ÚTIKRITIKA.HU / Borneó (Sarawak)

Borneó (Sarawak)

Borneó dióhéjban | Tetszett & Nem tetszett | Vélemények | Kuching | Bako Nemzeti Park | Gunung Mulu Nemzeti Park | Gunung Gading Nemzeti Park | Kinabalu park | További beszámolók|

.

Ferenc fotója

Borneó dióhéjban

• Sarawak Malajzia legnagyobb területű állama, ami az ország keleti részén fekszik, Borneó szigetén.
• Sarawak Borneó szigetének területén osztozik az ugyancsak malajziához tartozó Sabah álammal, Brunei önálló országgal és Indonézia Kalimantanhoz tartozó tartományaival. Sarawak Borneo északkeleti részén fekszik.
• Sarawak 124 450 négyzetkilométer területű, lakossága kb. 2,4 millió.  
• Sarawak fővárosa a 650 ezres Kuching, a "macskák városa" (nevének jelentése maláj nyelven macska). Kuching lágvonalban 978 kilométerre van Malajzia fővárosától, Kuala Lumpurtól. A két város közötti repülés ideje átlag 1 óra 45 perc. 
• Sarawak területének 80 százaléka trópusi esőerdőség. A hatalmas dzsungelt átszeli a Sarawak nevű folyó.
• Sarawak helyi kiejtésben szárává, azaz a szó végén lévő k betút nem ejtik ki.

Látnivalók:

• Bako Nemzeti Park (inkább kétnapos, ott alvós programként)
• Az orángutánok - Afrikán kívül csak itt élnek nagy majmok
• Sarawak Cultural Village
• Iban Longhouse

Borneó, a világ harmadik legnagyobb szigete, három ország között oszlik meg: Indonézia, Malajzia és Brunei. Malajziának két tartománya is található itt, és ha egyikből a másikba szeretnél utazni, de nem szeretnél sokat költeni, akkor át kell haladnod Brunein. Mi Sarawak tartományba tértünk vissza Malajziában, ahol számtalan nemzeti park várja a látogatókat. Itt különféle élményeket találhatsz, legyen az raffléziavirág-megfigyelés, búvárkodás, barlangászat, vízesések vagy orangutánok megfigyelése. Sarawak a természetkedvelők paradicsoma, és remek lehetőségeket kínál azoknak, akik az érintetlen dzsungelt szeretnék felfedezni.

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

1. Egy orángután rehabilitációs központban a délutáni etetés végignézése, és közelben lenni hozzájuk rács, üvegfal nélkül, a csaknem szabadban 
2. A Bako Nemzeti Parkban a különleges állatok és a buja esőerdős növényzet
3. A meleg klímában az ember az eső közben nem fázik, utána pedig, gyorsan megszárad 
4. A Semenggoh Wildlife Centre-ben lélegzetelállító volt testközelből látni, ahogy a vörös orangutánok kecsesen lendültek ágról ágra a reggeli etetésnél.
5. A Kuching Waterfront sétányon helyi családokkal keveredve kóstolgatni a laksa levest és sarawaki kávét naplemente idején.
6. Egy idős iban törzsi vezető meghívására részt venni egy autentikus longhouse látogatáson, ahol még a rizspálinka főzés fortélyaiba is beavattak.
7. A Bako Nemzeti Park dzsungelösvényein proboscis majmokkal találkozni és a tengerparti sziklák között felfedezni a különleges húsevő növényeket.
8. A Sunday Market forgatagában elveszve felfedezni a különleges helyi fűszereket és kézműves termékeket, miközben az árusok kedvesen magyarázták a felhasználásukat.
9. A Damai Beach csendes homokján pihenve figyelni a horizonton feltűnő kis halászhajókat és a Mount Santubong impozáns sziluettjét.
10. Egy Miri nevű város, ami kellemes meglepetésnek bizonyult

F. Andris fotója

Nem tetszett

1. A sok eső - gyakran eláztunk
2. A motoros csónak a Bako Nemzeti park felé olyan gyorsan rohant, hogy nem lehetett egy rendes fotót csinálni
3. Hogy nem vittem kellően alkalmas túracipőt (de marha voltam!)
4. Az esőerdei túrák során a fullasztó páratartalom és a piócák állandó fenyegetése, ami folyamatos éberséget igényelt.
5. A városközpont egyes részeinek rendezetlen infrastruktúrája és a csatornázás hiánya, ami esős időben komoly kellemetlenségeket okozott.
6. Néhány turisztikai helyszínen a mesterséges "törzsi show-k", amelyek inkább karikatúrái voltak a valódi dayak kultúrának.
7. A szállodánk környékén az éjszakai építkezések zaja, ami többször megzavarta az alvásunkat.
8. A taxi sofőrök egy részének agresszív áralkuja és az előre megbeszélt árak be nem tartása.
9. A Kuching városi piacok némelyikén tapasztalt higiéniai hiányosságok és a nyers húsok nem megfelelő tárolása.

Vélemények

"Kota Kinabaluból repülővel mindössze 30 perc alatt Sandakanba érünk. A repülés nagy élmény mert a Kinabula hegy 4100 méteres csúcsa tökéletesen látszik. A landolás során a kiterjedt esőerdőket is jól meg lehet figyelni. A sepiloki rezervátumban az árva orangutánokat nevelik fel és szoktatják vissza a vadonba. Természetes környezetükben figyelhetőek meg az állatok. Garancia nincs arra, hogy a turista mindenképpen lát orangutánt, de az etetésre óvatosan előbújnak és végignézhetjük ahol komótosan majszolják a trópusi gyümölcsöket. A picikről csak filmet mutatnak a központban, mert könnyen elkapnak bármilyen betegséget.

Érdemes Sepilokot összekapcsolni a proboscis, hosszú orrú majmok meglátogatásával Labuk bay (15 perc taxival Sepiloktól). Ebben a központban etetésre akár 50 példány is előjön, a falkavezér hímtől a legkisebb kölykökig, akik még az anyjukon csimpaszkodnak. Ricsajos, nagy család, marakodnak, veszekednek, nagyon látványos. Legérdekesebb a hímek hosszú piros lógó orra, ami rendkívüli jelenség. Biztosan látunk szarvcsőrű madarat is itt, mert együtt élnek a hosszú orrú majmokkal.

Tipp: Aki nem szeretne Kota Kinabaluból repülni, hogy orangutánt lásson, az elmehet a Sangri-la Rasa Ria szállodába, ahol 5 orangutánt nevelnek és belépődíj ellenében meg lehet nézni őket testközelből. Amúgy lakni is a legjobb szálloda Sabahban, szép tengerpart, trópusi környezet és nívós szolgáltatások, igazi ötcsillagos hotel.

Kota Kinabalu nemzeti parki kirándulást is feltétlenül javaslom, mert itt lehet a páratlan esőerdőket a különleges növényekkel megismerni. A program során 30 méter magasan a fák lombkoronájában vezet függőhíd, ami kihagyhatatlan élmény. A levegő párás, minden nedves, misztikus. Az út mellett táblával jelzik a helybéliek, ha a környéken rafflézia virágzik. Kb. 10 USD -t kérnek azért, hogy odavezessék a turistákat és azok közelről megnézzék, fényképezzék a világ legnagyobb virágát. December - április között van esély erre. Az óriás virág mindössze 2-3 napig virágzik 2 év növekedés után. Viszonylag sok van belőlük, így nem esélytelen.

Kota Kinabalu város csak arra jó, hogy kiindulópont legyen a kirándulásokhoz a szigeten. Egy dologban azonban verhetetlen, a tengeri ételek tekintetében. Rengeteg a tengeri finomságokat kínáló étterem, ahol mindig friss az áru. Az éttermek zöme inkább egy akváriumra hasonlít, ahol több százféle hal, rák, polip, csiga, kagyló közül lehet választani. Akik ódzkodnak a tengergyümölcseitől még azok is rákapnak a főleg kínai konyha szerint elkészített ételekre.

Tengerpart, fürdőzés

Kota Kinabaluban és a közvetlen környékén nincs szép, fürdőzésre alkalmas tengerpart. A várostól nyugatra kb. 30 perces útra (taxival) épültek jó szállodák, ahol érdemes lakni és a tengerpart homokos. A víz egy kicsit zöldes színű, mint a Balaton, de tiszta és meleg. Karibi fehér homokot és kék tengert ne várjon az utazó. A Tunku Abdul Rahman tengeri nemzeti park pici szigetei kb. 15 perc hajózással érhetőek el Kota Kinabaluból. Ezek már fehér homokot, türkiz színű vizet és remek snorkelezési és búvárkodási lehetőségeket kínálnak. Kicsit sok a turista, de van bőven hely, el lehet vonulni. Ha egy kis kenyér darabbal beetetünk pillanatok alatt színes halak százai vesznek körül bennünket." (Ági)

---

"A júniusi borneói utam hihetetlenül mázlistára és klasszra sikeredett. Szingapúrból repültem át Borneóra, Kutchingba. Gyorsan letudtam a város giccsesen szép látnivalóit. A nap vége felé eljutottam egy egész komoly maszk- és szoborkollekcióval rendelkező boltba, amit egy iban (etnikumú) család vezet. Kb. két óra hosszat hallgathattam sztorikat az ibanokról, az orang ulu és a bidayu törzsekről, leginkább a fafaragási technikák, jellegek, célok különbözőségéről és a szokásaikról. Megkínáltak tuak-kal, azaz rizsborral, amit az Uha! Felkiáltással kellett felhörpinteni.

Miriben becsekkolás után közölték, hogy törölték a reggeli Miri-Mulu járatomat, ami tragikusan annyit jelentett, hogy az aznapra tervezett programomnak lőttek. Nem fogom látni a híres Deer barlangot a hárommillió denevérével és a Lang barlangot sem. Ugyanis a Mulu nemzeti parkban az utolsó vezetett túra délután fél háromkor indul, az én gépem meg csak fél négykor landol. Az első napom kudarcát emésztgettem magamban gondterhelten. A maláj légitársaság alkalmazottjainak lehetőséget adtam arra, hogy megismerjék azt, milyen egy mérges magyar. Azért felhívtam a nemzeti parkot, hogy tájékoztassam őket a balszerencsémről. Bedobtam mentőövként, hogy nekem mennyire de nagyon fontos még aznap látnom a Deer és a Lang barlangot, mert újságíró vagyok, és úti beszámolókat írok. Ez így persze blöff volt, de úgy éreztem, hogy a cél szentesíti az eszközt. A nemzeti parkosok szenvtelenül közölték, hogy ők semmit sem tudnak tenni ez ügyben.

Hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy akkor eltaxizok a Miri-hez legközelebb eső nemzeti parkba, amit Lambir Hills-nek neveznek. Egy taxisnál elfogadható árra lealkudtam azt, hogy elvigyen a célpontra, és meg is várjon, majd visszahozzon (5 óra). Ahhoz képest, hogy csupán a repülésre való várakozás idejét akartam valahogy elütni, elég ütős program kerekedett ki az improvizációból. Életem első Borneo-s esőerdős túráját teljesen magam bonyolítottam le. Az egész parkban egyedül én voltam: magyar lány mindenféle pióca elleni védőfelszerelés, ivóvíz, egyéb nélkül. A park bejáratánál a jegyszedő nem hitt a szemének, amikor odalibbentem reptéri öltözékemben. Őszintén tájékoztatott engem arról, hogy a piócáknak kiváló csemege leszek. Pedig otthon Lerner János szuper szakértő kiselőadást tartott nekem arról, hogy a borneói esőerdőkben a piócák ellen nagyon fontosak az óvintézkedések. Utazási alapelveimbe ütközött azonban, hogy megfutamodjak. Bevetettem magam az ősvadonba és megnéztem a Latuk-vízesést. Ezt se mondhatja el sok magyar. A piócák meg meghagyták teljes vértartalmamat.

De a Mulu nemzeti parkról sem csúsztam le. Ugyan késve érkeztem a parkba, de nagyvonalúan adtak nekem külön egy túravezetőt, úgy érzékeltem azért, mert komolyan vették riporteri küldetésemet. A guide-dal kettesben elmentünk a barlangokhoz. Láttam sok viperát, és a Deer barlangban átélhettem az elképesztő mennyiségű (tényleg 3 millió?) denevér kireppenését. Vagy 40 percen át csodáltam, ahogy egy sötét, tekergő alakzatban távoztak a barlangból. Döbbenetes élmény volt! Közben besötétedett és el kellett jutnom a szálláshelyre, a táborba. A két és fél órás gyaloglást egyedül nem mertem vállalni. Azért nem vagyok annyira tökös csaj. Rábeszéltem egy japán srácot, hogy szegődjön mellém, hogy elemlámpa fényével elkóvályogjunk a táborig, ja egy esőerdőn keresztül. Rengeteg hihetetlen furcsa lényt láttunk, vagy sejtettünk, egy vipera azonban konkrétan keresztezte az utunkat és élénk állapotban mutatkozott. Éjszakai szafari kipipálva.

Másnap meglátogattam a berawan törzs egy faluját és még két barlangot (Clearwater, Wind). Este visszarepültem Kuching-ba. Sawawak tartományban jártam a szintén gyönyörű Bako nemzeti parkba. Ott a visszafelé úton a ladik hatalmas viharba keveredett, vidámparkos-hullámvasutas feeling ráadás élmény gyanánt. Borneo-n az utolsó nemzeti parkom a Batang volt. Ott sikerült beköltöznöm az iban etnikum Nanga Mengkar nevű közösségének egy hosszúkás házába. Hááát, ez több mint hiteles miliő volt. Szó szerint egy tányérból ettem, egy pohárból ittam velük. Éjszaka kiraktak a hosszú ház verandájára, de egyáltalán nem tiszteletlenségből. Ellenkezőleg: a törzsfőnök lakrésze előtti szabadtérben kaptam helyet. A vendégszeretetükből cseppet sem von le az, hogy koszos matracon kellett aludnom kutyák, macskák, patkányok, gigantikus csótányok, kakasok és malacok társaságában, tisztes és kevésbé tisztes távolságban. A bejárati ajtó felett egy Made in China falióra félóránként a Für Elise dallamával feleselt a dzsungel zajaival. Sajátos idill volt, annyi biztos. Mivel ilyen körülmények között sehogyan sem sikerült elaludnom, rengetegszer kellett hallgatnom a Für Elise-t. Ha itthon valaki gonoszkodni akar velem, akkor mást sem kell tennie, mint lejátszani nekem a Für Elise-t.

Az utolsó reggel még fúvócsöveztem az ibanokkal. Sikerült célba találnom, pedig a bátor iban harcosok közül ez nem mindenkinek jött össze. Ez talán érthető is, mert a valóságban már rég korszerű lőfegyverrel vadásznak. Azért közölték velem, hogy a következő holdtöltekor mehetek velük vadászni. Kiadósan informálódtam szokásaikról, harci jeleikről, a hierarchiáról, a fejvadászok tetoválásainak jelentéseiről. Ezen az úton bizony meglehetősen kemény menetet diktáltam magamnak, iszonyatosan elfáradtam, de nagyon szuper, hogy összejött ez az út! Tárgyilagosan elmondhatom, hogy jól megszerveztem magamnak, és a költségvetés is ügyesen alakult, élményekben gazdag utazás volt, sok érdekes emberrel találkoztam, és őrült hobbifotózási szenvedélyemet is totálisan kiélhettem." (K.J.)

---

Borneón csak a csücskét fedeztük fel, Kuching városában és környékén. Ez a régió is bőven kínált látnivalót négy napra. Elsőként az orangutánokat és a Rafflesiát, a világ legnagyobb virágát mentünk megtekinteni. Két orangutánt sikerült megpillantani: az egyik távolabb, egy fa tetején mozgott. A Rafflesiából viszont csupán egy teljesen elhervadt példányt találtunk – e téren nem volt szerencsénk. Kárpótlásul viszont megmártóztunk egy gyönyörű hegyi patakban, ami igazán frissítő volt a fülledt dzsungeltúra után.

---

Indonéz Borneó továbbra is sokkal vadregényesebb, kalandosabb arcát mutatja, mint a maláj oldal, de pont emiatt kevésbé komfortos is az utazóknak. A malajziai rész sokkal fejlettebb turisztikai infrastruktúrával rendelkezik – jobbak az utak, egyszerűbb a közlekedés, több a szervezett program –, így ha valaki kényelmesebb, gördülékeny utat szeretne, ott biztosabb talajon jár. Indonézia viszont hatalmas, és egy-egy távolság leküzdése időigényes lehet, különösen, ha eldugottabb nemzeti parkokat vagy kisebb falvakat célzol meg. Ott sokkal inkább érezheted, hogy nem turistáknak kiépített ösvényen jársz, hanem valódi dzsungelben. Ugyanakkor épp ez az, ami sokakat vonz: a kicsit nyers, kevésbé simára csiszolt élmény.

Fontos tudni, hogy ha állatokat – főleg orángutánokat – szeretnél látni, akkor Maláj Borneón (pl. a sepiloki rezervátumban) jóval biztosabb a sikerélmény, viszont ezek az állatok mesterségesen fenntartott környezetben élnek, még ha jól is vannak tartva. Ezzel szemben az indonéz oldalon nagyobb az esélyed arra, hogy tényleg a vadonban találkozz velük, de ehhez több türelem, idő és szerencse kell. Sok helyen csak hajón vagy dzsungelösvényeken lehet közlekedni, ami viszont életre szóló élményeket adhat – főleg, ha szereted a természet közelségét és nem bánod, ha néha leizzadsz vagy sáros leszel. Vannak olyan nemzeti parkok, ahol napokig csak dzsungelhangokat hallasz, és semmi mást – se motorzajt, se wifi-pittyenést. Ha kalandot keresel, Indonéz Borneó a te helyed. Ha kényelmet, akkor valószínűbb, hogy Maláj Borneó lesz a nyerő.

Kuching

Lakosság (2025-ben): 663,000

Kuching a Macskák városa, de valójában több a macska szobor, mint a tényleges macska.

Kuching (ejtsd: Kucsing), a déli tartomány fővárosa már nem volt olyan kifogástalan tisztaságú; itt egyértelműen érezhető volt Ázsia hangulata. Azonban a gazdagság jelei itt is megmutatkoztak a rendezett közparkokban, a bankok sűrű jelenlétében és a villanyvezetékekben. Barangolásaim során világszerte felfigyeltem rá, hogy egy hely fejlettsége gyakran összefügg azzal, hogy mennyire rendezettek a vezetékek: a leggazdagabb városokban szinte alig látni légkábeleket.

K. A. fotói

Kuchingban gyalog indultunk el felfedezni a Sunday Marketet. Bár nem éppen vasárnap volt, a piac azért nyitva állt. Miután megtaláltuk, gyors ebédet csaptunk: apa zöldséges sült rizst evett csirkés saslikkal, Dóri japán soba tésztát választott, én pedig zöld currys csirkét kértem. Teljesen felfrissültünk! Ezután belevetettük magunkat a piac forgatagába, ahol mindenféle árut találtunk: gyümölcsöket, zöldségeket, gombákat, fűszernövényeket, halat, csirkét, marhahúst és virágokat is.

---

Csónakkal átkeltünk a folyó túloldalára, mert Kuching, akárcsak Budapest, egy folyó által kettészelt város. Itt meglátogattunk egy erődöt, és megcsodáltuk az új parlament épületét (legalábbis egy helyi így nevezte). Amikor vissza akartunk térni a másik oldalra, sikeresen eltévedtünk, és csak egy jókora séta után találtunk vissza a kiindulópontunkhoz.

---

Kuching neve malájul "macskát" jelent, így joggal várhatnánk, hogy a városban legyen is valami macskás témájú látványosság. Valóban találunk három nagy macskaszobrot a város három nagy körforgalmában, és van néhány kisebb szobor az utcákon is, bár számuk nem haladja meg a malajziai átlagot – állítólag ez régen másként volt. A "kuchingokról" ennyi elég is.

---

Kuchingra tényleg nincs találóbb kifejezés, mint hogy igazán laza hely. Kedvesen egzotikus, bár nem éppen a „Borneó” név hallatán elképzelt vad természetességben. A lassan málló, színes, koloniális épületek harmonikusan keverednek a toronyházakkal, háttérben a mélyzöld erdők és hegyek. A maláj negyed összeolvad a kínaival, és a hajnalban a fűben gitározó, focimezbe öltözött fiatalok éppúgy barátságosan köszöntenek, mint a helyi kifőzde mosolygós tulajdonosa. Mindeközben, ahogy Malajziában általában, minden nagyon kényelmesen és jól működik. Kuching olyan, mintha az utóbbi időben felkeresett országok legjobb tulajdonságait ötvözné – izgalmas, mint Vietnam, az emberek olyan jókedvűek, mint Burmában, és olyan egyszerű az utazás, mint Thaiföldön.

Bako Nemzeti Park

"Lélegzetelállító sziklafalak mellett haladunk a part mentén, kicsit a Jurassic Park nyitóképére hasonlít a táj. Bár Borneó nem olyan, mint aminek elképzeltem, nyugodtan mondhatom, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt a mai." forrás

---

A túra végén egy kilátónál bukkantunk ki, ahonnan lenézve megpillantottuk azt a gyönyörű öblöt, amelyről a vadőr mesélt. Szívesen leugrottunk volna, de mivel ejtőernyőt nem hoztunk, maradt a létra :). Gyorsan magunkra kaptuk a fürdőruhát, és megcéloztuk a Dél-kínai-tengert. Az egész túra során a sok mászás, csúszkálás és izzadás után semmi sem esett jobban, mint egy frissítő csobbanás a tenger kellemesen meleg vizében. A táj pedig egyszerűen lélegzetelállító volt!

---

A Bako Nemzeti Park a Muara Tebas-félsziget végén található, a Bako és Kuching folyók találkozásánál, és Sarawak legrégebbi nemzeti parkja. Azonban csak hajóval lehet eljutni oda. Kampung Bako faluban van egy kikötő, ahonnan hajók indulnak a nemzeti parkba. A falubeliek halászattal foglalkoznak. Néhány halász nagyon furcsa, alacsony hajókon közlekedik, és a hálóikat a vízben álló oszlopokon szárítják. A falu házai élénk színűek, és mind cölöpökre épültek, mivel a víz mentén helyezkednek el. Mi is felvettük a mentőmellényeket, és más turistákkal együtt elindultunk a parkba. Először a folyó ártérén haladtunk, majd kiértünk a tengerre. Sajnos az erős szél és a nagy hullámok miatt nem tudtunk eljutni a parkba, így visszatértünk a faluba... és elindultunk egy másik park felfedezésére.

Gunung Mulu Nemzeti Park

A Gunung Mulu Nemzeti Park igazi földöntúli helyszín, amely lenyűgöző barlangjaival és buja trópusi dzsungelével a kalandvágyó utazók álma. A belépőjegy ára külföldieknek nagyjából 30-50 maláj ringgit körül mozog egy napra, ami nem olcsó, de megéri az élményt. A park különösen híres a hatalmas barlangrendszereiről, többek között a világ egyik legnagyobb barlangjáról, a Sarawak Chamber-ről, ahol úgy érzed, hogy egy másik világba léptél.

A park látogatása előtt érdemes előre regisztrálni online, mivel a helyek gyorsan betelnek, és a túrákat gyakran kis létszámú csoportokban szervezik. Fontos tudni, hogy néhány helyszínhez vezető úton magasabb szintű túrafelszerelésre és esetlegesen helyi vezetőre lesz szükséged. Ha van egy kis extrád a költségvetésben, az éjszakai túrát nem szabad kihagyni – ilyenkor a dzsungel életre kel, és egy teljesen új oldalát mutatja meg.

A parkban található a híres Deer Cave is, ahol minden este denevérek ezrei repülnek ki, lélegzetelállító látványt nyújtva. A látványhoz nem árt a megfelelő cipő, mert a helyenként csúszós talaj és a párás levegő kihívást jelenthet. Ne felejts el elegendő vizet hozni, mert a magas páratartalom és a hőség hamar kimerít. Ha túlságosan kényelmes vagy egy dzsungeltúrához, a függőhídak is fantasztikus élményt nyújtanak, hiszen a fák lombkoronája felett sétálva megcsodálhatod a parkot egy teljesen új nézőpontból.

A parkon belül egyszerű szálláslehetőségek is vannak, de mindenképpen érdemes előre foglalni. Bár a körülmények egyszerűek, a hely varázslatos, és reggelente a dzsungel hangjai között ébredni igazán különleges élmény. A Gunung Mulu Nemzeti Parkban tett látogatás olyan élmény, ami kitörölhetetlen nyomot hagy az emberben – nemcsak a látvány, hanem a vadon közelsége miatt is. Ha szereted a természetet, és kíváncsi vagy a Föld egy igazán érintetlen szegletére, akkor Mulu a helyed.

Az európai, sőt még a hazai barlangok is bővelkednek szebbnél szebb cseppkövekben, díszesebbek és színesebbek, de méretben meg sem közelítik a mului barlangokat. Ott egy valódi földalatti világba, egy új kontinensre lépünk, ahol az ember szinte már-már dinoszauruszok felbukkanását várná. (Helyettük azonban több millió denevérrel találkozhatunk.)

Gunung Gading Nemzeti Park

A Gunung Gading Nemzeti Park Malajziában, Borneó szigetén található, Sarawak államban, és különösen híres a világ legnagyobb virágáról, a raffléziáról. A park mintegy 4,196 hektárnyi területet fed le, mely magában foglal hegyeket, erdőket és vízeséseket. A raffléziavirág ritkán virágzik, és virágzása csak néhány napig tart, így a látogatóknak szerencsésnek kell lenniük, hogy megpillanthassák. A nemzeti park fő célja a rafflézia és más helyi növényfajok megőrzése.

A park különböző nehézségű túraútvonalakat kínál, a könnyű sétáktól a hegycsúcsig vezető, kihívásokkal teli ösvényekig, amelyek akár 900 méteres magasságig vezetnek. A túrázók számára a vízesések népszerű pihenőpontok, ahol meg is lehet mártózni.

l. v. fotója

A park látogatása során előfordulhat, hogy ritka állatokat, például gibbonokat vagy egzotikus madarakat figyelhetünk meg. A parkban található látogatói központban információkat kaphatunk a raffléziáról és a helyi ökoszisztémáról.

A park a legjobban az év elején vagy a végén látogatható, mivel a monszunidőszakban nehezebb lehet a túrázás. A belépődíj megfizethető, és a látogatók számára engedélyt kell váltani a rafflézia megfigyeléshez, mivel a virágzás időszakai korlátozottak. A park könnyen megközelíthető Kuching városából, amely körülbelül két óra autóútra található. A park területén nincs lehetőség szállásra, de a közelben több kis panzió és vendégház található. A látogatók számára érdemes kényelmes túracipőt és esőkabátot hozniuk, mivel az időjárás kiszámíthatatlan lehet.

A Gunung Gading Nemzeti Park egyedülálló természeti élményeket kínál, különösen a rafflézia virágzásának időszakában.

Kagylókat gyűjtögettem és apró halakkal incselkedtem a bokáig-térdig érő vízben, a mangrovebokrok között. Egyszer csak kiabálásra lettem figyelmes – Dóri és a túravezető integettek hevesen a partról. Kérdezték, láttam-e azt a fiút, aki nemrég még mögöttem sétált befelé az erdő irányába.

– Nem láttam – válaszoltam –, miért, történt valami?

– Ha meglátod, azonnal küldd vissza, mert krokodilok vannak a környéken – mondták. – És jó lenne, ha te is kijönnél a vízből.

Krokodilok? Itt, a sós tengervízben? Először csak hitetlenkedtem. Aztán lassan, de határozottan visszaindultam a partra. Szerencsére a srác is előkerült épen, mielőtt baj történt volna.

Nem értettem, miért nem figyelmeztettek rögtön, amikor a helyszínre értünk – miért csak jó fél órával később? A többiek is hirtelen kijöttek a vízből, elsietve átöltöztek, és nem sokkal ezután már indultunk is vissza Kuchingba. 

Mellesleg: Az egész napos kirándulás ára  fejenként 150 malajziai ringgit volt, ami körülbelül 30 eurónak felel meg.

Kinabalu park

A Kinabalu Nemzeti Park a malájiai Sabah államban található, és a Kinabalu-hegység területét öleli fel. Ez a park a világörökség része, és az egyik legnépszerűbb turisztikai helyszín Malajziában.

D. A. fotója

A park területe mintegy 750 négyzetkilométer, és számos faj gazdag élőhelyéül szolgál. A park legfőbb látványossága a Kinabalu-hegység, amely Malajzia legmagasabb hegye, a csúcs magassága több mint 4 000 méter. A hegység csúcsa a Low's Peak, amely egy népszerű túraútvonal, és a látogatók számára lehetőséget nyújt arra, hogy élvezhessék a csodálatos kilátást a környékre.

A parkban több mint 5 000 növényfaj, 90 emlősfaj és több mint 300 madárfaj található. A park területén rengeteg túraútvonal található, amelyek számos gyönyörű vízesést, forrást, barlangot és sziklaképződményt mutatnak be.

A park területén található a Poring források, amelyek egy csodálatos hely a pihenésre, a pihenésre és a kikapcsolódásra. A források természetes meleg vizet kínálnak, amely ideális azok számára, akik szeretnének újra feltöltődni.

A Kinabalu Nemzeti Parkban találhatók különféle szálláshelyek, például hegyi kunyhók, vendégházak és erdei kunyhók, amelyek lehetővé teszik a látogatók számára, hogy eltöltsék az éjszakát a természet közepén.

További beszámolók

Még Borneó rendkívül gazdag és sokszínű élővilágából is kiemelkedik egy lenyűgöző élőlény, az itteni dzsungelekben őshonos hosszúszőrű főemlős. Az orangután (maláj jelentése: erdei ember) az egyik leginkább veszélyeztetett állatfaj. A vadászat, az illegális állatkereskedelem mellett főleg élőhelyének pusztulása fenyegeti.
Ezért is nagy öröm, hogy Kuchingban lévő otthonunktól 30 percnyi autózásra van a Semenggoh Wildlife Center, ahol mentett és (fél)vadonélő orangutánok gondozásával foglalkoznak, napi kétszer pedig ingyenes étkezést is biztosítanak a számukra. Ez az etetés pedig minden nap nyilvános és Sarawak talán legnépszerűbb és leglátványosabb turista programja.

A 653 hektáros területen fekvő rezervátumban jelenleg kb. 20-25 példány él. Teljesen szabadon mozognak a dzsungelben, és amikor éhesek megjelennek az etetőpontoknál. Gyümölcsszezonban elég élelmet találnak az erdőben, ezért akkor ritkábban jönnek, nem veszik a fáradságot, hogy előbújjanak.
A fentiekre való tekintettel a 10 maláj ringgites (kb. 750 Ft) belépőhöz ezért nem tudják garantálni, hogy orangutánt is lát az ember, mert teljesen ki vannak szolgáltatva az emberszabású barátaink kedvének.

Nekünk most szerencsénk volt, 5 példányt is sikerült megfigyelnünk: Annuar (26 éves, hím), Seduku (53 éves, nőstény, a legidősebb hölgy a rezervátumban), Minah (36 éves, nőstény) és kisfia Ooooha (5 éves, hím) valamint Ganya (16 éves, hím).
Az orangutánok mellett a Semenggoh a ritka növény- és állatvilág élőhelye is, beleértve az óriásmókust, a gibbonokat és a madarak csodálatos változatosságát.

A gibbonok üvöltése, a madárcsicsergés és az orángutánok csacsogása ideális hellyé teszi a természetvédelmi területet a természet szerelmeseinek.

Belépő: 10 MYR (felnőtt) -5 MYR (gyerek) -Elektromos buggy: 15 MYR
(Az etetési hely kb. 15 perc sétára van a bejárattól, de elektromos kiskocsival is odavisznek 15 ringgitért.)
Nyitvatartási idő (minden nap): 8.00 -10.00 ---- 14.00 -16.00

(cégé, 2024)

---

Sajnos eléggé esetleges az élmény. Amikor mi voltunk 2 óra várakozás után egy példány merészkedett elő, őt is csak messziről lehetett megfigyelni amint nehezen elfogadott egy kókuszdiót az etetőjétől. Ettől függetlenül egy felejthetetlen program, nem bántam meg hogy elmentem, csodálatos élmény.

---

Borneó nemzeti parkjaiban az orángutánok etetésére kijelölt helyeken naponta általában kétszer, reggel kilenc és délután három óra körül várják az emberszabású vendégeket. Nem garantált, hogy mindig előkerülnek – néha a turisták hiába toporognak a platformoknál –, de az esetek többségében mégiscsak megjelennek, hogy elfogadják a felkínált gyümölcsöket. A látogatóknak ilyenkor is tisztes távolságból kell szemlélniük őket, csendben, hirtelen mozdulatok nélkül, hiszen az állatok a legkisebb zavarásra is eltűnhetnek. Ezt persze nem olyan nehéz betartani, mert amikor én ott jártam, a dzsungel páratartalma valahol kilencven fölött volt, és öt perc után úgy csorgott rólunk a víz, hogy már a levegővétel is megfontolás tárgyát képezte.

Egyszer csak halk zörejek a fák között – közelednek a narancsvörös bundájú erdei lakók, kecsesen, mintha tudnák, mennyire áhítattal figyeli őket mindenki. Lélegzetelállító ügyességgel suhannak végig a fák ágain és törzsein, nem kérdés, hogy a dzsungel a természetes közegük – amit nap mint nap gyakorol az ember, abban valóban mesterévé válik.

A felnőtt hímek akár másfél méteresek is lehetnek, testtömegük eléri a száz kilót, míg a nőstények ennél jóval kisebbek. Az idős hímek arcát hatalmas pofalemezek keretezik, ami egészen különleges, szinte szoborszerű karaktert kölcsönöz nekik. Hosszú, vörös szőrzetük és közel két és fél méteres karfesztávolságuk különösen látványossá teszi mozgásukat a lombok között. Táplálékuk főként gyümölcsökből áll, különösen kedvelik a fügeféléket, de megesznek leveleket, rügyeket, virágokat is, és olykor földet is – valószínűleg ásványianyag-pótlás céljából. Rovarokat, kisebb állatokat és madártojásokat is fogyasztanak, az esővizet pedig a fák odvaiból vagy leveleiről isszák.

Tudományos szempontból az orángután az emberszabásúak közül az egyik legközelebbi rokonunk: fejformája, fogazata, sőt, az immunrendszere fejlődése is hasonlóságokat mutat az emberével. A vemhességi ideje ugyanúgy kilenc hónap, mint nálunk, és genetikai állományuk 97%-ban egyezik a miénkkel. Nem túlzás azt mondani, hogy a pszichológiai és biológiai közelségük egyszerre lenyűgöző és megható.

Az etetés nagyjából húsz percig tart, azután – mintha előre megbeszélték volna – a kis csapat, köztük néhány hím, több nőstény és kicsinyeik, szép lassan visszahúzódik a dzsungel mélyébe. És te csak ott állsz, bőrig ázva a saját izzadtságodban, de valahogy mégis boldogan, mert úgy érzed, valami nagyon őszinte és különleges dologban volt részed.

---

Időnként hatalmas szöcskék ugrálnak keresztül előttem a deszkapallókon – mintha csak valami ősi őrök lennének, akik figyelik, ki lép be a birodalmukba. A barlang önmagában is elképesztő: nincsenek benne klasszikus cseppkövek, de a méretek lélegzetelállítóak. Több helyen beomlott a mennyezet, és a keletkezett nyílásokon keresztül természetes fény áramlik be, aranyszínű foltokban világítva meg a kőfalakat. Kívül sűrű dzsungel minden irányban, a levegő párás és mozdulatlan, fentről pedig időnként lassú, hűvös cseppek hullanak alá – nem eső, csak a levelek között megmaradt víz.

A csend majdnem teljes, csak a rovarok zümmögése és néha egy-egy madár éles hangja hasít bele a forró, zöld levegőbe. A hely egyszerre tűnik végtelenül ősi és furcsán békésnek, mintha nem is a valóságban járnál, hanem egy rég elfeledett világban. A barlangban minden lépés visszhangzik, de valahogy nem zavaró, inkább még ünnepélyesebbé teszi a hangulatot. A fény-árnyék játék a falakon néha emberi alakokat formáz, máskor meg csak simán elvarázsol. Az egész helyet áthatja valami földöntúli nyugalom, amitől hirtelen minden másodperc értékesnek tűnik.

Fotóegyveleg

Ferenc fotói

Vissza az elejére

Kommentek