ÚTIKRITIKA.HU / San Cristobal de las Casas

San Cristóbal de las Casas Mexikó déli részén található, Chiapas szövetségi állam központja, sok turista kedvence. A kb. 160 ezres lakosságával kellemes méretű város. A város közel van Guatemalához. A város völgyben terül el, 2100 magas hegyek ölelésében.
A Mexikóba látogatók közül sokak szerint San Cristobal az ország legszebb városa!
A város nem amiatt érdekes, mert konkrétan szenzációs, híres nevezetességei lennének. Egyszerűen szép a város fekvése, és elképesztően hangulatos, imádni való hely, ahol hosszan is szívesen maradna az utazó. Nagyon egyedi, karakteres, szépen rendben tartott, gondozott város. A város környékén sok szuper kirándulós célpont van: kanyon, falvak stb.
A kilencvenes évek közepén errefelé szinte polgárháborús viszonyok voltak (zapatista gerillák), de már hosszú évek óta biztonságos, nyugalmas város a San Cristóbal de las Casas.
kiejtés: szán krisztobál de lász kászász

Fő látnivalók és nevezetességek:

A katedrális
Iglesia de San Cristóbal
Zócaló (a főtér)
Az Iglesia Santo Domingo
A zöldség- és gyümölcspiac
A környékbeli hegyen az orchidea kert
A Na Bolom kulturális központ (egy indián törzs kultúrájáról)

Tetszett & Nem tetszett

Tetszett

A másik kedvenc mexikói városomhoz, Oaxacahoz hasonlít hangulatosságban - szép, döntően földszintes vagy egyemeletes házak, utcák, sok izgalmas templom, kellemes klíma, jó kajálások
A modern kávézók elképesztően nagy választéka, a három (némileg különböző árkekvésű) sétálóutca
Kora este a csodálatos kilátás a dombon fekvő San Cristóbal templom felől s ugyanez mondható el a sok lépcsőn át megközelíthető Guadelupe templomról is
A spanyol koloniális épületek esti megvilágításban
Csúcsélmény! : a város közelében lévő San Juan Chamula varázslatos templomának belső látványa a sok száz gyertyával, az imádkozó helyiekkel
A túrázás a Sumidero-kanyonhoz
Maja textíliák kicsi kiállítása (Centro de Textiles del Mundo Maya)
A Miramar lagúna a szép zöld dombok ölében
Totális közbiztonság, még gyanús alakokat sem láttunk
Az utcákon a sok érdekes karakterű, fizikumú indián őslakost bámulni

Nem tetszett

Egy helyi bárban meggyőztek arról, hogy végre próbáljam ki a mezcal nevű, agave alapú szeszes itókát, oszt rohadtul nem ízlett
A környék falvaiból való utcai árusok által idecipelt unatkozó, kolduló kisgyerekek látványa
A kirándulásokat szervező utazási irodákban nem lehet bankkártyával fizetni, ahol mégis, ott 16%-ot kérnek pluszban
Az első nap a magaslati levegő kissé szédítő hatással van az utazóra (kevésbé ha Mexikóvárosból jön)
Az Iglesia de Santo Domingo templomot szorosan körbezáró bazár szörnyűsége
Hatalmas az étkezőhelyek, kávézók választéka (ráadásul hangulatosak is), de igazán jót nem ettünk, és a személyzet többnyire ügyetlenkedik
A katedrális a hivatalos nyitva tartási időkben is zárva volt, és semmiféle információt nem lehetett elérni arról, hogy mikor lesz nyitva (végül nem láttuk belülről)
Nagyon a lábunk elé kell néznünk, mert a járdák nincsenek jó állapotban, küszöbeik váratlan méretűek
Nyomják ezerrel, hogy itt mennyire különlegesek a forró csokoládék, oszt semmi különös
Néhány utcai zenész nincs tisztában énektudása, hangszerjátéka

Vélemények

"San Cristobal tényleg egy varázslatos város. Már a levegő, és főleg az ég kékje is valahogy másmilyen, mint Mexikóban máshol, a zöld is totál intenzívebb, mint máshol ebben az országban. Télen utazóknak tudniuk kell, hogy a város magaslati szintjén itt hideg van, este nagyon hideg akár. Szerencsére azért télen napközben napos, meleg az idő. Baromi egzotikus látványt nyújtanak a környékbeli falvakból ide áramló indiánok, akik megpróbálják eladni kézműves cuccaikat, hogy aztán a pénzből ezt-azt vegyenek és azzal térjenek haza. A turistákat persze érdekli, hogy merre élnek ezek a népek, úgyhogy sokan meglátogatják a Zinacantan és a San Juan Chamula nevű falvakat. Ha nincs helyi kisérőnk, akkor a falusiak bizonyosan ridegen, gyanakodva fognak viselkedni velünk. Nem barátságtalanok, csak zárkozottak. Nem barátkoznak az idegenekkel. Ezt el kell fogadni." (J.K., 2020)

San Cristóbal de las Casas olyan város, amelyet nem lehet egyetlen szóval leírni. Egyszerre hegyvidéki menedék, élő indián kultúra, koloniális szépség és gasztronómiai meglepetés – mindez egy gyönyörű táj közepén. Egy hely, amely lassan, de mélyen marad meg az ember emlékezetében.

San Cristóbal de las Casas Mexikó egyik igazi rejtett kincse. Bár távol esik a klasszikus tömegturista útvonalaktól, a belföldi utazók körében régóta kedvelt, és egyre több külföldi is felfedezi – részben a közeli, jól megközelíthető tuxtlai repülőtérnek köszönhetően. A város mégis megőrizte nyugodt, emberléptékű karakterét, ahol az idegen nem elveszik, hanem könnyen otthon érzi magát.

A hegyek ölelésében, több mint kétezer méteres magasságban fekvő város klímája üdítően hűvös, különösen Mexikó forróbb vidékei után. A sűrű erdők és a tiszta levegő különleges atmoszférát adnak neki. A spanyol hódítók által alapított település koloniális arculata máig egységes: pasztell és élénk színű házak, alacsony tetők, rendezett, egymásra merőleges utcák rajzolják ki a belvárost. Nem hivalkodóan elegáns, inkább bensőségesen szép – olyan hely, ahol jó csak sétálni és nézelődni.

A város különleges varázsa nemcsak az építészetben rejlik, hanem abban a sokszínűségben is, amely egyszerre helyi és nemzetközi. Ez volt az első olyan mexikói kisváros, ahol egymás mellett működnek sajtboltok, francia pékségek, csokoládézók és kifinomult kávézók – mindez egy alig kétszázezres településen. A gasztronómiai kínálat meglepően gazdag, és minden sarkon újabb apró felfedezés várja az embert.

A kávé külön fejezetet érdemel. A környező hegyekben termelt arabica babokból készített italokat itt valódi szakértelemmel főzik. San Cristóbal kávézói nem futószalagon dolgoznak: minden csésze figyelmet kap, és minden nap új helyet lehet kipróbálni, új ízeket felfedezni.

A város képe erősen kötődik a környék őslakos közösségeihez. A hagyományos viselet, a kézzel szőtt textíliák és a népművészet élő részei a mindennapoknak. A turisták által életre hívott éttermek, boltok és kávézók között indián asszonyok árulják portékáikat – gyakran gyermekeikkel együtt –, ami egyszerre ad hiteles hangulatot és szívszorító pillanatokat.

San Cristóbal belvárosának három fő sétálóutcája igazi nyüzsgő tengelyt alkot. Ezek két téren futnak össze: az egyik egy zöld park, a másik pedig estére kézműves piactérré változik, ahol hímzett terítők, ruhák és színes textilek lepik el a teret. Néhány utcával arrébb már szinte teljes a csend – ez a kontraszt adja a város különleges ritmusát.

A környék felfedezésre csábít: hegyek, barlangok, indián falvak és piacok várják az utazót. Kerékpárral, gyalog vagy kis kirándulásokkal bejárható a táj, amely még a hűvösebb időben is próbára teszi az embert a szintkülönbségeivel. A város egyik sétálóutcája egy kilátóhoz vezet, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a háztetőkre és a környező hegyekre; fent pedig erdős ösvények és meglepő kis pihenőhelyek bújnak meg.

Egy másik sétálóutca közelében egy különleges kézműves piac rejtőzik, ahol textíliák és borostyán ékszerek között egyszer csak előbukkan egy apró templom – könnyű elsétálni mellette, mégis megéri megkeresni.

San Cristóbal de las Casas olyan város, amelyet nem lehet egyetlen szóval leírni. Egyszerre hegyvidéki menedék, élő indián kultúra, koloniális szépség és gasztronómiai meglepetés – mindez egy gyönyörű táj közepén. Egy hely, amely lassan, de mélyen marad meg az ember emlékezetében.

Megközelítés

A távolsági buszok pályaudvara a városközpont déli részén van, az Avenida Insurgentes főutcán. Mexikóvárosból Vreacruzon keresztül kb. 13 órát tart a buszozás. Oaxaca-ból ugyanez kb. 11 óra.

"Palenque-ből San Cristobal de las Casas-ig autóval 220 kilométer kell megtenni, ami 4-5 órás vezetést igényel. Van, aki szerint megállás nélkül 3 és fél óra alatt is meg lehet tenni. Ha Agua Azul-t i(vízesések) s bele szeretnénk nyomni a programba, akkor 1.5--3 plusz órával kell számolni. Szóval Palenque-ből San Cristobalig irreális egy nap alatt és napközben eljutni, ha az Agua Azul kitérőt is meg akarjuk csinálni. Ha igen, akkor szóba jöhet éjszakázásra Ocosingo városka, ahol van néhány türhető szálláshely. Palenque-ből az Agua Azul vízesésekig az autózás kb. 1 óra.

Agua Azul egy nemzeti park nagyon széles és erőtől duzzadó vízesésekkel, ehhez képest meglepően nyugalmas medencékkel, amelyeknek vize vegyesen türkízkék, pávakék színű, vagy a kék egyéb árnyalataiban pompázik. (Sajnos, akik télen jönnek ide, nem láthatják igazán ezeket a szép színeket, inkább iszapos barnákat. Igaz azért a vízesések ilyenkor is lenyügözőek.) A medencék roppant módon fürdésre csalogatnak, de óvatosnak kell lenni, mert a víz sodrása erős és emiatt kifejezetten veszélyes!

Palenque-ből egynapos programként kínálkozik Bonampak is. Palenque és San Cristobal között az Agua Azulon kívül még a trevbe kerülhetnek a MisoHa vízesések is. Nem különleges, de esetleg. A Palenque és San Cristobal közötti autózás csakis nappali képzelhető el. Nem árt tudni, hogy Chiapas szövetségi állam egyfajta kakkuktojás Mexikón belül. Sokkal intenzívebb az indián kultúra és Chiapas-nak már-már Guatemala feelingje van. Fontos tanács. ne fényképezzél indiánokat az engedélyük nélkül. Egyébként ez az útszakasz nem igazán veszélyes. Inkább az van, hogy szembesülni kell a vidéki indiánok szegénységével. Az Agua Azul és San Cristobal között az országút tűrhető. Nappal. Sötétben némi veszélyt jelentenek az esetleges kátyúk és főleg a rengeteg "fekvő rendőr". Palenque felöl jövet San Cristobalba érve a belvárost kell megcélozni. Centro vagy Tuxtla kiírásokat követve egy nagy sugáruton. A zócalo, azaz a főtér körüli utcákban érdemes szálláshelyet keresni. Szóba jöhet pl. a Hotel Posada la Media Luna, ami a főtértől 3 háztömbnyire található." (J. K.)

Szállás

Az olcsóbb kategóriában 25 USD-ért találhatók egyszerűbb hostelek (finom reggeli benne az árban). A városban nagy választékban vannak olcsó szállások. Számítani kell arra, hogy a hotelek személyzete nem kellően profi, gyakori, hogy az egyik recepciós ezt, mind egy másik pedig, mást.

Közlekedés

A városközpont nem nagy, azaz gyalogtávolságra van minden. A külvárosi szálláshelyekről akár be is lehet bicajozni a központba.

Turista buszszerűség - kr

Iránytaxi jellegű mikrobuszok - Kriszta fotója

Gyakoriak a dugók - érdemesebb gyalogolni - Kriszta fotója

Étkezés és szórakozás

A főtér környékén rengeteg beülős étterem található. Olcsóbb ételeket az utcai árusoknál és a piacokon lehet enni.

Érdemes elmenni a fő piacra reggelizni, és tamalest enni. Egy másik helyi specialitás a sopa de pan, amit a turistákra berendezkedett éttermekben szinte biztosan nem találsz meg. A piaci kifőzdékben (comedores) viszont igen – sokak szerint ez a város legjobb étele.

Szombatonként sok ház az utcára nyíló ajtajánál árul tamalest. Ha piros lámpát látsz egy bejárat fölött, ott biztosan találsz. Esténként pedig több helyen az emberek közvetlenül a házuk előtt készítenek antojitosokat – ezek az igazi helyi utcai ételek.

Az év bizonyos időszakaiban különféle rovarokat is fogyasztanak, különböző módokon elkészítve. Ha figyelmesen nézelődsz a piacon, akár valami igazán egzotikusat is megkóstolhatsz.

Ebédidőben jó fogásnak számítanak a különböző cantinák. Ezek családias helyek: ha rendelsz egy sört, kapsz mellé egy kis tál ételt is, a ház választása szerint. Olcsó és nagyon finom – bár könnyen lehet, hogy közben egy kicsit el is bódulsz.

Kriszta fotója

Ne igyunk csapvizet (nagyon veszélyes) és ne együnk nem előttünk kisütött utcai kaját.
Rokonszenves kávézók: Kinoki, Natura organico, Cocoliche, Carajilo
Jó bulihely: Zirco (sok salsa), Madre Tierra (az emeleten)
K. Kriszta fotója

Vásárlás

Édességek és kézműves portékák piaca - K. Kriszta fotója

Sikerült vevőt találniuk - K. Kriszta fotója

K. Kriszta fotója

Közbiztonság&Kellemetlenségek

A város és közvetlen környéke biztonságos, de némileg távolabb, egyes körzetek falvaiban a gyakran lázadó zapatisták az urak és nem feltétlenül barátságosak az idegenekkel szemben.
A maja falvak tájékán nem biztonságos kísérő nélkül mászkálni, mert - ha ritkán is - előfordulnak rablások.

Ebédelés közben a folytonos zaklatás - K. Kriszta fotója

Egyéb hasznos információk

Rengeteg az izgalmas fotótéma, ahol szívesen lefényképeznénk érdekes embereket az utcákon. Kötelező mindig valamilyen testbeszéddel jelezni, hogy ehhez előzetes engedélyt kérünk. Csak ha rábólintanak, akkor fotózzunk! Előfordul, hogy pénzt kérnek a lefotózásért cserébe. A templomokban ne próbáljunk lefotózni majákat, ne is vegyük elő a fényképezőgépünket, mert elkobozhatják, sőt akár össze is törhetik! A maják abban a hitben élnek, hogy a róluk készített kép "elrabolja" a lelküket.

K. Kriszta fotója

Látnivalók

A katedrális

Ha szerencsénk van, és nyitva van, akkor szépen helyrehozott belsőt, koloniális stílust láthatunk. Semmi különleges e műfajban. 2020. januárjában belső tatarozás miatt zárva volt.

K. Kriszta fotója

Iglesia Santo Domingo

2017-ben egy földrengés károkat okozott a templomban, így nem látogatható. Helyrehozatala zajlik, addig is piaci kereskedők standjai szinte teljesen körülveszik a templomot. Csúnya látvány. (2020. januári állapot)

K. Kriszta fotója

Valójában így néz ki a csodálatos homlokzatú templom bejárata blokkolva egy bazárral - Ha Jézus sírban lenne, akkor forogna e kufárok miatt - K. Kriszta fotói (2020. január)

Iglesia de San Cristóbal

Maga a templom kicsi és nem túl érdekes, ráadásul többnyire zárva van.

Jó kis edzés, szerencsére a lépcsőzet humánus, környezet eléggé elhanyagolt.

Meglátogatásának egyetlen értelme az onnan nyíló kilátás - K. Kriszta fotói

Iglesia de Guadeloupe

Maga a templom belül nem túl érdekes, legfeljebb egy-egy imádkozó hangos, végtelen lamentálása miatt.

K. Kriszta fotója

Maya textil kézművesség múzeuma

Museo de los Textiles del Mundo Maya

Egynapos városlátogatásba nem kell hogy beleférjen, de 2-3 napos tartózkodás esetén érdemes megnézni ezt a kicsi, de elég profi múzeumot. A bazár miatt kissé körülményes a megközelítése.

K. Kriszta fotója

Kötelező kirándulás: Zinacantan és San Juan Chamula

San Cristobal de las Casasban rengeteg utazási iroda kínál félnapos túrát a két indián településre. Falvaknál nagyobbak. Átlagár: 250 peso/fő. MIndenképpen megéri.

Zinacantan

K. Kriszta fotói

Egy turista fotóztatja magát 50 pesoért - K. Kriszta fotója

San Juan Chamula

Templomának (Iglesia de San Juan Bautista) imeglátogatása felejthetetlen élmény. Sajnos a lényeget, a templom elképesztő belső világát nem tudjuk illusztrálni, mert tilos bent a fotózás. Van némi belépődíj (kb. 50 peso). Érdemes befizetni a kb. 250 pezetás félnapos szervezett programra (Zinacantan&San Juan Chamula), amelynek fő csattanója a végén éppen ez a templom. 17 óra után zárva. 11 és 12 óra között érdemes a leginkább odamenni.

,, Utazásaim hosszú sorában kevésszer láttam ilyen elképesztően titokzatos belső légkörű templomot, és egyáltalán nem építészeti szempontból. Kezdjük ott, hogy a padló nagy részét fenyőtűből összeszórt szőnyegszerűség borítja. A hatalmas belső teret imagyertyák százai világítják meg döbbenetes sejtelmességgel. A templomba áradnak be a környező falvakból jött, saját ősi (nyelveiket beszélő népek díszes öltözékekben. Padok nincsenek, a hívők össze-vissza ülnek, térdepelnek a földön. A felnőttek közül hangosan imádkoznak, olyan végtelen lamentálással. Az idegenvezető elmondja, hogy a hívők ugyan katolikusnak mondják magukat, de a hitüket, a hivatalos liturgiát bőségesen keverik a gyarmatosítók előtti évszázadok ősi maya hitvilágával, babonákkal.

Papokat alig látni, senki nem irányítja az imádkozást. Kiderül, hogy a legtöbb idejövő falusi a csaknem semmivel egyenlő állami egészégügyi ellátás miatt imádkozással, tyukok áldozatként történő levágásával próbálnak gyógyírt találni saját vagy családtagjaik betegségeire. A sok idelátogató turistának már csak azért is be kell tartani a fényképezési tilalmat, mert az imádkozók - állítólag - fizikailag is bántalmazhatják az őket lefotózni próbálókat. Babonáik szerint a róluk készült fotó a lelküket rabolhatja el. Az idegenvezetőnk szerint csupán azért nem szabad fényképezni, mert az itt nem illő. Furcsa, mert a templomon kívül jócskán vannak helyiek, főleg gyerkőcök, akik kevéske pénzért hagyják magukat lefotózni a turistákkal.

Ez egy 16. században épül, kívül vidám színekkel, mintákkal bartáságossá tett, barokk templom, de szinte semmi sem szokványos. A falakon a szentképek össze-vissza helyezve, a hívők a földön csaknem piknikelnek, literes kólával, hempergő gyerekekkel. Elmondják nekünk, hogy a nagy szegénységben élőknek már az imagyertyák megvétele is komoly anyagi áldozatot jelent. Rácsos szatyorszerűségekben itt-ott lenyakazásra ítélt tyúkok mocorognak. Már-már tarunk attól, hogy az áldozat bemutatásánál fejtelen baromfik rohangálását kell majd végignézzük. Aromás gyanta illata keveredik a trópusi faszerkezet az imagyertyák gyantájának erős szagával. Döbbenetes élmény az egész, egyben nyomasztó is, szóval a turista a templomból kilépve némi felszabadultságot is érezhet, de azt is, hogy ezt az egészet soha nemfelejti el. (aji, 2020)"

K. Kriszta fotói

,, San Cristobal de las Casas-ból számos izgalmas kirándulást kínálnak az utazási irodák és ezek közül is a (számunkra ) legizgalmasabbal kezdtük:ez pedig az "indigenous village" látogatás volt.
A félnapos programra az eddig megszokott rendszer szerint pontosan érkezett a minibusz,sofőrrel,idegenvezetővel illetve a bent ülő turistákkal,akik közül többen mexikóiak voltak és a szabadságukat töltötték itt.
Két közeli kicsi faluba látogattunk:Chamulá-ba illetve Zinacantanba.
Életemben nem találkoztam még ennyire rossz angolsággal beszélő idegenvezető hölggyel,szerencsére egy lány a buszban végig kisegített és a kérdéseim is fel tudtam tenni az Ő segítségével.
Chamula sok szempontból a leglegleg-je lett az útnak!
A település néhány százfős lakossággal bír:érdekesség,hogy abszolút nem járnak a gyerekek iskolába és nem beszélnek spanyolul sem. Orvosa nincs a falunak,helyette sámán gyógyít,mindenféle gyógyfüvekkel és rég bevált főzetekkel.
Az idegenvezető hölgy jelezte,hogy a falu fő látnivalóját kínáló templomban bent illetve a bejárat környékén tilos fotózni illetve filmezni és bent is több táblát láttunk a borsos büntetést kilátásba helyező figyelmeztetéssel.
A templom előtt és a templomban is az az érzésünk volt,hogy valami szürreális filmbe cseppentünk,időutazással fűszerezve:nagyon nehéz leírni azt,ami ott fogadja a látogatót.
A templom előtt ezer fokban rengeteg ember szinte koreografált módon áramlott be a templomba és onnan ki,miközben szemmel láthatóan külön és díszes öltözékben 4 ember "fogadta" őket,később megtudtuk,hogy Ők a falu elöljárói.
A templomban hatalmas tömeg volt,mindenféle korosztály, a hatalmas ablakon beszűrődő napfényben elsőként megszoktuk bent a fényviszonyokat utána pedig elengedtek minket,hogy körbejárjunk.
A padlózatot mindenhol szalma borította,óvatosan lépkedtünk ezen,kicsit csúszós volt.
A földön rengeteg gyertya égett, szorosan az embertömeg között,mellett és a gyertyák mellett "pox"-t tartalmazó üvegek,poharak illetve groteszk módon koka-kólás üvegek.
A pox-ról kiderült ( ami meglehetősen erős pálinkaféleség,hogy mindenki szinte fogyasztja és minden napszakban ( tzotzil név:kb gyógyszert illetve gyógyítást jelent ,cukornád és kukorica az alapja )
Természetesen ( ahogy ez Mexikóban "alap":NINCS egy tuti recept semmire a mexikói konyhában:így a pox-ra sem),de például újholdkor kell elvileg kezdeni a készítését,stb.
Chamula lakosai kizárólag a tzotzil nyelvet beszélik és használják egyébként.

Térjünk vissza a templomba:
Nincs az általunk ismert fix templomi időpont,tehát a tömeg állandó és nincs "istentisztelet" sem. A gyertyák segítséget kérő gyertyák általában ( az idegenvezető hölgy elmondása alapján) és a "kántálás",amit szinte végig hallani,az természetesen tzotzil nyelven hallatszott:különös és szép volt számunkra.
A tömeg bent csevegett és fogyasztott a pici poharakból:rossznyelvek az egészet azzal is lerendezhetnék,hogy reggeltől estig a helyiek a templom hűvösében beszélgetve berúgtak és aztán hazamentek,de ez így ebben a formában azért erős sarkítás lenne.
A tömegben felfedeztünk egy "zenekart" is,akik bent zenéltek,sajnos abszolút nem emlékszem az eszközökre,annyira lenyűgözött ez a "földön kívüli" élmény.
Joggal kérdezheti mindenki:miért a koka kóla ?
Nos,a helyiek szerint a kóla ivás segítségével fel lehet "büffenteni" a rossz szellemeket és utána inni a pox-t,mert így hatásosabban "gyógyít".
Nem hagyhatom ki azt sem,hogy volt egy helyén a templomnak egy levágott tyúk is,áldozatként:nem tudni,hogy így hozták e be oda.
Sajnos nem maradhattunk kellő időt bent és kint "magunkhoz" térve a helyi piacon átvágva mentünk vissza a minibuszokhoz.
Szégyenlőség vagy sem,azért a helyi árusok mindent ( is) próbáltak ránk sózni,nem éltünk a lehetséggel: tulajdonképpen felocsúdni sem tudtunk az egész templom látogatásból.
A falu női lakossága arról híres,hogy viseletük kecskeszőr szoknya és egy nagyon szépen kidolgozott öv mindehhez.
A kecskeszőr szoknya rendkívül látványos,így nyilván erről készültek fotók.
Érdekes módon a tradicionális szoknya kiegészítése abszolút európai papucs vagy szandál illetve blúz és táska.
Ennek a fekete kecskeszőr szoknyának van "férfi" megfelelője is,hófehér és mellényben,de ezt nagyon keveseken láttuk.
Átmentünk a másik faluba:Zinacantan-ba,itt más jellegű helyi népviselet,más jellegű templomok fogadtak minket.
Egy templomot éppen "felmostak",ragyogó tisztára,méghozzá férfiak. Az idegenvezetőt megkérdeztem a miértről:a templom "szent" épület és a nők alacsonyrendűségük miatt nem "érnek fel" arra a posztra,hogy ott bármely munkát elvégezhessenek. Kizárólag férfi teheti ezt.

Itt hallottuk kinti utunk legmegdöbbentőbb történetét,ami miatt a pocsék angolság ellenére is mindenki adott az út végén borravalót az idegenvezetőnek.
A hölgy 50-es volt és elmesélte,hogy eredetileg ebben a faluban nőtt fel és 12 éves korában a családja ( apja ) közölte vele,hogy kihez kell férjhez mennie. Kislányként ezt megtagadta,így a család fogta magát,beszállította San Cristobal de las casas-ba Őt ,kitették az utcán és ott hagyták.
12 évesen,nyelvtudás és családja nélkül maradt az utcán,valahogy boldogult,iskolába került és megtanult spanyolul.
Családját azóta nem látta,semmilyen kapcsolatban nincs velük és a családnak (miatta ) el kellett hagyni a szülőfalut,így arról sincs fogalma,hogy azóta testvéreivel és családjával mi történt.
A kérdést egy templomban tettük fel,elsírta magát és itt abbahagytuk a további kérdéseink feltevését.
Annyi kiderült,hogy olyan sok idő telt el azóta,hogy idegenvezetőként hiába van ott néha,fel nem ismeri senki a régi közösségből. (Lantos Anikó, 2022)

Egyéb kirándulások a környékre

Sumidero kanyon

A Sumidero-kanyon Mexiko Chiapas államának egyik legimpozánsabb természeti csodája, amely körülbelül 35 millió évvel ezelőtt kezdett kialakulni, ugyanabban az időben, mint az Egyesült Államok Grand Canyonja. A kanyon a Grijalva folyó által kifaragott mély szurdok, amelynek mészkőfalai akár 1000 méter magasságig is emelkednek, így az egyik leglátványosabb tájképet alkotják Mexikóban. A nemzeti park 21 789 hektáron terül el öt különböző településen keresztül, Tuxtla Gutiérrez fővárostól néhány kilométerre. A park gazdag élővilágának otthont ad, köztük jaguároknak, ocelotoknak, üvöltő majmoknak, folyami vidráknak, tukánoknak, vörös aráknak és amerikai krokodiloknak. Az 1980-ban megnyitott Chicoasén hidroelektromos gát átalakította a folyó természetét, lecsillapítva a korábban veszélyes áramlatokat és lehetővé téve a biztonságos hajózást. A látogatók két módon fedezhetik fel a kanyont: hajókirándulással a folyón vagy a öt kilátópont (mirador) meglátogatásával, amelyek lélegzetelállító panorámát nyújtanak. A park népszerű tevékenységei közé tartozik a túrázás, vadvilág megfigyelése, kerékpározás, kajakozás és sziklamászás a kijelölt ösvényeken. A legjobb látogatási időszak október és december között van, amikor a növényzet még mindig buja zöld, de kevésbé valószínű az esőzés. Sajnos a park környezeti problémákkal is küzd, évente mintegy 5000 tonna hulladék sodródik át a Grijalva folyón, ami komoly kihívást jelent a természetvédelem számára.

További beszámolók

Kora délután érkeztünk meg a 2200 méter magasan fekvő San Cristóbal de las Casas városába, és a déli tengerparti forróság után igencsak meglepett a hűvös, szinte csípős levegő – alig 10-12 fok lehetett, ideje volt előkeresni a vastagabb pulóvereket. A Chiapas állambeli település ma is jelentős kulturális és turisztikai központ, mintegy 100 ezer lakossal. Calderón elnök néhány éve „Pueblo Mágico”-ként, vagyis a „legvarázslatosabb falu” címmel tüntette ki – ezt a helyiek büszkén hangoztatják, noha egymás között továbbra is a régi nevén, Jovel-ként emlegetik. Ez a tzotzil-maja elnevezés annyit tesz: „a felhők között rejtőző hely” – és valóban, a név hangzása is valahogy ékszerszerűen cseng, akárcsak az angol jewel szó. És ha jobban belegondolunk, San Cristóbal maga is egyfajta gyöngyszem: színesre meszelt, földszintes házaival, kovácsoltvas rácsos ablakaival, a 16. században kialakított, gondosan karbantartott főterével barátságosan öleli körül a látogatót.

A város, különösen pedig a környék települései ma is nagyrészt tzotzil és tzeltal származású maja közösségek lakóhelyei. A kézművesség hagyománya itt élő valóság: asszonyok és férfiak nap mint nap bejönnek a központba, hogy a Santo Domingo-templom melletti piacon vagy a zsúfolt sétálóutcán kínálják portékáikat – kézzel szőtt textíliákat, hímzett blúzokat, nyakláncokat, faragott maszkokat. Ha nem kel el minden, elfáradva letelepednek a katedrális lépcsőin, pihennek kicsit, majd újra nekivágnak az útnak, csendesen és kitartóan.

Mi is hamar otthonosan éreztük magunkat – egy különleges hangulatú étterem lett a törzshelyünk, amely egyben a zapatista mozgalom szimbolikus találkozópontja is. Már az első este lenyűgözött a hely atmoszférája, és később nem is volt kérdés, hogy máshol nem igazán akaródzik enni.

San Cristóbal a zapatista mozgalom szellemi központja, ahol az EZLN (Ejército Zapatista de Liberación Nacional) az 1990-es évek elején tette le az autonómia alapjait. A mozgalom 1994. január 1-jén, épp a NAFTA életbe lépésének napján robbantotta ki fegyveres felkelését a hadsereggel és az állami struktúrákkal szemben. Vezetőjük, a mára már kultikussá vált Marcos alparancsnok egy elfeledett világ hangját hozta vissza – a jogaiktól megfosztott őslakos indiánok kiáltását. A név, „zapatisták”, Emiliano Zapata emlékét idézi, aki a 20. század elején az őslakos parasztok földjeiért harcolt.

San Cristóbal lett a mozgalom egyik elsőként elfoglalt városa, és bár ma már nem folytatnak fegyveres harcot, a környék számos települését továbbra is autonóm önkormányzatok vezetik. Az állami katonaság és rendőrség jelenléte minimális, helyette a zapatista közösségek maguk szervezik meg saját intézményeiket – iskolákat, egészségügyi központokat, közösségi gyűléseket.

Ez a város nemcsak látványában lenyűgöző, hanem szellemiségében is mélyen megérinti az embert. A felhők közé épült Jovel ma is olyan, mintha a világ zaja kívül rekedne rajta – és pontosan ez adja meg az erejét.

K. Kriszta fotója

San Cristóbal de las Casas reggel egy apró próbával indult: pénzt szerettünk volna váltani, de nem jártunk túl sok sikerrel. Ez a hegyek közé rejtett város Chiapas államban az önazonosságát mélyen őrző maja közösségek földje, ahol az őslakosok ma is rendületlenül ragaszkodnak hagyományaikhoz, nyelvükhöz, viseletükhöz. A légkörben volt valami ismerős – bennünket leginkább a perui Arequipára emlékeztetett, csak épp egy falusiasabb, intimebb változatban.

Az utcákon lépten-nyomon színes népviseletbe öltözött embereket láttunk – az alacsony termet szinte általános volt, kevés embert láttunk, aki elérte volna az 1,5 méteres magasságot. Ez a világ egyszerre volt mesei és nagyon is valóságos, egy időn kívüli közösség, amely valahogy mégis a jelenben él.

Délelőttre egy különleges kirándulást terveztünk: elindultunk felfedezni a Sumidero-kanyont, amely több mint 1000 méter mélyen hasítja ketté a tájat. Egy 28 kilométeres hajóút során csorogtunk végig a lenyűgöző sziklafalak között, ahol a természet monumentális színháza tárult elénk. A folyó mentén krokodilokat láttunk lustán napozni, majmok ugráltak a lombkoronákban, és velük osztozott a térben a vízimadarak sokasága: kormoránok, fehér gémek, kócsagok és még egy-egy keselyű is megvillant a magasban.

Az idill azonban nem volt teljesen mentes a valóság szúrásaitól. Ahogy a hegyi esőzések a környező falvakból a szurdokba zúdították a műanyag palackokat, zacskókat és egyéb hulladékot, úgy gyűlt össze a szemét a keskenyebb kanyarulatoknál. Egy külön erre a célra kialakított szemétgyűjtő hajó – afféle úszó kombájn – próbálta megtisztítani a vizet, hol több, hol kevesebb sikerrel. Megdöbbentő volt látni a természet és az emberi hanyagság találkozását egy ilyen lélegzetelállító helyen.

Ez a nap is emlékeztetett arra, milyen törékeny az egyensúly ember és természet között – és mennyire különböző világok tudnak egyszerre jelen lenni ugyanazon a tájon.

,, A kóláról nagyon sok minden eszébe juthat az embernek, a Coca-Cola számos bizarr ötletétől egészen odáig, hogy de jó lenne most lehúzni egy pohárral a nagy nyári melegben. Az azonban valószínűleg kevesekben merül fel, hogy vallási rituálékban használják az üdítőt. A mexikói Chiapas államban található Chamulában viszont ez bevett szokásnak számít, olyannyira, hogy sok turista kifejezetten azért látogat oda, hogy megnézze, ahogy a helyi maja sámánok kólásüvegekkel körülvéve hajtanak végre szertartásokat.

A jelenség elsőre megmosolyogtató, de a háttérben nem egy helyi vallási méltóság hóbortja vagy egy turisták bevonzásra kitalált trükk áll, hanem az, hogy a kóla az évtizedek során a helyi kultúra elválaszthatatlan része lett, ráadásul lényegében könnyebb hozzájutni, mint az ivóvízhez. Nyilván nem függetlenül attól, hogy a Coca-Cola mexikói jogtulajdonosa komoly hatalommal rendelkezik az országban, a kólának pedig a helyi politikában is nagy a szerepe. (2022) forrás