.
Reggeli a Trou aux Biches Beachcomber medencéjének a partján - v.l. fotója
.
Budapestről jelenleg legkedvezőbb árban a British Airways kapható, egyszeri londoni átszállással. Egyetlen hátránya nemzeti légitársaságunk megszűnése óta, hogy Londonban repülőtér váltós. A Heathrowról érkezve a Gatwickre kell átmenni, ami sokak szerint nem a legkellemesebb. Ez körülbelül másfél órát vesz igénybe a National Express (helyi busztársaság) shuttle járataival, átszállás nélkül. Szerencsénkre viszont a Budapestről érkező gép a 3-as terminálra megy, ahonnan pont a busz indul. Ára 25 font körül mozog egy irányban, oda-vissza 40 font, menetideje 1 óra 20 perc (erre érdemes 15-20 percet rászámolni dugó esetén). A legolcsóbb közlekedés a két terminál között a metró és busz kombináció, de ez 3 órás idővel számolva biztonságos.
Az Air France-nak is jók a repülőjegy árai. Több járata van Mauritiusra. A csatlakozás is egész jó, bár odafelé úton az 1 óra 10 perc elég necces. Párizsból az út a szigetre 12 órás repülést jelent. Ezzel a légitársasággal nagy általánosságban elégedettek az emberek, bár a székek itt sem elég kényelmesek 10-11 órás útra. Vannak, akik szerint érdemes Emirates-szel repülni Bécsből, Dubai-on keresztül. Emellett még a dohai átszállásos Qatar járatok népszerűek.
A nemzeti légitársaság az Air Mauritius, viszont nem érdemes erőltetni az ezzel való utazást egy európai csatlakozással. Sajnos nagyon kicsik és kényelmetlenek az ülések a gépen, kevés lábhellyel. Az ablak melletti üléseknél extra kicsi hely marad az ember lábainak, főleg ha magasabb utasról van szó. A gépek személyzete se mindig segítőkész, a fedélzeti szolgáltatások elég szegényesek. A választható filmek régiek. Sajnos a késések is gyakoriak. Erre a légitársaságra létezik nászutas kedvezmény is!
A Condor is repül Mauritiusra egyszeri frankfurti átszállással. Velük csak az a baj, hogy nagyon előre kell foglalni, akár fél évre, mert a helyek elég gyorsan fogynak köszönhetően a német piacnak. A csatlakozások rendben vannak (3 óra mindkét irányban). Az Emirates nagyon jó menetrendben, ha valaki vállalja, hogy Bécsből indul. A repülőjegy árban 300 ezer Forint felett elérhető.
A Swiss is repül egy átszállással Zürichben, sajnos mivel elég ritkán (jelen pillanatban heti egyszer vasárnap oda, hétfőnként vissza) így nagyon nehéz helyet találni rá megfelelő árban. Érdemes viszont figyelembe venni, mert előre foglalva kedvező is lehet (legolcsóbb ára most 230 000 Ft illetékekkel együtt). A visszafele út nagy hátránya, hogy Zürichben éjszakázni kell!
"Repülővel mindenképp a Dubai járattal menj, mert az magas színvonalú és jól van elosztva a 12 óra körüli út. Ha lehet a Londoni meneteket felejtsd el és ráadásul 10.000 Ft körül olcsóbb csak/fő. Ezek inkább Bécsből mennek. (Levente, 2016)
A mauritiusi utazás előzetes kiválasztásakor előre döntsük el, hogy mi a preferencia: extravagáns, sok szolgáltatást kínáló szálloda legyen vagy emberi léptékű, családias, amely viszont kisebb választékot nyújt a szolgáltatásokat tekintve. Az utóbbiakat manapság előszeretettel nevezik butikhoteleknek. Találhatunk természetesen kifejezetten hangulatos kis szállodákat, panziókat, ahol jó esetben maga a tulajdonos tüsténkedik a vendégek körül.
A mauritiusi szállodák árszintje jellemzően magas. Ennek két fő oka van. Az egyik, hogy a szigetre több mindent drága szállítási költséggel hoznak be és ezt érvényesíteniük kell az árakban. Másik: az utóbbi két évtizedben Mauritius a világturizmusban mindig is prémium, azaz luxus céliránynak pozícionálta magát és a magas árakkal próbálja távol tartani a hátizsákos, meg az alsó középosztálybeli utazókat. Régebben e tekintetben kevesebb versennyel kellett megküzdenie, ám az Indiai-óceániai térségben egyre inkább kell számolnia a Maldív-szigetek és Madagaszkár konkurenciájával. Egyelőre a jobb infrastruktúrájával és nyugat-európai marketingjével bírja a versenyt. A nyugat-európaiak örülnek, hogy Mauritiust még nem árasztották el az oroszok. Amúgy a legtöbb szálloda vendégköre kifejezetten kulturált viselkedésű. Nagy-Britanniából sem az iszákos, balhés turisták jönnek ide.
Mauritiuson az alacsonyabb kategóriájú, 2-3 csillagos szállodáknak általában van valamilyen szépséghibája: felejthető az ellátás, vagy a szobák állapota hagy némi kívánnivalót maga után, avagy a személyzet lassú, sokszor szakképzetlen. A személyzet lustaságát jobb szállodákban sokszor is lehet tapasztalni. A magyarázat a kiszolgáló személyzet indíttatása kapcsán az lehet, hogy a takarítónő havi fizetése fele annyi, mint amit a luxusszálloda vendége a szobáért egy éjszakára kifizet.
Ennek ellenére 3 csillagos kategóriában is találhatunk gyöngyszemeket, jókat, és a 4 csillagos hoteleknél ki tudunk fogni remek akciós ajánlatokat. A 4 csillagos szállodáknál van némi lutri az ár-érték arány vonatkozásában. A biztonság kedvéért érdemes kikérni az úti kritikus véleményét (utikritika@utikritika.hu)!
Fontos kiemelni, hogy a mauritiusi szállodák elsöprő többségének nincs privát strandja. Ennek oka az, hogy a helyi törvények szerint a tengerpart az egész szigeten közterület. Ezért lehet hosszú, több kilométeres szakaszokon a parton sétálni.
Mauritius egy trópusi sziget, ezért az utazónak szükséges megbékélnie azzal, hogy a szobában megjelenhetnek apró, ártalmatlan rovarok, hangyák, gyíkok. A gekkók, kettő és tíz centiméter közötti nagyságú, tapadókorongos talpaikon közlekedő barátságos gyíkok. Hasznos lakótársak, ugyanis táplálékuk jó részét a szúnyogok adják. Megjelenésük nem a szálloda takarítási hiányossága. A helyi hotelek – amúgy hangulatos - építészeti kialakítása általában olyan, hogy az épületeknek sok a szabad természetbe nyíló tere. A szabadtéri étkezéseket is zavarhatják a legyek, a morzsákra vadászó madarak.
Utazás előtt érdemes megfontoltan dönteni arról, hogy Mauritius melyik partvonalán keressünk szállodát? Nincs olyan partrész, amelynek csak előnyei lennének, és olyan sincs, amelynek csak hátrányai. Véleményem szerint a nyugati és az északi part szállodái közül érdemes leginkább válogatni. A nyugati part talán a romantikus, de az északi parton több a szórakozási lehetőség, nagyobb a mozgás! Sokan mondják, hogy a szebb strandok a nyugati parton találhatóak. A keleti partszakasz eléggé vad, ennek előnyeivel és hátrányaival.
Egyre többen Mauritius nyugati, kb. 50 kilométer hosszú partvonalát választják. A tájékozottak esküsznek arra, hogy a sziget legkellemesebb része a nyugati part központi része, Flic en Flac és Wolmer vonzáskörzetében. Az éghajlat szárazabb és melegebb, mint a sziget más partrészein, mert kevésbé szeles az idő. A nyugati parton az utóbbi években egyre látogatottabb Flic-en-Flac és vonzáskörzete. Még Spar áruháza is van. A nyugati part nagy előnye a főváros, Port Louis és a piacokkal, szórakozóhelyekkel teli nagyváros, Quatre Bornes közelsége. A nyugati parton könnyű keveredni a helyiekkel. Könnyű megtalálni azokat az éttermeket, ahol például a helyiek is vacsoráznak. Hátránya is ugyanez a nyugati partnak, például hétvégén a strandokon sok a helyi család és olyankor a sok gyerek miatt a nyugalomnak annyi.
A nyugati partnak nem előnye, hogy nem kevés a sziklás, korallos part, ahol a fürdés nem veszélytelen. Szerencsére mindenhol találhatóak 5-10 perc közlekedéssel elérhető jó strandok a közelben. Érdemes az úti kritikust (utikritika@utikritika.hu) megkérni, hogy nézzen utána: mi a helyzetkép a konkrét helyen a strand jellege szempontjából. A nyugati parton a természeti környezet vonatkozásában több az izgalmas, szép rész, mint északon. A strand homokja vakítóan fehér. Többek szerint a fősziget legszebb természeti szépségei a délnyugati parton vannak, Tamarintól délre Baie du Cap-ig. Arrafelé viszont sokkal kisebb a szálláshelyek választéka. A nyugati parti szállodák és a repülőtér között általában 45-50 perc a transzferidő.
Mauritius északi partján vannak a leginkább látogatott, legnyüzsgőbb strandok. Nem igazán idilli hangulatúak, és fürdés szempontjából nyugalmasak a sok motorcsónak, vízi sí, stb. miatt. A strandföveny sem annyira kellemes egy-két helyen, korallhomokos, de nem a porfinomságú, hanem némileg keményebb. A vulkáni kőformátumok dekoratívak. Találunk arrafelé is kifejezetten szép partszakaszt, például Pereybéré körzetében. Innen indulnak a katamarános kirándulások a közeli álomszép kis szigetekre. Az északi részen a Trou aux Biches partszakasz a vízi sportok szerelmeseinek ideális, míg a jelentősebb Mont Choisy nyugisabb.
Mindkét térség közel van Grand Baie-hez, ami helyi viszonyok között nagyon mozgalmas helynek számít. A fővároson kívül talán itt van a legtöbb bevásárlási lehetőség (pl. Sunset Boulevard bevásárló utca, Super-U nagy szupermarket). Az üzletek furcsa módon már délután fél hattól nincsenek nyitva, éppen akkor, amikor a nyaralók éppen a közelükben sétálgatnak (kevés a rendesen kiépített járda!). Szerencsére a bárok, éttermek nyitva vannak. Azért túlzás, hogy a prospektusok Grand Baie-t Mauritius Saint Tropez-ének nevezik. Elég betévedni egy mellékutcába és máris lepukkant kunyhók között találja magát az ember. Persze ez is érdekes, csak hát a miliő bizonyosan nem elegáns. A nagyobb utcákon viszonylag tisztaság van. Mauritius északi részen van a legtöbb szálloda, s így persze ide telepedett a legtöbb turisztikai szolgáltató is, többek között a nagyobb éjszakai szórakozóhelyek is. Az északi parti szállodák és a repülőtér között az átlag transzfer idő (megállások nélkül) 1-1,5 óra, pedig csupán 75 kilométer a távolság. Szerencse, hogy a transzfer folyamán szép, érdekes tájakat lehet látni.
"Szerintem érdemesebb északi parti hotelt választani, mert délen felhősebb az ég, és gyakrabban esik az eső. Én decemberben voltam a szigeten és északon szálltam meg, kisebb záporokkal megúsztam." (Balázs, 2014)
Mauritius keleti partján a hotelek elszigetelt, gyönyörű természeti környezetben épültek. Kevés a szálláshely arrafelé, de nagyon jó tengerparti szakaszokat találunk búvárkodáshoz (például Poste de Flacqhoz közeli strandoknál). A tengervíz Mauritius ezen oldalán nem annyira szép, mint a nyugati és az északi parton. A keleti parton sok helyen büdös van, amit a szennyvízelvezetés kőkorszaki megoldásainak köszönhet a látogató. A keleti part elhagyatottabb, a sziget főútjától távolabb esik. A déli parton nem épült sok szálloda. Ez a sziget legszelesebb része, ami a melegben nagy előnyt jelent. Arrafelé lehet a legjobbakat szörfözni és vitorlázni, hiszen sokszor hatalmasok a hullámok. Érdemes a sziget keleti és déli oldalára kirándulásokat tenni. Komplikált busszal bejárni ezt a részt, azaz bérautóra, egész napra bérelt taxira lesz szükség hozzá.
Ambre Resort 4 cs. (Belle Mare) , Veranda Palmar Beach 3cs. (Belle Mare)
Maga a keleti part egyébként települések szempontjából unalmas, túl sok látnivaló a parton kívül nincs, de rengetek szálloda épült, én kimondottan csak pihenni vágyóknak ajánlanám. (2022)
---------------------------------------------------------------
Ajánlott hotelek (2024):
3 csillagos: Attitude Coin de Mire Hotel , Attitude Hotel Tropical, Friday Attitude Hotel , Récif Attitude Hotel ,
4 csillagos: Sunrise Attitude Hotel (18+), The Ravenala Attitude Hotel , Zilwa Attitude Resort , Veranda Pointe Aux Biches Hotel,
5 csillagos: LUX* Grand Gaube , Long Beach Resort , Lux Le Morne , The Westin Turtle Bay Resort , Sugar Beach Resort ,
Szállásválasztás: Minden attól függ, hogy milyen céllal jöttök Mauritiusra. A sziget felfedezése szempontjából Flic en Flac stratégiailag jobb választás, viszont a strandok északon lényegesen szebbek.
A Grand Baie régióval nem lehet mellé lőni. Autópálya (majdnem) mindenhova vezet (sok körforgalommal), igy a sziget legdélebbi pontjara is el lehet jutni 1-1,5 óra alatt.
Hogyan lett 2 szállásból 4?
Az első szállásunk egy csodálatos tengerparti villa, saját medencével, messze a a turistáktól. Egy férfi már várt minket, hogy körbevezessen. A konyha telis-tele volt finomságokkal, a hűtő feltöltve. Nyújtottuk is a borravalót, mire a férfi kedvesen közölte, hogy a villa az övé, majd beült a közelben parkoló luxusautójába, és elhajtott.
A szállást az Airbnb-n foglaltuk, Pointe aux Sables-en, a fővárostól nem messze.
Éppen leszakadt az ég, amikor a második szállásunkra érkeztünk. Hamar kiderült, hogy a ház beázik. Csöpögött a plafonról a víz, egy csepp a fejünkre, egy az ágyakra. Itt nem tölthettünk egyetlen éjszakát sem, ezt a tulajdonos is megértette. Elmondott nekem néhány salátareceptet, és karatemester lévén bemutatott pár karate mozdulatot, majd elhagytuk a szállást. Ezt is az Airbnb- n foglaltuk, a pénzt maradéktalanul visszakaptuk, sőt még extra 100 eurot is kaptunk, de azonnal szállást kellett találnunk.
Harmadik szállás. Az Airbnb-n gyorsan találtunk egy újabb villát a sziget túlsó oldalán. Azonnal el is tudtuk foglalni. Kipakoltunk, és lementünk a tengerpartra. Este, amikor hazaértünk, a konyhában egy tenyér nagyságú pók és egy kisebb csapat trópusi óriáscsótány gyűlt össze üdvözölni minket. Azonnal szóltam a házigazdának, hogy holnapra rovarirtást kérek. A házigazda egyébként nagyon segítőkész volt, bármit kértünk, azonnal intézkedett. Ezt is rögtön szervezte.
A villa egy ikerház volt, mellettünk egy fiatal orosz pár lakott. A következő reggel beinvitáltak, hogy körülnézhessünk náluk. Mivel ők egyetlen csótánnyal sem találkoztak, és éppen távozni készültek, úgy döntöttünk, átköltözünk az ő helyükre. Kértük a szállásadót, hogy délutánra takarítsák ki, és megelőzésképp végezzenek rovarirtást. Ezt is szó nélkül teljesítette. (b. ., 2023)
Mauritiusra magyar állampolgároknak nem szükséges vízum, azaz három hónapig vízum nélkül tartózkodhatnak a Mauritiuson. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy az útlevél a hazautazástól számított további hat hónapig érvényes legyen! Továbbá szükséges, hogy az útlevélben legyen két üres oldal (a beléptető és kiléptető pecséteknek való hely). Odaérkezéskor kérhetik bemutatásra: a visszaútra szóló repülőjegyet, a szállásfoglalást, és a tartózkodáshoz szükséges fedezet igazolását, ami 100 USD/fő/nap.
"Az utasok a Hiltonban laktak (ragaszkodott hozzá, mert Hilton törzskártyája van), nagyon szép és tiszta szálloda, naponta 3x jöttek takarítani, a wifi ingyenes. A szálloda ingyenesen hajókirándulást és üvegfenekű hajókázást biztosít vendégeinek, a tour desknél kell jelentkezni és 1-2 nappal előre foglalni. A partja viszonylag keskeny, és előtte (meg a Sofitel előtt, ami a Hilton mellett található) egy korallzátony húzódik, ezért fürdőcipőt kell használni. A víz egyébként csodaszép és lehet búvárkodni, de még 300 m után is max. mellkasig ér.
A vacsorára panaszkodott az utasunk, mert lusta és lassú személyzet (egy üveg vizet rendeltek a vacsi elején, és akkor kapták meg, mikor már befejezték az étkezést, ill. a számlára 45 percet vártak), gyér az ételválaszték és ismétlődik sűrűn. 4 féle meleg étel volt, hideg étel nem, fagyi nem. A vendégek nagy része francia, ezért a francia fogások domináltak. A nem francia vendégeket nem olyan lelkesen szolgálták ki, mint a franciákat.
Átmentek ismerősökhöz a Sugar Beach-be és a La Pirogue-ba, ezeket a hoteleket nagyon dicsérték. Szépek a szobáik is, jó a kaja (vacsiztak) és széles a strand. A két hotel egymás mellett található, összenyitva a kert, és a Sugar Beach-es vendégek tudják használni a La Pirogue hotel szolgáltatásait is (visszafelé ez nem működik, mert a S. B. magasabb kateg.) A Sugar Beach kiemelkedően jó hotel az utas szerint, gyarmati stílusban, hangulatos, tiszta, csodaszép. A La Pirogue első látásra balatoni üdülőnek tetszett, de utána megnézték jobban, belülről: bungalós, külön kád és zuhanyzó a fürdőben, szép szobák. Itt már nincs korallzátony, ezért fürdéshez nem kell cipő." (forrás: Aracsi Andi, Vista)
Az érkezési folyamatok Mauritius nemzetközi repülőterén néha kissé vontatottak, nehézkesek (azért, hogy az igazoltatásokkal elkerüljék a bűnözők, illegális bevándorlók bejutását a szigetre). Számítsunk hosszas sorban állásra, kérdőív kitöltésre, az útlevél ellenőrzésnél kérdésekre. A mauritiusi reptéren tudunk pénzt váltani, és valamennyit tanácsos is. Az átváltási árfolyam SOKKAL JOBB, mint a szállodában, vagy akár a szigeten a bankokban. Hazainduláskor a repülőtéren visszaváltják a helyi pénzt nyugati valutára. Amúgy a turistás övezetekben általában jobb árfolyamot találunk az utcai váltóknál, mint a szállodákban vagy a bankokban.
A reptérről a legolcsóbb taxival közlekedni a szálláshelyünkre. A viteldíj általában 1000-1500 rúpia (kb 7-11.000 Ft).
Lévén hosszú szakaszú járatok, a légitársaságok azt javasolják, hogy az utas legyen kint indulás előtt három órával a mauritiusi repülőtéren. A szálloda elhelyezkedésétől függően egy-másfél óra alatt lehet eljutni a repülőtérre. A hotelből tehát már a gép indulása előtt 4-4 és fél órával (!) el kell indulni. A repülőtéri transzfer kora reggel és késő este egy óra, de lehet ennél több is a Port Louis körüli csúcsforgalmi időkben, ha a hotel és a repülőtér között át kell menni a fővároson.
Első helyünkön konkrétan egy családnál laktunk. A tulaj hölgy Joyce a vírusig éttermet vezetett a szigeten, majd a bezárást követően nyitottak meg mint szállásadó hely. Csodákat a fényképek alapján nem vártunk a helytől, de a bookingon olyan jókat olvastunk a családról, az ételekről, a vendégszeretetükről hogy végül kockáztattunk, lévén úgyis csak alvásra tervezünk esténként hazatérni ide. Bejött. A 2 csillag az lehet erős túlzás lenne, minden kissé lelakott, öreg, de a szoba alapvetően tiszta volt. A leírt pozitívumok viszont mind igazak voltak. Gyakorlatilag első naptól kezdve szinte családtagok voltunk, rengeteget beszélgettünk, az ételek valóban nagyon finomak voltak. Mi kimondottan szerettük volna megismerni a kreol konyhát, így 1 este kivételével mindig Joyce főzött ránk, jellemzően kikérve a véleményünket hogy mit szeretnénk enni. (2022)
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.