.
l.s. fotója
Praktikus mini stég
Metajna a Barbat nevű félszigeten található, a Metajna-öbölben. Metajnából a Pag-sziget "fővárosa”, Novalja 10 km távolságra van, autóval 12 perc alatt elérhető. Pag város pedig 33 kilométerre fekszik Metajnától.
l.s. fotója
Zadar felől a szárazföldön érkezve Novalja magasságában kell jobbra kanyarodni, míg komppal való utazás esetén Žigljenből egy bal kanyar után már csak Metajnába érkezhetünk, ugyanis az út itt véget ér, nincsen több település ezen a részen.
Tetszett
1. A dombtetőn lévő régi temető felől a varázslatosan szép naplemente
2. A tengerparti sziklaformációk izgalmasak
3. Annyíira megdrágult Magyarországon az éttermi étkezés, hogy Metajnában a két fős vacsoránkért fizetett 13 ezer HUF-nak megfelelő kunás számla - sajátos módon - nem is hatott túl költségesnek. A két főétel egyenként ,,csak" 4 ezer HUF-ba került. (2022) (Mondjuk nem Metjna legmenőbb, és egyben legdrágább étkezőhelyén, a Konoba Sidro-ban fizettünk ennyit.)
Nem tetszett
1. A Metajna mögötti szigetbelső tájképileg nekem túl nyersnek, némileg sivárnak hatott (olyan a növényzet, a kövek, a puszta sziklák). (A turisztikai propaganda Mars-i tájként magasztalja ezt, de én a buja zöld tájakat preferálom. Bocsi. )
,, Szerintem van Metajnánál több szebb falu is a szigeten. Némileg lehangoló látni a sok üres, elhagyott házat. A faluban vannak elhanyagolt utcák. Amúgy egy békés, nyugis hely (még a főszezonban is), alapvetően kellemes. Nincs tömegturizmus! Nincs diszkó, zajos buli a parton.
A parkolás komplikált, főleg az olyan nagyobb autókkal, mint amilyen mienk. Metajna fő pozitívuma talán az, hogy környékén van több nyers, érintetlen fürdős öböl.
Maga a városi strand picike. A kiépített strandjain a víz lassan mélyül, a kavicsok aprók, nincsenek tengeri sünök, szóval szuper a kisgyerekeknek. Nekünk a szép Sunčana strand és a szép és tiszta Ručica strand jött be leginkább.
Egyébként autóval 5-15 perc alatt elérhetők innen a sziget legszebb strandjai.
A faluban csupán két bolt van, elég húzós árakkal. Kisebb bevásárlásokra azért megfelelőek.
Akik nem csak strandolni akarnak azok találhatnak marsbéli tájat idéző, tenger melletti, egy órányi túraútvonalat: Life on Mars Trekking Trail a hangzatos neve. Két szép öböl is kisebb gyalogtúrával elérhető: uvala Nuova posta és az uvala Seline. Van egy mászós terep is, Stogay a neve.
Júliusban sok a szúnyog. Tanácsos vinni szúnyogriasztó szereket, meg Antivakarin-t. .
Hol ettünk a legjobbat? A Sidro nevű konobába (tulajdonképpen a taverna horvát megfelelője) ami a promenádon található. Amúgy aki az önellátást preferálja: a mólónál reggel a halászoktól lehet venni friss halat! "
10 kilométerre, Novalja irányában van a legközelebbi benzinkút. (aji, 2022)
Metajna gyönyörű, nyugodt.
Metajna Novaljától 12 km-re található falucska. A Metajnai táj látványa különleges, mintha nem is a Földön járnánk. Természetes sziklás és köves képződmények, csodálatos partszakaszok, festői panoráma a Pagi öbölre.
A túrázók kedvelt helye, ahol mindenki megtalálja a számára legideálisabb túraútvonalat 4 és 12 km között. Én egy könnyű 4 km-es távot választottam, a Ručica Beach-től indulva és oda is érkezve. A látvány csodálatos, a csend és nyugalom helye.
Metajna-ban jelentős a bérelhető szobakapacitás. Igaz, vannak panziók is, de leginkább az apartmanos elhelyezés a jelentősebb. A szálláshelyek egy része domboldalon van, ezért tanácsos tájkozódni arról , hogy vajon a szóba jöhető apartmanelhelyezkedése milyen fizikai erőfeszítésekre kényszertíhet majd minket, amior oda naponta gyalogosan visszatérünk valahonnan.
Metajna-i szálláshelyek foglalása itt - hotelscombined.com
l.s. fotója
A falu központjában lévő, legalább 800 méter hosszan elnyúló, nagy strand kavicsos. A víz lassan mélyül és ez jó a gyerekeknek. Itt a tengerparti utca és maga a víz között kb. 2 m széles sávon lehet napozni. Ezen a nagy strandon kívül van egy népszerű, a bevezetőben már említett strand, a kavicsos Ručica, amely széltől valamennyire védett hely, mivel mindkét oldalról sziklaszirtek szegélyezik. Itt a tengervíz is valamivel melegebb. Metajna közvetlen közelében több kis magányos öböl fedezhető fel. Ne lepődjünk meg, hogy ezen öblök némelyikében naturista strandolókkal találkozunk. A pici öblökben vigyázni kell a fürdőzőknek a tengervíz szeszélyes, váratlan állásaira.
R. Gyuri fotói
,, Simuni strandját nagyon szeretjük, árnyékos végig és a büfében finomakat főznek. Bosacana beach (szép az alja is főleg a sziklás részénél). Azon a részen több öböl is van igaz meredekebb lefelé, mászós de nagyon megéri leküzdenie magát az embernek."
Beriknica strand
Metajnától délre található ez a kavicsos strand. Csodás az elhelyezkedése, de nincs semmi infrastuktúra, és nehéz a megközelítése (leginkább gyalog egy köves ösvényen, vagy vízi taxival, SUP-pal, kajakkal.
Jó étteremnek mondják a Canyon-t. Népszerű a Konoba Riva nevű vendéglátóhely. Külső részén a főszezonban élőkoncerteket is adnak. Mivel a település nagyon kicsike, az itt nyaralók főleg Novaljaba vagy a Zrće strandra járnak szórakozni.
Jelentős nevezetességek itt bizony nincsenek. Van a falunak egy szép kápolnája a parthoz közel, ami előtt vásárnaponként piacot tartanak.
A település főleg a nyugodt pihenést kedvelők paradicsoma, így nagyon nincs is lehetőség aktívan eltölteni itt a nyaralást. Búvárkodásra alkalmas a terep, illetve a kerékpározás sem veszélyes itt.
Metajna Novaljától 12 km-re található falucska. A Metajna-i táj látványa különleges, mintha nem is a Földön járnánk. Természetes sziklás és köves képződmények, csodálatos partszakaszok, festői panoráma a Pagi öbölre. A túrázók kedvelt helye, ahol mindenki megtalálja a számára legideálisabb túraútvonalat 4 és 12 km között.
Én egy könnyű 4 km-es távot választottam, a Ručica Beach-től indulva és oda is érkezve. A látvány csodálatos, a csend és nyugalom helye
l.s. fotója
R. Gyuri fotója
Novaljaból vagy Pag városából hajókirándulást tehetünk, illetve kipróbálhatunk néhány vízi sportot is.
R. Gyuri fotója
l.s. fotói
L. I. fotói
R. Gyuri fotója
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
Katka, 2017. 07. 13. 11:50
"Metajna egy csendes, nyugodt halászfalu" elvileg. Gyakorlatilag minden másnap éjfélig tartó hangos zenés buli, a szállodákban a német fiatalok tombolnak hajnalig. Gyerekes családoknak nem ideális.