Dubai: A Jövő Múzeuma
Ha valaki megkérdezte volna, hogy mi tetszett a legjobban Dubaiban, szemrebbenés nélkül vágtam volna rá: a Jövő Múzeuma!
Persze, nem csak ezért repültünk olyan messzire, és nyilván másoknak sem ez volt a legfőbb úti céljuk, de szerintem ez az épület annyira egyedülálló, páratlan és lenyűgöző látványt nyújt, hogy teljesen elüt a felhőkarcolók őrületétől, a luxus és giccs áradatától. Ha létezne építészeti Nobel-díj, ez az épület simán megérdemelné, vagy ha lenne egy olyan cím, mint az "Évszázad épülete", biztosan az első három között lenne a helye.
Már az épület formája is leírhatatlan és megjegyezhetetlen. Hozzáértők szerint egy „tórusz” formáját ölti, ami egy forgástest, de hogy ezt a hatalmas struktúrát miként lehetett a valóságban megalkotni, az rejtély. Én inkább egy deformálódott pozsonyi kiflihez hasonlítanám. Amikor először élőben megpillantottam, kissé csalódást keltett a viszonylagos kicsinysége, mert az előzetes hírek alapján monumentálisabbnak képzeltem. Többek között azért is, mert korábban olvastam, hogy ebben az épületben egy hét emeletes múzeum található, amit nehezen tudtam elképzelni.
Az épület formája mellett a külső burkolata is rendkívül különleges. Egyetlen tenyérnyi sík felület sincs rajta, nincs semmi, amihez viszonyítani lehetne: sem szabályosság, sem kiszámíthatóság. Az igazi különlegességet azonban a 700 arab kaligráfia adja, amelyek az épület teljes felületét borítják. Ezek az üvegablakokként funkcionáló elemek éjszaka LED-fényekkel vannak megvilágítva, ami egyedülálló vizuális élményt nyújt. Még egy laikus is hosszan elidőzhet azon, hogyan sikerült ezt a technológiai csodát hibátlanul kivitelezni.
Egy magyar építésznő munkája
Kevesen tudják, hogy ennek a bonyolult burkolatnak a tervezését és kivitelezését egy magyar építésznő, Koltay Ágnes és csapata irányította. Ágnes már egyetemi évei alatt a homlokzatépítésre specializálódott, ami különösen aktuális napjaink üveg- és acélszerkezeteivel. A „Koltay Fassades” irodája ma a Közel-Kelet egyik legismertebb szakértője ezen a területen, és nem véletlen, hogy honlapjuk fejlécén a Jövő Múzeuma szerepel.
Bár az épület külső megjelenése lenyűgöző, a múzeum beltartalma már kevésbé meggyőző. A központi téma, hogy bemutassák, hogyan élhetnek a dubaiak 50 év múlva, nem túl izgalmas. Azonban két technológiai attrakció mégis felejthetetlen élményt nyújt.
Az első a bejutás, illetve a feljutás a múzeum kiindulópontjára. Egy teherliftnek tűnő kabinba terelnek be, ahol a falakon és a tetőn látható képek egy űrhajó kilövésének illúzióját keltik. A látogatók egy szédületes vetítés és hanghatások kíséretében a világűrben találják magukat, ami lélegzetelállító élmény.
A másik attrakció egy medencére emlékeztető csarnok, amelynek „vize” valójában egy vizuális illúzió. Amikor a látogatók ráállnak a felületre, hullámok fodrozódnak a lábuk alatt, mintha valóban a vízen járnának. A technológia zseniális, és még ha sejtjük is, hogy nem valódi vízen állunk, az élmény így is lenyűgöző.
A múzeum látogatása körülbelül egy órát vesz igénybe, és a végén lehetőség van kilépni az épület egy teraszára, ahonnan a dubai felhőkarcolók panorámáját csodálhatjuk meg. Bár a beltartalom nem nyújtott maradéktalan élményt, az épület formája, burkolata és technológiai megoldásai miatt a Jövő Múzeuma valóban egyedülálló attrakció, amelyet érdemes felkeresni.
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.