto és annak piaca – nappal, nagy óvatossággal ugyanakkor ott is lehet közlekedni.

A Peruból érkező minibuszok utasaira különösen figyelnek a tolvajok és csalók. Jó ötlet lehet más megbízható utazókkal összeállni, három-hat fős csapatban mozogni, így sokkal nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. Ha van lehetőségünk helyi ismerőst találni, érdemes az ő „védelmét” élvezni, mert a helyiek jelenléte sokszor önmagában is elriasztja a bajkeverőket. És mindig fontos célirányosan mozogni, magabiztosan – a tétovázó utazók ugyanis a legkönnyebb célpontok a tolvajok számára.

Magyar külképviselet

Bolíviában nincs magyar követség, Bolívia vonatkozásában a Buenos Aires-i nagykövetségünk az illetékes.

Viszont van La Pazban egy tiszteletbeli magyar konzul: Bartos Miklós Andres Esteban (nem tud magyarul!/gyermekorvos vagy volt)

Címe: La Paz Edificio Venus, 6. Piso, Oficina "B", Avenida Arce 2105
Telefonszáma: 591-2 244-0725 - Mobil: (591) 701-15587
(A bolíviai telefonszámok hét számjegyűek. A mobilszámok 7-es számjeggyel kezdődnek és nyolc számjegyűek. Országon belül további előhívó nem szükséges, csak az adott mobilszámot kell tárcsázni.)
E-mail: consuldehungria@acelerate.com vagy consuldehungria@gmail.com

Egyéb hasznos információk

Nemzetközi biztosítás megléte mindenképpen javasolt. Célszerű rákérdezni az adott biztosítónál, hogy van-e bolíviai biztosítópartnere, ugyanis ennek hiányában egy esetleges orvosi kezelés alkalmával a bolíviai egészségügyi intézmény addig nem látja el a beteget, amíg annak költsége nincs kifizetve. Egészségügyi egyezmény nincs a két ország között. Esetleges lopás, rablás esetén a hazai biztosítónál történő kárigény érvényesítéséhez a bolíviai rendőrségi feljelentés szükséges

Pénzváltás

Bolíviában a hivatalos fizetőeszköz: a boliviano (BOB)

1 boliviano = 60 forint (HUF)
1 amerikai dollár (USD) = 6,87 boliviano (BOB)
(A linkekre ráktatintva láthatók a friss árfolyamok)

Vám-ügyek

Csak a Bolíviában három hónapot meghaladóan tartózkodó külföldieknek, valamint a Bolíviában élő bolíviai állampolgároknak kell a repülőtéren repülőtéri illetéket fizetni. Nincs felső összeghatára az országba behozni kívánt költőpénznek. A bolíviai törvények szigorúan, - minimum 3-5 évig terjedő szabadságvesztéssel - büntetik bármilyen fajta kábítószer (ideértve a marihuánát is) birtoklását, fogyasztását vagy kereskedelmét. Figyelem: Az ártatlanság vélelme Bolíviában nem alkalmazható, így a vádlottaknak (még ha csak kísérték is az igazi elkövetőt) kell bizonyítani ártatlanságukat! Tilos régészeti lelőhelyeken talált vagy mozgóárustól vett eredeti, történelmi értékkel bíró tárgyaknak, továbbá állatoknak és növényeknek az adott bolíviai állami szakhatóság engedélye nélküli kivitele az országból.

A kokatea Latin-Amerikában általában nem minősül kábítószernek, számos boltban vagy piacon szabadon kapható, (fogyasztása az érzékszervekre éppúgy nem káros, mint Magyarországon a mákos tészta evése), azonban még a legkisebb mennyiségben való behozatala esetén is az USA, az EU és hazánk vámszervei büntetőeljárást indítanak. Javasoljuk azonban, hogy utazásuk előtt a kokateával kapcsolatos helyi szokásokról és szabályokról körültekintően tájékozódjanak.

Munkaszüneti napok, fontosabb vallási és egyéb ünnepek

január 01.– Újév
február 25. Karnevál kezdete
február 27-28. Karnevál
április 14. Nagypéntek
május 01. Munka ünnepe
június 15. Krisztus teste
augusztus 06. Haza ünnepe
november 02. Mindenszentek
december 24 –25. Karácsony
december 31. Óév búcsúztatása

Hasznos telefonszámok

Turista rendőrség, La Paz: 00591-2- 222.50.16
Rendőrség (Radio Patrullas) az ország 9 megyéjében tel: 110

Földrajz és időjárás

Bolívia a 19. századi spanyol gyarmatosítás elleni küzdelem legendás vezéréről, Simon Bolivárról lett elnevezve.
A világ legmagasabban fekvő, hajózható tava a 3810 méter magasságban lévő híres Titicaca-tó. Egy gyors hidroplánnal is közel hat órán vesz igénybe keresztezni a tavat. Ez a világ egyik legmélyebb tava is egyben.
Bolívia a föld egyik legcsapadékosabb övezetéhez tartozik. Az évi csapadékmennyiség több, mint 5 ezer milliméter (Magyarországon ez csak 500-750 mm!).
Bolíviában több mint 30 nyelvet tekintenek hivatalosnak, ténylegesen azonban a spanyol, a kecsua és az ajmara számít hivatalos nyelveknek.
Igen erős UV sugárzás jellemző. A hegyvidéken a nyári hónapokban is nagyon lehűlhet az idő éjszakára. Viszonylag gyakoriak a kisebb földrengések és vidéken a buszbalesetek. A hegyvidéken az erős esőzések szoktak úttorlaszokat eredményező hegyomlásokat okozni.

La Paznál - "Hold völgy" - festői sziklák, kanyonok és tornyok bizarr labirintusa, ami sok évszázaddal ezelőtt alakult ki olyan természeti jelenségek hatására, mint az eső és a szél - v.n. fotója

Történelem

A 15. században a ma Bolívia területe a mai Ecuador és Peru területével a hatalmas inka birodalom része volt. Az inkák, Dél-Amerika őslakói, a 13. és 16. századok között Dél-Amerika nagy részét uralták. A 16. században a spanyolok hódították meg a mai Bolívia akkori területét. Altoperu-nak, azaz Magas Perunak nevezték. Akkor még Altoperu egészen az Atlanti-óceánig elterült. A spanyolok az őshonosakat rabszolgasorsba taszították és kényszermunkában dolgoztatták őket, pl. az ezüstkitermelésben. 1825-ben Simon Bolivar vezetésével egy függetlenségi mozgalom felszabadította az országot a spanyol uralomból. Később az országot róla nevezték el Bolíviának. Még a nemzeti fizetőeszközüket, a bolivart is róla nevezték el. Az 1879-1883-as Chile elleni háborúban Bolívia elvesztette parti tartományait és az Atacama sivatagot. Így Bolívia tengeri kijárat nélküli országgá vált és az is jelenleg is.

Manapság

2025 májusára Bolívia politikai és gazdasági válsága tovább súlyosbodott, amelyet a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) párton belüli hatalmi harcok is fokoznak. Luis Arce elnök bejelentette, hogy nem indul újra az augusztusi elnökválasztáson, mivel nem akarja tovább mélyíteni a baloldali szavazatok megosztottságát, ami a jobboldali pártok előretörését segíthetné. Ezzel egy időben Evo Morales, aki 2006 és 2019 között irányította az országot, ismét megpróbált visszatérni a politikai színtérre. Bár az alkotmánybíróság május közepén megerősítette, hogy Morales nem indulhat újra az elnökválasztáson, hívei tiltakozásokba és utcai összecsapásokba kezdtek a rendőrséggel La Pazban és más városokban.

A politikai feszültség csak tovább rontja Bolívia gazdasági helyzetét. Az ország devizatartalékai gyakorlatilag kimerültek, az infláció emelkedik, üzemanyaghiány alakult ki, és a bolíviai valuta értéke a feketepiacon jelentősen alacsonyabb a hivatalos árfolyamnál. Ezek a problémák egyre nagyobb terhet rónak a lakosságra, növelve a bizonytalanságot és az elégedetlenséget.

A 2025 augusztusára kitűzött elnökválasztás előtt a MAS párt új jelöltet keres Arce helyére, miközben Morales támogatói alternatív politikai megoldásokat próbálnak kidolgozni. Az ellenzéki pártok szintén készülnek a választásokra, de egyelőre nincs egyértelmű favorit, ami még bizonytalanabbá teszi a jövőt. Bolívia jelenlegi helyzetének stabilizálásához elengedhetetlen lenne a politikai párbeszéd és a gazdasági reformok végrehajtása, amelyek segítenének mérsékelni a megosztottságot és újraindítani a gazdasági növekedést.

Bolívia a világ egyik legnagyobb kokaintermelője Kolumbia után, és e téren különleges helyzetet foglal el. Egyrészt azért, mert a kokacserje levele, amely a kokain alapanyaga, évezredek óta része a helyi kultúrának, enyhe serkentőszerként használatos. Az ország nagy része az Andok fennsíkjain és völgyeiben fekszik, 3000 és 5000 méter közötti magasságban, ahol a kokalevelek rágása hagyományosan segít enyhíteni az oxigénhiány hatásait, miközben csillapítja az éhséget és a fáradtságot is. Emiatt a nehéz fizikai munkát végző, fillérekből élő aymara és kecsua indián közösségek számára a kokalevél fontos eszköz a mindennapi túléléshez.

Bolíviában, ahogyan Latin-Amerika nagy részén, sokan értetlenül állnak az előtt, hogy miért éppen ők viseljék a fejlett világ kokainfogyasztásának terheit. Míg a kontinens egyes országai hajlandók együttműködni az Egyesült Államok hosszú ideje eredménytelen drogháborújában, Bolívia már jó ideje nem hajlandó részt venni ebben a küzdelemben. Evo Morales, aki az ország első indián származású elnökeként és egykori kokatermesztőként került hatalomra, laza kézzel kezelte a nemzetközi kábítószer-ellenes megállapodásokat, és a kokatermesztés hagyományos szerepét védelmezve kívánt új utat mutatni országa számára.

La Paz, elnöki palota, az államfő rezidenciája - v.n. fotója

Rasszizmus és társadalmi feszültségek Bolíviában
Bolívia Dél-Amerika egyik legösszetettebb etnikai összetételű országa, ahol a társadalmi feszültségek mélyen gyökereznek a gyarmati múltban. Az ország lakosságának jelentős része őslakos indián származású - főként kecsua és ajmara népekhez tartozik -, ugyanakkor a társadalmi hierarchiát máig a kolonializmus örökségei határozzák meg.

A bolíviai társadalomban sajátos rasszista dinamika figyelhető meg. Azok, akik magukat fehérnek tekintik - holott valójában kevert, mesztic származásúak -, nyíltan megvetik és diszkriminálják azokat, akiknek kifejezett indián vonásaik vannak. Ez a fajgyűlölet nemcsak személyes előítéletekben nyilvánul meg, hanem strukturális egyenlőtlenségekben is: az oktatáshoz, egészségügyhöz és gazdasági lehetőségekhez való hozzáférésben.

A helyzet különösen paradox, mivel a "fehérnek" tekintett társadalmi réteg tagjai maguk is kevert származásúak, mégis éles határvonalat húznak maguk és az őslakos népek között. Ez a self-hatred egy formája, amely a gyarmati időkből származó értékrendszert tükrözi, ahol a fehér bőrszín és európai vonások társadalmi előnyt jelentettek.

Az elmúlt évtizedekben jelentős politikai változások történtek az országban. Olyan kormányok kerültek hatalomra, amelyekben indián származású politikusok kaptak fontos tisztségeket, sőt, az őslakos népek képviselői vezető pozíciókba jutottak. Ezek a változások felszínre hozták és részben mérsékelték a rasszista feszültségeket, de nem szüntették meg azokat teljesen.
A probléma komplexitását növeli, hogy gyakran regionális konfliktusként interpretálják azt, ami valójában rasszista természetű.

Az ország keleti és nyugati régiói közötti gazdasági és kulturális különbségek mögött sokszor etnikai alapú diszkrimináció húzódik meg. A keleti, gazdaságilag fejlettebb területek lakosai - akik többnyire mesztic vagy európai származásúnak vallják magukat - szembehelyezkednek a nyugati, többségében indián lakta régiókkal.

Bár a politikai reprezentáció terén történtek előrelépések, a rasszizmus továbbra is lappangó problémája Bolíviának. A társadalmi struktúrák mélyén rejlő előítéletek és a gyarmati időkből származó hierarchikus gondolkodás még mindig formálják az emberek közötti viszonyokat, és akadályozzák a valódi társadalmi kohézió kialakulását.

A helyiekről

A World Economic Forum nevű intézet 2013-ban kiadott egy 517 oldalas tanulmányt, amely felmérés arról, hogy egyes országok lakói miként vélekednek az odalátogató külföldiekről és mennyire barátságosak a turistákhoz. A tanulmány készítői 140 országot vizsgáltak és értékeltek 1-től 7-ig terjedő pontskálán. a legbarátságtalanabb országok top 10-es listáját Bolívia vezeti 4,1 ponttal (Venezuela a második). Tény és való utazók tapasztalatai szerint, hogy a városokban nem szeretik ha a turista embereket próbál lefényképezni. Vidéken, a falvakban ez kisebb probléma.

A bolíviaiak 78 százaléka római katolikus. A fiatalok nem igazán élnek aktív hitéletet, ellentétben a szüleikkel.
A lakosság 30 százaléka kecsua indián, 30 százalék mesztic (fehér és indián keverék), 23 százalék ajmara és 14 százalék a fehér.
Bolíviában a foci a legnépszerűbb sport.

Bolívia nem az egyetlen ország a világon, ahol éles kulturális törésvonal feszül a népesség különböző csoportjai között, mégis talán itt a legfeltűnőbb ez a megosztottság. Az ország egyik része a 3000 méter feletti Andok fagyos éjszakáit nyögi, míg a másik a dzsungeles-mocsaras síkság forróságában él. Az egyik oldal lakóit alacsony termetű, indián vonásokkal rendelkező emberek alkotják, akik színes népviseletben járnak és pánsípon játszanak, a másik oldalon latinos-mesztic vonásúak élnek, akik sokszor kifejezetten csinosak, és egészen más életmódot folytatnak. Az előbbiek jellemzően szegények, míg az utóbbiak, bolíviai viszonylatban, jómódúbbnak számítanak. Az előbbieket kolla néven ismerik, az utóbbiakat pedig camba néven. Miközben sok bolíviai emberrel beszélgettem, és mondtam nekik, hogy magyar vagyok, egyiküknek sem jutott eszébe Tóásó Előd neve.

Turista etikett

Bolíviában turistaként fontos tiszteletben tartani a helyi kultúrát és szokásokat. Itt vannak a legfontosabb illemszabályok:
Társadalmi viselkedés
Bolíviában nagy jelentőséggel bír a udvariasság és a türelem. Az emberek gyakran hosszabban beszélgetnek ismerkedéskor, mielőtt rátérnének az üzletre. Ne siess, és mutass érdeklődést a beszélgetőtársad iránt.
Öltözködés
Konzervatív öltözködés ajánlott, különösen vallási helyeken és vidéki területeken. Kerüld a túl rövidre szabott ruházatot. A templomokban és szent helyeken mindig fedett vállal és térddel jelenj meg.

Borravaló és alkudozás
A borravalózás nem kötelező, de 10% körüli összeg elfogadott a jobb éttermekben. A piacokon és kis boltokban elvárás az alkudozás, de tedd ezt tisztelettel és mosollyal.
Koka levél
A koka levél kulturális és vallási jelentőséggel bír Bolíviában. Ha felkínálják neked, udvarias elfogadni, de ne viselkedj lekezelően vagy megvetően ezzel a hagyománnyal kapcsolatban.
Magasság miatti óvatosság
La Paz és más magashegyi városokban lassan mozogj és igyál sok vizet. A helyiek megértik, ha turistaként nehezen viseled a magasságot.
Nyelvhasználat
Még ha beszélsz is spanyolul, próbálj meg néhány kecsua vagy ajmara szót megtanulni - ez nagy tiszteletet fog kivívni a helyiek körében.

Nagyon óvatosnak kell lenni a helyi emberek lefényképezésénél, mert sokan nem szeretik, ha fotózzák őket. Az is előfordul, hogy megdobálják azokat a buszokat, autókat, amelyekből turisták embereket fényképeznek. Mindenképpen próbáljunk engedélyt kérni előre.

Gasztronómia

A bolíviai konyha talán a legjobban a szélsőséges ízek konyhájaként jellemezhető, ahol a csípős, fűszeres és édes ízek váltják egymást. Ha egy mondatban kellene összefoglalni a bolíviai ételeket, az így szólna: hús burgonyával. Nem véletlenül: ebben a térségben termesztették és fogyasztották először az inkák a burgonyát, amit a helyiek papasnak hívnak. A hagyományos alkoholos ital a chicha, amiből a Pachamama, az inka termékenység-istennő tiszteletére mindig a földre locsolnak egy keveset, mielőtt inni kezdenének.

Ma is sok helyi vendéglő kínál egyszerű, kiadós fogásokat, amelyek a hegyvidéki éghajlatnak megfelelően laktatóak. A városokban egyre több modern étterem nyílik, ahol a hagyományos recepteket újragondolt formában is megkóstolhatjuk. A vidéki piacokon a chicha mellett gyakran árulnak friss gyümölcsleveket, fűszeres húsokat és szárított burgonyát, amit chuño néven emlegetnek. Az utcai árusoknál pedig szinte mindig találunk empanadát vagy sült banánt, amelyek szintén a bolíviai konyha kihagyhatatlan részei.

A bolíviai konyha egyik rejtett, de a helyiek szerint elengedhetetlen hozzávalója a szakács haja. Ezeket a vastag, szénfekete indián hajszálakat szinte lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Szinte azt mondják: ha egy ételben nincs legalább három hajszál, az nem is számít igazi bolíviai fogásnak. Mindez persze inkább tréfás túlzás, mégis rávilágít arra, milyen otthonos és családias a helyi vendéglők légköre. Az éttermek és utcai kifőzdék konyhái gyakran nyitottak, így a vendégek is bepillanthatnak a főzés folyamatába.

A bolíviai vendéglátásban a közvetlenség és a szívélyesség számít igazán, nem a kifogástalan higiénia. Az országban járva sokszor találkozhatunk olyan egyszerű falatozókkal, ahol a helyiek egymás mellett ülve, egy nagy tálból esznek. Az étkezés közösségi élmény, ahol a legfontosabb a jóízű beszélgetés és a nevetés. Mindez egyedi bájt ad a bolíviai konyhának, amit semmilyen modern konyhatechnológia sem pótolhat. A helyi ételekben mindig ott van egy kis otthonosság, egy csipetnyi lazaság és egy adag bolíviai életérzés.

Sokan figyelmeztettek minket a bolíviai ételek miatt: „Mindenki megbetegszik Bolíviában! Vigyázzatok az utcai kajával, a vízzel, meg szinte mindennel!” Mi azonban már hónapok óta utaztunk Latin-Amerikában, így nem idegen számunkra a gyomorrontás – nem egy kellemes élmény, de néha előfordul. Mindenesetre nem akartuk, hogy ezek a sötét jóslatok visszatartsanak minket a kedvenc kulturális felfedezőtúránktól: az evéstől!
Egy hónapig barangoltunk Bolíviában, és ellátogattunk az ország gasztronómiai fővárosába, Cochabambába is, ami egyébként Latin-Amerika legnagyobb Krisztus-szobráról is híres. De térjünk vissza az ételekhez! A tukumanes egy szuper reggeli fogás: frissen sült, tésztás batyu, tele töltve krumplival, zöldségekkel, néha hússal vagy tojással. Savanyúsággal, salátával vagy friss szószokkal eszik – és érdemes megkeresni azt az árust, ahol hosszú a sor.

A salteñas szintén egy pékáru, de belül forró, szaftos húsos-hagymás ragut rejt. A sopa de mani a helyiek egyik kedvence: földimogyoróleves, ami kívülről talán nem hangzik túl izgalmasnak, de egy hosszú nap végén laktató és melengető fogás. Sajnos nem készítettünk róla képet, de egy homokszínű, sűrű krémlevesre kell gondolni.

Az oharachka egy édes falat: vajas kekszeket ragasztanak össze sűrű karamellszósszal – egy erős kávé mellé tökéletes. Az achachiero a kedvenc helyi gyümölcsünk lett: kemény héjú, de belül édes és puha, annyira finom, hogy alig lehet abbahagyni.

A grillezés egyszerűnek tűnik, de kihagyhatatlan: Cochabamba utcáin számtalan kis hely kínál sült csülköt, kacsát vagy csirkét, mindig frissen a grillről, egyszerű köretekkel. Isteni finom! Reméljük, sikerült egy kis bizalmat keltenünk a bolíviai konyha iránt, és ha egyszer erre jártok, bátran próbáljátok ki – ne csak konzerveken és tésztán éljetek!

La Paz

(helyi kiejtésben: lá pász) - jelentése: A béke

Lakosság (2024-ben): kb. 800 ezer, de az agglomerációval együtt közel 2 milliós.

A 3650 m tengerszint feletti magasságban lévő La Paz Bolívia második legnagyobb városa (Santa Cruz után). A világ legmagasabban fekvő metropolisza.

Bolívia fővárosa Sucre (szukre), de La Paz az ország közigazgatási és üzleti központja. A város egy kialudt vulkán kráterében található.

v.n. fotói

,, Utunk utolsó állomása La Paz is tartogatott meglepetéseket. A nagyváros fennsíkkal körülvett völgy mélyén fekszik úgy 3600 m magasan, elővárosok és a repülőtér 4000 m felett. A tömegközlekedés egyik oszlopa, az oszlopokon nyugvó felvonó rendszer 9 vonallal. Ilyet még nem láttam. És percek alatt repít 600 m magasra a város szélére. Méricskéltem: úgy 1500-2000 embert visz egy irányba. Persze más is van ebben a városban (történelem, épületek, gazdag házak, bádogviskók, maffia )." (d.a., 2019)

A várost meghatározza az Illimani hegy lenyűgöző látványa, amely 6.460 méter magasra emelkedik. La Paz egyik legforgalmasabb tere a Plaza Mayor de San Francisco, amelyet az Assisi Szent Ferenc-bazilika és kolostor ural. A városi közlekedésben színfoltokat adnak a színes buszjáratok, miközben a kábelköteg-rengeteg megoldása a villanyszerelők kihívása.

A híres Boszorkánypiac színes kavalkádjában különleges portékákat találni, például szárított lámabébi-tetemeket, amelyeket helyi szokás szerint a házak alapjába építenek felajánlásként Pachamamának, a Földanyának. A város egyedülálló közlekedési hálózata a 2014-ben indított függőkabin-rendszer, amely gyorsan és látványosan köti össze La Paz különböző városrészeit.

A libegők lehetővé teszik, hogy a város különböző részeit madártávlatból lássuk, csodálatos panorámát biztosítva. La Pazban este is van mit csinálni; számos kiváló étterem kínál kellemes kikapcsolódási lehetőséget a látogatók számára.

Ez a főtér, amit a függetlenséget 1825-ben kikáltó Pedro Murillo-ról neveztek el. - v.n. fotója

La Paz a világ legmagasabban fekvő „fővárosaként” ismert, Bolívia legnagyobb és legfontosabb városa, egyben az ország adminisztratív központja. A város a Choqueyapu folyó kanyonjában, egy fennsík alatt húzódik, 3600 méterrel a tengerszint felett. Ezzel a magasságával La Paz valóban a világ legmagasabban fekvő városa, ahol a legszegényebbek a hegyoldali nyomornegyedekben élnek, míg a leggazdagabbak a völgyben található, kényelmesebb lakónegyedekben. A város magas fekvése miatt gyakorlatilag tűzbiztosnak számít. A fennsíkon fekszik El Alto, ahol a nemzetközi repülőtér is található.

Bár Bolívia hivatalos fővárosa Sucre, a parlament és az ország legfőbb politikai intézményei mégis La Pazban működnek. A törvényhozás épülete 3200 és 4000 méter közötti magasságban helyezkedik el, így ez a világ legmagasabban fekvő parlamentje. La Paz lakossága ma már meghaladja az egymillió főt, és a város látványa, éghajlata, valamint kulturális pezsgése továbbra is egyedülállóvá teszi a világon.

La Pazt is imádtuk. Oda nem jó repülővel érkezni, mert a szintkülönbség miatt szétdurran a feje az embernek. Egyébként La Paz csak adminisztratív főváros, a nagy dolgok Sucre városában zajlanak. (K. Zs., 2024)

d.a. fotója

La Pazban lüktet az élet, a város utcái már kora hajnalban megtelnek árusokkal és járókelőkkel, akik édességet, írószert vagy akár telefontöltőt kínálnak a járdán üldögélve. A perui városokhoz képest itt kevesebb az indián és félvér lakos, az arcokon inkább a spanyolos vonások tűnnek fel. A város hatalmas katedrálisában éppen mise és elsőáldozás zajlott, a kislányok hófehér tüllruhában, a fiúk pedig hófehér ingben és csokornyakkendőben ünnepeltek. Ezután átsétáltunk a város másik jelentős templomához, a Szent Ferenc Katedrálishoz, amely a város egyik legszebb és legjellegzetesebb épülete.

La Paz 3600 méteres tengerszint feletti magasságával a világ legmagasabban fekvő fővárosa, és aki repülővel érkezik ebbe a szűk völgybe szorult, zsúfolt városba, szinte biztosan megérzi a soroche, a magaslati betegség tüneteit. Ez a fejfájással, szédüléssel és orrvérzéssel járó állapot sok turistát próbára tesz. Bár elsőre barátságtalannak tűnhet, La Paznak van egy sajátos bája, ami miatt az ember lassan mégis megkedveli. És ha nincs is túl sok klasszikus értelemben vett látnivaló, van egy hely, amit mindenkinek látni kell: a város zabolátlan forgataga önmagában is felejthetetlen élmény.

A 19. század második felében épült Szűz Mária székesegyház - v.n. fotója

La Paz közelről nézve valóban lepusztult és koszos város benyomását kelti, de távolról, a völgy fölött magasodva egészen lélegzetelállító látványt nyújt. Az alsó részek 3500 méteren húzódnak, míg a felsőbb negyedek elérik a 4000 méteres magasságot. Az Altiplano fennsíkjáról hirtelen leszakadó, hatalmas völgy elején, a völgykatlan közepén alakult ki La Paz, amely aztán fittyet hányva a környező, csipkézett domborzatra, kétmilliós nagyvárossá nőtte ki magát. A városon belül 5-600 méteres szintkülönbségek szabdalják a várost, nem ritkák a 30-40%-os emelkedők, lépcsők és meredek sziklafalak sem.

Itt furcsa ellentét alakult ki: míg máshol a gazdagok a kilátással büszkélkedő magaslatokat választják, La Pazban pont fordítva történt. A jómódúak a völgy alján, a kellemesebb éghajlatú részeken élnek, a szegényebbek viszont a meredek hegyoldalakra szorultak, ahol a levegő hűvösebb és a körülmények zordabbak. A város rendkívüli fekvése azonban különleges hangulatot teremt: a szűk utcák, a meredek utcafrontok és a végtelen lépcsősorok labirintusa egyszerre nyomasztó és varázslatos. A naplemente idején a várost vöröses fények ölelik körül, és ilyenkor minden nyomorúság ellenére is felsejlik La Paz vad szépsége.

d.a. fotója

Titicaca-tó

A Peru és Bolívia határán található Titicaca-tó a legmagasabban (3810 méter tengerszint feletti magasságban) hajózható tó, Dél-Amerika legnagyobb tava (194 km hosszú és 65 km széles). Körülbelül 300 folyó és patak ömlik bele, de csak egy folyik ki. A víz átlagos hőmérséklete 10-12 Celsius fok. A legnagyobb mélység 281 méter.

v.n. fotója

A gyomrunk – főleg az enyém – kicsit hátráltatott minket abban, hogy már az első napon nagyobb túrákat tegyünk, ezért inkább pihentünk és pisztrángot ettünk – a fokhagymás változat egyszerűen isteni volt. Később megmásztuk egy régi inka obszervatórium romjait, ahol állítólag a nap-éj egyenlőséget figyelték meg a hajdani csillagászok. Ezután átkeltünk egy keresztúton, amely Bolívia egyik legfontosabb vallási kultuszhelye volt, hogy végül egy valóban gyönyörű naplementét láthassunk a tó felett – bár nem mi voltunk az egyetlenek, akik erre vágytak.

Másnap hajóra szálltunk, és a Nap-szigetre indultunk. Kétórás hajóút után 4-5 órát túráztunk a szigeten, amely tele van inka romokkal és kanyargó ösvényekkel. A látvány lélegzetelállító, de a 4000 méteres magasságban, a tűző napon gyalogolni kimerítő és veszélyes – rendesen le is égtünk! Egy idő után már kezdett elegünk lenni az inkákból: úgy tűnik, képtelenek voltak bármit is elérhető helyre építeni. Minden szentély és kilátó a legmagasabb pontra került, így a felfedezés minden alkalommal embert próbáló mászással jár. És mégis, amikor ott álltunk a romok tetején, elfelejtettünk minden fáradtságot – a látvány minden nehézséget megért.

A tó partjának legérdekesebb városa, Copacabana, Bolívia vallási és spirituális központja. Itt található Dél-Amerika legrégebbi katolikus ereklyéje, a Copacabanai Boldogságos Szűz (Fekete Madonna), Bolívia védnöknőjének csodálatos szobra. - v.n. fotója

Copacabana városát 1574-ben alapították, lakossága körülbelül 6 ezer fő. Sok autó van itt, amiket a helyi hagyomány alapján a katolikus és indiai rituálé szerint felszentelnek. Egy katolikus pap és egy Aymara (népgyógyász) pezsgőt és a tóból mert vizet önt rájuk.

Ilyen hajókkal viszik a turistákat kirándulni a Titicaca-tóra. - v.n. fotója

Uyuni sósivatag

"Uyuni egy tipikus bolíviai kisváros, turisták százai látogatnak ide, hogy szervezett, vagy szabadúszó túrák keretében eljussanak a sósivatagba. Mi egy szervezett túrán vettünk részt, dzsip, 6 fő, idegenvezetővel. A városból kifelé haladva, először a sófeldolgozó területre mentünk, ahol bemutatták, hogy miként termelik ki, szárítják és készítik a sót. Az itt lakó családok nagy része mezőgazdaságból, és só kitermelésből él. 10 ezer négyzetkilométer területű, ezzel a világ legnagyobb és legmagasabban fekvő sómezője. Az Andok hegység határolja. 70 km-re tovább, végig a só sivatagon haladva eljutottunk egy kivételes helyszínre, Isla Pescado-hoz. Hihetetlen látvány, egy sziget, kaktuszokkal, inka romokkal, a só rengeteg közepén. Amerre a szem ellát fehérség, lélegzetelállító tájak, hegyek, sósivatag, és mindennek a közepén egy "sziget". Olyan érzésem volt, mintha valami sci-fi film forgatásának helyszínén találtam volna magam. Bár valójában a legtalálóbb az időtlen megnevezés, mintha ez a csoda mindig is itt lett volna, csak rejtve létezett."

v.n. fotója

"A Bolíviába látogatók számára talán a legvártabb természeti látnivaló az uyuni sómező és a bolívai magas fennsík a lagúnákkal és vulkánokkal. Az évek során egy egész turisztikai iparág épült ki arra, hogy a turistákat terepjárókkal körbevigyék ezen a vidéken. A kirándulások néhány napig tartanak és a táj miatt általában felejthetetlen emléket jelentenek, de sajnos a felelőtlen utazási irodák egy része a minimális biztonsági előírásokat sem tartja be, és az elmúlt években tucatnyi halottja volt ezeknek a kirándulásoknak, elsősorban a részeg sofőrök miatt.

Potosíból ötórás buszút vezetett Uyuniba. A busz tipikus bolíviai, háború előtti időkből fennmaradt busz volt, de épségben megérkeztünk. Uyuni egy igazi koszfészek a nagy semmi közepén, amely gyakorlatilag a kirándulásra igyekvő illetve onnan visszatérő turistákból él, és az árak is ehhez vannak igazítva. A teljesen sík, fehér táj lehetővé teszi, hogy az ember szürrealista fotókat készítsen, így másokhoz hasonlóan, mi is elszórakoztattuk magunkat ezzel egy darabig és készítettünk fotókat, amelyek az optikai csalódással játszanak. A sómező közepén található egy kisebb domb, amelyet „Isla del Pescado” (vagyis Halsziget) névvel illettek. Ezen a helyen a legfőbb látványosságot a kaktuszerdő jelenti, a legmagasabb kaktusz 9 méter magas és 900 éves.

Felmásztunk egy kilátóhoz is, ahonnan remek kilátás volt a kaktuszokra, a sómezőre és a környező hegyekre is. Délután még utoljára megálltunk a sómezőn, hogy kicsit még élvezzük ennek a hihetetlen helynek a hangulatát. A naplementét a sómező egyik külső peremén tekintettük meg, a naplementével csípős szél kerekedett és rögtön nagyon hideg lett. A szállásunk egy sóból készült hotelben volt (már a sómezőn kívül), ahol a székek, az asztalok, de még az ágy váza is sóból volt, a matrac azért nem hála istennek."

Dél-Amerika, és talán az egész világ egyik legkülönlegesebb természeti csodája a Bolívia délnyugati részén elterülő Salar de Uyuni. A világ legnagyobb sómezőjét mindig is látni akartam, és már a tervezéskor is a kihagyhatatlan célpontok listájának élén szerepelt. Attól féltem csak, hogy a felfokozott várakozásaimnak képtelenség lesz megfelelni – annyira régóta dédelgetett álmom volt, hogy élőben is lássam ezt a végtelen fehérséget.
A legtöbben hasonlóképpen fedezik fel a Salar de Uyunít: vagy a chilei San Pedro de Atacamából, vagy a bolíviai Uyuni városkából induló háromnapos dzsipes túrával. Az út legnagyobb része 4000 méter feletti sivatagi vidék, ahol a terepjárók és a tapasztalt sofőrök nélkülözhetetlenek, hiszen itt nincsenek utak, csak halvány keréknyomok és végtelen távolságok. Szinte minden utat Toyota Land Cruiserekkel járnak be – ezek az autók egyszerre megfizethetők és elpusztíthatatlanok, nem véletlenül kedvelik őket a világ legzordabb helyein. A háromnapos túra alatt négy-hét utazó osztozik a sofőrrel a szűk járművön, ezért nem mindegy, mennyire passzolnak az útitársak és a vezető személyisége.

A látogatás ideje is sokat számít: a helyiek „bolíviai télnek” nevezik azt az időszakot, amikor az eső gyakrabban eléri a sómezőt. Ilyenkor a víz a teljesen sík felszínen marad, és hatalmas tükörré alakítja a sivatagot. A dzsipes túrák nem is tudnak áthajtani a Salaron – csak addig merészkednek, ahol még biztonságosan lehet haladni, de cserébe a vízzel borított fehérség elképesztően szürreális látványt nyújt.

Hajnalban értünk a Salar közelébe, és a rózsaszín fényben úgy tűnt, mintha óriási ufók lebegnének a föld fölött – ezek a sómezőn elszórt szigetek csúcsai voltak, amelyek tükörképei egyetlen rezzenést sem engedtek a víz felszínén. Ahogy a nap felkelt, és dzsipünk elérte a szárazabb részeket, egyre inkább látszott, hogy a Salar valóban a világ legfehérebb, leglaposabb helye, amely szinte másik bolygónak tűnik.

Engem mégis a Laguna Colorada ragadott magával jobban. Talán mert túl sok kietlen sivatagot láttam már az előző napokban, vagy mert a Salar-élményt kicsit elrontja, hogy minden túravezető erőltetett, műanyag dinoszauruszos és delfines fényképezkedésre kényszeríti a turistákat. Lehet, hogy egyszerűen a változatosságot szeretem jobban, de talán inkább arról van szó, hogy a Salar de Uyuni a világ legnagyobb semmije: lenyűgöző, de nem igazán szép. Örülök, hogy láthattam, de míg a Laguna Colorada mellett napokat el tudnék tölteni, a Salar de Uyuni csupán néhány órányi kaland volt – elég is volt belőle.

"A magaslati levegő ritkaságát nem árt "mellre szívni". Mielőtt nekivágnánk az útnak, mindenképpen időzzünk egy kicsit a 3000-3500 méter magasan fekvő bolíviai Tupizaban vagy Uyuniban – amelyek az indulóvárosai az ilyen túráknak -, mert a sivatagi körűt első napján időnként akár az 5000 méteres magasságot is elérhetjük. A magaslati betegség szerencsére a legtöbb embernél csak enyhe tünetekkel jár: szédülés, fejfájás, fáradékonyság. Megijedni semmiképpen sem kell, a túravezetők felkészültek gyógyszerekkel. Szintén nem árt kipróbálni a mindenféle ősi, helyi füvekből készített főzeteket (pl. pupusa), amelyek szinte kivétel nélkül használnak a magassági betegségre."

Ez a végtelenül fehér sósivatag a soha meg nem unható, optikai csalódásokra építő fotók mekkája. Ebéd közben mi is mindenféle kreatív kompozíciókkal próbálkoztunk, és a szótlan sofőrünk is előállt saját ötleteivel: heves kézmozdulatokkal állította be a legjobb csoportképeket. Mi a száraz évszakban utaztunk, amikor a só ropogott a talpunk alatt, de az esős időszakban, amikor a vízréteg felemelkedik a sóréteg alól, a táj teljesen átalakul. Ilyenkor a víz sima tükörként veri vissza a bárányfelhőket, és a látvány egészen szürreális, mintha a világ végtelen horizontjáig terjedne.

Egy sivatag persze sosem teljes oázis nélkül, és itt, Uyuni szívében is van egy ilyen különleges hely: a Hal-sziget. Ez a sziget egykor tengerfenék volt, korallzátonnyal borítva, ma pedig hatalmas, tízméteres kaktuszokkal büszkélkedhet, amelyek némelyikének kora az ezer évet is meghaladja. A Hal-sziget a Salar de Uyuni egyik legikonikusabb pontja, ahol a kaktuszok között sétálva elfelejti az ember, hogy egy sósivatag közepén jár. És bármilyen kemény is az út, ez a táj újra és újra elvarázsol – egy darabka csoda a világ tetején.

"Az élményt csak fokozza, hogy a túra alatt helyi családok látnak vendégül, gyakran a sofőr rokonai, illetve egy sóhotelben is meg lehet egyszer szállni, ahol csak az ágy nincs sóból, minden más igen. Összességében a legszürreálisabb hely, ahol valaha jártam. A színvilág, a látottak megemésztése nem egyszerű, és ehhez még hozzájön az a borzasztó szegénység, amiben a helyiek a turizmusnak kiszolgáltatva élnek Dél-Amerika legszegényebb országában."

Egyéb látnivalók

Madidi nemzeti Park

Reggel indultunk La Pazból, ahol két egyforma Toyota Land Cruiser várt ránk a hotel előtt. A város 3800 méteren fekszik, és a hőmérséklet kora reggel alig érte el a nulla fokot. Néhány kilométer után kiértünk a katlanból, és 10 kilométerrel később már az 5600 méteres hágót értük el. Ismét elgyengültem a magasságtól, hiába vittem magammal gyógyszert, nem sokat segített. A nap csodásan sütött, és az Andok hófödte csúcsai vakítóan ragyogtak körülöttünk. Hógolyóztunk rövidnadrágban – elképesztő élmény volt ott állni a világ tetején!
Aztán elindultunk lefelé a híres halálvölgy felé. Eleinte még jó minőségű, aszfaltos út vezetett minket, amin csak ámultunk, milyen simán lehet haladni. A régi úton már csak a legbátrabbak ereszkednek le biciklivel. Néhány óra alatt minden megváltozott: a táj döbbenetes átalakuláson ment keresztül, és egyszer csak trópusi növényzet vett körül minket. Az aszfalt lassan eltűnt, és egyre vadabb, mediterrán tájon haladtunk, míg a távolban még látszottak a havas hegycsúcsok. Aztán egy fél óra múlva már teljesen trópusi környezetben jártunk, banán- és kókuszpálmákkal, kávéültetvényekkel, és mindenütt burjánzó zöld növényzettel.

Ahogy ereszkedtünk lefelé, az út egyre nehezebbé vált, a dzsip sokszor tengelyig süppedt a sárba. Mellettünk zúduló vízesések kísértek, a táj lélegzetelállítóan szép volt. Fél nap alatt 5600 méterről ereszkedtünk le 500 méteres magasságra – és az út minden métere annyira lenyűgözött, hogy sosem feledjük el. Ez volt az egyik legemlékezetesebb utunk: a végtelen hómezőktől a trópusi erdőkig, egyetlen nap alatt.

A Madidi Nemzeti Parkról sokan azt állítják, hogy a világ egyik legfélelmetesebb helye, és vannak, akik szerint nem tanácsos odalátogatni a húsevő baktériumok fenyegetése miatt. Bolívia északnyugati részén, az Andok és a Tuichi folyó között terül el ez a hatalmas, majdnem 19 ezer négyzetkilométeres terület, amely ökológiai szempontból a bolygó egyik leggazdagabb tája. Több ezer növényfaj és mintegy ezer madárfaj él itt, ami a világ összes madárfajának csaknem 11%-át jelenti. A legtöbb látogató egyetért abban, hogy a Madidi Nemzeti Park olyan, mint az amazóniai dzsungel egy érintetlen darabja – egy igazi kaland, ahol intenzív, természetközeli élmények várnak.
A parkba vízi úton lehet eljutni, és az ökoturizmus lehetőségeit folyamatosan fejlesztik. Többféle szálláshely közül választhatnak az utazók, és a helyi irodák a Bolíviába történő beutazás megszervezését is vállalják. Vezetett túrákat kínálnak, amelyekről általában nagyon pozitív visszajelzéseket olvasni, hiszen a park egyedülálló természeti kincseit csak így lehet igazán biztonságosan felfedezni. Azonban nem mindenki tér vissza kizárólag jó élményekkel – nem véletlen, hogy a világ legfélelmetesebb helyeinek listáin a Madidi Nemzeti Park gyakran előkelő helyet foglal el. Ez a titokzatos és vad vidék egyszerre lenyűgöző és kihívásokkal teli, ami csak a legvakmerőbbeket vonzza igazán.

A halálút

A bolíviai Andok mélyén kanyarog az északi Yungas út, amely közel 70 kilométeren keresztül köti össze La Pazt és Coroicót. A helyiek csak „El Camino de la Muerte”-ként, a halál ösvényeként emlegetik, és egykor hivatalosan is a világ legveszélyesebb útjaként tartották számon. Az út mellett szinte száz méterenként emelkednek a keresztek, a szakadék mélyén pedig rozsdás roncsok hevernek, néma emlékeztetőként azokra, akik nem jutottak át. A szűk hegyi út ijesztően veszélyes: a nagy forgalom ellenére csak egysávos, egyik oldalán meredek sziklafal, a másikon pedig a szakadék tátong.
A kanyargós, korlát nélküli útvonalat gyakori köd és a sártól csúszóssá váló felület is nehezíti. A dzsungel miatt a levegő mindig párás, és sok helyen alig három méter széles az út, amit még a felülről lezúduló sziklák is veszélyeztetnek. A balesetek mindennaposak, a karcolásokat és kisebb koccanásokat már fel sem jegyzik, de a halálos balesetek száma is megrázóan magas. Ma már kevesebb a helyi forgalom, hiszen elkészült az új, biztonságosabb út korlátokkal és kétsávos kialakítással.

Ennek ellenére a régi út új szerepet kapott: a kalandra vágyó turisták körében egyre népszerűbbé vált. Különösen a hegyi kerékpárosok fedezték fel maguknak, hiszen az út szinte végig lefelé vezet. Ám kerékpárral sem veszélytelen: az út a mai napig nem kíméli azokat, akik túl magabiztosan vágnak neki ennek a legendás „halál ösvényének”.

További beszámolók

La Paz – egy tipikus, zajos és bűnözéssel terhelt latin-amerikai nagyváros túlzsúfolt nyomornegyedekkel a peremén

Előnyök: Kedvező elhelyezkedés a környékbeli kirándulásokhoz, olcsó árak
Hátrányok: Zajos, piszkos, forgalmi dugók, bűnözői légkör, meredek emelkedők és lejtők, ritka levegő

Maga La Paz egy hatalmas, kialudt vulkáni kráterben terül el, és a meredek hegyoldalakat sűrűn borítják a város szegényebb negyedei, mintha csak téglamorzsák lennének szétszórva. A belváros szűk utcái zsúfoltak a régi autókkal, buszokkal és kisbuszokkal.

Szállásom a Calle Illampu utcában volt, és a környező párhuzamos utcákhoz hasonlóan rendkívül meredek volt. A szűk, Hongkong-szerű sikátorokhoz lehetne hasonlítani őket, de itt a ritka levegő miatt minden gyorsabb mozgás azonnali légszomjat okozott. Bár szerettem volna meglátogatni a híres "Boszorkányok piacát", sajnos nem sikerült eljutnom oda, mert az utcákon gyorsan besötétedik, a boltok pedig sietve bezárnak. A felsőbb utcákban, különösen a Linares utca felett, kihalt sikátorokat találtam, ahol alig volt élet.

Még este is elmentem egy rövid sétára a városban. A Calle Sagarnagán lesétáltam a San Francisco-templomhoz, amely előtti tér piszkos és tele volt árusokkal, valamint fiatalokkal, akik ott gyülekeztek. A templom oldalában teljes káosz uralkodott: a kisbuszokra és taxikra váró emberek hosszú sorokban álltak, láthatóan hazafelé tartottak a külvárosokba. Az Avenida Mariscal Santa Cruzon átkelve még inkább érzékelhetővé vált a rendezetlenség: a közlekedési lámpákat és a szabályokat szinte senki sem tartotta be, az emberek ott keltek át az úton, ahol akartak, a járművek pedig minden irányból áramlottak. A rendőrök próbálták irányítani a forgalmat és elhessegetni az utasokat felvevő buszokat a második és harmadik sávból, de sikertelenül. A kisbuszok kalauzai kiabálva toborozták az utasokat, az utcai árusok hangos zenét bömböltettek – ez az igazi, nem turistás latin-amerikai valóság.

Ahogy éjszaka lett, az utcák és az utak hirtelen kiürültek.

Tovább sétáltam a Comercio és a Socabaya utcákon, elhaladtam a 18. századi koloniális stílusú Nemzeti Művészeti Múzeum (Museo Nacional de Arte) mellett, majd megérkeztem a Pedro Murillo térre, amely meglehetősen szerény látványt nyújtott. A tér közepén egy szokásos emlékmű állt, míg körben kormányzati épületek helyezkedtek el, köztük a kancellária és az elnöki palota.

Az épületek előtt néhány méterenként fegyveres katonák posztoltak, a bejáratoknál pedig gépfegyveres őrök álltak. Egyenruhájuk egyenesen a régi chilei és Pinochet-korszakbeli filmeket idézte. A tér körül pedig rendőrök járőröztek juhászkutyákkal – a légkör mindennek mondható, csak romantikusnak nem. Ennek ellenére a padokon párok és kisgyermekes anyák ültek, talán mert ez a város egyik legbiztonságosabb helye.

A hotelből indulva külön figyelmeztettek, hogy a fotós felszerelést, mobiltelefont és táskát ne tartsuk szem előtt az utcán. A város éjjel teljesen kihalt benyomást keltett: minden üzlet és étterem le volt zárva, rácsok és redőnyök mögött rejtőztek, az utcák pedig szinte teljesen elnéptelenedtek. Bár Peruban is sok helyen bezárják az üzleteket este, ott mégis élénkebb az atmoszféra, kevésbé nyomasztó, mint itt.

Számomra La Paz nem hagyott kellemes benyomást: piszkos, zajos, szegény és bűnözéssel terhelt. Természetesen, mint minden nagyvárosban, itt is vannak parkok, múzeumok és nappal sokkal élettelibb a város. Bolíviában azonban – és különösen La Paz esetében – az igazi érdekességek a városon kívül találhatók.

A pozitívumok között mindenképp meg kell említeni az olcsó árakat: La Pazban találhatók a legkedvezőbb szállás-, éttermi-, utcai étel-, közlekedési- és túraköltségek egész Dél-Amerikában. Azt hittem, Peru után már nem lehet olcsóbb ország, de Bolívia még azon is túltesz.

A város ideális kiindulópont a környék felfedezésére, ezért érdemes itt megszállni, ha valaki túrázni szeretne a környéken. Ha az ember 2-3 napot rászán, akkor nyugodt tempóban meglátogathat olyan helyeket, mint a Hold-völgy (Valle de la Luna), a misztikus Tiwanaku, Puma Punku, vagy akár a Nap (Isla del Sol) és a Hold (Isla de la Luna) szigetei. (2023)

Bolívia az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan erősítette pozícióját a hátizsákos utazók térképén. Bár még mindig nem olyan turistás, mint Peru vagy Kolumbia, az ország egyre nagyobb figyelmet kap az alacsony árak, a vadregényes tájak és az autentikus dél-amerikai élmények miatt. Az infrastruktúra is sokat javult az utóbbi években: a nagyobb városokban már stabil az internetkapcsolat, a közlekedési hálózat fejlődött, és egyre több helyen érhető el folyamatosan víz és áram. Mindez azért is érdekes, mert ha az ember belegondol, milyen lehetett itt az élet 30-50 évvel ezelőtt, valószínűleg nem sokban különbözött a 19. századi viszonyoktól.
Bolívia továbbra is a kontinens egyik legszegényebb országa, ami azt jelenti, hogy az árszínvonal rendkívül alacsony – különösen a szomszédos országokhoz képest. Emiatt például sok brazil vagy argentin turista, aki otthon csak szerényebb utazásra tudna költeni, Bolíviában viszonylag kényelmesen megengedhet magának egy "luxus" utat. A bolíviai hostelekben pedig igazán érdekes társaság alakul ki: dél-amerikai utazók, mindenre elszánt hátizsákos "gringók" és japán kalandorok keverednek, ami garantálja az egyedi élményeket. (2022)

Bolívia azon kevés országok egyike, ahol az ember valóban úgy érezheti, hogy érintetlen vidékeken utazik. Hosszú kilométereken át sem villanyoszlopokat, sem nagyobb infrastruktúrát nem látni, a forgalom minimális, és amerre a szem ellát, a civilizáció nyoma is alig észlelhető. Az Andok peremén, 3800 méteres magasságban haladtunk, mégis úgy tűnt, mintha a hegycsúcsok távoli, elérhetetlen vidéket alkotnának.

Aznapi úti célunk Salinas de Garci Mendoza volt, de út közben több folyót is keresztezni kellett. Szerencsére az átkelőhelyek többsége már betonozott, így az átkelés nem jelentett különösebb akadályt. Bolívia még 2024-ben is egy olyan ország, ahol a természet érintetlensége és az elszigeteltség élménye szinte garantált.

Kora reggel belevágtunk egy háromnapos pampatúrába, így továbbindultunk Rurrenabaque trópusi városába. La Pazból egy kis, húszfős repülőgéppel tettük meg az utat, ahol a két oldalon egy-egy sor ülést zsúfoltak be. A gép belsejében csak lehajolva lehetett mozogni, a kézipoggyászokat pedig egyszerűen a középső folyosóra dobáltuk.

A repülés meglehetősen rázósra sikeredett – végig azon imádkoztam, hogy épségben földet érjünk. Amikor végre leszálltunk, egy egyszerű, füves területen találtuk magunkat, ahol az első lépésnél bokáig süllyedtünk a sárba – ez volt a reptér.

Rurrenabaque azonban kárpótolt mindenért. A dzsungellel borított hegyek lélegzetelállító látványt nyújtottak, minden vibráló zöldben pompázott, a levegő pedig párás és sűrű volt – tipikus trópusi hangulat. Bolívia egyik legjobb kiindulópont az Amazonas peremvidékének felfedezéséhez.

Ma Potosí lakossága meghaladja a százezer főt, és a belváros felé közeledve egyre sűrűbbé vált a tömeg. Az oldalsó utcákból zenészek és táncosok kavalkádja bontakozott ki, a fesztivál hangulata azonnal magával ragadott. A menet élén rezesbanda diktálta az ütemet, miközben a népviseletbe öltözött táncosok látványosan vonzották magukra az emberek figyelmét. A nézők nemcsak szemlélők voltak: gyakran bevonták őket is a táncba, így a fesztivál interaktív és pezsgő élménnyé vált. Ahogy az egyik csoport elhaladt, máris feltűnt a következő – fantasztikus színes forgatagot teremtve az utcákon.

A felvonulók közt voltak maszkos csoportok, tangót táncolók, valamint a legjellemzőbb andoki népzenét játszók, akiket gyakran kísért a spanyol örökségként meghonosodott rezesbanda. A látvány lenyűgöző volt: a fesztivál résztvevői között különböző kulturális örökségek és hagyományok keveredtek.

A helyi nők szépsége is hozzájárult a hangulathoz – az indián nők masszív, de nem túlsúlyos alkatukkal, valamint a mesztic örökség sajátos vonásaival sokféle szépségideált képviseltek. A forgatagban mindenfelé árusok keveredtek, az utcák szélén ücsörgő emberek lelkesen bíztatták a táncosokat, miközben sört és forralt bort vásároltak a fáradt résztvevőknek.

A fesztivál közepette szinte mindenki vidám és felszabadult volt – annak ellenére, hogy Potosí híresen hideg klímáján a nappali árnyékos részeken sem olvad fel a jég. Az emberek egy része zokni nélkül járta az utcákat, a kemény magaslati klímához hozzászokva. Ahogy az este haladt előre, 10 óra után már egyértelműen érződött az elfogyasztott alkohol hatása, a fesztivál zenés része lassan elcsendesedett. Ennek ellenére az emberek nem széledtek szét – beszélgettek, nevetgéltek, és tovább élvezték az ünnepi hangulatot.

Potosí őrzi tradicionális fesztiváljainak különleges, autentikus hangulatát, amelyet a helyiek lelkesedése és az andoki kultúra vibráló jelenléte tesz felejthetetlenné.

A bolíviai Altiplano és a szürreális sziklaképződmények

A vidék túlnyomórészt sík, mivel az Andok legnagyobb kiterjedésű fennsíkjának, az Altiplanónak a részét képezi. Éppen ezért meglepő módon igazi magashegyi tájat itt nemigen lehet találni. Csak a fennsík peremén, az argentin és chilei határvidéken emelkednek magasabb hegycsúcsok – köztük több vulkán is –, de ezek sem tűnnek kiugróan magasnak. Ez persze csak optikai csalódás: a környező hegyek közül több is megközelíti a 6000 méteres magasságot, ám mivel maga a fennsík is 3500-4000 méter magasan fekszik, ezek a csúcsok nem hatnak olyan lenyűgözőnek, mint a mélyebben fekvő vidékeken.

Bár valódi hegyekből kevés van, annál több a különleges, bizarr felszíni formáció. Az erózió az évezredek során elképesztő alakzatokat hozott létre a sziklákból, és sok közülük olyan törékenynek tűnik, hogy csoda, hogy még mindig állnak. Az egyik legismertebb ilyen helyszín a Salvador Dalí-sziklák, amely nevét a katalán művész szürrealista festményeire emlékeztető formákról kapta. Bár Dalí soha nem járt itt, a látvány valóban olyan, mintha az ő fantáziavilágából lépett volna elő.

Ez a vidék az egyik legkülönlegesebb tájegység Bolíviában: a holdbéli tájak, a végtelen fennsík és a természet alkotta sziklaszobrok páratlan látványt nyújtanak minden utazónak.

Szeretne egy igazán emlékezetes utazást, amely próbára teszi a tűrőképességét? Ha igen, irány Dél-Amerika, és kezdje Bolívia hivatalos fővárosában, La Pazban! A többit majd menet közben megtapasztalja. Ez persze nem egy extrém utazási iroda mazochistáknak szóló reklámja, csupán egy figyelemfelkeltő megjegyzés – és még csak nem is túlzás. Egy bizonyos fokú fizikai szenvedés elkerülhetetlen, ha Bolíviában vagy Peruban utazunk, de ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy közben ne érezhetnénk jól magunkat.
La Paz repülőtere, az Aeropuerto Internacional El Alto, 4100 méteres magasságban fekszik, és ha az ember itt száll le, szervezetének nincs más választása, mint gyorsan alkalmazkodni a ritka levegőhöz. A vörösvérsejtek termelése azonban nem egyik pillanatról a másikra történik meg, így az első egy-két nap garantáltan nem lesz sétagalopp. Fejfájás, enyhe vagy erősebb émelygés, szédülés – ezek az akklimatizáció természetes velejárói. Még ha nagy baj nem is származik belőle, az étvágy gyakran teljesen eltűnik, a mozgás pedig meglepően kimerítő tud lenni.

La Paz domborzata sem könnyíti meg a helyzetet. Ha tehetjük, az első napokban kerüljük a meredek emelkedőket – vagy ha nincs más lehetőség, egyszerűen üljünk le és pihenjünk meg. Az alvás sem lesz zavartalan, mivel a magassági tünetek az éjszakai pihenést is megnehezíthetik.

A helyiek bevált módszere a kokalevélből készült tea (maté de coca), amely segíthet enyhíteni a kellemetlen tüneteket. A bátrabbak a leveleket el is rágcsálhatják – bár a koka ugyanabból a növényből származik, mint a híres drog alapanyaga, ettől senki sem válik kábítószerfüggővé. Hogy a tea valóban segít-e, vagy az akklimatizáció történik magától, az örök rejtély marad – de egy próbát biztosan megér.

a Titicaca-tónál: A kék, ami örökre más jelentést kapott

Nem hiszem, hogy valaha is látni fogok még egy olyan árnyalatú kéket, mint amilyen a Titicaca-tó vize. Ez a kék mostantól mást jelent számomra, mint eddig. A tó mélykék felszíne végtelennek tűnik, a fények játéka pedig mindig más árnyalatot ad neki – mintha maga az ég tükröződne benne.

Az Uros-szigetek valóban lebegnek a vízen, és a helyi perui őslakosok itt élnek, 4-5 család osztozik egy-egy szigeten. Minden szigetnek van egy saját vezetője, afféle polgármestere, és egy „luxusjárműve” – egy kézzel készített totorabárka, amit a közösség együtt épít. Az életük szorosan kapcsolódik a totora nevű növényhez, amelyből nemcsak a szigetek alapja készül, hanem a házak, a csónakok és még az ágyak is.

Az Uros nép története éppoly lenyűgöző, mint a mindennapi életük. A modern világ technikai vívmányai – tévék, számítógépek, telefonok, internet vagy fűtés – itt hiányoznak, de cserébe ott van a család, a közösség, a természet és Pacha Mama, a Földanya tisztelete.

Most már én is tudom, hogy néha ennyi is elég a boldogsághoz.

Fotóegyveleg

Tojások és sajtok nagy- és kisker áron - S. N. fotója

La Paz főterén - A lapos karimájú, jellegzetes kalapot nem az ősidőktől, hanem a 16. század tájától kezdve hordták az indiánok. - v.n. fotója

La Paz-i utcaképek - v.n. fotói

Kokárda? - B. M. fotója

Vissza az elejére

Kommentek

Nagy Attila, 2018. 09. 23. 01:35
Tehát javítom: Santa Cruzban a legnagyobb a Rasszizmus, irígyek a fehér emberekre mert sokat dolgoznak, a legtöbb Boliviai indián lusta dolgozni, csak a gringo pénze jó munka nélkül!

Nagy Attila, 2018. 09. 23. 01:31
Kicsit elavultak az információk....2018 változások: A Boliviaiak 30-40%a nem szereti a fehér embert, mindegy hogy amerikai vagy európai, vagy fehér brazil! Volt ahol szándékosan nem szolgáltak ki mert fehér vagyok! Igenis sok a turista főleg LaPszban , Cochabambában, és a Rio Madidi nemzeti park környékén! Santa Cruzban a legnagyobb a fehér ( spanyol) boliviaiak és az indiàn boliviaiak között, Santa Cruz és El Alto város a legveszélyesebb! A hivatalokban azonban bevándirláskor nincs diszkrimináció, korrektek. Az aszfalt utakat màr sok helyen észak boliviában megcsinálták, délen roszabb a helyzet. A helyi lányokkal nagyon kell vigyázni az egyedül utazò turistáknak, sok az olyan lány akik pénzszerzés céljából, összejátszva a rendőrökkel hajlamosak bajba keverni a turistát, sok esetben kábítószert csempésznek az italába vagy a táskájába! ( főleg a nagyobb városokban). Guyamerin és Riberalta környéke a legfertőzötebb a kábítószer, és a gyilkosságok szenpontjából, az átlag turistát nem fenyegeti veszély, de az egyedül álló kalandoroknak veszélyes lehet a helyiekkel való barátkozás még akkor is ha tudunk spanyolul! Sok helyen becsapják a turistákat( nem jobban mint magyarországon)!😁

Új hozzászólás beküldése

* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon

Dél-Amerika - akciós utazások!!!
VISTA ajánlatok

KAPCSOLAT

utikritika [kukac] utikritika.hu

Útikritika.hu

SZÁLLÁSFOGLALÁS

IMPRESSZUM