ÚTIKRITIKA.HU / Fülöp-szigetek

A Fülöp-szigetek klímája trópusi, száraz és esős évszakok váltják egymást. Az országon belül azonos időszakokban, akár azonos napokon is eléggé eltérő időjárások adódhatnak. Még az esős évszakban is vannak olyan országrészek, ahol nyugodtan lehet nyaralni. Az ország keleti partjainál egész évben nagy a hőség, különösen június és szeptember között, az esős időszakban kemény a hőség. Még éjszaka sincs üdítő lehűlés.

„A helyiek – férfiak és nők egyaránt – sokszor egy apró frottírtörölközőt rejtenek a nadrágzsebükbe vagy az ingnyakukba tűzve viselik, hogy szükség esetén letörölhessék vele a verítéket.”

Hideg van!!! ❄️Legalábbis beltérben.
Mivel kint tombol a nyár és párás az idő a buszokat, hajókat, taxikat, plázákat hidegre hűtik légkondival.
Érdemes a fürdőruha mellé legalább egy vékony kardigánt is csomagolni!

,, A trópusi ciklonok ugyanolyan depressziók (alacsony légnyomású képződmények), mint amilyenek a karibi térség hurrikánjai, csak itt tájfun a nevük.

A délkelet- és kelet-ázsiai országokat megkeserítő pusztító erejű tájfunok különösen a nyári-őszi hónapok idején tombolnak. Érkezésüket műholdfelvételek alapján a meteorológusok időben előre tudják jelezni. Ilyenkor a veszélyeztetett területek lakóinak legalább három nap áll rendelkezésére, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket: biztonságba helyezzék szeretteiket, rögzítsék a közelükben lévő mozdítható tárgyakat, beszögeljék az ajtókat és ablakokat stb. Mindezek ellenére a tájfunok alkalmanként megszedik a maguk áldozatait, s bődületes károkat okoznak.

Kialakulásuk oka, hogy nyáron, amikor a napsugarak a Ráktérítőre esnek merőlegesen, az Egyenlítő közeli vizek hatalmas hőmennyiséget kapnak. A tenger, mint egy hatalmas hőtartály, úgy viselkedik. Felmelegedik, és átadja a hőt a fölötte lévő légrétegeknek. Mivel a meleg levegő nehezebb a hidegnél, megkezdődik egy felfelé áramlás, ami később turbulenciává alakul. A hevesen áramló levegő a forgástengely (axis) mentén egy pont körül – ez a tájfun 10-40 km átmérőjű szeme –körkörös mozgásba kezd. A szem közelében erősebb, míg kijjebb, a szélek felé kevésbé erőteljes a légáramlás. Ezt az alacsony nyomású képződményt a passzátszelek az Egyenlítővel párhuzamosan keletről nyugati irányba fújják, így érik el a szárazföldeket.

Nyugodjak meg, mosolyog filippinó szomszédom a gépen, ha ez a mostani tájfun befolyásolná a repülési biztonságot, a légiirányítók máshová küldenék a Jumbót. Ilyen errefelé gyakran előfordul, fel vannak készülve rá, ismerik a dörgést. Ereszkedés közben néhány kisebb-nagyobb huppanás az égi országúton, majd szerencsésen landolunk a meggyilkolt ellenzéki politikusról, Ninoy Aquinóról elnevezett repülőtéren (NAIA). Ahogy kinyílik a Boeing-747-es ajtaja, a trópusok forró és párás lehelete üdvözöl bennünket. Vagy harmincöt fokos a meleg, és közel száz százalékos a relatív páratartalom. (Elter Karesz, 2021)

Földrajz

A Fülöp‑szigetek – hivatalos nevén a Fülöp‑Nemzetközösség – az ázsiai Csendes‑óceáni térség egyik legizgalmasabb országa mind népességi, mind természeti adottságai miatt.

Elsősorban azzal emlékezetes, hogy II. Fülöp spanyol király tiszteletére kapta az elnevezését, hiszen a spanyol hódítás korában keresztelték így a szigetcsoportot. E név a gyarmati múltra utal, amelynek kulturális nyomai még érezhetők a mai napig.

Demográfiai szempontból a Fülöp‑szigetek a világ 12. legnépesebb országa: lakossága megközelíti a 117 millió főt, ami rendkívül magas sűrűséget, fiatalos korstruktúrát és dinamikus városi terjeszkedést eredményez az olyan metropolison belül, mint Manila és Quezon City.

Ami a földrajzi-behatolásokat illeti, a Fülöp‑szigetek a Csendes‑óceáni Tűzgyűrű (Ring of Fire) részét képezi, így több mint kétszáz vulkán található az országban, bár ezek többsége nem aktív. Ezek közül mintegy két tucatot sorolnak aktívnak (például Mayon, Pinatubo, Kanlaon), míg a legtöbb vagy inaktív, vagy csak potenciálisan aktív státuszú. A megszámlálhatatlan vulkáni formáció nem csak drámai tájakat alkot – oltott kúpok, kalderák, termálforrások – hanem az ország földtani instabilitását is jellemzi.

Emellett kiemelkedő a szigetvilág topográfiája is: a hegyvidékektől a trópusi esőerdőkön át part menti sávig minden megtalálható. A Mount Apo, a maga közel 3 000 méterével, a legmagasabb pontja az országnak, míg a tengerfenéktől emelkedő változatos korallzátonyok és lagúnák rendkívüli biodiverzitást és turisztikai vonzerőt biztosítanak.

Taal vulkán - fotó by Elter

Luzon - Mayon vulkán, fotó by Elter

Történelem

Az európaiak megérkezése előtt a szigetvilágnak volt kapcsolata Kínával, arab területekkel és Kambodzsával.
Ferdinand Magellan volt az első európai, aki a szigetcsoport földjére lépett Samar szigeténél, 1521-ben

Sikatuna helyi törzsfőnök és a spanyol felfedező Legazpi vérszerződést (sandugo-t) köt 1565-ben (szobor Boholban) - Elter Karcsi fotója

1521 és 1898 között az ország spanyol gyarmat volt, aztán került amerikai ellenőrzés alá.

Manilától mintegy hetven kilométerre évtizedeken át működött a Clark nevű amerikai katonai bázis, amely hosszú ideig a maga nemében a világ legnagyobbjának számított, fénykorában tizenötezer katona állomásozott itt. A szomszédos Angeles város ebben az időszakban vált hírhedtté, hiszen sokak szerint akkoriban a világ legnagyobb bordélynegyedét tartotta fenn az amerikai katonák szórakoztatására. Bár az amerikaiak végül távoztak, a prostitúció gyakorlatilag érintetlenül megmaradt, sőt, más formában virágzott tovább. Mára ez a környék hírhedt célpontja lett a szexuális kizsákmányolás legsötétebb formáinak is, és a külföldi, főként nyugati és japán látogatók még mindig attól tartanak a legkevésbé, hogy a helyi hatóságok, melyek bőkezű kenőpénzeket zsebelnek be, bármit is tennének ellenük.

A Fülöp-szigetek volt a délkelet-ázsai térség első gyarmatosított országa, amely a 2. világháború után, mégpedig 1946-ban függetlenné vált. (Thaiföld nem volt gyarmat.)

A Fülöp-szigeteken a nemzeti hős szerepét José Rizal tölti be, akit gyakran a helyiek Petőfi Sándorához szoktak hasonlítani. Ő 1861-ben született, és 1896-ban végezte ki a spanyol gyarmati hatalom, miután íróként, költőként és politikai gondolkodóként a függetlenségi eszmék élharcosa lett. Ebben önmagában talán nincs semmi rendkívüli, hiszen sok ország történelme ismer hasonló alakot. Ami igazán sajátos, hogy a mai napig létezik egy rizalista vallás, amely követői José Rizalt isteni rangra emelik, és vallási tisztelettel fordulnak felé. Elgondolkodtató, milyen lenne, ha Magyarországon is létezne egy „petőfizmus”, amely hasonló módon emelné a költőt hitvilággá.

Manapság

2024: Még mindig a legnagyobb probléma a korrupció és a nepotizmus (rokonok, ismerősök ,,helyzetbe hozása").

A hosszú spanyol uralomnak látható/hallható jelei vannak a mindennapi életben. A világ egyik legvallásosabb országa, talán a legkatolikusabb, ha létezik ilyesmi. Nyelvileg a tagalog valami teljesen érthetelen nyelv, amibe angol és spanyol szavak is röpködnek. De nem érthető, csak nekik. MInden kiírás angolul van, sokszor kínaiul is. Tagalogul nem írnak, csak beszélnek, elég jópofa. Viszont rengeteg a spanyol eredetű, de angolnak tűnő kiírás, felirat.

Olcsó a munkaerő, sokan vannak a turistákra szakosodott helyeken. De általában 1-2 vezetőre jut 10 beosztott pincér egy étteremben. Aranyosak, kedvesek, de nem igazán hatékonyak. Kihozza a kaját, mosolyogva jó étvágyat kíván hozzá, nem tűnik fel, hogy evőeszköz, egy darab sincs az asztalon. Ugyanekkora étteremben Európában két ember simán és jól megcsinálja azt a melót, amit itt 10 slendriánul.

A Fülöp‑szigeteken a nemzeti himnusz tisztelete rendkívül komoly, s ezt egyértelmű jogi keretek is alátámasztják: az országban akár két év börtönnel és körülbelül félmillió forintnak megfelelő pénzbüntetéssel sújthatók azok, akik nem megfelelő módon éneklik vagy játsszák a himnuszt. Ezt a szigorú szabályt a parlament alsóháza egyhangúlag fogadta el, hangsúlyozva a nemzeti szimbólumok iránti mély tiszteletet és az állam egységének fontosságát.

A Fülöp-szigeteken sokak szerint az ország legfontosabb „exportcikke” maga az ember: az OFW, vagyis az Overseas Filipino Worker. Ők azok a külföldön dolgozó munkások, akik hazautalásaikkal a nemzeti GDP jelentős, kétjegyű százalékát biztosítják. Nem ritka látvány a városok utcáin és buszain a hirdetés, amely Hongkongba vagy más külföldi helyszínekre ígér „kiváló munkalehetőséget” – gyakran mosolygó takarítóruhás embereket ábrázolva, akik felmosóvödröket és seprűket szorongatnak. Mindez nem véletlen, hiszen egy átlagos filippínó belföldön gyakran havi harmincezer forintnak megfelelő összeget sem keres meg, míg Dubaiban, Szingapúrban vagy Ausztráliában cselédként dolgozni összehasonlíthatatlanul magasabb jövedelmet jelent. Több helyi beszélgetőtárs is büszkén sorolta, melyik rokon merre szolgál külföldön, ám érdekes módon felső vezetői vagy vezetői pozíciókról senki nem beszélt.

A Fülöp-szigeteken az emberek általában sokkal vallásosabbak, mint ami otthon megszokott, és gyakran éppen a hitükön keresztül lehet rájuk a leginkább hatni, sokszor erősebben, mint bármilyen racionális magyarázattal. Ez különös ellentmondást rejt magában: miközben az ország a világ egyik legjelentősebb szexturizmus-központjaként ismert, ugyanakkor rendkívül konzervatív és vallásalapú társadalom is egyben. Ezt a kettősséget kívülállóként talán lehetetlen teljesen megfejteni, inkább csak el kell fogadni, hogy itt emberek valóban képesek ilyen szélsőséges kontrasztok között élni és gondolkodni.

Jólét

Szegénység

Az ott élő, francia állampolgárságú, de magyar Rácz Lehel (75 éves) agyagházakat (vályog?) épít és propagál Cebu szigetén (Lapu Lapu City):

A férfiak errefelé még mindig gyakran csipesszel szedegetik le a ritkás, öt-hat szálból álló bajuszukat, mintha borotvát sem ismernének. A szervezettség szó továbbra sem sokat mond a mindennapoknak: hivatalosan ugyan alig hat százalékos a munkanélküliség, de a valóság inkább húsz-harminc százalék körül mozog, csak éppen senki nem veri nagy dobra. Jövedelemadót formálisan sem szednek, viszont a városok állapotára ez egyáltalán nincs jó hatással: karbantartásra szinte semmiből kellene futnia.

A szemétszállítás valójában csak az utóbbi években indult be igazán, korábban szinte mindenki a kert végében égette el a hulladékot – ez ma már tilos, de a rendszer így is sok helyen akadozik. Közvilágítás alig akad: nem ritka, hogy egész utcasorok sötétbe borulnak estére. Abban a városban, ahol most élek, ötvenezer emberre mindössze két kereszteződés jut jelzőlámpával, a többinél ki-ki magára van utalva. Forgalomirányító rendőrt ritkán látni, és amit egyszer megépítenek, azt jobbára magára hagyják, amíg teljesen tönkre nem megy. Itt így működik a világ, s aki marad, annak meg kell tanulnia együtt élni ezzel.

Fülöp-szigeteken szinte elképzelhetetlen olyan település, legyen az kis falu vagy nagyobb város, ahol ne lenne legalább egy betonozott kosárlabdapálya, sok helyen még egy kisebb lelátó is tartozik hozzá. A kosárlabda iránti rajongás annyira áthatja az egész országot, hogy bármerre jár az ember, jó eséllyel talál egy házfalra vagy egy fa törzsére erősített palánkot, ahol gyerekek és felnőttek papucsban vagy akár mezítláb játszanak heves lelkesedéssel. Ez a mindennapi kosárőrület mára a helyi kultúra egyik legélőbb része lett, és összetartja a közösségeket a legeldugottabb falvakban is.

Manila - Elter Karcsi fotója

A filippínók

Nemzetközi összehasonlításban rendkívül aktív az emberek között a közösségi médiumokon keresztüli kommunikáció. Aranyosak, kedvesek, lelkesek, általában segítőkészek. Viszonylag sokan beszélnek angolul, ez hatalmas előnyük. Ami az utóbbi évek hozadéka és meglepően hat: egyre nagyobbra nőnek, főleg keresztben. Nyilván rengeteg cukros ételt, kenyérfélét eszenek, ezt hozta a jólét, a rostokban gazdag zöldségek helyett. És ez bizony a derékbőségükön látszik. Semmiféle szemrehányást nem tehetünk ezügyben, csak rögzítjük a tendenciát.

"Sokkal kevésbé visszahúzódóak, mint a thaiok, és mindenki zavarba ejtően jól beszél angolul. Sokkal őszintébben érdeklődnek a külföldiek iránt, mint Thaiföldön vagy Vietnamban, talán, mert kevesebb a turista." (K. Andris)

A helyiek lazák. Ezt érdemes átvenni! 🌴
Bár tervezni lehet és kell is, érdemes elengedni a percről percre beosztott, szoros úti tervet.
Szinte garantált, hogy valami miatt nem fog pontosan úgy sikerülni! Itt lazán mennek a dolgok, ezt érdemes átvenni és idegeskedés helyett "sodródni az árral" (2023)

v.k. fotója

A valaha itt állomásozó, népes amerikai katonai erő hagyatékaként sok filippínó ma is előszeretettel rikkant a külföldi férfiak után egy jó hangos „Hey, Joe!” kiáltással. A karaoke-mánia egész Ázsiában tomboló járvány, de kétségtelen, hogy a Fülöp-szigeteken szedi a legtöbb áldozatot. Itt ugyan „videoke” néven fut, de a lényege mit sem változott: az ország minden sarkát betölti a hamis hangú dalolászás, éjszaka sokszor lehetetlen tőle aludni, buszra ülni nyugodtan szinte reménytelen, és aki véletlenül egy internetkávézóba téved, annak számolnia kell vele, hogy harminc helyi egyszerre üvölti a legnyálasabb refrént. Külön „áldás”, hogy a videoke a középkorúak körében a legnépszerűbb, így aztán a hetvenes és nyolcvanas évek lágy slágerei még mindig minden sarkon visszhangzanak.
A mindennapok látványához hozzátartoznak a szépségszalonok is, minden utcában legalább egy akad, az újságok pedig tele vannak plasztikai műtétek hirdetéseivel. A filippínó alapvetően derűlátó fajta, és nem ritka, hogy különféle felmérések a világ legboldogabb népei közé sorolják őket. Egy filippínó férfi szentül meg van győződve róla, hogy őt egyszerűen lehetetlen nem szeretni, és büszkén fésülgeti vagy igazgatja a frizuráját akár egy forgalmas utcasarkon is.

A vallásosság mélyen átszövi az itteni életet: a túlnyomó többség keresztény, főleg római katolikus, de a déli területeken erős a muszlim jelenlét is. A helyi katolicizmus azonban sokban más, mint amit Európában megszoktunk – furcsa elegye a nyitottságnak és a naiv fanatizmusnak. Itt még az apáca is kedélyesen cseveg a meleg fiatalemberrel, húsvét táján pedig néhány elszánt hívő tényleg hagyja magát keresztre feszíteni egy külvárosi udvaron, hiába próbálja a helyi egyház lebeszélni róla. A filippínó hitvilág talán pont ettől szerethető: nincs benne az a hideg, számító képmutatás, ami sok nyugati templomból árad, ahol a selyemcipős papok suttogva próbálják fenntartani a rég elavult dogmákat. Itt, a trópusi utcákon, a mindennapok örömét és gyermeki hitét élni hagyják, még ha ez olykor furcsa formát is ölt.

És míg a világ első számú szexturista-célpontjává válni sok helyen szégyen volna, itt mintha keveseket zavarna igazán. Ritkán látni megvető pillantásokat akkor is, amikor külföldi férfiak helyi, alig nagykorú lányokkal mutatkoznak nyilvánosan. Egyes családok egyenesen büszkék rá, ha lányuk „jó partit fog”, sőt, külföldi férj reménye még mindig sokak szemében a biztos kiút. És bár talán könnyű lenne ezen háborogni onnan nézve, ahol egykor még menőnek számított olasz férjet vagy brit legénybúcsús kalandot emlegetni, a Fülöp-szigeteken ez a történet régi és mélyen gyökerező valóság, amit kívülállóként leginkább csak megérteni próbálhatunk – vagy csendben tudomásul venni.

Elter Karcsi fotója

Ami igazán megütött, az a férfiak viselkedése a nőkkel szemben. Többször is előfordult, hogy a közvetlen környezetemben derült ki egy-egy férjről, hogy bizony félrelépett – ez önmagában persze sehol sem ritka, hiszen máshol is előfordul, hogy valaki megcsalja a párját. Ami viszont meglepett, az a következmények hiánya. A feleségek eleinte tűzokádó sárkányként kérik számon a férjüket, néha elcsattan pár pofon és egy-egy ütés is, de egy óra múlva mintha mi sem történt volna: újra együtt ülnek, beszélgetnek, sőt el is mennek közösen valahova. Nem egy-egy elszigetelt esetet láttam, hanem sorra ismétlődött ugyanaz a forgatókönyv. Amikor rákérdeztem a helyieknél, csak legyintettek: ez itt teljesen megszokott dolog, amire senki nem talál valós megoldást.

Ennek külön táptalajt ad, hogy rengeteg építőipari és egyéb vállalat olyan távoli helyszíneken dolgoztatja az embereket, ahonnan hónapokig nem térnek haza. Így sok férj éveken át két-három külön családot is „üzemeltet” az ország különböző pontjain anélkül, hogy ezek tudnának egymásról. Nem is ritka, hogy az igazság csak hosszú évek után bukik ki egy véletlen folytán, amikor valamelyik családtag összerakja a mozaikdarabokat. Itt ez valahogy része a mindennapoknak, ahogy a hallgatólagos elfogadás is – hiába tűnik ez kívülről elképzelhetetlennek.

A helyiek itt rendkívül barátságosak és segítőkészek, mindenféle hátsó szándék nélkül. A borravaló adása egyáltalán nem kötelező – ez különösen szembetűnő volt számomra, mert nem sokkal korábban az Egyesült Államokban jártam, ahol már-már keresztre feszítik az embert, ha nem hagy legalább húsz százalék borravalót. Itt ellenben örülnek, ha kapnak valamit, de ha nem, akkor is ugyanazzal a derűs mosollyal segítenek tovább.
A tömegközlekedésnek is megvan a sajátos bája: teljesen természetes, hogy valaki egy minibuszban a saját zenéjét akarja hallgatni a többiekkel együtt. Néhány járaton ezért hosszú kábeleket szereltek be, amibe bárki bedughatja a telefonját, és már szólhat is a kedvenc dallama.

A vallásosság a mindennapok része: vasárnaponként zsúfolásig telnek a templomok, a könyvesboltokban előkelő helyen sorakoznak a Bibliák és a különféle vallási témájú kiadványok, és sok autó visszapillantó tükrén ott himbálózik egy apró feszület vagy szentkép.

A helyiek ráadásul imádnak a magánéletről kérdezősködni. Engem például végtelen türelem kellett hozzá, hogy elviseljem, hogy szinte minden beszélgetés azzal kezdődött: „Hol a férjed?” Amikor kiderült, hogy nincs, sőt egyedül utazom, sokan annyira zavarba jöttek, hogy inkább gyorsan témát is váltottunk. Itt az ilyesmi még mindig különösen furcsának számít.

El Nido - egy katamarán hajósa - Elter Karcsi fotója

Turista etikett

Szerencsére a filippínók nem annyira érzékenyek, túlzottan önérzetesek, mint a thaiok és nem annyira bigottak, mint a muzulmán malájok. Így a turista esetleges bunkóságait jobban tolerálják. Azért nem árt tudni egyet s mást a megfelelő, avagy célszerű viselkedés tekintetében.
A helyiek sokszor szólnak oda a turista férfiaknak, hogy Hey Joe!, a nőknek azt, hogy Missy!, mert valahogy sokuknak a külföldi eleve amerikai, avagy így egyszerűsítik le a külvilágot. Teljesen felesleges belemenni a magyarázkodásba, hogy nem Joe a nevünk és nem vagyunk amerikaiak. Rohadtul nem érdekli őket, hogy melyik európai országból jöttünk.
A helyiek szívesen megkérdezik a turistát, hogy mennyire tetszik nekik az ország. Ne kezdjünk el mély kiselőadást előadni benyomásainkról, különösen nem kritikai jelleggel. Udvariasan minden ilyen kérdezősködésnél mondjunk valami pozitívat, udvariasat. Nagyon patrióták, még ha kritikusak is a helyi viszonyok témáiban.
Politikai dolgokban sokszor meglepően érzékenyek, azaz ne bonyolódjunk bele semmi olyasmibe, ami a hely politikai, fejlettségi viszonyaival kapcsolatos.
Semmiképpen se kezdjünk el idegesen ordibálni, sértegetni, ha valamilyen minket bosszantó helyzetbe keveredünk. Miként Thaiföldön, itt is nevetségessé válhatunk az ordibálással, de akár a felemelt hanggal is. Sértő testmozdulatok, gesztusok tilosak!
Valahogy toleráljuk, hogy a filippínóknak nincs "időérzéke", magyarul automatikusan késnek. Kalkuláljuk ezt bele az utazási nehézségek listájába.
A terrorista akciók, a rablások miatt sok helyen van rendőri vagy biztonsági szolgálati ellenőrzés, főleg jelentősebb épületekbe, bankokba való belépéseknél. Ezt toleráljuk fegyelmezetten, elvégre a mi biztonságunkat is szolgálják ezek az elővigyázatossági lépések.
Jóllehet gyakran hallani, olvasni arról, hogy náluk (is) milyen elterjedt a korrupció, azért mi, turistaként ne tegyünk kísérletet a hatóság képviselőinek megvesztegetésére. A korrupció elsősorban helyi, ő közöttük zajló jelenség, a turistáknak jobb ebből kimaradni.
Turistaként lehet lazán öltözködni, de vannak tabuk: ilyen a nudizmus és a topless.
Nagyon aranyos, hogy a helyiek a hotelben sokszor pizsamában jönnek le reggelizni.
Gyönyörűek a gyerek, imádják a gyerekeiket és ezt kifejezésre is juttatják. De azért mi csak akkor játsszunk velük, ha a szülő ezt jóvá hagyta.

"A filippínók nagyon barátságos, vendégszerető népek, néha már-már túlzott mértékben is. Érdemes a turistának mosolyogva, tisztelettudóan viselkedni velük szemben és a reakció mindig pozitív lesz. Nagyon értékelik, ha az ő nyelvükön (tagalog) mondjuk a köszönöm-öt (salamat). Náluk az öregek iránti tisztelet kifejezése kötelező és tanácsos a fiatal turistáknak ehhez alkalmazkodni, ha idősebbekkel van dolguk. Konfliktusos helyzetekben tanácsos csigavérrel viselkedni, lazán, mosolyogva, óvatosan viccelődve. Ha elkezdünk ordibálni, idegeskedni, akkor azzal nem sokat érünk el, sőt megsértjük a helyi embert, aki aztán kiszámíthatatlanul reagálhat. A turistáktól általában elvárják a borravalót, főleg a menőbb hotelekben és éttermekben." (WT,)

Gasztronómia

A mangosztánról korábban se magyarul, se angolul (mangosteen) nem hallottam, de egy biztos: semmi köze a mangóhoz, se formában, se ízben. Nagyjából egy mandarin méretű, talán egy hajszállal nagyobb, vastag, sötétlila héja rejti a puha, fehér belsejét. Első ránézésre fokhagymára emlékeztet, mégis narancshoz hasonlóan gerezdekre lehet szedni. Olyan finom gyümölcsöt, mint ez, még soha nem ettem! Az íze rendkívül intenzív, mintha a mangó édessége és a narancs frissessége olvadna össze benne. A nagyobb gerezdekben magokat találtam, de a kisebbeket egyben be lehet kapni – és mindegyik mennyei! Ezentúl bátran állítom, hogy a mangosztán a kedvenc gyümölcsöm lett. Kóstoltam még egy érdekes újdonságot is: a piros banánt. Nem tudom a hivatalos nevét, de annyi bizonyos, hogy élénkpiros a héja, és ez is különleges élmény volt.

Mangosztán (mangosteen)

A balut igazi helyi különlegességnek számít a Fülöp-szigeteken, és leginkább az utcán árusítják, mint gyors harapnivalót. Lényegében egy kacsatojásról van szó, amelyben már fejlődésnek indult a kis embrió – a tojást általában a tizenötödik és a tizenhetedik nap között főzik meg, ekkorra ugyanis a kiskacsa már kap lábat, szárnyat és fejet is. A helyiek szerint ez így a legízletesebb, és sokan esküsznek rá, hogy a balut egyszerre tápláló és afrodiziákum is. Idegen szemmel persze nem mindenkinek könnyű rávennie magát, hogy megkóstolja – de itt egy csipet sóval és némi bátorsággal igazi csemegének számít.

A Fülöp-szigeteki konyha az első napokban nem sok izgalmat tartogatott számunkra: a sült csirkén és a rizsen kívül napokig szinte semmi említésre méltót nem találtunk. Aztán szerencsére rábukkantunk az „adobo”-ra, ami végre mutatott valamit abból, milyen is lehet itt az ízek világa: édeskés-savanykás szójaszószban párolt húsok és tengeri finomságok, amelyek egy csapásra új színt vittek a menübe.

Az igazi kulináris fénypont azonban Ábel névnapi vacsoráján jött el Puerto Princesában. Már messziről sejteni lehetett, hogy jó helyre tévedtünk, mert a Bonas Chaolong nevű étterem előtt sorban álltak a helyiek – ez mindig biztos jele annak, hogy valami különleges vár odabent. És valóban: a savanykás, gazdag húsleves (marhával vagy sertéssel) keményebb, szinte „al dente” rizstésztával érkezett, a lime és a friss thai bazsalikom pedig olyan csavart adott neki, hogy még a legjobb pho levesek is eltörpültek mellette. Nem véletlen, hogy a teljes utazásunk gasztronómiai toplistáján előkelő helyet szerzett magának.

Később El Nidóban is ráleltünk egy chaolong-ra, ott is finom volt, bár egy hajszállal alulmaradt a puerto princesai változattal szemben. El Nidóban egy váratlan felfedezés is akadt: egy apró hamburgeres, ahol 200 forintért olyan minőségi burgert kaptunk, ami bőven túlszárnyalta a megszokott gyorséttermi szintet. Volt, ahol ráadásul „egy fizet, kettőt kap” akcióval még jobban jártunk – két szaftos hambit nyomtunk be annyiért, amennyiért otthon egy zacskó chipset sem kapni.

Külön kis színes érdekesség, hogy sok helyen a piros színű, kissé műanyagnak tűnő kolbászt „Hungarian sausage” néven árulták, de ezt végül sehol sem mertük megkóstolni – azért jólesett látni, hogy legalább ennyit tudnak rólunk. És persze minden sarkon elhangzott a nagy kedvenc szóvicc is: „Are you from Hungary? So you are hungry?” – amit ők láthatóan sosem unnak meg elsütni.

A Fülöp-szigeteki konyha összességében jóval kevésbé izgalmas, mint sok szomszédos ország gasztronómiája, de azért akadnak benne olyan fogások, amelyek garantáltan emlékezetesek maradnak. Elsősorban a hírhedt balut jut mindenkinek eszébe: ez az utcai árusoknál kapható különlegesség lényegében egy kacsatojás, amelyben a még fejlődő, véreres és nyálkás embrió csőröstül, tollastul fő meg. Sokan csak erős idegzetű utazóknak ajánlják, de a helyiek szerint igazi csemege, amit érdemes legalább egyszer megkóstolni – ha másért nem, hát a kaland kedvéért.

Lechon - fotó by Elter

Fotóegyveleg

Leyte tartomány, Palo - a MacArthur emlékmű - előtte egy, a történelem tanulságain elmélkedő magyar utazó

Magát aranyszobornak álcázó, dögcédulás névjegyét piros hadászati ronggyal rejtegető japán katona várható élettartamának növelése reményében egy magyar állampolgárral mutatkozik