ÚTIKRITIKA.HU / Turks- és Caicos-szigetek

Turks- és Caicos-szigetek

Turks- és Caicos-szigetek dióhéjban | Időjárás | Mit lehet csinálni a szigeteken? | Tetszett & Nem tetszett | Helyi közlekedés | Megközelítés | Szállás | Vásárlás | Vizi túrák | Szórakozás | Közbiztonság & Veszélyek | Történelmi háttér | Egyéb hasznos információ | Fotóegyveleg

b.e. fotója

A Turks- és Caicos-szigetek dióhéjban

(törksz end kéjkosz)

A Turks- és Caicos-szigetek (angolul Turks and Caicos Islands) földrajzilag a Bahama-szigetvilág folytatásai. A 40 szigetből álló szigetcsoport – melyből csak nyolc lakott - a floridai Miamitól délkeletre, kb. 1000 kilométer távolságban fekszik. Nyugatra, dél-nyugatra 300 km-re Kuba kezdődik, dél felé pedig 200 km-re található Hispaniola szigete, melyen ma Haiti és a Dominikai Köztársaság osztozik.

A szigetcsoport brit koronagyarmat, a napjainkban szalonképes megfogalmazás szerint brit tengerentúli terület. A kormányzót kétévente az angol királynő nevezi ki, aki próbálja – több-kevesebb sikerrel - az anyaországtól kapott pénzügyi támogatások útját szemmel tartani, valamint megakadályozni az értékes part menti földterületek áron aluli átjátszását a “megfelelő” befektetői köröknek, hiszen a helyieknek önálló parlamentje és saját kormánya is van miniszterekkel, és maguk közül választják a miniszterelnököt is. A néhány tízezres őslakosságban szinte mindenki ismer mindenkit. A hivatalos nyelv így természetesen az angol, de sokan beszélnek franciául a haiti munkavállalók miatt, valamint spanyolul a Dominikai Köztársaságból származó vendégmunkások miatt.

A Turks- és Caicos-szigetek lakossága kb. 40 eer fő (2023-as adat), melyből kb. 25.000 a szigetcsoport turistaközpontjában, a nemzetközi repülőtérrel rendelkező Providenciales nevű szigeten él. Ennek kódja repülőjegy foglalásakor: PLS. Ezt kell megadni a webes járatfoglalások alkalmával, ha valaki a szigetcsoportra akar jönni. Innen indulnak a belföldi kisgépes járatok a többi, kevésbé látogatott és kiépített szigetre is. Az időzóna szerint Magyarországhoz képest 5 órával kevesebb van, és nincs nyári időszámításra való átállás.

A fizetőeszköz nem az angol font, hanem az amerikai dollár.

Magyar állampolgároknak nincs szükség vízumra. Beutazáskor a repülőtéri útlevélkezeléskor kérhetik a szállodafoglalásról szóló igazolást (papír vagy email-formátum is megfelelő). A beviteli import/vámkorlátozások a szokásosnak mondhatóak, ezért nem részletezzük, s 200 dollárig vámmentesség van. A pornóirodalom behozatala tiltott mivel erősen vallásosak a helyiek, de csak addig, amíg a Tízparancsolat nem támaszt olyan követelményt velük szemben, aminek betartásához nem sok kedvük van. Így például mindenki mindenkivel összefekszik, még házas létére is a helyiek körében jellemző a szexuális szabadosság, mely következményeire HIV-kampány figyelmeztet a szigeten. A templomi szertartások a pünkösdisták zenélős, táncolós összejövetelével egyeznek meg, nem az európai katolikusoknál megszokott komor, depresszív hangulatú istentiszteletekkel.

Bár Grand Turk szigeten van a szigetcsoport “fővárosa” Cockburn Town, ám nem ez az igazi turistaparadicsom, mert itt csak a nagy karibi óceánjárók kötnek ki reggel, és indulnak délután a következő szigetre, hogy másnap reggel ott tegyék ki a turisták ezreit, akiknek a helyi kézműves termékeket próbálják eladni az erre kiépített piacon – egyezően a karibi szigetvilág más helyszíneivel. A lakosság nagy része közvetlenül vagy közvetve tehát a turizmusból él. A turistaövezetektől távolabb eső helyeken szerény körülmények között élnek, és őket nem zavarja a szemét...

Időjárás

A szigetcsoport legnagyobb vonzereje, hogy sok más karibi - és a világ más részein lévő trópusi - szigettel ellentétben kevésbé csapadékos (“monszunos”) a klímája, a napi hőingadozás pedig csak kb. 5 fok, így éjjel is lehet mászkálni papucsban/mezítláb, egy szál pólóban és rövidnadrágban, kardigánra soha nincs szükség. Ha néha esik az eső, akkor az is meleg, nincs utána didergés és fázás. A trópuson fekvő házakra jellemző penész-szag és dohosság is kevesebb, mert a páratartalom csak 65-70% között van az év nagy részében. Kivétel ez alól a nyári hónapok, amikor az egész évben kellemesen hűtő passzátszél leáll, emiatt megnövekszik a páratartalom és a hőérzet is, hiszen nyáron a karibi nap még magasabban, és igen erősen süt. Európaiaknak ezért nyáron inkább az európai uti célok kellemesebbek, idejönni nekik ekkor nem ajánlott, kivéve, ha valaki az extrém meleget keresi. Június-október között van a hurrikánszezon, amikor itt szerencsére még nem az “igazi” hurrikánok tombolnak, mert ezekből csak később alakulnak ki majd az igaziak. Ugyanis innen csak egy európai komolyabb zivatarhoz mérhető erővel indulnak el, s melyből itt ekkor csak esik néhány órán keresztül a meleg eső, és fúj a viharos szél. Ám ahogy ez a zivatarfelhő halad Florida felé a Golf-áramlatot követve – ami egyébként télen egyenletes melegen tartja a Karib-térséget a közép-afrikai meleg “ideszállításával” - az USA keleti partja mellett fölfelé haladva egyre erősödik és erősödik, s végül nagy árvizeket okoz a New York környéki tagállamokban. Ha pedig néhány évente találkozik egy “késve induló” (november végi, decemberi) front egy oda épp akkor északról érkező hidegfronttal, akkor az egyesülésük következtében erejük összeadódik, és így katasztrófasújtott területté válnak az említett USA tagállamok a méteres hó, vagy ónos eső miatt.

Mit lehet csinálni a szigeteken?

Valódi trópusi paradicsomi hangulatban pihenni, kikapcsolódni, olvasni, napozni - de csak mértékkel, ugyanis télen is nagyon erős a nap, aminek az erejét az állandó passzátszél miatt nem lehet érezni, így 10 perc alatt napszúrást lehet kapni, vagy le lehet égni. Természetesen lehet úszni a kristálytiszta, átlátszó vízben, lehet horgászni, természeti szépségekben gyönyörködni, búvárkodni (sznorkelezéssel/légzőpipával vagy palackos merüléssel is természetesen), parasailing-ezni vagy “banánozni”, és egy keveset kirándulni is, pl az iguanák szigetére, vagy csak paddle board-ozni a szállodánk strandjánál.

A legjobb kite-hely a világon a kezdők számára: A sziget keleti részén a kezdő kite-osok számára újabban a világ legjobbjának tartott kite-partszakaszt fedezték fel, mert aki kezdőként még nem tud szélirány ellenében is haladni a kite vitorlájával, azt előbb-utóbb óhatatlanul kihozza a partra a szél. Így ez a tény, hogy a part felé fúj a szél az idő 95 százalékában, alapvetően fontos a kezdők számára, hiszen így nem kifelé sodródnak a széllel. Továbbá: amikor kijutott a partra a jó néhány forduló után a kezdő kite-os, akkor motorcsónak nélkül vissza tud gyalogolni a vízben, mivel a vízmélység egyenletesen 1 méteres a parttól kb. 3 km-ig. A lentebbi képen a távolban egy szovjet-építésű teherszállító roncsa is látható, melyet jetskivel szoktak a turisták megközelíteni, majd fel is másznak rá, s végigjárják a belsejét is a hajónak. (Lehet, hogy ezen az olajszállítóból konténerszállítóvá alakított, és dominikai zászló alá is helyezett hajón még “Nicolas Cage” szállított kissé “erjedt burgonyát” a konténerben a Fegyvernepper c. film szerint, s az Interpolos üldözők előli menekülésben a helyszínt Vladimir kapitány nem ismerte, így a kite-osok területére tévedt, s fennakadt a sekély, méteres vízben? Vagy egy trópusi viharban tévesztettek irányt, s azt hitték, hogy már a - kb 300 km-re lévő - kubai partokhoz közelednek? Ki tudhatja ma már? S mivel a karibi térség 500 éve a kalózok és csempészek (és utódaik) hazája, így az ilyen típusú roncsok nincsenek egyedül még ebben a szigetcsoportban sem, nem beszélve a karibi térség számtalan más roncsáról.

Előtérben a kolumbiai származású kite-oktató, akinek magyar a felesége, s így magyar nyelven is tanítanak az angol és spanyol mellett. (Érdeklődjön az utazási szolgáltatójánál a lehetőségről.) Mögötte egy tanuló kite-os, s közvetlenül mellette/mögötte a távolban az a pici valami a megfeneklett “Nicolas Cage teherszállító”.

A helyiekkel viszont ezt is meg lehet vitatni, akik barátságosak, kedvesek, nem sietnek, s bármiről szívesen elbeszélgetnek, és ismeretlenül is köszönnek. Különösen jól neveltek a gyerekek. Továbbá nincs koldus, hajléktalan, nincs részeg, nincs dohányzás, ugyanis – néhány említett zivataros/esős nap kivételével - egész évben süt a nap, így nincs depresszió a szerotonin és dopaminszintek elégtelensége miatt, s így a helyieknek nincs szükségük az európaiak szokásos hangulatjavítóira… Akinek mégis, az leginkább a füves cigit szívja…

Providenciales szigetének (amit a helyiek Provo-nak hívnak) 19 kilométer hosszú (s több, sznorkellel felfedezhető part menti korallzátonnyal “ellátott”) Grace Bay nevű partszakasza a nemzetközi utazási szaklapok szerint a világ legszebb strandjai között van. (Zárójelben megjegyezzük, ha valaki a turisták számára kiépített Providenciales szigetére jönne, akkor szüksége lehet a szigetcsoport postacímére, melynél a szállodája nevét érdemes írni az utcanévhez (legtöbbnek nincs „utcája” és így utcaneve, mert a parton van), majd a városhoz Providenciales-t (bár ez egy sziget valójában), az irányítószámhoz pedig a TKCA1ZZ jelsort, míg az országhoz a már ismert Turks and Caicos Islands szöveget. S ha valaki nagyon precíz akar lenni, akkor ezután a BWI kezdőbetűket is odaírhatja, bár ez már nem lényeges. Ez a Brit Nyugat Indiák (British West Indies) kifejezés rövidítése, mely a felfedező Columbus idejéből ered, mivel ő úgy vélte, hogy távol-keleti Indiát érte el a Föld körbehajózásával, így a térséget Nyugat-Indiának tekintették és nevezték el. S amikor az angolok tőlük elfoglalták, akkor ők is így hagyták, kiegészítve természetesen a Brit előtaggal. (A BWI nem tévesztendő össze a BVI rövidítéssel, mely a karibi sziget – Brit Virgin Islands – rövidítése, s mely nem turizmusáról híres, hanem arról, hogy közel egymillió offshore-cég van bejegyezve náluk.) Nyugat-Indiák szigetcsoportjai egyébként a spanyoloknak, franciáknak, dánoknak, hollandoknak is voltak/vannak. Manapság Antilláknak is nevezik őket.)

Providenciales szigetének Grace Bay részét kifejezetten azért építették be szállodákkal, ill. villákkal, hogy a tehetősebb észak-amerikai turistáknak pár órás repülőúttal elérhető, hosszú hétvégés nyaralást ajánljanak a télben a lehető legszebb trópusi természeti adottságok mellett. Így itt minden úgy van kialakítva, hogy elégedett legyen vele az igényes (és lehetőleg gazdag) turista, s ehhez nem kell a messzi Hawaii-ig repülnie, mert Providenciales 3-4 óra repüléssel elérhető a nagy USA-beli repülőterekről, melyek egyre több és több járatot indítanak ide. Az amerikaiaknak bár Florida közel van és “otthon” lennének ott is, de télen akár 10 fok is lehet éjjel a hőmérséklet a szárazföld felől érkező frontok miatt, míg Providencialesen viszont sohasem megy 23 fok alá a hőmérséklet, nappal pedig állandóan 28 körül van (kivéve nyáron, akkor 32-re is fölmegy, melyet az említett szélcsend miatt még többnek érzékelhetünk). A karibi térség a világon azon kevés helyek egyike, ahol bálnák közelében lehet sznorkelezni, mivel itt a térségben van az ívóhelyük.

Mivel a turizmust komolyabban csak kb. húsz éve kezdték fejleszteni, minden szálloda modern, minden igényt kielégítő, ám emiatt az árak nem a magyar átlagutazó pénztárcájához vannak igazítva. Nekik logikusabb választás a délre fekvő Dominikai Köztársaság, vagy aki az egzotikumot is kedveli, annak az innen nyugatra fekvő Kuba. A drágaságot fokozza, hogy itt mezőgazdasági művelés vagy állattenyésztés nem folyik, így mindent importálnak, s mivel az ország a forgalmi adókból él, így magasak a vámok és illetékek. Európából nagyon kevesen jönnek azért is, mert 2015 őszéig csak két nap alatt lehetett iderepülni, mivel egy éjszakát valamelyik nagy átszállóhelyen kellett tölteni a csatlakozás miatt. A britek pedig a Bahamákra járnak sok száz éve, hiszen az ötszáz éve épül, míg ez a szigetcsoport csak pár évtizede kezdte el megtenni az első lépéseket a turizmus irányába. Így tehát Európából csak egy-egy olasz, vagy francia érkezik, a turisták 99%-a az USA-ból és Kanadából látogat ide.

Ám mivel nem tömegturizmus a cél, így a vendégek és a helyiek is tekintettel vannak a privát szférára, ezért számos híresség rendelkezik itt villával, vagy apartmannal: Prince, Roger Federer, Paul McCartney, Chuck Norris, Justin Bieber, Bruce Willis, Keith Richards. De vannak, akik csak nyaralni jönnek egy kicsit a télben úgy, hogy pl. bérelnek egy villát egy hétre, mint pl. Gordon Ramsey és David Beckham a családtagjaikkal. De a környezet megihleti a fotósokat, ill. a szépségipart is, például itt fotózzák a Victoria Secret katalógusát és a Sports Illustrated több számát is. Igen népszerű esküvői helyszín is a szigetek, természetesen a rokonságot csak a leggazdagabbak hozzák el ide erre a kivételes alkalomra.

Szabad strandok

A szigetcsoport valamennyi strandja közstrand. Azok is, amelyek a hotelek és resortok előtt húzódnak, de a szállodai alkalmazottak (beach boy) ügyelnek, arra, hogy csak a szállóvendégek kapjanak, ágyat, törölközőt, stb. A nem odatartozó turisták fürödhetnek a vízben természetesen, de akiknek nem közvetlenül a parton van a szállásuk, ők pár száz méterenként találnak egy-egy kis bekötő útat, ami a közútról a parthoz vezet. Ezt érdemes használniuk, az ottani partrész valóban teljesen nyilvános, csak vinniük kell magunkkal valamit, amire lefekhetnek, továbbá amivel árnyékot csinálhatnak.

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

1. Providenciales szigetén a Taylor Bay, Long Bay (a kite-paradicsom) és a Grace Bay szállodasorán vakítóan fehér nagyon finom, bársonyos puhaságú homok található, ahol természetesen mindenki mezítláb jár egész nap, és nincsenek kövek, vagy kagylóhéjak. A legtöbb helyen sandfly-írtás történik, így a homokban élő kis vérszívó (hasonló a szúnyoghoz, de hangtalanul “közlekedik”) nem keseríti a turisták életét, mely egyébként minden trópusi szigeten/helyen megtalálható.
2. A víz átlátszó és kristálytiszta, és a viharok után a mélyebb vizekben található tengeri fű partra sodort részeit mindig összeszedi a személyzet, így nem rothad és nem táptalaja a legyeknek, szemben más szigetekkel, ahol nem törődnek ezzel a turistákat ismét csak joggal zavaró tényezővel. Itt látható az összegereblyézésre váró tengeri fű, melyet egyébként a homokba vájt 20 centis gödörbe helyeznek, s betemetik homokkal. Fűként soha nem kerül elő többet, elszárad és teljesen szétesik…
3. A homokos parton lévő Beach Bar-okban bármikor csillapíthatja étvágyát a vendég a nemzetközi és karibi konyha jellegzetességeivel.
4. A katari beruházásból felépülő belvárosban számos üzlet található, ahol a kubai szivartól a karibi rumokig mindent lehet kapni. Továbbá japán, thai, olasz, francia, éttermek is vannak a helyi és a nemzetközi stílusúak mellett, úgyhogy minden ízlésű vendég találhat számára megfelelő “étlapot”.
5. Az árak viszont az említett tehetősebb turisták pénztárcájához vannak szabva.
6. Bérelt motorcsónakkal több szigetet be lehet járni.
7. Middle Caicos-on a Conch Barhoz közeli barlangok.
8. A helyiek nagyon kedvesek és segítőkészek.
9. Little Water Cay nemzeti parkban iguánákat lehet testközelből megtekinteni.
10. Az éttermek nagyon színvonalasak, a drágák “Michelin-csillagos” szintűek. Ugyanakkor autentikus helyi éttermek is szép számmal vannak, melyekből teljesen a vízparton is találhatunk, s a helyi fogással érkező halászok a szemünk előtt készítik elő a konyhai feldolgozáshoz a tengeri herkentytűket. 
11. Dagálykor csak vizes lábbal használható asztal a Bugaloos partmenti étteremnél
12. Sznorkeles hajótúrák (az említett partközeli korallszirtekhez képest még szebb és nagyobb korallzátonyokhoz visznek) – reggae-zene kíséretében.
13. Tengeri teknősök közelében sznorkelezni, hatalmas kagylókat (conch) látni.
14. "Giccsbe hajló" naplementék.
15. Türkizkék óceán pompázatos színekben.
16. A Grace Bay strand!!!

Grace Bay Beach - L. M. fotója

Nem tetszett

1. Mobilszolgáltatóból kettő van, de – szokásos módon – kartellban lehetnek, mert méregdrága a szolgáltatás, ám a nemzetközi hívásokat (kb 600ft/perc) mégis interneten keresztül továbbítják, melyhez viszont nem vásárolnak elég sávszéleséget, így több másodperces késéssel érkezik meg a partnerhez a mondandónk, aki így mindig a szavunkba vág, mert azt hiszi, hogy már befejeztük a mondanivalónkat. Fordítva ugyanez a helyzet. Wifi viszont mindenhol van, így Skype, Viber sokkal minőségibb hangot produkál. Ha pedig magyar telefonszámot kell felhívnunk, akkor azt skype-ról, fizetős hívással tegyük meg, sokkal jobb a minőség, mert ők rendes sávszélességet használnak a jeltovábbításhoz. Egyébként lehet feltöltőkártyát vásárolni, és LTE/4G hálózat is működik kb 20-30MB sebességgel. Itt található a linkje a valamivel jobbnak és a kevésbé jó mobiltársaságnak.
2. Az sms-ek gyakran nem érkeznek meg, és nem is mennek el külföldre, feltehetőleg a bizonytalan internetes adattovábbítás miatt. Ehelyett inkább hívjuk fel az illetőt. Sajnos gyakran ekkor is többször kell próbálkoznunk, mert a szolgáltatók a nemvalós csengetőhangot beadják annak érdekében, hogy azt higgyük, hogy csöngeti a hívott felet a hívásunk, de ő ebből semmit nem érzékel, mert a hívás még nem jutott el a készülékéig. A fiktív hang bejátszása – ami Magyarországi szolgálatónál sem ismeretlen, csak nem ilyen hosszasan - azért szükséges, hogy ne bontsuk el a hívást mondván: nem történik semmi. Történik, ugyanis ekkor bolyong hívási adatcsomagunk a neten keresztül valahol a hívott fél szolgáltatójához, úgyhogy ne adjuk fel. De ha van wifi, vagy mobilos (GSM/LTE) adatkapcsolatunk a fent említett két szolgáltató valamelyikétől vásárolt feltöltős kártyával, akkor a legmegbízhatóbb üzenettovábbítás a Viberé, beszédre/videóra pedig a Skype a fentiek miatt.
3. Kérdezzük meg az utazásszervezőnket, hogy mely szigetrészen nincsenek az említett vérszívókból, rovarokból, különösen, ha nem szállodában laknánk, hanem házat bérelnénk ki, mert nem biztos, hogy ott megfelelően van mentesítve a terület ezektől. A trópusok ugyanis nemcsak az embereknek, hanem az élősködőknek is egész évben paradicsomi lakóhelye és vadászterülete, így relatíve sok az apró légy, a még apróbb hangya, a majdnem hangtalan szúnyog hatékonyabb érzéstelenítővel, mint az európai fajtársaik, így csak a csípés utáni viszketésből érezzük, hogy sikeresen megvacsoráztattuk őket. Ahogy jeleztük, más trópusi helyeken ez fokozottabban így van, mert párásabb a levegő, sokkal több a pocsolya ahová a petéiket lerakhatják, továbbá “dzsungelszerűbb” növényzet, ami még több élősködő búvóhelyeként szolgál, de legfőképp mivel nincs pénz a rendszeres irtásukra. Estefelé mindenképp érdemes szúnyogriasztót magunkra kenni, akkor bizton más táplálék után néznek. Ha bozótosabb, bokrosabb hely mellett tartózkodunk, akkor pedig nappal is.
4. Ahogy említettük, a szigetcsoporton nagy a drágaság (mindent importálnak). Nyolc dollár egy üveg sör, 17 dollár egy üveg rum. Egy minőségi kenyér 10 dollár. A legnagyobb bevásárlóközpont hasonlít a magyar nagyáruházakhoz.
5. A nemzetközi repülőtéren érkezéskor az útlevélellenőrök modortalanok – ahogyan a legtöbb országban sajnos megszokhatta az utazó - és gyakran fel is torlódik a sor, mert nem dolgoznak elegen és hatékonyan. Az, hogy az USA ezt évtizedek óta megengedi magának egy dolog (bár az új önkiszolgáló beléptetővel ez jelentősen javulni fog), hiszen rengeteg a visszaélő és illegálisan ottmaradni szándékozó, továbbá nem is a turistákból él. De, hogy egy olyan sziget, aminek semmije sincs a tengerpartján/idegenforgalmán kívül az miért riasztja el már a belépéskor az őt eltartó/fizető turistákat – ez rejtély. Lenne, ha nem tudnánk, hogy ezek az emberek “állam az államban”, és valószínűleg a miniszterelnök utáni második embernek képzelik magukat, nem pedig a turisták kiszolgálójának – akiknek a pénzéből élnek… Summázva: “gazdag” ország (ez is)…
6. A Providenciales sziget domborzatilag nem túl változatos – bár mindenhol zöld - a táj (50 m a legmagasabb pontja), így a strandoláson és vizi sportokon kívül nincs más lényegi programlehetőség. Nincsenek műemlékek, hegyi túrák, nagy városlátogatások, azaz ide pihenni és kikapcsolódni érdemes jönni, s nem “országjárásra”. A turizmusért felelős hivatal honlapja természetesen kínál hetente több programot is, melyek aktuális listája ide kattintva tekinthető meg.

Vélemények

,, Lényegében nem is tekinthető turisztikai célpontnak. Helyi lakosság alig van, rövid nyaralásra kevesen jönnek, a külföldi, de itt hosszasabban pihenő, távdolgozó gazdagok képezik a lakosságot. Nincsenek különleges látnivalók, kivéve néhány templomot és John Glenn űrhajós közelben landolt kapszulájának a mását. Ami azonban a lényeg: csodás a tenger. Mellesleg vicces formájú kaktuszokat lehet látni és már-már szelíd, gazátlannak tűnő szamarak sétálnak az utcákon. (b.e. 2021)

b.e. fotói

Helyi közlekedés

Angol, azaz baloldali közlekedési rend van érvényben az országban, bár a kölcsönzőknél a legtöbb kocsi balkormányos, mert az USA-ból importálták és nem Angliából, és az amerikaiak, s nem az angolok veszik őket bérbe. A helyiek inkább a Japánban a vizsgán már nem átcsúszó kocsikat importálják be, pár ezer dollárért, így ezek jobb kormányosak, viszont cserébe örök életűek. A helyiek – más, hasonló szigetek lakóihoz hasonlóan – egyáltalán nem tudnak vezetni, index nélkül kanyarodnak (vagy épp az ellenkező irányba, mint amerre indexelnek). Ezért maradjunk tisztes távolságban mindig mögöttük, mert gyakran féklámpa nélkül közlekednek, mobiltelefont tartva a fülüknél, így bármikor kanyarodhatnak jobbra, vagy balra. Vagy csak egy rövid dudálás után befékeznek egy út mellett álló helyit fölvenni, melynek érdekében satuféket nyomnak, ami kellemetlen lehet az őt követő turista számára, aki indexhez, féklámpához, előzetes lassításhoz van szokva hazájában az előtte lévő autóstól. Ez a bizonyos, dudáló, nem-hivatalos “taxi” 1-2-3 dollárért elviszi a néhány km-re lévő céljához a járdán álló helyit. Ha pedig a turista közlekedik gyalog a járdán, akkor rá is rádudálnak a vele egy irányban haladó autók, ugyanis a szigeten nincs tömegközlekedés. Ezt a dudálást persze a külföldi először nem tudja hová tenni, azt hiszi, hogy rá dudálnak, mert szabálytalankodott valamit. Emiatt érdemesebb a szembejövő forgalom oldalán lévő járdát használni. Különösen zavaró lehet ez, ha a turista épp akkor halad el bérelt autójával ott, ahol egy ilyen gyalogosnak dudálnak a “taxik”.

A szállodákban mindenhol lehet kerékpárt bérelni – de vannak robogókölcsönzők is – ám az említett helyi autóvezetői képzettség miatt nem biztos, hogy pont itt, és pont így érdemes kísértenie a turistának az Urat. Közép-Amerika és a Karib-térség közismerten az említett USA és Japán roncstelepe, mely országokban a vizsgaképtelen kocsikat - gyakran 1-2 millió kilométerrel – meg kell(ene) semmisíteni, aminek díja van, így sokkal egyszerűbb exportálni, még ha a szállítási díj is fogja kitenni a vételár nagyobbik részét. Mindezek miatt – bár műszaki vizsga van, mégpedig évente, így - a vizsga pusztán szimbolikus jelentőségű lehet. És így is van, csak az évi 150 dollárt kell leszurkolni, melyért adnak cserébe egy matricát, amit a szélvédőre kell oldalra felragasztani, azaz ennek pusztán adófunkciója van. A vizsga egyébként abból áll, hogy álló helyzetben fordítsd kicsit jobbra, majd balra a kormányt, s a kocsival szemközt álló szaki ha észleli, hogy a kerék is megindult abba az irányba, amerre kormányzott a bent ülő vezető, akkor a futómű át is ment a teszten. (A nyikorgó szilentek, törött rugók autótípustól függő frekvenciájú koncertje egyébként a körforgalmaknál és a fekvőrendőrök környékén élvezhető leginkább.) A futóművizsgálat után már csak fel kell kapcsolnunk a lámpát, valamint indexelni. Ha megvan, a vizsga sikeres, már csak fizetni kell. De mivel mindenki rokona szinte mindenkinek, ezért vannak, akiknek el sem kell vinni a kocsit a vizsgahelyre, csak befizetik a díjat, s beviszik a sikeres vizsgát így is a rendszerbe. A még bátrabbak, vagy akiknek nincs pénze a matricára, azok anélkül járnak, s bíznak abban, hogy a ritkán ellenőrző unokatesó rendőr elnézi majd a matrica hiányát. Ha nem az unokatesó ellenőrzött, akkor majd ő megkéri az ellenőrző kollégáját, hogy ne forszírozza tovább az ügyet.

Éjjel gyakori az is, hogy világítás nélkül közlekednek – hiszen ők még látnak – de még sokkal gyakoribb, hogy minden második autó az összes létező lámpáját (beleértve természetesen a reflektort) is felkapcsolva közlekedik, pedig közvilágítás van mindenhol. Mindezek tetejében az említett fordított/baloldali közlekedés van, úgyhogy erősen javallott inkább taxival közlekedni mindenhová. Drágábbnak tűnő, de a legjobb megoldás, és hosszútávon általában ez lesz a legolcsóbb.

Taxizás

A taxik díjszabása egy fóliázott papírlapon minden taxiban elérhető kell, hogy legyen, de ezt a taxisok nem teszik ki, így az ott megszabott áraknál többet mondanak – de persze nem annyira, mint a magyar pályaudvari/szállodai hiénák -, továbbá személyenként számítják a viteldíjat. Kérjük el nyugodtan a díjtáblázatot az utazás kezdetekor, így nem mernek többet kérni. A nem túl gyakorlott utazó nem értheti, hogy a taxisok miért gondolják azt, hogy a fehér utas jegesmedvével (is) van keresztezve, ugyanis hátul rettenetesen fagyasztanak. Pedig ez csak az amerikaiak igénye miatt van így, úgyhogy bátran szóljunk, hogy kapcsolják ki hátul a klímát, nem onnan jöttünk. A taxisok minden út után kezünkbe nyomják a névjegyüket, s ha elégedettek voltunk, legközelebb is hívhatjuk, ám ha azt mondja, hogy öt perc múlva jön, az itt lehet akár 25 is. Menjünk addig árnyékba, és hívjuk újra ötpercenként nyugodtan, hogy hol jár. A végén az is lehet, hogy egy rokon/kolléga érkezik majd az ő nevében. Aki viszont mégis inkább stresszkereső, annak egy hétre egy kisautó bérlésének ára 300 dollártól indul.

Megközelítés

Ahogy említettük, a nemzetközi járatok csak Providenciales-re (PLS) repülnek. Az aktuális közvetlen városlista/járatlista itt olvasható. Magyarországról csak átszállásokkal lehet eljutni ide, a lehetőségekről és járatokról kérjük, érdeklődjön utazásszervezőjénél. A foglalás időpontja jelentősen befolyásolja az árat.

Szállás

A legjobb szállodák árai kb. 500 dollártól (kis, kétszemélyes) 5000-ig (legfelső szinten lévő penthouse) terjednek. Éjszakánként! Vannak kifejezetten családosoknak tervezett szállodák, ahol a gyerekeknek számos vízi eszköz áll a rendelkezésre, de örömmel építik a homokvárakat is, melyek dicsősége persze csak a következő dagályig tart.

Több szálloda is épült a gyerekzsivajt nem kedvelőknek, ahová emiatt gyerekekkel nem szabad belépni. A szállodák, villák, apartmanházak listája itt tekinthető meg. A világ egyik legjobb családbarát szállodája (Tripadvisor szerint): Beaches Turks and Caicos Resort Villages and Spa – Providenciales,

Vásárlás

Ajándékként kézműves holmikat, fafaragványokat és festményeket lehet vásárolni, melyeket kis galériákban lehet megvásárolni. Nincs rendes kalóz(vidék) rum nélkül, melyek közül a helyi rumot (Bambara) érdemes vásárolni szuvenírként (is), de a két IGA Graceway üzletben nemcsak ezt, hanem olyan szemes kávékat is lehet venni, amelyek egzotikus ízesítésűek, s Magyarországon kevésbé ismertek, így ajándékként nagyon különleges. Az ugyanitt kapható rumos-csokis sütemény (rumcake) is sikeres a hölgyek körében. A conch óriás kagylóját elméletileg nem lehet kivinni, mert védett, ennek ellenére mindenhol árulják. És mivel nincs rendes kalóz(vidék) papagáj nélkül sem, így a szigeten a híres Polly papagáj számos olyan ajándéktárgyon szerepel, ami a trópusi hely hangulatához illik:

Vízi túrák

Vigyünk 100 dollárosnál kisebb címleteket, mert sok helyen nem tudnak visszaadni a százasból. Egy és öt dollárosok a leghasznosabbak, mert a hordárnak illik adni, amikor kocsijával kiviszi a taxihoz, vagy a szállodák transzferes kocsijaihoz a bőröndjeinket. A hordárok és más szolgáltatás árulói nem erőszakosak, az első szóból értenek, ha nem akarjuk a szolgáltatást. A vízi szolgáltatások part menti árusaival is barátságosan el lehet beszélgetni, semmi erőszakos nyomulás nincs, tudják, hogy ez visszatetszést váltana ki, továbbá a szállodák is megtiltanák nekik a területükön való marketinget. Nincs átverés a kínáltakhoz képest, nincs lehúzás, “rosszul számolás”. A vizi kirándulásokon – más szigetekre, Iguana-szigetre, stb. – a hajókon adnak frissítőt és helyi rumot, rumpuncsot, sört, úgyhogy a turisták virágos hangulatba szoktak kerülni a túra végére. Ezen utakon fokozottan védekezzünk a napszúrás és leégés ellen, mert ezek általában négyórás túrák, s bár van a hajón árnyékoló, de ez pl. a korlátra kitett karunkat nem árnyékolja már le, így a félórás víziút alatt észrevétlenül leéghetünk. Érdemes az iránytól függően cserélődő árnyékos oldalra ülni oda és vissza is. Semmilyen látványról nem fogunk lemaradni.

"Élő sárkányreptetés": Aki a szigetet madártávlatból szeretné látni, az a parasailingre mindenképp üljön fel, kétszemélyes beülőhevederes, biztonságos, kamerát/okostelefont is fel lehet vinni, ha a leejtés ellen bebiztosítottuk, s ekkor páratlan képeket készíthetünk – lásd pl. itt:

A kishajó vezetői franciául és spanyolul is beszélnek, bár aki csak magyarul tud, annak sem lesz megoldhatatlan gondja, megmutatják, hogyan kell beleülni a hevederbe, miután aláírtunk egy angol nyelvű felelősségvállaló nyilatkozatot a formaszöveggel, s felvettük a mentőmellényt. S ha valaki ne adj’ isten az anyósával – vagy más olyannal, akit meg lehet/szeretne tréfálni - menne nyaralni, meg lehet a fiúkat kérni – persze már nem magyarul – a “sárkányreptetős” kiegészítő programra (a nevükben is elnézést kérek az anyósoktól). Ennek lényege, hogy amikor húzza az ernyőt a kishajó maga után, akkor annyira lassuljon le a kishajó, hogy az ernyő lesüllyedjen annyira, hogy a hevederben ülők lába egyszer-kétszer beleérjen a vízbe. A hajóban maradó családtagok videózhatják az élményt, ám ez messze nem lesz olyan tökéletes – a kötél ekkor kb. 100 méterrel van a hajó mögött – mintha a hevederben ülő beavatott családtag veszi ezt fel videóra a közelből. A megfigyelők szerint viszont voltak olyan “sárkányreptetések” is, ahol még a kishajóban készített felvételen is jól hallható volt a meglepetés ereje.

A kengyelben ülő esetleg a vízben köröző cápákkal is fokozhatja az izgalmakat, de ne tegyük, ha másik fél szíve túl gyenge – bár van a szigeten a kanadaiak által működtetett új, modern kórház sürgősségivel együtt, de jobb elkerülni, ráadásul az árak is amerikai szintűek. A meleg vizű tengereken mindenhol vannak cápák, az emberre való veszélyességük függ fajtájuktól (és így nagyságuktól is) és “neveltetésüktől”. Bár a környezetvédők szerint a cápák nagy részét kiírtották a földön a cápaporc miatt, ez inkább a dél-kelet ázsiai térségre lehet igaz, s a turistának értelemszerűen akár az egy megmaradt is túl sok, ha épp az kóstolgatja végtagjait… A környéken cápatámadás sohasem volt, ugyanis annyira sekélyek a part menti vizek, hogy nagyobb “emberevő” fajok nem tudnak ebben megélni. A part közelében fél-egyméteres példányok előfordulnak, de ők csak a kisebb halakra jelentenek veszélyt, amelyek a korallzátonyok között élnek.

Nagyobb cápák csak hajókirándulással nézhetőek meg, ott búvárfelszereléssel lemerülve testközelből tanulmányozhatóak, de nem bántják az embert, mert nem etetéssel szoktatták oda a búvároktatók őket. Ellentétben pl. Sharm el Sheikkel – és más helyszínekkel -, ahol a búvároktatók a kezükben tartott áldozati hallal csalogatták egy bizonyos helyre őket, hogy az ezt közelről látni akaró félművelt turista otthon eldicsekedhessen cápás élményeivel és bátorságával. Igen ám, de a cápa a reflexet elsajátította, s a strandokon úszó turista kezében is áldozati “halat lát”, s odakap. A számos, halálesettel végződött botrányos eset után állítólag megtiltották az etetésüket… Itt ilyen tevékenység sohasem folyt, a búváriskolák és hajós cégek tulajdonosai amerikaiak, kanadaiak, angolok, nem kockáztatják engedélyeiket, hírüket ilyenek miatt. Legközelebbi cápatámadás Miami környékén van, mégpedig sajnos rendszeresen. Okai között lehet ez a mesterséges etetés is. Az USA-hoz tartozó trópusi vizeken egyébként évente 52 támadás történik évente, ebből 28 Floridára esik, míg Hawaii-ra 7.

Szórakozás

Éjszakai szórakozóhelyek csak a Providenciales-szigeten vannak (a helyiek a szigetet csak Provo-nak nevezik). Számos beach bar kínál “happy hours” programokat, ami koktélok felszolgálást jelenti du. 5-7 között, azaz vacsora előtt, napnyugta környékén, s melyekhez gyakran karibi élőzene is jár. A legtöbb turistát egy helyre a csütörtök esténként 5:30 és 9:30 között tartott “Fish Fry” (“Sült Hal”) fesztivál vonzza, aminek a Bight (Children’s) Park ad otthont. Itt a park két oldalán tucatnyi halsütő várja az éhes turistákat, ahol frissen készül a helyi fogásból származó hal, homár, conch, de oldalast is lehet kapni sült banánnal vagy főtt kukoricával. Nyers kókuszlét is ihatunk a dióból szívószállal szürcsölve miközben szól a park közepén a helyi DJ által összeállított zene, amire csoportosan táncolnak a koktéloktól és a helyi sörtől egyre vidámabb hangulatba kerülő turisták.

Fél nyolc körül a “kissé” molett – itt ez az ideál – hölgy a színpadról megkéri a különböző nemzetek képviselőiből álló turistákat, hogy egy-egy hölgyet küldjenek fel a színpadra. Általában 8-10 ország – a koktéloktól bátrabb – hölgyképviselője föl is megy, ahol a feladat az, hogy kb egyperces zene mellett a nemzetére jellemző táncot kell bemutatnia a közönségnek. Természetesen egy amerikai nem az indiánok ősi táncát mutatja be, hanem ami az addigi életéből “ráragadt” filmekből, bulikból, stb., de biztosan nem a tánciskolából.

Ahogyan más nemzetek képviselői is inkább ezt a kissé vonagló “szexi/csábító” táncot próbálják előadni, amit feltehetőleg legtöbbször férfipartnerüknek szoktak előadni bizonyos alkalmak előtt, s ahol szintén hasonló hangulatban lehettek/voltak, mint itt a rumos koktéloktól. Hogy ki mennyire nyűgözte le a közönséget, az abból derül ki, hogy az egy perc lejártával a műsorvezető felszólítására a közönség tetszésnyilvánítása (ordítás/fütyülés/taps) milyen erős. Ez határozza meg a helyezések sorrendjét. Ebből az olvasó által sejthető, relatíve “egyen színvonalból” azért van kivétel. A legemlékezetesebb második helyezett egy marokkói negyvenes hölgy volt, aki a legképzettebb háremhölgyeket megszégyenítve járta el táncát. Nála az abszolút tudást és harmóniát díjazta a közönség. Ugyanekkor az első helyezett egy nagyon vidám fekete hölgy volt, aki fekete cicanadrágba és egy hasonló felsőbe belegyömöszölte valahogy a kb. 200 kilónyi báját, mégpedig “hurkákra osztva”, melyeket a zenére nagyon ütemesen és külön-külön is képes volt mozgatni. A közönség a látványtól nemcsak a produkció végétől, hanem már az elejétől fogva őrjöngött, visított, sírva nevetett, úgyhogy a szavazás kimenetele nem volt kétséges, így ő lehetett a szigetek “Tánckirálynője”.

Ezen program után várjuk meg az ezt 8-8.30 körül követő dobosok/ütőhangszeresek produkcióját, akik karibi karneválos öltözékben, dobokkal és csörgőkkel őrült ritmust diktálnak felvonulásuk félórája alatt. A turisták táncolva követik a vonuló menetet, majd a maszkos vezetővel fényképezkednek.

Közbiztonság és veszélyek

Más karibi helyszínekhez képest a közbiztonság nagyon jó. A szigeteken a legritkábban fordul elő turista rovására elkövetett bűneset. Ennek ellenére ne hagyjunk értékeket őrizetlenül a bérelt házunkban, vagy a bérelt autó ülésein. A szállodai strandokon vagy szobákban nem fordul elő lopás. Ha bérelt kocsink van, hagyjuk lezáratlanul az üres kocsit inkább, mivel ha valamilyen értéket látnak benne előfordulhat, hogy betörik az ablakát. Éjszaka nem célszerű meglátogatnunk a beszívott “dzsankik” törzshelyeit az ő negyedükben. A Grace Bay viszont éjjel-nappal biztonságos. Drogkereskedelem létezik – hiszen a gazdag észak-amerikai turisták igénylik a “termékeket” - de az ahhoz kapcsolódó, szokásos erőszakos cselekmények nem érintik a nyaralókat. Ha mindezeket betartja a turista, akkor feledhetetlen trópusi nyaralásban lesz része, életre szóló emlékekkel...

Történelem

A szigetcsoport eredeti őslakosai a Taino Lucaya indiánok voltak, s nevük a “Szigetek embere” jelentéssel bír, azaz ezzel a nem túl kreatív elnevezéssel illette őket Columbus legénysége, amikor 1492 körül Grand Turk szigetén megpillantották őket. A szigetcsoport Caicos részének a neve is az indiánoktól származik, ez a “caya hico” szavaik angolosított verziója, magyarul a “szigetek láncolata”. Az indiánok arawak nyelvéből származik a sokkal ismertebb canoe szó, ami a fatörzsből vájt vizi eszközük megnevezése volt. Ezt az angol nyelv közvetítésével átvette a világ, a magyar nyelvbe pedig az angol kiejtés hallás utáni leírása révén került be kenuként.

A Turks név pedig az eredetileg a török (angolul Turk) szó birtokos szerkezetének Turk’s (töröké) összeolvadásával jött létre, mivel néhány szigeten ez a kaktuszfajta őshonos növény. Teteje pedig úgy néz ki, mint a volt oszmán török birodalomban elterjedt vöröses színű fejfedő, a fez, amit 1826-ban II. Mohamed szultán tett kötelezővé előbb a janicsárok, majd a hivatalnokok számára is annak érdekében, hogy a korábban díszesnél-díszesebb fejfedők viselőiről ne látsszon az, hogy ők egy magasabb társadalmi osztályba tartoznak, ugyanis a szultán nyugati mintára nagyobb társadalmi egyenlőséget szeretett volna bevezetni. Érthető módon a köznép szimpatizált az ötlettel, a gazdagabbak (és természetesen a művészek) viszont kivonták magukat az elvárt/ajánlott viselésminta alól.

Engedtessék meg egy kis - nem közvetlenül idetartozó - történelmi kitekintés is, melynek oka némi magyar szál: amikor 1908-ban az Osztrák-Magyar Monarchia magához csatolta a főleg muszlim vallású Bosznia-Hercegovinát a Balkánon, akkor a törökök elrendelték a “fez-bojkottot”, azaz senki sem viselte ezentúl, és nem is vásárolt többet belőle. Mivel a Monarchia kezében összpontosult a fez gyártásának túlnyomó része, így a törökök azt gondolták, hogy ez a sokmilliós megrendelőelvesztés talán mégiscsak jobb belátásra téríti majd a Monarchiát. Ám nemhogy jobb belátásra nem térítette, hanem épp ellenkezőleg: Ferenc Ferdinánd főherceg a Monarchia trónörököseként hat évvel később a bekebelezett boszniai Szarajevóba látogatott, hogy egy ott tartott hadgyakorlaton megjelenjen azt remélve, hogy az annektált terület lakossága elfogadóbb lesz így a hódítóval szemben. A szerb nacionalisták már korábban is többször próbálták megölni Ferdinándot – sikertelenül. Ám ekkor sikerrel is jártak, hiszen a Főherceget és feleségét is lelőtte Gavrilo Princip szerb nacionalista diák. Válaszként egy hónap múlva a Monarchia hadat üzent a Szerb Királyságnak, s ezzel elindította az első világháborút. A merénylő 20 évet börtönt kapott… Az összesen több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásával végződött. A győztesek között volt Nagy Britannia, aki egyébként virágkorában a történelem legnagyobb birodalmát hozta létre, s így a Föld lakóinak negyede az irányítása alá tartozott.

Fénykorában a Brit Birodalmat pontosan úgy jellemezték, mint korábban a Spanyol Birodalmat: „az ország, ahol a nap soha nem nyugszik le”. A némi magyar vonatkozásról pedig a karibi vonatkozásra szintén a világtörténelmi események miatt térhetünk át, ugyanis ezt a Spanyol Birodalmat viszont egy kalóz és egyben rabszolga kereskedő vezetésével győzte le a Brit Birodalom Haditengerészete. Ő a legendás Francis Drake, aki az angolok nemzeti hőse volt, a spanyolok számára a rettegett, véreskezű kalóz, az „El Draque”, magyarul: sárkánykígyó. A kalózkodása azért fontos, mert a karibi szigetvilág évszázadokon keresztül a kalózok búvóhelyeként szolgált, rabszolgakereskedő mivolta pedig az Afrikából származó rabszolgák Hispaniolára való eladásban (is) testet öltött, mely rabszolgák a jelenlegi őslakosság többségének az ősei – Turks és Caicos Szigeteken is.

Ugyanis az eredeti őslakos indiánok lényegében kihaltak itt, mivel Columbus és az utána érkező spanyolok eladták őket rabszolgának, akikkel előbb a szokásos házi és mezőgazdasági munkát végeztették, majd amikor kiderült, hogy az “óriás” tengeri csiga, a conch - aminek egyébként Turks és Caicoson van az egyetlen tenyészfarmja a világon, és így fontos exportcikk is - gyűjtése miatt sokáig bírják a víz alatt, s ezért a gyöngyhalászatra is kiválóan alkalmasak, így emiatt rabszolgapiaci áruk a harmincszorosára ugrott a térség legjelentősebb szigetén, Hispaniolán. Ez a sziget Kuba után a legnagyobb a térségben, aminek Columbus 1492-ben a “La Isla Española” “A Spanyol Sziget” nevet adta, majd később a latinra való átíráskor kapta a Hispaniola nevet. A spanyolok itt rendezkedtek be komolyabban, mivel itt éltek az indiánok is a legnagyobb számban, hiszen ők is innen népesítették be a korábbi évszázadokban a környékbeli szigetvilágot. Ahogy korábban jeleztük, ezen a Hispaniola nevű szigeten ma a Dominikai Köztársaság és Haiti osztozik, mely utóbbit érdemes messze kerülni a turistáknak, a Dominikai Köztársaság viszont népszerű turistacél – lásd az erről szóló külön országlinket. Bár a Lucayan indiánok 700 és 1500 között kb. negyvenezren éltek szétszórva a bahamai szigetvilágban (így Turks és Caicos szigetein is), ám Columbus, Amerigo Vespucci és az utánuk jövő kincskereső és rabszolgakereskedő hajóknak köszönhetően a Hispaniolát övező szigetvilág 150 évre elnéptelenedett. A szamarak közül viszont néhány már nem fért fel a hajókra, leszármazottaik életben maradtak, “elvadultak”, s Grand Turkon békésen és védetten éldegélnek – a (turista)gyerekek legnagyobb örömére.

A bahamai szigetvilág benépesedése az Afrikából származó rabszolga kereskedelem révén kezdődött el ismét – így a Turks és Caicos szigeteké is. Ahogy a kihalásban, úgy a visszatelepítésben is szerepe volt Hispaniolának, mivel itt viszont pezsgő gazdasági élet folyt, olyannyira, hogy Columbus után egy évszázaddal később az említett Francis Drake a karibi szigetvilágban járva már érdemesnek tartotta kirabolni a központi települést, Santo Domingo-t (ma a Dominikai Köztársaság fővárosa). Majd elhajózott az akkor szintén spanyol San Augustine erődhöz (a mai USA-beli Florida), amit fel is gyújtott. Ezen akciókat és sok más spanyol (és portugál) hajónak (amelyek szintén rabolt kincset és/vagy rabszolgákat szállítottak az anyaországba) a sorozatos kifosztását a spanyol (és portugál) uralkodó igencsak zokon vette, s elhatározták Anglia megtámadását. Drake a korábbi angol rabszolga-kereskedők, és kalózok mesterségét a nagybátyjánál tanulta ki, mivel a Nyugat Afrikában elfogott, vagy a helyiektől vásárolt, vagy a portugál és spanyol hajók kifosztásával szerzett feketéket adták el a spanyol ültetvényeseknek – például Hispaniolára. S mivel Drake a konkurens tengeri hatalmak – Spanyolország, Portugália államilag támogatott – rablóhajóit rabolta ki rablóként, így a rablás I. Erzsébet angol királynő szemében – ellenségem ellensége a barátom/szövetségesem – nemhogy nem üldözendő, de egyenesen támogatandó és elismerendő tevékenység volt. Ráadásul a rabolt zsákmányból a királynőnek – mint csendestársnak - részesedés járt, így nem csakhogy felhatalmazott volt Drake a kalózkodásra, de kitüntetést is kapott érdemeiért, így lovaggá (Sir) is ütötték. (Ám ne feledjük, abban az időben Angliában is teljesen megszokott és normális volt, hogy fekete rabszolga dolgozik a gazdagabbak háziszolgájaként.)
Kalózkodása alatt szerzett harci/stratégiai tapasztalatainak legnagyobb hasznát Drake akkor vette, amikor a királynő kinevezte helyettes admirálisnak az angol flottához 1588-ban, mikor a spanyol király a portugálokkal megerősített Legyőzhetetlen/Nagy Armadát küldte az angolok ellen. A spanyol király elbizakodottsága és dilettantizmusa, valamint az ekkor szokatlan viharok miatt hajóhada végül súlyos vereséget szenvedett. A csata viszont jelezte azt a technikai fölényt, amely Angliát a tengeri ütközetek (lásd kalózkodás), a hadászat (lásd nagyobb hatótávolságú hajóágyúk építésének képessége), és a hajóépítés (fordulékonyabb, gyorsabb hajók) terén is jellemezte, melyeknek köszönhetően így évszázadokra a világtengerek ura lett.

A csatavesztés ellenére a spanyolok Hispaniola szigetét nem veszítették el, az ültetvényes gazdálkodást folytatták tovább az indiánok gyors kihalása után az Afrikából importált négerekkel. Ugyanis a Hispaniolán összegyűjtött indiánok a fehérek “normál” betegségeit elkapva rövid idő alatt kihaltak a fertőző betegségek miatt (is), hiszen ezekkel szemben védtelenek voltak, a kevés túlélő pedig általában szökött néger rabszolgákkal házasodott össze. Az ő utódaik a zambók. A térségben a négerek és fehérek leszármazottai a mulattok, míg az indiánok és európaiak leszármazottai a meszticek. Hispaniola kiindulópontja volt az Antillák meghódításának, majd később a közép- és dél-amerikai szárazföld elfoglalásának is, de az aztékok és inkák aranyban gazdag birodalmának elfoglalása és kifosztása után a “csak” ültetvényes Hispaniola jelentősége igencsak lecsökkent a spanyolok szemében. A Turks és Caicoshoz hasonló kisebb szigetekről pedig teljesen meg is feledkeztek, így a szigeteket “másodjára” a bahamai sókereskedők “fedezték fel” 1668-ban, mivel megfelelő kitermelési helyeket találtak ehhez itt. Ekkor a só sokkal nagyobb érték volt mint ma, mivel nem volt hűtőgép, ezért minden hústerméket sóval tartósítottak. A szigetek part menti vizei sok helyen nagyon sekélyek – lásd a Long Bay-t fent - , mint a kezdő kite-osok legnépszerűbb helyét a világon – így az ilyen helyeken csak össze kellett “gereblyézni” a sót. Ám a sekély vizeket nem ismerők hajóiból kb. ezer vált ronccsá az évszázadok alatt.

1706-ban a szigeteket elorozták a franciák és a spanyolok, de a britek négy év múlva visszafoglalták. Természetesen itt valódi háborúról nem lehetett beszélni a szembe nálló felek között, hiszen elég volt egy nagyobbacska hajónak megközelítenie a kikötőt, ami a nagyobbacska hajóágyújával célba vette a kormányzó házát, illetve a főtéren lévő piacteret, s máris felvonták a nagyobb harci eszközt bemutató nemzet lobogóját az addigi helyére - lásd a korszak viszonyairól a “Fekete Vitorlák” c. kalózfilmsorozatot.

Ám nemcsak a spanyoloknak és az angoloknak, hanem az amerikai függetlenségi háborúnak is köze van Turks és Caicoshoz, ugyanis az amerikai gyarmatok polgárait megosztotta a konfliktus, amely konfliktusban eőlször nem is volt függetlenedési szándék, pusztán csak a kivetett adók eltörlése. Ugyanis a patrióta (hazafias) érzelműek a gyarmatok függetlenedését támogatták, míg az ún. lojalisták továbbra is hűek maradtak az anyaországhoz, és a királyhoz. A háborút a britek elvesztették, az amerikaiak függetlenné váltak, de 10 évvel később a király a lojalisták hűségét azzal jutalmazta, hogy birtokokat adományozott nekik. Így került a Turks és Caicos szigetek nagy része “már amerikai” lojalista érzelmű magánkézbe.

A lojalisták mégsem vezethették a szigetet megfelelően, mivel kilenc évvel később viszont (brit) bahamai kormányzás alá osztották be. Ekkor a szigeteken már afrikai rabszolgák dolgoztak, akik egy része 1821-ben a délebbre fekvő Haitire menekült a szabadság és jobb élet reményében. Napjainkra megfordult ez az útvonal, hiszen Haiti a világ egyik legszegényebb államává küzdötte le magát, s a 2010-es földrengés ezen még súlyosbított. Megdöbbentő, de a szigetlakókat – bár életük ezer szállal kötődik az őket körbevevő tengerhez - még ma sem tanítják meg az általános iskolában (sem) úszni. Így fordulhatott elő az, hogy a csónakjukkal felboruló migránsok közül 17-en fulladtak a vízbe – a parttól 200 méterre… Visszatérve a történelemre: 1834-ben az összes brit gyarmaton megszüntetik a rabszolgaság intézményét. A portugálok és a spanyolok viszont még sokáig szállítják Közép és Dél-Amerikába őket, így 1842-ben a Middle Caicosnál megfeneklett spanyol rabszolgaszállító hajó utasai népesítik majd be ezt a szigetet. Arról nincs adatunk, hogy a fehér legénységből hagytak-e életben valakit… Az 1874-es óriáshurrikán az egész Bahamákat letarolta, így Turks és Caicos irányítása átkerült Jamackához. 1959-ben egy másik óriáshurrikán viszont Turks és Caicoson semmisítette meg az egész mezőgazdaságot.

A harmadik “felfedezése” (korszaka/ismertsége) a szigeteknek pedig 1962-ben történt, amikor is az első föld körüli pályát sikeresen bejáró űrhajó visszatérő utaskabinja John Glenn űrhajóssal Grand Turk mellett ért vízbe – eltérve némileg a tervezett helyszíntől. A világsajtó tele volt a sziget nevével, s szépsége és érintetlensége a külföldi befektetők érdeklődését is felkeltette, ám a megközelítése hajóval igencsak hosszadalmas volt. Emiatt elhatározták, hogy repülőteret építenek, amit 6 évvel később meg is nyitottak a szigetcsoport Providenciales nevű szigetén. A legnagyobb befektető a szigeten a katari emír lett, aki 1983-ban megvásárolta a vízműveket, és egy “belvárosnyi” telket is, ahol nemcsak szállodát épített, hanem tényleg egy kis belvárost üzletekkel és irodákkal, valamint golfpályát is. A másik ismertebb befektető Lord Ascroft, aki szintén szállodát, valamint komplett kikötőt épített. Manapság már több mint 3000 hotelszoba várja az évi 200.000 turistát. A nagy nemzetközi szállodaláncok mint a W, a Ritz Carlton, és a Meridien is nyitásra készülődnek.

Egyéb hasznos információ

Olvasmányos linkek

,, Mi természetesen ez alkalommal is a kitesurf miatt jöttünk a szigetre. Októbertől április végéig, vagyis szél szempontból főszezonban élvezhetjük a Karib-tenger nyújtotta nagyszerű körülményeket. A Provo délkeleti részén található Long Bay strand joggal pályázik a „kite paradicsom” címre, ugyanis sekély és sík vízen szörfözhetünk, ameddig csak a szem ellát. A tengerparton puha, fehér homokba süpped a talpunk, legtöbbször szikrázó napsütés vár, és csak a hullámok hangja töri meg a csendet.

Egyelőre egyetlen épület van a parton, amely előtt az úszókra vigyázni kell, de szerencsére ez az oldala a szigetnek kevésbé felkapott, mint Grace Bay, ahol az éttermek, hotelek és különböző szolgáltatások miatt hemzsegnek a turisták. Vízállástól függően akár 10 méter széles partszakasz is rendelkezésünkre áll az ernyő összerakására. Minden nap kb. 1 órával tolódik az apály-dagály, de szinte sosem megy a vízszint nyak fölé, vagy térd alá, így azok is nyugodtan gyakorolhatnak, akik még nem sajátították el teljesen a deszka visszaszerzésének türelmet igénylő művészetét. A szélirány sem állandó, általában onshore, vagy side onshore, egyedül az északi offshore szelek használhatatlanok kiteozásra. A szélerősség 10 és 22 csomó között mozog általában, mindenképp tanácsos egy nagyobb ernyőt is betenni, mi sokszor sajnáltuk, hogy 12 négyzetméteresnél nagyobbat nem hoztunk magunkkal. (2016)" forrás

Fotóegyveleg

Grand Turk - E-O. Ágnes fotója

b.e. fotója

A kevés resortok egyike - b.e. fotója

Vissza az elejére

Kommentek