ÚTIKRITIKA.HU / Afrika

Először is oszlassunk el egy makacs tévhitet: hogy Afrika tele van vadállatokkal. Nos, ez egy romantikus elképzelés, amit leginkább a természetfilmek és a szafarireklámok táplálnak – a valóság ennél jóval prózaibb. A legtöbb afrikai országban a vadon élő állatok rég visszaszorultak a kevés számú, gyakran nehezen megközelíthető nemzeti parkokba és vadvédelmi övezetekbe. Azokon kívül szinte semmit nem látni: nincsenek fákon ugráló majmok, mint Délkelet-Ázsiában, és sem zsiráf, sem elefánt nem kószál csak úgy az út mentén.

Gazellák a szavanna peremén? Talán a tankönyvek illusztrációiban – a valóságban kizárólag rezervátumokban. Ha valaki például csimpánzokat szeretne látni a vadonban, hosszú utat kell megtennie eldugott, erdős vidékekre, vezető és vadőr kíséretében, ahol némi készpénzért cserébe – és még így sem garantáltan – egy-egy villanásnyi pillanatot kaphat belőlük, magasan a lombok között. A földön körülöttünk ugrándozó főemlősök képe csupán egy vágyálom – a valóság inkább halk zörej a levelek között, egy alig észrevehető mozdulat az ágak sűrűjében. Ez Afrika – nem a színes képeslapok, hanem a csendes visszavonultság, ahol az élővilág már rég tanult óvatosságot az embertől.

Az Afrikai Unió felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenleg világszerte használt térképek hamisan ábrázolják Afrika kontinens méretét, ezért egy pontosabb változatra kellene áttérni. A ma használatos térképek a 16. századi Gerardus Mercator térképész munkáján alapulnak, amely azonban torzítva jeleníti meg a földrajzi arányokat. Ez a rendszer Afrika és Dél-Amerika területét összezsugorítja, míg a sarkvidékekhez közelebbi régiókat nagyobbnak tünteti fel a valóságnál.
Selma Malika Haddadi, az Afrikai Unió Bizottságának alelnöke hangsúlyozta, hogy ez nem pusztán térképészeti kérdés. A Mercator-térkép azt a téves benyomást kelti, hogy Afrika marginális jelentőségű, holott valójában a világ második legnagyobb kontinense több mint egymilliárd lakossal. Ez a torzított kép hatással van a médiában, az oktatásban és a politikában kialakult szemléletre is.
A Mercator-térkép bírálata nem újkeletű jelenség. A "Javítsuk ki a térképet" nevű kezdeményezés már évek óta szorgalmazza, hogy a világ térjen át az "Equal Earth" elnevezésű modellre, amelyet 2018-ban fejlesztettek ki az országok tényleges méretarányainak pontosabb megjelenítésére. A kezdeményezés célja, hogy olyan befolyásos nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ és a Világbank, fogadják el ezt az új térképészeti megközelítést. A kérelmet már benyújtották az ENSZ geoinformatikai testületéhez, ahol szakértői bizottságnak kell azt megvizsgálnia és jóváhagynia. (2025)

Elter Karesz fotója

EZT SOHA NEM FOGOD MEGTANULNI AZ ISKOLÁBAN
-Afrika nagyobb, mint egész Európa, Kína és az Amerikai Egyesült Államok együttvéve.
° Afrika területe = 30,37 millió km2
° Kína területe = 9,6 millió km2
° USA területe = 9,8 millió km2
° Európa térsége = 10,18 millió km2
-A világ legtöbb térképén Afrika csökkentett méretben van képviselve.
-Ezt szándékosan teszik, hogy egy kis Afrikai vizuális effektust hozzanak létre, hogy manipulálják, agymossák és félrevezessék az afrikaiakat, bárhol is legyenek.
-Afrika 60%-ban szántófölddel rendelkezik;
-Afrika birtokolja a nyersanyagok 90%-át;
-Afrika birtokolja a világ aranytartalékának 40%-át;
-Afrika, a gyémánt készletek 33%-a;
-Afrikában a világ koltán (telefon- és elektronikai ásvány) tartaléka 80%-a van, főleg Kongóban.
-Afrikában a világ kobaltkészletének 60%-a (autóakkumulátorok gyártásához használt ásvány)
-Afrika gazdag olajban és földgázban.
-Afrika (Namíbia) rendelkezik a világ leggazdagabb halpartvonalával.
-Afrika gazdag mangánban, vasban és fában.
-Afrika háromszor akkora, mint Kína, háromszor nagyobb Európa térsége, háromszor annyi, mint az Egyesült Államok.
-Afrikában harminc és fél millió km2 (30,875,415 km2);
-Afrikának 1,3 milliárd lakosa van (Kína 9,6 millió km2-en 1,4 milliárd lakosa van).
-Ami azt jelenti, hogy Afrika NÉPTELEN.
Kongói DR szántóföldjei egész Afrikát képesek táplálni.
És Afrika összes szántóföldje elláthatja az egész világot.
-A KDK-nak fontos folyói vannak, amelyek egész Afrikát képesek árammal ellátni.
-A probléma az, hogy a CIA, a nyugati cégek és néhány afrikai báb évtizedek óta destabilizálja DR Kongót.
-Afrika kulturálisan változatos kontinens tánc, zene, építészet, szobrászat stb. szempontjából. N. n.
-Afrikában 30 000 gyógynövény van, amelyet a nyugat módosít a laboratóriumaiban.
-Afrika fiatal világnépessége van, amely 2050-re eléri a 2,5 milliárdot.
-AFRIKA AZ EMBERISÉG JÖVŐJÉT KÉPVISELI

Történelem

Afrika neve a latin terra Africa kifejezésből ered, amelyet az ókori rómaiak használtak az általuk meghódított északi partvidéki tartomány megnevezésére. Hogy pontosan honnan származik az „Africa” szó, arra több elmélet is létezik, és egyik sem bizonyított teljes bizonyossággal. Egyesek szerint a napfényre utal: a latin aprica jelentése ’napos’ vagy ’napfényes’. Mások a görög phriké szóval hozzák összefüggésbe, amely annyit tesz: ’nem hideg’, utalva a meleg éghajlatra. Egy másik elképzelés szerint a kontinens nevét az itt élő népcsoportokról kaphatta – a rómaiak az észak-afrikai punok, berberek vagy numidák leszármazottait afer-ként emlegették. Sőt, akad olyan elmélet is, amely a föníciai afar szóból eredezteti, amelynek jelentése: por – talán a száraz, sivatagos táj képe ihlette ezt az elnevezést. Akárhogy is, abban nincs vita: a mai „Afrika” elnevezést a rómaiak örökségének köszönhetjük.

Manapság

Az egy főre jutó nemzeti össztermék tekintetében ez a leggazdagabb afrikai országok rangsora (nem feltétlenül jelent jelzést az életszínvonalról):

Nigéria
Egyiptom
Dél-afrikai Köztársaság

Afrika legszegényebb országai az egy főre jutó nemzeti össztermék alapján:

Malawi - 226 USD
Burundi - 267 USD
Közép-afrikai Köztársaság - 333 USD

2025: A turisták által legkevésbé látogatott afrikai országok:

1. Egyenlítői-Guinea - évente 6 ezer turista

2. São Tomé & Principe - 10 ezer

3. Comore-szigetek - 21 ezer

4. Mauritánia - 29 ezer

5. Bissau-Guinea 30 ezer

Afrikában az életminőség és az életszínvonal közötti különbségek szinte felfoghatatlanul nagyok. Vannak fővárosok, ahol ma már egészen európai módon lehet élni: bérelhető, komfortos lakások, garázzsal rendelkező autók, kulturális programok, jó iskolák és bizonyos fokú biztonság is adott. Ugyanakkor vidéken sok helyen olyan súlyos a szegénység, hogy az embereknek a testükön lévő szakadt ruhán kívül gyakorlatilag semmijük sincs – se tulajdon, se jövőkép, se esély. Írni-olvasni gyakran nem tudnak, a gyermekhalandóság magas, az életnek nincs különösebb értéke, a jogbiztonság ismeretlen fogalom. Van olyan város, mint például Marokkó fővárosa, Rabat, ahol szinte virágok között élnek az emberek, és ahol – ha úgy hozná az élet – akár el is tudnám képzelni a mindennapjaimat. De például a kongói Kinshasában vagy az etióp Addis Abebában nem bírnám hosszú távon. A mindennapi nyomor és a kilátástalanság olyan lelki terhet róna rám, amit aligha viselnék el érzelmileg.

,, Manapság az afrikai gazdaságok felpörgését az újgyarmatosítás, a kínai nyomulás biztosítja. Az, hogy mindenhol mobiltelefon tornyok, stadionok, utak, hidak épülnek, az nem a feketék érdeme, hanem a a kínai kolonizáció jele.
100 év múlva lehet majd ezen sírni, hogy a gonosz kínaiak odacsinálták a vasutat, hidakat, utakat, amivel eladósították szegény afrikaiakat. Ugyanis Kína se ingyen adja az infrastruktúrát.
A másik forrás, amiből gazdagodik Afrika, az a nemzetközi humanitárius segélyek. Kiapadhatatlan forrás, amit úgy nyúlnak le, ahogy akarnak.
Ha pedig túlnépesednek, akkor irány Európa... Németországban mindig lesznek olyan ostobák, akil tárt karokkal és refugeeswelcome transparensekkel várják a feketéket, arabokat, mohamedánokat.

Én örülnék legjobban, ha végre belépne Afrika a 21. századba és lecsökkenne a születésszámuk, nőne ott a jólét. (retkeslaci, 2018)

A helyiekről

A felelősségtudat hiánya sok afrikai társadalomban egészen másként jelenik meg, mint Európában. Gyereket otthagyni másnál – akár egy hétre is – nem számít különösebben rendkívüli dolognak. A bejelentés vagy egyeztetés sem magától értetődő, és előfordul, hogy a gyermek évekre más gondozásába kerül. A nyugati ember még a kutyájáról is körültekintőbben gondoskodik – legalább vizet és ételt odakészít neki. Sok helyen a gyereknevelés kimerül abban, hogy enni és inni kap a gyerek. Játék alig akad, mert az pénzbe kerül. A szülőknek viszont gyakran jut mobilra, fodrászra vagy taxira. Házilag készített játékot csak ritkán látni, leginkább falusi gyerekeknél, például egy üres PET-palackból összetákolt kisautó formájában. Nehéz eldönteni, önző társadalomról van-e szó – inkább csak máshogyan értelmezett közösségi normák működnek. Itt a testvérem gyereke az én gyerekem is – és a párkapcsolatok dinamikáját sem tárják a kívülállók elé.
A nő szerepe sok helyütt kifejezetten alávetett. Az asszony egyszerre szexuális tárgy és háztartási segéderő – és gyakran az erőszak is része a hétköznapoknak. A szexualitás öröme szinte ismeretlen számukra, a gyerekek viszont jönnek sorban – kettő, három, vagy még több is, ha a férfi közben nem tűnik el. Kevés családban van jelen tartósan az apa. A férfiak gyakran több nővel is viszonyt folytatnak, és a házasság, amelyhez hozomány és költség is társul, egyre ritkább. Sokan inkább csak szeretőket tartanak, ami olcsóbb, és kevesebb kötelezettséggel jár. A gyermek, aki ebből születik, többnyire nem számít sokat – ahogy az anya sorsa sem különösebben érdekli a férfit. A nő gyakran kiszolgáltatott, és ha a remélt biztonság elmarad, csak újabb csalódás és egy újabb gyerek marad utána. A következmény sokszor AIDS, mélyszegénység, elhagyatottság.

A gyermeket ezek után gyakran a nagymamára bízzák, vagy árvaházba kerül – az anyai kötődés is meggyengül. Nem véletlen, hogy például a 11 milliós Zimbabwében közel 600 ezer gyermek él intézményben – közülük minden harmadik HIV-pozitív. És ez csak egy ország a sok közül, ahol a jövőkép – finoman szólva – meglehetősen sötét.

Ma gyerekek ismét segítettek tolni a biciklit, ugyanis a kempinghez vezető út tiszta homok.
Egy idősebb fiú odajött hozzám, és el akarta venni a bukósisakomban fekvő kólásüveget. Mondtam, hogy nem szabad a másét elvenni! Kérdi, "mit tudsz adni nekem akkor?" Azt feleltem, "Egy jó tanácsot. Ne koldulj pénzért, csak azért mert muzungu (azaz fehér) vagyok."
Az a baj, hogy ha odaadtam volna neki az üveget, tíz másik gyerek rohamozott volna meg, hogy mi van még nálam. Az, hogy sok fehér télapót játszik, és kiosztja az ajándékokat, csak arra tanítja meg a gyerekeket, hogy a pénzért vagy más ajándékért semmit nem kell tenned, a fehér ember majd úgyis megold mindent helyetted. Ez a fiú pedig még a biciklit sem segített tolni. (Malawi, 2024)

Összességében elmondhatom, hogy azok az afrikaiak, akik valamelyik nagy világvallás – különösen a kereszténység vagy az iszlám – szellemében élnek, meglepően barátságosak, segítőkészek és emberségesek. Sok esetben a szó szoros, bibliai értelmében fogadtak felebarátként: vendégül láttak, segítettek, gyógyítottak. Amikor megkérdezték, mindig őszintén elmondtam, hogy magamat leginkább hitehagyott reformátusnak tartom – ez sosem okozott konfliktust, soha nem tapasztaltam emiatt sem megkülönböztetést, sem elutasítást.
Más a helyzet, amikor az ember olyan közegbe kerül, ahol az ismerethiány, a babona és a szegénység sötét árnyéka uralkodik. Ott az élethez való viszony is egészen más: a testi erőszak szinte mindennapos jelenség, a halál a hétköznapok része. Egyes vidéki területeken a lopás nagyobb bűnnek számít, mint egy hirtelen felindulásból elkövetett emberölés. Az önbíráskodás nem ritka, sőt sok helyen a természetes igazságszolgáltatás részének tekintik. Etiópiában egy alkalommal tanúja voltam, amint egy tolvajt elfogtak egy buszon – mire a rendőrposzthoz ért, az utasok már félig agyonverték. Etiópiában és Mauritániában magam is kerültem olyan helyzetbe, amikor csak erőteljes fellépéssel tudtam érvényt szerezni a jogaimnak.

Afrikában a hagyomány és a közösségi kötődés ereje még ma is meghatározó. A tradíciók súlya, a gyökerekhez való ragaszkodás jóval erősebb, mint Európában. Erre talán legszebb példa az amerikai földrészre hurcolt egykori afrikai rabszolgák utódainak kultúrája, akik évszázadok múltán is továbbéltetik színes, sokszor meglepően autentikus afrikai hagyományaikat.

Még az ötórás dugó előtt visszabuszoztam a tengerpartra, ahol véletlenül belecsöppentem egy igazi afrikai esküvő forgatagába. A zene, a tánc és a színes kavalkád hamar magával ragadott, és miután itt kimulattuk magunkat, éjszaka egy hamisítatlan reggae buliba sodort az élet. Néhány koktél után már mezítláb táncoltunk a homokban, a hullámok hangja keveredett a dobok ritmusával, és a hajnal szinte észrevétlenül érkezett meg.
Ezen az estén két dolgot is megtanultam az afrikai nőkről. Az egyik, hogy olyan érzékkel és természetességgel mozognak a zenére, olyan elementáris erővel tudják rázni a csípőjüket, ahogy senki más a világon. A másik felfedezésre egy lassú tánc közben jöttem rá, úgy hajnali kettő körül – és utólag kissé meg is lepett: a nők szinte kivétel nélkül parókát viseltek. Aki nem pár centis, csigás, természetes göndör hajjal táncolt, az bizony műhajat viselt. Megdöbbentett, hogy a hosszú, egyenes haj itt is státuszszimbólum – a természetes frizura helyett sokan választják a mesterséges megjelenést. Mert Afrikában is ez számít divatosnak.

Bushmanok előadják magukat a turistáknak - Elter fotója

Turista etikett

Csuktak le Tunéziában, Mauritániában, Kongóban, Szudánban és Etiópiában. Többnyire fényképezés miatt. forrás

Afrikában a fényképezés igazi érzelmi hullámvasút lehet – országonként, sőt, régiónként is egészen eltérő reakciókkal találkozhatunk, ha helyieket szeretnénk megörökíteni. Vannak olyan, turisták számára berendezett „kirakatfalvak” – például maszáj közösségek –, ahol szinte minden egyes kattintásnak ára van, a pénztárcánk vastagsága szabja meg, mennyi emléket vihetünk haza.
Szomáliföldön meglepően barátságos és közvetlen hozzáállással találkoztam: az utcán sétálva sokszor maguk az emberek kértek meg, hogy fényképezzem le őket. Ezzel szemben a szomszédos Dzsibutiban egy ártatlannak tűnő köztéri szobor megörökítése után egy túlbuzgó biztonsági őr indult utánam – nem épp baráti szándékkal.

Nyugat-Afrikában többnyire nyitottak, mosolygósak és kíváncsiak az emberek, északabbra haladva, az arab országokban pedig szintén érezhető egyfajta rugalmasság – főleg, ha előtte engedélyt kérünk.

Hogy elkerüljük a feszültséget vagy kellemetlen helyzeteket, mindig érdemes előbb megkérdezni a kiszemelt alanyt. Ha nemet mond, ne erőltessük – inkább próbáljunk meg a környezetéből valaki mást lefotózni. Sokszor előfordul, hogy az illető mégis meggondolja magát, ha látja, hogy mások mosolyogva pózolnak a kameránknak.

Afrikában a kézfogás gyakorlata jóval színesebb, mint amit Európában megszoktunk. Bár a klasszikus kézfogás is elterjedt, mellette legalább tízféle más variációval is találkozni lehet. A találkozások gyakran nagy mosollyal, pacsizással, a csukló megragadásával vagy szinte végtelen hosszúságú kézrázással járnak. Botswanában például egy különösen szertartásos formát követnek: a jobb kezet ki kell nyújtani, miközben a bal kéz a jobb könyöke alá kerül, majd egy óvatos, finom kézérintés zárja a mozdulatot.
Kenyában, a maszájoknál mindez még különösebb formát ölt: ott az új ismerős köszöntésének része lehet egy egész táncszertartás is, amelynek csúcspontja a minél magasabbra ugrálás. Ami elsőre meghökkentő lehet, hogy ebben a közegben a köpködés is az üdvözlés eszköze: a tisztelet és áldás jeleként használják, akár a földre, akár a saját tenyerükbe köpve, mielőtt kezet nyújtanának. Ugyanez előfordul búcsúzáskor is – kulturális keretbe ágyazva, nem tolakodó gesztusként, hanem a kapcsolat megerősítésének különös, ám őszinte módjaként.