.
R. Gyuri fotója
.
A Wizzair 2023. december 30-ig repül Budapesről Madeirára, hetente kétszer (csütörtökön és vasárnap). A repülés időtartama odafelé 5 óra 10 perc, visszafelé 4 óra 55 perc.
Lévén ez egy télen is üzemeltetett járat, rögtön tisztázni szeretnénk, hogy időjárás tekintetében mire lehet számítani. Nappai átlaghőmérsékleteket adunk meg:
Novemberben: 22,5 fok
Decemberben: 20 fok
Január: 17 fok
Tengeri fürdésre ne számítsunk, legfeljebb novemberben (21 fok).
Szögezzük le itt az elején, hogy Madeira nem egy klasszikus téli nyaralós desztináció, mint - mondjuk - a Kanári-szigetek (ahol kb. 2-3 fokkal melegebb van, és az fontos különbség). Nevezzük kellemes tavaszi kirándulós, pihenős utazási célpontnak.
---------------------------------------
Az Atlanti-óceáni Madeira szigetcsoport Portugália része, de úgynevezett autonóm régióként. Madeira 1077 kilométerre fekszik a szárazföldi Portugáliától, délnyugati irányba. A szigetcsoport 548 kilométerrel északra fekszik a Kanári-szigetektől, kb. a marokkói Casablanca magasságában.
801 négyzetkilométer nagyságú. (A legkisebb magyar megye, Komárom-Esztergom is majdnem háromszor nagyobb). Az ugyancsak Madeirának nevezett, 740 négyzetkilométer területű fősziget 55 kilométer hosszú és maximum 22 kilométer széles. A teljes partvonala 144 kilométer hosszú.
Lakossság (2022-ben): 252,000
Madeira a nyugalmas, konszolidált pihenés, a könnyed kirándulások, sétálgatások szigete. 7-8 napot tartalmasan el lehet tölteni a szigeten, ennél több időt csak akkor érdemes maradnunk, ha a fennmaradó napokon teljesen passzív pihenésre is vágyunk. Jó tudni, hogy a tengeri fürdőzés többnyire nem válik a Madeira-i utazásunk meghatározó élményévé.
Az úti kritikus őszinte: vannak, akik picit csalódva térnek vissza Madeiráról. Ők jellemzően a kb. 35 éven alattiak, a szülőkkel utazó tizenévesek, akiknek Madeira nem elég lüktető, bulis, fiatalos hely. Tény és való, hogy Madeira külföldi látogatói között többségben vannak a középkorúak és a nyugdíjasok. Madeira azért a fiatalabbaknak is tetszhet - leginkább a kettesben utazó, romantikus nyaralást kedvelő pároknak.
Akik pálmafás, fehér-homokos tengerparti beach nyaralást képzeltek el – nos, ők csalódni fognak. Bár a strandok tiszták és gondozottak, de sem a föveny, sem a tengervíz, sem a vízhőmérséklet nem ideális. Egyszerűen Madeira nem egy tengeri nyaralós célállomás, a fő élményt nem a tengeri fürdőzés fogja jelenti a nyaralásunk alatt. Nem olyan, mint Mallorca, Tenerife vagy valamelyik karibi sziget. Akik mégis hosszú, aranyhomokos tengerpartra vágynak, azoknak érdemes átkompozni (kb. 2 és fél óra) a közeli Porto Santo szigetre, ahol tényleg szép strandok vannak! Megfontolandó, hogy 1-2 éjszakát ott töltsünk.
A Madeira-i utazás legfontosabb hozadéka az, hogy egy különleges, nagyon egyedi hangulatú világa van a szigetnek. Ráadásul olyan hely, ahol csaknem garantált a jó közérzet. Ebben segít az, hogy a sziget nagyon rendezett, gusztusos, virágos és színvonalas, nagy választékú a vendéglátás. Kitűnő a közbiztonság, a helyiek roppant nyugis emberek.
Kortól függetlenül mindazoknak való Madeira, akik tudják értékelni az egyszerű, harmonikus természeti szépségeket. Különleges élményt jelent, hogy a természetvilága nagyon egyedi, s hogy a városi élet is rohanástól és stressztől mentes, már-már idilli. A legnagyobb város, Funchal központjában, a parkokban, testközelben vannak mangó-, papaya- és banánfák.
R. Gyuri fotója
A hölgyek és a kertkedvelők könnyen beleszeretnek a szigetbe. Tavasszal Funchal jacarandafái virágba borulnak és ettől az egész város csodaszép lila színbe öltözködik. Madeira jelképe az estrelica, avagy a papagájvirág, amely hatalmas bokrokon virít mindenütt, lényegében egész évben. Madeirát az Atlanti-óceán virágoskertjének is szokták nevezni. Madeira vonatkozásában különösen fontos a klimatikus viszonyok pontosítása. Tapasztalataink szerint ugyanis gyakran félreértések vannak abból, hogy mennyire meleg és nyaralós jellegében különböző-e például a Kanári-szigetektől.
Madeira 400 kilométerrel van északabbra a Kanári-szigetek-i Tenerifétől, és ez a különbség lényegesen érződik a szubtropikus klímájában. Az év egyetlen hónapjában sincs nagy hőség és hideg sem. A leghidegebb hónap a február, de akkor sincs nappal 15-16 foknál hűvösebb. Viszont a legmelegebb két hónapban, augusztusban és szeptemberben sincs 23 foknál sokkal melegebb. Ritka az eső, a legnedvesebb évszak novembertől február végig tart. A tenger vize legfeljebb nyáron élvezhető mindenkinek (22-23 fok), míg télen csak az önsanyargatók, meg tán a németek, mennek be a tengerbe (16-17 fok). Bár Madeira nem nagy sziget, de a területén belül is vannak időjárási különbségek. Naná, hogy a déli szigetrésznek van kellemesebb klímája, hisz odatelepedett a turizmus. Napközben is szeszélyesen változhat az időjárás. A helyiek szeretik mondogatni, hogy náluk egy napon belül is át lehet élni négy időjárásszezont.
A turisták nagy többsége Funchal körzetében lévő szállodát választ, és ez érthető is. A turisták számára fontos szolgáltatások, városi időtöltések itt összpontosulnak. A hotelek többsége Funchal városon kívül egy hosszú, parthoz közeli üdülőövezetben van. Itt helyiek nem laknak, csak nyaralók. A hotel zónából busszal, taxival, vagy gyalogosan lehet bejutni a városközpontba. A buszközlekedés nagyon kulturált. A taxizás három fő esetén már olcsóbbra jön ki, mint a buszozás. A hotelzóna városközponthoz közelebb eső szállodáiból kellemesen be lehet sétálni Funchal központjába. A belváros rendkívül csinos, gondozott, tiszta, jó állapotú. Az emberek kedvesek, nyugodtak, s tisztes jómódban élnek. Portugáliában a főváros után itt a legmagasabb az életszínvonal. A belváros telis-tele van éttermekkel, kávézókkal. Imádni való a hely! A látnivalókról, programlehetőségekről külön fejezetben adunk részletes információkat.
Mérete alapján a sziget lényeges elszórt látnivalóinak megnézése nem igazán fáradtságos feladat. Jellemzően 30 és 70 kilométer közöttiek összesen a megteendő távolságok az egynapos kirándulások folyamán. A szigeten az egymástól legtávolabb fekvő pont közötti távolság 160 kilométer. Jellemzően két vagy három külön csoportos buszos vagy egyénileg szervezett típuskirándulással fedezik fel a szigetet. A belső területek hegyes domborzata, a kacskaringós, keskeny utak miatt a távolságokhoz képest időigényes az utazás. Pedig az utak jó állapotban vannak.
A Madeira-i utazáshoz mindenképpen tanácsoljuk utasbiztosítást (betegség, baleset, poggyász) kötni. Ezen a linken - a honlapunk jóvoltából - kedvező árú ajánlatot lehet kapni.
A jellemző kirándulási forgatókönyvekről külön adunk részletes információt.
"Aki napozásra, fürdésre vágyik, a Golden Beachre ajánlatos mennie, ahol kilenc kilométer hosszú tengerpart várja a nyaralókat. A hegyi gyaloglás kedvelői szintén jól járnak Madeirával: a magasabb pontokat és a hegyi falvakat számos gyalogtúra-útvonal köti össze, egyetlen szabályt kell betartani: sohase induljunk el egyedül az ösvényeken! Ahogy a tengerparttól felfelé haladunk, érdemes megfigyelni a növényvilág változását is. A pálmafákat leváltják az eukaliptuszok és a mirtillbokrok, majd fenyvesek következnek." forrás - vista.hu: mesesziget az óceánban
Tetszett
1. A sziget nyugalmassága, rendezettsége, biztonságossága
2. A csodálatos, színpompás virágok
3. A Funchal-i piac
4. Olcsók és finomak a borok
5. A szobában hallgatni a tenger megnyugtató zajait
6. A levegő tisztasága (Európában az egyik legtisztább)
Nem tetszett
1. A sok meredek közútnak nem felelt meg a gyenge motorú bérautónk - voltak túráztatások, erölködések
2. A halétkek között a kardhal dominanciája (mert nekem annak az íze nem annyira jön be)
3. Tudtuk előre, hogy ez nem egy tengerparti strandolós sziget, de azért hiányzott a finomhomokos strand
4. Meglepően drágák a sütemények
5. ,, Ha mentek delfinlesre, akkor nagyon nem ajánlom a Magic Dolpfins céget. Konkrétan valahol a távolban ugrott 2 delfin állítólag, ezt kb. hárman látták a hajón.. Én pl. semmit se láttam olyan messze voltunk.... és mar fordultunk is vissza. Nem nagyon erőltették a dolgot pedig, más cégek hajói lattuk hogy rendesen keresik a lehetőséget. Valamint voltam már ilyen túrán az Azori- szigeteken és ott valóban közelről láthattuk ezeket a csodálatos állatokat. Szóval erdemes nagyon utána járni a cégeknek mert igy kifizettünk 60 eurót tengeribetegségért (a.v. 2022)
"Mik tetszettek a legjobban, fő kedvencek?
Elképesztő az emberek nyugalma, hogy nem sietnek soha sehova, és kevésbé tűnik stresszesnek az élet, holott szemmel láthatóan nincs óriási gazdagság az átlagemberek között.
Az építészet igazán megkapó, mind a templomok, és a nagyobb látnivalók, mind az egészen egyszerű kis lakóépületek. Bármelyiket elfogadnám azonnal.
Csodálatosak a levadák, a túraútvonalak, a nyugalom ami az erdőkből árad, és a friss levegő.
Imádtam nézni az óceánt, hogy mekkora erő, és mennyire eltörpülünk mellette, és közben merengeni, hogy a nagy felfedezők a kicsi hajójukkal vajon hogyan élték túl a kalandjaikat.
Nagyon jó kaland csak úgy felülni egy buszra, majd valahol leszállni és onnan visszasétálni.
A szikla-beachek varázsa könnyen kárpótolja a homokos strandra vágyókat.
Mik nem tetszettek?
Nagyon magas éttermi árak. 20-30 euró a legegyszerűbb étteremben egy menüs vacsora egy pohár üdítővel, és innen határ a csillagos ég.
Kiknek ajánlod Madeirát?
Madeira nem kifejezetten nevezhető az Atlanti óceán Ibizájának, itt minden lassan zajlik, óriási a nyugalom. Ha nem kikötés az óriási éjszakai élet és a bulizás, Madeira minden korosztály számára nagyon jó választás. Lehet itt óriásiakat enni, finomak a borok, rengeteg a túraútvonal, gyönyörűek a strandok, magával ragadó a fauna. Nem véletlenül találkozhatunk itt gazdag, idős angol párokkal, kisgyerekes családokkal és hátizsákos fiatalokkal. Meg kell ragadni a szigetnek azon oldalát, amit keresünk egy utazásban és abból kihozni a legtöbbet. Szállásfoglalás tekintetében szintén minden megtalálható, az apró kis belvárosi panziótól az óriási ötcsillagos wellness resortig." (Cz. Kata)
"Kis üde paradicsom ez a sziget. Kellemes hőmérséklet, napfény és színpompás virágok. Vadon nő a hortenzia, kála (feltűnő mocsári növény) és rengeteg számomra ismeretlen kis csodás virág, gyümölcs. A sziget belső tájain a hegyekben eukaliptuszerdők láthatók, máshol meg babérerdők. Csodás helyszín nászútra." (2015)
"Madeiráról való Cristiano Ronaldo, és úgy látom, hogy a helyiek szinte feltétel nélkül rajonganak érte. A focista képességeit kár lenne vitatni, a nagyképűségével kapcsolatos véleményemet meg jobbnak láttam udvariasan magamban tartani.” (2011)„Madeira különleges. Érdekes inkább. Tetszett, de hogy beleszerettem volna, abban nem vagyok biztos." (2014)
"Nászúton voltunk Madeirán és nagyon jól éreztük magunkat. Sokat kirándultunk és jókat ettünk. A szállodában még ajándék bort is kaptunk a szobába! Én mindenkinek ajánlom, aki szereti a természetet és szeret kirándulni."
"A tengerparttal nem voltam megelégedve, de szerencsére előre szóltak az utazási irodában, hogy itt inkább sziklás a part. Ezért foglaltunk 2 éjszakát a közeli Porto Santo szigetén, ahol tudtunk fürdőzni."
"Áprilisban pont a virágfesztivál ideje alatt voltunk Madeirán. Lélegzetelállító látvány volt a virággal díszített kocsik felvonulása."
"A sziget gyönyörű, látnivaló, kirándulási lehetőség van. Nincs tele idióta nyomulós turistákkal, kellemes angol, jellemzően idősebb párok pihenőhelye. Ettől függetlenül intellektuális fiataloknak is nagyszerű kikapcsolódás, csodálatos tájak, változatos természeti képződmények, növények és nyugodt vidékek. A hegyvidéktől a tengerparton át, az erdők és fennsíkok isteni harmóniája. Minden nagyon tetszett, csak tudni kell értékelni a természetes szépséget. Itt szerencsére még nem sikerült mindent letarolnia a globális szórakoztatóipar egysíkú turista-hülyítő hologram-világ buldózerének. Csodás, életünk egyik legnyugodtabb és legharmonikusabb kikapcsolódása volt." (2013)
,, Ami tetszett:
• a sziget egyéb természeti adottságai és a növényvilág lenyűgöző és nagyon színes; szó szerint - hiszen mindenfelé virágokat látni, bármerre megy az ember a szigeten - és átvitt értelemben is – különböző fajtájú növényes területek váltják egymást: pálmafás tengerpartok és trópusi jellegű parkok és kertek, banánültetvények, sejtelmes babérerdők, rengetegféle kaktusz és pozsgás, de fenyves erdővel és kopár, száraz területekkel is találkozhatunk.
Ajánlat ide: ha Madeira, akkor Levada túrák!! Gyönyörű erdei útvonalakon lehet gyalogolni, vízesések és hatalmas sziklák mellett, ahol végig csörgedezik mellettünk egy Levadának nevezett csatorna-féleség, mint egy halk folyó, ami végig kíséri a kirándulást, nagyon hangulatos!• a virágokat külön ki kell emelnem (mint lelkes amatőr kertész 😊), mert a rengeteg színes virág teszi igazán gyönyörűvé az egyébként is különleges természeti adottságokkal rendelkező szigetet. Itt minden sokkal szebb és egészségesebb, mint máshol, látszik a virágokon, hogy itt igazán jól érzik magukat a kedvező időjárási viszonyoknak hála. Olyan nagy fejű liliomokat, hibiszkuszokat, és akkora magnóliafákat láttam, mint eddig sehol 😊. Ami még lenyűgöző volt számomra, az az, hogy ezek a virágok, amiket mi itthon nagy gonddal próbálunk valahogy életben tartani, Madeirán úgy nőnek még a legelhanyagoltabb utak mellett is, mint a gaz, bármerre megy az ember, mindig minden színes – persze ez északtól és hónaptól nagyban függ.
• a helyiek bár elsőre kissé mogorvának, barátságtalannak tűnhetnek, valójában nagyon kedvesek és vendégszeretőek. Sokan nem beszélnek angolul, főleg a kisebb falvakban és piacokon, de valahogy mindig sikerült megértenünk egymást, mindenki szívélyesen segített, akkor is, ha esetleg mutogatni kellett hozzá 😊. Nem viselkedtek zavaróan erőszakosan egy piacon vagy ajándékboltban, mint sok más helyen (ahol észre sem veszi az ember, máris vett pár souvenirt). Persze ott lihegnek az ember nyakán, remélve, hogy felvásároljuk a boltot, de soha nem volt senki „tukmálós” velünk. Ráadásul a piacon egyből próbálják lefelé kerekíteni az árakat, alkudni nem is volt szükséges, ezután pedig jöhettek a közös képek emlékbe 😊
• a helyi borokat mindannyian nagyon finomnak találtuk, főleg a család női tagjai, mivel a madeirai borok esetében a száraz fajták is édesebbek jóval, mint itthon. Erősebbek is ezek a borok, és sokkal inkább likőrre emlékeztetnek, így nem a szokásos (íz)élményt kaptuk, elég egy-egy kisebb kóstoló egy fél pohárral, azt viszont semmiképpen sem szabad kihagyni!
• a helyi specialitást (név szerint „Espada com banana” – azaz madeirai fekete kardhal sült banánnal) minden halkedvelőnek kötelező megkóstolni, sőt azoknak is érdemes, akik annyira nem szeretik a halat, mert nem intenzív ízű, gyönyörű fehér húsa van, és nagyon finoman készítik el mindenhol. Zöldségek és saláta mindig van a köret mellé (főtt krumpli mellé gyakran tálalják a másik helyi specialitást, a „mihlo frito”-t, ami egy kukoricadarából készült fűszeres kocka), így egy igazán finom, és könnyű, de tápláló fogás lehet ebédre vagy vacsorára.
Egyéb megkóstolandó dolgok, ha Madeirán járunk: Poncha és Sidra, két nagyon erős, ám annál finomabb, trópusi ízvilágú, rumos helyi ital (itt külön felhívta a figyelmünket a recepciós úriember, hogy kezdésnek csak egyet igyunk, ha pedig ízlik, és kérnénk még egy kört, mindenképp együnk is mellé valamit. Hasznos figyelmeztetés volt, tényleg erős! 😊). Ami pedig személyes kedvencé vált, és véleményem szerint kihagyhatatlan, az a madeirai kenyér, főleg frissen, úgyhogy mindenképpen keressük a szemünkkel a helyi pékeket az utcán és a piacokon, vásárokban, akik egy forró lapon sütik a sima és mindenféle töltött kenyereket.• Az itteni piacokat mindenképp be kell iktatni a programba, egyrészt a portékák széles választéka, másrészt már önmagában a hangulat és a látvány miatt. A legismertebb a funchali piac, ahol nagyon jó áron lehet venni gyümölcsöket, zöldségeket, virágot, fűszereket, mindenféle halat, és itt található a legszélesebb választék is ruhákból, táskákból, szandálokból. Igazi paradicsom a nőknek, egyben veszélyforrás a férfiaknak és a pénztárcának 😊
Egy ajánlat ide: kevésbé ismert, ám annál hangulatosabb piac a Santo Antonio de Serra-i, amit mindenképpen érdemes meglátogatni. Ez nem kifejezetten egy turistáknak készült piac, így itt egy teljesen másfajta, igazi „lecsupaszított” madeirai érzést tapasztalhatunk meg. Külön élményként a hentesnél lehet kapni a szintén helyi specialitást, az Espatada-t, ami nyársra tűzött marhahúst jelent, saját magunknak kell megsütni egy hatalmas kályhában, majd elfogyasztani helyben sütött madeirai kenyér és friss zöldségek társaságában.• Nagyon tetszett a hangulata az itteni városoknak és (halász)falvaknak, amik gyakran annyira picik, hogy mindössze pár házból és szűk kis utcákból állnak. A magasabban fekvő városok a egyrészt a látvány miatt, másrészt maga a dombra való építkezés miatt voltak érdekesek, az óceán melletti települések pedig megadják az igazi mediterrán hangulatot a kikötőkkel, színes csónakokkal, a hullámok hangjával és a tenger illatával.
• Madeira fekvése és természeti adottságai lenyűgözőek, az egész sziget hegyes-dombos, sok magasan fekvő falu és kisváros van, ahonnan gyönyörű a panoráma. Nagyon jó képeket lehet készíteni a kilátókból és teraszokról, ahonnan rálátni a nyílt vízre, és a gyakran félelmetes, szinte függőleges sziklákra, amik beleomlanak az óceánba.
Ami nem tetszett: ez a rész klasszisokkal rövidebb lesz 😊
• Fürdésre alkalmas óceánpart a sziget adottságai miatt nem sok van, így aki igazi klasszikus, fürdőzős-napozós nyaralásra vágyik, annak Madeira nem lesz jó úti cél. Az óceán elég hideg és szinte mindig nagyon hullámzó, így a fürdés egyébként sem annyira élvezhető.• Az időjárás kifogásolható lehet a nyaralni vágyók körében, mert – bár az örök tavasz szigete elnevezésből ez sejthető – itt inkább tavaszias idő van szinte mindig. Júniust a felhők hónapjának is szokták nevezni, így aki melegebbre és napsütésre is vágyik, annak ajánlatos másik időpontot választani. A fentebb fekvő városokban ilyenkor akár 10 °C fokig is csökkenhet a hőmérséklet, és a legjobb esetben is csak 20 °C fok körüli melegre lehet számítani az egész szigeten.
• A kikapcsolódási és szórakozási lehetőségek számát kevesellhetik azok, akik nem csak a természeti szépségekre lennének kíváncsiak. Még Funchal-ban is azt éreztem, hogy ha a centrumtól már kicsit kijjebb merészkedünk, kihalt utcákba lyukadunk, ahol minden bolt és étterem zárva van este – ez kissé furcsa lehet egy fővárostól. Főleg azért volt hiányérzetem, mert közben egymás hegyére-hátára épülnek a hatalmas szállodakomplexumok, ami nagy vendégforgalmat kíván – így viszont sokkal több programra és egyéb lehetőségre lenne szükség. A vízhez kötődő tevékenységek (jet ski, csónakbérlés, búvárkodás stb.) lehetőségei is kevésnek tűntek (Funchal kikötője például meglepően kicsi volt). Akik nem csak pihenni, wellnessezni jönnének, és a kirándulás, természeti adottságok mellett más is érdekelné őket, kicsit csalódottabban mehetnek haza. (Oli Timi, 2018) "
A sziget különlegességét az éghajlata és a domborzata adja. Szinte egész évben gyorsan változó tavaszias idő van, nem véletlenül hívják ezt a szigetet az örök tavasz szigetének. A párás levegő és a rendszeres esőzések miatt elképesztően gazdag élővilág alakult ki Madeirán. Az év bármely szakában érdemes a szigetre utazni, ugyanis az éves hőingás nem túl nagy és az óceán hőmérséklete is majdnem állandó.
A Kanári-szigetekhez hasonlóan Madeirán is meg lehett találni mindent amit csak az ember szeretne. Szebbnél szebb fekete- és aranyhomokos partok, magas hegyek, könnyebb és nehezebb túrák, canyoning, hegymászás vagy éppen siklóernyőzés és még sorolhatnám. Egy elképesztően komplex és emlékezetes vakációt lehet eltölteni Madeirán.
Én mindenképpen azt javaslom a Madeirát választó utazóknak, hogy túrázzanak minél többet. A szigeten rengeteg különleges túra van melyeken keresztül tényleg megismerhetjük a sziget legapróbb kincseit is. (2022) forrás
Madeira Budapesttől 3436 kilométerre van. A tiszta repülési idő összesen közel 5 és fél órát tesz ki. Budapestről átszállással lehet csak oda repülni. Az átszállás többnyire Lisszabonban van. Budapest és Lisszabon között átlagosan 3 óra 45 perc a repülési idő, míg a portugál fővárosból Madeira másfél órás repüléssel érhető el. Érdemes emiatt megállni oda vagy visszafelé egy-két napra Lisszabonban.
Madeira nem zetközi repülőterét Cristiano Ronaldo International Airportnak hívják 2016 óta. A leánykori neve Santa Catalina International Airport volt. Ez a sziget egyetlen repülőtere, a központtól 14 kilométerre helyzkedik el. Két és félmillió utas fordul itt meg évente.
"Már az érkezés is érdekes, a reptér kifutópályája a szűk hely miatt belóg a tengerbe. Kicsit olyan, mintha a vízen szállnánk le. A kifutópályához a helyet nem szokványosan, tengerfeltöltéssel szerezték meg, hanem a víz felett oszlopokra építették, olyan mint egyfajta híd. A 180, egyenként 70 méter magas oszlopokból álló szerkezet önmagában egy építészeti remekmű." forrás
Madeira picivel közelebb van Afrikához (800 kilométer), mint Európához (850 kilométer). Repül az Austrian heti egyszer, nyáron talán többször Bécsből, nagyon jó csatlakozással (reggeli indulás – esti érkezés), és világosban láthatjuk a szigetet le és felszállásnál, óriási élmény.
,, Januárban voltunk Madeirán nyaralni. A tenger nagyon szép, a levegő az eddigi a legjobb, a hegyek csodásak, és a mindenhol jelenlévő banánkertektől el voltam ájulva. Mindenképp vissza szeretnénk még menni és túrázni egyet. Az egyetlen negatívum az időjárás. 5-30 percenként változik minden lehetséges nap-szél-eső kombinációt felvonultatva. Vagyis a fele ruhatáramat magammal kellett hurcolni és állandóan öltöztem-vetkőztem. Az időjárás előrejelzés ehhez mérten fabatkát sem ér, nem szabad rá hagyatkozni. " forrás
,, Úgy tartják, Madeira az örök tavasz szigete, ennek minden vonzatával együtt :) Már a repülőtéren figyelmeztetett minket az autóbérlő cég képviselője, hogy a kocsiban mindig legyen esőkabát, mert bármikor eleredhet az eső, napsütésből teljesen hirtelen válthat nedvesre az idő, és igaza is lett. Néhányszor mi is eláztunk, de ami ennél még erősebb élmény volt számunkra, az a sziget megosztottsága volt időjárási szempontból. Faialban pihentünk, ez a kis település a sziget északi partján található. Mi ezt az oldalt elneveztük haragos oldalnak:) A vulkáni eredetű sziget közepén húzódik a sziget domborzatát meghatározó hegylánc – ez gyakorlatilag kettévágta a sziget időjárását is: a déli parton az egy hét alatt szinte csak napsütést láttunk egyetlen futó záporral, az északi part ezzel szemben esős, szeles és némileg hűvösebb is volt (értsd: csak 20 fok volt, nem 21 :) ).
Ennek számunkra több folyománya is lett: először is szerencsésnek éreztük magunkat, hogy a szigetnek nem csak a mindig a napos, nyaralós, happy oldalát látjuk, hanem megismerhetjük azt az arcát is, amelyik egy kicsit vadabb, kicsit tombolósabb – konkrétan volt olyan szél, hogy azt hittem, felborít minket a Fiat Puntóval, így igazán természetközeli, elemi élményekben is részünk lehetett. A híres Porto Moniz-i starndot lezárták, mert olyan erős és magas hullámok voltak, hogy életveszélyes lett volna a kialakított fürdőhelyet használni. " forrás
Április az egyik legszebb időszak Madeirán. De nem a lubickolás miatt. Azért ne menj oda, vagy menj át Porto Santo szigetére. Madeirán egyszerűen nem érdemes fürödni, annyi sokkal több bés szebb van ott. Sorban nyílnak a virágok, újraéled minden. Kirándulj, és fürödj meg esténként a szálloda medencéjében. imádni fogod
A látnivalókhoz annyit, mindig nézzétek meg milyen az időjárás ahova menni szeretnétek főleg ha Pico de Arieiro-ra mennétek. Mi felmentünk először úgy hogy nem néztük meg milyen az idő. A parton sütött a nap de fent olyan köd volt hogy semmit nem lehetett látni. Visszamentünk egy olyan napon amikor tiszta időt jelzett oda. (2022)
Bőven állnak rendelkezésre. Ezen a linken lehet válogatni a legolcsóbb és a legrdrágább hotelek között.
A sziget fővárosának egyik legkedveltebb szállodája az 5 csillagos Cliff Bay. A luxus kedvelői az 5 csillagos Reid's Palace-t is szeretni fogják. A 4 csillagosok közül az egyik legszínvonalasabb a Porto Mare, az apartmanos (teakonyhás stúdiók) műfajban a pompás elhelyezkedésű, 4 csillagos Pestana Village Garden Resort Aparthotel javasolható. Akik all inclusive ellátást szeretnének, azoknak a Pestana Baylehet jó választás. Vannak apartmanszállodák is, ahol a szobák konyhasarokkal rendelkeznek, mint például a Dorisol komplexum. Akik Porto Santora látogatnak, azoknak a következő szállodákat ajánlom: Pestana Porto Santo, Hotel Porto Santo 4*, Praia Dourada 3*.
Ezeket a szállodákat ajánljuk jó szívvel (2023):
Focirajongóknak érdemes meglátogatniuk a Pestana CR7 Funchalt, ami valóban a világhírű focista, Cristiano Ronaldo résztulajdonában áll.
" Jó választás lehet azoknak, akik a belvároshoz közel szeretnének lenni Hotel Porto Santa Maria a tengerparti sétány végén található, néhány méterre a libegőtől, a piactól, buszmegállóktól, valamint a központ is egy 15 perces sétával elérhető. Fontos tudni, hogy jelenleg munkák folynak szinte a teljes városi partszakaszon, így az sok helyen kordonnal el van választva, hogy ne látszódjon a sok daru és a koszos víz. Óriási hullámfogók készülnek majd és rendezettebb lesz az egész szakasz. Ez jelenleg néhány szállodát érint, de ők igyekeznek kompenzálni a vendégeket különféle módokon (pl. 10-20 euró éttermi voucher, stb..) Hátizsákosoknak, de nem feltétlenül csak nekik, érdemes megnézni a Residencial Funchalt, kilátással a piacra, 5-10 perces sétára szinte mindentől (éttermek, központ, bevásárlóközpont, libegő, buszpályaudvar, parti sétány). A piac közelségéből adódóan rengeteg zaj szűrődik be az ablakon, de ezt ez füldugóval kiválóan ki lehet iktatni." (Cz. K.)
1, Egy helyen lakni
Tök jó, ha kényelmes ember vagy, vagy találsz egy neked megfelelő szállást a szigeten valahol középen. Mi mindig Ribeira Grande környékén szoktunk lakni, ha kiköltözünk, akkor – mivel imádunk dagonyázni – Furnashoz minél közelebb lenne jó lakni, (valahol az óceán partján) és akkor viszonylag hamar oda tudnánk érni a fürdőbe.
A hátránya annak, ha ugyanazon a helyen laksz míg ott vagy, hogy megúszhatatlan, hogy oda-vissza közlekedj ugyanazon az úton többször.
Sao Miguel viszonylag nagy és sok a domb – hegy – völgy – kráter – mező – lejtő – kanyar – kilátó – kanyar – domb – kilátó – kanyar párosítás, és az autópályák hossza és száma meglehetősen alacsony a szigeten, pluszban még állandóan meg kell állnia az embernek mert olyan kilátás van rengeteg helyen, hogy egyszerűen nem lehet kihagyni, tehát számítsd mindig legalább duplájával a menetidőt.
2, Több helyen lakniEz is jó megoldás, ekkor kicsit több lesz az időd bámészkodni, pihenni. Arra vigyázz, hogy szép sorban legyenek a szállások a sziget körül, ne kelljen visszafelé is haladnod.
Például: Ponta Delgada (főváros, reptér) – Ferreira környéke (ahol egy forrás viszonylag kellemessé varázsolja az óceán hőmérsékletét) – Sete Cidades (kilátó fölötte) – Ribeira Grande (helyi nagyváros sok néznivalóval) – Achada (mert itt van egy gyönyörű botanikus kert) – Nordeste (az egyik legszebb kilátó a közelében) – Povoacao (mert gyönyörű a környezete) – Furnas (a fürdők miatt) – Vila Franca do Campo (pici sziget + jó kaják + templom) – Ponta Delgada is egy jó kör.
Sao Miguelen a szállások általában jók, többségük nemrég épült – viszonylag újkeletű a turizmus arrafelé, nagyon lepukkantat nem fogsz találni. (2018)" forrás
A szállást már márciusban lefoglaltuk, így elég jó áron sikerült egy modern, jól felszerelt, tetőteraszos apartmant kibérelnünk Funchal köpontjától pár perc sétára egy medencés lakóparkban. Összesen 500€-t fizettünk 8 éjszakára, három főre ellátás nélkül. A szállással kapcsolatos adminisztráció és az apartman elfoglalása is könnyedén ment és minden hasznos információt megkaptunk amire szükségünk volt. Az "An Island Apart" apartmanjait teljes magabiztossággal merem ajánlani mindenkinek. (2022) forrás
Pestana Casino Park szálloda - R. Gyuri fotója
Más Madeira-i szálláshelyek foglalása itt - hotelscombined.com - több mint a booking.com
Én nagyon sok helyen vezettem már külföldön is de a madeirai közlekedés valami egészen más szint. Voltak helyzetek és helyek ahol még nekem is tele volt néha a gatyám. Az autóbérléssel kapcsolatban az egyetlen kérdés amit fel kell tenned magadnak az az, hogy elég tökösnek érzed-e magad ahhoz, hogy Madeirán vezess.
Mindenkit aki kezdő, kevés tapasztalattal rendelkezik vagy csak nem vezetett még nagy szintkülönbségek mellett, óva intek attól, hogy Madeirán vezessen!!
....hogy miért is mondom ezt?
Brutális szintkülönbségek, meredek utcák, éles kanyarok, szerpentines utak.
Szűk, sokszor egy sávos kétirányú utcák.
Össze-vissza parkoló autók az utak szélén és a kanyarokban.
Nagy forgalom.
Na elképzelted? Akkor most szorozd meg öttel. Pár "mental breakdown" azért előfordult nálam az utazás alatt.
Madeira úthálózata egyébként nagyon jó, rengeteg az alagút és gyorsan el lehet jutni mindenhova. Összesen majdnem 800km-t autókáztunk ezen a pici szigeten és 1,5 tank gázolajat használtunk el (95€). A gázolaj jelenlegi ára Madeirán 1,72€/liter körül mozog.
Mindig legyen nálatok egy kevés aprópénz, ugyanis a szigeten néhány helyen fizetős a parkolás és azt csak apróval lehet fizetni. Szombaton és Vasárnap viszont szinte mindenhol ingyenes a parkolás. (2022) forrás
r. gyuri fotója
Buszozás
,, A sziget fővárosa nagyjából Kecskemét méretű település. A különbség, hogy míg az alföldi város vertikálisan terül szét a síkságon, addig Funchal hegyoldalba épült, meghódítva még a legmeredekebb emelkedőket is. A hétfői napunkat a helység látványosságainak megismerésére szenteltük. Azt a helytelen döntést hoztam, hogy a helyi BKV-val megyünk be a központba, mert olcsóbb megoldásnak látszott, mint egész napra fizetni a parkolásért, de menet közben kiderült, hogy a közlekedési társaság honlapja félrevezető információkat tartalmaz. Állításuk szerint a szomszédos szálloda recepcióján tudtam volna megvenni a jegyet előre 1,35 euróért, de ott csak többnapos bérletet árultak, így kénytelen voltam a buszsofőrnél jegyet váltani 1,95-ért. (Később próbálkoztam trafikokban, ahonnan lottózóba küldtek át, ahol viszont szintén csak napijegyet árultak 5 euróért.) Végül annyit költöttünk buszjegyre, amiből két helyet is kibérelhettünk volna a központi parkolóházban. (2021)" forrás
,, A buszokon lehet venni jegyeket 1.95€/út. Ha feltöltőset veszel kártyára, akkor olcsóbb, talán 1,2-1,3€. Van napijegy is és 15 napos bérlet is (az kicsit macerásabb). Funchalon belül a közlekedés nagyon jó (google maps tudja a menetrendet), viszonylag pontosan jönnek a buszok." (2022)
A busszal való szigetnézés hátránya, hogy nem megy mindenhova busz, ahol látnivaló van. Az északi oldalon és a hegyekben nem igazán van buszjárat
Több busztársaság igénybe vételével azért használható. (2021)
.A nagyobb városokból szinte percre pontosan indulnak a buszok,a kisebb településeken voltak pár perces késések. (2023)
Autóbérlés
A madeirai utazás előtt minél korábban kell autót foglalni. Helyben foglalni egyáltalán nem olcsóbb, és kevésbé ad lehetőséget a kívánt árfekvés, modell biztosítására. Ezen a linken talál egy optimális nemzetközi autóbérlés foglalási rendszert. Biztonságos, megbízható, sokat használt, sok autókölcsönző cég ajánlatából választja ki a legolcsóbbat és a legmegfelelőbbet.
,, Madeira útjai nem kezdőknek, nem ideggyengéknek és nem tériszonyosoknak való. Ha egyik sem vagy, még talán élvezheted is az autós közlekedést a szigeten :) Madeira 20km széles és 50km hosszú – ezen a területen emelkedik tengerszintről 1800 méterre a legmagasabb csúcsa, egy vulkánról beszélünk, így nem meglepő, hogy rendkívül meredek útjai vannak. A szigetlakók őrületes munkával rengeteg alagutat és némi autópályát is kiépítettek, ezek a szerencsésebb szakaszok, de abban a pillanatban, ahogy a sziget belseje felé veszed az irányt, lehet felkötni a gatyát. Szűk, meredeken kanyargó szerpentinek, az egyik oldaladon sziklafal, a másikon szakadék, és bár a kilátás valóban pompás az óceánra, azért szorul a babszem, mikor jön szembe egy busz… Viszont, pont emiatt, szinte nem volt olyan út, ahol ne lett volna közvilágítás. A legnagyobb vihar alkalmával inkább megkerültem volna az egész szigetet, hogy visszaérjünk a szállásunkra, mert féltem az esőben, szélben, sötétben átautózni Mordoron, de óriási meglepetés volt, hogy még a hegyen is volt világítás, így óvatosan, hússzal, de végül biztonságosan értünk haza.
Nem érdemes 6 sebességes autóval menni – a 2-es, 3-as fokozatnál feljebb nem jutottam, a 4-es ünnepnap volt, az 5-ös csak az autópályán… A városokban sem jobb a helyzet, a szűk utcák miatt a madeirai sofőrök úgy tudnak a falhoz parkolni, hogy kb. egy papírlapnyi hely nem marad a kocsi és a fal között. Ennek köszönhetően szinte minden autón található kisebb-nagyobb törések, karcolások, nyomódások. Inkább kisebb, városi autókkal közlekednek.
Kétségtelenül stresszt okozott nekem a madeirai autóközlekedés, ennek ellenére mégis javaslom annak, aki idetéved, hogy béreljen autót, mert a tömegközlekedés – bár jól kiépített és sok buszt láttunk -, sokszor elkerüli a túraútvonalak kiindulópontjait, így elég körülményes eljutni sok szép helyre. (2017)" forrás
,, Felhívtam a Bravacar emberét, hogy hozhatja az autónkat. Ez a helyi vállalkozás közel harminc éve szolgálja ki a turistákat a versenytársainál lényegesen olcsóbb árakon. Azon kívül, hogy utoljára is tőlük kölcsönöztem autót, még az is mellettük szólt, hogy dízelmotoros kocsit is tartanak, ami nagy előny a sziget elképesztően meredek utcáin. Az egyetlen kényelmetlenség, hogy nincs irodájuk a reptéren, ezért elvittek a közeli telephelyükre, majd rövid adategyeztetés után már nyomták is a kezembe a kulcsot.
Nem érdemes tele tölteni a tartályt, mert a hosszú hegyláncok ellenére, az egész sziget csupán 750 km2. (Budapest 525) Hacsak nem akarjuk az autóbérlés költségét még egy kis ajándék üzemanyaggal megfejelni leadáskor. Márpedig itt a gázolaj literjét 1,5 euróért mérik.
A legtöbben a főváros központjától nyugatra eső, tengerparti, üdülőnegyedben szállnak meg. Innen viszonylag könnyen elérhetjük az egyes számú autópályát, ami nagy segítség a szigeten közlekedőknek. (Főleg, hogy ingyenes!) Nem kell öblöket kerülgetve, szerpentineken araszolnunk, hanem alagutakon és viaduktokon teperhetünk akár kilencvennel is.
(2021)" forrás
Madeirán mindenképpen ajánlott autót bérelni. Azzal a legegyszerűbb bejárni a szigetet, az autóban pedig mindig bent lehet hagyni pár váltóruhát és pár réteg meleg ruhát is. Később majd elmesélem miért is jó ez. :)
Ne béreljetek gyenge autót, szenvedés lesz vele a közlekedés. Egy középkategóriás autó bőven megteszi, de a Fiat 500 és ehhez hasonlók felejtősek.
Mi a Funchal Car Hire-től egy fehér Renault Mégane-t béreltünk, ami ott egy nagy autónak számít. Kilenc napra 525€-t fizettünk az autóért ami elég sok, de még így is megéri. Egyébként nagyon korrektek voltak, kijöttek értünk a reptérre és elvittek minket az irodához elrendezni a papírmunkát. Közösen megnéztük milyen sérülések vannak az autón, kifizettük, aláírtuk és már vittük is a kocsit. Egyébként teljes biztosítás van az autóikon, ami Madeirán kifejezetten jól jön.
Valamennyire amúgy tömegközlekedéssel is be lehet járni a szigetet, de Madeira esetében ezt egyáltalán nem tudom javasolni. (2022) forrás
1. 2022. augusztus elsejétől az autóbuszokon is eltörölték a maszk kötelező viselést. Madeirán az oltottság 90% feletti és az új variánsok tünetei többnyire enyhék, ezért praktikusan semmilyen korlátozásra nincs szükség.
A beutazás szabad már régóta és mostantól sehol semmilyen korlátozás, szabályozás nincs életben. Ez a várakozás a jövőre nézve is, hiszen most is sokan covidosok, de a helyzet korlátozás nélkül is menedzselhető.
2. Tiszteletbeli magyar konzul: Pedro França FERREIRA
E-mail cím: pedroferreira@netmadeira.com
Telefonszám: +351912733477 vagy +351962733477
Cím: Rua Dr. Pita 2 Moradia F, 9000-089 Funchal
Ha valaki homokos tengerparton szeretne fürdeni, akkor át kell hajóznia Porto Santo szigetére, ugyanis Madeirán nincsen homokos strand. Reggel 8 körül indul hajó Funchalból és este 6 körül indul vissza Porto Santoról. A jegyár 50 – 60 euró körül van. Porto Santo elég kopár és nincs sok látnivaló, de 1 napra strandolni pont megfelelő. Porto Santo-ra belső repülőjárattal is el lehet jutni, a menetidő mindössze 30 perc. Funchal egyik remek szállodája a CS Madeira, saját tengeri lejáróval. De fürdeni itt is csak akkor lehet, ha nyugodt a víz, mert egy meredek lépcsőn kell bemenni a vízbe.
,, Ha arra készülsz, hogy egész nap pálmafák alatt süttesd magad a homokon az óceán partján, nem Madeira lesz nálad a befutó :) A vulkáni jelleg miatt a starndok túlnyomó részét vulkáni kavics borítja, néhány helyen azért kialakítottak homokos beachet is.
Az egyetlen original homokos strand Prainha – nagy szerelem lett a számunkra. Szezonon kívül egy-két lézengőn kívül nem volt senki, így volt szerencsénk két napnyugtát is itt tulajdonképpen kettesben végigcsodálnunk, a második alkalommal már fürödtünk is , vagyis inkább dobáltattuk magunkat a hullámokkal, néha olyan erővel csaptak ki bennünket a partra, hogy utána csak feküdtünk a homokon :)" forrás
Nagyon jó program a szuper-modern libegővel felmenni a Monte hegyre. Nagyon érdekes fentről nagy közelségben rálátni a kertes házakra, és menetközben is, meg fentről is csodás a kilátás Funchal-i öbölre, ahol szinte mindig tartózkodik néhány hatalmas luxushajó. Mindenképpen nézzük meg gyönyörű botanikus kertet, majd sétáljunk el a katedrálishoz. Itt temették el IV. Károly utolsó magyar királyt - érdekes látni ilyen messze Magyarországtól a koszorúkat. A katedrális elől indul a tobogánozás, ami az egyik legközkedveltebb turistaprogram Funchalban.
A tobogánozás az, amikor egy vesszőből font, kosár jellegű szánkóba ülnek a vállalkozó szellemű turisták és lecsúsznak a hegyről a városba oly módon, hogy egy-egy szánkót két szalmakalapos helyi fickó (carreiros) lengeti, irányítja, tolja a jó csúszósra lecsiszolódott, tekergős utcákon. Izgalmas élmény, teljesen biztonságos és nagyon mulatságos, mivel a kosárirányító fiúk végig mókáznak az izgalommal teli utasokkal.
Régen a tobogánozás persze nem a helyiek öncélú szórakozása volt, hanem mindenféle árut szállítottak ezekben a kosarakban - megkönnyítve a hegyről a városba való lejutást a meredek utcákon. Szóval egyszer érdemes kipróbálni, mert tényleg nagyon jópofa. Indulásnál nagy sor van, de elég olajozottan megy a beültetés, viszonylag hamar sorra lehet kerülni. A félősebbek autóbusszal vagy akár gyalog is lejuthatnak a városközpontba.
"Madeira rengeteg lehetőséget tartogat szinte minden korosztály számára. Érdemes kipróbálni a különböző nehézségű levadákat, de egyéni felfedezőknek nagyon alapos utánajárás javasolt, és még így is érdemes az első túrát szervezetten megcsinálni, ha valaki esetleg kevésbé tapasztalt túrázó. A Funchalban lévő irodák nagyon szívesen adnak tanácsot, még akkor is, ha egyénileg szeretnénk bejárni a levadákat, fontos nekik, nyugodtan be lehet menni és érdeklődni a kiszemelt útvonalakról, még térképeket is adnak. A sziget keleti része könnyebben felfedezhető egyénileg, mivel az egyik nagy busztársaság (Horarios) ide indítja a buszait. Elmehetünk így pl. Camacha városába, Santanaba, St. Cruzba, de a helyi közlekedést is le lehet velük bonyolítani, valamint van jó pár levada és gyalogtúra útvonal, aminek kezdő és végpontja busszal is teljesíthető.
Egyéni félnapos program kimenni a Szent Lőrinc fokra/félszigetre akár busszal, oda egy kellemes túra kisétálni és a látvány páratlan. A sziklák tövében a bátrabbak meg is mártózhatnak, de van egy kiépített fekete köves partrész is. Autóval is könnyen megközelíthető, a túraútvonal elején egy parkoló található. Hazafele könnyű pihenőként iktassuk be Machico városát, melyet óriási hegyek szegélyeznek. Sétálhatunk egyet a köves és a mellette található homokos strandok és a városban, nagyon hangulatos és csendes kisváros, kevés turistával és sok helyivel. Szintén egyénileg teljesíthető túra a Nuns Valley (Curral das Freiras). Busszal fel lehet menni az azonos nevű megállóig, majd gyalog vissza Funchalba.
Felfedező szelleműeknek jó kaland lehet elmenni a sziget nyugati részére bárhova busszal, szigorúan a normál járattal, nem az expresszel, elképesztő érzés és látvány a kanyargós szerpentineken száguldozni a recsegős buszokkal, igazi adrenalinbomba, valamint jól bele lehet élni magunkat a helyiek mindennapjaiba, valamint ezeket a 'lassú' buszokat kevésbé használják a turisták. A szörfözni vágyók is találnak maguknak jó helyeket ezen oldalán a szigetnek." (Cz. Kata, 2015)
Kihagyhatatlan program a helyi hal-, virág-, gyümölcspiac. Funchal-ban a halpiacon érdemes megnézni a hosszú testű espada nevű halat (fekete kardhal), amelynek fajtája csakis a sziget környéki vizekben él, kétezer méter mélységben. Feldolgozatlan állapotában nem egy szépséges hal. Az espada Maderián olyan, mint az anyaországban a tőkehal, mindenhol lehet kapni. Sokféle elkészítési módja van és nagyon finom. Ízletes fehér húsát sült banános körítéssel valamelyik helyi étteremben illik megízlelni.
Figyeljünk nagyon a halpiacon, hogy ne hagyjuk ott minden pénzünket, és merjünk határozottan nemet mondani, főként a felső emeleten, a nyomulós árusok megkóstoltatják velünk az összes különleges gyümölcsöt, majd ha kicsit határozatlanok vagyunk, már csomagolják is a 10-15 euros, néhány gyümölcsöt tartalmazó csomagunkat.
"Funchalban több botanikus kert is található. A két legnagyobb a Jardim Botanico és a Jardim Tropical Monte Palace. Az utóbbiban jelentős az ázsiai hatás, elképesztő, hogy egy séta alatt mennyi különböző helyen találjuk magunkat. A kert szépen felöleli és elmeséli a sziget és a portugálok történelmét. A kertből csodás a kilátás a városra és a kikötőre, a jegy mellé pedig kapunk egy mini borkóstolót (a mini itt tényleg mini, fél dl). Lefelé több izgalmas útvonalon lehet menni, vezet le egy levada (háromszor meg kell nézni, hogy tuti a jó-e az útvonal, mert könnyen rátérhetünk a Bom Sucesso nevű levadára, ami nem egy könnyű menet), választható lefelé a helyi busz, vagy libegővel a Jardim Botanicoig, majd onnan szintén busz, vagy gyalog, vagy rögtön a libegővel Funchalba. Ha még mindig lenne üresjárat, be lehet fizetni delfinlesre, búvárkodásra, és hajózhatunk Kolombusz Kristóf Santa Maria-jának az élethű másával is." (Cz. Kata, 2014)
"Csuri szeretett volna vágott virágot is hazahozni, de végül is sikerült józan belátásra bírnom. A felelősség az enyém, viszem a balhét, hogy hülyeségnek tituláltam 4 ezer kilométerről virágot hozni, kétszer átszállni vele különböző reptereken, hogy aztán két nap múlva kidobjuk őket. Mea cupla, mea maxima culpa." forrás
"A helyi különlegesség természetesen a kilométeres mélységben horgászott fekete abroncshal. Angolnaszerű hosszú teste lelóg az asztalokról, nagy kiálló fogai és hatalmas szeme miatt mással nem téveszthető össze. Erős vízsugár alatt drótgombolyaggal dörzsölik le róla fekete bőrét. A fehér halfilé sütve, banán vagy maracuja körettel espada néven az itteni gasztronómia híres eleme." forrás
Aki szeret kirándulni, annak javasoljuk, hogy túrázzon a levadák mentén. Hogy mik a levadák? Korbéli öntözőcsatornák, amiket még a középkorban kezdtek kialakítani, hogy a szárazabb területeken is tudjanak öntözni. Elég látványos helyek vannak, néhol vízesésekkel. Két vagy 3 típustúra van. Keleti, nyugati és középső szigetrész.
Madeira egyáltalán nem nagy sziget, viszont rengeteg a túra és a látnivaló. Ezért ajánlott előre alaposan megtervezni a napi programokat, hogy minél több dolog beleférjen a kint töltött időbe.
A legtöbb túra elég időigényes, úgyhogy azokra bőven kell időt hagyni. Mi próbáltuk úgy tervezni a napokat, hogy a nehéz túrák ne egymás utáni napokon legyenek. Összesen majdnem 70km-t túráztunk, de ezen kívül még rengeteget sétáltunk a különböző látványosságok körül is. (2022) forrás
A sziget keleti felén könnyebben lehet autóval közlekedni, ide érdemes autót bérelni, hogy ott és akkor állhassunk meg nézelődni, ahol kedvünk tartja. Útközben is lehet túrázni, a keleti útvonalon van egy pisztráng nevelde, ahol frissen fogott pisztrángból készült ételeket is tudunk enni. A sziget túloldalán van Santana, ahol a képekről ismert, jellegzetes madeirai házak vannak. A környéken van egy szuper étterem, Cantinho da Serra. Finom ételek jó alapanyagokból és viszonylag nagy adagok.
Ez az út a tengerparton megy végig és elég kanyargós, csak gyakorlott vezetőknek ajánljuk vagy befizethetünk egy 1 napos csoportos buszos túrára. Cámara de Lobos egy helyes kis halászfalu színes csónakokkal, érdemes megállni egy pihenőre! A település mellett van a Cabo Girao, a Föld második legmagasabb tengerbe szakadó sziklafala. A tetejéről csodás a kilátás. Itt tudjuk megkóstolni a jellegzetes madeirai italkülönlegességet, a ponchát. Egyesek szerint borzalmas az íze, émelyítő, és szörnyű az utóíz – ezt ne vegye senki elriasztásnak, tényleg érdemes megkóstolni! Szintén itt található egy remek halétterem, a Vila do Peixe.
Az étterembe érkezve a jégágyra kitett napi fogás választékából mi választhatjuk ki a halat, hogy melyiket szeretnénk enni. A sziget észak-nyugati csücskében levő Porto Monizt se hagyjuk ki, ugyanis itt vannak a tengerparti lávamedencék, ahol fürödni is lehet. Az óceánpart monumentális sziklái mély benyomást tesznek a látogatókra.
Ha nyugaton jártok akkor nagyon kellemes hely az O Fio Tea House.
Nem annyira az ételek azok amik megfogják az embert, hanem a fantasztikus helyszín. Kifejezetten szélcsendes napot érdemes választani a meglátogatásához. Hangulatos hely. Akkor is találtam jó asztalt, amikor Ponta do Pargo összes étterme tömve volt.
,, A sziget nyugati és észak-nyugati része: Ez is egy lazább napnak mondható az előző napi két túra után. Rengeteg kilátó, feketehomokos strand és természetes medence is volt a látnivalók között. Az első megállónk a Miradouro do Fio és a Farol da Ponta do Pargo. Itt a két látnivaló között egs rövidet sétáltunk, majd beültünk a fenti teaházba (Casa de chá O Fio). Nagyon jó kis hely, végtelenül kedves kiszolgálással. A sütik isteniek voltak, a tea pedig a kertből vágott növényekből volt (menta, narancs- és citromlevél, illetve egyéb növények). Amíg fogyasztottunk, addig egy rövidebb eső át is vonult a sziget azon felén.
Ezután átmentünk a pár kilométerre lévő Miradouro da Garganta Funda kilátóhoz, ahol az első 5 percben még tiszta időnk volt, de jött egy hatalmas felhő ami felparkolt a hegy oldalára és hirtelen már az orrunkig sem láttunk, akkora köd lett. Nagyon érdekes, hogy ennyire gyorsan tud változni az időjárás a szigeten. Ezért is javasolt minden nap több réteggel készülni, plusz egy esőkabáttal. (2022. szeptember) forrás
A sziget belsejében az aktív pihenés hívei hegyi túrákra vállalkozhatnak. Szebbnél-szebb kiránduló útvonalak vannak errefelé. Különleges látványosság a babérfa erdő, ami az UNESCO természeti világörökség része. Egy kihalt vulkán kráterében épült Curral das Freiras. Itt található a 16. századi Santa Clara zárda, ahova az apácák menekültek a kalózok támadásai elől.
Az 1862 m-es Pico Ruivo megmászásához már erőnlét és tapasztalat szükséges, de az elénk tárulkozó látvány miatt megéri a fáradtságot:
A sziget belsejébe kevés út vezet és azok is nagyon keskenyek és kanyargósak. Jobb, ha ide szervezett kirándulás formában jön az utazó.
"Általában ugyanazokra a helyekre viszik a turistákat, mert a sziget nem nagy, így ez megfelelő. A kinti magyar idegenvezető is tájékozott és kedves. Viszont az általa (illetve magyar utazási iroda által) ajánlott utak sokkal drágábbak, mintha azt helyi irodánál fizetném be. Kb. kétszer annyiba kerül. Az ilyenkor elfogyasztott ebéd sem minőségi, de ez általános. Már meg sem kérdezem az ottani idegenvezetőt melyik éttermet ajánlja, hiszen általában muszáj nekik ajánlani, de eddig soha nem a legjobbat ajánlották. Az a tapasztalat, hogy egyedül kell rájönnie az embernek, hol érdemes olcsóbban, mert egyébként nagyon-nagyon drága a sziget, lehúzós.." (2015)
A halevőknek Madeira csúcs hely, mert hatalmas a választék, s nagyon ízletesek a halak. A helyi, nyílt tűzön sült marhát, az espetada-t is érdemes megkóstolni. A sziget szubtrópusi klímájának köszönhetően nagy a kínálat a helyi egzotikus gyümölcsökből, mindenképpen kóstoljunk belőle – a szállodákban általában bőséges választék van a reggelinél. És amit semmiképpen se hagyjunk ki a kóstolásból: a világhírű Madeira bort.
R. Gyuri fotója
"Életem egyik legjobb kínai gyorsétterem is itt található, nem messze a piactól. Nagyon finom, össze sem hasonlítható a Budapesten találhatóakkal." (2011)
,, Sosem tudtam, hogy a nálunk szobanövényként tartott könnyezőpálmának ennyire finom gyümölcse van :) Maracuja (másik nevén passion fruit, magyarul passiógyümölcs) minden mennyiségben és típusban elérhető: paradicsom maracuja, banán maracuja, ananász maracuja, citrom maracuja. Tomi maracuját evett maracujával. Maracujakrém. Maracuja üdítőital. Maracujaital (Briza) sörrel. És persze megtanultuk helyesen kiejteni a nevét is: MÁRÁKÚZSA :D Nagyon megszerettük az annóná-t is." forrás
.. Az egy hét alatt kipróbáltunk menő, fine dining helyet is, de csalódtunk. Legtöbbször beeséses alapon kajáltunk középkategóriás éttermekben, ahol majdnem mindig kijöttünk 40 euróból ketten (borral, jattal együtt). Tengerparton érdemesebb halat vagy herkentyűt venni – mily meglepő –, mert az otthoni ár töredékéért juthatunk kulináris élményhez. De senki ne számítson a Horváth tengerpart ízeire, itt teljesen másképp fűszerezik a kagylót és tintahalat.
Az volt az általános észrevételem, hogy szeretik, ha tocsog az étel valamilyen szószban. A csúcs meglepetés akkor ért, amikor egyszerű, gombás gnocchi úgy nézett ki, mint egy grízgaluska leves. A legjobbat talán az Abrigo de Pastor nevű, „csárdában” ettük. A szerény külső ellenére, meglepően feldíszített, erdei stake house fogadott, kissé érthetetlen módon, afrikai állatfejekkel díszítve. Viszont, megesett, hogy egy szintén felkapott belvárosi étterem lazacos egytálételében hiába kutattam rózsaszín halhús után, csak főtt répával találkoztam.
Szóval, utolsó este egy kevésbé autentikus, ámde annál jópofább helyen falatoztunk, amit mindenkinek szívből ajánlok. A rockabilly hangulatot árasztó Red Car étterem nemcsak a dizájnjával lopta be magát a szívembe, hanem méretes barbecue borda adagjával, és szolid áraival. A felszolgálók, gyorsak és udvariasak. A hamburger szerelmeseinek kötelező hely. (2021)" forrás
Madeira gasztronómiája:
Madeira egy pici sziget rengeteg saját, jellegzetes gasztronómiai találmánnyal. Szerencsére sikerült sok helyi ételt kipróbálnunk az ott tartózkodásunk alatt.
Bolo do Caco - Ez egy lapos, pitaszerű kovászos kenyér kívül megpirítva, belül pedig fokhagymás vajjal megkenve. Isteni és mindenhez passzol!
Prego em Bolo do Caco - Ez az elsőnek egy szendvics verziója amiben a főszerepet egy szelet steak kapja.
Espetada - Ez tulajdonképpen marhahús nyárson, faszén fölött sütve. Ezt egyedi, madeirai módon egy állványra lógatva tálalják.
Sopa de Tomate e Cebola - helyi, hagymás paradicsomleves.
Sopa Acorda - Ez tulajdonképpen egy fokhagymás zöldségleves, kenyérrel és egy buggyantott tojással a közepén.
Milho Frito - Ez tulajdonképpen oljabnan sült formázott polenta. Isteni finom és kb. minden étteremben megtalálható a szigeten.
Poncha - Ez egy alkoholos ital ami helyi likőrből, mézből, cukorból és valamilyen gyümölcsléből készül. A szigeten ennek millió fajtáját lehet kapni, vannak helyek amik csak a poncha-ra vannak specializálódva.
Ezeken kívül még rengeteg fajta marha- és tengeri ételt, trópusi gyümölcsöket lehet enni a szigeten és természetesen a jobbnál jobb portugál/madeirai borokat sem lehet kihagyni a listáról. Nálunk majdnem minden este elfogyott egy üveg vörösbor.
Mindig előre bejelölök egy csomó étteremet még az utazás előtt és valahogy sosem ott vagyunk éppen ahol van bejelölt étterem, így sokszor az a vége, hogy új helyeket fedezünk fel. (2022) forrás
2022- szeptember: Összesen, a teljes költségvetés fejenként 1.200€, azaz nagyjából 500.000 forint. Az árak egyébként a szigeten egyáltalán nem vészesek, szinte egy az egyben budapesti árak vannak. Élelmiszerboltban viszont van jópár dolog ami olcsóbb mint itthon, éttermekben a főételek nagyjából 9€-tól indulnak.
A hotelzónából a városközpontba nagyon jó buszok viszik a szállóvendégeket. Érdemes pár napra autót bérelni, hogy felfedezhessük vele Funchal környékét és a sziget keleti felét. Ha 2-3 ember együtt taxizik, már olcsóbban kijönnek, mintha buszjegyet vennének. forrás
"Hasznos infók: A SAM busztársaság nagyon kényelmes és modern buszokat üzemeltet a reptérről Funchalba, egészen a szállodaövezet végéig. A single jegy ára: 5 EUR, return jegy: 8 EUR, és a sofőrök beszélnek angolul, ami ritkaság. Érdemes gyűjtőjegyet venni a Horarios urban járataira, mivel úgy jobban kijön árban, mintha mindig a buszon vennénk. Tanuljunk meg néhány szót portugálul, mint mindenhol, itt is jó szívvel veszik majd, egyébként sem beszélnek sokan angolul. A piac bejáratától nem messze van egy pici plázaszerű üzletközpont, aminek az aljában van egy jó nagy szupermarket, itt jóval alacsonyabbak az árak, mint a kisboltokban, és jó nagy a kínálat is. Étteremválasztás és sétálgatás szempontjából egy nagyon jó választás a Rua de Santa Maria (nem messze a libegőtől), szűk kis macskaköves utca, rengeteg étteremmel, ráadásul éppen az összes ajtó le van festve, egy igazi kis kiállítótér ezáltal az utca. Kihagyhatatlan." (Cz. Kata, 2013)
GNR, a helyi bűnüldöző hatóság - j.m. fotója
"Az utakról az üzemanyag-fogyasztás is igen szemléletes képet ad: az 1200 köbcentis bérelt Clio száz kilométeren lazán elfogyasztotta a 11 liter benzint – ez a kanyargós, gyakran 10-15 százalékos lejtőknek tulajdonítható. Előfordult, hogy a 3 méter széles hegyi úton egyszer csak szembe jött egy másik gépkocsi – csak semmi pánik, a szakadék széléig még több, mint 4 centi volt, és rükvercben is csak hatszáz métert kellett megtenni a legközelebbi olyan helyig, ahol az ellenfél elfért mellettünk. Kezdő sofőröknek, szívbetegeknek és kultúrkörnyezetben szocializálódott úrvezetőknek nem ajánlom, aki viszont jött már le Vályogosról Resicabányáig csúsztatott kuplunggal és kézifékkel egy tizenhat éves, gazolinnal feltöltött, 1300-as Daciában hatodmagával, az komoly túlélési esélyekkel indul." forrás
Funchal - R. Gyuri fotója
,, Az egész város stresszmentes, nyugis, napos hangulatának befogadásán kívül (olyan mintha egész héten vasárnap lett volna) azért konkrét látnivalók is akadnak. Ha nem templomokban és múzeumokban utazunk, akkor az egyik top látványosság, ami a helyiek életébe is kellő betekintést enged a piac (Mercado dos Lavradosres).
Ide érdemes minél korábban lenézni, mert délig rendesen megcsupaszítják a standokat. Virágokból és gyümölcsökből nagyon durva a felhozatal, ha látottak több mint felét be tudjuk azonosítani, akkor már jók vagyunk. A csúcspont pedig a halcsarnok, ahol a tengerről hajnalban befutott halászok terítik ki portékájukat: színes hal, pöttyös hal, óriásfogú hal, rákok, polipok és legnépszerűbb, amit mindenképpen meg kel majd kóstolni: a vörös húsú tonhal, melynek hossza a 3 méter is elérheti, és bármelyik funchali étterem étlapján megtaláljuk a második legnépszerűbb kardhal társaságában." forrás
,, A madeirai emberek nagyon kedvesek, mosolygósak és vendégszeretőek. Az egyik legnagyobb bevételi forrásuk mára az idegenforgalom lett (természetesen a méltán híres bor, csipke, kosár és a banán export mellett), ezért megbecsülik a vendéget. Egyetlen emberrel találkoztunk, aki nem beszélt angolul – meglepő módon egy banki alkalmazott-, de még a madieirai csöves is angolul kért tőlünk coint a megélhetésre és nem csak betanult szöveg volt, mert beszélgetni is tudtunk vele :) De ugyanúgy beszél a többség németül és az étlapon franciául is fel vannak tüntetve az ételek. (2017)" forrás
,, Azt mondják: a félszigeten 31 endemikus növényfaj látható (kizárólag Madeirán található), ebből én csak az elbarnult gaz egyik változatát véltem felfedezni, pedig a papagájvirág (Strelitzia reginae) úgy terem máshol a szigeten, mint nálunk a gyom. Állatokból is csak a madeirai gyíkot sikerült találnunk, ami nem sokban különbözik a budaörsi gyíktól, csak nem annyira majrés. Egy kis morzsával simán magunkhoz csalogathatjuk. A félsziget végében gyakran tanyáznak tengeri farkasnak becézett, ritka fókafélék. Bizonyára így van, mi csak egy elvetemült németet láttunk a húszfokos vízben úszkálni. (2021)" forrás
Porto Moniz - cs. v. fotója
Calheta júliusban - cs. v. fotója
Funchal - cs. v. fotója
A Rabacal nevű levada - Sanyi fotója
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Szentgáli Loránd, 2023. 01. 22. 22:46
A Wizzair közvetlen járatának köszönhetően november végén szinte fillérekért jutottunk el Madeirára. Az öt nap, négy éjszaka fantasztikusan telt, a desztináció a várakozáson felüli élményt (és időjárást) biztosított, miként az talán az alábbi videón is jól érzékelhető: https://youtu.be/P8MHVAtLVLw
Tóbiás, 2022. 06. 01. 11:20
Aki 20-30 euróért tudott megvacsorázni, őt nagyon lehúzták. Ha ügyes az ember, akkor 8-10 euróért olyan vacsorát kap, hogy mind a 10 ujját megnyalja, de legfeljebb 15-18-ból mindenhol kijött egy bőséges kaja, ami nem valami high end hely volt.
Gábor, 2021. 11. 20. 13:11
Madeira szubjektív:
https://fikatours.blogspot.com/2021/11/madeira.html
Józsa Lajos, 2021. 07. 17. 22:32
Bár a sziget kicsike, az időjárás északon mindig rosszabb. Komolyan, sokkal rosszabb! Ha valaki szállást foglal, annak javaslom a Funchalt és környékét, ott a legjobb az idő. Mi Júliusban voltunk és a gazda maga mondta, hogy szerencsések vagyunk, mert a héten nem mond esőt északra, így oda is tudunk kirándulni. Voltunk is, 2 méteres hullámok, délutánra növekvő felhőzet (ami nem az itthoni viharfelhő, csak az 1800 méteres hegyek megakasztják az áramló felhőzetet és torlódnak az északi parton. Átmentünk délre és láss csodát, meleg, kellemesen ringó víz, és hívogató starndok. Szóval ez az állandó jó idő szerintem csak délen igaz. 1 hetet voltunk, ezt tapasztaltuk és hallottuk is. Egyébként légkondi nem kell (mert igaz az állandó tavasz, nyugodtan lehet vinni egy farmert is nyáron, mert este kelleni fog). Kocsit vagy motort kell bérelni, mert olcsó. És úgy kell számolni az utazással, hogy dupla szorzó: 30Km legalább 60 perc, ha nem az autópályán megy az ember, ami ugye nem mindenhol van, és kb 60%át bukja az ember a látványnak. De Madeira vetekszik Hawaii szépségével egyesek szerint, és látva a szigetet, én ezt el is hiszem. 1 hét is nagyon kevés, amilyen kicsi a sziget annyira lehetetlenül sok helyre lehet menni. Tényleg elképesztő mennyi túrát lehet csinálni. 2-3 hét szerintem az ideális, amikor azt mondhatja az ember, na kb láttam a szigetet. Nem érdemes gondolkodni rajta, ez olyan meglepően csodálatos hely mint Izland.
Hegedus Krisztina, 2020. 01. 02. 11:47
Februarban utazunk, csak 4 napra. Mi az amit feltetlen erdemes megnezni?
Zsombor, 2019. 02. 05. 08:28
Közben, főleg az ár miatt változtattunk a dátumon. Márc.15-19. lenne. Erre jobb árakon látok.
Repjegy guru erre tud valamit?
Zsombor, 2019. 02. 02. 15:07
Kösz hogy segítesz.
Feb.24 vagy 25 lenne az indulás,
és feb 28, vagy márc. 1., esetleg 2. lehetne a visszaút.
úti kritikus, 2019. 02. 01. 20:33
Zsombor, ismerek repjegyes gurut. Mik a dátumok?
Zsombor, 2019. 02. 01. 20:00
Készül oda valaki mostanában?
Repülőjegy miatt kérdezem. Hátha ügyesebben keres mint én. Mert Bp-ről 75e+poggyász alatt nem találok.
Gerzson, 2018. 03. 01. 14:52
Egy hetet töltöttünk ott, ami böven eleg volt a sziget körbejarasara. Akik a szep tajakat es a kilatast szeretik nem fognak csalodni. A fürdözeshez nagyon hideg a viz de vannak zart strandok is.Az ettermekben addig tart a szemelyzet mosolya amig beülsz es rendelsz (van ahol meg eddig se). AZ arak megfizethetöek de vannak Supermarketek ahol lehet egy kicsit sporolni a kajan. Az ottani Spar ellentetben a nevevel eleg dräga es inkabb kisbolt jellege van.
Zeke Éva, 2017. 02. 24. 16:51
Nagyon köszönöm ezt a részletes beszámolót, a sok tanácsot és információt. Remélem hamarosan mi is átélhetünk hasonló szépségeket.
Horváth Zsuzsanna, 2017. 01. 20. 11:41
Ezt sehol se írják, de aki Budapestről szeretne menni Madeirára, annak érdemes Londonból nézni átszállást, mert jóval olcsóbb, mintha Lisszabonba repülnénk!
Benedikt Georg, 2016. 09. 03. 16:54
Kisrepülőgéppel milyen ugrásokkal lehet eljutni Európából Madeira szigetére ?
Kazsimér Alice, 2016. 01. 22. 08:26
Köszönöm ,köszönöm ezt a tájékoztatást,soha sehol nem találkoztam ilyen :részletes , igaz,reális,csábító,értelmes,tájékoztatást,vagy inkább úti cél választó felhívást !!!!
Cs.Á., 2015. 06. 03. 18:44
2015. májusában jártam tizedik alkalommal Madeira csodálatos szigetén. Nem lehet megunni! 2014.-ben több új utat és kilátót is átadtak az Apácák völgyétől északi irányban, különleges hasadékvölgyekben, melyeket eddig csak a birkapásztorok láttak. Santanában a Quinta do Furao étterem kiváló hely panorámás ebédre.A Reid's hotel ötórai teája is kuriózum. Ajánlom.
Bálint, 2014. 02. 17. 20:02
Barátommal egy hetet töltöttünk Madeirán. Nekem személy szerint nagyon tetszett a sziget. Korábban jártam Tenerifén, Fuerteventurán, de ezekhez a szigetekhez képest sokkal zöldebb volt Madeira. Ugyan fürdeni nem tudtunk a hideg víz miatt, kárpótolt a rengeteg szebbnél szebb táj a sziget belsejében. Ugyan csak le és fel lehet közlekedni, egyenes út aligha van a szigeten. A busszal amivel bejártuk a szigetet sokszor kis kanyargós hegyi utakon ment ami nem igazán tetszett. Sokat sütött a nap, mindenhol gyönyörű virágokat láttunk és szabadon termett a banán annak ellenére hogy februárban voltunk. Mindenkinek ajánlani tudom akiknek nem a tenger fürdőzés az elsődleges és beérik a tenger látványával is. Én 2 átszállással jutottam el a szigetre és bizton állíthatom megérte a hosszú utat a célig. :)
Szabóistván, 2013. 10. 20. 14:34
Csodálatos hely volt - életem egyik legszebb helye! Sokat túráztunk és bejártuk a szigetet bérelt autóval. Különleges!
Varga Gyula dr., 2013. 02. 08. 07:34
MSC hajóúton mindössze egy szűk napunk
jutott Funchalra - ennyi idő alatt a hangulatos város bejárható és nagyon élvezhető volt. Fontos tudnivaló, hogy a csodálatos portugál és spanyol templomok
délelőtt látogathatók, délben bezárnak!
Ezt előző nap Santa Cruz de Tenerifén
csalódással tudtuk meg, amikor a délelőttöt a régi fővárosban, a hegyi
La Lagunában felfedezésével töltöttük el.