ÚTIKRITIKA.HU / Ausztria vs Magyarország

Ausztria vs Magyarország

Mielőtt Ausztriába költöztem, meglehetősen más képem volt erről az országról. A legtöbb magyarnak hasonló kép élt a fejében. Ami feltűnt mindig, miután átléptem a magyar–osztrák határt és az első településre értem, az a tisztaság, az épületek sokkal jobb állapota, a járókelők rendezettebb öltözködése, azaz a szegénység Magyarországon megszokott látható jeleinek szinte teljes hiánya, a sokfélébb nemzetiségű és bőrszínű emberek, a jóval fegyelmezettebb közlekedési kultúra volt. Szóval a külső jelek.
Hogy mi van mindezek alatt, mi az, ami működteti azt a rendszert, ami ezeket a külsőségeket fenntartja, arról viszonylag kevés fogalmam volt.

Ahogy a rendszerváltás után Magyarország is elkezdett fejlődni az összes felsorolt tekintetben, olyan érzésem volt, mintha kezdeném jobban megérteni, hogy Ausztria hogy alakult olyanná, amilyen. Pedig igazából nem értettem. Inkább félreértettem. Volt bennem egy olyan kép, hogy van egy európai életminőség, életszínvonal Magyarország számára is valahol a jövőben, csak az még üres, nincs feltöltve tartalommal. Ezt valamiért úgy vizualizáltam magamban, mint egy hatalmas folyam egy mellékágát, amiben épp alig van víz, de lassan, ahogy a folyam és a mellékág közötti zsilipeket megnyitják, a mellékágban, azaz Magyarországon, egyre nagyobb vízhozam lesz és a meder megtelik vízzel és élettel, a partja kizöldül, kivirul, és az ott élő emberek, akik addig csak szomjasan vonszolták magukat, erőteljes lépésekkel kezdenek menni és felemelik addig lehajtott fejüket. Vagyis: Kívülről váltam a belső megújulást.

Az Ausztria (és az egész nyugati világ) és Magyarország közötti különbségek csökkenésének képét bennem még tovább erősítette az Európai Unió, melybe először Ausztria lépett be 1995-ben, aztán 9 és fél évre rá Magyarország is. Kevés dologban voltam annyira biztos, mint abban, hogy ez azt fogja eredményezni, hogy az EU kohéziós politikája által belátható időn belül a vizualizált kép valóság lesz, és Magyarország, meg a többi csatlakozott ország eléri az EU átlagos fejlettségi szintjét. Mindez az EU segítsége által, kívülről irányítva.

De nem ez történt. Az eltelt évtizedek alatt Magyarország, bár néhány szempontból elkezdett közeledni a nyugati életszínvonalhoz, összességében szinte minden tekintetben még távolabbra került. Néhány látható különbség pedig sokat enyhült, Magyarország közeledett az infrastruktúra tekintetében a közlekedés fejlesztése által, de ez a közeledés az utóbbi időben lelassult, majd megfordult, és már ebben is távolodik. De például az internet-elérés tekintetében Magyarország átlagon felül teljesít, Ausztriánál is jobban. Azonban az életszínvonal, a vásárlóerő tovább távolodott, nem beszélve a demokrácia szétverésének folyamatáról, ami a gazdasági fejlődéstől függetlenül is relativizál bennem mindent.

Aztán Ausztriába költöztem, és kezdtem lassan megtudni, hogy mi is van az itteni csillogó kirakat hátterében. Megértettem, hogy a gazdaságban mit jelent a magas hozzáadott érték szerepe, az erős intézményrendszer, meg az, hogy jóval alacsonyabb a korrupció, hogy kiszámítható a jogi szabályozás. Láttam, hogy az emberek mindennapi életében hogyan nyilvánul meg a jól működő egészségügy, a gyerekeket önállóságra nevelő oktatás, a brutálisan jól működő szociális háló, az erős, független és szabad civil társadalom, a szabad, önálló gondolkodás, tervezés, a működő demokrácia.

Reménytelenség vett erőt rajtam. Így működik Ausztria? Ez van a háttérben? Erről én nem tudtam, és nagyon sok magyar most sem tud. Nyelvtudás hiányában még azok egy része sem, akik már itt laknak. Kezdtem megismerkedni osztrák emberekkel, beszélgetni mindenféle társadalmi kérdésekről, emberi jogokról, oktatásról, mindenféléről. A Magyarország helyzetével kapcsolatos reménytelenség még tovább erősödött, amikor megismertem az osztrák társadalom problémáit. Mert, persze, amikor valamilyen témáról beszélgettem itt valakivel, hamar eljutottunk a problémákhoz, és hogy ezeket vajon hogyan lehet megoldani. Azért növelte ez a reménytelenségemet, mert kezdtem felismerni, hogy az itteni problémák mennyire eltörpülnek a magyarországiakhoz képest. Ilyen gondokkal kell itt foglalkozni? Tényleg?

Még rátett erre egy lapáttal az, ahogy felismertem, hogy a társadalmi gépezet és annak jó működése mögött az emberek munkája van. Milyen naív felismerés, mondhatnánk. Pedig igazából ezen a ponton váltott át a gondolkodásom igazán. Szóval ez egy nagyon is súlyos felismerés volt. A szociális hálót emberek találták ki és építették ki maguknak. Nem valaki felülről intézte. Az oktatást, hogy jól működjön, szintén szabadon, a saját gyerekeik számára fejlesztik az itt élők. Az emberek egyesületekbe és egyéb civil szervezetekbe tömörülve építik és finomítják a saját társadalmukat. Szóval saját maguk gondoskodnak a saját jólétükről. Mindeközben Magyarországon folyton valahonnan „fentről” vártuk mi magyarok a megoldásokat. Bár a vezetőinket már mi választottuk, de aztán valamiféle mindenható és mindenttudó kiskirálynak tekintettük őket, akik majd megoldják a problémáinkat és helyettünk építik az országot. Ezért választottuk meg őket. Kiderült számomra, hogy a magyar emberek nagy részében felnőttként sincs olyan társadalomtudat, amit az osztrák gyerekek már az anyatejjel magukba szívnak, amikor látják, hogy a szüleik hogy vesznek részt a társadalom működésében.

Nem lehet igazából leegyszerűsítve ránézni a két ország közötti különbségekre, mert a világ szövevényes és bonyolult, minden mindennel összefügg és az egyes elemek hatással vannak egymásra.
De az ember már csak ilyen, modelleket gyárt és próbál mégis egyszerűsíteni. Szóval, ha megpróbálom, így laikusként, komolyabb társadalomtudományi ismeretek nélkül, de öt és fél évtized pártállami, rendszerváltó, aztán országváltó tapasztalattal a hátam mögött mégis valahogy egyszerűen megfogalmazni mindezt, akkor ezt tudom mondani:

A két ország közötti különbség kulcsa a társadalmi tudatosság.
Ausztriában tudatosabbak az emberek a saját szerepüket illetően a társadalomban. Magyarországon pedig ez a tudatosság jóval alacsonyabb mértékű, vagy teljesen hiányzik.
(Oké, nem egy világrengető felismerés, mások is artak már le hasonló állításokat. Fogalmazhatok úgy is, hogy most magam is rájöttem ugyanarra, amit mások magyarázatai által már eddig is tudtam.)

Hát ez van. A megoldás nyilván az oktatásban rejlik. Ha az oktatásban történik változás, hosszútávon megállhat az ország távolodása. Akkor történhet ez meg, amikor a gyerekek, akik már ezt tanulják az iskolában, kezdik átadni ezt a saját gyerekeiknek, akik aztán már ilyen alapokkal mennek az iskolába.
Ha ez nem történik meg, akkor a leszakadás folytatódik tovább. És ez nem csak a gyerekekre vonatkozik, hiszen, bár jóval kisebb mértékben, de tanulni, és társadalmilag tudatosabbá válni a felnőttek, az idősebbek is tudnak, és aztán ők is, a nagymamák, nagypapák is visszahathatnak a kisgyerekekre, ezzel esetleg gyorsítva a folyamatokat.
Ez a leegyszerűsített állításom. És azt hiszem, ezért érdemes küzdeni is, tüntetésekre járni és megpróbálni leváltani a jelenlegi, ezzel szembemenő vezetést is. De, ha az oktatás kérdésében egy esetleges kormány- és rendszerváltás után nem lesz alapvető változás, akkor nemigen fog történni semmi. Ja, és „felülről” ezt nem lehet elintézni. A vezetés egy akadálya ennek, el kell őket zavarni. De nekünk, hétköznapi embereknek kell aztán elérni a változást. Akárki nyeri a 2026-os választásokat, ez az emberek dolga marad, hogy kivívják maguknak. Ja, és nem a választások után kell kezdeni ezt, hanem most. Nincs mire várni, akor sem, ha most nehezített a terep. (Otthon Ausztriában FB, 2025) 

Kommentek