.
Bwindi nemzeti park - Szerencsére növényevő - m.a. fotója
2023. márciusában az ugandai parlament elfogadta az Anti-Homosexuality Act 2023 nevű törvényt, amely szigorú büntetéseket, köztük halálbüntetést is előír bizonyos homoszexuális cselekményekért. Yoweri Museveni elnök 2023. május 26-án aláírta a törvényt, amely 2023. május 30-án lépett hatályba.
2024 áprilisában Uganda alkotmánybírósága megsemmisítette a törvény bizonyos részeit, például azokat, amelyek büntették a helyiségek bérbeadását homoszexuális célokra, valamint a homoszexuális tevékenységek be nem jelentését. Azonban a törvény többi része, beleértve a szigorú büntetéseket, érvényben maradt.
Azóta az LMBTQ közösség elleni jogsértések száma jelentősen megnőtt Ugandában. 2024 júliusában emberi jogi aktivisták fellebbezést nyújtottak be a legfelsőbb bírósághoz, kérve a törvény teljes megsemmisítését, hivatkozva arra, hogy az sérti az emberi méltósághoz és a kínzásmentes élethez való jogot.
A nemzetközi közösség széles körben elítélte a törvényt. Az Egyesült Államok szankciókat vezetett be ugandai tisztviselők ellen, és a Világbank felfüggesztette az új hitelek nyújtását az országnak.
2024 őszén a törvény továbbra is érvényben van, és az LMBTQ közösség tagjai folyamatosan szembesülnek jogsértésekkel és diszkriminációval. A legfelsőbb bíróság döntésére várva a helyzet továbbra is feszült és bizonytalan.
2015-ben Ugandában a csöcselék egy meleg férfit támadott meg, és a beszámolók szerint gumiabroncsot helyeztek a nyakába, majd felgyújtották, ami a halálához vezetett.
Megtapasztaltuk a reggeli csúcsot Kampalában. Huhh... Ha India káoszos akkor Uganda egy fokkal rosszabb. Hatalmas dugók és motorosok cikáznak az autók közti réseknél. Plusz rengeteg gyalogos.....és a mindent elnyomó kakofónia valamint a szagok olyan orgiája,hogy a tüdőm kérte a szabadságolását😆 Túljutva a városon, egyre fogyott a forgalom és egyre szegényesebb viskókat láttunk. Persze mindenhol rengeteg a gyerek és aki tud már mászni az kint az utcán játszik. Nagyon cukik amúgy 😊
xxx
Meglepően kedvesek az emberek. Mindenki szeretettel érdeklődött, hogy honnan jöttünk. Persze páran kéregettek de a többség nagyon barátságos volt velünk. Nyugodtan mentünk a kaotikus piacok közepébe is, semmi atrocitás nem ért minket...csak a szagló sejtjeinket😀 A 2 plusz ember a motoron mindennapos és ezek olcsó taxiként működnek.
Láttunk nagyon szegény körülményeket amik nagyon megindítóak.
A Murchinson Falss parkban 3 napos szafarin vettünk részt....nem olcsó. (Valucsavargo, 2024)
Ezeket ajánlom az Ugandába látogató turistáknak:
Szervezett szafari keretében megnézni a hegyi gorillákat vagy a Bwindi vagy a Kibale erdőségben (de vannak más helyek is).
Innen ered a Nílus, és érdemes arrafelé raftingolni akár egy- akár többnapos szervezett program keretében. Szükséges felszerelést biztosítanak a kampalai vagy Jinja-i utazási irodák. Kampalára is érdemes időt áldozni, mert afrikai mértékkel mérve problémamentesen bejárható, barátságos, alapvetően biztonságos város. Az Owino és Nakasero nevű piacok lenyűgözőek kaotikus, szagos jellegükkel együtt is. Élvezet szimplán bámulni az embereket, a forgatagot, és esetleg vásárolni valami érdekes tárgyat.
A vadvilág látványa, fényképezése szempontjából elég jó nemzeti park a Murchison Falls. vízesések, folyó, viszonylag elfogadható infrastruktúra, és ami a lényeg: elefántok, zsiráfok, vízilovak és sok más vadállat.
Érdekes élmény látni Afrika legnagyobb tavát, a Victoriát. Sok turista jön ide. Élmény nézni a halászokat. Lehet Jinjában vagy Entebbében bérelni hajót és időzni a tavon.
Kampala mellett városi élmény szempontjából érdemes időzni kicsit Jinja városban a Victoria-tó meglátogatásához kapcsolódva. Itt van a Nile Brewing nevű sörüzem is.
(Bara)
,, Kampalába vettek fel bennünket és kezdődött a szervezett 3 napos gorilla-trekking, amiből 2 nap utazás a Bwindi Nemzeti Parkba, egy nap a nemzeti park, ahol fel kell túrázni az élőhelyükhöz és egy órát lehet csak tölteni a gorillákkal, max. 7 méter távolságból lehetett őket szemlélni. Itt is kiváló volt a szállás, az ellátás, a koszt, a guide jó fej volt. (a.k., 2019)
Jó hír az Ugandába látogatóknak, hogy gyors ütemben nő a hotelek és az úgynevezett lodge-ok (jellemzően bungalós jellegű szálláshelyek) választéka. Egyre több hotel épül, nyílik meg. Természetesen a beruházások alkalmazkodnak a turisták fő érdeklődéséhez, a nemzeti parkok meglátogatásának igényéhez. Az tény, hogy elsősorban luxus lodge-ok épülnek, azaz nem a hátizsákos utazók elszállásolását tartják fontosnak. Az olcsóbb lodge-ok ára kb. 75 euró/éjszaka, a középmezőnyben vannak a 110-140 eurós szállások, a nagyon menők 350 euróba kerülnek.
Szigorúan be kell tartani azt, hogy csak üveges, boltban vásárolt vizet igyunk. Ugandában nagy probléma az AIDS. A felnőtt lakosság közel 7 százaléka fertőzött. Az utazás előtt tanácsos elmenni az Országos Epidemiológiai Központba, hogy tájékozódjunk a szükséges védőoltásokról és információkat szerezzünk az egyéb trópusi egészségügyi óvintézkedésekről.
Ugandában az egészségügyi ellátás színvonala Kampala kivételével rendkívül alacsony színvonalú. A fővároson kívül súlyos betegség vagy a baleset esetén légi mentőt szükséges igényelni. A főváros magánkórházai rendkívül magas díjak ellenében, de megfelelő szolgáltatást nyújtanak, ezért javasoljuk a mindenre kiterjedő biztosítás megkötését az utazás előtt. A sárgalázoltás kötelező az országban.
A nagyobb városokon (Lira, Gulu, Kitgum, Pader, Arua) kívüli utazás kizárólag leinformált, tapasztalt helyi idegenvezetők kíséretében ajánlott. Sötétedés után az országúti közlekedés elkerülését javasoljuk egész Ugandában, kivéve az Entebbe reptér és a Kampala közötti úton. Gépkocsival való közlekedés esetén ajtók állandó lezárást és az ablakot felhúzását javasoljuk még nappal is. A távolsági buszok használatát nem javasoljuk, azokon gyakran kirabolják a turistákat. A buszok rossz minőségűek, a Nairobiba, Dar es Salaamba tartó járatok többször lerobbannak, az utasok így támadásnak lehetnek kitéve. Gyakoriak a balesetek, a közlekedési baleseti statisztikák nagy rosszak. A helyi lakosok a városok közötti közlekedésre nagyon rossz állapotú buszokat, kisbuszokat használnak.
Életveszélyes Uganda tavain, pl. a Viktória-tavon hajórn utazni. A hajók a túl sok utas miatt túlterheltek és nagyon balesetveszélyesek. 2018. novemberében a Viktória-tavon hamrincan meghaltak baleset következtében! Felboorult egy hajó.
Étkezés előtt mossunk alaposan kezet, főleg, hogy sok helyen az emberek kézzel esznek. Persze a fehér turistának többnyire biztosítanak evőeszközt (kést, kanalat). Országjárás közben az éhség csillapítására lehet ezt-azt venni mozgó árusoktól. Legbiztonságosabb olyasmit enni, amit frissen sütnek, pl chapati, grillezett húsok. Az étkezésben a jellemző tételek: rizs, krumpli, édesburgonya, kukoricapép vagy a matooke, ami főzőbanánból készült pép. A húsok többnyire: csirke, bárány, disznó, marha. Együnk sok friss gyümölcsöt, főleg banánt, ananászt, papayat. Mindenhol lehet venni olcsó üdítőitalokat. Alkohol van: sör, vodka, ilyen-olyan párlat. Ugandában pozitív gasztronómiai élményekre ne számítsunk.
Afrikába nem annyira az épített látnivalók miatt utazik az ember, sokkal inkább a természet hívogatja az arra fogékonyakat. Miután végeztünk az összes említésre méltó épülettel Kampalában, észak felé vettük az irányt, hogy aztán a Kelet-afrikai árok nagy tavai mellett haladva meglátogassuk Uganda nemzeti parkjait. Ezt persze megelőzte egy kiadós reggeli, ami nagyjából ugyanaz volt utunk során mindenhol.A 3-4 csillagos szállodákban és lodge-okban általában van omlett és valami virsliféle, aminek íze leginkább a fűrészporéra emlékeztet. Az angol örökségből itt maradt a bab, de a bacon már nem annyira. Az amerikai turisták miatt gyakran kitesznek az asztalra mogyoróvajat és dzsemet, amit toast kenyérre kenhetünk. A teájuk finom, a kávéra ugyanezt már nem mondhatom el, és általában várt ránk valamilyen gyümölcslé. A banán, ananász, görögdinnye trióra viszont mindenhol számíthattunk. forrás
Első komolyabb város, Hoima központjában megálltunk egy zöldség-gyümölcs piacnál, ahol képet kaphattunk, mit esznek az ugandaiak. A bab minden formája fellelhető, szép a krumplijuk is, de ami különlegesnek számított nekünk, az a jamgyökér. A répa formájú csemegét gyakran látni felszeletelve, ponyvákon aszalódni az utak mentén is. Mi persze inkább gyümölcsökre költöttük a shillinget. Ananászból itt csak jót kapni, de a banánnal sem lőhet mellé az ember. A mangóból ki lehet fogni savanykásat is, mint ahogy ízetlen görögdinnyével is találkoztunk.
Az ebédet egy hetven kilométerre lévő településen fogyasztottuk el. Az út minősége jó volt, de az egymásba érő falvak miatt csak lassan lehetett haladni. Kevés az olyan vendéglátó egység, ahová nyugodt szívvel beültem volna, pedig nem igénylem a luxust. De azért a napon szárított kecskehús egy roskatag viskó előtt, nem túl hívogató cégér. Ráadásul a tiszta, kulturált helyek sem drágák. Egy üdítő kevesebb, mint egy dollár, a hideg sörért meg annyit fizettem, mint otthon az Auchan akciós kínálatáért. (2025) forrás
Uganda az 1962-es függetlenné válása óta a modern afrikai történelem néhány legszörnyűbb atrocitásának helyszíne volt, különösen a kegyetlen diktátor, Idi Amin uralma alatt. Azonban 1987 óta folyamatos javulás figyelhető meg. Ma Uganda stabilnak tekinthető, miután 30 évnyi klasszikus „erős ember” irányítása alatt állt Yoweri Museveni vezetésével. Kampala a kelet-afrikai kereskedelem egyik fontos központjává vált.
A 2010-es években női turisták is áldozatául estek támadásoknak és szexuális zaklatásoknak, ezért javasolt, hogy soha ne sétáljanak egyedül éjszaka.
Az északi Murchison Falls Nemzeti Park és az Ajai Vadrezervátum felé való utazás biztonságos. A Tanzániából és Kenyából érkező túrázók rendszeresen áthaladnak Jinján.
Központi Kampala
Mint minden városi területen, Kampalában is előfordulhatnak problémák. Érdemes a turisták által látogatott területeken maradni, és az ésszerűen öltözködő látogatók, akik nem hordoznak feltűnő kamerákat, csillogó ékszereket vagy duzzadó táskákat, kevésbé vonják magukra a nem kívánt figyelmet. Néhány dzsihádista csoport fenyegette az országot a Amisom (ENSZ-erő a Szomáliában) elleni dzsihád tevékenysége miatt.
Bár az utcán járó nem fekete emberek kiemelkednek, és nyíltan megnézik őket, ez kényelmetlenséget okozhat azoknak, akik nem szoktak hozzá az afrikai utazásokhoz. A kelet-ázsiai megjelenésű egyéneket gyakran kínainak tartják, és gyakran „ni hao”-t vagy kínai nyelvi utánzatokat hallhatnak (pl. „Ching chong”). Bár ez potenciálisan sértő lehet a nyugati országokban nevelkedett ázsiaiak számára, nem feltétlenül szándékosan durva, és szinte soha nem jelent anti-ázsiai ellenségeskedést.
A kéregetés, ami előfordul, az egyik legudvariasabb és legkevésbé tolakodó, amit afrikai városokban találhatsz, és nem rosszabb, mint bárhol Nyugaton. Kisgyerekek sajnos zavaróvá válhatnak egyes vidéki helyeken, ahol turisták édességeket és pénzérméket osztogatnak, de ez még mindig elmarad attól a tömegtől, amit sok világvárosban tapasztalhatsz.
A Bwindi Impenetrable Forest Nemzeti Park gorilla követési régiójában történt késő 1990-es években történt incidens óta minden csoportot fegyveres kísérők kísérnek. A régióban látható biztonsági jelenlét van.
Néhány dzsihádista visszavágó tevékenységet folytatott Museveni elnök dzsihád ellenes politikái miatt.
Katonai rendőrség Kampalában- ervi fotója
Az éjszakai szórakozóhelyeken a turista viselkedjen visszafogottan, kerülje a konfliktusokhoz vezethető feltűnést, erősen italos állapotot. Ne fogadjunk el italt idegenektől, mert előfordul, hogy valami kábítószert raknak az itókába, hogy magatehetetlenné váljunk és ki lehessen rabolni minket. A sok hitelkártyás csalás miatt, érdemesebb készpénzben fizetni, még a hotelben is.
Ha utcai tüntetések, megmozdulások vannak, akkor ne keveredjünk a tömegbe, mert veszélyes. A terrorveszély Ugandában fennáll és ezt érzékelni lehet a biztonsági óvintézkedések intenzitásán is, főleg a repülőtéren, a hotelek bejáratainál és a bevásárlóközpontoknál, valamint a nemzetközi képviseleteknél.
1. 2. Ugandában van egy magyar gazdasági és kulturális központ, a HTCC (Hungarian Trade and Cultural Center). Irodájának címe:
Njuki Way 1068 Muyenga, Kampala, Uganda; E-mail: uganda@htcc.org.hu - ez nem egy diplomáciai képvselet!
Ugandában az ugandai schilling (UGX) a hivatalos fizetőeszköz.
A nemzeti valuta a ugandai shilling, amelyet néha "USh" vagy "Shs" jelöléssel látnak el (ISO kód: UGX). Ezenkívül az ilyen jelöléseket is láthatod: 5,000/-. A bankjegyek címletei: 50,000, 20,000, 10,000, 5,000, 2,000 és 1,000 shilling. Az érme címletek: 500, 200, 100 és 50 shilling (10, 5 és 1 shilling érme létezik, de ritkán használják). Ne fogadj el 1987-es sorozatú bankjegyeket: ezek nem érvényesek, és nem lehet őket bankoknál beváltani.
Néhány nagyobb szálloda és étterem elfogad amerikai dollárt (USD) mint fizetési módot, és a szafari túrák és rafting aktivitások gyakran USD-ban vannak árazva. Ezeket az aktivitásokat ugandai shillingben is kifizetheted, de gyakran kedvezőtlen árfolyamot kínálnak. Emellett gyakran van egy plusz díj (általában körülbelül 5%) a hitelkártyák használata esetén. Ezért hasznos lehet USD-t hozni az ilyen tevékenységek fedezésére. Az egyértelmű hátrány, hogy nagy mennyiségű USD-t kell magaddal hoznod.
ATM-ek
Az ATM-ek az egész országban elfogadják a bankkártyákat és hitelkártyákat. A Mastercard és Visa kártyákat a legtöbb ATM elfogadja. A legjobb ATM-ek a DTB, Stanbic, Ecobank, Equity Bank, Kenya Commercial Bank, GT Bank, UBA, I&M Bank. Az ATM-ek különböző maximális készpénzfelvételeket engednek meg, USh 400,000-től 2,000,000-ig, bár az általános összeg USh 1,000,000. Sok ATM található Entebbe repülőtéren; mivel lehetetlen ugandai shillinget vásárolni Ugandán kívül és az ország szomszédos országainál, az ATM-ekből való készpénzfelvétel a legkényelmesebb lehetőség. Az ATM-készpénzfelvételi díjak 3,400 és 12,100 USh között változnak.
A DTB ATM-jei nem számítanak fel díjat külföldi Mastercard vagy Visa kártyák használata esetén Ugandában.
Az ATM-ek bezárhatnak pénzhiány vagy rendszerproblémák miatt. Kampalában ügyelj a zsebtolvajokra, akik követhetik a turistákat az ATM-ről ATM-re, amikor a kártyák nem működnek.
A hitelkártyák általában elfogadottak az üzletekben, általában a nagyobb szállodákban, légitársaságoknál, szupermarketekben és nagy bevásárlóközpontokban.
Az American Express, Union Pay, JCB, Diners Club, Maestro és Discover kártyák készpénzfelvételhez használhatók bármely Equity Bank ATM-nél, amelyekből sok van Ugandában.
Az utazási csekkek már nem használatosak, ezért ne hozd őket Ugandába.
Költségek
Az ételek és áruk olcsók. Szűkös költségvetéssel napi 75,000 USh-ból is kijöhetsz, park látogatások és egyéb drága tevékenységek nélkül.
Mindig alkudj meg minden vásárlásnál a városban, kivéve a nagyobb boltokban és bevásárlóközpontokban. Soha ne fizess a teljes árat, amikor helyi árusoktól vásárolsz. A szállodák drágák lehetnek, ezért ha diák vagy, érdemes lehet hostel után nézni Kampalában.
A legtöbb ember vízumot kell vásárolnia a repülőtéren érkezéskor; 2016 júliusában ez 50 USD-be került (egyszeri belépés 3 hónapra). A bankjegyeknek újabbnak kell lenniük, mint 2003. A legtöbben a 90 napos Kelet-afrikai vízumot választják 100 USD-ért, amely érvényes Ugandában, Kenyában és Ruandában.
A borravaló nem része az ugandai kultúrának, és nem elvárt, de nem jelenti azt, hogy ne lenne értékelve.
Kenyába, Ugandába és Ruandába utazók igényelhetik a kelet-afrikai közös vízumot. Érkezéskor is felvehető, abban az esetben, ha először Kenyába érkezik az utas. A vízum díja 100 USD, vagy 80 EUR.
Előzetesen is meg lehet igényelni Bécsben, melynek díja 80 EUR. A vízum többszöri belépésre és 90 napra érvényes. Fontos, hogy az útlevél még legalább 6 hónapig érvényes legyen.
Előzetes vízumigénylés esetén az alábbiak szükségesek:
Magyarország Nairobi (kenyai) Nagykövetségének van egy képviseleti irodája Kampalában.
Cím: Acacia Mall Business Centre, Plot No. 14-18, Cooper Road, off Acacia Avenue, Kampala
E-mail cím: jterenyi@mfa.gov.hu
Telefonszám munkaidőben: +256778776271 vagy +256782622229
Ideiglenes ügyvivő, irodavezető: dr. Terényi János
-----------------------------------
Van Kampalában egy tiszteletbeli konzul is: Gordon Wavamunno
----------------------------------------
Az Ugandai Köztársaságnak van Budapesten tiszteletbeli konzulja: Kovács Péter
A szélesszájú orrszarvúk nem olyan rég még a kihalás szélén álltak. Az észak-afrikai alfajra már a biztos pusztulás vár, miután az utolsó hím 2018-ban elpusztult. A még fellelhető példányok közül néhányat a Ziwa Ranchon tekinthettünk meg egészen közelről.
A parkolótól csupán néhány száz métert kellett sétálnunk egy tipikus szavannai tájon, amikor egy egész csordát pillantottunk meg, akik éppen sziesztáztak a bokrok árnyékában. Helyi vezetőnk igyekezett kordában tartani a látványtól (és a reggeli Unicumtól) megrészegült fotósokat, akik valamiért úgy érezték, hogy feltétlenül egy képen szeretnék magukat látni a kéttonnás behemótokkal. Kb. 15-20 méterre lehettünk egy nősténytől és a borjától, amikor az éhes csecsemő (fél tonna) feltápászkodásra kényszerítette anyját, mert a tej jobban ízlett neki, mint a fű.
Megindító látvány volt, amiről egyből az jutott eszembe, hogy vannak magukat embernek aposztrofáló lények, akik képesek fejbe lőni egy ilyen különleges teremtést, csak azért, mert afrodiziákumnak tartják a szarvának reszelékét, esetleg egy ománi olajsejk tőrének foglalatához kell az értékes szaruanyag. Hogy azokról már ne is beszéljünk, akik úri passzióból nyírnak ki ritka állatokat. (2025) forrás
Nem gyakori találkozási helyzet gorillákkal - videó (a 47. másodperctől érdekes)
---------------------------------------------------------
„Egy ritka, különleges állattal találkozni rendkívüli élmény. Azok, akik Ugandába utaznak, elsősorban a veszélyeztetett hegyi gorillák miatt teszik ezt. (Sokan csak ezért látogatnak ide.) Az azonban nem úgy működik, hogy az ember csak felkap egy hátizsákot, és nekivág a hegyeknek gorillákat keresni. Először is engedélyt kell szerezni a fővárosban, a nemzeti park igazgatóságánál (amit jó esetben az utazási iroda előre elintéz), méghozzá hónapokkal korábban, mivel mindössze négy gorillacsalád látogatható (ottjártamkor csak három). Ezután komoly összeget fizet ki az ember (akkoriban 250 dollárt!), majd a parkőrök vezetésével nekivág a hegynek és a dzsungelnek.A nyomkeresők egy órával előre indulnak, mivel tökéletesen ismerik a terepet, és tudják, hol voltak előző nap a gorillák. A letaposott ágak, fészkek, ürülékek alapján próbálják megkeresni a folyamatosan vándorló családot. Mi közben csak haladunk felfelé. Amint megtalálják őket, rádión szólnak a túravezetőnek, merre kell mennünk. A magasban nincs kijelölt út, előkerül a bozótvágó kés, és árkon-bokron át törünk előre a fülledt, párás dzsungelben. Végül szólnak, hogy minden felesleges tárgyat tegyünk le; csak a kamerát vihetjük magunkkal. Néhány lépés után megpillantottuk életünk első hegyi gorilláját. Mindössze egy órát tölthettünk velük, mozdulatlanul állva. Nem lehetett jobbra-balra lépkedni jobb képért; azt látjuk, ami éppen elénk kerül. Ha nem történik semmi, akkor így jártunk. De szerencsére történt. A felnőttek ágakat és leveleket szaggattak, falatoztak, vakaróztak, a kölykök pedig játszadoztak. Látni lehetett, ahogy a bozótban mozgolódik a vezér, az ezüsthátú alfa-hím. Párzik, suttogta a kísérőnk.
Amikor már közeledett az időnk vége, az „utolsó fotók” felszólítást hallottuk. Ekkor az ezüsthátú hirtelen kiviharzott a bozótból, egyenesen felénk. Megijedni sem volt időnk, pedig okunk lett volna – egy kétmázsás hím, aki védi a családját, veszélyes is lehet. De ránk ügyet sem vetett, csak átrobogott egy másik bozótosba. Két méterre suhanhatott el mellettünk, és óriási szerencsémre sikerült róla egyetlen használható fotót készítenem. Nem mindennapi kiváltság ez, hiszen a világon alig több mint 700 hegyi gorilla él (fogságban nem tarthatók), és csupán Uganda és Ruanda területén látogathatók meg néhány csoportban.”
„Uganda délnyugati részén, egy varázslatos esőerdőben él a világ hegyi gorilla-populációjának fele. Jó hírként hallottuk a vadőröktől, hogy itt a gorillák száma növekszik, szépen szaporodnak. Ám ez a túra nem sétagalopp: kemény hegymászás vár a látogatókra, 2000 méteres tengerszint feletti magasságban, sűrű esőerdőben. A gorillacsalád megtalálása két órától akár négy óráig is eltarthat – mint a mi esetünkben. Ha végre rátalálunk, egy óránk van az állatok megfigyelésére. Szerencsénkre a hivatalosan előírt több méteres távolság, amit az állatok és a turisták között tartani kellene, sokszor egy-másfél méterre csökken, így igazán közelről figyelhettük őket. A gorillák – és a csimpánzok is – már hozzászoktak az emberi jelenléthez, ami évekig tartó, szigorúan szabályozott vadőri munkának köszönhető. Azok a családok, amelyeket meglátogathatunk, nem cirkuszi módon „szelídített” állatok; ez a közeledés hosszú, fáradságos és költséges munka eredménye.
Gorillales közben érdemes tudni, hogy az esőerdőben vadon élő majomcsaládok, bivalyok és erdei elefántok is élnek, akik cseppet sem respektálják a turistákat. Ezért a biztonságunk érdekében fegyveres vadőrök és felfegyverzett rendőrök is kísérnek minket. Valójában azonban az orvvadászok jelenthetik a legnagyobb veszélyt mind az állatokra, mind a látogatókra.”
„Hegyi gorillákkal három ország erdeiben találkozhatsz: Ugandában, Ruandában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ruanda nemrég felemelte a belépőt 1500 dollárra fejenként, a Kongói DK-ban pedig olyan „demokratikus” a helyzet, hogy az ember nem biztos, hogy élve kijut – szóval marad Uganda a maga „barátságosabb” 800 dolláros parkbelépőivel.
A Bunyonyi-tóhoz vezető 8 kilométer még csak egy kis vörös poros földúton való gurulás, de a Bwindi Nemzeti Parkhoz már 26 kilométeres utazás szükséges. Mire odaérsz, valóban a világ végén érzed magad – amíg meg nem pillantod a nemzeti park közepén megbújó falut. Mivel minden gorillalátogató csoport csupán egy órát tölthet az állatokkal, a helyi lakosok közül sokan a fáradó turistáknak mutatják be az „autentikus törzsi” életet és üzemeltetik az ajándékboltokat.
A szállások kényelmesek, de természetesen meg is kérik az árukat. Mi egy öko hotelben laktunk, ahol esővizet használnak, és az áramot csak este hat után kapcsolják be. A hideg italokon kívül nem is hiányzott semmi más.
A túrák reggel kezdődnek, és ha valóban közelről szeretnéd látni a gorillákat, gyalogosan kell megközelítened őket. Mozgáskorlátozottakat és idősebbeket „gyaloghintón” is bevisznek, de aranyáron, illetve helikopteres nézelődésre is van lehetőség – de a legtöbb látogató inkább a dzsungelbe sétál és bízik benne, hogy a nyomkövetők gyorsan megtalálják a gorillákat.
Négyfős társaságunkból ketten szerencsések voltunk: nagyjából 40 perc alatt rábukkantunk egy tízfős, éppen táplálkozó, aktív gorillacsoportra. A másik két kolléga viszont órákig kapaszkodott a meredek lejtőkön, mire megtaláltak négy szinte alvó gorillát. Az egész túra jól van megszervezve: fegyveres őrök biztosítanak a vadorzók és az erdei elefántok ellen, és minden csoporttal megy egy-két ranger is. Ezek a srácok úgy szelik a meredek lejtőket, mintha séta lenne. Ugyanez nem mondható el a vendégekről – mi például kifejezetten olyan csoportot kértünk, akik nem riadnak vissza a hosszas gyaloglástól, de szeretnének minél több gorillát látni. Ennek ellenére összeraktak minket néhány 60 feletti ausztrállal, akik végül hősiesen teljesítették a túrát, és délután már együtt lazítottunk a „kantinban”.” (2024)
A Bwindi nemzeti parkba a belépő 500 USD/fő. + október már esős évszak, ha az eső miatt nem tudsz feljutni a hegyre az indulási pontig (csak vörös földes út vezetett fel eddig), vagy nem tudsz lemenni az erdőbe, akkor nem adják vissza az összeget.
A gorillákkal való találkozás csodálatos volt. Olyan vicces, hogy a mozdulataik, a fejvakarásuk, a tekintetük az emberére hasonlít. A kis gorillák úgy ölelgették és puszilgatták egymást, mint a kisgyerekek. Az anyagorilla meg úgy hordta a kicsinyét, mint egy koala. 😀 (A szállásadóm nagyon aranyos volt, amikor meséltem neki, hogy a koala a kedvenc állatom. Azt mondta, látott képet róluk, de még nem látta őket Ugandában.... (2024).
A hegyi gorillákkal való találkozás minden bizonnyal az egyik legmeghatározóbb élményünk volt. Ezek a lenyűgöző állatok mindössze két földrajzi régióban őshonosak: az ugandai Bwindi Nemzeti Parkban és a Virunga Rezervátumban. Ez utóbbi a Sabinyo-hegy 3645 méteres vulkáni lejtőin terül el, amely Uganda, Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság határán helyezkedik el. Uganda tehát azon kevés országok egyike a világon, ahol a hegyi gorillák természetes környezetükben élnek, és ahol szervezett túrák keretében megfigyelhetjük őket.
A gorillatúrák szigorúan szabályozott keretek között zajlanak, hogy védjék az állatok élőhelyét és jólétét. Minden nap legfeljebb nyolc fő látogathat meg egy-egy gorillacsaládot, amely a vadonban éli mindennapjait. A családok aktuális helyzetét hajnalban induló nyomkereső csapatok térképezik fel, akik a gorillák nyomait követve rádión keresztül továbbítják az információkat. Ezek alapján a túravezető határozza meg az útvonalat, amely elvezet minket a gorillákhoz. Az út gyakran nehéz terepen, áthatolhatatlan dzsungelen keresztül vezet, és akár 6-8 órán át is tarthat. Ilyen túrákon nincsenek kijelölt ösvények, így a kaland valóban embert próbáló lehet.
Amikor végül elérjük a gorillák tartózkodási helyét, nagyjából egy órát tölthetünk a megfigyelésükkel, miközben 6-8 méteres távolságot tartunk, és maszkot viselünk. Ez utóbbi azért fontos, mert a gorillák genetikailag közel állnak az emberekhez, így érzékenyek lehetnek az általunk terjesztett betegségekre.
A gorillatúra engedélyének díja jelenleg 700 USD, ami jelentős összeg, de ez a pénz a természetvédelem és a nemzeti park fenntartásának alapvető forrása. Az ilyen bevételekből finanszírozzák az orvvadászat, az erdőirtás és az élőhelyek zsugorodása elleni küzdelmet, valamint a park működtetéséhez szükséges személyzetet és eszközöket. Ezek az erőfeszítések létfontosságúak a gorillák és élőhelyük megőrzése szempontjából. Utazóként a legjobb, amit tehetünk, hogy támogatjuk ezt a munkát a részvételünkkel, és cserébe életre szóló élményekkel gazdagodunk. (2024)
A hegyi gorillák a legnagyobb emberszabású majmok, a hímek elérhetik a 183 cm-s magasságot és a 267 kilogrammot. A behemót óriás nem veszélyes az emberre, de azért jobb távolt tartani magunkat tőle, soha sem lehet tudni, mikor kattan be neki valami. Eszembe jutott a régi székely vicc, hogy „ha szerencsénk lesz, látunk medvét... ha még nagyobb szerencsénk lesz, akkor nem.” Aztán megnyugtattam magam, hogy nem hallottam még olyan gorillatámadásról, amiben meghalt volna valaki.
xxx
A menetoszlop elején lévők már vadul kattintgatták a fényképezőgépüket, amiből éles ésszel arra következtettem, hogy megérkeztünk. Legszívesebben leheveredtem volna a susnyásba, de észrevettem, hogy az már foglalt. Magilla papa éppen jóízűen falatozott, ügyet sem vetve ránk. Hihetetlen közel engedett magához, látszott, hogy nem most lát először embert. Ráadásul hamar felmérhette, hogy esetemben egy öregedő példánnyal áll szemben, akinek állóképessége csak arra volt elegendő, hogy idáig elvánszorogjon, és nem kell féltenie tőlem az asszonyait. Az ezüsthátú ezután odébb ment néhány métert, majd egykedvűen leheveredett. Talán arra gondolt, ha alvást mímel, hamarabb békén hagyjuk, csakhogy vezetőnk megpiszkálta egy hosszú gallyal. Úgy nézett vissza ránk, mint egy felbőszült biztonsági őr.
– Ha még egyszer ezt csinálod, megveregetem a mellem, aztán téged – olvastam ki az értelmes tekintetéből. Kicsit odébb vonultunk, hogy a család többi tagját is szemügyre vehessük. Két nőszemély és egy gyerek gorilla bukkant elő a levelek közül. Ők is most fogyasztották el a reggelijüket, és más dolguk nem lévén, elterültek a gazban. Egy órát nézhettük őket, ami elég is volt arra, hogy regenerálódjak, így a visszaút már nem viselt meg annyira.
(2025) forrás
1,3 milliós a lakossága.
,, A zöld vidék utá az utolsó napot a szinten zöld fővárosban, Kampalában töltöttük. Talán ennyire dús növényzetű fővárost én meg sehol nem láttam. Több dombra épült és még a belvárosa is tiszta zöld, a legközepén egy hatalmas, golfpályával megspékelt, parkkal.
A nemzeti múzeumukban meglepően őszinte és profi kiallitás foglalkozik az ország lakosságát még mindig 7-8 százalékban érintő AIDS-szel. Az 1962-ben függetlenné vált ország több középülete (a múzeum is) ebből az évtizedből való, így a Nemzeti Szinházuk vagy a Parlamentjük is. Az utóbbit csak szerettem volna kerítésen belülről lefotózni és az őrök kedvességének köszönhetően még az ülésterembe is bejutottunk.
Olvastam, hogy ez Kelet-Afrika, de az egész kontinens egyik legélhetőbb városa. A gyarmati múlt adta brit hagyomanyok és az elmúlt evek hatalmas fejlődése egy európai ízlést is kielégítő, izgalmas, élhető várossá tette Kampalát. (K. I.,"
Az 1,7 millió fővárosban olyan érzése van az embernek, mintha mindenki az utcán lenne. A nyüzsgő gyalogos és járműforgalomban csak úgy kapkodtuk a fejünket, ha át akartunk kelni az út túloldalára. Nemcsak a baloldali közlekedés miatt, hanem az ennek fittyet hányó motorosok miatt is. Személyautóból meglepően kevés közlekedik az utakon, az pedig szinte kivétel nélkül Afrika favoritja: Toyota márkájú. De még annál is szembetűnőbb a motorbiciklik egyöntetűsége. A Bajaj Boxer névre hallgató, száz köbcentis járgányokat egytől egyig bordóra festették, mintha nem lenne más márka és szín a boltokban. Mi egy matatuval csapattuk Kampala utcáin. Ez egy kilencszemélyesre tervezett mikrobusz, de nem ritka, hogy dupla ennyi ember zsúfolódik össze benne. Ezért aztán sokan a motoros taxikat veszik igénybe, amivel kényelmesebben és gyorsabban célba jut az utas, feltéve, ha nincs nála egy-két szakajtónyi mangó, amit a piacra szeretne kivinni. A matatu amúgy nem egy márkanév, azt jelenti helyi nyelven, hogy „még három”. Beszédes...
Elsőként a „Kadhafi-mecsetet” látogattuk meg, melynek élvezeti értéke igen alacsony, a minaretje viszont elég magas. A líbiai diktátor által finanszírozott mecset akár 15 ezer ember befogadására is képes. Inkább a mennyiségre gyúrtak, mint a míves kidolgozásra, de még így is elég grandiózus ahhoz képest, hogy az ország majdnem kilencven százaléka keresztény... Aki vállalja, hogy megmássza a tornyot, mint egy régimódi müezzin, az a fejlődő főváros látképében gyönyörködhet.
Innen a Kabaka-palotához gurultunk, ami 1922 óta királyi székhely. A helyi vezető hosszasan elemezte az építészeti stílust, amit szerinte a Buckingham-palota ihletett, de ez nagyjából annyira igaz, minthogy a nyírmártonfalvi lombkoronasétányt a Golden Gate ihlette volna. Sajnos az épületet nem nézhettük meg belülről, viszont lesétálhattunk a telek aljába, ahol a hírhedt diktátor, Idi Amin Dada kínzókamráiban gyönyörködhettünk.
Ennél sokkal épületesebb látvány nyújtott a helyi kézműves piac, ahol türelmes kereskedők tucatjai próbálják rásózni a portékájukat a ritkán arra tévedő külföldi turistára. A közeli hipermarketben (!) feltankoltunk egy kis kaját a másnapi útra, mert az ugandai vidék kissé gyengén ellátott bevásárlóközponttal. Az árak szolidak, nagyjából kétharmada az otthoninak, de a választék is szolid, mondjuk, talán egyötöde egy Aldinak.
(2025) forrás
A trópusi klíma jellegét erősen befolyásolja, mégpedig kedvezően az, hogy Uganda nagyrészt a tengerszint felett ezer méter körüli magasságú fennsíkokon helyezkedik el. A szokásos trópusi meleget, avagy hőséget a magasság jelentősen enyhíti. Nincs túl meleg, de hideg sincs. A nappali hőmérséklet 25-30 között mozog, éjszaka 17 fok körül. A szélsőséges hőmérsékleti érték 10 fok hideg 35 fokos hőség. A csapadékosság jól eloszlik az év keresztmetszetében, mindazonáltal a december és február valamint a június és augusztus közötti időszak számít száraz évszaknak.
Jinja - Viktória-tó - t.m. fotója
Uganda brit gyarmat volt és 1967-ben vált független köztársasággá. Idi Amin terror uralkodásának 1986-ban vetettek véget hatalomátvétellel. Ez új és jobb fejezetet nyitott Uganda modern kori történetében. Muszeveni elnök irányítása alatt Uganda politikai, mind gazdasági helyzete egyértelműen javult.
Az emberi élet nyomai Ugandában legalább 50,000 évre nyúlnak vissza, és lehetséges, hogy akár 100,000 évre is, a területen talált kőeszközök alapján. Ezek az emberek vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. 1,700 és 2,300 évvel ezelőtt a bantu nyelvet beszélő népek vándoroltak Közép- és Nyugat-Afrikából Uganda déli részeire. A tizennegyedik és tizenötödik században a Kitara Birodalom volt a korai formája a formális politikai szervezettségnek, amit a Bunyoro-Kitara királyság követett, majd később a Buganda és Ankole királyságok.
Az arab kereskedők az 1830-as években beljebb hatoltak az indiai óceáni partvidékről, és ők hozták be először az iszlámot az országba. Őket követték az 1860-as években brit felfedezők, akik a Nílus forrását keresték. A protestáns misszionáriusok 1877-ben érkeztek Ugandába, majd a katolikus misszionáriusok 1879-ben követték őket. Az Egyesült Királyság 1888-ban a Brit Kelet-Afrikai Társaság fennhatósága alá helyezte a területet, és 1894-től protektorátusként irányította. Ahogy több más terület és főnökség is integrálódott, az 1914-re kialakult végső protektorátus Uganda néven vált ismertté. 1900 és 1920 között egy alvó betegségjárvány több mint 250,000 ember életét követelte.
Uganda 1962-ben nyerte el függetlenségét Nagy-Britanniától, az első választásokat 1961. március 1-jén tartották. Benedicto Kiwanuka a Demokratikus Párt színeiben lett az első főminiszter. Uganda a következő évben köztársasággá vált, megtartva a Brit Nemzetközösség tagságát. Az ezt követő években a központosított államot támogatók és a laza föderáció mellett érvelők, valamint a törzsi alapú helyi királyságok erős szerepét támogató csoportok versengtek. A politikai manőverezés csúcspontja 1966 februárjában volt, amikor Milton Obote miniszterelnök felfüggesztette az alkotmányt, és átvette az összes kormányzati hatalmat, eltávolítva az elnöki és alelnöki pozíciókat. 1967 szeptemberében egy új alkotmány kikiáltotta Ugandát köztársaságnak, még nagyobb hatalmat adott az elnöknek, és megszüntette a hagyományos királyságokat.
január 25-én Obote kormányát katonai puccsal távolította el Idi Amin Dada, a fegyveres erők parancsnoka. Amin „elnökké” nyilvánította magát, feloszlatta a parlamentet, és módosította az alkotmányt, hogy abszolút hatalmat adjon magának. Idi Amin nyolc évnyi uralma gazdasági hanyatlást, társadalmi széthullást és tömeges emberi jogi visszaéléseket eredményezett. Az Acholi és Langi etnikai csoportok különösen célpontjai voltak Amin politikai üldöztetésének, mivel támogatták Obotét, és nagy részesedéssel bírtak a hadseregben. Az etnikai indiai közösséget, amelyet gazdasági befolyása miatt régóta irigyeltek, szintén Amin célpontjává tette, és 1972-ben kiutasította őket Ugandából. 1978-ban az International Commission of Jurists becslése szerint több mint 100,000 ugandai ember halt meg Amin terroruralma alatt; egyes hatóságok ezt a számot akár 300,000-re is teszik.
1978 októberében a tanzániai fegyveres erők visszaverték Amin csapatait Tanzániába történő betörésük során. A tanzániai hadsereg, amelyet ugandai száműzöttek támogattak, háborút folytatott Amin csapataival és a neki segíteni küldött líbiai katonákkal. 1979. április 11-én Kampala eleste után Amin elmenekült megmaradt erejével. Ez Obote visszatérését eredményezte, aki 1985-ben ismételten el lett távolítva Tito Okello tábornok által. Okello hat hónapig uralkodott, majd a „bush háború” után, amelyet az akkor még nemzeti ellenállási hadsereg (NRA) vezetett Yoweri Museveni elnök irányítása alatt, valamint különféle lázadó csoportok, köztük Andrew Kayiira Szövetségi Demokratikus Mozgalma és John Nkwanga csoportja, eltávolították.
Museveni 1986 óta van hatalmon. Az 1990-es évek közepére és végére a Nyugat új afrikai vezetők generációjaként ünnepelte.
A közelmúltban elfogadtak egy melegellenes törvényt Ugandában, ami szélsőséges esetben még a halálbüntetést is engedélyezi. Inkább nézzenek agresszívnek, mint homárnak – gondolhatta Goodwill (esetleg Goodwin). Az efféle törvényeket azok a populista vezetők szorgalmazzák, akiknek lehetősége nyílt, hogy a markában tartott állami médián keresztül hangulatot szítson, aztán a megmentő, bölcs vezér szerepében tetszelegjen. Ilyen Yoweri Museveni is, aki fiatal lázadóként megdöntötte a korábban említett Idi Amin uralmát, majd az őt követő újabb diktátor, Milton Obote rendszerét is 1985-ben. 1986-ban megválasztották Uganda elnökének, és ezt a hatalmat azóta megszakítás nélkül gyakorolja. Ahogy az lenni szokott, kezdetben még harcolt a korrupció ellen, és az ország fejlődésnek indult, de aztán megittasodott a hatalomtól, és antidemokratikus intézkedések tömkelegével bebetonozta az ország élére magát. (2025) forrás
Afrikai viszonylatban az ugandaiak barátságos népeknek tekinthetők. Ugandában szokásos a többnejűség. Ugandában nagy tiszteletnek örvendenek az idős emberek, főleg a 60 év felettiek. Lévén az ugandai férfiak átlagosan 53 éves korukig élnek, egy hatvan év feletti valóságos csodának számít. Az idős embereket bölcseknek tekintik, és gyakran fordulnak hozzájuk tanácsért. Az ugandaiak nagyon családcentrikusak, sokat jelentenek nekik a vérségi kapcsolatok.
Meglepően sokan beszélnek Ugandában angolul. Igaz, nem nagyon értettem meg őket, de kis küzdelem után (vagy leírva) sikerült mindenkivel zöld ágra vergődni. Ennek nemcsak a brit gyarmati múlt lehet az oka, hanem a sokszínű nemzetiség is. Gyakran hallottam, hogy sofőrünk angolul beszél a rendőrhöz, vagy éppen a parkolóőrhöz, mert csak így értették meg egymást. (2025) forrás
m.a. fotója
Ácsorgás Kampalában - fent a horogkereszt nem nácizás (ősi indiai szvasztika) - ervi fotója
Falusi gyerekek - Aji fotója
A hosszú utat néhányszor megszakítottuk egy-egy szükségszünettel. Ilyenkor a környék apraja azonnal ott termett, hátha csurran cseppen valami a fehér embertől. Sokkal visszafogottabban viselkedtek, mint a turisták által gyakran látogatott afrikai országokban, pedig ruházatukon látszott, hogy a szülőket nem veti fel a pénz. Ugandában harminc százalékos a munkanélküliség, és a segély szó értelmezhetetlen fogalom. Aki dolgozik, az sem dúskál a javakban. Egy napszámos csak néhány dollárt keres naponta. Az orvosi ellátás ingyenes, bár a színvonala erősen megkérdőjelezhető. Az iskolai oktatás is ingyenes, de az utazás, öltöztetés és tanszerek költségeit a szülőknek kell állniuk, emiatt nagyon sok gyerek nem jár suliba. Ergo: húsz százalék körüli az analfabéták száma. Ugandában nem láttunk – afrikai országokra oly jellemző – egyenruhás nebulókat igyekezni az iskolába. (2025) forrás
"Szegénység: Igen, van. Afrika szegény kontinens. Uganda is. De itt a szegénység mást jelent. A közművek hiányát, az egészségügyi szolgáltatások hiányosságait, a készpénz hiányát, a saját lakások hiányát jelenti inkább. Nincs alultápláltság, éhínség sincs a rengeteg gyümölcs miatt, óriási teaültetvények az egészséges italt, a sok-sok kecske, a marha, a halak a tejet és a húst biztosítják.
Ami meglepett: Az emberek jól ápoltsága. "Eddi Murphy, Rwuanda jövendő királya, ahogy első lépésként egy fodrászatba lép be, ahol mindig teltház van" – és valóban. A fodrász a legfelkapottabb foglalkozás és elfoglaltság. A nők hajkoronái kéthetente fodrászhoz mennek és változatos színekben, formákban az utolsó divat szerint térnek vissza gazdáikkal az utcákra, a vályogházakba és sétáló árnyak formájában az utak mentére.
A ruházat: Piacaik egy kínai piac hangulatát idézik, kicsit rosszabb kivitelben. Ahol van hely, ott megáll az eladó és elindul a csere-kereskedelem, ami egyébként a kiskereskedelem módja itt. Miután készpénzük nincs, ez az árubeszerzés módja. Itt a hamisított márkás áruk, termékek ezreiből lehet (lehetne, ha ki mernénk szállni az autóból) választani. Így az emberek jól öltözöttek, csinosak még az út menti férfi "árnyak" is hófehér inget, zakót, nadrághoz övet, viselnek. A hölgyek ruházata színes, vidám.
A kommunikációs technika: A városban nem meglepő, de a pici kis vályog falvak között sétáló emberek kezében van mobil telefon. Az ország legkisebb falvában is van vétel, amit a sűrűn telepített adótornyok biztosítanak. A multik már bent vannak az országban!!! A vályog falvak több házában is ki van írva, hogy ott lehet telefont, tartozékot, kártyát venni. Ami megdöbbentett a következő felirat néha már téglaháznak is nevezhető kunyhókon, 5-6 falunként egy db biztosan. (2008)" forrás
"A következő nap áttettük székhelyünket a Bunyonyi-tó mellől Entebbe mellé, és erre rá is ment az egész nap. A megtett út kilométerben ugyan nem volt rettenetesen sok, de a kátyúk, az elviselhetetlen mennyiségű por és a gyakori elterelések miatt lassan haladtunk. Technikai szüneteket iktattunk be az út mentén megállva, fiúk jobbra, lányok balra, ki-ki a neki tetsző helyen. A természetben higiénikusabb, mint a benzinkutaknál, és így legalább nem kell egy busznyi embernek sorba állni. Akik először vannak ilyen úton, kicsit fintorognak az elején, de aztán megszokják.
Az egyetlen izgalmas momentum az egyenlítő átlépése volt - ezt az ember tíz országban teheti meg, melyből hat Afrikában található. Bár nekem Ecuadorból már van "egyik lábam északon, másik lábam délen" fotóm, azért az itteni eseményt is megörökítettük. Egy fickó kis bemutatót tartott nekünk a legendás Coriolis-erőről, amely a földi mozgásokat az északi földgömbön mindig jobbra, a déli földgömbön balra téríti el. Ennek legismertebb gyakorlati példája, hogy ha az északi földrészen húzzuk le a vécét, akkor a víz az óramutató irányával megegyezően zúdul le, míg délen pont fordítva.
Az utazás során megálltunk pár percre egy termeszhangyavárnál, hogy kinyújtóztassuk elgémberedett tagjainkat. A helyi vezetőtől megtudtuk, hogy a környékbeli terhes nők időnként esznek egy picit a várból (amely egyébként hangyaürülékből épül), mivel nagyon magas a vastartalma. Entebbe környékén a fő attrakció a Victoria-tavon elterülő Ngamba-sziget, illetve az itt működő csimpánzrezervátum. Kis buszozás a tópartra, majd másfél órás hajókázás a szigetig, és már meg is érkeztünk. Igaz, az eső szakadt, de ez az egyenlítő mellett korántsem meglepő.
Jinjában szálltunk meg, az ország adrenalin központjában. A legnépszerűbbnek számító rafting mellett számtalan izgalmas lehetőség akad, mint például bungee jumping, speedboat vagy quad bike. Nem volt kérdés, hogy én a raftingra nevezek be. Nálam a magyar utazóknál szokásos osztrák és szlovén raftingolások kimaradtak, életemben először az ötös nehézségi fokú Zambezi-folyón próbáltam ki ezt a sportot, ahol rögtön az első zúgón átfordult a hajó, így a lehető leghamarabb átestem a tűzkeresztségen.
Egy csodálatosan szép, barátságos országot ismertünk meg, ahol kitörő örömmel fogadják az utazókat. Két évtizede békés, így már kiépült az alapvető turista-infrastruktúra, de még nem kapták fel, így sehol nincs tömeg. Ha valaki egy festményszerűen szép országot szeretne meglátogatni, a szomszédos Kenyára és Tanzániára jellemző turistahordák nélkül, akkor irány Uganda. (2013)" forrás
"Hihetetlenül változatos a táj. A kelet-afrikai szavannáktól a nyugat-afrikai buja esőerdőkig és ezek átmeneti tájegységei mind megtalálhatók itt: vulkáni hegyek, teraszos hegygerincek, fennsíkok, krátertavak, vízesések. Az egyik órában még a sárgás növényzetű, akácfákkal benőtt szavannán autózunk, a következő órákat pedig trópusi esőerdők mentén, a zöld smaragd színeiben pompázó növényzet között tesszük meg. Erdősége 4,9 millió hektáron terül el, ami az ország kb. egynegyede. Itt ered a Nílus, bár ebben vitáznak Ruandával, hiszen ők is maguknak tudják a folyó forrását.
Uganda egyik legnagyobb védett területe a Murchison Nemzeti Park: Az Albert-tó és a Fehér-Nílus határolja több mint 5700 négyzetkilométeres területét. Itt több órás hajókirándulás alatt fotózhattuk a parti élővilágot: bivalycsordák, elefántcsaládok a parton és a vízben lubickolva, antilopok, a hatalmas nílusi krokodil és vízilovak sokasága nyűgözi le az embert. Nem beszélve a szivárvány minden színében pompázó madarakról, melyeknek több mint 400 faja él ezen a vidéken, többek között a szürke koronás daru, mely az ország nemzeti madara. A park munkatársa hihetetlen figyelemmel volt az utasok felé, nem mulasztott el egyetlen jó helyzetet sem, hogy a legtökéletesebb pillanatot kapjuk lencsevégre. Az afrikai öt nagyvadból néggyel már ebben a parkban találkozhattunk, még a tökéletes álcával bíró leopárddal is. Szintén itt él a Murchison-zsiráf, melynek jellegzetessége, hogy kb. 40 cm-rel magasabb az egyéb zsiráffajoknál. És nem csak egy-egy látható, csoportosan kószálnak az akáciák között.
A táj lélegzetelállító, legnagyobb attrakciója a Murchison-vízesés, a fotószafarikon kívül az extrém horgászat kedvelői is szívesen látogatnak ide. Következő állomásunk a Kibale Nemzeti Park volt, mely nagyjából 2000 csimpánz otthona. Körülbelül 2,5 órás gyaloglás után találkozhattunk a csodás állatokkal, akik sok figyelemre nem méltattak, mivel a gyümölcsérés szezonjában leginkább a fákat látogatták előszeretettel. Ez a túra nem volt különösebben fárasztó, a terep könnyű, a dzsungel kitaposott ösvényei jól járhatók voltak. A hihetetlen élmények folytatásaként örömmel fotóztuk a csimpánzokat, és ismét csak elámultunk azon, milyen jó látvány, amikor az állatok szabadon élnek.
A parkok sorában a Queen Elisabeth Nemzeti Park talán a leghíresebb. Az Edward- és György-tavak között épült a Kazinga-csatorna, a hatalmas vizekben rengeteg víziló nyüzsög, melyek akár a lodge-ok területére is bemerészkednek. Nem kell meglepődni, ha a vízparti lodge-ban figyelmeztetnek az esti sétáknál, hogy akár elefánttal vagy leopárddal is szembe találkozhat a kedves turista. Részünkről egy hatalmas fekete vaddisznó és egy leopárd jutott meglepetésül. Kicsit kimozdulva a természet csodáiból betekinthettünk az ugandai mindennapokba is. Turistaprogramként megnéztünk egy sólepárlót és annak munkálatait. Sajnos ez nem volt vidám hely, itt szembesültünk egy kis ugandai valósággal, ahogy azt az itt lakók megélik. A sófeldogozás során kiáramló kénes vegyületek között több órát eltöltő férfiak és nők (utóbbiak hátukon kisgyerekkel) életre szóló egészségkárosodást szenvednek. De nincs más megélhetési lehetőség.
Szociális háló nem létezik, a lakosság 70%-a munkanélküli, az iskolázottság aránya szintén alacsony. Úton-útfélen sok iskolába botlottunk, leginkább alapítványok által működtetve. A sok kisgyerek az utak mentén sietett az órákra, szép, tiszta egyenruhákban. Aztán beérve a falvakba, láttuk azokat az apróságokat is, akik koszos, rongyos ruhákban ténferegtek. Nyílván az ő családjuk sem ruhát, sem iskolát nem tud finanszírozni. A szegénység ellenére nagy pozitívum, hogy sehol sem akadtunk kéregetőkbe, erőszakosan nyomuló árusokba. Az emberek általában kedvesek voltak velünk, mosolygósak, vagy ügyet sem vetettek ránk. Természetesen a falvakban megbámulták a nadrágba öltözött turistákat, mint nőket. A kisebb településeken még élénken élnek a hagyományok, a nők sora nem a legvidámabb, és öltözékük nem lehet férfias. Még Kampalában sem zavartak minket semmivel sem. Pedig nagyon kevés turistába botlottunk, alig-alig láttunk hozzánk hasonló bámészkodókat. Részben az esős évszak közeledett, így a turistaszezon véget ért, másrészről Uganda még nem tömeges úti cél – a mi nagy szerencsénkre.
Utunk ezen részéről nem lehet eleget áradozni, olyan csodálatos, megható élmény volt. Az egész ugandai utazás alatt érezhettük, hogy részvételünkkel mi is hozzájárulunk olyan becses értékek megőrzéséhez, melyek a Föld igazi kincsei, részei. A helyi iroda Ruandával egybekötött gorillafigyelést is szervez, és az igazi kalandvágyók, elkötelezett főemlősimádók elutaznak Kongóba is, ahol a síkvidéki gorillákat lehet megfigyelni. Ez utóbbi még nagyon veszélyes úti cél, így ha Kongó nem is, de egy újabb ugandai gorillales összekötve Ruandával biztosan szerepel útiterveink között. Útitársaim – hármasban voltunk – közül Zsuzsi mama a maga 75 évével becsülettel végigjárta a nehéz terepet, de visszaútban már nem bírta a kimerítő gyaloglást. Ekkor érkezett érte az ugandai helikopter: a közeli faluból férfiak csapata felrohant a hegyre, és háncsból készített, kényelmes hordágyon lehozták a fáradt utazót. Ez a kissé költséges lejövetel nagy vidámságot keltett a falusiaknál, és végül is mi is jót szórakoztunk. Végezetül a Lake Mburo Nemzeti parkban madarat figyeltünk és szerencsénkre láttunk is egy különleges külsejű "shoebill" madarat. A mocsaras vidéket papirusznád és vízililiomok díszítik és csónakban ülve nagyon hangulatos a program.
Az ugandai vadvilág részben a pár évtizede még zajló polgárháború alatt nagyon megsérült, ezért sok helyre újra betelepítették az őshonos fajokat. Ez a folyamat még ma is zajlik, például a világszerte veszélyeztetett orrszarvúk egyelőre csak rezervátumban élnek. Elegendő anyagiak hiányában sajnos állatorvos kevés helyen van a parkokban, de szerencsére nemzetközi orvosok és kutatók rendszeresen járják az országot. A pénzt hozó turizmust segíti az UWA (Ugandan Wildlife Authority) vadőr- és idegenvezető-képzése is. A helyi szakembereknek rendszeresen kell vizsgázniuk különböző tárgyakból. A mi idegenvezetőnk érkezésünk előtt kapott elismerő oklevelet a tanfolyamról, amiben többek között a biztonságos autóvezetés, az udvarias kommunikáció is szerepelt. Szervezőirodánk a szafariprogramokon kívül (Uganda és Ruanda) kávéültetvény-programot is kínál, ahol az organikus kávétermesztést és -készítést lehet megismerni. Ennek szerencsére mi is részesei lettünk, ajándékba kaptunk utunk végén nem csupán egy élvezetes bemutatót az ültetvényen, de egy nagy pakk csodás ugandai organikus kávét is.
A biztonságról: Mint már említettem, nem volt semmilyen kellemetlen tapasztalatunk. Természetesen ehhez hozzájárul, hogy állandóan velünk volt a helyi idegenvezető, aki nagy odafigyeléssel mutatta be országát. Belekóstoltunk a tradicionális ételekbe egy helyi étteremben. A lodge-ok kiválóan felszereltek, tiszták és kényelmesek voltak. Helyi irodánk egy holland tulajdonban lévő lodge-hálózatot használ, így laktunk a Nílus partján, dzsungel közepén, hegy tetején, finom ételeket ettünk és türelmesen vártuk az igen lassú kiszolgálást. Végül is, ha az ember szabadságon van, minek a rohanás? Uganda sajnos bővelkedik betegséghordozókban is, ezért az oltások és a malária elleni védekezés mindenképpen ajánlott, a sárgalázoltás pedig kötelező. (2016)" forrás
Murchison Falls Nemzeti Park Uganda első nemzeti parkja, amely 1926 óta védett terület. Naplementekor értük el az Albert-tó csúcsánál lévő vízesést, ahol a Nílus áthatol a sziklák mindössze 7-8 méter széles résén, hogy aztán 43 métert zuhanva folytassa útját egyiptomi végállomása felé. Egyes történészek úgy vélik, hogy a Nero idejében római légiósok egy csoportja elérhette a Murchison-vízesést i.sz. 61-ben. Hivatalos felfedezőnek azonban Samuel Bakert tartják, és nejének, a magyar Sass Flórának köszönhetjük, hogy erről írásos emlékek is fennmaradtak 1864-ból.
A nemzeti parkba természetesen belépőjegy ellenében juthattunk be, ami nem jogosít fel arra, hogy a vízesés parkolójában ingyen állíthassuk le a vasat – jelezte az őr, amint megálltunk. De ezzel a lehúzásnak még nincs vége: ha legjobb pozíciókból szeretnénk lencsevégre kapni a zuhatagot, akkor az odavezető ösvény használatáért is le kell gombolnunk néhány dollárt. (Őslakosoknak kedvezmény.)
Még mielőtt besötétedett volna, elindultunk a szálláshelyünk felé. Az út mentén, nem kis megrökönyödésemre, a park bozótjai több helyen lángoltak. Az idegenvezetőnk, Goodwill (aki lehet Goodwin is) megnyugtatott, hogy ez teljesen normális, ellenőrzött keretek között néha felégetik a száraz füvet, hogy a friss hajtások, ami táplálékul szolgál gazelláknak, impalának és antilopnak (továbbiakban: vadkecske), hogy erőre kaphassanak. Nem tudom, hogy a kontrollált tűz fogalmát hogy értette, de ember nem volt a környéken, nemhogy tűzoltásra alkalmas felszerelés. (2025) forrás
"Uganda fővárosából, Kampalából az ország északi régiójába, Kotidóba 12 órás buszút vezet. Két hónapja vagyok már Afrikában, hogy törzsekről, kultúrákról, állatvédelemről írjak, és mindenről, ami különleges vagy érdekes. Éppen Kotido felé zötykölődöm a poros úton, hogy meglátogassam Uganda egyik legkülönösebb népét, a karamojongokat, akik nemcsak a harcos férfiakról, de a nem mindennapi tetoválást viselő lányaikról is híresek.
Kibámulok a megrepedezett ablakon, északra tartva egyre kevesebb a kiépített település, ráadásul elhagyva az utolsó várost, Sorotit, turistával sehol nem találkozom, csupán szedett-vedett falvak terülnek el mindenfelé. Lassan teljesen besötétedik, és mivel a házakba legtöbb helyen nincs bevezetve a villany, közvilágításról ne is beszéljünk, így tökéletes sötétségben érkezem meg az alig 20 ezer főt számláló kisvárosba, ahol helyi vezetőm, Lokwamer Narino, a törzs egyik tiszteletben álló tagja már vár rám.
Másnap reggel korán indulunk, hogy átsétáljunk a várostól jó egyórányi gyalogútra lévő, hat nádfedeles házikóból álló portára, ahol a karamojong törzs egyik nyolctagú családja él. Egy szamarakat terelő lány a hátára kötött csecsemőjével már messziről gyanúsan méreget minket, végül felénk bólint: legyetek üdvözölve.
A makulátlanul tiszta udvaron apró, kör alakú, földből készült kunyhók állnak, amelyek fedelét nem rögzítik, így az egész olyan hatást kelt, mintha valami játékos manó egy csúcsos szalmakalapot húzott volna a tetejükbe. Ha jön egy nagyobb szélvihar, minden gond nélkül lesepri vagy félrebillenti a tetőket. A kunyhó lakóit láthatóan ez egyáltalán nem zavarja, sebtében készítenek a házra az előre összegyűjtött és halomba rakott gallyakból, zsinegből és szalmából egy újabb kalapot. Négy évvel ezelőtt nemcsak az lett volna elképzelhetetlen, hogy hívás nélkül besétáljunk ide vagy akármelyik karamojong településre, de az is, hogy Kotido utcáin úgy menjünk végig, hogy nem támadnak meg minket fegyveresek. (2016)" forrás
Valucsavargó fotója
2023. szeptemberben töltöttünk el 2 hetet Ugandában, erről hoztam most egy beszámolót nektek. Egy szafaris terepjáróval és egy helyi túravezetővel utaztuk körbe az országot, melynek során összesen 2.285 km-t tettünk meg, bejártunk 5 nemzeti parkot és egy világörökségi helyszínt. Megismerkedtünk a klasszikus szavannai élővilággal, volt szerencsénk látni szabadon, a természetes élőhelyükön az ikonikus Big Five tagjait és sok más állatot. Sétáltunk együtt zsiráfokkal, menekültünk erdei elefántok elől a trópusi esőerdőben, táncra perdültünk zene nélkül néhány hangyacsípés következtében, kukkoltunk páviánokat, és hallgattuk hiénák vonyítását az éjszaka közepén a sátrunkban. Hajókáztunk a Níluson, megcsodáltuk a Murchison-vízesést, kenuztunk a Mutanda-tavon, lapos kavicsokkal kacsáztunk a Viktória-tó partján, átléptünk az Egyenlítőn. A körutazás legfőbb attrakcióit pedig az emberszabásúakkal való találkozások, a csimpánztúra és a gorillales jelentették, melyek életünk legszebb élményei lettek.
A körutunk egyes állomáshelyei:
Entebbe – Viktória-tó, Egyenlítő
Ziwa Rhino Sanctuary – gyalogos szafari orrszarvúkkal
Murchison Falls Nemzeti Park – hajózás a Níluson, Murchison-vízesés, szafarizás a nemzeti parkban
Kibale Nemzeti Park – csimpánzles, helyi falu meglátogatása
Queen Elizabeth Nemzeti Park – szafarizás a nemzeti park különböző részein, csónaktúra a Kazinga-csatornán
Bwindi Nemzeti Park (UNESCO világörökségi hely) – a körutazás fő attrakciója és életünk egyik legszebb élménye: gorillatúra
Mutanda-tó – kenuzás a tavon, séta, pihenés
Mburo Nemzeti Park – szafarizás, séta zsiráfokkal, gyalogtúra a mocsárbanSokat tanakodtunk a szervezésen, hiszen általában önállóan, bérelt autóval szeretünk bejárni egy-egy országot, viszont most jártunk először az igazi Fekete-Afrikában, ami sok szempontból ingoványos terep, ezért életünkben először úgy döntöttünk, hogy az utazás teljes időtartamára, vagyis 2 hétre felfogadunk egy helyi túravezetőt és egyben sofőrt, aki mindvégig velünk volt, és intézte a felmerülő dolgokat. Megvoltak az elképzeléseink, hogy mi mindent szeretnénk látni Ugandában, majd a Safaribookings nevű gyűjtőoldalon keresgélve, egy helyi cég kínálatában (Ngoni Safaris) találtunk egy olyan túrát, amely tökéletesen lefedte az elképzeléseinket, így felvettük a kapcsolatot közvetlenül a helyi szervezővel, s némi egyeztetés után lefoglaltuk a túrát.
Az egyetlen dolog, ami sokáig visszatartott, az az anyagi oldal volt, hiszen egy afrikai szafaritúra ára igen borsos. A teljes, 2 hetes, privát túra ára 3.500 USD volt fejenként, amiben benne volt a 700 dolláros gorillaengedély, a 200 dolláros csimpánzengedély, végig gyönyörű szállások - mindenhol önálló bungalók és szafarisátrak, teljes és kifogástalan ellátás, privát túravezető, útiköltség, üzemanyag, látnivalók, belépők, behajtási engedélyek a nemzeti parkokba, teljes körű ügyintézés, reptéri transzfer.
Mi magunk a nemzetközi repjegyet és a vízumot intéztük külön és önállóan, ezeken kívül gyakorlatilag semmire nem volt gondunk, és a borravalók meg néhány szuvenír kivételével semmire sem kellett költenünk. Eleinte nagyon szkeptikusak voltunk, hogy vajon mit fogunk kapni a pénzünkért, és hogy érdemes-e befizetni egy ilyen komplett túrára, hiszen úgy gondoltuk, ennyi pénzből már el tudunk utazni máshová hosszabb időre saját szervezésben, s így is tettünk az előző években. Most viszont valóra váltottuk ezt az álmunkat is, és őszintén mondhatom, hogy teljes mértékében megérte így utazni, maximálisan elégedettek voltunk mindennel.
Életünk egyik legnagyobb álma vált valóra ezzel az utazással, és nagyon élveztük minden pillanatát. Ha valaki egy kicsit is szereti a természetet és az állatokat, illetve szerepel a bakancslistáján egy afrikai szafari, akkor Ugandát csak ajánlani tudom jó szívvel, hiszen elképesztő, hogy mennyi csodát tartogat ez a viszonylag kicsi ország. (rmi)
xxx
Mi 2023. novemberben csináltunk egy nagyon hasonló kört, azzal a különbséggel, hogy csak 10 napunk volt, és mi a főemlős látogatásos parkokat kihagytuk (mert egyszerűen nem érdekeltek), azonban mi vezető nélkül saját magunk vezettük a 2 tetősátorral rendelkező terepjárónkat, így a szállásügyben többször improvizáltunk. Tény, hogy így jóval alacsonyabb büdzséből úsztuk meg, hiszen kempingeztünk és utcán ettünk, vagy magunknak sütöttünk főztünk a kempingekben, de Uganda valóban csodálatos és biztonságos ország, kedves, segítőkész emberekkel. (emem)
Délután elérkezett az utazás egyik legjobban várt pillanata, a csimpánzles. A Kibale Nemzeti Park Uganda első számú csimpánz megfigyelő helye (egyben 13 főemlős faj otthona). A látogatók száma limitált, egyrészt, hogy ne zavarják a szükségesnél jobban a majmokat, másrészt így többet lehet elkérni a belépőért. Pontban tizennégy órakor érkeztünk meg a rangerek főhadiszállására, ahol kaptunk egy kis eligazítást, mit szabad és mit nem, ha csimpánzokat látunk. Hatalmas feneket kerítettek annak, hogy kerüljük az állattal a szemkontaktust, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, ne hangoskodjunk, stb. Valójában a csimpánzok le sem tojtak minket. (Vagyis hát majdnem.)
Egy darabon autóval tettük meg a távot, majd egy kísérő mögött, egy sorban haladva bevágtunk az őserdőbe. Vízszintes terepen, kevés aljnövényzet mellett nem okozott gondot a haladás, csak a visszacsapódó faágakra kellett ügyelni. Tíz perc gyaloglás után úgy tűnt, hogy itt vagy nincsenek majmok, vagy ügyesen elbújtak. Vezetőnk néha walkie-talkie-zott a kollégáival, majd hirtelen irányt váltottunk. Fogalmam sincs, hogyan tájékozódott a sűrűben, de a határozottsága bizakodással töltött el. Csakhogy a csimpánzok nem méltóztattak mutatkozni. Már kezdtem lemondani róla, hogy sikerrel járunk, amikor éktelen visítozás rázta meg az erdőt.
– Kata, ez te voltál? – kérdeztem előttem haladó nejemet, aki paranoiásan retteg a kígyóktól. Azt hittem, minimum egy óriás pitonba botlott, amikor újabb, velőtrázó sikolyt hallottam a fejem fölött. Csita ezzel jelezte, hogy egy másik fára költözik át, mert azon zsengébb bogyókat látott. A ranger kiadta a parancsot: maszkokat fel! Mivel a csimpánzok és az emberek DNS-e 99 százalékban megegyezik, ezért fogékonyak lehetnek a fertőzésekre. Előkerültek a fényképezőgépek, és a nyolcfős csoportunk igyekezett minél jobb pozícióba helyezkedni. Az idill hamar véget ért, amikor a ribilliót hallva, a többi csoport is megérkezett. Nesze neked kiscsoportos túra! Pillanatokon belül több tucat önjelölt természetfotós, próbálta, lekapni, ahogy egy fekete szőrcsomó gubbaszt a magasban. A rangerek tanácstalanul álltak, és próbálták terelni a népet, de hiába. Nagydarab, amerikai néni lökött félre, hogy vödör méretű teleobjektívjét a majomra irányíthassa. Kezdett elegem lenni a rajcsúrból, ez így nem ér semmit – gondoltam –, és a délelőtti esőt hibáztattam a csúfos helyzetért. Ugyanis a reggeli turnust nem indították el a felhőszakadás miatt, de hogy ne érje csalódás a látogatókat, visszajöhettek később, és a délutáni társasághoz csapódva, már jelentős tömeget képviseltünk az erdőben. Félre húzódtam, hogy legalább a tolongásból kimaradjak, amikor a vezetőnk jelezte, hogy a másik irányban is látott egy példányt. Odaaraszoltam, és igen... Tőlem néhány méterre, egy kifejlett nősténnyel találtam magam szemben. Remegő kézzel kaptam elő a telefonom, hogy felvegyem, amint komótosan lemászik a földre, és eltűnik a sűrűben. (2025) forrás
Mit bámulsz, egyet fingok, s elájulsz. - t.m. fotója
Mangóárusok - t.m. fotója
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Fikatours.hu, 2025. 02. 12. 15:41
A sok hasznos információ mellé talán jól jön egy szubjektív benyomás: https://fikatours.blogspot.com/2025/01/uganda.html
Klári, 2023. 06. 07. 00:08
Szintén most készülök Ugandaba és örömmel beszélnek azzal aki már járt ott.
Lendvay Péter, 2014. 12. 21. 20:22
Most készülök Ugandába. Szívesen beszélnék a cikk írójával, főleg, ha mostanában volt.