Puebla
.
A főtér banyánfákkal - Kriszta fotója
Kriszta fotója
Kriszta fotója
(2020. január)
,, Mindenütt kedves emberek, kint ülnek a kávézók teraszán, a parkokban és élvezik az életet. Nyugalom mindenütt, nincs őrült rohanás, még este 10 után is zajlik az élet. Nagy sétát tettünk a városban, benéztünk vagy 10 templomba, végül rátaláltunk az úgynevezett művésznegyedre, ahol a festőiskola tövében gitárszó mellett fogyasztottuk el söreinket. (2018)" forrás
,, Puebla belvárosa elragadóan egységes, koloniális képet mutatott. Az elengedhetetlen hangulatos terecskékkel, katedrálissal, számtalan templommal. Elsők között meg kellett kóstolnunk a híres churrost (csörögefánkszerű édesség, amit néha leöntenek még valami szuper édessel, mint például csokiszósz, vagy sűrített tej), a churreríához az utcán kígyózótt a sor, hogy alig tudtak elmenni a gyalogosok, mégis hamar sorra kerültünk.
Miután megdobtuk a cukorszintünket elsétáltunk a közeli Casa de la Culturába (Kultúrház), ami az amerikai kontinens legrégebbi közkönyvtárának ad otthont, ami nem csak régi, de egyben lenyűgöző is! (2019)" forrás
.
Kb. 240 forint egy pár cipő fényesre suvickolása - Kriszta fotója
Puebla busszal 1,5-2 óra távolságban van Mexikóvárostól. Vagy egynapos kirándulásra érdemes menni, ami korai keléssel és min 4 órányi autózással jár vagy kényelmesen egy éjszaka ott töltésével érdemes megnézni. Nincs messze Mexikóvárostól, legalábbis a térképen. A valóságban a dugók miatt az út sokkal, de sokkal tovább tart. Repülni is lehet, sok fapados közlekedik oda, de talán messzi célpontokról, pl. a Yucatan érdemes a repülést fontolóra venni.
Ajánlott hotelek:
Butikhotelek
Sok van, érdekesen, szépek, nagyon kellemes általában a személyzetük és szép, bár nem mindig praktikus a kialakításuk. Nem drágábbak, sőt sokszor olcsóbbak a nagy hoteleknél.
butikhotel - kr
Pueblában a közlekedés eléggé kaotikus. A közutak tele vannak kátyúkkal, és ami ijesztő, hogy az autópályák is. A városhoz vezető sok sávos autópályákon még elválasztó vonalak sincsenek. Az autópályákon kerékpárosok és gyalogosok közlekednek fölöttébb felelőtlen módon.
Taxizás, uber
Megbízható, nem drága, de a városon belül kevés szükség van rájuk. A legtöbb nevezetesség gyalog prímán bejárható. Az uberre sokszor indokolatlanul sokat kell várni. Cholulába lehet taxizni, de eléggé megdobja az árat, négy személynél érdemes csak.
Bicikli, roller
Egy bérbringa társulás elérhető 2020 januárjában. Városban nehéz biciklizni, rengeteg az autó, szűkek az utcák és a járdák, nagyon behatárolt a használata. Roller nincs.
Buszos közlekedés, iránytaxik, buszok
Jól szervezett, de tömeges.
kr
Pueblában viszonylag olcsón meg lehet ebédelni, vacsorázni. A helyi molet illik kipróbálni, nagyon büszkék rá.
Edificio Jenkins - egy saroknyira a Zócalotól. Eredetileg francia áruháznak épült az 1900-as évek elején, gönyörű épület. És miért az étkezéshez került? 2020 januárjában itt üzemel a VIPs, ahol elég jó rántott húst sütnek, mellette pedig a Starbucs, ahol jó kávé is elérhető ebéd után. Ki lehet ülni a kirakatba és evés közben bámulni a járókelőket. Jó program.
Legfinomabb (fahéjban görgetett) churros itt!: Puebla La Churrería (calle 2 sur, Av 5 Ote y, Centro) - a gyakori husszú sor jelzi a népszerűségét.
Kriszta fotója
"Sikerült spontán megtalálnom azt a kajáldát, amit utólag a Lonely Planetben láttam viszont, mint a város legjobbját, és zabáltunk ott több nagyon jót. A húsról szólt a Las Ranas (A Békák). Óriási gyrosnyársakon pirultak a gondosan vörösre pácolt csirke és pulykapiramisok (alul-felül félbevágott ananász zárja a nyársat), vaslapon sült a marha és a disznó, mindezt helyben gyúrt és sütött házi tortillával szolgálták fel, és hozzá vagy hideg sör vagy Jamaica hibiszkuszvirág tea dukált. Az utcán sor állt előtte, és nem fehér turistákból, hanem helybeliekből. (2016)" forrás
Update: a Las ranas udvar 2020 januárjában is dübörög. Kriszta
Zócalo árkádok -Kriszta fotója
A Mercado de Sabores Poblanos-tól sokkal többet vártunk - Kriszta fotója
Mint mindenhol Mexikóban. A belvárosban egyáltalán nincsenek magas épületek, bevásárlóközpontk és nemzetközi ruhamárkák is alig. Nem nagyon lehet alkudozni, csak a mozgóárusokkal.
Pasaje Central del Ayuntamiento - Kriszta fotói
Halálfej és csontváz kultusz - Kriszta fotója
Callejon de los Sapos
Hétvégéken az igazi ez a szuvenír- és bolhapiac. Egyébként aranyos kis utca boltokkal, vendéglőkkel.
Kriszta fotói
Mercado el Parian
Pár utcányira a Zócalótól található, Puebla egyes számú képző- és népművészeti vására.
Centro Comercial Angelopolis
A legnagyobb helyi shopping mall. Csak autóval érdemes menni, messze van a belvárostól. Tiszta Amerika.
Puebla városában számos éjszakai szórakozási lehetőség található, különösen a belvárosban. A zárt terekben található klubok, bárok és éttermek mellett a városban számos szabadtéri koncert, fesztivál és kulturális rendezvény is szerveznek, amelyek kellemes éjszakai programot kínálnak.
A Zócalo, vagyis a főtér a belváros szívében található, és itt található a város legtöbb éjszakai szórakozóhelye. Ezen kívül a környező utcákban is rengeteg bár és étterem található. Az Unión és a Juárez utcák különösen népszerűek az éjszakai élet szempontjából.
Fontos megjegyezni, hogy Puebla egy viszonylag csendes és biztonságos város, és az éjszakai szórakozóhelyeken is érdemes figyelni a biztonsági szabályokra és óvintézkedésekre.
Kriszta fotója
Puebla mexikói viszonylatban elég biztonságos város a turista számára. Még késő este sem veszélyes az utcákon sétálni. Persze ha a turista lerészegedik és sötét mellékutcákba tántorog, akkor baja eshet. Kellő elővigyázatossággal, józansággal Pueblában nincs ok a félelemre. Tiszta, rendezett város, és az ilyen helyeken nem érzik jól magukat a haramiák. Nyilván itt sem szabad ékszereket, drága holmikat mutogatni magunkon.
A helyi bandaháborúk egyáltalán nem veszélyeztetik a turistákat, ugyanis a szembenálló bandák csak egymás embereivel kerülnek összetűzésbe. De persze nem sétálunk egyedül a külvárosban éjfél után.
Kb 10 X 10 utcányi érintetlen spanyol gyarmati építészet, némi art decoval, szecesszióval, nagyon szép. Közepén a Zócalo, maga is külön nevezetesség. Nincsenek magas házak, modern épületek, minden bejárható gyalog. Van viszont hatalmas autóforgalom, kéretik figyelni.
Kriszta fotói
Látványos a tér már azzal is, hogy legkülönbözőbb fák pompáznak egymás mellett: pálmafák, fenyőfák, banyán fák (nem banán). Mellette a Katedrális, ide néz a Palacio Municipal, itt van a legnagyobb élet nap közben és este is. A fotósoknak felállított Puebla feliratot is itt találjuk.
Kriszta fotói
Nem lehet a katedrálisban fotózni (sutyiban egyet azért lőtt a Kriszta).
Kriszta fotói
Santo Domingo
Santo Domingo Pueblában egy gyönyörű barokk stílusú templom, amely az egyik leglátogatottabb turisztikai látnivaló a városban. A templomot a 16. században építették, és számos művészeti kincset rejt, például a híres Rózsaablakot és a Virgen de la Rosario nevű festményt. A templom előtt található a Plaza de Santo Domingo, amely szintén népszerű turisztikai látványosság, és gyakran rendeznek itt kulturális eseményeket, fesztiválokat és koncerteket. A Santo Domingo templom és a környező tér együtt egy nagyon szép és hangulatos hely Pueblában, amelyet mindenképp érdemes felkeresni.
Capilla del Rosario
A Capilla del Rosario (Rózsafüzér-kápolna) Pueblában található, és az egyik legkülönlegesebb és legszebb barokk műemlék Mexikóban. A kápolnát a 17. században építették a Santo Domingo templommal szemben, és az a célja, hogy a Virgen del Rosario (Rosario-i szűz) tiszteletére szolgáljon. A belső tér rendkívül gazdag és díszes, tele van aranyozott faragványokkal, freskókkal és gyönyörű művészeti alkotásokkal. A kápolna legismertebb eleme a lenyűgöző rózsafüzér-baldachin, amelyet több mint 23 karátos aranylapokkal borítottak be. A Capilla del Rosario egy igazi gyöngyszem Pueblában, és mindenképpen érdemes felkeresni, ha arra járunk.
Kriszta fotója
Iglesia de Tonantzintla
Az Iglesia de Tonantzintla egy gyönyörű barokk templom Puebla államban. A templomot az 1600-as évek elején építették egy ősi indián település helyén, Tonantzintla faluban. Az épület nagy része a 18. században készült el, és az egyik legjelentősebb barokk műemlék Mexikóban.
Az Iglesia de Tonantzintla stílusosan díszített fala, freskói és faragványai miatt híres. A belső tér a Mária tiszteletére épült, és gazdag freskókkal van díszítve. A falakat gyönyörű virágok és növények díszítik, amelyeket az őslakos indiánoknak tiszteletben tartott hagyományai ihlettek. Az egyik legcsodálatosabb dolog azonban az, hogy a kápolna homlokzata nem követi a hagyományos európai stílust, hanem a helyi indián kultúrára utal, ahol a szépség és a díszítés mindig fontos szerepet játszott.
Aji fotója
Gyerekes családoknak a vasútmúzeumot kell felkeresnie. (Museo Nacional del Ferrocarril ) Vagy az Xtrem Parkot és a Parque Paseo de los Gigantest.
Museo Amparo
Időszakos kiállításokat lehet itt látni. De, aki bemegy, feltétlenül kávézzon egyet a tetőteraszon, ha éppen lemegy a nap.
Museo Internacional del Barroco
Leginkább az építészeti megoldásai miatt kell megnézni, modern, csillogó, szép. A kiállítás magyar szemmel kevésbé érdekes, d informatív és gyorsan letudható.
(Művésznegyed)
A Barrio del Artista rendkívül érdekes és izgalmas negyed, amelynek középpontjában a művészeti élet áll. Itt találhatóak a szívderítő színes házak, amelyek a város híres arculatát adják. A negyedben rengeteg műterem, galéria, kézműves bolt és étterem várja a látogatókat, így igazán érdemes időt szánni arra, hogy sétáljunk egyet az utcáin, és felfedezzük az itt található különleges művészeti alkotásokat és kézműves termékeket. Ha szereted az egyedi és kreatív dolgokat, és szeretnél bepillantást nyerni Puebla kulturális életébe, mindenképpen ajánlom a látogatást a Barrio del Artista-ban.
Kriszta fotói
Palacio Municipal (polgármesteri palota)Látogatható és érdemes is bemenni, megcsodálni.
Kriszta fotója
Biblioteca Palafoxiana
Latin Amerika első nagy könyvtára. A Casa de la Cuturába kell bemenni, ott van az emeleten. Belépőjegyes. Viszont gyönyörű. De kb 10 perc megnézni és lefotózni. Maga a Casa de la Cultura is érdekes, renegeteg helyi rendezvényük van, filmklubok, előadások, stb. Legjobb a nyugdíjasklub résztvevőit nézegetni. Semmilyen értékelhető kilátás nincs az emeletről.
Kriszta fotói
Calle de los Dulces (Az édességek utcája)
Egy háztömb, sok sok aranyos kicsi bolttal. Csak helyi édességeket árulnak, általában családi tulajdonú boltocskákban. Maguk a boltok időnként régiek és aranyosak, máskor full kínai érzése van a látogatóknak.
Paseo Bravo
Nem az óvárosban van, kb 20 percnyi sétára onnan. Eleve parknak épült, hosszú történelme van. 2018-ban felújították, nyilván azzal a szándékkal, hogy a vozása miatt a környezete is megújul majd. Sajnos nem jött be, a park elhanyagolt és szemetes, az új padok szétrombolva, sokkal jobb is lehetne. Ennek ellenére látogatott, de kicsit szomorú látványt nyújt. Körülötte szebbnél szebb XVIII-XIX századi házak és paloták állnak, de sajnos nincsenek felújítva.
Kriszta fotói
Teotihuacan
Romváros két eléggé jó álllapotban lévő piramissal. Itt írunk róla külön.
Cholula
(csolúlá)
Aki elmegy Pueblába , álljon meg Cholulában mindenképpen. Egyrészt, mert itt volt/van a ma ismert világ legnagyobb piramisa. Amit elhagytak a lakói, benőtte a természet, majd a spanyolok ideérve hegynek nézték. És a tetejére lazán felhúztak egy jó nagy templomot. Eltelt 200 év és véletlenül kiderült, hogy piramis van alatta. Másrészt ez mindössze félórányira van Pueblától vonattal. Egyszerű, félnapos kirándulás. vagy kétórás megálló út közben.
Ma néhány utca, éttermekkel, wc-kkel és a piramis-templom kombó a látogatható. ha szép az idő, érdemes a hegy megmászásával kezdeni, remek a kilátás Pueblára is fentről. A bemenet a piramisba fizetős, két külön helyen lehet bejutni. Nagy melegben meggondolandó. Klausztofóbiásoknak nem ajánlott.
,, A centrumot egy magas hegy alkotja, ami tulajdonképpen egy piramis maradványa (amiből nem sok látszik), de térfogatában meghaladja a legnagyobb egyiptomi piramisét is!
A "hegy" belsejébe is be lehet menni, ahol a föld alatti járatokban múzeumot rendeztek be, és a piramist körülvevő archeológiai feltárásokkal együtt lehet bejárni. Elképesztő, hogy mennyire ismeretlen a közvélemény előtt, hogy valójában ez a világ legnagyobb piramisa!! Ez persze annak is köszönhető, hogy annyira benőtte a természet, és annyira megkopott a teteje, hogy sokáig tényleg nem tudták róla, hogy ember által alkotott épületről van szó. A feltárások után is csak a szélességéből számították ki, hogy a magassága, ha nem kopott volna le, meghaladná a legnagyobb egyiptomi piramis magasságát is! A hegy tetejére egy szép templomot építettek még a 16. században (amikor még nem tudták, hogy piramist fed a hegy), ami mögött pedig a Popocatepetl nevű vulkán látható, ami nem csak aktív, de ráadásul Mexikó második legmagasabb hegye is egyben 3020 méteres magasságával.
A piramist körbe lehet sétálni, tágas terek, játszóterek és sétány veszi körbe, miközben minden sarkon belebotlik az ember egy szép templomba, amiből összesen 39 található a városkában. (2019)" forrás
A háttérben a Popocatépetl, bár nem látszik. Ötletem sincs, hogyan készültek a hivatalos képek a hófödte hegycsúccsal. Kriszta
Kriszta fotói
Itt a bejárat a piramisba - kr
A templom magasságából nekünk csak ennyi látszódott a Popoctepetl-ből - Kriszta fotója
Cantona
Az amerikai kontinens egyik legnagyobb romvárosa, Pueblától északkeletre.
Elsőre egy bájos kisváros arcát mutatja színes házsoraival, hangulatos tereivel, pedig egy másfél milliós iparvárosról beszélünk. A főtéri dóm és a városháza akár egy andalúz városka központjában is állhatna. A sétáló utcában elegáns butikok és olcsó cipőboltok váltják egymást. A fő látnivaló viszont a Szent Domonkos templomhoz tartozó barokk oldalkápolna gazdagon faragott és aranyozott borítása. Ide ingyen benézhettünk, csak azt kellett megvárni, amíg annyi látogató jön ki a templomból, ahányan a csoportban vagyunk. Komolyan veszik a távolságtartást. Mondanom sem kell, itt is csak hőmérés és fertőtlenítés után engedtek be.(2021)" forrás
Kriszta fotója
.
Kriszta fotói
kr
kr
kr
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Még nem érkezett hozzászólás.