ÚTIKRITIKA.HU / Bohol

Bohol a Fülöp-szigetek egyik szigete, egyben tartománya. Központi városa Tagbilaran City. A szigetnek kb. 1,3 millió lakója van, 4117 négyzetkilométeres a területe. Bohol a Visayas szigetcsoport közepe táján helyezkedik el. Manilától délre, kb. 700 kilométer távolságban
Bohol térségéhez tartozik a Panglao szigete, ami turisztikai téren az egyik legfelkapottabb. Panglao-n vannak homokos strandok, míg Bohol főszigetnek nincsenek homokos strandjai.
Bohol a földrajzi elhelyezkedésénél fogva alig van kitéve tájfunveszélyeknek!
Bohol lakosságának 95 százaléka katolikus; boholano nyelven és angolul beszélnek
Bohol egyik fő látványossága egy mini majom, a koboldmaki, avagy tarsier. Maroknyi a mérete és alig nyom többet 15 dekánál.
Gyönyörő a sziget belseje, rizsföldek, vízesések.

Fülöp-szigeteki koboldmaki (Tarsius syrichta) - Elter Karcsi fotója

Tetszett&Nem tetszett

Tetszett:

1. A helyiek kedvessége, lazasága, mindenhol szól a zene vagy énekelnek

2. A Csoki hegyek látványa

3. Az utak többsége jó minőségű

4. Az utak mentén a táj szebb mint Panglao-n.

5. Finom a kis banán

6. Kubais hangulat, olcsó a rum

7. A gyönyörű Anda beach, vakító fehér homokkal és tele pálmafákkal, szinte csak 1-1 embert lehetett látni csak a partokon, a víz mindenféle kékben tündökölt

8. Triciklivel felfedezni a környéket

9. A koboldmakik cukik voltak

10. A piton kígyós hely, ahol a ladyboy viccesen mutatta be a kis állatkertet és kaptunk tőle egy éneklést is, emellett pár szót beszélt magyarul :)

11. A szép templomok látványa

12. A Camugao-vízesésnél fürödni szuper élmény volt, főleg hogy ide nem jönnek turistacsoportok, mert túl strapás oda gyalog eljutni.

13. Elvegyülni a helyi emberek közt

14. Folyón utazni gyönyörű pálmafás részeken és közben ebédelni büfé jelleggel finom ételeket úgy hogy közben élőzene szól, a kiikötőben zenészek és ha akarod masszázst is kaphatsz

Nem tetszett

1. A taxisok pofára mondjak az árat, sokszor triciklinél is magasabb árat mondanak mint amit a helyieknek kell fizetni

2. A fárasztó alkudozások az utazásoknál

3. A buszok egymással versenyeznek többnyire hogy ki vegye fel elsőként az utasokat s emiatt nagyon gyorsan vezetnek

4. Több helyen a hotelekben a fürdésnél nem volt megfelelő a víznyomás

5. Az internet nem működik megfelelően

6. Kevés az autó, de megse figyelnek egymásra, láttunk egy gyalogost elütő baleset végét is, szóval vigyázni kell az úton

(Batki Bernadett, 2019)

,, Nagyon klassz sziget, a 80%-a szinte dzsungel. Panglaon laktunk, a Dumaloan Beach mellett. A szigeten van elég sok program, de ezekre elég lehet 2 nap is. Koboldmaki rezervátum, Makákó etetés volt a fő cél, illetve itt jutott idő pihenésre a parton. Szigeten a legnépszerűbb hely az Alona beach, ami elég zsúfolt, illetve hangos is. Egy estére átmentünk Alonaba, de ez nem a mi világunk volt, viszont aki a pezsgést szereti annak jó választás lehet! " (sz.d., 2020)

Boholra elég 1-2 nap, megnézni a csokihegyeket és a makikat, onnan át lehet hajózni Cebura, Oslob-ba ahol 15 méteres cetcápákkal lehet együtt úszni, utána mehettek Palawanra, ami a legjobb.

"Számolni kell azza, hogy, bár a távolságok nem nagyok, az utazások 1-1 látnivaló között órákat is igénybe vehetnek. Pocsékok az utak vagy nincsenek. Megfontolandó a taxi, mert a tuk-tuk egy idő után összerázza az ember gyomrát, de nagyon. Kr"

Vélemények

Tetszett:

A Tarsier Sanctuary-ben testközelből láthattam a világ legkisebb főemlőseit.
A Chocolate Hills látványa napfelkeltekor minden várakozást felülmúlt.
A Loboc folyón ebédelni egy bambusz tutajon igazi luxusélmény volt.
Alona Beach-en kristálytiszta vízben delfinekkel úszhattam.
A helyi kávé és mangó shake mennyei kombináció volt.

Nem tetszett:

Az utak minősége borzalmas volt, főleg a Chocolate Hills felé.
Túl sok turista zsúfolódott össze a tarsier nézésnél.
Alona Beach főutcáján agresszív árusok zaklattak.
A szállodánk medencéjében zavaros volt a víz.
A Man-made Forest környékén sok szemetet láttam az út mentén.

"Cebu City-től két óra egy közepesen komfortos hajóval. Itt találhatóak a híres "chocolate hills" topográfiai furcsaságok, meg a nagy szemű majom maki, amit végül nem néztem meg. Számomra a csúcs a szigeten az Anda nevű falu csendes, belazult paradicsomi hangulata, gyönyörű tengerparti szakaszai, és a kedves helyiek/ turisták voltak. Nagyon jó hangulatban el lehet itt tölteni napokat kizárólag láblógatással. Messze nem olyan turistás, mint bármilyen thaiföldi megfelelője, ahol jártam. A szigetet érdemes robogóval körbejárni." (K. Andris, 2017)

"Valaki a filippínó turisztikai minisztériumban kitalálta, hogy a Boholi Csokidombok egy nagy durranás. Ez a sziget közepén emelkedő, ezer párszáz fura formájú hupli. Tavasszal-nyáron a dombokat barnára perzseli a nap, és ettől kicsit valóban csoki színűk van. Igazából felgyűrt ősi korallzátonyok, és egyáltalán nem akkora szám, mint amennyire reklámozzák. Ami miatt viszont megéri idáig elvergődni (Pestről akárhogy is számoljuk, legalább négy repülőnyi távolságra van), az a koboldmakik. A világ legkisebb főemlősei közé tartoznak, és elképesztően aranyosak. Ennek a legfőbb oka, hogy nekik van a testtömeghez képest a legnagyobb szemük az összes emlős között, a szemgolyók együtt nagyobbak az állat agyánál, és az ember a relatíve nagy szemű élőlényeket aranyosnak értékeli. További ok, hogy kicsik és szőrösek.

Ez a halálos hármas sajnos majdnem a kihalásukhoz is vezetett, ugyanis az ázsiai turistát viszonylag kevéssé érdekli, hogy fogságban, főleg ha tapizzák, pár hónapot sem él egy koboldmaki, bőven fotózkodtak velük még pár évvel ezelőtt is, a ketreceket pedig rendszeresen újra kellett tölteni. Szerencsére azóta észbe kapott a sziget kormányzója, és végett vetett ennek a gyakorlatnak, ma a koboldmakik csak hatalmas, természetes kertekben tekinthetők meg, ahol önkéntesek hada vigyáz arra, hogy senki ne nyúlkáljon. (Van dolguk.)

"A makikat egyedül megtalálni nagy feladat. A dzsungelben erősen felfelé nézve kell őket keresgélni. Egyszerűbb szervezetten megnézni. Nagyon kicsik, nagyon félnek és nagyon aranyosak. És rohadtul nem szabad hangosan beszélni melletük , hozzájuk nyúlni meg aztán végképp tilos. Simán elférnének bárki tenyerében, 6-8 cmesek, megdöbbentően nagy fejjelés hatalmas szemekkel. Mint a rajzfilmekben. Kr"

Kriszta fotói

Boholra érve a szállodába becsekkolás után gyorsan le is zsíroztunk egy kocsi és sofőrbérlést, ami másnap végigvitt a sziget fontosabb látnivalóin. A későbbi generációk számára megjegyeznénk, hogy a loboci ebédelő-hajókra felszállni rossz ötlet. Drágán adnak nagyon rossz és kihűlt kaját, amire ráadásul a belföldi turisták rácuppannak, és ha az ember nem siet, akkor semmi nem marad. Kivéve a gyümölcssalátát, mert filippínó nem eszik húsmentes ételt. Eközben irtózatos hangon kornyikálnak hozzá, amit gitáron kísér valaki, aki egyáltalán, de tényleg egyáltalán nem tud gitározni.

Később egy helyi elmagyarázta, hogy egyetlen filippínót sem zavar, hogy nem tud énekelni, sőt még a környezetét sem, mert énekelni jó. Emiatt mindenki folyamatosan csinálja, nagyon rosszul. Énekel a taxis a rádiót kísérve, énekel a szupermarketben a pénztáros, a hajón a felszolgáló, a tengerbe befelé menet a búvár. Mindez része a felszabadult, mosolygós filippínó hozzáállásnak, ami errefelé valóban nem csak az útikönyvek sablonszövege.

A következő sziget a Bohollal földhíddal összekötött Panglao volt a listán. Itt sznorkeleztünk egy hatalmasat a parttól öt kilométernyire elterülő Balicasag szigete mellett, és másnap merültem is kettőt. Érdekes módon a sznorkelezés sokkal jobb volt, legalább négyféle különböző bohóchal lakott a sekélyesben, ráadásul pont most voltak gyerekeik, ezért az apukák agresszíven (bohóchal mértékkel) próbáltak elűzni minden betolakodót.

Nehéz nem vizet nyelni a röhögéstől, amikor egy narancssárga-fehér-fekete sávos, tíz centis jószág lendületből megrohamozza az ember maszkját, majd az utolsó pillanatban elkanyarodik, és gyorsan elszalad a tengeri rózsák menedékébe. Ezek persze egyáltalán nem jelentenek menedéket, legalábbis ezekben a vizekben, ugyanis nem mérgezőek. A víz alól megcsodálhattuk, amint négy úszni nem tudó helyi turista próbált sznorkelezni. Ez vicces volt, mert nem tudtak felfeküdni a vízre a hatalmas mentőmellényeiktől, és különben sem merték elengedni a csónak szélét. Öröm az ürömben, hogy a pánikszerű kapálódás során bőszen rugdalták az erre kifejezetten érzékeny korallt az uszonyaikkal.

A sznorkelezéssel egy körben megnéztük a helyi delfineket is, hatalmas, ötvenfős podokban úszkálnak. Nem voltak annyira játékosak, mint a lovinai testvéreik, de a hajó, ami szállított minket legalább olyan hangos volt, hogy befogott füllel kellett ülni másfél órát. Hazafelé még kidobtak minket egy éppen csak ellepett homokzátonyon. Több száz métert lehetett gyalogolni a semmi közepén a tíz centis vízben, miközben a kitelepült turistaipar italokat és biszbaszokat próbált ránk sózni.

A búvárkodás nagy durranása a teknősök lettek volna, de ezekkel már annyira beteltünk a Gili szigeteken, hogy már régóta nem nézünk fel, ha valaki tekit jelez. Azért itt is volt látnivaló, korábban nem nagyon láttam tűzhalakat, itt pedig egy-kettő beúszott a képbe. Később Negros szigetén klasszisokkal jobb volt az élővilág, de Balicasagnak sem kell szégyenkeznie. A német pár, akik búvárvakációra jöttek hetven merüléssel egy hónap alatt, az előző nap érdes cápát is látott, azért nagyon irigyeltem őket. " forrás

,, Engem meglepett, milyen picik a koboldmakik. Jót mulattam a szelfizni igyekvő látogatókon, akik képtelenek voltak egy olyan közös képet lőni, amin jól látszik az alvó kis jószág. “Túl kicsi” – panaszkodtak elkeseredetten a fotókat visszanézve. Hát, a természet már csak ekkorára teremtette őket:-)" forrás

Közlekedés

Tagbilaran City-ben és máshol Bohol szigetén a fő közlekedési eszköz a tricikli, ami tulajdonképpen egy kis motoros taxi, amelyen maximum 3 fő fér el. A triciklin kívül vannak a thaiföldi tikutukhoz hasonló jeepnes-ek és mindenféle iránytaxik.

Bohol szigetének térképe

,, Átérve a boholi kikötőbe egy rakás autó és kisbusz várja, hogy körbevigye a turistákat a szigeten, a standard ár 2500-3000 peso egy teljes napi túráért (egy főre – azt nem tudom, több ember esetén mennyi a kedvezmény, de biztos van). Amikor rábólintottam a túrára, azt állították, az nyolc óra, angolul jól tudó idegenvezetővel és ezen az áron kívül csak két belépő lesz, a Csokoládéhegyek (50 peso) és a koboldmaki rezervátum (60 peso). Na, ebből nagyjából semmi nem volt igaz. Mivel nem hagytam magam rábeszélni tovább drága programokra (ATV/quad túra a hegyekben, ziplining, pillangópark), így a 8 órás túra csak 5 lett. A sofőr alig tudott angolul és amit tudott, abból se értettem egy szót se, olyan rettenetes kiejtése volt (pedig eléggé hozzászokott már a fülem minden tájszóláshoz). Ebédelni pedig betereltek egy úszó büfébe 550 pesoért, ami elég lehúzás volt. De akkor már nem akartam tiltakozni, mert már így is mindenre nemet mondtam. (2018)" forrás

Földvári András fotója

Szórakozás

Női ukelele zenekar - Elter Karcsi fotója

Camugao-vízesés

Fürdőruhát és törölközőt vinni kell! Vizet, napkrémet és valami ennivalót is. Viszont szuper. Mint mindenhol, itt is 100.- peso minden. A belépődíj, az asztal/öltöző bérlése, stb. De nagyon megéri. A vízeséshez meredek az út, papucsban figyelni kell erősen. A víz tiszta, nem nagyon meleg és nagyon szép.

"Gondoltuk, hogy nagyon szép lesz, az is volt. Óriási szerencsénk volt, rajtunk kívül 2 német turista úszkált csak benne, amikor megérkeztünk. Utána aztán jöttek sokan, ezt nem nagyon lehet előre kiszámítani. Az egyetlen neuralgikus pont a helyben öltözés volt, végül nem béreltük ki 100.- pesóért a budit, hanem a törölköző takarásában rángattuk a ruháinkat. Végül is sokan a Balaton parton is így tesznek a strandon 3 méterre az öltözőtől. Ha nem tetszik nekik, ne nézzék. Azért nézték, ez elég vicces volt. Kr"

Kriszta fotói

Strandok

"A Bohol délnyugati csücskében található Panglao sziget (kb 10 km hosszú) volt az otthonunk. Itt található a híres Alona beach, Boracay kevésbé turistás ámde nem kevésbé szép kistestvére. Fehér homok, türkizkék tiszta víz... és rengeteg étterem, bár a parton, természetesen emelt árakkal. Mi ezt inkább kihagytuk: néhány kilométerrel arrébb a Dumaluan beach ugyanolyan szép homokot (jóval hosszabb partszakasz, mint Alona) és vizet - ámde turisták helyett helyi lakosokat és olcsóbb árakat jelent. A kevesebb turista miatt, kevesebb a vízben álló turistahajók száma is, így sokkal szebb a látvány is. A vízben pedig rengeteg tengeri csillag mindenféle színben. Az első nap talált egyetlen, csoffadt kis fehér példány után másnap végre sikerült tucatszám találni mindenféle színben ezekből a vicces kis Patrikokból (gyk: Spongyabob barátja), persze némi megtekintés után az összeset visszahelyeztük a vízbe. Nagyon megszerettük a strandot, minden nap visszatértünk. (2017)" forrás

Búvárkodás

"Amikor vízbe dobtak minket Doljo Point-nal, alig akartam hinni a szememnek, mennyi hal! És milyen sok fajta! Fal merülésen voltunk, de annyi minden történt a falon, hogy azt sem tudtam, hova nézzek! Ha azt akarod, hogy az emberek búvárok akarjanak lenni, ide kell őket hozni. Ez a hely gyönyörű! Paul rengeteg képet készített és sok-sok videót, itt van egy-kettő." forrás

"Az első alkalom egy tökéletes merülés volt. Egyszerűen nem tudnék ennél semmi jobbat elképzelni. Ahogy vízbe ugrottunk, Paul megrángatta a karomat. Ránéztem. Ő a teknős jelet mutatta és az ujjával mutatta, hogy hol van. Én ott semmit nem láttam, csak egy nagy követ. Megrántottam a vállamat, kérdezvén, hogy 'mi van?'. Ő megragadott és odahúzott a nagy kőhöz, amiről kiderült, hogy a legnagyobb, legöregebb teknős, amit valaha láttam (igaz, még nem sokat láttam). Óriási volt! Úgy tűnik, élete legszebb pillanatait éli a tengeri füvet rágcsálva. A hasáról két hosszú 'remora' lógott. Íme: " forrás

Panglao

Tetszett:

1. A gyönyörű Dumaluan Beach a vakító fehér homokkal, pálmákkal , kevés emberrel, mint a földi paradicsom

2. Az Alona Beachen egy masszázs

3. Az Alona Beach magas pálmafái és partja, bár ott több a turista.

Nem tetszett:

1. A drága taxizás

2. Az Alona parton az egymást követő turista részek, magas árakkal

3. Nincs rendes szállás , ami Bookingon jól néz ki, az a valóságban sivár

4. A szigeten nincsenek rendes utak ahol lehet menni, nincs meg kiépülve, felépítve és ha esik az eső minden csupa sár

5. Szerintem csak a partjai vonzóak, de a hangulat sokkal jobb Boholon

6. Az utcáról nem mehetsz be mosdóba étterembe, mert azért is pénzt kérnek a helyiek

7. Nem barátságosak, errefelé többnyire csak a pénzt látják benned

(Batki Bernadett, 2019)

Egyéb látnivalók

Bilar, az ember által alkotott erdő - Elter Karcsi fotója

További beszámolók

Nem tudjuk már felidézni, pontosan mikor és miért kezdett el annyira foglalkoztatni bennünket Bohol két ikonikus nevezetessége – a koboldmaki és a Csokoládé-dombok –, de az biztos, hogy jóval az utazásunk előtt megragadt bennünk a gondolatuk. A koboldmaki nyilván a megjelenése miatt, hiszen kevés ennyire mókás külsejű élőlény létezik, a Csokoládé-dombok pedig – bár tudtuk, hogy semmi közük a csokihoz, és sokan le is húzzák őket – mégis elég különös és csábító nevet viselnek. Meglepetésünkre mindkét hely túlteljesítette az előzetes várakozásainkat, amiket hosszú hónapok alatt építettünk fel – pedig az egész nap úgy indult, hogy minden a visszájára fordul.
A komp késett, a reggeli kimaradt, és a sofőr is másik helyre vitt volna minket, de végül minden összeállt. Mire a koboldmakikat megláttuk, már mosolyogtunk, és ahogy felértünk a dombokhoz, újra gyereknek éreztük magunkat. Néha a legrosszabbul induló napból lesz a legemlékezetesebb.

Be kell vallanunk, hogy bár az érdes cápák után nem veszett el az utazás iránti lelkesedésünk, egy ideig teljesen iránytalanul sodródtunk. Nem igazán tudtuk, merre induljunk, mit szeretnénk igazán látni vagy átélni. Elég hamar rájöttünk, hogy a Fülöp-szigetek ebből a szempontból kísértetiesen emlékeztet Indonéziára: még egy viszonylag hosszabb út alatt is szinte lehetetlen alaposan felfedezni az egészet.

Az ország hatalmas, és a szigetek száma végeláthatatlan, ezért kénytelenek voltunk szigorúan szelektálni. A turistacsapdákat gyorsan kizártuk, és bár fájó szívvel, de a legizgalmasabbnak tűnő, ám nehezen megközelíthető helyszínekről is lemondtunk. Így született meg a döntés: elsőként Bohol felé vesszük az irányt.

Izgatottan vártam, hogy végre élőben is lássam ezt az apró, különös kis lényt, titkon remélve, hogy talán még a kezembe is vehetem. Egy kis fából ácsolt épületbe léptem be, és hogy a makikhoz jussak, előbb át kellett haladnom néhány ketrec között, ahol különféle kisállatokat tartottak. A látvány azonban sokkoló volt, és egy csapásra elvette a kedvemet mindenféle közeli találkozástól.
Egy apró madarat láttam, vékony lánccal a lábán, egy faághoz kötözve – mozdulni sem tudott, nemhogy repülni. Egy majmot hasonló módon láncoltak egy rúdhoz, míg egy macskaféle egy szűk rácsos ketrecbe volt beszorítva, lábait szinte vágta a fém, mert padló nem volt. Ebben a nyomasztó közegben jutottam el a koboldmakikhoz, de az ő látványuk sem hozott megnyugvást.

Az őr figyelmeztetett, hogy a vakuzás tilos, mivel ezek az amúgy éjszakai életmódot folytató állatok nappal különösen érzékenyek a fényre. Ha megriadnak, hajlamosak apátiába süllyedni, súlyosabb esetben depresszióba esnek, és zárt térben akár önpusztítóvá is válhatnak: a falnak verik a fejüket, míg el nem pusztulnak. Megérinteni őket természetesen tilos volt – de már nem is akartam, mert ami bennük addig bájosnak tűnt, most inkább szomorú és védtelen volt.

Az egész élmény után csak egy kérdés motoszkált bennem: ha ezek a félénk állatok ennyire érzékenyek az emberi jelenlétre, akkor hogyan lehetséges, hogy az internet tele van olyan képekkel, ahol turisták simogatják őket? Csendben vártam, hogy végre kiszabaduljunk ebből a fakalitkából, és magam mögött hagyhassam ezt a nyomasztó helyet. A taxiban egyikünk sem szólt – némán gurultunk tovább a Csokoládé-dombok felé.

Továbbindultunk, hogy megnézzük végre a híres Csokoládé-dombokat, amikről már annyi fotót és véleményt láttunk korábban. A nevüket onnan kapták, hogy tényleg úgy néznek ki, mintha valaki egy hatalmas sík mezőre szórta volna szét a bonbonokat – szabályos, kupolaszerű dombocskák, egyik a másik után. Elképesztő, de több mint 1700 ilyen kis „csokihegy” borítja a tájat.

Az egyik domb tetején kilátót alakítottak ki, ahová lépcsők vezetnek fel, és ahonnan elképesztő látvány nyílik a dombságra – tényleg olyan, mintha egy másik bolygón járnánk. Innen akár neki is lehet állni megszámolni őket, ha valaki elég elszánt (és türelmes). Mi inkább csak álltunk csendben egy darabig, és próbáltuk befogadni, amit látunk – azt a furcsán játékos, mégis grandiózus tájat, amit az ember alig akar elhinni, hogy a természet hozott létre.

Becsülettel elzarándokoltunk Bohol legismertebb látványosságához, a Csokoládé-dombokhoz – ha már a szigeten vagyunk, nem lehet kihagyni. Ezek a furcsa, kúp alakú képződmények egészen egyediek: a helyi tájékoztatók szerint tengeri korallüledékből alakultak ki, amely az idők során kiemelkedett, majd az erózió formálta őket ilyen szabályos kis hegyekké. Több mint ezerötszáz ilyen domb emelkedik itt, és száraz évszakban – ha minden úgy alakul, ahogy a természet „tervezi” – a zöld fű megbarnul rajtuk, ettől kapják a csokis nevüket.

Most épp nem barnultak be, zölden díszítették a tájat, de ez cseppet sem csorbított az élményen. A látvány így is álomszerű volt, mintha egy gyerekrajz elevenedett volna meg körülöttünk, és nem csak mi voltunk elvarázsolva – a kilátónál százával vihorásztak a helyi turisták, pózoltak, fotózkodtak, ujjongtak. Jó érzés volt ott ülni közöttük, elkapni a derűjüket, és csak figyelni, ahogy ez a különös táj mindenkit újra egy kicsit gyerekké varázsol.

Én őszintén szólva máig nem vagyok teljesen meggyőzve arról, hogy azok az állatok ott valóban éltek. Fedett helyen voltak, mozdulatlanul kuporogtak az ágakon, és egy pillanatra sem mozdultak meg – egyáltalán! Paul azzal próbált megnyugtatni, hogy csak alszanak, mert éjjeli állatok, de én nem hagytam magam ilyen könnyen becsapni.

Komolyan gyanakodtam, hogy valaki egyszerűen felragasztott pár játék majmot a fákra, és azóta minden látogató úgy csinál, mintha élő koboldmakikat látna. Annyira kicsik voltak, hogy szinte természetellenesnek tűntek – mintha valami makettkiállításon járnánk. És bár a nap végére sem tudtam teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy igaziak voltak, az élmény ettől csak még szürreálisabb lett.

Bohol szigetére a legegyszerűbben Cebu felől lehet eljutni – hajóval vagy repülővel, a tagbilarani reptéren keresztül. A legtöbben a Tagbilaranba tartó kompokat választják, én viszont inkább Tubigonba hajóztam át. Egyrészt, mert ez az út csak egy órát vesz igénybe, míg Tagbilaranba legalább három óra az út vízen, másrészt a jegyár is jóval barátságosabb.

Tubigonból nagyjából egy óra alatt lehet busszal elérni Tagbilarant, szóval végső soron időben és pénzben is jobban jöttem ki. A hajójegy körülbelül 250 peso volt, a busz pedig még 50-be került – egész baráti. A szállásom Alona Beachen volt, Panglao szigetén, amit gyakorlatilag minden turista ismer: tele van bárokkal, merülőhelyekkel, és innen indulnak a népszerű island hopping túrák is.

Andris kakaskodik, azaz viadalra alkalmas kakasok eladását hírdető plakát előtt pózol - b. fotója

Több elmélet is született arról, hogyan alakultak ki a Csokoládé-dombok – a tudomány válasza még mindig nem teljesen egyértelmű. Egyes kutatók szerint valaha korallzátonyok lehettek ezen a területen, mások tenger alatti vulkáni tevékenységhez kötik az eredetüket, megint mások úgy vélik, hogy a hosszú évmilliók alatt az eső és a szél formálta ilyenné a tájat. Bárhogy is történt, az biztos, hogy a látvány páratlan, és nem csoda, hogy a helyiek saját legendákat is szőttek köréjük.

Az egyik történet szerint két óriás veszett össze, és dühükben sziklákat hajigáltak egymásra – a harcnak vége lett, a kövek viszont ott maradtak. Egy másik monda úgy tartja, hogy egy Argo nevű óriás szerelmes lett egy földi lányba, aki azonban hamarosan meghalt, és Argo bánatában olyan sok könnyet hullatott, hogy azok kővé váltak, így születtek a dombok. Ezek a mesék ugyan nem magyaráznak meg semmit geológiailag, de valahogy mégis közelebb hozzák az emberhez ezt a különös tájat.

A sziget másik híres „csodája” a koboldmaki, ez a pici, 8–16 centiméteres éjjeli állat, ami inkább tűnik plüssfigurának, mint valódi élőlénynek. Nagy szemei tökéletesen alkalmazkodtak az éjszakai életmódhoz, és főként rovarokat, apró madarakat vagy gyíkokat fogyaszt. Bár már nem tartják közvetlenül veszélyeztetettnek, továbbra is sérülékeny fajnak számít – nemcsak élőhelyének pusztulása, hanem különösen érzékeny, stresszre hajlamos természete miatt is.

Bezárva vagy zaklatott környezetben gyakran nem eszik, nem iszik, vagy akár szándékosan kárt tesz magában, ezért különösen fontos, hogy a turisták tartsák a távolságot. Tilos simogatni, és fotózás közben sem szabad vakut használni, mert a hirtelen fény akár végzetes következményekhez is vezethet. Ezek az apró lények nemcsak törékenyek, hanem egészen különlegesek is – egyfajta élő emlékeztetői annak, mennyire óvatosan kell bánnunk a természettel.

Bohol látnivalóit egy egész napos robogótúra keretében jártuk be, ami tökéletes tempót adott ahhoz, hogy mindent kényelmesen, mégis izgalmasan be tudjunk fogadni. A vietnámi kalandok után már egészen rutinos lettem a robogózásban, így a közel 130 kilométeres távot gond nélkül végigvezettem egy nap alatt. Hivatalosan ugyan itt sem volna szabad 110–130 köbcentis gépet vezetnem – akárcsak otthon –, de a magyar nemzetközi jogsi lazasága és a helyi szabályozás (vagy inkább annak hiánya) miatt ezt Ázsiában szinte mindenhol meg mertem kockáztatni.

Annyit azért mindenkinek javaslok, aki hosszabb időt tervez ezen a kontinensen: érdemes még otthon megszerezni a jogsit, vagy legalább egy 50 köbcentis robogón gyakorolni, hogy ne itt kelljen először megtapasztalni, milyen az aszfaltba kapaszkodni. Az első állomásunk a tarsier rezervátum volt, ahol ezeket az apró, szinte földöntúli lényeket lehet látni, amelyek a világ legkisebb főemlősei közé tartoznak. Kizárólag ezen a szigeten élnek, súlyuk csak néhány dekagramm, és alig nagyobbak egy férfiökölnél.

Éjszaka aktívak, nappal viszont némán, nyitott szemmel pihennek az ágakba kapaszkodva, és szinte egyáltalán nem mozdulnak – egyszerre tűnnek kíváncsinak és rettegőnek. Érzékeny természetük miatt nagyon kell vigyázni rájuk: ha megzavarják őket, akár öngyilkos viselkedést is mutathatnak – leugranak a fáról, vagy nem hajlandók tovább enni, inni. A legutóbbi nagyobb földrengés és a folyamatos élőhelycsökkenés miatt számuk jelentősen megfogyatkozott, és szabadon látni őket már szinte lehetetlen – amúgy sem lenne könnyű: a méretük miatt szinte észrevehetetlenül olvadnak bele az erdő árnyai közé.

Milyen logó van a pólóján? VISTA!!!!